Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Károlyi Amy: Freskó
  2018-07-03 05:47:34, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Károlyi Amy  
Tasnádi Beér Gyula: Két Tamás.
  2018-07-03 05:46:17, kedd
 
  Tasnádi Beér Gyula:

Két Tamás.


Tanárok ketten, két öreg,
Elindulnak a Strázsa-hegyre.
Nagy volt a hőség, tütött a nap,
De ők csak mennek, mennek egyre.

Midőn elérték a tetőt,
Ahol egy jelzőoszlop állt,
A klasszikusok imádója
Meglepetten Igy kiált:

>Hihetetlen ! Csak ennyi volna ?
Ez igazán meglepett:
Százkilencvenöt méter
A tenger szine felett.<

>Mekkora hát a Hymalája ?
Nem ! Akkora hegy nem lehet.
Valami német kitalálta
S csinált belőle üzletet.<

Elhallgatott, s várt büszkén:
Mit szól majd a másik,
A természetbúvár, a hires ?
De az csak hallgatott sokáig.

>Tán csak - szólt végre - álmodá
Livius, ne vedd zokon,
Hogy volt egyszer egy Hannibal,
Ki át is kelt az Alpokon.<

Balatonvidék, 1913. május 18.
 
 
0 komment , kategória:  Tasnádi Beér Gyula  
Csizmadia Sándor: Az élet.
  2018-07-03 05:43:11, kedd
 
  Csizmadia Sándor:

Az élet.


Szikrázó felhők barna, tépett szárnyán,
Rohan tova a zúgó fergeteg,
Erejétől a föld is megremeg,
S utána ránk mosolyog a szivárvány . . .
De könye ott csíllog némán, fehéren,
A tört lombon, a sárba hullt reményen
S a nap ragyoghat, a lomb föl nem éled -
Ilyen az élet ! . . .

Orvosság tán a vígasz a betegnek,
De nem csítitja el panaszszavát,
Pedig jól tudja, hogy időkön át,
A legfájóbb sebek is behegednek.
A hosszú szenvedés után pihenni !
E drága kincscsel föl nem érhet semmi,
Habár érette útunk sírba téved -
Ilyen az élet! . . .

Ugy napnyugtakor, ha leszáll az alkony,
A szürkeség ködébe vész a szem,
A csendben én el-elrévedezem,
Kalászok árnyán, zöldes árokparton . . .
És mintha ott a távol messzeségbe,
Egy uj, kelő napnak a lángja égne,
S beragyogná a hallgató vidéket -
Ilyen az élet ! . . .

Tündöklő fényben hány csillag ragyog !
Minden szikrában sok-sok századok
Története bolyong a láthatáron.
Az égő tűzben, a fénylő sugárban,
Egy végtelen, egy forrongó világ van . . .
De hová lesz, ha a csillag kiégett ! ? -
Ilyen az élet ! . . .

Sovár lelkemnek is fölébred vágya :
Szabadságot, azt adjatok nekünk ! ,
Mit is ér így nyomorult életünk,
Ha mint a hitvány lomnak, nincsen ára ? !
Ha szolgaság teszi fáradt nyakunkra,
Gyalázat, kín, fájó teher a munka
S másnak húll le gyümölcse ha megérett -
Ilyen az élet ! . . .

Nincs porszeme a felszántott talajnak,
Melyet veríték meg nem öntözött
S úgy reggelenként a kalász között,
A kisajtolt köny csillog, nem a harmat . . .
És lám a kapzsi, sóvár embereknek,
Az izzadás, a köny vagyont teremnek :
Kenyeret is, kalácsot is, fehéret -
Ilyen az élet ! . . .

Hiába sír az elnyomott jajongva,
Hogy ébredjen az érző szánalom;
Kit gyávaság kinos igája nyom,
Panaszszavát, jaját hiába ontja;
Ha egyszer bátran a szemébe nézne,
A baj, mint könnyü pára elenyészne,
És nem találnak többé szolganépet --
Ilyen az élet ! . . .

Jovendo_1904. május 1.
 
 
0 komment , kategória:  Csizmadia Sándor  
Misutta Károlyné: Verseimből. II.
  2018-07-03 05:42:17, kedd
 
  Misutta Károlyné:

Verseimből.

II.


Az álmok nem hazudnak !
Álmodtam egykoron,
Hogy házunk összeomlott
S álltam a romokon.
Bármerre néztem, nem volt
Egy ismerős alak,
Nem csengtek a fülembe
Megnyugtató szavak -
S hiába imádkoztam,
Nem könyörült az ég !
- Örökre elszakadtunk,
Ahogy fölébredék . . .

(Balatonszentgyörgy.)

Balatonvidék, 1913. december 21.
 
 
0 komment , kategória:  Misutta Károlyné  
Győri Ernő: Vig ének vig Katániáról.
  2018-07-03 05:41:10, kedd
 
  Győri Ernő:

Vig ének vig Katániáról.


Kalániában, hej Katániában
Tűz, tűz az élet.
Olt a bor s a vidám lányok kacaja . . .
Ott száll csak vig, pirosló ének.
Ott nyílnak a fehér narancsvirágok
Szövődnek csókkristályos, édes álmok
Napkeltekor, napalkonyatkor
Dalolnak fiatalok, vének . . .
Katániában, hej Katániában
Tűz, tűz az élet.

Katániában, hej Katániában
Tűz, tűz a Halál.
A csontember is tűzből van faragva,
Olt nem huhog a borzadály.
Meg-megpendül néha kifent kaszája
S tüzet öl a tüz: a sistergő láva.
Am az ének örökvidám a
Szikrázó Aetna sáncinál . . .
Katániában, hej Katániában
Tüz, tüz, tüz a Halál !

A jövendő,
Hódmezővásárhely, 1910. junius 1.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Erdős Renée: Hegyek.
  2018-07-03 05:30:00, kedd
 
  Erdős Renée:

Hegyek.


Eljött. Az arca halovány volt.
A szeme csupa sápadt láng volt.
Az ajka reszketett, talán a régi vágyban.
Szebbnek és szomorúbbnak sohse láttam.

Leült. Erőtlenül mosolygott
Egypár színetlen bókot mondott.
Kérdezte : mit míveltem két hosszú év alatt ?
Aztán, mint akit fáraszt a beszéd :
Hátrahajtotta gyönyörű fejét -
A szava elakadt . . .

"Hogy mit miveltem ? Jártam a bolondját.
Kergettem a lét ezer kínját, gondját.
Föl hegynek, le völgynek, át bozóton, árkon,
Tapostam harmaton, gazon, virágon ;
Kuszó indába néha megbotlottam.
Megint talpra álltam, megint felül voltam.
Itt-ott gyűlöltek, itt-ott megátkoztak.
Érettem valahol titkon imádkoztak.
Nagyon szerettek, nagyon irigyeltek.
Küzdelmes útamra hol rózsát hintettek,
Hol meg vad tüskét, mely sebzett, megvérzett.
Gyönyörű is ez a kavargó élet !
Ez a forró hajsza egy tünékeny árnyért
Egy kis dicsőségért, egy kis boldogságért . . .

"És megtalálta ?" kérdezte nagy halkan.
A fejem ráztam.
"Még csak nem is láttam.
A nagy törtetésben, vad rohanásomban
Nyomát sem találtam.

És maga mit tett ?" kérdeztem nevetve
S feléje hajoltam.
Bágyadtan felelte :
"Egyszer megcsókolt engemet egy asszony,
És azóta erre a csókra gondoltam . . . "

Ettől nagy csönd lett. A szobába szálltak
Kavargó, lomha alkonyati árnyak.
Lopózva kúsztak a falakon végig -
S ő két kezébe vette a kezem
S remegve kérdezett : "Emlékszik ?"

"Emlékezem.
A havas hegyek akkor
Hogy tündököltek minden alkonyatkor !
A hold besütött az ablakon át" -

S én éreztem a keze illatát
S láttam csillogni a két nagy szemét.
Remegő vágygyal volt tele a lelkem.
Óh hogyha tudná, mennyire szerettem !
Hogy rám mosolygott : emlékszik-e még ?
S hogy átkarolta némán a fejem ?
Belekábultam - azt hittem a föld,
A nagy mindenség táncot jár velem.
Oly vad, tikkasztó szomjuság gyötört !
Szerettem volna a remegő ajkát
Addig csókolni, míg meghal bele . . .
De ekkor felvillámlott a szeme
S szólt - most is hallom a jéghideg hangját : -
"Nézze kacagnak a fehér hegyek !"
Én rábámultam s ekkor hirtelen
Erősebben ölelte a fejem
S ajkával hosszan ajkamra tapadt.
Óh. üdvösséges, mély csókot adott,
Az emlékétől most is reszketek,

Pedig, tudom, nem engem szeretett,
De az alkonyatot.

Panaszos hangja lágyan, zsongva csengett,
Félig még vádolt, félig már esengett,
Benne a régi emlék, régi vágyak,
Ifjú-szerelem és örök bocsánat.

"Elkergetett. Mondja mért kergetett el,
Mint rabszolgát - az első csók után?
Mért nézett rám oly gyilkos gyűlölettel ?
Az önfeledt nagy percet bánta tán ?
Őszinte akkor volt csak. Előtte sohasem.
Ez egy percért én áldom, szeretem.

Nem volt királynő, jéghideg talány,
Csak egy édes, forró leány,
Akit a perc szent bűbája lever,
És öntudatlan csókol és ölel.
Nem néz, nem lát, mérlegre mit se vet,
Maga sem tudja, hogy megnyilt a lelke.
A perc parancsol s ő úgy hajt fejet,
Mintha e perc a végtelenség lenne
Mindent lebiró győztes erejével -
Hogy ez egy percet megtagadta: szégyen".

"Meg nem tagadtam. Mégis - féltem tőle,
Erősebb volt mint én, hát futottam előle.
Ha varázsának átadom a lelkem :
Ki tudja, mily győzelmet űl felettem !
S nekem - hisz tudja - más a célom itt !
A szerelem forró bilincseit,
Bármily üdvösség: nem szabad viselnem,
Nekem erősnek, szabadnak kell lennem.
Minden perc által, mely hangulatok
Futó árjába dob :
A küzdelmem lesz gyötrőbb és nagyobb,
Hosszabb az út és távolibb a cél,
A vándor, aki árnyékban henyél:
S hegyoromra soha föl nem ér."

Nevetett, gúnyosan hitetlenül.
>Megint a cél, óh már megint a cél !
Szentelt küldetés, titkos feladat !
A vándor, kí útjában nem pihen,
Üdítő forrás partjára nem ül,
Éhét, szomját nem csillapítja semmi,
Mig rátűz a tikkasztó déli nap :
Alkonyatig a hegyhez el tud menni,
De összeroskad ám a hegy - alatt !
S akkor, mikor a sok útravalóért,
Melylyel kegyesen ellátta az élet ! -
Mindent eldobni a jelenvalóért,
Múltat, jövőt : ez a legfőbb művészet,
Mi által boldogul a bús emberi állat !
Az el nem csókolt csókok lelkünkön bosszút állnak<.

Szép volt, amint az epikúri elvek
Aradtitát fejemre zúgta.

Elébb nem volt hive e bölcseletnek.
Látszott szaván, hogy még csak most tanúlta.
S vajjon kitől tanúlta ? Mestere
Talán egy szép, mohó, szerelmes asszony
Aki nagyon jól bánt vele ?
Égő csókjait véltem látni még
E sápadt, nemes, tiszta arcon,
Mely álmaimban annyiszor kisértett
S melyen vértanú-könyek égtek,
Miattam, akit szeretett.
E hang oly új volt és úgy meglepett !

Két év alatt egyetlen egyszer
Sem gondoltam arra, hogy más szeressen.

Nagyon szomorú lettem.
És elhúzódva tőle, egy székre telepedtem.
S a holdas égre néztem, tűnődve, mereven.
Szinte el is feledtem, hogy ott van még velem.
Valami azt súgta : örökre elvesztettem.

Egy óra múlva szólt : "Jó éjt ! Én elmegyek.
Látom, hogy álmodik. Nem zavarom "
Felugrottam s két reszkető karom.
Nyakára fonva szóltam : "Még ne menj !
Nem akarom. Nem engedem.
Itt kell maradnod most. Mert szomorú vagyok.
Itt kell maradnod, míg nem kacagok.
Ki virraszt érted ; lepje meg az álom -
Ha vár rád asszony; hát örökre várjon.
Itt kell maradnod -"

Szeme ragyogott.
"A te hűséges rabszolgád vagyok."
"S ha elkergetlek újra ?"

"Nem megyek.
Hanem megverlek és itt maradok -
Forrásod, árnyékos fád, pihenőd,
Társad, urad, szerelmes szeretőd,
Mindég veled, örökkön csak veled."

Sápadt mosolylyal hideg ajkamon
Néztem ki a homályos ablakon,
Kivül kacagtak a fehér hegyek . . .

Jovendo_1904. május 15.
 
 
0 komment , kategória:  Erdős Renée  
Garay János: Köny.
  2018-07-03 05:27:28, kedd
 
  Garay János:

Köny.


Ó Ilka , mit tehettem ,
Hogy elhagyál ?
Ó Ilka év előtt is
Mi más valál !

Szemed kék tengerében,
A' boldog én,
Nem hittem, hogy hajót tör
A' csalt remény -

Hittem , hogy a' kő érez ,
A' nyár hideg ,
A' néma szólni képes,
Bölcs a' gyerek ;

De hogy szivedbül esküm
Kitörlenéd ,
Mellyet szerelmi lánggal
Jegyzék beléd :

Ezt, lányka nem hihettem ! -
Volt egy hitem,
'S e' hit rendülhetetlen
Volt, mint szivem;

De a' te szíved jég volt,
'S a' tűzirat
E' lángoló elemtől
Vízzé olvadt,

'S a' viz szemembe cseppent,
'S én azt sirom,
Midőn a' hitszegőrül
Nyög bús dalom.

Honművész, 1836. május 12.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Győry W. Dezső: Ősz a kúriában
  2018-07-03 05:26:42, kedd
 
  Győry W. Dezső:

Ősz a kúriában


Ősszel, ha megindul a falevél,
Megindult szívvel jobban fáj a sorsunk.
Az erdők titka csak álmoknak él.
De vajjon mi, mi rügyet mire bontunk?

Vén kúriában felpislog a láng.
A szomszéd nézett el látogatóba.
Az ablak alatt zörög a katáng.
S nem szólhat ma a régi, régi nóta.

Bús, csontos arcuk szinte megmered.
Hej, hej az élet . . . a tűz is kialhat . . .
Rámordul a más: Hát te sem mered . . .?
Akkor az álmunk örökre kihalhat . . .

Nem érti senki, nem tudja senki,
Mi fájhat ezekben a szavakban.
Pipaszó mellett pohárba temetni,
Hogy nem tudjuk még, mi lehet tavasszal.

A kályha fölött vaddisznó-agyar.
. . . Csönd . . . A lét, mintha meg akarna halni.
Az őszi estben fölsír egy magyar
S a másik?. . . nem tudja megvigasztalni.

Prágai Magyar Hirlap, 1923. szeptember 22.
 
 
0 komment , kategória:  Győry (Wallentinyi) Dezső  
Telek A. Sándor: Alvajáró
  2018-07-03 05:25:23, kedd
 
  Telek A. Sándor:

Alvajáró


Ilyenkor legjobb. Senki és semmi
Nem áll utamba; nem köszöntenek;
Talán messziről mutat rám félve
Valami inas, vagy olyasféle:
- Ni, ott ballag a jó öreg Telek!

Az út közepén kitér a szekér,
A lábam elől félre áll a kő
És óvatosan kisérget a Hold:
- Ott megyen, nézd az álmodó bolond
Fejében most is biztosan vers föl.

Az árnyék lopva kullog utánnam,
Hogy ne zavarja ringató álmom . . .
S érdekes: hallok és látok mindent,
De minden olyan oldalra billent
És mindezt mégis szépnek találom:

Hárfazengés a gyári sziréna,
A repülőgép csapongó lepke . . .
A parasztok a réten virágok . . .
Rájok ne lépjek: félve vigyázok
S jóságot hintek lelkemből szerte.

Dúrúzsolok és megyek könnyedén
Utánnam nóta, rímrajok szállnak . . .
De kiérek az élet útjára,
Szívem felsíkolt. ébredve, fájva
S neki ütödök a bánatfának . . .

Magyar Írás 1935. november.
 
 
0 komment , kategória:  Telek A. Sándor  
Szamos: Akarj !
  2018-07-03 05:24:08, kedd
 
  Szamos:

Akarj !


Próbáltál-e már magadba nézni?
A szivedbe, a lelkedbe mélyen? Próbált ad-e megfejteni
Életed ezer, mélységes titkát? Átfutottál-e
minden lehetőséget, megmérted-e, ami a legkevesebb
benned, az igazi Értéket, megismerted-e, ami a legtöbb,
- igy nagybetűvel- a Bűnt ?

Mért a legtöbb a Bűn tebenned, aki gyáván, bután,
magadfosztottan kullogsz a hétköznapok után, aki
olcsó örömökkel beszennyezed a Vasárnapot, aki nem
jegyzel fel semmit és mindent, mindent elfelejtesz !

Aki a legkisebb jóban is ujabb jónak jöttét várod . . .
akit megejtenek az évszakokkal ujuló, évekkel
múló, meg-megsokasodó vágyak . . .

Aki egyre mélyebbre sülyedsz és sohsem emelkedsz
fel a mindent átfogó Jóság csúcsaira . . .

Aki vakon és kishitűen éled napjaidat, aki véges
meghatározással sokat érőnek hiszed azt, aminek mitsem
érő, üres, szertefoszló szavak adtak értéket . . .

Aki nem tudod, hogy mit ér, amivel az Életbe léptél.
aki kötelességet nem ismersz se magaddal, se mással
szemben . . . aki jogosulatlanul jogokat itélsz mindig
magadnak . . .

Benned, aki azt hiszed, hogy a magadé vagy;
aki odaadod másnak az éned; aki visszavonulsz, vagy
éled az Életet úgy, mint a többi ! . . .

Aki mindig, minden alakban, a jó és rossz Sors
valamennyi fázisában hiányt érezel, aki örök elégedetlen
vagy s szerencsétlennek, kifosztottnak vallod
az Életedet . . .

Próbáltál-e magadba nézni?

Ha nem, úgy nézz a szivedbe, a lelkedbe ffl1mélyen ! . . .

Látni fogod, hogy nincsen arc, melyet már ne
láttál volna, nincs érzés, melyet ne éreztél volna, hogy
nem jöhet senki . . . semmi . . . mert agyoncsigázott,
előrehajszolt lelkedben már mindenki . . . minden mult . . .

Eszedbe fog jutni, hogy te hoztad az Idő, a Tét
fogalmát, te különböztetted meg a napokat, az
évszakokat, a tovatűnő éveket s nem fogsz többé
gyáván, bután, magadfosztottan utánuk kullogni, hanem
uj hittel eléjük vágsz majd . . .

. . . Mert rájösz arra is, hogy a legkevesebb ugyan,
de igenis van benned valami Szent, valami természet-
fölötti; az Akarat. Az igazi Érték, a legkevesebb benned.
de ebből elég annyi, hogy megvan . . .

És senki sem kell figyelmeztessen arra, hogy
Sorsod, Életed kovácsa vagy. Hogy akarj, elindulj,
megteremtsed a Jövőt, a tiedet, mindenkiét ! . . .

És talán senki sem kell figyelmeztessen arra sem,
hogy le ne térj, ne hallgass senkire, csak arra, ami
törvény benned, amit a szived diktál ! . . .

Mert senkitől sem várhatsz semmit, mert benned
van minden és mert egyedül rajtad áll, hogy elérd a
boldogulást, a Boldogságot !

Nézz magadba . . . mélyen . . . akarj s tied a Jövő !

uj_elet, 1922. augusztus 15.
 
 
0 komment , kategória:  Szamos  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 313 db bejegyzés
e év: 2467 db bejegyzés
Összes: 32363 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2353
  • e Hét: 2353
  • e Hónap: 89085
  • e Év: 1607845
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.