Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Tasnádi Beér Gyula: Ősszel
  2018-07-08 09:35:26, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Tasnádi Beér Gyula  
Pethes Mária: Pörölök veled uram
  2018-07-08 09:32:05, vasárnap
 
  Pethes Mária:

Pörölök veled uram


Mindig veled pörölök Uram
Kivel tehetném mással
ha már csak a te kimeríthetetlen jóságodban hiszek
De mondd már meg végre
mennyi végtisztességen kell még részt vennem
és mennyi holtat kell még
zuhogó földgöröngyök dübörgése elől
mellkasom koporsójában rejtegetnem
És milyen vastagra növesszem
bordáim mauzóleumát
hogy a nevetségesen kántáló hangok
ne jussanak rajtuk át
És hány kihallgatáson kell még
előtted megjelennem
és az igazságért mennyi üldözést
kell még elszenvednem
amíg a bizonyossággal megjutalmazol

Hányszor kell még részvétlen
pillantások kereszttüzében állnom
amíg eljön az idők végezete
amit anyámnak ígértél
aki - éppúgy ahogyan te atyádnak -
néked ajánlotta gyönge testét

Rég letelt a véres kakasszóban fürdő három nap
Számtalan bárányév vérét ajánlottam fel neked
A körém csoportosuló fákkal gregoriánt énekeltem

Nem öltem szóval
de tettel szerettem ellenségeimet
Nem törekedtem hatalomra
Megelégedtem azzal amit adtál
Védőkart nyújtottam a kiszolgáltatottak fölé
Mondd mivel engesztelhetnélek
hogy visszaszólítsd az én Édesemet?
Mikor teszel csodát: maréknyi porból
húsvér testét mikor ölelhetem újra át?
 
 
0 komment , kategória:  Pethes Mária  
Lucskai Vincze: Hányszor.
  2018-07-08 09:30:33, vasárnap
 
  Lucskai Vincze:

Hányszor.


mint bölcsőbe anya gyermekét
helyeztem lelkem
virágos rétre
s ringatott is égnek kékje
féltve
szenvedélybe
míg rám hajoltak fények illatok
szememre festettek
egy röpke bánatot

nyíló tavaszok
szóljatok
hányszor kúsztok még
deres süvegem felé
hányszor kiált még rám
téltemető sárgán
ligetek könnyes avara

korhadt ágakon sikolt
lépteim zavara

mondd hányszor

mint palló ha görnyed
csacsogó csermelyen
ölelnék még rád
illatos partot
lilán
míg zajlik a jég sután

s hagynám ringani a pufók rügyeket
rét-palettán duzzadni
hunyorgó színeket

lám
sziklákon pereg már a bércek fehérje
s ajkam ha éri
érzi
ezer érből sír a tél
és utol ér
és utol ér

Artpresszó
 
 
0 komment , kategória:  Lucskai Vince  
Palágyi Lajos: Halálos betegen
  2018-07-08 09:29:09, vasárnap
 
  Palágyi Lajos:

Halálos betegen

(Kórházban.)


Fekszem halálos betegen,
Kétségb'esés ül lelkemen,
Fejem fölött az éji csend
Borús, homályos fátyla leng.

Kik valaha szenvedtek, tűrtek,
Most mind előttem elrepülnek,
Körültem lengnek, mind, de mind.
Kik tűrtek égő, néma kínt.

Fázó, didergő gyermekek,
Vonagló, sápadt betegek,
Oh, mennyi jaj, halálos hörgés,
Kétségbeejtő, bús nyöszörgés.

Itt széles, paszta csatatér,
Elárasztotta hősi vér,
A szélin országúti árok,
Hol haldoklókon varju károg.

Ott feldúlt város rémes üszkén
Vad ellenség tanyázik büszkén
És a piaczon lánczba fűzve
A város véne, ifja, szüze.

Előttem állnak mind a szentek,
Kik nép jogáért harczba mentek,
Körültük zúgó vérfolyó,
Szivükben lándzsa, nyíl, golyó.

Hová lett a sok szörnyű seb,
Pokol tűznél tüzesebb,
Mit ejtett ez az átkos élet? . . . .
Eltűnt . . . eloszlott . . . semmivé lett!

Ha költő szenved, nyomorog.
Tört kebeléből dal buzog
S enyhíti a vigasztalás is,
Hogy szenvedésit tudja más is.

Mily édes, édes a tudat,
Tört szívnek oh, mily enyhet ad,
Hogy gondja, búja a daloknak
Ah, mindörökké élni fognak.

Hogy könyünk nem hiába ég.
Olvassa sok, sok nemzedék
És forró könnyeink felett
Hullajt majd forró könyeket.

De ti elhunyt félistenek,
Kik szótlanul szenvedtetek
A szív mélységes mélyiben
S nem tudja soha senkisem,

Mi volt tinéktek enyhetek?
Mi vigasztalt meg bennetek ?
Fájdalmatok hiába volt,
A végtelenbe szétoszolt.

Az a sok bosszú, hosszú jaj,
Kétségbeejtő, mély sóhaj,
Mit keltett ez az átkos élet,
Eltűnt . . . eloszlott . . . semmivé lett.

Vasárnapi Ujság 1884. márczius 2.
 
 
0 komment , kategória:  Palágyi Lajos  
Gál László: Idegenben.
  2018-07-08 09:26:58, vasárnap
 
  Gál László:

Idegenben.


hideg szelet penget a barna
bús sydnei szél az idegen
a kis szobában árva könnyet
morzsolgat három idegen

how are you mondja az egyik
adok pénzt öcskös mennyi kell
szegény szegény hogy összenőtt már
a vérén szerzett pénzivel

s a fehér asszony nézi-nézi
két idegen nagy kisfiát
ismerkedik az ismeretlen
ismerhetetlen két világ

fürdik a város esti fényben
és gép csörömpöl rengeteg
jaj én már nem tudok maradni
jaj én holnap már elmegyek

fehér asszony reszket a széken
szegény anyám én úgy szeretlek
még sincs már néked kisfiad

how are you csak mondom én is
és nem tudom mi van velem
valami űz és sírni tud csak
a három egyvér idegen

Tarlóvirág című kötetből. 1962.
 
 
0 komment , kategória:  Gál László  
Apor László: Oh, mint suhantok el . . .
  2018-07-08 09:24:37, vasárnap
 
  Apor László:

Oh, mint suhantok el . . .


Oh, mint suhantok el, ti évek
Nesz nélkül, mint a falevél
S egyszerre úgy tűnik, szivünkben
Már csak a múlt emléke él.
A múlt, mely letarolva régen,
Olyan, mint a kopár mező,
Hová, ha vissza-visszanézünk,
Szemünk harmattól könyező.

A távolból sötét ködoszlop
Emelkedik szemünk elé
S keressük a napot, mely egykor
Szivünket lánggal perzselé.
Oh, de az a nap a ködülte
Mezőről többé nem ragyog,
S mint a lidérczfény tova tűntek
A ragyogó káprázatok.

Az álmok, vágyak erdejében
Nem fakad többé új varázs,
A zöldelő reményvirágot
Sorvasztja örök hervadás.
Szivünkből feltör néha-néha
Egy-egy sóhaj, egy elhaló,
De a sivár, nagy pusztaságban
Nincs semmi sem vigasztaló.

Még visszasírjuk azt az álmot,
Mely képzelt üdvöket adott
S mely, mint a kürt, tettekre hívott,
Azt a riasztó szózatot.
De az az álom elenyészett,
Mint csillogó ködpára rég,
S a kürt szavát nem zengi vissza
Az a világ, mely omladék . . .

Vasárnapi Ujság - 1903. deczember 20.
 
 
0 komment , kategória:  Apor László  
Kempelen Farkas: A befagyott tó.
  2018-07-08 09:22:51, vasárnap
 
  Kempelen Farkas:

A befagyott tó.


Még nem rég, hallottam zokogni
A szélüzött hullámokat,
A mint itt félve összebújtak
És sírtak ablakom alatt.

Most olyan csönd van, és e nagy csönd
Úgy fojtogatja a szivem, -
Meghalt a tó s a síró hullám
Jógszemfedél alatt pihen.

Mig elnézlek, eszembe jut, hogy
Életem képe vagy te, tó,
S szivemnek a te bús halálod,
A te sorsod vigasztaló.

A könnyeknek, a zokogásnak
Egyszer mégis vége szakad . . .
S a szenvedés hullámcsapása
Elcsendesül a jég alatt.

Vasárnapi Ujság - 1897. február 28.
 
 
0 komment , kategória:  Kempelen Farkas  
Tompa László: Grieg-melódiákhoz
  2018-07-08 09:21:15, vasárnap
 
  Tompa László:

Grieg-melódiákhoz

I.

Lágy ujjak érik s fájva, szakgatottan.
A hurok alvó búja fölsajog,
Zengésbe ömlő, tördelt futamokban
Nagy mélységekből ébredt sóhajok.

Grieg, éjszak szkaldja, komoran borongva
Zeng, zug, jajong a föltárt hangszeren.
Dala szélként fogódzik bánatomba
Mely gyászhajóként suhan el velem.

S egyszerre már a messze fönti fjordok
Felhős egébe tűz a homlokom.
Bus, esti fénybe sírván én bolyongok
Én állok ott, egy izzó fjeldfokon.

Nekem sir ott a szivem, délre vágyva
(Vággyal, amely csuk űzött emberé.)
Oh, bus-örök vágy, éjszak ősi vágya
Délszaki tájak, tengerek felé !

II.

(Anitra tánca.)

S a nagy zenésszel Óperencián tul
Ragad a láz. Csak egy-két pillanat:
S elém Szahara pusztasága tárul
Ülvén egy árnyas pálmatörzs alatt.

S im pálma árnyán, bársonyos homokban
Táncos bokák igézőn pergenek - -
Anitra, jer, ne hagyj elveszni szomjan
Csókod borával enyhítsd lelkemet.

Te nem is tudod, mennyit sirt utánad
Sok fájó vágyam, árva bánatom,
Sorstól kapott, szép, fényes koronámat
Hogy loptam tova hajszás utakon.

De már tikkasztó ut után oázis
Nyugtat, s nyomomba sakál sem vonit
Anitra, tied szivem, s koronám is
Csak igy zenélj meg táncolj siromig.

S még mondanám. De közben este lett künt.
Az utolsó dal bent is most hal el - -
Fejem lelankad. Koronám is eltűnt.
S a szürke homály némán átölel.

(Kolozsvár.)

uj_elet_1922. október 1.
 
 
0 komment , kategória:  Tompa László  
Vargha Gyula: Meddő kétség.
  2018-07-08 09:18:57, vasárnap
 
  Vargha Gyula:

Meddő kétség.


Oh hol van arra annyi érdem,
Egy Isten, hogy leszálljon értem,
És támogassa gyönge térdem
A szédítő mélység felett?
Akarnám bár, Uram, nem értem
Megírt törvényedet.

Hihessem-é, hogy többet érek,
Mint más, sok miriádnyi élet,
Akár a törpe földi féreg? -
Hisz' én is az vagyok :
Én is a föld porába térek,
Születtem s meghalok.

Hihessem-é, a sírüregből
Hogy új, szebb létre ébredek föl,
S szeráfok fenn, a fényseregből,
Társul fognak karon,
S ujjongva, áldva, ittasan tör
Az Úr felé dalom?

Hát a madár, mely égbe szállva,
Az ég urát az üdv s a hála
Fenncsattogó dalával áldja
A zöld vetés felett,
Mért vettetik örök halálra,
Ha egyszer vége lett ?

Vagy a virág, a tiszta, gyöngéd.
Mely boldogan kitárja kelyhét,
S míg élte tart, mint hála tömjént,
Úgy hinti illatát,
Mért hervad el örökre, fönn mért,
Mért nem lel új hazát ?

Testvéreim ! - annak talállak -
Mégis, mégis nem egy atyának.
Életnek én, ti a halálnak
Volnátok gyermeki?
Máskép ez osztály meg nem állhat,
Ilyent ki tenne? Ki?

Hallgass, te gyarló, bűnös ember,
Mit a mindenség atyja rendel,
Bölcs s jó lehet csak; kételyeddel
Balgán mért bolygatod ?
A kérdést hasztalan teszed fel,
A lét őrök titkát eszeddel
Te meg nem oldhatod.

Vasárnapi Ujság 1913. január 26.
 
 
0 komment , kategória:  Vargha Gyula  
Kovács István: Menekülés
  2018-07-08 09:16:56, vasárnap
 
  Kovács István:

Menekülés


Nap nem fut ugy, ha éjszaka üzi
fényét, mint előled én.
- - - - - - - - - - - - -
Bennem élsz akaratod nélkül,
karomban karod, testemben tested,
sápadt szép lányfejed az én fejemből nevet,
vagy zordul komoran az emberekre,
és a te álmaid szépítik az én álmaimat.

Sokszor menekülök előled, le akarlak vetni,
mint tolvaj, ki reszket lopott ruhában járni,
de utánam futsz, kergetsz akár
lázas beteg a mellén ülő halált.

Nincs tested, bennem élsz és mindenben,
arcod elömlik tintában, borban,
rámbólogatsz asztalból, fából, kőből,
belebújsz könyveimbe, székemen ülsz,
te vagy az éjszakai uccákon alvó csend
és a viharzó ég goromba zenéje.

Szeretnélek megtagadni, de vágyaim
hidat vernek hozzád. Szeretnék egyszerre
lenni parancsolod és hű kutyád, ki megüt
és megőrzi lépteid illatát.

Erdélyi Helikon, 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács István  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 313 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1743
  • e Hét: 5311
  • e Hónap: 82694
  • e Év: 1923338
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.