Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
a valóság szebb az elképzeltnél Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
Megégett - Kétszáztizenhatodik nap
  2019-10-31 06:25:25, csütörtök
 
  Tegnap megjött a Magyar Naplótól a verseskötet levonata. Egyben elolvastam, s még mindig tetszik. A borítót még nem láttam, az is jön bizonyára.
Karácsonyra mgejelenik?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Lehetne - Kétszáztizenötödik nap
  2019-10-30 09:00:49, szerda
 
  Élelem egy évre, könyvek. Áram azért jó lenne. Meg papír, ami teleírható. Egy évet magányosan, vagy kettesben egy szigeten. Internet nincs, telefon nincs. Biztosan nagyon nehéz lenne az első hónap. Aztán megszoknád, hogy lassítani kell. Nézni a fákat, a növényeket. Hallgatni a vizet.
Még ma is vállalnám.
Mindig ilyenkor jut eszembe, amikor egy kicsit kiszakadok a szokásos életritmusból. Amikor az első nap még nehéz. Amikor morgok, mert esik az eső, mert nem látom a hegyeket.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
esővel, s hideggel búcsúzik - Kétszáztizennegyedik nap
  2019-10-29 17:39:39, kedd
 
  Őszi szünet, kis kikapcsolódás a családdal. Persze esővel kezdődött, de sebaj.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nem - Kétszáztizenharmadik nap
  2019-10-27 18:04:31, vasárnap
 
  Gyászhét-gyászanap. Potápi Fatimát mondta le Óvár miatt.... Ez már nem a halottak előtti tisztelgés. Igaza van Simon Zsuzsának, aki azon háborgott, hogy közben a muzsaika dallamaira szórakoztak a Lóban.. Másutt, ha gyásznap van, a zenés mulatságokat beszünetetik. De ezt is magyarázni kell?
Én három éve döntöttem úgy, hogy nem így gyászolok. Ülve a színpad előtt.. Kimegyek a gyásztérre magamban. Lehet így is.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Disznóvágás - Kétszáztizenkettedik nap
  2019-10-26 05:21:14, szombat
 
  Tegnap az öregek otthonában beszéltem '56-ról. Egy órás figyelem. Levetítettem a Magyarország lángokban című dokumentumfilmet is.
Ma disznóvágás,
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Temetők - Kétszáztizenegyedik nap
  2019-10-24 12:15:06, csütörtök
 
  Tegnap a temetőket jártuk. Egy évtizede, hogy megígértem édesanyámnak, hogy minden évben végigjárjuk a temetőket, a nagyszülőkét is Sopronban és Répceszemerén. Marcival kinéztünk a Répce partra is, akkor még nem volt töltés. Láttam, hogy elkészült a vendégház, szép a kultúrház. A Laczkovits-ház elég lepusztult állapotban áll a nagy, gazos kert közepén. A temetőben gondozott a síremlék, Marci gyújtott egy mécsest Dezső sírján.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
A belül hordott haza - Kétszáztizedik nap
  2019-10-23 07:40:27, szerda
 
  Egy korábban írt beszédem. Minden mondatát vállalom.

A belül hordott haza


Gyakran hangoztatták az elmúlt évtizedekben, hogy mindenkinek mást és mást jelent 1956. S hogy a sokféle jelentés megfér egymás mellett. Alattomos kijelentés ez, maszatolós, elkeni a határt bűnös és áldozat között, s megengedi az önvizsgálat hiányát.
Az ünnepet silányítja hétköznappá.
Mert ünnepelni tudni kell. Az ünnepek jelentősége a családban is nagy, hát még a családok nagy közösségében, a nemzetben! Összetartó erő az ünnep, az a ragasztó, malter, ami ha kipereg a téglák közül, az épület rokkan bele, rogy össze, ereszkedik térdre.
Különösen 1956 sugározhatná az összetartozás élményét: a magyar október a világ egészén ismert, s tisztelt forradalom. Miért kellene hát nekünk sunyin, lehajtott fejjel emlékezni rá? Csak nem azért, mert elmaradt az azt eltiprók felelősségre vonása? Talán az áldozat szégyellje magát azért, hogy elárulója, besúgója fölényes mosollyal a szája szegletében sütkérezik a napfényben?
Cinikus az, aki kijelenti, hogy megfér 1956-ban Wittner Mária igazsága, Magyar Katalin igazsága Apró Antal, Biszku és Dögei igazságával!
Persze ünnepelni tudni kell, s tudni kell nem beszélni, ha csak hallgatni lehet. S ünnepelni sokféleképpen kell, néha csak egy szál virággal a vértől áztatott mosonmagyaróvári téren. A gyönyörűvé varázsolt Kossuth téren azzal emlékezni, hogy megállunk egy pillanatra a Földművelésügyi Minisztérium golyó sebzett falánál. Néha elég elővenni egy régi fényképet, föllapozni egy könyvet. S van olyan is, hogy ünneplőt ölt az ember, meghallgatja az emlékező beszédet, s nagyapjára gondol közben, s arra, hogy büszke magyarságára, büszke szüleire, akiknek már nem adatott meg a jobb kor, amiben reménykedtek.
1956 a fejek felemelésének az éve. S példa is: a reménytelenség legmélyebb bugyrából is lehet kitörni. S példa minden kor diktatúrájának: a nép nem felejt. Van egy pont, ahonnét már csak felfele van. S hogy minden gaztett fölíratik valahova, s és eljön a számonkérés ideje. Minden kor politikai elitje számára tanulság: a nemzetet szolgálni kell, nem rátelepedni, ráerőszakolni az idegen mintákat, akaratot.
Ki gondolta volna 1956. október 22-én este, hogy másnap emberekre lőnek a rádiónál, hogy néhány nap leforgása alatt teljesen megváltozik az ország? Hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban? Teljesen mellékes. De micsoda iszonytató zsarnokság ellen lázad fel az ember, ha munkás, paraszt, tanár, egyetemista együtt dönti le a zsarnokság jelképét a Sztálin szobrot, s együtt menetel Pest utcáin. Ilyen ritka nemzeti egységet minden száz évben egyet, ha föl lehet jegyezni. Dávid Góliát ellen. A rákosan elburjánzott Gulag sejtek közül az egyik gennye fölfakad, s jöhetnek tankok beletaposni az embert az aszfaltba, a félelem már kiirthatatlanul beleköltözött a rabtartók szívébe: a lázadás emléke lázként lappang sokáig, hogy végül ledöntse a testet.
Még 33 év hallgatás és rettegés? A győzelmet kódolta 1956. S tulajdonképpen 1989 felemás rendszerváltása is 1956 naivitásával telítődött, az egészséges lélek nem sejtette miféle fondorlatokkal, túlélési taktikákkal játsszák ki hitét, próbálják meg elvenni az ünnep örömét.
- Te is részese voltál az árulásnak! Te is hallgattál! Te is elfogadtad a rendszer kitüntetéseit, kegyeit. Te is beléptél, te sem léptél ki. Részt vettél benne életeddel, kacsintsunk hát össze! Így nyálazott össze bennünket a hazugság, s nyálaz még ma is.

*

Türelmetlenek vagyunk? Alig lélegeztünk be néhány kortynyit a feltépett ablakokon át beömlő levegőből máris minden kérdésünkre szeretnénk érvényes, egyszeri és megfellebbezhetetlen választ kapni? Igen, hisz ötven éven át nem hallottunk mást csak féligazságokat, elharapott szavakat, s a hallgatás emlékművét építtették velünk, s sokunknak már soha nem mondja el édesanyja, édesapja, hogy hogyan gondolkodott 1956-ról, hogyan gondolkodott 1945-ről, s ha él még némelyikünké, már nem tudja elmondani semmiféle nyelven, mert az elmúlt közel hatvan év alatt a beszélhető nyelvet is elvették tőle.
Emlékszem még, hogy 1989-ben mekkorát durrant a szó, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Kellett is hozzá néhány év, hogy lehűtse álmainkat, hogy ne gondoljuk végig azt, ami ebből következik. Hogy elmúljon az az érzés, amit akkor érez az ember, amikor egy sötét szobában hirtelen föltépik az ablakokat, és beömlik a fény. Igaz, ha nem is lehetett már ugyanúgy visszaszögelni az ablakra a léceket, ha csíkokban be is szivárgott a fény, megpróbálták azért sokan.
1956. október 23-án népfelkelés robbant ki, a lengyel szolidaritási tüntetés nőtt hirtelen elégedetlenségi mozgalommá. S 24 óra alatt forradalommá, az országot átszövő forradalommá vált. A forradalomnak ugyanis volt célja, s e célokat a 16 pont sorról sorra le is írta. A cél pedig egyszerűnek látszott, a szovjet csapatok kivonása, a független Magyarország megteremtése. S e cél forrasztotta egybe az országot.
Szangvinikus, hirtelen indulatú nép a magyar, sokan még ma sem tudják megérteni, hogy eszmék egy egész népet lázba tudnak hozni, hogy honnét a merészség egy 200 milliós birodalom ellen felkelni. Nem tudják, mert gyomrukon keresztül nézik a történelmet, s mert lelkesedésük a bankszámlakivonatokig terjed. S mert nem fogják föl, hogy a 20. században el lehetett jutni odáig, hogy nincsen tovább, hogy nincsen mit veszíteni. S azt sem, hogy e csöppnyi nép ezernyi tapasztalat ellenére hitt abban, hogy nincsen egyedül. Annak ellenére hitt ebben, hogy megtapasztalta Trianon népirtását, a második világháború után ellenünk elkövetett kegyetlenkedéseket, s a hazugság Európájának hallgatását.
Emlékszem, nem is volt olyan régen 2006. S az ötvenedik évfordulóra szép számmal érkeztek küldöttségek, s bocsánatkérő nyilatkozatok hangzottak el, hogy magunkra hagytak bennünket, s mi feszengve hallgattuk a szép szavakat, mert erre sem volt már igazán szükségünk ötven év után. Hisz amit e népek kormányai elmulasztottak, arra nincsen bocsánat csak magyarázat. S bocsánatot csak saját népüktől kellene kérniük, azoktól, akik többet tettek a hivatalosságoknál, befogadták a menekülőket, ellátták őket, házukba hívták, megállították a magyarokat szállító autóbuszokat, hogy néhány schillinget nyomjanak a hontalanok kezébe. Igen osztrák pénzt, mert Ausztria volt az egyetlen, aki egy évvel az orosz megszállás megszűnte után a legtöbbet tette. Talán Önök nem tudják, az osztrák miniszterelnök, s Bécs legnevesebb színészei járták a császárváros utcáit, s pénzt gyűjtöttek Magyarországnak. Kalapoztak.
De 2006-ból másra is emlékeznünk kell. Apáink hitének meggyalázására, s arra, hogy hogyan torzult kegyetlenkedéssé az ünnep, egy paranoiás miniszterelnök magánbeszédévé.
És türelmetlenségünk ellenére is be kellett látnunk, fél évszázad semmi, csak egy mély levegőt lehet ennyi idő alatt venni. De elég arra, hogy észrevegyük, hogyan ég, fényesedik 1956 csillaga egyre tisztábban, s hogyan mállik, rothad szét az a sokféle hamis gondolat, amibe becsomagolták. Nem kétséges, 1848 mellett 1956 a magyar nemzet második nagy pillanata. A napi marakodás mellett persze ez nem látszik minden pillanatban, a szétszakított, szellemileg megalázott, az értékeket megkérdőjelező mában ez nem tűnik mindig annak, de hazának nem csak az a szögesdróttal körbekerített terület nevezhető, ahol vannak azonosulási pontok, ahol vannak biztos értékek, ahol fel lehet nézni a Napba, ahol bele lehet nézni a tükörbe. A haza ugyanis csak egy terület, nem az állam gyakorlóterepe, nem csak az a föld amiből vétettünk, és amibe eltemetnek ma, nem, a haza hit a jövőben. Ezért volt veszélyes 1956 a zsarnokságra, mert ezt a hitet állította vissza az emberekben. Hogy van értelme élni. S ezért rettenetes a zsarnok számára, mert hiába államosította, annektálta a magánéletet is, a belül hordott hazát nem lehetett gyarmatosítani. S ezért volt félnivalója az azt követő 33 év zsarnokainak, mert tudták, 1956 gyújtózsinór a magyar történelemben. Mert róluk is ítéletet mondtak 1956-ban, az elkövetkező zsarnokok is megítéltettek már akkor.
Én még emlékszem a nagy hallgatásokra. Tudom, milyen vastag fallal vették körül az e vidéken történteket, tudom, hogyan hamisították meg Önök és apáik múltját. S tudom, hogy Pest mellett a vidék forradalma, a hátország felkelése sem maradt el. Mint ahogyan az ezt követő terror szedte itt is a maga áldozatait. Följegyeztek mindent pontosan. Még álmainkat is leltárba vették.
S ezen a vidéken, ahol a menekülők nagy része hagyta el az országot, különösen. Itt nem bocsátottak meg az áldozatoknak. Nem bocsátottak meg Magyaróvár népének sem, mert el merte énekelni a Szózatot a laktanya előtt, mer mert mosolyogni. Ezeket a határszéli településeket is halálra ítélték. Rokonokat vágott el a szögesdrót, még beutazni is csak engedéllyel lehetett. S aki emlékezni mert, azt ellehetetlenítették. Ezért hat szinte a szívre mért ütésként egy-egy kései emlékezés, vallomás az 1956-ban történtekről.
S megszakadt az élet fonala, a szülők egymás között suttogtak, a gyermek úgy nőtt fel, hogy nem élhette át szülei, nagyszülei emlékeit, kimaradt életéből valami nagyon fontos. A kötőanyag, ami összetartja az egészet.

*

Tisztelt ünneplő közönség! Reszkető kis gyertyaláng volt Magyarország 1956-ja a neonfénnyel megvilágított, de lelki-testi nyomorúságban tespedő világnak. Sokan merítenek belőle erőt mégis, máig hatóan. S úgy tűnik, csak idehaza szégyenlősködünk még mindig, mint akik nem tudnak félelem nélkül élni már. Pedig ideje felemelni a fejünket, s konokul szembenézni múltunkkal, s tisztelettel adózni azok előtt, akik ránk bízták ezt a kicsi hazát.
Engedjék meg, hogy Faludy György egyik versével, szonettjével fejezzem be mondandómat. Szeretem ezt a rövid verset, érzem benne a hátrahagyott haza lapuló házait, s a menekülők riadt kétségbeesését. S kívánom, hogy utolsó gondolata többé soha nem legyen igaz: ne könnyebbüljön meg az ember, ha kiér ebből a furcsa hazából.

1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Aztán a kert - Kettőszázkilencedik nap
  2019-10-23 07:03:18, szerda
 
  Tegnap idehaza dolgoztam. Utalások, és a kert. Lassan teszem el télre. Ma Marcival Sopron,Csapod és Répceszemere, Temetők. Szüleim sírja Sopronban, aztán nagyszüleimé. Szemerében a Laczkovits fiú sírjánál is megállunk. Őt Óváron lőtték meg, s otthon temették el.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Jászapáti - Kétszáznyolcadik nap
  2019-10-21 06:22:58, hétfő
 
  Pénteken tanítás után Jászapátira indultunk. Horror út volt. Herceghalomnál négy autó futott egymásba, letereltek a pályáról. Pest horror. Utoljára a nyolcvanas években mentünk hat órát egy ócska skodával, Igaz, akkor nem volt ennyi autó, de a számunkhoz mérten volt út. Most egyre rosszabb úthálózat. Annát Szentlőrickátára vittük, Pusztamonostor és e között szintén zötyögés. Harminc év alatt az infrastruktúra lerohadt. Minden erőt erre kellett volna koncentrálni, akkor lenne mobilitás, eljutnának az emberek a munkahelyükre. S talán érdemes lenne másutt is beruházni, nem csak errefelé.

Zsóka 50. általános iskolai találkozjára mentünk. Jó volt.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vannak napok - Kétszázhetedik nap
  2019-10-17 18:55:14, csütörtök
 
  Pihenőnap. Csak mert nem tanítottam. Teljes elfáradás.
Reggel számlákat egyenlítettem ki, majd Pista Széchenyi-djra történő fölterjesztésével fogalalkoztam. Telefon a minisztériumba, a nyomdába. Ernő könyvével és a szél-járással kapcsolatban. Majd rakott krumpli főzése, Aztán elmentem a rajkai polgármesterhez, Óváron a barátomhoz, s Moldoványi Gézához, Ebéd után a Líra könyvesbolt, majd papírbolt, posta. Ezt követően lemosattam a kocsit, majd tankoltam, s bevásároltam. S itthon a holnapi tanításra készültem, szövegértéseket nyomtattam, s Madáchot néztem át,
Egy könnyű nap?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
2019.09 2019. Október 2019.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 23 db bejegyzés
e év: 228 db bejegyzés
Összes: 2931 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 43
  • e Hét: 43
  • e Hónap: 5674
  • e Év: 103894
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.