|
2019-05-06 18:56:14, hétfő
|
| |
| |
Pártos Erzsi
Letelt az " Öt Perc", amíg még éltél.
Búcsú Pártos Erzsitől a baráttól, a művésztől, a bölcs komédiástól, aki, már régen ki akart szállni a világból, de az nem állt meg a kedvéért, pedig Ö régen a halhatatlanok csapatába vágyott tartozni, drága halottai, családja, barátai és kollégái közé, akiket sajnálatára túlélt. Visszacsengenek bennem mondatai.
- Fiam! Engem itt felejtettek. Én már régen túléltem magam. A jó Isten valamiért azzal büntet engem, hogy itt hagyott, hogy lássam azt a sok rosszat, ami történik a világban. Az emberek megbolondultak. Gyűlölködnek, ölik egymást, irigyek és semminek sem tudnak örülni. Én mondhatom ezt, mert én már semmit nem akarok, csak azért imádkozom, hogy ne szenvedjek sokat, hogy elaludjak, és ágyő! Nézd fiam! Az az öt perc amíg még élek az már csak arra elég, hogy sajnáljam az embereket, téged, a fiatalokat, mert én már semmit se tehetek. Ki hallgat rám, a vén bolondra? Senki. És igazuk, igazatok is van. Én boldog voltam fiam, annak ellenére, hogy volt háború, meg fasizmus, Hitler, meg Sztálin, mégis itt vagyok. És diszidáltam is és hazajöttem. És szóba álltak velem. És dolgozni is hagytak, hívtak is, szerettek is. Még ma is, ha felismernek az utcán ebben a turbánban, meg, hogy ilyen rondán megöregedtem, de igen, ne mondd, hogy nem, mert pofon váglak, még mindig én vagyok az idősebb te szemtelen kölyök, és ne vágj a szavamba , vagy az a szép anyád nem tanított meg rá, hogy tiszteld az idősebbet?- csak vicceltem.- , hol is hagytam abba? Na tessék, most kész, kiverted a fejemből, hogy mit is akartam. Na te bolond Erzsi kellett neked elkezdeni beszélni! Mi van? Hangosabban beszélj fiam és artikulálj, mert egy szavadat sem értem. Beszélni nem tanítják meg az embert a Főiskolán? Én szerettem színházba járni, de most már nem megyek. Az első sorban sem hallom, hogy odafenn mit beszélnek. Vagy ordítanak, vagy suttognak. Két véglet van. Na ugye! Tudsz te beszélni rendesen. Egy rendezőt nem árt, ha értik a színészei. Igazam van? Te egy nagyon tehetséges gyerek vagy, egy taknyos, pimaszul fiatal szép nő, anya, meg sikeres, mondd van fiúd? Remélem van. Fiam a szerelem meg a pitypityezés az fontos, meg a család. A karrier is persze, de, ha az én példámat nézed, akkor nem sokra mész vele. Egyedül maradtam, mint az ujjam. Lassan mindenki meghal, akikkel valaha egy színpadon játszottam. Drága édes emberek, akiket tiszteltem és csodáltam fiam. És nem voltam rájuk irigy, ezt úgy hidd el, ahogy most itt ülünk és még meg sem kínáltalak semmivel. Kérsz kávét? Nem garantálom, hogy jó lesz, és én már nem kávézom. Ne gyere ki a konyhába, mert ott csak én férek el meg a bogaraim. Hiába, bogaras vén asszony lettem, akit már minden lépés és házi munka fáraszt. De nem érdekel. Egy héten egyszer jön valaki és kitakarít, de nem szeretem, ha a holmijaimhoz nyúlnak. Itt mindennek megvan a helye. Az a fontos, hogy én megtaláljam. Majd, ha már nem leszek, akkor majd kitakaríthatnak utánam. Itt a végrendeletem az asztalon. Nézd fiam, nekem gondolnom kell arra, hogy elesek, beverem a fejem, vagy elalszom és van, hogy napokig meg se szólal a telefon, és rám sem csengetnek és nézd én most már bizalmatlan is vagyok. Félek az utcán a lakásban, a hírek riasztóak, hát kell hogy leüssenek és kiraboljanak, mert tőlem sajnos mást már nem akarhat egy fiatalember igaz? Ne röhögj ki te gyerek! Tudod mit? Nevess! De szépek a fogaid! Remélem nem műfogsor! Csak ápold fiam, mert a protkó egy utálatos dolog, nekem elhiheted. Én naponta egy órát olvastam fel hangosan, hogy megtanuljak vele beszélni. Egy színésznő nem engedheti meg magának, hogy ne legyen tiszta, érthető a beszéde. Csak az agyam az már nem tudja bevenni a szöveget. Azért szeretem a rádiót, mert ott felolvashatok. Hát azt hiszed hívnak? Pedig a múltkor is, amikor mentem annyira meg voltak elégedve velem, de aztán elfelejtenek és nem hívnak. Itt van ez a sok fiatal. Hát azt hiszed tudják, hogy a világon vagyok? Te igen, a te korosztályod még rajtam nőtt fel. Én voltam nektek a nagymami, a tündér és a boszorka, meg a te gyerekednek a Ráknéni, meg énekeltem és táncoltam. A Forgószínpad az az én hattyúdalom fiam. Szerettem bejárni. Petrik Jóska az a drága örök gyerek, az meglátta bennem a lehetőséget. Hát azt hiszed akartam én menni? Nekem már nem hiányzik a színpad. Mi lesz, ha elfelejtem a szöveget? Azt mondja, ugyan Erzsi, te kivágod magad. De nem úgy van az fiam! És a partnered? Hát nem csak én vagyok ott, és ennyi öregasszony így összehozva! Fiam ez nem volt akármi, de Te levideóztad az egészet! Teszed már le azt a kamerát?! Kész! Felvidéki nem ismerlek. Olyan szép ember voltál, most meg már nem látok belőled mást, csak a fél szemedet, és azt a fekete izét a másik szemed előtt. Te sem vagy normális, ahogy én sem, de ki normális manapság? Mit is akartam? Kérdezz hangosabban. Igen én egy Nemecsek vagyok ebben a szakmában. Mondták, hogy öltözzek lent a földszinten, ahol a Lukács, meg a Perczel, hogy nekem is szorítanak helyet, de az én helyem ott van fenn a többiek között, én tudom, hogy nem vagyok olyan nagy színésznő, mint a Dajka, meg a Tolnay, meg a Manyika, meg a Komlós Jucika, de van bennem valami fiam, valami, idebenn, valami, ami másban nincs. A Gobbi, a Hilda tudta. Engem a közönség nagyom szeretett mindig. Fiatalon is, öregecskén és vénen is. Mert meg tudtam érinteni a szívüket fiam. A szívüket. Szeretettel, humorral. Pedig én nem vagyok egy kedves ember. És ahogy vénülök egyre több mániám és rögeszmém lesz és már nem akarok semmit, csak nézni a világot a tévén keresztül. Azért van két tévém, hogy semmiről ne maradjak le. A politikát utálom, csak felbosszantom magam. A kultúra éjszaka van, de hát fiam én már éjjel nem tudok gondolkodni, videóm meg nincs, hogy felvegyem és másnap megnézzem. De ha lenne se értek én már hozzá. Szóval ezt csak neked mondom, én azért sem akartam a földszinten öltözni a két főszereplő között, mert tudtam, hogy nekem ebben a darabban nagy sikerem lesz, és én nem akartam, hogy a Zita és a Margit megbántódjék, hogy hozzám özönlenek a gratulálók. Valósággal szétszedtek fiam, te is láttad. Én egy nagy bohóc lettem vénségemre. Az egész pofám olyan, mint Gelsomináé. Az egy csodálatos színésznő. Ne vedd szerénytelenségnek, de én az lehettem volna itthon, ha a rendezőknek van rá szemük. Nem panaszkodom fiam, de lettek volna szerepek, amiket eljátszhattam volna, amiket átvehettem volna, de soha nem voltam olyan nagy név. Ezzel együtt volt egy nagy hibám. Hogy mindenkinek megmondtam a véleményem. Én már abban a korban vagyok, hogy nincs mit kockáztatnom. Legfeljebb még kevesebbet hívnak a rádióba, színházba, filmezni meg régóta nem megyek, hozzád a tévébe is csak stúdióba, külsőt nem vállalok, mert van egy csúnya allergiám, öreg vagyok és nagyon beteg, és senkim sincs. De amíg az eszem a helyén, addig én be nem megyek semmilyen otthonba, mert szeretem a fiatalokat. Szeretek veled, velük beszélgetni. Megsértődsz? Annyi baj legyen. Nem hívsz fel, majd felhívsz egy félév múlva. Ti mind rohantok. Felgyorsult a világ és én már nem csak nem tudok, de nem is akarok lépést tartani vele. Kiszállnék fiam, ha az olyan egyszerű lenne. Az állatfilmeket szeretem. Azok hogy piytpityelnek. A természet gyönyörű fiam! Én annyit tanulok a televízióból. Bár ömlik onnan a szemét, meg a trágárság, meg a durvaság, hát milyen legyen a gyerek, ha azt látja reggeltől estig, ha már nincsenek szép mesék, csak dirr-durr, erőszak. Engem itt felejtettek, mert az előző életemben lehetett valami nagy bűnöm. Sajnos látnom kell, hogy a világ látszólag előre, de valójában visszafelé halad. Romlik az emberek minősége, és ezt hagyjuk? Pedig lett volna miből okulni. Itt ez a kis lakás, az én kis szentélyem, az én birodalmam. Itt vannak a szüleim, a drága anyám, az apám, a barátnőim, a barátaim, a kollégák, a halottaim. Itt nem vagyok egyedül. És nézd! Amíg megszólal egyszer kétszer ez a telefon egy héten, addig mondhatom szeretnek, számon tartanak néhányan. Mióta is? Már majdnem húsz éve minden év utolsó napján feljössz hozzám és dumálunk egy jót. És , ha csak fél év múlva hívsz én azt is megértem, mert dolgod van és családod és gyereked és életed. Jó együtt dolgozni, de, ha nem hívsz az sem baj, én akkor is szeretlek és megnézem amit csinálsz a tévében, ha nem éjszaka sugározzák és megmondom a véleményem, ha nem tetszik neked fiam, mert a javadat akarom. De egyet ígérj meg. Ha a kopasz fejem alatt az agyam már nem lesz a régi, akkor tudomásul veszed, hogy Erzsi nincs többé. Mert a Pártos Erzsi az, aki itt fecseg Neked, ha hülyeségeket is, de él, mozog, érez, tesz-vesz gondolkodik, mérgelődik, s bár menne már a másvilágra, de szereti az életet. Szerettem élni fiam. ÉLNI! És nem vegetálni. Ne látogass meg fiam. Nem akarom, hogy úgy láss. Az számomra megalázó lenne. Mindig így őrizz meg az emlékezetedben. Megigéred fiam? Na akkor jó. Akkor elmondhatod, hogy igazán szeretted, tisztelted és becsülted ezt a vén bolond barátnődet, azt a bölcs bohócot, aki voltam, vagyok és leszek.
De most már beszéljünk vidámabb dolgokról! Hány szeretőd van Fiam?
Lejegyezte: Felvidéki Judit
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Színművészek |
|
|
|
|
|
Offline
