Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Kosztolányi Dezső – A rossz élet
  2018-06-14 06:43:30, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - A rossz élet

Az őszi utcán fúj a szél.
A fa az éjszakába fél.

Csak fúj a szél, fúj, egyre fúj.
Azt mondja, nincsen semmi új.

Nincs semmi új, csak unalom.
Hányódás régi útakon.

Nincs semmi új, nincs semmi jó.
És nem igaz, hogy lenni jó.

Nem jó az élet méze sem.
Nem jó aludni csöndesen.





Nem jó ásítva kelni fel
s fülledt undorral telni el.

Nem jó feküdni gondtalan,
és átkozott, ki gondba van.

Nem jó kacagni tétován
a virágfüstölős szobán.

Nem jó rohanni sebtiben,
nem jó: a nem, nem: az igen.

Nem jó a csönd, nem jó a szó,
a sírba, tán még ott se jó.





Jaj, úgy szeretnék egymagam
a földre esni hangtalan.

Csak esni, bukni, hullani,
mint hogyha fájna valami.

Elhagyni sárga bútorom,
csatangolni, mint egykoron.

Lakástalan és egyedül
bolyongani, kivert ebül.

Ott, ahol senkise tanyáz,
bámulni, hogy lobog a ház.





Halálba ringani vakon
a duzzadt, őszi árakon.

Elveszni lassan, hallgatag
a sírva-síró ég alatt.

A vállamon egy rongy köpeny,
így állani közönyösen.

Sűrű esőben állani,
mint a kopár fa ágai.

Csak fázni egész éjszaka
és ázni, mint egy árva fa.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső – Rózsa
  2018-06-14 06:42:10, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Rózsa

Egy régi név kiált az életemben,
egy régi lány, kiről nem énekeltem,
kinek a szívem rég adósa volt,
ki rózsa volt s neve is Rózsa volt.

Diákkoromban mentem hozzá néha,
az árvalányhoz, én, kezdő poéta,
megbújtam nála a dívánsarokba,
és ámbratestét néztem szívdobogva.





Ó csipke-szoknya! Illat! Mézes esték!
Ó tükör! Ábránd! Méreg! Pillafesték!
Ó kisdiák, ki andalogva ballag,
s nyakkendője egy vékony sárga szallag!
Üllői-út! Bolondság! Régi tájak!
Eltűntek egyszer! és most újra fájnak!
Ó lány, kinek sokkal vagyok adósa,
hadd zengem őt most: rózsa, rózsa, rózsa.
Hol vagy ma kedves? Jaj, hiába nézem
az éjszakát, már eltakar egészen.





Vadmacska-szemed zöld deleje ég-e?
S nagy, furcsa szájad? Vagy már vége, vége?
Forró fejed bután födi a föld el,
s mint antik húgaid, repedt tükörrel
és koszorúkkal fekszel mély koporsón
a kásás elmúlás ágyában, olcsón?
Nem tudni soha, hova száll a tündér,
én sem tudom, hogy hova-merre tűntél,
nem álltam ágyadnál ezüstkanállal,
míg verekedtél a sovány halállal.
Valahol messze, a poros vidéken
halnak meg ők, egy tompa este, régen,
így mennek el, kik bennünket szeretnek,
csak a szívünk marad itt, vén eretnek.





De azt tudom, hogy jó volt, mint a tűzláng,
mely téli fagykor melegítve tűz ránk,
csak azt tudom, hogy puszta volt szobája,
akár egy cella, oly szűzi és árva.

A hajsütővas égett szaga fojtón
szállott köröttünk, és ruhája folyton
száradt a székén meg az asztalán.
Az élete: két arckép volt talán.
Hogy mutogatta. Egyiken merengő,
kislánykezében egy olcsó napernyő,
a másikon, mint síró, árva démon -
ki nem kap semmi gyöngyön, diadémon -
egy elhagyott padon ül, és mögötte
egy élet rémlik a távoli ködbe.





Ahányszor néztük, remegett a lelkünk,
múlt és jövő, akik egymásra leltünk,
én, ki indultam, ő, ki lefelé ment,
pihenni vágyó, elalélt, szegény szent,
ki elvetette aranyát-ezüstjét,
csak szívta a rossz cigaretta füstjét,
tündöklő jáspis-karjait kitárta,
úgy vágyott innen egy regény-világba,
a messzeségbe, messze-messze űrbe,
s kis pille, a szobáját átrepülte.

Mert táncosnő volt és Krakkóba táncolt,
s fehér nyakán egy halványlila lánc volt.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső – Csatakos virradat
  2018-06-14 06:40:57, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Csatakos virradat

Reggelre minden ferde lesz
és széttörik ezer darabbá.
Ó költők, hol van, ki az éj
tündéri tükrét összerakná?

Csak köd kisért most és halál,
a kávéház égboltja szürke,
s mint egy kialudt égitest,
úgy bámul üresen az ürbe.





Meggyszínü selyme is fakó,
szívembe fáj bitang magánya,
de nézz reá és gazdagodj,
az éj s a szív a bánya, bánya.

Egy ember ballag csöndesen,
az éjszakától megveretve,
s viszi-viszi a bánatát
föl az ötödik emeletre.

Görnyed, mint egy tehervivő,
baljós szeme meredve pillant,
bámulja a hideg falat,
a piszkos, lépcsőházi villanyt.





Egy kocsi megy a köruton,
batárja éji gyászmenetnek.
Ki a halottja? Nem tudom.
Hull a köd. Tülkölnek. Temetnek.

Hol vannak most az angyalok,
a színésznők s más annyi csillag?
A téli aszfalt peremén
a lányok hosszú ingbe sírnak.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső – Kis, kósza vágyak
  2018-06-14 06:39:46, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Kis, kósza vágyak

Most úgy szeretnék egy párnát keresni,
csak oly kicsit, mint egy kislány-kebel,
vagy még inkább a földre arccal esni,
és elfeledni mindent, csendben el.
Jó volna most mindent felejteni,
jó volna most mindent elejteni,
leszállani,
s a harc után,
a harc után
megállani.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső – Hideg
  2018-06-14 06:38:12, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Hideg

Furcsa est ez, néma, hűvös,
a szobákban újra bűvös
lámpa ég.

Fűtenek is innen-onnan,
s rémlik a körúti lombban
fönn az ég.





Istenem, mi végre élek?
Dúdorászok, árva lélek,
egymagam.

A mesék arany kastélya
és a cukros, piros téa
merre van?

Nem merek a ködbe nézni,
sárga gallyakat idézni
soha már.

Aki vén, az mint az ősz fáj,
mint a hervatag, esős táj
s a halál.





Ó, a múlt nem ezt ígérte,
s ami van ma, könnyem érte
mennyi folyt.

Elnémuljak, fölsikoltsak?
Ennyi volt csak, ennyi volt csak?
Ennyi volt.

Menj, szegény öreg, s a gáznál
tébolyogj még és vigyázzál,
meg ne hűlj.

És ha könnyű és ha lomb hull,
régi bútól, fájdalomtul
meg ne halj.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső – Skála
  2018-06-14 06:36:57, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Skála

Őszi éjjel
a nők ágya,
mint a vér.

Vágynak ők is,
árva lelkek,
a napér.

Lámpa füstöl
hosszú füsttel
olykoron.

Hull az ágyra
fekete hó,
a korom.

Künn az ajtó,
bús sóhajtó,
nyekereg.

Tompa hangon
rí a gangon
egy gyerek.

Ülnek-ülnek
az ágyaknál
csendesen,

gondolkoznak
régi, rút
emlékeken.






Egy se tudja,
hogy mi bántja,
mit akar?

Kóc a fésűn,
a fejükben
zűrzavar.

Forró ujjuk,
mely sok férfit,
szívet ölt,

most fázósan,
fényes tűvel
inget ölt.

A gavallér -
aranytallér
hova ment?

Porlad ő is,
mint a szivük
odalent.

Hervadt ajkuk
csókos álmot -
sírva kér.

Őszi éjjel
a nők ágya,
mint a vér.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső - A jó hold
  2018-06-14 06:35:43, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - A jó hold

Mért nézel rám oly számadásra-hívón,
ha éjfél után ballagok a hídon,
hold?

Reggel ragyogtam fényesen a napban,
aranypénzem tenéked mutogattam,
nap.

Egész nap öltem, győztem és raboltam,
csak éjfél után járhatok a holdban
már.

Nézd, honi holdam, pénzem meg se tartom,
a szájam áldás és tenyér a markom,
könny.





Mert nem jó nékem, istenemre nem jó,
ez a keménység, ez az úri tempó,
nem.

Ami rajtam van, nem kértem, de adták,
el is hajítom, nem ér egy fabatkát.
Vedd.

Rongyokká szaggatom kevély ruhámat,
a mellem is ronggyá tépi a bánat,
jaj.

Kiszórom néked pár fillérnyi kincsem
s a földre fekszem, ha kell, bizonyisten
most.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső - Mérgek litániája
  2018-06-14 06:34:39, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Mérgek litániája

Mind szeretem. A titkos zűrzavarban
csendben susognak hozzám, mint a sír.
Oly egyszerűen, gazdagon, ragyogva,
akár a gyémánt, a rubin s zafir.

Az ópium volt első ideálom,
az álom, az én altató arám,
csak rám lehell és az enyém, mi drága,
enyém lesz Kína, Tibet és Japán.





Lihegve néztem ódon patikában
az atropin megcsillanó levét.
Bús kedvesünk szemébe álmokat lop,
s sötét szeme az éjnél feketébb.

Szeretem a tápláló s gyilkos arzént,
mert vézna arcunk tőle gömbölyül,
és éltető rózsás lehelletére
az élet és a halál leng körül.

Fejfájasztó homályos délutánon
az antipyrin-hez esedezünk.
Egy perc s fejünk a semmiségbe törpül,
és óriási lesz pici kezünk.





A koffein komoly, nyugodt barátunk,
mélységek kútja, bölcsek itala.
A veronál vén gyermekek dadája,
a morfium az örök éjszaka.

A nikotin zavart füstfellegében
keleti lázak fátyola remeg.
Az alkohol gyógyítja életünket,
ezt a fekélyes, óriás-sebet.

Hogy integetnek, hívnak és üzennek,
ha bánatoktól bong a beteg éj:
az éjjeliszekrényünkön alusznak,
és hallgatásuk is zokog, zenél.





Simák, szelídek s szörnyű gyilkosok mind,
olyan kicsik és mégis oly nagyok.
Oly mozdulatlanok. S faló ölükben
egy túlvilági lángvihar ragyog.

Mind szeretem. És ők is mind szeretnek.
Komor nevük imába foglalom.
Rettegve, félve rejtem el a titkuk,
mint átkomat és örök bánatom.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső - Keserű ének
  2018-06-14 06:33:01, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Keserű ének

Rövidre nyírnám a hajad,
mint egy vezeklő zárdaszűznek,
hogy engem láss csak és magad.

És megvakítnám a szemed,
ezt a két ledér éji pillét,
mely cifra lámpákhoz lebeg.

És hátrakötném a karod,
hogy csendesen magadba fordulj
és úgy feküdj, mint egy halott.

Akkor borulnék csak reád.
Halott szemed bús éjjelében
ragyogva ölelnélek át.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső - Délutáni meditáció
  2018-06-14 06:31:52, csütörtök
 
 
Kosztolányi Dezső - Délutáni meditáció

Milyen lesz a halál,
vajon rossz lesz-e, jó,
ez a végső, komoly
nagy-nagy szenzáció?
Lehet, hogy semmi lesz,
egy sárga délután
elalszik szivarom
s kinyílik néma szám.
Lehet, hogy furcsa lesz,
reámtör rémesen,
hogy belekancsulok
s kocsonyává esem.
Lehet, hogy enyhe lesz,
úgy, ahogy áhitom
s átzúgok rajta, mint
a vasuti hidon,
mint mély vizek felett,
hogy a testem pihen
a hálófülke lágy,
párnázott mélyiben.





Lehet, hogy egyszerű,
csöndeskés és sivár.
Azt mondják: ez nem ő.
Azt mondják: ez a sár.
Lehet, hogy szörnyü lesz,
mint puskadurranás,
fülembe lárma zúg
s nem hallja senki más.
Nagy dinamit-robaj,
velőkig felható,
állkapcát tépdeső,
babonás puskaszó.
Csodás, iszonytató,
iszonytató csodás,
vörös és fekete
utolsó felvonás.
Oly messze még e zaj
s előre reszketek,
mint vad szcéna előtt
színházban a gyerek.
Oly távol még e zaj
oly messze, kívülem,
szeretném hirtelen
befogni a fülem.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 140 db bejegyzés
e év: 1282 db bejegyzés
Összes: 8482 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 131
  • e Hét: 516
  • e Hónap: 18260
  • e Év: 277384
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.