Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 49 
ÓÉV BÚCSÚZTATÓ - 2018
  2018-12-31 13:00:39, hétfő
 
 













ÓÉV BÚCSÚZTATÓ - 2018


5... 4... 3... 2... 1... B Ú É K!


Néhány óra múlva pukkannak a pezsgők, és száll a konfetti. Minden ember az új évet köszönti, és búcsúztatja az előzőt. Nehéz elköszönni számomra ettől az évtől is, hisz sok jó dolog történt, és megannyi rossz is, mikből lehet/lehetne tanulni. Vaj' mi várhat ránk 2019-ben. Vannak, akik a jobbat várják és vannak, akik kevésbé optimisták. Bárhogy is legyen, alázattal s tisztelettel, búcsúztassuk az Ó ÉV-et, kívánjunk együtt egy nagyon boldogságos ÚJ ÉV-et!







Ismét egy esztendő hanyatlik a sírba,
nézhetünk utána nevetve, vagy sírva.
Sokan bár örömmel búcsúznak el tőle,
azt várják, hogy különb lesz a követője.
Itt állok magam is,azt óhajtom éppen,
jobb időket érjünk,


mint az elmúlt évben!
A mezőkön áldást, a hazában békét,
az emberek szívében boldog egyetértést.
Ezért fohászkodunk, ezért ver a szívünk,
adjon az Úr Boldog Új Esztendőt nekünk!







M. Laurens: ÓÉV BÚCSÚZTATÓ


Sántikál az Óév,
az utolsókat rúgja,
vén már szegény,
mint az országok útja.

Batyuját felkapva,
görnyedve cipelve,
megáll az útján,
egy utolsó percre.

Várja már a váltást,
az Újév pelenkását,
azt, ki most születik:


a szakasztott mását.

S eljő majd az éjfél,
felsír az újdonsült,
Ó-papi megnyugszik,
Ó-mami ismét szült.

S kezdődik minden
újra, megint elölről,
majd a friss Újév is,
végül mindent felőröl.







Bera Irén: SZILVESZTER ESTE


Malac a sütőbe,
pezsgő a hűtőbe.
Pohár az asztalra.
Virsli a lábasba.
A gázláng lobbanjon.


Petárda durranjon,
a pezsgő pukkanjon,
gyöngyös hab buggyanjon.
A pohár koccanjon,
jókedv el ne hagyjon!







Dandé Katalin: SZILVESZTERI KÖSZÖNTŐ


Ami mögöttünk van, ha nehéz is, vége.
Tegyük most a gondot, bosszúságot félre!

Búcsúztassuk méltón az öreg Óévet,
s bizakodva várjunk Új esztendő, téged!

Hozz az embereknek boldogságot, békét!
Varázsold szemükbe öröm tiszta fényét!

Hitük sose fogyjon, szívük ne csüggedjen!
Asztalukon étel, s ital mindig legyen!



Pénzt adj a szegénynek, erőt, csüggedőnek!
Reményt nyújts, ha néha nehéz napok jőnek!

Feledjük a rosszat, őrizzük a szépet!
kívánjunk egymásnak boldogabb Új évet!







Kányádi Sándor: BALLAG MÁR


Ballag már az esztendő
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő,
vígan fütyörészve.

Beéri az öreget
s válláról a terhet


legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő.







Közeleg az éjfél, ismét eltelt egy év ,
szívünkben feléled egy-egy régi emlék.
Felidézzük az elmúlt szép pillanatokat,
a tovaszállt, meg nem élt, tűnő álmokat.



Titokban reméljük, boldog évek várnak,
nem lesz benne többé szomorúság, bánat.
Köszöntsük hát együtt a következő évet,
Kívánjuk hogy álmunk, sose érjen véget.

Ehhez kívánok nektek nagyon Boldog Évet!







Kun Magdolna: Ó-ÉV BÚCSÚZTATÓ


Visszafájsz mindig, te varázslatos év,
melyben annyi volt a rossz, amennyi a szép.
De az egész élet ilyen. A jó a rosszal vegyül,
akkor is, ha akaratunk ennek ellenszegül

Mégis újra és újra átélnélek megint,
hisz ha tudatom a múltra visszatekint,
látom, mennyi emlék színesít égi vásznakat,
amikre lelkem festette a szivárványokat

Méla bús tudatom most csillagkönnyet ejt,
mert búcsúznom kell attól,
ami felemelt.


Egészen fel a magas mennyboltozatig,
hol angyalok vigyázzák léptünk nyomait

Ma szív-batyuba kötök minden pillanatot,
mely boldogságtól ragyog percet, órát, napot
és bezárom majd ide a lélek-fiók mélyre,
hogy legyen miről mesélnem a következő évbe

és elmondhassam nektek újra-újra, újra,
bármilyen gonosz is sorsunk rabtartója,
egy dolog azért van, amit soha el nem vehet,
az ember-ember iránti hűség-szeretet.







Szuhanics Albert: LÁTOD-E, VÉGE AZ ÉVNEK...


Látod -e, vége az évnek,
ó és új ma összeérnek,
éjfélt üt egyszer az óra,
mintha egy nap vége volna.

Pedig az óév elszaladt,
s egy újban találtad magad,
régitől búcsút kell vennünk,
s szükséges újat szeretnünk!

Esztendőnk újszülött gyermek,
s bennünk is születnek tervek,
álmok és fohászok szállnak,
lelkünkben angyallá válnak.

Szállanak, szállanak egyre,


vágyaink egy magas hegyre,
kívánunk szépeket, jókat,
suttogunk angyali szókat.

Pezsgővel köszöntünk új év,
légy te mint egy álom, oly szép!
Hozz békét a földön, égen,
s úgy áldott esztendőnk lészen!

Mosolygós legyen az évünk,
jövőnktől ne kelljen félnünk,
legyen az életnek célja,
koccintsunk erre mi még ma!







Tompa Mihály: BÚCSÚ AZ Ó ÉVTŐL


Hogy már egyszer valahára
Neked is végbucsút mondunk!
Elmehetsz Isten hirével,
Nincs egymással semmi dolgunk!
Sok csinyt tettél, szökve mégy el,
Meg sem várva a viradtát,
Csak condráid hagyva rajtunk:
Emléked, - s az ócska naptárt.

A tavasz szép volt te benned:
Felszökkent a bunda ára;
A rózsának ajka éjjel
Ráfagyott a violára;
Annyi volt a sánta gólya,
Ki elhullt a sima jégen!
A sirásó- meg a papnak
Nem volt annyi pénze régen.

Nyárban, a harmat hiányát
Dérrel pótlá Árva, Zólyom;
Mózes nélkül, száraz lábbal
Jártunk tengeren, folyókon;
Kiment az eső divatból,
S fútt a szél két hétig néha,
Igaz, nem lett búza s áldás:
De lett üszög és - poéta.

A gyümölcs-szedés bajától,
Őszre megmentett a hernyó;
A regényes cserebogár
Ette azt is, ami nem jó;
Vig szüret volt, kádra szürtük.
Annyi volt a drága lőre, -
Hej csak téged, aki adtad,
Tarthatnálak jól belőle!

S az év végre megbolondúlt,
Vénségére lett szerelmes:
Hó s fagy kellett volna, s a tél
Vala nyájas engedelmes.


Az elkinzott földnek akkor
Hozott nyiló szép virágot; -
Rámosolyghatsz az emberre,
Ha elébb jól pofon vágod!

És a bölcsre rosz idő járt,
Ott veszett a könyv a polcon,
Ritkán jött egy jámbor lélek,
Kinek egyet oda sózzon;
Folt hátán folt a kabátja,
De ő azért elél hóltig;
Hirrel gyujt be a kályhába,
S dicsőséggel takaródzik.

A bolondot a szerencse
Elfogadta gyámfiának;
Szemérmesnek szeme koppant,
A henyének szakja támadt.
S hány szegénynek a fejét nem
Törte bé a szent igazság!
Megengedvén, hogy ha tetszik,
Tűröm-fűvel borogassák.

S mint a gyermek süvegével
Üldöz és fog tarka lepkét:
Sok embernél, a reményre
Történt a vadászat ekkép, -
S a fogottat elbocsátá,
Más után mohón szaladva...
S annyi haszna van belőle:
Hogy rongyos lett a kalapja.

No de semmi! itt az új év,
Jobb lesz tán ez? Majd megválik!
Nincs mit válogatni bennök,
Egyik olyan, mint a másik:
Új nevével hoz fejünkre
Régi küzdést, régi gondot;
S kiknek mindig, minden jól van:
Azok a bölcsek s bolondok!







BÚCSÚ AZ Ó ÉVTŐL...


Az évnek a vége felé,
ezt a pár sort megírtam.
Nem volt könnyű ez az év sem,
de valahogy kibírtam.

Részesültem sok bánatban,
öröm rendre kikerült.
Immár itt az óév vége,


lám túléltem, sikerült!

Nem vésem bánatom kőbe,
bízni kell egy szebb jövőbe'.
Mit kívánhatnék szépet?
EGY BOLDOGABB ÚJ ÉVET!







Bort, búzát és békességet,
Otthonokba fényességet.
Lakomát az éhes szájnak.
Derék férjet minden lánynak.
Okos gyermeknek tanulást,
Gézengúznak gyors javulást.
Új világot, szebb éveket,
Jobb és boldogabb életet!
Édes csókot szerelmesnek,
Vágyat kihűlt szerelmeknek.
Elhagyottnak vigasztalót,



Társtalannak neki valót.
Kreatívnak lapot - tisztát,
Író tollba örök tintát,
Versíróknak szép rímeket.
Álmokat - tarkát, színeset.
Nemes, tiszta eszményeket,
Ugyanannyi reményeket.
Na, jöjjetek, bontsunk pezsgőt,,
Köszöntsük az újesztendőt!







Szilveszter az év utolja,
itt az óév búcsúzója.
Ez a nap a vígságszerző,
holnap vár egy új esztendő.

Vígan tülköl minden duda,
retteg tőle minden kutya.
Pufog, pattog a petárda,
szikrát vet a betonjárda.



Otthon semmi sincs a helyén,
maskara van apa fején.
Konfettik és szerpentinek,
jut és marad mindenkinek.

Itt az éjfél, harangoznak,
magyar -himnusz-hangok szólnak.
Jön az óév búcsúcsókja,
,,Új-év! Új-Év!" - üt az óra.







Egy angyalt küldök néked,
Tegye szebbé életed,
Tegyen pénzt a zsebedbe,
Vigyen boldogságot a szívedbe,


Vegyenek körül barátok,
Boldog Új Évet Kívánok!







Angyal szál az égből, ruhája hófehér
Csillagokon lépdel, míg a földre le ér.
Jobbjában az új év, még fátyol borítja,
De az ó esztendőnek készen már a sírja.



Angyal édes angyal, lebbentsd föl a fátylat,
Hogy az új esztendőben ne érjen sok bánat.
Hozz reánk örömet, áldást, békességet,
Hogy melegebben süssön a nap a házunk felett.










Hamarosan vége ennek az évnek,
remélem szebb lesz jövőre az élet!
Eltelt 365 nap és sok-sok óra,
ma senki nem térhet nyugovóra.
Hiszen búcsúztatni kell ezt az évet,
az emberek torkából felcsendül az ének.
Durrannak a pezsgők, és itt van éjfél,
pár perc és az új esztendőbe léptél.


Szerpentin szalag díszíti a házat,
a finom ételek megtöltik a tálat.
Pontosan éjfélkor egy nagyot kiáltok.
Mindenkinek Boldog Újévet Kívánok!!!







Kívánom neked, szívem minden szeretetével,
Az új évben minden nap találkozz a szerencsével!
Legyen az kicsi vagy akár nagy szerencse,
Nyisd ki az ajtód, s gyorsan ereszd be!



Persze az élethez nem csak ez szükséges:
Az is, hogy higgy, remélj s légy mindig hűséges!
Hűséges a párodhoz, a munkádhoz, de főleg
Kik téged szeretnek, tisztelnek és nagyra becsülnek.







Bármerre jársz, boldog legyél,
Otthonodon legyen fedél,
Lelkedben szép zene szóljon,
Dolgos, erős kéz megóvjon,
Oly sok jót és szépet hozzon,
Gazdagságot, derűt vonzzon,


Újesztendő vígan jöjjön,
Jókedv, derű el ne szökjön,
Édes élet reád várjon,
Vágyad is valóra váljon,
El ne veszítsed a hited,
Terved, álmod véghez vigyed!

Békés, Boldog Új Évet!







Eldöcögött már az ó-év szekere,
Ez a szekér sok-sok gonddal volt tele.
Pusztuljon hát nyikorogva-zörögve,
Búját-baját felejtsük el örökre.

Asztalunkon mindig legyen friss kenyér,


Jó anyámnak mosoly legyen két szemén.
S a Jó Isten, kit félünk és imádunk,
Áldja meg két szent kezével családunk.







Engedjük el ezt az évet,
hozott rosszat, hozott szépet.
Az újat kezdjük tiszta lappal,
legyél boldog éjjel-nappal.
Kísérjenek szép emlékek,


amik szíved mélyén élnek.
A jövőtől újat várok,
boldog új évet kívánok

2019-re!










ÓÉV BÚCSÚZTATÓ "SZÓVAL", borral, sütivel, zenével és kívánsággal


Köszönjük az Óévnek:
- A zsákutcákat, mert megláttuk, hogy nem vezet sehova.
- A tévedéseket, mert tapasztalatokkal gazdagított bennünket.
- A felhőket, melyek mögött mindig ott ragyogott a nap.
- A sötét éjszakákat, mert gyönyörű hajnalok követték.
- Az ismerős és ismeretlen mosolyokat, melyek bearanyozták a napjainkat.
- A segítségeket, melyek könnyebbé tették lépteinket.
- A gátakat, melyek megmutatták, minden lehetséges hittel és bizalommal.
- A könnyeket, mert volt bátorságunk sírni.
- A boldogságot, mert volt bátorságunk a boldogsághoz.
- A barátainkat, az ismerőseinket, akikkel gyönyörű a létezés.
- Az ellenségeinket, akik megmutatták, micsoda a barátság.
- Köszönjük minden percét, minden pillanatát, mert gazdagabbak lettünk:emberségben, megértésben, szeretetben.

... vagyis egye meg 'A SZU't igyunk rá

***

HARMÓNIA SZELET:

Hozzávalók:
1/3 rész munka,
2/3 rész derű és humor,
12 hónap,
3 evőkanál optimizmus,
1 kiskanál béketűrés,
1 csipet tapintat,
irónia ízlés szerint

Elkészítés módja:
A munkát derűvel és humorral jól pácold át, és add hozzá a keserűségtől, a zsugoriságtól, a szőrszálhasogatásoktól jól megtisztított 12 hónapot! Tégy még hozzá 3 tetézett evőkanál optimizmust, 1 kiskanál béketűrést, egy pici iróniát és egy csipet tapintatot! Az egészet bőségesen öntsd le szeretettel!

Tálalási tipp:
A végén díszítsd figyelmességek friss zöldjével és tálald fel vidáman, mosolygós arccal! A teljes adagot oszd el úgy, hogy jusson belőle az év minden napjára.

***

MIT KÍVÁNJAK...?



Békét, csendet, mely elűzi a vihart,
Szent erőt, mely próba közt kitart
Érző szívet, mely enyhíti a nyomort,
S mely alázattal porig hajolt,
Örömöt, mely nap sugaraként,
Tud gondfelhők között is szórni fényt,
Bátorságot, mely meg nem remeg,
Kész odaadni kincset, életet,
Szívet mely a bűnöst szereti,
Gyengeségét, vétkét felfedi,
És hitet, mely mint a sas madár
Fölfelé tart és az égbe száll,
Melynek nincs nehéz, nincs ,,nem lehet"....
Ezt kívánom!
S kell-e több NEKED ?

***

B U É K - 2 0 1 9 !

B ékés álmainkba ne csalódjunk soha
O ltalmazzon minket angyalok mosolya
L elkünkben béke és szeretet virítson
D üh és gaz álnokság meg ne szomorítson
O stoba szólamra ne hajoljon szívünk
G azdagság kísérje minden vidám léptünk
Ú tjaink vigyenek igaz célunk felé
J övendőnk munkája ne váljon kereszté
É jszaka pompásan ragyogjon csillagod
V eled lehessek amikor csak akarod
E gymásra találjon most minden kereső
T ársával éljen minden egymást szerető
K özösen tegyük szebbé ezt a világot
Í zleljünk már most mennyei boldogságot
V áljon minden titkos, szép álmunk valóra
Á ldott legyen minden együtt töltött óra
N evetni tudjunk és őszintén örűlni
O dvas idő fogát messze elkerülni
K eveset mondok végül, de szépet:
Kívánok Boldog Új Évet!







Happy New Year 2019 (helena)

Link



Cserháti Zsuzsa - KÜLÖNÖS SZILVESZTER

Link



MA ÉJJEL TÁNCOLOK VELED - HAPPY NEW YEAR

Link


Boldog Új Évet Magyarország - Liszt Ferenc: Magyar Rapszódia

Link



Happy New Year! / BUÉK - 2019
/Kívánok Nektek 12 hónap egészséget, 52 hét szerencsét, 365 nap nyugalmat, 8760 óra szerelmet és 525.600 boldog percet! /

Link



Bach - Toccata und Fugue - Fuge - in d-Moll

Link








Az év utolsó napján, megköszönve minden kedves Látogatómnak egész éves látogatását, a közel másfél milliós éves nézettséget, nagyon Boldog - magyar vágyakat, reményeket beváltó - Új Esztendőt, nagyon jó egészséget, és nagyon sok szép "Blogos élményt" kívánok tisztelettel és sok-sok szeretettel!

Nagyon Boldog, békét, nyugalmat, megértést, egymás iránti tiszteletet, egészséget, békességet, szeretetet, derűt és bőséget hozó Új Esztendőt kívánok Mindenkinek!

Bízom benne,hogy 2019-ben is sok örömteli percet tudunk még egymásnak szerezni!

B U É K 2 0 1 9 !


KÖSZÖNÖM. HOGY BENÉZTÉL HOZZÁM! GYERE MÁSKOR IS!

2019-BEN IS SZERETETTEL VISSZAVÁRLAK!
























 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Csodakert a sivatagban
  2018-12-30 20:15:03, vasárnap
 
 










CSODAKERT A SIVATAGBAN

Dubai Csoda Kert - a világ legnagyobb virágoskertje


Valentin napon, február 14-én nyitották meg Dubai egyik külterületi részén a Miracle Garden - ,,Csodakert" elnevezésű fantasztikus, virágokkal teli parkot, amely egy 67.000 négyzetméteres szabadtéri szórakoztató és pihenő központ első létesítménye a Dubailand területén.

A park egyik szakaszán 1 kilométer hosszú világrekordnak számító virágfal található, valamint rendkívül sokféle, a földet borító különleges, szines virágmotívum és számos szenzációs virágból kialakított térbeli alakzat várja a látogatókat. A kertet a ,,Paradicsom" egy darabjaként is emlegetik, a virágboltívek, a 10 méter magas virágpiramisok és virággal borított veteránautók mellett láthatunk itt szív, csillag és esernyő formájú alakzatokat is .

A park maga 6700 négyzetméternyi területen fekszik, 4 kilométer hosszú úton sétálhatunk körbe és gyönyörködhetünk a beültetett mintegy 45 millió virágban, amelyek közül egyes virágfajtákat most ültettek először az Arab-öböl térségében. A virágok 45 különböző színben pompáznak és a szennyvíz megtisztításával előállított öntözővízzel, csöpögtetéses rendszerrel locsolják őket. A Csodakert megálmodói évente 1 millió látogatóra számítanak, és azt tervezik, hogy évszakonként más és más tematika alapján változtatják majd a virágmotívumokat. A park minden nap reggel 9 órától este 21 óráig tart nyitva május végéig, majd a nyári időszakban szünetel a nyitvatartás és októberben újra megnyitja kapuit.

















































Link










 
 
0 komment , kategória:  Kertünk - házunk - otthonunk  
Nyílt levél a TVN részére! - 3.
  2018-12-29 23:00:16, szombat
 
 




NYÍLT LEVÉL A TVN RÉSZÉRE 3.


T. TVN!


Meglepődve tapasztaltam az ünnepek alatt, hogy Juhász Gyula verseivel kapcsolatos régebbi nagyobb terjedelmű blogbejegyzésem nem szerepel a blogbejegyzéseim között. A bejegyzés feltehetően 2015.07.31-én készült.

Nem tudom, mi indokolta a törlését, azonban nem ez az első, ami törlésre került, kerülhetett, de itt szerintem semmi sem indokolta ennek a törlését.

A zárt rendszerre való áttérés során egyébként is igéretet kaptunk a TVN-től, hogy törlésre semmi sem kerül, és a “zárt rendszerbe áthelyezett felhasználók MINDEN ADATA MEG FOG MARADNI ÉS UGYANÚGY TUDJÁK HASZNÁLNI A SZOLGÁLTATÁSAINKAT A TOVÁBBIAKBAN"


Sajnos ez nem így lett, így kérem a törölt bejegyzés visszaállítását!


A problémát privát e-mailban korábban már jeleztem, de mindeddig még csak választ sem kaptam!


Köszönettel:


menusgabor




 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Somlyó György
  2018-12-29 20:00:39, szombat
 
 







SOMLYÓ GYÖRGY


Somlyó György (Balatonboglár, 1920. november 28. - Budapest, 2006. május 8.) magyar költő, író, esszéíró, műfordító, a párizsi Mallarmé Akadémia tagja, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (1992) és a Digitális Irodalmi Akadémia (1998) alapító tagja, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Somlyó Zoltánnak, a Nyugat első nemzedékéhez tartozó költőnek a fia.

Költészetében szinte minden versforma megtalálható a szabadverstől a szonettig. Önéletrajzi ihletésű prózai munkái mellett tanulmányköteteket és műfordításokat is megjelentetett.



Válogatott Versei

Link

Link







ALSZIK


Alszik. Válláról lecsúszott a paplan,
a redők váltva el- és felfedik idomait,
süllyed s emelkedik, mint a tenger,
megcsillanva a napban.

Mint a tenger, rengő és mozdulatlan,
s míg szűri az élet csöpp neszeit,
most örök dolgokkal érintkezik
valahol az elmerült öntudatban.

Alszik. Fényes, nyugodt bolygó az ágy egén,
s ki tudja, hány rotációban kering
az álom égi-holdi földi vonzása közt
fel nem kutathatón?

Teste lüktető titkával kitölti
a mindenségnek egy pillanatát.







ANTIK SZERELEM


Ó, ti bűnbeesés előttiek,
még akkor is, ha bűnös lánggal égtek,
édes gyermekei Aphroditének,
Xanthók, Meliték, Amarülliszek,

ti, kiknek gondja csak az, hogy: szeret
vagy nem szeret, s nem hogy szeretni vétek -
ha tudnátok, gyönyörötök mivé lett,
mire megszűlt néhány évezredet!

Ti még mint a gyermekek, úgy szerettek,
nem hurka közt a rángó idegeknek
s ezer kötelmen függve, mint bitón.

Boruljon korral-gyötört homlokunkra
évezredekkel fiatalitón
Meleagrosz illatos koszorúja.







APÁM NYOMÁBAN


Mint ódon várkastély zord gót hegyek
csucsán, legendás korokat idézve,
úgy merengett magasló szenvedélye
tetőin bús feje a füst megett.
A kósza átok felhői magányán
ült szótlanul. De ha az est lejött,
kiugró sziklás homloka mögött
dal zendült s egy elvarázsolt királylány
törte fel évszázados álma burkát,
s övét letépve táncolt meztelen.
A falakon sötét szélvész suhant át
s (így álmodott vitézi álmokat)
felkelt vasban zörögve két lovag:
pajzsos barátság s kopjás szerelem.

Elátkozottsága ködös magányán
csak ült sötéten és rejtelmesen.
- Ó, mért nem láttad soha, kedvesem?
Hát menjünk most, az ő nyomába járván:
járjuk be e sok kis budai utcát,
a hó ropog alattunk, mint a tüll.
Itt baktatott ő mindig egyedül,
a csillagoktól követelve jussát.
Az ,,életét", amelyet egyre várt,
megszállt kincskeresők konok dühével,
kik földberejtett kincseket keresnek,
mert leltek valami ódon tekercset,
s felásva végig az egész határt,
minden kincsük e vad kincsvágyban ég el.

Milyen boldogtalan volt! S mégis én
irígylem őt, írígylem bús apámat.
Mert tiszta volt, s szárnyas tündéri fákat
zúgatott meg a szégyen is szivén.
Láng volt, nagy láng, de nem loboghatott,
kidőlt fatörzs, mely önmagára omlott,
de dőltében, mint fehér ritka hollók,
rebbentek róla ritka dallamok.
Mesék királya volt ő!... S lásd, nekem
bogos fogalmak félelme maradt csak,
nincs más mesém, csak a te szép hajad.
Te szomorú, te vagy nekem vigasznak.
Te nyugtalan, a nyugalmam te vagy.
S csak tört szivek zenéjét szeretem.







ARCOD...


Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
fölötte vijjogón a gond,
s tükrén az oldhatatlan szomorúság
sikamlós olaja ragyog.

Vizére mint lehajló parti fűzek,
borul lombos, sötét hajad.
Iszamós emlékid hinárba fűzted
s most ott kúsznak a víz alatt.

A távolból derengve imbolyognak,
nagy hegyek ködlő ormai,
mult rettegésnek, szégyennek s iszonynak
felhőkbeszálló árnyai.

Majd csillanó kacaj buggyan ki szádra,
mint felbukó, fényes halak,
de félve visszahull mindjárt s utána
csak hullám és zavar marad.

Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
mely sóhajaidból fakad!
Most kél a hold és ver föléd az éjben
vágyakból ragyogó hidat.

Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
nem törik át fénylő szavak.
Az ifjú, megrázó boldogtalanság
csodálatos tájképe vagy.







BARTÓK HALLGATÁSA KÖZBEN
A DIVERTIMENTÓ ELSŐ TAKTUSÁHOZ


Ti-ti-tti-tarara
Ta-ta-tta-tiriri
Mihelyt elnémult a zene, csak ennyi marad belőle,
ritmus-csontvázak zörögnek fejemben,
hiába keresem rajtuk az eltűnt izmot, az ép bőrt,
az egész édes, hajlékony suhanását.
Zene, úgy némulsz el, mint a halottak,
árnyék-karjaid szorításába ölelsz,
de ha utánad kapnék, seholse talállak,
csak a csont fordul ki mindúntalan a csendből,
ti-ti-tti, s oly hasztalanul kérdem tőle,
mint Hamlet a koponyától:
zene, ki voltál?

Csak csont, az élet csontja a szó is,
amit leírok és kimondok, még a legszebb rendbe szedett is,
váz csak, zörgő csont, tátongó koponya.
Ó, hol van róla a múló perc borzongó húsa, a meg-nem-
fogható, tűnő, lüktető, lebegő, suhanó valóság,
ami után két kézzel kapnék az üres levegőbe,
s csak a szó marad a kezem közt?
Roppant hekatombák kiásott gödrének peremén áll,
kezében egy kivetett csonttal, aki olvas,
s míg fölötte a szétfoszlott percek lidérce remeg,
borzongva kérdezi tőle:
ki voltál, gyönyörü élet?







CHOPIN KERTJÉBEN


Váltakozva libben a könnyű szélben
a fűz színjátszó, fürtös levele.
Vajon e billentyűk alól jön-e
a fényes hang, a szinte észrevétlen,

nem tudni, honnan áramló zene?
Vagy ott csendül fel a patak vizében?
Vagy az úton, hol árny inog a fényben?
Nem is tudod, hallod-e, látod-e.

Csak úgy billen ki a csendből, ahogy
az érzékeny mérleg egy milligramm
súlyra. De az tündöklik. Színarany.

S elég, hogy az egész tájat bevonja:
fényes lesz tőle házfal, víz, fa lombja,
s a szíved is pontosabban dobog.







CSAK EGY SZONETT


Ha mindent is - magad mégsem raboltad
El tőlem - s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak

Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav

S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél

Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál







CSAK ÚT


végül mindenki önmagát találja
fél az úttól és mégis útra kel
vagy nem kél útra mert utazni fél
mindegy akárhogy nincs más semmi hátra

csak ez az előre az út csodája
s rémületre ez a két-egy "nem ér
a nevem én nem ezt és nem ezért
akartam itt játszani" mondaná - ha

nem érezné hogy elfogyott a szó
a tükörben mit rávillant Szimorg
látja az út vége is maga volt

a fény árnyat az árny fényt vet az útra
többé nincs úticél se utazó
csak út meg út csak út utaknak útja







DELFIN


Két hullámhegy között
hidat ível a delfin,
e boldog inga víz
és levegő között,
ábrándunk tengerének
rejtélyes őslakója,
ki egyként elemében
van mindkét őselemben,
kinek egyforma otthon
az álom és való,
törvények szökevénye,
a víz mélyében emlős
és hal a szárazon,
örvénybe taszítottak
felröppenő reménye,
zátonyok közt iránytű,
ki víg hátára vette
s a biztos partra tette
a monda dalnokát,
kihez kalóz szelek közt,
kalóz sors sodratában
fordultam hajdan én is,-
néztem szép viaduktját
/két hullámhegy között /
mely hordta annyi álmát
a földhöz - szögezett,
lomha emberiségnek,
s látom csillag - habok közt
megkettőződött lényünk
delfini röpteit.







EINSTEIN


"A világban csak egy dolog van, ami örökké
felfoghatatlan: a világ felfoghatósága."
(Einstein)

A fény sebességét utol nem éred.
De azt, ami ennél is sebesebb:
a gondolatot eléri eszed,
amivel ezt is, még ezt is feléred.

Eszed? Mi az? Nem méri semmi mérleg,
mint a parányi anyag-részeket,
miknek mivoltát mégis kilesed,
bár csak miljomod-másodpercig élnek.

Az, hogy a mozgás úgy hat az időre,
hogy csökken — nem meglepőbb, mintha nőne,
s nem csodálatosabb egy táguló

világűr, mint egy szűkülő. Csodás csak
az ember, ez a nagy csodálkozó,
ki tükre lesz a táguló világnak.







ELLIPTIKUS


Ha már nem lehetek veled
Legalább gondolatban légy velem
Hogy kibírjam hogy nem vagyok veled

De mégis inkább másra gondolok
Mert ha gondolatban veled vagyok
Hogy bírjam ki hogy mégse vagy velem







ESTE


E nap megint ellobbant mint a láng,
s ki annyit vártad, éhen és falánk,
hogy habzsolhasd majd tűzét mint a táltos
és belenézz, ahol legfényesebb -
a reggeleknél éhesebben állsz most
s homályba szorul táguló szemed.

Mire vártál megint, te habozó?
A semminek adsz, rossz adakozó,
ha senkitől se kívánsz érte semmit.
S míg csontjaid közt élet és halál
nehéz gyümölcseik titkon kitermik,
szemedbe csak a tettek korma száll.

Pedig milyen lobogás lehetett!
Népek kavartak vad porfelleget,
gyermekek serdültek szilaj regéken,
csókok gyúltak ki sötét sorsokon -
És én, mindennap új világra éhen,
csak a tegnapok ízét morzsolom!

Ó, fújj irhámra, tüzes újhodás!
Étess újjá, mesebeli parázs!
Száguldjak, mint a fény! s azt is feledjem,
hogy ez a nap is csak pernyét hagyott.
- Mit tartod még üszkös végét kezedben?
Ragadd fel a lobogó holnapot!







GYÖKÉR


Nem lehetsz másé. Homályos magadból
én véstelek ki, hogy fénybe lépj.
Tudom, ami agyadban rejtve tombol
s eleven hasad forró bensejét.
Nem tudlak többé kitörni magamból,
minden sejtemben ott nő a tiéd.
Nem is a múlt, mi minket összekapcsol,
de minden eljövendő kétes év.
Nem csak, mi vagyok, az is téged gondol,
ami sohasem tudtam lenni még.
Hallod? Törzs reccsen, levél peng, szirom hull,
ezer eleven rost hasadna szét.
Mint a földből kirántott gyökerek,
Oly hasztalan a testem nélküled.







JÓZSEF ATTILA


Így látlak, ahogy egyszer láttalak:
nagy sietősen bújva köpenyedbe
s kalaplengetve búcsúztál, te hetyke,
mint akit vár a kósza pillanat.

Pedig már rég mázsás magány alatt
torzult lágy arcod szögletes-merevre,
és nem várt senki más, csak a sinekre
tétován tolató tehervonat.

Mert nem alkudtál! soha fel nem adtad
a boldogság jogát, bármily nehéz lett.
Nem szolgáltál nyomorító hatalmat,

se öncsonkító, zord képzelmeket.
Mint árulást, szégyelted szenvedésed -
ráborítottad hetyke köpenyed.







KALAND


Ó, honnan buksz elém, te fény?
És merre ragad magával árnyad?
Ki szított és ki fojtott? Kik hova várnak?
Hol bújtál tegnap a percek rejtekén?

És holnap merre talállak?
Jaj, összekuszáltak az útak e föld szinén!
Még ha tudnám, se érteném,
hogy végzet vagy percnyi csalás e varázslat.

A testünk pengve, lassan összeér.
Oly lazán és oly bonthatatlan
sodor egy remegésbe a kéj.

Halálig? vagy csak e pillanatban?
látod-e, ott a rezgő alkonyatban
most pattan el a naptól az éj.







KIÁRADT SZONETT


Napon érleld és őrizd hó alatt,
veretve minden nyarak erejével,
s megóva, míg fagyokon át kiévell,
lefojtva, titkon, bujtva, hallgatag,

s áztasd meg az ezerszínű esőkben,
s megforgasd minden termő földeken,
míg multak dús zamata és a tört jelen
benne egy gyönyörű szándékba szökken,

meghozva gyümölcsét a súlyos-édest,
melyben elosztá változtán az ég
minden tavaszok és őszök izét,

s akkor hullasd el - életed, a tévest
és keserűt! vesd el új tavaszig!

Mint a megért narancsból is, hogy élvezd,
kihullatod csikorgó magvait.







LESZ-E?


Lesz-e, ki majd őt is szonettbe vésse,
e szonettek szorgalmas vésnökét?
Mondjuk, úgy, ahogy most itt ül, sötét
szemével a forduló napba nézve.

Hajlik a délután aranya rézbe
körülte, s minden fa, tetőcserép,
arc, virág, házfal külön fényben ég
a tájon, mely tömör lesz, mint egy érme.

Nem tudom, szívének s arcának éle
kirajzolódik-e a mélybe hullt
idő s az örök táj ércébe vésve.

Ha külön napként tán nem kelt az égre,
de érzékeny tükörként, mint a hold,
felelt a nagy bolygók tündökletére.

Múlt, jelen, jövő







MAGÁNY


Mint mindenki, börtönben élek én is,
a világ sötét rabságok felé visz
s hihetetlenül egyedül vagyok.
Az elhagyottság megtört és lerontott,
érzéseim leszáradt águ csonkok,
tört kérgű, meztelen akaratok.

Szivemből csupasz fatönkök merednek.
Érts meg! kiáltottam az embereknek,
kopogtam minden lélek ajtaján.
De nem felelt hívásomra rokon hang,
mindenünnen rámtört s kivágta roppant
ifjú erdőmet a fejszés magány.

Szétszed, megoszt, felőröl minden óra,
az együtt-sarjadás kohéziója
mindegyre enged s nem tart össze már.
Akaratom atomjaira dül szét,
eléget a parázsló egyedülség,
életem minden sarkán lángban áll.

Mely a közönyt felgyújtani akarta,
sok feltörő lángom most mind magamba
mar és tép: vágy, akarat, indulat.
Jöjjetek! oltsatok el! könyörögtem,
s magamban égek el. E szörnyü ködben
senki sem keresett hozzám utat.

Segítsetek, nem élhetek magamban,
míg élek, minden élőhöz közöm van,
ahhoz is, kinek hozzám nincs köze.
Testvérem az aszkéta és a kéjenc,
hisz minden élet eggyé forr a mélyen, s
ki tudja: a mély is nem magas-e.

Ami felül van, hazug, durva kéreg.
Ássátok fel magatokban a mélyet,
a fel-felbuggyanó szeretetet.
Amennyit a világ ér, annyit érek!
Magát nem érti, ki engem nem ért meg.
Magát gyűlöli, aki nem szeret.







MELLÉKDAL EGY SZERELMES VERSHEZ


A vers
nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félretenned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy







MESE ARRÓL KI HOGYAN SZERET


Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.







MESE AZ EGYEDÜLLÉTRŐL


Fél-szem kutatja az estét
fél-kéz keresi a másik felét
fél-láb tocsog az esőben
fél-agy fél-emlékeket őröl
fél-száj fél szavakat mormol
fél-szervek fél-működéssel zihálnak
a vágy kettőzött nyomása alatt







MESE EGY NEHÉZ PILLANATRÓL


Nem történt semmi különös.
Előttem az íróasztal, az ablakon túl a koratél szürkésfehére, mellettem a telefon békés zöld szörnyetege most nem is sziszeg rám, nem történt semmi különös.
Minden olyan, amilyen.
Vagy talán éppen az, hogy minden olyan, amilyen?
Vagy az, hogy egyszerre mégis más minden - attól Más, hogy egyszerre teljesen befészkeli magát az, ami éppen olyan, amilyen?
A telefon nem sziszeg rám, a koratél tompa színei ottkünt, mögöttem a könyveim, és minden ugyanolyan, mint egy pillanattal azelőtt, nem történt semmi különös.
Csak éppen ordítanom kellene.
S csak éppen hallgatok.







MESE A HÍDRÓL


Két összeboruló falomb
a női test, a férfi test
két hang nyílásán a zene
két kendő között a búcsú
két éhség között a jóllakás
két pontos érverés között
a dobbanásnyi rémület
az álom, ha már ébredés
a kérdés, ha választ talál
gyökér s virág között a szár
két hely közt kifeszült idő
egy perc két vége közt a tér
két perc között a semmiség
minden percünk két űr között
mindenünk két semmi között
és a puhatestű időben
gerincnövesztő életünk.







MESE RÓLAD


Tán egytized köbméter levegő -
a véges semmiből ennyit szorítsz ki,
ennyi az: lenni - enni - inni - hinni,
az anyaggá szervült igeidő,

az a nem-volt és van, mi nekik ő,
teneked én, énnekem te, nekünk mi,
ennyi emlék s ennyi fehérje, ennyi
az üdvözíthető s üdvözitő

mulandóság. Ez a csak-te, e csak-mi.
Nézlek, s már érzem újra összecsapni
a levegőt arcod, karod, öled

helyén, ki vagy s maradsz nevezhetetlen
és kimondhatatlan, akár az isten,
az Örökkévaló Egyetlenegy.







MESE A SZÉLRŐL


Itt volt, s nem tudtuk, kicsoda.
Szólt hozzánk egy öröktől ismerős és soha
meg nem érthető nyelven.
Tetőtől talpig beburkolt megfoghatatlan
anyagába.
Kikerülhetetlen volt, mint a sors.

Tudjuk, hogy éppily érthetetlenül majd
újra visszatér.
De honnan?
Most hol van,
ki volt és hová lett a szél?







MÚLT, JELEN, JÖVŐ


Mellemen nem döng súlyosan a múlt,
nem fojt emlékek százkarú polipja,
nem fon be bénítón, és nem borít a
jelen kitörő erőire mord

kényszerzubbonyt. Nem vagyok múltam rabja.
Kezem arra kap s lábam arra lép,
merre a jelen lendíti a lét
útjain; ami tetteim kiszabja,

csak a változás, nem múltak-alkotta
sors. Minden percem független, mi volt a
megelőző, és mindig más vagyok.

De meddig?... Jaj, már veti megkötő,
halálos hálóját a tébolyok
s gyűlöletek orsóin szőtt jövő!







A PLÉIADE ISMERETLEN CSILLAGÁNAK SZONETTJE
XVI. SZÁZAD VÉGE


Magányra vágyom és nem bírom a magányt
Osztatlan napokra, mik egy tömbben maradnak,
Mik magamból magamban magammá faragnak,
De magamat csak úgy élem át, mint hiányt.

Ha nem vagyok magam, magam hiánya bánt
S ha magam maradok, kevés vagyok magamnak.
Rámtörő éjeim a semmibe ragadnak,
S jó, ha a semmiből a nappal visszaránt.

Ki itt van, azt lesem, mikor hagy már magamra.
S ki magamra hagyott, csak azt, hogy nem jön-e.
Szélednék hétfelé, ha egyfelé terelnek.

S egyfelé se megyek, ha nincs kiért, s ki mellett.
Rángó idegeim rácsain fennakadva
Magam vagyok magam lakatlan börtöne.







SIRÁLY


Láttál-e már sirályt közelről?
Az irigyelt-szép libbenés.
a szétnyíló szárnyak merész
íve közt sunyi, csúnya test ül:

felkapott, kacska láb, hegyes csőr,
vad, emésztő-berendezés,
egy hal-koporsó az egész,
szem, mely a vízből s egekből

csak prédát les... S nézd a magasban:
villámként vég fel s lengve, lassan
lebeg, akár az álmodás.

... Hát te is azt lásd csak belőlem,
a szárnyat, mely szikrázva röppen
és alácsap és felcikáz.







ÖNARCKÉP


Jól tudom, ahogy ki-ki önmagát
látja, csak ferde, torzított tükörkép
olykor nemesebb-ívű, néha görbébb
a valódinál: mindenképp fonák.

Látjátok, ilyen vagyok. Mielőtt még
ajkam kiejtené egyik szavát
alatta már a másik tűnik át
sosem azt mondhatom, amit szeretnék.

Nem egy tükörben, tükrök szembenálló
során látom magam sokszorozón
örökkétig. S elvarázsolt varázsló

szemem minél jobban magamba mélyül
hókusz-pókusz és csinált csoda nélkül
annál inkább másokká változom.







ÖRVÉNY FELETTI TÜKÖR


Hagyd a szellőket is! nyugalmad meg ne bontsák
mely magos csillagok rendjét ragyogva áll;
s űzd azt is el, - mit ér a loccsanó bolondság! -
ha víg szárnyaival súrolna tán sirály.

Méhed forrong úgyis, formátlan forgatagban
szörnyekkel hánytorog lent kétes életed.
Örvényeid felett maradj te mozdulatlan,
a nagy fények elé feszítve színedet!

S ha olykor lágy varázs kövét belédvetette,
csobban a lelked és oly édesen gyűrűz,
csapjanak össze mind a habjaid felette, -
s lész újra egy egész. Nagy s néma: mint a víz.

Nem rezzenő! Te csak a nagy mélybe figyelhess,
mit titkos áramok ezer rengése tör,
töretlen tartva tág tükröd, melyben a teljes
egek hibátlan ábrándja tündököl.







RAPA NUI SZOBRAI


- Szólaljatok meg egyszer már, gigászi
titok-kolosszusok az Óceán
irdatlan kék örvény-talapzatán...
- Mit mondhatnánk neked, ember, kiváncsi

hasonmásunk, mit úgyis nem találsz ki?
Állunk kihűlt kráterek szirtfalán,
ahogy a sajgó őskori magány
magát a testvér kőbe tudta ásni:

mi is a lélek tomboló tüzének
kihűlt vulkánjai, kővé meredt
álmok - akár a tieid. Ne kérdezd

a titkunkat. Se több, se kevesebb,
mint bármié, amit emberi ész tett,
mint a versé, mit most ír le kezed.




-


TÉL ELŐTT


A reggel még ezüst s arany a dél,
de már az alkony tompa patinája
szelíd derengést futtat tóra, fára,
s a víz is telet játszik, jégfehér

simasággal siklik be a homályba.
Hol van a nyár, az óriási fáklya,
mely roppant káprázatával kitárta
a táj határait mindenfelé?

Most a milliárd ritka pára-prizma
mielőtt sűrű köddé keverednék,
a túlsó partot tisztán felnagyítja:

kék fasort, füstöt, piros cserepet.
A tél előtt hagyd, e messzi közelség
őszi kénye hadd játsszon el veled







TÉTOVA ÓDA


Ha tegnap nem, ma mért?
S mért holnap, ha ma nem?
Így szól a tetten-ért
s tettig-nem-ért jelen.

Így hull az elvetélt,
a máris-múlt jelen.
Mulasztott élvekért
kárpótlás nem terem.

Egy öröklétre mért
láz múlik lelkemen.
Mulasztott művekért
sosem lesz kegyelem.

Ó, szókra felcserélt
csókok! ó eremen
tomboló, egekért
dobogó szerelem!

Arra is - erre sem:
így bolygom át a tért,
indulva mindenért,
míg állok egy helyen.

Mit kezdjek? hol lelem
a percet, mely elért?
Hol van a tett, melyért
túladjak végtelen

lehetőségeken?
Ó, szél, zúgd és meséld,
ó nap, ragyogd nekem
az egyetlen esélyt!

Ragadj el, értelem!
s a mélyeidre mért
isteni méreten
a megoldást felérd.

Ragyogj fel, újraélt
terveknek testtelen
talányán tetten-ért
aránya: életem.

S a torló éveken
gyűlt sorsodat megérd. -
Ha tegnap nem, ma mért?
S mért holnap, ha ma nem?







VÁRAKOZÁS


Nem jössz s az idő hirtelen üres lesz
és megtelik kongó magánnyal, így még
sosem hiányoztál mint most mikor
bármelyik pillanatban itt lehetsz.
Itt lehetsz Agyam üres héja rémes
képzetek szorításában ropog
hátha autó ütött el vagy szívedben
elállt a vér hisz úgyis oly ijesztő
esendőséggel lüktet félrehajtott
nyakadon lazán emelve a bőrt jaj
vagy nem találsz ide a kétes utak
forgatagában mik ki tudja merre
s hová viszik az embert úgyis oly
őrjítőn érthetetlen hogy örökké
ott vagyunk ahol épp vagyunk s hogy ott
találjuk ma is ami tegnap ott volt
s hogy ma is tudom amit tegnap tudtam
ez is mindig újra borzongat és ha
nem is emlékszel rám s ha nem is az vagy
kit ismerek kit szeretek s szeret
ha csak én képzeltelek és nem is vagy
s nem is volt ami volt s nem láttalak
sose és nem is látlak soha többé.







VELED


Nem, csoda ma se történt,
megint csak este lett,
mégis jó volt veled
en-szörnyeim felett
átugrani az örvényt.

Szemben az utcalámpa
most villant éjfelet,
a hinta fönt megállva
lendül új zuhanásba,
továbbrepít veled.

Cserepeire hull már,
minden sarkán reped
a nyár tükre, - míg új nyár
nem jön, már vak leszek,
de úgy is jó veled.

Bár el ma sem daloltam
a fő-fő éneket,
ma is csak elnapoltam,
mégis jó volt veled
venni ezt-azt a boltban.

Ma is drágán fizettem
vertarany zsigerekben
a pénzt, a keveset,
mégis jó volt veled,
mikor zsebembe tettem.

Jó volt egy rezzenetre
ma is a döbbenet,
hirtelen latra vetve,
hogy másképp is lehetne,
lehetnék nem veled.

Lehetnék nélküled
az eljövő telekre,
mik rám köszöntenek
már egyre hidegedve,
az is jó lesz veled.

Hurrikánok söpörtek,
repülő leesett,
nem, ma se, ma se lett
embernek lenni könnyebb,
mégis jó volt veled.

Jó volt veled az erkély,
a buszon a tömeg,
ahogy felnevettél,
elmentél, visszajöttél,
az is oly jó veled.

Hogy úgy vagy, mint a tenger,
ha elhúzódsz se hagysz el,
végleg elkevered
hullámod fövenyemmel,
mely tele van veled.

S a mindennapos ünnep,
az is oly jó veled,
nappali jelmezed
után ha felveszed
mezét a szerelemnek.

Egy pillanatra jó volt
nem-élni is veled,
feledni az utókort,
amely majd elfeled,
és inni rá egy korty bort.

Jó róni ezt a verset
nélküled is veled,
míg alszol, s nem is sejted,
hogy mint petét a sejtek,,
megörökítelek.

Jó, ez is jó veled,
lenni egyszerűnek,
a százsejtű valóság
felhámján lesni meg
a percek suhanását.

Tépni az elmarasztalt
fákról e rímeket,
mint a bűnbe esett,
kitiltatván az absztrakt
édenekből veled.

Mily Masacciói kép ez,
elfödöm szememet,
úgy futok el veled,
míg rímet keresek
az első sor ríméhez.

Így játszogatva negyven
évemmel, míg pereg
az éj, s oly jó veled
e szeptemberi esten,
kilencszázhatvanegyben.










VERS


nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félrevetned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy.







VILÁGLÁTNI


a világ mindenütt világ.
a szemek mindenütt szemek.
a fű is mindenütt kinő
(s ahol nem ott szík vagy homok).
a szó mindenütt szó marad
(minden nyelv érthető: beszéd).
fényt játszik mindenütt a fény.

mindenütt más fényt játszik a fény.
a nyelv mindenütt más csoda
(de mindenütt csoda marad).
más holtakból sarjad a fű
(más a holtak emléke is).
más szembe nézve más leszel.
a világ mindenütt világ.

[1987]








 
 
0 komment , kategória:  Somlyó Zoltán&Somlyó György  
Somlyó Zoltán 2
  2018-12-28 14:30:39, péntek
 
 








SOMLYÓ ZOLTÁN VERSEI - Válogatás 2. rész


Somlyó Zoltán (született: Schwartz Zoltán) (Alsódomboru, 1882. június 22. - Újbuda, 1937. január 7.) költő, újságíró, műfordító, Somlyó György (1920-2006) költő, műfordító apja.

Hányatott élete költészetének tárgykörét, színvonalát, rendszerességét, közreadását is befolyásolta. Első versei a századvég népies-szecessziós hangján szólaltak meg, hatottak rá A Holnap költői és Reviczky Gyula. Több verse jelent meg a Nyugatban. Szellemi magányában verselt az egyedüllét magányáról és az erotikával átszőtt szerelemről. Verseit áthatotta a bohém anarchizmus és a l'art pour l'art szemlélet. Költészetének alaphangja a magányosság és reménytelenség érzése.



Link








MEA ÖLÉBEN


Forró öledben szép álmok alusznak
és álmodnak bíboros, nagy álmot.
Én leszek, én leszek az életrekeltőjük,
Mea, én megváltom az álmod!

Forró öled tüzét, a csókod, az ajkad
a véremmel én kicserélem.
Föl fogod gyujtani az éjjeleimet
és én a te életedet élem.

Átvetem lelkeden az árnyékomat
és a lelkemen átsütöm a lelked.
Gyönyörű vétkeket csókolok beléd,
hogy vad legyen, mint én a te lelked.

Vad legyen, átkozott, bűnbe szökött,
hogy te se légy jobb, Mea, nálam.
S ujjongó nászindulót zengjen, amíg
kirepül tűzöledből az álom.







MEGBESZÉLÉSEK ISTENNEL

I.


A szűk Könyök uccán hazamegyek,
most hajnali három óra.
Istenem, vezess a jóra!

Békevirágok e szürke kövek
és béke e hajnali ég.
Istenem, szeretsz-e még?

Züllenem, hullanom rendeltetett
és lehull, aki arravaló.
Légy velem, Mindenható!

Hajnali percek szemeznek alá
s a harang a szívükbe sikolt.
Istenem, sok bánatom volt!

Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
És a nők se szereztek nekem semmi jót.
Eldobtak, mint az odvas diót.

Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
ma sápadt és zord halovány alakom:
Istenem, a szívedbe lakom.

Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
csak e hajnali ég, csak e kék...
Istenem, szeretsz-e,
Istenem, vezetsz-e,
Istenem, megversz-e még?







MÉG NEM


Még nem ment le a nap,
még nem jött föl a hold,
valami furcsa fényt
mutat az égi bolt...

Valami furcsa fényt
a láng és árny között:
fehér és fekete
félgyászba öltözött...

Ó, ez még nem sirás!
De már nem nevetés...
Már nem bölcsői dal,
de még nem temetés...

Csak szépen, lassudan
az életem felett
csöndben bealkonyult;
egyszerűn este lett...










MÉRT NEM TUDOK ÚGY ÉLNI


Mért nem tudok úgy élni, mint a fecske:
csak szállni, szállni nyomtalan!
Vagy, mint a vidám tavaszi szelecske:
oly könnyen, boldogan?

Vagy, mint az agg, ki fenn van már a csúcson
s nem néz a nőre.
Vagy - mint a tengerész, akinek minden parton
van egy-két szeretője...







MI LESZ VELÜNK?...


Romlott világban élünk, kedvesem,
hol nincs vigasz, csak bús reménytelenség.
Romlott világban élünk, kedvesem,
hol egymás szívét marni kénytelenség!
Harácsolás az élet, útonállás!
És nincsen menekvés és nincs megállás!
Nem volt nyarunk és nem lesz már telünk -
Mi lesz velünk?

Romlott világ, mely vérben hentereg
és vért iszik és vért ereszt magából!
Romlott világ, mely gyilkot köszörül
az égből, földből, vasbul és a fából.
Romlott világ, ne nézz, ne nézz beléje!
Vakít a napja, süketít az éje!
Romlott világ, amelyben nincs helyünk -
Mi lesz velünk?

Az óra száll s röpül a gondolat:
tagadjalak meg, hogy ne fájj szivemnek?!
Észak felé induljak zordonul,
hol jég alatt évezredek pihennek?!
S körmömmel addig vájjam a jeget,
míg el tudlak feledni tégedet?!
Romlott világ, ó, romlott életünk -
Mi lesz velünk?







MINDEN SZÉP VOLT, MINDEN JÓ VOLT


Kissé vénen, el is késve,
fogtam én az ölelésbe;
szájam szívemet lekéste.

Minden szép volt, minden jó volt!
Ittam ifjú csókot, ó-bort;
jaj, szerelmem, drága hóbort.

Jaj, szerelmem, hímes bárka,
sekély, szürke vízbe mártva;
gyászsisakon gyászkokárda.

Nagy hajókról álmodoztam,
nagy vizekre áhítoztam,
hol rohanni lehet hosszan.

Májusparton ki-kikötni,
vérszín-ajkakat lefödni,
szivet szívvel megtörölni...

... Törpeséggel látni nagyra
forró szívvel esni fagyra,
jobbra menni s érni balra:

ez mérgezte el az ó-bort,
Margit így lett drága hóbort
s minden szép volt, minden jó volt!







MIT CSINÁLNAK AZ IFJAK PESTEN?


Két emeletnyi magasságban
- mert immár ily magasra hágtam -
körültekintek a világban.

Kinézek az ablak üvegjén,
a mai én, a bús, kehes vén -
a fiatalokat keresvén.

Tizenöt évig magam lestem,
hol fellángolva, hol meg resten...
- Mit csinálnak az ifjak Pesten?

Az ifjak, ők, a friss poéták,
hogy szól a sípjukon a hét ág?
S mit isznak: bort vagy fanyar téntát?

És hol alusznak fényes nappal?
És mivel élnek: színes habbal,
mit rájuk hint egy hímes angyal?

És kit szeretnek, milyen nőket?
És mit: derűs vagy zord időket?
S a pénz hogy korbácsolja őket?

S hol étkeznek az esti szélben?
A rongyos zsebből utcaszélen?
Vagy a budai Rézitcében?

Oda sem néznek pár fityingre?
Jut-é keményen vasalt ingre?
Vagy mint én hajdan? rongyos mindje?

S mit álmodnak üres gyomorral?
Az éhség szivükben mit forral?
S hogy győznek marsot a nagy korral?

Ó, mért nem jönnek hozzám délre
szegény, szerény, csöndes ebédre:
ecetbe mártott zöld epére!

Rossz levéből a rossz világnak
hozzája bort is ihatnának,
egy-két cigányt is híhatnának.

Egy-két szavukat hallanám csak!
Látnám, hogy mernek, tudnak, bátrak;
hogy van valami, amit várnak!

Mert cudar hangu hallgatás ez!
Így nem bitangol költő, vátesz!
Az igaz hang, az más volt, s más lesz!

Zsebemben rég száraz kenyér volt;
az álmokért ez túldús bér volt.
S a múlt a könny, s a jövő vér volt.

De nem néztünk mi rózsamézre,
sem kuckón hortyogó zenészre;
köptünk s fütyültünk az egészre.

Nem néztünk utódot, elődöt,
szívünk s epénk nem kért belőlök;
s epe s szív összecserélődött.

Nem értem el én így se semmit,
halál izéből pár szemernyit,
legfeljebb ennyit: semmit, ennyit!

De ők legalább mondanának
valami szépet a halálnak!
Vagy gonoszat a földnek s lángnak!

... Ó, isteni szent fiatalság!
Hozzád kiált a bús kihaltság,
a jobb reményhez a bús balság:

a halott is kihull az ágyból,
ha földrengéstől bőg a távol...
Ezt üzeni egy fáradt költő
két emeletnyi magasságból!







MONDAT A SZERELEMRŐL


Ezt a kis életet, e rangtalant, a világtalan világot
tudom: most már csak hirtelen és hangtalan,
vívódva a régi órák rémével, a szerelemmel, csókkal. -
tudom, hogy púppal, sebbel s mankóval kell leéljem,

mert mindez születéssel s a szívott tejjel jár;
s ki resteli a púpját: akassza fel magát,
vagy messe ki husából a ferde-konok csontot,
mely úgy megszégyeníté, mint szűzleányt az apja,

ha becstelen találja egy őszi lugas padján,
hol csókok, kéjek, estek és züllött szoknyaráncok
egy emberélet fényét lomhán lefüggönyözték
s örökre eltemették; - tudom, hogy már kihulltam

agyamból, túlmegérve s a piszkos földre estem,
ahol a gondos gazda nagy ponyvát terített ki
s ott sok ízes gyümölccsel kerültem egy szatyorba;
s egy álmos jóllakott lány szája helyett vett kézbe.

És ott halálra morzsolt, míg messze-messze nézett...







MOST MÁR TE


Most már te: szívem szerelme, édes,
csak andalogj a téli utcán, régi múlton.
Takarjon bundád selyme s drága préme
meleg nyakadra biztatón simuljon.

Úgy járj itt, e hasító hidegben,
feszes, finom asszonyruhák parfőmös halma,
idegen, vad férfiszemektől áhítottan:
egy régi bús ember vesztett hatalma,

ki majd a decemberi hóba lépek,
nyomomba nagy fekete út marad utánam.
És vágyom vissza teák langy zamatját,
mely csókjait idézi csöndes számban.

S remek csípőd, s meleg nyakad, az áldott,
mint örökhóval fedett, halálosztó hegyek:
úgy csillannak majd elborult szemembe
s messziről intnek, hogy néma legyek!







NAP


Hogy ömlik a napból,
ez aranydarabból
a fény!

Hogy szórja cikázva,
szivemmel cicázva
nyilát!

Maholnap hiába
fogódzom nyilába:
kihűl.

S egy őszi bús este
megdermed a teste...
Be kár!








NAPLÓJEGYZET


Ó, ha leirni tudnám, oly kéjjel, ahogy volt:

- A száraz köd befolyta a szennyes korridort,
szaladtam föl, beléptem. Sötét volt a szobám.
A gyufa kéken sercent s nincs egy fűtésnyi fám
e vad cefet hidegben, karácsonyi napon!
Egyet rúgok a kályhán s a könnyem csurgatom.

Az asztalon papirlap, rajt a gyorsfőzőm áll,
- no várj! mondom magamba, te boszorkány, igyál! -
Egy rossz sörösüvegből szeszt öntök most belé
és forró teát főzök a bánatom fölé.

Már hadonász a kék láng és sustorogva forr
a meleg viz felette. S a kicsi kék csupor
mily édes és türelmes s mily kormos a szegény!
No, most két ujjnyi teát s befödni könnyedén.

... Be furcsa: három napja, vagy több is már talán,
hogy nem beszéltem lánnyal, - igy csöndbe gondolám, -
be furcsa, három napja: csütörtök, péntek - és
ma már szombat!... Eh, meddő a sok reménykedés!

A téli nők kacérak és még kevélykedők.
Vagy - tán te bús fajankó, még visszavárod Őt?...
... Kacagni kell!... Igaz, ni: majd elfeledtem ezt,
egy képeslap, ma kaptam s most érdekelni kezd.

Titokzatos két rózsa az egyik oldalon,
egy kérdőjel alatta s pontok, egész halom.
És a nevem, az ucca s a házszám, semmi más,
hevenyén ceruzával odavetett irás.

Be furcsa... Három napja... No, most kész a teám,
leszüröm óvatosan, mint egy süldő leány;
még három kocka cukrot s tán két kanál rumot. -
A képeslap irása oly ferde és unott,

tán nem is nékem küldték! Vagy ki küldte nekem!...
S hogy a rumot teámba belécsepegtetem,
kezem, mint tiszta lánykéz, e percben oly fehér
és lányosan vonaglik csuklóm felett a vér.

S ahogy a torkom éri a langyos, barna lé,
a szám, mint szende lányé, úgy biggyed lefelé.
Megdermedek: a mellem! a mellem! - hisz ez Ő!
Hogy ring, hogy tüzel, feslik és milyen pihegő.

S hogy megtelik a combom! s a térd, hogy gömbölyül!
S a vér, hogy elsötétült a húsomban fölül!
S hogy érzek mostan mindent: egy rongy élet tüzét,
férfi tragikus szomját és egy fáradt szüzét...

A téli nők kacérak és mind kevélykedők.
Fagyoskodó fajankó, vissza ne várjad Őt!
Kacagni kell!... De csöndben elhagyom a kezem,
megcsókolom és lassan rájaereszkedem.







NEM!..


Nem! Nem erre születtem én!
Rágódni a szürke robot még szürkébb ütemén!
Ma a holnap szürke hályogát látni a tegnap tetemén!
Nem, nem erre születtem én!

Nem! Nem az én életem ez!
Csip-csup vizeken ez a jámbor, ki gyáván evez!
S alig alkonyodik, már lankad, az ereje vesz!
Nem, nem az én életem ez!

Nem! Nem ezt ígérte nekem
az első márciusi szél az ablaküvegen!
S az első álmodozás a réten, a zöld füveken!
Nem, nem ezt ígérte nekem!

Nem! Én nem így akarom!
Asszony, ki miattam éhezik... s kislány a karon!...
S én mindennap a bús bocsánatkérést hadarom!...
Nem, én nem így akarom!

Nem! Én nem hiszem el,
hogy én vagyok az, aki reggel ágyamból kikel!
Délben pénzért szalad s délután pardont énekel!
Nem, én nem hiszem el!

Nem! Az sem én lehetek,
aki este hazaoson, akár a szégyenlős-beteg!
S: alszik a gyerek?... figyel gondban és téveteg...
Nem, az sem én lehetek!

Én ott vagyok, ott valahol,
ahol a vágy és a kín testtelen ajka dalol;
ahol a felhők széle elúszott az istenek lába alol...
Én ott vagyok valahol!...







NEM FÁJ NEKED


... Nem fáj neked szíved egésznek tudni?
Mikor az enyém már vérig kopott!
Nem fáj szép selyemernyődet kinyitni?
Mikor fejemre jégeső kopog!

Nem fáj a kesztyű illatos kezednek?
Mikor tudod, hogy búsul az enyém!...
Nem fáj az íze könnyű élvezetnek?
Mikor tudod, hogy magam vagyok én!...

Nem fáj a szó, mely elhangzik a szádon?
Mikor tudod, hogy kiáltok feléd!...
Nem fáj: evezned ünnepi naszádon?
Mikor már nem borulhatok eléd!...

Nem fáj néked szerelmem sok virága?
Mely ott hervadoz hűs bőröd alatt...
Nem fáj neked a bőség?... mondd, te drága!...
Mikor tudod, hogy semmim se maradt...

... Nőnek születtél s lett belőled asszony!
Én tettem ezt... karomba fogtalak. -
De nem volt csók, mely mellettem marasszon,
elhívtak téged csábítóbb falak!

És lehet ősz, vagy lehet nyár... Az útak
bezárultak az elmenő megett.
Magaddal is örökre szakítottál,
mikor el tudtál hagyni engemet!...







NEM HISZEM EL


Nem hiszem el, hogy ez az út: az utam.
Minden bozótja idegen nekem!
Valami véletlen, hogy ideborultam
s kialudt hirtelen a szövétnekem.
Valahol valami nagy hibát csináltam
s a hiba átkát a sírig viszem el...
De hogy ez az út az én igaz utam:
nem hiszem el! Én nem hiszem el!

Idegen szavakat hajtogat az ajkam,
nem az én szavaim! Egy sem az enyém!
Valami rossz álom uralkodik rajtam,
melyből felébrednem nincs semmi remény!
Valahol valamely szómat elharaptam;
mikor?... és melyiket?... elfeledtem!... El!...
De hogy én ezekre a szavakra születtem:
nem hiszem el!... Én nem hiszem el!...

Nem hiszem el,hogy ez volt rám kimérve:
örök-tehetetlen állni egy helyütt!
Ezer szent célok közt egyikhez sem érve
várni, hogy a lélek rabsága szíven üt.
Lehet, hogy mindenek így járnak a földön,
akiket a sorsuk erre kiszemelt...
De hogy a rosszak közt nem a legjobb voltam:
nem hiszem! Nem hiszem! Sose hiszem el!







A NÉMASÁG ÁLARCA ALATT


Most már te: szívem szerelme, édes,
csak andalogj a téli utcán, régi múlton.
Takarjon bundád selyme s drága préme
meleg nyakadra biztatón simuljon.

Úgy járj itt, e hasító hidegben,
feszes, finom asszonyruhák parfőmös halma,
idegen, vad férfiszemektől áhítottan:
egy régi bús ember vesztett hatalma,

ki majd a decemberi hóba lépek,
nyomomba nagy fekete út marad utánam.
És vágyom vissza teák langy zamatját,
mely csókjait idézi csöndes számban.

S remek csípőd, s meleg nyakad, az áldott,
mint örökhóval fedett, halálosztó hegyek:
úgy csillannak majd elborult szemembe
s messziről intnek, hogy néma legyek!







NŐK


A pesti napon kezdett fölüdülni;
már a Körúton vett ki új szobát.
De nagy tengerek választották széjjel
őt és mogorva szobaasszonyát.
Mert, bár különbejáró volt az ajtó,
túlmorális volt a vén nénike.
S az ifjú hölgyek lelkesült csapatja
ínyére bizony nem volt nékie.
Úgy járt haza, mint idegenbe tolvaj
(szinte zsebében vitt nőket haza,
itt, Pesten, hol nőinkről azt regélik,
hogy erkölcsük egy kissé túllaza.)
Ezért volt néki harminckét lakása!
Tíz év alatt harminckét szép lakás!
S hurcolkodáskor mind-mind úgy égette,
mint gonosztévőt a máglyarakás...







A NYÍLTAK


Ezek fognak korán megölni,
ezek a fárasztó éjjek:
amikor véremtől idegen vérből
hörpintek, hogy holnapig éljek.

Mert szintelen csók a vándor csókja,
mit elejt az uccai sárba.
De kell az a csók, mert duzzad a sár,
és az út belefúl a mocsárba.

Szentek a fáradt pillájú nők,
a lomhavérűek, a nyiltak.
De az ablakon át egy tiszta leány
a csókokra be-bekacsintgat.

És tiszta kezét ajakára teszi
s megszámlálja csókunk a sárban.
A megvert szivű hímek reggel ezért
szédülnek el oly halaványan.

Ez veti szét a függönyöket
a sok bánatos vándori nászon.
Átkozott minden tiszta leány
és áldott legyen minden idegen vászon!







NYUGODJ MEG, HOGYHA TUDSZ


Ez már: az első őszi szín... ez! -
A nyárvég halk sárgával színez
virágot, levelet.

Ez már az első őszi illat!...
Az igazi nyár már elillant
a háztetők felett...

Megint lehül felpezsdült véred;
a körte már kásásra érett -
s túlérett vagy te is...

Túlérett vagy és túlokos vagy!
Az ért gyümölcs már hidegen hagy...
Már untat a nap is...

Még harsognak a színes selymek,
unszolnak még: a vággyal telj meg!
Tépj selymet s szirmokat!...

Kezedre nézel: a tíz ujjad...
nem tudhat ez már semmi újat...
mind a múlthoz ragadt...

Minden: a múlt... S ez fáj ám... fáj ám...
Új szag szivárg a szőlők táján -
s te menekülve futsz;

Évá-t sóhajtsz a fordítva "ávé"-t.
Pezsgőt innál s öntik a kávét -
Nyugodj meg, hogyha tudsz!







OLYANOK NÉKEM NÉHANAP AZ ESTÉK


Olyanok nékem néhanap az esték,
mint régi utcák, ahol sokat jártam.
A kivénült fák lombokat hazudnak
s én büszkén lépek a süppedő sárban.

És némely ijedt gondolatom olyan,
mint egy-egy ismerős szobor a múltból,
kicsiny falukban, hol nagyokat néztem
s az arcom bámult rám a láncos kútból.

S egy bús versem, egy-egy betű irásom
utcát, szobrot úgy zár el épp előlem,
mint rács a holtat méla temetőben...

És hasztalan sok hívásom, sírásom:
nincs más, csak esték, esték, esték vannak...
S ki este jár emlékek közt, jaj annak!







ORCHIDEA


Vállaid közé fúrom a fejem.
Orchideás álmot ölelek rád,
én, a te orchideás haramiád.

Párnás öklöd derekam vájja;
ingatag melled dalol velem...
Én a te nevedet énekelem.

A pamlag egy nagy orchideafelhő,
rája hullottunk mi, két gyönge virág.
Egy szent orchidea most a világ.

Öled, ajkad: orchideaerdő;
én vagyok rajta a vaksötét út,
amely az erdőn kigyózva fut.

Átrobog rajtam az illatos láz,
a kebled egy világgá száguldó utat
a roskadozásig beorchideáz.







ORGONÁVAL


Ez az, amit még akarok:
menni még egy darabon és gyalog.

Nézni a tájat, a füvet,
mikor harmattól csillog, mint az üveg.

És látni, hogy borul a fény
a külvárosi kertek ölén;

s hogy feszíti pilléreit
az összekötő vasuti híd.

A vándort, aki a rozson át


oly görnyedten cipeli magát;

a holdat, amíg a kertek alatt
oly sokatmondóan leszalad...

S este hétkor, a séta után
megsimogatni kis fehér kutyám

és nézni az ablakon át
hogy bólint az orgonaág...

Az ablakot kinyitani
s az orgonával bólintani...







Ó HAGYJATOK MAGAMRA


Ó, hagyjatok magamra a halottal,
ki én voltam és ki örökre elment.
Engedjétek, hogy megsirassam őt,
az elköltözött kedves ismeretlent.
Csak én tudom, hogy mily szomorú volt,
mennyit könyörgött s mily szelíd szavakkal.
Most ott ragyog feje fölött a hold,
amelynek olyan búsan udvarolt.

Ti nem tudjátok, hogy ki volt s mi volt ő,
és mikről álmodott és mire gondolt.
Ti nem láttátok elsuhanni őt
gyászos kabátban, mit szorosra gombolt.
Nem hallottátok hangját meg soha,
némán beszélt és túlvilágiakkal.
Most nyugalmas és jó az ő sora.
Nem űzi már a vágyak ostora.

Már nem akar a tornyon lenni zászló,
se dühös szél, mely lobogót leszaggat.
Belátta már, hogy gyenge ő nagyon
repülni ott, ahol mások szaladnak.
A szél leverte - nem panaszkodott.
És jött a villám, kigyullad az égbolt,
szive megégett - nem panaszkodott,
és eldobta ő a vándorbotot.

Én a vállamra kaptam éji órán:
oly könnyű volt és két karja lelógott.
És lábujjhegyen elcipeltem őt,
a tönkrement urat, a vézna grófot.
Ó, hagyjatok most magamra vele!
Szegény, mindenre vágyott s mit se ért el.
Szomjas szája jajokkal volt tele.
Úgy sajnálom, hogy meghalok bele.







Ó, MOST MÁR ELHISZEM


Ó, most már elhiszem nekik,
kik egykor intve óvtak önszivemtül,
hogy addig szórja kincsit,
szegény szivem, míg össze nem dül.
Ó, most már értem és megáldom őket,
mert övék a világ s övék a mennyek.
Az ő szivük az örökké termő kert,
hol örök nászutak keringve mennek.
...De én: rajongva érkezett sovár
hidegben állni egy percig se tudtam.
Szeszekkel megtelt örök szamovár:
mindég forraltam s el sosem aludtam.
Eszeveszett hő pörkölt engemet,
vallás, művészet, asszony - mind fütöttek.
S én áldoztam a szent, nagy meleget,
amely szívemben dúsan lebegett.
Szeretni tudtam azt is, aki bántott;
s, - mely holt gazdát sirat - az elárvult kabátot.
Templomban ajkam összereszketett,
ha csókoltak hűs kőkereszteket.
Szerelmem is, higyjétek el nekem,
szent volt s tiszta vezérszövétnekem.
Mint pap, fejével az égre szegetten:
úgy jártam én és mindenkit szerettem.
De jaj! ha most magamra nézek.
Megvertek engem, akiket szerettem.
Fejem fölött a távolokba néznek
és gyűlölnek, mert holtra keseredtem.
Fáradt ember vagyok, porosan és kiégve,
kiért már nem derül föl csókos ajk, meleg s ég...
Ó, most már elhiszem nekik,
hogy halálcsók a túlfűtött melegség.







Ó, SZÍNHÁZ


A karzat és a kakasűlő
e forró vértül forrva fűlő,

hol kiscseléd és kisdiák
figyelik a komédiát:

jól ismerik a lihegésem,
hisz övék voltam én egészen.

A zártszék és az öblös támlás!...
Ó, hányszor ültem itt, e lármás

és lelkesűlő nagy tömegben
s a forró szemektül remegtem.

S a pirosbélű édes zsöllye!
Ó, hányszor gyúlt remények zöldje -

de fölsrófolták, jaj, a villanyt
s a drága misztikum elillant.

Ó, bársonyfészek: forró páholy,
mely édes a nő illatától;

ó, kis tükör a bordó plüssön -
mind azért van, hogy szíven üssön.

Ó, zenekar, te langyos fürdő!
A tengerekrül csókot küldő!

Ó, karmesteri pálca - s vékony
aranycsat kis női derékon...

Ó, függöny s színpad! Könnyű selymek,
amelyek sohasem felelnek,

csak zöngve, sírva deklamálják
az élet örök, szent talányát.







Ó TE JÓ VAGY


Ó te jó vagy, mert szerettél,
mert csókoltál és öleltél.
Ó te jó vagy, mert az ajkad,
mihelyt kértem, odaadtad.

Ó te szép vagy, mert szerettél,
szomjaztattál, éheztettél;
fázni hagytál, égni hagytál,
amig mindent odaadtál.

Áldott vagy te a lányok közt,
száz asszony közt nincs áldottabb.
Mert te magad akaratlan,
mosolyogva megnyitottad.

Úgy álltam meg a véredben,
felsaruzott, sáros lábbal,
miként amaz elődeim
a megbűvölt, vad Jordánban.

Minden ered az enyém lett,
én tettem az asszonyságod.
Áldott érte ama hónap
és két karom legyen áldott!

Te vagy a jó, mert azóta
lányt úgy soha nem öleltem.
Te vagy a jó, mert a másod
soha sehol meg nem leltem.

Te vagy a szép, mert átkod,
mint a napfény, úgy ég rajtam.
S mert utolsó csókoddal én
mindörökre egy maradtam.







ÖNGYILKOSSÁG...


Ki megcsináltam már a számadást:
ó, mivel öljem én meg magamat!
Golyó?... Gyilkos golyó a két szemem,
két örök seb a homlokcsont alatt...
Mérget vegyek be s habzó ajkamat
bámulják ott az ispotály-cihán?!
Az élet sötét italát iszom -
ó, van-e ennél gyilkosabb cián?...
Vagy a szívemet tőrrel verjem át,
hogy ételhez jussanak az ebek?!
Nincs már szivem. Kimarták a helyét.
a korbácsnyelvű hétszer hét sebek!...
Vagy kússzak föl tán tíz emeleten
s onnan vessem le a mélybe magam?!
Hisz már a Nap volt fénylő zsámolyom
s onnan csináltam salto-t, hangtalan...
A mérget, meg a tőrt, meg a golyót
az én kezeim sosem érik el.
Az én halálom: százszoros halál!
Az én halálom az, hogy élni kell







ÖRÖK VŐLEGÉNYEK


S az ember odajut görcsös szivével,
hogy gyönyörűt álmodik minden éjjel,
ahol az ég kinyílott, oda ér el.

Ha ősz szálat lel a hajában,
kitépi és csókolja lágyan,
mint - akiért lett - a lányt hajdanában.

S mit évek óta nyűtt, - a vén zsakettet,
gondozza, félti, bárha vedlett,
mint ősz anyó egy régi kertet.

Az uccán, mint egy vőlegénynek,
szemei furcsa fényben égnek,
mintha menyasszonyt keresnének.

A kávéházban úgy ül ő le,
minkéntha várna ifjú nőre;
virágokat vesz nyakra-főre.

És éjjel, félig égve, félig fázva,
sietve megy a lázas indóházba,
szegény, bolond reményekkel parázna.

Ha egy vonat befut rekedt iramban,
ő vár legelül kopottan, hivatlan
és bámul, ha egy rőt szikra kipattan.







ÖRVÉNY


Mi eddig lelkemből kiégett,
azt soha vissza nem kapom!
A folyó medréből kilépett
s fölborította csónakom.

Homály borult a kék hegyekre,
időelőtti alkonyat.
Az örvények felé megyek le,
mik elfogják a hangomat.

Pedig még egyet, egyet, egyet
be szép lett volna zengeni;
egy lány nevét... De jő az örvény
s eldalolni nem engedi.

Ó, nem maradhat bűntetetlen
egy élet, amely önmagát
keserű gúnnyal tépve egyre,
kioltja önnön csillagát.







AZ ÖTVENÉVES EMBER IS...


Az ötvenéves ember is megérzi,
hogy lenn, a földbe megfordult a mag:
hogy a levegő selyemkárpitjára
reálehellt a langy ibolyaszag.

Az ötven éves ember is megérzi,
hogy a láb könnyebb, bátrabb a derék;
hogy hatkor este van már, s még sincs este -
hogy hazaszaladni kár lenne még...

Hogy a melleken egy-egy gomb kinyílik
s mosolygósabbak, mint télen, a nők;
hogy ámokfutó szegődött nyomukba,
üldözi őket, és nem félnek ők...

Hogy tar galyán a ma még szürke kertnek
egy láthatatlan száj már hangicsál;
hogy nehéz lett már a kabát a vállnak
s a nyak alatt kibomlik már a sál...

Az ötvenéves ember is megérzi,
hogy orvul rájatámadt a derű.
Hogy van valami, ami tiszta és szent.
hogy van valami, ami nagyszerű...







ŐSZI SÍP


Megfújták már az őszi sípot.
Fülem mögött már elsivított
Az őszi szél, a bús szirén.

Vad táltos fogva hintajába,
virágot hint a nők hajába
és panaszt hordoz a szívén.

Búsan suhogtat ostorával
s pirosra forrt szagos borával
mindenkit hetykén megkínál:

Igyál barátom még ez őszön!
mert egyik ősz megy, másik ősz jön -
de te, ha mész, elmész! Igyál!

S amerre száll, titkos jelekkel
és rőtszín szőlőlevelekkel
hullatja teli az utat,

a sípja szól, virágja éget,
nyomába felsikolt az élet
s a temetők felé mutat...







ŐSZI VERS


Megérted az őszt... a rövidült napok
susogó alkonyát, levelek rozsdabarna
szinét s a piros estet, melynek leple alá
vonul álom felé ember és minden barma.

Megérted: rádesik az ablakon keresztül
a napsugár: az égnek szőke, tömött haja.
És mustszagot lehelve és mámorát kínálva
nyílik meg lábad előtt a pince ajtaja.

Be jó is, hogy megérted. Helyetted most ki inná
gyümölcsök sárga mézét és vágyódó rimek
aromás teáját a csöndes kis szobában,
amelynek ablakán a függöny széltül remeg.

Vedd a mosolygó almát és a csengő barackot,
és vedd a szóló szőlőt s áldd meg a pillanat
mennyei tisztaságát s csillagát életednek,
mely akkor lesz legfénylőbb, amikor leszalad...







PESTI RITMUSOK


Fönt Budapesten sárga volt a flaszter,
már kopaszodtak a körúti fák.
A beteg költőt megcsapta a szellő,
a sok-sok kedves pesti furcsaság:
a teli utca, a szép női lábak,
minőket látni másutt nem lehet.
És megtanult most újra bölcsen járni,
lábujjhegyen a női nem megett.
Enni szerette volna, megharapni
a véletlen megtalált életet.
És nagy szerelmet, szépet, újat kapni,
amely nélkül ő sosem élhetett.
S ahogy kereste, hipochonder-módra,
hiszékeny fejjel évrül-évre már, -
újat talált, de nem tudta feledni
a régit, melyet elsodort az ár...
Első szerelmek ifjú trombitása,
napkeltének fehér lovagja volt.
S az élet köde mindég odatolta,
hol rőt fátyolok közt már állt a hold.
Mindég elkésett, babrálván az emlék
mély dobozában hervadt lomokon.
És várúrként akart fennen lakozni,
míg vermet ásott laza homokon.
S a kávéházak terasszán sötétlő
barbár alakját megszívta a gond.
A kávéház lett a háló s ebédlő
és ő maga egy elhervadt bolond.
Úgy járt oda, mint mások hivatalba,
ott dolgozott, s dobogta ritmusát.
Egy messzi élet mélyét írta dalba,
megrázván lelke sötét ciprusát.
És pénzért kelle menni a lapokhoz,
könnyet aranyra kelle váltani...
... Be jó néki, hogy egyszerű zsidó volt
s nem előkelő lovag, máltai!

Már heteken át jár a pesti uccán,
míg egy napon őt mégis meglelék.
A József körút aszfaltján kifáradt,
s a Baross-kávéházba ment be épp.
Az asztaloknál jó nyárspolgárokból
tarkán libegő bokréta hevert;
odébb egy tanárképű ifju ember
épp egy játszma piké-kártyát kevert.
Az ujságosfiúk meg úgy rohantak,
mint véres karddal szoktak hajdanán.
A kasszában búsongott a kasszírnő,
egy álmosarcú, szelíd-fajta lány.
S a hátsó fronton, egy sötét sarokban,
ott ült egy ifjú, acélos, mokány:
kabátja lüszter s kissé szembetűnő
világosság ült széles homlokán.
Az öltözéke nem nagy gondra valló,
de némi fölényesség ült szemén.
Már régen volt. De sötét vasbotjára
s hajlott állára jól emlékszem én.
Furább arc sosem volt még Budapesten
(megtámaszkodván úgy féloldalon)
- Karinthy ő, az ifjú mókamester!...
így szólt a főúr bajusza alól.
Azóta nagyot nőtt e szárnyas ember
és minden nagyra méltán hivatott.
Kreált egy új szatírairodalmat,
mint nagy szabók valami divatot.
Már levitézlett szerkesztő volt akkor,
meghalni látta az élces "Izé"-t.
Húszéves fővel mellre szippantotta
a magyar irodalom bús izét.
Öreg irókkal vette fel a versenyt,
kik két kézzel cibálják tollukat.
És ünnep volt, ha karcsú szép betűkkel
valamit hozott tőle a "Nyugat".







A PESTI UCCA


Hol ólálkodtam oly sokat:
a pesti ucca hívogat
a május alkonyatban;

a pesti uccaszögletek,
hol romlott lettem és beteg,
ahol bealkonyodtam.

Hunyorgó szemmel néz felém
a fakó flaszter két felén
az emlékeknek árnya...

Egy kis szőkével jártam itt,
ott meg egy barna szemeit
kerítettem hinárba.

Fölcseng a sok szép régi dal,
be könnyű voltam s fiatal,
be könnyen hívő lélek!

Sohase kérdeztem: miért?
Csak lelkesedtem mindenért,
mi szép és ami élet...

Így májusban, ha jött az est,
be megbámultalak, te Pest!
Tőled be sokat vártam!

És ó, hogy kellette magát
a sok kiáltozó plakát,
míg tátott szájjal álltam...

Hej, pesti ucca, pesti kő,
elszállt felettünk az idő
az örök semmiségbe.

Ne törődj vélem: régivel. -
A sétapálca végivel
porodba írom: vége...







A PILLANAT


Menj, siess! A pillanat:
illó olaj, elszalad
s kialszik a tűz!

Józan észre mit se adj!
Csak előre, csak szaladj,
hogyha dolgod űz!

Évezredek tűnnek el,
de holtodig énekel
némely pillanat...

Reád ontja illatát,
bölcsőd is, meg paripád,
ringat s elragad.

Van hazug és van igaz:
jól vigyázz, hogy melyik az,
amely a tiéd!

S ha fölkapta lelkedet,
hagyd, hogy szálljon el veled.
Szállni, ó, be szép!...

Hegyre viszen?... Mélybe ránt?...
Csak előre, sose bánd,
ha a vágyad űz!

Menj, siess! A pillanat
illó olaj - elszalad
s kialszik a tűz...







A REMÉNY


Úgy bánik vélem az idő,
mint anya kényes gyermekével.
Ágyamra ül, ha este van
és bíztat isten szent nevével.

Boldog reményeket ígér
holnapra és holnaputánra.
Kihúny a mának mécsese -
és holnap futhatok utána.

Néha már reggel kezdi el,
hideg pénzt s forró nőt igérget.
Kicsal a párnáim közül
a szélhámos, kegyetlen élet.

S ha este ajkam panaszol
s a könnytül nem tudok aludni,
oly jóságosan néz reám,
hogy nem tudok rá haragudni.







SELYEMKÖPENY


Selyemköpeny, fekete felleg
fehér dombok felett!
Selyemköpeny, fekete szél!...
Valaki így beszél.

Selyemköpeny, hűs jégszilánk
forró tenger felett!
Ma ismét visszatérsz nekem?
Ezt kérdem félszegen.

És a körúton ballagok,
hol perg a selymes tánc.
És ömlenek az illatok.
S én sápadt reményt ringatok:

Ó, hogy köszöntenék reá,
levenném barna kalapom;
s aranycsattos karjain
hogy siklanának ajkaim...

Nagymessziről már idezeng
a zöld folyam, a Dunavíz.
Ó, vízfodor, csipkeremek!
Ó, karcsú kis propellerek!

És Budapest, te cifra, szép,
te forró, éhes Budapest!
Kevély vagy, mint egy cínterem,
hol élet nem, csak szín terem.

Tíz éve már, hogy itt vagyok,
hogy szellőidben evezek:
most egy vitorlát adj nekem!
A selyemköpenyt hagyd nekem!







SIET E SZÁZAD


Csavarokkal és tengelyekkel,
huzalokkal és hengerekkel,
telepekkel, szigetelőkkel,
szelepekkel, gőzös erőkkel,
szárnyakkal, zúgó motorokkal,
fém-tüdővel, acéltorokkal,
vas-szívvel, melyben nincs alázat:
szerelte fel magát e század!

Nagy útra készül... Messzi térre...
Nem szomjas borra már, csak vérre...
Zsákmányra felhők peremén les...
Már a szerelemre sem éhes...
A hideg ébrenlét királya,
már az álmokat sem kívánja...
Valóságban él, csak anyagban,
mely tapintható s csalhatatlan...

Siet e század!... És a tűz még,
mely bent zihál, minthogyha űznék:
árnyát kísérteties fénnyel
előbbre veti - rémes fény-jel!...
Hogy a Saturnusban s a Holdban
megláthassák, hogy merre, hol van?...
Célt mutat, mint a bamba állat?...
Izgatja a telitalálat?...

Rohanj: század, te külön bolygó!
Utánad nézni bús, de oly jó!
Látni magam: kis pontot benned
s tudom, hogy így kell tönkremenned...
Kis kalapáccsal én, te szörnyű
ágyúkkal, miknek röpte könnyű...
ahova én förtelmes félsszel:
te is csak oda, oda érsz el!...

1931







SIKÁTORI BALLADA


A város szélin, a gyár közelében,
tömlöcös, tompa sikátor alatt
- ha az este ködösen, vörösen szitál -
Mea lengve, lebegve halad.
Barna hajába az esteli köd
lobogó, lázas színeket köt;
hajtja a vére, a bátor,
a csókos, a szomjas, a szent predikátor.
Nyomába zenél a sikátor.

A gyárfal alatt, hol szennyes a part,
sötétlik egy emberi váz.
És vár és vigyáz és remeg és dalol
és dalol és remeg és vigyáz.
Barna szemén Mea arca tüzel,
friss csókok reménye az ajkán.
Vadul táncol a vére, a bátor,
a csókos, a szomjas, a nagy predikátor.
Körötte kigyúl a sikátor.

Zúg, zendül a csönd, a sikátori csönd
és kigyullad a part meg a gyár.
A beólmozott ég színe fáklyapiros -
most kel nászra a tél meg a nyár.
Barna szemek szine összeborul,
összefolynak az ajkak s a hajak...
Szomorú himnuszt búg a november:
átkozott koldus mind, aki bátor!
S könnyekbe fúl a sikátor...







SÓHAJTÁS


Nem igaz halott az, aki föltámad.
Egy sóhajtást még küldök teutánad!

Zokogva szállok ki a csöndes, sárga,
múlandó ősznek hervadó tavára.

S vitorláját a sárga leveleknek
megduzzasztom a fényével nevednek.

Az éji csönddel játszik a tó fodra.
Egy felleg száll le drága alakodra.

S a mélabúsan fénylő holdvilágnál
a mélybe hull az égből egy virágszál...

... Az emléked, az megmarad, te kedves!
Tanúm a két szemem, mely mindég nedves;

hűs hajnalon és langyos este, későn. -
Aranypor csillog az elfáradt vésőn...







SZEPTEMBER


Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan perg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?

Ha szőlőgerezdhez nyúlunk,
mért járja hő az ujjainkat?
S az érett nő mért gyengül el,
mint rózsa, mit a szél megingat?

És mint a vágyó anyaméh,
miért járunk szívig kinyílva?
S miért cseng és mért mosolyog
az érett körte, alma, szilva?

Ezt kérdi öntudatlanul
így őszidőn a gyötrött lélek.
Bámulván csöndes betűit
a kalendárjom levelének.

S míg leterítve áll az ágy
s a kályhának még lángja nincsen,
az ablakon az őszi fény
beszáll s megcsúszik a kilincsen.

S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak;
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap








SZERELEM


Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?... Honnan?...
Én már azt nem tudom.

Elindultam vele valamerre.
Merre?... Merre?...


Előre az úton.

Elviszem a szívembe valameddig.
Meddig?... Meddig?...
Amíg kisüt a hold.

S az égi fénybe megcsudálom:
Álom!... Álom!...
Mint minden, amim volt.







SZERELMES VERS


Válts útat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!

Nem én: a szigorú sors mondja ezt.
Mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

Születtél - s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.

Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Igy tesz majd az utód. Igy tett az ős.

A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!

Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén...







SZÉNA


Egy kocsi szénát vittek el
a fakó köruton.
Utána néztem hosszasan;
mért?... magam sem tudom.

Csak ottan álltam, mint akit
a bánat fejbe vert.
Eszembe jutott kis falum,
az udvar és a kert...

S a kerítésen túl a nagy
virágos, tarka rét,
mely illatával öleli
a Dráva-partkaréjt.

S a pici, sárga pipitér
s a sárga kankalin,
miket naivul öleltek
valaha karjaim.

És a falusi nyári est
s a széna illata
s - amely örökre elveszett -
az ifjúság dala...

Csak néztem, néztem hosszasan,
Mért?... magam sem tudom. -
... Egy kocsi szénát vittek el
a fakó köruton...







SZÉP BOLONDOK


Lehettem volna szép, szőkefejű
és kékszemű, szomorú ember.
Türelmes vérű, ábrándozó,
mint a nagy kékvizű tenger.

Lehetne homlokom ívelt, merész:
bámulnák szép koponyámat.
- Szép darab ember volt Antonius,
de nem ihlette meg az anyámat. -

Heródes ádáz hidege ég
arcomon s kövér hajamba.
A szeme röpköd szemem helyén,
mint vészben a Noé galambja.

Haragos, átkos, fekete fej
és elborult viharos homlok,
szereti Mea szép barna fejét;
s akik szeretnek: mind szép bolondok.







SZÉP ÉLETEM


Szép életem, te távozó lét,
visszaadok mindent néked:
bársonnyal sebző bánatszövedéked,
szerelmed s sok más tövises éked
s ezer bénító bánatod.

Mindent: Meát is visszaejtem
mélyre hajolva, bágyatagon.
Szép életem, vedd vissza őket,
mindent, Meát is ráadom.

Szép életem, üdvözlöm halkan
ajkad bibor-kohóját,
mely forró tűzzel lendítette
forgó kerekem pergő szijját.
Távozz jó szivvel kegyesen.
S míg enmagamról leesem:
elfáradt csók a fáradt ajkon -
szállj messze, könnyen, vidoran
s apadt szemem s vásott fogam
ne lásd, hogy holtra-csukva tartom.

Esetten, félszeg ferdeséggel
olvasok magamra mostan:
életem cipőjét félretapostam
s most lengek az őszben, a rőt avarosban:
kertem riasztó réme.
S nem tudhatom, hogy én-e,
vagy életem, ó nagy isten,
az, aki adós, hogy segítsen
e furcsa és nyugodt halálban?...

Mert ó, jaj, én mindent megtaláltam!







SZÍVEKBE SZENTELT SZÉGYEN


Szívekbe szentelt szégyen: Szerelem,
be sokat írtam s gondolkodtam rólad,
míg így leróttam szerelmi adómat.

Kívül még ifjú, bent pudvás vagyok.
Még jól megnéznek azok, akik látnak;
még tetszem néhány nőnek, pár barátnak.

Még mosolyognak, hogyha bús vagyok.
Még gondolják, hogy virágokra szállok
s hogy párnám még az erdőszéli árok,

hova magammal viszem csókomat,
amely gondtalan ajkak martaléka;
s hogy reménytelen egy-egy lázam néha.

Pedig virágot én már nem szedek.
S a méz begyűjtve áll a kamarába
és nyitva vár az ajtó mindkét szárnya.

Az árokszélre már le nem ülök.
Sok csalán van ott és sok lehullt csillag
s a közel temetőbül sok bús illat.

Itthon vagyok kenyéren s vizen én!
S papírra vetve egy-egy mondatot,
a virágoknak friss vizet adok.







SZÍVEM HÖLGYE


te hölgy, kit sok szerelmes versem úntat,
ki - mint kijátszott kártyát - veted el a múltat;
ki sápadt kezedet gyűrűk fényébe mártod,
kinek még csók és eskű meg nem ártott;
te hölgy, ki selyemingbe s felette vérbe jársz,
kinek életed nem több: egy játszma passziánsz,
vagy fagylalt fagyos télben, remek ezüstös tálon,
vagy legfeljebb egy halvány ebédutáni álom;
te hölgy: örök sikolyja szűk szivemnek -
kiben végetlen tengerek pihennek:
ismerj magadra s öltözködj, kérlek,
áhitatom komoly ruháiba -
s pihenj meg!...







SZÍVEMNEK DOHOS UDVARÁBAN


Szívemnek dohos udvarában
egy őszi verkli játszik halkan.
A kis cselédszobába fekszem
és azt hiszem, hogy rég meghaltam.

Kis névjegyem az ajtófélfán,
valaki ráírt egy keresztet.
S egy kéz búsul a rézkilincsen,
mely magához sosem eresztett.

Az ablakfüggöny vérbe mártva,
bordópirosan feketéllik.
Fölöttem egy szenteltvíztartó,
halott kezeim el nem érik.

Mezítlen lábú kis cselédek
osonnak el, a léptük hallom.
Vizes korsójuk összecsendül
élettől szomjas, ifjú hangon.

Meg-megállnak a verkli mellett,
keblükben pénzért kotorásznak.
S az őszi verkli fülledt lázban
csöndet játszik a téli háznak...







SZÜZEK, BALKONOK


Ó, hogyha egyszer nyitva hagynám
a szobám csak egy éjszakára,
mint csapszéket a pusztaszélen,
hol egy korty bor a mámor ára:

fejembe apró álomsapka,
kezembe szívem, ez az álnok.
És mérném, mérném szakadatlan
a csönd borát, e forró álmot.

A nyári éj, amint kinyúlik,
lomhán kocogna bé az ajtón;
s én az én könnyes levegőmbe
meríteném el, szivszakajtón.

Elveszne benne, sirna, rína:
szüzek, balkónok, ágyak várják,
s én beléfojtanám szívébe
véremnek éhes, szomjas árját.

És ott vergődnénk összefolyva
az éjszinnel befestett ágyon.
A legparáznább és a legtisztább
lennék ez éjjel e világon.







AZ UTOLSÓ ASSZONY


Még az utolsó asszony hiányzik,
az én forró, bús életemből:
elmegyek ma egy halovány házig.

Ablaka csipkés, nyitva a szélnek.
Azt hiszem, tudja, hogy kivülem más
senkise látja, mint én, oly szépnek.

Azt hiszem, érzi: ő lesz utolsó
csókom, keservem, büszke bukásom:
vérszinű borból utolsó korsó.

Erre az útra bízom a lázom...
Elmegyek ma a legutolsóhoz
s - lemondok róla. De megbabonázom!







ÜLVÉN HIDEG SZOBÁKBAN


Ültem hideg szobákban, könyvek homálya mellett.
A szürke kandallókban sipolva sírt a szél.
Álmodtam csókról, nőkről s másról. S zokognom kellett,
látva, hogy elkallódom, mint rozsdavert acél.

Gyűrődött bús ruhámat, mit nyűttek hosszú évek,
aztán csöndbe leráztam s rossz ágyra hullt e test.
Sovány kezeim fáztak s az éccakák jövének,
a szennyes, borús éjjek. S lenn táncolt Budapest.

Ma arcomon redőzik ruhámnak gyűrődése
s megrokkant szívvel álmom nem hagyom én el mégse!
Meám, te örök könyvem, te melegkarú álmom:

engedj a kandallóknak legszebbje mellé állnom,
amelynek lángja: véred, rostélya: forró ajkad
s márványa: mind a szépség, mi végigömlik rajtad.







VALAKI...


Mit szeretek?... Ezt sokszor kérdem magamtól.
A kék eget?... A múló napokat?...
Egy arcot?... Egy mosolyt... Vagy tán a régi,
szivembe visszacsengő dalokat?...

Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm
ennyire az élet husába vágom?!...
... Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit,
aki lehettem volna e világon...







A VÁGY VAK ÉCCAKÁJÁN


A vágy kihűl a józan öntudatban.
De sisteregve forr az öntudatlan,
mely korlátlan úr mindnyájunk felett.

Hiába szúr a kénytelen szüzesség!
A gyatra vérnek az kell, hogy megessék! -
Ezer titkos bűn köt össze veled!

Be jó gyermeknek lenni, kit a pázsit
bujálkodó melege meg nem másít,
csak hátán fekszik és az égre néz.

Be jó néki, mert a földig nem ér el;
felhőkkel játszik, lilával, fehérrel -
az égből ömlik ajkára a méz.

De mit csináljak vágyó két karommal?
S a mellemmel, a meggyalázott rommal?
mely árva sírként feléd domborul...

Tovább viszem szomorú úti málhám:
szerelmemet, a vágy vak éccakáján,
mely jéglepelként szívemre borul...








VERS CÍM NÉLKÜL


Szélvihar elvitte
szines keszkenőmet.
Órám mutatója
szerelmes időmet.

Kedvemet elvitte
idők fordulása.
Szabadságom: zárak
zord csikordulása.

Fekete hajam el-
vitte a verejték.
Édes álmomat a
csillaggal kivert ég.

A kenyér elvitte
úri hetykeségem.
A bor mámoromat,
a só érverésem.

Fáklyáját szememnek
elvitték a könnyek.
Rangom: némasága
a cudar közönynek.

Elvitték cseresznye-
bútorom adóba.
Legszebb versem mindég
ingyen mutatóba.

A halál elvitte
lányom: kisvirágom -
mit keresek én még
ezen a világon...







VÉGZETES VERSSOROK


Az ucca hosszú s olyan széles:
találkoznunk már nem veszélyes.

A vágy s az átok mind betellett;
elférünk békén egymás mellett.

Így járunk csöndbe, mint az álom.
És közöttünk, aranybatáron,

virágosan, fölpántlikázva
a drága Emlék jön, vigyázva.

Komor kocsis ül fönn, a bakján;
kezében ostor, fütty az ajkán.

S az ostorával fenyegetve,
a régholt múltba fut sietve.







VÉGZETES VERSSOROK 4.


Az ereszen az eső lecsorog.
Hozzád ezek az utolsó sorok.

Nem vettem búcsut és nem is veszek.
Én ezentúl is a tiéd leszek.

Csak légy te másé! Menj szép útakon.
Sok jót kívánok minden útadon.

süssön le rád a hold s a sárga nap
s a csillagok fejedre szálljanak.

S vígasztalanság korhadt küszöbén
úgy tudj megállni, ahogy tudtam én.

Gyászfátylaid a szél ne tépje meg.
S hordjon a föld, ha lábad már remeg.

Az ég a földnél távolabbra fut.
És ki a földbe, ki az égbe jut.







VÉGZETES VERSSOROK
1915-1916


Mindég gyűlöltem én a boldog nőket,
kik fogsorukban hordják a mosolyt;
kiket a síma szavak illatával
az unalom parfőmje meglocsolt.
Tőlük távol van a könny tartománya
s a fénylő ciprus vélük nem rokon.
Mi nem nevetünk se földön, sem égben:
csak légy szomorú, édes feleségem!...

Te sokat sírtál már s mind énmiattam,
a szádon sokszor görbült már nevem.
A végzetesség ropogtatja szívünk:
én veled megyek és te jössz velem.
És sokszor fáj, hogy nincs okod mosolyra
s hogy mégse sírsz, ó, ez be sokszor fáj!
S mégis: legszebb a csönd a setétségben -
csak légy szomorú, édes feleségem!...

A vídámság a lenge lelkek fénye;
a mi életünk nehéz, fénytelen.
Egymásnak árnyát látjuk a sötétben -
s ki sötétben van, félni kénytelen...
... Ha nem lennénk egymásnak jója, rossza -
két lomb, amely egymásra nőtt a fán:
nevetnénk tán e földi ferdeségen...
Csak légy szomorú, édes feleségem!



1. rész

Link














 
 
0 komment , kategória:  Somlyó Zoltán&Somlyó György  
Nyílt levél Judith Sargentini, az Európai Zöld Párt EP-képvi
  2018-12-27 22:31:02, csütörtök
 
 








NYÍLT LEVÉL JUDITH SARGENTINI, AZ EURÓPAI ZÖLD PÁRT EP-KÉPVISELŐJE RÉSZÉRE


Kedves Képviselő Hölgy!


Ön a minap azon javaslattal állt elő, hogy az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciója vitát kíván kezdeményezni ,,a magyar helyzetről" az Európai Parlament 2019. januári plenáris ülésén, mivel Önök szerint a legfrissebb magyar fejlemények komoly aggodalomra adnak okot.

Abban akár egyet is érthetnénk, hogy a legfrissebb hazai történések komoly aggodalomra adnak okot, csak éppen mi, patrióta lelkületű magyar civilek, bizonyára egészen más szemszögből nézve s egészen másban találjuk ezen aggodalmunk alapvető okait. Hogy világosabb legyen Önnek: mi a barikád másik oldalán állunk!

Ön az újabb akciójával most azok oldalára állt, akik Magyarországon a jogállamiság működését nehezítő cselekmények sorát hajtották végre. Olyan felelőtlen, becstelen cselekmények sorozatát, amelyek akár ösztönzésül, bátorításul is szolgálhattak az utcai zavargók és erőszakos rendbontók számára. Ön a népszuverenitás legfőbb letéteményesének, az Országgyűlésnek a demokratikus működését ellehetetlenítő akaró - vagy a jogállami rendőrséggel s az egyes közintézmények dolgozóival szemben erőszakosan fellépő - szereplők oldalára állt. Ön a 2018. december 12-én, a magyar parlament ellenzéki performanszaiban megnyilvánuló, alkotmányos bunkóság oldalára állt!

Az Ön által jelszavakban rendszeresen védett jogállamnak éppen az a lényege, hogy a közhatalmat a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. A közhatalom jogcím, amelynek alapján az arra felhatalmazottak törvényeket hoznak; Ön, ha valóban a demokratikus jogállam elkötelezettje, bizonyára tisztában lehet azzal, hogy törvényeket, jogszabályokat mindig a többség hoz: a jogállam így, egyben a békés többség uralmát is jelenti, nem pedig egy erőszakos kisebbségét, akiket most Ön is bátorít!

A 2018 áprilisában tartott demokratikus választáson ismét felhatalmazást nyerő kormányerő - a törvényalkotó - jogában áll, hogy törvényeket hozzon, és egyben kötelessége, hogy fenntartsa a jogállami rendet. Az ellenzéknek pedig joga, hogy részt vegyen a kulturált keretek között zajló, s meghatározott eljárások keretében történő jogalkotási vitákban, s ilyen módon a véleményének is hangot adhat. Az ellenzéknek azonban nem joga, hogy erőszakosan lépjen fel az alkotmányos intézmények működése ellen, s hogy ezáltal aláássa az ezen demokratikus intézményekbe vetett közbizalmat! Nem áll jogában, hogy veszélybe sodorja egy demokratikus jogállam működését, s hogy anarchikus állapotok előidézésével kísérletet tegyen a jogállam felszámolására!

Ön, akinek egyébként semmi köze ahhoz, hogy a magyar nép kiket ruház fel közhatalommal és a kormányzási felelősség gyakorlásának jogával, semmilyen jogon nem állhat a törvényalkotás rendbontóinak és az utcák zavargóinak oldalára! Semmilyen jogon nem bátoríthatja a társadalom szereplőit a demokratikus normák sárba tiprására, és semmilyen jogon nem uszíthat a közrendet és a jogállami működés céljait biztosító közhatalmat gyakorlók ellen!

Ön, miként azt az Európai Parlament szeptember 12-i ülésén elfogadott különjelentésben és annak vitái során is megmutatta, csak akkor érzi fontos védendő értéknek a demokratikus jogállam doktrínáját, s a többségi elven működő parlamentarizmust, amikor az Önök politikai ízlésének és céljainak megfelelő agendát képviselő kormányok vannak éppen hatalmon. Vagyis Ön valójában nem képvisel semmilyen hiteles és elvszerű meggyőződést, s nem az európai polgárok érdekeit tartja szem előtt! Önnek semmi köze Magyarországhoz, Ön csupán egy nemzetek felett álló s az egész világon működő hálózat, a Soros-birodalom érdekeit védi! Követeljük, hogy Ön és EP-beli elvtársai fejezzék be ezt a hazánk elleni támadássorozatot, s egyúttal követeljük, hogy Soros György azonnali utasítással hívja vissza politikai megbízottjait!

Az Ön dicstelen munkája azonban valójában már szeptember 12-én véget ért, amikor elfogadtatta a Magyarországot és kormányát nyíltan támadó EP-határozatot. Akkor, amikor afölötti örömét fejezte ki az Önök számára kedvezően zárult szavazás pillanatában, hogy egy ország demokratikus többsége ellen sikeres támadást végrehajtva, fontos csatát nyerhettek meg. Ön tulajdonképpen ugyanezt teszi most is: örömmel és látszólagos meggyőződéssel, egy demokratikus módon sohasem felhatalmazott hálózat nevében támad meg egy demokratikus országot, s akar és akarnak dicstelen eszközökkel újabb csatát nyerni.

Nagy Imre híres szavait ideidézve: azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. A mi csapataink azonban a hazai civilek támogatásával, harcra készek, a kormány a helyén van. Ha szükséges, megmutatjuk a békés többség erejét, mi ugyanis alkotmányos eszközökkel vívjuk harcunkat. Ezt közöljük most Önnel, a magyar néppel és a világ közvéleményével.

CÖF-CÖKA vezetősége


Aláírásokat a következőképpen várjuk:


Szellemi honvédők, egyéni támogatók
Link



Alapítványok, egyesületek

Link














 
 
0 komment , kategória:  Média  
Orbán összezúzta Bolgár György hazugságait
  2018-12-26 14:30:24, szerda
 
 




ORBÁN ÖSSZEZÚZTA BOLGÁR GYÖRGY HAZUGSÁGAIT
Horváth K. József


Karácsonyra Bolgár György ismét megfogalmazta - szívből jövő ajándékként - a maga rituális aljaskodásait. Bár az írásaira a 168 óránál egy ideje - nagyon is kétséges morális és valóságtartalma miatt - már nem tartanak igényt, a Népszava mégis úgy döntött, hogy nyakába köti Bolgár mélybe húzó ballasztját, mit sem törődnek saját színvonalukra, hitelességükre gyakorolt romboló hatásával. De hát lelkük rajta.

A félretájékoztatás, a krónikus hazudozás Bolgárnál (képünkön) olyan becsípődés, ami már szakorvosi konzíliumok tudományát is meghaladja (Fotó: nyugatifeny.hu)
A félretájékoztatás, a krónikus hazudozás Bolgárnál (képünkön) olyan becsípődés, ami már szakorvosi konzíliumok tudományát is meghaladja (Fotó: nyugatifeny.hu)

Tudjuk azonban, hogy minden rosszban van valami jó. A francia Libertex nevű libertárius kutatóintézet felmérése szerint ugyanis Magyarország a szólásszabadság szempontjából az USA, Dánia és Nagy Britannia után a negyedik helyen van a világon, míg Franciaország pedig, az oroszokkal együtt a sereghajtók között. Erről a felmérésről persze mélyen hallgat a ,,független" sajtó, mindez azonban a Magyarország számára nagyon is kedvező tényeken semmit nem változtat. Megvan ennek a diszkrét bája, hogy éppen egy francia libertárius cég veri képen a magyarországi sajtódiktatúráról ordítozó hazai balliberális médiumokat, benne személyesen Bolgár Györgyöt.

Mi több, ehhez a kutatási eredményhez Bolgár György rendszeres, továbbra is szabadon megjelenő félretájékoztatása is nyilván hozzájárul. Erre akár még büszkék is lehetnénk, ha Bolgár igazat mondana. Neki azonban ez nem megy. A félretájékoztatás, a krónikus hazudozás nála olyan becsípődés, ami már szakorvosi konzíliumok tudományát is meghaladja.

Legutóbb a miniszterelnök Kossuth rádióban elmondott nyilatkozatának túlórákkal kapcsolatos részén próbálta köszörülni a nyelvét.

Bolgár sem emelkedett feljebb a rendőrök elleni erőszaktól sem visszariadó ellenzéki politikusok és az általuk manipulált huszonéves csürhe rabszolgázásától. Noha Bolgár maga elismeri, hogy a törvénymódosítás a munkavállalóknak is jó, mert többet tudnak keresni, ha akarnak. Ergo szó sincs rabszolgai kiszolgáltatottságról. Már csak azért sem, mert a rabszolgákat nem kérdezték meg, akarnak-e dolgozni, bért meg sose fizettek nekik.

Azt is felemlegeti az interjúból ez a nagyon okos ember, hogy a munkaerőhiány miatt mostanában gyakran lasszóval kell fogni a munkásokat. Majd hozzáteszi rá jellemzően, hogy a rabszolgatörvénnyel most a kormány adta a lasszót a munkaadók kezébe. A 'lasszó' és a 'rabszolga' kifejezés tudatos használata Bolgárnál nyilvánvalóan a kormány elleni lázítás eszköze, amivel azt sugallja, hogy a kormány erőszakosan akarja a dolgozókat a munkahelyekre begyömöszölni. Mintha ez igaz lenne. Mintha nem az lenne a kabinet feladata, hogy annyi munkahelyet teremtsen, hogy mindenki dolgozhasson, aki akar. 2010-ben Orbán Viktor erre is vállalkozott, Bolgárék kiröhögték. Most, hogy teljesítette, most lasszózással igyekszik negatív színben feltüntetni a pozitív folyamatokat. Bolgár továbbá elismeri azt is, hogy a túlmunkát végzők a hónap végén valóban megkapják a plusz díjazást. Bár másik mondatában igyekszik ezt hagymázas okfejtésével cáfolni, ám erről maguk a munkavállalók mondták ki, hogy hazugság, amikor közülük senki nem jelent meg az állítólag a nevükben és felhatalmazásukkal megszervezett tüntetéseken. Ahol nevüket ezúttal csak eszközként használták a valójában kormánybuktatási céllal erőszakoskodó brigantik.

A lényeg azonban a lényeg. Papírunk van róla, hogy kiemelkedő minőségű Magyarországon a szólásszabadság annak ellenére is, hogy Bolgár rendszeresen - kart karba öltve a magukat függetlennek hazudó médiumokkal - ennek az ellenkezőjéről akarja meggyőzni a magyarokat. Legnagyobb bánatukra, sikertelenül.

S ennek sem az az oka, hogy a hazánkban kétségtelenül erősödő konzervatív médiatábor elnyomná a hangjukat, hiszen maga a Libertex jelentése erre az élő cáfolat. Sokkal inkább az, hogy plurális tájékoztatásban a magyarok már nemcsak a liberálbolsik fülsiketítő ordítását hallhatják meg, hanem a kormányoldalét is. És láss csodát! A magyarok képesek eldönteni, hogy melyiket tekintik igaznak és melyiket hazugnak. Képesek eldönteni, hogy mi neki a jó és mi neki a rossz. Lám, a bolgárizmus szagos csomagja három ciklus óta akkor sem kell nekik, ha szép karácsonyi dizájnja van a fa alá téve, vörös masnival átkötve.




 
 
0 komment , kategória:  Média  
A világ adóssága minden idők legmagasabb szintjén áll!
  2018-12-26 13:30:33, szerda
 
 










A VILÁG ADÓSSÁGA MINDEN IDŐK LEGMAGASABB SZINTJÉN ÁLL!

184,000,000,000,000$ - A világ GDP-jének 225%-a!

Itt az igazság, kinek tartozunk pontosan!


A világ globális államadóssága átlépte az egy főre eső 86.000$-t (22,5 millió Ft) a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint. Az USA, Kína és Japán állnak a legeladósodottabb országok listájának dobogóján, mely három ország Föld teljes adósságának 50%-át jelenti valójában. Az IMF kikalkulálta a kibocsátás mértékét és az adatokban teljesen új fejlemény Kína megjelenése.

Az ezredforduló óta Kína részesedése a globális adósságból kevesebb mint 3 százalékról több mint 15 százalékra emelkedett, ami hangsúlyozza a 2008-as globális pénzügyi válság utáni gyors hitelemelkedést és eladósodást.







A cikk sem és 'természetesen' a főáramú média pedig végképp soha nem meri megkérdezni és nem teszi fel a kérdést:


Akkor mégis ki a fenének tartozik a Föld lakossága?


Erre csak akkor tudunk viszont válaszolni, ha az elmúlt 6-8 évben tájékozódtunk az Alternatív Médiából vagy netán Drábik János előadásaiból, kutatásaiból.

Akkor azonnal megértjük, hogy az elmúlt 100 évben hogyan szerezte meg egy szűk pénzhatalmi elit, egy szervezett magánhatalom a pénzkibocsátás jogát és hogyan tartja ellenőrzése alatt az egész emberiséget, hogyan alakítja a történelmet, hogyan dönt háborúról és békéről attól függően, hogy érdekei mit kívánnak éppen terveik valóra váltásához! (SBG Buddha - VilagHelyzete)

Ezeket a mondatokat azért kell mindig hozzáfűznöm, mert sehol máshol nem fogtok hallani erről! Próbálja csak meg bárki feltenni a kérdést, vagy megfogalmazni ezt egy főáramú műsorban!......

Drábik János cikkek és előadások a VilagHelyzete oldalon

Drábik János cikkek és előadások az Alternatív Hírek oldalon


"Egyvilágrend" - Dr. Drábik János előadása

Link



Az IMF szerint a globális adósság nominálisan 184 billió (184 ezer milliárd) dolláros rekordot ért el. Ez 2017-ben a világ GDP-jének 225 százalékát teszi ki.

Az adósságállomány 2 billió dollárral magasabb, mint az alap által októberben kiadott becsült szám, mivel több ország adósságait is tartalmazza, akik korábban nem jelentették be frissített adataikat.







A globális hitelfelvétel szuverén és privát oldalainak bevonásával a GDD (Globális Adóssági Adatbázis) soha nem látott képet nyújt a globális adósságról a második világháború utáni korszakot illetően" - mondta az IMF.

A GDD egy átfogó adatkészlet, amely az 1950-es évek óta a világ 190 országából származó állami és magánadósságot fedi le.


Visszatérve a valós összefüggésekre és az igazság kimondására:


Ma két független, elsődleges hatalom létezik Magyarországon:

1. az egyik a szervezett közhatalom - az egyre szegényebb, egyre kevesebb hatáskörrel rendelkező állam -, amelynek anyagi forrása az adó,

2. a másik az egyre erősödő szervezett magánhatalom, amelynek az anyagi forrása a magán-ellenőrzés alá vett pénzrendszer, a hitelnyújtás és kamatszedés magánmonopóliuma.

Az önálló civil társadalom, mint független harmadik tényező azért nem tud megerősödni, és hatékonnyá válni, mert nincs saját anyagi bázisa, csak igen korlátozottan tudja finanszírozni saját tevékenységét. Ha a közhatalom tartja el a civil szervezetet, akkor attól válik függővé, ha a szervezett magánhatalom pénzeli, akkor annak lesz előbb-utóbb a kiszolgálója.

A szervezett magánhatalmat nem könnyű beazonosítani, mivel soha nem jelenik meg nyíltan a saját neve alatt. Legfőbb működési elve annak az elhitetése, hogy nem is létezik. Mindig valamilyen álcázó intézmény, fedőszervezet mögé rejtőzik.

Ezt az immáron nemzetközileg megszervezett magánhatalmat arról lehet felismerni, hogy - így vagy úgy -, de kétpólusú társadalom létrehozására törekszik a világ országaiban.

E céljának az eléréséhez a háttérerők szerteágazó hálózata, és rejtett struktúrái állnak a rendelkezésére. Eszmerendszere a liberalizmus, amely mind jobboldali, mind baloldali változatában elsősorban az ő érdekeit szolgálja.

A liberalizmus lényege, hogy a pénzügyi- és gazdasági hatalom, - és vele együtt a politikai döntéshozatal is - elsősorban a szervezett magánhatalomé legyen, és ne a szervezett közhatalomé, az államé.







A szervezett magánhatalom NEM az értéktermelő munkán alapuló gazdasági egyenjogúságot és esélyegyenlőséget, vagyis a társadalom többségének az érdekeit képviseli, hanem a pénzrendszert kisajátító, azt a saját magánmonopóliumaként működtető pénzoligarchia, azaz egy elenyésző kisebbség ellenőrizetlen hatalmát testesíti meg.

A társadalomnak a privatizált pénzrendszer függőségébe került többsége - kamatjáradék formájában - évről-évre hatalmas privát-adót fizet a pénz szervezett magánhatalmával rendelkező kisebbségnek.

A pénzoligarchia a többséget képviselő demokratikus államot is legyőzendő riválisának tekinti, és ezért folyamatosan törekszik a gyöngítésére.
Még ma is további közhatalmi jogosítványokat igyekszik a “bürokrata vízfejnek" becsmérelt államtól megkaparintani.

A társadalom félrevezetésére tudatosan egybemossa az egykori pártállami elit vezette kommunista államot, egy elenyésző kisebbség diktatúráját, a demokratikusan legitimált és ellenőrzött állammal, a társadalom többségének az egyedüli érdekképviseletével.







Mindezt a pénzoligarchia uralmi törekvései érdekében...

A szervezett magánhatalom kialakítója, működtetője és haszonélvezője tehát a pénzoligarchia, amely nemcsak a bankokat és a pénzpiacokat, - a globálissá növekedett pénzkartellt - ellenőrzi, hanem a reálgazdaság kis- és nagy szereplőit is.

A pénzoligarchia monetáris hatalma révén élősködik a termelőtőke és az értékelőállító reálszféra egésze felett. A termelést végző vállalkozók munkája által megtermelt haszon jelentős része a hitelezési monopóliummal rendelkező pénzoligarchiához kerül kamatjáradék formájában. Ezért az értékelőállító vállalkozók nem a szervezett pénzhatalom részének, hanem az alávetettjének tekinthetők, akiket ez a hatalom kamatjáradék formájában folyamatosan megsarcol. A parazita pénzoligarchia piócaként élősködik az értékelőállító vállalkozókon.

A kétpólusú társadalom kialakítására törekvő szervezett pénzhatalom csak megtűri, kihasználja és kizsákmányolja a kis- és közepes vállalatokat, a független középosztály anyagi bázisát, mivel végső célja ennek az önálló akaratképzésre képes középosztálynak a felszámolása. Amíg létezik egy erős, cselekvőképes középosztály, addig nem érezheti teljesen biztonságban magát a pénzoligarchia.

A pénzoligarchia szervezett magánhatalmának ugyanis az értékelőállító termelőtőke és az önálló középosztály az igazi versenytársa, ez veszélyezteti uralmát, a társadalom felett gyakorolt hegemóniáját.

A háttérhatalom vezérkara ezért a magyar társadalmat is minél előbb pénzügyi-gazdasági-politikai-szellemi vezetőkből álló integrált hatalmi elitre - amelyben a pénzoligarchiáé a döntő szó -, másrészt bérből- és fizetésből élő függőhelyzetű alkalmazottakra és segélyezett eltartottakra kívánja felosztani, azaz kétpólusúvá átalakítani, a középosztály folyamatos gyengítésével és minél előbbi felszámolásával. (Drábik János)

Forrás: RT News
(Fordította és kiegészítette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)


Link









 
 
0 komment , kategória:  Média  
Így hozták létre hamis okokkal a közel-keleti háborúkat
  2018-12-26 11:45:43, szerda
 
 







ÍGY HOZTÁK LÉTRE HAMIS OKOKKAL A KÖZEL-KELETI HÁBORÚKAT


"Új amerikai évszázad (háborús) projekt" - "Háborúra készülve" című film


Hogyan vezetett hamis titkosszolgálati információkra alapozva a közel-keleti háborúk megindításához, Irak megszállásához, majd Afganisztán, Szíria, Líbia megtámadásához az a TERV, amit "Új Amerikai Évszázad Projektnek" neveznek és amiről a világ közvéleménye és ismerőseid 99%-a mai napig semmit sem tud.

Pedig 2001.szeptember 11-el vette kezdetét és Donald Trump 2018.december 20-i kijelentésekor sem ért még véget! Még akkor sem ha az amerikaiak Szíriából való hazahozataláról és az afganisztáni haderő létszámának csökkentéséről döntött!



Összeállítottam egy kis videót a "Háborúra készülve" című filmből, hiszen számtalan területen kapcsolódik a VilagHelyzete 2011 óta megjelent igazságfeltáró cikkeihez.

Ha már tényleg kivonulnak az amerikaiak végre Szíriából... az aktuális eseményekhez is kapcsolódik. Mára sokan elfelejtették, sőt nem is ismerik azt a tervet, aminek részeként háborút indítottak Irak, Afganisztán, Szíria, Líbia, Jemen ellen...


Mindezt hamisított információkra, az ENSZ és a világ megtévesztésére alapozva...


"Háborúra készülve"- Így hozták létre hamis okokkal a közel-keleti háborúkat
Link


2001. 9/11 létrehozása csak a kezdet volt..., sőt Iraknak és Saddam Husseinnek soha nem voltak tömegpusztító fegyverei, Líbia és Kadhaffi még ma is békében élhetne, Szíriában soha nem robbant volna ki az egyik legpusztítóbb háború és Jemen nem lenne jelenleg a Föld legsúlyosabb humanitárius katasztrófája... A mostani bevándorlási invázió nem is létezne... De létezik, mert ez volt a terv!


Részletek a friss Shock & Awe c. filmből... Cikkekkel mellékelve...


"Új amerikai évszázad (háborús) projekt"


Abban a hónapban, amikor Szaddám bejelentette, hogy leváltja a dollárt, a ,,Projekt egy új amerikai évszázadért" elnevezésű szervezet, aminek történetesen tagja volt Dick Cheney, ,,Amerika védelmi stratégiáinak, erőinek és erőforrásainak újjáépítése az új évszázadra" címen dokumentumot bocsátott ki.







Miként manipulálja a láthatatlan hatalom a politikát és a fősodratú médiumokat? Ismertető F. William Engdahl A gondolatgyárak című kötetéről.


F. William Engdahl - A gondolatgyárak című könyvéből részlet - Miként manipulálja egy láthatatlan hatalom a politikát és a fősodratú médiát


A szerző könyvének 8. fejezete ismerteti a demokrata párti Új Amerikai Biztonság Központja (Center for New American Security) nevű gondolatgyárat. Ennek léte, írja Engdahl, bizonyítja, hogy a demokrata pártiak is lehetnek héják.

A fejezet első alfejezetének címe: Változás...?

A 2008. novemberi elnökválasztáson Barack Obama a két nagy amerikai párt egyikének első fekete bőrű jelöltje legyőzte republikánus kihívóját, John McCaint. Obama választási kampánya egyetlen szóból állt: Változás!

Nyolcévnyi Bush- és Cheney-kormányzás után az amerikaiaknak láthatóan teljesen elegük lett az Egyesült Államok agresszív háborújából Afganisztánban és Irakban. Elegük lett a terror elleni háborúból. Változást akartak.

A választási kampányban Obama megígérte, hogy hazahozza Irakból a katonákat, és Kubában bezárja a CIA guantánamói kínzótáborát. Magabiztosan azt is megígérte, hogy az ország gazdaságát talpra állítja az 1930-as évek depressziója óta bekövetkezett legnagyobb összeomlás után.

Mielőtt még elnökként nyugodtan elrendezkedett volna az ovális irodában, a norvég parlament bizottságától megkapta a Nobel-békedíjat. Úgy tűnt, hogy Amerika végre visszatér a demokratikus értékekhez, a béke és a fejlődés megvédéséhez. Egy rövid időre a világ örömmámorban látszott úszni.

2015 elején, Obama elnökségének hatodik éve után a dolgok teljesen máshogy néztek ki. Ő lett az újabb kori amerikai történelem legnépszerűtlenebb elnöke, azaz még George W. Bushnál is népszerűtlenebb volt.

Gazdaságpolitikáját ugyanazon Wall Street-i bankárok diktálták, akik felelősek voltak a 2008-as pénzügyi válságért, kezdve a Citigroup és a Goldman Sachs emberével, Robert Rubinnal. Obama csapata, ahelyett hogy az adófizetők pénzét a felújítást igényelő infrastruktúrába fektette volna, azaz autópályákba, hidakba, expresszvonatokba, a vízellátásba vagy az elektromos hálózatba, mindent elkövetett, hogy azt a Wall Street bankjainak adja ,,segítségként".

Hat évvel a válság és Obama hivatalba lépése után az amerikai gazdaság még mindig nem érte el a 2006-os szintet. 2014 decemberében egy független közgazdász, John Williams a valódi munkanélküliséget, vagyis azokat is beszámítva, akik már feladták a munkakeresést, 23 százalékra becsülte. Mint hangsúlyozta, a munkaügyi minisztérium politikai nyomás hatására mindenfajta definíciós trükkökkel alacsony értéken tartotta a tényleges munkanélküliségi arányszámot. Amerikában a harmincas évek nagy depressziója óta még soha nem volt 23 százalékos munkanélküliség, ami azt jelentette, hogy csaknem minden negyedik munkavállaló állás nélkül volt.

Engdahl ezután rátér Obama külpolitikai rejtélyére. A szerző már kezdő mondatában leszögezi, hogy az Obama-kormány legveszélyesebb kudarca a külpolitika volt.







A Nobel-békedíjas elnök világszerte még több háborút indított meg, mint elődje, George W. Bush.


Elsőként a meglepő afganisztáni ,,surge"-re, azaz ,,felszökkenésre" került sor, amely kifejezést arra értették, hogy az Afganisztánban lévő katonák számát további 30 ezerrel megnövelték.

Ezt Pet­raeus tábornok és a demokrata párti háborús héják tanácsolták neki, mégpedig azzal, hogy sürgősen hajtsa végre. Amikor Petraeus tábornok az Irakban állomásozó amerikai haderők parancsnokaként a felkelés leverésének olyan stratégiáját választotta, amelyet ,,alacsony intenzitású háborúzásnak" neveztek, Obama ezt azzal viszonozta, hogy Petraeust az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok főparancsnokává tette, és ő volt az, aki felügyelte a ,,surge"-öt. 2011-ben Petraeust a CIA főnökévé tették, mígnem egy évvel később belekeveredett egy szexbotrányba, és ezért távoznia kellett.







Arab tavasz és terroristák kiképzése


Obama elnöksége idején az amerikai titkosszolgálatok - a titokban az amerikai kongresszus által engedélyezett finanszírozással, valamint szaúd-arábiai és katari pénzekkel - megindították az úgynevezett ,,arab tavaszt".

Ez utóbbi 2010 decemberében, Tunéziában kezdődött. 2011 elején Washingtonból kiképzett kádereket vittek az egyiptomi felkelésekhez és tüntetésekhez.

Egy 2011. február 4-én Kairóban, zárt ajtók mögött tartott találkozó alkalmával a NATO megszervezte Líbiában és Szíriában a véres arab tavasz megindítását. Ezek eredményei katasztrofálisak lettek, és nemcsak a világbéke, hanem az Egyesült Államok hosszú távú nemzeti érdekei szempontjából is.


Link


Azt követően, hogy több kísérlet után kudarcot vallott az a próbálkozás, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt erőszakkal űzzék el hivatalából, Washington elhatározta, hogy a későbbi Iszlám Államot Irakban és Szíriában titokban finanszírozza, dzsihadistáit kiképzi. Őket amerikai és izraeli speciális egységek gerillaharcra és borzalmas terrorcselekmények elkövetésére képezték ki titkos török támaszpontokon, majd pedig az Iszlám Állam csapataihoz küldték őket.







De az Obama-kormány nem csak a Közel-Keleten fejtette ki illegális tevékenységét. Amikor Ukrajna demokratikusan megválasztott elnöke, Viktor Janukovics 2013 novemberében bejelentette, nem a társult EU-tagságot fogadja el, hanem egy jobb ajánlatot Oroszországgal és az Eur­ázsiai Gazdasági Unióval történő együttműködést, az Obama-kormány néhány órán belül színes forradalmat robbantott ki, amelyet ezúttal az Euromajdan-tiltakozásnak neveztek. (Részletesen ITT Link)

Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium Európáért felelős államtitkára és Geoffrey R. Pyatt kijevi amerikai nagykövet a szó szoros értelmében egy Washington által megtervezett puccs feltételeit vetették papírra 2014 februárjában.[/]

Néhány órával korábban még Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a konfliktus diplomáciai megoldását követelte. Washington és az Obama-kormányban helyet foglaló háborús héják viszont hallani sem akartak a békéről, hanem polgárháborút akarta kirobbantani Ukrajnában. A németek, teszi hozzá Engdahl, egyértelműen a program rossz oldalán álltak. Sokan várták azt, hogy a háborúbarát neokonzervatívok - vagy neokonok, ahogyan röviden ellenfeleik nevezték őket - Obama 2009. januári elnökké válásával eltávoznak a kormányból.

Bush elnökségének katonapolitikája messzemenően egy befolyásos republikánus gondolatgyár, a Project for a New American Century (Új Amerikai Évszázad Projekt - PNAC) munkája volt.







A PNAC kinyilvánított célja a globális vezetés biztosítása Amerikának, valamint a katonai erő és az erkölcsi egyértelműség politikája.

Ahogyan David Rockefeller trilaterális bizottsága Carter elnök hivatala idején a hetvenes években az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikáját szó szerint irányította, ....
ugyanazt tette Bush elnök idején a PNAC Dick Cheney-n, Donald Rumsfelden, Paul Wolfowitzon és Richard Perle-en át az elnökség minden fontos politikai posztján.


A PNAC-hoz tartozott még a vezető republikánus háborús héja John McCain szenátor és későbbi amerikai elnökjelölt. >>>>>>

A PNAC azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy lobbista munkájával elérje a Pentagon hadi kiadásának igen jelentős növelését.








A 2001. szeptember 11-i támadások tökéletes hátteret szolgáltattak mindehhez. Később derült ki, hogy a PNAC-tagok az elnöknek és a nyilvánosságnak hamis titkosszolgálati ismereteket mutattak be, amelyekkel az USA-t háborúba csalták Szaddám Huszein ellen.

Szaddám Husszein mindig is Oszama bin Laden elszánt ellenségének számított, és azt a vádat, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak, sohasem bizonyították.

A PNAC-nak az anyagiakat elsősorban két adómentes alapítvány nyújtotta,
és mindkettő szorosan kapcsolódott az amerikai hadiiparhoz: a Lynde és Harry Bradley Alapítványon és a John M. Olin Alapítványon át.

Mindkét alapítvány ezenkívül számos más washingtoni neokonzervatív gondolatgyárat finanszíroz, amit a szerző könyvének kilencedik fejezetében ismertet részletesebben.

Írta és szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com


Link







Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:


Kegyetlen igazság milliárdosok háborús játékáról

Link

Megdöbbentő videó az igazságról - A "terrorizmus elleni háború" valódi oka

Link


Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot

Link


Globális hadviselés - Irán van az USA-Izrael és a NATO célkeresztjében a III.világháborúra készülődve - Hatalmas átfogó elemzés a Global Research oldaláról magyarul

Link


Kötelező tananyag: Az USA stratégiájának nyílt beismerése felfedte a háborúk és a mostani válság okait!

Link


Igazságok a Nyugat közel-keleti beavatkozásai és a párhuzamos társadalmak kialakítása mögött

Link


9/11 Teljes áttekintés - 15 éve hazudnak 2001.Szept.11-ről, de mi az, amit mára tudhatunk a terrortámadás hazugságairól

Link


A halálos beteg CIA-ügynök bevallotta: "Mi robbantottuk fel a világkereskedelmi központot" és követtük el 9/11-et a CIA ,,Új évszázad" műveletében

Link


Hát ennyi volt: nyilvánosan bejelentették az Új Világrend létrehozását, a jelenlegi világ felszámolását!

Link








 
 
0 komment , kategória:  Média  
Vissza a csatornába
  2018-12-25 16:00:38, kedd
 
 








VISSZA A CSATORNÁBA


Megérkezett Soros György karácsonyi ajándéka.


Fekete-Győr András füstbombát dob a rend­őrökre, alelnöke, Donáth Anna meggyújt egy másikat. A Facebook arctalan népe vért akar látni, öljétek meg a rendőröket, dugjátok vissza Orbánt az anyjába, gyújtsatok fel mindent, szólnak az utasítások. A randalírozók rátámadnak a rendőrökre, sőt a Parlament előtti karácsonyfára is rázúdítják frusztrációjukat. Az ellenzéki sajtó lelkesen gazsulál mindehhez, szítja az indulatokat, tömegnek hazudja a maroknyi provokátort, lelkesít, fenyegetőzik, átkokat szór.

A történteket a már említett Fekete-Győr András summázta roppant beszédesen. Szerinte a törvénytelen, be nem jelentett tüntetésen szabad füstbombát dobálni, hiszen az emberekben akkora a düh, hogy ,,vannak eszközök, amikkel élni kell". Kommunista nagyfaterja, a Heves megyei párttitkár szeme csillogna a meghatottságtól: a kisunoka hajszálpontosan ott folytatja, ahol ő abbahagyta. Mindent szabad. Tilos tiltani. Törvénytelen, erkölcstelen, erőszakos eszközökhöz is szabad folyamodni, ha a gyűlölt állam és annak törvényes kormánya a célpont. Senki és semmi nem állhat a proletár internacionalizmus, az osztályok nélküli társadalom útjába.

Mi történik itt?

Semmi különös, csak megérkezett Soros György karácsonyi ajándéka.

Mert nehogy azt gondoljuk, hogy mindez véletlenül történik. Hogy valóban a túlóra körüli politikai vita gerjesztette az adventi patkányforradalmat. Valójában pontos forgatókönyv szerint zajlanak az események. Kezdődött a parlamentben, folytatódik az utcán, de a lényeg, hogy az elmúlt fél évben kiképzett ellenzéki politikusok, zsúrforradalmárok, hülye gyerekek dáridója zajlik. Céljuk utcáról megdönteni a rendszert, mert az már többször bebizonyosodott, hogy országgyűlési választáson nem tudják.

Csakhogy a szervezők néhány apróságról elfeledkeztek.

Az egyik, hogy akik advent idején kint tomboltak az utcán, nem öntudatos polgárok, hanem az örök csőcselék. Velük értelmes politikai programot véghez vinni képtelenség, ők haragosak, frusztráltak, dühösek, éppen ezért a boltok kirakatainak betörése a fő profiljuk. Ugyanarról a sokaságról van szó, akikből hetven évvel ezelőtt a nyilasok és a kommunisták verbuválódtak. Ők azok, akik a polgári társadalomban elégtelenre vizsgáztak, Szamuely és Kun Béla utódai, egy maroknyi szerencsétlen idióta. Ezt az ötszáz embert, akit a külföldi és a hazai sajtó egy része öntudatos tömeggé duzzaszt, a törvényes rend törvényes eszközeivel kell megítélni tetteiért. Felbujtó politikusaikat úgyszintén meg kell büntetni a felfordulásért, amit okoztak. Minden tettnek következményei vannak, és a rend lényege éppen az, hogy bűn nem maradhat büntetlen.

A másik oldalon ott vagyunk mi, több millióan. A békés polgárok, akiknek a száma napról napra gyarapodik, hiszen a felfordulást, a káoszt, az erőszakot a többség nem tűri. A parlamenti és utcai provokátorok, Soros tanítványai nem vetettek számot azzal, hogy ha a valódi Magyarország mozgásba lendül, akkor az ő kis lázadásuknak nagyjából és egészében vége is. Ha mi megjelenünk az utcán, ha mi megmutatjuk magunkat, akkor nincs olyan erő ebben az országban, amely akár csak versenyre is kelhet velünk.

A magyar társadalom gondolkodó része elsőrendű leckét kapott az elmúlt napokban. Láthatjuk, kik és hogyan vezetnék az országot, ha a jelenlegi ellenzéknek lapot osztanának. Ha ezt a csürhét helyzetbe hozzák, akkor embereket fognak meggyilkolni, felgyújtanak mindent, fosztogatnak, rabolnak. Hiszen elhangzott, kimondatott, hogy ,,vannak eszközök, amikkel élni kell". Itt már nem jobboldalról és baloldalról, hanem életről és halálról van szó. Ha eljön az idő, ennek megfelelően kell majd választ adnunk a történtekre, úgy, ahogyan szoktuk: méltósággal, nyugalommal, de elpusztíthatatlan erőnket demonstrálva. Vigyázva, hogy még véletlenül se üljünk fel a provokációknak, hiszen a cél éppen az, hogy vércseppeket hazudjanak vértengernek. Valamit azonban mondanunk, válaszolnunk kell, mert még véletlenül az a látszat keletkezik, mintha a hangoskodók volnának többen.

Elvégre ez az ország a hazánk, és semmi más nem történik, mint hogy ismét birtokba vesszük, ami a miénk. Mi képviseljük a rendet, a törvényt, az emberséget és a nemzeti jövőt. Ami pedig őket illeti, hamarosan a helyükre kerülnek, annak rendje és módja szerint, vissza a csatornába, a közéleti pöcegödörbe, ahonnan érkeztek. Demokratikus berendezkedésünk és erkölcsi érzületünk komoly próbája, hogy az anarchista csőcseléket engedjük elburjánzani vagy visszaszorítjuk. A válasz nem kétséges: most mi következünk.

Szentesi Zöldi László - www.demokrata.hu


Link



Az ellenzék szabad szemmel nem különböztethető meg a Kossuth téren romboló csőcseléktől

Link








Gyomorforgató pofátlanság

Most aztán már tényleg jobban tennétek, ha végre befognátok a szátokat! Mert mi is történt ezelőtt másfél héttel? Tán mi voltunk azok, akik nekimentek az ország karácsonyfájának? Mi loptunk szánkót? Mi gyaláztuk minősíthetetlen stílusban a kereszténység egyik legszentebb ünnepét? Mi tartjuk talán kibeb@szott jászolnak Jézus első bölcsőjét?

NEM, DRÁGÁIM! HATALMAS TÉVEDÉSBEN ÉLTEK!

Ti csináltátok mindezeket, amikor aztán elküldünk benneteket emiatt olyan helyre, ahogy megérdemlitek, ti sírtok a leghangosabban! Úgyhogy majd akkor firkáljatok majd bármit is nekünk, ha közületek néhány szenteskedő "firkász" a nemzet karácsonyfáját megrongálóknak is küldenek olyan leveleket, amelyben leírják, hogy mennyire felháborító a keresztény gyalázás!

Elképesztő, gyomorforgató pofátlanság kell ahhoz, hogy valaki, aki nyálcsorgatva tapsikol a karácsonyfa rongáló, kereszténygyalázó csürhének, ezután leüljön és erkölcsi prédikációt tartson olyan embereknek, aki keresetlen szavakkal ítélik el mindazt, ami a hónap közepén a Kossuth téren történt!

Már csak ezért is ássátok el magatokat jó nagyon mélyre!
























 
 
0 komment , kategória:  Média  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 49 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 49 db bejegyzés
e év: 331 db bejegyzés
Összes: 3827 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1739
  • e Hét: 3623
  • e Hónap: 19008
  • e Év: 95949
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.