Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Szakáli Anna: Szabad-e
  2018-08-09 08:01:05, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Szakáli Anna  
Lenkei Henrik: Útközben.
  2018-08-09 07:58:53, csütörtök
 
  Lenkei Henrik:

Útközben.


Hányadszor látom friss rügyet a fáknak,
Csalóka mását sóvár ifjúságnak - .
S mind újra forrnak bennem balga vágyak !

Hányszor döntött a balság ökle porba,
S hevertem csupa sebhely, csupa csorba -
S mind harczba álltam vigan felugorva !

Hányszor zúgott haragvó lelkem átkot,
Egy sutba vetve ellent, jóbarátot -
S mind újra bizott, hitt és megbocsájtott !

Szerelem csúf tőrébe hányszor estem,
Szabadulásom bús-epedve lestem -
S az uj békót még izzóbban kerestem ! -

Oh látom immár, így leszek halálig:
- Akár áldássá, akár vészre válik -
Az én szivem nyugalmat nem talál itt !

Folyó vagyok, kit visznek szirtfalak:
El-elbúvik a hideg kő alatt,
De mind előtör s mind tovább halad !

S ha végül a tengerben elmerültem,
Mondjátok: gyáván soha el nem ültem,
Megvívtam pályám könnyek közt derülten !


Vasárnapi Ujság 1914. junius 14.
 
 
0 komment , kategória:  Lenkei Henrik  
Ilianne: Olvadásban…
  2018-08-09 07:57:53, csütörtök
 
  Ilianne:

Olvadásban...


Kéz a kézben olvadás van.
Test a testben olvadásban.
A szerelemnek sziluettjén,
Vágyad mélyen hatol belém,
S az omladozó falak alatt,
Jégszívemből forrást fakaszt.
Szomjad oltom, s lélektáncom,
Két karodban véled járom.
Kar a karban fonódásban,
A forróságban örült vágy van,
Olvadás van az olvadásban.


Pieris.hu
 
 
0 komment , kategória:  Ilianne  
Szász Béla: Bolyongás közben.
  2018-08-09 07:56:52, csütörtök
 
  Szász Béla:

Bolyongás közben.

I.

Elbolyongtam önfeledten, messze,
Lankás hegyvölgy sűrűjébe veszve ;
Czéltalan járt tétovázó lábam,
Mint az ember e sivár világban . . .

Meg-megálltam egy-egy tölgynek alján,
Jós kakuknak fecsegésit hallván ;
Mentem ismét, merre gyík sikamlott,
Nem zavarva nyugtom ember-hangok.

Itt a csermely nyugtalan lejtéssel,
Minden csöppje fut s ó még se' vész el;
Látom: mint lesz s mint volt minden hullám,
Mint az ember élte tovamulván.

Tarka szitakötő, párosával,
Egy ponton függ s ismét tovaszárnyal;
Űzi egymást, mintegy összekötve,
Majd szétválnak és talán örökre . . .

S hol sekélyebb volt a viz folyása,
Átgázoltam, lelve üde pástra,
S rezgő menták simogatva képem:
Elterültem árnyas cser tövében . . .

II.

Oh mi szép vagy büszke cser !
Mint magaslasz égre fel,
Mint egy tiszta gondolat,
Mely a porban nem marad.
Minden porczikád erő,
Minden ized csont s velő,
Senkinek se' hajtasz térdet
És bár érdes, durva kérged,
Mely alatta ver: szived
Hiv, szerető, nem rideg.
Az a sok ezer levél
Mind csak véled, benned él;
Gyökered, mi éltet ád,
Törzsed, lombos koronád,
S ágad, száz bár, összehajlik,
Egybeforrva főtől aljig.
Ha a hüs szellő zizegtet,
Vagy ráz dühe förgetegnek
S nyögve roppan ág bogad :
Más nem véd, véded magad.
Hogyha, tél borulva rád,
Földre hull lombkoronád;
Főd tavaszi koszorúja
Önmagádból hajt ki újra.
Oli te egy, te szép, te nagy!
Bár erőnek képe vagy,
Nincs erőszak benned semmi,
Sőt védsz, engedsz megpihenni -
Most árnyadban s egykoron
Deszkáid közt nyugoszom . . .

III.

És tovább vitt völgyi utam -
Füttyöngettek a rigók:
Fönn a dombon úri kastély,
Lenn a kisded házikók.


A harang szól délebédre,
Szénagyüjtő nép pihen,
A falunak néma csöndjét
Nem zavarja senki sem.

Minden oly kihalt, oly puszta,
Egy ital vizet ki ád ?
Minden kunyhó-ajtó zárva,
Nem lakik itt senki hát ?

Mégis, ott a falu-végen,
Egy tárt ajtó hívogat,
Arra-arra ! ott talán még
Nyájas ember szó fogad.

S arra térek, a kerítés
Utam nem szakítja meg ;
És belépek vidor kedvvel
Ah, szivem most is remeg :

Az egyetlen rozzant ágyon
Sáppadt asszonyt látok ott,
Puszta házban, elhagyatva
Fekszik a szegény - halott . . .

IV.

Vissza, vissza a szabadba !
Jobb a hő napon izzadva,
Mint a hűsen, bár pihenve,
Egy halottal nézni szembe.

- Itt enyém a messzi távol,
Az egész ég, mosolyával;
Szemem, bármerre tekint szét,
Meg nem sérti nyomor, inség.

Nyugton legelész a csorda,
Szétterülve, hosszú sorba',
Pásztor-gyermek domb tövében,
Dalol a rét dús füvében.

Lám, ő boldog, bárha koldus . . .
Ab, de hallga, dala oly bús,
S hozza érve, a mit láték,
Ah, mi szomorú a játék !

Kis sirocskát hantolt össze -
Fűz-vesszőből a keresztje,
Vad virág a koszorúja
S bús dalát csak fújja, fújja . . .

,,Ejh, mi bú ütött szivedhez,
Mire gondolsz, kit temetgetsz ?"
,Gondolok beteg anyámra,
Gyógyulását oly rég várja . . .'


Vasárnapi Ujság - 1881. deczember 4.
 
 
0 komment , kategória:  Szász Béla  
Lévay József: Noé galambja.
  2018-08-09 07:55:21, csütörtök
 
  Lévay József:

Noé galambja.


Pusztult vidékről leng felénk a szél,
Jajongással búsító gyászt regél.
Légi útján egy perczre meg-megáll,
Hol könyörülő sziveket talál.
Mért vándorol ? mit vársz a gyász regétől ?
Részvétkönyet a hallgatók szeméből.

Szegény valék; most már koldus vagyok,
Rám a csillag is szomorún ragyog.
E világon nincs annyi kis helyem,
Hol nyugalomra hajthatnám fejem ;
Mind elvesztem verítékem jutalmát,
A mit kuporgattam egy életen át.

Vizzé váltak a sűrű fellegek,
Végpusztulás omlott reánk vélek.
Elég volt egy borzalmas éjszaka,
Hullámokkal jött a halál maga.
Patakjaink is tengerré dagadtak
S élőt, nem élőt magokkal ragadtak.

Ég, föld haragja ellenünk riadt.
Tán büntetésül bűneink miatt.
Tőlük sújtott le, nem vártuk soha,
Árviz-alakban isten ostora,
Vagy sújtani tán a hazát akarták,
Hol a pártos viszályt már megsokalták.

De a hazának mit vétettem én,
Rejtett völgyben földhöz ragadt szegény ?
Hisz engem a nagy világ elkerült,
Dolgos kezem munkában kérgesült.
Megsemmisítni rám miért rohantak
Hullámai a gyilkos áradatnak ?

Mily rémület volt ? mily kétségbeesés ?
Esdő szavakba tört a csüggedés;
Ingadozott hitünk, szivünk, eszünk:
- Uram, jövel, segíts, mert elveszünk ! -
így ébreszté háborgó tenger árján
A szendergő Megváltót a tanítvány.

Szendergett Ő, mikor nagy hirtelen
Reánk tört éjjel az a szörnyű elem.
Kiáltásunk hozzá fel nem hatott.
Nem fékezé meg a zúgó habot;
De reggel, hogy a magasból lenézett,
Megdöbbenté itt alant az enyészet. -

Szerettem én a langy esős napot,
Az ég boltján Szivárvány biztatott,
Hogy a földet, mely bennünket nevel,
Özönvíz többé nem borítja el ;
Ámított a szivárvány biztatása:
Síromat ím' a vízözön megásta.

Hová legyek ? mi sarkal engemet,
Tovább vonszolni kínos éltemet ?
Mondják: messze, idegen ég alatt
Gyötrődve, rám is várna még falat;
Nem, oh nem ! elhagyva szülő hazámat,
Szivem hasadna, megölne a bánat.

Noé galambja, elriadt remény !
Szállj vissza hozzám, esdve kérlek én.
Sugalmadat most kincsemül veszem :
Hogy támaszom lesz munkás két kezem
S hazámban, kit mindig imádva hittem,
Legközelebb marad hozzám az Isten.


Vasárnapi Ujság 1914. márczius 22.
 
 
0 komment , kategória:  Lévay József  
Csokonai Vitéz Mihály: Egy Sirhalom felett.
  2018-08-09 07:54:28, csütörtök
 
  Csokonai Vitéz Mihály:

Egy Sirhalom felett.


Úgy tűntek el a' rózsa szín
Napok élted víg tavaszínn
Melly rád kedvet öntözött,
Mint az illatozó gyep kék
Violájival a' Lepkék
A' Himes rétek között.
Úgy tűnik el a' sir setét
Mennydörgi le Istenünk.
Nyugodj hát ! Én hagyd szórjam vad
Rózsákkal bé boldog hamvad
Szerelmes Egygyetlenünk !


Irodalomtörténeti Közlemények 1906.
 
 
0 komment , kategória:  Csokonai Vitéz Mihály  
Szép Ernő: Sóhajtás
  2018-08-09 07:52:24, csütörtök
 
  Szép Ernő:

Sóhajtás


Mint a gyertyavilágot ha elfogják tenyérrel,
Az én életem kedvét úgy vette el a bánat,
Rossz reggel ott hagyni megmelegedett párnámat,
Az álom ott maradt, az utcára nem kísér el.

Nem hallanám hangom ha kiáltanék magamnak
Egy zöld erdőbe vissza s magam meg nem találnám.
Mit lett sárkányommal, mely fölakadt a fa ágán?
Jaj növénygyüjteményem virágai hol vannak?

Elevenen szeretnék kijutni a világból
És hirtelen belépni régen hallott mesébe,
Egy hol volt hol nem volt palota közepébe,
Hol ágyamat megvetnék édes, langyos virágból.

Mondanám: eltévedtem elvesztettem az útat,
Hogy hol jártam, mit láttam, azt én mind eltagadnám.
S vidám könnyekkel nézném, ölelném, símogatnám
Az angyalhangon szóló lányokat meg fiúkat.
 
 
0 komment , kategória:  Szép Ernő  
Rónay György: Őszi séta.
  2018-08-09 07:51:27, csütörtök
 
  Rónay György:

Őszi séta.


Fakul s lehull a lomb. A Költő utca fái,
halálra szánt arák, bíborban és arany
köntösben állnak, ám a szél boldogtalan
pompájukat mohón elkezdi ráncigálni:

kerengve hull a lomb. Nem int az elmenőnek
többé a rózsa, mely átnyúlt a kert falán,
kiváncsi szűz. A kert tág térein magány,
s kanyargó útjain kopottas barna szőnyeg.

Megyünk. Lélekharang zokog lent. Hallani
messzünnen: zengnek a gyászének hangjai,
koporsók látszanak, mozdulnak és merednek.

Megyünk. Váll vállhoz ér. A testen fény üt át!
bennem vagy! benned én! szállunk az őszi fák
fölött az ég felé, szeretve üdvözültek


Napkelet 1935. február 1.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György  
Mares Ödön: Sárga levelek.
  2018-08-09 07:49:50, csütörtök
 
  Mares Ödön:

Sárga levelek.


A vadszőló'-lugas piroslik
- Nem hajnal pir ez, alkonyat:
De árnyat ád a lombja most is,
S elüldögélek benn' sokat.

Csend ! Néma csend ! A lombnyiláson
Itt-ott tekint az ég le rám,
Oly édesen s olyan vidámon,
Mint kék szemű, szép szőke lány.

Előttem elsárgult irások,
Rég múlt időkből, nagy halom.
Közűlök egyet most kiások
S kitárom itt az asztalon.

Te irtad; s bárha múltak évek
- Elmúlt belőlük oh, de hány ! -
Virulni látlak újra téged :
Bogár-szemű, szép szőke lány.

Csodát tesz elsárgult Íírásod:
Habár fejem már ősz, havas,
Kinyílnak elhervadt virágok
S szívembe' lopva kél tavasz.

>Szeretni foglak mind a sírig;
Nincs boldogságom, csak veled . . . <
De hány szerelmes lányka ír így !
S a vége mégis, hogy feled.

Te sem valál különb: Feledtél,
Bogárszemű, szép szőke lány !
Árván hagyál; más párja lettél,
És most az ősz borúl le rám.

Sárgult levélke, búsan hangzó
- Most értem - mindenik szavad:
Azt mondja: minden elmúlandó,
S a szívben kétszer nincs tavasz.

Merengek hosszan, elmélázva,
Egy árva, sárga levelén . . .
Gyors elmulástokat példázza,
Tündér ifjúság, szerelem ! . . . .

Zörren a hervadt lomb felettem :
Lágy őszi szellő enyeleg,
S hullnak le halkan, önfeledten
Elhervadt, sárga levelek.


Vasárnapi Ujság 1903. november 22.
 
 
0 komment , kategória:  Mares Ödön  
Majthényi György: És néha mégis mintha fájna.
  2018-08-09 07:47:58, csütörtök
 
  Majthényi György:

És néha mégis mintha fájna.


Iromba, lomha, csonka gálya
Úszik velem: az életem.
(Elérünk-e az óczeánba?)

Közöttünk napfény, csókok, élet -
Én lent a gálya mélyén élek.
Kis, szűk szobákban ődöngök ott,
Egyikben bánat, másikban könnyek,
Ó, mert a csókok összetörnek,
Megver a napfény, öl az öröm.

A bánatot, azt köszönöm.
Száz úton jár keresztül rajtam,
Hideg ajakkal veri ajkam,
A melyen rég fehérre bágyadt
A régi, tüzes lázadás.
Elaltat bennem minden vágyat
S ha néha mégis kémlelem
A gálya orrán : életem
Hogy merre téved, hol vagyok ?
S kétségbeejt egy sziklafok,
Az örök part, a messzeség
S kiáltanám : Ó, tenger, tenger ! -
Érzem a bánat lágy kezét,
A mely elaltat minden vágyat
Jóságos, édes gyötrelemmel.

Aztán látom a szűk szobákat,
S olyankor mintha mégis fájna,
Hogy a végtelen nagy óczeánba
Nem érünk el tán sohasem.


Vasárnapi Ujság 1911. október 22.
 
 
0 komment , kategória:  Majthényi György  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 200 db bejegyzés
e év: 2325 db bejegyzés
Összes: 32222 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5485
  • e Hét: 8532
  • e Hónap: 88313
  • e Év: 1459389
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.