Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szép versek a Szeretetről
  2019-12-06 16:00:03, péntek
 
 













SZÉP VERSEK A SZERETETRŐL







Aranyosi Ervin: SZERETET


Van egy érzés a világon,
- úgy hívják, hogy SZERETET.
Ami nélkül boldogulni,
szépen élni nem lehet.
Nem számít a mennyisége,
- pénzben nem is mérhető,
s bárhol élnél a világban,
mindenhol elérhető...







Aranyosi Ervin: A SZERETET OLYAN


A szeretet olyan,
- nem szabad kimérni!
Szórhatod két kézzel,
- ne is kelljen kérni!
Forrása oly örök
és kifogyhatatlan,
nem forr el melegben,
nem fagy meg ha fagy van!
Aki szívből adja,
bele sose fárad.
Ez az, mi mennyei,
s a szívünkből árad.
Nem kell mérlegelni,
hiszen súlya sincsen.
Ezt hagyta örökül
mi ránk a jó Isten.







Aranyosi Ervin: A SZERETETRŐL


Szeretni annyi: - elfogadni,
kitárt szívedből többet adni!
Másokban meglátni a szépet,
s örökre hinni: szép az élet!

Megértőn nézni a világra,
ápolni, kinek lelke árva.
Tudni a rossz is emberi,
másképpen lát, ki felismeri.

Keresd a jót, kívánd a szépet!
Lásd meg másban az emberséget!
Bocsásd meg azt, amiben gyarló!
Szeress ha fáj is, legyél kitartó!

Azért születtél erre a földre,
hogy szeretni tanulj mindörökre.
Szívedben szóljon szeretet ének,
szeretném, hogyha szeretnének!


Aranyosi Ervin: A szeretetről

Link


Link







Áprily Lajos: KÉRÉS AZ ÖREGSÉGHEZ


Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.
Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben
a ,,Készen vagy?"-rá ezt felelni: - Készen.







Batta György: EGY MONDAT A SZERETETRŐL


Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában,
Nemcsak jó anyák mosolyában
Megannyi mozdulatában,
Lelkük minden zugában
Ott szeretet van
Nemcsak bölcs vének tanácsában
Az évek ne a keserűséget teremjék benned - a mérget -
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban
Másokért dobban a költő-szív szakadatlan
Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak
S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban
Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
S fönnmarad holtodiglan
Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából
Marad csak roskadt sátor az idő viharától
S már nem az ujjak - dermedt pillantások
Simulnak enyésző testmezőkre
Mik eltűnnek örökre
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak az estben aláhulló pehelyben
E máris tökéletesben, mert arányaiban
Jövendő világok váza - és remekben,
Mert simulásában, arcodra hullásában,
Ahogyan gyöngéden megérint az éjben -
Abban szeretet van
S hol szeretet van, puska nem dörren,
Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan,
Edényeit a vér nem hagyja el a testben,
Kering erekben, nem buzog sebekben,
Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Szamócafej a vércsepp - igézve nézed
Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat,
Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat
Hol szeretet van,
Nem baj, hogy más vagy
Más a honod, a templomod, s nyelvedben,
Lélek- emelte versedben másként
Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok
Hogy mongolos az arcod - szabad
Hogy a szavak hozzád vonuljanak
Mint hegyből a nyáj
És senkinek se fáj, hogy bennük még
Véreid rakta, Szent István-látta
Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak,
Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak -
Ott nem félsz
Élsz csillagfénnyel a szemedben
Nem gyűlöletben, hisz tudják:
Tüdő halványlik, szívmoraj hallik,
Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek
S lám, arcodon is közös a bélyeg
A halál- sütötte enyészet
Nézheted, mint állat bőrén a jelet
Hol szeretet van,
Elpusztíthatatlan
Úri áradatból, az időfolyamból
Arany szemcséit kimoshatod,
S a világot belőlük összerakod,
Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok
Ember s táj előragyog
Megláthatod minden keservek könnyét
Fájdalmak fekete gyöngyét mert
Minden mi kín, a lélek-fény útjain
Hozzád is átszáll
Veled is munkál - fáj
Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok
Szemükből a kiáltás roncsoló sugárzás
Fenyőtű hördül törten füst- fojtva a völgyben
Zengő kövekből hallik
Vizeken halál iramlik
Rémülten hordod kozmikus sorsod
Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam
Sodorja hullt falevélen -
Nincs menekvés földön-égen?
Kérded esetten, félelem-sebzetten,
Idő-szegekkel verten a létkereszten
Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen
S ekkor fénylik fel Isten
Lelkedben, minden sejtedben
Általa emberré épülsz,
Már csak a jóra készülsz,
Röpít a kegyelem
Gyorsan, aranyló hit-burokban,
Virágzó, békét sugárzó,
S mint betlehemi fényözön
Elönti bensődet az öröm
Hogy benned szeretet van - kiapadhatatlan
Látod, hogy növi be a világot
Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya
Halál nem rettent, serkent: a jóra
Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,
Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed
Akár egy cinege madárkát, a Földet
Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt,
Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat,
Simítod, ne remegjen,
Gyógyuljon, ne ernyedjen
Úri fán fényesedjen
Csak arról énekeljen:
Ahol szeretet van
Remény és jövő van.


Batta György: Egy mondat a szeretetről

Link








Benedek Elek: DAL A SZERETETRŐL


Hol ringott bölcsőd: palotában,
Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
Itt vagy ott, egy az valójában,
Ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
Nézz a szemembe s úgy felelj meg:
Van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.

Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
Csöpp szeretetért én tengernyi
Szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
Be van temetve minden árok,
Mely embert s embert valaha
Egymástól elválaszt vala.

Ahol én járok, gazdag ember
Nincs, ámde szegényt sem találtok;
Kedve és tudás kit hova rendel,
Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,
Senki a másét nem áhítja:
Kinek munkán a tenyere,
Mindég puha a kenyere.

Ahol én járok, teste, lelke
Tiszta öregnek s ifjú népnek;
Nagy és kicsiny versenyre kelve
Munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
Szeretet itt a legfőbb törvény:
Egyetlen lánc, mely megmaradt - -
Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.

Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet.







Bölcskei Gusztáv: LELKED, HA FÁZIK...


Ha hideg van fázol, kabátot veszel,
szabad nyakadra, meleg sálat teszel.
Dermedő ujjaid pamut kesztyű védi,
kalap a fejed, ha a szél hajadat tépi.
Viszont... ha lelked fázik, és megfagyott
hiába a test, mit az Isten rárakott
üveges, rideg lesz a tekinteted
nem veszed észre, ha a boldogság integet.
A lelket mi melegíti? - a szeretet
olyan mint a tűz, kialszik ha nem dédelgeted.
Bezárul, akkor már hiába minden, árva
fázik csak, a megváltó szeretetre várva.
Ne panaszkodj akkor! - csak te tehetsz róla
hagytad, a gyűlölet rideg sötétbe tiporja
lelked, hát segíts magadon!
Hagyd az utat, a szeretetnek szabadon!







Albert Camus: ÁLLJ MELLÉM


Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém és legyünk csak barátok!










Dévényi Erika: A CSEND HANGJAI


A csend titokban elmond mindent
Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted
A csend mélyén hangok rejlenek
Csak hinned kell, hogy te is elérheted

A csend beszél, ha értő szív hallgatja
A mélységek legmélyét is meghallja
A csend hangjai az érintést nem tűrik
Ha látni akarod, azonnal eltűnik







Dsida Jenő: MENNI KELLENE HÁZRÓL HÁZRA...


Nem így kellene hűvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!







Dsida Jenő: ÖSSZETARTÁS, SZERETET


Bús sirámú rengetegben
felzokog a torz halál,
bűnös arcú esti fantom
pusztulásról prédikál.

Régi nyájunk szertezüllött,
földeinken dúlt rögök,
s körbe lengőn, kárörvendőn
kacagnak az ördögök.

Ők pusztítnak, ők csinálták,
szavuk átkot, bajt hozott,
gyűlölködést, szertehúzást
s minden ember átkozott.

Árva ember lelke mélyén
pattannak a bűncsirák,
s jószándékok elhalódnak
mint a dérütötte fák.

Mesterük volt, szent kereszten
meghalt értük hajdanán,
mégse tudnak könyörülni
önmagunk és más baján.

Ütlegelnek, hajba kapnak,
irígységtől mind beteg.
Hahotáznak őszi szörnyek
s haldoklik a rengeteg.

Jaj ne halljam, jaj ne lássam,
hullj le, hullj le drága mély
édes álom, elfelejtő -
könyörülj meg rajtam, éj!

Hull az álom, jő az álom
elűzi a rosszakat.
Hóbelepte láthatáron
közeleg egy kis csapat.

Tűzzel, hittel, lobogóval
olyan, mint a régi nyáj,
fejük felett angyal szárnyal
és királyuk nagy király.

Napkeletről fényigézet
homlokukra ránevet,
s énekelnek, zengedeznek
sose hallott éneket:

"Amikor már álmot látunk,
mikor minden elveszett,
egy remény van, egy igazság,
összetartás, szeretet!

Kéz a kézben, új utakra
Két szemünkbe szél havaz
duzzadó erőnk felujjong
s int felénk az új tavasz."

Hull az álom, jő az álom,
elűzi a rosszakat:
hóbelepte láthatáron
lépeget a kis csapat.

Szent zenéjű rengetegben
elnémul a torz halál
s bűnös arcú esti fantom
már hiába prédikál.

1926.







Endrődi Sándor: SZERETET


Oh, ne fukarkodj' szíved melegével
S amennyit adhatsz, adj a szeretetnek!
Az évek - mint egy tüneményes álom
Árnyékcsoportja - gyorsan el-lebegnek,
S mit adsz, ha majd csak hűlt hamuja reszket
Egykor vidáman égő tűzhelyednek?
Elhidegül az ifjúság, az élet,
És nem lesz nálad senkisem szegényebb.

Mert, oh, romok között borongni némán
És emlékezni - gazdagság-e hát?
Láthatsz-e mást a legragyogóbb multban,
Mint földeríthetetlen éjszakát?
Nem azt, nem azt látod, mit elvesztettél:
Csak a dúlt édent, a romot magát,
S mint hogyha szörnyű terhek súlya nyomna:
Zúzott lélekkel hullsz a drága romra.

Szeresd, szeresd, ki szívét hozza hozzád
S öleld szívedre, aki hőn szeret!
Tudod, mi tartja fenn a nagy világot?
A szeretet, csupán a szeretet!
Ha ez nem élne, ez nem járna köztünk:
Mi sem járnánk - csak örvény s rom felett.
A gyűlölet az örök éj maga,
Villáma van, de nincsen csillaga.

Szeress, szeress nagyon! s ha látod is, hogy
Milyen sok álság, bűn van a világba':
Ne csüggedj! nézz csak fölfelé, a fénybe,
És törj a porból tisztább ideálra.
Annak, ki másokért él, amíg élhet,
A sírban sem lesz zord az éjszakája;
Úgy látja: mélyén egy-egy csillag ég
S mintha az árnyon át - hajnallanék...







Endrődi Sándor: A SZERETETNEK ÜNNEPÉN...




A szeretetnek ünnepén
Tele vagyok vad gyűlölettel én.

Gyűlölök égő gyűlölettel.
Minden lelketlen léhaságot,
Álságot, gőgöt, hazugságot,
Önzést, mely mások romlására tör
S melynek a pusztítás gyönyör:
Gyűlölök minden nyers hatalmat, önkényt,
Mely talpa alá tördeli a gyöngét,
Nem rezdül össze jajszavától,
De könnybe, vérbe mossa kezeit,
És nyomban bitófákat ácsol,
Ha egy megváltó eszme születik:
Gyűlölök minden sátán fajzatot,
Ki romlott szívvel a gonosznak áldoz
S örök gát abban, hogy az igazok
Eljussanak az Úr szent asztalához,
Hogy bánat, szenvedés, nyomorúság,
Boldogsággá, üdvvé válhasson itt,
S az ember testvérként ölelje át
Agyongyötört, vergődő társait...

A szeretetnek ünnepén
Tele vagyok vad gyűlölettel én.










Endrődi Sándor: A SZERETETRŐL


Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincs szeretet:
Az élete csupa pusztaság.

Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.

Valakit, valamit szeretni kell.
Jók vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövet nélkül adta nekünk.

Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen,
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.

Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.

Endrődi Sándor: A szeretetről

Link








Fejszés András: SZERETNI


Szeretni annyit jelent, mint adni,
ezzel örömöt szerezni másnak,
minden alkalmat megragadni,
hogy bús arcokon mosolyt lássak,
terheit hordozni egymásnak...
Embert szeretni így kellene.

Szeretni annyit jelent: magamat adni.
A teljes szeretet: én-emet feladni.
Krisztust követni így kellene.

Feladni akaratomat, ízlésemet,
az indulatokat, érzületet,
és akkor bennem is megszülethet
az Agapé - az isteni szeretet

Így szeretett Isten: adott, nem kért,
hanem Jézusban önmagát adta
a világért.







Moretti Gemma: KARÁCSONYI VALLOMÁS...


Tudom, hogy vagy, tekinteted
s óvó kezeid érzem fölöttem
hol lennék már, - ha nem őriznél -
a sok rossz miatt, mi elmaradt mögöttem.
Voltak mélységek, az eget sem láttam,
és nyúlt egy kéz értem, hogy kisegítsen,
véget érni nemakaró sötétség...
de fénysugár jött, mikor már nem reméltem.
Én nem tudok "halált megvetőn" élni,
félek, s féltem minden szerettemet,
de nem csak élőlényt. Erdőt, kórót, virágot,
e rémisztő és gyönyörű világot.
Kint hó van, csend és a szívemben
már ünnepekre készülődöm,
számot vetek az elmúlt évvel,
s reménykedve azon tűnődöm,
Te tudod azt, mit is kívánok:
hogy legyen a lelkemben béke,
csak szeretet sugározzon,
mint fenyőnkön a gyertyák fénye.







Gyökössy Endre: EGY CSOKOR VIRÁG...


Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem mulandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.






György Viktória Klára: A SZERETET NAPJA...




Egy érzés fuvallatként suhan át a szíveken...
szunnyadó sóhaj száll
a selymes égi réteken.
A szeretet szent virága
kibontja szirmait,
s a végtelen tündöklő oltárán
Angyalok vigyázzák álmaink...

Szomorú arcokon
örömkönny ragyogjon,
ne szőjön fájdalmas árnyakat
a múlt emléke,
legyen mindig igaz a szó
és ne a hazugság menedéke...

A lélek virágzó énje
szétszórja szeretet cseppjeit,
s az érzés kinyitja a gyűlölet szoros bilincseit...
S ha majd a lelkek útjai összeérnek,
égi harangok dúdolják dallamát az ébredésnek...

A legszebb pillanat legyen varázs,
szeretet melegét adó parázs,
gyúljon fény a világ minden
picinyke szegletén,
ne törjön ketté a várva várt
óhajtott remény.

Vidám táncot jár az Angyalok hada,
fényzáport hint le ránk
a mennyek bársonya.
Mindenkit ajándék,
meglepetés várjon!
Legyen mindig szeretet napja a világon!







Hajdú Levente: NE ADD FEL


Itt az élet csak harc és küzdelem,
a mi célunk pedig a
győzelem.
Sorsod legyen
bármilyen mostoha,
e nemes harcot ne add fel soha!










E. Isenhour: ADD TOVÁBB


Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!

Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!

E. Isenhour: Add tovább! - Videó

Link








József Attila: IDE ÚJRA A SZERETET JÖN


Fejünkre tapodták a múltat,
Hanem a jövő csak megérik,
Dudvából föl a magas égig,
Mely ízes gyümölcsű embert hirdet.
Már izmainkká lett a szándék,
Tél-túl a szemek már nem sírnak
S volt-göthös anyák szerelmes pírnak
A napot kendőzik magukra.
Szándékoló, roppant kohókból
Már ömlik a vas okos formába
S nótás acél zeng majd, hol máma
És tegnap aranyat imádkoztak.
Az átkok már elátkozódtak,
A vér elvérzett, széjjelmarva,
És elrothadt gonosz hatalma
A gyümölcsdögvesztő rothadásnak.
Ide újra a szeretet jön
S gonoszok vége nyögi jöttét,
Nem mint eddig, hogy leütötték
S a jókat áldozták eléje.
Ide újra a szeretet jön
S mindenkinek fakad bocsánat,
De addig jaj, kik látva látnak
S a vaknak nem adnak szemükből!

1924







József Attila: NEM TUD ÚGY SZERETNI


Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.







Juhász Gyula: SZAVAK


Szavak, csodálatos szavak,
Békítenek, lázítanak.
Eldöntenek egy életet.
Följárnak, mint a kísértetek.
Szárnyalnak, mint a gondolat.
Görnyedve hordnak gondokat.
Világokat jelentenek.
Meghaltál, ha már nincsenek.
Dalolnak és dadognak ők.
Gügyögnek, mint a szeretők.
Ölnek és feltámasztanak.
Szavak, csodálatos szavak.







Juhász Magda: ÖLELKEZZETEK, MAGYAROK!


Legyen ez kapaszkodó!
Testvérek, így fogjunk kezet,
szivárványhíd, mely összeköt,
s bennünket egymáshoz vezet.

Legyen ez kapaszkodó!
Ne legyen bennünk bús harag.
Az ég is beborul néha,
aztán újra ránk süt a nap.

Legyen ez kapaszkodó!
Nyújtsatok testvéri kezet.
Romba döntötték házatok?
Magyarok! Építkezzetek!

Legyen ez kapaszkodó!
A fundamentum megmaradt.
Ne legyen szívünkben bánat,
múljon végleg, a zord harag.

Legyen ez kapaszkodó!
Ne szálljanak a sóhajok.
Bárhol vagytok a világban,
ölelkezzetek, magyarok!







Juhász Magda: DE JÓ LENNE...


De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna, mint a lepke,
olyan könnyű, lenge lenne.

De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.

De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.

De jó lenne... de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.

Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk aki szeret?

Gyilkosságok, fegyver, átok
miért sújtja a világot?
Hisz` szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.

De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni...


Juhász Magda: De jó lenne... - Videó

Link








Kisfaludy György: ÉLET HIMNUSZA


A Föld vagyok én, a Végtelen,
az Óceán, a szárnyaló Értelem.
Kezem a csillagokba ér,
s nem teszek semmit mindezért.
Az Ég, a Szél, a Fény vagyok.
Én vagyok Istened, s angyalod.

Én vagyok benned minden őserő,
vágy, szerelem, mindent elnyelő akarat,
csodák, minden alkotás,
bosszú, gonoszság, és megalkuvás.

Minden viruló parány önvaló,
a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló.
Jelenek szerelme, teremtő ölelés,
herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse,
színes lepkeszárny,
libbenő szellő és gonosz árny.

Viharnak villáma én vagyok,
Apám a Nap és anyám a csillagok.
Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak,
folyó és minden vad folyam
már régen én voltam, én, magam.

Én vagyok te és te vagy én.
Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén.
Öröklét vagyunk és sosem pusztulás,
időknek tükre s irdatlan szárnyalás.

Bennünk vibrál múltnak rezdülése,
mi vagyunk asszonyunk ölelése.
És mi vagyunk minden rút is,
a szép, lépteink vezető út is.

Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én,
Anyagkáprázat az idők tengerén.

A Föld vagyok én, mi eltakar,
cigány vagyok, zsidó és magyar.
Palesztin vagyok, s elűzött indián,
kurd, afgán, néger vagy ausztrálian.
Kis kínai vagyok minden tank előtt,
én vagyok az is, kit törvényed lelőtt.

Hit vagyok szívedben és éledő remény,
szeretet, örömtánc, és zengő költemény.
Aszály után az első csepp eső.
Madárfióka, a kezedben verdeső.

Jézusnak teste, a szádban a kenyér.
Szeretet nélkül az életed, mit ér?
Én voltam veled minden vad csatán.
Kit dicsérsz helyettem lelki sarlatán?
Érett gyümölcsnek íze én vagyok,
végső bajodban reményt én adok.

Szeresd kedvesed és az ölelést,
gyönyör és minden pezsdülés
hozzám zengi az élet himnuszát.
Hisz én csináltam énalkotta szád.

Belőlem, bennem, rajtam, általam
mindenben Isten, Allah, Bráhma van.
Hiába miriád és százezernyi nép,
a perc olyan, mint a milliónyi év.
Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög,
egyek vagyunk s bennünk a lét örök.

Szülőid ölére én alkottalak,
léted kezdetén, csupa tiszta lap.
Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod.
Kétkedsz, vagy a hit vezet,
ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet.
A Szeretet vezessen fiam!
Ég veled.


Kisfaludy György: Az élet himnusza /elmondja: Kasó László/ - Videó

Link











Koltay Gergely: EGY CSEPP EMBERSÉG


Ahol egy kisleány fut át a szivárvány alatt.
Ahol az ifjak alkonyatkor szerelmet vallanak.
Ahol az erdőben két öreg tölgy egymásnak bólogat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a szobrászvéső márványon magától szalad.
Ahol felhők fölött a repülők egymásnak kacsintanak.
Ahol a konyhában a kisgyereké a legjobb falat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a Királyok mindig igazat mondanak.
Ahol gazdagok szegénynek kenyeret osztanak.
Ahol az utolsó ölelésben őszinte a vigasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol megszűnik a világon a gyűlölet, s harag.
Ahol egy akkord nyomán a falak végleg leomlanak.
Ahol reggel a Rádiótól jókedvű lesz a nap.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol érezni, a kimondott szó nem röpke pillanat.
Ahol az élet érték, s mögötte ezernyi áldozat.
Ahol az orvos, a fizikus, a tanár szava, nem csupán panasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a publikum, s a színész együtt várja a tavaszt.
Ahol a költő tudja, a kő marad, s a víz szalad.
Ahol utolsó esélyünk a kimondott gondolat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a kereskedő ajándékként könyveket ad.
Ahol van még marék föld - s lesz, ki majd arat.
Ahol nyelved, neved értik, ahol lehetsz önmagad.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a szeretet hídja hozzád vezet, soha le nem szakad.
Ahol szavak szállnak az Égbe. Ahol a lélek szabad.
Ahol mécsesek égnek a szellemért, ahol őszinték a szavak.


Kormorán: Egy Csepp Emberség

Link



SlidePlayer

Link








Koltay Gergely: KI SZÍVÉT OSZTJA SZÉT


Nincs szó, nincs jel, nincs rajzolt virág -
nem szállhat az égen szárnya tört madár.
Nincs jó, ami jó - nincs már aki fellel,
nincs hely, ahova visszatér, ki útra indul el.

Hol az arc, hol a kéz? Akiért, s csak azért?
Hol a tér, ahol a fény - hozzád még elér.
Kell, te legyél, ki Nap lesz Éj után,
te légy, aki megtalál egy régi balladát.

Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény -
Ki szívét osztja szét, az élet csak övé -
Ki szívét osztja szét, követik merre jár,
hegyeken és tengereken érzik a szavát.

Így légy te a jel, ki új útra talál,
ki elmeséli valamikor egy lázas éjszakán,
Ami volt [ami volt], s amiért [s amiért]:az minden a miénk!
De szava lesz a meg bocsátás, de szava a szenvedély.

Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény -
Ki szívét osztja szét, az élet csak övé -
Ki szívét osztja szét, követik merre jár,
hegyeken és tengereken érzik a szavát.

Az légy, ki sose fél - ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába, mit nem téphet senki szét.
Választott, aki a múltat, magában oldja fel,
őrző, ki érzi a hajnalt - tudja ébredni kell.

Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény-
Ki szívét osztja szét, az élet csak övé-
Ki szívét osztja szét, követik merre jár,
hegyeken és tengereken érzik a szavát.

Ha félsz, gyere bújj mellém,
Szívem szívedhez ér.

Kormorán: Ki szívét osztja szét - Videó

Link








Koltay Gergely: ÖLELD ÁT, KI MELLETTED ÁLL


Add a kezed a másik partról,
elérjük egymást a felhőkön át.
Szolgáld az Isten akaratát,
légy folyó felett : zöld olajág.

Add a kezed, karunk híddá válik,
mely világít sötét éjszakát.
Dobd el a gonoszság fátyolát
életet énekelj, ne halált.

Add a kezed, mint reménysugárt,
halld, az jövő hívó szavát.
Építs, ne rombolj! Légy szivárvány,
egymáshoz rendelj fiút, s apát.

Add a kezed - követnek minket,
magyar, szlovák büszke lesz ránk.
A híd, mely elválasztott
összeköt majd két hazát !

Öleld át, ki melletted áll,
öleld át a vén Dunát.
Öleld át, ki melletted áll,
egymáshoz érünk a hídon át.

Add kezed a másik partról,
elérjük egymást a felhőkön át. A folyó átviszi hangom,
értjük majd végre egymás szavát
Add kezed,karunk híddá válik,
Világítja az éjszakát. összeérnek ujjaink, nincs már határ,
Új élet indul a hídon át.

Add kezed,reménysugárt.
Hallod az Isten hívó szavát
Építs a múltból te légy szabály,
mely egymáshoz rendel fiút,s apát.

Add a kezed, követnek minket,
Esztergomból Párkányon át.
A halott híd, mely elválasztott
összeköt majd két hazát!

Öleld át, ki melletted áll,
öleld át a vén Dunát.
Öleld át, ki melletted áll,
egymáshoz érünk a hídon át!

Kormorán: Öleld át, ki melletted áll - Videó

Link








Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?










Kosztolányi Dezső: SZERETET


Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."







Lovas Éva: NÉHÁNY SZÁL VIRÁG A LELKEDNEK...


Néhány szál virág a lelkednek,
Hogy szépség járja át,
Mert a virágok mosolya,
Beragyogja lelked falát.
Olyan tiszták a virágok,
S mind oly fájdalmasan szép,
Mint nyári égbolt zenitjén
Az azúrszínű ég.
A fáradt test csak földi árnyék,
S néha, ha a fény teheti,
Az égről ereszkedik hozzád,
Hogy körbefonják szívedet
A szeretet fénysugár-erei.







Madai Katalin: KEGYELETÜL GYERTYA ÉGJEN


Régen, mikor kicsi voltam,
Édesanyám kezét fogtam,
elvitt, ahol Papám feküdt,
ahol fejfa volt mindenütt.

Fejfák alatt gyertyák égtek,
Anyám súgta: - Régen éltek!
Éltek, de már itt alszanak,
eltemetve, itt nyugszanak.

A sírkertben-lázban égtem,
ahogy Anyám arcát néztem -
a szeméből könny patakzott,
és a térde megbicsaklott.

Ajkai közt imát mondott,
egész testem megborzongott!
Átölelt, és úgy közölte,
miért járunk temetőbe.

Megértettem, felnőtt lettem.
Általa új erőt nyertem -
tisztelgek a sírok előtt,
hisz szerettek Ők azelőtt.

Kegyeletül gyertya égjen,
világítson át az éjben!
S egy gondolat erejéig,
repülj a hit tetejéig!










Mentovics Éva: SZERETNI EGY ÉLETEN ÁT


Nagymami és nagypapi
- úgy, mint réges-régen -
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.

Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.

Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.

Kérdezték már nagyanyót:
mitől ilyen boldog?
Ő csillogó szemekkel
csupán ennyit mondott:

- Tudjátok, a szeretet
szépíti a lelket,
s természetes jele az,
hogy viszontszeretnek.

Bajsza alatt somolyog
némán nagyapóka:
- A feltétlen szeretet
nevel csak a jóra.

Megsimítja ősz nejét
vénülő kezével,
tekintete megpihen
nagyanyó szemében.







Metzger Zsuzsanna: SZERETNÉK ANGYAL LENNI




Szeretnék angyalként az
emberek lelkébe látni,
egy pillanatra megérinteni őket,
s mélyen a szívükbe ásni.
Megőrizni mosolyukat,
s cserébe az enyémet adni,
átélni minden élményüket,
s őket nem szenvedni hagyni.


Átölelni őket, ha éppen
egyedül vannak,
csókot adni nekik,
de csak aki megérdemli annak.
Velük zokogni, s
örülni, amikor csak lehet,
hiszen ez a legtöbb,
amit egy angyal megtehet.







Mécs László: A SZERETET HIMNUSZA


Megszépül minden, ha valakié.
Be szép egy kiskert, ha valakié!
Be szép egy asszony, ha valakié!
Be szép a szívünk, hogyha szeretik!
Be szép az ország, hogyha szeretik!
Megszépül minden, hogyha szeretik!







Morócz Jenő: ANYAI SZERETET


Kis szobában reng a bölcső,
Benne nyugszik a gyerek,
Szemei a jó anyának
Némán rajt' merengenek;
És a gyermek kis kacsója
Hozzá csókot integet,
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

A legelső dadogással
Lábra áll a kicsike,
De elesik s majd az orrát,
Majd a fejét töri be;
S a jó anya szeretettel
Ápolja a beteget, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

Iskolába jár a gyermek,
És tanulni kell neki,
Hej, ő bizony az erdőbe
Öröm estebb menne ki;
De az anya szép szavakkal
Buzdítja a gyereket, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

Hogyha férfi lett belőle,
S küzve teng a léten át,
A jó anya nem felejti
Messze távozott fiát;
Hogy aggódik, hogyha nem jön
Levelére felelet, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.

És ha végre jő a válasz,
Szive, lelke mint örül;
Szemeiben az örömnek
S boldogságnak könye ül.
Ezerszer is megcsókolja
Azt a kedves levelet,
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.







Móra Ferenc: A SZERETET AZ ÉLET


Ha majd az ige bételik,
S az igért óra érkezik,
Az Örökkévaló szemén
Átalragyog egy röpke fény,
És a föltámadás igéivel
Az arkangyalnak jőni kell.

Az angyal szót fogad neki:
Aranyvesszővel megveri
Mohos sírhalmok oldalát,
És zengi ébresztő dalát:
Reggel van! Ujra nap süt! Emberek,
Ébredjetek, ébredjetek!

A hosszú rabság véget ér,
A földre újra visszatér
Az élet, s boldog vígalom
Zajátul zeng völgy és halom,
Hogy számüzetve elfut a halál,
S az angyalfecske egyre száll.

De sok-sok sírhalom felül
Tovább repül kedvetlenül,
Aranyvesszője nem suhog,
Ajaka szomorún susog:
Nektek nincsen miért ébrednetek,
Mert senkit sem szerettetek!







Muhi János: MESÉLJ APU


Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?

Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.







Nagy Krisztina: SZERETET...


Mi is a szeretet? Érzelem...?
De valóban érzelem? Ennél több...
A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés.
A szeretet mindig a másik emberért létezik.
Nem azért szereti a másik embert, mert viszont-szeretetet vár.
Örül a viszont szeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék.
A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére,
már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret,
és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret.
Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok.







Nagy Krisztina: A SZERETET MINDENEK FELETT!


Nyüszítve lopódzott életembe a gyűlölet,
lelkemben sírva kezdődött a küzdelem,
fél szívem már oda lett, másik fele szeretet,
görcsös harc már lét elem, múljon a félelem.
Szemem fényét vesztett, opálos tükrébe
ott bujkált őrangyalom fátyolos alakja,
könnyem törölve néztem a gonoszok szemébe,
melyben ott bujkált a Lucifer oktalan haragja.
Csak tudnám a gének furcsa játékát tiltani,
mikor gonosz magból a jó sarj életre fakad,
s mikor támadja gyermekét, a gyűlöletet irtani,
mely magzatának sebektől vérző lelkére tapad.
Távol tartani minden nyomasztó, ártó szót,
gonosz, Istentől nem félő ármánykodást
kincseimtől, a családomtól pajzsként emelve a jót,
messze űzni a rozsszándékú sátáni gonoszkodást.
Adj békét Uram, kinek hite ott a lelkünkben,
ki fényt ad, angyalt küld ki vállunkon ülve vár,
szavunkra ott terem, szeretet fegyverét adva kezünkbe
kéz a kézben küzdünk! - s a gyűlölet? Messze már!







Nagy Krisztina: SZERETNI AKARLAK!


Csak szeretni akarlak, csendben nyugalomban.
Érezni akarlak, féltőn karjaimban.
Hozzád bújni, elmondani örömöm, bánatom.
Megsúgni azt, te vagy a holnapom.
Már nem számít a tegnapnak sötétlő nyomora.
Jelenünk van, a múlt már ostoba.
Beteg szívem, erőre kap mézszínű szerelmedben.
Nem félek, életem kezedben.
Csak szeretni akarlak, lelkedbe olvadni, elbújni ott...
Együtt lesni, a közös holnapot!







Nádasdi Éva: ÚJFAJTA VENDÉGSÉG


A szeretet nem szól.
Majdnem néma: vár.
A szeretet vár,

nem ígér, nem csalogat,
szelíden, halkan befogad.
A szeretet ellen
nincsen semmiféle fegyver.

A szeretet vendége voltam,
s ki kellett dobni onnan.
Nem értettem az egyetlen csodát,
csinnadratta kellett, micsodák.

A szeretet egyhúrú dal,
majdnem jeltelen.
Mégis nekem szól. Nekem.







Ellen Niit: OTTHONT ADSZ


Amint az ajtón benyitok,
kezemnek otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekedés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málna ízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülni valót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.










Óbecsey István: SZERESSÉTEK AZ ÖREGEKET


Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szűk odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.







Őri István: A CSEND


Ne kérdezz semmit, csak ölelj,
s ha én kérdezek, ne felelj, csak ölelj,
mert most erre van szükségünk.
A hangtalan melegre, a néma üzenetre,
hogy legyünk szeretve
egymás által nagyon,
túl minden határon
az életig, a halálig


a szenvedésig, a boldogságig,


hogy elfeledjük a jelent,
hogy kit te szeretsz,
s kit én is, messze ment.

Életünk elhagyott,
de egymásnak megmaradtunk,
hogy feledjünk, s szeressünk nagyon.

Hát ne kérdezz semmit, csak ölelj.







Őri István: FÁZOM...


Takarj be, Kedvesem
mert hideg van
érintsd arcodat arcomhoz
mert fázom...
add szép kezed kezembe,
add bársony-hajad
puha párnának,
meleg takarónak,
illatos virág-mezőnek
mert fázom...
tedd szemedet szememre,
hogy lássuk egymás lelkét
lássuk a csillagokat, melyek izzanak
mert fázom...
suttogj a fülembe
mindegy, hogy mit,
csak Te suttogj!
mert fázom...
beszélj nekem, Kedvesem,


dorgálj, dicsérj,
csak Te tedd azt!
mert fázom...
nevess, sikolts,
sóhajts...
hogy felmelegedjek
mert fázom...
ajkad szóljon ajkamhoz
hangtalan édes meleggel
mert fázom...
érints szívedet szívemhez,
mert elfogynak dobbanásaim
adj meleget, hogy éljek
mert fázom...
mosd le könnyeiddel
arcomról a mocskot
táplálj Magaddal,
mert éhes vagyok
és fázom...
kedves lábod játékos ujjait
add nekem...
éteknek étek helyett
mert éhezem...
ujjaim hidegek
ne engedd el kezem,
Kedvesem
játsszál velem,
érintsd meg erőmet,
hogy többé ne fázzak...
hideg van, nagyon hideg
s én reszketek a hidegtől -
varázsold reszketésem
a vágy lázává
és akkor soha többé
nem fogok fázni...

varázsolj el engem
takarj be engem
szüntess meg engem
hogy ne legyek én
csak Te - csak Mi.

Már nem is fázom annyira
kisütött napod
és melegít
takarj be engem
Kedvesem
örökre...







Őri István: GYERMEKÜNK


A gyermek még védtelen,
a gyermek nem tudja mi a félelem.
A gyermek bátor és merész,
vakmerően tettre kész.
A gyermek még boldog és gondtalan,
kacag mindenen s minduntalan.
Szemében röpke vendég a bánat,
kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.
A gyermek lelke hófehér.
illatos kalács, puha, lágy kenyér,
mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz,
de mit oltárra is felemelhetsz
ha türelmes szód nyomán
kivirágzik benne a szeretet virág.
Óvjad hát mindig gyermeked,
törékeny virág ő, könnyen földre hull,
úgy szólj hozzá, mint Isten angyala,
légy te is teljes lényedben
a türelem és szeretet maga.
S ha fedded is, érezze meg:
kemény a szó, de mögötte végtelen a szeretet!
Ne költözzön szívébe rettegés!
Álma legyen mindig édes,
szelíd tejszagú szendergés.
Ha mindezt híven megteszed,
ha kicsinyed óvod, védelmezed,
benne Isten száll le rád,
s Őt látod akkor is,
ha rád villantja tündéri, pajkos mosolyát!







Őri István: A KÉZ


Egy kéz felsegített, amikor elestem
egy kéz megérintett, mikor keseredtem
egy kéz a falra írt, s boldog jövőt ígért
ha hűen végigjárom a földön
a keresztek tengerét.
Egy kéz kezemhez ért
érdes volt s éreztem csuklóján
a Seb lüktető melegét.

A Kéz akkor innen eltávozott
a Seb azóta erővé változott,
hogy velem, veled, velünk legyen
hogy a mi kezünk az Ő keze legyen!
hogy bennünk lakjon a szíve
szelíd pillantása, megváltó szelleme.

Így vált formáló erővé a szeretet,
s mozgat egy gigantikus ember-kezet,
mely felsegíti azt, ki elesett,
mely útra visz,
ha úgy érzed, lelked elveszett
mely akkora, hogy felér az égig
s munkál, mint az Ő Keze:
a világ végezetéig!







Őri István: REGGELI KÖSZÖNTŐ


Kedvesem,

szép reggelt,
szép napot,
szép estét s holnapot
tiszta perceket, mint téli a hó ragyog
életet, mosolyt, öröméneket
s mindent, mire vágysz - kék szemet
és két kezet, mely kezedben alszik
és két szívet, mik egybedobbannak
s mitől a félelem kialszik
és lépéseket
és szellőt, kék eget
és álommadarat
és úttalan utakat,
hol csak mi megyünk
mit csak mi ismerünk
mit ha végigjárunk,
már semmire sem vágyunk,
mert megnyerjük a legnagyobbat:
az Életet Veled
és legyen sok madárdal ma Neked
és dobogjon hevesen kis szíved,
ha ismerős hangot vélsz hallani
ott belül, hova a lelked jár
szerelemet játszani - velem
és ha sétálsz az udvaron
kedves papuccsal lábodon
ne érintsd a füvet
szállj, repülj,
mert mosolyom követ
s visz át mindenen
Kedvesem
szép napot Neked
és szép holnapot
és szép éjszakát,
mikor a hold ragyog
s éj hajadat ezüsttel hinti be
és a bársony égből
megannyi csillag
ámulva tekint a földre le,
mert ilyen szép még az égben sincs
hiába gyémántragyogás,
minden égi kincs
hiába égi ösvények
bűvös fénysora
minden hiába,
mert itt lent van a csoda...
Te
ki lejöttél hozzánk kedvesen,
ki köztünk élsz szerelmesen
Szerelmesem
szép perceket Neked
szép órákat,
napokat,
éveket

Életet - Veled.







Őri István: SZERETNÉK A BOLDOGSÁGRÓL ÍRNI


Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!


Őri István: Szeretnék a boldogságról írni - Videó

Link








Pál Lászlóné: MOND MI A SZERETET!


Könnyű szeretni azt, aki kedves,
Szelíd, jóságos és figyelmes,
Ki mindig csak ad, de sose kér,
Ó, mennyire szeretjük mindezért.
De azt szeretni, aki durva,
Szava sértő, arca mogorva,
Tudod, hogy tüskés, mégis szereted,
Na látod, ez a szeretet.

Könnyű szeretni a jó barátot,
Élvezni vidám társaságot,
De a szenvedőt, ha szánja szíved,
Ha éhezőnek nyújtasz kenyeret,
A tétovának adsz egy jó tanácsot,
Vigasztalod a sírót, hogyha látod,
Letörlöd a fájó könnyeket,
Na látod, ez a szeretet.

Aki becéz, vagy lágyan simogat,
Hogy tudjuk szeretni azokat,
De szeretni a mindig lázadót,
A hitetlent, vagy a támadót,
A közönyöst, a bűnöst, szennyeset,
Ilyenek vagyunk,s az Isten így szeret,
Irgalma megnyitotta az eget,
Na látod, ez a szeretet!







Luna Piena: KOPOGTATÁS NÉLKÜL


Tudom, a tűzzel játszom,
hisz kopogtatás nélkül jöttem.
De már késő, bent vagyok -
az életedben.
Féltve őrzött múltad
kongva
üvöltik utánam
az elhagyott termek.
Lépteim visszhangja áruló jel,
a kulcs maga.
De még nem tudom,
mit rejt a hetedik szoba.
Ujjam végigfut a porlepte asztalon:
sorokat írok, talán egy verset.
A jelenben hagyott üzenet.
Még egy fahasáb a parázsra,
aztán megyek, és újra álmodom,
ami volt, és ami lesz - veled.
Mert nélküled nincs varázsa
se a mának, se semminek.







Poór Edit: A SZERETET LÁNGJA


A szeretet lángja mindenkiben él,
Csak tőled függ, hogyan ég.
Parázsként vagy gyertyaként,
Fénye meg nem szűnik, örökké él.
Bármi történhet veled,
A szeretet legyen legfontosabb neked.
Addig, míg a szeretet vezérel,
Ragyogó fényben jár táncot lelked.
Boldog mosoly száll el arcodról,
S aki kapja, örömteli lesz a napja.
Soha ne várj cserébe semmit,
Mert a szeretet boldog, ki adhatja.
Boldognak akar látni,
Így lesz örömteli az ő napja.
Ha mégis viszonoznák mosolyod,
Őrizd meg jól a lelkedben,
Emlékezz rá kevésbé boldog napokon!
Elég e csöppnyi szeretet,
Máris lobog a tűz lelkeden.
Biztos bástyaként táplál,
Hiszen tudod, mindig számíthatsz rá!
Így lesz fényed örökké ragyogó,
Az életed egy mosolytól is boldogító!







Radnóti Miklós: NEM TUDHATOM


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,


az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.







Rajki Miklós: ANYAFÖLDÜNK


Anyaföldünk
Mint gyökere az elültetett fának,
Növekedvén, a földben,
Egyre mélyebbre nyúlik,
Úgy kötődik az ember
Az anyaföldhöz, ahogy az élete múlik.
Minél jobban érti, egyre jobban érzi,
Ez az a föld, amihez ezer szál köti,
Ez az az ég, ami feszül fölénk, ez a miénk.
Itt a gyökerünk, s ahonnan eredünk.
Innen indulunk és ide érkezünk.
Égen, földön sehol sincs más olyan hely,
Ahol a szó, ahol a szív, ahol az anya,
Helyettük bármit is lelsz, a tiéd lehet.
Akire dobbansz, akire lobbansz,
Aki vár, aki gondol csakis tereád.
Ahol a nóta így csendül fel
Szívből, mélyről, örök idők óta.
Meg az ablak alatt, rigófüttyös hajnalének,
Ilyen dalra sehol máshol nem ébredhetsz.
Ahol terem az erdőben ezerszám hóvirág,
Ahol érezheted az ibolya, a gyöngyvirág,
S az orgona mindenen átható illatát.
Ahol a templom, ahol a harang,
Ahol oly szépen búg a vadgalamb.
Ahol az ősök, a régmúlt hősök,
Ahol a bölcsők, ahol a temetők.
Ahova a fecskék is mindig,
Minden tavaszon visszatérnek,
Ahova, és soha sehova máshova,
Te is mindig hazatérhetsz.










Rajki Miklós: ANYÁINK


Az anyai szívek
A világon
A legszebben dobbanók.
Ezek a legszebb dallamok,
A legszentebb fohászok.
A szeretet, a törődés,
Mind-mind belőlük fakad,
Csak róluk mintázhatják meg
A szeretetszobrokat.
Meg az örömét,
Mikor magához öleli
Bármelyik gyermekét.
S mikor könny gördül le
Fáradt anyai arcán,
Mikor terheket cipel
Madárcsont vállán,
Mikor valami annyira fáj már,
Mégis földerül a lelke
Gyermeke láttán.


S akár még ő maga az ifjúság,
Akár, ha töpörödött anyó már,
Akkor is a legnagyobb csoda
Az Anyaság.
Mert anya nem lehet gonosz.
Aki anya, az sohasem rossz.
Anyák szülték a világot,
Gondolj rájuk
És értük imádkozz.
Isten földi teremtői,
Isteni kincsek
Lent a földön ők, itt.
Mikor elmennek végleg,
S felköltöznek az égbe,
Mikor itt az utolsó pillanat,
Mikor a testből a lélek
Örökre kiszakad,
Az anyai szeret akkor is
Velünk, értünk,
Végleg itt marad.
Az Anya a végtelen.
Áldd meg kérlek,
Áldd meg őket Istenem.










Rajki Miklós: BIZTATÓ


Biztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod!










Rajki Miklós: HÍVD BE MAGADBA


Szép és Jó mindig van,
Legfeljebb Te nem veszed észre,
Mert talán máshova,
S nem oda nézel éppen.

Lásd meg, halld meg, vedd észre,
Hívd be magadba,
Mint hajdanán a vándort,
Ki szállásért házad ajtaján kopogtat.
Mint tisztelendő vendéget,
Ültesd le nálad a Szépet,
Közvetlen a Jó mellé,
Rájuk szentelni idődből
sohasem féljél.
Ülj velük asztalhoz,
Szép tiszta abroszhoz.
Hidd el jó társaság!
Érdemes!
Idődet ővelük
Biztos nem fecsérled.
Több leszel általuk.
Valami más,
Mint mostanában
Amerre fordul félre a világ.
Gyújts gyertyát,
Hogy lángjánál melegedj,
Mert ahol gyertya ég,
Ott jelen a Szeretet.
S ha már így együtt voltatok,
Soha ne hagyjátok el egymást,
Adj nekik magadban
Örökös szállást!







Rajki Miklós: LÁTNI


Úgy szeretném felkutatni,
Körbevinni, megmutatni
Mindent, ami szép,
Miben szíved-lelked gyönyörködnék.

Annyi szép van.
Annyi kis csoda.
Nézz ide, nézz oda,
Mi minden, mi szépnek otthona.

Egy bokor, vagy egy kis virág.
A fa, a fán meg egy ág.
Az ágon az éneklő madár.
Messze nézve, a végtelen határ.

Torony, mi a keresztet hordozza,
Harang, mi épp a delet harangozza.
Ember, ki megpihen,
Gyermek, ki hófehér, szívében-lelkében.

Ott egy pár, csókba forrva.
Eggyéváltan, boldog álmodozva.
Folyó, mi alattad folyik el,
Sirály, mi sikoltva ér vizet.

Vízen a híd, mi átvezet,
Kedvesed, ki fogja a kezedet.
Szellő, mi estfelé simogat,
Az éjszaka, mi szétválaszt napokat.

Ugye mennyi a szép?
Csak látni kell,
S magunkkal
Szívünkben vinni el.

Úgy szeretném megmutatni!







Rajki Miklós: SZERETNI


Szeretni, tudni kell.
Ha kell, a másik
Lángjában égni el.
De nemcsak a lángban,
Hanem ha kell,
Szeretni
Az üszkös parázsban.
Mert jóban a jó,
Nem nagy mutatvány.
A könnyű és a laza,
Nem nagy feladvány.
De mikor a nehéz
Van éppen a soron,
Mikor a szükség van
Porondon,
Mikor összefogva,
Lehet, hogy csak
Fogakat csikorgatva,
Szükség van
Minden erőre,
Bíztatásra s tiszta bensőre,
Ha ki kell állni
A goromba szélben,
S vállalni kell
Úgy, ahogy vagyunk,
Engem vagy Téged,
Ha a bennünket bántó szó
Több mint a biztatás,
Kevesebb
A felénk nyújtott kéz,
Mint a taszítás,
Mikor támadnak
Szóval és ököllel,
A hazugság jön szembe
Karban a kárörömmel,
Mikor másnak az a jó
Ha nekünk rossz,
Mikor a szél is,
Enyhe illat helyett
Kesernyés füstöt hoz,
Akkor kell
A szeretet igazán,
S akkor kell
A hűség és kitartás.
Akkor kell átkarolva,
Ázva, fázva,
A viharban összehajolva,
Egymást segítni előre,
Hogy majdan az élet napja
Újra fordul kelőre,
Még legyünk mi is,
Ne csak a pusztulás,
A korom, a füst,
A lelki s testi árulás.
Akkor kell a szeretet.
Akkor igazán.







Reményik Sándor: NEM SOKAT SZERETETT


Ő nem sok embert szeretett.
A szíve mély, de zárt világ volt:
Különös kőfallal kerített,
Mély futó-árokkal határolt.
S hogy őt szeretik: alig hitte:
Őt, önmagáért, semmi másért,
A szívébe zárt mély világért.

Úgy szeretném megmelengetni most
Az ő szívénél melengetett kézzel
A nem-sok embert, akit szeretett.
Itt most ezt a két drága gyermeket:
Testvérének gyermekeit:
Testvéremnek gyermekeit.
Be jó lett volna gyönyörködni bennük,
S egy-öleléssel fogni őket át -
Nekünk, kik szerteágazó családfán
Maradtunk mind a ketten: oldal-ág.

1936.







Róth Márta: KEZEDBE TESZEM A KÖNYVET


Kezedbe teszem a Könyvet,
hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,
hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.
Kezedbe teszem a gyertyalángot,
világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót,
takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,
hogy meleg legyen, és várjon az otthon.
Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,
hogy kezükbe tehesd a szeretetet.







Schrenk Éva: MIÉRT IS ÉLEK?


Szeretetet kell adnom, azt hiszem,
és megosztani másokkal a hitem.
Nem arra várni, hogy én mit kapok,
csak kitalálni, hogy mit adhatok.

Melegséget, személyre szólót.
Érdeklődést, és biztató szót.
Hogy miért megy ez oly nehezen nekem?
Mert magam körül


forog az életem.

Szeretném én is, ha szeretnének,
velem, s nem rajtam nevetnének.
Pedig tudhatnám tapasztalatból,
a szeretet a szeretetre válaszol.

Nem szabad mindig a másikra várni!
Szívedet elsőként kell kitárni!
Ne félj a sebektől, miket kaphatsz!
Aranyló boldogság-kalászokat arathatsz.







Seress Rezső: SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK


Az élet egy színes álmodás,
Mely egyszer véget ér.
A sír lesz majd a végállomás
A szív pihenni tér.
Álmodjunk mindig szépeket,
Hisz úgysem- tart soká.
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük, mi boldoggá!

Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Az élet egy színes álmodás
És nincs felébredés.
Ha elszáll a színes látomás
A sír megásva kész.
Kacagjuk át az életet
Mert úgysem tart soká
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük mi boldoggá.

Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!










Somlyó György: MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET


Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.







Szabolcsi Erzsébet: TÉL


...És másnap reggelre kinyíltak a jégvirágok.
Megroppant lábam alatt a tegnapi fű.
Fehér csipke az ágon, fekete varjak a dérben,
csikorog és zizeg, reccsen és surran a hideg.
Bundámba burkolózva aggódom:

Jaj, csak bele ne fagyjanak az érzések a szívekbe!
Érzem, hogy forró a vérem, vöröse ellenpontja
e fekete-fehér világnak. De nem látható.
Aki szembejön velem, vajon sejti-e,
hogy őt is szeretem?

Fuvolaszó hajlítgatja az ágat, arcomra zúzmara hull.
Ó, boldog gyermekkor!
Szánkózások és korcsolyapályák hangjait
hozza a szél a szomszéd múlt időből...
Lesz-e még igazi telünk?

A ködből lassan felkúszik
a sápadt, erőtlen napsugár.
Cipőm talpa alatt megmozdulnak
az első kíváncsi hóvirágok...







Szabó Lőrinc: ANYÁM MESÉLTE


Anyám mesélte, régen, amikor
még együtt ültünk a kapu elé
padnak kidöntött tölgyfa derekén,
hogy lány korában mily szelídek és
egyszerűek voltak az emberek.
Nem volt még ennyi baj, mondotta, nem volt
ilyen gonosz a nép: mint mezei
virágok nőttek s minden nemzedék
egymás mellett s egymás után nyugodt
derűvel ment meghalni, - rá se gondolt,
hogy szomorúnak tartsa a halált
vagy lázadozzon ős végzete ellen.
Ma romlott a világ, mondotta, és
más még a levegő is: íze nincs,
nincs nedve, s a szeretet is hideg,
mint a februárvégi napsugár.
Tizenöt éve már, hogy így beszélt.
Azóta megöregedett s talán
el is feledte szép emlékeit,
de én, ki akkor nem hittem neki,
emlékszem, pontosan, minden szavára,
s ha esténként egyedül maradok,
el-eltűnődöm rajtuk, mintha most is
együtt ülnénk a kis kapu elé
padnak kidöntött tölgyfa derekán.







Szabó Lőrinc: IMA A GYERMEKEKÉRT


Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, él és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom.
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!







SZENT PÁL KORINTHUSIAKNAK ÍRT 1. LEVELE 13.


Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük legnagyobb a Szeretet.


A SZERETET HIMNUSZA - A KORINTUSIAKHOZ - JÁVOR P. - Videó

Link








SZERETET


Amikor azt hiszed elfogyott,
S nincs már több erőd.
Amikor azt érzed,
Ez, tovább nem mehet,
Emelt fővel élni nem lehet.
Összetört a bánat,
Ezernyi gond közt, homályban élsz,
feladnád már, nincs tovább.

S mégis, valami itt tart.
Nem tudod miért, nem tudod kiért?
Legyűröd a gondot,
lassan-lassan talpra állsz.
Az életet nem te adtad magadnak,
hát nincs jogod, hogy feladjad.
Az ember megmarad a holnapnak,
akkor is, ha gyötri a bánat. . .

Bármi is a kérdés, a SZERETET a válasz!
Bármi is a gond, a SZERETET a válasz!
Bármi is a betegség, a SZERETET a válasz!
Bármi is a fájdalom, a SZERETET a válasz!
Bármi is a félelem, a SZERETET a válasz!
Mindig a szeretet a válasz, mert a SZERETET MINDEN!







A SZERETET HIMNUSZA


A szeretet türelmes,
a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik,
nem is kevély.
Nem tapintatlan,
nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra,
a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha.








Tandari Éva: MAGÁNYOS ÖREGEK...


Az ősz - öreg anyóka
reszketve - botolva,
a konyhába tipeg.
Kis teának, hogy vizet tegyen ...

- de visszalép legyintve;
minek már ez ... Istenem...!

És lassan visszatipeg,
és szobája is hideg,
és szívét a magány
dermeszti meg .

- A gyermekek felnőttek .
Az Ember ... rég meghalt .
~ Ó, én édes párom!
Hát nem vittél magaddal...

És bújik az ágyba,
kis melegre vágyva,
várva a békés,
a megváltó Halálra .

Hisz senki sem kopog hogy;
" Megjöttem ! Csókolom! "
~ És senki sem köszön rá,
ki " Jónapot " - kíván.
Magánya maradt csak,
s az emlékezés:
Reszkető szívének, hidd el
~ ez oly kevés!

Magam előtt látom
a ráncos kis kezeket ...
Ez szelt Néked nemrég
még minden szeletet ...

Nem hálát kérte ...
- Csak kis szeretetet.
~ Ne lökd a magányba
- ki mindig szeretett!







Teréz anya: AZ ÉLET HIMNUSZA


Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!







Torma Judit: HÁZI FELADAT...


Rájöttem: újra kell tanulnom beszélni.
Néhány dolgot alaposan elfelejtettem...

Meg kell tanulnom nemet mondani.
S aztán: elmondani hogy valami fáj.
Meg kell tanulnom: "megbántottál",
s azt is: "nem muszáj".

Meg kell tanulnom azt is: "kérlek"
s vele együtt: "nagyon köszönöm".
Meg kell tanulnom: "igazán semmiség",
és szívből:"nekem volt öröm".
Meg kell tanulnom néhány új szót is:
bár sokszor hallom, és régen ismerem,
velem nőtt fel és velem él,
de meg kell tanulnom: "megtennéd nekem?"
Meg kell tanulnom azt is: "sajnálom",
s kimondani, hogy "megbántottalak" -
de azt is meg kel tanulnom végre,
hogy kimondjam: "igen, régen vártalak".
Meg kell tanulnom szavakba önteni,
hogy mi az, ami emészt legbelül.
Meg kell tanulnom más szemébe nézve:
"beszéljünk: ez nem megy egyedül".

Meg kell tanulnom még három dolgot:
a világ legnehezebb három szavát,
és gyakorolni, hogy el ne felejtsem,
perceken, órákon, napokon át.
Meg kell tanulnom: "megbocsátok"
- ezt tudni a legnagyobb vagyon.
Meg kell tanulnom: "bocsánat" - és végül:
meg kell tanulnunk: "szeretlek nagyon"...







Tóbiás Tünde: ENGEDD A CSODÁT!




Csoda történt, emberek,
köztünk jár a SZERETET.
Ünneplőbe öltözött,
a szívekbe költözött.

Nyisd ki Te is szívedet,
érezd, lásd a színeket!
Szép fenyőfa, örökzöld,
Remélj és Higgy, Anyaföld!

Micsoda fényes pompa,
akárcsak egy álomba!
Arany és ezüst díszek,


kékek és rózsaszínek!

Koszorún négy gyertyaláng,
akárcsak a fáklyaláng,
utat mutat, világít,
ez szívünkhöz irányít.

Nem látni, csak érezni,
ki kell ezt most élvezni,
Kis Jézuska, angyalok,
a szeretet felragyog!

Boldogságot elhozták,
a haragot elnyomják.
Ne engedjük megszökni,
csak egy év múlva jönni!







Túrmezei Erzsébet: A HARMADIK


Valamit kérnek tőled
Megtenni nem kötelesség
Mást mond a jog, mást súg az ész
Valami mégis azt kívánja:
Nézd, tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Messzire mentél, fáradt vagy, léptél százat
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad
Majd máskor, nyugtat az ész, s a jog józanságra int
De egy szelídebb hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzá, nem érdemli meg
Tán összetörte a szíved
Az ész is azt súgja, minek?
S a szelíd hang újra halkan kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne
és diktálhatna, vonhatna, vihetne,
Lehet elégnél hamar, esztelenség volna
De a szíved békességről dalolna,
S míg elveszítenéd, bizony megtalálnád életed!
Bízd rá magad arra a harmadikra, mert az a szeretet!







Túrmezei Erzsébet: PÓTVIZSGA SZERETETBŐL


A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgám én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúfos nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - NEM!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.

Szereted? - kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - hiába próbálom.

Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.

Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.

Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincsen bennem
Semmi vagyok







Túróczy Zoltán: TANÁCS...


Ma még Tied körülötted minden,
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.

Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh, most segíts, ha teheted!

Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg többé soha már.

De ma még Tied körülötted minden,
És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz Tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Veled marad, s örökre elkísér...







Tüske Krisztina Piroska: SZERETET


Mi a szeretet?
Kérditek oly sokan.
Választ vártok áhítattal.
Én csak állok mosolyogva,
Kinyitom szívem a Napnak.

A válasz nem egyszerű,
sőt nagyon is összetett.
Sokunknak sokat jelent.
Én csak azt tudom, mit én érzek.
Elfogadást, békét, harmóniát a létben.
Nem kérdem ki vagy, merre mégy
Engedem hogy önmagad légy.
Támogatlak, ha kéred,
Társként elfogadlak Téged.
Meghallgatlak ha valami bánt,
Szívem kinyitja kapuját.
Ha tétova vagy fogom a kezed
Hogy lépteid biztosabban tedd meg.
Nem gátollak, nem kötlek gúsba.
Helyette átölellek s engedlek utadra.
Tudd, ha kellek engem megtalálsz,
Ajtóm előtted mindig nyitva áll.
Hisz egyek vagyunk valamennyien.
Legyél barát, családtag vagy kedvesem.
Egy kedves szó, egy ölelés mindenek felett!







Vajda János: HÚSZ ÉV MÚLVA


Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...







Varjú Zoltán: ANGYALOK HÍVNAK


Villámok cikáznak, kettéreped az ég,
Hangja ágyú, nyomában minden felég.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érzem benned az összes apró rezdülést.
Szívem érted dobban... érted fáj.

Szélvihar tombol, mint a földi pokol,
Bömbölve rázza ökleit, vádol és okol.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érzem, a csend szomorúan haldokol.
Szívem érted dobban... érted fáj.

Eső ered neki, mint arcodon a könny,
Inad szakad, sebet tép fel tíz köröm.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érzem, körbefon téged a fájó közöny.
Szívem érted dobban... érted fáj.

Patak csordogál, mint karodon a vér,
Ma Isten hallgat, ma Isten nem ítél.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érzem a bánatod, érzem ha öröm ér.
Szívem érted dobban... érted fáj.

Parányi gyöngyeit szórja szét az ég,
Mint az enyhülő lélek, úgy olvad el a jég.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érzem, ahogy magával sodor az ár.
Szívem érted dobban... érted fáj.

Milliónyi könnypatak folyammá dagad,
Széltestvér átkarol, Esőisten megsirat.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érzem vágyaid, szárnyra kap, elragad.
Szívem érted dobban... érted fáj.

Szivárvány, mint égi, mennyei kapu,
Alatta megannyi város, kicsiny falu.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érzem a lelked, régóta tudja már.
Szívem érted dobban... érted fáj.

Kezed összekulcsolod, ajkadon ima,
Isteni szeretet a szíved örök otthona.

Angyalok hívnak, elsuhan a táj.
Érezd a szívem, Tebenned dobog.
Ahogy érted dobban... érted fáj.







Váci Mihály: SZELEDEN, MINT A SZÉL...


Szőkén, szelíden, mint a szél,
feltámadtam a világ ellen,
dúdolva szálltam, ténferegtem,
nem álltam meg - nem is siettem,
port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.
Szőkén, szelíden, mint a szél,
minden levéllel paroláztam;
utamba álltak annyi százan
fák, erdők, velük nem vitáztam:
- fölényesen, legyintve szálltam
ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.
Szőkén, szelíden, mint a szél,
nem erőszak, s akarat által,
ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
áradtam a világon által,
ahogy a sas körözve szárnyal:
fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.
Szőkén, szelíden, mint a szél,
a dolgok nyáját terelgettem,
erdőt, mezőt is siettettem,
s a tüzet - égjen hevesebben,
ostort ráztam a vetésekben:
- így fordult minden vélem szemben,
a fű, levél, kalász is engem
tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.
Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott - azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítettem
és szálltam én sebezhetetlen:
- fényt tükrözök csak, sár nem ér.
Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.













Vámos Róbert: SZERETNI ÚGY IS LEHET


Szeretni úgy is lehet,
hogy nem mutatod meg,
szeretni úgy is lehet,
hogy lábad megremeg,
szeretni úgy is lehet,
hogy csókolni nem mered,
szeretni úgy is lehet,
hogy könnyed megered,
szeretni úgy is lehet,
hogy mindened Neked,
szeretni úgy is lehet,
hogy nincsen ott Veled,
szeretni úgy is lehet,
hogy küldesz verseket,
szeretni úgy is lehet,
hogy tudod, hogy szeret,
szeretni úgy is lehet,
hogy viszontszeretnek,
szeretni úgy is lehet,
ahogy én szeretlek!







Várnai Zseni: SZERETNI


Anya tanítsd szeretni gyermeked!
Első fogalma legyen
a szeretet
Mikor még bölcsőjét
Ringatod,
erről szóljon meséd
és dalod.

Hogy együtt nőjön ez az
érzelem
minden gyerekkel, minden
téreken,
s hogy mint tavasszal
a virágos ág,
úgy boruljon virágba
a világ,
közel és távol,
ahol ember él!

E szót röpítse szárnyain
a szél,
szálljon a széles tengerek felett....
Anya tanítsd szeretni
Gyermeked!







Várnai Zseni: SZERETNI


Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.
Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!
Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!










Wass Albert: HONTALANSÁG HITVALLÁSA


Hontalan vagyok,
Mert vallom, hogy a gondolat szabad,
Mert hazám ott van a Kárpátok alatt
És népem a magyar.

Hontalan vagyok,
Mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
Mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok,
Mert hiszek jóban , igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
És Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok,
De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
És maradok ez úton, míg csak élek
Töretlen hittel ember és magyar.























 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.11 2019. December 2020.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 26 db bejegyzés
e év: 271 db bejegyzés
Összes: 3864 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2447
  • e Hét: 7015
  • e Hónap: 54255
  • e Év: 54255
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.