Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Neubauer Margit: Ősz van . . .
  2018-08-01 07:36:03, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Neubauer Margit  
Tűz Tamás: Add át a szót
  2018-08-01 07:30:27, szerda
 
  Tűz Tamás:

Add át a szót


Mint az ibér parton a vézna fű
egész tested hajlong az égig ér
csakhogy látlak a tenger gyönyörű
gyönyörűszál füvek és mind ibér

tengermelléki fű és éjszaka
és földrengéses izzó félsziget
mit hozatsz ki és mit vitetsz haza
széttört cserép töredék dalszöveg

rövidlélegzetű szó csak dadogj
kifulladsz úgyis szemed már csipás
ebben a fülledt éjben csillagok
gyönyörűszál füvek és semmi más

talán még Xenophon és Pindarosz
idefigyelj barkázik már a fűz
add át a szót most már ne gyűjts csak ossz
míg az ibér nyár vad csokrába tűz

a víz alatt tengeri liliom
felöltheted a messze ég mezét
ami marad meztelencsiga-nyom
lehetsz még szárnyametszett szárnysegéd

óceánjáró vagy gyors távirat
ezt nézd meg föveny füvek mind ibér
tőlem lehetsz gyönyörű és szabad
amíg szerelmed vállamig sem ér


Nyugati Magyar Költők Antológiája 1980.
 
 
0 komment , kategória:  Tűz Tamás  
Varságh János: Apró versek
  2018-08-01 07:28:19, szerda
 
  Varságh János:

Apró versek

I.

Aczéllélek.

Mint a kovács üllőjét a pőröly :
Verdesi a lelkemet az élet.
De szétverni csak nem tudja még sem,
Napról-napra érzem, hogy keményebb.

Meg-megreszket, megvonaglik olykor,
Míg a kemény, zord ütések érik -
De egyszer csak elkezd szikrát szórni,
Tüzes szikrát, föl egész az égig.

II.

Disharmonia.

Ezernyi finom, érző húr a lelkem,
Regevilágból bűvös czimbalom,
És én e hangszert, összhangot keresve,
Örökké, egyre, folyton hangolom.

Oh hányszor érzem már, hogy kész a munka !
Ringatnak is már halk melódiák
Mikor egyszerre ott terem az élet,
S a szent összhangba durván bele vág.


Vasárnapi Ujság 1908. április 12.
 
 
0 komment , kategória:  Varságh János  
Nemes Nagy Ágnes: Tavasz felé
  2018-08-01 07:26:57, szerda
 
  Nemes Nagy Ágnes:

Tavasz felé


A Bak-térítő homloka világol,
faragva hitből és politikából:
észak felé közeledik a nyár.
Emeld fejed, emeld a fénybe érett,
búvó erőd, világos gyöngeséged,
betűzd ki létem, a nap merre jár?

Mozdonyok zúgnak, csörtetnek az estben,
termékenyül a földbe-ásott fegyver,
a hal mind síkosabb ikrát terem,
csúszós a test. Fajtámat nem csodálom,
sejtjeimen nem csörgedez családom, -
hálóját mégis hogy bontja a rend?

Nemcsak a lét, nem vérem száz alakban
emelkedik agyamban láthatatlan:
a rend élteti éltető szemem,
s egymásba-fonva, ágbogas virágként
isteneit megtermi majd a szándék,
és önmagát nyíló értelem!
 
 
0 komment , kategória:  Nemes Nagy Ágnes  
Somlyó György: Egy nyomorékhoz
  2018-08-01 07:25:59, szerda
 
  Somlyó György:

Egy nyomorékhoz

Az Egyetem előtt 1945-ben


Lásd, elhulltak a bátrak, a boldogok, ó, el az ifjak,
úgy reccsentek sorra, mint a sajgó dereku erdők,
csonkjaik éle sebzi csak olykor az élők,
kedveseik érzékeny életét...
És lágyhusu lányok
száradtak ki örökre sötét pincék beomoltán,
férfiak árvult testén rándul néha a bőr csak
csókjaik emlékére talán...
elbuktak az elme
oszlopai, kikről világra sugárzik a törvény,
ők, kik még a halálból is ránk gondoltak, a pállott
táborok irtózatos kertjeiből szakítva kibomló,
édesszagu szirmokat, mintha túlnani fákról
szálldosnának errefelé a levelek - őket,
őket se kimélte senki, mert nincs, ki kiméljen,
és nincsen, akit kimélni lehetne...
A roppant
sorsú munkások is odavesztek, ők, akiké a
tártkapúju jövendő, ők, kik a hídakat dobják
át a folyókon, kik zengő huzalokra füzik fel
végig a földet, ők, akik órjás szerkezetekbe
épitik értve a földben, a vízben, az űrben
tomboló szertelen törvényeket, és szakadatlan
mind együtt táncolnak a széles erők ütemével,
ők, az erősek, a büntelenek, lásd -
és te csak itt állsz!
Itt állsz most is a villamos óra előtt, a nagy árkád
alján, az Egyetemnél, mint annakelőtte, csak itt állsz,
itt állsz most is, elnyomorult karodon még nyomorultabb
kisdededdel és ráng a kezed egyenletesen, mint
kötőgépen a tű s valamire mindig nemet intve
ráng az arcod, mint gyerekek ha cibálják
otthon az abroszt, és ugrálnak rajt a szemölcsök,
csöpp morzsák vidoran -
ó, nincsen már, kinek oly lágy
volt arca, mint tó tükörét ha csitítja az alkony,
oly szelid és melegen remegő, hogy benne a száj úgy
csobbant, mint a lenyugvó nap tüze -
nincs már
ő sem, a nagyharagú, foghíjas férfi, ki mindig
önnön dühe lángján égette magát, az igazság
mámorában tépve izekre az igazságot,
e boldogtalan! -
ó, nincs a szelíd-eszü dalnok,
kit legszörnyübb játszmájára vetett ki a végzet,
ő, ki dalolt, mint ki spanyolcsizmák szoritásán
dallana édes dalt szeretőknek, e kedves -
ő sincs,
nincs, jaj, a drága barát, aki önként ment a halálba,
mikor megalázta a törvény!
nincsen ezer gyönyörű lány
kinek teste még sohasem pengett kifeszítve,
nincs ezer ifju, kinek erejére vártak a forró
ércek a földben, múltak a könyvben, szerte a láncuk
rázó titkok s az ujjongó tervek agyukban,
és te csak itt állsz mindig! Tereád ki vár, mondd?
Itt állsz mindig, mint aki el se hagyta e vártát,
irtózatos őrszeme egy soselátott messzi seregnek,
kit nem vert el a pergőtűz, nem a hóvihar, és a
hóhérok is kikerültek, mint egy görcsös fát a járdán,
aki fölött nem oldódtak ki a bombák,
kit nem vártak tömlöcök és kopogó sorozattal
nem teritett le az ínség, nem szárasztott el a szomj, nem
tépett ízekre a rémület -
én láttam remegni a bátrat,
amikor kicsapott a kürtőből a korom,
mintha az ördög mázolná feketére az arcát,
és a szelíd hős ott, ,,jajjal teli Szerbia ormán",
ő, ki dalolt, amíg csak vitte az ostoros úton
lába, e csonk, tarkóján szörny szemével a csőnek,
de teljes életében csak ez egy szót másolta: halál, száz-
féle ecsettel -
és te csak itt vagy!
jő a diákok
tarka csapatja rohanvást, megtorpannak a lépcsőn
s szinte a rémület izzadja ki kezükben a fillért,
mit rángó tenyeredbe dobnak, mint valami mérleg
ingó serpenyőjébe -
ó, mire vagy te mérték?
mondd, mi nem enged? kit szolgálsz? és ki a te szolgád?
te, aki itt vagy mindig, hogy mindig újra belénkvágd
az érthetetlen kín élét, azokért, kiket elvitt
az, mi megőrzött téged -
Noéra gondolok itten,
rá, aki mellett nem telt még egy emberi hely, de a pondró
nyüzsgött százszám -
mert mindennek lennie kell itt!
millió alakban hajigálja a szikrázó levegőbe
élőit e föld,
fontosabb néki a sáska
még egy hattyúnál,
és több a satnya fajankó,
mint egy második angyal -
és a te szörnyü karodban,
ott is a törvény kikezdhetetlen ereje ráng csak.
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó György  
Tollas Tibor: Kései Vallomás
  2018-08-01 07:24:53, szerda
 
  Tollas Tibor:

Kései Vallomás

Majának


Ma is úgy látlak, mint az első
estén, sugárzón tündökölve:
gesztenyehajad fátylán feslő
mellednek páros csillag-gömbje
átsütötte fiatalságod,
így látlak ma is, mindörökre.

Így érzem minden hársfanyílás
idején tested illatában
mézízű nyarak, lombok indás
ölelését, újuló vágyam,
szerelmeddel bebalzsamoztál,
s bennem azóta nyár van, nyár van.

Futó éveknek fittyet hányva,
így hajlok öled szigetére,
köröttem tűnő arcok árnya,
elsüllyed mind a messzeségbe,
csak te maradsz magányom társa,
hétköznapjaim menedéke.

Nyugati Magyar Költők Antológiája 1980.
 
 
0 komment , kategória:  Tollas Tibor  
Szabó Bogár Imre: Emlékek háza.
  2018-08-01 07:23:38, szerda
 
  Szabó Bogár Imre:

Emlékek háza.


Bemennék az emlékek házába,
oda, hol születtem volt.
A kapu még nyílik, az ajtó félig zárva,
csikorog, recseg, fölsikolt,
ám résnyire, ha tágul,
s nem fér be a gyermek
szurtos keze, lába.

Be kell, hogy jussak,
benn van mindenem,
legelső nyitja, lényege a jussnak,
amit magamban,
s magamon viselek.

Lábammal, kezemmel
eszemmel feszítem,
ropog a korhadt deszka,
fél szemmel belesek,
anyám most terít meg,
mosolyog, rámkacsint,
mennék, hogy segítsek,
lehet, hogy ünnep lesz ma.

Aztán
mintha nem is asztal,
párálló rét volna,
de nem látom tisztán a sőre mezőt,
pitypangos ernyőkkel száll a mesék bolyha,
s tavaszt illatoznak a bő legelők.

Vörösödik-kékül sírós gyermek-arcom,
nem léphetek be az emléklakta házba.
Szúrós szilánkjával a jelen most megkarcol,
s az ajtó előtt legott
egy ősz hajú öreg ül,
remegve, roskatag,
a porig alázva.


Új Hevesi Napló 2001. szeptember
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Bogár Imre  
Pálfi Kata: Otthonunk
  2018-08-01 07:22:41, szerda
 
  Pálfi Kata:

Otthonunk


Van egy hely csak nekünk,
hová az Istenek jönnek velünk.
Hevülő szív nyughass!
Csendes a Perc, mi meghat
ahogy megérzed
mikor van jelenésed.

A Vers kapuján átlépve látom:
már vársz rám.
Hosszú volt az út
tapasztalás vértje
körülöttem és értem.
Hegedűd húrja önmagát húzza
testem válaszol rá…
és a zene mint áttetsző dallam
csillámporos karjaival
minket eggyé összesző..

és bebábozódva a verssorok közé,
mint kiket angyalok dajkálnak,
nászágyon elalszunk.

Édes lesz az ébredés odaát, Isten álmában.
 
 
0 komment , kategória:  Pálfi Kata  
Beke Sándor: Elégia a Hargitához.
  2018-08-01 07:20:58, szerda
 
  Beke Sándor:

Elégia a Hargitához.


Hömpölyög, tart lefelé
a völgyben a Küküllő,
mint lassú, áttetsző láva,
szembejön velem
Zete vára alatt,
de a ,,súgóban" már repül,
s hívogató hangjával köszönt,
mint a havas hírnöke,
mint a szent hegy
örökké daloló tündérleánya.

Mintha itt születtem volna
a fenyves jászlában,
mintha nem is ismernék
más tájat s más világot,
mintha szikár ormodnak
testvére lennék,
gyermeki ámulattal
látogatóban
úgy megyek föl
hozzád vasárnap.

Piros a rét az orbáncfűtől,
,,Jézus vére"
mintha folyna,
a szélben libeg, hullámzik
keresztül a dombon.
Olyan a rét, mint egy
hímzett takaró,
amit a természet
sok színes virággal
telerajzolt.

Lám, kiszáradtak
az út menti kerítések.
Porosak,
már lélekbe markolóak
- új színárnyalat ez
a hegyalji palettán.
Testvér, nincs olyan művész
az öreg féltekén,
aki ezt a színt
valaha is kikavarja.

A havasi kaszáló közepén,
a frissen levágott rendek közt,
a mezőn árva szomorúfűzfa
árnyéka andalog.
Mintha megállt
volna az élet:
a fa zöld bőrű ágán
két kasza pihen,
s amint megcsillan,
a Nap fényével incselkedik,
huncutkodik, s pisolyog.

Rozsdabarna boglya tövében
pálinkát szürcsölgetnek
a székely legények,
s közben halkan,
halkan dudorásznak,
mintha kerülnék a munkát,
pedig nem,
a nagy melegben
pihennek szegények,
s szundikálnak.

Fennebb
a tavacska fején
oxigén-gyöngyökből
font koszorú;
ezt lásd meg, vendég,
ki erre jársz,
s elcsodálkozol:
piros pettyes
pisztrángok hasán
ezüstfehéren locsogó.

A vegyeserdők lombjai
egy régi, sötét
zsindelyes a fedele,
mint kis,
mézeskalács-háznak.
De hallom, szívszaggatva
hegedülnek ott -
pitvarában
szomorú tücsök
muzsikál bánatában.

Ahogy haladok
fölfelé az úton,
megszorul a szívem,
s az erdő alá nézek:
úgy tűnik,
mintha még
regélnének ott,
mintha a fenyők alatt
egy konyhaszéken ülve
ezelőtt száz évvel
elaludt volna a század -

Az Ivó-patakhoz közel
játékba merült
gyermekek futkorásznak.
Az új filegória mellett,
a kirakott tűzhelyen
füst táncol felfelé,
mozgást látok:
szalonnát sütnek
a serény édesanyák
meg a sürgő-forgó leányok.

Menta- s vadcsombor-legelőn
fürge, hosszú lábú szöcskék
pattannak játékosan
a fénysugárban.
Az éktelen melegben
egy őzike fel-felemeli a fejét,
mikor meglát,
de mintha itt se lennék,
a tücskök dalán
álmélkodik tovább -
ez az ő országa.

A híd alatti
alacsony vízesésben,
a korhadó fagyökér körül
virgonc hableányok
születnek a vízsugárban,
s ahogy világra jönnek,
fátyolt öltenek magukra
s a hullámzó felszínen,
gyorsabban, mint az ár,
fehér ruhában
útra kelnek.

Hátranézek:
fehér lovacska üget felém,
patkója kopog a köves úton,
rajta kieresztett ingben
rövid gyeplőszárat fog
kezében egy apró legényke,
látom, büszkén fogja,
s úgy kaptat felfelé,
mintha ezen a vasárnapi napon
a havas alján
a világ kormányát
tartaná a kezében.

A szőrfű között
zavartalan nyugalommal
piros tehenek legelésznek,
közeledtemre mélán
bámulnak az út felé;
míg a tarka borjú
hirtelen megugorja magát,
talán azért, mert szabad,
vagy talán azért,
mert a színes dongóval
kergetőzik élénken.

Fent az égi ringben
a két hegycsúcs között
összeszólalkoztak,
vitába szállnak,
majd egymásnak esnek
a szürke fellegek.
Isten tudja, mi leszen most
a nagy duhajkodásból -
rövid zápor zúdul
a havas fejére.

Mindenki tudja,
a felhők haragja
nem tart sokáig,
a felduzzadt csermely
és patak délutánra lefut
a sűrű bokron s a mély árkokon,
s a remény színeiből
nagy hirtelen
szivárvány-hidat épít az ég
a Hargita fölé -
olyan lesz, mint egy álom.

Az út mellett
fejkendős öregasszony
áll görnyedten, hangtalan,
az ember azt hinné,
bánat sújtotta s görbíti hátát,
holott a buzogó
víz szavát hallgatva
fehér zománcos vedrébe
ivóvizet csorgat
a forráscső alatt.

Három kocsi halad
az úton felfelé,
messziről jöttek,
mert a kocsi ablakából
kíváncsian nézdelődnek.
Vajon mit csodálnak?
A havas tündéri arcát?
Vagy megérintette
őket is a hegy szelleme,
az elbűvölő idegen
vagy a szülőföld varázsa?

Dél van. A faluban
megszólal a harang,
s hangja a tölcsér-völgyből
a hegy felé száll,
de messze jutva
a sűrű fenyvesnek ütközik,
míg a fából épült
kicsi templomban
a miatyánkot mondják
kórusban az egymáshoz
tartozó emberek.

Közel a házhoz a vörös,
göndör szőrű kutya
somfordál felém.
Megismert,
hogyne ismerne meg!
Amikor ide jövök,
mindig hozzám szegődik,
hűséges barátom ő,
akinek esténként
a Nagy Göncöl alatt
a kis tornácon ülve
oly sokszor mesélek.

Végre itthon vagyok.
Előttem áll moccanatlan
szent hegyünk,
mint egy égig érő óriás,
a Hargita.
Borzos fenyvesfejével
köszönt,
ahányszor hazajövök.
A szívem elszorul:
mintha mindent
tudna rólam,
s mint tékozló fiút
mindig visszafogad.


Ivó - Székelyudvarhely, 2010
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Batsányi János: A szerencséhez
  2018-08-01 07:19:54, szerda
 
  Batsányi János:

A szerencséhez


Mit kecsegtetsz, ál Szerencse ?
Nincs nekem veled közöm.
Nincs, ki lelkem megrettentse;
Enmagamba költözöm !

Nevelés rossz maradéka,
Félre, minden félelem !
Cátó felséges árnyéka,
Jer ! te, csak te légy velem !

Lássa véres tetememnél
- - - - - - - - - - -
"Van magyar még, ki ma sem kél
A halállal alkura!"

Te, kit e bánatos elme
Meg nem fog, de vélve vél,
Égnek földnek fejedelme !
Add meg, amit még remél;

Add, hogy méltatlan halálom
Ébreszthesse népemet !
Ó Hazám ! . . . Ím felajánlom
(Ah! fogadd el) éltemet.

(1795 körül)

 
 
0 komment , kategória:  Batsányi János  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 310 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1007
  • e Hét: 7384
  • e Hónap: 26629
  • e Év: 1982046
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.