Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/26 oldal   Bejegyzések száma: 250 
Tompa Mihály - Néprománc.
  2018-05-31 05:28:31, csütörtök
 
 
Tompa Mihály - Néprománc.

Setét van az utcán végig,
Csak egy kisded ablak fénylik;
Havas eső bele vagdal,
De belől vigan szól a dal.

Hol szerelem s ifjuság van,
Ver a szív nagy gyorsaságban;
E kis ház a falu szíve,
Élet és kedv ide gyűlve!





A fonóban ifjak, szűzek,
Mulatoznak, tréfát űznek;
Hull az orsó, szakad a szál...
Váltsd ki, édes liliomszál!

Lobog a tűz fényes lángja,
Dal és tréfa egymást váltja;
Az ifju nép megvan szépen,
Egyszerű szép erkölcsében.

A kakas szól, itt az éjfél!
Elő legény, ki nem félnél!
Menj ki most a temetőbe...
S ezt a nyársat szúrd a földbe.





Ki lakik e kisded házba',
Özvegyasszony szép leánya:
Szeretőjét félni látván,
Láng borúl el az orcáján;

És a nyársat fogja gyorsan,
S a halottnak sírja hol van:
Jár sötétben, jár hidegben,
Minden neszre meg-megrebben...

S hogy sebesen visszafordúl
A legelső sirhalomtúl,
Melybe már leszúrva nyársa:
Valami csak visszarántja!





Földhöz szúrva a köténye, -
Szegény meg van fogva véle;
Halk sikoltás hangzik ajkán,
S életnélkül rogy le a lány.

A hold feljött, bús világa
Süt a kis ház ablakába!
Zeng virasztó lassú ének
Közepén a néma éjnek.

Minden bajt elszenderítő
Mégis gyászhely a terítő...!
Halvány vagy, szép liliomszál,
Halványabb a liliomnál!





Sirva menvén ki utána,
Az özvegy s a falu lánya:
Harmadnapra temették el,
Érzékeny szép gyász-beszéddel:

Merész próba férfi tiszte;
A virágon harmat reszket...
Szerény, gyöngéd nőiesség
Legyen dísze élteteknek!
Legyek én intő példátok,
Ki korán a sírba szállok!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Kenyérkő.
  2018-05-31 05:27:18, csütörtök
 
 
Tompa Mihály - Kenyérkő.

Az Isten a szegények részét
A gazdagoknál tette le.
Ha földi jóval meg vagy áldva,
Akkép sáfárkodjál vele,
Hogy megszegjed az éhezőnek
Isten nevében kenyered;
Máskép bizony fogsz tenfejedre
Gyűjteni eleven szenet,
Mint az, kinek dolgairól
A kenyérkő regéje szól.

Ki megigérte, hogy el nem marad
A vetés és az aratás:
Elhozta ismét a meleg nyarat.





A földnek népe nagy vigan arat,
És egymást éri a rakás.
Kalászban áll a messzi tér,
Megáldva van völgy és halom;
A hál'adás az égig ér
A szíveken, az ajkakon.

De mint a dús földek között
Ugaran áll egy-egy hasáb,
Szúrós iglic tengődik rajta,
A fü elsül, amint kihajtja...
Pedig tőle feljebb s alább
Áldás borít minden rögöt:
Azonkép van, ki bús, levert,
Ki nem takar gazdag kepét;





De szorong és kételkedik
Övéinek sorsán, - pedig
Adott az Isten, van elég!
S az ég és föld örömre kelt.

A szegény ez, ki egy év óta
Betegségben nyomá az ágyat,
Bár az Úr életét megótta
Erőtlen a lázár, most lábad,
S tehetetlen még a munkára, -
Az inségnek zord képét látja:
Már most sincs mit enni...
Hát majd télen, télen!
Aprós cselédivel
Meg kell halni éhen!





Mégis kimégyen a mezőre,
S megáll a földön, hol a gazdag
A kereszt árnyékába dőlve
Nézi: kepési mint aratnak.
És amint ered a
Szegénytől ily beszéd:
'Az Isten áldja meg munkáját, emberét!'
Fejével rábiccent,
Hanem semmit se szól,
Nem látja a szegény kérő vonásiról,
Sem pedig a lelke
Meg nem súgja neki:





Hogy a gyámoltalant föl kén segíteni.
De a szegény áldó szavának
Az a hatalma van,
Hogy ma többet levágtak tízen,
Mint tennap hatvanan.

A szegény a gazdag telkére
Másnap megint kiváncorog,
Hol kévét kötnek, kalangyáznak,
Minden sürr forr, ég a dolog.
És ekkép szól: 'beh boldog, Istenem!
Ki kereshet, dologhoz láthat,
S kiéből más szegény is élhet;
Szépen adott Isten tenéked...





Szaporítsa még többre nálad!'
De a szemérmes szegény szavait,
- Aki nem kér egyenesen -
A fukar állat most sem érti meg...
S a beteg búsan elmegyen.
Azonban szava csudát tesz megint:
A gazdag ember kalangyája,
Mint egy magas bérc olyan nagyra nő,
Elbámúl rajta, aki látja.
És amint falatozni kezd
Az óriás asztag árnyában:
Kenyere is, mint egy halom,
Olyanná domborúl csudásan.
S amint java megnő ekképen:
Ugy fuvalkodik fel lelkében.





És a szegény mond a fukarnak,
- Harmadnap is hozzája térvén,
Mivel szükség, éhség erőt vett
Pirúlásán, szégyenkezésén: -
'Ki megtartá az elvetett magot,
S reá nevelő időket adott;
Ki a kalászt megáldá, - nem tevé
Aszály, jég, sáska által semmivé;
A takarónak ki adott erőt
S ki által javad ily tengerre nőtt:
Gazdag! az Ur nevében kérlek,
Nehány kévét adj a szegénynek!'
»Mi gondod rá, felelt az mérgesen,
Mi adott, mit nem a jó sors nekem?
Nem ácsinkózom a tiedre én, -





Jó volna hízni a más kenyerén!
Ki táplálja az égnek madarát:
Ha megteremtett, legyen gondja rád!«

A szegény szivét a gonosz beszéd
Mint éles tőr járá keresztül...
S elkeseredvén, átokra fakad:
'Nohát válj kővé mindenestűl!'

S mig kővé vált kalangya és kenyér,
És a gazdag ültő helyében:
Ki táplálja az égnek madarát,
Atyja lőn a szegénynek, - s a család
Jóvoltából nem halt meg éhen.

Az a kerek halom pedig,
Mely volt a gazdag kenyere,
S melyről emlékszik a rege:
Kenyérkőnek neveztetik.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - A miskolci bíró.
  2018-05-31 05:26:03, csütörtök
 
 
Tompa Mihály - A miskolci bíró.

Ki vagyon már téve
Miskolc városába',
Szép ifiú asszony
A siralom-házba.
Az egész életre
Nincs csak három napja,
Fejét holnapután
A pallos lecsapja.

Mit cselekvék, mit nem?
De nagy volt a vétke;
Fejére a törvény
Halált mondott érte.
Bámulók tolongnak
Ajtaján napestig:
S elitélt rabasszonyt
Jól vagy roszúl festik.





De egy ifju férfi
Tart oda legjobban,
Ki amikor nézi:
Arca lángra lobban;
Szerető vagy testvér,
Ki oly nagyon szánja?
Ez ifju ember a
Város főbirája.

Mig ezek igy mennek:
Elmúlik a két nap;
Csak egy éjszakád van
Szerencsétlen szép rab!
Hosszú is, rövid is, -
Hosszú gyötrelmével!
De rövid, mivelhogy
Az utolsó éjjel.

Egyet üt. Reggelig
Nem sok van már hátra:
Kivel imádkozva
Készül a halálra:
Nincsen a fogolynál
Csak a lelkipásztor...
Az is megy, - s ha eljön
Utószor jön másszor.





Lehajtja bús fejét,
Majd a mécsbe bámul;
Lágy selyem-hajának
Dúsgazdag kontyárul
Fekete fátyol csügg,
Önmagának gyásza...
Holnap mosódik le
Piros vérben ázva.

Nem pihent már régen -
S erőt vészen rajta
Elkinzott test, lélek
Hosszú fáradalma;
Míg az őrök csendben
Állnak a tornácon:
Ledűl és elnyomja
Zavaros mély álom.

Most valaki nyit be
A siralom-házba;
- Keresztül-vetődik
Előtte két dárda;
De amint az őrök
Az arcát meglátják:
A főbiró elől
Elveszik a dárdát.





Az ifju a foglyot
Merőn, némán nézte;
Lehajolt kebléhez...
S az nem vette észre.
És csókolva ajkát
Sokáig egyvégben:
Édes álmat érzett

Félalva, félébren...
De hogy felserkent, s a
Mámorból kitisztult:
Keblétől borzadva
Ellöké az ifjut;
Ki az? szólt remegve
Ki idejő orúl?
S halál leányának
Szerelmére szorúl?!

Azután megállott
Merőn, mint a márvány;
Révedező lelke
Az eseten járván;
Szemében még a kéj
Gyorsan hűlő lángja...
Míg szivét a halál
Zord fagya elállja.





S szólt: ki vissza-rántál
E bűnös világhoz:
Szerencsétlen ifjú!
Öntetted elátkoz...
Bennem a halállal
Ültél ma nász-éjet...
A fagyos menyasszony
Még ma eljön érted!

Míg beszél a rabnő
Reszketeg jós ajkkal:
Elrohan a biró...
Meghasadt a hajnal!
S mi nagy titkon történt
A siralmas lakban:
Őrök által reggel
Véletlen kipattan.

Elfut a tett híre,
S a népség fellázad:
Halálát kívánja
Város birájának!
A fagyos menyasszony
Hamar eljött érte:
Rabasszony vérével
Összefolyt a vére.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Hahóthy Farkas.
  2018-05-31 05:24:53, csütörtök
 
 
Tompa Mihály - Hahóthy Farkas.

Meghalt Maximilián,
Magyarok királya;
Élve: tisztelé a hon;
Halálában: szánja.
S mig utóda csillagok
Titkaiba mélyed:
Fékje tágul, szarva nő
Pártos szenvedélynek.

A törökkel béke van, -
Véve drága áron;
És örök csatározás
Mégis a határon!
Martalék-vágy, rettegés
Kardot ád a kézbe;
Ki- s berontás, csóva, vér...
Ilyen az a béke!

Rabló-fészek sok nagy úr,
S főnemesnek vára;
Elpusztítja, beleül
Egymás birtokába.
(Ha ki megtorolja: jó,
Máskép neve hallgass!)
Muraközben ilyen úr
Vén Hahóthy Farkas.





Van nagy csőcselékhada,
S mintha volna céhben:
Kitanitja az öreg
Sok gazságra szépen;
És mint sólymát a vadász
Tartja olyan célra:
Másé a tett és veszély,
Az övé a préda!

Szent Helén zárdája áll
Közel Csáktornyához;
Melyet a kóbor csapat
Kerül, retteg, átkoz;
És ha éjjel, néha, nincs
Elmellőzni módja:
Róla szörnyűket beszél,
S ijedséggel tóldja.

Csak hallgatja Farkas úr
Mind e sok beszédet;
De történik, hogy csupán
Egy csatlósa tér meg.
Ijedt ember ez nagyon
És van vérbe, fagyba...
- A zárdánál társait
Legyilkolva hagyta.





S beszél: »Tettünk jó fogást,
Ámbár üldözének;
És ha ama zárda nincs:
Soha be nem érnek!
Ott... a földből szó eredt,
És megállj-t dörögve:
Kezünk, lábunk megmeredt...
- Hatvané örökre!«

Értem...! ellenségeim
A klastrom lakói...!
Felkiált s szed új hadat
Vérboszús Hahóthy.
A szent nép fut vagy halott,
Romban áll a zárda;
- Csak a sirbolt, melynek a
Rombolás nem árta.

S míg az őrült szenvedély
Csapdos partjain túl:
A természet csendesen
Hervadásnak indúl... -
S újra zöld lesz a liget,
A föld arca szépűl,
Hamut és vért hant fed, a
Ráemlékezéstűl.





Hogy kinyílik az idő,
Vén Hahóthy fölkel;
Sokat tervez, cimborál
Egy csapat törökkel.
Ő a kém, a vezető,
És sükerrel járván:
Most, az egyezés szerint,
Övé fele zsákmány.

S mig kijátszás, csel forog
A török fejében:
A dús prédát, Farkas úr
Ellopja egészen;
De a kontyos cimborák
A nyomába kapnak...
Most már jó gondját viseld
Farkas, a nyakadnak!

Meg-megbukkan az öreg
Csalit- és bozótba',
Utat veszít, csavarog
Mint a hajtott róka.
Végre ő s tolvaj hada,
Közepén az éjnek:
Szent Heléna romba dőlt
Klastromához érnek.





Vén gonosztevő! ez is
A te kezed műve!
Balsorsoddal szembe-jösz,
Ide menekűlve!
El nem rejt a puszta fal,
A törökség nyomban...
Hah, a sirbolt megmaradt!
Oda, oda gyorsan...!

De alant, kigyulva két
Égő szem világa;
Egy arc hős vonásai
Látszanak meg nála;
És rémítő hang dörög
A hitvány tömegre...
(A szigethi hős feje
Itt van eltemetve).

- Hah, ti korcs faj! hős apák
Kardja-címerével!
A nemes sas lakhelyén
Rabló kánya fészkel...?
A törvény és rend helyét
Rút erőszak állja...?
Önszülöttiben vesz el
A magyar hazája!





Ki Szigethvár sáncain
Hősi véget értem:
Sok galádságtok miatt
Nincsen pihenésem!
Felriaszt, felköltöget
Rablók dübögése...
Kik e dolgot mívelik:
Isten átka érje!

És a megréműlt csapat
Több beszédet nem vár;
Még a nyíl se szúr, döf úgy,
Mint ez égő szempár;
Keblét inkább a török
Kardja verje által...
- S vén Hahóthy ott vesz el
Negyvened-magával.

S míg az ország sorsa egy,
Maradván a régi:
Haragos szót váltanak
A rom és vidéki;
Mintha a föld rengene,
Zúgna távol orkán...
- Török zászlók lengenek
Győr és Pápa tornyán!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Arany János – Az özvegy ember árvái
  2018-05-31 05:22:35, csütörtök
 
 
Arany János - Az özvegy ember árvái

Este van már, csóka, varju feketén kovályog:
Gyertek elő, szép regém van, gyermekek, leányok!
Egy királyról, a királynak árva kis fiáról,
Fehérképű, aranyhajú szépséges leányról.

Estike volt a leányzó, Liliom a bátyja,
Messze lát a fényes nap, de párjokat nem látja:
Olyan édes, olyan ékes, a leány, a gyermek!
Nézni rájok a lelke is repdes az embernek.





Nincsen immár édes anyjok, elmaradtak árván;
Ki-kimennek játszadozni a temető árkán:
Gondolatlan játék közbe' az időt repítik
Édes anyjok barna sirját virággal behintik.

Özvegyen az édes apjok, hejh! busúl magában;
Látja, hogy nem boldogulhat semmi ő dolgában:
Mert ahol jó háziasszony nem ügyel a rendre,
Isten átka van a házon, nincs is előmente.

Minden úgy van, mintha mindjárt eredne futásnak;
Szeri-száma, sorja nincsen sütésnek mosásnak;
Szita, rosta, csupor, fazék, vagyon mind veszőbe,
A szomszédból kéregetnek másokat helyébe.





Szomszédjában a királynak vén leány lakozott,
Oda küldi fiát hozzá, a kis Liliomot:
"Azt izeni édesapám" így beszélt a gyermek,
"A dagasztó tekenőjét adja ide kelmed."

"Bizony fiam nem adom én" így felelt a vén lyány
"Házasodjék meg az apád, lesz tekenő aztán,
Házasodjék meg az apád, és vegyen el engem;
De bizony a tekenőmet nem bitolja ingyen."

Máskor megint odaküldi: "adjon egy lapátot."
"Nem adhatom édes fiam, kell nekem is, látod;
Házasodjék meg az apád, legyünk egy kenyéren,
Sütök aztán neki cipót lágyon és fehéren."





Oda küldi harmadízben: "adjon egy pemetét."
"Dehogy adnám a körmömről ezt a kis feketét!
Házasodjék meg az apád, és ha engem elvesz,
Úgy lapátja, tekenője, pemetéje is lesz."

Megkéreti az öreg lyányt balgatag eszével,
Hozzá is ment az öreg lyány mind a két kezével.
Illett neki a fejkötő szürke haja mellé,
Mintha már az isten tudja mióta viselné.

Első napon szava se volt az új menyecskének,
Feleletje nem, vagy igen, ha valamit kérdnek.
Engedelmes mint a bárány, mindig urát bújja,
Az urának a leülő helyét is megfújja.





Mondogatja mostoháit édes gyermekének,
Símogatja aranyhaját a szép Estikének,
Aranyhaját megfüsűli vert arany füsűvel,
Ki se győzném mondani, hogy milyen nagy becsűvel.

Este reggel tejbe vajba megfereszti őket,
Fujó szélre, szellőcskére sem ereszti őket;
Liliom-nak, Estiké-nek szíve csak azt vallja,
Hogy bizony jobb a mostoha, mint az édes anyja.

Második nap az asszonynak ezer a bibéje;
Neki ez kell, neki az kell: vegye meg a férje;
Vigye őtet vásárokra, búcsura, bányába;
Nem szakad el lova farka, nem kopik el lába.





Megfüsűli a leányt is, - hanem már ezúttal
Nem az arany füsűjével, csak ezüst fogúval:
Tejbe vajba sem füröszté, csupán hideg vizbe; -
Megszapulta erős lugban a harmadik izbe.

Harmadnapon egy gerebent fogván a kezébe,
A leányzó aranyhaját összevissza tépte,
Nyomain a gerebennek piros vér serkedez,
Fehér nyaka patyolatján lefelé csergedez.

Hajtja őket az erdőre; szedegetni gallyat,
Elindulnak sirva, ríva; nem próbáltak ollyat.
Azt sem tudják hol az erdő, merre kéne menni,
Elbúnak az ablak alá, hol nem látja senki.
-------------------------------------------

(1850 körül)




 
 
0 komment , kategória:  Arany János versek  
Dutka Ákos - Esős nyári reggel
  2018-05-30 05:31:45, szerda
 
 
Dutka Ákos - Esős nyári reggel


Emlékezz csak a szeretőd szemére...
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és mély volt, mint a tiszta tenger
S rejtelmes, mint a titkos végtelen...

Ilyen az ég áldott messzi kékje
Fáradt békével, reménnyel tele,
Miként örömtől könnyes, nevető szem:
Álmából ébredt szeretőd szeme.






S a város ázott mélyiből fehéren,
Lassan nyújtózva felszakad a köd,
Miként egy érett szép mezitlen asszony,
Sóhajtása egy nagy tükör előtt.

Ha tudta, hogy te nézed és kivánod
S szemed a boldog, sóvárgó tükör,
Melyben megszépül érett földi teste.
Igy néz a város most az égre föl.

Az ég nevet és meleg napsugárral
Csókolja most a város tornyait,
S a város kacéran néz az ég szemébe
S ajtót, ablakot boldogan kinyit.




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
Dutka Ákos- Fecskék, fecskék, tanítsatok
  2018-05-30 05:30:12, szerda
 
 
Dutka Ákos- Fecskék, fecskék, tanítsatok


Ha túl meleg a sivatag szele,
gyilkos a Sfinx tűz lehelete,
a Nílus völgye már harmattalan
s oly rideg és vigasztalan,
a pálmafák is földig hajlanak,
menekülnek a kis magyar madarak.
Fecskék köröznek riadt boldogan:
tavaszodik otthon, József-napja van,
csirip-csirip zeng sok fecskeszáj
halljátok hív, vár a Tisza-táj...
Sokszor kinyitom már én is ablakom,
várom őket minden napos hajnalon,
talán kinyílik végre földi börtönöm,
megjönnek a fecskék, ó, milyen öröm.
Elmondják nekem is, hogy mi hír a tengeren,





s hogy kell repülni a végtelen vízen.
Ó, ezt nekem is mindig tudni kell!
Ha üzennek értem, hogy készüljek el,
repülni a boldog csillagok felé,
úgy, úgy, ahogy az élet rendelé.
Oda, ahol majd újra bátran járhatok,
nem kell támaszkodni semmiféle bot.
Fecskék, fecskék, boldog madarak
adjátok kölcsön a bátor szárnyakat.
Hadd repüljek vígan, bátran, szabadon
egethasító fecskeszárnyakon.
Haza, haza a csillagok felé,
ahogy azt a nagytitkú Halál rendelé.
Emberhez méltón, szárnyon menjek el.
Ha már egyszer innen mégis menni kell...




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
Dutka Ákos - Játszik az Isten velünk
  2018-05-30 05:28:38, szerda
 
 
Dutka Ákos - Játszik az Isten velünk


Sötét trónusán láthatatlan
Játékos kedvű úr az Isten,
Balgák, betegek, földi férgek
Kiáltunk hozzá, hogy segítsen.

Magas trónusa zsámolyánál
Egymás kezét marokra fogva,
A lét ezer bús férge táncol
Könyörögve, ki káromkodva.

S a trón előtt a nagy ostáblán
Világok balga harca perdül
Játékos kedvű úr az Isten.
Sírhatsz, kiálthatsz, meg se rezdül...

Örök rejtélyek titka bántja,
A sakkjátéknak vége nincsen,
Magával játszik mindörökké
Játszó kedvében a nagy Isten.




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
Dutka Ákos - Temetés alkonyatban.
  2018-05-30 05:27:32, szerda
 
 
Dutka Ákos - Temetés alkonyatban.

Nyolcz óra van. Harangok öble
Kondul a titkos messzeségbe.
Az égalj véres és világos,
Miként ha roppant város égne.

Nyolcz óra van. Augusztus este.
Az árokszéli karcsú nyárfák
Zizegnek, halkan muzsikálnak
Mint vén szobákban régi hárfák.





Nyolcz óra van, s a temetőben
A sirásó két víg legénye
Sirt ás. - Az árnyuk óriási
A naplementi fényben égve . . .

Nyolcz óra van. valakit hoznak.
Kórházi fekete szekéren :
Gyalult koporsó s benne alszik
Valaki békén és fehéren.

Nyolcz óra van : augusztus este.
Az égalj véresen világol
Költő-e, szent-e, vagy csavargó.
Ki így megy el, a földi vándor ?

Vasárnapi Ujság 1912. január 7.




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
Dutka Ákos - Üdvözlégy nép
  2018-05-30 05:25:36, szerda
 
 
Dutka Ákos - Üdvözlégy nép


Sarmát mezőkön új Isten nevet:
Mártírok vére szülte Március!
Hódító gőg, hát itt a végzeted:
Láng! Láng!... És nincs őt merre fuss
Nem tiéd fegyver és szurony, -
Új Isten indul most a jó úton -
Új Isten lába mennydörögve lép:
A Nép.





A Nép: a könnyes szenvedők raja
Kit korbács hajtott vérengző csatán
piros tüzekre lobbant sóhaja
S a vére izzik piros zászlaján
Iromba szárnya végtelenbe zúg:
E vad pokolból nincs más igaz út
Csak ez, - ahol az Isten teste lép:
A Nép.
Ellenség földjén lobbant földi láng
Köszöntlek én is magyar lantomon
Fáradt nyakunkon sebet vert igánk
S a könnyünk, gyászunk, bánatunk rokon;
Testvér, rokon itt nagyon szenvedő
Kiknek lelkében sarjad a jövő
S az Isten nagy akla ajtaján belép
A Nép!




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
     1/26 oldal   Bejegyzések száma: 250 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 250 db bejegyzés
e év: 1282 db bejegyzés
Összes: 8482 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 39
  • e Hét: 2179
  • e Hónap: 5269
  • e Év: 286322
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.