Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Dutka Ákos – A föld.
  2018-07-03 02:52:06, kedd
 
 
Dutka Ákos - A föld.

Izmos, erős jó pusztai öklök
Boldogan tartják a nyűtt ekeszarvat,
Termékeny méhit a fekete föld
Most nyitja az ifjú tavaszi napnak...

Túrjátok csak, ti jó eres öklök,
Milliók éhes vágya néz ma reátok,
Várja a város, a gyár az erőt.
A kenyeret! az új vért, a tüzet, a lángot.





És lesnek az orzó úri szemek már...
Selymes asszonyok, a ló meg a kártya,
Milliók éhesen várt kenyerét
A kéj kacagó aranyára váltja.

S mire felnő a sarjú a tarlón,
Váltanak rajta sok céda gyönyört.
S nézitek éhesen, rongyosan egymást,
Jó pusztai ember meg a pusztai föld.




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
Dutka Ákos - A tornyok imája.
  2018-07-03 02:51:00, kedd
 
 
Dutka Ákos - A tornyok imája.

Opálos, hamvas fátyolos ormok:
Csodásra nyúló palotasor, -
Rojtosan csüng az este sötétje
Az út rézormú tornyairól...

S kigyúl az utca száz szemű lelke,
Életre kél a sok palota,
Minden formában, kőtarajban
Lobog az ember gondolata.

Lélek lobog a kőbe, a vasba,
Mind, mind az Ember gondolatja:
Az aszfaltos út, a ház, a torony.

A sínbarázdás, hatalmas utcán
Amíg az éj nagy csendje hull rám,
Az Embert imádja minden orom.




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
Dutka Ákos - Dalol az utca.
  2018-07-03 02:50:03, kedd
 
 
Dutka Ákos - Dalol az utca.

A kupolákon tűzrózsa lángol,
Párás uszályban áll az este
Hull, hull a színek szikra tánca
Bádogtetőre, kőereszre.
Kocsik gurúlnak, selymek suhannak
Száz hangja forr a nyáralkonyatnak:
Pajkos nóták, buja keringők;
Bolond víg szívek dobbanása
Bódult lelkünkre zuhogva ömlik
Az élet hatalmas melódiája.





Asszonyom, Magdám belém fogódzol,
Könnyes szemünk egymásra téved
S lelkünkön fájón ringatózik
A legszomorúbb, legszentebb ének.
Felnézünk, fel az ablakokba
S ajkad remegve, súgva mondja:
- Nézd, nézd a boldog otthonokba
Most gyúl a szelíd esti lámpa...
Koldus-lelkünket tépi cibálja
Az élet kegyetlen melódiája.





A kupolák már sötét ködökbe,
Párás uszályban áll a város,
Fogynak a színek, fogynak a nóták
Az utca sötét lett, az utca álmos.
Kocsik gurulnak, selymek suhannak
Ajtók kinyílnak, ajtók csapódnak...
Mi is megyünk már... vár a fészkünk:
Az álmok hónapos szobája
S lelkünkben halkan, zokogva sír
A szépség, az élet melódiája.




 
 
0 komment , kategória:  Dutka Ákos versek  
Kosztolányi Dezső – Hitves
  2018-07-02 10:41:30, hétfő
 
 
Kosztolányi Dezső - Hitves

Még hozzád vágyik egyre e beteg szív,
és úgy követlek, mint sötét detektív,
a pesti utcán, a budai lankán,
kedves Ilonkám.

De egyre jobban szállnak már az évek,
fáradt szemünk a semmiségbe réved,
és ami jön, az oly hűs és komorló,
mint a koporsó.





Az arcodon is feltűn néha-néha
a fönség és a gyász reszkető árnyéka,
s életre buzdítasz, halálra intesz,
mint ama hitves,

ki kőbe vésve áll a sírok ormán
egy anya fájdalmával, és mogorván
a sír hálószobáját nézi csendben
s szeme se rebben.

Mondd, mit tudsz erről, mindennek tudója,
nő, kinek egy a szemfedő s a pólya,
titokzatos alvótárs, földi vágyban
s a hideg ágyban.





Rejtélyes, aki immár szomorúnak
mutatod arcod, húga te a búnak,
beszéld el, mi az élet szörnyű titka
és mi a kripta.

Hitetlen én, ki senkibe se hittem,
beléd fogódzom és kérdezlek itten,
hová megyünk mi, élet koszorúsa,
mélyszavu múzsa?




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső - Boldog, szomorú dal
  2018-07-02 10:39:17, hétfő
 
 
Kosztolányi Dezső - Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.





Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,





és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Kosztolányi Dezső – Unalom
  2018-07-02 10:37:08, hétfő
 
 
Kosztolányi Dezső - Unalom

Lelkem éjén rossz malom
zakatol: az unalom.
Régi, rozzant rossz malom
és úgy hívják: unalom.
Régi, rozzant kereke
álmos is és fekete,
a garatja végtelen
s a búzája életem,
elhagyott és végtelen,
tompa-csöndes életem.





Lisztje: semmi, szárnya: éj.
csönd: zúgása, árnya: mély.
S nézem egyre - árva tiszt -
hogy szitál a lomha liszt.
Az időm azzal ölöm,
ezt a semmit őrölöm,
árva molnár, őrölöm
s lisztem nem bú, nem öröm,
színtelen köd, csunya lom,
fájó semmi: unalom.




 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső versek  
Tompa Mihály - Basa kutja.
  2018-07-01 09:16:38, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Basa kutja.

A török ur fenn Egerben. -
Sok deli lány van Gömörben,
S halmok alatt forr sok kútfő,
Az hevítő, ez meghűtő.

Egri törökség vezére
Szomjas a hegyköz vizére;
Hejha, de jobban lányára!
Akinek édes szép szája.

Birja is, amit megkivánt,
Van, ki vizet hoz s rabol lányt,
Népe, hatalma tengernyi...
Egri basának jó lenni!

Egyszer ezenben forgódik,
S két Aga jő a Sajóig,
Hanvai erdőn vár, lappang,
Merre utalná jel, vagy hang?





Tetszik a hajnal, harmat hull,
Hallgatag erdő megzajdul,
Forr, bugyog a víz gyorsabban,
A deli bimbó megcsattan.

Rengedez a völgy bajboncsa,
Rajta-esik, hogy megbontsa,
Gyenge fuvallat, mely támadt,
Üzni segitvén éjt, álmat.

Míg a hiúz-faj vár lesben,
Hószinű kendő meglebben,
Szép hajadon jő korsóval,
S ajkain a dal megszólal:

Rózsa virít a kertembe',
Viola is van mellette,
Barna legény, a süveged
Hejh, beh virág nélkül viseled!

Így dalol a lány s megy folyvást,
Éri azontúl a forrást,
S hogy tele lész a korsója;
Kapja török kéz gyors lóra.

Ló rohan, a vas szikrát hány,
Két Aga örvend: van víz s lány;
Mert ugyan izzadt a félsz-en,
Hogy feje nélkül el-lészen.

Délre hogy érik Szarvaskőt,
- Hol csupa erdő s bérc a föld -
Téve lovok nagy gyors útat:
Két török ottan megfúvat.





Szép hajadon sir, - s könyjére
Reng a hozott víz, testvére...
És az edény forr színiglen,
S összetörik hogy felbillen.

Két Aga sápad: hah, nincs víz!
Ülj fel Omár s menj amint bírsz!
Ha haza nem visz napszállat:
Port söpör úgy a szakálad!

Messze Gömörben a forrás,
A Basa-urnak nem kell más!
És ital és lány egyszerre...
Vétni ez ellen ki merne!?

Fordul az árnyék keletnek,
Jó nap, ugyan tán kergetnek!?
Itt van az est, már itt éjfél...
Vessz el Omár, beh megkéstél!

Átver a holdfény a lombon, -
Szendereg a lány, - fátyolt von
Bús szeme- s fájó szívére
A kies éjnek tündére.

Átver a hold... az őr látja...
(Vékony ugyan, mint a hártya
Nála a holnap reménye...)
Gyúl szeme vágyó, hő fényre.

Múlik az éjjel nagy lomhán;
Megjön Omár is káromván:
(Ménje kidőlött alóla.)
Eb vize, már hát itt volna!





S mennek, - egy a ló előtt jár, -
Hasztalan! úgy is késő már, -
Szembe velök nép s hírnök jön:
A Basa szörnyet halt rögtön!

Két Aga könnyen lélekzik...
S hallgat ugyan még mindegyik;
Terve, szemében és arcán;
'Hadd nekem a lányt! - szól Arszlán -

Ugy se lehet, látd kettőnké!...'
- S közben a kaftánt leölté, -
S monda Omár: »én fáradtam...!«
,A vizet idd meg miattam!'

,Mégis, ez a ló s handzsárom,
Toldja az osztályt nem bánom!'
»Kocka! ki jót vet, hadd kapja...«
,Kocka vitéznél a szablya!'

Két török ekkor kardot ránt,
Vágja fejéért a turbánt,
Sebheti egymást szép rendin...
Fenn tusakodván a semmin...

Mert tova nyargalt már a mén,
S a menekült lány ül nyergén,
Ajh, de mi jó sors a tarnak:
Van legalább víz, - mosdhatnak!

Kedvese, anyja kit vára:
Visszamegy a lány Hanvára;
Hol maig is még szól, élvén
A rege a kút mellékén.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Adós, fizess!
  2018-07-01 09:15:24, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Adós, fizess!

A dülőben és a mezőn
A magvető jár csüggedőn,
Oda amit vetett, kapált;
Elverte a jég a határt!

Munka olcsó, kenyér drága,
Nagy a szegény szorultsága!
Magának sincs, ki adna tán,
Zörget gazdag s pap ajtaján
Dologra, újra venne fel,
Kevés, ki most megemberel
Gyámoltalant, szegénykedőt...
Okúl vetvén a szűk időt.
De a szomszéd mégis csak ad,
S bár egy után négy a kamat:
Valamicskét könnyít fején
Ez a gyilkos jótétemény.

Hanem, már nem birván sehogy,
Terhével a szegény lerogy!
Ágyba esik, halálra vál...
Ejh, milyen jó az a halál!
Mely nehezűl az emberen:
Gondot, tehert az elveszen.





De inkább élj kelletlenűl,
Mint állják kórágyad körűl
Bús özvegyed, sok magzatod,
Akikre a nyomort hagyod!
Szegény beteg, beh érzi ezt...!
S ímé, hogy napja szállni kezd:
- Dele sem volt nagyon kies, -
Jön a szomszéd: adós, fizess!
Fizet is ő, - de nem neki, -
Halál zsoldját lefizeti!

Elment a holt, gondot nem oszt,
Eddig csak megvoltak, de most...!
Támasz nélkűl bedől a ház;
Inség, bánat kit elgyaláz:
Az özvegy kis cselédivel
Busong, jajong, mást sem mivel.
Orcája még könytől vizes,
S jön a szomszéd: adós, fizess!
Fizetne is, de hol vegye!?
Gyász élténél nincs egyebe, -
Rúdon a holt avultja lóg,
Megették a sajnálkozók
Mi még maradt, a kenyeret,
- Ahol nincs, ott Isten vehet!

Adósa bár távol lakik:
A jó szomszéd nem nyughatik,
S midőn mindent az éj övez
Mint egy setét, hideg burok:





A sírhoz megy s bottal veri
Végig... végig... csak úgy pufog...
Orcája már szintén tüzes,
Hogy üt s beszél: adós, fizess!

Bolond vagy, jó ember, hiszen
Vagyont a sírba ki viszen?
Nagy lecke szól arról nekünk:
Mezítelen jövünk, megyünk!
Kincsünk gyakran a sírba' van;
Hanem az nem ezüst, arany!

És folyvást döng a sírhalom:
,No csak fizess, mert nem hagyom!
Cselédem lesz az özvegyed,
Kiveszem a gyermekeden,
Kit mindennap megcsókolál:
Én mindennap ütöm, verem!
Bizony, - pénzem ha odavész, -
Az ebnek is jobb sorsa lész!'

Megmozdúl az atyai sziv,
Felmelegűl mely volt hideg;
Ah, a sziv lenn is fáj, repes
Sorsán kedves övéinek!
Megnyílik a csukott ajak,
S szavai felhallatszanak:

»Jól van,...! ha már nem várhatod
Az Istentől a fizetést,
A határnál a fűz tövén
Nagy kincset rejt a sík fövény,





Hanem ezt jól elmédbe vésd:
Csak annyit végy, mennyit adál, -
Nehogy aztán megkeserűld...!«
Hall a szomszéd, s nem vár sokat,
Kit a kincs-vágy űz, csalogat,
Mint a szag a saskeselyűt.

A fa körűl sivár homok,
Hol egykét szál fű nyomorog,
Zöld pázsitnak nincs televény...
És a szomszéd ás hevenyén,
S midőn nem is gondolta még:
Kibukkan a nagy érc fazék.
Rég állhat ott, felette át-
Nőttek a fa gyökerei;
Midőn a szél a fűzre csap,
S kezd a levél s galy rengeni:
Olyan, minő egy vén fukar,
A kinccsel tölt edény felett,
Mit szétterpedt ujjaival
Reszketve tart, s tiltón befed.

Az ember kész elvinni mind,
De bántják a holt szavai;
És felsóhajt nagy keserűn:
,No már ezt is megtiltani!





Hejh, a kedves szomszéd uram
Rosz ember volt, rosz csakugyan!'
Kiveszi hát mi az övé,
S földet tipor az üst fölé.

Van pénze már, de nyugta nincs,
A kincsre súg mindig füle;
Hogy akkor el nem hozta mind...
Mikép is volt olyan hüle?!
Magára vet, később pedig
Ösvényt tapos, közeledik:
,Egy tű nem sok, s ha tán hamis
Uton szerzéd, nagy bűn az is!
De ha azt elhozom, mit árt?
Miatta nem vall senki kárt!
Sőt tőlem ép az lenne bűn:
Ha ott hagynám nagy együgyűn.

Itt jót tehet, ott veszte lész,
Megeszi a föld, a penész;
Hiába is beszél a holt,
Mert elhozom, - s kivált ha sok: -
Az özvegynek s árváinak
Valamicskét majd juttatok!'

S a jó szomszéd felgazdagul,
Gulya telik tulkaibul;
Nyáján selyem gyapjú terem;
Bőven megyen vermébe szem.





S amely el nem fogyott taval:
Megrokkan sok hosszú kazal!
Pásztor, cseléd egész sereg,
Kik mind őtőle függenek.

Egyszer megindul a csapás,
Csür és asztag földig leég;
Üszögöt kap a búzafő,
A rét kisül - s még nem elég!
Rakásra hull ménes, gulya,
Selyemnyájnak nem kell akol;
Azután a sürű halál
Szolgát, munkást megharmadol:
S mikor már elvész annyija:
A gazda is halál-fia!

Most látja: a kincs mit hozott?
Most érti: mit tett a beszéd?
És sok jóval halmozza el
Rögtön a holt bús özvegyét;
De, - bár kapkod mindenfelé,
Hogy életét megváltaná: -
Az ő állát is felkötik,
S lefektetik a föld alá.

S hozzá, az első éjszakán,
Általszól a sír közfalán,
Kinek lakás már rég e hely:
»Mondtam, szomszéd! nem hitted el!«




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Árokháti Lőrinc.
  2018-07-01 09:13:43, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Árokháti Lőrinc.

Ali pasát a dicsőség szomja bántja.
Árokháti Szécsén-várnak kapitánya;
Ali pasa Szécsén ellen
Tör felette!
Vérszemet kap, minap Drégelt hogy bevette.





Este van már, forró napra enyhe alkony,
Ali népe vágy pihenni gyenge hanton;
Este van már. - ,Fel, fel Agák!
Lóra, Bégek!
Tornyot, bástyát romban látni szinte égek!'

Török tábor, mint a tenger, mozdul lomhán,
De vész Ali, s jobban, jobban korbácsolván:
Szécsénnek dől, mint dagály dől
A szigetnek:
Melegök lesz, akik ott ma bennrekedtek!





A pusztulást üstök, ágyuk öble ontva:
Mint a zápor, nagy cseppekben hull a bomba;
Lobban, dördűl, - reszket a lég,
Törik a fal;
Még az ég is háborog a dúló haddal!

Jön a válasz vár falárul, hajh de késve!
S bár hárommal ér fel aztán egy lövése:
Gyérül, lassul, - majd elhallgat
Hajnal-tájon;
Török vezér cselt gyanít e hallgatáson.

Szerecsen rab csúsz a falhoz macska módra...
,Szécsén-várán kapu, ajtó nyitva volna...?'





Bámul Ali, hirt vevén a
Kém szavában...
,Eh, ha zárva, majd kinyílik, - csak utánam '

A törökség rendben ér a kapubóltig,
Nyitva biz az! s rajta több-több bélopódzik...
De meghökken: - fenn a bástyán,
S lenn a téren
Csatarendben feketűlő nagy sok népen.

Fontolgatni nincs idő s kedv, - ropog a cső;
De mint a fal, ott áll a sor, vissza nem lő...!
Tüzet ad majd Ali népe
Csapatostul, -
Megint lőnek, - ezren lőnek: s meg se mozdul





Ali dulfúl, hűledez a babonás nép,...
S még talán a tréfa vége lenne máskép:
De a hajnal lemosolyg a
Vár terére...
Törököknek boszujára, szégyenére.

A hős várnép, amely ellen ugy puskáztak:
Dárdanyél, rúd, - öltöztetve ronda váznak;
Sehol senki! - az ördög lőtt
A falakról...?
- Egy levél im felszegezve, - s Alinak szól:

»Egészséggel, ozmanoknak hős pasája!
Mit ma tettél, ország-világ megcsudálja...





Meg ne öless valakit e
Bátor hadbul...
Küldd uradnak, soh-se látott ilyet Stambul!

Mert az éjjel ez volt az én hadi népem,
Védve Szécsént ezreidnek ellenében;
(Bölcsen hallgat: hogy megszöktek katonái.)
Szécsén-várnak kapitánya Árokháti!«

,Hah, utána!' - ordít Ali, - fel- s levágtat,
Bősz dühének, mint a tigris nézve tárgyat;
De körűlte gúnyos vázak,
Csóva, rongyok...
Még lova is megvadulva tüsszög, hortyog.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 1282 db bejegyzés
Összes: 8482 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 436
  • e Hét: 2480
  • e Hónap: 10039
  • e Év: 246727
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.