Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Dr. Kéri Katalin: Halk szonáta négy tételben
  2019-02-13 21:45:51, szerda
 
 








Dr, Kéri Katalin: HALK SZONÁTA NÉGY TÉTELBEN


/Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens/


TAVASZ




Fehér virágokat tárnak ki a bokrok,
Sárga szirmaikat hullajtják a fák,
Messze csalogatnak citromos illatok,
Pompás tavasz van, miért gondolok rád?



Zöldes messzeségek, hullámzó tengerek,
Édes narancstól roskadozó ágak,
A napjaim mind vidámak, melegek,
Boldog lehetnék, de egyre csak várlak.


NYÁR




Hej, regö-rejtem,
Olyan szarvast leltem,
Gyöngy a szeme,
Hajaszála
Csillagokhoz lebben.
Kényes-fényes fajta,
A szerelmem rajta,
Hogy megleltem,
Elvesztettem,
Soha utol
Nem érhetem,
Hágott tavaszomra.

Hej, regö-rejtem,
Nevedet elrejtem,


Szívemet elejtem,
Röpíts égig engem!

Messze-messze nézek,
Fogott-e az ének?
Nevemmel igézlek,
A nyomodba lépek,
Ha más mezején
Járnál,
Akkor is kívánjál!
Regö-regö-rejtem.


ŐSZ




Minden tudta már,
hogy ők jönnek.
A fapallók nyikorogva
meghajoltak.
Biccentett kalapjával
a vén torony,
a padok köszöntőt
sóhajtottak.

Senki sem tudta még,
hogy miért jönnek.
Ámulva nézték őket
apró bogarak.
Közelebb hajoltak


az ágak, és
alacsonyan szálltak
a madarak.

Csak ők tudták,
hogy hová mennek.
Az őszben lelkük
egy cseppet pihent.
Csupa zene volt a
hallgatásuk,
nélkülük mindenre
rászakadt a csend.


TÉL




Fehér hó takarja megint az utakat,
De nemcsak ezért nem talállak.
Többé nem szerethetlek már téged,
Havas rétemen rút varjak járnak.

Hull, szakad a hó, betemet,
Lelkem képzelt völgyedben szánkáz.


Neved a vihar kéményembe fújja,
Véd, de el is zár tőled ez a ház.

Síkos a jég, fagyott a világom,
Esik a hó, s most nem kell énekelnem.
Ha tavasz lesz, tán végre megértem:
Az Egyetlen Érzést meg kell érdemelnem...







Egy esztendő negyven másodpercben





Link



Évszak-kergetőző





Link








Balázs Fecó: VÁLTOZNAK AZ ÉVSZAKOK






Link



Calendar Song (January, February, March...)





Link


















 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Ellenállhatatlan Norvégia
  2019-02-13 19:45:15, szerda
 
 







ELLENÁLLHATATLAN NORVÉGIA


Norvégiát szolid egyszerűséggel a legek országának nevezik. Hogy miért? Lássuk csak:


1. Az ENSZ rangsorolása szerint Norvégiában a legmagasabb az életszínvonal (vizsgált tényezők: 81 év várható élettartam, 58 810 dollár éves átlagjövedelem, átlagosan 12,6 iskolaév), és itt a legmagasabb az átlagfizetés.

2. Európában itt van a leghosszabb tengerpart: 53 ezer km.

3. A 8 km Eiksund alagút a világ legmélyebb tenger alatti alagútja (287 m).

4. Oslo Európa legdrágább városa és legtisztább fővárosa.

5. A Lofoten-szigeteknél található 40 km hosszan és 3 km szélességben a világ legnagyobb mélytengeri korallzátonya (300-400 méteres mélységben).

6. Norvégiában találod Európa legészakibb pontját, legnagyobb gleccsermezőit, legmélyebb tavát, leghosszabb vízesését, és itt élvezhetjük egyfolytában a leghosszabb ideig a fehér éjszakákat: 76 napon keresztül!

7. A világ leghosszabb közúti alagútját is itt találjuk (24,5 km).

8. A világ legerősebb ár-apály áramlatát is Norvégia vallhatja magáénak (42 km/h a tengerszoroson átzúduló víz sebessége).

9. A világ harmadik leghosszabb (204 m) és második legmélyebb (1300 m) fjordja a Sognefjord.

10. Európában Norvégiában a legdrágább a cigaretta és az alkohol.

11. Európában itt gyártják a legtöbb hajót.


Link








1. Lofoten-szigetek





2. Flam-völgy




3. Flydalsjuvet, Geiranger




4. Latefossen vízesés




5. Reinebringen-hegy




6. Vízesés a Geiranger Fjord fölött




7. Lila virágok a Lofoten-szigeteken




8. Halászfalu a Lofoten-szigeteken.




9. Skjeggedal-hegység




10. Voringfossen-vízesés




11. Atlanterhavsveien (Atlanti út)





Trollok nyomában, Norvégia

Link



Top 10 legkülönlegesebb tengerpart

Link




















 
 
0 komment , kategória:  Világjárók  
Falcsik Mari versei
  2019-02-13 15:30:37, szerda
 
 







FALCSIK MARI VERSEI - VÁLOGATÁS


Falcsik Mari (Budapest, 1956. március 10.-) magyar költő. Költői pályája az ezredfordulón indult. Első kötete 2004-ben jelent meg Sanzon nehéz időkben címmel, második kötete 2006 tavaszán Változatok a szabadságra címmel, harmadik kötete A sorsvadász, 2010-ben jelent meg. Negyedik kötete, 48 nőt versben megszólaltató, illetve fiktív életrajzzal is ellátott és illusztrált Nőket néző képek 2013 októberében jelent meg. Ötödik kötete, az alcímében a formáját megnevező Valami üvegen át - Esedékversek 2016-ban jelent meg száz számozott, dedikált példányban, a MERSZ Könyvek exkluzív sorozatában. Hatodik, az eddigieknél terjedelmesebb, a 2010-es kötet óta mintegy tíz év alanyi líráját közzétevő kötetét Az igazi idő címmel ismét "alkotóműhelye", a Jelenkor Kiadó jelenteti meg, a 2019-es Költészet Napjára.

Falcsik Mari robanásszerűen került be az irodalmi köztudatba, költészetével egyszerre hódítva meg a szakmát és a nagyközönséget. Páratlan sikerének titka lírájának életszerűsége: ezek a versek mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szólnak. Falcsik Mari keresetlenül beszél az élet legfontosabb dolgairól: szerelemről, elmúlásról, fájdalomról és örömről. Szépítés nélkül, pontosan úgy, ahogyan megéli, megéljük. Éppen ezért versei többnyire nem vidámak vagy felhőtlenek, de mindig hitelesek. Ez a hitelesség teszi, hogy költészetében olyan sokan ráismertek önmagukra. Képei, mondatai közös tapasztalatokat fogalmaznak meg, s ezzel azt teszik, amit minden igazi művészet: élni segítenek.



Falcsik Mari a Quasimodo Költőverseny fődíjasa

Link








ALKALMI


nahát az ötven
pedig én lassan jöttem

lépésben mérve
kezdetben évrôl évre

az ember feljő
s harminctól ott a lejtő

onnan már csúszda
mintha valami húzna:

meglök a negyven
sikerül nem kiesnem

s röpít az ötven
körül a baljós ködben -

szabályos röpte:
a kô lábamhoz kötve

mit hát a könnyek
lefele sokkal könnyebbű







ALTATÓ


ismerem magamat tudom mit beszélek
ha köszönöm százszor mit ezerszer bántam
hogy csak félbe-szerbe teljesül az élet
és te megmaradtál álmom birtokában

azt hogy bántottalak volna tudhatom jól
hiszen erős vagyok alakító kezű
az emberben annyi beste árnyék tombol
néha még nem ütni sem olyan egyszerű

volt-e? nem is volt hely más életnek bennem
mellettem is alig míg tartott küzdelmem
a parancs az volt hogy önmagam kell lennem
no hát: magam vagyok minden értelemben










ALVÓ EURÓPA


mindent elnyel a mély ködös éj ez a tejszinű tenger
alszik a távoli domb árnyában a város az ember
fényeit égeti még
pislog a csillagos ég

horgonyt vet kikötő csönd utcák öblei mélyén
kábult házsorok álmát füstöli égre a kémény
alszik az utca a ház
szunnyad a köznapi láz

pultokon alszik a vonzó édeni alma a holmi
bankkártyás kicsi fülkék megszűntek zakatolni
túl a vevőrohamon
jussuk e kis nyugalom

alszik a reklám biznisz-centrum kassza bevétel
alszik a zizegő hűtők kincse a sok finom étel
gyűlik az üzleti méz:
alszik a bankban a pénz

horkol az Áru a nagy nőcsábász édes az álma
gyűjti a hímport holnapi újabb csábmosolyára
ajzani Nő tudatát:
higgye a talmi csodát

nyugtalan alszik a tévé felböfög esti riportot
dúsan habzó változatában az emberi sorsot
cikkan az éjben a drót
nyomja az új epizód

míg fiatal pár álmodik új bútort a szobába
alszik a sok-sok bútor a helybeli fitt Ikeába
köztük a sárga a kék
isteni kis kanapék

völgyben szállong városok őrző szellem füstköd
diszkó reflektorpászmája az ég fele döfköd
elnyeli matt sugarát
égen a vattakabát







ASSZONY


akit itt magad mögött hagytál
máig felbosszant az az asszony
azzal az elnyílt nedves szemmel
azzal a laza fényes hajjal

könnyű ruhában van mezítláb
ül a falamon épp mögöttem
a kövön hűsöl barna lába
arcán a honos szomorúság
amit a világ mosolynak mér
kezében most is éles jó tárgy
megint valamit aprít hámoz
vagy épp csak ül a keze pilled
síró gyereknek kiskutyának
meleg ölében öblöt tartva

vagy a sötétlő kert igézi
mikor érkezel hátra sem néz
egy szörnyeteg akitől nem félsz
egy szent kinek a konyhapadján
elzokogják a lányok bátran
hogy te nem jól szeretted őket







ÁLDOZAT


fürödj a hangban forró és ragad
igyál belőle szabad vagy szabad
olyan szabad vagy esel atomokra
össze nem tarthat már se szex se vodka
miért kapaszkodsz engedd el magad
szökj el magadból mint a hang te is
ahogy gyűrötten visszahullt Janis
de még hatalmas rekedt sikítása
reszkető Bethel ablakait rázta
mindjárt üres lesz ez a hétdecis
röpülj ki innen szöktesd meg magad
utánad is csak gyűrött héj marad
lógó kabát a műbőr karjain
mint mikor jött a szörnyű limuzin:
lenn még füstölgött a tűz az utolsó
s röpült Janisszel a csicsás koporsó
sötét kihamvadt Woodstock ormain
s nem volt már nála senki szabadabb
higgyél a hangnak bízd csak rá magad







BÉKEÉVEK


hát milyen lesz ez a Föld már megint
mire én is eltűnök róla?
pedig egészen biztatóra
sikeredett egy darab ideig:

bár szürke volt de csöndes egy pillanatra
s mintha megnyúlt volna az a pillanat
a belövéses rossz falak alatt
a széket is ki lehetett tenni a napra







DALOCSKA AZ ELSZÖKŐ IDŐRŐL


Fonák bölcsesség az emberé,
mikorra kissé már pedzené!

Úgy kapja meg mint fölöslegest,
próbáját nem bírja már a test!

Gyűlnek az évek apad a lét,
tanuld a létidő tételét!!!

Minő Isten-vetette csel:
ahogy gyarapszik úgy fogy el.







1 9 8 0


amikor John Lennont megölték
- akkorra én már csontfelnőtt voltam -
láttam Pault a hírműsorokban:
félájultan támasztott ott
valami asztalt és a hangja
csak szivárgott a szája szélén
mint a frissen lőtt hulla vére
és remegett a szája széle
és mindegy hogy túlél ő mindent
akkor riadt volt tényleg árva
kétségbeesett tehetetlen
és látható volt hogy nagyon fél
the dream is over - what can I say
valahogy elárvultam én is
reszkettem én is és csak ittam
bőgtem csak ott az idegen ágyban
the dream is over tényleg örökre
what can I say Lennon lelőve
viszkibe hulló gyerekkönnyek
plusz leázó szempillafesték
mosdattam akkori szeretőm testét







FEMININ


nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek
azt abból tudom hogy szenvedek
abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek
felgyűlve benne rengeteg
olajos vastag fájdalom
és ez korántsem érdem
nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben
évekig hordozódik benne az a sok
alvadhatatlan érzelem
nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem







GYÖNGYRŐL ÉS ÜVEGRŐL


Mi a te titkod kicsi kobold?
Ami lehetne, vagy ami volt?
Mit jelentettél énnekem?
Hogy énem egyben ketrecem,
hogy éned egyben börtönöd,
és megreped, ha feltöröd.
S a fény, ami vonzott messziről
elszökik, míg a fal összedől
de másképp ki mondhatja meg,
hogy ami csillog, gyöngy, vagy üveg?
Hullik a fényed, szétpereg
felszedlek, összegyűjtelek.







HA HATVANÉVES


ha hatvanéves elmúltál egy éjjel
olyan mély békével nézel széjjel
mintha minden rém barátod lenne:
semmi hárítandót nem lelsz benne
(mert elhagyott már az önrettenet)

annak jelét csak hogy még él a félszed
mert élsz te - mert most már ezt is érted:
félelmed sem volt más mint ajándék
élet jele ami azzal jár még
hogy gazdag vagy hogy van mit vesztened







HOLDAK


1. Ezüst

a gyertya lobban: önmagába fullad
alél a láng örül hogy végre hunyhat
szúnyograj sír a tócsás rét felett
kemence nyár volt - gyorsan vége lett

a kint s a bent közt gyöngyös párafüggöny
most jó sötétben semmiben feküdnöm
igéz a Hold bámul rám szenvtelen
már szédülök a Föld forog velem

oly tág az égbolt mindjárt elnyel engem
vagy elszivárog nyílt tekintetemben
nincs köröttem semmi maradandó

kotyogva ring a félig süllyedt csónak
csillagpor hűl testemben nyugtatólag
örök vagyok - vagy minden halandó

2. Vörös

ma órjáshold van: ég a vérnarancs
a víz is véres tőle: rézveres
az éj túl csöndes megszökött a hang
a túlpart rozzant stégje most üres
mi máskor nagy tivornyák színhelye
alant cirkálnak kis riadt halak
de nincsen lárma - tán a dealerek
ma el sem jöttek és most nincs anyag
az égbolton mint megvonástünet
a fájdalmaktól lüktet egyre ég
a nagy vérző korong a víz felett
a táj kínok nevét tanulja még







IDILL


ott kinn a holdfény fákat kerülget
míg benn a béke karszékbe süpped
a házat enyhe fény vonja mézbe
emlékidézés szép talmi fénye

leszáll a csönd és megül közöttük
kóbor légáram lapozza könyvük
a függönyön túl tücsökraj hallszik
padlón a múltjuk kinyúlva alszik

a férfi szusszan: ajka lebiggyed
az asszony nézi málló vonások
között a régi arcát keresve

padlóra hull a fáradt tekintet
a másik arcban tükörbe látott
változhatatlan tény lett az este







IFJÚSÁGOM, E ZÖLD VADONT...


szent kamasz-soványság: mit ígért az Út?
hogy meg nem akaszthat semmi régi átok
nem a szép nagy roncsok összetört családok
ha a városon túl nyílt mezőkre fut?

rossz varázsigék csak: az Út és a Dal
ha az egyik elcsal meglódít a másik
míg az éledő szél mind durvábban játszik
vékony vászoningek kék szárnyaival

látom még magunkat: riadt alakok
alattuk egymásba hulló óvilágok
megrepedt gerendák mélyülő hiányok
csapkodnak feléjük vészjósló zajok

egy bolyban szorongnak a semmi fölött
pislogva próbálnak egymásba fogódzni
összedőlni épült házak árulói
reszketnek - köröttük egyre nő a köd







ISTEN


mint gabonában ázott földbe vetve
istent köszönt a derűs kis sumér
előre lesve hol köddel telik be
az ökröcskéi hátán túli tér
s míg ő halad lenn füstölög felette
a szellemmel telt nagy felhőgomoly
kis félsz gyülekszik a tányérszemekbe
de a száj sarkán belátó mosoly
vagy mint a hegytető Zeusz-ligetjén
eltévedt csönd-faun nimfácska-szél
setten vissza az órjás fát kerülvén
hogy a törzshöz még véletlen sem ér
vagy ahol száradt bárányvér madártoll
gyűlik a rítus oltárainál:
lássalak én is anyagnak anyagból
amiben épp a kor felém kínál
vagy a megtapasztalt emberhalálban
lássalak s a nagy zajban mit kavart
és struktúrákban architektúrákban
mit az egy karcsú keresztfa ha tart

vagy itt ebben a konyhában ahol ma
a kék gázláng oly szelíden lobog
tán már a jósághoz is elég volna
az estben annyi béke párolog
mosogatócsap lámpa ablaknégyzet
tükröz a fémüst domborulatán
csillog a bárd a nikkel vágókészlet
hústű daráló nedves porcelán
fals zümmögések a bojler hasában
kanyargós furcsa részeg énekek
kis félsz gyülekszik a konyha sarkában
én meg derűs és belátó leszek







KEMÉNY TAVASZ

ma reggel azon kaptam
magam hogy elengedtelek

mint nyár a meleget?
nem: mint tócsa a jeget
ahogy odahagyja tört tükrét a tél
a kikeleti sárban

fogy bennem a fagy
ahogy a nap halad
beszakadt jég éles szélén
a nyíló tócsában







KÉK ŐSZ


levedli vörös ruháját a szenvedély
az ember kedve színt cserél
most a kék a legszebb
ez a provanszi hűs derű:
a levegő nem reszket
nem csillog nem izzad - csak van
van megfoghatatlan
mint a távolságtartó tények
átlátszó mint végül a lényeg
átlátszó és egyszerű
ízében valami új
valami ínyenc keserű







MI LESZ A SZEXSZEL?


lesz-e megnyugvás enyhülő fátum lesz-e
lesz-e ház terasz vörösbor naplemente
nagy társaságban békülékeny este
szelíden száll-e hangoktól zsongó kertre
hol a vénülő kerti székek
hátát reccsentve feszítő vendégek
emlék könnyű füstjét fújják a tinta égre
s lesz-e majd csönd ha elszéledtek végre
s mi ketten megint magunk maradtunk
lesz-e széles mély csönd amint kezedre ráteszem kezem
szélesebb mint a víz és mélyebb mint a tágas völgy alattunk
mikor testedhez ismét megérkezem
lesz-e még ágy mi nem csikorgó tagjainkat gyötri
de benne testünk ringása könnyeden lebeg
meglesz-e még az íves szép vonal a csípő fölötti
amivel most ajándékozom meg kezed -
ha majd végképp öregség kútjába estünk
alabástrom elefántcsont vagy sárga márvány lesz testünk
mit látunk majd az ágyban izzadtan egymásra lesve
vajon miféle anyagból van két szép öreg szerelmes ember teste










NOVEMBERI NAPFÉNY


A fény a vízen úgy ragyog
most oly valószerűtlen
nem is biztos hogy meghalok
tátognak ingerülten
halálról szóló kis dalok
munkál az égi katlan
repedt burokban új magot
dajkál az áradatban
faágon csöpp bimbó gagyog
ma nem megfoghatatlan
hogy élek létezem vagyok
pörög még fürge orsó
még sokáig maradhatok
s bár ez volt tán utolsó
engedékeny meleg napunk
még fénybe burkolódzó
áldott időben vígadunk -
de mert a késő kis rügyek
sorjában elvetélnek
utána vágnak vad szelek
az induló levélnek
lassan szállást kell rakni már
az ismeretlen télnek







OTTHON


az ember mormol szép varázsigét
hogy bátorítsa túlélő szivét
csak lenne mersze mind mi elveszett
elősorolni minden részletet

emlékezem majd én is ha tudok
hisz voltak házak voltak otthonok
kis szilvafák és merész jegenyék
oltalmas égbolt ismerős vidék

terasz fölé terpeszkedő platán
mozaik ég veranda ablakán
csatornaárkok sárga gázcsövek
szép női hullák megfagyott gyerek

lenyelt kiáltás kiszáradt torok
kis láng a jégen sírva szusztorog
a hóra hulló sok színes szilánk
utolsó tél felrobbanó szobánk







A RÓZSALUGAS


Valahol messze, messze innen,
régen, amikor még csak készült minden,
azaz te még nem is,
szóval, mikor még meg se voltál...
- de, de, Apa volt már és Anya volt már,
csak még nem együtt...
Tehát, valahol messze innen
volt egy kisbaba, és a rózsakertben
- igen, őneki is volt anyukája,
nagyanyád volt az,
csak te nem voltál még az unokája
- ó, nem, más se,
akkor ő még nem volt nagymama,
két kislánya volt, a nagyobbik Anya
- persze, hogy most is az,
de hagynád már, hogy befejezzem?
Mondom, ebben az elvarázsolt kertben...
- nem, nem itt nálunk,
hanem ahol a dédiék...
- igen, a csepeli dédi, a tiéd,
nagyapád anyja.
Szóval, nyár volt, fényes vasárnap,
pompáztak a rózsái dédapádnak...
- ó, igen, annak.

Nem, kicsim, nem tudjuk, hol él a lélek.
Lehet, hogy egy nagyon szép helyen, tényleg.
Ő tán a kertben -
meglehet, hogy ott az is megvan,
s ő ott ül, tán épp a rózsalugasban,
ahol a ringatózó rózsák
az ébredő baba lépteit óvják,
míg álma ott száll még a fényben...
De nézd, itt a kép. Látod, itt középen
áll a rózsák közt a baba.
Hát ez az a kert, és ez itt középen - ez Anya.
Na jó, jó, semmi baj nincs, ne sírj már annyira.







SANZON NEHÉZ IDŐKBEN


elveszted őt? vagy el vagy veszve?
büszke arcéled füstbe metszve
számold csak újra sebtiben
ó hogy felhígult minden eszme!
mint olcsó fröccs e restiben
a torkodon még ezt is ereszd le
aztán csak menj menj menj ne less
se magad köré se hátra
s ha majd egy percre mégis megállnál
ne nézz tovább a cipőd orránál
úgy gyújts egy újabb cigarettára

őrült nyár jött veszett tavaszra
gyorsít az élet gyorsvonatja
bele a ködbe egyenest
hallod? most ért a nagy kanyarba
hosszan sikít a pályatest
s hol még az ősz, tél - vigyázz magadra
azért most szállj csak fel ne nézz
se magad köré se hátra
s ha állsz majd a fülkéd ablakánál
ne láss tovább az útmenti fáknál
úgy gyújts egy újabb cigarettára







SZERDA


friss abrosz a kézben állok a konyhában áthűlt talppal
körül zsömleillat baljósan enyhe téli hajnal
túlhordott terheket eldobálva veled bármi lenni?
igen: mielőtt nem marad magamból végképp semmi

boldogságomat én is súlyos kamatra veszem kölcsön
hagyom hát hogy a fény utolsó sejtemig betöltsön
hogy míg a túlmeleg téli nap felnyitja házainkat
betöltsön ez a szállongó idilli zsömleillat

de tudnom kell míg e friss fehér abroszra kirakodok
hogy végül csak tanúink lesznek igazi rokonok
hogy ma este is lecsurog a sötét a horizonton







A SZERETET SZABÁLYAI


1.
ne dédelgesd akit vertek
sose ringasd inkább verd meg
hogy a sorsra ráismerjen:
vernek megint - rendben minden

2.
add a durvát - úgy csald vissza
kevesenkint napról napra
úgy fordítsd meg szépen lassan
máskülönben beleroppan

3.
készülj hogy a kínt megosszad:
minél jobb lesz annál rosszabb
maradj állva ne kerüld ki
míg tanul majd visszaütni

4.
tükre tükre mondd meg néki:
mást lát hogyha másképp nézi
bárha képen köpne téged
szokva azt a vágyott képet

5.
hogyha végül nemhiába
s minden szépen összeállna:
kész a ház terítve asztal
jaj ne hidd hogy ott marasztal







TENGERPARTI JAM SESSION


van úgy hogy ember és isten végül
találkozik sőt össze is békül
ha néhány akkordra csak

történhet mindez Norvégiában
ködülte parton szép szürke tájban
a szél metsz mint gondolat

vonul az isten szürke bundája
megdőlő ember ér a nyomába
mindkettő gyorsan beszél

emberünk illő tartózkodással
isten a méltó túláradással
szavukkal elzúg a szél

isten ködfoltja oszolva terjeng
széttárt szárnyakkal magasba felleng
s kering a bundás kabát

az ember rója a vizes síkot
mögötte fodrozó kondenzcsíkok:
fölszálló harmóniák







TIZENNÉGY ÉV


nem kérdem már hogy lett volna
hogyha nem így

lassan múló hosszú éj ez
nem szeretem

de nem kell többé emlékeznem
továbbvinni sincs már kedvem
itt lerakom

a mi házunk nem lett törvény

- ez a lassú éj is múlik

csöndje a múltra csukódik
épp jókor - fárad a szívem

csönd

belekong
s négyig számol zengő messzi harang

bezubog a hang

de megint:
csönd







UTÓIRAT


az alkony viharba ütközvén ma este
dupla szivárványt szült az ütközés
pompáztak a parton óaranyra festve
színes házacskák közt a jegenyék
teljes hét szín ív volt mint a szentély boltja
fényes padlatán aranylott a part
homorult az ónszín fél égboltnyi foltja
öblébe foszlányfelhőket kavart
a szél: ekképp orjás kápolnát csinálván
a bizarr fény meg az ékes keret
a jelenés mi tán több volt mint szivárvány
hosszan tündöklött Ráckeve felett

menedék szigetem szép vermébe esve
hűtlenségemért végül ez fizet
egyre távolabbról nézek Budapestre
s kerülök hozzá egyre közelebb
míg a ringó csöndben töprengek hazámon
lassan fogy a fény kinn a képeken
hogy miféle tréfa Rodostó meg Zágon
megadathat még itt megértenem
lenn aludttej-sűrű lesz az éji béke
fenn a háztetők: őrjáró hajók
piros-fehér sávok dagadnak az égre:
szárnyuk csapkodó árpád lobogók







VÁNDOR NYÁRVÉGI DALA


várj csak ne mozdulj rögzítsd ezt a képet
most még cirókás csiklandós az élet
mint lábad közt a gerjedt napsütés
tested fogékony kéjre bűzre ízre
míg hasrafekve bámulsz rá a vízre
vidor hullámok szabdalják a fényt
innen megérzed ódorját a napnak
ázó moszatdból hozzád ér a halszag
erős bajszával orrba szúr a gyom
csönded zavarva szól egy fürge fűrész
nyughass mit ugrálsz nemsokára túllész
e rózsaszín-kék szagló alkonyon
ősz lesz hamar bár még e giccs takarja
mind több sötétet hord a felhő alja
ólmos súlyával nem bír már a nyár
más ég gyülekszik: hűvös tiszta vastag
szürkére kopva hátterébe fagynak
strandlabda ember berki kismadár







VISSZATÉRÉS


ez az a perc: egyszerre tiszta lett
akár a hangod a kusza zsivajban
szokatlan éles és egyértelmű
hogy miben is osztozom veled
amikor hirtelen megeredt nyelvvel
kiadod minden nyűgödet

hozod a sorsod én pedig itt vagyok
meg fogom próbálni hogy újraírjam
ígérek fűt-fát s meg is valósul
amíg majd rám hagyod
most is: ha hitetlen az égre nézel
azért csak hallgatod

idehajolsz kezed a térdemen
szemedben már-már kedv ami csillan
és hogyha gúny azt
még inkább meg lehet értenem
nézem a kezed de nehogy elillanj
megfogni nem merem







ZÖLDSÉGESNÉ, NEGYVEN FELÉ


zúdul a vásárcsarnok hajnali nyűtt karavánja
zaccizü híg löttyöt dajkálok az ócska pohárba
férjem a sorban a harmadik - életem ex-aduásza -
szitkai közt szór almát-krumplit az új Suzukinkba
zuttyan a mocskos láda a múlt havi Hölgymagazinra

gyűlölöm ezt a pulóvert: vastag szúr a gubanca
jó de a plüss overáll szine már oltárira ronda
itt söpör épp a Gyuszó a piac nagy benga kujonja
vén hülye - úgy hív: "Rózsa a rózsaszín álom"
ezt neki rózsa meg álom! - már a szagát is utálom

francba a sok lüke lánykori maszlag: az életem átvert
és ez a rossz szagu marha az egy aki nyomja a sódert
nézz oda: érte cseréljem szebbre a rusnya pulóvert?
most hogy a pénz meg a férjek után már megcsal a test is
még buli lesz végül felcsípnem a vén szemetest is?









 
 
0 komment , kategória:  Falcsik M.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 34 db bejegyzés
e év: 89 db bejegyzés
Összes: 3827 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 75
  • e Hét: 3698
  • e Hónap: 19083
  • e Év: 96024
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.