Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Katona Bálint versei 2.
  2019-10-30 17:30:49, szerda
 
 










KATONA BÁLINT VERSEI


2.rész


Katona Bálint /Hajdúböszörmény 1950-11-05 - ) debreceni képzőművész, festő, költő, művészeti vezető. Versek mellett vizuális költeményeket készít.


VENDÉGÜNK: KATONA BÁLINT

Link



Alkotói adatlapja

Link









MAGAM


Magam szorgalmával,
magam ásta árok,
magam taposta úton.
magányosan járok...

Magam álmodom már,
ez magányos hatalom,
magamnak írt dalomat,
csak magam hallgatom...

Magam magánya egy
magam építette börtön.
hol a magam könnyeit,
is magam törlöm...







A MAGÁNY


Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak
Hogy nem vagy egyedül
Hogy más is ugyanúgy magányos
És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk
Hogy sokan vagyunk egyedül
A magány, az nem az, ami körülvesz
Hanem az, ami hiányzik - itt belül

Mikor az évek már összefolynak
És nem jelent semmit a holnap
És magadtól fel se kelnél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos
És nincs már kedved a szóhoz
És mindegy, hogy kit szerettél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak...


A magány: Katona Bálint videó etűd /Szerző: Bródy János - Előadó és videó: Katona Bálint/

Link








MAKACS LEVELEK


Az ősz maga az elmúlás
levelek hullnak fejedre,
beletörődve várod, hogy
mások lépjenek helyedre.

Mielőtt az asztalodról
elfogy a félretett élelem,
fogyjon el szívedből is
a felgyülemlett félelem.

Csak menj bátran tovább,
merre kijelölt utad halad,
s ha végállomáshoz érsz,
fogadd örömmel magad.

Talán néha te is hibáztál,
de a sok jótetted is kitűnt,
hát mielőtt gyónni indulsz,
kövess el valami kis bűnt.

Rozsdás levelek között
még találsz zöldet is talán,
és néhány makacs levelet
a vedlésnek induló fán...


Katona Bálint: Makacs levelek (Hangos vers)

Link








A MARADÉK CSENDEM


Mondataim elmondtam,
vallottam szerelmet,
szavaim megfáradtak,
némaságért perelnek.

Álmain megálmodtam,
lángoltam már eleget,
vágyaimmal minden nap,
felszántottam az eget.

Szerelemmel ébredtem,
imádtam nyarat, telet,
ha vihar dúlt szívemben,
megbéklyóztam a szelet.

Szerettem, ahogy senki,
sokat nevettem sírtam,
s ami szívemet nyomta,
megfestettem, írtam.

Tudom, nem fontos már
Szirének után mennem,
most szobámban vigyázom,
a maradék csendem...







MARADÉK CSÓKJAIM


Jó lenne most elrejtőzni,
vagy tán eltűnni végleg,
eltévedni az éjben,
és nem szólni az égnek.

Mint a nyuszi, lapulni,
majd csak eltakar a zöld,
és várni a hívó szót,
ha majd befogad a föld.

De maradék csókjaim,
vágyom elcsókolni rég,
elmaradt ölelésekre
időt adjon még az ég...







MARADÉK IDŐ


Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó....
Mert a maradék idő
már nem eladó...

Katona Bálint: MARADÉK IDŐ - Videó

Link

Link








MÁRCIUS


Gyönyörű álmokat
söpör a szél,
átfújt rajtam,
amikor elmentél.

Riaszt a csend,
a csókok kiszáradtak,
vétkezni vágyom,
s nem gyónni a papnak,

Köröző keselyűk
a szememet lesik,
talán könnyezem,
talán csak esik...







MÁR NEM IGAZ


Már nem igaz a szó
már nem igaz
a két cigaretta között
kiérdemelt csók,
már nem igaz a sírás,
s az írás sem igaz,
már nem igaz az sem
mi félelmetes, mi nagy,
már hazug a beteg
gyógyulását ígérő vigasz,
már a hallgatás is hazug,
már a hazugság sem igaz...

Gyötör
a sohaseholsehogysemjó
fáraszt
a bezzegmásokboldogabbak
vakká tesz
a befalazott jövő-ablak...

Könnyeid síromat ássák
rá keresztfát farag
a harag...

Nincs döntés,
nem készülök végső harcra,
nem fogom a reményt
átvinni a túlsó partra...

Már nem igaz a szó
már nem igaz
a két cigaretta között
kiérdemelt csók,
már nem igaz a sírás
s az írás sem igaz
már nem igaz az sem
mi félelmetes, mi nagy,
már hazug a beteg
gyógyulását ígérő vigasz,
már a hallgatás is hazug,
már a hazugság sem igaz...

...nem igaz már semmi,
csak az
(vagy már az sem igaz?!)
hogy nélkülem is velem
s
már
velem
is
nélkülem
vagy...







MÁR NEM TUDOM


Lassan elmúlik ez a nyár,
nyomában az ősz szele jár,
utamon hervadt falevél,
csak a szél zenél.
Tudom, egyszer ez a nyár véget ér,
de a bolond is hisz, mindig remél,
fölöttem felhős már az ég,
de tudod, hogy vissza várlak még.
Kósza szél, mondd el, hova mész,
bárhol jársz, engem megtalálsz,
utam talán egyszer véget ér,
és fáj, hogy hozzám sosem érsz.
Mert már bármit is remélsz,
a virág úgy hervad el, mint a lét.
Már nem tudom,
az álmok nélküled vajon mennyit érnek,
meddig lesz még kék még az ég.

Csak fújj őszi szél,
hulljon a falevél.

Meddig járok utamon,
nem baj, ha most még nem tudom.
A fény meddig jöhet még velem,
meddig kísért még a szerelem.
Itt az ősz, sápadt már a fény,
jól tudom egyszer véget ér,
bár fölöttem felhős már az ég,
de a bolond is örökké remél.
Már nem tudom,
az álmok vajon mennyit érnek,
meddig lesz még kék az ég.
Csak fújjon bátran az a szél,
amíg utam véget ér.
Fújjon bátran az a szél,
fújjon bátran csak a szél...

Katona Bálint: Már nem tudom - Videó

Link








MEGTANULTAM


Rég megtanultam járni,
s tudtam, jöhet bármi,
szerelem.völgyek, hegyek,
utamon tovább megyek...

Megtanultam lábaimon állni,
lábaimmal tévutakon járni,
de tudom még szerelem dúl,
a tévedés-hegyeken túl...







MENEDÉK


Mert nem értünk süt már a nap,
mert elválasztanak hideg falak,
a színpadra új szereplők lépnek,
értünk csak az esti gyertyák égnek.

Látod, az andalító pálmafák alatt,
csupán szürke árnyékunk maradt,
tudom, hasztalan lenne már égnem,
közelséged csak szívemmel érzem.

Bár elmúlt a múlt, véget nem ért,
a szerelem koldusa menedéket kért,
s a legszebb emlékeid közé tedd el,
ha már nem értünk ébred a reggel...







MERJÜNK


Amíg lehet, merjünk élni,
merjünk embernek lenni,
merjünk holnapot remélni,
bátorkodjunk lenni jónak,
merjük hinni: a harangok,
még nem értünk szólak...








MÉG HÁNYSZOR


Még hányszor halsz meg,
és hányszor kezded újra:
hányszor ébredsz
álnok
álmok mögé bújva?...
Feletted még hány
éjszaka virraszt,
s fel hány
boldogtalan nap kél:
amíg a kegyelem
kegyetlen tövise
remegő szívedig ér...?







MINEK?


Minek a szó,
ha süket a fül,
minek a kereszt,
ha rá senki
nem feszül?
Minek a vágy,
ha kihűlt az ágy?
Minek a zaj,
ha csak a dal
vigasztal?
És minek a vers,
minek,
ha mi fáj,
nem mondhatom el
senkinek?







MONDD


Mondd, ég-e még
a hamvasztó tűz,
a remény haldoklik?
vagy karjaidba űz?

Van-e még erő
az ölelő karban,
akarom-e még,
mit annyira akartam?

Befogad-e még
a csábító éden,
vagy bezárta kapuit
előttem régen?







MONDANÁM


Mondanám, hogy szeress,
mondanám: ölelj még,
vagy legalább nevess,
és kiderül az ég.

Mondanám, de a szavak
mostanában későn kelnek,
s maradék álmaim
a sarokban térdepelnek.







MORZSÁK A TÁNYÉRON


Az imádott múlt
mára darabokra hullt,
s a törött cserepek
megvágták a szívemet.

Már a múzsám sem
vágyik csókot adni,
csak morzsák a tányéron,
megyek mosogatni...







MOSOLY


Ha írunk, gyakran szenvedünk,
Az írás a szenvedés egyik fajtája,
a másik, ha nem írunk.

Minden bánat, minden szomorúság
forrása a fájdalom. Ha nem ismered
a fájdalmat, már nem is élsz...
A fájdalom gyökere a vágyakozás.
Életünkben mindig vágyakozunk valaki,
vagy valami után. De valaki, vagy valami.
mindig kioltja a tüzet, besötétíti a fényt.
Ám hiába a sötét, mert mindenkinek van
egy belső holdja, mit követ egy életen át.

Mindenki keres egy arcot, amely egyszer
majd rámosolyog, s ez a mosoly már akkor
létezett, mikor a világ még nem...







MOSOLYOD BÖRTÖNÉBEN


Édes arcod velem alszik,
letörli elsírt könnyeim,
örök derűd felszárítja
az eláztatott könyveim.

Sötét rácsok árnyékolnak,
amíg arcképedet nézem,
és én tovább raboskodom
szép mosolyod börtönében.







MOST


Megtettem már utam
nagyobbik felét,
halkan eljátszottam
minden zenét,
lábaim térdig koptatva
mentem eléd,
most békésen megfogom
a csendem kezét...







NEM PERELEK


Nem perelek,
sem magammal,
sem mással,
kezet fogok
az elmúlással.
Tegyen a sors
amit akar,
csak legyen föld,
ami magyar,
amely elbír,
s majd betakar.







NEM SZÁMOLOM


Peregnek a percek.
Fehér lovon
már nem jár a herceg.

Robognak a napok.
Ha többet adok is,
kevesebbet kapok.

Elfutnak velem az évek.
Már nem számolom,
mennyit is érek.







NEM VÁRLAK


Nem várlak,
már nappal is
az árnyak
üldöznek
az ágynak,
de a vágyak
még küszöbödön
hálnak...







NE SZERESS JOBBAN


Nem várlak,
már nappal is árnyak
üldöznek az ágynak,
de a vágyak
még küszöbödön hálnak.

Amikor vacog a vágy,
amikor dadog a szó,
amikor a páros ágy
már egyedül is jó,
amikor a szívemben
lassan leesik a hó.
Ilyenkor félve mondom,
hogy nagyon szeretlek,
de reggelre nem vagy,
hiába kereslek...

Ha túl akarod élni
a halálos szerelmet,
ne szeress jobban,
mint ahogy szeretnek.

Katona Bálint: Ne szeress jobban

Link








NE TEMESS


Ne szeress soha jobban,
csupán ahogy szíved dobban.
Legyél vihar, legyél tűz,
ami partjaidra űz.

Ne temess el még élve,
és ne vigyél kísértésbe,
magamtól is oda találok,
akár áldás, akár átok...







NE VESS KI


Szívedből ne vess ki,
inkább nevess ki -
mondtam, s Te nem nevettél,
de reggelre elmentél.

Valóság volt, vagy csak álom?
még ma is sajnálom,
de már nem fogok eléd menni,
ideje felébredni...







NINCS KEGYELEM


Amikor elfogy a hitem,
s fogytán a kenyerem,
amikor nincs ítélet,
és nincs kegyelem,
mikor magára marad a kéz,
s a szem is más után néz,
amikor a minden már kevés,
amikor a nincsből is elég,
olyankor úgy kell egy ölelés,
mint hajléktalannak az ebéd...







NÉHA


Néha nyakamba
szakad az eső,
máskor fényes
nap bújik elő.
Néha életem
értelmét keresem,
máskor értelmem
életét temetem.
Néha a szívem
tenyeremen hozom,
máskor a szerelem
foltjait mosom.
Néha azt hiszem,
hogy lássalak,
világgá kellene
mennem,
máskor úgy érzem,
hasztalan,
hisz itt rejtőzködsz
bennem...







OLYANKOR


Csak olyankor szép az éjjel
ha a csillagok értünk égnek.
Amikor megtöltjük fénnyel,
csak akkor látjuk szépnek.

Amikor értjük egymás szavát,
amikor értünk szól a dal.
Töltsd hát velem az éjszakát,
úgysem viheted magaddal...







ÖLELETLEN


Mennyit ér az álom,
több-e mint a semmi,
mit ér ébredésig
öleletlen lenni.

Talán fogy a sötét,
derűs reggel vár rám,
addig reménykedve
ölelem a párnám...







ÖLELKEZNI KELLENE


Nézni szeretnélek
ecsetem még fest,
de szemeimben már
gyertyát gyújt az est.

Emlékeimben még
táncot jár a múlt,
de lábaim fáradtak,
s az ég is beborult.

Ölelkezni kellene,
tovább menni még,
de előttem űr tátong,
mögöttem szakadék.







ÖREGSZEM


Öregszem, jól tudom,
már nem forr a vérem,
csak ölelj naponta,
kevéssel beérem.

Elég egy érintés,
egy halk becéző szó,
egyetlen pillantás,
egy kis reményt adó.

Elég egy puszi is,
csak forró csók legyen,
elég a kevés is,
csak végtelen legyen...


Katona Bálint: Öregszem

Link








ŐSZIDŐ (Apám emlékére)


Ló-vonta múltunk már sárba rekedt rég:
Nem sírnak az útszéli rögmadarak
De várnak a fák, ha arra megyek még,
- Bár életünk akkor itt abba maradt.

Apám keze tán még földre tapadna,
S a húrtalan hangszeren szólna zene,
Sár-haddal szemben is talpon maradna,
- De fedve az arca, s már csukva szeme.

Hallgatag földeken kopnak az évek:
Térdig a múltban elfogynak az érvek,
S a fájdalom bennem is társra talál.

Múlt-temetőben már csőszök sem élnek:
- Nézem a lombtalan bús jegenyéket,
S a vásott határra az ősz licitál...







PRÓBÁLOK


Szívem moraját hallgatom,
mely elszabadult a szélben.
próbálok megállni talpamon,
hogy ne kelljen félnem.

Próbálok még énekelni,
letérve az igaz útról,
megpróbálok vizet merni,
a kiszáradt kútból...







RAKJ TÜZET, HA FÁZOL


Elbujdokol az ősz,
látod, már ő is fél,
hatalmas sereggel,
támadja a tél.

Rakj tüzet, ha fázol,
ébreszd fel a parazsat,
rideg némaságban
melengesd a szavakat.

Bújj hozzám, ha fázol,
ha arcodba fúj a szél,
hallgasd dobbanását,
ahogy a szív beszél.

Rakj tüzet, ha fázol,
űzd el a rideg telet,
takarózz álmaiddal,
ha senki nem szeret.

Szorítsd meg a kezem,
ha velem teázol,
még egyszer szívedben
rakj tüzet, ha fázol.


Katona Bálint: Rakj tüzet, ha fázol... (Hangos vers)

Link








REGGELRE


Amikor hitetlen a vágy,
amikor dadog a szó,
amikor a páros ágy
már egyedül is jó,
amikor a szívemben
lassan leesik a hó.
Ilyenkor félve mondod,
hogy nagyon szeretlek,
de reggelre nem vagy,
s már nem is kereslek...







REJTŐZKÖDÖM


Rejtőzködöm.
Fölém a fények
már tompán érnek.
Pislákolok,
csak ritkán égek,
de még üzenete van
minden ölelésnek.







REMÉNY


Az idő robog
Csonka holdra néz
szemedben a fény
s a szíved dobog

Egy érintésért
remény araszol
de a hívott fél
már nem válaszol...







RÉG VOLT


Mikor az álmok
még valóra váltak,
mikor fölöttem
angyalkák szálltak,
mikor a pincében is
látszott az égbolt,
esküszöm, kék volt
belátom, rég volt...







SOK A TILTÁS


Sok a tiltás,
szól az írás:
Ne lopj, ne csalj,
és ne paráználkodj!

De élj boldogan,
akkor is, ha fáj!

Kevés, amit szabad,
de azt, muszáj...







SOSEM VAGY EGYEDÜL


Sosem vagy egyedül,
mindig akad társad:
olykor a szerelem,
olykor meg a bánat:
amikor lefekszel,
mindig veled hálnak








SÖTÉTBEN


Rég sötétben vagyok,
már az elmém sem ragyog.
Halomba gyűlik a szemét,
s mindenki becsukja szemét.

Számolom az utcán:
négy, öt, hat kupac alom,
itt hagyta maga után
valamelyik hatalom.

Én istenem, jó istenem
becsukódik már a szemem,
de a tiéd nyitva fiam,
magyarázd el, itt most mi van?







SÖTÉTBEN


Betegen vergődik a fény,
vagy fátyolos a szem?
kérdezem a szürke égtől,
jár-e még szerelem?

Mert elveszett csókjaid
sehol sem találom,
csak sötétben keresgélem
elkóborolt álmom,

Vagy már a gondolat sötét,
azért jön az este,
talán csak az ablakom lett
Feketére festve?







SZAVAK HELYETT


Mint öreg órában a rúgó,
lassan berozsdál a szív,
s bár még jöhet bármi,
a remény nem tud tovább várni.

Mert véges minden út.
egyszer kiapad minden kút,
csupán emlékeddel alhatok
és a szavak helyett, hallgatok...







SZEGÉNY VAGYOK


Az élet gyorsan pereg,
bennem üres terek.
Tudom kár oda menni,
ahol nem vár senki.
Látod, szegény vagyok,
mint a hajléktalanok.
De fényed átsül rajtam.
s amikor szeretek,
a vágy kitölti bennem
az üres tereket.







SZEMED


Szemed szerelmet áraszt,
és ha nem fáraszt,
ha nem törsz meg a félelemben,
én várok Rád egész életemben.

Nem kérem, hogy szeress,
csak nevess,
a mutasd meg a szemednek,
hogy mennyire szeretlek...







SZEMEMMEL FESTELEK


Szememmel festelek,
ecsetem már rest,
de szemeimben még
gyertyát gyújt az est.

Emlékeimben még
táncot jár a múlt,
de lábaim fáradtak,
s az ég is beborult.

Ölelkezni vágyom,
tovább menni még,
de előttem űr tátong,
mögöttem szakadék...










SZERELEMSZIGET


Nem a siker, nem a pénz,
nem a hit és nem az ész,
sem a kölcsönkapott szépség,
sem a testi-lelki épség,
sem a havas csúcsokat
meghódító ember,
sem a testet ölelő,
simogató tenger,
sem a szabadság illatú
hívogató liget,
...csak hajótörött szív,
csak szerelemsziget...







SZERETNI JÓ


Szeretni azokat, akik viszont szeretnek,
szeretni azokat, akik valaha is szerettek,
nem feledni azokat sem, kik már feledtek,
ünnepen közöttünk már sohasem lehetnek.
Ha nap süt, ha hull a hó
ha fogytán a szó, szeretni jó.







SZIRÉN ÉNEK


A vágyak egekig értek,
és imát mondtam az égnek.

Árnyak fedték be a partot,
álmaim takarták el arcod.

Sírtam, nagyon szerettelek,
pedig hasztalan kerestelek.

Véget fog érni, tudtam jól,
de a szirén-ének ma is szól.







SZÍN-JÁTÉK


A festő színeket kever,
s halkan dúdol magában,
szürke eminenciások
színes forgatagában...

Gondolatai kalandoznak,
kopott ecsettel kezében:
bíborra festett felhők alatt,
talpig feketében...

Színek tobzódnak:
újgazdagékra fröcskölt
sárga irigység,
átfestett vörösek,
rendszerváltás után
a nyugalom zöldjével sután
mázolt tespedés...

A remény kék madaraira irányított
szürke puska csövek,
fehér alapon fehérre álmodott
lelkiismeret...

Umbrák
okkerek
dílerek,
a délibáb szivárványa alatt ölre menő
zöld-fehér drukkerek...

Körös-körül üres tubus hever
...a festő színeket kever.








A SZÍVEMMEL LÁTLAK


Szemeimmel érezlek,
a szívemmel látlak,
rozsdás lakat alatt,
a szendergő vágyak.

De ha erre hoz a szél,
hozzám mindig nézz be,
Karjaim még erősek
egy gyöngéd ölelésre.







SZÜLETÉSNAPOMRA


A kilencvenet elértem,
hogy irigyeltek, megértem,
s ha lesznek még holnapok,
jég leszek, de olvadok.

Voltak nagyon boldog évek,
köszönöm, még párat kérek,
s ha a jövő már csak álom,
szerelemmel retusálom.

Párszor megcsorbult a hitem,
de ami maradt még, viszem.
s nem baj, ha a szívem fázik,
azért meg sem állok százig.







TALÁN


Talán a fák is
égig nőnek,
ha sorsát kezébe
adod a nőnek.
Ám, ha várod,
de nem jön el,
ha helyetted
már mást ölel,
kiszáradnak
kertedben a fák,
s elhervad
minden szál virág...







TALÁN BETEG


Talán beteg a hajnal,
nem jön, hiába várom,
csak a szél zilálja hajam,
míg a sötét utcát járom.

Árnyak követnek lopva,
még sem merek félni,
szeretném a szívemet
szívedre cserélni...







TAVASZ


Beszivárog a csend,
és kitágul a rés,
ami nincs, az túl sok,
ami van, túl kevés.

Megtépáz a rút szél,
hiába süt a nap,
tova szállt a remény,
és a szalmakalap...







TAVASZT BONTOK


Tavaszt bontok ecsetemmel
- tubusba zárt lázadást
gyökértelen reményekre
öntök lelki ráadást...

Az időnek mindig mindegy
ősz van, tél, vagy épp tavasz,
csak a hitünk ébred szebben,
ha nap süt és nem havaz...

Pilláim alá rejtett fény:
- bánat, fájdalom, gondok -
elveszített győzelem, ha
eltakarnak égi lombok...







TÁRT KAROKKAL


Meddig van a most,
és mikortól lesz a volt,
hiába vásárolnál, ha
végleg bezárt a bolt.
Hiába süt ki a nap,
hiába szép az álmod,
ha elfogy előtted az út,
bizony meg kell állnod.
A szeretet tányérjából
morzsákat csipegetve,
hiába szeretnéd már,
ha valaki szeretne.
Füstöl még a parázs,
de már rég nem ég,
tárt karokkal csupán
a volt szalad feléd.


Katona Bálint: Tárt karokkal (Hangos vers)

Link








TEST - ZENE

A tüdő sípol,
de még dobol a szív,
s billentyűin szól a dal,
mikor a vágy húrjain
kitartó türelemmel
penget a remény







TE VAGY


Te vagy az érintés
napjaim testén,
Te vagy a nappalom
Te vagy az estém,
a vigasz is Te vagy,
ha foghatom a kezed:
te vagy az álom is
mikor felébredek...







TISZTUL A KÉP


Lassan tisztul a kép,
már élesebben látom,
kopott köveken lépve,
a saját utam járom.

Érzem már az ösvényt,
amely enyém lehet,
csak még az homályos
meddig, s hová vezet...







TORZÓ


Meghajlok magam előtt,
mert előttem meghajlanak sokan
mint szél szavára
fák hajtanak fejet,
meghajlok az alázkodók előtt
alázkodás helyett.

Meghajt a kétség,
a kölyökben mocorgó
vétség.
meghajlok magam előtt
irtózatos mélység...







ÜRES TEREK


Az élet csak pereg
bennem üres terek.
Kár oda menni,
ahol nem jár senki.
Ilyenkor szegény vagyok,
mint a hajléktalanok.
De fényed átsüt rajtam,
s amikor szeretek,
az kitölti bennem
az üres tereket.







VÁGYOM MÉG


Vágyom még a szelet
visszafelé fújni,
bánatomban este
szoknyád alá bújni.

Akarom még ajkam
ajkadra temetni,
megpróbálni még egyszer
szívből szeretni,

Vágyom még derekad
átölelni lágyan,
megpihenni csípőd
tüzes hajlatában.







VÉGÜL


Végül megszelídül a bánat,
már nem egymásnak
vetjük meg az ágyat.
Végül nem fáj semmi,
álmainkért nem kell
immár semmit tenni.
Végül nem várjuk a csodát,
esténként egyedül
töltjük meg a szobát.
Végül tán haza se várlak,
itt maradnak velem
örökre az árnyak.
Legszebb emlékeimet
koporsóba zárom,
így már minden rendben,
eltemetem mélyen
az emlékezetemben.
Végül makacsul mondjuk:
nem történt semmi,
hazudjuk magunknak:
ennek így kellett lenni...

Katona Bálint: Végül

Link








VÉGÜL


Végül
mindenki megvénül,
minden bűn elévül.
Végül
minden szerelem véget ér,
minden utazó hazatér.
Kik nemrég
még szívből szerettünk,
most lessük
a felhőket felettünk.
Kik nemrég még
táncoltunk a borotva élén.
most ücsörgünk
a nagy semmi szélén...







VIHAR


Felhők rohannak át
az ég kékjén,
mint vágtató paripák
rúgják szét végleg
az útjukba álló,
gyönyörű álmokat.

Asszonyt sodor az ár,
s a férfi érte úszik.
különös a mentés.
öleléssel felér
s amíg a csók tart,
kit érdekel az ár,
kit érdekel a vihar,
s, hogy elkezdődött
a visszaszámolás.

Nem kell az oxigén,
nem kell a holnap,
kit érdekel most
a szárazföld,
kit érdekel az ágy,
ha magával sodor
a fosztogató vágy.

Most mindkettő
mindhalálig
csupán ölelni akart,
pedig sosem volt távol,
s most is közel a part.







VOLTAK PERCEK


Voltak percek,
melyek órákat értek.
Voltak órák,
melyek napokká értek.
Voltak napok,
melyek évvel felértek.
Voltak évek.
melyek örökké élnek.
Voltak döntések,
melyektől volt okom félni.
s voltak érzések,
melyekért megérte élni...







ZÁRVA


Diákom vagy,
de ne nevezz tanárnak
mert utunkba,
rideg jéghegyek állnak.

Tudom, itt vagy,
meg mégsem talállak.
Mennék feléd,
érzem, szíved várna,
de elkéstem,
a boldogságbolt zárva.





























 
 
0 komment , kategória:  Katona Bálint  
Katona Bálint versei
  2019-10-26 20:30:22, szombat
 
 










KATONA BÁLINT VERSEI


Katona Bálint /Hajdúböszörmény 1950-11-05 - ) debreceni képzőművész, festő, költő, művészeti vezető. Versek mellett vizuális költeményeket készít.


VENDÉGÜNK: KATONA BÁLINT

Link



Alkotói adatlapja

Link








AKAROM-E MÉG?


Szél fújja álmom,
arcomra fagy a jég,
tavasz után telet
küldött rám az ég.

Minden ölelés
árva, szeretetlen,
szívemben hó hull,
esztelen szerettem.

Gyászban a nász,
kullogok a szélben,
próbálok hinni, hogy
ne kelljen félnem.

Próbálok énekelni
egy igaz útról,
friss vizet merni
a kiszáradt kútból.

De mondd, ég-e még
a hamvasztó tűz,
a holnap haldoklik?
vagy karjaidba űz?

Van-e még erő
az ölelő karban,
s akarom-e még,
mit annyira akartam?

Hatvaniné R-Zsó & Katona Bálint: Akarom- e még? - Videó

Link








AKKOR SZERESS


Életed kockái
gyorsan peregnek,
ne szeress jobban,
mint ahogy szeretnek.
Nem gyógyul a seb,
amit elvakarnak,
ne akarj jobban,
mint téged akarnak.
Akár hívő vagy,
akár eretnek,
akkor szeress csak,
amikor szeretnek.







ALKONYODOTT...

Alkonyodott.
A férfi lehajtott fejjel bámulta az utca koszos köveit.
A nő zavartan átkarolta.
Műkörmei tompán megcsillantak a lemenő nap fényében.
A férfi zavartan letörölte a nő szeméből alágördülő könnyeket.
Még sokáig álltak így, némán keresve egymás tekintetét.
Közben sorban kigyúltak az utcai lámpák.
A nap lassan eltűnt a horizontról.
Nem sírt, nem búcsúzott, tudta ő reggelre visszatér...







AMERRE JÁROK


Amerre járok
sok az árok.
Sápadt árnyak
követnek,
Nem gond,
jöhetnek.
Mert szél súgja
a hangod,
csillag adja meg
a rangod,
Fényed világítja meg
a holdat,
így éjjel is tudom,
hol vagy...







AMIKOR


Amikor inog a vágy,
amikor dadog a szó,
amikor a páros ágy
már egyedül is jó,
amikor a szívemben
esni kezd a hó.
Ilyenkor félve mondod,
hogy nagyon szeretlek,
de reggelre nem vagy,
s tán nem is kereslek...







AMIKOR LEFEKSZEL


Sosem vagy egyedül,
mindig akad társad,
olykor a szerelem,
máskor meg a bánat,
amikor lefekszel,
Mindig veled hálnak...







ÁLMOD


Miközben verssé
nemesedik a szöveg,
a szerelem tengerén
megkopnak a kövek.

Már nem fogad be
melengető öled,
mert álmod túl fiatal,
s a szíved túl öreg...







ÁLOMTALAN


Ismét itt az este
tán egyre kevesebb,
már nem is számolom,
mert eggyel kevesebb.

Simogat az alkony,
rám nehezül a vágy,
álomtalan a szem,
mert visszavár az ágy.

Nem zavar a sötét,
nem ijeszt a halál,
ha ébred a reggel,
tudom, hogy itt talál.







A BÁNAT ÖRÜLJÖN


A bánat örüljön,
hogy tudunk feledni;
a szív örüljön,
hogy tudunk szeretni.

Mosolyogjon remény,
ameddig a szív dobog,
s fújjon a szél is,
míg a zászló lobog...







BÁTRAN ÉLTEM


Bátran éltem
sokat láttam,
sokszor háltam
más ágyában.

Sosem ültem,
mindig álltam,
nem bicegtem,
büszkén jártam.

Sosem féltem,
mindig, bátran
önmagammal
szembeszálltam.







BESZAKADT KÖRMÖK...


Csak vártam,
- kötörő örömmel,
ragaszkodtam
mind a tíz körömmel.

Ám ahol Angyal jár,
nem alszik az ördög,
csak emlékek maradtak,
és beszakadt körmök...







CSAK SZERETNI


Csak szeretni
amíg a szív
meg nem vénül.
Csak szeretni
ruhástól
és ruha nélkül.
Csonkig égni,
s belehalni
végül...







CSAK ÚGY SZERESS
(Szerelmemnek-szerelméért)


Csak annyira szeress,
hogy felhők szakadjanak az égből,
csak annyira ölelj,
hogy olvadjak el az öleléstől,
csak úgy szeress,
hogy el tudd engedni a kezem,
ha egy napon
az utam végéhez érkezem...


Katona Bálint: Csak úgy szeress (Hangos vers)

Link








CSENDES SZONETT


Ló-vonta múltunk már sárba ragadt rég:
nem sírnak az útszéli rögmadarak,
de várnak a fák, ha arra megyek még,
- bár életünk akkor is abba maradt.

Apám keze tán még földre tapadna,
s a húrtalan hangszeren szólna zene,
sár-haddal szemben is talpon maradna,
- de fedve az arca, s már csukva szeme.

Hallgatag földeken kopnak az évek:
térdig a múltban elfogynak az érvek,
s a fájdalom bennem is társra talál...

Múlt-temetőben már csőszök sem élnek:
- nézem a lombtalan bús jegenyéket,
s a vásott határra az ősz licitál...







ELHAGYTAK


Reményeim elhagytak,
álmaim jégbe fagytak,
tudja a magas ég,
hogy mi jöhet még,
de megyünk, - adj kezet,
ameddig az út vezet!







ELVESZETT CSÓKJAID


Betegen vergődik a fény,
vagy fátyolos a szem,
Kérdezem a szürke égtől,
jár-e még szerelem?

Mert elveszett csókjaid
sehol sem találom,
csak sötétben keresgélem
elkóborolt álmom.

Vagy már a gondolat sötét,
azért jön az este,
talán csak az ablakom lett
feketére festve?







EZERSZER


Kit érdekel, ha apad a kút,
ha bánatos a zene,
kit érdekel, ha elfogy az út,
ha átjár az elmúlás szele,
csak legyen meg ezer ölelés,
melybe ezerszer halunk bele...







ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE


Ember volt, a legjobb,
már angyalnak öltözött:
elhagyta a földet, az égbe költözött.
Amikor rá gondolsz
nézz fel az égre,
drága kezeivel Ő festi azt kékre







ÉGBE SZÓRNI ÉNEKET


Kihaltak az utcák,
a postás sem csenget,
csak virgonc forgószél
Kergeti a csendet.

Hol a magány tombol,
ott a bátorság fél,
Szívemben rég sűvit
már az északi szél.

Van még dalom, s hangom,
égbe szórni éneket,
de a szél nem viszi,
csupán az éveket...







ÉGI FÉNY


Ma még csak az álom él,
ma még a sors mostoha,
ma még távoli a remény,
ma még távoli a csoda.

De már pislákol az égi fény,
vágyakozással telt a szoba,
és ha belép a mindig várt,
őt senkiért, senkivel, soha...







ÉGIG EMELNÉLEK


Béke van,
magammal társalgok
a csendben.
A remény meghalt,
a szív megállt,
minden rendben.

De szavaimmal
újra sebet ejtek
a csenden.
Mert minek a szó,
ha süket a fül,
minek a kereszt,
ha rá senki
nem feszül?
Minek a vágy,
ha kihűlt az ágy?

Álmaimban látlak,
akarlak, de félek,
ha megtalálnálak,
égig emelnélek.

Nem engedném többé,
soha el a kezed,
félek, ha akarnád,
ottmaradnék veled...

Katona Bálint: Égig emelnélek - Videó
Link








ÉS ELJÖTT A TE ORSZÁGOD


És eljött a te országod...
...hol nem találod a honban a hazát
hol alig ismered gyermeked
hol alig ismer anyád
hol anyaföldbe törnek küllői a keréknek
hol nem érzel kenyér ízét
a drágán kapott mindennapi kenyérnek...

És eljött a te országod...
...hol szeretetlen a vers
hol fehér bottal közeleg a hajnal
hol hajlék nélkül marad a kép
hol hajlék nélkül marad a nép...

És eljött a te országod...
hol megfizetjük adóját, hogy élhetünk
hogy ölelhetünk
hol belepusztulhatunk, hogy éltünk
hogy öleltünk
hogy nem menekültünk más hazát keresni...

...És ha mégis, vagy mégsem
vagy ha harmadnapon halottaiból...
hát imára kulcsolás helyett
ecsetet fog a kéz
ölelésre tárul a kar
és dacosan magasba emelkedik az arc
hazát rajzol a tekintet és derőt
fehér galambot fürkész a szem
s nem sötét dögkeselyőt...!







FÁZOM

Csendben fakul a fény,
mert hiába várlak,
nesztelen osonnak
a meztelen árnyak.

Emléked ölelve
kuporgok az ágyon,
kinn kopogtat a tél,
kabátban is fázom.

Nem várom a reggelt,
nem vágyom az estét,
életem könyvéről
lepereg a festék...

De ecsetem még jó,
új színeket akar,
könnyeimmel festek,
ha megszólal a dal...

Katona Bálint: Fázom (Hangos vers)

Link









FÉLEK


Énekelnék szépen, de fáj dalom,
Dalaimat átjárja a fájdalom.

Vágtatnék, de lovam ledobott,
világítanék, de fényem megkopott.

Szeretnék, mit senki soha még,
s irigykedne odafenn az ég.

De félek, mire megjön a hangom,
már más tarja kezében a lantom...







FÉLRE GONDOLT ÁLMOK


Már nem akarom tudni
könnyeimre mi az ok,
amikor fényed árnyékában
magányosan koslatok.

Mert a hívó szó hasztalan,
az igazság meg álnok,
marad a félre gombolt ing.
és a félregondolt álmok.







GÚZSBA KÖTVE


Álmaim gúzsba kötve,
szirének sem énekelnek,
elkóborolt vágyaim
a sarokban térdepelnek.

Nehéz kő a lábam,
szemem fénytelen, sápadt,
átkarolom hát önmagam,
így senki sem bánthat...










HA ELMÉSZ


Ha elmész,
kialszik a fény,
összeomlik a vár,
széthull a remény.

Ha elmész,
meghalnak az álmok,
minden szerelmes szó
hazug lesz és álnok.

Nézz hát a fénybe,
énekelj békét,
vétkezz velem,
s ne féld a végét.

Álmodj bátran jövőt,
álmodj szerelmet,
higgy a szívednek,
higgy a szemednek.

Ha elmész,
rúttá lesz a világ.
hervadjon el akkor
minden színes virág.

Ha elmész,
meghalnak az álmok,
minden szerelmes szó,
hazug lesz és álnok.

Ha elmész,
én is veled megyek,
hogy a végtelenben
ott lehessek veled.







HAGYD A SZELET FÚJNI


Ha már saját károdon
megtanultál élni,
ha már tudsz szeretni
és túl fáradt vagy félni,
ha nincs tovább kedved
árnyak mögé bújni
állj ki az esőre
s hagyd a szelet fújni...







HA MAJD


Ha majd nem értünk süt már a nap,
ha majd elválasztanak hideg falak,
ha a színpadra új szereplők lépnek,
s a karácsonyi gyertyák sem értünk égnek...
Legszebb emlékeid közé tedd el,
ha már nem értünk ébred a reggel...







HA TÁVOL VAGY


Ha távol vagy,
távolról nézlek
Hiányodban ezer
sebből vérzek
Most távol vagy,
nem érhet el a kezem.
Távolról nézlek
s szememmel szeretkezem.







HINNI


Hinni, hogy jön,
amikor éppen elköszön.
Hinni, hogy jó,
amikor ellened szól a szó.
Hinni, hogy igaz,
amikor hazugsága vigasz,
Hinni, hogy élsz,
amikor már élni félsz,
Hinni, hogy volt,
s lett szíveden egy folt.







HISZEM


Lassan megtanultam járni,
azt hittem, jöhet bármi,
szerelem-völgyek, hegyek:
utamon majd tovább megyek.

Megtanultam lábaimon állni,
lábaimmal tévutakon járni,
de hiszem, még szerelem dúl,
a tévedés-hegyeken túl...







HISSZÜK


Hisszük, csak egy van,
aki ha nincs,
eljön a végzet,
oda a kincs.

Talán jobb, ha csak
az érdekel,
ki téged jobban
megérdemel.

Aki a szíved
küszöbére térdel,
s kezét nyújtja feléd,
kéri, érd el...







A HOLNAP


Nehezen alszom el,
a holnap nagyon messze,
amit álmodtam az éjjel,
vajon reggel lesz-e?

Kissé szűk rám a bőr,
nagyon szorítja a szívem,
talán út sincs előttem,
de az álmomat viszem.








HULLÓ LEVELEK


Köröttem hulló levelek,
de nem olvasom el,
kereslek a távolban,
ahol a nap kel.

Születtem régen,
s mint felhő az égen,
fölöttem a kor
úgy robog el

Voltam szertelen
s szerelmes, nagyon,
ha a sors kegyes,
tán abba se hagyom

Szívemben lassan
kiapad a kút.
lábaim alól
elfogy az út

Ősz jön, de amíg
a szerelem él
a hulló leveleket
vigye el a szél







IMÁDKOZZ


Imádkozz,
ha úgy érzed a sors kiátkoz,
Beszélj,
s ha beszélsz ne félj,
Vagy hallgass,
Hogy nyugodtan alhass,
Szeress,
hogy boldogabb lehess,
És nevess,
de meg senkit ne vess,
ha néha sírni látod,
könny is lehet a barátod...







INDULOK FELÉD


Nesztelen megyek,
jöhetnek a hegyek,
nem zavar az árok,
ha elesek, felállok.

Ha megbotlik a lábam,
tovább visz a szárnyam,
s ha leszakad az ég,
én indulok feléd.

Már nem vonz a babér,
nem kell finom ebéd,
már nem dúdolom,
csak hallgatom a zenét.

Már nem vonz a távol,
nem csábít el a csoda,
mert naponta hiányoddal
telik meg a szoba.

A több, talán túl sok,
most kevesebb is elég,
boldog vagyok, ha jössz,
s én futhatok eléd...


Katona Bálint: Indulok feléd (Hangos vers)

Link








ISMÉT FÚJ A SZÉL


Ölembe hull egy levél,
megint beköszönt az ősz,
ismét fúj a szél,
mint amikor elmentél.

Azt súgja az őszi szél,
szívem titkon vár,
mit nekünk a bús ősz,
egyszer visszatér a nyár.

Ősz után majd megint jön a rideg tél,
aztán tavaszt hoz a szél,
és a kóbor álmom újra eléd áll,
mikor visszatér a nyár.

Ölembe hull egy levél,
megint beköszönt az ősz,
Ismét fúj a szél,
mint amikor elmentél.

Azt súgja az őszi szél,
szívem titkon vár,
mit nekünk a bús ősz,
egyszer visszatér a nyár.

Ősz után majd megint jön a rideg tél,
aztán tavaszt hoz a szél,
és a kóbor álmom újra eléd áll,
mikor visszatér a nyár.

Ölembe hull sok levél,
megint beköszönt az ősz,
ismét fúj a szél,
mint amikor elmentél.

Katona Bálint: Ismét fúj a szél

Link








JÁTSZANI AZ ÁLMAIMMAL


Egyre kevesebb
a csillag az égen.
Ritkábban lobog
hajam a szélben.
Már régen
alszik az éberségem.
Csak néha ébred fel,
éjjel,
hallgatózni, mit hall,
s játszani
az álmaimmal...







KACÉRAN


Hideg az este,
fűtöm a gondokat,
elfogyott a sín,
fékezhet a vonat.
Feltámad a szél,
betakar a bánat,
ellepi a sötét
magányos szobámat,
Ülök a csendben
rohanni már minek,
kacéran ölébe
ülök a semminek.







JÖVŐKÉP


Lesz-e, ami nincs,
mert elmúlt, ami volt,
a jövőkép megkopott,
megmaradt a folt.

Fogd hát a kezem,
légy fénye a holdnak,
érezd, ha elengeded,
nem jön el a holnap...







KÉRDÉSEK


Álmatlan éjszakán gyakran teszünk fel
magunknak kérdéseket.
Miért történnek rossz dolgok, jó emberekkel.
és miért történnek jó dolgok rosszakkal?
Miért könnyezik a szemünk, ha bánat ér, és
miért könnyezünk olyankor is, ha nagyritkán
boldog pillanatunk van?
Egyáltalán mitől vagyunk boldogok, mitől
érzünk szerelmet, ha azt sem tudjuk pontosan,
mi is a szerelem?
Hova lesz a szél, amikor nem fúj, és hova
tűnik az álmunk, ha felébredünk?
Vannak kérdések, melyeket nem lehet, talán
nem is kell megválaszolni, mert ezek csak
kérdésnek születtek, és mindenkit túlélnek...







LASSAN MEGÖREGSZÜNK


Lassan megöregszünk,
lassan mindenki elárvul,
az ember a jövő piacán,
már csak álmokat árul.

Kergettük a vágyainkat,
de a reményünk elázott,
nincs már ereje a napnak,
és mindegy, ki hibázott.

Lassan megöregszünk,
látod, a kijáratok zárva,
koldusként kóborolunk,
csendes ölelésre várva...

Mit tartogat még az ég?,
kérdezed, mi legyen a vég?
S jön hamar az égi jel:
ajkaid tüzében égni el.

Katona Bálint: Lassan megöregszünk (Hangos vers)

Link








LECSUKOTT SZEMMEL


Menj el,
a semmi már nem kell.
A hamis szavakból,
már végleg elég,
a szó hasztalan,
mert a szív elég.
Már nem fogad be
melengető öled,
mert álmod túl fiatal,
s a szíved túl öreg...
Csendben fakul a fény,
nesztelen osonnak
a meztelen árnyak,
már hiába várlak.
Nem várom a reggelt,
nem vágyom az estét,
életem könyvéről
lepereg a festék...
Nem baj, ha holnap
más álmokra vágysz,
legyek szép emlék,
ha reggel nem találsz.
Hasztalan hangzanak
már ostoba szavak,
szívemért
a semmi nem kell,
hát menj el,
s én nézlek,
becsukott szemmel...

Katona Bálint: Lecsukott szemmel (Hangos vers)

Link








LEGYEK SZÉP EMLÉK


Hisszük, csak egy van,
aki ha nincs,
eljön a végzet,
oda a kincs.

Talán jobb, ha csak
az érdekel,
ki téged jobban
megérdemel.

Aki a szíved
küszöbére térdel,
s kezét nyújtja feléd,
kéri, érd el.

És, ha elérnél még
ölelj szenvedéllyel,
ahogy ölel a vég,
csókolj önfeledten,
mint nem is olyan rég.
Add izzadt tested,
tüzeljen még a vágy,
sikíts, tombolj most,
szakadjon le az ágy.
Nem baj, ha holnap
más álmokra vágysz,
legyek szép emlék,
ha reggel nem találsz...

Katona Bálint: Legyek szép emlék - Videó

Link








MAGAM


Magam szorgalmával,
magam ásta árok,
magam taposta úton.
magányosan járok...

Magam álmodom már,
ez magányos hatalom,
magamnak írt dalomat,
csak magam hallgatom...

Magam magánya egy
magam építette börtön.
hol a magam könnyeit,
is magam törlöm...







A MAGÁNY


Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak
Hogy nem vagy egyedül
Hogy más is ugyanúgy magányos
És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk
Hogy sokan vagyunk egyedül
A magány, az nem az, ami körülvesz
Hanem az, ami hiányzik - itt belül

Mikor az évek már összefolynak
És nem jelent semmit a holnap
És magadtól fel se kelnél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos
És nincs már kedved a szóhoz
És mindegy, hogy kit szerettél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak...


A magány: Katona Bálint videó etűd /Szerző: Bródy János - Előadó és videó: Katona Bálint/

Link








MAKACS LEVELEK


Az ősz maga az elmúlás
levelek hullnak fejedre,
beletörődve várod, hogy
mások lépjenek helyedre.

Mielőtt az asztalodról
elfogy a félretett élelem,
fogyjon el szívedből is
a felgyülemlett félelem.

Csak menj bátran tovább,
merre kijelölt utad halad,
s ha végállomáshoz érsz,
fogadd örömmel magad.

Talán néha te is hibáztál,
de a sok jótetted is kitűnt,
hát mielőtt gyónni indulsz,
kövess el valami kis bűnt.

Rozsdás levelek között
még találsz zöldet is talán,
és néhány makacs levelet
a vedlésnek induló fán...


Katona Bálint: Makacs levelek (Hangos vers)

Link








A MARADÉK CSENDEM


Mondataim elmondtam,
vallottam szerelmet,
szavaim megfáradtak,
némaságért perelnek.

Álmain megálmodtam,
lángoltam már eleget,
vágyaimmal minden nap,
felszántottam az eget.

Szerelemmel ébredtem,
imádtam nyarat, telet,
ha vihar dúlt szívemben,
megbéklyóztam a szelet.

Szerettem, ahogy senki,
sokat nevettem sírtam,
s ami szívemet nyomta,
megfestettem, írtam.

Tudom, nem fontos már
Szirének után mennem,
most szobámban vigyázom,
a maradék csendem...







MARADÉK CSÓKJAIM


Jó lenne most elrejtőzni,
vagy tán eltűnni végleg,
eltévedni az éjben,
és nem szólni az égnek.

Mint a nyuszi, lapulni,
majd csak eltakar a zöld,
és várni a hívó szót,
ha majd befogad a föld.

De maradék csókjaim,
vágyom elcsókolni rég,
elmaradt ölelésekre
időt adjon még az ég...







MARADÉK IDŐ


Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó....
Mert a maradék idő
már nem eladó...

Katona Bálint: MARADÉK IDŐ - Videó

Link

Link








MÁRCIUS


Gyönyörű álmokat
söpör a szél,
átfújt rajtam,
amikor elmentél.

Riaszt a csend,
a csókok kiszáradtak,
vétkezni vágyom,
s nem gyónni a papnak,

Köröző keselyűk
a szememet lesik,
talán könnyezem,
talán csak esik...







MÁR NEM IGAZ


Már nem igaz a szó
már nem igaz
a két cigaretta között
kiérdemelt csók,
már nem igaz a sírás,
s az írás sem igaz,
már nem igaz az sem
mi félelmetes, mi nagy,
már hazug a beteg
gyógyulását ígérő vigasz,
már a hallgatás is hazug,
már a hazugság sem igaz...

Gyötör
a sohaseholsehogysemjó
fáraszt
a bezzegmásokboldogabbak
vakká tesz
a befalazott jövő-ablak...

Könnyeid síromat ássák
rá keresztfát farag
a harag...

Nincs döntés,
nem készülök végső harcra,
nem fogom a reményt
átvinni a túlsó partra...

Már nem igaz a szó
már nem igaz
a két cigaretta között
kiérdemelt csók,
már nem igaz a sírás
s az írás sem igaz
már nem igaz az sem
mi félelmetes, mi nagy,
már hazug a beteg
gyógyulását ígérő vigasz,
már a hallgatás is hazug,
már a hazugság sem igaz...

...nem igaz már semmi,
csak az
(vagy már az sem igaz?!)
hogy nélkülem is velem
s
már
velem
is
nélkülem
vagy...







MÁR NEM TUDOM


Lassan elmúlik ez a nyár,
nyomában az ősz szele jár,
utamon hervadt falevél,
csak a szél zenél.
Tudom, egyszer ez a nyár véget ér,
de a bolond is hisz, mindig remél,
fölöttem felhős már az ég,
de tudod, hogy vissza várlak még.
Kósza szél, mondd el, hova mész,
bárhol jársz, engem megtalálsz,
utam talán egyszer véget ér,
és fáj, hogy hozzám sosem érsz.
Mert már bármit is remélsz,
a virág úgy hervad el, mint a lét.
Már nem tudom,
az álmok nélküled vajon mennyit érnek,
meddig lesz még kék még az ég.

Csak fújj őszi szél,
hulljon a falevél.

Meddig járok utamon,
nem baj, ha most még nem tudom.
A fény meddig jöhet még velem,
meddig kísért még a szerelem.
Itt az ősz, sápadt már a fény,
jól tudom egyszer véget ér,
bár fölöttem felhős már az ég,
de a bolond is örökké remél.
Már nem tudom,
az álmok vajon mennyit érnek,
meddig lesz még kék az ég.
Csak fújjon bátran az a szél,
amíg utam véget ér.
Fújjon bátran az a szél,
fújjon bátran csak a szél...

Katona Bálint: Már nem tudom - Videó

Link








MEGTANULTAM


Rég megtanultam járni,
s tudtam, jöhet bármi,
szerelem.völgyek, hegyek,
utamon tovább megyek...

Megtanultam lábaimon állni,
lábaimmal tévutakon járni,
de tudom még szerelem dúl,
a tévedés-hegyeken túl...







MENEDÉK


Mert nem értünk süt már a nap,
mert elválasztanak hideg falak,
a színpadra új szereplők lépnek,
értünk csak az esti gyertyák égnek.

Látod, az andalító pálmafák alatt,
csupán szürke árnyékunk maradt,
tudom, hasztalan lenne már égnem,
közelséged csak szívemmel érzem.

Bár elmúlt a múlt, véget nem ért,
a szerelem koldusa menedéket kért,
s a legszebb emlékeid közé tedd el,
ha már nem értünk ébred a reggel...







MERJÜNK


Amíg lehet, merjünk élni,
merjünk embernek lenni,
merjünk holnapot remélni,
bátorkodjunk lenni jónak,
merjük hinni: a harangok,
még nem értünk szólak...








MÉG HÁNYSZOR


Még hányszor halsz meg,
és hányszor kezded újra:
hányszor ébredsz
álnok
álmok mögé bújva?...
Feletted még hány
éjszaka virraszt,
s fel hány
boldogtalan nap kél:
amíg a kegyelem
kegyetlen tövise
remegő szívedig ér...?







MINEK?


Minek a szó,
ha süket a fül,
minek a kereszt,
ha rá senki
nem feszül?
Minek a vágy,
ha kihűlt az ágy?
Minek a zaj,
ha csak a dal
vigasztal?
És minek a vers,
minek,
ha mi fáj,
nem mondhatom el
senkinek?







MONDD


Mondd, ég-e még
a hamvasztó tűz,
a remény haldoklik?
vagy karjaidba űz?

Van-e még erő
az ölelő karban,
akarom-e még,
mit annyira akartam?

Befogad-e még
a csábító éden,
vagy bezárta kapuit
előttem régen?







MONDANÁM


Mondanám, hogy szeress,
mondanám: ölelj még,
vagy legalább nevess,
és kiderül az ég.

Mondanám, de a szavak
mostanában későn kelnek,
s maradék álmaim
a sarokban térdepelnek.







MORZSÁK A TÁNYÉRON


Az imádott múlt
mára darabokra hullt,
s a törött cserepek
megvágták a szívemet.

Már a múzsám sem
vágyik csókot adni,
csak morzsák a tányéron,
megyek mosogatni...







MOSOLY


Ha írunk, gyakran szenvedünk,
Az írás a szenvedés egyik fajtája,
a másik, ha nem írunk.

Minden bánat, minden szomorúság
forrása a fájdalom. Ha nem ismered
a fájdalmat, már nem is élsz...
A fájdalom gyökere a vágyakozás.
Életünkben mindig vágyakozunk valaki,
vagy valami után. De valaki, vagy valami.
mindig kioltja a tüzet, besötétíti a fényt.
Ám hiába a sötét, mert mindenkinek van
egy belső holdja, mit követ egy életen át.

Mindenki keres egy arcot, amely egyszer
majd rámosolyog, s ez a mosoly már akkor
létezett, mikor a világ még nem...







MOSOLYOD BÖRTÖNÉBEN


Édes arcod velem alszik,
letörli elsírt könnyeim,
örök derűd felszárítja
az eláztatott könyveim.

Sötét rácsok árnyékolnak,
amíg arcképedet nézem,
és én tovább raboskodom
szép mosolyod börtönében.







MOST


Megtettem már utam
nagyobbik felét,
halkan eljátszottam
minden zenét,
lábaim térdig koptatva
mentem eléd,
most békésen megfogom
a csendem kezét...







NEM PERELEK


Nem perelek,
sem magammal,
sem mással,
kezet fogok
az elmúlással.
Tegyen a sors
amit akar,
csak legyen föld,
ami magyar,
amely elbír,
s majd betakar.







NEM SZÁMOLOM


Peregnek a percek.
Fehér lovon
már nem jár a herceg.

Robognak a napok.
Ha többet adok is,
kevesebbet kapok.

Elfutnak velem az évek.
Már nem számolom,
mennyit is érek.







NEM VÁRLAK


Nem várlak,
már nappal is
az árnyak
üldöznek
az ágynak,
de a vágyak
még küszöbödön
hálnak...







NE SZERESS JOBBAN


Nem várlak,
már nappal is árnyak
üldöznek az ágynak,
de a vágyak
még küszöbödön hálnak.

Amikor vacog a vágy,
amikor dadog a szó,
amikor a páros ágy
már egyedül is jó,
amikor a szívemben
lassan leesik a hó.
Ilyenkor félve mondom,
hogy nagyon szeretlek,
de reggelre nem vagy,
hiába kereslek...

Ha túl akarod élni
a halálos szerelmet,
ne szeress jobban,
mint ahogy szeretnek.

Katona Bálint: Ne szeress jobban

Link








NE TEMESS


Ne szeress soha jobban,
csupán ahogy szíved dobban.
Legyél vihar, legyél tűz,
ami partjaidra űz.

Ne temess el még élve,
és ne vigyél kísértésbe,
magamtól is oda találok,
akár áldás, akár átok...







NE VESS KI


Szívedből ne vess ki,
inkább nevess ki -
mondtam, s Te nem nevettél,
de reggelre elmentél.

Valóság volt, vagy csak álom?
még ma is sajnálom,
de már nem fogok eléd menni,
ideje felébredni...







NINCS KEGYELEM


Amikor elfogy a hitem,
s fogytán a kenyerem,
amikor nincs ítélet,
és nincs kegyelem,
mikor magára marad a kéz,
s a szem is más után néz,
amikor a minden már kevés,
amikor a nincsből is elég,
olyankor úgy kell egy ölelés,
mint hajléktalannak az ebéd...







NÉHA


Néha nyakamba
szakad az eső,
máskor fényes
nap bújik elő.
Néha életem
értelmét keresem,
máskor értelmem
életét temetem.
Néha a szívem
tenyeremen hozom,
máskor a szerelem
foltjait mosom.
Néha azt hiszem,
hogy lássalak,
világgá kellene
mennem,
máskor úgy érzem,
hasztalan,
hisz itt rejtőzködsz
bennem...







OLYANKOR


Csak olyankor szép az éjjel
ha a csillagok értünk égnek.
Amikor megtöltjük fénnyel,
csak akkor látjuk szépnek.

Amikor értjük egymás szavát,
amikor értünk szól a dal.
Töltsd hát velem az éjszakát,
úgysem viheted magaddal...







ÖLELETLEN


Mennyit ér az álom,
több-e mint a semmi,
mit ér ébredésig
öleletlen lenni.

Talán fogy a sötét,
derűs reggel vár rám,
addig reménykedve
ölelem a párnám...







ÖLELKEZNI KELLENE


Nézni szeretnélek
ecsetem még fest,
de szemeimben már
gyertyát gyújt az est.

Emlékeimben még
táncot jár a múlt,
de lábaim fáradtak,
s az ég is beborult.

Ölelkezni kellene,
tovább menni még,
de előttem űr tátong,
mögöttem szakadék.







ÖREGSZEM


Öregszem, jól tudom,
már nem forr a vérem,
csak ölelj naponta,
kevéssel beérem.

Elég egy érintés,
egy halk becéző szó,
egyetlen pillantás,
egy kis reményt adó.

Elég egy puszi is,
csak forró csók legyen,
elég a kevés is,
csak végtelen legyen...


Katona Bálint: Öregszem

Link








ŐSZIDŐ (Apám emlékére)


Ló-vonta múltunk már sárba rekedt rég:
Nem sírnak az útszéli rögmadarak
De várnak a fák, ha arra megyek még,
- Bár életünk akkor itt abba maradt.

Apám keze tán még földre tapadna,
S a húrtalan hangszeren szólna zene,
Sár-haddal szemben is talpon maradna,
- De fedve az arca, s már csukva szeme.

Hallgatag földeken kopnak az évek:
Térdig a múltban elfogynak az érvek,
S a fájdalom bennem is társra talál.

Múlt-temetőben már csőszök sem élnek:
- Nézem a lombtalan bús jegenyéket,
S a vásott határra az ősz licitál...







PRÓBÁLOK


Szívem moraját hallgatom,
mely elszabadult a szélben.
próbálok megállni talpamon,
hogy ne kelljen félnem.

Próbálok még énekelni,
letérve az igaz útról,
megpróbálok vizet merni,
a kiszáradt kútból...







RAKJ TÜZET, HA FÁZOL


Elbujdokol az ősz,
látod, már ő is fél,
hatalmas sereggel,
támadja a tél.

Rakj tüzet, ha fázol,
ébreszd fel a parazsat,
rideg némaságban
melengesd a szavakat.

Bújj hozzám, ha fázol,
ha arcodba fúj a szél,
hallgasd dobbanását,
ahogy a szív beszél.

Rakj tüzet, ha fázol,
űzd el a rideg telet,
takarózz álmaiddal,
ha senki nem szeret.

Szorítsd meg a kezem,
ha velem teázol,
még egyszer szívedben
rakj tüzet, ha fázol.


Katona Bálint: Rakj tüzet, ha fázol... (Hangos vers)

Link








REGGELRE


Amikor hitetlen a vágy,
amikor dadog a szó,
amikor a páros ágy
már egyedül is jó,
amikor a szívemben
lassan leesik a hó.
Ilyenkor félve mondod,
hogy nagyon szeretlek,
de reggelre nem vagy,
s már nem is kereslek...







REJTŐZKÖDÖM


Rejtőzködöm.
Fölém a fények
már tompán érnek.
Pislákolok,
csak ritkán égek,
de még üzenete van
minden ölelésnek.







REMÉNY


Az idő robog
Csonka holdra néz
szemedben a fény
s a szíved dobog

Egy érintésért
remény araszol
de a hívott fél
már nem válaszol...







RÉG VOLT


Mikor az álmok
még valóra váltak,
mikor fölöttem
angyalkák szálltak,
mikor a pincében is
látszott az égbolt,
esküszöm, kék volt
belátom, rég volt...







SOK A TILTÁS


Sok a tiltás,
szól az írás:
Ne lopj, ne csalj,
és ne paráználkodj!

De élj boldogan,
akkor is, ha fáj!

Kevés, amit szabad,
de azt, muszáj...







SOSEM VAGY EGYEDÜL


Sosem vagy egyedül,
mindig akad társad:
olykor a szerelem,
olykor meg a bánat:
amikor lefekszel,
mindig veled hálnak








SÖTÉTBEN


Rég sötétben vagyok,
már az elmém sem ragyog.
Halomba gyűlik a szemét,
s mindenki becsukja szemét.

Számolom az utcán:
négy, öt, hat kupac alom,
itt hagyta maga után
valamelyik hatalom.

Én istenem, jó istenem
becsukódik már a szemem,
de a tiéd nyitva fiam,
magyarázd el, itt most mi van?







SÖTÉTBEN


Betegen vergődik a fény,
vagy fátyolos a szem?
kérdezem a szürke égtől,
jár-e még szerelem?

Mert elveszett csókjaid
sehol sem találom,
csak sötétben keresgélem
elkóborolt álmom,

Vagy már a gondolat sötét,
azért jön az este,
talán csak az ablakom lett
Feketére festve?







SZAVAK HELYETT


Mint öreg órában a rúgó,
lassan berozsdál a szív,
s bár még jöhet bármi,
a remény nem tud tovább várni.

Mert véges minden út.
egyszer kiapad minden kút,
csupán emlékeddel alhatok
és a szavak helyett, hallgatok...







SZEGÉNY VAGYOK


Az élet gyorsan pereg,
bennem üres terek.
Tudom kár oda menni,
ahol nem vár senki.
Látod, szegény vagyok,
mint a hajléktalanok.
De fényed átsül rajtam.
s amikor szeretek,
a vágy kitölti bennem
az üres tereket.







SZEMED


Szemed szerelmet áraszt,
és ha nem fáraszt,
ha nem törsz meg a félelemben,
én várok Rád egész életemben.

Nem kérem, hogy szeress,
csak nevess,
a mutasd meg a szemednek,
hogy mennyire szeretlek...







SZEMEMMEL FESTELEK


Szememmel festelek,
ecsetem már rest,
de szemeimben még
gyertyát gyújt az est.

Emlékeimben még
táncot jár a múlt,
de lábaim fáradtak,
s az ég is beborult.

Ölelkezni vágyom,
tovább menni még,
de előttem űr tátong,
mögöttem szakadék...










SZERELEMSZIGET


Nem a siker, nem a pénz,
nem a hit és nem az ész,
sem a kölcsönkapott szépség,
sem a testi-lelki épség,
sem a havas csúcsokat
meghódító ember,
sem a testet ölelő,
simogató tenger,
sem a szabadság illatú
hívogató liget,
...csak hajótörött szív,
csak szerelemsziget...







SZERETNI JÓ


Szeretni azokat, akik viszont szeretnek,
szeretni azokat, akik valaha is szerettek,
nem feledni azokat sem, kik már feledtek,
ünnepen közöttünk már sohasem lehetnek.
Ha nap süt, ha hull a hó
ha fogytán a szó, szeretni jó.







SZIRÉN ÉNEK


A vágyak egekig értek,
és imát mondtam az égnek.

Árnyak fedték be a partot,
álmaim takarták el arcod.

Sírtam, nagyon szerettelek,
pedig hasztalan kerestelek.

Véget fog érni, tudtam jól,
de a szirén-ének ma is szól.







SZÍN-JÁTÉK


A festő színeket kever,
s halkan dúdol magában,
szürke eminenciások
színes forgatagában...

Gondolatai kalandoznak,
kopott ecsettel kezében:
bíborra festett felhők alatt,
talpig feketében...

Színek tobzódnak:
újgazdagékra fröcskölt
sárga irigység,
átfestett vörösek,
rendszerváltás után
a nyugalom zöldjével sután
mázolt tespedés...

A remény kék madaraira irányított
szürke puska csövek,
fehér alapon fehérre álmodott
lelkiismeret...

Umbrák
okkerek
dílerek,
a délibáb szivárványa alatt ölre menő
zöld-fehér drukkerek...

Körös-körül üres tubus hever
...a festő színeket kever.








A SZÍVEMMEL LÁTLAK


Szemeimmel érezlek,
a szívemmel látlak,
rozsdás lakat alatt,
a szendergő vágyak.

De ha erre hoz a szél,
hozzám mindig nézz be,
Karjaim még erősek
egy gyöngéd ölelésre.







SZÜLETÉSNAPOMRA


A kilencvenet elértem,
hogy irigyeltek, megértem,
s ha lesznek még holnapok,
jég leszek, de olvadok.

Voltak nagyon boldog évek,
köszönöm, még párat kérek,
s ha a jövő már csak álom,
szerelemmel retusálom.

Párszor megcsorbult a hitem,
de ami maradt még, viszem.
s nem baj, ha a szívem fázik,
azért meg sem állok százig.







TALÁN


Talán a fák is
égig nőnek,
ha sorsát kezébe
adod a nőnek.
Ám, ha várod,
de nem jön el,
ha helyetted
már mást ölel,
kiszáradnak
kertedben a fák,
s elhervad
minden szál virág...







TALÁN BETEG


Talán beteg a hajnal,
nem jön, hiába várom,
csak a szél zilálja hajam,
míg a sötét utcát járom.

Árnyak követnek lopva,
még sem merek félni,
szeretném a szívemet
szívedre cserélni...







TAVASZ


Beszivárog a csend,
és kitágul a rés,
ami nincs, az túl sok,
ami van, túl kevés.

Megtépáz a rút szél,
hiába süt a nap,
tova szállt a remény,
és a szalmakalap...







TAVASZT BONTOK


Tavaszt bontok ecsetemmel
- tubusba zárt lázadást
gyökértelen reményekre
öntök lelki ráadást...

Az időnek mindig mindegy
ősz van, tél, vagy épp tavasz,
csak a hitünk ébred szebben,
ha nap süt és nem havaz...

Pilláim alá rejtett fény:
- bánat, fájdalom, gondok -
elveszített győzelem, ha
eltakarnak égi lombok...







TÁRT KAROKKAL


Meddig van a most,
és mikortól lesz a volt,
hiába vásárolnál, ha
végleg bezárt a bolt.
Hiába süt ki a nap,
hiába szép az álmod,
ha elfogy előtted az út,
bizony meg kell állnod.
A szeretet tányérjából
morzsákat csipegetve,
hiába szeretnéd már,
ha valaki szeretne.
Füstöl még a parázs,
de már rég nem ég,
tárt karokkal csupán
a volt szalad feléd.


Katona Bálint: Tárt karokkal (Hangos vers)

Link








TEST - ZENE

A tüdő sípol,
de még dobol a szív,
s billentyűin szól a dal,
mikor a vágy húrjain
kitartó türelemmel
penget a remény







TE VAGY


Te vagy az érintés
napjaim testén,
Te vagy a nappalom
Te vagy az estém,
a vigasz is Te vagy,
ha foghatom a kezed:
te vagy az álom is
mikor felébredek...







TISZTUL A KÉP


Lassan tisztul a kép,
már élesebben látom,
kopott köveken lépve,
a saját utam járom.

Érzem már az ösvényt,
amely enyém lehet,
csak még az homályos
meddig, s hová vezet...







TORZÓ


Meghajlok magam előtt,
mert előttem meghajlanak sokan
mint szél szavára
fák hajtanak fejet,
meghajlok az alázkodók előtt
alázkodás helyett.

Meghajt a kétség,
a kölyökben mocorgó
vétség.
meghajlok magam előtt
irtózatos mélység...







ÜRES TEREK


Az élet csak pereg
bennem üres terek.
Kár oda menni,
ahol nem jár senki.
Ilyenkor szegény vagyok,
mint a hajléktalanok.
De fényed átsüt rajtam,
s amikor szeretek,
az kitölti bennem
az üres tereket.







VÁGYOM MÉG


Vágyom még a szelet
visszafelé fújni,
bánatomban este
szoknyád alá bújni.

Akarom még ajkam
ajkadra temetni,
megpróbálni még egyszer
szívből szeretni,

Vágyom még derekad
átölelni lágyan,
megpihenni csípőd
tüzes hajlatában.







VÉGÜL


Végül megszelídül a bánat,
már nem egymásnak
vetjük meg az ágyat.
Végül nem fáj semmi,
álmainkért nem kell
immár semmit tenni.
Végül nem várjuk a csodát,
esténként egyedül
töltjük meg a szobát.
Végül tán haza se várlak,
itt maradnak velem
örökre az árnyak.
Legszebb emlékeimet
koporsóba zárom,
így már minden rendben,
eltemetem mélyen
az emlékezetemben.
Végül makacsul mondjuk:
nem történt semmi,
hazudjuk magunknak:
ennek így kellett lenni...

Katona Bálint: Végül

Link








VÉGÜL


Végül
mindenki megvénül,
minden bűn elévül.
Végül
minden szerelem véget ér,
minden utazó hazatér.
Kik nemrég
még szívből szerettünk,
most lessük
a felhőket felettünk.
Kik nemrég még
táncoltunk a borotva élén.
most ücsörgünk
a nagy semmi szélén...







VIHAR


Felhők rohannak át
az ég kékjén,
mint vágtató paripák
rúgják szét végleg
az útjukba álló,
gyönyörű álmokat.

Asszonyt sodor az ár,
s a férfi érte úszik.
különös a mentés.
öleléssel felér
s amíg a csók tart,
kit érdekel az ár,
kit érdekel a vihar,
s, hogy elkezdődött
a visszaszámolás.

Nem kell az oxigén,
nem kell a holnap,
kit érdekel most
a szárazföld,
kit érdekel az ágy,
ha magával sodor
a fosztogató vágy.

Most mindkettő
mindhalálig
csupán ölelni akart,
pedig sosem volt távol,
s most is közel a part.







VOLTAK PERCEK


Voltak percek,
melyek órákat értek.
Voltak órák,
melyek napokká értek.
Voltak napok,
melyek évvel felértek.
Voltak évek.
melyek örökké élnek.
Voltak döntések,
melyektől volt okom félni.
s voltak érzések,
melyekért megérte élni...







ZÁRVA


Diákom vagy,
de ne nevezz tanárnak
mert utunkba,
rideg jéghegyek állnak.

Tudom, itt vagy,
meg mégsem talállak.
Mennék feléd,
érzem, szíved várna,
de elkéstem,
a boldogságbolt zárva.




























 
 
0 komment , kategória:  Katona Bálint  
Győrffy-Deák Éva versei
  2019-10-24 21:00:39, csütörtök
 
 










GYŐRFFY-DEÁK ÉVA

Győrffy-Deák Éva ( 1961. szeptember 20. - )










ÁLMODJUK TOVÁBB


A jótétlélek minden kóborlót begyűjt.
Erőn felül segít, amíg csak bírja.
Teréz anyának sokakkal se sikerült,
Tisztelet a neve és a sírja.

Ma is van még rengeteg szegény pára.
Vihar jön, nagy eső, nincs erő,
Hitel vagy háború, s oda a háza.
Nyomora elől menekül ő.

Lennon zongorára írt békedalát
Mai ifjúság is elképzeli.
Milliókkal álmodjuk ma is tovább,
Dédunokánk talán megérheti.










BARÁTOK


Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod,
Ha a tükörben fáradt az arcod,
Ha fáj, amit el kellett engedned,
Ha életed álmát nem teremted,
Ha múltad sebeit feltéped éppen,
Ha elcsüggedtél ebben a létben,
Ha nem repít tovább a vágyad,
Ha nem érzed hozzá a szárnyad,
Ha bűntudat kínoz az útért,
Ha könyörögsz további hitért,
Ha ítélkeztél magad felett,
Ha nem látsz napot a felhők felett,

Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled,
Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed,
Akkor hagyj csak ott minden hibát,
Akkor gyere és mondd el, mi bánt,
Akkor, ha akarod, hallgathatunk,
Akkor nevethetünk és játszhatunk,
Akkor öltözz, hogy sétáljunk egyet,
Akkor tudd, hogy béke van benned,
Akkor lehessünk fény a vállad felett,
Akkor lásd meg saját mély gyökeredet,
Akkor erős faként az égig nyújtózz,
Akkor erőt meríts az újabb úthoz.

Ha a jövőt már nem féled,
Ha a pillanatot átéled,
Ha belélegzed a fényedet,
Ha megéled isteni lényeged,
Ha boldogan, magasan szállsz,
Ha tükörben ragyogást látsz,
Ha örömed az égig ért,
Ha elértél egy újabb célt,
Ha táncolni, nevetni vágysz,
Ha ehhez épp társakra vársz,
Ha szárnyalni tudsz a széppel,


Ha együtt repülsz épp a léttel,

Akkor gyere és mondd el nekünk,
Akkor segíts, hogy együtt legyünk,
Akkor fogd át mindkét kezünk,
Akkor te mutass példát nekünk,
Akkor világíts át a vállunk felett,
Akkor megérthetjük, amit kellett,
Akkor hisszük az isteni sorsunkat,
Akkor meglátjuk újra az utunkat,
Akkor megérezzük, hogy merre, hová,
Akkor együtt repülhetünk tovább.
Akkor közösen vagyunk angyalok,
Akkor fényünk mindenen átragyog.


Győrffy-Deák Éva: Barátok

Link

Link







CSODÁS ÉLET


Az Ég és a Föld között én vagyok,
A szememben ragyognak a csillagok.
Hallgatom a madarak énekét,
Megbecsülöm mindenki életét.
A hangom tisztán és csengőn száll,
A világ sok csodája énrám vár.
Szabadon engedem az álmaimat,
Szárnyalni a lélek vágyaimat,
Megálmodom azt az életet,
Ami csak egy mesében lehet.
Sugárzik belőlem a szeretet,
A békém mutatja a hitemet.
Jöhet a Földön a sok változás,
Bennem örömteli a várakozás.










CSODÁLATOS FÖLD

Nagy változások


A felkelő Nap meleg sugarait érzem.
A felhők mögül előbúvó holdfényben
Az esték szépséges fényeit nézem,
Cseresznyefákat tavaszi virágokban,
Tulipánokat kinyílva az udvarokban,
Virágfüzéreket lilaakáclugasokban.

Vízparti fák alatt fagylalttal sétálok,
A hőséget enyhítő szellőre várok,
Hajózó, pancsoló embereket látok.
Varázslatos színek az őszi lombokon,
Szőlőfürtök érnek a domboldalon,
Nevetve táncolnak, szüreti vigadalom.

Szelídgesztenyefa ízletes ajándéka,
Hóban játszó fiatalok vidám kacagása.
Mézeskalácskészítők illatos játéka.
Fenyőillat, gyertyák, ünnepi ételek,
Hálát adok érte, hogy békében élhetek.
A változó évszakokkal változó életek.

Nagy szüksége van már a megújulásra,
Hatalmasabb ennél Földünk változása.
Kihaló állatokkal az emberiség távozása?
Földanyánk a fényben végre megtisztulna,
A közös létre képesekkel új útra indulna,
Bölcs lakókkal a hátán ismét kivirulna.

Változik a Föld, így változik az élet,
Min múlik vajon az, hogy ezt túléled?
Mit tudni, mit tenni? Mutassa a lélek!
A Teremtő tervével a szíved mélyében,
Tudatos légzéssel a fénnyel egységben
Lehetsz jó helyen a legjobb időben.










EGYEDI ISTENI AJÁNDÉK


Mások isteni példáját csodáltad.
Azt a csodás pillanatot vártad,
Amikor rajtad keresztülárad:
Hogy kitáruljon a szíved,
Hogy elinduljon a kezed,
S ami szívből jön, tegyed.
Ha érzed, hogy belülről késztet,
Hogy meg kell festened a képet,
Hogy írd meg pont azt a verset,
Vezethessen akkor már a belsőd.
Óvatos lépést teszel, tán az elsőt,
Mégis lehozol valami felsőt.
Örülj ennek a közös táncnak,
Mert sokan pont erre várnak,
Élő példáira egy jobb világnak.
Egyedi kincsek vannak bennünk.
Útmutatónk így lesz a lelkünk,
Isteni módon embernek lennünk.







ESZKÖZ ÉS SZÁNDÉK

Lehet más?


Összegyűjtött adat, tudásban az erő.
Mindent kereső, biztonsági megfigyelő?

Szabad adatkapcsolat országokon át.
Adatáruló közösségi médiát?

Csoportos titokkal szabad magánélet.
Rettegő világunk ezzel kiktől félhet?

Pazarlás helyett értékek megosztása.
Szolgáltatás, termék ingyen kifosztása?

Ha szándék nem változik, eszköz hiába,
Lehet technikánknak velünk jobb világa?







GYÖKEREK

Fényhagyaték


Ezer éves rügyező fa szétágazó gyökerekkel,
Körbevéve a táncoló és ünneplő emberekkel.
Másképpen szól ma az ének, mások a lépések,
Hasonlóak még az imák, a fohászok, a kérések.
Hatalmi szándékkal uralt, változó vallások,
Feledésbe merülő hagyaték és szertatások.

Átalakultak az ünnepek, a táncok és ételek,
Tegnapiassá lettek már a régi, szép történetek.
A globális világban szétszórt közösséggel,
Magányos párbeszédben az okos géppel,
Hogy eresszek máshogy gyökeret e világban
Vér szerinti, szívbéli vagy lélekcsaládban?

Mindenféle széllel jöhettek a századok,
Több kicsinyke magból csak erős fa válhatott.
Égig nyújtózva, fénygyökereket eresztve
Mit tehetnék emberként a Földet szeretve?
E szépséges, kék bolygó a közös otthon.
Együtt oldhatjuk meg, hogy megmaradjon.






FÉNYUTAK


Régi selyemút át sivatagon, hegyeken,
Mai sötét selyemút mindent árul a neten.
Összekötni Keletet Déllel és Nyugattal:
Új selyemút terve kikötőkkel, hajókkal.
Globális világ úton, vízen, levegőben,
Hálózatok, lámpák - igazi fényt keresőben.
Hogyan hozzunk közös fényutakat létre?
Hogy terjedhet jobban a tudatosság fénye?

Méltó szóval, tettel, felelősen élve,
Önmagunkat, másokat egyként tisztelve.
Vallásos, spirituális vagy természeti,
Mind a Teremtőhöz vivő létrát keresi.
Fontos mindenki a közös úton lépve,
Együtt mozdíthatjuk a sötétet a fénybe.
Aki az utak sokféleségét megismeri,
Az egyetemes emberiként mind tiszteli.

Összekötni érző szíveket az ésszel,
Századokon át is tanító mesékkel.
Teremtő gondolat, szó, akarat, kép,
Alkotva, feltöltve mindent, ami szép.
Fényutakon járni tettel, dallal, tánccal,
Életet szolgáló, használható tárggyal.
Összekötni minden jobbra vágyót fénnyel,
Szív- és lélekszinten éggel és a Földdel.







HÁLAKŐ


Összegyűjtöm, mielőtt elalszom,
Esténként van miért hálát adnom.
Az állandóan rám áradó szeretetért,
A bennem megújuló, lüktető életért.
A nyitottságért, hogy meg is érzem,
A tisztulásokért, amikkel ideértem.
A barátokért, a mesterekért,
A változásért és a pihenésért.
Az otthonomban a békéért,
A szívemben a szeretetért.
A ma főzött leves illatáért,
Egy elégedett sóhajtásért,
Mosolyért a megfáradt arcon.
Mandulafa virágért az úton,
Egy szép kőért a tenyeremben,
Könnyedén elfér a zsebemben.

Lehet egy ilyen kő, a hálaköved,


Emlékeztető, hogy el ne feledd:
Minden, ami rád árad ajándék,
Minden tapasztalás és szándék,
Mert tanítód, ha annak látod.
Tükrözi a belső világod,
Ha mered látni benne magad,
Megváltoztathatod az utad:
A gondolatod és az érzéseid
Lehetnek a mesterműveid.
Utadon ítélkezés nélkül járva,
Tapasztalataidért hálát adva,
Szeretetet és áldást adni kész,
Örömteli, gazdag életet élsz.
A mestermű ekkor az életed,
És büszke rád Szeretet Mestered.







IDEJE A SZÓNAK, IDEJE A TETTNEK


Mikor hallgassak meg, mikor meséljek?
Mikor táncoljunk és mikor zenéljek?
Mikor, melyik szónak, mikor csendnek?
Mikor pihenésnek, mikor tettnek?
Ideje a szónak, máskor meg a csendnek,
Mindig ideje a teljes szeretetnek.

Milyen gondolat vonzotta jó érzésnek?
Milyen jelenlétnek, milyen teremtésnek?
Milyen akaratnak, szónak, képnek?
Mikor van ideje, hogy jókor lépjek?
Ideje a szónak, máskor meg a tettnek,
Mindig ideje a teljes szeretetnek.

Elismerést adjak, hogyan simogassak?
Szívajándékot teremtsek, válasszak?
Gondoskodást adjak és bátran éltessek?
Szép közös pillanatot hogyan élhessek?
Ideje a szónak, ideje a tettnek,
Minden módon kifejezett szeretetnek.

Ideje a nyárnak, ideje a télnek,
A búcsúnak, amikor véget érnek.
Ideje a fényben mindenki javának,
Megosztott tudásnak és örök tanulásnak.
Ideje a szónak, ideje a tettnek,
Teremtőként kifejezett szeretetnek.







ISTENI HÁLÓZAT

Interdimnet


Számítógépek hálózatba kötve
Adatforgalmat terelnek így össze.
Internetem van olyan sok tudással,
Fejembe se fér sok év tanulással.
Érték és kacat hatalmas kupacban.
Hogy választhatok virágot a gazban?
E-mail, szelfi, közösségi média,
Ki se mozduljak, csak adat-orgia?
Ebben legyek aktív, és attól féljek,
Ha nem vagyok rajta, már nem is élek?
Emberi kapcsolatért hozták létre,
Nem emberi találkozás helyére.
Billentyűk után gépekkel beszéljek,
Pár év múltával írni is felejtsek?
Csak továbbítsak véleményt és képet,
Vagy megéljem, és szervezzem a szépet?
Eszköz mind csak. Engem abban segítsen,
Hogy elérjem azt, aki távol van tőlem.
Sokféle emberi háló szövődhet,
Ebben is belső mesterem vezethet.
Régi hálóval nem csak halat foghatok,
Szeretetből szőve azt továbbjuthatok.
Értékeket gyűjtve sok kis csokorba,
Ajándékká válhatok minden csoportban.







KÖNNYEDSÉG


Szeretet példából szenvedni tanítottak,
Küzdeni, másokért harcolni indítottak.
Azt mondták, legyen az életem áldozat,
Jobb élet halálom után várhat csak.
Ebben az életben lennék most boldog,
Magam mögött hagynék sok dolgot.
Minden harcot, minden küzdelmet,
Az összes parancsot, félelmet.
Nem kell várnom semmilyen halálra,
Csak rá kell néznem a repülő madárra.
A könnyedség nem könnyelműség,
A természetben örökérvényűség.


Ha egy madár tud könnyedén élni,
Embereknek miért kell még félni?
Könnyedén éljem a legnagyobb jót.
Könnyen találjak mindig bölcs szót.
Engedjem el könnyedén most már,
Ami isteni lényként nem szolgál.
Ha egy közös tánc lehet könnyed,
Miért ejtenék mindenen könnyet?
Egyedi útját járja mindenki,
Mégis tudunk közösen álmodni.
Olyan könnyedén jönnek új világok,
Amilyen könnyedén nyílnak a virágok.







KÖTŐDÉS


Megkérdezik: Ki vagy? Mit mondasz magadról?
A munkádról beszélsz vagy a hatalmadról?
Most épült házadról, más tulajdonodról?
Tested szépségéről, értékes tárgyadról?
Szüleidről, gyermekedről, családodról?
Életeddel véled azonosnak magad.
Őket elengedve belőled mi marad?
Miért tennék ilyet? Rémséges gondolat.
Gondolkodj el rajta, elgondolni szabad.
Ezek között élve vagy-e te is szabad?
Kötés-e, függ-e tőlük minden lépésed?
Ezzel határozod-e meg a saját értéked?
Örülj a szépnek, a jónak, az értéknek,
Csak ne önmagadra legyen a mértéked.
Látod-e az embert isteni léptéknek?
Tudsz-e már örülni teremtő létének?







KÖZÖS SZÍV


Egyszerre dobban a szívünk a Földdel,
Egyszerre dobban a szívünk az éggel,
Egyszerre dobban sok emberi szív,
Egyszerre dobban, mind szeretni hív.

Ott van az enyémben mindenki szíve.
Ott van az Isten bent, öröm a híre.
Ott van a szívemben krisztusi lényem,
Ott van a szememben, világít fényem.

Egyszerre fénylenek krisztusi szívek,
Egyszerre alkotnak egy közös szívet.
Egyszerre indulnak szeretet hullámok,
Egyszerre gyógyítunk szíveket, országot.

Ott van a lelkünkben a béke igénye,
Ott van a szívünkben a szeretet híre.
Ott van a remény az összefogásban.
Ott van a hitünk a közös munkában.







LÉLEKÚT




Bárki tetteim felett ítélkezne,
Félelem, bűntudat láncához kötözne,
Szegénységet vagy szenvedést hozna,
Bűneim alól fel csak így oldozna,
Hagyom, hogy nevessek, szeressek,
Hagyom, hogy önmagam lehessek.
Vezet a saját belső mesterem,
Hívogat éppen belső gyermekem:
Adj most figyelmet nekem,

Játssz most a hóval, s velem.
Akkor a hópelyhekkel táncolok.
És tudom: "Vagyok, Aki Vagyok."
Hívhatnak elő régi könyvet,
Nevezhetik azt közösnek,
Nevezhetik azt szentnek,
Nem érzem magam bűnösnek.
Azt is csak emberek írták,
Amikor a mestereket hívták.
A bölcsesség annyi benne,
Amennyire írója megértette.
Változtatta sok hatalmi szándék,
Útmutatást miért tőlük várnék?
Ott a lélek tiszta hangja bennem,
Megmutatja, hogy merre kell mennem.
Jézus ott van a szívemben,
Nem kereszten, hanem szeretetben.







MÁSKÉPPEN LÁT

Tanító természet


Filmeken csodálom a felfedezőket,
A világunk működését megértőket,
A tudományt játékosan tanítókat,
A természetet nézve álmodókat.
 
Generátorban nagyon erős áram:
Hozzányúlhat egy fémláncos ruhában.
Edző nézte másképpen a gofri sütőt,
Megcsinálta vele az új futó cipőt.

Nagyítva nézte egy lepke szárnyát,
Létrehozta, sok tárgy vízállóvá vált.
Ahogy bajuszával a fóka érzékel,
Úgy tapogat tájat lézervezérléssel.

Meglátta, értette, hogyan mutat utat
A természetben lévő teremtő tudat.
Hogyan nézhetem én ma azt, amit látok
Megváltoztatva az emberi világot?







MÉLTÓSÁG...


Méltósággal járom már az utat,
Akkor is, ha sok kihívást mutat.
Ha tépettek vihar után a fák,
Felemelt fejjel megyek tovább.
Nem sajnálkozom rajta, nem ítélek,
Megkülönböztető képességgel élek,
Könyörülettel és együttérzéssel.
Lelkeket látok választott élettel.
Tudatos vagy sem, szabad választása,
Istent látok benne, ki sorsát alakítja.
Ha segítene végre saját magán,
S megkérdezi egyszer utam során:
Hogyan tudod sírás nélkül megélni?
Hogy tudsz békésen kínlódót nézni?
Sok drámai élet nem érint téged?
A tiédben ez hogyan ért véget?
Akkor elmondom, hogy mit teszek,
Azt is örömmel, hogy miben hiszek:
A bőségben, amit megteremtek,
Ebben régi vágyak nem vezetnek.
A lélek vágyaiban, ami Istenhez méltó,
A tiszta gondolatban, mert létbe hívó.
A hálás létezésben, a lét örömében,
A legnagyobb jó közös értékében.
A pillanatonként meghozott döntésben,
A lelkes, szenvedélyes cselekvésben.
Egymás felé kinyújtott szárnyainkban,
És szeretettel kimondott szavainkban.







NEM ARMEGEDDON!


Ha a poklot látod éppen kint,
Akkor se hidd el, hogy odakint,
Most van mindennek a vége.
Ekkor is lehet benned béke.

Ha a félelem már az égig ér,
Tudd akkor is, hogy hamar véget ér.
Mikor rettegés tölt be mindent,
Hívd a nyitott szívedbe Istent.

Ne azon rettegj, mikor lesz véged,
Ne a félelem vezessen téged,
A vezetést add át a szeretetnek,
Higgy és segíts az embereknek.

Ez csak az élet átalakulása,
Marad vagy megy: saját választása.
A menni akarókat engedd el békében,
A maradókat segítsd hittel a végében.

Mondj igent az új földi csodákra,
Mondj velünk áment a változásra.
Közösen, szerető szívvel cselekedve,
Áldást hozhat ez emberi életekre.

Armageddon - A Film

Link








ÖRÖM


Öröm a létezésért magáért,
A tavaszi mandulafa virágért.
Csak azért, hogy itt vagyok,
Azért, mert a nap rám ragyog.
Vagy, mert egy éjszaka fagyott,
S reggelre jégvirágot alkotott.
Alma-fahéj illatért a házban,
Vendég jöttéért, kit mára vártam.
Gyorsan elolvadó hópelyhekért,
A táncban átélt pillanatokért.
Kedves szóért, gyengéd ölelésért,
Meleg takaróért, nyugodt pihenésért.
Baráti üzenetért, hálaadó szóval,
Jól végzett munkáért változó sorssal.
Öröm csak a létért, ítélkezés nélkül,
Hálát adva minden tettért végül.
Nem rosszként, és nem is jóként,
Hanem áldott tapasztalásként.
Minden lélegzetért annak tudatában,
Hogy Önmagamnak vagyok birtokában.
Ajándék minden vers, lelkemet kitárom,
Megélem Önmagam, teremtem világom.







REMÉNY


Ha vihar tépi ki a fákat,
A barátok akkor is várnak.
Remélik, hogy odaérek,
Ahol találok menedéket.
Körülöttem süvölt a szél,
Mindenki elbújik és fél,
Középen ott a nyugalom.
Ahol békében hallgatom.
A ,,közép" a szívem békéje,
Tudom, hogy mi lesz a végére.
Hiszem, hogy egyszer véget ér,
Új világ jön és új élettér.
Hagyjuk menni, ami akar,
Elvisz mindent a vihar,
Ami nem szolgál életet.
Remélek jót és szépeket.
Őrzöm az új világ képét,
Megáldom a régi végét.
Annak adja át a helyét.
Amit oly sok szív remélt.
Hiszek az új világban,
Az élőkkel harmóniában,
Egymással is békességben,
A gyermekeink életében.







RÖGÖK KINCSEI


Eltűnt belőlem már minden ellenállás,
Eltűnt sok ítélet és minden tiltakozás.
El tudom fogadni rögeit a létnek,
Hálát adni gyakorta azért, hogy élek.
Örömmel megenni legegyszerűbb ételt,
Örömmel fogadni, bármit hoz az élet.
Az én dolgom megélni könyörülettel,
S törődni magammal, az érzéseimmel.
Meglelni mit tanít az a rög nekem,
Mi a kincs alatta, mi dolga velem.
Tisztelni az összes emberi utat,
Amit csak választhat szabad akarat.
Mily csoda nekem, hogy eddig eljutottam:
Szeretet mester szavait megélni is tudtam.
Megáldani mindent saját életemben,
Azt is, amit régen jól hátra tettem,
Azt is, amit más nem szeretett bennem,
Azt is, amit másban én nem szerettem.
Elmondták nekem bölcsek olyan sokszor,
Elolvastam könyvben, ott vannak a polcon:
Nincs jó és rossz, csak tapasztalás.
De hol és kiben van ennyi elfogadás?
Tudtam én, majd végre meg is értettem.
Végtelen a hála, hogy meg is élhettem.
Példát láttam rá drága mesteremben,
Áldás jelenléte napi életemben.
Szeretetét éltem meg sok pillanatban,
Annyiféle módon, ahány pillanat van.







SZERETET


Hogyan szerethet férfi és nő, hogyan szerethet barát?
Hogyan szeretheti egy távol élő emlékként a hazát?
Hogyan ölelhet mástól született szív szerinti anyát?
Hogyan bújhat hozzá boldogan, elfeledve baját?
Sokan tanítják és hiszik Jézus történetét,
Szent könyvként őriztük meg fénylő életét.
Miért látják még mindig csak felszegezett kezét?
Hányan értik meg ebből is végtelen szeretetét.
Áldott minden mód, amit megtapasztalsz.
Előle el ugyan hová is szaladhatsz?
Adománya minden szeretet az égnek,
Ettől érzik úgy az emberek, hogy élnek.
Mily sokféle módja lehet a szeretetnek,
Mily sokféle sorsa lehet az embereknek.
Kimondják: szeretet. Mit értesz alatta?
Csak akkor érted meg, ha az élet adta.
Szerethet egy apa gondoskodásával,
Munkával, szóval és példamutatással.
Azzal is, ha elküld, tedd most már magadért,
Hogy erős légy, és felelős saját életedért.
Szerethet egy anya mellének tejével,
Kifejezheti azt mesék erejével,
Napi tettekkel és simogató kezekkel,
Elenged, ha el kell, könnyező szemekkel.
Szerethet egy társ kérlelő szavakkal,
Vággyal és örömmel, ölelő karokkal.
Szerethet kitartón melletted a bajban,
Szerethet lemondón egy ilyen sorsban.
Nincs jó vagy rossz, és nincs égi ítélet,
Csak tapasztalás, és ezerszínű élet.
Lehet köztünk olyan bölcs valaki?
Kinek mi jó, hogyan szabhatnánk ki?
Emberi törvényt hozni erre vétek,
Mert igazán szeretni csak szív tud és lélek.







A SZÍVEK MÉLYÉN

Titok


Könyvek, iskolák, vizsgák, félelmek,
Hitek, remények, sikerek, élmények.
Szerelem, szülőség, válás, tapasztalások,
Kihívások, elengedések, vigasztalások.

Hamis szándékú a félelmet árasztó,
Az igazi tudás életet szolgáló:
Szeretettel gondolva formált, készített,
Nyíltan cselekedve, közösen épített.

A sokféle tapasztalás bölcsesség már,
A legszentebb remény, a teljesség vár.
Amit úgy kerestem életem utazásában,
Megtaláltam szívem összes dobbanásában.

A legbensőbb szentély a szívek mélyén:
Ahol fénygyermek minden emberi lény.
Őrizzük meg a fényt a sok kihívásban,
Hazafelé a teljesség utazásban!







SZÍVVEL-LÉLEKKEL

Közös szívdobbanás


Gyűjti, rajzolja, írja a meséket,
Építi, festi, varrja a szépséget,
Tanítja, szerzi, játssza a zenéket.
Együtt ver szívünk a dobbal, a tánccal,
Egyszerre dobban a dallal, a társsal.

Hányat dobban a szíve míg készül?
Hogy lesz a legjobb, tudja lelkéből.
Mit hogyan tegyen, érzi szívéből.
Megértik majd, hogy miért így tettünk?
Megértik majd, hogy benne a lelkünk?

Sokat tanulta és gyakorolta,
Szeretettel mindent beleadva.
Fénylő kincseket belülről hozva
Születhetett meg a csoda maga:
Együtt találhatott a szívünk haza.







TAVASZVÁRÓ

Most


Most kezdődik az új élet,
Ismeretlentől nem félek.

Nemcsak várom és remélem,
Hanem percenként megélem.

Arcomon van néhány új ránc,
Örömmel megy így is a tánc.

Kezem, testem könnyen mozdul,
Szívem ritmusra így indul.

Ablakon át fényes nap süt.
Többet tehetünk mi együtt.

Mag csírázik kis tálkában,
Gondolatok a világban.

Tiszta vízzel locsolgatom.
Hittel, fénnyel táplálgatom.







A TE FÉNYED

Egyensúly a fényben


Szuperlény meséket nézünk filmekben,
Virtuális világot avatar életben,
Vagy szívből jövő, teremtő szándékkal
Ma is dolgozhatunk az ősi tudással?

Napi két óra fénylégzés gyakorlattal
Thoth ötvenezer éven át halhatatlan.
Imhotep úgy hívta, hogy "tökéletesség":
Piramisköveket emelő könnyedség.

Jézus fogalma a "szeretet" volt rá,
Tanulni és gyógyulni mentek hozzá.
Indiai mester "prána" lélegzettel
Jégemberként ült le melegített testtel.

Az atombombákkal milliókat öltek,
Egy gyermek közöttük mégis sértetlen lett.
Belső istent hívta: "Nem árthat nekem!"
Így lett fényburokkal teljes a védelem.

Einstein tudott már mindent a "foton"-ról,
Csak keveset adhatott nekünk át akkor.
Energiaként tudósok kutatják.
Napi használatát neten is tanítják:

Aranyfény légzése fejtetőn át szívbe,
Kiárasztása testbe, Földbe, égbe.
Egyensúlyt teremtő teljes szeretet,
Élethez, munkához több erőd lehet.

Nem kell ehhez szuperlénynek születni,
Csak napról napra szeretettel tenni.
Programozhatsz fürdő- vagy ivóvizet,
Fénnyel töltheted fel az ételedet.

Gyógyulhatsz, szépülhetsz, kortalan lehetsz,
Szeretetben öszefogva a Földért is tehetsz.
Szárazságban hozhatunk enyhet adó esőt,
Szmogos városokba tiszta, friss levegőt.







TUDSZ-E MÉG?

Mondd, tudsz-e még, ó, tudsz-e még sárkányt eregetni,
Tudsz-e még úgy, mint rég, felhőkön repülni?

Mondd, tudsz-e még, ó, tudsz-e még táncolni a széllel,
Tudsz-e még úgy, mint rég, játszani a léttel?

Mondd, tudsz-e még, ó, tudsz-e még álmod után járni,
Tudsz-e még úgy, mint rég, a csodákra várni?

Mondd, tudsz-e még, ó, tudsz-e még bajban is nevetni,
Tudsz-e még úgy, mint rég, arany fényben hinni?

Mondd, tudsz-e még, ó, tudsz-e még angyalokkal élni,
Tudsz-e még úgy, mint rég, lelkeddel egy lenni?







TŰZ


Tűz, tűz, esti, szép csillagok, ragyogó fények,
Őrizem csillogó szememben, amíg csak élek.

Tűz, tűz, éledő gyertyaláng, lobbanó fények,
Őrizem lángoló lelkemben, amíg csak élek.

Tűz, tűz, táborok tüzében parázsló fények,
Őrizem őket szívemben, amíg csak élek.

Parázsló, lobbanó, lángoló, szikrázó fények,
Vezessetek végig engem, amíg csak élek.







AZ ÚT VÉGÉN

Búcsú


Eljön az időm, élem mosolyogva,
Csak átlebegek a fény otthonomba.
Ne sirass! A halál csak egy állomás
Az örök körforgásban, semmi más,
Mostantól létünk megy másképpen tovább.
Nem kell síremlék, se ráhordott virág,
Elég búcsúzóul egy mécses fénye,
Újabb találkozásaink reménye.
Szép közös pillanatokat keress,
Ünnepeld, hogy megélhettük, és nevess!







VÖRÖS SÁTOR - NŐI KÖR


Egy vörös sátor a régi bibliában,
Hogyan élhető meg a mai világban?
Csak női kör, férfimentes övezet.
Nem ellenetek, mindenkiért, értetek.
Amit a nők együtt a legjobban tudnak,
A gyermekeikért szívből összefognak.

Fonó sincs már. Hol van helye, célja?
Szépségszalon vagy modern média?
Megtanuljuk, mert a nagyanyánk még tudta.
Összefogva végzett közös, női munka.
Tiszta utca, beteg anya vagy gyermek.
Ki lesz az, aki lát, és szól, hogy gyertek?












 
 
0 komment , kategória:  Győrfi-Deák Éva   
Bognár Barnabás versei
  2019-10-22 20:30:15, kedd
 
 







BOGNÁR BARNABÁS VERSEI


Link


http://rozsakert.bloglap.hu/cikkek/bognar-barnabas-68186/" target="_blank" >rel="nofollow"Link

Link







AKKOR...


...amikor szívhez szól a dal,
de nem érzem, és elmúlik hamar,
hirtelen a szép pillanat;

s mikor nappal száll az álom
fejemre, és nézem - de nem látom -
a múltat, a jövőt, magamat.

...amikor keresel engem
az üres szobában és a csendben,
megbújok gyorsan két kezem mögött;

s mikor lopva körbe nézel
és meg-megsimítasz puha kézzel,
akkor én lassan, mélán előjövök







BEFŐTT SZERELEMBŐL


Neked adtam a selymes hajnalt,
reggelente a harmatos fű illatát,
melyen a lassú szürkeség illan át,
mint emléked nedves szívemen.
Neked adtam a hűvös reggelt,
minden újnak kezdetét,
hiszen az este messze még,
mint gondolataim szívem szavától.
Neked adtam a fényes nappalt
- ott az éjjeli álom épül fel -,
hol minden tálalt, csak enni kell,
mint szerelemből Befőtt szívemet.
Neked adtam a sok szép estét,
eleinte sokat, majd keveset láttunk;
a kékből szürke, ez a mi világunk,
boldogságunk mágikus tere.
Neked adtam az alkony varázsát,
hisz mint a víz, mikor rá evező csap,
úgy nyugszik le az ég fodrán a nap,
s tűnik el a táj lassudan a sötétben.
Neked adtam az éji csendet,
hallottál természetes hangokat,
s hogy szívem is micsoda hangot ad;
természetesen nem mesterségeset.

Neked adtam mindent, mit Isten adott nekem,
minden semmim és semmis mindenem...
...de valami történt:
megláttam, hogy lángra kap a messzeség
és lobogó tűz a víz, s ez az ég.
És mi fekete, vörös, kék
és sárga színek lettünk,
hiszen ilyen csodára születtünk
s születünk újra minden nap;
mert minden nap új remény,
s minden új annyira más,
mert minden más csodaszép,
s ahogy minden csoda szép,
úgy szép ez a naplemente-látomás.
S mivel látomás ez, nem is lehet igaz,
nem is adtam ezeket neked,
de ha neked is adtam volna...
...mintha senkinek.







EGYEDÜL VAGYOK


Egyedül vagyok, de
egyedül
nem vagyok
senki,
hozzám tesz vagy elvesz belőlem
mindenki,
aki egy kicsit ismer;
van aki sokat, van aki kicsit is mer.

Ez vagyok én, itt vagyok:
egy folyton átváltozó
befolyásolt befolyásoló;
két végén szerteágazó folyó,
hol csordogáló, hol csobogó







EGYETLEN PERCIG


Már tudom, mi a valami
azt súgja már, hogy valaki
jön most a semmin túlról
előbújtál ím újból
nincsen nekem senki
sem értheti meg, mi
a szívem vágya
Te vagy kis ágya
bús fejemnek;

bús fejemnek puha ágya
hűlt helyednek buta máglya
épül a szeretetből
sosem elég, pedig öl
minden képtelen láng
égeti szívem ráng
és a múltba ring
már a tiszta ing
nem takar el;

nem takar el semmi engem
látsz most teljesen meztelen
a lelkem párolog el
az égbe távozok el
tűnő pillanatra
vágyok itt ragadva
korlátok között
nekem ütközött
a szerelem;

a szerelem mindig csak vágy
marad a régen kihűlt ágy
szalad át a fejemen
a vak-szemű sejtelem
csalogat csapdába
esve még labdába
sem rúghat szívem
torzul a sínen
kerék gurul;

kerék gurul vonat alatt
belém szorult tudat szaladt
ki belőlem tefeléd
megkettőztem a felét
egészen feledem
remegő kezemen
ülök, ha tetszik
egyetlen percig
szeress, kérlek!







EGY HOSSZÚ NAP UTÁN


Vállamra hajtom fáradt fejem
Véget ért egy hosszú nap megint
S már majdnem alszom, de nem merem
Az éjbe vinni gondjaim

Jönnek kínzó képzetek felém
Előkerül kávé és kanál
Egy csöppnyi múlt folyna már belém
Keverem tegnap óta már

Az ajkam, s a csésze inni kész
Már várja vajúdó tegnapom
De kezem, mint ólom, oly nehéz
S mindenem a földre csurgatom







EGYMÁS UTÁN


Megint itt jársz, vagy csak hiányod recseg?
Ha itt vagy, akkor jól van,
Úgyis régóta kerestelek...

Vagy valamilyen mérhetetlen nagyot
Tehozzád hasonlóan
Várok, egyszer csendben meghalok:

A gyertya csonkja a sötétbe csobban,
Formát jár alakomban,
Mert szíveddel látok csak jobban.

Tied a szemembe villan s meghajol;
Enyém csak valahol van.
Keresel... Kereslek... Így van jól.







ELLIPSZIS


. . . . . . . . . . . . . . .Szakítsd át
. . . . . . .kemény, kerekre meredt kereted,
. . hiszen levegőd nincsen már tenyérnyi sem,
. én nem, csak a lenge szellők fordultak ellened,
én nem élnék ilyen ilyen-olyan füstölgő büdösben.
. . S ha nem érzed már, hogy éreznél valamiben
. . . . . . . . . . . . . . . . . valamit,
ropogtasd meg izgatott ujjadban a porcogó porcokat,
. .s üss ököllel az üvegasztalra, hadd törjön el mind,
. . .és most elmehetsz, kibuggyanó véred majd ott
. . . . . . . . . . . . . . . . . .marad.
Hosszú, szép hajad szemedbe karcolja fura ábráit
. . . és kezed kitépné tövestől a tékozló szálakat,
. . .. .de az óhomályban ismét megláttál valakit,
. . . . . . . . . .láttál, de most nem csak egyet,
. . . . . . . . . . . . . . . . .százakat.







ELMÚLTÁL


Elmúltál, szép hajnali pír,
szürke bánat jött utánad.
Egyik kezem most rólad ír,
a másik meg csak int utánad.

Tegnap körém menekültél,
s én sütöttem rád melegen.
Ma a reám verődött fény
ragyog, s bent félig-szerelem.

Bennem ringsz most búsan,
s kihűlt holdként keringsz már,
ki egykor tüzes bolygóként
mosolyogva bolyongtál e húsban.

Egyetlen szóra, varázsló nélkül
tűnt el a minden: te meg én,
s már csak fájdalom békül
nincsen-szívből folyó
ereink melegén.










EMBERTÖRVÉNY


Velünk született, velünk hal,
felettünk van, mindent hall,
és hajtja, űzi tetteink.

Nem írt könyvet egyet sem,
mégis feltétlenül elhiszem
mindazt, amit némán közöl.

Nem bánt sosem, csak meggyötör,
s mindig csak vele ütközöl,
az utcán, a szobában, mindenütt.

Tudod jól, mégsem ismered,
benned van, mégis kint rekedt,
s bőröd hámján képez lepelt.

Azt hiszi, hogy nem hiszed,
s nem hiszi, hogy elviszed
mindenhova magaddal.

Velünk született, velünk hal,
felettünk van, mindent hall,
és hajtja, űzi tetteink.







ENGEDD MEG, HOGY SZERESSELEK!


Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy
És senki sem szeret,
Engedd meg, hogy veled legyek
És engedd meg, hogy szeresselek!

Szeretnélek szeretni,
Szeretnélek, de nem engeded;
Szeretnélek szeretni,
Engedd meg, hogy szeresselek!

Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy
És senki nincs veled,
Engedd meg, hogy hozzád forduljak
S ne kelljen ellened!

Szeretnélek átölelni,
Átölelni, hogy megvédjelek;
Szeretnélek megvédeni,
Ha bántani készülnek az emberek.

Ha úgy érzed, hogy már messze vagy
S mindenki csak messzebb lehet,
Engedd meg, hogy közelebb lépjek,
Engedd meg, hogy szeresselek!







EZ A HÁZ


Ez a ház
tele fénnyel
(hozzák mások, s én is hozom)
és ezernyi színes lénnyel;
ez a ház az otthonom.

Ez a ház
csupa játék
(egy hosszú színdarab velem)
és csupa csodás ajándék;
ez a ház az életem.

Ez a ház
néha fáj is
(és ezt én világgá kiáltom),
ugyanaz is, s néha más is;
ez a ház az én világom.

[

Ez a ház
épül végig
(végig az egész életen),
míg fel nem ér majd az égig;
ez a ház együtt hal velem.

Ez a ház
nagyobb egyre
(minden újtól egyre nagyobb),
s kúszik színes színterekre;
ez a ház, ez én vagyok.







AZ ÉLET SZÉP


Nyílnak és elhervadnak a virágok,
épülnek és összedőlnek az álmok,
elnémul a hang, miután kiáltok;
zöldellnek a fák és lehullanak a levelek,
felkerül a vakolat és majd lassan lepereg,
s a múlt csak a jövőben jelenik majd megint meg;
De az élet szép,
mert nyílik a virág
és épülnek az álmok
és hangosan kiáltok
és zöldellnek a fák
és áll a ház
és van jelen
És az élet szép,
míg fent az ég (s míg fent marad)
és lent a Föld (s míg lent marad),
s a kettő között élhetünk,
és egyszer le-, s majd felmegyünk.







ÉRINTÉS


Lepergek néha az időről,
Mint korhadt fáról a kéreg, a héj,
És elidőzöm kissé a semmiben,
Hogy ne féljek, és hogy te se félj.







FÁJDALOM


Érzem a kezemen, a vállamon,
a csendben, a zajban, valahol...
érzem a pillanatban,
érzem, hogy itt maradtam,
érzem, de el nem mondhatom;
tudod..., tudod ez a fájdalom.







FÉLEK TŐLED


Félek tőled,
mert csak Isten képes
nem visszaélni a kitárt szívvel.







FÖLDIG ÉRŐ BÁNATOM


Magamra öltöm bánatom,
földig ér, mert fáj nagyon,
alja kúszik a földön lent,
nagyon bő, így körbeleng.
Akár egy téli nagykabát,
teljesen elhagyja magát,
csak tán engem sohasem,
még akkor sem, ha leveszem.
De kell, hogy magamra öltsem,
hogy semmiségeim kitöltsem:
meztelen halálra fagynék -
s így halálom életre fogy még.
S mért bánatot, s nem örömet,
mert kutyaként csak bánatom követ
s a boldogság csak néhanap,
mire felölteném, elszalad.







GYEREK VAGYOK


gyerek vagyok
és álomvilágban élek;
gyerek vagyok,
elöntenek a miért?-ek.

gyerek vagyok
és mindig mindent elhiszek;
gyerek vagyok,
nem mondok nemet senkinek.

gyerek vagyok
és én mindig mindent bírok;
gyerek vagyok,
egyedül hagytak és sírok.

gyerek vagyok
és én mindig hazatérek;
gyerek vagyok,
kóbor álm'im elvetélnek.

gyerek vagyok,
a semmiség is nagydolog;
gyerek vagyok,
kihûltem, és még lángolok.

gyerek vagyok,
s mindig van, amit nem kérek;
gyerek vagyok,
van, amit sohasem értek.

gyerek vagyok
és a gödör szélén ülök;
gyerek vagyok,
minden árnytól megrémülök.

gyerek vagyok
és gyakran, sokszor elesem;
gyerek vagyok,
s nem sérül, csak az értelem.

gyerek vagyok
s lepkét kergetek az úton;
gyerek vagyok
és rút, s nevetek a rúton.

gyerek vagyok,
felnőtt szemekben úszom el;
gyerek vagyok,
ne növesszen még senki fel!

gyerek vagyok
és szeretek, s ti szerettek;
gyerek vagyok,
nevetek és kinevettek.

gyerek vagyok,
kezemben őrzöm a szépet;
gyerek vagyok,
nyújtom kezemet, vigyétek!

gyerek vagyok,
csak az álom az életem;
gyerek vagyok,
mindig megélitek nekem.

gyerek vagyok,
s a színház él velem s veled;
gyerek vagyok,
jöjj, játsszuk el az életet!







GYERTYAFÉNYBEN


Csendre vágyunk, melegségre,
s csendben várunk az estére,
hogy majd a négyes gyertyafényben
élet születik a reményben.

Arcunk sima, rezzenetlen,
s mosoly repül az üzenetben,
halkan suhanva szerte a tájon,
hogy a szép még szebbé váljon.

Szeretve lentről felemelnek,
és csak szeretetből követelnek,
mert örülnek, hogy szerethetnek,
s hogy teret adnak a szeretetnek.

Kedves kezünk egymásba olvad,
szép a ma, s még szebb lesz a holnap,
csodák mennek végbe az éjben:
élet születik a reményben.







A HALÁL ÁRNYÉKÁBAN


A halál árnyékában
vasból van tákolva a sötét,
és reám borítja minden évszak
saját laza ködét.

A halál árnyékában
dohos fák dőlnek az útra,
s lánctalpak dübörögnek vonulva.

A halál árnyékában
egy ember lassan összenéz,
és saját mélységétől szédeleg.

A halál árnyékában
talán teljesen egyedül
a halál az életnek hegedül.

A halál árnyékában
majd Istenre emlékezem,
és egy eleven árnyékhalállal
az életbe érkezem.










HA MOSOLYT HOZOK...


Ha mosolyt hozok a könnyek helyett,
így maradjak meg neked.
Ha csillogóra váltom a szemedet,
így maradjak meg neked.
Ha kezed kezemben megremeg,
így maradjak meg neked.
Ha én melletted állok félve meg,
így maradjak meg neked.
Ha szeretnék együtt félni veled,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok én neked a szeretet,
így maradjak meg neked.
Ha velem a szép még szebbé lehet,
így maradjak meg neked.
Ha te szépnek látod a lelkemet,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok az, aki más nem lehet,
így maradjak meg neked.







HA SZERETNÉL


Ha szeretnél
Átkarolnám tekinteted
Megcsókolnám mosolyod
Szemedbe szórnám szememet
Elmozdulnám mozdulatod

Ha szeretnél
Megfürödnék könnyeidben
Elringatnám szép álmodat
Dúdolnálak csendjeimben
És visszhangoznám hangodat

Ha szeretnél
Elvinném a nagyon rosszat
S elhoznám a nagyon szépet
Megszületnék százszor jobbnak
S angyaloknak festenélek

Ha szeretnél
Sütnék rád fényes-melegen
S melegedből hűtenélek
Vezetnélek ösvényeken
S ereimbe öntenélek

Ha szeretnél
Karjaimba gondolnálak
Mélyeimbe levinnélek
Tudatomba feltolnálak
S lennék minden szenvedélyed

Ha szeretnél
Fájdalmasan féltenélek
S félelmesen fájlalnálak
Valósággá mesélnélek
S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél...







HAZAVÁRSZ

Indulok haza, mert hazavársz,
s mire hazaérek,
te is otthonra találsz
bennem.







HIDEG VAN, FÁZOM


Zúzmara játszik ma a fákon,
fehér arany ül a világon - hidegen,
s a fehér szakáll miden ágon
- mint én itt a földön - örökkön idegen.

Dideregve melegszik lelkem
apró, sima, meleg kezedben - ha fázom;
s álmaimmal terítem telkem,
csupán csend csorog le s kopog be a házon.

Messze köd van, homályban a fák,
bár közelről ma szemem jól lát - ma látom,
de pusztán az erdőt, a sok fát,
hiszen kezed néma, s enyém laza álom.







HOGYAN TOVÁBB


Nem vagyok már boldog, Uram,
nincs kincsem, kedvem, nyugalmam,
mozdulatnyi erőm;
csak egy életbe veszett múltam van,
nem maradt... nincs jelenem, nincs jövőm.

Nem volt sohasem igazam
- csak most, ebben az egyben van -,
a széllel kergetőzöm;
nem vagyok jó sem, és még önmagam
is csak sejtem: feléd száll a gőzöm.

Párologva halkul szavam,
suttogom: szívem odavan,
egyre feketedvén;
egyedül voltam, magam maradtam,
hiábavalóságom hull belém.

Nem tudom, nem látom, ki vagy,
nem értem, mit akarsz, Te Nagy -
mégis belém olt a vágy,
hogy tévelygésemben magamra hagyj:
veled vagy nélküled jutok tovább?







HOL A SZERELEM?


Eltörpül minden bolhából nőtt elefánt,
ha veled boldogan...
de a szerelem hol van?
Nem ismerem sem a gondot, sem a magányt,
ha társra kelsz velem,
de hol a szerelem?

Hevesen pumpálja szívem az életet,
ha jössz valahonnan,
de a szerelem hol van?
Belőled rombolok magamnak képeket
minden állapotban,
de a szerelem hol van?

Az éjben hozzád megy minden lebegő vágy,
ha éppen nem ott van,
de a szerelem hol van?
Üres és kihűlt nekem minden puha ágy,
ha tested nem lelem,
de hol a szerelem?

Riadtan csapódik ki bőrömre a víz,
ha kezed kezemen,
de hol a szerelem?
Csókodra hangolt számban az íz,
ha ajkad keresem,
de hol a szerelem?

Félelmes termet épít belém a hiány,
ha lényed távolban...
de a szerelem hol van?
Eltompul nekem minden élő, aki lány,
ha te szívből velem...
de hol a szerelem?







23. ZSOLTÁR


Ő vigyáz reám szüntelen,
habár nem vagyok bűntelen,
s többre én most nem is vágyom;

Áldott helyeken vezet,
s nyugodt forrást, mint kezet
tőle kapok, tőle várom.

Erővel tölt fel folyton,
hogy könnyem felé folyjon,
s legyek, mint Ő, én is igaz;

S ha egyszer el kell mennem,
nem félek semmitől sem,
mert Te őrzöl s bátorítasz.

Táplálsz engem, ennem adsz,
betöltesz és megáldasz,
Veled teljes az életem;

Jóság, szeretet ölel át,
én élvezem a lakozást
az Úr házában szüntelen.







INDULNI TOVÁBB


Otthonom voltál, s még itt lakom,
és fájni fog, ha itt hagyom
veled együtt a képeket,
de itt az idő, itt az alkalom,
menni kell, mert mehetek.

Menni kell, mert mehetek,
s már visszalépni nem lehet
az időben, csak a térben,
és mert olyan csúnyák az emberek
semmittevőn és tétlen.

Semmittevőn és tétlen
álltam sokáig, és féltem
tőled, rettentő nyugalom,
ki hol finoman, és hol keményen
otthonom voltál, s még itt lakom.







ISTENT JÁTSZOM NÉHA, MERT MÉG NEM HISZEM EL


Terveket szövök, mint százlábú pók,
és kiépítem a világhálót;
belefonok embert, tárgyat, helyzetet,
lelket, gondolatot, helyeket,
mindent, mert ismerem;
s Istent, Istent nem merem,
mert átgázol a terveken,
hálómat középen szakítja el,
és én nem hiszem el,
hogy úgy jó nekem.







ITT ÁLLOK


Itt állok
s szemben önmagam,
s ha kiáltok, visszhangzik szavam,
mely visszapattanva
a közeli kopasz dombról,
nem azt adja vissza,
amit mondok, nem azt szóról-
szóra.

A sok szó,
mely bent megfogant,
nem hallható,
mert az öntudat
más szabályt követel,
mely szíveden végigvonul,
megüt az "átölel",
s béke helyett vad háborút
felel.

Eltorzult
minden igaz szó
és felborult
sok igaz hajó,
békés egyetértés
és együtt-érző szánalom
helyett nem remélés
és mély csikorgó fájdalom
terem.

Elmegyek,
itt hagylak, világ,
én nem leszek
bús rabod tovább;
ide jöttem egyszer,
mert hát ide küldött sorsom,
s lehet nem feledsz el,
de nem te vagy az otthonom
nekem.

Állomás,
röpke pillanat,
minden sírás,
minden itt marad,
csak lelkem bújik ki
mozdulatlan testemből,
és ha megérdemli,
nem lesz hiánya örömből
soha.

Felnézek...
s ott fenn az égen,
ott beszélget
a csendes éjben,
beszélget két csillag,
szavaik szikrákat vetnek.
...s vakító fény villan:
szánalmasan kinevetnek
minket.







ITT VAGYOK


Itt vagyok egyedül szobámban
és elfekszem az ágyon hanyatt,
szeretnék a csendben heverni
s megérteni végre magamat.
Az ablak zárva, az ajtó csukva,
mégis minden hang idehajt,
de én most nem figyelek szavukra
és megszűröm az utcazajt;
csak a szépet hallom
s mindazt, ami kellemes,
a többit meg érzem,
mert lehet, hogy érdemes;
kezem teljesen ellazul testem
mellett, s oly könnyű lettem
most, mint a friss lehelet;
csak lebegek az ágyon,
mint egy léghajó, és érzem a vágyon,
hogy a lét szép, ha jó;
és a lét jó, mert nagyon szép,
mint a zöldben ballagó őzikék;
és csak bámulom magamat és érzem:
a nyugalom végre szétvet egészen;
s remélem, úgy látok, ahogy ti láttok
engem,
mert úgy szerettek, ahogy én szeretek,
s szerettem;
egyedül vagyok, de
egyedül nem vagyok senki,
hozzám tesz vagy elvesz belőlem
mindenki, aki egy kicsit ismer,
van, aki sokat, van, aki kicsit is mer.
Ez vagyok én, itt vagyok:
egy folyton átváltozó
befolyásolt befolyásoló;
két végén szerteágazó folyó,
hol csordogáló, hol csobogó.







JÓZSEF ATTILÁHOZ

(Verskollázs kedvenc József Attila
verseim egy-egy verssorából.)


Hajtsd le szépen a fejedet,
jól tudva már, hogy minden odavan.
Éltem - és ebbe más is belehalt már,
kinek emberhez méltó gondja van.

Elfeledtem, hogy mit sem ér az ember élete
s nem lesz emlék, melyben magamra hagyna -
úgy szállong a semmi benne,
úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Most homályként száll tagjaimban,
mint nagy darab kő, a valóság;
a Föld is már kezd kihűlni alattam,
csak lelkem tép még egy utolsó rózsát.

Alig hallottam sorsomba merülten:
ami van, széthull darabokra;
már nem képzelt ház üres telken -
e költemény szorongó lelkem buboréka.







JÖVÖK, URAM ...


Jövök, Uram - hoz a lábam
jön a szívem - jön utánam
eltévedtem - a világban
félelmemet - megtaláltam
nagyon sokat - sokat láttam
megszereztem - mire vágytam
mindenemet - megutáltam

Jövök, Uram - jövök, látod
hoztam üres - hátizsákot
nincstelenül - eléd állok
tüzes szívvel - sírdogálok:
mentsd meg, Uram - a világot
ments meg bennem - királyságod
bocsásd meg, hogy - így kell látnod







KELLEMES KARÁCSONY KÖZELEG


Alázat Alakul az Asztalon,
Béke Bújik meg Bárhol,
Csönd Csitul Csendesen a
Derűs Didergés Dalától.

Eltűnik Előlünk az Esztelen
Ének és Értelem Ékesül a
Félelem Fájdalmas Fülében, a
Gondolat Gondtalan Gördül.

Halkan Hull a Hópehely,
Illendő Illatok Illannak, s
Jómaga Jön Jegesedve a
Kellemes Karácsonyi Pillanat.

Lágyan Lebben a Légben a
Múlt Magasztos Mérge, s ezt
Nem Növeli Nevelve
Óhajom Ósdi Óh, miért! - je.

Pusztán a Percek Peregnek
Régóta, de mi napok óta állunk,
S megint érezzük a csendben, s
Tudjuk, érdemes volt újra várnunk.







KOPOGÁS


Hangosan kopogtattak az éjjel,
s álmom, mint ólom húzott vissza
meleg paplanom alá;
és vártam, hogy majd elcsitul
a kopogás.
aztán újból felébredtem félig,
s megint hallottam valamit.
kíváncsiságom elhúzott az
ablakig, s kinéztem azon:
mintha mindenki ott lett volna,
legalább is sokan voltak,
de nem volt kedvem látni
egyáltalán. aludtam tovább.
Másnap furcsa csend volt odakint.
semmi zaj, semmi kopogás.
minden zörej kinézni késztetett,
de csak a szél babrált a párkányon.
éjfél volt. és még mindig semmi.
egész éjjel fent voltam és vártam
és vártam, és nem jött senki.







KÖZELEBB, MINT TÁVOL


ha közelebb vagyok, mint távol,
s jobban szeretlek, mint nem,
ha éjszakádban fényem világol,
akkor él bennem egy Isten;

ha épp messzebb vagyok, mint közel,
s nem szeretlek, csak alig,
ha este szürkeségem üldöz el,
akkor meghalok hajnalig.







LÁTTAM ARCÁT ISTENEMNEK


Láttam arcát Istenemnek:
engem figyelt kegyelmesen.
Nem szólt, én meg nem is tudtam -
s elaludtam szerelmesen.







LELKÜNKBEN SÍRNAK AZ ANGYALOK


Lelkükben sírnak az angyalok,
s az órák együtt zokognak velük,
mert lelkükben én is ott vagyok,
míg körülír Téged szelíd szemük.

Lelkükben sírnak az angyalok,
a Földön túl, az égen át,
és mégsem képez szivárványt,
pedig sok parányi nap ragyog.

Lelkükben sírnak az angyalok,
s míg kezük közül kiszaladok,
vastag ruhám bőrig ázik,
s testem tiszta, s tisztán fázik.







LÉTEZEM


I.

Szoktatom magam a sűrű csendhez -
száműzöm mindenem, hogy rajtad át
közeledjem közeledhez,
mint hozzám bontott narancs illata;
Csak e zajban érzem, hogy mit jelent ez -
mintha maga az eszmélet illana:

- × -

Erdővé fásult szívemet járom,
s e mesterséges természet mögött
a Te természeted várom -
nézd, nyújtom is a fák fölé a karom;
De minden csak úgy létezik, ha "látom"
és hagyom - nem vagy nekem, ha nem akarom.

Bűneim nem bánom, mégis éget
a tudat: jobban szeretsz, mint én -
pedig nincs is rám szükséged
- megvallva őszintén -, de jössz velem;
Mikor tüzed oltom, csak Te érzed,
Istenem, hogy izzadok vagy könnyezem.

II.

Másképp nézek, de ugyanúgy látok,
s fentről tekintve csak messzi álom
a közeli közhely, a múlt -
s az összes meg nem élt valóságom;
Végtelenbe csak a barát keze nyújt -
földi átok sújt, ha ott nem találom.

Bennem a szelíd világ megvadul,
mikor csak énem tudatra ébred -
mert ekkor csak én nem érzem
a közöttem lévő különbséget;
Sebet ejt rajtad - mert sötét lelket dúl -
egy parányi virág, ha soká nézed.

Az élet langyos, én meg megiszom -
nem ez fáj, hanem ha nem érdekel,
hogy a jó helyett megalkuszom,
mert az a szép, amit nem érek el;
Nem tudom - még ha nem is az én hibám -,
hogy kinevetnek vagy mosolyognak rám.

III.

Félek mindentől és mindenkitől
- szívem könnyelmű prédává tettem -,
és jót állok, ha nincs, ki-ért,
hisz ember is csak szeretni lettem;
Temetőben sírok, mert ma nincs miért -
szavam pedig nem cseng a csendnél szebben.

Nincsen súlyom, nincs ősi lényegem -
csak rám ragasztott használt-bélyegek
rejtik, ki voltam - s ki-vagyok -,
de én mindig az vagyok, ki leszek;
Nem kell, hogy szeress, csak engedj engem -
ha mindent feladok, semmiért veszek.

Szeretni nekem mást csak úgy szabad,
ha magamba ölöm sok "különb-ségem"
s lázas énem gyermek marad -
mert boldogságom más örömén mérem.
Önmagam nem, rám csak más lehet gondos -
s nem egyet-, hanem megérteni fontos.

IV.

Közel a nap, s éget minden perce,
mert nincsen-kedvem is távolra ment -
itt nemcsak madárfütty a lét,
de a hiány összhangja tiszta rend;
Nem akarom, nem hiszem senkiét -
harmóniát mindenki maga teremt.

Összeteszek sok részt meg egészet,
hogy legyen az nagy, szép és minél jobb -
de minden csak viszonylag él,
mert önmagában merev tetszhalott;
Darabokra szed mindent az enyészet -
az eleminél nincs s nem is lesz nagyobb.

A Földön elemi részem ragyog,
s bennem a nagyvilág teljes egész,
ha megszűnik, én meghalok -
de együtt halni sosem volt nehéz;
Ha én szűnök meg, a világ megmarad -
lényegtelen vagy, ha a lényeg szabad.







MEGYÜNK


Nézem, ahogy mennek az emberek,
s látom, hogy én is éppen pont úgy megyek;
mert úgy, ahogy én szeretnék, nem merek.

Néznek az emberek, ahogy megyek,
s látják, hogy ők is éppen pont úgy mennek,
mert úgy, ahogy szeretnének, nem mernek.










MERT SZÉP


Mert szép a nyár és kell a tél,
mert szép voltál és kellettél,
s minden szó, mi a csendben ragadt,
semmit mondó néma szavak;
gondolat szülte száz esély,
röpke-szürke szárnyas éj.

Mert ég a tűz sárga lánggal
és körbefűz szép lánghajával,
s minden szikra sűrű fénye
éles késként hasít az éjbe;
és kicsordul a szürke hajnal,
most már selymes szürke hajjal.

Mert a nap már fényesen ragyog,
te a sugár, én lent a föld vagyok,
s megsemmisülsz ott lent bennem,
mint télen a hó a napmelegben;
és elindulsz fentről újra meg újra
erre a pusztító végzetes útra.







MINT A HEGYEK


Csak állni némán, mint a hegyek,
és nem nézni, hogy merre menjek,
nem gyötörni még önmagam sem,
csak ámulni a létezésen
volna jó.

A semmiben jól megfürödni,
csak úszni benne és örülni,
csak örülni a mindenségnek
és meghalni a semmiségnek
volna jó.







NAGYON KÖZEL


Amikor az erdőben...
s mikor a papír felett...
mikor összetett kézzel...
s mikor nyitom könyvedet...

amikor zenét...
s mikor az eget...
mikor az állatokat...
s mikor az embereket...

olyankor nagyon közel,
olyankor felém mered,
olyankor hozzám simul,
minden jó és minden szép:
mérhetetlen lényeged.







A NAP NEVET


Megcsiklandozom az eget,
s a nap nevet
onnan vissza rám;
e viszonzatlan szeretet
miatt lehet
kedves az imám.







NÉHA MÉG HAGYOM ESZEMBE JUTNI


Néha még hagyom eszembe jutni,
hogy egyetlen vágyam csak Te vagy,
s mindennap jó lenne messze futni, mert
elvétkeztem már a másnapra valót is
(pedig jól tudom mindig, hogy nem szabad);
hazuggá a megszegett alázat vert,
összetört mesét s igaz-valót is,
hogy holt lelkemnek áldozat maradj.

Néha még hiszem: ez csak a kezdet,
egy álnok holtponti magaslat:
szakadékod hátamnak szegezted, hisz
nagyon feldúsult bennem az ősi gazság
(ennyire a sarkok jege sem vastag);
s kétezer éve csak egyre messzebb visz
a jól kitapogatott igazság -
sokszor magamban is megtagadlak.

Néha még hiszem: ez csak a kezdet,
de tudom, hogy akkor a vég is:
életemet rég felém mereszted, s vagy
ember-, vagy embertelenségem védelmez
(s lásd, bennem veszett el az emberség is);
ilyenkor Te mindig el kell hogy szaladj,
hiszen megkopott jobbik részem ez -
de hagyom eszembe jutni mégis.

Néha fáj az eldobott örökség,
de könnyebb hátteret hazudni,
és néha tapogatva jövök még, míg
tudom, hogy szívemben a Te lázad lázad
(tán jobb volna erről semmit sem tudni);
s bár a felrúgott szövetségre alig
tapadhat ártatlan magyarázat -
mégis hagyom még eszembe jutni.










NYÁR VOLT


Nyár volt,
csendes nyári este,
s nem fájt neki,
hogy menni sem szeretne;
nyár volt,
csendes nyári este,
s ott állott,
némán az eget leste;
nyár volt, forró
nyári este,
s kis testén az élet
didergett le;
nyár volt,
csendes nyári este,
sírt, pedig nem volt
hozzá kedve;
nyár volt,
csendes nyári este.







REMEGŐ SZERELEM


Megremegsz, mikor hozzád érek,
pedig mellettem te sose félsz,
s megremegek, mikor hozzám érsz,
pedig melletted én sose félek;
a forró testen jeges hideg söpör végig,
mint amikor munka után behűtött
sört gurít le torkán az ember.

S nem is a test a testnek nagy varázsa,
nem a kéz érintése, nem az ajkak csattanása,
hanem mint ahogy selymesen az ég földet ér,
úgy a mi lelkünk is néha-néha összeér.

S ha csillagot hoznék is neked,
egyet, ezret, milliót, s szebbet a szebbnél,
mit kezdhetnél te vele,
s mit érne nekem földi játékok tömkelege,
ha nem szeretnélek, s ha nem szeretnél?







ROMBUSZ


. . . . . . . . . . . . . . Én
. . . . . . . . . . . . .jövök s
. . . . . . . . . . te szegény,
. . . . . . . . . te a megtörött
. . . . . . . nocsak nézel felém,
. . . . . . hisz nyelved megkötött
. . . . és sólyom lábad oly nehéz,
. . hogy csak szemeiddel üldözöd
homályos célocskáidban a reményt.

Sápadt vagy, s szíved bal szegletén
. .és nappalod és éjszakáid között
. . . .fagyos sóhaj dördült belém
. . . . . és vergődött, vergődött,
. . . . . . .amint az éj peremén
. . . . . . . . .a jól elrejtőzött
. . . . . . . . . porőrlemény
. . . . . . . . . . mögött a
. . . . . . . . . . . . fény.

***

Én
jövök s
te szegény,
te a megtörött
nocsak nézel felém,
hisz nyelved megkötött
és sólyom lábad oly nehéz,
hogy csak szemeiddel üldözöd
homályos célocskáidban a
reményt.

. . . . . .Sápadt vagy, s szíved bal
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . szegletén
és nappalod és éjszakáid között
. . . . fagyos sóhaj dördült belém
. . . . . . .és vergődött, vergődött,
. . . . . . . . . . amint az éj peremén
. . . . . . . . . . . . . . .a jól elrejtőzött
. . . . . . . . . . . . . . . . .porőrlemény
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .mögött a
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .fény.







SÍRÁSBA FOJTOM SZÉGYENEM


Nevetve esek hasra,
s anyám fut felém kacagva,
de látták ezt mások is.
S amikor elmosolyodik
egy másik ember arca,
sírásba fojtom szégyenem.







SOHASEM


Két párhuzamos
a végtelenben találkozik.
Mi is csak ott fogunk.








SOKSZOR VAN ÚGY


Már sokszor van úgy,
hogy nem kívánom
s csak magamban
hallgatom a zenét -
az ablakomon bezuhanó,
megszűnt dolgok
néma énekét.







SÖTÉTBEN


Itt fekszem fehérben, a székben,
reményem keményen és mélyen úszik el
szótlan a sötétben.

Kemény, kényelmetlen a székem,
régen volt ilyen sötét benn,
és kint is milyen sötét van.

Nincs fenn a hold, sem a csillagok,
semmi sincs most az égen,
még felhőket sem látok a sötétben,

csak csíkokat hosszan, sötéten.
Nem kapcsolok villanyt, csak
természetesen matatok a korom sötétben.

Kemény, kényelmetlen a székem,
de fekszem benne szótlan a sötétben,
míg meg nem szűnik a sötét kint.

Régen volt ilyen sötét bent.







SZÍVBŐL SZÍVBE


"Minden féltett dolognál
jobban őrizd meg szívedet,
mert abból indul ki minden élet."

(Példabeszédek 4,23)


Minden szó, ami még kimondható,
most minden szó már mást jelent,
és szívből szívbe adni volna jó
szépet, nagyot és végtelent;
boldog mosolyt, mely mindent elárul.

Megérezni s elmondani végre,
hogy mi vagyunk - hogy én és te -
a világ, s ha felnézünk az égre,
minden ott van egy lépésre
s szemünk nem csak a felhőkig lát.

Szemünkkel szemekbe látni újra
s nem elfutni minden csoda
mellett, megállni és lelassulva
várni; s egy szó, egy kép hova
tűnik el, azt már érzi minden szív.

A szív tudja, a szív igazán lát,
tudja, milyen volt s mivé lett
az értelem, ki csak sejti a lét
igazát, mert minden élet
a szívből indul, s oda érkezik







SZÜLETÉS


Zene zaja, csöndje nincsen
De csend: zaj zenéje van
S most a boldog béke kincsem
Semmi susog hangtalan

Hang koppan, eső cseppen -
Hallottam az esőcseppben
Ábrándozó árnyad
S a nincsen-porból varázskézzel
Észrevétlen kitalállak

Álmokból árnyak lettek
Erős fényben megszülettek
Simogatón sírva
És kérdésemre megfeleltek
Ujjukkal a porba írva

Lobbanékony mosolyodban
Megjelennek tetteim
S minden egyes halk szavadban
Cseppenékeny könnyeim







ÚTON


Mindig menni, úton lenni,
menni kell, mert hív az út,
mindig menni, úton lenni,
s megvívni minden háborút.

Ha nincs tőröd, hát puszta kézzel
küzdj meg a bíbor óriással,
ki embertelen emberséggel
- ha nem vigyázol - gyors felnyársal.

Mindig menni, úton lenni,
menni kell, mert jő az ár,
mindig menni, úton lenni,
még akkor is, ha maradnál.

Tudom, jó lenne megpihenni,
talpad mérges tövis szúrja,
de menni kell, mindig menni,
füledbe ezt bensőd súgja.

Lehet, hogy a globál-zajban
nem hallod meg a tiszta szót,
s a csábítás harsány hangja
dúdol néked altatót.

Tükrön át jól nézd meg szemed,
biztosan látsz benn valamit,
lehet, semmit s tán mindened,
és a kacatok közt valakit.

Mindig menni, úton lenni,
menni kell, mert szent a cél,
mindig menni, úton lenni,
hogy megtaláld, mit kerestél.

Érdem nélkül mit ér javad,
oda lett a büszkeséged,
tested hiába dagad, ha
elsoványul benn a lélek.

Mindig menni, úton lenni,
menni kel, mert hív az út,
mindig menni, úton lenni,
s megvívni minden háborút.










VÉGTELEN NYÁR


Lombos fák sírásán landolok épp
és csak pihe dolgokról gondolkodom,
arcomra kis foltokat fest a fény
s ódon nyarak hűsölnek árnyékomon.

És a nyári éjek némasága hull
a kék vizű tóra, melyben fekszem,
s mosolyod kéklő dallama szótlanul
és fehér ruhában csobban bennem.
Elfojtott szavaim bölcsen hallgatom,
míg magányommal közrefoglak téged,
s mintha jövő... - virágporos emléked -

oly láthatatlan, rejtélyes hatalom,
melyben számra mosolyul nevetésed
s én ölelem új árnyékod a tavon.







ZAJTALAN REZEG


Zajtalan rezeg a levegő,
párája pattan, eloson,
oly hontalan szegény,
a semmiben lebegő -
nézd, nézd, nem akarom,
hogy ne fájjon szívem helyén
a kő.

Minden idő az arcomra ül,
mely félelem nélkül telik el,
minden más csak tolongva
gyűlik a szíven belül -
ezért sírni fogok, s félni kell,
ha vétlen fényed otthonomra
derül.

Hallgat a tompa döbbenet,
nem kérdezek, s nem felel,
hisz csak őrizni jöttem én
láthatatlan közeled -
úgy úsznék az égre fel
- mint fák közé a fény -
veled.

Kísérlek karöltve, szótlanul -
az álmokat te is szereted,
hadd gazdagodjak, én szegény,
hagyj egy kicsit józanul
- a kúrálhatatlan részeget -,
hadd legyek fent, s az erény
alul.

Minden rossz és kevés, ami van:
nézek feléd szikrázó szemmel -
végül kezdek valamit életemmel,
csak ne lennék ily önmagam -
fejemet két kézzel emelem fel,
s harminckét foggal harapom el
szavam.







ZUHANÁS


Magasra másztam,
mert fentről minden szép,
láttam sok messzi várost,
s hogy csupa csoda a vidék;
láttam madarat, ahogy szálldos,
láttam, hogy a sötét mennyire világos
s hogy szivárványt játszik az ég.
Minden színes lett, ami kék volt,
ilyen ez a madárszárnyas égbolt is;
s hogy lássam a madárka szemét,
följebb másztam,
de megcsúsztam és a mélybe szálltam,
ahol már csak egy madár vár;
gyönyörű vagy, keselyűmadár.










 
 
0 komment , kategória:  Bognár Barnabás  
Farkas Éva versei
  2019-10-20 22:00:10, vasárnap
 
 




FARKAS ÉVA VERSEI


Farkas Éva (2008. december 2. - )


"Középiskolás koromban szerettem meg a verseket. Kiváló irodalom tanárom volt, aki gyakran tartott iskolán kívül is előadásokat, ahol mi, diákok mutattuk be az adott költő verseit. Így azután rengeteg verset megtanultam és szerencsére még nagyon sokra emlékszem is.
Később a versek olvasása szinte napi igény lett számomra. Kedvenc költőmet talán meg sem tudnám nevezni, legkedvesebb verseimből viszont nagyon sok van. Számomra a vers megszínesíti az életet, felerősíti a boldogság érzését és segít a fájdalom feloldásában.
Diákkoromban több verset írtam, később egyre kevesebb idő jutott rá, de azért néha egy-egy verset papírra vetettem.
Az utolsó tíz évben éreztem, hogy le kell írni az érzéseimet, gondolataimat, legalább magamnak. Amikor ,,hallottam" a verset, gyorsan leírtam, azután jól elraktam valamerre a papírt. Nem voltak rendszerezve, nem voltak egy helyen, csak éppen ,,megszülettek".
2008-ban kezdtem hozzá, hogy rendszerezzem őket és megmutassak belőlük néhányat a nyilvánosságnak is."

/Farkas Éva /


Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

/Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének/








ALTATÓ


Bársonyos az éj kabátja,
Csillagok rajzolva rája.
Rád terítem szép szelíden,
Hogy gyönyörű álmod legyen.

Nőjön két hófehér szárnyad,
Az repítse minden vágyad.
S ha találsz egy rejtett kincset,
Őrizd, hogy el ne veszítsed.

Álmodj egy új, szebb világot,
Nézd a nyíló vadvirágot,
Szél cibálja, orkán rázza,
Mégis nevet a világra.

Ha jön majd a kedves hajnal,
Felébreszt egy vidám dallal,
Csókot lehel szempilládra
S megfürdet a napsugárba.

Így kezdődjön el az új nap,
Bízzál, hogy jobb lesz a holnap!
Költözzön szívedbe béke,
Az útnak még nincsen vége.







AMIKOR ELFOGYNAK A SZAVAK


Amikor elfogynak a szavak,
közénk feszül a hallgatás.
Egymás felé mégsem indulunk,
hiába mar a néma vágy.
Konokul várjuk minden este,
hogy egy szótól a fény kigyúl,
Kezünk egymást mégsem keresve
mint csüggedt madárszárny, lehull.
Temetjük inkább emlékeink,
két kézzel ásva sírt nekik,
S ha ujjunkból a vér kiserken,
csak betapasztjuk sebeink.
Ám egyszer majd egy sötét estén,
sikolt, jajdul a hallgatás,
Az emlékek sírból feljönnek
megtalálnak, bármerre jársz..
Akkor mégis szólnod kell nekik,
mert kínzón, vádlón kérdezik:
Miért nem próbálsz meg beszélni,
hiszen a hallgatás nem segít.







AUGUSZTUSI ÉJ


Fekete madárszárnyakon jött az este,
Vastag köpenyét az égre terítette.
Varázsolt is rá sok- sok fénylő csillagot,
Fejünk felett a Göncöl szekér ragyogott.

Ültünk a tóparton csillaghullást várva,
Teljesüljön szívünk minden titkos vágya.
Mondják, aki meglát egy hullócsillagot,
Kívánhat valamit, amit meg nem kapott.

Talán ugyanazt kívántuk mind a ketten,
Mikor a csillag lehullt egy bűvös percben.
És a holdfényes augusztusi éjszakát,
Virágok édes, vad illata lengte át.










ÁLARC NÉLKÜL


Menni készültem, befejezni végre,
Felejteni mindent, amit csak lehet,
Hiszen az egész csak egyszerű eset,
Könnyet sem érdemes ejteni érte.

A megfelelő szavakat kerestem,
Amik majd ütnek, megsebeznek, fájnak,
Amik elhitetik, téged nem várlak,
És tőlük én leszek sebezhetetlen.

Ekkor szívem emlékeimhez tévedt,
Magam előtt láttam kedves arcodat,
Mi lesz velem, ha józanságban élek,

És önmagammal vívok vad harcokat?
Nélküled fénytelen lenne az élet,
Előtted én levetem álarcomat.










ÁLOMVILÁG


Álmodtam egy világot magamnak,
Világom fényes, tiszta és meleg.
Virágok nyílnak minden faágon,
És boldogok erre az emberek.

Álmodtam egy világot magamnak,
Ahol nem fáj a szív, és nincs hiány,
Könny helyett mosoly ül minden arcon,
És ismeretlen szó ott a magány.

Álmodtam egy világot magamnak,
Hol megfogják a kinyújtott kezet,
Hol igaz barátok a barátok,
S a legfontosabb szó a szeretet.

Álmodtam egy világot magamnak,
Hol őszinte az érzés, s a szavak.
Ahol mindenki egy nyelven beszél,
És tetteket szül az akarat.

Álmodtam egy világot magamnak,
De az éjszaka lassan véget ér.
Az álmok nappal nem folytatódnak,
Ősz van, és nemsokára itt a tél.







ÁTALAKULÁS


Mikor az érzés emlékké válik,
Talán már nem fáj a szívünk nagyon.
Olyan ez, mint őszi délutánon,
Sápadt napfényben ülni egy padon.

Érezzük, hogy valami hiányzik,
De már nem fontos nekünk, ami nincs,
Lehet, tévedtünk, mikor azt hittük,
Mit megleltünk az egy drága kincs.

Már nem keressük a kifogást sem,
Bár néha-néha mondunk szavakat,
Tudjuk mindketten, ha nem is mondjuk,
A szívünkben már nincsen akarat.

Hogy mit vesztettünk? Nem is kutatjuk,
Hiszen így élni már kényelmesebb.
Az sem okoz bajt, hogy az életük
A legfontosabbal lett kevesebb.

Naponta áltatjuk önmagunkat,
Szüntelen magunknak is hazudunk,
Őszintén szembe nézni egymással,
Nem akarunk, ezért nem is tudunk.

Nem várunk inkább semmit és senkit,
Akarjuk hinni, hogy ez jó nekünk,
Álomtalanok az éjszakáink,
Mikor behunyjuk éjjel a szemünk.

Majd egyszer, egy ködös délutánon,
Ha titkon lelkünkbe betévedünk,
Rájövünk tán, hogy nagyot hibáztunk,
S látjuk, milyen szürke lett életünk.

Akkor már messze leszünk egymástól,
Idegen állomás, ahol állunk.
Emlékké alakult minden érzés,
Egymáshoz mi már el nem találunk.










BECÉZŐ SZAVAK


Szavak, ti felfűzött gyöngyök,
Veletek írok, beszélek.
Belőletek lesz a mondat,
S a könyv, amiből mesélek.

Szavak, miket anyám tanított,
Amiket kimondott apám.
Rég volt - de a messzeségből,
Mintha még ma is hallanám.

Szavak, amik jó hírt hoztak,
S okoztak sokszor bánatot.
Amiknek értelme lassan,
A múlt idővel megkopott.

Szavak, amiket kimondtunk,


Mennyi szín, érzés, gondolat.
S a ki nem mondott szavaink,
Sok elmulasztott pillanat.

Szavak, ti tudtok sebezni,
És tudtok adni örömet.
Tőletek függ, hogy mosolygok,
Vagy törölgetem könnyemet.

Szavak, ti lágyan simogatók,
Amiktől ledőlnek falak,
Hogy szeretlek benneteket!
Ti drága, becéző szavak.










CSAK EGY DÉLUTÁN


Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,
Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.
Nem kérdezek, és most te se beszélj,
Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,
Legyen szép ünnep ez a délután.
Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,
Csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,
Milyen gyorsan múlt az én ünnepem.
Valóság volt? Lehet, álom csupán,
Hogy a miénk volt egy egész délután.

/A vers a YouTube-n Jókai Mór verseként is szerepel. A szerző irt a verse megzenésítőjének . Megtiszteltetés számára, hogy Jókai Mór versnek gondolják, de a verset ő írta. Állitólag valamelyik Jókai Mór próza-és versmondó versenyen ezzel a verssel indult valaki. Néhány embernek tetszett és feltette a blogjára, de arra már nem figyelt, hogy a versenyen nem Jókai Mór verseit mondják. Ebből adódhat szerinte a félreértés, amit a videó készítője majd helyesbít./


Farkas Éva: Csak egy délután MIHI 2017 - Videó

Link








CSAK EGY KÖNNYCSEPP


Csak egy fénylő könnycsepp vagyok,
Lehullok szád szegletére,
S érzed a tenger sós csókját,
Ha veszel nyelved hegyére.

Mint a párás hajnali fény,
Felcsillanok majd tebenned,
Hogy örökre megmaradjak,
Szívedbe kell rejtened engem.

Amíg elértem tehozzád,
Nagy utat kellett megtennem,
S most itt állok, rád találtam,
Ölelj hát magadhoz engem.

Csak mi ketten kellünk hozzá,
Hogy a szép mindig szép legyen,
Az öröm öröm maradjon,
S reánk hulljon a kegyelem.







CSAK EGY PILLANATRA


Engedj be szíved csarnokába,
csak egy pillanatra legalább,
hogy egyszer szétnézhessek benne,
s úgy menjek majd utamra tovább.

Látni szeretném, hogy e terem,
mitől olyan hidegen fehér,
miért nincs benne szín és élet,
szivárványhíd, mely a földig ér.

Miért a némaság és a csend,
hisz szólhatnának lágy dallamok,
és sok puha kéz simogatna,
ha szállnának itt az angyalok.

Engedj be szíved csarnokába,
csak egy pillanatra legalább,
hogy ablakot tárjak a fénynek,
aztán lassan indulok tovább.







CSAK ENNYI VOLT?


Szememet vakítja a fény,
A világ egy sokszínű folt,
Az úton egyszer szembe jöttél,
Nem álltál meg - csak ennyi volt?

A gitáron pattan a húr,
Lassan bezár sok kicsi bolt,
Soha búsabban nem ment le nap,
Tovább mentél, csak ennyi volt?

Sóhajokba kapaszkodunk,
Ránk hajol festett hajú Hold,
Hidegen nézi, hogy az idő
Gyorsan szalad, s csak ennyi volt?

Egyszer, legalább magadért kiálts!
Csak ennyi volt? Miért csak ennyi volt?










CSAK NÉHÁNY ÓRA KELL


A hétköznapok rohanásában,
Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja,
A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,
Hallgasd, ahogy a csend mesél,
S amit szeretettel, szívből adnak,
Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.







CSENDBEN


Most itt állok némán teelőtted,
Kívüled nekem már semmim nincsen,
Féltőn, és szeretve rejtegetlek,
Te lettél utolsó, drága kincsem.

Nem vagy enyém, csak a magadé vagy,
Mégis lelkemnek társa, bennem élsz.
Magammal viszlek a végtelenbe,
Ahol már soha többé el nem érsz.

Legyél a csendem, mely körül ölel,
Ne halljak mást, csak a Te szavadat,
Csitítsd dobbanó félelmeimet,
Enyhítsd léteddel a fájdalmakat.

Nélküled szürkék a mindennapok,
A rossz is jóra változik veled,
Csendben, mozdulatlanul pihenni
Engedj, ne szólj most, csak add a kezed.







EGY BARÁTSÁG MARGÓJÁRA


Most menj utadra, elengedem kezed,
Többé nem kérlek, nem hívlak, nem várlak.
Ne nézz vissza, ne szólj, ne integess,
Könnyem fátyolán át már úgysem látlak.

Álmodtalak, reménysugaram voltál,
Hogy érted, miattad élnem érdemes.
Gyermeki hittel, tebenned bízva adtam,
Ezerszer összetört, fájó szívemet.

Csak jó szót kértem, egy szelíd kézfogást,
Néha kis erőt, ami talán segít.
Oly sokszor vártam néhány békés órát,
Amikor megoszthatjuk szívünk titkait.

Most csend van bennem, a fájdalom csendje,
Színes álmaimból semmi nem maradt.
Hát menj, hazudj tovább másnak, s magadnak,
Amíg voltál, szívemben tartottalak.







EGY NYÁR VELED


Örök időktől ismerlek tán,
Benne voltál te minden nyárban,
Csak nem tudtam, hogy te ölelsz át
A reám ragyogó napsugárban.

Esti szellő kezeddel simít,
Hajamba borzol, játszik velem,
Néha a szívem gyorsabban ver,
Lehet, hogy ez már a szerelem?

A természet, mint nagy puha ágy,
Hívogat, csábít pihenésre,
Maradj most itt mellettem kedves,
Majd jön a hajnal ébresztése.

Megfürdünk együtt a kék tóban,
Felmelegszünk a napsütésben,
És olvasunk ezer csodáról,
Egymás ragyogó két szemében.










EGY RÖPKE PILLANAT


Tétova mozdulat volt,
Ahogy feléd nyújtottam kezem.
Egy eltévedt fénysugár,
Vakította el nyitott szemem.

Egy röpke pillanatig,
Minden fényes, meleg és fehér,
Mosoly és égi béke...
De az álom hamar véget ér.

Kezem félúton megállt,
És szépen, szelíden búcsút int.
Borús földünkre a nap,
Már vastag felhők mögül tekint.







EGY VIDÁM DÉLUTÁN


A víg szél csak kacagott,
Elfújta a bánatot.
Mosolyog a napsugár,
Sütkérezik a bogár.

Felhő száll a hegy felett,
A szikláknak integet.
Illatozik a virág,
Olyan szép ma a világ!

Csörgedezik a patak,
Fickándoznak a halak.
Libeg színes pillangó,
Leesett egy zöld dió.

Trillázik a kismadár,
Puha fészke párra vár.
Integet egy lombos ág,
Versenyeznek a csigák.

Suttognak a levelek,
Ha rám nézel, nevetek.
Átölel a két karod,
Maradok, ha akarod.







ELENGEDLEK




Ne várj, ha menned kell, hát indulj!
Szépen, szelíden elengedlek.
Nem kötözlek többé magamhoz,
De tudnod kell, nagyon szeretlek.
Rejtem magam, hogy reám találj,
Ha hiányom egyszer fáj nagyon,
A jöttödre várok akkor is,
Ha már soha nem lesz alkalom.
Kedves, el kell búcsúznod tőlem,
Ne félj, én biztosan nem sírok,
Nem maradt könnyem, már semmim sincs,
Mindig csak a szépre gondolok.
Ölelj hát némán, utoljára,
Mert búcsút venni csak így lehet,
Hogy megmaradj, én versbe véslek,
S te magaddal viszed szívemet.
Így őrizlek meg önmagamnak,
Magamba zárlak, már nem félek,
Fölém hajolnak fáradt esték,
Elvesznék, ha elvesztenélek.
Egyszer, egy csillagfényes estén,
Szól egy dal, távoli zongorán,
Ha meghallod, tán emlékezel,
S hull egy könnycsepp is talán, talán...







EMLÉKKÉ SZELÍDÜLT FÁJDALOM VAGY


Emlékké szelídült fájdalom vagy,
befejezetlen, édes álom,
a hajnalt takaró ködfelhő,
mely átlebeg a láthatáron.

Ki nem irtható dús sövény vagy,
átöleled szívemnek kertjét,
vihartól óvod virágait,
árnyékot adsz, ha megpihennék.

Szivárvány, mely éggel köt össze,
könnyes mosoly, öröm és bánat,
életemben te a fény voltál,
s most eltakarnak sötét árnyak.

Az enyém voltál, édes valóság,
tudom, várni kell, és megtalállak!







EPILÓGUS


A zenebohóc vidáman kacagott,
Hangszerein friss dallamokat játszott.
Felemás cipőjében csetlett-botlott,
Kifestett arcán csak a jókedv látszott.

A cirkusz porondján szikráztak a fények,
A közönség tapsolt, jól szórakozott.
Nem tudta, hogy a festett álarc mögött
Egy szenvedő ember szórakoztatott.

A manézsban már kihunytak a fények,
Üresek lettek a tömött széksorok.
S valahol hátul a függönyök mögött
Egy festetlen arcú bohóc zokogott.

Levett magáról minden színes jelmezt,
És elnémultak a vidám hangszerek.
Indulni kéne, de üres az otthon,
Mert nem várja többé, akit szeretett.

Vidám bohócként játszunk minden este,
Mosolyt hazudunk, mikor szívünk szakad.
Lehet, holnap talán minket siratnak,
Ha víg kacajunkból semmi nem marad.










ÉLETED KÖNYVE


Van egy nagy, színes könyv valahol,
Melyet talán az angyalok vezetnek.
Tartalmat a te életed ad,
Minden oldalnak, minden fejezetnek.

Gyermekkorod színe a fehér,
Mert ártatlanul jöttél le a földre.
A szívedben meggyújtott gyertya,
Ragyog, fénylik, ott belül mindörökre.

Tarka és színes az ifjúság,
Sok piros betű a boldog szerelem.
Kék a jóság, arany az öröm,
Zöld a reménység, a béke, türelem.

A szenvedés betűje lila,
Komor és fekete színe a gyásznak.
Az üres lapok sorakoznak,
És mind-mind a te életedre várnak.

Lehetnek itt olyan oldalak,
Amelyeket szürke betűkkel írtak.
Mikor megbántottál másokat,
És ezért még az angyalok is sírtak.

A megbánás ezüstös fénye,
Minden szürke oldalon átragyog.
S a szeretet, mit adsz magadból,
Könyvedben a legfőbb, legnagyobb dolog!







ÉLETRE ÍTÉLVE


Képedre aranyport szórt az idő,
Arcodat mégis oly tisztán látom.
Színes emlékeink nem fakulnak,
Csak véget ért egy gyönyörű álom.

Hiányod izzó parázsként éget
Életre ítélve vagyok nélküled.
Mióta nem vagy, csak félig élek,
Mert magaddal vitted fél szívemet.

Lényed belém karcolták az évek,
Halott szerelmünk összedöntött oltár.
Melyen hervadt virágok siratják,
Hogy nem vagy, és nem leszel, csak voltál.

Közös életünk ma már csak emlék,
A tegnapokban még felfedezlek.
Hangok nélkül, némán beszélgetünk,
Mert bennem élsz, s még mindig szeretlek.

A fájdalom parttalan óceán,
S döbbent csendek kiáltanak bennem.
Elmentél, már soha nem talállak,
És az úton egyedül kell mennem.







ÉLNI ÍGY IS LEHET


Élni így is lehet, hogy minden megváltozott,
Értelmüket vesztették tegnapi mondatok.
Kinyújtott kezem szép lassan visszahúzom,
Próbálok józan lenni, csak néha álmodom.

Élni így is lehet, hogy megcsaltak a szavak,
Mozdulatlanná dermedt minden mozdulat.
Lezuhantak a tépett szárnyú illúziók,
S elsüllyedtek, mint tört árbocú kis hajók.

Élni így is lehet, hogy már nem vagy sehol,
Útjaink eltértek, elágaztak valahol.
Barátság volt ez? Már magam sem tudom,
Lehet, csak egy álom tavaszi hajnalon.

Élni így is lehet, de néha fáj még nagyon,
Hogy nem jársz álmaimban, tavaszi hajnalon.







FALAK NÉLKÜL


Ne félj kedves a boldogságtól,
Akadnak őszinte szavak,
Engedd, hogy elvarázsoljon,
Néha-néha egy pillanat.

Egy puha kéznek érintése,
Kezedben soká megmarad,
S ha megosztod a gondjaid,
Neked majd kevesebb marad.

Arcodra mosolyokat rajzol,
Melegíthet a gondolat,
Hogy soha nem vagy egyedül,
Mert megtaláltad társadat.

Jó, amikor nem kell keresni,
A mondatokat, szavakat.
Egy pilleszárny simogatás,
Lebonthatja a falakat.







FÁSULTAN


Észrevétlen teltek el az évek,
Sötét hajadba ősz szál is vegyül,
Ritkán sétálsz, a lépted sietős,
S ha sétálsz néha, azt is egyedül.

Vágyaidat mélyen eltemetted,
Pedig ott belül vannak vágyaid,
Ha villannak színes álomképek,
Lecsendesíted belső hangjaid.

Függöny mögül nézel ki a fényre,
Félsz, a napsugár biztos elvakít,
A közönynek álarcát felöltve,
Nyugalmasan tengeted napjaid.

Fekszel az ágyon, nem akarsz semmit,
Mert a semmit el nem veszítheted,
Nem alszol, csak színleled az alvást,
Így nem lesz kérdés, nem lesz felelet.

Naponta húsodba vág a muszáj,
S mégsem emeled fel a szavadat,
Vezekelsz meg nem történt bűnökért,
S közben magad ítéled el magad.

Megszokásból csókolsz, ölelsz, szeretsz,
De szívedig már semmi el nem ér,
S asztalodon megszokott az étel,
Meleg a sör, és száraz a kenyér.

Kelj fel, adj még egy esélyt magadnak!
Életed meg nem ismételheted,
Azt, amit egyszer elszalasztottál,
Lehet, hogy soha meg nem teheted.

Ne félj, ha úgy esik jól, kiabálj,
Lépj ki a fényre, tárd ki a karod,
Űzd el magadból a fásult csendet,
Vár az élet, ha te is akarod!










FELHŐ SZÉLÉN ÜLDÖGÉLEK


Felhő szélén üldögélek,
Megmártózom a kék égben,
Csillagokat fényesítek,
Ragyogjanak a sötétben.

Szél hajtja a vitorlámat,
Fut velem a felhő hajó,
Szabad vagyok, és oly könnyű,
Ha nem álom, így volna jó.

Friss harmatból kortyolgatok,
Szárítkozom napsütésben,
Még elfáradni sem lehet,
Az édes semmittevésben.

Ma mindenen csak mosolygok,
Mintha lelkem égbe szállna,
Ilyen, mikor teljesülhet,
Szívem apró, titkos vágya.







HADD LEGYEK...


Hadd legyek a titkod,
kapaszkodód, reményed.
Hétköznapi gondjaid,
ha torkodig felérnek.
Legyek ma én az ünnep!

Hadd legyek neked én,
az ecset és a tinta.
Ami a valóságot
majd színesre átírja.
Legyek faladon a kép!

Hadd legyek néha én,
álmatlan éjjel álom.
Frissítő hajnali szél,
átsuhanva szobádon.
Legyek én az enyhülés!

Hadd legyek a hajnal,
az éji álmok vége.
A derűs nap kezdete,
indulás ki a fénybe.
Legyek én egy új kezdet!

Hadd legyek a béke,
egy sziget, ahol pihensz.
Ahol önmagad lehetsz,
és ahol beszél a csend.
S mesélek neked én is!







HAJSZÁLGYÖKEREKKEL


Hajszálgyökerekkel kötlek magamhoz,
Rád csomózok téphetetlen szálakat,
Belopózom szívednek rejtekébe,
Felolvasztom tebenned önmagamat.

Ott áramlok majd a vérköreidben,
S minden szívdobbanásban benne leszek,
Észrevétlen kísérlek el utadra,
Mert nélküled már biztosan elveszek.

Vártalak bús, konok várakozással,
Amíg nem voltál, csak a csend jött velem.
Most már mindörökre magammal viszlek,
Lobogó láng leszel sötét éjjelen.

Mosolyt csalok szájadnak szögletébe,
Szemeidről letörlöm a könnyeket,
Szeretlek izzó, tiszta szeretéssel,
Ahogyan embert csak szeretni lehet.

Mikor nem szólsz hozzám, én is hallgatok,
És a csendben is szeretlek szüntelen.
Világok születnek, és porig égnek,
Mert az is bűnhődik, aki bűntelen.

Kapaszkodva kis hajszálgyökerekkel,
Mélyen a szívedbe növöm be magam,
Veled lélegzem, szemeden át látok,
Így veszítem el tebenned önmagam.







HA TÜNDÉR LEHETNÉK


Ha én tündér volnék,
Gyakran varázsolnék,
Csupa jót azoknak,
Akiket szeretek.

Ha tündér lehetnék,
Sokszor énekelnék,
Mindig letörölném
A hulló könnyeket.

Ha én tündér volnék,
Vigasztalást vinnék,
És felvidítanám
A bús embereket.

Ha tündér lehetnék,
Esténként mesélnék,


És csókkal zárnám le
A fáradt szemeket.

Ha én tündér volnék,
Közeledben élnék,
Hogy mindig vigyázzam
Összes lépésedet.

Ha tündér lehetnék,
Arany fényben égnék,
És felolvasztanám
A hideg szíveket.

Ha én tündér volnék,
Talán varázsolnék,
Néha magamnak is
Egy kis szeretetet.







HIÁNYZOL


Hiányod néha olyan hatalmas,
Hogy jégvirágok nyílnak a szívembe.
Fagyott világban, reszketve élek,
Keresni kell, minek van értelme?

Ilyenkor elfog a szomorúság,
Nem mondom ki, mégis nagyon félek.
Mennyit bír elviselni az ember?
Mennyire maradt erős a lélek?

A nyugtalan, rövid éjszakákon,
Már az álmaim is elkerülnek.
Ébren álmodott apró vágyaim,
Lassan-lassan sorra összedőlnek.

Már azt sem tudom, mire is várok?
S akire várok, tényleg létezik?
Hosszú útról, ezer kitérővel,
Egyszer mégiscsak hozzám érkezik?

Háborgó, viharos tengerekről,
Kikötőbe ér a kicsiny gálya,
És rajta a legnagyobb ajándék,
A boldogság szűrt eszenciája.

Állok a parton, két karom tárva,
S a jégvirágok mind tovatűnnek.
Egymáshoz simuló arcainkon,
Összevegyülnek megváltó könnyek.







ITT JÁRT A TAVASZ


Mint könnyű lábú, víg kamasz,
Beszökött hozzánk a tavasz.
Pörgött, táncolt, jó kedve volt,
S amerre járt, madár dalolt.

Friss szél borzolta a fákat,
Megrázta az alvó ágat.
Eolhárfán lágy dalt zengett,
Felverve a téli csendet.

Mosolygó szikrát szórt a nap,
Felébredtek a bogarak.
A hangyaboly életre kelt,
Fenyőpintynek rigó felelt.

Jég börtönből forrás szökött,
Ereszből hólé csöpögött.
Havas ágát fenyő rázta,
Fehér port szórt a világra.

Fűzfa gondolt a barkára,
A tölgy az új makkocskákra.
Fűben, fában élet mozdult,
De a zord tél mégsem indult.

Ránézett a víg tavaszra,
S nem derült mosolyra arca.
Szemöldökét összevonta,
Hónak zsákját megnyitotta.

A nap elé függönyt húzott,
Sugár azon át nem jutott.
Fagyot lehelt fűre, fára,
Hangyákra és bogárkákra.

A víg tavasz tovafutott,
Egy titkot azért megsúgott:
Nemsokára visszatérek,
És a tél szemébe nézek!







JANUÁRI SÉTA


Fehér palást van a fenyőkön,
Águk hajlik, majdnem földet ér,
Talpaink alatt ropog a hó,
Ágakról ránk szórja kósza szél.

Az erdő útjai eltűntek,
Rajtuk puha, vastag takaró.
Nyugalom van itt, csend és béke,
Messze menni, veled volna jó.

Varázslatos ma ez az erdő,
Némán beszélgetnek itt a fák.
Talán épp rólunk, s mosolyognak,
Mert érzik, hogy szép lett a világ.

Kezem a kezedbe bújtatom,
Elfogynak lassan mind a szavak,
Talán el sem kell azt mondanom,
Mily régóta, téged vártalak.

Hány tél és hány víg nyár szaladt el,
Borús ősz és virágos tavasz,
Az idő soha vissza nem jön,
Még sincsen a szívemben panasz.

Itt vagy végre, karod átölel,
Tested melegéből adsz nekem,
Már nem fázom, béke van bennem,
Álmok erdején sétálsz velem.

Szívednek dobbanását érzem,
Szívem szíveddel együtt dobog,
A néma erdő most megszólal,
A fák azt súgják, ők boldogok.







JÁTÉK MINDÖRÖKKÉ


Szeretnék mindig játszani,
Mosolyogva, nevetve, szállni.
Álmokat kergetve élni,
Kék madárra naponta várni.

Szeretnék mindig játszani,
Karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
Újra vidám gyermekké válni.

Szeretnék mindig játszani,
És nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
Elveszteni, mi fáj idebent.

Szeretnék mindig játszani,
Tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve
Hinni, hogy még semmi nincs veszve.

Szeretnék mindig játszani,
Álomszerelmet, ezer csodát,
S naponta százszor köszönni,
Hogy az érzés egyszer megtalált.

Szeretnék mindig játszani,
Átjátszani ezt az életet,
S úgy menni el egy messze útra,
Hogy játszottam, amíg lehetett.







KETTŐS MEGVÁLTÁS


Mikor romokba dőlt körülöttem minden,
Egy nap fölém hajolt, s átölelt az Isten.
Szelíd volt és szótlan, hófehér ruhában,
Arcán halvány mosoly, s megfogta a vállam.

Felemelt a földről, ahová lerogytam,
A bánatok útján idáig jutottam.
Akkor megéreztem: sosem leszek árva,
Amíg az ő karja felém van kitárva.



Tőlem akár mindent elvehet az élet,
Ha itt lesz az idő, Hozzá hazatérek.
Most még talpra állok, így leszek én méltó,
Terhem, hogy átveszi irgalmas Megváltó.

Folytatom az utam, új erőt merítve,
A kettős megváltást Uram, megköszönve!







KÜLÖNÖS SZERELEM


Bánatban fogant, különös szerelem,
Mélységes, mint sötétkék gleccsertavak,
Melyeknek vize átlátszó és tiszta,
S a víztükörben a hegyek látszanak.

Fenséges és örök ez a hallgatás,
De van, akinek a csend hangja zenél,
S az őrt álló fenyőfák neki sírnak,
Ha közéjük szalad az északi szél.

A hegyek csúcsait a zápor mossa,
Omlik a kő, és lezuhan a mélybe,
Mégis állnak ott, dacos némaságban,
Mert aki szeret, belehal a télbe.







A KÜLSŐ KÖRÖN


Simogató kezemmel eltüntetném
homlokod egyre mélyülő redőit,
elűzném a kételkedést belőled,
legyőzve félelmek gátló erőit,
feszíteném a rácsokat, amiket
lassan-lassan önmagad köré fontál,
megszokás állóvizét felkavarva
tükröt tartanék, lásd meg, aki voltál!
Emlékezzél minden régi, szép vágyra,
fájjanak beteljesületlen álmok,
ettől majd megteszed az első lépést,
hogy felfedezz egy szebb, másik világot.
Melegemmel olvasztanám a jeget,
amikor szomjas vagy, majd megitatlak,
ha elfáradnál, nálam megpihenhetsz,
hogy el ne csüggedj, én mindig biztatlak.
A külső körön mindig hosszabb az út,
göröngyösebb, és nehezebb a pálya,
de a célba te innen is befuthatsz,
s léphetsz a dobogó felső fokára.







LEHETNÉL, DE NEM VAGY


Féltem az érzést, egyszer megfakul,
Értelmüket vesztik majd a szavak,
Szürke lesz minden, ami most arany,
És nem lesz több varázsos pillanat.

Félek, hogy egy napon úgy ébredek,
Már magam előtt sem mentegetlek,
Érzem, ebbe kicsit belehalok,
Mégis, szép szelíden elengedlek.

A sok be nem tartott kis ígéret,
Lelkemen ütött mély sebeket,
Jobban fáj ez, mint a test kínja,
Naponta öli a reményeket.

Ki nem mondott szóval kötsz magadhoz,
Nem felelsz, pedig pontosan érted,
Magamat vesztve miért harcolok,
Naponta veled, ellened, érted.

Kezem tétován kezed kereste,
Segíts nekem, s hadd segíthessek én,
Mert egymás nélkül mi csak szenvedünk,
Kínlódunk, magányos zárkánk ölén.

Mennyire akartalak szeretni!
Szívemből adni azt, ami maradt.
Puszta kezemmel is lebontanám,
A szögesdrótot és a kőfalat.

Széttört álmok cserepei között,
Mindent megtartani, hogy akartál,
Sikolt és jajdul bennem a kérdés:
Önmagadból, mondd, mikor is adnál?

Lehetnél, de nem vagy! Még várjalak?
Csak néhány lépés kellene tenned.
Elfogy lassan az élet, s a napok,
Mint szétszakadt gyöngyök leperegnek.







LEHETTÜNK VOLNA...


Lehettünk volna kis híd,
mely áthajlik patak felett,
egymásba kulcsolt kezünk,
megtartaná a terheket.

Lehettünk volna felhő,
lebegve a föld felett,
szikrákat szóró kristály,
melyre a fénylő nap nevet.

Lehettünk volna gyermek,
őszinte, tiszta, álmodó,
sziklákat mosó tenger,
örvénylő, zúgó, vad folyó.

Lehettünk volna csillag,
üveggolyó, színes virág,
játékos tettestársak,
ketten, egy kicsit más világ.

Lehettünk volna mondat,
messzire szálló üzenet,
őszinte, igaz barátok,
egymást szerető emberek.

Lehettünk volna minden,
ha megőrizzük a kincset.
Holtunkig fogjuk viselni,
ezt a fájdalom bilincset.







LELKEMBŐL LELKEDIG


Néha nagyon közel vagyok hozzád,
Úgy olvaslak, mint felnyitott könyvet.
Érzem ki nem mondott félelmeid,
S titkaidtól nekem se lesz könnyebb

Máskor fényévekre kerülsz tőlem,
csigaházadba újra visszabújsz,
Kimért leszel, hűvös és túl józan,
Köröttünk áll szürke falként a múlt

Azt mondtad egyszer: bár segíthetnél,
De soha nem hitted el, hogy tudok.
Ezért oly hosszú, és nehéz az út,
Míg lelkemből lelkedig eljutok.

Repülni, szállni, újra tanulhatsz,
Néha ad még esélyt az élet.
Ha jó barátként kezem megfognád,
Megmenthetnél, s én megmenthetnélek.

Farkas Éva: Lelkemből lelkedig / Zene: Kenny G : Ritmo y romance

Link








LEPKE


Nyitott tenyeremre,
Rászállott egy lepke.
Szárnyait próbálja:
Repülhet-e messze?

Kertem virágai
Tarkán illatoznak.
Nem gondolnak arra,
Jön-e vihar holnap?

Ujjaim behajtom
Belül van a lepke,
Érzem, ahogy teste
Vergődik kezembe.



Ha tudná, nem bántom,
Talán nem is félne,
Boldogan maradna
Kezem melegébe.

Kinyújtom ujjaim,
Nézem, ahogy elszáll,
Virágszirmok között,
Új otthonra talál.

Bár tudnék repülni,
Úgy, mint ez a lepke,
Örömmel megbújnék
Védő tenyeredbe.







MAGAMNAK RAJZOLTALAK


Messze jársz, csak az álmok érnek el,
találgatom, valóban létezel?
Vagy csak magamban teremtettelek,
szabadon hagyva képzeletemet...

Rajzoltam neked szemet, alakot,
s arcodra mosolyt, amely rám ragyog.
Lelked kiszíneztem csodaszépen,
akartam, az enyém légy egészen.

Velem oszd meg minden gondod, bajod,
érezd mindig, hogy melletted vagyok.
Fogd meg kezem, hogy már ne féljek,
tárd ki ajtód, hogy hozzád betérjek.

Leülhessek temelléd egy székre,
s azt kívánjam, sosem legyen vége.
Legyen rá néha-néha alkalom,
hogy eljátszd nekem a kedves dalom.

S ha mégis könnyes lesz a két szemem,
töröld le azt, s maradj kicsit velem.
Messze jársz, tán soha nem érlek el,
itt ez a kép, tudom, hogy létezel.







A MAGÁNY MÉLYSÉGÉBEN


Ha egyszer, egy bús, magányos estén,
Úgy érzed, hogy nem bírod már tovább.
Összeszorítanak rideg falak,
Nincs tér, levegő, szűk lett a szobád,

Tudod, semmit nem segít a sírás,
És elfogynak lassan a könnyeid.
A saját bőrödbe vájva érzed,
A nincs, a semmi, éles karmait.

Elindulnál, de nincsen már hová,
Az utcán minden sötét és hideg.
A házakban kihunytak a fények,
És alusznak a boldog emberek.

Tegyél fel egy régi, kedves lemezt,
És csukd be lassan, lassan a szemed.
Emlékezz, s magadat is becsapva
Fogd meg kezeddel a másik kezed.










MAGÁNYOS VADVIRÁGOK


Magányos vadvirágok vagyunk mi,
Erdők rejtekében külön virulunk,
Mégis, ha lágyan fúj az esti szellő,
Szépen, szelíden összehajolunk.

Másnap reggel újra nézzük egymást,
Kutató szemmel, távolságot tartva,
Külön indákon futva, tekeregve,
Egymásra várva, egymást akarva.

Nem hasonlítunk kerti virágra,


Édes illatokkal nem illatozunk,
Egyedül nyílunk, de itt belül tudjuk,
Egymás nélkül mi már elhervadunk.

Elbúcsúzunk szépen, ha jön az ősz,
Egymást átkarolva összeborulunk,
A fehér hótakaró alatt csendben,
Egy örök, szép tavaszról álmodunk.







MEGÉRKEZETT A TÉL


Korán sötétedik, a tél már közeleg,
A fákról lehulltak a színes levelek
Kopasz ágak között szilaj szél fütyörész,
Csak szívem érzi még nyarak igézetét.

Lépéseim alatt felnyögött az avar,
Arcod homályba vész, a távolság takar,
Sötét fellegekből lassan lehull a hó,
Meleg tenyeredbe bebújni volna jó.

Árvaságom telét megosztani veled,
A fényre kilépni, ameddig még lehet.
Nevetni, hogy hajunk hótól lesz hófehér,
S kilesni, hogy itt van, megérkezett a tél.







MEGÚJULÁS


Lelkem kíntól feszített vásznára
rajzoljál egy tavaszi képet.
Napfény-sárga és arany ragyogás
takarjon minden szürkeséget.

Fesd rá a képre lelkednek minden
szunnyadó, eltemetett vágyát.
Naponta hullámzó érzéseid,
erőt próbáló madárszárnyát.

Könnyű kézzel fogd az ecsetet,
most ne gondolkozz, inkább érezz.
Így juthatsz el - legyen akár álom,
akár valóság - a kép lényegéhez.

Felejtsd el most a komor színeket,
az örök megújulást lássad.
Így segíthetünk sebzett emberek,
szeretetből, szívből egymásnak.

Minden tétova kis mozdulatunk,
elevenedjen meg a térben.
Fekete bánat, mint a kohóban,
olvadjon aranyba egészen.

Képed csillogó meleg fényei,
itt fognak majd ragyogni bennem.
A varázsló ecsetvonásától
felvidul, kisimul a lelkem.







MELEGET ADJ


Meleget adj, erőt, életet,
Világíts, mint a pásztortüzek
Őszidőben, hegyek oldalán,
Felejtsd el azt a szót, hogy talán.

Merjél szeretni, égj és lobogj,
Futóhomok ne légy sohasem.
Melyet minden szél elvisz hamar,
Te szabad légy, ki mer, és akar.

Döntsd el, hogy neked mi a fontos,
Vállald, és mindig csak azt akard.
Értelme csupán ennek lehet,
Mert ez teszi széppé életed.

Híd legyél, mely átvisz a folyón,
Hű társ, akire számíthatok,
Biztos út, mely a célhoz vezet,
Köztünk a szó csak igen lehet.







MI A BOLDOGSÁG?


Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság

A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.


Farkas Éva: Mi a boldogság - Videó

Link


Link








MINDENKINEK FÁJ


Mindenkinek fáj valami,
Sebeket rejtünk magunkban,
S enyhülést keresve járunk,
E sűrű élet-vadonban.

Mindenki hordoz magában,
Ezerszer megtépett álmot,
Melyet úgy őriz szívében,
Mint a lepréselt virágot.

Mindenkit lassan átitat,
Csalódások ölő mérge,
Bús éjszakák után ébred,
A holnap fakó reggelére.

Mindenkit szoríthat olykor,
A magány nehéz bilincse,
Ha elvesztette, aki volt,
Élete egyetlen kincse.

Mindenkinek fáj valami,
A jóvátehetetlen vétkek,
Az el nem hangzott mondatok,
Botlások és tévedések.

Fáj a halványodó emlék,
A test lassú gyengülése,
Kihűlő csókok, szerelmek,
Szívünk lelassult verése.

Mennyire kívántuk mindig,
Felejtsünk! Könnyebb legyen már!
Egyszer az kezd el fájni mégis,
Hogy vége, és semmi nem fáj.







MITŐL FÉLSZ?


Állhatsz szikrázó napfényben,
ha szemedet zárva tartod
sötét lesz, nem ér el a fény.
Élhetsz jólétben, gazdagon,
ha félsz valakit szeretni,
magányos maradsz, és szegény.

Érzést és álmot megölve,
- ha áltatod is önmagad -
napról-napra megalkuszol.
Boldogságra gondolsz titkon,
érte nem, inkább ellene,
a sorsoddal hadakozol.

Mitől félsz? Már tudsz repülni,
s szívedben újra ott a dal.
Énekeld hát, hogy meghallják
e süket és konok földön,
ahogy ujjongva hirdeted,
a szeretet diadalát.







MOSOLYOGJ!


Van, amit nagyon szeretnék,
Sokszor ezért is harcolok,
Hogy a kedved derűs legyen
Mosolyogj!

Munkában, ha megfáradtál,
S vár még rád számtalan dolog,
Ne gondolj most kicsit rájuk,
Mosolyogj!

Mikor életed útjain,
Elveszíted a jó nyomot,
Térképet rajzolok neked.
Mosolyogj!

Hűs kezemmel megenyhítem,
Láztól oly forró homlokod.
Mesélek, míg el nem alszol.
Mosolyogj!

Néha, mikor szomorú vagy,
Szemedben kristály könny ragyog,
Nézz rám, s könnyed fátylán át
Mosolyogj!

Egyszer vége minden télnek,
Jönnek a szép, tavasz napok.
Többé már nem kell mondani







MOST TUDOM


Most tudom, mennyire szerettelek,
Mióta nem vagy már velem.
Az évek egymás után telnek,
S nem múlik el az érzelem.

A tárgyak, mik velem maradtak,
Melyeket látott még szemed,
Magukba szívtak, és mindörökké
Őrzik velem emlékedet.

Egy nyakkendő a szekrényedben,
A köntösöd a fogason,
Levelek, könyvek, régi zsebkés,
S utolsó képed a falon.

Néha az illatod is érzem,
És ilyenkor azt képzelem,
Megyek az utcán, úgy, mint régen,
S egyszer csak jössz szembe velem.

Lehunyt pilláim mögött látlak,
Hiszen már csak bennem élsz.
A tegnapok emlékeivel,
Minden utamra elkísérsz.

Hogy hiányzol a napjaimból!
Fájdalom út vezet hozzád,
És könnyeimmel öntözöm meg,
Azt az egy szál piros rózsát.

Férjem emlékére.







NEM TUDHATOM


Mennyi időnk van még? Nem tudhatom,
Kevesebb, mint amennyi kellene.
S, hogy ez a kevés mire lesz elég,
Mélyen őrzi a titkok erdeje.

Van-e elég időnk kivárni,
Hogy szívtől szívig érjenek szavak?
Lesz-e kitartás, erő, türelem,
A jót meglátó, igaz akarat.

Őrizzük-e jól a gyenge ágat,
Ami szívünkben virágba borult?
Vagy hagyjuk, hogy fagyos kezével,
Minden virágunk megölje a múlt.

Kifeszített szöges drótjainkba,
Sebeket szerezve beakadunk.
Tétován nyújtjuk ki kezünket,
S magunkból, egymásnak, félve adunk.

Fényévekre vagyunk még egymástól,
De már tudjuk, hogy élünk, létezünk.
S ha csillagunk jó irányba száguld,
Egyszer, talán még összeérhetünk.







NYITOTT SZÍVVEL


Az embert keresem szüntelen,
Kiben az Isten képe ragyog.
Fénylő szemébe belenézve,
A földre szállnak a csillagok.

Nyitott szívvel szeretnék élni,
Hinni csodában, szépben, jóban.
Megérni, hogy bízni lehet még
A kimondott emberi szóban.

A békét keresem szüntelen,
Belefáradva minden harcba,
Szeretnék ébren is álmodni


És mosolyt csalni minden arcra.

Letörölni egyetlen könnyet,
Néha-néha egy jó szót szólni.
Szeretetből elpazarolni,
Felém nyújtott kezet megfogni.

Egy embert szeretnék találni,
Aki megérzi, mire vágyom.
Felé nyújtott kezem megfogja,
Mert Ő az én igaz barátom.







ŐRIZNÉLEK


Őriznélek, de eltűnsz, mint a víz,
Amely ujjaim között folyik el,
Szomjasan nézem pergő cseppjeit,
Amikor hívlak, senki nem felel.

Bátor lennék, ha kezemet fognád
A keskeny hídon, szakadék felett,
A mélybe nem, csak az égre néznék,
És terád bíznám az életemet.

Álmokból szőtt színes takarómat
Rád teríteném, amikor fázol,
S nem törődnék a múló idővel,
Míg puha lépteid neszét várom.

Vakít a nap, szememet behunyom,
Talán a fények miatt könnyezem?
Kezem rideg falakba ütközik,
Pilláim mögött rád emlékezem.

Minden nap örökre elbúcsúzom,
Mégis várlak, mert nélküled félek,
Magamba zárva magamtól óvlak,
Amikor félek, átölelnélek.

Ha elmegyek a csillagok közé,
Egy nyári este nézz az égre fel,
Hozzám az idő fog elvezetni,
Sápadt csillagsugaram lesz a jel.







AZ ŐSZ ELÉ


Lassan a szép nyárnak vége,
Egy nap az ősz is érkezik.
Lehullik a rózsa szirma,
Az idő megy, s te nem vagy itt.

Elfáradtam, sokat késel,
Lehet, az utat keresed,
Ablakomba gyertyát gyújtok,
Fénye talán ide vezet.

Csendesen lépj be az ajtón,
Lehet, hogy éppen álmodom.
S álmaimban mondom neked,
Oly régen várlak angyalom.

Érzem, a nyárnak már vége,
S veled az ősz is érkezik.
Csend van, most nem kell sietni,
A Hold is alszik egy kicsit.







AZ ŐSZ SZÍNEI


Akkor szeretem azt őszt,
Mikor a nap még fent ragyog.
Sápadt arany sugarába,
Néha betakarózhatok.

Már el nem vakít a fénye,
Mégis pillám mögül nézem,
Ahogy a nap csókja lángol,
Sok reszkető falevélen.

Ecsetjét színekbe mártja,
Piros, sárga, rozsda, barna,
Ezer árnyalat pompázik
Ágon, és puha avarban.

A kósza szél, ha erre jár,
Megrázza sorban a fákat.
Egyre több festett levélke
Mond búcsút ringató ágnak.

Kergetőznek még a szélben,
És talán éppen boldogok.
Hiszen szabadon repülni,
Számukra is oly jó dolog.

Ám a pajkos szél elillan,
A víg repülés véget ér.
Karját nyújtja avar szőnyeg
Belehullik a sok levél.

Szorosan ölelik egymást,
Így lesz a szőnyeg csodaszép.
Gyengéden betakargatják,
A fák minden gyökerét.

S ha fáznak is a kopasz ágak,
Él minden fában a remény.
A zord telet is kibírja,
S rügy fakad tavasz idején.







PUHA TOLLÚ KISMADARAM


Fészkedből kiestél valahol,
Amikor megtaláltalak.
Csapzottan,remegve lapultál,
Egy nedves bokor alatt.

Lassan, szelíden nyúltam feléd,
Megmenteni akartalak.
A kertben kóbor macskák járnak,
Elkapnak a bokor alatt.

Erőd már nem volt menekülni,
Két kezembebújtattalak.
Leheletemmel szárítottam
Csapzott, nedves tollaidat.

Elteltek gyorsan a hónapok,
Próbálgatod szárnyaidat.
Látom, ahogy indulni készülsz,
Vár a szabad madárcsapat.

Megsimogatom puha tollad,
Egy kicsit még itt tartalak.
Érzem, ahogy dobog kis szíved,
Szép, erős szárnyaid alatt.

Repülj, szállj, drága kismadaram,
Szárnyad elbír, az út szabad!
Ha egyszer újra erre jársz majd,
Én itt leszek, hogy várjalak.







RAGYOGÁS


Lelkem legmélyén őrzöm a ragyogást,
Összevegyítettem ezernyi szépségből,
Pirkadatkor a nap bágyadt sugarából,
Ívelő szivárvány halovány színéből.

Gyűjtöttem harmatból, virág illatából,
Tavakon csillogó aranyhíd fényéből,
Vízcseppen megtörő kristályos tükörből,
Sápadt holdsugárral világító éjből.

Ezer emlékből, mosolyból és könnyből,
Virágokból, fából, mindenből, mit láttam.
Amit meg akartam tartani magamnak,
Csukott szempilláim börtönébe zártam.

Adtam hozzá érzést szívem melegéből,
Kristálytiszta könnyet, tiszta égbolt kékjét,
Szeretetből sokat, jóságot és hitet,
Megértést, türelmet és a szelíd békét.

Ha értenénk a szót, s megbíznánk egymásban,
És a közös nyelvünk a szeretet volna,
Több lenne a mosoly, kevesebb a bánat,
Minden ember lelke fényesen ragyogna.







SOHA NEM KÉSŐ


Tedd el szépen most azt a tükröt,
Magadat fénylő szememben nézd,
Ne bánjad, hogy sötét hajadba,
Ezüst szálakat festett egy kéz.

Az arcodon futó ráncokat,
Ne számlálgasd meg minden este,
Gyengéd kezemmel elsimítom,
A tekintetedet keresve.

Hajtsd a vállamra a fejedet,
Elmondok majd egy régi mesét,
Arról a lányról, és fiúról,
Akik mi voltunk nem is oly rég.

Talán, ha akkor futunk össze,
Elmentünk volna egymás mellett,
De sorsunkban így volt megírva,
Hogy egyszer találkoznunk kellett.

Rakjuk hát ki nehéz zsákunkból,
Múltunk minden fájdalmát, könnyét,
És könnyű szívvel keressük meg,
Életünk késői szerelmét.

Soha nem késő rátalálni,
Emberszívben rejlő csodára,
S az ifjúság szép emlékével,
Várni egy újabb boldogságra.







SOROMPÓK


Országút, tikkasztó meleg,
Sor, türelmetlen emberek.
Várnak a távolba nézve,
Jön-e már a vonat végre.

Határ, útlevél, vámosok,
Párhuzamos kocsisorok.
Álmos közöny, ők ráérnek,
Majd a sor végére érnek.

Őszi erdő, kirándulás,
Térkép, jelölt cél, kacagás.
Kanyar, magánterület tábla,
S az út sorompóval zárva.

Rozsdás lakat, kulcsa sehol,
Túloldalon kutya lohol.
Mászunk, akadályt legyőzve,
A kutya csirkét kap ebédre.

Nagyváros, mindketten itt élünk,
Egymáshoz mégis soká érünk.
Közöttünk is sorompók állnak,
Melyek mind felnyitásra várnak.

Szívedet záró lakat kulcsa,
Elrejtve fájó tegnapokba.
Talán érdemes megkeresni,
A sorompókat felengedni.

Az utak így szabaddá válnak,
Bús tegnap helyet ad a mának.
A falak sorba leomolnak,
S a dalok már csak rólunk szólnak.







SÖTÉT ERDŐBEN


Sűrű, sötét erdőben járok,
A fenyők szinte az égig érnek.
Gőgösen nyúlnak a magasba,
Takarják színét az ég kékjének.

Oly hűvös és kihalt itt minden,
Bús némaság gubbaszt deres ágon.
Fázom, a kegyetlen téli szél
Cibál, s csontig hatol át ruhámon.

Azt hiszem végleg eltévedtem,
Nem maradt már erőm továbbmenni.
Fáradt vagyok, itt megpihenek,
Fagykarjával átölel a semmi.

Megölelek egy fenyőtörzset,
Testem melegét néki átadva,
Dermedt tűlevelein csillan,
Jéggé fagyott könnycseppként a gyanta.

Az emlékek rengetegéből,
Még előtűnik egy boldog álom.
S egy sebet ütő, fájó, miért?
A választ tán soha nem találom.







SZEPTEMBERI KÖNYÖRGÉS


Adj nekem verset Istenem,
mely a szívemben megterem,
s ha óceán a fájdalom,
vitorlást adj, mi száll habon,
vitorlához adj jó szelet,
asztalomra friss kenyeret,
egy térképet, ami mutat,
helyes irányt és jó utat,
az úton hű barátokat,
akik megértik szavamat,
s legyen egy, aki nekem,
a legszebb ajándék legyen.







A SZERETET VIRÁGAI


Vannak virágok, mik a szívben teremnek,
Közönséges kertben meg nem gyökereznek,
Azoknak pompáznak, kik szeretik őket,
Ápolják, gondozzák a felnövekvőket.

Vannak virágok, mik a lelkünkben nyílnak,
Velünk növekednek, majd velünk elmúlnak.
Szeretetünk napja sugárzik reájuk,
Ezért olyan színes a sziromruhájuk.

Az én szívemben kis versvirágok nyílnak,
Mikor boldog vagyok, csodamód virulnak,
Néha a fájdalom elhervasztja őket,
De túlélik mégis a nehéz időket.

Virágaimból most szedtem néhány szálat,
Itt vannak kezemben, és reátok várnak.
Olvassátok őket szívvel, szeretettel,
Hisz nektek üzenek minden virág-verssel.







SZERETNÉK MINDIG JÁTSZANI...


Szeretnék mindig játszani,
mosolyogva, nevetve szállni.
Álmokat kergetve élni,
kék madárra naponta várni.
Szeretnék mindig játszani,
karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
újra vidám gyermekké válni.
Szeretnék mindig játszani,
és nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
elveszteni, mi fáj idebent.
Szeretnék mindig játszani,
tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve hinni,
hogy még semmi nincs veszve.
Szeretnék mindig játszani,
álomszerelmet, ezer csodát,
s naponta százszor köszönni,
hogy az érzés egyszer megtalált.
Szeretnék mindig játszani,
átjátszani ezt az életet,
s úgy menni el egy messze útra,
hogy játszottam, amíg lehetett.







SZERETNI SOKFÉLEKÉPP LEHET


Szeretni sokféleképp lehet,
Fontos, hogy add a szívedet.
Ne kutasd, mi van, s miért,
Adj egészet is semmiért.

Szeretni sokféleképp lehet,
Álom, valóság, képzelet...
De mindegyikben benne vagy,
S nem adhatsz mást, mint önmagad.

Szeretni sokféleképp lehet,
Élőt, holtat, emlékeket.
Örökké tartó tűz legyen,
Mely átragyog az életen.

Szeretni egyféleképp szabad,
Jobban szeresd, mint önmagad!







SZIKLASZERELEM


Fent a magasban a sziklára
Takarót borított a moha.
Elválaszthatatlan egységként,
Ölelkeztek összetapadva.

A zuhogó eső s az orkán,
Tépte, cibálta, verte őket,
De ők álltak összefonódva,
Nem érezve a zord időket.

Egy nap óriási földrengés
Rázta meg a szunnyadó tájat,
A hegy rázkódott megremegett,
És felkiáltott a sziklának:

Kettészakadtunk, fogni nem tudlak,
Le fogtok zuhanni a mélybe,
De sziklatested tán segíthet,
Hogy a moha mégis túlélje!

Együtt zuhantak, mind a ketten,
Egymást ölelve, utoljára.
S a szikla széthullott pora,
Takarót borított a mohára.







SZÍVEMBEN HORDOZLAK...


Szívemben hordozlak, velem maradsz,
Akkor is, ha oly távol, messze vagy.
Álmainkban minden út összeér,
Egymásba simul két meleg tenyér.

Szívedben hordozol, veled vagyok,
Napjaidba derűt, mosolyt lopok.
S, ha az álom egyszer majd véget ér,
Az emlék örökké szívünkben él.







TANULD MEG


Tanuld meg, lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.







TAVASZI TALÁLKOZÁS


Kezedben orgona legyen,
Amikor szembe jössz velem.
Bódító, édes illatár,
Lila virágján napsugár.

Szemedben fénylő mosolyok,
Zengjenek tavaszi dalok.
A tél is eltűnt hirtelen,
Csak feléd kell most intenem.

Virágzó ágak hajlanak,
Rügyek pattannak, bomlanak,
Két erős karod átölel,
Nem kell a szó, a szív felel.

Örökké tartson ez a nap,
Daloljanak a madarak.
Vártam rád hosszú éjeken,
Gyönyörű, édes szerelem.







TAVASZI ÜZENET


Az aranyeső kibontotta szirmát,
Virágok aranyozzák kertedet.
Füledbe sóhajt a szél, neked szól,
Ez a szelíd, bús, tavasz üzenet.

Aki szomjas, a friss vízre vágyik,
Még a pusztában is keres kutat.
Az ember, ha fáj neki az élet,
Próbál találni egy könnyebb utat.

Egy darabig még él benne remény,
És néha boldogságról álmodik.
Mosolyról, tavaszról, barátságról,
Majd szép lassan, mindről leszokik.

Már nem kérek és nem is álmodok
Az új tavasznak fázós hajnalán.
Nincs csoda, és nem történik semmi,
Az évszakok változnak meg csupán.

A napok majd gyorsan elrohannak,
Új nyomot nem hagynak szívemen.
Lett volna még egy kevés időm,
De lassan elhamvad a tűz idebenn.

Az ígéret olyan, mint a méreg,
Elpusztul tőle maradék remény.
S a szép tavasz-álom olyan marad,
Mint egy befejezetlen költemény.







TAVASZVÁRÓ


Felejteni soha nem tudnál már,
Lelkedbe égettem létezésem pecsétjét.
Titkon beköltöztem gondolataidba,
Ahonnan előhívhatsz, ha szükséged van rám.

Elfelejteni már én sem tudlak.
Felejteném veled a napsugár érintését.
Átmennék az út árnyékos oldalára,
Fázósan összehúzva nyitott kabátomat.

Megosztottuk egymással gondjaink,
Oly gyakran fellángoló, pusztító tüzét.
Gondolataink szálló madár rajának
Ablakunk kitártuk, hogy megpihenhessenek.

Gyönyörű nyomokat hagyva szíveinkben,
Várjuk a mézillatú, napfényes tavaszt.







TITKOS ÜZLET


Amikor már a köd felszáll a völgyből,
A nap kibújik a felhőtakaróból,
S forrón simogatja a sziklák oldalát,
Akkor szeretnék találkozni veled.

Kézen fogva, felmegyünk majd a hegyre,
És a magasból lenézve megkeressük
Eltelt életünk minden ismerős helyét,
És útjaink szabálytalan vonalát.

Addigra eldöntöd, mit is szeretnél.
Tovább foltozgatni szürke tegnapoknak
Darabokra szakadt, kifakult ruháit?
Árnyékba megbújni, hogy ne lássalak?

Naponta alkudozni vágyaiddal,
Amik úgy törnek elő, mint zúgó patak?
S széttépni mindent, ami megmaradt még,
Azt a keveset, és mégis olyan sokat?

Rossz üzletet kötve, egy tál lencséért
Elcserélni az örök üdvösségedet?
S hagyni, hogy szárnyaid, amik elbírnának,
Mert nem repülsz, lassan elsorvadjanak?

Vagy lassan, tétován kinyújtod kezed,
Arcod a fény felé fordítod, hunyorogsz,
De élesebben látsz, mint eddig bármikor,
Mert e percben csak a szíveddel nézel.

Többé már tőled semmit nem kérdezek.
Titkos üzletem veled most megkötöttem.
Mert megmentettük azt, ami még menthető,
Fent a hegytetőn, a magas ég alatt.










ÚGY SZERETNÉK HOZZÁD ÉRNI


Keressük még a szavakat,
mit is merjünk kimondani,
s mit zárjunk magunkba még,
de ki nem mondott szavainkban,
már ígéretek tüze ég.

Mint gyermek, járni tanulunk,
egyensúlyt vesztve kapaszkodunk,
múltunkba és megszokásba,
de már naponta érezzük,
hogy szükségünk van egymásra.

Csodálkozó szemekkel
figyeljük még önmagunkat,
s magunkon egymás hatalmát,
már nem kételkedünk, merjük
élni szívünk boldog álmát.

Hagyjuk, hogy a fény betöltsön
bennünk minden kicsiny helyet,
s félelmeinket elvigye
a langyos júliusi szél,
tőlünk távol, jó messzire.

Akkor majd úgy találkozunk,
hogy nem kell semmit mondani,
a szavak bennünk virágoznak.
Úgy szeretnék hozzád érni,
ahogy az ártatlanok imádkoznak.







VÁRAKOZÁS


Karácsony jön, emberek,
Tárjátok ki szívetek!
Hely legyen bent jó meleg,
Fogadni a gyermeket.

Nekünk, értünk születik,
Felénk tárja kezeit.
Szívünkben, ha él a hit,
Remény lángja melegít.

Körülfog a szeretet,
Áthatja az ünnepet.
Tárjátok ki szívetek,
A béke jön, emberek.







VIRÁGOT ÜLTESS


Ne üss sebeket, inkább ültess virágot,
Válts valóra legalább néhány álmot,
Engedd lelkedbe a szeretet melegét,
Akard, hogy elmúljon a rossz, a sötét.

Ne öld meg az érzést, mely életet kapott,
Örülj, az ajándék pont neked jutott.
Nézz reám, végre már veled szemben állok
Erre a percre nagyon régen várok.

Ne félj, hisz jól tudod, miattad jöttem én,
Hallani tőled, hogy lehet még remény.
Szép szelíden megfogni most a két kezed,
És bízni tebenned, amíg még lehet.

Ne feledd, e perc kezdet és a vég lehet,
Soha nem múlik el, ha nem engeded.
Örök, szép emléke akkor is simogat,
Ha már nem leszek más, csak egy gondolat.

Ne menj, miattad annyi könnyet sírtam én,
Itt ül most is egy a szemem szögletén,
Nézd, most mosolygok rád, és könnyeimen át,
Figyelem szemednek barna bársonyát.

Nézlek, és most végre kicsit boldog vagyok,
Talán valóság és nem csak álmodok.
Az erőt hoztam neked, és úgy adom át,
Mint szívem dobbanó, édes dallamát.







ZIZEGVE SÍRNAK A FÁK


Csupasz faágak zizegve sírnak,
Reszketnek a zord, reggeli szélben.
Fázós ujjaikat égre nyújtják,
Egy kis enyhülést, meleget kérve.

Oly védtelen ez a síró erdő,
Mert fa a fát át nem ölelheti.
Tűrnie kell földbe gyökerezve,
Hogy a kemény tél odavág neki.

Egy varázsütésre eláll a szél,
Nagy pelyhekben kezd hullani a hó.
A meztelen faágakat puhán,
Befedi vastag, fehér takaró.

Csodálatos e változó tájkép,
Az ég dunyhája talán kiszakadt.
A hófehér, szelíd puhaságban,
Rügyek álmodnak pikkelyek alatt.

Szüntelen apró csodákra várunk,
Hogy világunk fessék hófehérre,
Mert embersorsunk úgy változik meg,
Ha rálelünk egymás melegére.










 
 
0 komment , kategória:  Farkas Anna,-Éva,-Imre,-István  
A. Túri Zsuzsa versei
  2019-10-18 20:15:22, péntek
 
 




A. TÚRI ZSUZSA VERSEI


A. Túri Zsuzsa (Budapest 1971. július 30. - ), jelenleg Genfben él. Önálló kötetei: Befejezetlen szimfónia (2015), Boszorkánytükör (2016), Tűztündértánc (2017). Több netes és nyomtatásban megjelenő folyóirat munkatársa, a Hetediknél és az Art'húr Művészeti Folyóiratnál szerkesztőként dolgozik. Nemrégiben Art'húr-díjjal tüntették ki.


2Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonjat."
Weöres Sándor







ÚGY SZERETNÉK


Holdfénynél kincset keresni
Hóbuckában hasra esni
Hógolyózni és szánkózni
Külvilágtól elzárkózni

Hintázni és fára mászni
Nyári záporban elázni
Énekelni hamis hangon
Epret enni kint a gangon
Nevünket a falra írni
Romantikus filmen sírni
Hegyet mászni, erdőt járni
Éjszakai buszra várni
Csak úgy, egyszer tortát sütni
Nedves fűre lefeküdni
Egy koncerten kiabálni
Zuhany alá együtt állni
Fogat mosni, gyöngyöt fűzni,
Félni és ördögöt űzni
Táncolni a Szajna-parton
Kiflit venni lent, a sarkon
Múzeumot látogatni
Szegényeket támogatni
A piacon válogatni
Sajtba krumplit mártogatni
Biciklizni, strandra menni
Tengerparton pizzát enni
Három napig csak aludni
Mérgelődni s megnyugodni
Elolvasni az újságot
Eltenni savanyúságot
Varrogatni, makramézni,
Közös múltra visszanézni
Vizes ruhát teregetni
Réten sárkányt eregetni
Barkácsolni és pipázni
Mínuszokban együtt fázni
Utazni és álmodozni
Ázsiából kagylót hozni
Társasozni és sakkozni
Egyszerűen unatkozni
Türkíz vízű tóban úszni
Felmosott padlón elcsúszni
Nevetni, filozofálni
Sikátorokban lófrálni
Rajzolgatni, festegetni
Határaink feszegetni
Ünnepelni és berúgni
Mások mögött összesúgni
Mindent megígérni, s tudni
Tilos csalni és hazudni.
Tetszik, ahogy elképzelem?
Eljössz egyszer ugye velem?


Úgy szeretnék: A Túri Zsuzsa - Videó

Link








Bemutatkozás:

Link



Túri A. Zsuzsa versei

Link



Túri A. Zsuzsa Genfben él, ott írja verseit is

Link



Verselő antológia 10-29. oldal

Link








ANDREA


Nap ragyog vörös ruhádon,
Hajad sötét zuhatag,
aranylánc a bal bokádon,
nézlek, s a násznép halad.
Mosolyodban új ígéret,
Szavaidban halk ima,
ami elmúlt, mind feléled,
úgy szeretném hinni ma.
Táncolsz, ahogy forró nyárban
Búzatábla táncra kél,
És száz szempár sugarában
Szoknyád lebbenti a szél.
Élénk voltál, Te barna lány,
rózsákkal a kezedben,
ezer álom, vágy és talány
aranybarna szemedben.
Aztán tél lett, tél a nyárban,
tavasz nem jött többé már,
s úrnő lettél üres várban,
ki csak egyre, egyre vár.
Aztán nem várt már az úrnő,
eltűnt, elment, elszaladt,
otthona a tó, az erdő,
csak az emléke maradt...
A tóparton, ahol újra
tündér tavasz táncra kél,
szinte látlak, kipirulva:
szoknyád lebbenti a szél.







AZT HITTEM...


Én azt hittem régen, megtarhatok mindent
Amit egyszer láttam, amit megszereztem,
Bejártam a Földet, kerestem az újat,
S nézd, a kalandvágyat mégis eleresztem.

Jól tudom, Barátom, Te is megváltoztál.
Kicsiny titokvárunk, amit építettünk,
Megroggyan, s szép lassan végleg összedől majd
Emlékből az Idő hálót sző felettünk

Mosolyod halványul, hiszen alig látlak,
Bűneimben most már csak egyedül égek,
Innen, a távolból kezed nem foghatom,
Nem vigasztal senki, hogyha néha félek...

Bolyongok szépségben, álmokban, viharban
Tükörképem voltál, ablak a világra
Hol vagy most, Barátom, merre visz az élet?
Boldog vagyok, s mégis, Tenélküled árva.

Talán szégyenkezve lassan elfelejtlek.
Vagy fájni fog kissé Teérted a szívem
Tompa kis fájdalom, egy elveszett kincsért,
Menj békével, fényben, nélkülem: megértem.







ÁLOMTÜKRÖK


Ejtőernyőként hull az éj
az elfáradt mára,
a Hold nyakán felhőtaréj
kéket fest lilára,
önmagunkra kaput zárunk
villanyt oltunk újra,
ájult, mély álomra várunk
paplan alá bújva,
csillagfényes szédületben
szemhéjunkon belül,
csodát sejtő révületben
az élet elmerül,
elménk tükrös palotája
falai közt repked
tanító parabolája
néhány csöndes szentnek,
gondolatok keveredve
tükröződnek lánggal,
préselődve keretekbe
álmatag Világgal,
törött, torz vagy ép tükrökben
cikáznak az álmok,
emlék-tóban megfürödten
ragyogó fény átfog.
Tekergő labirintusban
elfelejtett képek:
rég nem dobolt ős-ritmusban,
táncban ki-be lépnek.
Tudatalatti padlásán
lomhán száll a pára,
ringatózva áramlásán
béke ül a tájra.
Eltévedt fény csillan vissza
elhagyott bálványon,
az ész a jelent beissza,
szín lesz szivárványon.







A BOLDOGSÁG


Moebius-szalagon
jár körbe az élet,
forog a természet,
csúszkál az idő,
sohasem kezdődik,
sohasem ér véget,
kering csak a csíkon,
pörög, szédítő,
lobban majd kialszik,
s önmagából nyer fényt,
minden pillanatban
ezernyi csoda,
szemmel követheted,
amíg élsz, az örvényt
és az ősi törvényt:
ver ide-oda.
Nézz és láss meg te is
minden diófában
lágy bölcsőt, koporsót,
ágyat, könyveket,
önmagára való reakciójában
a végtelen arcán
nyálkás könnyeket.
Az öröklét káosz,
káosz az öröklét,
hogyha időm volna,
elhinnéd talán,
felhőlajhárok közt
nézd a madár röptét,
tökéletes minden,
sejtelmes talány...
A véletlenekben
meglátom az Istent,
mikor épp nem várnám,
néha rámkacsint,
ilyenkor elhiszek,
megköszönök mindent,
aztán csendben várom,
hátha újra int.
A boldogság, tudod,
olyan, mint a zápor,
amely hirtelen a
nyakadba szakad,
amikor nem vártad,
és te bőrig ázol,
ő tovatáncol s csak
pár tócsa marad.







BOSZORKÁNYTÜKÖR


1.

Elrejti a szoknya fodra,
elviszi a folyó sodra,
szempillám mögött száll tova,
ki tudja miért és hova,
egyre bujkál mi szertehullt,
eggyé gyúrt álmokkal kigyúlt,
létfolyosók és csönd alatt
díszítő remény szétszakadt,
hosszú éjben vággyá égett,
hozott álmot, elvitt téged,
végső egésznek kertje nagy,
dobogó lépte kerge, vad,
vibráló szépség idenőtt,
nem adott időt csak erőt,
vállalhatatlan hang vagyok:
bennem szurkáló tér ragyog.

2.

A vérem űz. Igaznak látom
tükröződő, titkos világom,
zavarodott kép, szent hegyek,
virágszirmokból fellegek,
eszeveszett tánc egyre csattog,
szökőár önti el a partot,
a szabadságban meztelen,
szárnyal a derű nesztelen,
dicsfényben megmártózva újra,
felizzó imádságba bújva
menedék nekem, tiszta, szép,
múlandó, torzult, csalfa kép,
s bonyolult tereket kitárva,
idő dárdái közé zárva,
mézsárga Holdba zuhanok,
regélő múltban éj vagyok,
Pokol bugyrai közül réved,
elmosott ködből sír a lényeg,
szorító árnyékban megyek,
mögöttem fénylő, nagy hegyek.

3.

Nem félek már a sötétben,
dermeszthet zárt jégverem,
vöröslő parázs az étkem,
fagyott zárkám szétverem.
Elolvad a csillogó jég,
Tiszta víz lesz híd alatt,
s tükröződve metálkék ég
ezer cserépre szakad.

4.

Torzító, vad tükröm által
háton úszva, sebes árral,
Élethez kötve száz szállal
szembeszállok a Halállal.







BÓDULAT


Esőcseppek hullanak a
Bánatos jövőbe
Kristálygömbök sziporkáznak
Pókhálóba szőve
Üveggyöngyből épült lépcsőn
Fénytündérek ülnek,
Gyöngyházfényű hegedűkkel
Szépen hegedülnek.
Mézszín hajuk földre omlik
Szempillájuk rebben
Szivárványszín permet mögött
Langyos szellő lebben.
Fényes hajú ifjak jönnek
Egymásután, sorba,
Tündérkertben rózsát kötnek
Hatalmas csokorba.

Borult elmém szikrázik még,
s hiába a mélység,
bármily fájó is életem,
csábít még a szépség







BÚCSÚ EGY KISGYEREKTŐL
(Noah)


Név szerint ismerted Te is a csodákat
Ott fénylett arcodon a biztató jövő,
Amikor nevettél, nem volt többé bánat,
Hited végtelen volt, mindent átszövő.

Nem igaz, hogy nem vagy, szemedben Hold ragyog,
Ott a bársony égen, csendes vigalommal,
Amikor felkelnek az első csillagok,
Hangtalanul repkedsz, s játszol angyalokkal.







CZIGÁNY DEZSŐ BÚCSÚJA


Nem rontom tovább a levegőt már itt,
szinte összenyomnak lidérc-falak.
Tévútra tekergő, öntépő vágy vitt,
mert a szabadságból csak gyász maradt.

Megölt családom nekem mindig elhitt
mindent, mindegy mások mit mondanak.
Jobb ez így. Derűben elalszunk. Ne szidd
Fiam apád... Tudd, hogy nem bomlanak

kötelékeink... Legyen inkább ünnep,
hogy vad félelmeink végre megszűnnek,
ne akarj gyűlölni minden áron...

Megértettem a hosszú évek során,
könnyebb átlépni minden furcsa csodán,
mint megélni... Jöjjön hát az álom...







CSAK CSILLAG Ő...


Csak csillag ő, csak látomás
csak fény a tengeren,
az arcát nem láthatja más
de kísérőm nekem.
És minden este rám ragyog
derengő mosolya
Egyetlen tükre én vagyok,
csendes, szelíd csoda,
hogy holdban élt, hogy vízben élt,
gyöngy és göröngy között
hogy visszatért a kedvemért,
szívembe költözött,
és rajzolgatja álmaim,
most mindig ott lakik
kibontva éjem tájain
szelíd virágait...

Mándy Stefánia verse, ahogy nagyapám halálakor emlékemben élt







DAL


Te hullámzó tengerár,
Drága társam merre jár?
Más országban?
Más vidéken?
Mondd, lehet, hogy énrám vár?

Aranyszínű napsugár,
drága társam merre jár?
Zord magányban
Lelke reszket?
Hogyha keres, megtalál?

Ezüstfátylú holdsugár,
drága társam merre jár?
Merre fordul
Hosszú útján?
Mondd, hogy nincsen messze már...







DE(PRESSZ(IÓ))


Csak a csönd vagy a hang
a magány a harang
hollóraj startra vár
nincs galamb soha már
nincs más csak
a hideg
meg rideg
holt színek
nem tudni mire vár
az ember a madár
az éjben sincs
határ
nincs remény
soha már
ringató
ösztönök
meg a köd
az örök
kalitkák
börtönök
már én sem
köszönök
sodor a
víz az ár
víz az úr
nincs határ
hollóraj mire vár
nem szállok
soha már.







ELÁTKOZOTT


Elátkozott kertben régi vágyban égő
zavart féltékenység páraként lebeg,
utálat láncain következetlenség
kerítése mögött győzni nem lehet.
Sasok fent, mindegyik Nap szeretne lenni
felszakadt alkonyat fejükre feszül ,
elítél mindenki, az is, ki nem ismer,
remény nincs, inkább az átok teljesül.
Hogyha most eltűnnék, vajon ki siratna?
Ki jönne utánam, ki tudja, hova?
A múlt oly fárasztó, a jövő meg satnya,
Köröttem sok rideg, fukar pléhpofa.
Tejfölös hegytetők fölé az tud szállni
kit nem bénít szégyen, nem zavar a harc,
s úgy tud földre esni, hogy tán meg se nyekken,
hazugságból élni neki nem kudarc.
Minden választásunk veszteség is egyben,
csak még nem hisszük el az út elején,
olvadozunk az új boldogság-elegyben,
később jön a káosz, fájón, feketén...
Kilépek a fényre feltépett lapokból
nevetséges hírnök, szófolyam vagyok,
végigfolyva félszeg kérődző imákon
mélyről néha fénylő halpikkely ragyog.
Megszentelt csalás a rend előszobája,
kihímzett hazugság, tánc a színeken,
nem muszáj belépni, leülhetünk kint is,
ami másnak érték, nekem idegen...







ELBÚCSÚZOM


Elbúcsúzom tőled, ahogy illik,
<Drágám, Isten veled> - suttogom,
utoljára a szemedbe nézek,
s reszketve a kezedet fogom.

Könnyezel, mert fáj, hogy el kell válnunk,
szemedben mély fájdalom ragyog,
szorítasz és azt mondod, hogy féltesz,
nem tudod, hogy közömbös vagyok.

Nem zavar, ha megremeg az ajkad,
nem hat meg az árnyék arcodon,
furcsa tán, de nem lángol a szívem,
s mindezt neked el nem mondhatom.

Ölellek, s felrémlik előttem
Száz csoda, mit átéltem veled,
rá kell jönnöm, nem jelent már semmit,
s eltűnődöm, mit jelenthetett.

Mi voltál te? Egy fehérlő csillag,
mely az éj sötétjén átragyog,
bántotta a szememet a fényed,
jobb nekem, ha sötétben vagyok.

Elbúcsúzom tőled, ahogy illik,
nem ronthatom el a szép varázst.
Tudom, ahogy szerettelek téged,
úgy szeretek majd valaki mást.







ELFELEDVE


Csilingel az esti csend
Rád gondolok, kedvesem,
az ajtóban állok én,
sivár lelkem peremén,

csalán, ahonnan jöttem,
harangvirág előttem,
busa feje szerényen
Cseng-bong, mint a mesében,

Álmot veszek kezembe
Elámulok meredve
Itt vagyok elfeledve
Emlékedbe temetve







EMLÉKSZEL?


Hányszor jártunk együtt a temetőben
gondtalan gyerekként,
november pókhálós,
nyúlós délutánjain,
tejes ködben,
vidáman,
meg persze máskor is.

Mindig halnak meg emberek.

Emlékszel?

Minden temetésen nevetőgörccsel küszködtünk,
nem, nem voltunk gonoszak,
de elég volt a másikra nézni,
ilyen hatással voltunk egymásra...
A már megásott sírgödrök
fogatlan szájakként vártak "lakóikra",
hogy elnyeljék őket,
mi pedig lökdöstük egymást,
s ha valamelyikünk elesett,
a másik felsegítette és folytatódott a játék,
a kergetőzés a fejfák között,
a sárban.

Orrunkat facsarta a mindig nedves föld illata.

Emlékszel?

Egyszer
varjúszerű öregasszonyok,
tiszta feketében,
elfogtak bennünket egy hosszú búcsúbeszéd alatt és
befogták a szánkat,
kezük,
mint a kiszáradt kenyérhaj,
reszelős,
"ejnye, gyerekek", károgták,
szaguk:
molyirtóval kevert levendula.

Nekünk meg a könnyünk csorgott a nevetéstől.

Február környékén repedezett a föld és jajgatott a szél.
Virágokat vittünk egy sírra
egy másikról,
mert színesek voltak és beragyogták a telet.

Emlékszel?

Az omladozó keresztek között májusban bújócskáztunk,
s lógattuk lábunkat a magas sírkövekről.

Harangozónak akartunk menni,
mert állítólag könnyű munka és jól fizet.

Emlékszel?

Augusztusban fröcsköltük a vizet,
mert meleg volt,
mert fiatalok voltunk,
mert éltünk.

Most érted szól a harang
és én
magamat sajnálom.

Velem mi lesz?







AZ ESŐCSEPP


Lehajló kis fűszál végén
Egy esőcsepp fennakadt,
Gyémántként ragyog a fényben
Árnyat adó fák alatt,

Szivárványos csillogását
Felszárítja majd a Nap?
Vagy megfújja kósza szellő
És lecseppen hamarabb?

Innen nézve apró tükör,
Onnan nézve kész csoda,
Jelentéktelennek tűnhet,
Vagy ezer tűz othona,

Ragyogása tűnő ábránd,
Vagy benne a Végtelent.
Minden percben lecseppenhet,
Ez a csepp, az életem.







(FÁJDALOM)KÜSZÖB


Fáradtan,
homályos szemmel
bágyadtan
keresel majd,
mert te sem érted,
véred hajt,
hogy mért voltam
én több mégis,
zsebedben bicska,
kés, a fétis,
s érzed, hogy fent,
vagy alant, érted
jártam jégben,
tűzben,
sárban,
fürödtem,
vagy éppen
kúsztam,
bátran
száz ország
porában,
hogy magasra
törve
végre,
a végtelen
színű égbe
benned égve
bátran
felemeljelek.

Körötted friss
rejtjelek,
csak poroszkálsz
fényre várva,
zárójelbe zárva,
évek kígyózó
utcáin
szédelegsz most,
szegény árva,
nincs több esély,
s tudd, te gyáva,
hogy a lélek elég.
A csönd unalmas.
A zaj zavar.
Köztünk a szakadék
hatalmas,
hiába fedi avar,
vagy hó,
homok,
vagy tó.
Mindenható
kezeid
nyújtanád, mert
azt sem hiszed,
hogy már
nem teremtenek.

Eltemettelek.
Jöttek mások.
Látomások.
Árnyruhások.
Álruhások.
Túl sok.
Jöttek, hogy
körülnyargaljanak.

Fényglóriát horgolok
füvekből.
Nyakláncot fűzök
szappanbuborékból.

Vízre vetített világ.
Az első mosolyban
benne a búcsúszó.

Nem óvlak
többé.
Így hideg
gömbbé
lesz a csend,
ha a hit
bástyái ledőlnek,
s közöny
tüskés bokrai nőnek
csengő virágok
helyett.

Félhetsz, hiszen
szerelmem tovafut
s te hiába markolod
a hideg hamut.
Nincs rád gondom,
csak úgy mondom,
egész halkan:
azt gondoltad,
belédhaltam,
pedig már rég nem várom,
hogy elérjenek
a ringató szavak.

Már mindent szabad.
Mert egy perc alatt,
lehullt rólam
a lánc,
így lettem csontig fagyva
szabad...
Repülve a fény felé,
szemem csukva.
(A lét elé. Rajtam
csuklya).

S te nyitott
szemmel
is elbotlasz
a küszöbön.







FORRÁS


Forrás-
Kezdet
Folyó-
Élet
Lágy hullámok
Vízesések
Csobbanások
Álmos fények
Nyújtózkodó
Nyers remények:
Sodor a víz
Múltban,
Mában,
Örvényekben
És csodákban,
Sebes áram:
Lelked tükre
Áttetsző,
Vagy
Fáradt,
Szürke
Minden hullám
Élni tanít,
Minden csepp
Jelent valamit,
Ha sorsodat
Kézben tartod,
Alámossa
Majd a partot...

A víz üzen:
Minden gyerek
Vízből fakad,
Vízben lebeg,
Anyaméhben,
Mint az álom
Lebeg
Üres
Éjszakákon.

Az esőben,
Örök kincsben,
Minden cseppben
Ott az Isten.







JÓZSEF ATTILA


Ha eljönnél hozzám,
Egyszer, csak egy szóra,
Legmerészebb álmom válhatna valóra,
Levenném kabátod, levenném cipődet,
S csak néznélek hosszan.

Sorsodból a sorsom,
Mint patak, kiárad,
Bár boldogabban éltem, s élhetek Tenálad
De mint meg nem értett s meg nem becsült ember
Keresztedet hordom...

Azt hiszi, úgy van jól,
A megkínzott gyermek,
Akit mások régi bűneiért vernek,
Ő magát okolja, s csak sokkal későbben
Látja, áldozat volt.

Vigaszod nem volt más,
Csak a vak szerelmek,
Vagy szerelmek helyett üdvöt hozó kelyhek,
Bár lehettem volna testvéred a kínban,
Vagy egy megértő társ.

Nem szerettek Téged,
S nem tudtál szeretni
Álmokat kergettél, nem tudtál nevetni,
Nem hozott enyhülést az áhított kéj sem,
S elolvadt a fényben







KILINCSVÉGEN LÓG A NYÁR


Kilincsvégen lóg a nyár,
S újra vár, újra vár,
Útra kél a napsugár
S táncot jár, táncot jár.

Az égbolt kékes-fehér
S fúj a szél, fúj a szél
ereinkben forr a vér,
És zenél és zenél.

Itt-ott sárga villanás,
mily varázs, mily varázs,
ahogy zümmög egy darázs,
cikázó látomás.

Falu végen karcsú fák,
Sok-sok ág, sok-sok ág,
árnyékukban sok virág,
lelassult, hűs Világ.

A fák alatt karcsú út
Merre fut, merre fut?
Aki rálép hova jut
Elhagyván a falut?

Tündérkertben mennyi kincs!
Párja sincs, párja sincs,
indulnom kell, mese nincs,
lehull már a bilincs...

Messze, távol délibáb,
S új csodák, új csodák,
merre menjek hát tovább,
furcsa vágy, furcsa vágy?







KI MONDJA MEG?


Ki mondja meg, merre menjek,
Mennyit bírok, mennyit merjek?
Ki segít nekem, ha szépen,
alázattal én megkérem,
segítsen nekem túlélni,
tenni, hinni és remélni?
Ki segít, hogyha már nincsen
Semmi álmom, semmi kincsem?
Kire nézzek, kihez szóljak?
Kinek lábához omoljak?
ki kísér el, ha elvesztem,
ki cipelné a keresztem?
Ki biztat, hogyha megállok,
fáradtan, én, vén zarándok,
éjfekete rémképekkel,
lelkemben ezernyi sebbel,
ki csitítgat, ki vigasztal,
ki biztat és ki magasztal,
ki mosolyog, ki hisz bennem,
ki mondja meg, mit kell tennem?

Nincsen múzsa, nincs tehetség,
Szenvedés van, múlt és emlék,
Rettegés kegyetlen mától,
Rettegés szörnyű haláltól.







KÖNYÖRGÉS


Teérted vártam a
beteljesülésre,
Lobogásra, táncra,
szabad repülésre,Miattad vágytam a
szent feloldozásra,
Hősies halálra
és feltámadásra
Teérted magamat
olykor megaláztam,
Zuhantam, rettegtem,
közben mindig fáztam,
Rózsatőről nekem
csak a tüske jutott,
Ezer üveggolyó
- álmom szertefutott,
Ígértél te otthont,
ígértél csillagot,
Ígértél koszorút,
hitet és templomot.
Ígértél szivárványt,
ragyogó színeket,
szánni való szívem
mégis lapul, beteg.
Megtapostál százszor
az útnak porában,
meghajoltam százszor
dühöd viharában.
Elszállt éveimért,
békét kérnék, végre,
elhervadt vágyakért
áldásod, cserébe,
álmodozás helyett
végre ébrenlétet,
adj már nékem, Múzsám,
végre menedéket!







LEMONDÁS


A vén Hold ma is csak egy sárga köménymag,
emlékköves úton hosszan elkísér,
felveszem az estét csillogó páncélnak,
mindig akad álom, mely újat ígér.

Ablakodból a fény kifolyik a földre,
elmosódott szélű, amorf pocsolya,
rácsuktad az ajtót a ringató csöndre,
mosolyod mostmár a győztes mosolya.

Tudom, jobb neked, ha hazudsz önmagadnak,
emléked csak ködös képek halmaza,
szavaim a közöny ágán fönnakadnak,
nélküled, mondd, hová mehetnék haza?







MINDIG PIROS


Mindíg piros
A tiszta vér.
Amíg folyik.
Mindenkinél.
Egyenlőnek
Teremtetett
Mindenki, kit
Idevetett
A véletlen,
A Jóisten,
Ki tudja?
Talán nincsen
Senki ott fönt.
Csak mi itt lent.
Kint a kétely,
Remény itt bent...
Mindíg piros
A vér színe.
Míg dobog az
Ember szíve.
Kémleljük a
Fakó eget,
Mondogatjuk
Épp eleget:
Jogunk van a
Szabadsághoz,
Az élethez,
Biztonsághoz,
Egészséghez,
Boldogsághoz,
Aztán csendes
Szép halálhoz.
Repkedünk a
Hálók között,
Minden lezárt.
Minden kötött.
Mindíg piros
A tiszta vér.
Az ember fél.
Mégis remél.
Te se gondold
Többnek magad.
Idő a zár,
Hit a lakat.







MÚLTAM ELŐL


Múltam elől menekültem hozzád,
kérlek, fogd a kezemet és védj meg,
ami fontos volt, már elvesztettem,
hadd tartsalak magamnak meg téged.

Magányomban menekültem hozzád,
magam sem tudom még mit érzek,
nem tudom még, mit kívánok tőled,
szomorún, de bizakodva nézlek.

Megtört szívvel menekültem hozzád,
ígéretek, hűség mit sem érnek,
ami fontos volt már elvesztettem,
te próbáld hát megkeresni, kérlek.







NEM AZÉRT


Nem azért
szeretlek
kergetlek
kereslek
hanem azzal
együtt
annak ellenére
mégis
és én is
hiszek a jeleknek
felvettél
tartottál
neveltél
rámégtél
sötéten
sötétben
a fényben
kiégtem
meg féltem
reméltem
nem érted
énértem
félek és
tán érted
a csendet
a
rendet
a
trendet
a
szennyet
de
leléptem
mert vártalak
várlak
a
csönd alatt
mert vagy
de mondd minek
vagy
csak egy senkinek
gyászolnék
nem lehet
vállalnék
terheket
amíg élsz
nem tudok
csak futok
csak futok
utánad
könnyeim
izzadságcseppekként
remegnek
sósan
száradó
sósav
vagy Hypo
kimarja
lemarja
szétmarja
arcom
szívem
lemossa
szétmossa
felmossa
mindenki
leszarja.







NÉGYSOROS
(Pilinszky Jánosnak)


Szúrós szavak a rég elmúlt időkből.
Apró hullámok a hideg tejen.
Saját fejfádat te faragod kőből.
Alvadt vér a jelen.







ÖSSZEKAPASZKODVA


Valaki régóta követ
Az utamon,
Lépésről lépésre,
Keze a vállamon,
Valaha ismertem,
Valaha szerettem,
Úgy rémlik, kértem is,
Maradjon mellettem,
De az út rögös lett,
Hosszabb, mint gondoltam,
Én sem vagyok már oly
Vakmerő, mint voltam,
Bezárult a szívem,
De ő csak jön velem,
Szólnék, de nem tudok,
Küldeni nem merem.

Ki tudja mért van itt,
Ki tudja, mit vár még,
Ha szívéhez egyszer
Új utat találnék,
Megkérdezném talán,
miért hisz még bennem?
Miért nem enged el,
hogyha el kell mennem?

Összekapaszkodva
Lépkedünk és tudom,
sokáig így lesz még:
keze a vállamon,
szótlanul s remélve
hogy túl a közönyön,

megállok majd egyszer,
s mindezt megköszönöm.







POST MORTEM


Nem akarok a föld gyomrában
rohadni
nem
kell
márvány kőlap, virág, vagy kereszt,
remélem könnyű lesz nektek elfogadni,
hogy mi eddig tartott,
végleg
elereszt.

Tisztulni akarok,
dobjatok a tűzbe,
hadd legyek
füstfelhő, pernye, hamu, por,
csak dalban maradjak,
emlékekbe fűzve,
ne
legyen
imádság, vagy halotti tor.

Két kiló
hamumat
szórjátok a szélbe,
s mazsolaszín égen, üstökös legyek,
olvadjak
pörögve a díszletbe,
végre,
szippantsanak be a
végtelen terek.







RÖVID


Sárga nyárban, ezüst télben,
Napsütésben, jégverésben,
Hóviharban, fagyba zártan,
Úton voltam, mégis vártam.

Csipkés télben, tüzes nyárban,
Jártam száz ország porában,
Megtisztultan, csendbe zártan,
Csupaszon hazataláltam.







SEMMI(TOLÓGIA)


Csúszós éj:
pikkelyes
cseppfolyós
bodzaköd
egybeköt
félrelök
szédülök
szédülök
semmit a
semmi-
be mos-
na, ha
mostoha
foltokat
oldana
toldana
mintha a
minta a
sebszínű
foltfolyam
volna még
párhuzam
régi vég
kisajtolt
toldalék
titkok meg
rejtjelek
aszfaltrajz-
rengeteg
nyílt örvényt
rejtenek
hangzuhany
szellemek
füstszínű
életek
savas-sós
fellegek
lyukas
tért
metszenek
lámpafény
kell ide
sehonnan
semmibe
ellened
ellenem
nélküled
nélkülem
üres kert
sóhajok
fulladunk
fulladok
fákkal halt
holnapok
pupillák
semmibe
tágulnak
semmire.







SZABADON


Szabadon szárnyalni
Szürke hétköznapok felett,
Átrepülni a kietlen s vad tájakon
Veled,
Összebújva, összeforrva,
Egy anyaggá összegyúrva,
Minden vágyam ez.







SZAKÍTÁS


Kávézó-faasztal-lámpa
Szemedben-szememben-lándzsa
Teagőz-suttogás-átok
Elnyomott-legyőzött-álmok
Fapadok-pincérek-emlék
Szétzúzott-kifacsart-egység
Szavaid-szavaim-szúrnak
Árnyékok-hosszúra-nyúlnak
Átadok-aláírsz-vádolsz
Vádollak-gyászollak-gyászolsz.
Tányérok-kabátok-ablak
Kapaszkodsz-elengedsz-hagylak.
Ismerős-gerincív-vége
Idegen-magányban-béke.
Elnyomott-szabadult-kínok
Szerettél-szeretlek-sírok.







SZERELMES VERS


Kezed bilincs kezemen,
szíved súly a szívemen,
mozdítani nem merem,
a létezés titok.

Szemed, mint nyáron az ég,
vihar előtt sötétkék,
végleg beleolvadnék,
az alázat titok.

Könnyed íze tengeríz,
ajkamon sós tengervíz,
mennybe és pokolba visz,
a szerelem titok.







SZERETLEK, TUDOD?


Szeretlek,
Tudod?
Mások eldobott álmait,
Megunt rongyait
Fel nem veszem
többé.
Elsodor a lét
Zavaros folyama messze,
Tőled sodor el
S válik hitem
köddé.
Szeretlek,
Tudod,
Lázas, beteg világomban
Amíg lélegzem,
Úgy szűrődsz át rajtam,
Mint csipkefüggönyön
a fény.
Szeretlek.
Tudod.
Messze kihunyt tegnapokban,
Elszürkült mában
Derengő jövőben
Hogy Te is létezel:
Remény.
.






SZIVÁRVÁNY


Szivárvány, mely ködös tükre
ívelt híd a végtelenbe,
volt az út, min elindultál,
amikor már angyal voltál,
messze mentél, messze szálltál,
és ha félúton megálltál,
láthattad, hogy néhány gyerek
ezer könnye földre pereg,
kiknek édes és jó voltál,
kiknek valaha daloltál...







SZORONGÁS (?)


Pusztító harcaim önmagammal vívom:
megbánás és önvád éles kése vág,
áttetsző formákban a ragyogást hívom,
s piskótaszín hajnalt fest a külvilág.

Emlékezés-kavics pottyan a homályba,
a múlt mocsarába ismétlés vegyül,
mezítlábas múzsa surran a szobába,
s a lakkozott padlón csúszva elterül.

Az ablakon kívül szétfutnak az utcák,
üzletek kavarnak tarka fényeket,
illatos fák fejük lombkeretbe dugják,
cipőkre virágok nyomnak bélyeget.

Ne fordítsunk folyton a jelennek hátat,
múltból megszületve jobbat érdemel,
minden pillanatból lehetőség árad,
ne a jövőt jósold, az nem érdekel!







SZENT IVÁN ÉJ


Hold ha ledobja fényfonalát
bontsd ki hajadnak éjfonatát
kémlelj merészen rejtjeleket
titkokat súgó vad szeleket
érezd az égbolt veled forog
benned varázslók vére csorog
míg mész a dombra réteken át
öleld meg néhány tölgy derekát
szedj kosaradba gyógyfüveket
életvíz töltse csöpp üveged
pázsit ha surrog lépted alatt
ruhádra pókháló ha ragad
énekelj lesnek kobold-szemek
virágzó páfrány magja pereg
gyújts tüzet megszentelt pillanat
pernye-pillangók most a szavak

- félelmet égetnek
a lángok
hajnali hamu
csendje áldott -

tűzben fonnyasztva szent a gyümölcs
titkaid őrizd tűzszemű bölcs.







SZÉCSI MARGITNAK


Fehér galambot szikrázó télben,
fekete hollót végtelen éjben
nem látni lentről, szállhatsz az égig,
homlokod íve hiába fénylik,
ingeddel cibálhat égi örvény,
ez a szabadság nem földi törvény,
üldözött álmok, szurkáló fények,
emberi sorstól eltérő lényeg,
nyurga alakkal, állad felszegve,
írást kerestél köddel lebegve,
könnyeid mosták szépre a Földet,
ezüstre festve a pőre csöndet,
majd megtisztultan, csibész-apáca,
zuhantál széles, hullámzó tájra,
csillagot ember élve nem érhet,
súrlódás-forró mélység eléget.







TUDOD


Tudod,
mindent
megírtak
már
százszor,
a
szavakkal
te
akárhogy
játszol,
képzeleted
is
akárhogy
táncol,
minden
mondat
láncra
verve
lépked,
minden
sor
időbe
zárt
kísértet...







AZ UTOLSÓ TALÁLKA


Tóparton egy kis padon :
- Te én ezt nem folytatom...
Lanyha szellő lengedez
- De, hát azt mondtad, szeretsz...
Hangol egy utcazenész
- Hidd el, nekem is nehéz...
Távol egy gyermek nevet
- De az asszony nem szeret !
Tompák az utcazajok
- Igen, magányos vagyok...
Dörren az ég egy nagyot
- Azt ígérted, elhagyod!
Az eső is elered
- Ott vannak a gyerekek...
A por vízzel elegyül
- Nem hagyhatsz itt egyedül!
Esernyők fejek felett
- Ezt tovább így nem lehet...
A Liget napfénytelen
- Mi lesz akkor énvelem?
Tető alá fut a nép
- Valaki helyembe lép...
Lassan már minden tocsog.
- Nem lehetsz ilyen mocsok!
Villám villan fényesen
- Nyugodj már meg, édesem!
Sár csorog lábszárakon
- Nem úszod meg szárazon!
Végre itt egy menedék
- Jaj, tudod, a csemeték...
Átázott a széldzseki
- Nem mondtad el még neki?
Sokan állnak egy helyen
- Elolvasta a csetem.
És mindenki nyugtalan
- Akkor megölöm magam!
A férfi taxinak int
- Ne fenyegess már megint!

A nő forgatja a szemét
- Tönkreteszlek, te szemét!
A srác beül a kocsiba
- Untalak már, te liba!







AZ ÚT


Ha szenvedély helyet
Nyugodt esték várnak,
Nem vagy ellensége
Osonó halálnak,
Viseled a csendet,
Kinézel az éjbe,
Nem rettent már az út
Láthatatlan vége,
Nem futsz már szertelen
Vágyaid nyomában,
Jövőben nem hiszel,
Inkább csak a mában,
Nem csábít ezernyi
Titokzatos szépség,
Társaid: szerénység,
Készség és reménység,
Amilyen vakmerő
Harcos ifú voltál,
Olyan szelíd lettél,
Ki figyel és szolgál,
Ha már elmosolyodsz
Apró kis csodákon,
S lelked könnyűvé lesz,
Mint egy édes álom,
Tudni fogod: mindent
Megértettél végre,
Akkor majd kilépsz az
Árnyékból a fénybe.







ÜZENET


Jégpalástban látlak
ragyogó fényhíd
széléről csodállak
szemed elnémít
hószirom kezedben
fagyott virágom
a tekintetedben
legelső álmom.
Te mindig csak adtál
sohasem kértél
rég belefáradtál
rosszat dicsértél
és mert alig éltél,
szeretni nem tudsz
tőlem mindig féltél
előlem elfutsz.
Feldereng a holnap
ködös örvénye
sápadt teliholdnak
ezüstös fénye
sebeidből épült
szélén utamnak
hófelhővé szépült
árnyak suhannak.







A VALÓDI ISTEN


A fájdalom olyan isten,
Amelyhez hasonló nincsen,
Mindent átsző, mindent ural,
Van, hogy az ember belehal,

Nem tudsz ellene mit tenni,
kínokban kell továbbmenni,
és ha tested gyötört, fáradt,
nem hallja meg az imádat.

Nincs más Isten, mely a vérben
Tovakúszik minden érben,
csontba, húsba velőbe mar,
felöklel, mint ezer agyar.

A fájdalom olyan Isten,
amelyhez hasonló nincsen,
van, hogy mindent elvesz tőled,
eleven kín lesz belőled,

megbénít és rádtelepszik
teljes súlyával rád fekszik,
követelhet, megalázhat
tönkretehet, meggyalázhat,

Imádkozz hát, hátha hallja,
s másfelé nyúl ezer karja,
mást szemel ki ezer szeme,
s békét köthetsz néha vele.

A fajdalom olyan Isten,
amelyhez hasonló nincsen,
nem tudhatod, mikor támad,
s mikor tested egyre fárad

ő barmikor visszatérhet
és ahogy múlnak az évek
egyszer te is be kell lássad,
a leghűségesebb társad....







VALLOMÁS


Beinni a csendet:
mindig erre vártam,
vagy Holdat őrizni
egy vizespohárban,
toronyszobát lakni
egy magas kővárban,
s hűvösen szeretni
a tomboló nyárban.

Áldani az alkonyt:
mindig ezt reméltem,
mégis közben hajnalt,
kikeletet kértem,
s most nyúlnak az árnyak,
azt hiszem, megértem,
hiszen mindig tudtam,
eljössz egyszer értem.







VÁNDORÉNEK


És onnan is továbbmentem,
ahol a Nap felragyog,
továbbmentem, énekelve,
s feledve, mit elhagyok.

Hajam felhő, lágy uszálya
szétterül a vállamon,
az út hosszú és magányos.
Ez a sorsom. Vállalom.

Nem tudom, hogy szeretem-e?
Megyek, s így magam vagyok.
Kabátom az estéli ég,
s gombok rajt a csillagok...







VIRRADAT


Kint az utcán, nyirkos csendben,
ketrecbe zárt virradat,
körmeivel némán tépi,
szaggatja a zárt falat:
feketeség lassan rebben,
átereszt ezernyi neszt,
s fénysávokban imbolyogva
pirosan vérezni kezd.
Bús aszfalton tűzijáték,
mézsárga színű csoda:
Mint rakéta pattan széjjel,
utcai lámpák sora,
Dohos szagú kapualjban
zizegve motoz a szél
újságpapírt cirógatva,
titkot sejtve útra kél,
Sötét éj függönye lebben,
Dideregve ballagok,
házak között, szűk utcákon,
álmosak a hajnalok.
Rémálmoktól menekülve
Amíg mások alszanak
Álmatlanul, szürkeségben
Halványuló ég alatt,
Álmatlanul, szürkeségben,
dideregve ballagok,
emlékekbe temetkezve
papírzörgést hallgatok,
beteg szívem ritmusára
lelkemben a múlt zenél,
zavarosan, pontatlanul
minden szavad bennem él,
bátor voltam, meginogtam,
mit adtál, nem volt elég,
de már sejtem, tíz év múltán:
minden vágy egyszer elég,
oly mindegy már, hogy ki voltál,
végtelen a bánatom,
ifjúságom nem jön vissza,
önmagamat siratom...
nem tudom, hogy merre mentél,
sorsod szele merre vitt,
de Te is most élsz a Földön,
Ez megnyugtat egy kicsit,
a szívem már rég kiégett,
napom rég leáldozott,
azt hiszem, hogy jobb, ha nem látsz,
hisz minden megváltozott...












 
 
0 komment , kategória:  Túri A. Zsuzsa  
Horváth M. Zsuzsanna versei
  2019-10-17 19:00:49, csütörtök
 
 




HORVÁTH M. ZSUZSANNA VERSEI


Link








ANYÁK NAPJÁN


Hozzád megyek, drága jó Édesanyám,
léptem koppan, a temető kitaposott útján.
Örökzöld fenyők, mohák övezte kövek,
szívem dobban, a sírodhoz jövet.

Itt pihensz, már régen, hideg hantok alatt,
gyermeki szívem fáj, mindig veled marad.
Harmatcseppes rózsa, hófehér szirma,
Anyák napján ezt teszem a sírodra.

Napfényben megcsillanó, rideg márványlap,
gyöngyszemkönnyem hull, megállíthatatlan.
Semmi nem olyan, mint egykor volt hajdanán,
az emlékeknek a lelkembe' nincs hervadás.







BARÁTOT ELDOBNI...


Barátot eldobni, szívedből törölni vétek!
Mielőtt cselekszel, gondolkodj el kérlek!
Mérlegeld a tetted súlyát,
sárba ne taposd a barátság mivoltát!
Emlékeket őrizd, ne felejtsd soha,
talán egy szép napon felébreszt a lélek vihara!
A múlt elkísér a sírig, feledni nem lehet.
A gonoszság lelket tép, rontásba vezet.
Jegyezd meg jól! Barátot ki választ egy életre teszi,
a kapocs erős nem tépheti el senki.
Csak a hazugság dönti le e gátat,
akkor önmagad csapod be, már nincs bocsánat!
Amit tettél elkísér a sírig, lelked megnyugvást keres,
de a bűn széjjel tépi.
A halál sem megváltás, a pecsét rajtad marad!
Éltedben gondolkozz, keresd a kivezető utat!







BARÁTSÁGOM...


Barátságom csokrát Neked adom,
csukd be a szemed és láthatod,

Szívem szeretetét kötöttem bele,
ha ránézel: tőlem emlék legyen.

Könnyen elhervad-e virág,
az igaz barát mindig melletted áll







BARÁTSÁGRÓL...


... ha szívedben
az érzés tiszta
szavaid sosem
vonod vissza.
Barátság szép
dolog, de
a bántó szó
szívekbe éles
tőrt szúró.
Örökké fáj éget, az
emlékképek
megkopottá érnek.
Barátnak hazudni vétek,
erre soha nem vinne
rá a lélek.
A gyűlölet megöl,
magányba dönt,
parázsként éget,
igaz barátnak senki
nem választ, hidd
el nékem!
A becsület érték, hát
eljátszani vétek!
A szépre a jóra
tanítson az élet téged!
A bánat könnye
szemedből ne hulljon!
Szívedbe szeretet
lakozzon!
Bocsánat e szó
bűvös varázs...
szívedről a nehéz kő
a porba hull alá.
Feloldozásra lelsz,
szeretni tudsz végre!
S rájössz, milyen
gyönyörű is az élet!
- Az igaz barát kincs,
eldobni vétek!
Kérlek e pár sort
vésd a szívedbe, mert
ez a való, a nagybetűs élet! -







ELHAGYOTTAN


Két elhagyott kisleány,
könnyezve édesanyjára vár.
Kezükben illatos virág,
akinek adnák messze jár...

Nem szeret, elment régen,
szíve szeretetet nem érez.
Zokogva egymást ölelik,
szirmokra hullatják könnyeik.

- Édesanya, miért tetted?
kicsi szívünk összetörted.
Anyák napján kit köszöntsünk?
Ne hagyd, hogy elfelejtsünk!

Várunk reád... szeretünk,
szellővel neked üzenünk.







EMLÉKEZEM


Mit mondhatnék nincs szavam,
elbúcsúzni nem tudtam.
Szíved nem ért, ajkad néma,
emlékezem most a jóra.

Fagyos a föld ami betakar,
a mélybe zár, hangtalan.
Bánat járja át a szívem,
érted kiált szüntelen.

Messze jársz, nem hallod,
hideg föld az otthonod.
Betakarlak sok virággal,
rózsával és tulipánnal.

Hiányod fáj úgy sajog,
elmentél egy hajnalon.
Találkozunk majd tudom,
átölel még két karom.

Most búcsúzom siratlak,
örökre szívembe zártalak.
Halk sóhaj az ajkamon,
szeretlek, hiányzol nagyon.







EMLÉKFOSZLÁNYOK...


Kicsi falumba oly
sokszor visszavágyok.
Régi idők emlékképét,
gondolatba' ma is látom.
Szívemben őrzöm a gyermekkor
boldog, gondtalan évét.
Szülőfalum fák között megbúvó
hívogató létét.
Rétek, erdők, patakok,
tölgyerdő közt,
Rába folyó kanyarog.
Hívogat a csend a madárének,
megpihenni mindig hazatérek.
Léleksimogató e táj látványa,
esti égen fénylő csillagok varázsa.
Szememből az öröm könnye hull,
ismerős ösvényen, sétára hív a múlt.
Gyermekkor őrzői, meseszőtte
álmok, tornácos kicsi ház,
feltörő emlékfoszlányok.
Búcsúzom, visszatérek még,
kicsi falum örökké a szívemben élsz.







EMLÉK MA MÁR...


Barátok hamis
mosollyal a
szemembe néztek.
Múltat idéző emlékek,
a felszínre törtek.
Mindaz, ami szép volt, elmúlt,
mára a hazug szó halványult.
Barátságnak indult, de
nézd mi lett belőle?
Az emlékvarázst a harag,
a gyűlölet átszőtte.
Másképp is lehetne,
ha marad a becsület...
- Az én szívemmel játszani,
becsapni nem lehet!
Lelkemet sárba taposni,
megalázni nem engedem! -
A barátság más, ma
már csak emlék nekem.







EMLÉKMORZSÁK


Léleksimogató, emlékmorzsák a sírig kísérnek,
gyermekkorom képei, mélyen a szívemben élnek.
Szülői ház kertje hívogat, visszavár,
vén diófa alatt szúette pad árván áll.
Titkok őrzői, meseszőtte álmok,
fodrozó felhőkkel rég tovaszálltak.
Gyermekből felnőtt lett, életútján messze jár,
kóbor szíve megpihenni e kedves helyre visszajár.
Öreg fák alatt, szárnyal a gondolat...
Gyöngyszemkönnyem hull, az emlék örökké velem marad.
Kezembe' tartom, e drága föld hantját,
emlékként őrzöm a gyermekkor varázsát.







ESTI KÉP


Bármerre nézek, csodás az esti kép,
fényárban, ünnepi díszben úszik a tér.
Gondoljunk rájuk: kik magányos lelkek,
ölelést, simogatást csak ennyit kérnek.

Szemükben bánat, szomorúság látszik,
arcukon könnycsepp, kezük reszket, fázik.
Fenyőágra csillogó hópihék szállnak,
üveggömbön a fény játékává válnak...

...csillagfényes éjszaka, mindent betakar,
szívekből fájdalmat, bánatot elzavar.
Dolgos, fáradt kéz a másikat szorítja,
hálát rebeg, tekintetét felé fordítja.







ÉDESANYA MA OTTHON JÁRTAM...


Édesanya ma otthon jártam,
szülői ház kertjében
pünkösdirózsát csodáltam.
Kedves virág rég ültetted,
a sírodra ebből csokrot kötöttem.
Harmatcsepp a virágszirmon,
szívemben örök a fájdalom.
Gyöngyszem cseppként
könnyem hullik, zokogok...
a fejfádra ráborulok.
Fáj az emlék, ha rád gondolok,
Napsugara csillan a szirmokon.
A sírkertben béke honol,
a lelkemre gyász borul.
Csak még egyszer visszajönnél,
fáradt kézzel átölelnél.
Úgy ahogy régen tetted,
emlékeket sosem felejtem.
Édesanya a legdrágább kincs voltál,
e jóságos szív most fentről vigyáz rám.
Köszönöm hogy értem éltél,
szerettél és dédelgettél.
Mázsányi súly a lelkem nyomja,
a fekete föld a tested takarja.
Búcsúzom bár szívem szakad,
szeretetcsokrom nálad marad.
Imám meghallgatásra talál,
a felhőkön túl várjál reám.
Isten veled Édesanyám!







ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE


Édesanyám, emlékszel?
- féltőn őrizted léptem'. -
Hol van az a kicsi lány
kire oly rég vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott.
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek.
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak: fényes csillag képed!
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

Köszönöm hogy szerettél
s az édesanyám te lettél.
Örökre szívembe zártalak,
mely őriz mint a várfalak.







A FÉNY JÁTSZIK...


Táncot járó fénynyalábok,
simogatnak, most erre vágyok.
Körös - körül bokor és levél,
a természet hív, gyere ne félj!

Kidőlt törzset moha ölel,
gyenge ágat vihar tördel.
Levél zizzen fejem fölött,
fény játszik a lombok között.

Sárga ringó virágtenger,
ámulatba ejt most engem.
Napsugara reám ragyog:
látod milyen boldog vagyok?

Távolban az Alpok látszik,
ködfátylon át a fény játszik.
A játéka elbűvölő...
csodás érzés felemelő.







GONDOLATOM NÁLAD JÁR...


Gondolatom nálad jár, vajon
a hajnal fénye óv és vigyáz-e Rád?
Felderengnek a képek,
kicsi falunk, a gyermekkor,
mind - mind téged idéznek.
Ajkad most néma, miden fáj,
érzem a jó Isten veled van,
hited átsegít az élet viharán.
Könnyzápor arcom mossa,
emlékfoszlányok élednek újra.
Vártam a találkozást véled,
a betegség híre mindent összetépet,
Némák, hosszúak számomra a napok,
lehunyt pilláim mögött, zavaros kép tolong.
- Küzdjél a harcot, ne add fel,
halk a szívdobbanás, de élned kell! -
Messze vagy tőlem, én lélekben veled,
vigaszként átölel féltő, baráti kezem.
Kérem az Urat, imám fohászom hozzá száll,
jóságos édesanyát segítsd minden bajon át.
Ő olyan jó,csillogó gyöngyszem a lelke,
szeretet csillagporát szeretteire, még sokáig hintse.







A HAJNAL...


A hajnal ébren talál,
a szívem fáj.
Éjjel még velem voltál,
de már messze jársz.
Reád gondolok: az emlékek
frissek még.
Egy halk sóhajom szellővel
küldöm feléd.
Lábamat érinti a folyó
lágy hulláma,
Napsugara csillan,
a habok fodrába'.
Lenyűgöző e látvány,
a táj szépsége.
Fodrozó felhők tánca
káprázó élménye.
Szememből egy könnycsepp
a hullámzó vízbe,
...gyöngyszemként gördül,
alá hull a mélybe.







HAJNAL FÉNYE


Bíborszínű hajnal fénye,
az égboltnak azúrkékje.
Enyhet hozó hűvös szellő,
simogató, melengető.

Incselkedő felhőfodrok,
fénysugárral bújócskázók.
Dombok mögött tova szökők,
szellő hátán vissza jövők.

- Úgy szeretnék eső lenni,
fát virágot megöntözni.
Napsugárral cirógatni,
esőcseppel éltet adni. -

Hajnal fénye hívogató,
színkavalkád csalogató.
Madártrilla, varázsének,
a természet velem ébred







HAGYD, HOGY FELEJTSEK!


Az emberi gonoszság határtalan,
évek múlnak, de a szavak marnak.
Szeretet, bizalom e szívben nincsen,
gyűlölet élteti, magány a része.
Bíztam emberekben, megfizettem érte,
bizalmat, szeretetet adtam cserébe.
Bántás, megvetés volt az ára,
őszinte barátság a lélek varázsa.
A múlt képei, még ma is fájnak,
a jóságért cserébe fizettem nagy árat.
Szeretethíd a lélek kapcsa,
két szív találkozásának pontja.
Az igaz barát elkísér a sírig,
melletted áll, ha a könnyed hullik.
A köztük álló gonosz, megöli a szívet,
a bűnös lélek nem érzi mi az amit vétett.
- Istenem! Hagyd, hogy felejtsek végre!







HAMIS EMLÉKKÉPEK


Arcok, amit nem feledek soha,
a múlt emlékeit hozza vissza.
Ismerős, barát mindegy ma már,
ami volt foszlány, talány...
Hamis a mosoly, a szem árulkodó,
álca mögött gúnyosan megbújó.
Becsületet, őszinteséget adtál,
tőlük mégis gyűlöletet kaptál.
Ne feledd, az élet néha kegyetlen,
de az igaz barátok őszinték, szeretnek!
A kép csak emlék, nézed de nem felel,
szíved békével, jósággal van tele.
A bizalom drága kincs, van ki ezt nem érzi,
a szívharagot jó messze kell űzni!
Hamis, csalóka árnyak, vissza-vissza térnek,
a távoli képek mára, lélekszirommá értek.







ILLATOT ONTÓ...


Illatot ontó, pompázó virág,
lila, fehér színe vakító varázs.
Orgonabokor a kertemben,
drága édesanyámnak
szeretetcsokrot kötök belőle.


Bódító szirmokon, harmatcsepp csillan,
cseppenként hull, a hajnallal elillan.
Nap fénye cirógató, éltet adó szőttes,
ölelő fényköntöse, aranyló-szöszke.







JÁRATLAN ÚT


Nehéz a szívem,
lelkemben bánat dúl,
kimondatlan szó,
a torkomba fúl.

Istenem, mit tegyek,
merre menjek?
Nyújtsd felém kezed,
mutasd az utat,
a járható felé vezess!

Nyugalomra vágyom,
lelkem fáj, sírás
szorítja a torkom.
Harcolok, de meddig bírom?
Nem tudom.

Kitaposott ösvényt,
végig követem.
A járatlan út örvény,
érzem, nélküled,
eltévedek, elveszek.

Imára kulcsolom kezem,
Fohászom hallgasd...
Óh, segíts Istenem!







JÖJJ VELEM...


Jöjj most velem sétára hívlak
Távolban a Gyöngyös patak hídja
Betonrengeteg néma szürkeség
Zajos zsúfolt nekem e városrész.

Derkovits Gyuláról kapta a nevét
Bronzba öntött szobra oly szerény,
Város szülöttjeként: a festő-ecsetjét
Könyvtár és iskola őrzi emlékét.

A városon Borostyánkő út vezet
Római kori Iseum kőrengeteg.
A karnevál hűen őrzi a múltat
Történelme évente örök forgatag.

Savaria a Nyugat Királynője
Ókori város mégis szeretem,
Sétáló utcáján ha végig megyek
Parányi sziget hív oda, érkezem:

Csónakázó tó a fényben megcsillan
Ringó víztükrön hattyú-pár elillan.
Partján bokrok fűzfák gyerekek,
Kacagva kacsákat kenyérrel etetnek.

Ismerős hűs árnyas park hívogat
Tölgyfái alatt éltem át titkokat.
Emlékek: mint múltam részeit,
Szívembe zártam színes képeit.







KÉSŐ MÁR...


Barátsággal visszaélni
sosem szabad.
Az igaz barát mindig
melletted marad.
A hamis, képmutató
nem mer a szemedbe nézni.
Fájdalmat okoz, ne
sajnáld,
el kell őt feledni!
Az idő gyógyír mindenre,
a lelkiismeret büntet helyette.
Akkor már késő a könny,
a megbánás...
Rájössz majd ki voltam,
már nincs megbocsátás.
Könnyű bántani, sárba taposni,
aki nem szól vissza,
igaz barátnak hitt évek óta.
Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,
érzelmekkel játszani kár!
A barátságnak vége,
visszaút nincs,
apró szilánkokra hullott a szív.
A becsület többet ér mindennél,
érző kebel, már semmit nem remél.
Csalódás felnyitotta a szemem,
hazug barát, már nem kell nekem!







KÖNNYEM FOLYIK...


Szomorúan rád gondolok,
nem vagy velem, felzokogok.
Szeretnélek köszönteni,
hozzád bújni, megölelni.

Simogatni fáradt kezed,
virágcsokrot adni neked.
Könnyem folyik, nem tehetem,
emlékképek élnek bennem.

Édesanya messze mentél,
hideg földben megpihentél.
Tested immár hantok alatt,
a szívem fáj majd megszakad.

Sírodra most rózsát teszek,
könnycsepp csillog, reá pereg.
Anyák napján tőlem kapod,
szeretlek, míg szívem dobog.







KÖSZÖNÖM...


Köszönöm, hogy te lettél,
Édesanyám, és felneveltél!
Szépre, jóra tanítottál,
magamra sosem hagytál.
Köszönöm, hogy vigasztaltál,
fáradt kézzel simogattál.
Mosolyogva reám néztél,
sírni soha nem engedtél.
Köszönöm, hogy szerettél,


értem oly sok jót tettél.
Szerető gyermeked voltam,
emberséget tőled kaptam.
Köszönöm, hogy voltál nekem,
szívemben őrzöm az emlékedet.
Velem leszel amíg dobog...
neved, halk sóhajjal mondom.







KÜZDJ


Rémálom gyötör lassan felébredek
Bénító érzés, ezt még nem ismerem.
Gondolkodom: ez vajon mi lehet?
Egyik kábulatból a másikba esek.
Félelemtől görcsbe rándul gyomrom
Remegve lesújtva, bénultan állok,
Bizonytalanság, kétely lesz úrrá rajtam
Különös, de eddig semmit nem tapasztaltam.
Némán állok: vajon most mit tegyek
Döntöttem, a bajnak elébe megyek.
Elmém sebesen jár, de tettre-kész vagyok
Mikor az eredményt végre megkapom.
Szomorú az igazság, megmásíthatatlan a tény
Nincs elveszve minden, kérlek bízz és remélj...
-Mégis összeroppanok, ám segítő kéz nyúl felém-
Szedd össze magad! ne add fel, küzdj az életért!
Könnyeim' szégyellem elrejtem, senki ne lássa
Szívem a súly alatt megszakad bánatában
Mosolyogva mondom: meggyógyulok!
Végsőkig kitartok és küzdeni fogok
Belülről jön az erő, éltető mi énemből fakad
Kezem ökölbe zárul s szorítom ajkamat
Még itt vagyok futok az álmom után
Könny fátyolon átcsillan a reménysugár.
Döntöttem:
Csatát vívok harcolok, és elveszni nem fogok.







MAGADRA MARADSZ!


Kár mássá formálni magad,
aki ismer úgyis tudja ki vagy.
A nevedet soha ne szégyelld,
hisz szerető szüleid adták néked.
Szemed lesütöd, az álnokság fátyla
csillogó íriszed fénysugarát bántja.
- Hova lett a célratörő,
becsületes, érző büszke nő?
Változz amíg nem késő! -
Barátok megvetnek, elhagynak,
becsülni, szeretni így már nem fognak.
Magadra maradsz, a sors néha kegyetlen,
egy igaz barát felkarolhat, segíthet.
Sárba tapostad kik melletted álltak,
idővel rájössz, de akkor már nincs bocsánat!
Bűnös lelked feloldozást nyerhet,
ereszkedj térdre, s imádkozzál kérlek.
A Jó Isten meghallgat, helyes útra vezet,
de ezért meg kell bánnod az összes bűnödet.
Gonoszság csíráját, lelkedből ha kitépted,
a megtisztult lélekbe szeretetfény költözhet.
Hittel élni, szeretni csak tiszta szívvel lehet!







A MOSOLY TOVÁBB ÉL A VIRÁGNÁL...


A mosoly tovább él a virágnál
A szeretet a kimondatlan szónál.
Az évek múlásával néha
halványul az érzés.
A múlt erőt adó, a jelen a való.
Gondolatok tettek
emlékmorzsát szőnek.
A lélek virága boldogságszirmokat teremhet.
A mosoly, a szeretet, szívedben lakozzon!
Gyöngyszemkönnyed messzire guruljon!
Élted virágát szeretet, megértés táplálja!
Kívánom, hogy a boldogságpillangó
része legyen e földi varázsnak!







MÚLTAM...


Múltam, jelenem, jövőm,
sokszor felszínre törők.
Emlékek velem lesznek,
szívemben, amíg élek.

Megbántottak durva szóval,
hamis, csalóka mosollyal.
Álmok ábrándok tovaszálltak,
régmúlt árnyképévé váltak.

Jelenben élek, de tova lépek,
nem adom fel: a célom elérem.
A jövőm rejtély ma még...
szép lesz, csak az enyém







A MÚLTAM RÉSZE...


Kövek között fehér, fényes csillagvirág,
imakönyvben őrzöm, a székelyföldi csodát.
Lelkemnek oly kedves, préselt gyöngyszemfátyol,
szemembe könnyet csal, a régmúlt feltárul...
Drága nagyanyám emlékként adta,
a szülőföldje kicsinyke darabja.
Havasi gyopár a múltam része,
vadregényes bércek fehér büszkesége.
Gyökereim kötnek e távoli tájhoz,
féltőn őrzött kincsem mindig megtalálom.
Sziklás csúcson, sűrű fenyvesek suhognak,
hegykoszorúk között patakok rohannak...
Szépséges völgyben áll, a nagyszüleim háza,
Hargita alján a nagy Székelyországban.
Gyermekkorom emlékeit, veszni nem hagyom,
a szívemben őrzöm míg élek, amíg dobog.






NAPLEMENTE

A lemenő Nap színjátéka
bíborvörös égi csoda.
Mint festőpalettán
a színek varázsa,
tova úszó felhők
álomszép látványa.

Eltűnnek a dombok mögött,
kopár, sziklás szirtek között.
Nap és Hold helyet cserél,
csillagfényes éjről mesél.

Pirinyó apró csillámvarázs,
izzó fényjátékuk megbabonáz.







PILLANATVARÁZS...


Csöppnyi pillanatvarázs...
szeretetet adni.
Minden rezdülésben
a csodát átélni.
Mosoly vagy
gyöngyszemkönnny,
mind a tiéd lehet.
Szívszeretet, ölelés,
felejthetetlen
perceket szerez.







PIROS PIPACS...


Piros pipacs égő vörös szirma,
langyos szellő simítja, ringatja.
Napfénye bíborszínnel öleli körbe,
vakító lángtenger, hajnalnak szépsége.
Nézem ámulva e virágcsodát,
a természet engem megbabonáz.
Mélyvörös szirmok közt, megbúvó
bimbós margaréta, hófehér fátyolszirma,
sárga gyöngyszem a porzója.
Színek kavalkádja, káprázatos álom,
ha tehetném, átölelném az egész világot.
Szeretetem szórnám, minden élőlényre,
felemelő érzés lenne, ha szívekben
ott ragyogna a jóság tiszta fénye.







REGGELI FÉNYBEN


Reggeli fényben vakító színvarázs,
a fák ágain, barackszín, fehér,
szirmot bontó, pompázó virág.
Bódító szirmokon, harmatcsepp csillan,
cseppenként aláhull, majd a hajnallal elillan.
Nap fénye cirógató, éltet adó szőttes,
ölelő fényköntöse, aranyló-szöszke.
Tavasz ébredése, rügyek pattanása,
madárka éneke virág fakadása.
Léleksimogató az ébresztő dallam,
szívet melengető a felkelő Nappal.







SORS...


Aluljáró sötét rejtekén,
szemetet fúj a szél szerteszét.
A sarokban egy koldus zenél,
bús énekét szellő hozza felém.
Az emberek kíváncsian nézik,
néhányan sajnos elítélik.
Ő ül némán és hallgat, lehulló
könnycseppje, emlék marad.
Mellélépek vigasztalom...
Szívesen segítek, ha hagyod!
- Kár, így szól. Életem
szánalmas, semmit nem ér,
kiket szerettem, elhagytak rég.
Szégyenpír ég az arcán,
rossz voltam tudom most már.
Büntetésül e sors jut nekem,
amíg élek vezekelek.
Ne! Ne add fel ily könnyen,
van kiút, hidd el: érzem.
Keress egy segítő kezet,
kérd a jó Istent, legyen veled.







SZÁZSZORSZÉP


Napsütötte réten jártam,
kis virágra találtam.
Százszorszép a neve,
álmodom most is vele.

Egyszerű,vagy gyönyörű,
kicsi szirmod,élethű.
Jön az este becsukod,
reggelre meg kinyitod.

Színed,fehér,rózsaszín,
ne csukd össze szirmaid.
Porzód sárga, apró gyöngy,
földre hulló sárga könny.

Szirmod szellő simogatja,
friss harmatcsepp cirógatja.
Csokrot kötök belőled,
százszorszép,ha engeded.







A SZERÉNYSÉG NEM MINDEN!


A szerénység nem minden, jónak is kell lenni,
senkinek nem ártani a helyes úton menni!
Néha eltévedsz, megbántasz barátot,
nem szégyen azt mondani: bocsánat!

Kezem nyújtom, segítek, ha kell,
szomorúság bánat, hagyjanak el!
A jó Istent kérjed legyen mindig veled,
a hited átsegít minden nehéz percen.

Becsületed ne sározza be bűn a harag,
szereteted szórd, őszinte ember maradj!
Szívedben gyűlölet soha ne legyen, ha
bántanak,akkor is bocsáss meg, szeress!

Hidd el jobb, szerényen élni, a gondot elűzni,
mindenkinek szeretetet adni, soha nem kérni!
Őszinte barát kezet nyújt segít, nem bánt téged,
ha rátalálsz becsüld meg, hisz életed egyszer éled!







SZÉDÜLT NAPRAFORGÓ


A Nap magasan jár fenn az égen,
sugara melegen cirógat, éget,
Szomjas a Föld, esőcseppre vágyik,
hűsítő zápor jöhetne máris!

Távolban nézem a sárga mezőt,
napraforgó tengernyi... szára erős.
Élénk színe vakító káprázat,
hervadt szirmai esőt várnának.

Hűs szellő simogatja lágyan...
Szédület ez, tán a napraforgó tánca?
A messzeségben tengernyi sárga pont,
beborul az ég, végre nyári záport hoz.







"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él.
Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség."







SZÍVEM DOBBANÁSA


Meredek magas sziklán állok,
alattam sötét mélység tátong.
Sebes sodrású folyó rohan...
hullámot vetve siet tova.

Lelkem háborog, könnyem folyik...
gyöngyszemként a mélybe hullik.
Rám borul a sötétség árnya,
egyedül vagyok az éjszakába'.

Fényes csillag ragyog felettem,
üres minden, nélküled elvesztem.
Háborgó víz hív csalogat...
könnyfátylon át nézem a habokat.

Pillám lehunyom: arcod látom,
kezed felém nyújtod, ez csak álom.
Hullámverés hangja felriaszt,
szívem dobbanása visszatart.







SZÜLETÉSNAPODRA


B oldog nap ma ez neked
O tthon vár reád, ki szeret.
L ágy szellő madarak dala,
D erű, s napfény arcod simogatja.
O tthon béke, szeretet, mindig vár,
G ondos, szerető, hűséges társ.

Sz avak helyett is beszél a szeme,
Ü zenő tekintete árulkodó lehet.
L egyen életed boldog és vidám,
E lőre tekints, a múlt sokszor fáj.
T udom jó vagy, szeretnek nagyon,
É des unokáid, ölelő karok.
S ose feledd, szeresd, véd őket,
N agyapa vagy, ők rajongnak érted.
A dd nekik mosolyod, simogató kezed,
P ára sose lepje csillogó szemed.
O lyan jó vagy, ők féltőn vigyáznak,
T e vagy a családban, kit örömmel várnak.







TAVASSZAL AZ ERDŐT JÁROM


Tavasszal az erdőt járom...
virágok közt szőtt álom,
távolban a sugarak fényjátéka,
ámulok, ez egy égi csoda.
Lágy fuvallat simogató...
arcomra mosolyt csaló.
Boldog vagyok, szárnyalok...
felszárad a könny, nincs fájdalom.
Lombkorona átölel, nyugalmat hoz,
szívem repes, boldog vagyok.

Életre kel a természet,
madár dalolja, szép az élet.


Harmatcsepp a fűszálon,
tavaszvarázs, nem álom.
Szirmot bont sok színes virág,
eléd tárul az ébredő világ.
Nincs ennél szebb ébresztő,
madártrilla, virágeső.
Napsugara cirógasson,
meleget és éltet adjon.
Szereteted szórjad szét,
kívánom, hogy boldog légy!







TAVASZRÓL ÁLMODOM...


Tavaszról álmodom,
Napsütötte rétről.
Harmatcseppes fűszálról,
szirmot bontó virágról.

Illatfelhő, madártrilla,
gyenge szellő fuvallat.
Hirdeti a tavasz jöttét,
hajnalpír és tücsökdal.

Léleksimogató...
tavaszváró képek.
Az álmom tovaszáll,
csalóka ábránd ébreszt.

Csendfoszlányok, képzelgések,
ködbeburkolt álmok.
Sziromszőtte jégvirágok,
enyhet hozó fuvallatra vártok.

Tavaszi álomkép, valósággá válik,
bimbót hozó gyümölcsfákon,
rigópár trillázik...







TAVASZ VARÁZSA


- Szürke, fagyos hideg tájon,
tavasztündér jöjj, varázsolj! -
Színes rétet, vadvirággal,
melengető Napsugárral.

Fecskepár az eresz alatt,
azt csicsergi itt a tavasz.
Szalmaszálat sárba tapaszt,
ágacskákból fészket ragaszt.

A természet nézd mily csodás,
csend nyugalom öleli át.
Fénysugár lombokkal játszik,
felhőfodrokkal hárfázik.

Sziromlevélre a harmat,
csüngő, gyöngyfűzért aggat.


Vízcseppek szivárvány tánca,
ezüst csipkés színvarázsa.

A tavasz színes ecsettel,
felhőt, azúrkék eget fest.
Ébredő bokrok s ágak
rózsaszín, hófehér fátylak.

Bimbók, rügyek gyenge ágon,
himbálóznak függőágyon.
Simogató napfényre vár,
szirmot bontó kicsi virág.

Színkavalkád, színes álom,
kikeleti örömmámor.
Földnek fagya felengedett,
tavasztündér megérkezett.








TÁVOLI EMLÉKKÉP...


Távoli emlékkép
megkopott a fénye,
bántó szavaid
a szívemig értek.
Hazug volt a szó,
a mosoly az ajkadon,
álca mögé bújó fájdalom.
Lelkedet a magány ketté tépi,
- hát lehet így őszintén
bárki szemébe nézni? -
Jóság csíráját ültesd
mélyen a szívedbe!
Szeretet fényét szórd
az emberekre!
- Ne feledd, csak így
érdemes élni!
Őszinte szívvel mindig
mindenhol, Ember lenni! -
Távoli emlékkép ma már...
mégis, csillog a fénye,
szeretetet olt az emberek szívébe.







TÉLAPÓ VÁRÁS


Havas a táj, gyorsan siklik a szán
víg móka kacagás, zeng tőle a határ.
Táncoló hópihék körbe-körbe szállnak
a gyerekek kedvesen a Télapóra várnak.

Rénszarvas-húzta szánon jön a Télapó
kicsiknek, nagyoknak ajándékot hozó.
Sok boldog szempár hálásan néz rá
örömtől könnycsepp hull a lába alá.

Mindenki kezében egy-egy ajándék
sietve kibontják: mit rejt? talány még.
Diót, mogyorót, csokit édességet...
virgács is látható - pirulva nézed.

Tovasiklik a szán, búcsút int a Télapó
vár reá sok gyermek, s közben hull a hó.
Belepi a tájat és minden hófehér
napfény csillan: szívekben kigyúl' a fény.







TÉLI ÁLOM


Hatalmas pelyhekben röpköd a hó
fákra telepszik súlya földig nyomó.
Vékony ágacska némán sír, s letörik
féltőn óvott madárfészek is ráesik.

Könyörülj tél! az élőlényeken fákon,
vár még rájuk hosszú téli álom.
Takarójuk puha fehér hó legyen
őrizd, védd őket sokáig éljenek.

Zúzmara fátyolként belepi a tájat
jeges hótakaró fénye felém árad.
Panaszos síró hangot hoz felém a szél
fázó madárka éneke a szívemig elér.

Keresem kutatom, végre rátalálok
tolla borzolt, csőre némán tátog.
Gyengéden fogom, ölelem magamhoz
szívemmel óvom, féltőn betakarom.










TÉLI KÉP


Madarak éheznek, fáznak,
jégbordás faágon állnak.
Dér szitál, reccsennek az ágak,
szárnysuhogással tova szállnak.

Hópelyhek tánca a széllel,
havon csillanó Napfénnyel.
Csipkét fon a fagy a fákra,
függönyként terül a téli tájra.

Amerre nézek vakító fehérség,
hószemcsét kavar a süvítő szél.
Jeges takaró fénye felém árad,
madárfészkek árván elhagyva állnak.










 
 
0 komment , kategória:  Horváth M. Zsuzsanna   
Stoffán György: Önvizsgálat, választások után…
  2019-10-16 23:00:31, szerda
 
 


-




Stoffán György: ÖNVIZSGÁLAT, VÁLASZTÁSOK UTÁN...
2019. október 14., hétfő


Ma reggel mindenki siránkozik, csodálkozik, vagy ostobán reménykedik... de senkinek nem jut eszébe, hogy felmérje az okokat... valóban értékelje a választások eredményét. Fájó feladat, de megteszem, hiszen akik megtehetnék, azok ma még a Fideszből élnek, így illedelmesen, mindenféle ostobasággal magyarázzák a történteket, pedig teljesen világos minden ok, amely a balliberális győzelemhez vezette az országot.

A ,,nemzeti média" bűne

Legelső ok, az önhitt, alázat nélküli magatartás. Április nyolcadikán este, a harmadik kétharmad megszerzése után a Miniszterelnök úr kellő alázatról beszélt, de sok Fideszes könyöklő, haszonleső, talpnyaló ebből mit sem értett. Nemhogy a ,,kellő" szavunk értelmét nem tudták felfogni, de az ,,alázat" szó is ismeretlen volt számukra. Tehát, ennek következményeként eredményeinket hőstettekként mutatták be, noha ezeket kötelességtudatként, szolgálatként, valóban kellő alázattal kellett volna ismertetni.

Az önhitt, nagyképű nemzeti média már-már - bár azt is rosszul - átvette azt az alantas és primitív stílustalanságot, amelyben a trágárság, az ellenség lebecsülése, balga beszélgetős műsorokban való kiröhögcsélése volt az egyetlen irány a ,,győzelem felé", s amelyet követendőnek és üdvösnek tartott az az öt-hat jól fizetett ,,csókos arc", akiket egyre unalmasabbakként tart képernyőn a Hír-, és a Királyi TV. Noha alapvetés, hogy nem lehet évekig ugyanazokkal az arcokkal eredményesen dolgozni. Nincs tehát megfelelő szellemi irányítás e téren, a nemzeti oldalon. Nem volt médiastratégia a győzelem irányítására.

Számos alkalommal és sok cikkben próbáltak a nemzetért aggódó írástudók figyelmeztetni erre a rendkívül nagy és végzetes hibára, de süket füleken kívül mást nem talált meg a figyelmeztetés. Levelek és beszélgetések szóltak arról, mit kellene csinálni, mert veszteni fogunk... reagálás azonban nem érkezett. Változás nem állt be. Minden maradt a rossz, ostoba, nagyképű és a húsosfazekat féltő, trágárkodó és alázatot nem ismerő ,,legnagyobbak" kezében. És íme, a végeredmény... Lehet magyarázni a beszélgetős műsortokban, és lehet tovább is azt állítani, hogy miért jó ez a vereség, amely voltaképpen nem is az... 2022-ben visszatérünk rá.

A kiválasztott jelöltek

Rengeteg olyan Fideszes polgármester-jelölt volt, akik semmi mást nem láttak, mint a hatalommal járó, megszerezhető pénzt. Könyököltek, a maguk primitív módján tolták ugyan a Fidesz szekerét, miközben saját érdekeik mentén már a jövőt tervezve ígérgettek mindenkinek fűt-fát... szervezkedtek, de nem voltak tisztában azzal, hogy esélyük sincs saját környezetükben nyerni. Mert magatartásuk, addigi ismert életük ezt nem teszi lehetővé.

Kormány-közeliek bűne

A kormány is megszámlálhatatlanul sok stratégiai hibát vétett. Hiszen nem elég meghallgatni a Miniszterelnök beszédeit, és nagyokat tapsolni, majd önhitten távozni a kongresszusról, ünnepi alkalmakról... tenni kellett volna. Látni kellett volna minden nemzetben gondolkodó embernek, hogy munkahelyén a többség nem Fideszes. Látni kellett volna, hogy melyek azok a pontok, amelyeken változtatni kellene, és látni azt, hogy mivel nincs megelégedve a társadalom. Minden nemzeti érzésű embernek a helyén kellett volna ,,misszionáriusnak" lenni, egyben tájékoztatni az elégedetlenségről a kormányt, vagy magát a Miniszterelnököt. Fölösleges a ,,megörökölt elvek szerint" misét befizetni a Miniszterelnök születésnapjára, és közben a nemzetet szolgáló magyar embereket vádolni, lejáratni, rágalmazni önös érdekből, sokak előtt. Ezt a kommunista mentalitást ugyanis belső bomlasztásnak nevezik...

A társadalom félrevezetésének bűne

A társadalom, mint tudjuk olyan, mint az ökörcsorda. Annak engedelmeskedik, az terelheti, aki hangosabban üvölt rá és minél erősebben pattogtatja az ostort. Mindegy ki adja a friss füvet, a szénát... A társadalom hallotta a hangoskodást, a tüntetéseket, a gyalázkodó rágalmakat, és nem látott olyasmit, amit az ellenkezőjéről, meggyőzhette volna. Nem látta, hogy a bíróságok az erkölcsi normák és az igazság mellett áll, nem látta a feljelentéseket a csalás és lopás vádja, a trágár megnyilvánulások és az emberi méltóság védelme érdekében, s mert nem látta elhitte mindazt, amit a ,,demokrácia" nevében utcai tüntetéseken akár Beer püspök leveléből is kihallott. És ennek megfelelően szavazott...

A rendnélküliség a kormány bűne

A fentiekhez kapcsolódva meg kell jegyezni, hogy a demokrácia ostoba emlegetése, valamint a demokráciára való hivatkozással az anarchia megvalósulása a kormány és a kormányfő bűne is. De facto bűnözők, hazudozók és törvénysértők ellen a törvény kellő szigorával kellett volna és kellene fellépni, nem pedig azzal magyarázni a félelemkeltő és bukáshoz vezető eseményeket, hogy ,,a demokráciába ez is belefér". Mert nem fér bele! Ugyanis, ha a társadalom nem tapasztal rendet, törvényt, akkor a társadalom is úgy kezd viselkedni, ahogyan rend és törvény nélkül viselkedni lehet. A társadalomnak az igazságszolgáltatás és a hatalom adja a mintát, s olyanná válik, mint a hatalom és az igazságszolgáltatás összessége, kapcsolata. És akkor tetszik neki, ha rágalmazhat, ha leszólhatja az ország vezetőit, ha felveheti bírói engedéllyel az O1G pólóját, és senki nem veri pofán érte, hiszen a ,,demokráciába ez is belefér". A kormány legnagyobb bűne azonban az, hogy mulasztásaival, rendnélküliségével és a nemzeti gondolkodású emberek cserbenhagyásával, a nemzeti média ostobák és ,,haverok" kezére engedésével, nem csak önmaga ellen vétett, hanem az ország lakosságát teszi ki beláthatatlan következményeknek. Mert amit a társadalom nem tud és nem fog fel, azt a kormánynak a közmédia által kellene közvetítenie, megértetnie. Nem véleményezni, kiröhögni, trágár (szoci) módon élcelődni, hiszen a média elsődleges feladata a hírközlés, a második legfontosabb feladat pedig a tanítás, az olvasó, a társadalom pallérozása... A kormány nem gyakorolt kulturált felügyeletet, mert ,,a személyi politikája csapnivaló" a médiát illetően is. Ehelyett eltűrte a ,,nagy arcú szakértők" beszélgetős bölcsességműsorait. Rosszul tette! Íme, a következmény... A szavazótábor pedig, minden aggódó bírálat után, mintegy horda esett a bírálónak, átgondolás és megfontolás helyett. Lassan olyan lett a nemzeti média, mint egy-egy szerzetesrend vagy egyházközség belterjes havi értesítője... és ez a legrosszabb, ami létezhet egy választás előtt, mert kellett volna lennie legalább egy lapnak, amely az egész társadalomhoz szól!

A keresztény értékek védelmére való hivatkozás is homályos és érthetetlen, amikor erről a politika szintjén beszélünk. Hit nélkül nincs keresztény kulturális érték, hiszen pont a lényeg, azaz Isten hiányzik belőle. A mai Európát nézve épp elég és érthető volna a kulturális értékek védelméről beszélni. Nem mondhatunk olyat, hogy ,,mindegy ki hogyan áll Istennel, a keresztény értékek védelme a fontos". Eközben pedig négerek táncolnak a magyar óvodákban, hogy szokják a gyermekek a ,,másságot". Az oktatásban nem térünk vissza a léleképítéshez, nem tanítunk zenét, nem tanítunk művészetet, hanem gazdaságban felhasználható, mindennap tornaórára kötelezett eszközként tekintünk a gyermekre.

Summa summarum: 2019. október 13-án megbukott az eddigi nemzeti stratégia, a magyar társadalom bebizonyította, hogy évezredes ostobasága és árulási kényszere önmaga ellen is kiválóan működik. A liberális világ pénzén sikerült az ellenzéki a győzelmet elérni, és ez még drámaibb következményeket hoz majd azoknak, akik hittek és hisznek a nemzeti keresztény lét megmaradásában. Közben az rossz személyi politika miatt és a meg nem értett NER idején könyvek és filmek maradnak az íróasztalfiókokban, mert egy-egy nemzeti vagy keresztény tartalmú könyv kiadására koldulni kell a nyomdaköltséghez, noha nemzeti, egyháztörténeti értékekről, filmekről van szó. A nemzeti oldal néhány ,,nagysága" pedig egymást tünteti ki, mint egykor az antifasiszták szövetségében volt szokás.
Vesztettünk, és ez ma már tény. És ez a tény nem a liberál-bolsevik, internacionalista, migráns-kedvelők erénye és ügyessége, hanem az ostoba és rossz személyi feltételekkel rendelkező, sajátjaira sem odafigyelő, talpnyalóktól és haszonlesőktől hemzsegő, nagyképű és öntelt politika holdudvarának a bűne, amely nem hogy önmagát, de a rá szavazók társadalmát sem tudta megvédeni. És nem is akarta, hiszen Fejér megyei kis falumban egyetlen Fideszes képviselőt sem láttam kampányolni... és ez így lehetett más vidékeken is.

Várható következmények

Ezzel a hozzáállással és nagyképűséggel, trágárkodással és magabiztossággal 2022-ben elveszítjük az egész országot, mert ezzel a mentalitással nem lehet többé nyerni. Ez(!) a nemzeti média ma csak erre képes. Mert nem a Hazához, a Nemzethez, hanem csak a jól fizető a párthoz és saját jólétéhez hűséges. Magára marad majd a nemzeti érzésű magyar, mint Ferenc pápa egyházában a római katolikus...

Pio atya magyarokra vonatkozó - ismeretlen eredetű - próféciájában említett magyar kalitkára a liberális kommunisták, a Fidesz-média és a 2002-ből jól ismert Fideszes önteltség, cinizmus és alázat nélküliség rákattintották a lakatot... A lakat kulcsa azonban még nálunk van, és ha akarjuk, ha tudjuk, akkor használhatjuk is. Ehhez azonban mindenben(!) változtatni kell. Mert nem a Fideszről, nem a Miniszterelnökről, hanem a magyar nemzet megmaradásáról van szó! Azzal pedig - párthűségből és haszonért - hazaárulás volna tovább játszadozni. Vagy ez az egész cirkusz egy forgatókönyv jól kitervelt és végrehajtott része? - ki tudja...


Link






 
 
0 komment , kategória:  Média  
Lyza versei
  2019-10-15 19:00:43, kedd
 
 











LYZA VERSEI


Zsolcay Lyza, művésznevén LYZA. Alföldi születésű, de Kaposváron él.


Rövid bemutatkozás

Az irodalom az a kifejező eszköz, ahol érzelmeimet, gondolataimat másokkal megoszthatom... Mindig is szerettem olvasni, néha versírásra adtam a fejem, majd három éve intenzíven is írok... Kipróbáltam már magam, minden műfajban, de maradtam a líránál... Jelent meg már könyvem is , több antológiában szerepelnek verseim. s a Borostyánon zsűri különdíjat kapott egy versem... Sok kedvencem van, először Petőfi költészete fogott meg, majd mindenevővé váltam, hogy szélesítsem látóköröm... Szeretem a kortárs irodalmat is... Most készül újabb könyvem kiadásra...

"Ha a test számára már nincs menekvés, a szív szeretne szabad lenni, ezért szeretettel és melegséggel megtelve felfelé szárnyal. Amellett a repülés vágya mindig is ott élt a lelkekben, ezért valahol fent kell lennie a lélek otthonának."
J. R. Ward


Lyza



Versei

Link


Link








ALÁHULL AZ ALKONYAT


Tűz a Nap, és úgy égeti bőrünk,
lobogva zúdul a vér belőlünk.
Majd aláhull a bársony alkonyat,
mint fájó emlék, az éj itt marad.

Még utoljára visszanéz és int,
véget ér a mámoros nap megint.
Csend honol a tájon, megáll a lég,
mintha együtt...- csodára várnánk még.-

Tétován felkel a panaszos szél,
suttogva nekünk szép estét ígér.
Ha emlékeid között lapozol,
kitörő vágyat, gyönyört halmozol.

Olyan, akár egy balzsamos álom
nem kell, hogy most a valóság fájjon.
Lánggá tetted azt, mi szívben varázs,
te örök férfi - ki tüzes parázs.-










ÁBRÁNDOZÁS A TÁVOLLEVŐ KEDVESHEZ


Ha van szerelmed bárhol él,
melletted él,
aki tudja mi a szerelem az mindig
remél,
mert lenge tér s ledér idő
a léleknek legyőzhető,
a vágy a legnagyobb erő,
ha harcra kél.

A távolság csak kérkedő ellenfeled,
ha tudsz igazán szeretni,
legyőzheted.
A fegyvered a képzelet,
idézd fel őt s ott lesz veled,
a messzeségbe rejtezett,
szerelmesed.

Tünékeny múlt, örök jelen,
s vágyott jövő,
ez már közös, nem tépi szét tér és idő,
ha testünk lelkünk és agyunk,
úgy véli, hogy együtt vagyunk,
ezzel minden amit álmodunk,
legyőzhető.







BÁR MÉG


Bár még a hajnal könnye csillan,
mégis mohón feldereng a fény.
Már a levelek között villan,
rózsa illattal száll a remény.
A szél dúdol a patak csobban...
Bár még most bandukol kéjesen
tűzpalástjában a Nap, de úgy
szórja sugarát a réteken,
hogy lenszőke búzatáblákon
pipacstenger izzik vérmesen.
Bár még a patakparton állok
fürgén zenél a vízcsobogás.
Kiterjesztett szárnnyal már leszáll
a bíbor hintaján az alkony,
minden arctalan lesz és sötét.
...
Fájdalmam heve égig röpít.







BÍBOR ALKONYAT...


A hegyek között bíbor alkonyat gyúl,
arcomra a könny patakokban hull,
mert e fájó szív is zokogva rezdül,
örömtáncra soha többé nem perdül.
Óh, te gyönyörű bíbor alkonyat
legalább te szépítsd meg lenyugvó
napomat!
Terítsd reám csodaszép palástod,
hogy hulló könnyeimet palástold.
Könnyű szellő, simogasd bánatos
arcomat!
Szárítsd fel könnyeim, lenyugvó
alkonyat.
Kis patak, melynek partján állok
sodord felém legnagyobb
hullámod.







BÚCSÚZOM TŐLED, FÖLDI LÉT!


Halálon túl, nincs már élet,
megenyhül a szenvedésed,
megnyugszik, a fájó szíved
búcsúzom tőled, földi lét!

Halálon túl, nem nő virág,
az egy sivár, kies világ,
ott nem kínoz, bánat, magány,
búcsúzom tőled, földi lét!

Halálon túl, minden csendes,
Rokon, barát körül nem vesz,
vita, harag ott már nem lesz,
búcsúzom tőled, földi lét!

Halálon túl, egy dolog fáj,
hogy veled nem lehetek már,
boldog lesz az, ki veled jár,
búcsúzom tőled, földi lét!

Halálon túl-most ez minek?-
messze van az, csak beszélek,
míg élek addig remélek,
veled tovább földi élet!







CSENDES ŐSZI ESŐ


A csendes őszi eső,
karcosan éri arcomat, fáj az érzés,
az elmúlás és ez a nyomott hangulat.
A fák szórják az enyészetnek levelük,
a sárguló fű színnel telik meg velük.

Hullnak a szép virágok,
elhervadnak szívemben is már az álmok.
Vágyakat söpörget bennem az őszi szél.
Fújja, ez az érzés csak ennyit ér neki.
A táj szépségeit az enyészet eszi.

A havas téli napon,
mikor már érzem a kandalló melegét,
kibontja a téli csend is a szépségét.
Szenvedélyes szívvel úgy várom a tavaszt,
hogy lelkem rózsafáján virágot bontson az.

A gyümölcsérlelő nyár,
A tájak, a vizek a hegyek, mind rám vár.
Szórja a Nap az aranyszínű nyilait,
élvezem a tüzes nyár izzó vágyait.
Az őszi eső közben áztatja arcomat.

Fáj az érzés, az elmúlás a hangulat.







CSÓKOLD FEL A KÖNNYEM...


Látod Édes, milyen veszélyes,
szunnyadó parázzsal játszani?
Fellobban, s hosszú idő óta,
égetnek hamuvá lángjai.

Szenvedek benne, s tűröm egyre,
hogy mély sebet marjon lelkemen.
Hozzád bújva, szívem kigyúlva,
oly régen szeretlek Kedvesem!

Enyhítsd gondom, - engedd, hogy arcom
felhői mögött a fény legyen!
Érezd, hogy égek, s arra kérlek,
sebemre gyógyír Te légy nekem.

Könnyem kútja, életem útja,
rövidül s lassan tán' véget ér.
Kárpótolj, kérlek, hogy ne sírjak,
a már elmulasztott évekért.

Szeress boldogan, ez az álmom.
Ölelj magadhoz! Én engedem!
Feledni és pihenni vágyom,
izmosan feszülő melleden.

Csókold könnyem, ne engedd könnyen,
hogy elvegyen tőled bárki is.
Küzdjél értem! S akkor megérte,
ha éveket kellett várni is!







DARÁZS BALÁZS


Kertvégében kis - kaptárban,
élt a darázslegény egymagában.
Onnan nézte a sok méhet,
miként gyűjtik a virágmézet.

A méhek és a Darázs, akit
úgy neveztek Vagány Balázs,
leste mindig a lányokat a beste,
alig várta, hogy leszálljon az este.

Akkor mézédes szóval, s
sok-sok lopott csókkal
a virág szirmába bújtatta,
s gyönyörrel ringatta.

Szóltak is a lányok, Te Balázs!
Olyan vagy, mint egy kertész,
egyik melegágyból ki,
a másikba belépsz!

A kis szívtipró vidáman nevetett,
örömében bukfencet is vetett.
Mert tudta amit a többi nem,
elérte őt is a szerelem.







EGY SZÁL VIRÁG


Ha egy szál virág lenne a réten,
azt is elhoznám kedvesem néked.
Megcsodálnád harmatos szépségét,
vigyáznád a törékeny épségét.

Elmondanád súgva, mi a titok,
hogy éjjel-nappal csak rád gondolok.
Erdő-mező virága nem elég,
mert neved szívembe úgy beleég.

Kertben rózsalugas ont illatot,
az égen látni hullócsillagot.
Beszédülök szemed mélységébe,
s elveszek hullámzó tengerében.

Ha a szál virág beszélni tudna,
s a mondott szó füledbe eljutna.
Megtudnád, hogy e bolondos szívben,
te tündökölsz olyan aranyszínben.





ELAKADNAK MOST MÁR A SZAVAK


Elakadnak most már a szavak,
nincs erőm küzdeni, csak falak.
Megfakultak a csodás álmok
szerelemre hiába vágyok.

Álom volt csupán sok-sok éjjel,
bár izzó vággyal, szenvedéllyel,
fáj az ébredés és felejtés.
Néhány érzelemmel megírt vers,

ez mi belőle maradt, és a
gyilkos tőr mi szívembe szaladt.
Meghalt a lelkem, gyors a gyilok
nem fáj semmim, mert halott vagyok!







AZ ÉJ HANGJAI...


Kopár erdő
mélyén
sétál a puha éj,
szél bujkál a
lágy
könnyű ködbe
burkolt,
csüggedt fák
között.

Fakón csillan a
Hold
a szederjes szürke ég
arcán.
Szarvas iszik
csörgedező patak
partján.
Elhagyott tisztás,
rajta dérlepte
virágok,
szívemből szólnak,
a zenei
nyitányok.







ÉN VIGYÁZOK RÁD


Leszállt az éjszaka,
és én vigyázok rád.
Az álomszép mesét
már együtt éljük át.
Nézd, itt figyel a Hold,
az óra tik-tak jár.
A képzelet szárnnyal
és a boldogság vár.

Harmatból gyöngyöt fűz
a csodás éjszaka,
rezgő nyárfák között
halkan susog a szél
a vágyunk útra kél.
A ringó, sürű lomb
is álmos táncot jár,
újra boldogság vár.

A fénylő, karcsú Hold
égő ezüst fátyla,
aláhull a szelíd
és lankás dombokon,
mintha a tündérek
hárfája szólna de,
csak tücsökpár hangol,
messze valahol.







A FÉNY ÁRAD FELÉM


Elsuhan a gép, libben a szárny,
izzik a Nap, itt nincs sosem árny.
A bodros felhő kacagva int,
mosolyod emléke napfényt hint.

...A fény melegen árad felém,
tudom, boldogan sietsz elém.

Átölel karod dobban a szív,
szerelmed engem, csak engem hív.
Ajkad csókol, a testem remeg,
vágyad hevét már így élem meg.

...A fény melegen árad felém,
tudom, boldogan sietsz elém.

Szállunk távoli bércek felett,
nagyon hiányzol, kedves, nekem.
Elmémben arcod jelenik meg,
S mint drága emléket őrizlek.

...A fény melegen árad felém,
tudom, boldogan sietsz elém -

tudom... boldogan sietsz elém.







FÉNY CSILLANT


Fény csillant a tó tükörvizén,
álmodozva álltunk te meg én.
halkan zúgó öreg fák ölén.
Kósza szél sírt a zöld lombokon,
ahol félelem volt egykoron,
ábrándozva ölelt két karom.

Táncolt a Hold és ránk ragyogott,
kiválasztottunk egy csillagot
ajkad ajkamról csókot lopott.
Boldog voltam én így kedvesem,
mert megérintett a szerelem,
nem történt még ilyen meg velem.

Táncolt huncutul a napsugár,
szívemben is virág nyílott már,
az érzés tombolt, mint tüzes nyár.
Fény csillant a tó tükörvizén,
álmodozva álltunk te meg én,
halkan zúgó öreg fák ölén.







GYERE BÚJJ HOZZÁM


Fontos vagy nekem,
gyere bújj hozzám!
Szeretném látni, hogy mosolyogsz rám.
Forrón ölelve, bűvölve a szád,
tűzben égve és így gondolni rád.

Szárny nélkül repülve felhők elé,
szenvedéllyel törve vágyam felé.
Gyere bújj hozzám,
mint a kezdődő tűzhányó láva,
égess utat szívem falára!

Gyere bújj hozzám,
szeretném szemed ragyogva látni,
vénádban életerővé válni.
Ülni csendben egy kopott kispadon,
két szívet rajzolni,- a porfalon.

Fontos vagy nekem,
gyere bújj hozzám!
Szeretném látni, hogy mosolyogsz rám.
Forrón ölelve, bűvölve a szád,
tűzben égve és így gondolni rád.







A JÖVŐBE VETETT HIT


Bár a jövőig hosszú az út,
de, ha kitartó vagy elvezet,
eléred célt van sokszor kiút
ha Te nem is mindig élvezed.

A természet maga az élet,
a szépség ott terem hol éled,
mert belül oly lánggal éget
megosztja a csodáját véled.

Most megéli a parti lányka,
az ég és tenger azúr várja.
Messzire hajózik a bárka,
a szirtre áll és onnan látja.

A jövőbe vetett hite, vágy.
Késő este jelzőtüzet gyújt,
mert éjjel kihűl a singli ágy,
és a láng neki örömet nyújt.

várja, hercegét fehér lovon,
de a napok lomhán telnek el,
nem mint kis gyermekként egykoron,
hite töretlen, nem adja fel.







KARÁCSONY


Ilyenkor a szív sem kemény,
tündököl szentestén a fény.
Boldog, kedves és derűs arc,
szeretet kell, nem ám a harc.

Élj még e percben a mának,
az élet, a magány fájhat.
Sziporkáznak a csillagok,
sok gyermek szeme felragyog.

Az Úr szeret, téged vezet,
ne engedd el ezt a kezet.
Az élet sokszor mostoha,
Ne add fel semmiért soha..

Hallgasd a csengő dallamot,
kint szikráznak a csillagok.
Békés és nyugodt az ünnep,
most a világ baja szűnt meg.








KERINGŐ GONDOLAT


Gondolatomnak
elcsüggedve szárnya,
búsan gubbaszt, kimerült vágya.
Bolyongok egyedül az élet peremén,
mint száműzött, ki búsul keservén.
Viharban keringek, a nyílvessző
kínja semmi nekem,
mert nélküled üres az életem.
Felém lelked úgy ragyog,
mint döbbent szembe a Nap,
akár tenger mélyén a gyöngy,
s nemesfémek a föld alatt.
A gondolat szabadon száll,
veri a hajnali fény,
arcod lebeg előttem,
finoman, könnyedén.







A LELKEM ZENÉJE


Verset írok,
lelkem zenéje lesz,
a szívem gyönyörű lágy éneke,
lobog, hevít a boldog indulat,
az agyam jár, csupa jó gondolat,
élet költözik fehér papírra,
nem érdekel mástól a kritika,
csak te, te szeresd, versem Kedvesem,
ennél szebb öröm, nem is kell nekem.

Verset írok,
lelkem zenéje lesz,
fülembe zengi, édes énekét,
ha a sok szó közül egyetlen egy
is eljut hozzád eléri lelked,
testeden végig fut az forró vágy,
kívánva a szerelem mámorát,
úgy érzem, már nem hiába írtam,
ennél szebb öröm, nem is kell nekem.

Verset írok,
lelkem zenéje lesz,
tiéd befogadja az énekem?
Lehet másnak nem tetszik a dalom,
ha te megértesz, nyíltan vállalom,
bármit mondanak, az sem érdekel,
lelkem zenéjét neked zengem el,
reád vár, ez az egész költemény,
szemed csillogó varázsa enyém.







MAGÁNY


Mint síkot a por, beterít a magány,
nem szabadulok életem alkonyán.
Oly ragaszkodó, nem hagy el ő soha,
kitart mellettem, mint egy jó mostoha.

Leül csendesen, megfogja a kezem,
csak azt nem tudom, hogy mit néz szememen.
Látja a fájdalmat? - nevet egy nagyot,-
nem én vagyok az, aki cserben hagyott.

Hagyj, menj el innen, vidd el az irhádat,
nem kápráztat el az ostoba vádad.
Visszajön Ő, tudom, érzem, figyelem,
de társaságod addig sem viselem.

Addig várom, még egyszer eljön hozzám,
perzselő szerelmem égig fokozván.
Boldogan lennék vele ezek után,
karomba venném, simogatnám, puhán.

Mint síkot a por, beterít a magány,
nem szabadulok életem alkonyán.
Oly ragaszkodó, nem hagy el ő soha,
kitart mellettem, mint egy jó mostoha.







A MAGÁNY VERME


Még füst gomolyog a kéményen át,
lelki szemeim előtt ott lebeg,
elsápasztva a Nap gyertyám lángját, emléked,
mely egyre szebb, szebb és szebb.

A rózsa sem ontja az illatot,
fagyos hajnalon, szárán remegve.
A szobában még most is kavarog
arcszeszed, mely visz a szédületbe.

Éles elméd, mely égő sugarad,
gitár rezeg, mint szíved kamrája.
Tüzes lelked, akár ragyogó Nap,
remeg finoman, s merül homályba..

Hatalmas szentély a szívem, - halott -,
emléked szemfödelét letépve,
árván heverek, a lelkem fagyott.
S taszít magányosságom vermébe.







MÉGIS FÁJ

Mégis fáj, hogy eltűnt hirtelen,
itt emlék csak könnyekből terem.
Ő volt a szikra borult égen,
ám nem bírta őszinteségem?

Ha hazug szó hagyja el ajkam
az már segített volna rajtam?
Szürkén ölel a sápadt reggel,
a harang az imához rendel.

Zúgj, zúgj, csak zúgj, hasítsd a tájat,
tépd ki gyökerestől a vágyat.
Zengjen érces hangod és vidd el,
a sötét felhőkig érjen fel.

Bőszen verje vihar a földet,
ne okozzon keserűséget.
Tépje szét szomorúság fátylát,
könny helyett eső mossa arcát.

Mégis fáj. A kitörő panasz
kopott fénye múlt, mint a tavasz.
Ám dühös szelek keserve zúg,
beborít gyöngédséggel a múlt.










MILYEN REMÉNYTELEN


Milyen reménytelen várni rád,
átsírni magányos éjszakát,
vágyni csókod zamatos ízét,
álmodni szerelem születését.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.

Mily reménytelen, kit szeretünk,
szemünkbe vágja, már nem kellünk.
Arcán jeges érzelem, s kacag,
nem ejt többé emberibb szavakat.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.

Könny-marta szemem néz, álmodik,
mit elértem ez nem mámorít,
fájdalom-karcos arcom fakó,
az életünk oly gyorsan mulandó.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.

Milyen reménytelen várni rád,
átsírni magányos éjszakát,
vágyni csókod zamatos ízét,
álmodni szerelem születését.
Milyen reménytelen, milyen reménytelen.










A NAP ÉS A HOLD


Te vagy a ragyogó Nap.
Én vagyok a sejtelmes Hold,
Mi ketten vagyunk, két égitest
akik soha nem egyesülnek,
csak egymás mellett keringenek.
Az élet fényét te adod,
nappal a sugarad ont
meleget.

Éjjel a tó vizén én lebegek.
Fátylam ezüstje hívogat,
de ajkad nem ejt rá szavakat.
Minden éjjel egy kicsit meghalok
paplanom a szikrázó csillagok.
Fényem a csobogó vizen táncol
Szerelmes szívem érted lángol.







NE HAGYJ EL!


Ne hagyj el!
Szánom-bánom
buta ragaszkodásom,
mellyel majdnem elűztelek.
Még karomba őrzök annyi,
de annyi ölelést!
Ajkamon remény,
új csók fénye pirkad.
Ne hagyj el!
Fordítsd vissza
távozó arcod tükrét,
hogy újra boldognak láss,
és én is téged és magam!







NÉLKÜLED, ELVESZVE


Nélküled így elveszve,
vágyálmokat kergetve.
Milyen nehéz, milyen nehéz.

A szívem is borongós,
arcom tiszta mélabús,
Oly mélabús, oly mélabús.

De bárhol vagy szeretlek,
eszembe jutsz, reszketek,
csak reszketek, csak reszketek.

Mint sivatagnak a víz,
szomjas földnek a zápor,
úgy hiányzol, úgy hiányzol.

Vágyom, hogy végre ölelj,
csókolj és szeress, bókolj,
nekem bókolj, nekem bókolj.

Nélküled így elveszve,
vágyálmokat kergetve.
Milyen nehéz, milyen nehéz.







NÉMA SZERELEM


Némán ölel karom, s érzem a tested
hozzám érve remeg,
ez szól nekem, s neked.
Ezüst fátylával beborít a sápadt hold,
szerelem nyilával, huncutkodik egy kis kobold.

Jó a csend, hallgatom szívedben a dalt, hogy cseng.
Mint bérci tetőn a toronyóra, zeng.
Arcom arcodhoz simul, szívünk egyszerre ver,
ereinkben a vér tombolva, zúgva, utat nyer!

Nem kell ide szó, a testünk helyettünk is beszél,
hajunkat borzolja, a feltámadt, esti szél.
Kezed a kezembe, érzem vágyad áramlik felém,
és ajkunk hosszú csókban forr össze, az éj közepén!







OLY KEDVES VAGY NEKEM!


Oly kedves vagy nekem,
mint énekes madárnak a párja,
aki mindig dalaival várja.
Vagy mint a mézelő virág,
mely édes bibéjével epedve,
a tűző nap felé fordítja fejét,
hogy a méhecske megtalálja,
s csókjával megáldja.
Oly kedves vagy nekem,
mint földnek a harmatcsepp,
az égboltnak a szivárvány,
mely tündöklik délibábos órán.
Lehetsz víz is a sivatagban,
gyönyör a kéjlakban,
édes sóhajtás a szélben,
s egyetlen szerelmem a térben!







OLYAN KEDVES VAGY NEKEM


Olyan kedves
vagy nekem,
mint földnek a
harmatcsepp,
égboltnak a
szivárvány,
mely ragyog
a sík rónán.
Lehetsz víz
sivatagi,
gyönyör
nyári kéjlaki,
édes sóhaj a
szélben,
szerelmem
végtelenben!







OSONÓ FÉNYEK


Osonva törnek a szobába fények,
a szemeden ráncok, álmatlan éjek.
Szívedben fanfárok dalai gyúlnak,
oly reményteljesnek tűnik a holnap.

Lám lelked ezt kacagva, dőrén issza,
múltadba, ne nézz soha búsan vissza.
Emlékszel, a tegnapnak hogy örültél,
nagy áhítattal, oltárodra tettél.

A világ ellen, szavakban lobogtál,
holdas éjeken bókokat suttogtál.
Érzem, lelkem rózsafáján virágzol,
álmodom, vágyom, hiszek, - s úgy hiányzol!-

Osonva törnek a szobába fények,
a szemeden ráncok, álmatlan éjek.
Szívedben fanfárok dalai gyúlnak,
oly reményteljesnek tűnik a holnap.







ÖRÖKKÉ VÁROK RÁD


Pirkad a reggel, az éj-árnyék fényre vált,
lombok között a rigó párjáért kiált.
Ébred lassan a kócos, álomittas táj,
szemében tűzcsóva vibrál, - hiányod fáj...

Halovány még a Nap, de sugara már éget,
mint szerelem, ha gyötrelemmel ér véget.
A sejtekben tűz lobog, s ott végigszalad;
forr a vér, lángja felcsap, s folyamként halad.

Ilyen az érzelem, ha elér, s tombol,
a feltámadt ár Etnaként - fájóan - rombol.
Az emlékek ködfátylán át arcodat látom,
ajkad édes vonalát szívembe zárom.

Magányos a reggel, szobám üresen kong,
a templomtorony szava lelkemben cseng-bong.
Mint kőszirt a parton: örökké várok rád,
s titkon szeretlek Téged. Egy életen át.







PIHEN A TERMÉSZET...


Pihen a természet,
lombot
hullatnak a fák, illatukat a
szél mint könnyű
mámort
vígan szórja ránk

tavak, elszáradó
barna nád,
berekedő ősi
béka szerenád.
A tar ágak lengedeznek és
tekeregnek a szeles reggelen.

A természet halála
nyomot
hagy az emberen.
Várja a
rügyező tavaszt,
a nyíló virágot
szeretné, körbeölelni a világot.







SE VELED, SE NÉLKÜLED


Viharfelhők jönnek,
viharfelhők mennek.
Egyszer kisüt a Nap,
máskor esők esnek.
Olykor sírni tudnék,
olyan boldog vagyok.
Néha kedves, jó vagy,
máskor bántást kapok.
Ilyen ez az élet,
így kell elviselni?
Miért nem lehet csak
boldogságban élni?
Az győz aki bírja,
csendben türelemmel,
tudod, hogy szeretlek,
tiszta szerelemmel!
Érzések vihara
harcol a szívünkkel,
tudod, hogy szeretlek,
igaz szerelemmel!







SÍRI CSEND


Fáj ez a közöny ez a síri csend,
a szavak hullnak, dallamuk sem cseng.
fájó érzések kitörni vágynak,
végül sírásként gyöngy lesz a bánat.
Sebesen fodrozódik, mint a szél
ez a gyarló élet semmit sem ér.
Küzdelem létért a boldogságért,
majd tompán koppan a fekete rög,
csak az elmúlás az, ami örök.







SÓHAJ A SZÉLBEN


Óh, miért ver ily sebesen a szív,
ha gondolok rád újra és újra.
A hangod pedig csábítóan hív,
mint egy szomjazó dervist a kútra.

Ha simogat az őszi napsugár,
benne érzem kezednek melegét.
Szemed tükre mint éles fénysugár,
vetíti vissza íriszem színét.

Sóhajom hozzád szálldos a széllel,
öledbe röppen, mint egy kismadár,
simogasd csendben, égő lelkeddel
hálózd körbe, mint hosszú selymes sál.

A képzelet szárnyán veled vagyok,
ölelj meg úgy, mint soha senki mást.
Didergő szívemben helyet hagyok,
izzó szerelemmel nézzük egymást.







S TE NEM VAGY


Visszapattan...
február kék egéről
s torkon ragad az emlékezés.
A kivénhedt füvű pusztáknak,
fakó-szín sörénye hó alatt.
s Te nem vagy
nem vagy
sehol se még!

Felver néhány...
elszáradt bokrot elém a szél,
templomos falvak harangszavát
felkapja szívem, meg-megőrzi,
és szertehordja, s visszhangja kél.
S te nem vagy
nem vagy
sehol se még!

Emlékezés...
pipacsot ígér tar dűlőknek.
Átsuhan rügyes fasorokból,
újuló arca a tavasznak.
Utolsót villan a gondolat,
és eltűnik az emlékezés.
S te nem vagy
nem vagy
sehol se még!







SZÁRNYALÓ GONDOLATOK


Zizzen a nád, mint kitörő sóhaj,
lüktet az élet, furcsa remegés.
Csipkézett szélű, rózsabokrok közt,
pillangóknak szüntelen lebegés.

Gyöngyként csillog ködfátyla a földnek,
virágot ringat a zöldülő rét.
Napsugarát csábítja a harmat,
így veszítheti el saját fejét.

Madárdaltól oly hangos az erdő,
szertelen mosolyát küldi az ég.
Víg dallamon suhan át a reggel,
Strauss keringőre táncol a lég.

Fénysugaraktól ragyog a tóvíz,
csobogva árad és vígan dalol.
Méhek zsongnak, repülnek a szélbe',
kertek alatt tücsök zenél valahol.







SZERELMES ÁLMOK


Suhan az éj, benne sarjadó álom,
repesve várom, jöjjön elém a kép.
Felsejlik arcod, melyet látni vágyom,
színes lesz álmom és - olyan csodaszép-

Nyílik a távol, jöjj,- közeledj hozzám-
karom tárom, lábam elindul és lép.
Megtalálsz az úton a rózsák nyomán,
illatfonál elvezet felém,- csak nézd-

Csupa bánat és csalódás az elmém,
mert a múló idő egyre távolít.
Igazi kincsként magamban őrizném.

Szegényen, mégis szerelmed érezném
ettől soha, semmi el nem tántorít.
Álmom a sorstól,- érted, megvédeném.-







SZERETLEK


Szeretlek nézni,
hallani a hangod,
szeretlek érezni
lesni az óhajod,
szeretlek éjjel,
szeretlek nappal,
szeretlek szüntelen,
tüzesen, forrón, bűntelen,
lángba borult szívem
egész melegével,
zabolátlan lelkem
minden erejével,
boldog tisztelettel,
törhetetlen hittel,
tiszta szerelemmel,
örök reménységgel.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.







SZERETLEK TÉGED


Eljön a nap, tán észre sem veszed,
elsuhan az idő, s itt van veled.
Kivirágzik lelked, csak énekelsz,
nevetsz, mert ez arról szól majd, - szeretsz -
Nem lesz üres, magányos már a ház,
kopognak, s ott áll az, akire vársz.
A boldogság egy szó, egy mozdulat,
mondd hát, ölelj át, csókold ajkamat!
Veled olyan mesés, szép az élet,
de kell, hogy érezd, szeretlek téged!
Olyan vagyok, mint huncut napsugár,
mely borús égből mindig rád talál.










SZÉPSÉG VÖLGYE


Távolban hófedte hegyormok, mint hamvas hajú aggastyánok ülnek egymás mellett,
közben füstölgő izzó lávafolyam, hagyja el a feldúlt belsejüket.
A köztük lévő völgy párával telt, évszázados köveken haragosan zúdul le a víz,
terül el, mint menyasszony fátyla.
A zuhatag alján játszik két vadparipa, az egyik hófehér a másik pej kanca.
Halkan dúdol a szél még a lég is zenél.
A kocsányon lógó virágok élénk színekkel tarkítják a mohával zöldült fák törzsét és az ágak között vidám madarak űzik el a völgy csendjét.
Békés minden ember nem járt még ezen a vidéken.
A természet alkotta gyönyörűség a maga valóságában, simul bele a tájba.
A Nap ráragyog a zuhatag vízfüggönyére, és mint apró csillogó gyöngyök,
kápráztatják a szemet.
A benőtt bozótok előtt a színpompás avar és virág,
mint egy gyönyörű szőnyeg takarja a földet.
Körbeölelik a fák a zuhatagot, mint anya gyermekét.
Akár az éden az ember nincs is ébren, ez a valóság vagy csak álom?







TAVASZI SZELLŐ


Csöndes szellő lengedez a ligeten,
kéz a kézben sétálunk a szigeten.
Boldogan csillog már szemünkben a fény,
Mint az elmúlt ifjúságunk idején.
Szerelemfészket rakott ez a tavasz,
virágillattal követ a kis ravasz.
Időköntösét magára teríti,
szépsége szívünket kedvre deríti.
Lengj, lengj csöndesen te szellő a tájon,
soká' tartson e varázslatos álom!







TAVASZI SZÉDÜLET


Ha a Nap hegyek mögé leszáll,
az enyhe szél fák közé beáll.
s bokor, mint hegedűhúr rezeg,
ha a tavasztól véred pezseg.

Jusson eszedbe valaki vár,
s boldogan ő két karjába zár.
A lég ontja virágillatot,
szíve úgy gyűlöli a fagyot,

melyet a magány reá rakott,
benne képed aranyként ragyog.
Vagy minden örökre már veszve,
a perzselő láng elszállt messze?

A tavasz kerget szédületbe,
remény ölel kétségbeesve.
Száll a sóhaj, mint sas az égen,
mikor káprázat játszik éppen.







A TÁVOLT KÉMLELEM


A parton állok, az öreg fűz alatt,
puhán suhan az éj, gerjeszt vágyakat.
Sóvárgó álom repül, mint egy pille,
gondolatom!!! fájdalom nem gyűri le.
Ujjaim között pereg a hűs homok,
elmélázok igen, ez is én vagyok.
Írhatnék emléknek édes vallomást,
hogy csábító sorokban, szerelmem lásd!!!
De kezemből most a toll tompán koppan,
mint szemfedélre a föld, ha láng lobban.
Felállok a fák zúgását hallgatva,
keresem lábnyomod, fövenyt vallatva,
és messze, messze a távolt kémlelem,
lelkünk összeér, imádott kedvesem...







TENGER LEHELETÉVEL...


Tenger leheletével száll az enyém,
felhő vidáman int, szél leng könnyedén.
Fagyott könnyek zuhataga sírba száll,
szívem hárfáján dallam, bánattá vál.

A bánatot űzöm, Napba lőtt nyíllal,
letérdelek büszkén, szabadult bajjal,
vigaszt kellett nyújtani búja előtt,
kirángatva sötét várba rejtőzőt.

Miért teszem?...a lélek mélyen halott,
talán fáradt élet nem bír, már harcot.
Szíve dobogásában tüzek égnek,
s elvész, alig hallható szirén ének.

Harmatban fürdetem, e gondolatom,
íme, ettől lesz üde, friss, mondhatom.
Pusztai pacsirta dalán szárnyalok,
Napba lőtt nyíllal, feledést adhatok.

Tenger leheletével száll az enyém,
felhő vidáman int, szél leng könnyedén.
Fagyott könnyek zuhataga sírba száll,
szívem hárfáján a dallam, bánattá vál.







A TÉL


A kis levél zizzenve int,
itt van a hideg tél megint.
A fátyolfelhős szürke ég,
a Napra áhítozik rég.

A hótól befedett határ,
elterül, mint egy nagy madár.
A szél kószál régen arra,
madár sem fakad itt dalra.

Faágon varjú mondja kár,
hogy olyan messze még a nyár.
De a télben is van még szép,
ha lábunk puha hóba lép.







ÚGY ÖLELJ


Úgy ölelj, mint soha még,
irigy lesz a bodros ég.
Ha két szemed rám nevet,
szívem csak boldog lehet.

Minden szóban benne vagy,
csókod békén sosem hagy.
Ajkad izzik rám nevet,
ellenállni nem lehet.

Úgy perzselsz már, mint a tűz,
- jaj Istenem - vágyam űz.
Szenvedélyünk égbe csap,
forró lángja ölbe kap.

Úgy ölelj, mint soha még,
irigy lesz a bodros ég.
Óh, milyen szép pillanat,
kézen fogjuk álmunkat.







VAD SZÍV


Szívem, akár zabolátlan vadló,
hiányod miatt örömöm hanyatló.
Felperzsel a vágy, mint tarlót a tűz,
minket bilincsként mégis összefűz.

Gondolatunk is szabadon szárnyal,
gyöngéden érintesz a száddal.
Lázas éjszakán rólad álmodom,
epedve a karodba vágyódom.

Ám szívünk szilajon vágtat, és vad,
nem találjuk mi, közös utunkat.
Annyi emlék összeköt már veled,
így ne kergessünk álomképeket.

Szenvedélyem a tiéd, - örökké-
ne változtassuk hulló könnyekké.
Új hajnal ébred, te is visszatérsz
hozzám, újra boldogan hazatérsz.

Szívem, akár zabolátlan vadló,
hiányod miatt örömöm hanyatló.
Felperzsel a vágy, mint tarlót a tűz,
minket bilincsként mégis összefűz.







VAN-E SZEBB?...


Van e szebb...
a hangod édes bársonyán,
igéző szemeid lángolásán?
Bíbor ajkad kacagásán,
mondd kedvesem?

Van e szebb...
fénylő napsugárban,
mint büszke sólymot
csodálva látni a világban,
mondd kedvesem?

Van e szebb...
Mint az édes bú
emlékezni fájón,
hogy nélküled
suhant el az ifjúságom,
mondd kedvesem?

Van e szebb...
Mint látni és annak örülni,
hogy örvénylik
felém szemed derűje,
ölelésed melegsége,
ugye kedvesem?







VÁGYAKOZÁS


Szemed sötét haragos tengernek mélye,
bújok bele, mint gyöngy, kagyló belsejébe.
Mélyében ragyogó dióbarna homok,
nézem a kedves, meghitt, csodás mosolyod.
Kéjes, vad táncot jár a vágy ereimben,
így érzem szemednek tüzét az enyémben.
Érintés éled, és befon a szenvedély,
akár kövön termő rózsát a meredély.
Megáradt folyóként zuhog már a vérem,
lángra lobbant téged forró érintésem.
Te vagy a vágy, a gyengédség a szeretet,
akár egy pók, úgy hálóztál be engemet.
Ajkad tüze szítja olthatatlan szomjam,
úgy vágyom, hogy karom nyakad köré fonjam.
Nincs oly édes kín a csillagos ég alatt,
mely ledöntené általad felvont falat.







VÁGYOM AZ ÉRINTÉSED

Szonett I.


Égő mámorban elém hullva,
a lelkem örök harcban véled,
meggyötörve és porrá zúzva,
izzik a vágyad, forr a véred.

Szomjazom én hűs érintésed,
ha a tűzszemű hajnal dereng,
a kéjes forró testem borzad,
és a kis csalogány nótát zeng.

A kertem homályos sarkából
rózsák illatát hozza a szél
szemed varázsa csordultig tölt

rubin ajkad édes zúgából
lágyan fény villan, ha vágyam kél
nincs más mit adhatok, csak







VOLTÁL-E MÁR ÚGY?


Voltál-e már úgy?
Hogy elnyomott az álom,
hangokat hallottál
s felültél az ágyon?
Kezedet kinyújtva
a semmibe nyúltál?
Szólítottad újra
és utána sírtál?

Voltál-e már úgy?
Ha suttogott a hajnal,
morcosan ébredtél,
miért jár ilyen zajjal?
Párnádat ölelve
álmaidhoz bújtál,
Elmerültél benne
és utána sírtál?

Voltál-e már úgy?
Hogy valakit szerettél,
Hívtad volna: - gyere! -,
de szólni nem mertél?
Voltál-e már így,
s ha igen, hát megérted!
Mit jelent egy szó...
egy levél...
s a Te fényképed!






VÉRSZÍNŰ, MINT A...


Hogyan fesselek le téged, hogy
hűen adja vissza a lényed?...
Mint nyíló, üde rózsaágat,
mely kelti a pezsdítő vágyat?

Vagy mint tiszta opálos eget,
mely űzi a sötét felleget?
A virággal borított rétet,
széna illatot hozó szellőt?

Minden szépségben téged látlak,
érezlek gyönyörű kedvesem.
Ajkad vérszínű, mint a mérges
alkony, arcod oly hamvas, epres.

Szemeid fénye csillog, ragyog,
mint a gyémánt, ha villan fénylő,
és álmos reggeli napsugár.
Elkápráztat az egész lényed.

Hogyan írjalak le, hogy teljes
képet fessek rólad és ne csak,
képzeletjáték legyél nekem?
Édes érzés! - Neved: szerelem.







A ZENE ÉS A SZERELEM TÜZE


Hallgatták együtt a zene hangját,
a lázat lelkük perzselte inkább.
Élvezték egyre gyorsuló tempót,
a csókjuk is egyre tüzesebb volt..
Szenvedélyük nem enyhült meg este,
lángolt férfi s nő felajzott teste.
A vágy ködös utakon bújva járt,
mint keresztes pók, mely zsákmányra várt.
A zene elbűvölt, s így nem ereszt,
csábított, akár hívőt a kereszt.
A lámpák szórták szét a gyenge fényt,
s kéj szította két szerelmes tüzét.

Szirmai Móni Tűz és jég - Videó

Link










 
 
0 komment , kategória:  Lyza  
Szebenyi Judit versei
  2019-10-12 19:00:15, szombat
 
 







SZEBENYI JUDIT VERSEI


Szebenyi Judit, Szabadka (1967. február 7. - )


Link








AKKOR SE ADD FEL, HA...


Akkor se add fel, ha már mindenki elhagyott,
Akkor se add fel, még ha tudtodra adták, nincs tovább,
Akkor se add fel, ha életed egésze könnyes regény,
Akkor se add fel, ha most minden fekete előtted!

Akkor se add fel, ha hited kevesebb, reményed csappant,
Akkor se add fel, ha minden perc csak fájdalom,
Akkor se add fel, soha, ha elestél, s nem látod tovább utad,
Akkor se add fel, drága ember, van tovább, mindig, minden nap!

Lelked fájdalma nagy, de a szeretet, mi benne él, tiszta és örök,
Sírj, ha ezt érzed, lelkedbe ne fojtsd vissza érzelmed.
Nézz az égre hittel lelkedben, szívedben, kérj, kapni fogsz,
A lélek soha nem hal meg, a test átmeneti, itt tégy jót, most.

Ma tégy, addig, míg teheted, két kézzel add a szeretetet,
Rászorulóknak, elesetteknek, nézz magadra, most te is elestél,
De állj fel, és szeress, mert ott lapul benned érzem, tudom, hidd szavam,
Most tégy jót, most adj, mert a sírokra már késő, hiába vinnéd a virágot!

Szeretet az egyetlen Földünkön, mi összeköt, drága emberek, egymással,
Szeretve, szeretni lenni, ugye mily jó érzés az őszinte szeretet, mikor szeretnek?
Akkor se add fel, ha könnyes szemmel írod leveled, ha belül zokogsz.
Állj talpra, Isten veled van, bármennyire nehéz, mutasd meg a világnak.

Légy példa, elestél, de mindig felkeltél, talpon maradtál: Most is ezt tedd,
Lelkedben élő szeretet a válasz minden gondodra, ne nézz vissza múltadba.
Itt élj, most, ahogyan eddig tetted, nem feladva, légy az örök remény forrása,
Áldás vezérelje minden léptedet, szívemből őszintén kívánok erőt mindenhez neked!







ANYA


Az Anya fénysugár az égen,
élete értelme saját gyermeke.
Megtanítja járni, beszélni,
a szépre, jóra, ő érte dolgozik!

Meleg szeretettűz lángja,
soha el nem alhat nála!
Ha esik, ha fúj, ha vág,
elébe megy, és odatartja arcát!

Ereje lankadatlan szikla,
legerősebb vár ostromát tudja.
Arcán, ha ránc kúszik,
lelked könnyesen fázik.

Mindenütt ott van veled,
mikor messzi vagy, őriz téged.
Akkor is vigyáz rád, ha alszol,
Hát becsüld meg őt, szeresd nagyon!

Melléáll a Nap, csillagok hada,
elsimítva romboló viharokat.
Ma van napja, öleled át szorosan,
köszönd meg az életed minden napon!

Tettekkel minden percben utadon
gondozd, védd és szüntelen ápold!
Mert egy nap elmegy mindenki,
a sírnál már késő lesz zokogni!

Te is leszel egy nap Édesanya,
gyermekeid lesz szemed fénye.
Önzetlenül tudnak ők szeretni, meglátod,
mint senki a világon, csak: Az Anya!







ALKONYI EMLÉK


Sóhajt az alkony, fény fürdette szépségben,
esti csillogó bájban fürdik a táj.
Fák árnya alatt néma csöndben,
rebbenő titkot fon a félhomály.

Bokrok hideg tövében meghúzódva,
álmodik valahány szép pillanat.
Lehullott könnyek tavaly évben a földre,
érted zokogva könnyező fák alatt.

Vágyak régi idők el suhannak,
arcod fényét, tükrét soha nem feledem.
Mély elcsukló hívó hangod, csak suttogás szélben
ábránd, képzelet ami reményemből ide vettetett.

Remegő lábbal, utadat keresem,
nyomok, emlékek, villanó-rebbenő képekben.
Hív érzés magával ragad fakuló tereken,
ezt tudom: - elindulok, megleljelek téged.







ADVENT


Advent idején
az ember újat remél.
Keresünk, kutatunk,
készülünk, várakozunk.

December hava,
ablakokban zúzmara.
Lombtalan utak sora,
kopasz házaknak fala.

Gyertyák fényei
gyúlnak hetente ki.
A koszorún négy
színes mécses jelzi.

Az ünnepi várakozás
díszítője a szeretet.
Legyen mindenki
lelkében örök advent.










ADVENTI ÜZENET


Télbe szökkent december,
elzökkent így november.
Kedvetek ne szegje a fagy,
hitetek ereje legyen mag.

Vezessen szív és szeretet,
békesség ereje védjen.
Adventben haladva minden nap
törekedjünk nemes szavakra.

Ne feledjük az ige szavát,
készüljünk a fényben, tehát
így várjuk a szent ünnepet,
megerősödve belül lélekben.







AHOL...


Elfogy a szó, elhalkul a dal,
kínom mámora betakar.
Szív dobbanás üteme lassul,
a roppanás fájdalma fakul.

Szerető váram nem inog,
kereső vágyam sem csillog.
Voltam remélő dal a szélben,
leszek biztató rím a térben.

Maradnék ha lehetne idelenn,
segíteném az embereket.
Vagyok még ameddig tehetem,
addig ontok sok szeretetet.

Hitem kovácsa erős vár,
megdönteni lehetetlen vágy.
Gyermekem mosolya minden,
csendben élesztget kincsem.

Ahol az ég és föld összeér,
odamegyek én.
Ott minden szép,
lelkem öröm vágyat ér.







ÁLARCOM IGAZI ARCA


Régi szokás farsang idején,
Arcokra színes álarc kél.
Szép hagyományt szeretem,
Róla verselni lehet.

Beleszőni szívem szeretetét,
Lelkem tiszta fehér hitét.
Erőt adni őszinte mosollyal,
Telet zavarni víg ritmussal.

Szól vidám zene, ütemére
Virág nyílik kertemben.
Békét visz szét finom illata,
Hozzád megy otthonodba.

Bevallom álarcom nincsen,
Felhúzni sem merem, nem tehetem.
Hogy jobb kedved legyen,
Reményt megőrizzed ezt teszem.

Rosszalkodókat elzavarom,
Gonoszokkal farkasszemet nézek,
Ellenségeimre jóságot hintek,
Elesetteknek támasz vagyok.

Álarcom igazi arca szeretet,
Célom hogy a világ szebb legyen.
Ezért születtem, ez a mindenem
Nem harccal művelem.

Vízkereszttől kezdve minden nap
Hamvazószerdán sem fejeződik be.
Ez az ajándékom az embereknek,
Amíg adhatok egy kis örömet nektek.







ÁLMODÁS


Álomra hatom fejem
rejtett zugzugodban.
- elhúzott függöny a lét -
Csendesedő álmok híján
harangot kongat a szél.
Baljós hang ez megint...
Biztos csak álmodás?
Valójában te alszol bennem,
testem a kárhozás.







ÁLMODNI KELL


Álmodni kell, hogy valóra váljanak,
léleknek, szellemnek pihenni kell.
Álmodom éjjel, álmodom szüntelen,
hisz nincs szebb attól a világtól mint a jelen,
ide lenn, szomorúság bánat könnyek földje...
Át kell élnem újra és újra...
tenni érte, valóra váltani mindezeket.
Kell a pillanat, kell a csend üzenete,
kell a remény hogy újra kezdjük naponta.
Éreznem kell a csodákat nem a vad jelent,
elrepülök angyalaimmal, hol szép minden.
Ne félj drága ember,míg egy ember is szeret,
igazzá válhat legféltettebb vágyad, hinned kell.
Amíg van egy szív, mely érted zenél, és él,
míg barátok vesznek körül semmitől ne rettegj.
Ha csappan a reményed kútja töltsd tele
minden áldott este, s köszönd meg őszinte szívvel a napot
Mely néked ontotta sugarát,
érted ég minden reggel újra és újra!







ÁLMODOM...!


Álmodom, és hiszek, teszek egy szebb jobb világért
Álmodjuk, együtt, tegyünk érte, minden lehetséges eszközzel
Váltsuk valóra közös, erővel, hittel, őszinte szívvel, igaz szeretettel
Ha fáj az élet, álmodj, gondolj arra ami a legszebb dolog volt eddig életedben

Meríts erőt, az igaz szeretetből, mi benned, bennem, ott van legbelül
Álmodj, álmodjuk meg a szebb igazabb világot
Ahol az emberek között, béke, megértés, odafigyelés, szeretet él

Álmodj erdőt, mezőt, friss virágot igaz emberi szót
Patak partján amikor játszottunk Te és Én
Gondtalanul, mint akkor volt, akkor volt több igaz szó mint ma
Ahol szeretet lakozott az emberi szívekben, hol segítették egymást

Ahol volt tisztelet, becsület az emberek között
Amely nem volt hazug, tiszte őszinte szeretet, egymás felé
Én még mindig hiszek, egy szebb, és jobb világban
Hol nem a harag, irigység, pénz, és gyűlölet uralkodik

Hanem hol él a hit, igaz őszinte szeretet, segítség
Ahol nem ismerik a hazugságot, csak az egyetlent az igazságot
Hol az őszinte önzetlen igazi szeretet, segít minden embert egyformán
Csak a szeretet képes, csodát, tenni, amely őszinte, igaz, önzetlen
És akkor erősödik, ha tett segített, akkor boldogok az ilyen emberek

Soha nem kérnek hálát semmiért sem, és senkinek se ne jusson
Soha eszébe, hogy megköszönjön, bármit is, mert önmagát adja
Ezáltal tud életerőt kapni, és élni tovább, egy szebb igazabb, nemesebb, igazabb világért

Álmodom, hiszek, teszek, egy szebb jobb világért
Soha nem mondok le, erről mert tudom, érzem, hogy lehetséges, csak tenni kell érte
Egy élhetőbb, nemesebb, boldogabb, őszintébb világért
Ezt visz előre, ezért élek, hajt minden nap jobban előre, teszem dolgom, őszinte szívvel, lélekkel, amíg élek az utolsó leheletemig tenni fogom örökkön-örökké!







ÁLDOTT HÚSVÉTOT


Nárciszok kinyílottak kertemben,
szedtem egy csokorral szépen.
Kosaramba friss füvet a nyuszinak,
jöjjön minél hamarább a Tapsi koma.

Munkám akadt a szomszédságban,
mutassam meg, hogyan kell festeni.
Nem láttam még ily olvasatlanokat,
vagy százat pirosra, kékre a többit.

Jól dolgom volt, sonkát kaptam cserébe,
nem volt pénzem már semmire sem.
Beállok én nyuszinak tehelyetted,
hozzám nem jött, hiába volt fészke.

Megcsinálok ingyen mindent,
nem kell semmi, csak szeretet melege.
Mosolyogj, légy vidám, szép az élet,
légy boldog mindig egyszer, s örökre.

Jó barátként nyitva az ajtó előtted,
bánat nyomja szíved, öntsd ki nékem.
Örülök, ha segíthetek reményt adni,
ez a legszebb ajándék, hitet fakasztani.

Versem ha elolvasod, én ragyogok,
ha eldobod, az meg csak a te dolgod.
Vidám vagyok nagyon, én fényt adok,
és Áldott húsvétot szívből kívánok!







BARÁTSÁG!


Oly gyönyörű érzés
Mely szívet melengető parázs
Szívünk legmélyéből jövő, igazi boldogság
Amely mindörökre ott marad

Ha szomorú vagy, vagy bánatos
Sír a lelked
Úgy érzed, nincs tovább
Simogat, átölel, vigasztal

Még ha messze is vagy, Ő ott van veled
Akkor is, amikor nem gondolod
Együtt érez, segít
Letörli könnyeidet arcodról

Az igazi, őszinte barátság nem álom
Nem fogy el soha
Oltalmazó szeretete, segítsége
Örökre megmarad

A barátság olyan tűz
Amely nem alszik el soha
Minden pillanatban veled van
S a szív értük dobban

Az igazi barátság
Minden kincsnél többet ér
Őszinte szeretete
Melegíti szíved, amely ajándék

Vigyázz az igazi parázsra
Ne aludjon el soha
Mert ha elalszik
Soha többé nem éleszted fel!







BOLDOGSÁG AKKORDOK


Fehér takaró védi a békés tájat,
szél öleli a szakadó csillag vágyat.
Fény, béke, hit, remény szeretet zeng.
szép élet érkezése a mennyben cseng.

Karácsony ragyog az égben és földön.
örömünnep napján járjatok egységben.
Megértés íveljen fel magasba,
megélése intenzív bölcsességgel.

Egy őszinte mosoly erőt adhat,
szívből add oda az elfáradtaknak.
Boldogság akkordok arcán vigaszod,
ragyogás ajkán gondolatsort díjazott.

Szegényen, csendesen élhetsz a világban,
szerényen ékeskedhetsz Isten fiában.
Egyszerűségedben rejlik kincsed,
elégedettségben felsejlik a Kisded.







EGYETLENEGY


Szépséged olyan, mint a mező virága,
Mosolyod táncol a tavasz sugarában.
Fényességed erő a nap szavában,
Rabod vagyok az évszak dalában.

Sarjadó rügyem a hideg éjszakában,
Remény szirtem a bánat nyomorában.
Szerelem tincsem a megfásult létben,
Kapaszkodóm a hideg télben.

És nem tudom miért szeretlek én?
Azt sem meddig éghetek érted még?


Az ég adott kiért szívem verhet ekkép:
Te vagy kinek lelkem éneke a szép.

Nem szűnik meg fehér érzelem soha,
Minden szépnek tűnő fényszikra csoda.
Maradj velem kérlek az életem alkonyán,
Szavad legyen mézédes a rét bíborán.

Várom szavad igenlő jelzését még ma,
védj meg két karoddal engem nincstelent.
Már csak te maradtál egyetlenegynek,
légy menedék váram és oltalmam.







ELENGEDEM


Májusi fényes éjben az ő hangját hallom,
szerelem taván szívem csak érte dobog.
Felcsendülő, hamis hang a hegedűhúron
szétgurult álmok gyöngyszemét markolom.

Hulló záporeső könnycseppek az égbolton,
ragyogó, csillagos éjszakán vért izzad homlokom.
Múló terheket most én örökre kalitkába zárom,
elengedem végleg kezemből vágyakozásom.







ELJÖN AZ IDŐ


Nézem nemzetem, mely sír, s kiált
Vérző sebét nem ápolja senki már,
Aranysárga mezők, ha beszélni tudnának,
Pirosra festené át az országot.
Ó könnyel áztatott Magyar Föld,
Síró anyák fájdalmát nem hallja már senki,
Csak a Turul madár,
Amely nemsokára visszaszáll.
Eljön az idő,
A Turul madár visszaszáll.







EL NEM ENGEDEM KEZED
Akrosztichon


Balsorsban, jóban melletted leszek
Angyalként küldött nekem az Isten
Remény vesztett ember voltam
Átöleltél, vigasztaltál őszinte szavakkal
Talán neked is sikerült lelkem érezned
Szívem hálája végtelen, mint a tenger
Álom széppé varázsoltad a napokat
Gyöngyvirág jóságod, személyed

Későn hozott össze bennünket az élet
Örök baráti fonal, mely szakadhatatlan
Talán neked is sikerült barátot nyerned.
Egy igaz embert ismertem meg benned
Legyen áldott immár egész életed
Énbennem bízhatsz amíg élek örökre
Közöttünk a barátság megbonthatatlan
El nem engedem kezed, amíg élek.







EMLÉK LESZEK


Amikor már nem leszek e földön, ne fájjon az Nektek,
Hiszen én mindig mindenhol ott leszek Veletek,
Amikor feljön a Nap az égen s sugaraival melegíti a földet,
jusson eszetekbe minden szép emlék,
Melyet feledni nem lehet,
Soha ne sírjatok és ne szomorkodjatok,
Inkább a szép dolgokon gondolkozzatok,
Mindenbe, mindig csak a jót és szépet lássátok,
De ne feledjétek, hogy mellettetek mindig ott vagyok.
Őrzöm álmaitokat, s vigyázok rátok,
Bármerre jártok, keltek e nagy világban,
Mindig legyen szemeitek előtt,
Szerettelek benneteket míg éltem addig is mindig,
Bármennyi hibám volt, akkor is
Ne haragudjatok rám, akkor se, amikor már csak talán
Emlék leszek.







ÉBREDJ A SZERETETTEL


Ébredj a szeretettel,
amely jelen van minden dalomban,
szólni jöttem hozzád, olvasd soraimat,
szép az élet, lélegezz mélyen, dalolj derűvel.

Sorsod oly lesz, amilyenné teszed,
nem savanyú, sem keserű az íze az életnek.
Te döntesz miként lépsz előre naponta,
apránként haladva, vagy robajjal csattanva.

Milyen képet látsz reggelente, pozitívat, negatívat,
lelkedbe mit engedsz be, egyedül rajtad áll, élj vele,
választva a szépet, jót előbb, utóbb elérheted,
fordítva :-gondolataiddal rosszat vonzol, s hamar ott lehet a baj.

Kinek mi az álma, és a jövője egyedi
soha nem azonos, ez változik,
ez benne a jó, soha nincs késő semmire,
de ne húzd a napot, pillanatot, élj ma. tégy érte.

Tedd gazdaggá, örömteljessé perceidet,
egyszerű kis dolgokban rejlik az élet ereje és vére,
amíg van ki reggel köszönt téged, s szív mely érted zokog,
bármit tesz érted, neked is tenned kell soha fel nem adhatod!

A szeretet szíve voltam, ki szóltam,
most csak énekeltem szóval, rímmel,
életedért, szebb napokért, sírok, nevetek együtt veled,
egy őszinte szív, ki szüntelen veled van, adj jelet, ha olvastad.

Ne aggódva nézzen a mára,
kicsit engedd közelebb magadhoz,
mit még nem tettél meg őérte tedd ma meg,
késő lehet, ha megszűnik dobbanni rugója, éltetője,
adj pici meleget számára, drága barátom az Isten Áldjon.







AZ ÉJSZAKA TITKA


Este van aludni térnek elfáradt dolgos emberek,
sötétség borul városokra, falvakra,alszik, város és a világ.
Minden elcsendesedett, álomvilágban álmodják szívük titkát.
Vágyakat, terveket mit nappal szőttek itt valóra válik minden,
legszebb, legédesebb varázsok történnek meg minden Áldott éjjel.
Elmondom az éjszaka titka mit jelent, Isteni kegyelmet, szeretetet,
tisztaságot, erényt, békét,reményt üzennek :csillagok, hold, és az éji tündér.
Mikor gyémánt fényű csillagokkal lassan közeleg az éj,
angyalok misztikus lágy halk muzsikája csendül fel.
Andalító énekük messzire hallatszik, hol a fák az égig érnek,
mint a mesékben, az éjszaka titka drága barátom a csend üzenete,
választ ad kérdéseidre, lélek, test megújul, pihenj jól jó éjszakát!







AZ ÉLET HIMNUSZA




Sokszor nem látod magad körül a világot
Nem veszed észre, mily ragyogóan süt a nap
Nem látod eső után a csodaszép szivárványt
Az égbolt mezején, s annak csodálat színeit
Gyönyörű szép formáját.

Sokszor úgy érzed, hogy nincs tovább
Beborultnak látod a fénylő eget
Semmit nem látsz, a maga valóságában
Felteszed a kérdést, hogy miért is élsz
Miért van minden, ami történik veled.

Ember figyelj rám most, miért robotolsz
Hajszolod magad, s közben nem látod a szépet
Nem látod, mily rövid az élet
Elrohan melletted, mint egy gyors vonat
Közben nem éltél, mert belebetegedtél.

Ne engedd, hogy mindez megtörténjen veled
Hogy elmentél olyan dolgok mellett
Amit ingyen is megkaphattál volna
Ilyen a napfény, a hajnal, a hold, és a virág
És szeretteid szeretete, mosolya.

Figyel most újra rám, örülj minden percnek
Tanuld meg megtalálni, az élet kincseit
Élj boldogan, és megfontoltan, élvezd az élet szépségét
Nézz mindig bátran fel az égre
Mindenkire egyformán süt a nap.

Minden ember életében egyszer ér
Fájdalom, csalódás, szomorúság, és bánat
Ezeket mindet nehéz elfeledni, de muszáj
Mindezt el kell feledned
Ha tovább akarsz lépni, élni életed útján.

Élned kell, élni jó, az élet ajándék
Ha, bánatod van, nézz mindig fel az égre
Ott van Ő, ki segít majd Neked, imádkozzál hozzá
Tiszta, őszinte szívvel, higgy és élj őszintén, ha így teszel
Meglátod, megkapod, itt a földön, és élni fogod az égi boldogságot.

Szebenyi Judit verse: Az élet himnusza

Link








AZ ÉLETÜNK EGY NAGY VARÁZS...


Az életünk egy nagy varázs,káprázat a világ.
Csak szívünk tudja, mi igaz,s hol a boldogság.
A látszat mindenkit becsap,a felszín csillogás.
De lelkünk mélye mindent ért,ott nincsen ámítás.
Rejtezik valahol bennünk az igaz szeretet.
Onnan őrizőn figyel ránk,a lelkiismeret.
A szívünk tudja válaszunk,így minden egyszerű.
A kérdésünkre megoldás van, mindig gyönyörű.
Amikor lelkünk oly szegény,az mindent befogad.
Csak vágy teli szívünk remél újabb álmokat.
Akinek vannak álmai az élteti remény.
Legyünk örökkön álmodók,az idők tengerén!







ÉLNI CSAK ÍGY LEHET


Napfény bíbora öleli a tájat,
emlékeim itt felszakadnak.
Árva lelkem bús magánya
húzott ide, elűzzem az álmomat.

Lelkem felüdül a természet
varázsa ölén, levendula
illata erősíti az isteni csodákat.
Kis gida jó kedvét fürgén ontotta.

S mi égett, öldöklő fájdalom,
itt a parton, örökre itt hagyom,
Még égni szeretetben fogok,
s ki átkot dobott, én áldást adok.

Ki nem ismeri a dobbanó szivet,
s miért él még, és ad hitet,
Majd megtudod, te ha majd békében
leszel, meglátod élni csak így lehet.







FEHÉR ORGONA VIRÁGA


Szívkertjének volt álma,
Anyám fehér színű orgonafája.
Ápolta, gondozta minden évben,
vázába rakta, friss vízbe.
Minden asztal közepén állt,
őrként illatukkal bombázták,
ki arra ment melegséget,
törődést, nyugalmat érzett.

Örökségül nevelgette,
Nagyanyám ültette rég,
teljes fényében ma is szép,
minden évben beszélt hozzájuk,
Isten áldása szállott rájuk.
Körbejárta a nagy családot,
lelkéből csokrot adott.
Könnybe borultak a szemek,
szerették őt a testvérek.

Szegénységben példa volt,
dolgos keze munkára fogott.
Nem bántott senkit, soha,
szavaival intett néhanap.
Nem beszélt sokat,
ha szólt tanítva halkan.
Kérdésekre válaszolt,
odaengedett magához.

Régi emlékek hídján
állok, és nézek némán.
Összekötnek ők örökre,
itt laknak bent velem.
Mert feledni nem lehet,
kitörölni az eltelt időket.
Ha lehetne, sem engedném,
továbbvittem a reményt.

Kivirágzott Anyák napjára
fehér orgona szép virága.
Engem vár harmat ruhában,
rohannék hozzájuk azonnal,
ki a temetőbe leborulva,
megkötözött a sors bénaságra,
lábam nem vihet már oda soha.
Felébred bennem izzó tűz lángja,
miért nem ölelhetném egy pillanatra.

Fürtös virágaitok sorolnak nálam,
imádattal, hálával ápoltam.
Anya, Mama, Nagyi, Dédike,
legszebb szavak mindegyike.
Lényükből áradt önzetlenség,
békesség, egység, hűség
tárják illatba a hitük örök kosarát,
május napján fonják szent magját,
versem értetek születik újra.
Csak én tudom, mi volt, s marad,
magamban zokogok a fák alatt.







FOGJUNK ÖSSZE


Mily szép az esti, nyári nap arca,
megrakott szeretettűz ég rajta.
Felhők alá száll minden egyes magja,
szél hamar felkapja, hozzád juttassa.

Gyenge lábakon áll rozoga lét,
de én kapaszkodom a hit felé.
Mikor elveszett, vagy cserbenhagy,
lehet forró a cél, a szívben ott fagy.

A lélekben elpihen s elfeled,
újra nyílik a remény ereje.
Csak szeress, légy őszinte,
maradj igaz magyar ember.

Összekulcsolt kezem remeg,
hálát adok az égnek, hisz élek.
Magamba rejtem az örök igét,
s hirdetem a megértés ellipszisét.

Mikor a nemzet érzése feszül,
fékezd a hazugságot, semmibe nem kerül.
Fogjunk össze tudásban és aratásban,
magyar tudat felemel a megmaradásban.







GYERE VELEM


Élni hívlak most:gyere haladj velem,
fogd meg két kezem erősen kedvesem.
Élni, álmodni együtt újra életünket,
lemenő holdat csodálni, szépet felidézni.

Rugaszkodj el bátran, akaratod legyen,
terveid, álmaid, erősek, bármit elérhetsz.
Ne gondolj fájó sebekre, sem emlékekre,
vagyok neked holdad, ne félj még nem veszek el.

Élni hívlak az élet útját megmutatom néked,
Ne sírj, nem vitt el még a hajnal, kétség ne bántson.
Minden mi körülvesz szépség szőtte bársony,
látod a csillagok boldogok, ragyognak érettünk.

Álmodni hívlak, szállok képzeletből font szárnyakon,
angyalok lágy dallama szólít, hív mennünk kell.
Vissza oda honnan elindultunk egykoron te és én.
Szoríts magadhoz nagyon: megmentheted röpke







HETI ÚTRAVALÓ


H eted napjaiba kívánok elegendő türelmet
E erő, egészségég, szeretet végig kísérjen
T udj megbocsájtani embertársadnak, barátodnak...
I gaz hited óvjon, légy hű kötelék a családodban

Ú tad óvja őrangyalod, könnyek árja ne hulljon soha
T edd mi szívednek örömöt okoz, fény légy sokaknak
R eményed erősebb legyen a nehezebb napokban
A kadályokat bátran vegyed ,meglátod a célod így eléred
V alósuljon meg minden tiszta őszinte vágyad
A aranykorong fénye óvja meg tested és aurádat
L áng mi benned ég, add tovább szomorúaknak naponta
Ó vd meg-e levelet, s ha Te is érzed erejét, add tovább

Itt most ezzel én befejezem soraim, egy őszinte szív írta, ezzel,
kívánok boldog minden napokat, Áldást, Békét, soha el nem múló szeretetet







HISZEM


Képzelet szárnyán útra megyek,
szabadon így fonódik az igaz szerelem.
Már nem kell keresnem, hisz itt van velem,
kéz a kézben csoszogunk mi ketten.
Akadályokat megértésünk könnyíti meg,
ráncos kezed szeretem, kedvesem.
Jóságod, emberséged mindenem,
összeforrt szívünkben a hűség ereje.
Kettétépni senki nem teheti meg,
csak a mostoha sors rabolhat el.
Könnyek között írom e sorokat,
Uram, adj erőt nekünk, még ma.
Hiszem, hogy meghallod... kérésem.
Nincstelenség pora nem érdekel,
csak élhessünk... még kicsit mi, ketten.







HOLTOMIG VELED LESZEK

Mit szabott rám az élet?
Betegséget, könyörtelent.
Egészséges voltam valaha,
Amíg tehettem, jó voltam...

Kellettem rokonoknak,
Barátoknak, családomnak.
Szolgáltam boldogan,
És ma itt vagyok egy kocsiban.

Elhagytak, kikben bíztam,
Végleg egyedül maradtam.
Összetört az egész világom,
Nem volt nékem... virágom!

Nap sem melegített fel soha,
Az égbolton pedig ragyogott,
Sivár pusztaság velem honolt,
Fekete fű, fa, virág... gyászban,

fuldokolva levegő után,
jövőm eldobtam a sutba.
De ettől jobban vacogtam.
Szeretetre vágytam már!

Egy napon Te jöttél felém,
Engem mindenhová elkísértél.
Lelkeddel belém életet leheltél,
Megszerettelek, és enyém lettél.

Egy bántó szóval nem illettél,
Utaimon, csillagom, vezettél.
Szívem kelyhébe rejtettelek,
Boldogságot újra ismerem.

Te vagy a legszebb Napom,
Kezed soha el nem hagyom,
Értelmet adtál a miérteknek,
Szeretlek nagyon, egyetlenem.

Árvíz jöhet, fújhat a szél,
A mi szerelmünket nem szakítja szét.
Köszönöm, hogy elfogadtál,
Hibáimmal együtt simogattál.

Nem tudom leírni, amit érzek,
Felhőtlenül érted rettegek.
Most már én vigyázok rád,
Holtamig örökké veled leszek.







HÚSVÉTI ÜZENET


Mit kérsz, ember, még többet tőlem
Neked adtam, a világmindenséget
Az eget, és a földet, életemet adtam érted
Fejemen a dísz, kincs helyett tövis korona volt
Megváltottalak, téged, és az egész világot

Életet adtam neked, szívedbe igaz békét, szeretet
Miért nem találod helyed, lelked miért bolyong értetlen
Céltalanul mész úttalan utakon, kóborolsz, de hova te magad sem tudod miért
Siratod sorsodat, életed, jelened, múltad jövődet , ember nézz fel
az égre, és térj vissza hozzám míg nem késő

Kulcsold imára két kezed, igaz hittel, szívvel, lélekkel,
Engem hívj, Megváltódat, ki adtam neked életet, és halált is
Engem nézz, az én utamat járjad, én legyek célod, irányod, jövőd, életed
Életed sorsa ha mást irányt vett, bízz bennem, a múltad meghalt,
De kaptál lehetőséget, tiszta új életre, feltámadt velem együtt kirajzolódott szép jövőd

Újra feltámadt, minden, neked, emberek, nektek egyformán
Kivétel nélkül, mindenkiért egyformán haltam meg, boldogan, így adva lehetőséget igaz örök életre
Fáradt szívetekbe, lelketekbe, hoztam, újra békét, megnyugvást
Megértő, segítő, igaz, őszinte szeretetet, annak erejét, melegét
Lángját, reményt, mely soha nem alszik el, csak ha Ti eloltsátok
Kezeiteket kulcsoljátok igaz szívből jövő imára, kérjetek, bízzatok
Szeretetben, békében éljetek egymással, üzenem nektek Emberek
Bízzatok, szeressétek egymást, ez a Húsvét üzenetem mindenkinek

Feltámadt Jézus Krisztus,a mi Megváltónk, éljen Szent Neve,
dicsőség az Atyának, a Fiúnak. és a Szent Lélek nevében !







IGAZ BARÁTSÁG


Éltem napjaim megszokottan, elfáradva,
arcomon összegyűrt ráncok, könnyes szem.
Mindent feladni akartam, az életem már semmit
Jelentett, amikor te felbukkantál életemben.

Élet-e, vagy Isten küldött, nem tudom meg soha,
rejtély marad számomra, amíg élek, hálával tartozom.
Köszönöm neked léted, őszinte szavaidat,
örök, igaz barátságunkat elszakítani immár nem lehet.

Őszinte, tiszta szeretetem feléd határtalan
és lankadatlan, nem ingok már, erőssé te tettél.
Ekkora kincset nem kaptam, mint a te személyed,
tudd meg, én soha el nem engedlek és fogom kezed.

Nincs olyan vihar, sem szél, ami kettőnk egységét széttépné,
mindig mellettem voltál, türelemmel támogattál.
Vakon bízom benned, tudom szíved, lelked javamat akarja,
köszönöm néked, hogy újra élek, nyitott szemmel.

Szívem, lelkem szeretete tiéd, egyebem nincsen,
tudom, kevés a vers, ennyit adhatok jelképesen.
Mellé adom barátságomat egy életen át, őszinte szívvel,
Befejezem versem, és csak annyit mondok:
Köszönök mindent, Istenem, vigyázz rá és családjára!







AZ IDŐ JÓ BARÁTOD


Az idő jó barátod, elfeledtet minden rosszat,
Aki őszinte szívvel, lélekkel él, meghallja megérti:
Az életet, miről szól "szeretni, segíteni, megérteni"
Önzetlenül élni, egymásért, nem várva viszonzást cserébe!
Minden szándék, tetté válik, minden elmúlik,
Bánatok, csalódások, fájdalmak, szenvedések, indulatok.
Az idő a legjobb gyógyító és barát, jönnek új napok,
Életünk minden perce változik, szebb napok is vannak, nem csak rosszak!
Nem lehet nem érezni, szív, lélek, szeretet nélkül élni,
A szív, szívre dobban válaszol, lelkünk, hol sír, hol boldog.
Gondoljuk és hisszük, mindent egyszer a szívünk, lelkünk elfelejt,
Gondoljunk arra, mennyi fájdalmat, örömet, sebet gyógyít be a szeretet!
Az őszinte tiszta szeretet, az egyetlen gyógyszer,
Lelked és szíved fájdalmaira, szeress hát amíg élsz örökké!
Jegyezd meg nem szabad mindent, szívedre, lelkedre venni,
Az idő jó barátod, melletted van, figyelmeztet mindenre,
Okos légy a jövőben, szeretetet adj, hogy boldog ember lehess!







IMA HAZÁMÉRT


Szomorúságom, és bánatom elmondani nem tudom,
Ezért most szavakba fogva elmondom.
Imádkozom Hazámért, jövője a sötétség lenne,
Nem engedünk a sátánnak, hogy ezt meg is tegye.
Túl sok már a szenvedésből
Az Igazaknak,
Uram állj ki, védd meg Őket,
Adj hitet, erőt, bátorságot, kitartást részükre,
Ne hagyd el maroknyi néped,
Magyarország nevét még fekete betűkkel írják,
Szent Szűz Mária oltalmadba, vedd kiválasztott néped.
Imádkozz fiadhoz, elesett népedért.
Évszázadokon át nyomor és szenvedés jut nekik
Ne engedd tovább, mert így elfogy néped.
Hitét kezdi elveszíteni Benned,
Tégy hát csodát, amíg nem késő.
Segíts Uram most és mindig
Mindörökre légy támaszuk, vigaszuk.
Hálás nép a Magyar,
Nem felejt, nem tesz rosszat,
Hittel, akarattal, kitartással, emberséggel
Él az Igaz Magyar.
Hozzád kiáltok Istenem
Mindörökre áldd meg az Igazakat,
S vedd oltalmadba az ártatlanokat.
A gonoszokat tedd helyükre Mindörökre.
Az országban csak ekkor lesz béke és szeretet.










IMA A MAGYAROK ISTENÉHEZ


Ó! Uram, nézz le kiválasztott Országodra,
és a benne lévő igaz Magyarokra.
Mentsd meg Nemzetem egységét,
add vissza összes elrabolt területét!

Gyarló lányodra, kérlek, figyelj itt lenn,
hallgasd, imám száll összes Testvéremért!
Kegyelmeddel erősítsd hitüket meg,
ne vitázzanak, békéljenek egymással meg!

Határokon belül-kívül, legyen mentsvár,
lelkükben éledjen fel az ősi mag-Tudat.
Balsors sem kímélt, üldözöttek voltak,
oly sok ártatlan vesztette életét már...

Megkopott az egymás iránti szeretet,
viták helyett fényt, látást tégy szívükbe.
Szemem az ég felé néz epekedve,
ne engedd, hogy a sötét erők előtörjenek!

Asztalukon mindig legyen kenyér,
ne féljenek, lesz-e az asztalon ebéd!
Gyarapítsad Magyarországot gyermekkel,
egészséget, boldogságot, munkahelyet!

Magyarok Istene, hozzád könyörgöm,
legyen az összefogás újra tiszta öröm.
Légy velük mindenkoron, és vezessed,
Égi Áldás kísérje egyetlen Nemzetem!







ITT A TAVASZ MÁR


Földben, szélben, erekben
Táncot jár a tavaszi aranyláz.
A kikelet üteme rezzen,
Üde szellőben fa ága reccsen.
Szívben szépsége édes máz.
Zsendül a róna és a határ,
Pezsdül a természet már,
Szerelemre lobban a gerlepár.

Kedvesem, szárnyalni vágyom,
Megérinteni minden virágot.
Illatukat magamba zárom,
Remény magját szélesre tárom.
Jöjj velem ezen az életadó úton.
Szoríts, szeress, ölelj magadhoz.
Nézd a virágot az almaágakon,
Figyelj! Turbékolnak a galambok.

Látod: Mosolyunktól zöldebb a fű,
Méhecskék zümmögése láncot fűz.
Sóvárogva vártalak téged télben.
Lelkem feltöltsd gyönyörűségeddel.
Boldog ilyenkor gyermek, felnőtt,
Idős, és mindenki szivárványba nő.
Itt a tavasz már - kacsint a napsugár,
Ezernyi csodával csak minket vár!







JÁRD AZ UTAT...


Járd az utat, mit a sorsod vésett,
Hallgass a szívedre, mi darabokra tépett.
Temesd el a múltad, mi lelkedet sebezte,
Nézd az emlékeid, mi a jövőd leplezte.
Töröld le, könnyekkel teli szemeid
Rejtsd, lelkedbe vésett sebeid.
Váltsd valóra, reményvesztett álmod!
Hogy többé, ne kelljen a bánattal eggyé válnod.
Vedd észre, hogy minden mi fájt szerte szaladt,
S mi igaz, s szép, csak az, mi örökre megmaradt.
Lásd az égen, a szépen ragyogó napot.







JÓKÍVÁNSÁG


Erőt, kitartást, békét, megértést,
Örömet, hitet, reményt,kívánok néked
Őszinte szívvel, kívánom mindezt
Ragyogjon rád,a nap simogató sugara
Melegét erejét érezd, öleljen át fényével.

Legyél boldog, és mosolyogj a nagyvilágra
Őszinte szívvel, tiszta szeretettel
Legyél ma is ,és mindig boldog
Szeressen téged mindenki.

Úgy ahogyan te szereted az embereket
Őszinte szíveddel és lelkeddel
Áldja meg a Teremtő minden lépésed
óvjon, vigyázzon rád, angyalok hada.

Kívánok néked, szikrázó boldogságot
Kívánja néked, egy barátod,
Ki mindig gondol rád, a messzi távolból
Lelkem a lelkeddel együtt rezdül.

Érezd a tiszta szeretetet, minden napodon
Mit kívánok szívem összes melegével
Ha néha rám gondolsz, jusson eszedbe,
Őszintén szeretlek,és a nap végére
Se múljon el boldogságod.

Szíved, lelked örömtől daloljon
Ne ismerd meg a keserűség poharát,
Ne légy beteg, ne tudd meg fájdalmakat
Melynek sok ember szenvedője
Ezt kívánom barátomnak
Légy mindig nagyon boldog
De boldogtalan soha!







JÓ LENNE MINDENKIT SZERETNI...


"Jó lenne mindenkit szeretni
Aki engem viszont szeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.
Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, de rám se néz,
Vagy ha rám néz, de mégse lát,
Aki felró minden hibát,
Aki vádol, ha nincs miért,
Aki meghallgat,
de meg nem ért Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát
" Nem aratni, csak mindig vetni.
Szebb lenne tőle a világ!"







JÖJJ EL ...


Jöjj el Szentlélek, jöjj el Isten lelke Pünkösd ünnepén,
segíts földi halandódon, lélekből Imádni a Jó Istent.
Legyőznöm földi dolgok csábítását, egyedül téged szolgáljalak,
éjjel, nappal jó tegyek, segítő kéz lehessek Veled-Általad,
Szívem kitárva tartom, várom könyörgő bocsánatkérő fohászom meghallgasd,
Uram,Istenem, mindenem, gyújtsd lángra szívemet, az örök szeretet tiszta tüzével,
töltsd el lelkemet Isteni örömöd boldogságával.
Jöjj el Szentlélek, védelmezz meg engem a gonosztól,
tisztítsd meg lelkem újra, ruházz fel Szent Lelked erejével.
Vidd el nagy bántom, szenvedéseim reád hagyom, nem kérem vedd el
te tudod egyedül, mi jó nekem, mi nem Mennyei Atyám, mentségváram, oltalmazóm.
Jöjj el, bölcsesség lelke, újítsd meg akaratom erejét, utamat melyen járok,
tovább adhassam az embereknek, mit tőled kegyelemből kaptam.
Méltó legyek az Igédet hirdetni, reménytelen helyzetekben emelj fel,
és bölcsességed fénye világítson a sötétben.
Jöjj el Szentlélek,jöjj Ige Lelke, Áldom Szent neved,üzeneted vezessen!







KARÁCSONY


Hull a hó és én boldog vagyok,
ma nem ró anya, apa, én ragyogok.
Fénylik az otthon tiszta melege,
fehéren izzik a szeretet ereje.

Egy év kellett, hogy eljöjjön újra
Karácsony békés Szent estéje.
Hiszek az álmom tisztaságában,
az imám fenti meghallgatásában.

Fohászomat halld meg Jézuskám,
családomban legyen erős a kötelék.
Csak ezt add meg, nem kell ajándék,
óvd meg, kiket gyermeki szívem imád.

Nem tudok másképp hozzád szólni,
egyszerű szó tódul csak az ajkamra.
Bocsáss meg minden kis és nagy hibám,
igyekszem méltóan élni és hozzád elérni.

Legyen a szeretet ünnepe, éke az
egész világmindenségnek mindörökre.
Szegénység és szomorúság tűnjön el.
Szenved a föld minden igaz szívű lakója.

Betegeknek gyógyulási esélyt adj,
hitetlennek enyhébb, megértőbb lelket.
Nézz le az égből oltalmazó kegyelmeddel,
Áldást adj mindenkinek, ennyi a kérésem.

Áldott, boldog Karácsonyt én
egyszerűn, érthetőn, őszintén
ezzel a versemmel erőt, reményt és
Áldott Karácsonyi ünnepeket kívánok.







KARÁCSONY NAPJÁN


Házak felett ég a csillag,
melynek fénye álmokba vezet.
Ragyog és hozzád is elmegy,
karácsonyfádra gyertyát tesz.
Nem látod, mégis érzed erejét,
mikor kételkedve várod erényét,
akkor lép be hozzád szobádba,
átölel, felemel a vallomása.

Úgy vágyna hozzád,
tiszta, igaz szó,
színes, biztató,
szeretetből fakadó,
reményt nyújtó,
szívednek vigasztaló,
örömet fakasztó,
karácsony napján.

Úgy biztat téged,
mint fény az éjszakában.
Lelki békéd elhozója,
a kis Jézus eljövetele.
Fájdalmak gyógyítója,
bűnök megbocsájtója.
Tündököl ma igazsága,
Urunk végtelen kegyelme.
Áldott szent ünnepet kívánok.







KEVESEN ÉRTIK...


A villogó tél reménye megérkezett,
csillogó ég alján hóember mereng.
Vágyna gyermekek vidám mosolyára,
így nem fázna már emberek sokasága.

Szeretet dallam illata száll a térben,
melengető szívre, álomra és békességre.
A természet szüntelen üzen neked,
türelmesen élj, és a szépet vedd észre.

Nézd fehér ruhába öltöztek a fodros felhők,
kékes csillogásban üdvözölnek pajkos fenyők.
Derengő fényben, jégcsapok csókolóznak,
feszengő dérben egymásnak bókolnak.

Minden csend dallam érted szólal meg,
kincs vagy értsed már meg végre.
Miértre, a válasz lépj előre drága barátom,
szerényen élve, boldog leszel ez tanácsom.

Béke áldása már lehullt a világra...
csak rád vár vágyad megújult kincstára.
Vedd elő zsebedből ékességedet,
kelő nappal, lelkedből tekerd fel hitedet.

Átölel Isten kegyelme mindenkoron,
áldás legyen veled egyetlen barátom.
Szóltam sokat már, csak kevesen értik,
versem sugár, több annál, mégis csak nézik...










KÖSZÖNÖM NEKED


Versben írom le Neked,
Köszönöm Neked, amit tettél értem
Ugrottál értem, minden pillanatban,
Amikor bajban voltam.

Tétovázás nélkül cselekedtél mindig,
Nem volt Neked könnyű,
Most sem az,
Ki tudja minden meddig tart majd.

Szeretetből tettél és teszel mindent,
Mindenért a köszönöm szó nem elég.
MÉGIS MINDENT KÖSZÖNÖK NEKED,
Mert nekem nincs, semmi egyebem.

Szegény vagyok és beteg,
Így tudom csak hálám,
E versben
Megköszönni Neked.

Mosolyod, őszinte szíved s lelked,
Erőt ad nekem az élethez.
Szerető Testvérem vagy Te nékem,
Ne félts engem, tudod, hogy rendben lesz minden.

Önzetlenséged, odaadásod,
Nagyon jól tudom,
Légy mindig erős, továbbra is,
Jusson mindig eszedbe, hogy szeretlek én is.

Nem üres szavak ezek,
Lelkem legmélyéből jövő őszinte hála,
Köszönöm az Égnek, hogy Te vagy nekem
Így nem vagyunk SOHA egyedül e sötét világban.







LELKED A TIÉD NE FÉLJ NYISS A VILÁG FELÉ!


Lelked csak a tiéd, nyiss a világ felé
Ne félj, mert van aki vigyáz rád ott fenn.
Sokan szeretnek lelked tisztaságáért
Óvnak sokan, az angyalok, és kik veled vannak.

Ne hallgass a puszta észre, nem visz jó útra
Lelkeddel, és szíveddel éld az életet mit kaptál.
Nyisd a világ felé meg lelkedet, nem tarthatod zárva
Ő a tiéd veled él szüntelen, ember nyisd ki lelkedet.

Elveszel figyelj drága lélek, lépned neked kell
Segíteni jöttem mit tegyél, nem nézhetem szenvedésed.
Ne félj elindulni semmmi sem lehetetlen
Szeresd magad, szeresd tiszteld lelkedet, ő a léted.

Szív és lélek nélkül nincsen ember,, jelképesen,,
Léteznek szívtelen, lelketlen emberek azoktól
Tartsd magad távol, felismered őket, de ehhez
Lelkedet nyisd ki, teljesen, lelked, szíved súgni fog.

Kiket mellőzz életedből, mentsd a lelked meg
Drága ember, egy átmeneti élet itt a földi lét.
Minden gátat, akadályt, legyőzhetsz, nincs az az erő
Amit a szabad, tiszta, nemes lélek nem győz le.

Jöttem hozzád, lelkem, szívem érzi szükség van
Erősítésre, bátorításra, reményre, szeretetre, megértésre.
Igaz őszinte emberi kapcsolatokra, itt vagyok nyújtom kezem
Fogd meg, ne félj megfogni nem bántalak, szeretlek lelkedért.

Szeretetem, erőm, gyógyító erőmet hoztam neked
Jó tiszta lelkű ember nem veszhet el, van tovább mindig.
Nem véletlen semmi drága ember, minden percnek, pillanatnak
Meg van az oka, s ez sem véletlen hogy most jöttem hozzád.

Nézz fel az égre, nyiss a világ felé most itt maradok
Veled addig ameddig kell, versem megmarad neked.
Emlékbe, olvasd mindig ha bajban vagy, vedd elő erőd lesz
Add tovább amit kaptál, most lelki erőt, segíts, szeress, bízz.

Soha többé ne zárkózz el a nagyvilág történésitől
Nyitott szemmel, nyitott lélekkel, nyitott szívvel élj.
Minden napod a szépre, jóra használjad drága ember
Szeretni fognak, maradjon meg lelked tisztasága Isten Áldása veled lesz!

Jelképesen elköszönök, tudd mindig velem vagy lélekben
Mindig érzem mire van szükséged, ezért nincs mitől félned.
Indulj bátran most! Új nap, új hét, esélyed meg van, erőd is.
Drága ember légy Áldott, soha sem vagy egyedül, ezt ne feledd el!
Áldott légy, áldott legyen életed útja, angyalok hada vesz körül.

Minden tiszta lélek egy angyal, minden jó ember angyal
Itt a földön, kik az emberekért élnek, szolgálnak, segítenek
Védenek, felemelnek, erőt adnak, nem vagy egyedül soha
Sok jó ember van, kik őszintén az emberekért élnek.

Versemnek minden sora őszinte, nem üres szavakat olvasol
Nyitott lélekkel, nyitott szívvel olvasd, érezd versem tiszta
Igaz szeretetét, erejét, bezárkózva soha sem érzed meg.
Gyógyít, erősít, hitet, remény, tiszta szeretet, megértést
Lelkeknek gyógyulást adó, aki írta a verset, nyitott lélekkel él érted!







LELKED ÉLETFÁJA!


A versek üzennek, lelkedhez,
Szívedhez szólnak, átmelegítenek!
Érted, neked, hozzád, önmagadért íródnak,
Bátorítanak, reményt adnak minden napra!

A versek lelked életfája,
Tiszteld, becsüld, kik írnak neked.
Minden vers szép, egyedi és érték,
Felbecsülhetetlen erejük van, mindegy ki írta!

Ne nézz le senkit, ki verseket ír,
Életed megmentői, napjaid szépítői.
A versek életfák, Isten alkotási,
Mind olyan szép mint a legszebb fa!

Gondosan alkotta a természet-e csodát,
Szeretem a fákat, mert éltető erők, csodák.
Nézd meg, tiszteld, szeressed őket,
A fa így néz ki: Istennek mindennap, felemeli vén ágait!

Megköszöni az életető napot, esőt és fényt,
A versek lelked életfája, mind téged szeretnek.
Fa alatt ülve írom neked versemet, mert szeretlek,
Lelkem, szívem hozzád repítenek, szeress és tisztelj minden verset!







A LÉLEK ZENÉJE







LOBBANJON FEL


Az ünnep illata már érződik a levegőben,
közeleg a szeretet szent napja decemberben.
Ajándékot adhatunk akkor majd egymásnak,
ám ne csak erre vágyjunk, mit kaphatunk.

Legszebb ajándék a szívben élő szeretet,
meghittség a családi otthon melegében.
Odafigyelni egymásra egész évben szüntelen,
boldogság legyen minden csüggedőnek.

Karácsony napján az ég fényesen ragyog,
béke fényes éke magasan fenn csillog.
Szálljon Isten, kegyelem áldása az egész világra,
fonja körbe az emberiséget ennek a szelleme ma.

Bárcsak egyformán juthatna minden asztalra,
soha többé nem lenne hulló könnyek világa.
Jó lenne megélni, hogy egyformák vagyunk,
jóságot megérni, tudván hibázunk és elbukunk.

Pedig lehet szebbé tenni a földi életet,
teremteni kell érte együtt nemeset, szépet.
Legyen ige az alázat, tisztesség és becsület,
drága ember így lehet örömed és kegyelmed.

Lobbanjon fel benned is ez a tiszta érzelem,
legyen erőd minden napodon haladni előre.
Nehézségek mellett is találd meg reményedet,
ezzel kívánok én neked békés szép ünnepet.







MAGYARNAK SZÜLETTEM!


Magyarnak születtem délvidéken,
Anyanyelvemen beszélek, álmomban se feledem.
Magyarságom nem titkolom, meghálálom szép Hazámnak,
Áldd meg magasságos Isten, az én Magyar Hazám!

Könnyel írom, lelkem sajog, látom népem elfogy...
Magyarnak születtem, de rég nem magyar föld már...elvitték!
Kérdezés nélkül, magyar nép akarja-e vagy sem!
Elvitték, elcsatolták, darabokra törték szép Magyarországot!

Lelkembe örökre őrzöm, védem, tovább adom, mit tudok.
Nemzetem, drága magyar hazám: Én téged nagyon szeretlek!
Veled ébredek, rólad szól minden álmom, minden percben.
Szívembe, lelkembe él képed, szép gyönyörű hazám, magyarnak születtem!

Könnyel áztatott sorok, elázott versszakok.
Fájdalmam titkolni nem tudom, és nem is akarom!
Magyarnak születtem, magyar is maradok örökké.
Koporsómat, soha sem nem fedheti magyar föld!

Nem kérdeztek minket itt, akartok elmenni-e?
Nem kérdeznek most sem, örülünk, hogy élhetünk még mi itt!
Nem bánom mi lesz sorsom ezek után, büszkén vallom magyarnak születtem,
Hazámért, bármely percben kell meghalok!
Áldd meg Isten Magyar Nemzetem!







MAGYARSÁG MEGMARADÁSÁÉRT SZÓLOK HOZZÁTOK!


Írók, költők, verselők, amatőrök,
Írjatok az embereknek, alkossunk tovább szépet.
Nemeset, emberit, melyben a lélek hangjai szólalnak meg,
Remény, hit, akarat, kitartó, szeretet, vigasz, minden nagyon kell!
Legjobban az összefogás, égetően szükséges,
Fogjunk össze, tegyünk nemzetünkért, most nem várhatunk!
Nem lehetünk tétlenek, nem nézhessük, hogyan fogyunk el,
Drága Népem, drága hazám, drága Nemzetem, mi egyek voltunk, vagyunk, s leszünk!
Szólnom kell, nem lehetek néma, mikor látom népem
Haldoklik, elmenekül, vagy elmegy más országba jövőjét keresve.
Magyar nép a tudás atyja, bölcsője volt mindenkoron,
Nem engedhető meg fiatalok elmenjenek, saját Hazájukból!
Tenni kell, értük és mindenkiért, mert egyek vagyunk,
Ne szavakkal ígérjetek, emberek, tettek kellenek, sürgősen!
Össze kéne fogni már, meddig és mire vártok, kik tehetnétek a népért
Lépjetek az Istenért, ha szeretitek, az embereket, saját véreteket!
Porig alázott népem évezredek óta szenvedett és szenved ma is
Menekültek, meghaltak, elfogyunk ebből elég, szeretet kell és tettek!
Üres ígéretekből nem kér a nép, igaz szavakra, és tettekre van szükség,
Hogy hinni és bízni tudjanak jövőjükben, lépni, összefogással lehet!
Szívemben él Magyarország, bár Délvidéken élek,
Örökké fog fájni Trianon vérző sebe, mit begyógyítani nem lehet!
Hogy, megmaradjon hitünk, és a nemzet egységébe, összefogással érhessük el
Széthúzás, harag, irigység, ha ez megy tovább, elfogyunk mindannyian!
Nem engedhessük meg drága népem, az Istenért,
A Magyarság megmaradásáért, tegyetek, kik tehettek, amíg nem késő!
Én egy kis porszem vagyok egy ember, egy költő, ki szólni mer,
Szeretem nemzetem bárhol élünk, egyek voltunk és vagyunk!
Istenem könyörgök hozzád, nézz le rájuk!
Magyarok Istene, ne engedd meg tovább a pusztítást!
Nemzeted nem veszhet el soha sem!
Áldás szálljon minden emberre ki, jót tesz Magyar Nemzetem érdekében!







MAGYARSÁGUNK


Elég volt az alvásból, ébredj fel ország szunnyadó népe,
Ébredjetek magyarok, nem vagytok egyedül e földön.
Szálljatok büszkén, mint a Turul madár.
Küzdjetek meg, tegyétek helyére a dolgokat.

Felbőszült rab madár, büszkén száll az égen,
Hatalmas szárnyaival, nagyokat csap a térben,
Bődülten leszáll az Anyaföldre,
Kiszabadítva magát sorsából, a rabságból.

Magyar ember akárhol él e földön,
Mindig magyar emberként ébred e világon.
Ébredj oroszlán, dobd el láncaid,
Tedd túl magadat, megaláztatott életeden.

Minden vereséged ellenére,
Neked most lépned kell, hogy,
Emelt fővel járhass, kelhess e nagyvilágban,
Mert, magyar mindig a tudás népe volt.

Határokon túl, sok millió magyar él s tapossa a földet,
Remélve, hogy egyszer hazatér,
Öntudatra ébredj magyar, segíts Testvéreiden,
Hogy Hazájuknak újra higgyenek.

Nemzetünk már rég idők óta csatákat veszít,
Most itt az idő, cselekedj, de békésen.
Magyar, magyar ellen ne menjen soha,
Hitünk, s önbizalmunk el ne vesszen soha.

Érzed, itt a helyed, bárhol jársz a világon,
Ha máshol nem kellesz ide mindig visszatérhetsz,
Ne félj, ne add fel, higgy önmagadban,
Hittel, bizalommal, s öntudattal győzöd le rabságod mindörökre.










MARADJ VELEM!


Gyere ülj ide mellém, kedvesem,
Nem kérek sokat, csak maradj velem.
Szükségem van rád, erődre, szeretetre,
Oltalmadra, két karodban lenni csendben.

Hallgassuk együtt a csend szavát, mit üzen a szél,
Életünk viharos, nehéz időszakát éljük, ne menj el.
Most kell erősnek lenned, még jobban, mint valaha,
Veled vagyok erőd, támaszod, segítek mindenben.

Nem létezik lehetetlen, megoldható, hited kell,
Tégy hozzá, szerelmem, nem mehetsz el, élned kell!
Menekülnél, érzem, sodródsz, kínok, fájdalmak tépázzák erődet,
Legyőztünk eddig mindent, megmondom, mit tégy: Itt a helyed!

Mellettem légy, hű párom, életem kezedbe tettem egykoron,
Felelős vagyok mindenért, szívem, lelkem, hűségem tiéd.
Elkísérlek, bármerre indulnál, igaz, menni már rég nem tudok...
Versben, dalban mondom el, az egész világot jelented: Szeretlek!







MEGALÁZTATVA


Lelkemben nagy a nyugtalanság,
Az életben nincsen Igazság.
Egyszerű szegény embert az ág is húzza,
Betegségben megaláztatva.

Fehér köpenyes emberek,
Kiknek dolga a gyógyítás lenne,
Szegényt és gazdagot egyformán kellene..
Sajnos nem így cselekszenek.

Miért vagyok szegény, szeretném tudni,
Válasz már nincs e kérdésre,
Szegényen, betegen megaláznak,
Nevetnek,s röhögnek rajtam.

Segítségért fordultam hozzájuk,
Hogy talpra álljak,
Ők nevetve odébb álltak.
Suttogva hátam mögött, hallom most is hangjukat.

Betegségem nem vettem és nem keresetem,
Munka adta szenvedésem,
Kenyerem mindig igaz úton lett meg,
Mégis gúny jut ki részemre.

Reménytelen hinnem, az igazságban,
Elfordult az már tőlem,
Mikor megszülettem.
Szegény vagyok de lelkem gazdag,
Csak azt pénzért nem válthatom be soha.

Tanulság mindez nekem
Szegény, beteg ember nem kell sehol sem.
Hittel fordultam a nagyokhoz
Elutasítottak mindenhol.

Sírtam én már eleget,
Nem segít az emberen,
Fájdalmasak napjaim,
Ki beteg sokszor mondják az nem ember.

Sokan vagyunk ilyenek,
A társadalom még minket is kivet,
Mi csak élni szeretnénk
Egyformán mint a többség.







MÉG ELMONDOM


Égszekerén szendereg a Hold,
szívhez szól egy zongora dala.
Fekete az éj, oly szomorú a zene,
sír érted lelkem tiszta fehér ege.

Hova lett a vörös tiszta szerelem?
Csak a rózsák emléke maradt nekem.
Virágod voltam, életed gyöngyszeme,
hazudtál évekig, én őszintén hittem,

Szavaid bíboros rózsáját ittam,
szemed tükrében a jövőt láttam.
Sóhaj fodrán nehezül ma a miért,
már elhervadt, nem érdekel kiért.

Percek üres mélabúsága a jelen,
hajtanék még reményt ha lehetne.
Álmok nélkül mit ér a hajnal pírja?
éltető vágyam Istenem adj vigaszt.

Mostoha néma jelenem kínja.
Hinni szeretném még szép lehet...
Felejtés csírája ne törjön soha fel,
még elmondom végtelen szerettelek.







MIKULÁS NAPJA


Mikulás napján fényben fürdik a táj,
teljesül az őszinte, gyermekszív kívánság.
E napon szép emlékeket őriz meg a lélek,
jóság, béke, testvéri szeretet meghitt eleme.

Apa, anya, mindenki bőségesen varázsol,
meglepetések sorozata bújik ki a zsákból.
Őrzik az ajándékozás hagyományát falvakban,
nem feledve a szív tiszta, igaz szavát soha.

Szép ünnepet én is nagyon szeretem,
nem is felejtem el egyszer sem az életben.
Igyekszem ontani a meleget ebben a hidegben,
ajándékom ez a kis vers, melyet most adok neked.

Ám el ne dobd e sorokat, hisz fénnyel írtam,
Isten vezette kezem, áldás van minden szavában.
Szent Miklós napján vezessen hited ereje,
mikor felnősz, jussak néha én is az eszedbe.

Drága gyermek, most pedig légy nagyon boldog,
játszva éld az életed, és a Jó Isten mindig óvjon!







"Minden őszinte gondolat mely szívből fakad
legyőzi a nehéz gátakat, nincs oly elemi erő,
amely ledöntheti, ha lelkedből adod önmagad,
minden nemes tetted az emberekért virágot fakaszt."

Szebenyi Judit







MINDENSZENTEK SEGÍTSETEK


Éjfél elmúlott,
az éj oly sivár.
Nélküled élni,
tovább tenni,
szeretet adni,
amire tanítottál,
drága, jó Anyám.
Minden gondolat,
érzés, hiány, hála
örökre szívem zárja.
Hiányod perzsel,
soha el nem feledlek.
Hangos az óra a falon,
bánat foglya vagyok.
Menni rég nem tudok
hozzád, ki a sírodhoz.
Nem kell gyertya,
sem virág nekünk ma.
Mi bent érezzük hangodat,
örömet, kínt sors adta.
Mindenszentek, segítsetek,
könnyíteni az embereken.
Halottainknak nyugalmat,
az élőknek békességet.
Kikre nem gondolnak,
azokért is, Uram, irgalmazz!
November jeges szele,
ne oltsd el a mécseseket.
Légy kegyes hozzájuk,
kiknek szellemére vigyázunk.
Lelküket mélyen érezzük,
szeretteinkért könyörgünk,
Adj, Uram, fényességet
odafent nékik, idelent hitet.
Áldás szálljon mindenkire,
aprószentek dicsőségében!







NEM FELEDÜNK SOHA


Fájdalmas október vége,
közeleg november hidege,
szelet, fájdalmat hordoz,
mécsesek lángja kormoz.

Szomjas vagyok a fényre,
benn él a múló élet lehelete,
szeretteink örök emléke,
él a lelkük, hiszem szívvel.

Vágyak messze mentek,
bágyadt napsugár int nekem,
gyere ma ki a temetőbe,
remeg testem minden része.

Emlékezem könnyes szemmel,
millió csillagok vagytok az éjben.
Búsan csókol most a hajnal,
elfáradt emberek ballagnak.

Kezükben az elmúlás virága,
tiszteletet, hálát lerónak.
Halottak napján imát mondanak,
nem feledünk el titeket soha!

Mindig szeretünk titeket,
nyugodjatok békében!
Angyalként néztek le ránk,
szellemetek itt vigyáz.

Sorsfordító a lét értelme,
nem halunk meg, átlépünk,
a mennyben lesz kérésünk:
Istenünk kegyelme, óvj meg!







NEM KELL A SZÓ, HIÁBAVALÓ!


Szem a lélek tükre, mindent elmond
Nem kell a szó, hiábavaló
Kell a tiszta lélek, tiszta fény
Kell a gyógyító önzetlen szeretet egymás felé!

Kell felemelni, segíteni elesett embereket
Tudni kell érezni lélekkel, szívvel, szeretettel.
Lépjetek a tiszta útra, hol nincs hazugság
Ezek szerint éljetek így erősödik lelketek!

Lélek, test, szellem, ha sérült minden hiábavaló...
Ám ne gondold hogy nem megoldható.
Mindre a válasz szeress, lelkeddel, szíveddel
Ezt megtenni nem nehéz, őszinte akarat kell semmi más!

Lelkedhez szólok megint újra, ez így lesz napról napra
Nem engedem meg a szeretetlenséget, egymás között.
Drága ember, higgy a szeretet örök, a szeretet a válasz mindenre
A szeretet a menny kulcs, lelked, szíved hajtó ereje szeress őszintén!

Üres szó ma már senkit nem érdekel, beteg a világ melyet gyógyítani kell
Nem lehet ölbe tett kézzel nézni, azonnal nyitni kell egymás felé.
Kinek lelkében, szívében él tiszta fény, az emberek felé
Egyedül csak ők képesek gyógyítani fáradt lelkedet, higgy ember, ne tétovázz!

El kell fogadni, meghallgatni az embereket
Ne vesd meg azokat, akik másmilyen szemmel nézik, élik életüket.
Nem szabad, ez nem emberhez méltó! Ember légy minden körülmény közt!
Így éled napjait, soha sem kell semmitől félned, tükrödbe bátran mindig
Belenézhetsz! Áldás kísérjen drága ember!







NEVESS


Nevess az életen
Törj ki magadból
Tedd mi szívednek jó
Mi lelkednek erőt ad!

Nevess, fájó múltadon
Nevess fájó napokon
Nevesd ki szeretet mosolyoddal
E- gonosz romlott világot!

Mosolyod küld mindenfelé
Szeretet ragyogjon arcodon
Szeretet lakja lelkedet
Nevess.!Légy boldog drága ember!

Nevetve könnyebb vinned a terheket
Fáj az élet, én igazán jól tudom
Nevetve nézek a holnap elébe
Nevetek közelgő elmúlásomon!

Nem félek semmitől, ne félj ember
Ha őszintén éltél, jót tettél
Nincs mitől rettegned, félned
Áldott életed lesz!

Jutalmad megkapod odafenn!







NŐNAPI KÖSZÖNTŐ


Március hajnalán,
Tavasz aranyágán,
Víg pacsirta dalán,
Nap fénylő sugarán,
Szép virágok csokrán,
Angyalok jóságán,
Köszöntő sorain át,
Gyöngyszem csillogásán,
Lélek tisztaságán,
Az ég szirmán,
Nőnap szivárványán át.
Köszönet és hála,
Égi Áldás óvása
Szálljon a világba,
Lányra, anyára,
Nagymamára,
Minden nőre ma.
Szeretet csokrát,
Létem összes titkát,
Pár soron át,
Kívánságok halmazán,
Szerénység fokán,
Versem igazságán:
Boldogságot, egészséget,
erőt, tiszteletet,
simogatást, elismerést,
vidámságot, örömet,
Nagyon boldog nőnapot,
egy életen át tartson,
én Néktek így kívánok!







OKTÓBER ÜZENETE


Kemény szívű emberek,
ma ötvennyolc éve öltek,
gyermekeket, fiatalokat,
időseket mind magyarokat.

Nem volt lélek bennünk,
csak hatalmi harc, s düh.
Nyugatnak füle süket vala,
embertelen égő sebhelyek.

Az idő nem mossa el a fájdalmat,
Igaz Népem emlékezz méltóan.
Soha többé nem folyhat vér, mert,
elfogyunk. Ez legyen előtted!

Október oly sokat üzensz,
s még többet emlékeztetsz.
Nem tiporhat el bennünket,
igazságot, adj Isten Nemzetemnek!

Sírok én,s zokog az ég velem
milliók arcán könny folyik le.
Testvéreim van remény, biztatlak,
él még tiszta Magyarság Tudat.

Határokon kívül és belül színes,
gyertyák csonkig égnek, érzem.
Oly kevesen élünk a jelenben,
fogjunk már kezet békében, s előre fel.

Nem kenyere a fegyver az,
Igaz Magyarnak, a világ tudja.


Akkor sem engedünk, nem bántunk,
nem ütünk, de igazunkat kihajtsuk.

Szétszóródva, menekültek a világban,
kontinensek elszakítottak, a sors tette.
Mi akkor is egyek voltunk, vagyunk
és újra lehetünk, ha elhisszük ,,mi tudunk,,

Minden Nemzet vigyáz örökségeire
gyarapodnak gyermekek áldásában.
Nézd, ki nem hal egy sem, ahol születnek,
de hol elhalnak sötétség lép fel...

Tudást nem vehetik el, tegyétek
a jót együtt, egymásért most azonnal.
Szép Hazám, egyetlen, legszebb kincsem,
messze vagy, és mégis nagyon közel.

Én tovább adtam, a míg dobban elemem,
veled, rólad, érted, teszek szüntelen.
Igaz kevés, de mi lenne ha én itt nem
tenném egyedül bátran, nem félve?

Gyáva embernek nincs Hazája,
ez igaz, aki letagadja hol él, s született,
előre eltemeti magát amihez joga nincs,
gyermekének belegázol jövőjébe.

Kiálltam, s kiáltok, bátran nem félek,
büszke és hálás vagyok szülőföldemre.
Legszebb nyelvet beszélhetem, köszönet!
Isten Áldd meg Nemzetemet, s vedd el a keresztet!







OLY GYÖNYÖRŰ ÉRZÉS...


Oly gyönyörű érzés
Mely szívet melengető parázs
Szívünk legmélyéből, jövő, igazi boldogság
Amely mindörökre ott marad

Ha szomorú vagy, vagy bánatos
Sir a lelked
Úgy érzed nincs tovább,
Símogat, átölel, vigasztal

Még ha messze is vagy, Ő ott van veled
Akkor is, amikor nem gondolod
Együtt érez, segít
Letörli könnyeidet arcodról

Az igazi őszinte barátság, nem álom
Nem fogy el soha
Oltalmazó szeretete, segítsége
Örökre megmarad

A barátság olyan tűz
Amely nem alszik el soha
Minden pillanatban veled van
S a szív értük dobban

Az igazi barátság
Minden kincsnél, többet ér
Őszinte szeretete
Melegíti szíved, amely ajándék

Vigyázz, az igazi parázsra
Ne aludjon el soha
Mert ha elalszik
Soha többé, nem éleszted fel !







Ó HAZÁM


"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
József Attila


Nem rohanok, figyelem a létembert,
Honnét jönnek elő a csiszolt elméjű kertek?-
Ember vagyok, érzelmeket sorban leírok,
Szívből szólok, lelkem részét papíron olvasod.
Soraim változhatnak hisz: én is vérből vagyok!
Reménytelenség iszapjából indult el szolgasorsom.
Gyilkoltak sokat, elmentek messzire, de én Délvidéken
'Magnak', megmaradtam szülőföldem ölében!
A magyarságnak szerető szolgálója és rabja,
Iránytű amely pályán forog, s hívja vissza a sírókat!
Minden dallam felszáll a magas hegyekig,
Árulásért betűim tiltakoznak fel az egekig!
Írójuk saját pályáján áll, vár...majd beveti a szóközt,
Testvéreiért harcol a világban, hogy Te öntözd!
Önmagának nem harácsol földi javakat,
Szegény sorsúakat nincstelenségéből is segíti!
Nem tesz rosszat, de gyűlöli a Hazaárulókat!
Harcol egymagában, könnyeivel hadakozik naponta.
S a szóköz is milyen nagyra nő, a hontalanság hiányban, két
szó között három világ,... szétszakad itt a lét!
Belém rúgnak a csúfok jó nagyot, univerzumok tűnnek el.
Kifosztanak, elrabolták betűimet s némán mindezt eltűrtem!
Így a pontok helyett, sorakoznak a görbe kérdőjelek.
Igaz válaszra várakozó reménytelen mondat részek!
Ha te elmész nem marad semmi:Tudd mi itt még építhetnénk most!
Nőnek a sebek belül! Ó Hazám nélküled egyáltalán költő vagyok?







ŐSZINTE JÓKÍVÁNSÁG, ÉS KÖSZÖNET NEKED!


Lehozom Neked a fénylő csillagokat az égről
Oly hálás vagyok az Égnek hogy megismertelek
Köszönöm a Teremtőnek, hogy Téged nekem adott
Őszinte szívvel, lélekkel kívánom Neked:

Legyen életed útja boldog és egyenes
Legyen erőd minden gátat, akadályt legyőzni
Ne hátrálj meg soha sem, csak nézz előre
Igaz őszinte hittel, szívedben, mindig bízz Istenben

Őszintén kívánom Neked, amit szeretnél elérni
Teljesüljön minden féltve őrzött álmod, kincseid, terveid
Minden mi szívedben lelkedben lakozik
Valósuljon meg minden mit elterveztél a jövőd szebb álmai

Legyen minden napod számodra a legszebb
Soha ne félj, mert van ki gondol Rád, szeret
Őszinte szívvel, és hálás hogy ismerhet Téged
Veled vagyok jóban rosszban, kezedet fogom mindig

Akkor vagyok én is boldog, ha az arcodon mosolyt láthatok
Hiszen Te vagy egyetlen kincsem, igaz barátom
Kihez fordulhatok, mindig, nem kellett mondanom semmit
Életemet mentetted meg, mit soha nem felejtek el

Őszinte szívvel Áldást kívánok egész életedre
A Jó Isten óvjon, védjen, őrizzen, te drágakincs vagy sok embernek
Tudom, hogy tudod, tudom, hogy nem kérsz cserébe semmit soha
Nem azért tetted, hanem mert igaz őszinte ember vagy
Kiben az igaz Szeretet él, örökké ,mely világít utat mutatva..

Köszönök mindent, szívemből kívánom soha ne legyen bajod
Ebben a küzdelmes nehéz földi életben
Akkor vagyok boldog, ha Te is az vagy
Fogadd el kérlek szívből jövő őszinte jókívánságomat

Köszönetemet, hálámat, tudom, hogy az a szó:Köszönöm kevés!
Ne felejtsd el, hogy őszinte szívvel nagyon szeretlek
Soha nem leszek hálátlan, bármikor hozzám fordulsz
Segítségért, bármiért,megteszek mindent Érted azonnal

Szívből kívánok neked, szép, boldog teljes életet
Melyben legyen tiszta fénysugár,merre jársz virágok nyíljanak
Életed fája, legyen hosszú erőteljes boldog, gondtalan és Áldott
Lehozom a Napot is az égről Neked, köszönöm, hogy életem része lettél

Egyetlen akire mindig támaszkodhatok, bízhatok
Áldást kívánok egész életedre szívből őszintén kívánom Neked
Isten óvjon, védjen meg minden rossztól
és hordozzon a tenyerén örökkön örökké, Áldás Rád mindenért!


Őszinte jókívánság, és köszönet Neked ! Szebenyi Judit verse

Link








ŐSZI REMÉNY


Az október nap aranya,
higgadtan kacsingat.
Az őszi fény arcokat simogat,
ezer színben ragyoghat.
Itt-ott vörösbe bújnak,
a parkok kopaszodnak.
Tarka színvarázs erőt ad,
léleknek reményt nyújtanak.
A természet háláját adja,
sok terméssel gazdagította.
Téli hideg napokon,
bőség lesz az asztalokon.
Ki dolgozott becsülettel,
pihenhet többet kedvére.
Néhol felcsillan kacér mosolya,
bíbor avar eső pompában.
Szeretnék elkapni néhányat,
ám részemre ez álom marad.
Szobám ablakából nézem,
ahogy a szél játszik ma.
Pajtások kinn játszanak,
hallom vidám hangjukat.
Elköszön tőlünk sietve,
Hátrahagyva sok szép emléket.
Amit a szív magába zárja,
előkerül melengetve zord időben.
Elraktam én is a szépet,
rosszból tanultam, s feledtem.
Szeretet vonat halad tovább,
bármi jön is nincs megállás!
Biztató vers, mélyen őszinte,
visszavárunk hittel jövőre!







RAGYOGÁS ANGYALA


Házak felett ég a csillag,
melynek fénye álmokba vezet.
Ragyog és hozzád is elmegy,
karácsonyfádra gyertyát tesz.
Nem látod, mégis érzed erejét,
mikor kételkedve várod erényét,
akkor lép be hozzád szobádba,
átölel, felemel a vallomása.

Úgy vágyna hozzád,
tiszta, igaz szó,
színes, biztató,
szeretetből fakadó,
reményt nyújtó,
szívednek vigasztaló,
örömet fakasztó,
karácsony napján.

Úgy biztat téged,
mint fény az éjszakában.
Lelki békéd elhozója,
a kis Jézus eljövetele.
Fájdalmak gyógyítója,
bűnök megbocsájtója.
Tündököl ma igazsága,
Urunk végtelen kegyelme.
Áldott szent ünnepet kívánok.







RAGYOGJA BE FÉNY, BOLDOGSÁG, SZERETET EGÉSZ ÉLETED!


Beragyogja a napfény, olajzöld dombját a nyárnak,
Szellő legyezgeti, a diófaszínét a világnak,
Hegyére kis madárka repül, onnan figyel, s üzeni neked.
Ragyogja be fény, boldogság, szeretet egész életed!

Vigyázz a mára és a holnapokra,
A tegnap már az álmaidban kapott helyet,
A holnap még , a látomásokban pihen,
Tégy örömmé, mindent ameddig csal lehet!
Ragyogja be fény, boldogság, szeretet egész életed!

Legyen időd tenni, cselekedni a jót a szépet,
Akik között élsz, akik között jársz,
Legyen, időd, szeretni, szíved melegét megosztani,
Legyen időd nevetni, lelked muzsikáját szebbé tenni.
Ragyogja be fény, boldogság, szeretet egész életed

Legyen időd olvasni, és dolgozni,
Gondolataid tükréből inni, és kezed munkáját továbbadni,
Legyen időd, családodra, szeretteidre,
Erőt adva nékik, lelked, őszinte szíved szeretetét!
Ragyogja be fény, boldogság, szeretet egész életed

Legyen időd játszani, hisz ez is az élet egyik titka
Fiatalságod, titkát, csak így tudod megőrizni,
S legyen erőd, mikor szenvedni kell, mert ez is az élethez tartozik,
Legyen erőd csendesen, mindent csendesen tűrni,

Kívánom neked, hogy tudj, majd egy-egy fohászt,
Szívedből az az ég felé küldeni mindig,
A jó Isten áldását kérem számodra,
Légy erős, mindig, soha ne hajolj meg a sors előtt,
Szívemből, lelkemből, kívánom Neked,
Ragyogja be fény, boldogság, szeretet egész életed!


Ragyogja be fény, boldogság, szeretet egész életed - Videó

Link








RÓZSÁK KÖZÖTT


Színes, szép emlékeket
őriz a vén pad békéje.
Múlt és jövő derűjét,
reménnyel hintett szépségét.

Rózsák között erőt kaptam
nagyanyám öreg kertjében.
Megpihenni csak itt tudtam,
varázs volt az illata mindegyiknek.

Vadrózsabokor nőtt helyébe,
ringassa tovább a júliusi szél.
Álmaimat hordja tovább szét,
megértés dala száll a levegőben.

Érzem, ez maga az élet nedve,
majd a nap arcomba nevet.
Sötétség eloszlott örökre,
hálás vagyok, hiszen élek.

Velük lenni kegyelem,
minden perc itt szeretet.
Ha beszélni tudnátok,
testvéreimet visszahívnátok.

Elment mindenki messzire,
maradtam hű szülőföldemhez.
S amíg dobban a szívem,
egységet fonok össze hitemmel.







SEMMI ÁRON NE ADD FEL ÁLMAID!


Semmi áron, soha ne add fel álmaid,
hallgasd szíved tiszta dallamát.
Ne engedd, hogy bánat elnyomja,
legszebb céljaid, jövődet.
Törd le rabságod szárnyait,
hallgasd mit suttog az éji dal.
Szíved egyetlen mely nem csap be soha
engedd el lelked fájdalmait.
Semmi áron, soha ne add fel életed,
még ha bánat könnye tépi, marja...
Tépd szét a láncot, ami szenvedéssel teli,
nézz fel a fénylő napra, érted ragyog, ég minden nap.
Kapaszkodj fel a létra fokán
a bánat árokból...
Ne engedd meg, másnak, hogy diktáljon,
tenéked, miként éld életed és hátráltasson.
Végre gyere fel a fénybe, végső ideje:
Álmaid repítsenek előre törj, szárnyalj egekig fel.
Sikerülni fog, hittel őszintén akarjad,
valóra válik összes álmod ha így teszel.







SÍRJ SZÉP HANGSZEREM...


Őszi esti szélben, békés csendben,
zene szárnyán lovagolva érkeztem.
Elvarázsolt egy tiszta, igaz dallam,
mi ígért, igézett, biztatott gitár dala.

Szólj, szép gitárom, erőt adva embereknek,
pezsdüljön táncra fel szeretet tiszta éneke,
Gyere, enyhe hűs szellő, vidd levelem a világba,
mondd el az igazat, hit, béke égetően kell.

Rezzenjenek meg sóvárgók, s mélázók,
kapják fejüket végre az örök bambulók.
Szívvel lássanak és éljenek a jövőben,
egyetemes összefogás a nyitja mindennek.

Akármennyire fájni tud az élet foga,
kárpótol mindenért igaz barátok sora.
Nem múlhat el nap, hogy ne gondolnátok rátok,
szeretlek bennetek, szálljon el minden rossz átok.

Sírj, szép hangszerem, határokon átszelve,
testvér-testvérét nagyon szeresse.
Isten óvja meg az embereket és Nemzetem,
remény, áldás övezzen téged meg életedben.







SÓHAJ...


Sóhajt a föld,
folyók a fák,
csendben lehet
hallani a szív szavát.

Sóhajt a nap,
felhők s az ég,
madarak sírnak,
nem tovább, elég!

Sóhajt a perc,
múlt a jelen,
emlékek fájnak
szenvedő lelkeken.

Sóhajt az est,
éj, vele a csillagok,
holdon fekvő
beteg őrangyalok.

Sóhajt a világ,
beteg a föld,
könnybe burkolva
sóhajtott Isten.

Sóhajüzenetem
neked rovom,
szeretetbe teszem
és útra bocsátom.







SZÁRNYALJ MADÁR SEBESEN!


Szárnyalj madár sebesen,
Vidd el könnytől áztatott versemet
Magyar Népemnek, Magyar Nemzetemnek,
Határokon kívülre,messzi földekre!

Hol magyar még szó hallható,
hol magyar ember jaj szava szól.
Felsírt hegedűm fájdalmas hangon szép Hazámért,
Legszebb országomért neve: Magyarország!

Vérrel áztatott, földek, porig alázott szenvedő népem,
Évezredek óta szenvedett, könny áztatott át mindent.
Magyar Hazám, Magyar Népem, határon belül, határon kívül,
Ne feledjétek mi egyek vagyunk, voltunk leszünk!

Imádkozzatok magyar földért a Magyarok Istenéhez.
Igaz Magyar vért izzad minden napi betevőért.
Magyar sorsa kínszenvedés, sírnak búzatáblák,
Sírnak erdők, mezők, folyók, tavak, ne bántsatok:Idegenek tűnjetek!

Magyar ember hited legyen csatáidat megnyerheted
Munkás ember, ki hazádért hittel élsz, boldogabb jövőt remélhetsz,
Asszonyok kik gyermeketeket magyar szóra tanítsátok, áldott lesz nevetek.
Ifjak, férfiak, drága magyar testvéreim: Magyar szent hittel nyerhettek!

Egy tart állva, és köt össze minket a hit, mert ki hisz eleve győzött,
Minden halál felett, minden zsarnokságon, élet, halál felett!
A Mindenség Istene védeni óvni, erősíteni megtartani fogja Magyar Nemzetet
Szövetség kötettett, higgy drága Magyar Népem, hited győzni fog gonoszok felett!

Magyarnak születettem, magyar vagyok halálomig, s azontúl is az leszek.
Magyar Hiszek Egyet mindannyian mondjátok!Éjjel nappal, reggel délben, este!
Lélekkel, szívvel tégy, elhagyatottak, szenvedők, hited tartsd meg s add át gyermekeidnek,
Áldás legyen veletek! Magyar Népem hited legyen s tied lesz szép reményed!

A magyarok Istene nézz le szenvedő igaz népedre és gyermekeikre,
Tartsatok ki, fel nem adva soha múltat, jelent nem feledve adjátok tovább:
Évezredek magyar igaz történelmét, javítsátok ki a neveket, kik meghamisították
Történelmünket, neveket cseréljétek fel,jusson eszetekbe ki tett legtöbbet
Magyar Nemzetért!

Ki nem ismeri nevét, szégyen, olvassátok az igaz történelmet,
Magyar Népem, Magyar nemzetem, hozzátok szólnak soraim.
Szívetek is dobogja, szavaitok hirdesse éjjel nappal:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban.
Hiszek Magyarország Feltámadásában!

Magyarnak születettem, magyar vagyok halálomig, s azontúl is az leszek.
Magyar könnyel áztatott igaz őszinte sorok, Nemzetemért.
Síró hegedűm dallama erős, délvidéki szél felkapta, viszi határokon túlra.
Vigasztaló szavak elfogytak, örök imám, s fohászom volt, s lesz:
Magyar Hiszek egy Istenben!
Szárnyalj madár sebesen, vidd el versem, vele üzenetem:
Higgy Igaz Magyar







SZENT KÖTELESSÉG







SZERELEM


"Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt,
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt."

Mily tiszta lélek érzelem,
amit szívről szólni kell.
Türelem, szerénység,
fáradtság nélkül jő a fény.

Tekintetünk összeér,
szeretetünk erős gyökér.
Elmúlik minden kínunk ma,
boldogságba burkolózva.

Ne szólj most, csak ölelj,
csend hangján felelj.
Érzem némaságod hű szavát,
eggyé forrtunk az idő taván.

Hitünk talaja virággal borított,
szerelmünk igaz léte bizonyított.
Mélységen és magasságon át
reményünk mindent feloldott már.

Amit lelkeddel érzel,
szívedbe engedd be azt.
Amit szerelemmel sejtesz,
hűséggel megkapod majd azt.

/Idézett versszak József Attila: Amit szívedbe rejtesz c. verséből/







SZERETEM A FÖLDET


Zaklatott vagyok,
remegve ülök a padon.
Bánatos szívem pillére,
a világ közönye végett.

Naponta robotolok,
szeretetet hordozok,
Mindenkinek adom,
csak ennyi mit adhatok...

Szemek könnyesek,
földünk beteg, s háborog.
Betegek, árvák, hontalanok,
testvér-testvér ellen megy.

Látom nemzetem fogy,
hazámért kell meghalok.
Október te történelmet,
pengeted, s még se élnek,

békében egymással!
Nagyok diktálnak népeknek,
kik porig öltek bennünket,
1956 ot nem feledem.

Nyugalom virága,
nyíljon már lelkekben.
Eső mosd el a gazembereket,
jövőt, életet adj én Istenem.

Egeket döngetek,
nem hallgatok soha.
Egyenjogúságot akarunk,
kenyérért tovább dacolunk.

Szeretem a földet,
mely egykor ringatott.
Hálám határokat átszeg,
s üzenem szeretlek benneteket!







A SZERETET EREJE


A szeretet ereje a legnagyobb erő,
Mely mindent legyőz.
Szeretet, ha van benned,
Semmi nem nehéz.
Szeretni, csak tiszta szívből, ennyi az egész...

Hamis szeretet előbb-utóbb gondba hoz,
Azért hidd el, nem nehéz
a szív hangjára figyelned,
Mindig ha azt teszed, mit mond lelked,
Te magad is nagyon boldog ember leszel.







A SZERETET ÉLETERŐ


Ne láss kevesebbet, érj el többet,
élvezd az élet szépségét a jelent.
A kelő nap aranyát,virágok illatát,
az esőt, csillagokat és a szivárványt.

A szeretet életerő minden alkalomra,
gyógyír minden nevű sok fajta bajra.
Összekötő kapocs a világegyetemben,
széttépni, eltüntetni lehetetlen.

Bármi fáj, hozzá fordulj, megérzed,
jótékony erősítő hatalmát mindenben.
Egész lényed uralni fogja, nem kérve,
ad önzetlenül szerényen és csendesen.

Képtelenség ez nélkül tenni bármit,
vele együtt eljuthatsz a csillagokig.
A fényből eléd jött ma reggel hirtelen,
a madarak köszöntésével neked üzent.







A SZERETETET ÉREZNI KELL


A szeretetet szívedben, lelkedben érezned kell,
szeresd önmagad, akkor szerethetsz másokat.
Meg kell tanulnod mindezeket, életed virágzó így lehet,
szeress mindenkit, úgy ahogy magadat szereted.

Egyszerű, ne bánts, ne okozz fájdalmat másoknak,
neked se jó lelkednek, szívednek, ha megbántanak.
Az életedet csak egyszer élheted, nincs pótvizsga,
sorsod kezedben te magad tartod, irányítod.

Add, oszd a szeretetedet, oda, ahol nincs szeretet,
a szépet könnyű szeretned a rosszat szeretni igazi művészet.
Az őszinte tiszta szeretet fakadhat szívedből, lelkedből,
ez az érzés Isten ajándéka egyedül.

Éljünk békében, megértésben szépen szeretetben egymással,
a Biblia is ezt tanítja:Hit, remény, szeretet.
Űzd el a félelmed, és ébressz őszinte, tiszta vágyakat,
érzem, tudom ez kell vágynak rá sokan, ne csak várd el, adj, hogy kaphass!







SZILVESZTERI MALACOM


Szilveszteri malacom,
kincses perselyem asztalon.
Szíve meleg tűzkehely,
lelke kincses pehely.

Emberek barátja,
szomorúak vigasza.
Szegények reménye,
bánatok eltemetője.

Kívánok igaz álmokat,
tiszta nemes vágyakat,
erőt, békességet, egészséget,
ékességet, temérdek életkedvet.

Bőséget két kézzel hozzon,
szeretetet marokkal osszon.
Szerénységet megtartson,
jókedvet fokozzon és megóvjon.

Szerencse leljen meg
egykettőre, és házadba térjen be.
Maradjon veled is, és akiket
te nagyon szeretsz.

Fizetséged mosolyod,
ezt a kincset szétosztod.
Boldog légy, kedves barátom
az elkövetkező 365 napon.

Boldog Új 2015 évet,
futtában, de szívből.
Őszintén neked kívánok,
és maradok társad, ha akarod.







SZÍVEMBEN ÉLSZ DRÁGA SZÉP HAZÁM


Szívemben élsz drága szép Hazám: Magyarország!
Szeretlek, imádlak, ezerszínű ,virágzó Hazám!
Egy dal lelkemben, szívemben mindig szól érted,
Tudásnak országa, el nem feledlek soha, szívem szeret téged!

Éjjel nappal, minden pillanatban, vágyódom utánad szüntelen,
Ahol lábam járt, szép Szeged, Budapest, emlékeidet, őrzöm, viszem.
Szeretnék még oda ,menni ,ahol él a tiszta Magyar Szó, és Hazaszeretet!
Fájóan hiányzol nekem mint testnek a kenyér, és víz! Életet adó reményem!

Kék égbolt, hideg az éjszaka, felcsendül halkan hegedűm dallama.
Lágyan szól, és mégis sír minden húr, könnyeim érted hull ma.
Szegényekért, üldözöttekért, minden Testvéremért, határokon kívül, s belül.
Magyarország hallom-e szót, szívem erősen dobog: Érted szüntelenül!

Szeretlek, legszebb országom, büszkén mondom: Magyar vagyok,
Sugárzó érzés reménye éltet tovább: lesz még szebb jövőtök!
Büszkék legyetek, s hálát adjatok hogy Magyarországon élhettek!
Hálásak legyetek szép szülőföldeteknek, szeressétek egymást Testvérek!

Határokon, kívül, belül több millió Magyar ember sorsát viszem lelkemben,
Nem szakadok el tőletek soha, egyek vagyunk, voltunk leszünk maradunk!
Ne nézd drága népem ki hova tartozik, az embert szeresd, ne tégy különbséget!
Segítsetek emberséggel egymáson, amíg nem késő! Sír hegedűm értetek!

Szeretlek szüntelen, éjjel nappal, álmaimban, gondolataimban te vagy,
Rólad írok, hozzátok szólok, legszebb , egyetlen Hazámról Magyarországról.
Az ég összes rózsái mind kinyíltak, üzennek mindenkinek: Szeress Igaz Magyar!
Kék égbolt, hideg az éjszaka, hegedűmön minden húr sír, remél! Könnyeim érted hull ma!
Magyarország drága Hazám szeretlek! Köszönöm a Magyarok Istenének szép Hazámat!







SZÍVEMBEN VAGY ÖRÖKRE MÁR!


Szívemben vagy örökre már
Ott őrizlek, immár amíg élek
Megérdemled hisz, sok rosszat
Nyújtott számodra az élet.
Mégis, fénysugár maradtál,
Barátaid, embertársaid felé!
Annyi mindent, jót, szépet,
Nemeset tettél, hogy szebbé,
Boldogabbá tegyed, sok ember napját,
Engem, is bátorítottál, erőt adtál
Nem kellett kérnem, te tudtad mikor kell.
Versben, írom le mindezt,
kiáltva a világnak
Szívemben vagy örökre már
mindent köszönök!
Nem kell világ ennél szebb, hogy legyen.
Mert Te vagy a világ, titkok titka,
remények forrása
Rügye minden rügynek,
gyökere minden gyökérnek.
Az égen fenn ragyogó, éltető napsugár,
mely maga az élet.
Mit még kevesen tudnak,
ezért írom, s kiáltom mindenkinek
A szívemben vagy örökre már,
ott őrizlek téged, míg élek!
Áldja meg a Jó Isten, egész életed,
s annak minden pillanatát
Vigyázzon rád, és hordozzon tenyerén,
őrizze meg családodat.
Szeretteidet, barátaidat, s mindazokat,
kiket őszintén szeret szíved.
Védjenek, és óvjanak az ég angyalai
éjjel nappal, drága barátom.
Te legdrágább fénylő napsugár,
erő, és élet, maradj ilyennek örökké.
Mert te nélküled, a világ,
nagyon szegény , és szomorú lenne,
Szeretlek téged, őszinte szívemmel,
és lelkemmel, köszönöm,hogy létezel!








SZÍV SÓHAJA


Nyár esti szürke alkony egén nap lemenőben,
titokzatos ködös felhők mögül, hang szólal meg,
Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket,...
néma csend honol, árnyék moccan, levél rezzen.

Hallván mindezt szívem erősen verni kezd,
hova tart világ melyben élünk Istenem?
Megfáradt fakuló remények emberek lelkében,
nem lássék a szív sóhaját, a szeretetre éhező világot...

Azon úton kéne menni, békét vinni,
megérteni egymást soha nem bántani.
Fáradt arcokra mosolyt varázsolni,
szeretettel mindez elérhető kicsit több jóság kéne.

Elkoptatott szavak, hamis játékok,
becsapottak, elhagyottak meddig még?
Üres ígértek reménykedő lelkeknek,
felszálló füstté válik,-reménytelenség lép fel...

Bokrok tövében, izzó elhullt virág szirmok,
le le hull egy eső csepp, könnyezik a természet.
Feszítő hasító fájdalom; én megyek tovább előre nézve
szebb jövőt remélve, hiszem érzem, tudom ez kell.

Elhalkult a hang, fenn csillag ragyognak,
meleg van: egy kis tücsök énekel...
Vágyak hajtanak gyorsabban köveket átlépve,
sziklaszilárd hittel, folytatom, amit eddig tettem!







TELIHOLD FÉNYE


Mikor két szép kék szemedbe nézek,
szívem húrján átjut a szeretet.
A tengerpart kéklő szelíd habjai,
békét hintenek lágy dallamai.
Az éj zenéje lágyan hozzám szól,
szép emlékek dallama a horizontról.
Egész lényem melegség tölti el,
elindítsa illó örök vágykertemet.
Hol angyalok laknak, a kék égben,
kerek telihold fénye mágnesként vonz.
Óvni kell a jelen percet, élni mint a bronz,
megértéssel olykor a mámoros jelenben.







TE VAGY


Te vagy lelkem mélyén lévő tűzöm,
nevedet csillagokra fűzöm
parázsban lelt borostyánom mélyén.
Zárványaid titkait sorsom kitárta,
szívdobbanásom hozzád lengő inga,
dallamokra jár minden mozzanata,
eljár, visszatér vigyázva minden sóhajra.
Ahogy jön az áldott tavaszok megújulása,
szemeimből féltő szeretetkönnyek hullanak.
Messze vagy most tőlem, kedvesem,
de mi eggyé váltunk, mint folyó a tengerrel.
Ébredő Nap fényének aranyán
felhők mögött átszelem az égi trófeát.
Téged szüntelen érezlek minden sóhajban,
vigyázom álmainkra minden dalomban.
Nélküled én sosem létezhetnék,
fejem pedig álomra sem tehetném.
Őszölő hajam már az idő keze megszínezte,
kikelet színes reményében tollam leteszem,
boldogságunk küszöbét epedve várom,
óvó, meleg ölelésedre vágyom,
megteszem a lehetetlent, hogy valóra is váljon.
Hűségem megmaradt, tiszta feléd,
leszel születő fény misztériuma,
éjemből fakadó, meleg forrás,
amely átszeli a hegyeket az éterben,
soha el nem halkulhat e földi életben!







TÉLI ALKONYAT


Aranyszínben úsznak a tar fák,
Hóúrfi szakállát jól kirázta már.
Küzd a sugár a hamvas sötéttel,
Akár a természet a hideg évvel.

Nyugalom öleli a csendes tájat,
A fák sorban, vacogva állnak.
Szürke gondolat sem foganhat,
Emberi szívnek oltalmat bizony adhat.

Fáradt léleknek üde kellem a kép,
Szépsége egyértelműen nagyon szép.
Fantáziamozgató, lelkesítő festmény,
A hósík messze selymesen ragyog még.

Az erre járó félve és óvatosan lép,
Nem akarja zavarni az összhang békéjét,
A fáradt nesz álmosan elhalkul végleg,
az ónszínű égből a néma, téli alkonyatban

táncolva, zengve és zenélve lágyan,
kedvükre fehér virágként hull tovább a hó.
Ahogy versem egésze szeretettel íródott le,
kedv és remény a kép láttán tovább élhet.







TÉL SZÉPSÉGE...


Tisztaságnak szűzi ruhájában a mezők,
fehérség ártatlansága mossa a tetőt.
Zúzmaraszakállakat az ágakon hideg
szél lengeti. Táncát járja, a keze rideg,
jeges, mégis ékes és kecses.
Deres reggelek váltják egymást,
kicsit engedi erejét, hogy meglásd
az ő nagyságát, védelmét, neszét.
A vacogó Hold írisze fenn csillog,
január varázsa álmokat osztott.
Egymáshoz ér az Ég és a Föld,
a végtelen csend neszében fönt.
Tél szépsége burjánzik nagyon,
váltást ígért, meleget. Barangol
tovább a saját álmában egymaga.
Bundáját féltve őrzi, amíg lehet,
Puhán tapad hegyekre, völgyekre,
földekre, erdőkre, rétekre takarója.
Megmutatja, hogy létezik kékes remény,
mely a szívekben szeretetben összeér.
Megbékél önnönmagával a világ uralma,
öröm dalol minden hosszú éjszakában...







TÉL ÜZENETE







ÚT A REMÉNYHEZ


Reggeli napfény, adj erőt szívemnek, lelkemnek,
Adj reményt a mindennapi küzdelmekhez,
Melegítsd meg háborgó lelkem,
Mely kiált hozzád: Segíts!
Vezess a remény útjára,
Ahonnan többé le nem térhetek.

Napocska mutasd az igaz utat,
Világítsd, merre van,
Szenvedéseim, letörték bennem a reményt,
Kérlek, vezess oda vissza,
Az út reményéhez, melyről letérni nem lehet, és
Ígérem, nem adom fel soha, a küzdelmet.







VÁR A KIKELET







VÉGEZETÜL


Azért mert az ősz hegedűje sír,
Azért kedved ne legyen csak kín!
Attól, hogy az őszi szél szomorú,
Azért a nappal nem mind borús!

Pihenni tér a fáradt föld most már,
Avarból varrja az ősz ritka szoknyáját.
Őrizd meg szívedben a nyár mosolyát,
Hideg napokon vedd elő tarisznyáját!

Nehéz időkben is erős légy,
Jóságod és derűd legyen fény!
Bánatot, szomorúságot tedd hidegre ki,
S kapd vissza rég elveszett hited!

Legyél ember, ki erőt ad másoknak,
Remélő dal szélben a várakozóknak!
Szemedből könny ne csordogáljon,
Egészség kísérjen, ahová lépsz, mindenhol!

Fontos vagy és szükség van rád,
Legyél boldog, hogy ne omoljon össze a világ!
Aki olvassa versedet, legyen nyertese,
Beteg embernek éledjen újra reménye!

Elégedettséget így lehet megnyerned.
Végezetül isten áldása vezessen téged!







VIGYÁZZ...







Az élet azért van, hogy éld át, ez a nap is mosollyal néz rád.
Akkor is ha eső csepereg, akkor is, ha a könny elered.
Mert a szívedben él a Baráti Szeretet -
E pár sorral kívánok ma is boldog szép napot neked.
















 
 
0 komment , kategória:  Szebenyi Judit  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2019.09 2019. Október 2019.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 268 db bejegyzés
Összes: 3977 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 251
  • e Hét: 251
  • e Hónap: 17767
  • e Év: 410651
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.