Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
A néma miatyánk
  2018-07-15 18:32:11, vasárnap
 
  Sík Sándor

A NÉMA MIATYÁNK

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd...!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

De mire jó
Egy lámpástalan rádió?
Hogyan szólítsam az ég Urát
Egy siketnéma Miatyánkon át,
Ha szói közül minden második
Alattomosan elrejtőzködik!
Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelemtelen,
Értelemtelen és imátalan, -
Magam vagyok, egészen egymagam.

De talán mégis volna valami
Helyettem hinni, vallani,
Nevemben felimádkozó
Karikás kis szentolvasó,
Egyetlen társam aki vagy,
Karikagyűrűm, el ne hagyj!

De nem hagytalak-e Téged el én,
Szómmal, amelyből kialudt a fény?
Szívemmel, amely csupa seb,
Elmémmel, amely űrnél üresebb?
S nem hagytam-e el Veled együtt Azt,
Aki az űr fölött virraszt?
Mit felelek, hisz nem tudok felelni:
Mit felelhet a Mindennek a semmi!
Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret,
És bízni, bízni akarok,
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.
 
 
0 komment , kategória:  Sík Sándor versei  
Lábnyomok
  2018-07-15 18:30:07, vasárnap
 
  Túrmezei Erzsébet

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
" Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S, most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínységben?"

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
" Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert a legsúlyosabb próbák alatt
Téged vállamon hordoztalak! "
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Gyöngyök
  2018-07-15 18:24:28, vasárnap
 
  Juhász Gyula

Gyöngyök

Vannak dalok, mik titkosak,
Szívünk éjében élnek,
Elfojtott, néma dalai
Mély szenvedélynek.

Vannak gyöngyök, mik titkosak,
Örvény mélyén teremnek,
Becsesek, fénylők, nem valók
Az embereknek.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
Ahol ránk Jézus vár…
  2018-07-15 18:21:28, vasárnap
 
  Túrmezei Erzsébet

Ahol ránk Jézus vár...

Valami mindig vár.
Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol keservek és kísértések,
próbák, bukások, szenvedések,
hol csend, csend, csend...
Kívül?
Vagy bent?
Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.
Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben és feladatokban,
ott szenvedésben és kísértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tűzön és akadályon,
új erőt adjon új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,
de százszorosan vár ránk
-a csendben!
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet versei  
Vers
  2018-07-15 18:19:15, vasárnap
 
  KIBÉDI ERVIN

VERS

Szikrázik a fény és ragyog az élet,
fodros hullámot remegtet a szél.
A parti nyárfa szürke, odvas ágán
lassan hintázva sárgul egy levél.
Neki kellene menni a fénynek,
harsogva nevetni a lét örömén,
mint a kutyám, ha kifekszik a napra,
bár ő nem tud nevetni szegény.
Csak a szeme csillog... élete véges,
sokkal rövidebb tán, mint az enyém.
Neki kellene menni a fénynek,
szembe, vidáman átlépni a gátat,
mint azok mennek ott fönn, a hídon,
a boldogok, kik nem nézik a véget,
és kapva kapnak a pillanaton!
Csak ülök csendben a nyár kapujában,
meg akarom fogni az elmenőt.
Kérni, tartani, hogy még maradjon -
de lehet - e megállítani az Időt?!

Himnuszt szeretnék hozzád, Ember,
ki belebújtál a kis atomba,
s teherként hordod lelkeden az Erőt,
rátetted büszke lábadat a Holdra,
s jóllakatni nem tudod az éhezőt,
tubusba kényszeríted a Halált,
s lehajtott fejjel állsz a Rák előtt!
Himnuszt szeretnék írni hozzád, ember,
de minden szavam csupán dadogás.
A fény mellett, lám, ott az örök árnyék,
és egyre halványul a ragyogás.
Hazug próféciák közt tévelyegve
mindig az utat keresed. A fényt...
vezényszavak és törvények szavára...
és elveszíted százszor a reményt.

S míg lassan megőrülsz a kereséstől,
hogy vajon mi igaz és mi hamis,
mindössze annyi vigaszod maradhat,
hogy hamu lesz a diktátorból is.
Hol van a láb, mely az Alpokra hágott?
Hol van a fej, min ült császári kalap?!
A háborodott Zsarnok semmivé lett,
s a Börtönőrnek híre se maradt!

Már lassan megszoknád a butaságot,
a kétes zsenik pimasz érveit,
a jószándékra méltatlan világot,
a becstelenség diadalmait.
De int az óra, menni kell máris
- emberi sorsod nehéz fátuma.
Első sírásod mélyén már ott bujkál
a búcsúhörgés fájó dallama.
Ami közte van, csak rideg képlet,
pár szürke vegyjel, kusza átmenet,
kevés derű és sok verejték,
kis napsugár és pici szeretet.
S ezt is, e szeretetet hogy pazarlod!
Míg egynek adsz, százaktól elveszed!
Jót úgy teszel, hogy máshol bánatot hagysz,
s egy rossz szóért már késedet fened.
Mily szörnyű az ember, már ugye látod?
Önmagát emészti el botorul.
S bizony, ahelyett, hogy élni akarna,
ölni, csak ölni, csak ölni tanul.

Mégis, ha érzed, céltalan a léted,
s az elmúlásnak nem mondhatsz nemet,
akkor segítsd másoknak elviselni
az elviselhetetlen életet.
Mert más egyebet vajon mit tehetnél,
ha jön a tél, a kegyetlen, a zord?
Törölj le hát egy könnyes arcot néha,
és varázsolj! Varázsolj mosolyt!
 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin versei  
Hát érdeklödik még irántam?
  2018-07-15 17:56:01, vasárnap
 
  Reviczky Gyula

Hát érdeklödik még irántam?

Hát érdeklődik még irántam?...
Én azt hittem, rég elfeledt.
S lám, lám, kiváncsi, mit csinálok
S a régi hangon ír kegyed.
Mulatva töltöm éjszakáim',
Szilajság most az én sorom,
És mámoros fővel gyakorta
Koczintok önre, asszonyom!

Bohókás czimborák körében
A bort s a mámort éltetem.
Pohárcsengés, szilaj dalok közt
A bú nem fog ki kedvemen.
De néha mégis, tudj' az ördög,
Oly vaczkor-ízü a borom,
S kaczagni kezdek, hogy a könnyem
Csordul ki tőle, asszonyom!

Emlékszem-é még önre néha?...
Igaz, szép volt, jó volt kegyed.
De én ezzel már nem törődöm,
Tanulgatván az életet.
Virág a hűség, hervadandó,
S ha már elhervadt, eldobom,
Vagy összetépem, hogyha tetszik...
Világ folyása, asszonyom!

Ne szóljon a multról! - Szerettem
Tán egykor önt; megengedem.
De a ki válni tud, felejt is;
Igy esik ez meg rendesen.
Álmodni?... Ah, milyen nevetség!
Biz' én semmit sem álmodom.
Kábult fővel fekszem le reggel
És délig alszom, asszonyom!

Emlékszik?... Ah, de jobb, ha ön sem
Emlékszik immár semmire.
Bolond ember törődik azzal,
Mit nem lehet elérnie.
Bünhődöm én is, hogy e furcsa
Világot meg nem szokhatom.
Virággal, napsugárral élek;
De kenyerem nincs, asszonyom!

Fi donc! - kiáltja s szinte hallom,
Hogy gúnyolódik és nevet.
Ez illik önhez!... Nem halok meg,
Gunyoljon bátran engemet.
Ugyis, ha mostan összejönnénk,
Kigyúlna arczán s arczomon
A szégyen és ön rám se nézne,
Mert rossz ruhám van, asszonyom!

 
 
0 komment , kategória:  Reviczky Gyula versei  
De profundis
  2018-07-15 17:53:42, vasárnap
 
  Juhász Gyula

De profundis

A mélyből jöttem. Vár rám a magas,
A diadalmas, a tűzsugaras.

A mélyből jöttem, az égbe török,
Vár rám az élet, a boldog, örök.

A mélyből jöttem. Ott minden sötét,
Ott örököltem gyászok örökét.

A mélyből jöttem. Ott fojtó a lég,
Mindig sötéten, egyedül valék.

A mélyből jöttem árván, szomorún,
Hogy átvergődjem az örök borún.

Hogy születésem gyászán győzve én,
Meghalni tudjak az élet hegyén!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
Mátyás király
  2018-07-15 17:52:46, vasárnap
 
  Juhász Gyula

Mátyás király

Nézd Donatello márvány vésetét,
A karvaly orrt, a dactól görbe ajkat,
Mely gúnyt nyilazva sújt, bár csukva hallgat,
Nézd a szemét, mely fényes és setét!

Ez ő! Rőt múltunk ércizmú magyarja,
Királyi holló, mely nyugatra tart,
Mely fölgyújtja a bús magyar avart,
Mely a jövendőt lángolón akarja!

Pusztára épül tündérpalotája,
Plutárkot érti és Cézárt csodálja
És elmereng olasz kéz remekén.

De garaboncásként viskóba járva,
Míg írt keres az árva pór bajára,
Érezi, hogy mily magányos szegény!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
Az én Miatyánkom
  2018-07-15 17:52:06, vasárnap
 
  Kányádi Sándor

Az én Miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba - reményteljesen,
S fohászkodj: Mi atyánk, Ki vagy a mennyekben.

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a ,,nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó ,,Lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve...
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod...
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a ,,gazdagság" milliót költ, hogy éljen,
Ó, ,,Lélek", nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg ,,Őt"...
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak...
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek...

Mikor a ,,nagyhatalmak" a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol - csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a ,,Rossz", támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a ,,Gonosztól"

AMEN

UTÓHANG

S akkor szólt a Mester, kemény szelíden:
Távozz, Sátán! Szűnj vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?
Bízzatok! Hiszen Én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!...
Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,
S a végső időkig Veletek maradok!

AMEN
 
 
0 komment , kategória:  Kányádi Sándor versei  
Vallomás Másának
  2018-07-15 16:20:33, vasárnap
 
  Szuhanics Albert

Vallomás Másának

Lehoznám érted a tetőnek moháját,
lenyelném miattad sörök armadáját,
száműzhetnének a sugárzó Caprira,
s lepirulhatnék ott, mint fénylő nap fia.

Földközi tengerbe vetném magam érted,
hűsölni napozás után súlyos végzet,
nyakamba szakadna egy jachtkirándulás,
ezt nem tenné meg érted talán senki más!

Lemondana rólad az én szívem, habár,
szaggatná a kínzó, veszedelmes magány,
de hogy a számodra életben maradjak,
szeretőt keresnék egy hétre magamnak.

Éberen őrizne, gondozna az ágyban,
mellém bújva, nehogy felszökjön a lázam,
fülembe suttogva forró leheletet,
nehogy elhagyjon a lélek ott engemet.

Érted vállalnám fel eme áldozatot,
amit még szerelmes ember nem hozhatott,
s úgy mennék én hozzád megújult szívemmel,
lelkemben fellobbant forró szerelemmel.

Milyen egy lovagnak, olyan szívem, Mása,
benne lobog lelkem forró vallomása,
felvállalok érted sok-sok száműzetést,
így lehetne kettőnk jövője oly mesés!

Debrecen, 2018. 07. 15.
 
 
0 komment , kategória:  Szuhanics Albert versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 120 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1214
  • e Hét: 8377
  • e Hónap: 39948
  • e Év: 801510
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.