Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 34 
Relaxáció - zenével
  2019-02-28 13:15:35, csütörtök
 
 







RELAXÁCIÓ - ZENÉVEL


Enya Only Time cimű dala talán az egyik legkedveltebb ellazulós zene a világon!

Hallgasd meg, és találj rá a lelki békédre!


Enya: ONLY TIME ( 2000 )


Only time
Angol dalszöveg


Enya: Only time


Who can say
Where the road goes
Where the day flows
- Only time
And who can say
If your love grows
As your heart chose
- Only time

Who can say
Why your heart sighs
As your love flies
- Only time
And who can say
Why your heart cries
When your love lies
- Only time

Who can say
When the roads meet
That love might be
In your heart
And who can say
When the day sleeps
If the night keeps
All your heart

Night keeps all your heart

Who can say
If your love grows
As your heart chose
- Only time
And who can say
Where the road goes
Where the day flows
- Only time

Who knows - only time..







lépj át az időn
Magyar dalszöveg


Enya: Only Time


lépj át az időn

ki tudja
hová fut az út
mire kel a nap
majd az idő
ki tudja
szerelmed meddig nő
szíved hogy választ
csak az idő

ki tudja
miért sóhajtsz
ha szárnyal a szív
tán az idő
ki tudja
mért sír lelked
ha csal a szív
tán az idő

ki tudja
az út tövében
a szerelem már
szívedben jár
ki tudja
ha a nap pihen
az este után
szív nem felejt

semmit nem felejt szíved

ki tudja
szerelmed meddig nő
szíved hogy választ
csak az idő
ki tudja
hová fut az út
mire kel a nap
majd az idő

ki tudja, tán az idő

fordította Gaál György István



Enya: Only Time (magyar felirattal) - Videó

Link



Te is szereted? Akkor ne felejtsd el megosztani!


Sokan azt gondolják, hogy relaxációs zenék esetében nem előnyös, ha szöveg is társul a dalhoz, ám ebben az esetben, ez csak hozzátesz!

Enya Only time című dala az egyik leginkább kedvelt "ellazulós zene" szerte a világon. Sokan azt gondolják, hogy relaxációs zenék esetében nem előnyös, ha szöveg is társul a dalhoz, ám ebben az esetben Enya lassú, finom, kristálytiszta éneke nem elvesz, hanem hozzátesz a hangulathoz.














 
 
0 komment , kategória:  Zene, zene, zene...  
Füle Lajos: Napi csendességek 365 napon
  2019-02-26 21:00:38, kedd
 
 








Füle Lajos: NAPI CSENDESSÉGEK 365 NAPON



Link



Január 1.
365 NAPON

Háromszázhatvanöt napon,
JÉZUS, TE légy az oltalom,
JÉZUS, TE légy a holnapom,
Te égbe váró IRGALOM!

"Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő igéretében."
Zsolt. 130.5







Január 2.
ÚJ ÉV JÖN

Új év jön, új század, ezred...
Aki hisz, az el nem veszhet:
ISTEN áldó Keze tartja,
s ott nyugszik a LELKE rajta.

"Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta."
(János 3:36,)







Január 3.
MÉG VÁRSZ

Még vársz Urunk, mivel nem engeded,
hogy elvesszen egyetlen gyermeked,
kiért FIAD fizetett drága árat.
Dícsérjen a XXI. század!

"Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön
vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól
örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren,
mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén..."
1 Péter 1:18-19







Január 4.
ÚJJÁTEHET

Gond, pénz, siker volt is, nem is.
Újul az év... Újulsz te is?
Kívánod-e? - ISTEN veled!
Ő téged is újjátehet.
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden."
(2 Kor. 5.17)







Január 5.
NAPONTA

Naponta cselekszik,
formálgatja lelkünk
ISTEN FIA értünk,
ISTEN LELKE bennünk.
"Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan."
(Ésa. 64.7)







Január 6.
TÚLLÁTHATUNK

Túlláthatunk a láthatáron,
nem vagyunk az Időbe zárva:
jöttünk az örökkévalóságból,
megyünk az örökkévalóságba.

"Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."

(2 Kor. 4.18)







Január 7. MIT OLVASTÁL?

Hallod? Valaki rád kiált!
Nem ember, csak a Bibliád.
Panaszként jajdul rád szava:
mit olvastál helyette ma?

"És legyen az ő nála, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden igéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje."

(5 Móz. 17.19)







Január 8.
KÖNYVTÁRAM

Könyvtáramat egy Könyvben tartom,
tartalma hatvanhat kötet,
olvasgatom hittel, kitartón,
s áldása mindenben követ.

"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos
a tanításra, a feddésre, a megjobbításra,
az igazságban való nevelésre, hogy
tökéletes legyen az Isten embere,
minden jó cselekedetre felkészített."
(2 Tim. 3.16)







Január 9.

TÁMAD A SÁTÁN

Támad a Sátán szüntelen...
Mindennapos a küzdelem,
de ki az ÚRRAL harcol itt,
eleshetik, de nem vesz el.

"Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen."

(1 Pét. 5.8)







Január 10.
Az marad meg

Múlik a múltunk, jelenünk,
sietve múlik a jövőnk is.
Amit Isten hatalma őriz,
csak az marad meg egyedül.

"Mert bizony mondom néktek,
míg az ég és a föld elmúlik,
a törvényből egy jóta vagy
egyetlen pontocska el nem múlik,
a míg minden be nem teljesedik."
(Mát. 5.18)








Január 11.
GARANCIA

Mennyei garancia kell
az élethez és a halálhoz:
Boldog, ki élő hitre lel
JÉZUSBAN és hálával áldoz.

Adj hálát Istennek, ez legyen áldozatod, s ha ígértél valamit a Felségesnek, teljesítsd!

(Zsolt. 50.14)


11




Január 12.
SZÍNARANY

Kinek a kincse mennyben van,
hasonló kincsre úgyse lelhet:
mit Isten őriz, színarany,
becsülje, mint királyi gyermek!

" ,,Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket,
ahol elpusztítja a moly, a rozsda, vagy ellopják a
tolvajok és a betörők! Inkább a Mennyben
gyűjtsetek kincseket, mert ott sem moly, sem rozsda
nem teszi tönkre, sem a tolvajok nem lopják el!."

(Máté 6.19-20,)







Január 13. - ÁMULAT (Füle Lajos)

Néhány titok még mindig megmarad:
"az agy csak részben érti az agyat"!
S engem hatalmas ámulat fog át,
hordván az egyik legnagyobb csodát.

"Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!"

(Zsolt. 118:23,)







Január 14. KI A NAGYOBB?

"Ki a nagyobb? Ki a nagyobb?"
- Ki eljutott a Golgotára,
nem kérdi már, hisz lerakott
rangot, sikert, s csak Őt csodálja.

"Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért."

(Ján. 15.13

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. János 15:13,







Január 15. ZENGŐ DICSÉRET

Legyen dalom az öröm harangja,
amelynek hangja szívekbe száll,
legyen az élet naponta Néked
zengő dicséret, URAM KIRÁLY!

"Ha közületek valaki bajban van, imádkozzon!
Ha örül, énekeljen, s dicsérje az Urat!"
(Jakab 5.13) EFO







Január 16. AJÁNDÉK

Ajándék érkezett, fogadd,
fény harmatozza arcodat,
csillag derítse lelkedet!
VALAKI eljött, mert szeret.
(Füle Lajos)

"Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt
mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna
vele együtt mindent minékünk?"

(Róma 8.32)







Január 17. FORMÁLJ!

Atyám, műved szemléld bennem,
kedved szerint formálj engem,
mélységekből mindig végy fel,
hadd dicsérlek teljes szívvel!

"Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet."

(Zsolt. 9.2)







Január 18. Dicsérjétek...

Dícsér az Ég, dícsér a Föld,
amelyet LÉNYED úgy betölt.
A szívem belső embere
dícséreteddel van tele.

"Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!"

(Zsolt. 147.1







Január 19. Az Úr az Úr!

Ki magából istent csinál,
megcsúfolja azt a Halál.
Az ÚR az Úr! Rá néz a hit,
ISTEN meg nem csúfoltatik.

"Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül."
(Zsolt. 1.1)







Január 20. Legyen meg!

Többféle baj, kór árnya hint rám
baljós jelet, fáj itt meg ott.
Legfontosabb kérésem immár:
"Legyen meg az akaratod!"

"Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod."

(Máté 26.42)







Január 21. Van-e?

Kérdezte egyszer tőlem valaki:
"Van-e második születésnapod?"
- Igenis - mondtam - van: amikor Ő,
Jézus elhívott és befogadott.

"Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek."

(János 1:13,)


21




Január 22. Sugárzó arcok

Vannak sugárzó arcú keresztyének,
akiknek az Úr mondott valamit.
Feléje ujjong lelkükben a hit,
és amit mondott, abból hittel élnek.

"És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség."

(Máté 17:2,)







Január 23. Valóság

Nem hazudik: az örök élet
VALÓSÁG, nem üres ígéret.
Ne kérdezd hát, hogy biztos-é?
VALÓSÁG az, a KRISZTUSÉ.

"Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében."

(1 János 5.13)







Január 24. Magad adtad

De sokat adtál nekem, ISTENEM!
Sokpénzű ember ugyan nem vagyok,
de íme, itt vagy mindennap velem!
Magadat adtad nekem, ISTENEM.

"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka."

(Jakab 1:17,







Január 25. Evangélizáció után

Hányan tértek meg? - Nem tudom.
Van aki mondta, van ki nem.
De kiderül a járt úton,
s hogy van-e pecsét a hiten?

"Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." 2 Péter 3.9 - Károli

*
"Az Úr sohasem késik el ígérete teljesítésével, bár vannak, akik ezt gondolják. Nem várakoztat bennünket, hanem ő vár ránk türelmesen, hiszen nem akarja, hogy akár csak egyetlen ember is elvesszen. Ellenkezőleg, azt kívánja, hogy mindenki megváltoztassa gondolkozását és hozzá forduljon." 2Péter 3:9, ERV-HU (Egyszerű forditás)







Január 26. Nem vagyok jobb

Nem vagyok jobb ma sem, mint rég,
de mert a hit drágakincsét
KRISZTUSOMNÁL megtaláltam,
megszentelt a vére által.

"Az igaznak házában nagy kincs van; az istentelennek jövedelmében pedig háborúság."

(Példabeszédek k. 15:6,)







Január 27. Mindenre

Minden nappal fogy az erő,
de naponta velem van Ő,
s belőlem bár mi sem telne,
mindenre van erő BENNE!

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít."

(Fil. 4.13)







Január 28. Legyen kedved

Legyen kedved az áldáshoz,
idődet az ÚRNAK áldozd,
s minden napon legyen veled
"elkészített cselekedet"!

"És aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek."

(János 8.29)







Január 29. Füle Lajos: Volt egyszer

Volt egyszer egy vallomásod,
s örömödnek nem volt híja:
magasztaltad, Ki megváltott!
Ma csupán csak nosztalgia?

"Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt."

(1 Tim. 6.12)







Január 30. Füle Lajos: Megváltoztatható

A múlt megváltoztatható!
Fehér lehetek, mint a hó,
ha bűneim a kegyelem:
JÉZUS szent vére fedi el.

"Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál." (Zsolt. 51.9)







Január 31. Füle Lajos: Isten ereje

Az erőtlen ereje nő,
ha hinni kezd, félnie nem kell.
A hit a legnagyobb erő:
ISTEN ereje - az emberben.

"Arra kérem, hogy dicsőséges gazdagsága szerint erősítse meg a ,,belső embert" bennetek a Szent Szellem segítségével," (Efézus 3:16 ERV-HU)


31




Február 1. Füle Lajos: Szirmok

Pillézve hull a hó,
fehér szirmok fekete fákra...
Épp így hullt tavaszon
ránk is a cseresznye virága.

"Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Máté 5:16,)


1




Február 2. Füle Lajos: Dérben a fű

A dér a fű nehéz keresztje,
hiába áll felékszerezve,
csupán halotti pompa ez.
Tél jön, hó-szárnyú szél neszez.

",,Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen." (Lukács 9:23,) Egysz.ford.







Február 3. Füle Lajos: Add meg magad!

Ne úgy tekints URAD, ember,
mintha ellenfeled lenne!
Ne harcolj az Ige ellen,
add meg magad - kegyelemre!

"Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk,
megbékéltetett minket az Isten önmagával
Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk,
még inkább üdvözíteni fog élete által."

(Róma 5:10,)







Február 4. Füle Lajos: Úton

Öreg vagyok, de nem vagyok magányos,
úton vagyok sok kor- és eszmetárssal...
Közel vagyunk már az atyai házhoz,
s hiszünk egy boldog, szent találkozásban.

"Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!" (Zsolt. 71.9)







Február 5. Füle Lajos: Egy háladal

A szokott időt meghaladtam.
Ha megnyílik a föld alattam,
egy háladal száll ég fele,
s elszáll a lelkem is vele.

"Kezedben van sorsom, ments meg ellenségeim és üldözőim kezéből!"

(Zsolt. 31.16)







Február 6. Füle Lajos: Csak az örök élet

Mikor fölöttünk elszállnak az évek,
mikor utunk már nem felhőzi érdek,
leveti balga vágyait a lélek,
s nem fontos semmi, csak az örök élet.

"És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem." (2 Korintus 12:9,)







Február 7. Füle Lajos: Közvetlen szám

Zsoltárok 50,15,
ISTEN közvetlen száma.
Nála mindig van ügyelet,
s ha hívjuk, nem hiába.

"És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem." Zsoltárok 50.15







Február 8. Füle Lajos: Készülök már

Készülök már én is veletek,
barátaim, hulló levelek.
Kezdem már a végső földi dalt,
testem földbe, lelkem égbe tart.

Az első ember földből, porból való,
a második ember mennyből való.
Amilyen a földből való,
olyanok a földiek is,
és amilyen a mennyből való,
olyanok a mennyeiek is.
És amint viseltük a földinek a képét,
úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.

1 Korintus 15: 47-49.







Február 9. Füle Lajos: Nem azé

"Mert nem azé, aki akarja,
nem azé, aki fut..."
Boldog, kinek csendes a szíve,
Boldog, ki várni tud.

"Boldog ember az, akinek te vagy erőssége,
s a te ösvényeid vannak szívében." (Zsolt. 84.6)







Február 10. Füle Lajos: A véka alatt

A véka alatt kialszik a láng,
a tétlenségben elernyed a test,
a hallgatásban elfárad a szíved...
- Szólj, tégy, világíts, mert elvész a rest!

"Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak." (Máté 5:15,)







Február 11. (Füle Lajos: 365 napon)
AZ ÉLET KÖNYVE (JEL 3,5)

Az Élet Könyve lapjain nevek.
Ott tartja számon Isten azokét,
akiken nem lett úrrá a sötét,
akik helyett a Krisztus vérezett.

"Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt."
(Jel. 3.5)


11




Február 12. Füle Lajos: Így lehetek

Leszállott az égből a földre,
hogy bűneink itt eltörölje
vére árán, szörnyű keresztjén.
Így lehetek én is keresztyén.

"Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;" (1 Korintus 15.3)







Február 13. Füle Lajos: Emlékezés

Vezetőkre emlékezem,
kik hirdették nekem az Igét,
megmutatva az ATYA szívét,
majd elengedték a kezem.

"Engedelmeskedjetek előljáróitoknak és fogadjatok szót,
mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt
örömmel míveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem
használ." (Zsidó. 13:17,)







Február 14. Füle Lajos: Indulj!

Ne maradj ily elárvult,
indulj URAD elébe,
istentelen magányból
istenes közösségbe!

"Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk.." (1 János 1:3,)







Február 15. Ismeri

Testvér a testvért néha félreérti,
sőt egyet-egyet olykor meg se lát,
de ismeri az ISTEN az övéit,
és felmutatja bennük Önmagát.

"Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."(Mát. 23.8)







Február 16. Füle Lajos: Közös többszörös

Az én JÉZUSOM, a te JÉZUSOD,
az ő JÉZUSA EGY ÉS UGYANAZ.
Ő a Megváltó, a Megbocsátó,
EGYBESZERKESZTŐ KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS.

"Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." (Efézus 5:14,)







Február 17. Füle Lajos: Meghallom-e?

Fáj-e szívem, hogyha késnék?
Meghallom-e zörgetését,
s zárt ajtómat sarkig tárva
behívom-e vacsorára?

"Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem." (Jel. 3.20)







Február 18. Füle Lajos: A örök manna

A manna nem tárolható,
csupán naponta szedve jó
a soha meg-nem-unható
örök manna: az égi SZÓ.

"És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik. Angyalok kenyerét
ette az ember, bőséggel vetett nékik eleséget..." (Zsolt. 78.24-25)







Február 19. Füle Lajos: Türelem

Lélek gyümölcse, türelem,
teremj, teremj meg újra bennem,
taníts meg csendben elviselnem
azt is, mi tőlem idegen.

"Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret."
(Zsid. 10.36)







Február 20. Füle Lajos: Ködben a fa

Minthogyha lélek volna a
kúszó ködökben lenn a fa.
Fejére búcsú csöndje ül,
s szálló ködökkel elröpül.

"Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: már-már ott lakoznék lelkem a csendességben." (Zsolt. 94.17)







Február 21. Füle Lajos: Közös feladat

Rontsátok le a lelki falakat,
bontsátok el a kerítéseket!
Kicsinyes viták, eltörpüljetek!
JÉZUSNAK élni közös feladat.

"Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat..." (Efézus 2:14,)


21




Február 22. Füle Lajos: Megtérnek-e?

Szeretteink megtérnek-e,
kikkel összeláncolt az élet?
Lesz-é vajon új élete
csak egynek is? - Biztass, ígéret!

"Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám." (Máté 12:30,)







Február 23. Füle Lajos: Temetünk

Temetünk, megint temetünk,
valaki mindörökre elment.
Menni kell, ha hívják az embert.
Készen vagyunk? - Készen legyünk!

"Ezután egy hangot hallottam a Mennyből. Ezt mondta nekem: ,,Írd le ezt: mostantól fogva boldogok és áldottak, akik az Úrban halnak meg."
,,Igen — mondja a Szent Szellem —, most már megpihenhetnek a munkájuk után, mert amit elvégeztek, az követi őket." (Jelenések 14:13,)







Február 24. Füle Lajos: Mi lesz, ha...?

Hány kezdés nem jut el a célig,
hány ösvény nem fut fel az égig,
hány küzdés nem jut el a vérig!
Mi lesz, ha egyszer számon kérik?

"Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne." (Lukács 8:17,)







Február 25. Füle Lajos: Ahova hívnak

Ahova hívnak, én megyek
az örömhírt hordozva váltig,
követségében mindhalálig
az ÚRNAK, AKI áld, szeret.

"Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel."

(2 Kor. 5.20)







Február 26. Füle Lajos: Valaki jár

Valaki jár az emberek között,
hív, simogat, gyógyít sok szenvedőt,
és Rá figyel, Őt várja, aki él:
"megrepedt nád, pislogó gyertyabél".

"Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg." (Ézsaiás. 42:3, Károli)
*
Aki megtört, mint a nád, ő nem töri össze.
Akiben már alig pislákol az élet, mint az olajmécs lángja, ő nem oltja ki. Igazságot szolgáltat hűségesen. (Ézsaiás 42:3 ERV-HU )







Február 27. Füle Lajos: Az örülőkkel

Gond, félelem már messze tőlem,
örülhetek az örülőkkel,
hisz én is oly kegyelmet nyertem:
JÉZUS KRISZTUS bennük és bennem!

"Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal!" (Róma 12.15)







Február 28. Füle Lajos: Menedék

Miközben a TV- adók
szennyet, pornót, erőszakot
számlálatlanul ontanak,
menedéket az Ige ad.

"Menedéke ő a gyengéknek és szegényeknek, a nyomorultat megsegíti!"

(Zsolt. 72.13) ERV-HU







Február 29. Füle Lajos: A szél

"Megtértem" - mondod halkan, én
hittel bólintom rá az Áment.
Itt járt, lelkedhez ért a Szél,
ki tudja, honnan jött, hová ment?

"A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod,
de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki,
aki Lélektől született." (János 3:8,)








Képek - vallási


Link

Link
Link










 
 
0 komment , kategória:  Füle Lajos   
Füle Lajos: De jó is újrakezdeni
  2019-02-26 19:45:37, kedd
 
 




Füle Lajos: DE JÓ IS ÚJRAKEZDENI


De jó is újrakezdeni az életet, naponta hittel!
Mosolygó szívvel veszteni a tegnapot, mely rosszra vitt el,
S ahonnan meghozott a reggel.

A fáradság bilincseit a hajnalok vígan ledobják,
Pehelyként dobja föl a hit a holnapok kőszikla-gondját,
S zászlóit az imák kibontják.

Hol szüntelen terített asztal: Az ige vár, táplál, marasztal.
De jó is hálát mondani, Érezni a kimondhatatlant, Éhet és szomjat oltani,
Hol szüntelen terített asztal: Az ige vár, táplál, marasztal.

De jó is frissen menni bölcs, jó utakon, jó cél felé,
Míg szívünkben, mint a jó gyümölcs, új emberünk lassan megérik...
De jó így haladni - az égig!

,,Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!"
Zsoltárok 130:4

Jézus: ,, - Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára." Máté 26:28

De jó is újrakezdeni...


De jó is újrakezdeni - Slideplayer

Link







































 
 
0 komment , kategória:  Füle Lajos   
A hosszú élet titka
  2019-02-25 20:00:27, hétfő
 
 




A HOSSZÚ ÉLET TITKA


Ez a 30 másodperces gyakorlat a hosszú élet titka. Tanuld meg te is, teljesen újjá fogsz születni!

Naponta 30 másodpercig végezzük az alábbi gyakorlatot. Könnyedén megszabadulhatunk a méreganyagoktól!

labtorna





Egy szovjet mérnök, Alexander Mikulin repülőgép motrokat, és sugárhajtású repülőgép hajtóműveket tervezett. Ötven éves korában súlyos szívproblémát diagnosztizáltak nála, és szinte bármilyen mozgástól, komolyabb fizikai megterheléstől eltiltották. Neki köszönhetjük a vibrogimnasztika feltalálását, amely mindennapos gyakorlásával akár évtizedekkel meghosszabbíthatjuk életünket.

Mikulinnak akkor 3-4 évet jósoltak az orvosai, de ő elhatározta, hogy megmenti önmagát. Mérnöki szemmel komolyabb vizsgálat alá vetette az emberi test működését, és rájött, hogy minden probléma gyökere a nagy vénákban keresendő.

Mikulin egy sor olyan gyakorlatot állított össze, mely segítségével megőrizhetjük vénáink, és egyben szívünk egészségi állapotát is. Naponta csupán harminc másodpercet kell áldoznunk azért, hogy hosszú és egészséges életet élhessünk. A vibrációs vagy rezgéstorna lényege a következő:

Álljunk nyugodtan, a lábfejeink legyenek párhuzamosak egymással, emelkedjünk lábujjhegyre kb. 1-2 cm-re, majd hirtelen "essünk" vissza a sarkunkra. A sarok emelésekor az izmaink összehúzódnak, és felfelé nyomják a vénából a vért. Amikor “lezuhanunk", a vér megfordul, és elindul a szív felé, csökkentve annak terhelését.

A gyakorlat 30 másodpercig tart, ezután iktassunk be egy 10-20 másodperces szünetet. Naponta 8-10 alkalommal megismételhetjük. Ez a mozgásforma azoknak ajánlott leginkább, akik ülőmunkát végeznek. A mozdulatsort akár munkahelyünkön, az irodában vagy máshol is gyakorolhatjuk, szakítsuk meg munkánk egészségünk érdekében legalább ennyi időre.







Mi a hosszú élet titka?

Link



Na, erre biztos nem számított - Itt a hosszú élet titka

Link



... és mindez humorban








 
 
0 komment , kategória:  Egészségünk érdekében...  
Füle Lajos versei
  2019-02-24 20:30:47, vasárnap
 
 







FÜLE LAJOS VERSEI


Füle Lajos ( Cegléd, 1925 - 2015. április 19.) Ybl-díjas építészmérnök, református költő. Noha iskolás kora óta írt verseket, a lelki ébredését követően kezdte megtalálni azt a medret, amelyben később is folyt költészete. Ekkoriban még szó sem lehetett arról, hogy verseit kiadják, ám keresztyén körökben egyre többen olvasták Isten csodáiról, szeretetéről és saját megtapasztalásairól szóló sorait. Gyakran szolgált verses bizonyságtételeivel, versei gépelt formában terjedtek, valamint az akkor még külföldön kiadott Vetés és Aratás folyóiratban jelentek meg.

Első kötete 1989-ben jelenhetett meg A hamu tanítása címmel. A költő további kötetei: Ne félj!; Akkor jön el; Építsd velünk!; Ne nyugodj bele!; A templom áll; Utak és kapuk; Hoztál-e napsugárt?; Ének a cseresznyefáról; 365 napon; Szent ámulással; Ünnepeink versekben; Futás.

Füle Lajos nagy csodálója Isten világának. Az Ige által lángra gyújtott költészet az övé. Verseiből gyakran köszönt ránk a szépség, az áhítat és a belső csend, amelyben mindez megszólítja az embert. A családi élet örömei és gondjai is visszhangra találtak soraiban, de írjon bármiről is, végső soron mindenütt a megfeszített és feltámadott, Lelkével új életet adó Jézus Krisztus előtt hajt térdet a költő.







Köszönöm, hogy hinni, remélni
én is ide jöhettem: é l n i !
S földi időm, ha itt letelne,
kaput nyitsz az időtelenbe,

/Füle Lajos/



Link








ADD ÚJRA!


Ahová mindig visszatérünk,
ahová mindig visszahullunk,
akármilyen magasba értünk...

Ahol szétnyílik kapzsi markunk,
és minden érték semmivé lesz,
mit lázasan űztünk, akartunk...

Ahol lehull rólunk az álarc,
ijesztő pőre lesz a lelkünk,
s a látszatért sincs már tovább harc...

Ahol nincs vég, csak drága kezdet:
Ó add, URUNK, add újra nékünk
ajándékul örök Kereszted!







AKKOR JÖN EL


Ha fájni kezd majd, ami vagy,
és ami nem vagy, bár lehetnél,
majd ha bevallod végre, hogy
sosem voltál igaz keresztyén,
ha fájni fog, hogy annyian
vannak, kiket megejt a tévhit,
s ajkadról értük száll ima,
akkor jön el az ébredés itt.

Majd hogyha bűnné lesz a bűn,
s a Golgotához sírva érsz el
letenni ott mind keserűn
nem alkudva testtel és vérrel,


majd ha hálát adsz JÉZUSÉRT,
s a döntésed is végleg megérik,
mert megtisztított az a Vér
akkor jön el az ébredés itt.

Majd hogyha jobban érdekel
kik ők, akik vetnek, aratnak
s közéjük állsz és nem leszel
többé olyan fontos magadnak,
mert látod már a tájat itt,
amely aratásra fehérlik,
s munkára lelkesít a hit
akkor jön el az ébredés itt.







ANYÁMAT LÁTOM


Irdatlan messzeségen át
Anyámat látom: múltba omlott
part mentén, végtelen fasor
végén, magányos árva pontot.

"Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián?
És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem." (Ézsaiás 49:15,)







BIBLIÁM


Ha fáradt vagyok - üdítő nyughelyem.
Ha sötét vesz körül - szava égő mécsem.
Ha éhes vagyok - éltető kenyerem.
Ha ellen szorongat - fegyvertársam nekem.
Ha beteg vagyok - mennyei patikám.
Ha egyedül állok - barát vár benne rám!







CSAK Ő SEGÍTHET


Csak ő segíthet, ha jön a vihar,
s mindenki fél, és minden megremeg.
A tanítványok szavára sehol
nem csendesednek le a tengerek.







CSEND


Nagy tervek, eszmék melegágya,
Gondolkodó számára bánya.

Sok színes élet szürke vége.
Buták és bölcsek menedéke.

Kiégett szívek balzsamírja,
Hangos szavak mély tömegsírja.

Megbántott, sértett énre pólya.
Temetőkertek takarója.

Fáradt, kihűlő szív verése...
Csend, csend: az Isten érkezése.







DE JÓ IS ÚJRAKEZDENI


De jó is újrakezdeni az életet, naponta hittel!
Mosolygó szívvel veszteni a tegnapot, mely rosszra vitt el,
S ahonnan meghozott a reggel.

A fáradság bilincseit a hajnalok vígan ledobják,
Pehelyként dobja föl a hit a holnapok kőszikla-gondját,
S zászlóit az imák kibontják.

Hol szüntelen terített asztal: Az ige vár, táplál, marasztal.
De jó is hálát mondani, Érezni a kimondhatatlant, Éhet és szomjat oltani,
Hol szüntelen terített asztal: Az ige vár, táplál, marasztal.

De jó is frissen menni bölcs, jó utakon, jó cél felé,
Míg szívünkben, mint a jó gyümölcs, új emberünk lassan megérik...
De jó így haladni - az égig!

,,Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!"
Zsoltárok 130:4

Jézus: ,, - Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára." Máté 26:28

De jó is újrakezdeni...


De jó is újrakezdeni - Slideplayer

Link








AZ EGÉSZ NÉP ÖRÖMÉÉRT


Annyi itt a szomorú ember,
a szegény, a vigasztalan!
Én az egész nép öröméért
állok Elődbe, JÓ URAM.

Az angyalokkal ezt ígérted
a betlehemi ég alatt,
vess hát véget a szenvedésnek,
melegítsen át, mint a Nap,

az az öröm, mit JÉZUS által
adtál, mi el nem veszthető
az életben, sem a halálban.
Ádvent van... Ismét eljön Ő!







EGYETLENEGY


Szétzüllik a vágyak csapatja,
ez erre, az amarra megy,
szívem mind, mind magára hagyja,
csak egy marad, egyetlenegy:

Egy lábnyomot követni végig,
célomhoz egyre közelébb,
egy ölelést szívemre zárni
s megőrizni a melegét,

Egy látomást kísérni végig,
sötét, sivatag helyeken,
egy álomért küszködni végig,
míg valóság lesz odafenn.







EGY ÉLETEN ÁT FOLYTON TÁVOLODNAK


Egy életen át folyton távolodnak,
huncut, parányi léptekkel elébb,
sokszor léptük, útjuk, vágyuk egyre hosszabb.

Érzékeikbe gyűjtve messze visznek
sok-sok meleg színt, mint hamubasűlt
emlékpogácsát, hazai derűt...
Más illatokkal, színekkel telik meg

mégis a szívük, és lassanként lekoptat
róluk idő, kor sok-sok otthonit,
szeretetük is részvétté kopik,
s egy életen át folyton távolodnak...







ELINDULT A FIÚ


Hogy betelt az idő, kaput nyitott a távol,
s elindult a FIÚ az örökkévalóságból.
Múló év ezreken úgy lépett át a lába,
mint kinek az idő cselédje, hű szolgája.

Váratlan érkezett egykor, karácsony este,
gyermek képében egy parányi, gyönge testbe',


s volt, ki sejtette már: e mustármagnyi Élet
megnő majd, s átszövi végül a Mindenséget.

"Bízd rá magad, csak úgy, mint ezelőtt!
Újra kínál kegyelmet meg erőt.
Életed a kezébe veszi Ő:
Krisztusra nézz! Krisztusban a jövő!"







ELJÖN AZ IDŐ


Eljön az idő,
amikor a magunk tettei
eltörpülnek, semmivé válnak,
és nem marad semmi más kincsünk,
csupán ISTEN nagy tettei
múltunkra nézve is,
jövőnkre nézve is.







EMBEREK JÉZUS NÉLKÜL


Vak utakon bolyongva járnak,
céltalanság kíséri őket.
Búfelejtő, nagy akarással
néha-néha összeverődnek
s szétrebbennek riadtan újra,
mennek tovább, jobbat keresvén...
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számukra, testvér!

Vonja őket hiú reménység,
ott születik, s ott hal ki bennük.
Hajtja őket kegyetlen éhség:
szeretetre éhes a lelkük.
Vágyat esznek, és álmot isznak,
és meghalnak egy őszi estén.
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számukra, testvér!

Az életed megáldott élet,
nem vagy pedig különb te náluk.
Mért hogy nekik rongyos a szívük,
és szennyes a lelki ruhájuk?
Nincs JÉZUSUK! Halld csak, a LÉLEK
zokogva sír mind, mind elestén...!
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számukra, testvér!







ÉJSZAKA A GECSEMÁNÉBAN


Éjszaka van... a Gecsemáné
csupa illat csupa madárdal.
Valaki meghajolva áll
a fák alatt a hold sugárban.

Alatta vígan zsong a fű,
ezer tücsök cirpel a réten,
csak az ő lelke keserű,
kétségek dúlnak belsejében.

Le kell-e tenni életét?
Hullatni a váltság hozó vért
ezért a hitvány emberért?
Júdásokért, írástudókért?

Istentelen Izráelért,
ki szüntelen vétkezvén lázad?
Ólálkodik, árulkodik,
és - megöli a prófétákat?

Heródesért, Pilátusért,
kik fölötte fognak komázni,
tanítványokért, akik egy
óráig sem tudnak vigyázni?

Le kell-e tenni?... Messze néz,
s elődereng ködből a távol;


Népek, veszendő századok
jönnek elő az éjszakából.

Úgy szenved ember és barom!
S mind-mind a jobb után sóvárog...
Hiába! Tenger lesz a könny,
Üvöltő orkán lesz az átok.

Előtte vérpatak folyik,
és szív formája lesz a rögnek,
mögötte harctér lesz a föld,
s a porban milliók hörögnek.

Közéjük roskad... vége már,
eldőlt a harc a szíve készen.
Ott áll a keserű pohár
ég, föld között, Isten kezében.

,,Atyám, legyen, ha akarod!
Tied a terv s szívemnek vére."
- Júdás most indul el talán.
Jézus megy a kereszt elébe.

Elcsöndesül az éjszaka,
lenn bűnben álmodik a város...
alszik Jakab, Péter és János.







ÉLŐ TÜKÖR


Lelkünket, mint a fényt az este,
az ég magához visszavonja.
Hanyatló árnyék hull a rögre:
a testünk porrá lesz a porba'.

Utánunk másik nemzedék jön.
Mi lesz szerelme, álma, útja?
Eltéved-e a rengetegben,
nyomunkat hogyha szél befújja?

Én nem tudom, de lelkemet, mint
élő tükröt, a fénybe tartom,
hogy ISTENÜNK örök derűjét
sugározza fiúnkra arcom.

Kegyelme százezernyi színét
szeretném így tükrözni vissza.
Hadd láthasson ő is az égig,
Míg lelke ezt a fényt felissza!







ÉS AZ ÁRA?


Építkezni! Nagy a láz,
fényes otthon, cifra ház,
minden ponton új elem,
nőttön nő a kényelem...
És az ára?

Nagy telek vár, jó víkend,
fóliázott konyhakert.
Díszkerítés is telik
minden hétvég ott telik...
És az ára?

Ékesít az iskola,
a második diploma,
doktorátus... Ennyi kell!
Testhez áll a sok siker.
És az ára?

Gürcölsz, egyre többre mégysz,
mindíg jobban kell a pénz,
váltig űz a "nem elég",
hajt az ifjabb nemzedék...
És az ára?

Mindezeknek élve, mondd,
bölcs voltál-e vagy bolond?
Ballagván a vég felé
nem a lelked ára-é,
mit elértél?

Közben hányszor szólt az ÚR!
Mennyi Ige porba hullt!
Mit viszel s mi lesz veled,
ha elkérik lelkedet
még az éjjel?







FÁJT MÁR NEKED A BŰN?


Fájt már neked a bűn?
Jobban mint a fogad,
gyomrod vagy derekad?
S akadt már orvosod?
Vagy átmenetileg
segített rajta csak
pár ismert háziszer:
önigazság-tapasz,
felejtés-pirula,
hazugság cseppjei?

De meddig? S mit csinálsz,
ha egyszer újra fáj
s jobban mint valaha?
Mert krónikus a baj,
és fájni fog a bűn,
jobban, mint a fogad,
gyomrod vagy derekad.







FELTÁMADOTT!


Húsvéti reggel
tavaszi kedvvel
zeng a berekben:
Feltámadott!

Egei kéklik,
szelei végig -
zúgják az erdőn:
Feltámadott!

Dongói dongják,
méhei zsongják,
kórusban mondják:
Feltámadott!



Lepkéi írják,
bimbói nyílják,
fűből virítják:
Feltámadott!

Égi madárkák
dalolva szántják
az új barázdát:
Feltámadott!

Tavasz van íme,
hatalmas ige
zuhog a szívre;
Feltámadott!










FUTÁS


Fut a gyermek a labda után
leszegett fejjel, tűzpirosan,
se lát, se hall, csak egyre rohan.
Guruló labda lett a világ,
szüntelen űzi, hajtja a vágy,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió anyai kétségen át,
gyönyörűszépen
s balga-bután
fut a gyermek a labda után...

Fut az ember az élet után...
Leszegett fejjel gyötri magát
kincseit egyszer csakhogy elérje,
kergeti álma, hajtja a vére.
Kenyér gurul a lába előtt,
vagyon gurul a vágya előtt,
hírnév, dicsőség álma előtt.
Rohan utánuk éveken át,
a fogyó úton, életen át,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió isteni bánaton át, gyönyörű szépen
s balga-bután
fut az ember az élet után...

Fut az ISTEN az ember után,
mert mindent lát és szánja nagyon,
guruló szívét csakhogy elérje,
hogy fut utána, hull bele vére!
Ott fut az utcán,
ott fut a téren,
egész világon,
sok ezer éven,
sok mérhetetlen,
megérthetetlen,
keresztre írott szenvedésen át,
hulló Igével,
kiontott vérrel,
viszonozatlan,
mély szerelmével
fut az ISTEN az ember után...







A GYERMEK


Farkas üvöltött kinn az éjben,
s nagyon, nagyon rég, sok-sok éve
eljött a Gyermek Betlehemben
mezítelen, mint bármely ember.
Fektették szalmás jászolágyba,
de csillag volt a koronája,
csillag a hűvös, messzi égen.
Ő meg testének börtönében
oly egyszerű volt, oly parányi!
Nem isteni és nem királyi.
És mégis... eljöttek királyok,


s a pásztorok is rátaláltak,
mert hittek égi, szent jelekben
/oly egyszerű s oly érthetetlen/.

Feküdt a Gyermek csendben, mintha
nem érdekelte volna mirrha,
tömjén, arany, a bámuló nép,
s nem értve semmi földi szót még,
de sejtve már a gúnyt, keresztet,
megremegett és sírni kezdett.







GYŰRŰ


Gyűrű: családi kör.
életkeret, tükör,
a szívnek foglalat,
tolvaj előtt - lakat.
Egyszerű és csodás
titok és vallomás,
tavasz és szerelem,
múlt és történelem,
meg-nem-szűnő varázs,
nagy, nagy megáldatás.







HA CSENDBEN LENNÉL


Ha csendben lennél... Lenne rá okod,
tán felfigyelnél, mint a pásztorok.
Ők hallottak és láttak, mert lehet
az éjszakában angyaléneket
hallani, csak a lélek csendje kell
hozzá, mikor nem ember énekel,
mikor felülről jön az üzenet,
mikor VALAKI nyitja füledet,
s az Ég, a Föld, a LÉLEK, az anyag
beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad.

Ha csendben lennél, szinte hallanád
a molekulák termikus zaját,
sőt hallanál- a földi zaj helyett -
égi Igét és angyaléneket,
szívig elérőt és csodálatost,
s véget nem érő ünnep jönne most!







HA EZT MEGÉRTED


Ha ezt megérted, szebb lesz a világ,
és gazdagabb lesz számodra az élet:
titok se fáraszt, és kétség se bánt,
mindent megértesz, hogyha ezt megérted.
Akkor leroskad benned a miért,
elcsöndesülnek lázas keresések:
amennyit hiszel, annyi a tiéd!
Mindent megértesz, hogyha ezt megérted.







A HAMU TANÍTÁSA


A hamut néztem reggel odalent
a nagy kosárban, míg pihent puhán,
s szürke elomló halmai felett
megéreztem egy nagy kérdőjelet.

A nagy kosárban benne hallgatott
a fű, a fa, az erdő élete,
és kijelentést hordozott a csend,
hogy hivatásának mind megfelelt.

S míg a kapuban a kosár hamu
útjára készült némán, boldogan,
hogy valahol egy csendes nyughelyen
a földbe térjen s humusszá legyen,

úgy éreztem, hogy láthatatlanul
körülállják a boldog kis szobák,
körülállják a dermedt emberek,
s megköszönik, hogy otthonuk meleg.

Ott álltam én is a kapu alatt,
és megáldottam én is a hamut,
és megköszöntem a kérdőjelet,
melyet szívembe ISTEN így vetett:



"El tudsz-e égni lassan másokért,
mint egy darab fa, hogyha tűzbe vet
dermesztő télben egyszer a kezem?
Szolgálsz-e zokszó nélkül s nesztelen?

Akarsz-e égni szent oltáromon
névtelenül, mint egy a sok közül,
ha életedből csak hamu marad?
Feláldozod-e így is magadat?"

A hamut néztem, s néztem a szívem.
- Árnyékok jártak a kapu alatt -
Én erre képes nem leszek soha,
de JÉZUS él, és áll a Golgota!

És éreztem, hogy Ő a felelet,
és éreztem, hogy benne az i g e n.
Az ISTEN LELKE távlatot nyitott,
ott állt kibontva, ott várt a titok,

hogy végtelen nagy szoba a világ,
s hideg van benne sokszor, vad hideg,
de lángra gyújtott életek dalolnak
az áldozatról, és övék a holnap.







IGAZ, HOGY JÉZUS ÉRTEM HALT?


1
Igaz, hogy Jézus értem halt,
S eltörlé bűnömet?
Isten Fia a fán meghalt
S megmenté lelkemet?

A kereszt az a hely,
Hol feltünt regelem,
Vak valék,ott megnyilott a szemem,
Mert a szivembe Jézust bevevém,
Hozsánna a béke ím enyém!

2
A Bárány hordta vétkemet,
A kínos keresztfán,
Abból valóban láthatom
Szerelmét én hozzám.

A kereszt az a hely,
Hol feltünt reggelem,
Vak valék, ott megnyilott a szemem,
Mert a szivembe Jézust bevevém,
Hozsánna a béke ím enyém!

3.
Könnyemmel meg nem adhatom,
Nagy tartozásomat.
De íme, Jézus átadom
Tenéked magamat!

A kereszt az a hely,
Hol feltünt reggelem,
Vak valék, ott megnyilott a szemem,
Mert a szivembe Jézust bevevém,
Hozsánna a béke ím enyém!







IMÁDSÁGOK


Tudják, kik az Urat imádják:
nincs meg-nem-hallgatott imádság,
csak nem teljesített kérés, ha
az válhat a javunkra néha.
Színe előtt jó, ha így állunk,
mindent jobban tud Ő minálunk,
s ha úgy áld, hogy nem teljesíti
imánk - nem kell miatta sírni.







ISMÉT KERES


Ismét keres,
mikor ajkunk körül
eltévednek a nevetések,
szánkban a szó,
bensőnkben az öröm.
Mikor magunknak is
idegenül lengünk az űrben,
mint fán levél
hullás előtti pillanatban...
Ott ránk talál
ismét és végérvényesen.







JÚDÁS


Harminc ezüst... Az üdvösség ára,
s egy csók a nyugta érte,
mikor felér az Olajfák hegyére,
halálos csók a Mester homlokára.

Harminc ezüst! Ez fogható s temérdek!
Bolond, ki más csodát vár.
Igaz, hogy látta feltámadni Lázárt
s tenger csodát még, ám vak most az érdek.

Harminc ezüst! Ez észbontó varázslat!
Felujjong régi énje,
vad indulókat zeng a pénz zenéje:
megveheti a világot magának!

Meg is veszi, megy már... De lesben áll,
prédát kutat az éjben,
csontos kezében hurkoló kötéllel
- harminc ezüstért - a konok Halál.







KARÁCSONY


Mindig szép volt, mindig szép marad,
amíg gyermek lesz az ég alatt.
S mindig lesznek, míg a föld forog,
ünnepváró, pöttöm vándorok.
Én is, ámbár felnőtt a nevem,
ma is várom, ma is szeretem,
s amíg az ember gyermek egy kicsit,
mindig is vár tőle valamit.
Karácsony vagy fenyőünnep?


Nem bánja azt a Mindenható.
Jézus, aki akkor született,
átlépi az évezredeket.
S ajándékát boldogan veszi,
aki hisz és aki nem hiszi.
Hisz őérte és őáltala
csendül fel az ember dallama.
Mindegy: vallja vagy tagadja-e?
Mindaz, aki él, Őbenne él.
Karácsonykor szíve, ha derül,
öntudatlan Őneki örül.
S Ővele, ki Megváltó, csodás,
jászolbölcsős, töviskoronás.







KARÁCSONYI KÖNYÖRGÉS


Mint Betlehemben, zsúfolt a város,
megszállta tenger idegen.
Uram, szállásra hol találsz most?
Nem maradsz-e a hidegen?

Szívem istállójába, amely
szálást csak barmoknak adott
térjél be hát! Számodra van hely,
találsz egy csendes jászlat ott.

Csillogó arannyal, drágakővel
nincs ékesítve ez a ház.
Mégis, ne rettenj vissza tőle,
ha szénát, pozdorját találsz,

Ha nem lehet méltó tehozzád,
Kinek egek örvendenek...
Lásd, ez vagyok... térjél be hozzám,
s hozd el számomra fényedet!







KARÁCSONY KÖZELEDTÉN


Karácsony közeledtén
valami jóleső feszültség
izgalma árad szerte bennem:
A tenni, a teremni-vágyás
meggazdagító kényszere.

Nincs aranyam, tömjénem, mirhám,
csak íme, e gyümölcsöző vágy,
e mindenkinek jót kívánó,
öröm-sarjasztó akarás.

Karácsony örök Gyermeke,
eljött és jövendő Messiásunk!
Ó add, hogy adni tudjak,
Hogy életemnek értelme legyen!







KINEK CSILLAGA VAN


Kinek Csillaga van,
legyen maga a béke,
hogy minden dolga itt
békében menjen végbe!

Kinek Csillaga van,
legyen felette bátor:
szeressen vakmerőn,
de érte mit se várjon!

Kinek Csillaga van,


öltözzék friss reménybe,
hogy ISTEN LELKE is
cselekszik benne, érte!

Kinek Csillaga van,
ámuljon, mert az IGE
testté lett, s boldogan
daloljon Róla szíve!







KÖNYÖRGÉS


Ha néha eltakar is
előlem ördög-árnyék,
segíts sietve menni
Eléd egy fénysugárért!

Hogyha szemembe esnék
porszemnek a hiúság,
láttasd, hogy talmi kincsnél
többet ér a fiúság!

Mikor konok magamban
hang nélkül sír a LÉLEK,
vedd el gonosz varázsát
a kárnak és szemétnek!

Pislogó gyertyabél kér,
megtöredezett nádszál:
Ne olts, ne törj el, JÉZUS,
a magadénak lássál!







KÖSZÖNÖM A MELEG SZOBÁT


Köszönöm a meleg szobát,
Köszönöm ezt az estebédet,
A feleségem mosolyát,
S amit meleg szívvel elém tett.

Az óra tik-takos szavát,
Köszönöm a nyugtató csendet,
S azt is, hogy egy-egy jóbarát
Otthonunkba néha becsenget.

Köszönöm a munkámat is,
Fáradásom és pihenésem,
S hogy a kegyelem árja visz
Örömön át és szenvedésen.

Köszönöm az énekeket,
Jövő-menő áldott Igéket,
S azt is, hogy egy-egy vers felett
Melengetőn nyugszik a Lélek.

Köszönöm, hogy zengő tavasz
Siet felénk ezer virággal,
Köszönöm, hogy Te itt maradsz
Velünk, Uram, tavaszban, nyárban.







LÁTNI


Látni... Van ennél nagyszerűbb?
Látni: hogy zsendül kinn a fű,
látni: hogy árad fönn a fény
bimbók, faágak erdején!

Csodálni nyíló, kék eget,
Rügyet, virágot, életet.
Látni a mindig új csodát:
anyát gyerekkar hogy fon át,
fénylő szemet, mely elbűvöl
s tükröz... Van ennél szebb tükör?

Látni iramló, gyors utat,
hol testet ölt a mozdulat,
az élet örök ritmusát:
rigót hogy himbál gyönge nád,
vetést hogy fésül könnyű szél,
árnyat hogy nyújt az erdőszél.

Látni, ha nő az esthomály,
Lámpát hogy gyújt a fénybogár.
S mikor a csend már érni kezd,
látni ,,az égi gálaest"
tündöklő csillag szépeit,
amíg szemünk úgy megtelik,
hogy több nem is fér már bele,
lezárul fáradt fedele.

S hunyt szemmel látni meg olyat,
amit nyitott szem nem mutat,
amit öt érzék elszalaszt,
mit nem mutathat meg csak AZ,
AKI teremtett és teremt
közel valót és végtelent,
harmóniát és színeket,
látó szemet és szíveket:
meglátni ŐT, megsejteni,
s NEVÉT csodálva ejteni!







LELKÜNK ÉJSZAKÁIBAN


A lelkünk éjszakáiban
sebhelyek a kihunyó fények:
kiégő vágy, hamvadt öröm -
lehulló csillagok.

Egy Csillagtól gyógyul az éj,
ujjong a fény, derül a lélek,
ott izzik Betlehem felett:
'Naptámadat a magasságból'.







A MAGVETŐ ISTEN


Szállnak évezredek
s az Isten egyre vet,
hibátlan életet
Ige-magból, mert szeret vetni,
megáldani, szeret szeretni.

Vet az útfélre is,
köves talajba is,
még tövis-fölverte földbe,
s termő szívekbe is.
Bőven vet, s többször is.



A mag, a mag mind csíraképes.
Ki hát a vétkes,
ha sokszor semmi lesz
az áldott Igemag?

Jaj annak, akiben
csírát nevel, s kihal,
aki adós marad
a harminc-annyival!







A MEGBOCSÁTÁS


A megbocsátás mindig boldogít.
A megbocsátás drágakő a hitben,
az ajándékok ajándéka, mit
értünk adott és ránk bízott
az I S T E N.







A MEGBOCSÁTÓ KEGYELEM


A megbocsátó kegyelem
ádvent-időn ismét elénk jön.
Kinek a Csillag megjelent,
irtózik az ítélkezéstől.
Tudja - miközben szenvedi -:
megbűnhődik végül a gazság,
de ISTEN ítéletei
az értelmünket meghaladják.






MENEDÉKEM: AZ ÖRÖK ÉLET!


Múló időm, Uram Teremtőm,
csak forgács az időtelenből,
a véges út, a földi pálya
a teremtés hasadt szilánkja.

Hogy is lehet, hogy e szilánkot
jelenléteddel így megáldod?
S a halandó emberi lelket
hatalmaddal újjáteremted?

Köszönöm, hogy hinni, remélni


én is ide jöhettem: é l n i !
S földi időm, ha itt letelne,
kaput nyitsz az időtelenbe,

mert a múlás csalóka látszat,
mert hatalma nincs a halálnak
azon, akit Krisztusa éltet!
Menedékem: az örök élet!







MÉLTÓ SZENVEDÉLY


Legszebb, emberhez
legméltóbb szenvedély:
örömöt szerezni.
Gyógyító kúra ez
betegségben, szomorúságban.
Biztos védelem
az érdektelenség köde,
az önzés fagya ellen.
Boldog, ki ebben égeti magát!
Élete füstje,
mint jóillatú áldozat,
száll fel az égre...







MINDEGY


Mindegy életünk
hány évből áll itt,
nem a tartama,
tartalma számít.







MIT ÜZEN AZ ÉLETEM?


Mind gyakrabban kérdezem:
Mit üzen az életem másnak?
Minek voltam itt?
Életem elfolyt éveit mire tékozoltam el?
Mit bízott rám MESTEREM?
Bűnbánattal kérdezem:
Mit üzen az életem?
Hirdette mit Tőle vett,
hogy az ISTEN SZERETET?
Üzente,hogy az a Vér megtisztít a KRISZTUSÉRT,
minden embert aki hozzá viszi bűneit ?
Mutatta a Golgotát?
Hirdette,hogy van tovább,hogy van Út a Menybe fel?
Mit üzen az életem?




-





NE FÉLJ!


Háromszázhatvanhat 'Ne félj!'
táplálja bennünk a reményt
a Biblián át... Aki tud
olvasni, minden napra jut
annak ígéret s védelem,
hogy megszűnjék a félelem.
Híd ez, mely mindent átível,
csak hinni kell.
Csak hinni kell!







NE NYUGODJ BELE!


Ha azt látod, hogy lelki életed
örömhiányos, kiüresedett,
fogytán hited és hálád is vele,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy gyülekezeted
tagjaiban is hűl a szeretet,
nagy része fásult, közönnyel tele,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy egyházadban is
akad kór, s némely tanitás hamis,
hogy alig látszik KRISZTUS élete,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy fáj e nép, e föld,
hogy magad sem vagy senkinél különb,
s nincs újulás itt, bárhogy kellene,
ne nyugodj bele!

Mert könyörögni, sirni lehet itt!
Maga a LÉLEK is esedezik,
s minden megbánt bűn semmivé lehet,
ha az ÚR veled.







NINCS MÉG EGY


Király bár s hadvezér
sok jó és rossz is volt már,
nincs még egy ilyen ÚR,
KI szolgáinak szolgál.







ÓH, KARÁCSONY


Óh, karácsony, kövér lakomák,
önámítások, szemfényvesztések
és hamis látszatok fényes ünnepe!
Mi egymásnak visszük az aranyat,
tömjént és mirhát, mert fáradtságosnak
tartjuk már az utat Betlehemig,
s a mennyei Gyermek lélekből lélekbe
sugárzó fénye helyett, csak aranyunk
tompa világa derengeti szomorú arcunk.
A minden földi jóval megrakott fák
alatt szegény, didergő lelkű emberek
ülnek. S a csillagszórós szobákban
nevetés közben is fáj a szív.
Óh, karácsony, csak egy picike
örömmagot vess a szívünkbe:
Megtartó született nekünk!







Ó REGGELEK


Ó reggelek, színig rakott
kosarai a kegyelemnek!
De jó, hogy jöttök, egyre jöttök
az éjszakák őserdejéből!
Tibennetek újul az ember,
hisz újrakezd harcolni, élni
naponta, míg elébe jöttök
világossággal, friss erővel,
meleg kenyérrel, új Igével.
Már az se fáj úgy, hogy a tegnap
eltékozolva néz utánam.
Hiszek a mában, újulásban,
s új életet kezdek-e hitben,
hisz -öltözködve napsugárba-
mosolygó arccal néz az ISTEN.







PEDAGÓGUS


Én nem tudom, milyen erő kell
hozzá, de több kell az enyémnél.
Olykor el-eltűnődöm én is,
mit is jelent húsz-harminc szempár
fénylő tükörtermében élni,
hol éle van minden igének,
árnyéka van minden hibának,
hol húsz-harminc sötétkamrában
hívják elő folyton a percek
éles, kemény, hiteles képét.
Könnyű nekünk beszélni ezt-azt,
nagy szavakkal egymást dobálni,
de ő, kinek minden szavával
megannyi kis magnetofon zeng
tele otthont, utcát, jövőt, ő
felelősség nehéz vasával
vértezve jár, s - bár tán nem érzi -
hétköznapok nagy hőse köztünk,
szebb holnapok jobb emberéért
titkon vívott nehéz csatáknak
ismeretlen, hős katonája!
Mikor fogunk szobrot emelni,
s fogunk-e hát neked, magunkban,
"LÉLEK SZOBRÁSZA":
PEDAGÓGUS?!







PÜNKÖSD FÉNYÉBEN


Pünkösd... Fényedben élek,
teremtő égi Lélek,
erőd gerjeszti lelkem,
Felfogni szent csodádat
nem tudhatom, de áldlak
megújult életemmel.

Az Ige, mint zsarátnok,
hűlő szívemben lángot
lobbantott, hála érte!


Követségében járok,
ahogy a tanítványok,
rajtam a Krisztus vére!

Dicsőítsd Őt ma bennem,
Ki nem vetett el engem,
illesse hála, hála,
Ki, érte mit se várván
megváltott vére árán
Istennek és Atyának.







SÍRNI


Naponta a világon
milliókat költenek arra,
hogy az emberek nevessenek,
pedig a legtöbbnek
arra lenne szüksége,
hogy sírjon.

Sírjon elfeledett,
szívet megszaggató,
megindító szomorúsággal,
mint elveszett gyerek
az élet úttalan,
rémekkel teli dzsungelében.

De ezt csak úgy lehet,
ha rádöbben az ember,
hogy végtelen az éj,
hogy fojtogat a bűn,
hogy semmi az erő
és nincsen más kiút,
csak sírni feltörő,
Lélek szerinti zokogással,
mint eltévedt gyerek;
hogy Aki keres,
megtaláljon.







SZERETNÉK ÉNEKELNI NÉKED


Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

Hadd zengjem, el, hogy százszor áldott
keresztednél ki megpihen,
hadd zengjem el, hogy megtalált ott
s békére lelt az én szívem.

Szeretném énekelni másnak
hogy Néked énekelni jó,
hogy életünk bús lázadás csak,
míg el nem ér az égi Szó.

Azt zengeni, a Szót a Szódat,
mely életet adott nekem!
Szeretnék énekelni Rólad
halálig engedelmesen.

Szeretnék énekelni Néked
folyton, ameddig itt leszek,
szeretnék hangot adni, szépet,
mikor lelkemhez ér Kezed.







SZÉP ÍGY, UGYE


Szép így, ugye: fogyatkozó erőnk,
fogyó szépségünk ráaggatni lassan
gyermekeinkre, csak a jó remény
glóriájával ékesítve élni,
hogy semmi sem volt hiábavaló,
hogy semmi sem lesz hiábavaló,
mert életünkből épül valami
bennünk s azokban, kikkel összeér
arasznyi létünk szûkülő köre.

Jó így, ugye, hogy átalakulunk
mindent megértőn, mindent megbocsátón
fehér hajúvá, halkuló szavúvá
míg elporlasztja bennünk teljesen
önzésünk sziklatömbjét az idő.







A SZÉPSÉG


A szépség volt az álmom,
szépség a mágnesem.
Tán ott is megtaláltam,
ahol más senki sem.

Volt úgy, hogy életemben
tombolt a bú, a gond,
mégis nyomára leltem:
tüskék közt rózsa volt.

Rejtőzve is közel jött,
bármerre vitt az út,
hol egy mosolyba fészkelt,
hol egy kis dalba bújt.

Hol illanó madárka volt,
hol hímes lepkeszárny,
hol múló, ritka mámor,
hol hamvas, tiszta lány.

Hol halkuló harangszó,
hol zsoltár ritmusa,
gyerekhang, messze hangzó,
vagy hangtalan ima.

de mindenütt elértem,
de szüntelen elért.
A szépség volt az élet,
az élet volt a szép.







SZILVESZTER


Múlik ez az év is, tűnik az álom...
Percig se marasztalom, vissza se kivánom,
Pedig lapozgatván feljegyzéseimben,
Azt mondja a naptár: javamra volt minden.

Nem hiába éltem, volt feladat bőven.
Voltam ugyan fáradt, nyavajás, erőtlen,
De lehettem friss is, egészséges, boldog,
Hálára, örömre sokkal többször volt ok.

Ki szegény lett értem, kísért jóban, rosszban,
Szegénysége által de meggazdagodtam!
Bűnön, akadályon győzelmesen vitt át,
Fölfedve az élet és az elég titkát.

Leborulva mondom: URAM, hála, hála!
Ámulattal nézek vissza csodákra,
de szebb távlatot lát örvendező lelkem:
tudom, hazavárnak ott a végtelenben.







TEREMTÉL-E?


Azért vagy itt, hogy hivatásod töltsd be.
Isten sokáig vár a jó gyümölcsre.
Míg napjaid a semmibe peregnek,
hány gondja, kínja vár az embereknek,
hány könny, kiáltás, fájdalom a testben!
Maradt-e szív, kéz miattad üresen?
Van-e magány, mi ellenedre szólhat?
Teremtél-e az Örökkévalónak?

Kell-e az Ige akkor is, ha vádol?
Tanultál-e a meddő fügefától,
vagy ürességed látszatokkal födted?
A ,,Még egy év'' is lassan már mögötted,
maholnap véget ér a földi élet...
Felmérted-e, hogy mennyi év mivé lett,
s mi lesz, ha ez már az utolsó hónap?
Teremtél-e az Örökkévalónak?







TE VAGY A CÉL


Békességed, mint a folyóvíz,
körülvesz és ölelve ringat.
TE vagy a Cél, TE vagy a partja
az álmaimnak.

TE jössz felém a holnapokban,
TE integetsz tűnt napjaimból,
Hozzád fogok elérni egyszer
a földi lét határain túl,

szegényen is gazdag reménnyel,
fáradtan is örömre frissen.
Lelkem kitör únt börtönéből,
hogy szüntelen ujjongja: ISTEN!







UNOKA-VALLATÓ


Értelme sincs talán még, meglehet,
hogy csendben veled beszélgetek.
Pedig, amíg formálnak ős csodák,
őrt áll nekik s neked a nagyapád,
s kérdezgeti a nagy Titoktudót:
milyen leszel, nagyon vár, csöpp utód?
Miből szövi lényednek szövetét
szellem, anyag, test-föld és lélek-ég?
Áldás leszel? Szelíd dal, halk derű?


Katáng szemű vagy gesztenye szemű?
S milyen nemű? Fiú, lány? Mondd, ki hát?
Sudár fa, vagy lehajló kis virág?

Akármilyen s akárki is leszel,
de küldetést hozol... Hiszem... hiszem!







UTAK ÉS KAPUK Máté 7,13-14.


Van széles út, van keskeny út, s magában
dönti el az ember, hogy merre indul:
tágas kapun vagy szoros kapun által,
nem tudva még, mi várja álmain túl.

a tágas kapun akár kocsit hajtva
roboghat át sok diadalmi jellel,
a szoros kapun a fejét lehajtva,
alázatosan fér csak be az ember.

a széles úton sokan menetelnek,
a keskeny úton csak kevesen járnak,
a széles úton vetélytársak mennek,
a keskeny úton inkább szolgatársak.

Gondold meg, ember, a kétféle véget:
a széles út a kárhozatba ér el,
a keskeny útnak vége örök élet,
mit az Úr Jézus szerzett drága vérrel.







ÚJ ESZTENDŐ HAJNALA VAN


Új esztendő hajnala van,
Hozzád jövök fényért, URAM.
Nem egyedül: hozom megint
színed elé szeretteim.

Megállok a kereszt alatt,
ott hallgatom áldó Szavad.
Rád bízom az életemet.
Szenteltessék meg a Neved!







AZ ÚR JÉZUS FÁI


Ott a kedves őszi
napsugárba kint,
Gyümölcstől hajol meg
a fák ága mind.
Gazdagon, bőséggel
termett mindenik.
Hű kertészünk szíve
úgy örül nekik.

Az Úr Jézus fái
emberéletek.
Én is az ő kedves
fája lehetek.
Kertjébe fogadta
kicsiny életem,
S csupán egy a vágyam
azóta nekem:
Hogyha majd megérint







VAN BOCSÁNAT


Van bocsánat, ám az ára:
Felvitték a Golgotára,
Felszögezték a keresztre,
Vérben ázott drága teste...
Ott függött az éjszakában,
Fején töviskoronával,
Mint valami gyilkos-fajta...
Minden ember bűne rajta,
Az enyém is, a tiéd is.

Hogy lehet, hogy szeret mégis,
Hogy nem maradt sírjában ott?
- MEGVÁLTÓNK lett, feltámadott!







VILÁGíTÓ BOGÁR


Világító bogár,
picike fény az éjszakában,
te szürke semmiség!
Tudod-e, mennyit
mondott az életed nekem?

Nem baj, ha szürke,
kicsike, gyönge is az ember,
csak l á m p á s a legyen.
Csak mondjon valamit az élete
azoknak, kik az éjszakában
lehorgasztott fejjel vonulnak
a halál völgyei felé,
s nem olvassák fejük fölött rég
a csillagok üzenetét.
Nem néznek föl már,
csak lefelé a porba, sárba,
de ott valami fényt,
parányi csoda-fényt ha lelnek,
talán felnéznek újra majd
a magasság lelket betöltő
fényei felé.







VISSZAJÖN


Hóból az erdő, ködből a felhő,
hó esik, tél szele fújja...
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!

Száll csuda híre szívből a szívbe,
kétezer év a tanúja:
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!

Angyalok ajkán,


emberek hangján
csendül a csillagos ének,
Kétezer éve mennek Elébe
boldogan, kik Neki élnek.

Ott a helyed e drága menetben,
életed KRISZTUSA vár rád.
Hagyd el a gondot, légy vele boldog,
zengje a szíved a hálát!







VISSZHANG


Különös alkalom:
mikor nincs már szavam,
a csendet hallgatom,
a csendnek hangja van,
Úgy támad messziről,
úgy árad messzire,
a lélek csendfalán
visszhangzik - az Ige.














 
 
0 komment , kategória:  Füle Lajos   
576 éve született Mátyás király
  2019-02-23 22:30:17, szombat
 
 







576 ÉVE SZÜLETETT MÁTYÁS KIRÁLY


Hunyady Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. - Bécs, 1490. április 6.) Magyarország királya 1458 és 1490 között. Hivatalos uralkodói címe eredetileg Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya volt, ehhez csatlakozott 1469 után, cseh királlyá választásától a Csehország királya cím is. Nemzetközileg ismert Corvinus, azaz Hollós melléknevét a Hunyadi-család hollót ábrázoló címeréről kapta.

Ma 576 éve született Hunyadi Mátyás, akire a magyar történelemben Igazságos Mátyás királyként emlékezünk. 1981 és 1983 között készült a róla szóló mondákból és mesékből egy 13 részes rajzfilmsorozat. Ma is nagy szükség volna ilyenekre!

Kolozsvárott született 1443.február 23-án, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fiaként. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti.

Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege.

Még gyermek volt, amikor már gazdag tapasztalatokat szerzett a társadalmi és politikai életben. Az ország legműveltebb emberének apja belső munkatársának, Vitéz János váradi püspöknek az irányításával elsajátította korának humanista színezetű általános műveltséget.

Megtanult magyar mellett latinul, csehül és németül. Apja tolmácsa fontos politikai tárgyalásokon. Mindössze 11 éves volt, amikor az apa Erdély vajdájának kardjával személyesen ütötte lovaggá Nándorfehérvárott. Nemcsak a Hunyadi-ház embereivel ismerkedett meg, hanem világhíres Kapisztránnal és másokkal is. Tíz évvel idősebb bátyjának kivégzését rabként élte át, majd V. László király Bécsbe, azután pedig Prágába vitette.

Mivel 1457 őszén V. László pestisben meghalt, következő év január 24-én a korábban apját támogató köznemesi rétegek segítségével Mátyást királlyá választották, de nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében kormányzót állítottak mellé. A fiatal királynak nehéz elvárásoknak kellett megfelelnie. A főurak azt szerették volna, ha engedelmes és jámbor lesz, a köznemesek támogatását várták a nagyurakkal szemben, a városok a külső garázdálkodók megfékezését, a pénzromlás megakadályozását, a pápa pedig "Isten emberét" kívánta látni benne, aki majd kiírtja az eretnekek és a mohamedánok maradékát. Mátyás azonban gyorsan a sarkára állt, és megmutatta, hogy ezeket a korlátokat nem hajlandó elismerni, és csorbítatlan királyi hatalomra törekszik.

Meglepő erélyességgel fogott hozzá az erős központi hatalom megszervezéséhez. Garát leváltotta, Szilágyit lemondatta és elfogatta, az ellenségeskedő főurakat pedig legyőzte.1463-ban feleségül veszi a cseh király lányát, Podjebrád Katalint, aki hamarosan gyermekszülésben meghalt. Ekkor a cseh király ellen fordul, s keresztes hadjáratot hirdet.10 évig tartó harc után elfoglalta Morvaországot és Sziléziát, de a cseh királyi címen osztoznia kellett a lengyel Jagellókkal.

1464-ben pedig megkoronáztatta magát a III. Frigyestől nagy nehezen visszaszerzett Szent Koronával. V. László halálakor a csehek király jelöltjének egyenrangú partnere lett. Mit vártak kortársak az ifjú királyról? Alighanem lehetetlent. Például földesurak jámbor engedelmességet reméltek, a köznemesek támogatást a nagyurakkal szemben. Városok - mindenekelőtt Felvidéken - a garázdálkodó huszita hadak megfékezését, a pénzrontás megakadályozásához, az élethez, munkához... szükséges rendet. Pápa “Isten emberét" aki kiírtja huszitákat és a mohamedánokat!

Hunyadi Mátyás hamarosan bebizonyította, hogy nem apja érdemei, hanem saját képességei teszik méltóvá a királyságra. A kormányzóvá kinevezett Szilágyit hamar eltávolította Budáról. A török elleni harc vezetésével bízta meg, majd a kormányzóságról is lemondatta. A rablóbandává züllött felvidéki huszitákat szétverte, illetőleg egy részünket hadseregbe olvasztotta. Százötven akasztófa jelezte, hogy a belső rend megteremtésében és fenntartásában nem tréfál. Végső céljának az ország biztonságának, függetlenségének megőrzését tekintette. Ennek föltétele volt a belső rend megteremtése.

Hatalmas vagyonára építve és a Hunyadi-párt tekintélyét fölhasználva, tehetségét latba vetve látott neki legnehezebb feladatnak: a bárók megfékezésének. A bárók hatalmának visszaszorítása érdekében Mátyás arra törekedett, hogy a rendi fejlődés eddigi eredményeire támaszkodva megszilárdítsa rendi monarchiát. Köznemesi többségű országgyűléssel kívánta korlátozni a bárók hatalmát. Mindenek gazdasági föltételit az árutermelés és a pénzgazdálkodás teremtette meg. A jómódú parasztok mellett a szegényebbek is mind sűrűbben vitték a piacra terményeiket. A földesurak szintén kezdtek bekapcsolódni a piaci forgalomba. Az ipari termelés általában céhes keretek közt történt. A gazdasági fejlődés következményeként a lakosság száma jelentősen megnőtt. A XV.Sz. végén 3,5-4 millióra emelkedett. A fejlődés ellenére a magyarországi ipari termelés még mindig elmaradt a nyugati országokétól. Ezt bizonyítja, hogy hazánk külkereskedelmében a behozott iparcikkek, textil, fém, és a fűszeráruk értéke még mindig jóval nagyobb volt, mint a rézből, élőállatból, borból álló magyar kivitel. Magyarországon tehát az állami adók terhét, a központosítás anyagi terhének jelentős részét az ipar és a városi polgárság fejletlensége miatt a jobbágyságnak kellett elviselnie. Mátyás nyugati céljainak elérésének végett, a cseh király ellen fordult. Erre ösztönözte a pápa is, aki keresztes hadjáratot hirdetett az eretnekség ellen. Tíz évig tartó harc után Mátyás elfoglalta ugyan Morvaországot és Sziléziát, de a cseh királyi címen osztoznia kellett a lengyel Jagellókkal. Ugyanakkor az államszervezett továbbfejlesztésével, a közigazgatás, az uralkodótól függö állandó zsoldoshadsereg megteremtésével a hatalom erőteljes központosítást akarta elérni. Ennek érdekében újjászervezte az államháztartást. Az új adót éppúgy 20 dénárt tett ki, mint a régi, már nem telkenként, hanem háztartásokként. A legfontosabb adófajta azonban a rendkívüli hadiadó lett.Mátyás a hatalom összpontosításának érdekében eltörölt minden adót és adómentességet. Bevezette a füst és a rendkívüli hadiadót.A köznemesek politikai támogatására ugyan szüksége volt Mátyásnak, de azt már nem engedte meg, hogy beleszóljanak a kormányzásba. Az adó megszavaztatásának joga az országgyűlést illette, ezért kénytelen volt tanácskozásra hívni a rendeket. Ekkor megígérte, hogy orvosolja a nemesek panaszait, s cserébe megszavaztatta az adót. Eleinte még kikötötték, hogy a pénzt a török elleni háború költségeire kell fordítani, később azonban már feltételeket sem kötöttek. Az 1480-as években több évre előre megszavazták az adót, csak a király ne emelje az összeget. Az államkincstár bevételei lehetővé tették, hogy Mátyás állandó zsoldossereget állítson föl. Az állandó zsoldossereg megteremtésével függetlenítette magát a bárók bandériumától. Mátyás király híres fekete serege, amely 1459-60-ban-ban jött létre, így a korabeli Európában a maga nemében páratlan hadseregnek bizonyult.

Állományának nagy részét szétszóródott husziták és Giskra morva zsoldosvezér felvidéki seregének maradványai tették ki. Szolgáltak még a seregben lengyelek, németek és az 1480-as évektől kezdve egyre több magyar is. Rendkívül jól szervezett, korszerű hadászati elveken alapuló hadsereg volt, megfelelt Mátyás király központosító politikájának és hódító szándékainak. Állandó létszáma 8-10 ezer fő volt, de hadjáratok idején ennek kétszeresére duzzadt fel. Főbb alakulatai a támadásra is alkalmas gyalogság, a tüzérség, a nehéz páncélzatú lovasság és a könnyűlovasság voltak. A mozgékony könnyűlovasság balkáni eredetű, nagy részük szerb származású. Hírneves vezérek voltak például Kinizsi Pál,Magyar Balázs, Báthory István, a szerb Jaksics és Brankovics, a török trónkövetelő Bajezid Collixtus Ottomanus, vagy a román Vlad Tepes - Dracula is.Mátyás királynak az idegen zsoldosokon kívül hatalmas magyar hadserege is volt, melynek száma megközelítette a 90 000 főt, csak a székelyekből 16 000 könnyű lovasa és 16 000 gyalogos katonája volt.

A központosított államhatalom megteremtésében Mátyás fontos szerepet szánt a hivatalszervezetnek. A bárói befolyás alatt álló királyi tanács háttérbe szorult. A legfontosabb államügyeket a nagy kancellária intézte. A legfelsőbb szintű igazságszolgáltatást a “király személyes jelenlétének bírósága" végezte, amely folyamatosan működött. 1471-töl kezdve Mátyás arra törekedett, hogy a rendektől függetlenül kormányozzon. Az országgyűlést egyre ritkábban hívta össze. Az állam irányítását hivatalnokaira bízta, törvények helyett rendeletekkel kormányzott.1471-ben Vitéz János és Janus Pannonius összeesküvést szerveztek, de Mátyás leszámolt velük.

Híres volt művészet- és tudományszeretetéről. Híres tudósokat és reneszánsz alkotókat hívott udvarába. Várakat, kastélyokat építtetett, hatalmas kódexekből álló könyvtára (Bibliotheca Corviniana) máig híres maradt. Mátyás a nyolcvanas évek első felében a déli végek, elsősorban Bosznia megerősítésen fáradozott.1476-ban feleségül vette Aragóniai Beatrixot, a nápolyi király leányát, gyermekük azonban nem született. Ezért élete utolsó éveiben megpróbálta házasságon kívül született fia, Corvin János számára biztosítani a trónt.

Életének utolsó évében a trónöröklés kérdésére fordította figyelmét.1485-ben Bécset elfoglalta, s felvette az “Ausztria hercege" címet. Ekkor udvarát Bécsbe helyezte át. Német-Római császárrá azonban nem választották meg.Nem volt még ötven éves, amikor egy nagyszabású török elleni háború előkészítése közben váratlanul meghalt Bécsben, 1490. április 6-án. Székesfehérvárott temették el.

Magyarország utolsó igazán nagy vezetője, Mátyás király. Ő még népmesék és mondák alakja lett, az utóbbi évtizedek vezetői már csak viccekbe fértek be. Az ő idejében a nyugati építőmesterek jöttek hazánkba, nem úgy, mint mostanában szokás lett, amikor a mieink mennek nyugatra. Az ő idejében Magyarország Angliával volt egy szinten, még a lakosságunk is ugyanannyi volt. Gyarapodtunk, és nem fogytunk. Mátyás idején tőlünk tartott a világ, és nem mi féltünk mindenkitől.
Mathias Rex, Mátyás király emléke a szívünkben él tovább.


Mesék Mátyás királyról: Egyszer volt Budán kutyavásár

Link











 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Lakatlan szigeten
  2019-02-23 21:15:31, szombat
 
 







LAKATLAN SZIGET


Egy rocker 15 évvel ezelőtt hajótörést szenvedett egy lakatlan szigeten.
Egyik nap közeledni lát valamit a tengeren, hajónak kicsi, ezért kíváncsian várja, mi lehet az. Egy gyönyörű női búvár lépked ki a partra és megáll a rocker előtt.
- Mondd, rocker, mikor gyújtottál rá utoljára?
- 15 éve, mikor hajótörést szenvedtem.
Erre a nő a búvárruha egyik zsebéből elővesz egy doboz cigit, meggyújt egy szálat és a rocker szájába adja.
- És mondd, rocker, mikor ittál utoljára egy jó Whiskeyt?
- 15 éve, mikor hajótörést szenvedtem.
Erre a nő elővesz egy üveg jóféle italt és átnyújtja a rockernek, majd lassan lehúzza a cipzárt a ruháján, ahonnan két gyönyörű mell bukkan elő.
- És mondd, rocker, mikor érezted magad utoljára igazán jól?
- Istenem, csak azt ne mondd, hogy van nálad egy motor is?







Lakatlan sziget

Dalszöveg

Egy lakatlan sziget, kettesben csak veled,
Azt hiszem, téged szeretlek a legjobban.
Örökre te és én csendesen
Élünk egy kincse szigeten...

Most minden jó, minden szép,
csak egyet kérek az istentől,
hogy a kannibálok hagyjanak békén.
Most minden jó, minden szép,
csak egyet kérek az Istentől,
hogy a kannibálok hagyjanak békén.

Utazik a szívem, Te vele utazol,
Kitt-katt, kitt-katt figyeld, hogy zakatol.
Valahol vár a látóhatár minket és akár
Megtalálhatod, mit akartál.

Nem tudod hol áll a fejed, meddig keresed a helyed?
Tessék itt a jegyed, jobb ha elteszed!
Gyere, fogadd el, fedezz fel ma újra,
Csak együtt érhetünk a mindenen túlra...

Délen, északon, keleten, nyugaton,
Mindegy hogy hol van, ott vár ránk a nyugalom,
És nem lesz monoton, ezt elhiheted,
Neked kitöltöm minden percedet.

Csuda jó ez a hely, meg a kókusztej,
És a pihe-puha homokon tisztul a fej.
Örökzöld a föld, de a lagúna kék,
Itt összeáll velünk az egzotikus kép.







TNT - Lakatlan sziget

Link



A rejtelmes sziget

Link










 
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
Fenyő László versei
  2019-02-22 20:00:17, péntek
 
 







FENYŐ LÁSZLÓ VERSEI


Fenyő László, 1916-ig Friedmann László,[1] (Budapest, 1902. november 9.[2] - Rohonc, 1945. március 26.) költő, műfordító, kritikus, a Nyugat második nemzedékének jelentős költője és verskritikusa volt.







ÁBRÁND A SZÉP ÖREGSÉGRŐL


Ha vén leszek majd, vén költő: Isten hagyja megérnem.
asztalomon mindig lesz egy cserép virág... s házamban két ifju lány:
az egyik talpig fekete s tizenhét tavaszt számlál kereken,
a másik egy tavasszal még zsengébb s merő szőke sugárzás . . .

A kandalló mellett ülünk majd... ők felolvasnak nekem
kedvenc könyveimből, alt s szoprán hangjukon,
én viszonzásul verseim nékik dörmögöm el,
hadd tanulják meg mi a bölcseség s a fájdalom.

Gyermek leszek már akkor, ősz gyermek és ártatlan csókomat
lehelem hajuk tükrére, orcáik gödröcskéibe... s ők visszaadják:
a szőke gyöngyvirágillatú ajka egy kicsit megremeg,
szepegve csókol a másik, mint sírásból imént ocsúdott kisgyerek...

Igy élünk majd hármacskán... Vendéget nem fogadunk,
csak erkélyünkön egy-egy eltévedt madarat
és a cicázó napsugárt... Játék s merengés közt múlnak el napjaink...
az éj álomban, a nappal csendes örömek közt talál -
míg eljön értük az Ifjú... s értem az ifjú halál...

1935.










ÁLARCOSAN


Felemelem a fejemet, nem büszke fejvetéssel,
de mért ejtsem le? - nincs mit szégyellnem,
csak mint megpróbált ember, emelt fővel, úgy mondom:
itt vagyok - szerettem őt.

Szellőborzolás a füzek közt:
látom japáni rajzát mosolyának,
néma mosoly, amellyel elejtett
s hallom csengő itéletét felettem:
ahogy e mosoly két hibátlan fogsorú
nevetéssé érett kegyetlen.

Férfiak, mind, szenvedett-társaim
évezredek ót - milliónyian,
akik szerettetek s akiket nem szerettek:
sorsunknak zörgő, testvéri lánca van;
itt állok íme, meleg szenvedő,
még lágy a fájdalom, formálható,
még ömleni tudna, még csupa szó,
de érzem már, ahogy arcomnak élő
szeme-szája-homloka kemény
álarccá merevűl - álarcosan
így megyek egy életen át, míg megtérek egyszer
honotokba igaz álarcosak - akkor
földi áldozataink vérharagos füstje
elhomályosítja könnyütopánkás
táncát az örömnek.

Nyugat 1931







ÁLMATLANSÁG


E vers minden szaváért megfizettem...

Ó, kikericsszagú novemberi éj,
a tárt ablakon át
a hajnal előszelét lengető.
Az álom lepleiből kitakartan
én gyűrődöm, dobom a testem egyedül,
viaszkos, pörkölt bűneimmel,
melyek cseppenve a lelkemre égnek.

Hát mit akar ez a makacs,
vissza-visszatérő kakasszó,
már ébreszti a tiszta világot,
felkeltett messze egy harangot is:
rezdül s ejti rám fátylait,
fátylainak hüvöskés lebbenése
suttogja: Elcsitulsz majd, hánykolódó -
s mintha az éj
felvette volna gummiköpenyét: dereng.

Ti évezredek óta ébredők,
hajnal szelíd cinkosai,
ősszel is csippenő neszek:

tudjátok-e, hogy, jaj, mióta már,
az éji csend vermében vergölődöm,

hát legyetek ti lágy vigasztalóim,
dúdolgatóim, altatóim,
mofiumom:

tán éber, értelmetlenül húnyt szemeim
veletek-telve zsongó semmivé hunyom.

Nyugat 1938







ELÉGIA


Olvastam vagy dúdolta valaki? -:
- A régi útakat nem járom többé...

Úgy hangzik nekem, mint egy régi dallam,
mint egy megsebzett, holdsütötte dal
mely az erdő mélyére menekülve
a lomb közt nézi, ringázza magát
mielőtt a csend sűrüjébe hal.

Vagy emlékszem egy őszi éjszakára
halászokkal a félalvó Dunán:
úgy ültem a csónakon ölbetett
kézzel, mintha a víz is ölbetette
volna kezét - s míg a halászok
eveztek és énekük hűse rezgett:
a felmerült hálóból visszadőlt
a víznek élő, rengeteg ezüstje,
egyetlen hal akadt benn, színezüst,
mint ez a színezüst emlék, ezüstös
elővizéből az emlékezetnek.

Mintha én magam mondtam volna egyszer,
válságos órán, mikor minden elment
s úgy mondtam volna: tisztának maradni,
csak mondtam, senkinek, feloldozónak,
a négyfallal fülelő csendbe mondtam:
- A régi útakat nem járom többé.

Tapasztalt ínnyel állok íme itt
szűrt ízeid közt halovány szeptember,
tapasztalt ínnyel és mégis dadogva -
s mint akit száműztek valami jóból:
tünődik s feltör számon: Ifjuság, jaj,
a régi útakat nem járom többé...

Nyugat 1924







ELŐSZOBA


A szegényeknek élete
a becsületes tárna és
a föld, a gyár, az iroda:
a munkahely -
de kinek minden ajtót félve kell
kinyitnia?
mert ami sorsa lett:
előszoba, előszoba.

Ismered az előszobákat?
Ha gazdagoké is, kopárak,
síma a fal s mállani látod,
itt is, ott is a közömbös butor
mintha fordulna sarkaiból
s szemed elől elfogná a világot.
Itt múlnak napjaid, küszöb küszöbre
s előszobára előszoba
s lelked, ez az előszobázó lélek,
százszor ellankad és megéled
míg nyílik a benső szoba,
hol arany és bársony között
ül zsöllyéjén a Hatalom
s szivarfüstjében nőni kezd,
mikéntha kékhasú felhőkön
emelné valami zene:
tárcájából a pénz
kicsapó zizzenete.

Ismered az előszobákat?
Volt hogy bementél mint barát
s úgy hagytad el, hogy «sohatöbbé»
a szobát, az előszobát,
rohantál, soha-sohatöbbé!
cipelve párás szégyened,
a zavar és dűh foltjait
mint járványkiütéseket;
jaj, ha éles hóba márthatnád
meggyalázott homlokodat,
ajtófélfához szoríthatnád
remegő halántékodat!

Előszoba, remény tornáca
és út a temető felé : . .
takard el arcod, hajtsd fejed le,
tudod, azért nem halsz belé.

Hát mindig így lesz... vándorol csak
kilincsről kilincsre kezem
s szabadságba, valami tágba
sohse tör fel, kilincstelen?
Meddig kell még viselnem ezt a
félszeg mosolyt, ügynök-álarcot?
Mikor mutathatok felétek
meztelenül egy igaz arcot?
Arcot, amelynek tiszta-rajzú
kemény, nyilt gúny a mosolya,
nem ily szárnya-szegett mosolygást,
melyet alacsony röptüre
nyomott le az előszoba.

Elmúlik az élet - lassan - így
vénség, te leszel utolsó
előszobám:
ülök majd falaid közt
és hull a vakolat
szürke, rideg hava rám,
de tán, mielőtt a tető
viharzón rámszakad:
kopogtatok és
uram, kiszólsz:
Szabad.







EMIGRÁNSOK


Ültek Párisban, Bécsben és
Berlinben hajdanán,
megbújva, mint az üldözött,
kávéházak zugán,
kábítva keser lelküket
füstön, kávén, dumán.

És ülnek képtárakban is
és tengerpartokon
ődöngnek templomok homályán,
hófútta útakon -
holnap hálnak a híd alatt,
vagy az utca-padon,

Mind megcsalt szerelmesek ők,
hűtlenjük a haza
s olyik, mint pille láng körén,
halálba hullana,
hazája az a messzi láng
amelybe hullana.

Mint ha a lázmérő eltörik
és kifut a higany,
így szóródtak szét százfelé:
menekülő higany -
s leltek se jó, se rossz hazát
Európa honaiban.

Nem gyilkosok, vajákosok,
hitük bolondjai,
keresse bennük más, mi rossz
a politikai,
én láttam, sírva, egyiket
borára hajlani

a hajnali söntésben és
el nem felejthetem
bökős, keserű bajuszát,
s az a két szürke szem!
Merengtem rajt, mint odakünn
a vas szürkületen...

Társak, tér számüzöttei,
akik elől lezárt
a politika itt meg ott
egy-egy országhatárt,
futóhomok-sorsotok a
sorsomig idefájt,

engem az idő számüzött,
benneteket a tér,
én a nyelvben leltem hazát,
bennetek egy hit él -
majd oly honban találkozunk, hol
nincs se idő, se tér.

1935 |







ERŐS REGGEL


Búzadícsérő ének az aratók pirkadó nevetése,
kacagó ostor: csereg a most-született zöld,
csengetyüző rügyeken frisszemü harmat-ima.
Ó reggeli hála, lelkemben is ime kibuggyan,
suhanclelkemben rigótól lelkedzett zöldszagú tréfa serdül:

Ej, mért ne lehetnék én is a hajnali csillag
édesfivére, büszke hajnali csillag,
mért ne lehetnék hetyke vállú legény, ki mennyei kékkel
fodrozza lelke-vizét s zord villámzokogását
Istennek, pogányekóként messziredörgőn visszakacagja?!










ÉJJELI KERT


Éjfélfelé, hazafelé
mentem és elért az eső,
holott a száraz úton is,
holott már száraz lábbal is
úgy mentem, mintha vén csatakba,
tegnapi sárba mennék.

Ó hányszor mentem így az úton, mellre csuklott
fejjel, egykedvüen, cipelve két karom,
melyek alig inogtak, csak sápadt kézfejük
csapódott-pihegett haldokló madarakként
egyre gyengébben, hogy észre se vettem volna
ha elmaradnak tőlem az úton valahol.

Íme kapumhoz értem... már a kertben vagyok...
az eső suttogott . . . az egyik levelen
leselkedő esőcsepp lehullt és homlokomba
furódott, mint az ólom, sziszegve, hidegen

s úgy mentem az éjféli kerten át
hogy minden ág
arcomba csapta: meghalsz!

s kulcsom a zárban úgy csikorgott,
mint mikor leeresztik a koporsót:
kicsúszik a kötél közt
csikorogva a földbe . . .

1931.







ÉVÁNAK


Ez a néma hét érlelt hozzád,
e hallgatag napok,
e csönd, melyet a megijedt vágy
szomja nyujtóztatott.

És most, hogy itt állsz, a valóság
színébe halványt keverek,
való arcod napos szinébe
a halvány emlékezetet.

Mindig így volt s lesz: a valóval
az emlék is vele-tolong
s én a kettő között dadogva
válogatok, finnyás bolond.

Idézzem-é halóporában
Kőmíves Kelement, szegényt:
- Mi nappal épül, éjjel omlik -
Ismeritek a költeményt?

Ám itt nap, éj keverve hozzák
épülő-omló arcodat -
s olykor az éj mondja ki azt,
amit a nappal megtagad.

Kisiklasz, mint reggel az álom
a gyűjtő eszmélet elől;
terveim meggyűlő homokját
szétfújja egy-szavad szele

s az így, imént földönfutó lett
cigányos homokszemeket
egy pillantásod összehordja
ismét: formálják nevedet.

Valóság és emlék között
igy fűződsz, gyöngyös változat.
Nappal, mielőtt este lész,
ó, légy egy kicsit alkonyat.







FIAM LELKE


Szüretre kész szőllőnél lelkesebb szád,
kedvesem, elment játszani hajaddal
a sóhajtó szél, mely mellembe hált -
s aszúlombnál zörgőbb mosoly a számon.

Meleg könnyed most kezemen továbbsír:
a gyönge fecske fél leszállni rá
s mit beleejtett könnyű nevetésed:
szivemből felszökik a kés

s éléből, hallga, csillag születik,
nem is csillag, csak sejtő gyöngeségem,
nem is csillag, csak letűző lelke
fiamnak, aki sohse születik meg...

Nyugat 1927







FIGYELVE PISLÁN, TÁRGYILAGOSAN...


A vad... és emberben a fiatal:
vicsorog mindig és ugrani kész.

Nem ugrom... fekszem s ha vicsorgok olykor:
sóhajnak vélnéd, annyi az egész.

Bizsergő rúgás, karcsú topogás
szunnyadt fiatal lábaimba hajdan:

ma, morgással is fösvény, vén kutyák,
hevernének egyre a napos porban.

Ki ifjuságomban annyit bucsúztam
s minden bucsúmnak alján a remény

sandított új örömre, új bucsúra,
túlhágva im az életem felén:

már nem bucsúzom... A semmire várok,
figyelve pislán, tárgyilagosan,

az üresség vizenyős szeme néz rám
s én visszanézek majdnem okosan.

Bölcseség - mondtam egykor mosolyogva.
Önáltatás - mondom és nem mosolygok.

Élet... rémlik, mint homályos adósság:
rendezni kéne végre ezt a dolgot.

De miért is tenném? Az kövesse célját,
kit indulata hajt, hogy célja van.

Bosszúm kétajku csönd... zsibbad az inger -
semmire se tartogatom magam.

Nyugat 1937







FÜST MILÁNNAK


Úgy látom arcodat, mint télutói
elhagyott árkot, melynek mélyiből,
ahogy sötétedik, egy-egy hócsilla rezdül
meleg s homályos emlékként szemünkbe.

Ősz mester, ezt kellett megérnünk hát... hogy jön... hogy közeleg
az izgatottan szaglászó szelek
tavaszi áramában... Ezer év... és hatezer...
számlálom mint kincseit a kedélybeteg...
Ha jő a bocskor s szól: Mózeshitű!
Mondd csendesen: Az én ősöm Arany
s jusson eszedbe az az este, amikor
Aranyt olvastál fel nekem - ó, nem nekem,
csak hogy a magad bánatát hallgasd meg oly szövegből,
mely arra hiteles... s méltón remegteti a hangodat.
S emlékeszel? Felzokogtál ott, hogy a vén tamburást
Nem is a művész babérja hevíti,
Csak gémberedő ujját melegíti.

Hol a bánat, amely gőgösebben
vallhatná rokonának e magyar
bánatot: - Megszenvedtem érte. Az enyém.
S nem gyönyörű, hogy ezen sírni tudtunk?
Hogy a mi sírásunk ily szépségekre fényes?
És hogy a panasz örök dallamát
kaptuk, hogy legyünk csillapíthatatlan
jajongás, egyre lehelő meleg száj?

Ha testéből kivetne a haza,
édes testéből nem vet ki a nyelv.
De értelmének eltörik rugója.
Hová legyünk vele s hová kiáltsuk?
Csak méláznánk idegen ég alatt,
kemény, vicsorgó csillagok alatt,
száműzött, mondhatatlan bánatunkkal,
mint a butacsírás lovak...

Költőm, takard el arcod és én is elfedem arcomat.

Sétáljunk inkább a budai uccán,
hol meglestelek egyszer sétaközben...

Ó, egyre inkább rokonaim ők,
e furcsa budai sétálgatók,
ez öreguras lassúléptüek,
kik megböknek minden gyomot, követ
s míg különös szövegeket
mormol az ajkuk - hirtelen
lendül botjuk a messeség felé:
hogy ott, ott elmulasztott életük,
az ismereteln Tahiti, ahol
tán boldogok lehettek volna ők.







HAJNALI VÁZLATOK

(Egy bűnös naplójából)


Ne terjesszétek rosszhiremet
csillagok, hisz rokonok vagyunk:
ti arcom színét viselitek,
én a ti reszketésetek.

*

A mélyre hullott szava ez.

Versek éjfélén,
kártya poklában s amidőn
a téboly forgolódott
zöld poharamban:
szárazlángu szemmel, rögös ajkkal, akkor is, akkor is
téged kerestelek
emberi áldozat,
ragaszkodó meleg,
fűharmatos Isten:
Szeretet, Szeretet!

*

Ősz tiszteletesnek látom én ezt az Istent -

hajnali hazatérők és hajnali hazátlanok
barátja ő, vígasza ő - most nevét mondogatom,
régi, viseltes nevét, mely annyiszor
sistergett villámlásában éjféli
átkoknak és pergett imák füzérén:

Isten,
vajjon e szürkület, melyet te csúsztatsz
hosszú halottasingként e világra,
begöngyöl engem is? Megszánja gyerekarcom?
Ne szánj! Kösd fel az állam inkább,
élő államat, ne tudjak sohatöbbé
az emberek szemébe nézni,
csak eged mély szürkéjét lássa
szemem, segítse átlángolni
és mire itt a reggel:
úgy álljak, felkötött állal,
megölt szemekkel.

*

Nézd ezt a hajnalt, még előbb
sejtelme is alig lebbent az uccán
s most villog, keményen, fegyveresen
s úgy tör rám, olyan hevesen
mint néha-éjt önnön szivdobbanásom.

*

Egy tiszta ének remeg a messziben,

egy tiszta szempár ez az ének:
int hogy kövessem -

tán gyógyultabb vidékre érek...







HARMINC


Ömölj szeszes szél, tevékeny férfikor!
Nyugágyon fekszem, kezeim szelidek.
Már hűvösebben lehel estém,
halott vidék: nem remeg a csillag.

Más ilyenkor még rázza az ifjuság
oroszlánsörényét, az én ujjam válogat
s okos magányom nem cserélem
tea mellett csillogó fecsegéséért.

Húgom menyasszonyi csokra már foszladoz,
ő maga a gyerekkocsit tól a puha ősz
sétányain, simán lehulló
hajával az őszi szél bizalmas.

Igy múlt el időnk, tegnap még a porban
ugri-bugri, együtt kacsáztunk, gyerekek
s ma más-más úton más magányt visz
sorsunk és sohse szelheti egymást.

A boldogságért többé már nem futok,
nini, ott úszik egy bodor fellegen!
Válnék felhővé: utolérjem,
a földről intene: harmatos fű.

És ki magamnak folyós szeretetet
sajtoltam volna harasztnál szárazabb
szivekből: Nem kell! Tisztaságot
kerestem ott s tiszta szeretet nincs.

Ha volna házam, kertjét javítanám,
családom: gondját viselve betelnék,
nincsen, így adj uram erőt hát
hogy megmaradjak magam magamnak.







HARMINC UTÁN...


Harminc után az ember mint az állat:
kuckóra vágyik, meghúzná magát,
kóborkutya-sorsába belefáradt,
társait únja, a füstös dumákat
s padlásszobáját, a "bohém-tanyát".

Mint gondos kertész számontartja őszi
virágait, számolja hajaszálát:
gyér kincsek... és nehéz tükrökben őrzi,
de csak pusztul-vész, számlálni se győzi
s homloknak becézi tar koponyáját.

Fárasztja minden... az élénk szinek,
festményen jobban tűri el a zöldet;
szinészlányok és táncosnők helyett
aranyhalakat gyüjt vagy bélyeget
s olykor már maga is elhiszi: bölcs lett.

De éjszaka... egyedül... fel-felébred,
szemközt, jövője dermed a falon
és látja magát reszketeg szegénynek,
krumplin-motyogó szegényházi vénnek
s fülledt párnájába sír: Irgalom!...

Az első szél ledönti a lábáról
és ágyba hull, miként halálos-ágyba,
a régi jó biztonság messze-pártolt,
az ember fél egyedül a haláltól
s példát idéz... tünődik... csonka pálya...

Nem, nem!... Fiú, vedd sorsod a kezedbe,
az árnyék nő... fogy a remény... öregszel -
nézd, mint reszket a szélben a cseresznye,
azt reszketi: valamit még lehetne,
most vagy soha, tenni az életeddel.







HASONLAT


Mint egy nemzetközi hotel
étkező-termében az arcok
eleinte hullámzanak lágy
szédületük körébe vonva
figyelmed, mert minden lehet még
e színes massza, sorsod búhat ott:
szerelem, gyűlölet, barátság! -
aztán a nyüzsgésből kitisztul
egy-egy arc és megnőve közelebb jön,
a többi lassan megfagy és egy este
ráeszmélsz, látszat ez csupán:
ahogy villáját emeli az egyik,
más-más nevet, csörömpöl, hadonász -
valójában szobrok ezek mind:

Élet,
szerettem volna hajdan
homlokom és szemem és ajkam
száz tikkadását borogatni
szépségeiddel; szeleid lehét,
zölded, pirosad, feketéd,
vadalma-kebleid izét -

dadogó ujjaim közűl
csúszik, kicsúszik a síkos idő.

ingatag és forró ünnepeid
lassan hűlnek már -

és szobrok között járok mindörökre.







HŰSÉG


Míg jósnyelvek bal-jövőd papolják,
hírvivők rosszhíred szertehordják:
állok nagy csöndedben Magyarország,
tompán, mint a hurokba szorult
vad, mely érzi: komorul a gyöngy táj,
s mire eszmél, már bealkonyult.

Mit tehetnék áramok divatja
ellenetek, stréberek szimatja?
A seb is előbb gennyét kiadja,
mielőtt begyógyul, és a var
jelzi csak, hogy lázas volt a vér ott,
s hogy minden láz nyugalomba hal.

Kor, lekötöd minden jobb erőmet,
máglyává zaklatod heverőmet,
mikép gyógyulhatnék ki belőled
te kétarcú, kancsi förtelem,
ki egyfelé csókot intsz, hogy: Béke!
másfelé harsogod: Győzelem!

Nem zúgok: álmodó esti méhkas. -
Mint a tavalyi primőr izét az
ínyenc, miként olvadt nyelvén szét az:
szót ízlelek, hosszan-lebegőt,
széttaposott, hóillatú álom:
Szabadság! - alpesi levegőd.

Ha a vég jő, jöjjön, ámde hős vég
legyen, légy a csendes vakmerőség,
légy talapzat, melyen áll a Hűség:
ahogy Isten adta dallanod,
azt cifrázd és azt meztelenítsd le,
azt a lágyhajlásu dallamot.

Költők, csak bennetek ne csalódjam,
hitem remegett a széttört csókban,
most, hogy minden ím bomladozóban,
ami kötött, minden szeretet:
el ne áruljatok pályatársak,
költők, hadd maradjak veletek!

1938







A HŰTLEN


Hát nem lett táncosnő belőled,
tagjaid különös, vadóc hevét
kiszítták a nyúlszájú évek.

Állsz a konyhában, szomorú cseléd,
kezed reszelős, foltos a kötényed
s míg zubog a víz, sípol a fazék:
hallod hangjait messzi tánczenéknek
s lassan egy bánat rajzolja le szép
árnyait arcodra mint messzeséget,
pillantásod e messzeségbe téved
és bánatodnak nem tudod nevét.






JEGYZETEK A CSENDRŐL: BOLDOGTALAN


Csend, csend, selejtes,
semmit se rejtesz,
rosszminőségü csend,
előtted, mögötted
se fény, se árnyék,
semmise leng.

A jó csend borongós,
mint a teliholdnak:
udvara van
és mint igaz gazdája,
ki benne él, az ember,
boldogtalan.

Nyugat 1940







JEGYZETEK A CSENDRŐL: A CSENDDEL TELVE...


A csenddel telve láttok ím itt,
nem hozzátok, a csendhez tartozom,
homlokomon a révedés:
nem földi az s szemem bolygása sem.

Kies fürdőhely volt a lelkem,
utó-évadján lássatok,
tegnap még emberekkel telten,
ma elhagyott,
rendetlen őszi park,
gyomvert, kihalt,
emberfia, köreim ne zavard,
az esős évszak kezdődött ma bennem -
magammal ím egyedül lennem
ó, hagyjatok.

Nyugat 1940







JEGYZETEK A CSENDRŐL: ESZMÉLET


Hogy egyszer semmiről se tudjak!
Mint árny sejlik a tejüvegen át:
a halálnál egy madárpihegéssel
gyengédebben, csak sejtsem illatát
létemnek, mely merő szárny, fennlebeg
s bocsát magából a világtól
alig illetett szűz eszméletet.

Nyugat 1940







JEGYZETEK A CSENDRŐL: FEJFÁJÁS UTÁN


Ó, fejfájás utáni csend,
isteni zsongulás, amelyben
pálmaerdők susognak;
tikkasztó pergése doboknak
távolodik, távolodik,
egy néger rabszolga legyez,
dübörgő zuhatag simúl el
a nyájas síkon, hol a dundi
reggel füröszti kipihent
testét, villantja fogai
mosolyát, a sugarakat -

a csöndnek, mely így született:
borulj elé, csókolj kezet.

Nyugat 1940







JEGYZETEK A CSENDRŐL: TÉLI CSEND


A téli, a szemérmes téli csend,
mely arcát hóeséssel fátyolozza,
önnön fehér játékain mereng.

A temetők keresztjeit porozza
be kékes pelyheivel, csendre csendet
ejt, mint aki ezüstjeit halmozza.

És olykor, éjidőn, a részegek
szemét ő töri meg meleg homállyal,
hogy hó-ölébe hullnak reszketeg.

Nyugat 1940







KIÁLTÁS A PUSZTÁBAN


Fojtó, kiszívott,
rekedt, sivár
e táj,
e pusztaság...

Unom, unom,
uton - uton
és útfelen,
bármerre lépjek,
bárhova érjek,
mindenütt meglelem:
meglelem a helyem.

Szürkék hazája e
forditott hontalanság,
művészsörényü, ideges
fejét lehajtja a kalandvágy,
itt minden bizonyos,
meder, de iszapos:
megfojtja a lélek
kedvét, kalandját.

A célbaérés
dermeszt és nem hevít.
Az elvetélés
kínja nem keserít,
bár keserítne:
keserv hevítne.

Álltam mindenen innen,
idegen mindenünnen,
a nyári parkon innen,
innen a parki rácson -
ó, félszegségem hamva,
kamaszkor gyáva hangja,
ifjú csetlés-botlásom.

A szegénység havas táj
volt, villogó, kemény,
reményem mint a kristály
jegecedett körém,
a kristály szerteporladt:
elveszté gyöngyi fényét,
a hó csatakká fulladt:
lucskos lett a szegénység.

Bár forogna merev szemem
ellágyult kocsonyás világa:
s ha téboly volna lángja!
Intene: vele-lengenem,
valami szenvedély ingája!
Mert pusztaság ez, pusztaság,
hol rekedt a madarak torka,
hol a szél maga sebesült
nagy szárnyait alig vonszolja
s leesik menthetetlenül
a kígyószínü porba.

Szép, sugárzó verésü,
szökőkút-reszketésü,
villámos, karcsu ujjal
érintő szenvedés,

elfúló tüdejü
vad kétségbeesés,

igaz megrendülés -:

hajdani pártfogóim,

ó, mentsetek meg, mentsetek meg!

1937.







KÖLTŐ


Poros tekergő, senki vagyok én,
puha szemlélődés ül rajtam -
de jótól párás minden pillanat
mely álmaim sötét lélegzetében él
s szaggató csenddel világít csuklómon a vér.

Nézem a hegyek kemény vonalát:
álommá néztem,
a szőllőskertek vérmes fürtjeit
esőben kóbor homlokom
halovány dallá szüretelte szét -
parázs remeg torkomban és hervadt hegedűk,
a darabos föld hideg omlása
a sebzett levegő a sószagú este
ujjaim fuvallata s a legázolt mimózák
könnyezése hallatszik bennem, némán kisiklok:
fojtott tájak bilincsében sziszegő napjaimat
hiába hívják hirtelenharagú
nyiltszemű záporok.

Nyugat 1927







MINT EGY DIÁK...


Régi barátommal találkoztam az este
s ő - mint ilyenkor szokás - megkérdezte:

- Hogy élsz?

Tünődtem, igaz is, hogy élek?
És gondoltam mindenféléket,
sok régi emlékem feléledt -
honnan jött, honnan,
a szó, amit végre kimondtam:

- Hogy élsz?

Úgy meglepett... Én mondtam ezt magamról?
Titok a lélek és a szó kalandor -
és álltam ott sokáig, felkavarva,
gondoltam erre-arra,
de csapongásom mindig odatért
s arcomba kergette a vért:
Mint egy diák...

Diák, diák - de miféle diák
kinek mindig vakációja van
és sohasincs vakációja
és nincs Isten, ki rávigye a jóra
és a korcsmába jár s boldogtalan?
Miféle züllött, borostás diák?
Nagy kínnal tartja el szülője,
szegény szülője, a világ
s ő kerüli az iskolát
és hogy majd vizsgáznia kell, rémlik homályosan,
de elfelejtette a dátumát.

Ó, hol az iskola, mely befogadna?
Rajongva omlanék a padba,
szemem vonzaná a katedra -
be jó is volna elodázni
a felelős,
hideglelős,
a számonkérő éveket:
ezt a nyomorult felnőtt-életet...

Állok a vénség aknái előtt,
jövőm: lidércek s bányavíz -
diák vagyok, de nem a friss diák,
az igazi, ki a jövőbe hisz.
Ó, megdézsmálta már a szél reményem,
e szép pillangó hímporát.
Reményt foltozni, pilleszárnyat?
Kifoghatod-e hálóval az árnak
egy rezzenő, sógyöngyös mosolyát?

Kultúra 1935







ÓDA


Téged dícsérlek sokszínű szédület,
pokol hintája, ingatag és tüzes,
sikos véletlen: vizi-palló,
sorssal vemhes meredek szeszély te!

Gyöngyházsejtelmű villanó vakmerés,
érzem már, mérged lassudan átitat,
mérged sötét, tükrös bogyói -
s mindenem egy remegő remény már.

Veszély, száguldni havas lejtőiden,
törött si-talpon szállani, hullani,
boldog rabként korbács-suhogtát
borzongni a gyönyörű iramnak.

Mielőtt megáll: lengjen a szív nagyot,
halk vízesése ezüstös robaját
öntse ki a világ fülébe,
a szürke fagy mielőtt lekötné.

Fal mellett élni, mint a folyóka? Nem!
Nézd a csillagok szögletes és kemény
arcát, futják hazárd pályájuk
s olykor lezuhannak néma daccal.

Ím születendő gyermekedbe sugalld
egy bátrabb élet öntudatát, hitét
s ajkán lázrögös leheletként
ott pihegjen szomja a kalandnak!

1937.







ÖREGÚR


Mosolyodban jégmezők csendje dereng,
messzenéző szemedből lopódzva
alkonyati suhanással bucsúzik a láng,
lépésed olyan megilletődött
mintha mindig templomok, temetőkert,
halk ünnepélyek közt járnál.

A kaland elmúlt a szádról,
a sóhajtás pilléje se repked,
esti alakodhoz egyre több árnyék szegődik -
a madarak elmenekülnek
válladról melegebb vidékre.

Vajjon megbocsájtod-e a szabados suhancnak
hogy nevetést ejt durva szájjal,
megbocsájtod-e az éjszakázó
uccákon a lámpák hangos versenyét
s hogy lélekzeni mer vázádban a virág -:
míg gyászbamárott homlokod körül
az utolsó szárnycsapás
ónos lehellete setteng...

Nyugat 1927







AZ ÖRÖMHÖZ


Ó, hol vagy? Merre bujkálsz, fátyolos?
Míly tompitókkal aggattad körül magad?
Napittas voltál, táncos és merész,
Most holdsütötte folt vagy holt fenyéren.

Gyengéd hajlású, mint hegedűk nyaka,
vonó-suhantán erős zengedező,
tündöklő táncod eltört, hova csuklott?
Ó, lassan belehelt - nem futó leheléssel,
mint tükrök arcát a bánatos leány -
alig bőrző zománccal vont be végkép
valami fagy, valami kéreg,
valami tartós, visszavonhatatlan.

Ó, egyszer látnálak még meztelen,
egy őzsuta vagy egy kisded szemében:
oly igazán, oly eszméletlenül -

mint amiképen a lejtő patakvíz
lombot, faágat s csillogó halat visz,
öröm, te kékhasú, kis, csillogó hal,
evezve ringj ártatlan uszonyoddal,
egy napos pillanatban vesd fejed fel,
tátogj, buktasd le és végkép temesd el:
ezt lássam s hulljon szürkeségbe minden
öröm-látott, halálos szemeimben.







ŐSZI BÚCSÚZÁS I.


Hadd illesszem mégegyszer arcomat
harangszó-illetett
orcádba táj,
mielőtt lepereg
búcsúm mint szélütött lomb -

mert íme útra kelek:
új zarándok-ösvény,
vegyül az út porával
hajléktalan sóhajom,

fújja a fukar ősz
fölleghajtó köpenyem
melyet már nehéz messzeség lepett el...







ŐSZI BÚCSÚZÁS II.


Borzong az este,
szétmetszett kézfogásunk sír a szélben:
az árva tenyér nem felejtheti el
azt a meleget
mit ujjaiba súgott
a másik szeretet...







ŐSZI KÁVÉHÁZ


Azt hiszed, csak a földnek van négy évszaka?
Csak a napfény változik s a levegő hőfoka?
Őszi kávéház, ím fázlódva térek
asztalodhoz, bánataim hona.

Künn a terraszt kócolja az eső
s benn is az ezüstszálú ősz
hímzi a hosszú terem tájait
s kedvemet, mely nélküle is esős.

Csak ülni itt, e tömjénes sarokban,
e füstszinű és izgatott
tengerfenéken, hol surrogva szállnak:
kecses halak, villámosan, a nők -
nem téveszme-é, hívságos bolyongás,
amit az életben teszek, minden más?

Szeretem ezt a jó semmit, ölelj
magadba, anyás fészek-melegedbe,
útálom ezt a híg semmit, csak így,
csak ülni, kávéház, pocsék öledbe,
szeretem... ej, mit tudom én, mit is
szeretek és ha... miért szeretem?
- Te légy Nagyerdőm! - suttogom kajánul
s dupla-rumos teámat keverem.

Az eső nagy nesze ütemesen
ringatja asztalom,
mintha valaki a magasba, fenn
tompa késeket köszörülne és
egyenként ejtené le
agyvelőm rezgő közepébe
és élesen! -
Számon meghökken a falat,
úgy ülök ott, magamba rogyva,
az eső messzi kései alatt.

S megring velem a szék és reszketésbe
kezd az asztal, táncolnak a falak,
vaj' merre hányódhat rozzant hajónk,
hanyadik szélességi-fok alatt?
Ha most felkiáltanék: Kapitány!
Süllyedünk! Hé! A mentőcsónakot!
De nem. - Éleszteni hűlő teámat:
kanál nélkül locsolom a rumot.

És érzem visszavonhatatlanúl:
ez is sors és az én sorsom ez is,
sorsom e zúg és sorsom ez az asztal
s mit szétterítek most, a papír is.
Körülöttem polgárok feketéznek,
repül a szó, a nevetés csereg -
én szenvedek csak:
fonnyadt arccal és eszelősen,
egy vers felett.







SÁPADT POHÁR


Mért nem tudlak nézni tovább a főlény
hazúg magaslatáról? - irigylem a gróf urat
ki megveregetné vállad mint kedvenc lovát
vagy a pókhálós flaskót szokta, mely néki gyüjtötte zamatját.
Mért ez a fogas magány, ez a kínlódó keresés,
ez az elmélyítési hajlam: mért tépdesek
álarcokat ott, ahol az arc nyilt
s szemek tágasságában az egész habzó világ van
s kegyetlen száj: élvező fiatalság!
Osztogatod magad egyazon arccal: hideg királypénz,
csak nekem maradsz úgye poézis, hogy töltekezzék
magányosságom sápadt pohara? - de én se
tagadhatom le szemedvilágát
mely félős diákká ejt vagy fölken keserű bölccsé -
így lettél nekem kerti ünnep bolyongó lámpása
mit csak a palánkon kívül ámulhat a csavargó,
így lettél a délben álló gyümölcsös s én a böngésző
száraz köténye: messziről, céltalanul esőre váró...

Nyugat 1927







SZEGÉNYSÉG


A mi szegénységünk nem az a fényes szegénység
min angyal őrködik aranyos karddal
s olyan palásttal melybe az álmokat beszőtték
s egyet suhog: kifeslik szikrás havazása.

A mi szegénységünk maga a valóság:
rosszpárázatú ing, testünkhöz tapadó,
nyűtt ideg és egyre még nyűttebbre bolygatott,
de kiirthatatlan. - Híg örömökben ázott
éjszaka után a söntés ablakában
megpillantott reggel ilyen ábrándja-vesztett.

S ha a vásári jóság úri embersége osztogat:
a mi szomjúságunk önnön mély kútjaiba néz -
s szemünk lángjában hallgatón hever
termő zápor s kormos fenyegetés.

Nyugat 1927







SZÜLETÉSNAPOMRA


Befordultam a harmincadikba,
minden évnek meg volt a titka.

Most szeretném: a világ ünnepeljen,
hiába, egyedül kell ünnepelnem.

Legyen. Úgy vagyok, mint a gyerek, akit
bezártak a szobába, eleinte
játékával mulat, ünnepli magát:
a kocka-vár mesterét, majd eszmélve, hogy
egyedül van, hirtelen sírni kezd - -: egyedül vagyok én is
s míg e versen tünődve múlatom az időt,
felejtem, hogy senkim sincs, aki csak egy meleg
szót vetne, min hálásan rágicsálnék,
mint talált csonton a gazdátlan eb,
felejtem s ünneplem magam - ó csendes ünnep,
ez a magányos vacsora
a kávéház zúgában:
ez illik hozzám,
ez a dísztelen este - -

Sokat elvittek az évek, alig hoztak.
Barátaim elhaltak vagy megváltoztak.

Itt vagyok íme a harmincadikban.
Alázat, minden poharad kiittam.

(November 9)







VÁLTOZÁS


Szédül bennem a vágy, szédül a szó:
Valami mást, valami mást!
A tiéd vagyok, veled-suhogok
gyönyörű változás!
Nem akarok az lenni, aminek
láttatok eddig, meg nem tagadom
aki voltam, de ami lehetnék:
azt akarom, azt akarom!

Kiáltani szeretnék s belesírok
a csendnek hűvös mélyibe.
Mi az, mi a sírással vele-rezzen?
A síró. Egy lomb, egy virágpihe
nem lebben szárán - hát mégis kiáltok:
Ki mindig átsiklottál ügyesen
a feszültségek áramkörein:
most bírd ki, most - feszülj meg életem!

Feszülj meg és ha belefeszülsz is,
békéből béke sohasem született...
Repitsd fel minden perced lobogóként,
lengesd! Sürűbbre fujtasd életed!
Mindennek, ami volt, megforditottját!
Tündérálmaid gyönge íriszét
ujjal tapodni s a valóság
testét álommá remegtetni szét!

Oly honba vágyom, hol suttog a szél
mint elülő taps végfoszlányai,
hol a szelíd hó fennakad a felhőn
makrancosan, nem akar hullani,
az eső rajja vállamra telepszik
mint nagysereg szürke madár,
az évszakok egymásba gabalyodnak,
de mind a négy, ha kell, visszatalál.

Őrület ez... S bárha mindenki más,
amije van, ahhoz ragaszkodik,
vágyam, te meg ne csillapodj, tovább
bökd magad lehetetlen poklokig,
hol nincs nappal, csak szürkület
s az is űzött kígyóként menekül,
gyűrűit rezgeti, csavarodik,
csapkod - de pirkadattá nem hevül.

Lemondtam már a szép ábrándról,
hogy aklotokba tartozom
hívő emberi-közösségek,
már csak magamban kárhozom,
de a tüzet, azt én hevítem,
önnön kárhozó-lángomat:
fekete láng, nem szelidítem,
felhőbe mártott alkonyat.

Kedvesem, pillád mögé hasztalan zársz,
mire felnézel újra, más vagyok,
örök gyengénk, hogy sohse adhatunk,
csak látszatot, buborék-látszatot,
mire, arcomra nyílva, a szemed
rögzítené, már csak a változást
kapja el s hasztalan kápráz utána,
hogy megfogja, mert más az, újra más.

Így lázadok önmagam szobra ellen,
amit felőlem megformáltatok -
tűnődik még a régi bánat
lelkemen, és már új bánat dadog.
Maradj velem termékeny nyugtalanság,
remegő ajku szomjam be ne tellj -
nyárfa-rezgésben tűnő messzeségek:
egy csókot még - és felejtsetek el.

1934.







VERS A HALÁLRÓL


Gyerekkoromban a halál aranylegenda volt,
elfutó sejtés, távoli hegedűszó
s emlékszem egy régi álomból felremegő
kóbor sírásra - az is a halál volt.

Ó halál meleg ábrándja,
téli estén leszállt Andersen-mese -
nagyapám temetésén
megcsókoltam a gyászlovak bóbitáit,
a szertartás érdekes volt - sírtam -
lehelő hervadásban úszott a temetőkert:
vértes gyerekszívemnek nem fájtak az ősz elhullott sárga katonái.

Hogy kirendültem azóta a gyermeki biztosságból.

A meleg ábránd porbagurult,
a mese hamvát elvitte a szél,
jeges váz mered, szálkás bitófa, érdes lett az emlék.

Ki ismeri a gondok ásóit?
A lelkiismeret sápadt arcát?
A megalázkodás lassu füstjét mi fojtón belep s kiőrli torkod ércét?
S ha az utolsó terv is elúszott mint a mentődeszka?
Ki látta a pillanatot mikor az önbizalom meghajlik: rózsa a szárán
s várja az irgalmas szellőt: szárából ledöntse?

Így lopta belém is a halál hervadt fuvalmát,
ezer mindennapos temetőbe botlik menetelő sorsom
és néha éjszaka arcom heves lesz, különös zúgás kél,
tikkasztó dobverésben halántékom fázik
s göröngy búcsúzkodó hidege rázza meztelen mellem...







VERS TE MARADTÁL


Íme megint csak te maradtál
vers, kibe most úgy kapaszkodom,
görcsös lélekkel, mint a rab
az ég kékjébe, ritka sétán.

Tudom, hogy betegség vagy,
kudarc, menekülés,
sebeim meleg arca
tebenned hűl halottá:
kegyetlen sebhedés.

S mégis ragaszkodom
hozzád, ragaszkodom,
mint anyaemlejéhez
a bölcsőből kinőtt
fiú ragaszkodik,
mint gyerekkora arany
játékaihoz a
felnőtt, akit kilöktek
a szürke időbe,
a szürke férfikor
tájaira, hogy pergő
robotban izzadságos
kenyerét megkeresse!









 
 
0 komment , kategória:  Fenyő László   
Horváth István versei
  2019-02-21 21:45:36, csütörtök
 
 







HORVÁTH ISTVÁN VERSEI


Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9. - Kolozsvár, 1977. január 5.) álnevén Náci Pista, a család falusi ragadványneve után, erdélyi magyar költő, regényíró, elbeszélő.

Az erdélyi költészet egyik klasszikusa, a népi költészet képviselője. Jékely Zoltán fedezte fel paraszti őstehetségét, irodalmi műveltségét autoodidaktaként gyűjtötte be. Az elkötelezett, a plebejusi szemlélet védelmezője. A háború utáni években maga is megpróbál a szocialista realizmus kánonjainak megfelelni, de aztán felhagy vele. A költészet mellett prózaírói munkássága is figyelemre méltó, megírja szülőfalujának lírai monográfiáját (Magyarózdi toronyalja), népköltészeti gyűjteménye forrásértékű. Tragikus a halála: egy ittas belügyi tiszt elgázolja fényes nappal az úttesten.


,,Szavak... a semmi mélye felett"- Horváth István költő emléke - a Maszol.ro portálról

Link








EGYMÁSBA KAPASZKODVA


Rázott a szekér. Zakotája
rikácsolt szét az esti tájra.
S mely a lármáját kiváltotta,
villant a néma út alatta.

Földszag, izzadság kesernyéje
lengett rólunk. Mint kacor éle,
fénylett az újhold égre vetve,
s beült az éj a hegykeretbe.

Városon rámforrt bilincseim
pityókás zsákok döröncsein
szakadva törtek, hulltak rólam.
Enyéim között: otthon voltam.

Ültünk egymásba kapaszkodva.
Fogództunk lőcsbe, csatlásokba.
Egymást kereste markunk, markom,
hogy fenntartson és összetartson.

Futott a szekér. Lovak farán
lengett, ütemet vert a farhám.
Fogunk koccant, s az elharapott
szó az ajkunkon szétszakadott.

De az ujjaink, vállunk, karunk
továbbadták, hogy mit akarunk.
Beszéltünk néma ős-jelekben.
Megértettek és megértettem.

Patacsattogás, szekérlárma.
Körüllengett az ősök árnya.
S szívemig ért a messzi távol
ezerév-mélynyi éjszakából.

(1973)







ENGEDD ÁT MÁSNAK


Kaszás, a szénafűn,
melyen rendet fogtál,
úgy markold s élesítsd
tompuló kaszádat,
hogy tudd: gerincgúzsló,
nagy, nehéz rendekre
kényszerít e század.

S nem lehet a rendből
kiállni, nincs mód rá.
Ha más vinné rended,
magának vágná vagy
semmibe sodorná.

A részed, azt, amit
eléd Apád mért ki,
te vághatod le, más
a te kaszálódban
úgy, mint te, nem érti.



S ahogy kaszád villog,
miként rended vágod,
aszerint van részed
a világból: annyi,
az a - te világod.

S amennyi szénát tudsz
kaszád nyomán hagyni
a végigvitt rendben,
a jövőből jogos
osztalékod annyi.

Azt, mi rád tartozik,
amit megvillanthat
éle a kaszádnak
- ne engedd át másnak.

(1971-1972)










ERDÉLY


A mi anyánk,
Erdély
nehéz szívűnek szült meg.
Három itt élő nép kincsét,
fájdalmát, büszkeségét,
fenyők nem alkuvó
gerincét,
folyók szilajságát,
gyönyörű dalok
csillogását
adta számunkra
úgy, amint megfogant
a Történelem útvesztőiben.
Így bízta rám magát
másnyelvű testvéreim közt.
A Maros, az Olt s a két Küküllő
keresztvizébe magyarul mártott;
románul a románt,
németül a szászt,
gyermekeiként egy keresztvízbe
a mi anyánk
Erdély.
Egyformán oltotta magát szívünkbe
a mi anyánk:
Erdély.







FELGYÚJTJA A LÁNYOM


Úgy képzelem magam,
mint régen a réten,
nád és szederindák
fonadékát tépem.

Nádként sűrűsödnek,
zizegnek a percek,
melyek harminckilenc
esztendőmből keltek.

És a nádszálak közt
annyi álmom, vágyam;
kötelődzöm bennük
- sok szederindában.

Fel kéne égetni
a nádast, a múltam,
hogy a pernyéjéből
sudáran, újultan

szálfák nőjenek ki
égre bomló ággal,
újízű gyümölccsel,
lángpiros virággal.

Fel kéne, de félek,
én is beleégek...
Négy évtized körül
lassul már az élet.

Fülemet elzárom
zörgő múltam elől.
Törtetek kifelé.
Ritkul a nád elöl.

Megvérzik a kezem,
elakad a lábam,
de a csapás tágul,
szélesül utánam.

És mire kiérek,
felgyújtja a lányom.
Lobogó szoknyával
jön át a parázson.

(1948)








HA A FENYŐ MAGA VOLNA


De magas a fenyő orma,
s nincs fenyő, hogy ne hajolna,
ha szél vág az erdőn átal
hidegen.

Nincs erdő, hogy szél ne érje,
s nincs ember, hogy szíve mélye
erdejébe bú ne vágna
ridegen.

De az erdő erdő marad.
Szív a bútól meg nem szakad.
Elszáll a szél, elhal a bú,
kiderül.

Ha a fenyő maga volna,
kettétörne, nem hajolna.
Zúg az erdő, nincs a fenyő
egyedül.

(1952)


Marosmenti fenyveserdő aljában - Szerző: Gömöri Sándor - Ea.: Nógrádi Tóth István

Link








HÁRMAN, ÖREGEK


Nyakuk körül az elnyűtt ostor.
gyermek társak - most két öreg.
Sarkuk nem kong már, csak kurusztol.
S nem kiáltón, kérdőleg
állnak, mint az a meggörbült jel.
Rám szólnak: - Élsz még, egykori?
Nem kérd a kérdés, inkább felel.
Szerető gúnnyal vigyori.
- Ma is két tulkot, mint két sárkányt,
tanítottunk járomba bé.
S még az Isten is úgy nézett ránk:
"Ehe, ők még az életé".
- Hát te? A penna?... Hadd a tűzbe!
Ha ülsz csak s töröd az eszed,
nem kell magát a halál űzze,
megkap s egybe zsákjába szed.
Kacagnak. Én is. Földes kézzel
megszorítják a tenyerem.
S a perc az érzésembe késel.
Pedig nincs mit szégyenlenem.
Azt hittem, nőttem tőlük távol.
De magánál több nem lehet
senki. Az alap jóvoltából
szilárd, ha az, az emelet.
Nyakuk körül az ostor. mennek,
mennek, s a sárkány két tulok
indul a fénylő végtelennek,
amíg utánuk bámulok.

(1975)







KÖZÉPKORI ÉNEK


Parázsló vaspadlón
bilincsbe vert lábam,
hajam lángot lobog
a boszorkányságban.
Örökös a próba,
s taláros bíráim,
titeket hamvasztnak
bűvölő imáim.
Dubog a vaspadló,
fény zeng a bilincsen.
Amerre én nézek,
arra halál nincsen.
Élet vize itat,
varázskútba látok.
Érintem az eget,
s leszakad reátok.
Taláros bíráim,
fagyosszentek népe,
belésorvasztlak a
pokol közepébe.
S a boszorkány-próbán,
lángos koponyámon,
jövendőt virágzik
ragyogva az álom.







ÖRÖKÖS VIZSGÁN

Ózdon sáncolok.
Betegen nehéz.
S aki csak elmegy,
Mind, mind ide néz.
- Hogy a fej? ... Hát jó...
De mit tud a kéz? -
Az a mérce, hogy
Vagyok annyi még
S övék annyira,
Amint hajdan, rég?

"Nana, hát még megy?"
"Éppen jól tudod."
S bár nem mutatom,
Néha izgulok
Ily szavakra, mint
Vizsgán a diák,
S figyelmezek, hogy
Ki hall és ki lát.

S immár vizsga így
Egész életem.
Mert a városon
Azt figyelgetem,
Ott meg azt méri
Sok kiművelt agy
- Hozzánk mérten, lám,
Hogy ki s mennyi vagy?

Öt és fél osztály,
S az is elemi.
Lehet valaki
Ezzel szellemi
Ez, az? De várj csak,
Majd rajtakapunk.
Vizsgáztatunk és
Levizsgáztatunk! -
Ígyen vizsgázom
Örök-szüntelen.
De a jegyeket
Az indexemen
Rektor jegyzi, a
Legfőbb - az Idő.
Csalhatatlan oly
Senki sincs, mint ő.

Benne megbízom.
Tudom, jó tanár,
S jegyét meghagyja
Ő is - a Halál.

(1967)







SZÁZ MEG SZÁZ KIS NAPOCSKA


Selyemszálú
fű tövében
százezer kis
nap a réten.
Virít sárgán és nevet.
Mit gondoltok,
mi lehet?

Pitypangvirág
sárga szirma
kacag a kék
égre nyílva.
Szára növésnek ered.
Mi lesz abból,
gyerekek?

Gyermekláncfű
karikája,
ha van, aki
megcsinálja.
A föld legszebb lánca az,
mert kovácsa
a tavasz.










TORNYOT RAKTAM


Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, mgcsókolta homlokomat.
,,Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyxodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.


Horváth István: Tornyot raktam - Előadja: Csóka Ferenc

Link












 
 
0 komment , kategória:  Horváth Ilona & Horváth István  
Pajzán élet történet
  2019-02-21 19:45:41, csütörtök
 
 













PAJZÁN ÉLET TÖRTÉNET


Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer, asszonyok fognak megnyílni, mint a tubarózsa, és elmesélnek az életükből olyan titkokat, amiket jó hatvan éve magukba zártak. Most, elmondok egyet. A szereplők nevét kérésre megváltoztattam, ha valakinek mégis ismerős lesz a mese, az nem igazán a véletlen műve

Sokan beszélgetünk az utóbbi időkben a környezeti problémáinkról egymás között, bárhol, bámikor, így a nyugdíjas klubokban is arról, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek az idős emberekre. Beszélünk a közlekedésről, a szélhámosokról és mindenről, ami a csoportot érdekli. Időnként a filmek, a színház is szóba kerül, és legvégül mostanában az elmúlt évtizedekben történt magánéleti események is. Tegnap este is volt, úgynevezett interaktív foglalkozás, és életem legnagyobb, legvidámabb estéjét töltöttem idős asszonyokkal, akik kendőzetlenül mertek mesélni az ifjúságukról, a szerelemről. Az egy szem férfiember pedig csak irult, - pirult, szólni nem mert. Neki ahogy mondják az asszonyok, már az emlékezete sem a régi. Csak pisilni veszi elő... Másra tán... Pedig volna igény, - ahogy mondják.

Juliska néni történetét mondom el. 80 éves, szellemileg kitűnő állapotban, és fizikálisan is nagyon helyben van. Szemei huncutul ragyognak, amikor mesél:

Fiatal voltam, mindössze 18 éves. Akkor érettségiztem, a tinta még meg sem száradt a bizonyítványban. A nővérem, 20 éves volt, és karácsonykor volt az esküvője. Férje, 24 éves, szép szál férfi,- rendőr. Büszke volt rá az egész család, szép karrier előtt állt. Jó kiállású, erős testalkattal áldotta meg az Isten, és olyan szemei voltak, hogy ragyogtak, mint a gyémánt.Tán még az anyám is szerelmés volt belé, mert olyan kedvesen bánt vele. Hollófekete haja volt, ami göndörödött, és dús volt, mint a drótkefe. Nem nézett rám, imádta a nővéremet, én viszont kívántam minden porcikámmal. Barátnőim is rajongtak érte, szerette volna mind megkapni, legalább egyetlen éjszakára. Álmodoztunk róla közösen, és elképzeltük azt a romantikus szerelmes éjszakát. A véletlen volt az, ami felborított minden egyéni álmot. Nővérem, aki fontos beosztásban dolgozott, ideiglenesen egy vidéki szállodába került, ahol, a vezetést kellett átvennie, amíg a végső kinevezések meg nem történnek az új embereknek. Várhatóan egy, másfél hónapos elfoglaltsága volt. Férje, nevezzük csak egyszerűen csak LÁSZLÓNAK, egyedül maradt itthon. A szolgálatból nem tudott elszabadulni. Szabadnapjain utazott le vidékre ÉVÁHOZ, és akkor tudtak örülni egymásnak. Esténként telefonon tartották a kapcsolatot. Mi, a mamával kétnaponta felmentünk a lakásba, rendet tettünk, megfőztünk, kimostuk, amit kellett, vigyáztunk a rokonra. Egyik délután LACI mondta, hogy nagy valószínűséggel az éjszaka nem tud majd hazajönni, mert rendkívüli feladatot kaptak, azon részt kell vennie. Kértem, hogy a barátnőimmel a lakásban maradhassunk, és egy kicsit bulizhassunk. Máskor is előfordult ilyesmi, a kulcs nálam volt, hát felkészültünk egy kis lányos összejövetelre. ÉVA, szokás szerint telefonált, beszéltem vele, és neki is elmondtam, hogy itt vagyunk, öten bulizunk, de nem csinálunk rendetlenséget. Jót nevetett a dolgon, és kérte, hogy majd adjam át az üzenetet, LACI hívja fel valamikor holnap az esti órákban.

Volt két üveg martinink, volt valami édes likőr is, jó volt a zene, hát egy nagyon kicsit éjfélre becsiccsentettünk. Az egyik barátnőmmel átmentünk a kisebbik szobába és ott feküdtünk le. Hárman, maradtak a nagyszobában, ahol egyóriási kinyitható rekamié volt, azon ott kényelmesen elfértek. Csak egy kis bugyi és babydoll volt rajtunk, elaludtunk. Talán két óra felé járhatott az idő, amikor arra ébredtem, hogy nyílik a bejárati ajtó. LACI jött haza. Dobogott a szívem, hogy most, mi fog történni, hova fog lefeküdni, mit szólnak a lányok? Remegtem, mint a nyárfalevél, de jelt adni, hogy fent vagyok, nem mertem.

Laci levetkőzött, és nem vett fel pizsamát, csak úgy félmeztelen befeküdt az ágyba és a jobb szélén helyezkedett el. Talán pihenni akart, nem akadékoskodott. Igen ám, de ICA, aki közvetlenül mellette feküdt, ébren volt, és csábító játékba kezdett.

Átölelte a mellette fekvő fiút, és mintha még mindig aludna, elkezdett hozzádörzsölődni. Kis puszikat lehelt az arcára, suttogta, hogy szeretlek, és LACIBAN feltámadt a férfi. Viszonozta az apró csókokat, simogatásokat, és amikor már mindketten áttüzesedtek ICA felvette a lovagló pózt, és elkezdődött a nagy játék. Én, ott a másik szobában, mivel az ajtó nyitva volt, hallottam mindent, és azon csodálkoztam, hogy a másik két lány nem ébred fel. Halk, apró sikkantások, cuppantások, majd egy nagy sóhaj után ICA lefordult a lóról, és az ágy szélére került. Most már Laci volt középen.

Néhány perc alig telt el, és a másik lány Erika is kedvet kapott a szerelemhez. Elkezdődött ismét mindaz, amit egyszer már végig hallgattam, a szívem hevesen dobogott, és irigy voltam, de nagyon. Ekkor határoztam el, hogy LACIT megszerzem magamnak, de egyedül csak az enyém lesz, senki másé, legalább egy teljes éjszakára. Egyre érdekesebb lett a játék, hiszen az előző partner is beszállt a buliba, és most már ketten gyűrték a sógort, aki el kell ismerni, becsületesen állta a sarat. Mindkét lány nagyot sóhajtott, és eldőltek, mint a rongybaba. Igen ám, de ekkor a bal szélen fekvő Kati is felébredt, és kezdődött minden elölről. Én pedig csak pihegtem a másik szobában, a szívem zakatolt, féltem, ha rájönnek, hogy fent vagyok nagy baj lesz. Ez a szex parti nem volt betervezve, és főleg nem a sógorommal.

Azon az éjszakán Laci kikészült; gondolom, mert reggel sokáig aludt. Lehetett tán tíz óra is, amikor felébredt. Addigra a reggelit elkészítettem. A lányok már elmentek, de egy árva szót nem szóltak arról, hogy mi történt az éjszaka, és mit műveltek a rekamién, ami alaposan össze volt gyűrve. Én, nem említettem, hogy tudok mindenről.

Átadtam Éva üzenetét. Mondtam, hogy este majd felnézek, hátha szüksége lesz valamire. Az ágyat rendbe tettem, és elmentem;

Aznap este, ahogy ígértem, felmentem hozzá. Vittem egy üveg bort, és valami harapni valót. Két -szál gyertyát, és ha nehezen is, de LACIT, a sógoromat sikerült elcsábítanom. Életem, egyik legjobb élménye. Igaz, csalódtam is benne alaposan, mert később megtudtam, hogy még azon a héten megfektette azt a barátnőmet is, aki velem aludt a másik szobában. Mint később kiderült, Ő is végig izgult azon az éjszakán, a hatása alól nem tudott menekülni, de titkolta, félt, hogy észreveszem, ezért megjátszotta, hogy mélyen alszik.

Még abban az évben, három, soron kívüli esküvő volt. A barátnőim teherbe estek, a babát elvetetni nem akarták, ezért aztán az első kérőnek IGENT mondtak. Amikor a kicsik megszülettek, azok is szinte egy időben néhány nap eltéréssel jöttek a világra, inkább Lacira hasonlítottak, mint a boldog apukákra, akik egész életükben büszkén vették fel a családi pótlékot.







 
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 34 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 34 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 290
  • e Hét: 3483
  • e Hónap: 22111
  • e Év: 139465
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.