Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Szalay Fruzina: Esti dal
  2018-08-06 08:08:34, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Szalay Fruzina  
Jékely Zoltán: Kirándulás
  2018-08-06 08:07:02, hétfő
 
  Jékely Zoltán:

Kirándulás


Levél öcsémnek

1.

Kinek köszönjük ezt a pár napot?
Minő istennek tegyünk fogadalmat?
Talán Castornak s Polluxnak, akiknek
rom-templomában kettőnk sorsán
egykor fennakadt volt döbbent figyelmem
s az álom-szaggatott keserű lélek
testvéri létünk kettős oszlopát
szépmívű árhitrávval fogta össze -
Római álmoknak köszönhetem,
hogy megtudtam, kicsodám nekem ő.
Mert álomügyekben is ugyanazzal
a gyermekkori kettősséggel, ősi
szét-nem-válhatósággal szerepeltünk,
amellyel egyszer, kisgyermekkorunkban,
megúsztuk a szénapadlás kalandját,
mikor-is ő, bátyját már elveszettnek
tartván, a szénaeregető lyukba
rögtön utánam ugrott vakmerően,
hogy a borzasztó fekete gödörben
azonnal együtt pusztuljon velem...

Szerelem s barátság közt mily adottság,
milyen elem a testvérszeretet?
A barátságnál több és áldozatban
a szerelemnél tán nem kevesebb.
De ha ilyen, ki mondja meg, belőle
mért csap ki sokszor a vak gyűlölet?
Húsz éves korunkig s még azon is túl,
olyan volt bennünk a gyűlölködés,
hogy úgy csak két egyanyában-fogant
acsaroghat egymásra; de a mélyben
már ott lappangott ez a szeretet,
sőt, gyűlölködésünknek éppen
ez lehetett oka: mert akik egymást
a kelleténél jobban szeretik,
az ember s ember közti különbséget
azok tudják a legkevésbé megbocsátani.
De az egymás nélkül, egymástól messze
töltött napok apránként megmutatták,
hogy kettőnkben mi minden végleg egy!
Ikrek vagyunk a végtelen időben,
hol másfél év vagy másfél óra mindegy.
Az esztendőkből hulló szürke por
satírozó papírként bánt velünk:
ahogy bevon, beárnyékol bennünket,
mind több és több közös jegyünk mutatja,
s nem lehetetlen, hogy a tág időben
egyszer saját anyánk is összetéveszt...

2.

Odaadnám jobb-felem: teljesülj ki!
amit szeretsz rajtam, legyen tiéd!
Háramoljék rám minden felelősség,
minden próba és minden szenvedés.
Vidd belőlem, mit egykor irigyeltél,
mi egykor jobbnak, többnek látszhatott,
s mire akkor magam is büszke voltam;
fogd, itt a bátyaság minden java,
mellyel bizonytalan tartamú hírre,
utazásokra és vegyes emlékű
szerelmekre tevék szert, mialatt te
jogot s avas törvényeket magoltál,
sötét, udvari hivatalszobában
osztottál földet földnélkülieknek,
s véghetetlen kültelki laktanyákban
aludtál ötvenedmagaddal, szalmazsákon.
- Egyem ezentúl én a kisebbik fiú kenyerét,
mely durva, mint a kő s keserves,
a Toldiban éppúgy, mint minden népmesében.

3.

A nagy halat, a gyalui fogást,
horgunkra nem is a véletlen küldte.
Ma, harmadnapra, tisztán látható:
ez az ügy holmi szép vízi varázslat.
Szakértők mondják, ekkora halat
Gyaluban talán még sohase fogtak;
s hogy engedett a vásott rossz zsinegnek,
gyanúm alapját külön bizonyítja.
Talán ezért esett meg e csoda,
s azért volt ritka zsákmányunk közös,
hogy e hatalmas természeti élmény
lelkeinket mégjobban összekösse
s még gyakran foghassuk ki álmainkban
ugyanazt a rettentő nagy halat,
melyet a valóság egy hihetetlen
pillanatában, kedd este, kifogtunk.
Hogy mindig érezzük, bármerre járunk,
a vesszőfonásos nagy gát szagát,
mely este elindul a hegyi széllel,
bejárja a felvéget tisztítólag,
s roppant halakról, koronás kígyókról
s más csodákról hoz hírt a gyermekeknek...

Ma is künt jártam ugyanott, a parton,
kevéssel az országhatár alatt,
a sejthető, egykori gyepűelvén,
ahol a víz a sziklából kiomlik;
még látszik a nagy küzdelem nyoma:
a köveken itt-ott hatalmas pikkely
fénylik-ezüstlik; fillérnél nagyobbak;
parti hangyák bajoskodnak velük,
cipekednek a nagyszerű teherrel,
melyet nyilván nem téli tápláléknak,
hanem valami emlékműnek szánnak,
mert ezek az állatkák egy ilyen nagy,
mythikus lény értékét tudva-tudják.
Lábnyomunkat is láttam a homokban:
hogy húztam! Hogy ugrottál rá a végén,
hogy vissza ne vergődjék-hánytorogjon
zöld birodalmába, hol Anteusként
ismét ő lesz az úr! - Hogy leteperted!
És győzedelmeskedett a hatalmas
vízilényen az ember ravaszsága, izma.
Nyomunkat apró, törpe-népre valló
lábnyomok szántják: a nagy tett helyén
reggel cigánygyerekek zsinatoltak,
beszélték a hőstett részleteit,
halunk nagyságát fákon mutogatták
s derekukon, jelezvén, hogy már készül,
bokrosodik az új vízi legenda.
Egyik meg így lelkendezett románul:
- Jaj, istenem, ez volt a halak anyja!

4.

Még nem tudtam, hogy már jó messze jársz;
állandóan vártam a régi füttyszót,
ki-kiálltam az útra és kerestem
alakodat a fűzbokros kanyarodóban.
Zengve tombolt a teljhatalmú nyár,
őrölt a forróság-malom.
Túl a határon reccsenő dörejjel
robbantották a sziklát - fedezéknek -,
és mint magasból hulló kő a vízbe,
bele-belecsattant a levegőbe
egy-egy éles katonafegyver-lövés.
Ismét kísért a bús erdélyi ügy,
mely itt, vagy ott, mindig elszámolatlan.
Valamit forral-érlel ez a nyár,
minden nyarunknak legforróbbika;
egy fán ülünk, melyet őrjöngve váj
szarvával a mesebeli bika.

Vajon éltünk-e eleget ahhoz,
hogy el tudjunk szakadni e világtól?
Fogtunk-e annyi halat életünkben,
hogy aztán holtunkban ne keveseljük
a horgászásban eltöltött időt?
Fürödtünk-é annyit a vad vizekben,
hogy a föld őrlésében ne kívánjuk
a nyitott szemmel úszás örömét?
,,Ha el kell esni, hát itt essem én el,
védelmezvén e szomorú határt;
mikor szemem e dombokon legel,
Thermopylét tökéletesen értem.
A történetíró nem túlozott.
De értem régi törvényünket is,
mely külországban háborút viselni
fejedelmünknek nem adott hatalmat:
az idegenföldi elhantolástól
mentsd meg, Isten, ellenségemet is!"

,,Azért ott Túl se lehet rossz a dolga
az embernek - mondtad hazajövet -,
mert ha szépen elsorolom magamban
a fiúkat, a sok vidám s komoly főt,
kiket kórság, golyó előre küldött,
nem hihetem, hogy majd ne várjanak rám,
s ne készüljenek víg fogadtatásra.
Ők Odaát azóta már bizonnyal
az itteni, abbamaradt helyében;
labdájuk is van valószínűleg,
valahonnan került egy pakli kártya,
s leányra is szert tesznek hébe-hóba -
egyszóval olyanformán éldegélnek,
mint itt a fogolytáborok lakói.
Ha majd érzem, hogy közeleg az órám,
addig mondom, mondom a nevüket,
míg csak köztük nem érezem magam."


Kolozsvár, 1943.
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán  
Jánosházy György: Ének az esthajnalcsillagról.
  2018-08-06 08:05:38, hétfő
 
  Jánosházy György:

Ének az esthajnalcsillagról.

Za Gy.-nek.


Mezítlen lábbal surran át az est
a varoson s fátylat vet rá puhán.
Az égen, hol a hallgatag kereszt
beledöf, az ódon torony csúcsán

egy büszke csillag lobban fel ragyogva
- a végtelen kékségben árva lámpa -
és lecsurog a szunnyadó padokra
ezüstpatakként hűvösfényű lángja.

Szikrákat szór a kormos kéményekre.
Körötte új mécsek gyúlnak ki egyre
sűrűbben, lángjuk bágyadtan rezeg.

A fénye máris halvány és beteg fény.
A nagy tömegbe olvad lassú-renyhén.
A többi közt örökre elveszett!

*

A hajnal halvány rózsákat dobál
az éj után, mely gyáván menekül.
A menny boltján a nyugtalan, opál
csillaggyertyák kihunynak. Egyedül

egy csillag ég halk daccal még csupán
az égen, hol a hallgatag kereszt
beledöf, az ódon torony csúcsán:
a földre villogó szemet mereszt

s szikrákat szór az ébredő hegyekre.
A nap a láthatár alatt lebegve,
az ég alját piros fénnyel borítja.

A csillag megborzong egy pillanatra,
a nap felé néz s gőggel felkacagva,
úgy hal meg, mint egy harcos, régi szittya.


Erdélyi Helikon 1943.
 
 
0 komment , kategória:  Jánosházy György  
Gróf Vay Sándor: Múltak emléke.
  2018-08-06 08:04:47, hétfő
 
  Gróf Vay Sándor:

Múltak emléke.


Te, te mindig, örökké te
És a múlt, az jár velem,
Bűvös éjek . . . csók . . . ölelés,
Mindenütt azt keresem.

Oh, be meg is átkoztál te
Oh, be meg is engemet,
Hogy a szivem soha, soha
Téged már el nem feled!


Esztergom és Vidéke, 1887. dec. 18.
 
 
0 komment , kategória:  Gróf Vay Sándor  
Jatzkó Béla: Huszonnégy óra
  2018-08-06 08:04:03, hétfő
 
  Jatzkó Béla:

Huszonnégy óra


Huszonnégy órába négy hetet, vagy ötöt
zsúfoltunk össze, amikor találkoztunk, -
már-már művészetté emeltük nyomorunk,
mindenre jut időnk a két "szia" között;

ölelkezünk, eszünk, megint ölelkezünk,
megbeszéljük sok apró-cseprő ügyünket,
- a családi gondok is belevegyülnek, -
aztán megint egymás felé nyúl a kezénk;

a világ sorsa is napirendre kerül,
a barátaink és az ismerőseink,
és a testünk egymásba fonódik megint,
s lám, együtt is alszunk, és reggel nyolc körül
úgy búcsúzunk, mintha csak munkába mennénk...
önámításból nagydíjat érdemelnénk!
 
 
0 komment , kategória:  Jatzkó Béla  
Lithvay Viktória: Az ébredés óráiban
  2018-08-06 08:03:23, hétfő
 
  Lithvay Viktória:

Az ébredés óráiban


Ha most itt volnál, itt, mellettem
Édes mosolygó, nyájas angyalom,
S szelíd kezeddel simogatnád
Sötét felhőkbe borult homlokom,

Ha most itt volnál, s ajkaiddal
Regélnél nékem tündér szép mesét,
Még szemeidnek fényes sugarával
Reám az üdvök árját hintenéd ;

Ha itt volnál e kis szobában
A hol most árván egyedül vagyok,
S a hol nékem a megnyugvásnak
Parányi mécse sem ragyog;

A hol lelkemre hü vigasztalásként
Nem hat a béke angyalok szava,
S rajongva repdes át a puszta légen
Megtört szivemnek bánatos dala:

Oh, mennyi álom, mennyi édes ábránd
Válnék valóvá e kicsiny helyen,
Ha most, itt volnál, s édes ajkaiddal
Regélnél tündér szép mesét nekem!


Esztergom és Vidéke, 1887. jan. 6.
 
 
0 komment , kategória:  Lithvay Viktória  
Utasi Hajnalka: Jellem ereklyék
  2018-08-06 08:00:18, hétfő
 
  Utasi Hajnalka:

Jellem ereklyék


Hová lettek a családi ereklyék ?
Tűnt korokból lélegzik a festék.

Élő vérből alvad gyászálom
a tiszta felöltőn,
halvány magánnyal szárnyal
túl minden emberöltőn.

Dacol idővel, hogy a név, mit büszkén
visel,
ne robogjon céltalan az esti
gyorssal el.

Hová lettek a családi ereklyék?

Apáról fiúra,
anyáról lányra
örökli minden
nemzedék.

Létünk alfája és omegája a
kopott, zizegősárga,
évszázadok illatát ontó
emlék.

Mit ad ?
Tartást, múltat,
szellemet.
Tálcán kínálja
a jellemet.

Lehunyom szemem
rám néz egy régi vágású úr, ki
csókjával leheli neje
csipkébe bújtatott kezét.
Ükapa rendelte meg
a családi varázst,
a Mester festményét.

Idill.
Egyszerű pillanat,
lélek és kép
összhangjában
életre kel a
hátrahagyott,
gondosan címzett
hagyaték.
E relikviákban családok múltja időzik, s
szellemképüket az utódok őrzik.
 
 
0 komment , kategória:  Utasi Hajnalka  
Tóth Krisztina: A végvár
  2018-08-06 07:53:36, hétfő
 
  Tóth Krisztina:

A végvár


Vágott egy ablakot a kéziperzsán,
hogy azért ne üljek ott sötétben.
Z. nagyfiú volt, én meg kisgyerek:
alig vártam, hogy ellenség lehessek,
és foglyul ejtsen végre engem is.
A mamája a sulinkban tanított,
nagy rend volt náluk, könyvek, porcelánok,
a hallból hordtuk át a székeket.
"Mondd el saját szavaiddal, hogyan
ostromolták a törökök a várat!"
Z. mára tökkopasz, mint a janicsárok, és a
tizenöt sugárkezelés után
elment a hangja is, hiába tátog,
nincsenek saját szavai.
 
 
0 komment , kategória:  Tóth Krisztina  
Turbuly Lilla: El
  2018-08-06 07:51:27, hétfő
 
  Turbuly Lilla: El


El

elköszön és most kilép
volt ez így és lesz ha még
elköszön de majd talán
visszajön egy hét után

elköszön mert dolga van
el se menne máshogyan
elköszön de hívni fog
biztosan keresni fog

elköszön hát mért hiszem
bízni többé nincs miben
elköszön és vissza se
nem lehet hogy már sose

elköszön és nincs tovább
nézhetem a hűlt nyomát
elköszön és nem marad
múltba hulló kődarab


Dokk.hu
 
 
0 komment , kategória:  Turbuly Lilla  
Szabó Lőrinc: Öreg úr a Balaton partján
  2018-08-06 07:48:39, hétfő
 
  Szabó Lőrinc:

Öreg úr a Balaton partján


Egy öreg úrral mentem én, -
nagy nyár, tó és szép esti partok.
Reszelős zene szállt felém:
gyönyörű nyárban jártam én,
de este a part fövenyén
békák guggoló népe vartyog:
az életemben jártam én
és brekegve zúgtak a partok.

Ez lesz, fiam, az életed
jövendő kisérőzenéje,
(fordult hozzám a jó öreg).
Ez lesz, mondom, az életed,
szép, nagy zene, de rengeteg
hamis hangot fonnak köréje,
e vartyogás lesz életed
állandó kisérőzenéje.

Nem voltam szent - folytatta - de
nem tűrtem, hogy más szidjon engem.
Tanulj példámból. Sohase
voltam az ég angyala, de
az ördögnek sem kegyese
s már mindenért megvezekeltem.
Gyalázkodtam magamra, de
nem tűrtem, hogy más szidjon engem.

És szidtak (tudtam, tudtam én)
barátaimnak s szeretőmnek.
Mindenütt vartyogtak felém
és szidtak, szidtak (tudtam én)
a guggoló lelkek, szegény
irígyek és gazdag letörtek,
szidtak, hazudtak (tudtam én)
barátaimnak és szeretőmnek.

S aztán titokban s kedvesen
elém járultak talpnyalásra,
jöttek hozzám, mind, szemtelen,
és meglapultak kedvesen
s mindegyik elmondta nekem,
hogy milyen aljas mind a társa,
mert titokban és kedvesen
elém járult mind talpnyalásra.

És én csak tűrtem szótlanúl
hisz elsorvadnak, mint a fűszál
s tudtam, hogy én vagyok az úr,
mégis dühöngtem szótlanúl,
noha szavuk semmibe fúl,
mint mikor a nagy égbe füst száll,
szenvedtem, büszkén s szótlanúl,
mert újranőttek, mint a fűszál.

S mert nem vesztek ki sohase,
megtanultam megsiketülni.
Fiam, lásd, ez a brekeke
nem hallgat itt el sohase:
nekik is szent joguk van e
parton ülni és hegedülni,
s mert nem hallgatnak sohase,
tanulj te is megsiketülni.

Elhallgatott. - Alszik a tó,
csak a kísérőzene vartyog.
A rossz, fűszernek, néha jó,
és szép a nyár és szép a tó.
Ki-ki brekeg magának, - óh,
barátaim, többet akartok?
Örök a nyár s örök a tó,
de az is örök, ami vartyog.


Az Est, 1928. március 25.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 310 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2638
  • e Hét: 18512
  • e Hónap: 103093
  • e Év: 1781592
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.