Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
a valóság szebb az elképzeltnél Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
A sopronkőhidai rabtemető - Hetvenhetedik nap
  2019-02-28 06:13:58, csütörtök
 
  Kedden elmentem a könyvtárba Erdélyi Jancsi filmjére. Jól tettem. Jancsi is eljött, egy kicsit tudtunk beszélgetni. És végtelenül örültem Gyurácz Feri jelenlétének is, aki könyvekkel jött. A vetítést követően el kellett jönnöm, de legalább Jancsi címét lejegyeztem.
Aztán tegnap Alsóbodok, itt tartottam egy hosszú rendhagyó irodalomórát.
Meglepetés is várt, Bárdos Ági, és Gyuszi. Ági persze forgatott, velem is készített egy interjút a STV magyar adásába. Gyuszival is beszélgettem, aztán Nyitrán át haza.
Most Pestre megyek, a Sajtófőnök hívott össze bennünket.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Időkapszula IX - Hetvenhatodik nap
  2019-02-24 21:17:47, vasárnap
 
  Nem furcsa, hogy egy volt III/III-as ügynökkel barátkozol?

Ritkán találkozunk, de ma is kapcsolatban vagyunk. Amikor Gyuri megkeresett az óvári anyag kiadásával, mindketten tudtuk, hogy ingoványos a terep. Ő nélkülem mit kezdett volna vele. Így segített a tisztánlátásban. Mármint az enyémében. Akkor, 2006-ban, még figyelték egymást a volt elvtársak, s ő ezzel túllépett egy vonalon.
Volt egy furcsa eset, amikor ugyanezt a kérdést tették föl. Úgy nyolc-kilenc éve Németországban voltunk, amikor felhívtak, hogy egy rotterdami tévéstáb szeretne velünk egy közös interjút. Meglepődtem, mondtam, hogy csak késő délután érek haza. Azt válaszolták, hogy nem baj, kijönnének hozzám Gyurival.
Már sötétedett amire hazaértem, s beállítottak ők is. Azt mondták, a kertben forgatnának. Lámpákat hoztak, s egymás mellé állítottak bennünket. Kérdezték Gyurit, honnét a kapcsolatunk, hiszen rólam is jelentett. Meglepődtem, erről én nem is tudtam. De mit jelenthetett? Legfeljebb szemmel tartott, s ez a Nagy Gazsi vers miatt volt.
Az élet nem fehér vagy fekete. A nyolcvanas évek minden maszatolás ellenére pezsgő közélettel ajándékoztak meg. Nem értettem mindenkivel egyet, de ez nem jelenti, hogy az embereket barátra és ellenségre csoportosítom. Szellemi izgalmat jelent olyanokkal beszélgetni, akik az enyémtől eltérő állásponton vannak. S óvakódnék az olyan emberektől, akik képtelenek a kompromisszum keresésére. Az élet nem hétköznapi forradalmas napokból áll.
S még valami, amikor 2016-ban hirtelen kiszívták a levegőt körülöttem, ő azon kevesek egyike volt, aki azt mondta, szóljak, ha segítségre van szükségem. Nem volt, de nagyon jól esett ez a mondat.
Rendkívül fáj, hogy harminc év után 1956 még mindig megosztja az embereket. Azt hiszem fényes dátum ez, s persze a sokféle patak egy pillanatra folyt össze folyóvá, s nem tudható, hogy mi lett volna, ha nem tapossák el, de bepiszkítani nem szabadna. S Mosonmagyaróvár szörnyű októberi napja ott ragyog az időben, s az áldozat nem volt hiába való. Még ha annak is tűnik néha, ha nagyon belekeseredünk a jelenbe. Csak ezzel a tudattal lehet nyugodtan aludni.

1989-ben Emigráns remény címmel jelent meg első versesköteted a Szépirodalmi Kiadónál.

Nem is értem, hogy miért engedélyezték ezt a címet akkor, hiszen a címadó vers a küldő világ szétfoszlásáról szól, s arról, hogy belülre emigrált a jobb élet reménye.
Nagy dolog volt a kötet megjelenése. Nekem erőt adott, hogy van egy tágabb haza, levegősebb, mint amiben itt élünk, ebben a furcsa helyi közegben.
Még az évtized közepén próbálkoztam a Magvetőnél, ahol visszautasítottak, pedig, ha jól tudom Lőrinczy Huba patronált. Akkor mondta Sárándi, hogy a Szépirodalminál kell jelentkezni, Először azt mondják, hogy dolgozzak a verseken még, s hogy jelentkezzek később. Így is lett. Úgy 1987 tájékán kaptam egy levelet, hogy a kéziratot elfogadták, s egy-két év múlva megjelenik a kötet. S hogy Szentmihályi Szabó Péter lesz a lektorom.
Józsi is csodálkozott, hogy nem vetettek ki verset a tervezett kötetből, pedig volt benne egy '56-ra hajazó is, s a román falurombolásra asszociáló. Úgy jött ki a könyv, ahogyan én összeraktam.
Jártam fel Péterhez, kicsit beszélgettünk, mutatta a borítótervet, s végül megjött a szerződés is. Soronként fizettek, majd fél évnyi fizetésnek megfelelő összegről szólt a papír.
S 1989 tavaszán a kezemben volt a könyv. Turcsány Péter írt róla szépet a Könyvvilágban, s egy óvári bemutatót is terveztünk.

Nem mondhattad, hogy idehaza nem volt érdeklődés!

Sárándi mutatta be a könyvet a könyvtárban, s közel százan jelentek meg, Ekkor már tanítottam a Kosssuth Gimnáziumban, jelen voltak a kollégák, barátok. Sőt, eljött - kapott meghívót az a rendőr, aki évekig járt a nyakamra a könyvtárban. Én nyilvánosan is köszöntöttem őt, s azóta nem is láttam.
Aztán fél év múlva összeomlott a könyvkiadás, vele együtt a folyóiratok támogatása is megszűnt. Annak örültem viszont, hogy Bakonyi Pista írt a kötetről az Új Forrásban. Az élet ment tovább.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Időkapszula VIII. - Hetvenötödik nap
  2019-02-23 20:09:15, szombat
 
  Mi tudtál 1956-ról a rendszerváltásig? Magyaróvár 56-járól?

Semmit. Az is csak később tudatosult, hogy a répceszemerei temetőben lévő Laczkovits sír kapcsán apán mondta, hogy a Dezsőt Mosonmagyaróváron lőtték meg, azért halt meg. Nem messze található a sírja nagyszüleimétől, s szinte naponta mentünk el gyerekkoromban a Laczkovits-ház mellett nagyanyámékhoz. A hát ma rossz állapotban van, egy nagy telken. Valaha szebb napokat látott.
A megyei fehér könyvet láttam, s olvastam könyvtárosként, de olyan keveset és semmitmondóan írtak az ,,ellenforradalomról", hogy nem igazán kavart fel. Pedig könyvtárosként feltűnhetett volna, hogy nincsen szerzője a szövegeknek, s ez akkoriban nem volt lehetséges.
Tamás barátom beszélt róla először a nyolcvanas években, majd az évtized végén aztán felszakadtak a zsilipek. Tudtam a művelődési házban tartott fórumról, de valójában érdeklődni, kutakodni akkor kezdtem, amikor Pozsonyban a rádió magyar szerkesztőségében Bárdos Ágival ,,összedolgoztunk". Ő Fehér foltok címmel indított egy műsort, amelyben a Csehországba deportált még élő tanúk szólaltak meg, s mondták el történeteiket.
Ági említette, hogy keressek meg mosonmagyaróvári tanúkat, akikkel készítsek interjút. Ezek A Hétben megjelenhetnének.
Pandúr Ágit leltem meg elelébb, s életre szóló kapcsolat alakult ki közöttünk. Megértettem, hogy az a délelőtt miért volt olyan gyönyörű és borzasztó.
Aztán már nem volt vissza. Egyre több lett a tanú, s én egyre inkább éreztem: nekem mindent tudnom kell erről a napról, ami a város történelmét évszázadokra meghatározza. Sok cikket írtam, tévés korszakomban sokat forgattunk róla, részt vettem Dudás ítélethirdetésén, kiadtuk Deák Ernővel közösen Garamvölgyi Gyuri anyagát, akivel barátok lettünk.
Ez is különös kapcsolat. Gyuri rendőrkapitány volt a kilencvenes években, s volt néhány hivatalos ügyünk. Rendőrei közül civilben többen biztonsági őrként dolgoztak a kulturális központ diszkójában. S kérték a fiúk, hogy szóljak a kapitánynak, hunyjon szemet fölötte. Átmentem a rendőrségre, s mondtam Gyurinak, hogy ez nekünk is jó, a srácok pedig keresnek egy kis pénzt. Azt mondta, hogy nem hallja a kérésemet, de jó ha tud a dologról. Ennyiben maradtunk.
Aztán, amikor nem ment át az átvilágításon, mint III/III-as, búcsúzóul elvitt a rendőrségről egy vaskos dossziét. Nos, ennek az anyagát adtuk ki 2006-ban. Ez a város '56-járól szólt. Nem verte ki a biztosítékot.
Vallom, nagyon keserű történet ez, s az utókor adósa még az áldozatoknak, Mosonmagyaróvár harminc év alatt nem volt képes tisztességes főhajtásra. S most, hogy a laktanyát is eltakarítják, történelmi bűnt követ el. Csak halkan jelzem: a múltat nem lehet eltörölni.




 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Dobszerda - Hetvennegyedik nap
  2019-02-20 06:01:07, szerda
 
  Tegnap szél-járás készítés. A Csemadok létrejöttének 70. évfordulójára 800 példányban hozzuk ki. A hét végére az utolsó simításokkal nyomdába megy.
Azt hittem, hogy miután nyugdíjba megyek, kevesebb lesz a dolgom, de hogyan, ha mindig újabb és újabb feladatok találnak meg?
Aztán az elvégzett feladat után, vagy egy elintézett ügyet követően meg akarják hálálni. Például úgy, hogy hívnak világszerte rendezvényre, erre-arra- Nehezen tudtam lemondani egy Szekszárd melletti vadászbált is a jövő szombatra, de a jövő hét Szlovákia, olvasótábor, előadás, Hír14, osztrák ügyek. Meg a bálokat szeretem a legkevésbé.
A Magyar vetés nyomán Innsbruck is márciusban, Darnózselin ünnepi beszéd. Egy beszéd megírása a kitüntetési ünnepségre, Csorna Tamással és Tubussal, hogy Szabó Józsival töltsünk egy napot, aki könyvtárigazgató volt ott, és nagyon szeretjük.
Ez nem dicsekvés és panasz. Az élet, az életem.
S lemondtam egy Bécsi Napló értekezletet is, ez sem ment könnyen, hiszen Ernő szerint nekem ott kell lennem.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Időkapszula VII. - Hetvenharmadik nap
  2019-02-18 21:05:50, hétfő
 
  Ekkortájt iratkoztál be az ELTE magyar szakjára is.

Ez sem rövid történet. Kiss Jenő Mihályi tájszótár című könyvéről kért ismertetőt az alig elindult győri Műhely. Mivel én a főiskolán nyelvjáráskutatással is foglalkoztam, örömmel olvastam el a könyvet. S szépen méltattam, de ez könnyű volt, hiszen alapos nyelvészeti munkáról volt szó.
Nem sokkal később megszületett második kislányunk. Határtalanul boldogok voltunk. Aztán hat hetes korában elvesztettük... Bölcsőhalál, mondták. De erről nem tudok sem írni, sem beszélni.
Szörnyű hetek, hónapok következtek. Aztán amikor 1983-ban Zsóka újból terhes lett, reszketve, félelemmel vegyes örömmel vártuk Marci érkezését. Isten megkegyelmezett nekünk. Fiú lett, s mindenben ellentéte a lányoknak. Jó étvágya volt, egészséges, aranyos gyerek volt. Persze mi egy évig ültünk az ágya mellett, és figyeltük, hogy ne felejtsen el lélegezni. Mintha tudtunk volna segíteni! Akkor még nem volt az a szerkezet, ami jelzett, mint mostanában.
Mikor a Kiss Jenő könyvéről írt recenzióm megjelent, Jenő egy kedves levélben köszönte meg az írást, s megkérdezte, hogy mikor végeztem náluk. Mártmint az ELTE magyar szakán. Írtam, hogy nekem csak főiskolai diplomám van. Biztatott, hogy jelentkezzek a két éves kiegészítő szakra.
Főnököm azt szerette volna, ha a könyvtár szakot egészítem ki, de én annak semmi értelmét nem láttam.
Jelentkeztem. A felvételin annyian voltunk, hogy tudtam, ide én nem kerülhetek be. Kiss Jenő akkor dékánhelyettes lehetett, s biztosan tudom, hogy segített. Hajdú professzor úr mindösszesen a nevemet kérdezte meg, majd V. Kovácshoz kerültem, aki a lipóti vízről kérdezgetett, majd sajnálkozva mondta, hogy az idén a nyelvészek döntenek, a tájnyelvek iránt érdeklődők kellenének.
Jenő írt egy szép levelet, s közölte, hogy felvesznek, esetleg egy ,,baleset" folytán följebb kihúzza valaki a nevemet, hogy mást írjanak be.
Ez az a protekció, amit nem tartottam erkölcs ellen valónak, hisz ha nyelvészeti kritikát írhatok egy folyóiratba, talán az sem baj, ha elvégezhetem az egyetemet.
1983 őszén kezdtem, s pokoli nehéz volt az az első félév. Valójában a magyarul föllelhető világirodalmat és hozzá a magyar irodalom első szakaszát el kellett olvasni. S még a róluk szóló szakirodalmat is. Éjjel-nappal olvastam. Még a mellékhelyiségben is.
A nyelvészetet könnyebbnek véltem, úgy tűnik azt az ajtót dr. Szabó Géza Szombathelyen kinyitotta. A grammatikát különösen élveztem, később tanítani is jobban szerettem, mint a kommunikációt, meg a stilisztikát. Közben jelentek meg verseim és recenzióim. Tulajdonképpen a legtöbb magyar folyóiratban publikáltam A miskolci Napjainktól kezdve a Jelenkoron át a Somogyig. S egy nyugat-dunántúli pályázaton első díjat nyertem versekkel, s a megyei pályázatokon is sorozatban. Próbálkoztam a Kisalfölddel is, de a nyolcvanas évek végéig elutasításban részesültem. Ennek okát nem tudom, bár így utólag a féltékenység tűnik érthető magyarázatnak.
Az egyetemről még annyit, végül vörös diplomával fejeztem be. A jogi karon Kiss Jenő adta át a diplomámat, s annyit mondott csak: no látod! A szakdolgozatomat Hajdú professzor a Névtani füzetekben megjelentette.

S az első igazi elismerés a Móricz Zsigmond-ösztöndíj volt.

Igen. Nagyon örültem neki. Ha jól emlékszem, Fodor András ,,kért meg", hogy adjak be egy pályázatot a művelődési miniszterhez. Szerintem az, hogy végül elnyertem, neki köszönhető. Bandi különösen szeretett, s figyelt rám, mint utólag megtudtam, rajtam kívül még több tucat pályakezdőn.
Ez az ösztöndíj ma is él. Akkoriban 4-5 pályakezdő író-költő részesült benne az országból. Havi négyezer forintot jelentett egy éven át - többet, mint a könyvtárosi fizetésem. Én íróportrék írását vállaltam, de nagyon furcsállták, amikor ennek elszámolásáról kérdeztem. Semmit nem kellett tenni érte. Én megírtam a vállalt portrékat. Pályaképet rajzoltam Kovács Istvánról, Pálos Rozitáról, Csaplár Vilmosról. Monográfiát írta Török Sophie-ről. Ezek meg is jelentek különböző helyeken. S nagyon jól jött egy éven át a dupla fizetés. Szellemileg pedig jót tett a kutatás, az olvasás.

,,Idehaza" bizonyára büszkék voltak rád, hiszen a város rangját emelte a sok országos publikáció.

Ezen egészen eddig nem is gondolkodtam el. Szerintem nem, inkább a megtűrt kategóriába tartozhattam. De közelebb járok az igazsághoz, ha azt mondom, nem is tudták. Nem volt közélet, nem volt cselekvő értelmiségi a városban. A szürkeség uralta. Ennek okát akkor még nem láttam, ma már igen.
Egy valahai megyeszékhelyről van szó. Egy ilyen típusú város kitermeli a maga közigazgatási karát, hivatalnokrétegét. Intézményeket alapít, idevonzza az értelmiséget. Trianon után kiürül, élettelen lesz, s a második háború kisöpri megint a várost. Jelentős zsidó lakosságát kiirtják, a lakásokat, a vagyont elzabrálják - jórészt az itt élő "polgárok" - majd sváb ajkú lakosságát kitelepítik. Aztán az ötvenes években nem hívnak ide senkit, aki még tud írni-olvasni, azt is elüldözik. S jön 1956.október 26-a. S az azt követő megtorlás. Elég csak az egyetemi tanárok kihallgatási jegyzőkönyveibe belelapozni. 1956 után nem volt levegő, nem volt élet. Halálra volt ítélve minden és mindenki. S csak halkan jegyzem meg, a rendszerváltást követően is megmaradt az a szemlélet, hogy, aki túl nagyra nől, annak le kell vágni a lábából, rosszabb esetben a fejét veszik.
Tehát nem csodálkozok azon, hogy inkább tekintettek különcnek, minthogy bármiféle elismerés ért volna. De nem is vágytam rá. Én magyar költőnek, magyarországi íródeáknak tartottam, s tartom ma is magamat.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
IdőkapszulaVI. - Hetvenkettedik nap
  2019-02-16 09:57:14, szombat
 
  Térjünk vissza a nyolcvanas évekhez!

1980-ban adták át a Kormos lakótelepet, itt ,,vásárolhattunk" egy másfél szobás lakást. Természetesen hitelre, de ez is óriási dolog volt. Ennek az évnek a márciusában megszületett Zsóka lányunk, nagyon boldogok voltunk.
12-én este jöttek rá Nagyzsókára a szülési fájdalmak, átmentünk Cilihez, majd bementünk a kórházba. Reggel a könyvtárból telefonáltam, s közölték, hogy kislány. Én olyan boldog voltam, hogy a könnyű havazásban végigfutottam a városon.
Persze nagy volt az izgalom, s a Kápolna térre vittük haza a babát. Mit tudtunk mi arról, hogy hogyan kell gondozni. Mindenben segítségre szorultunk volna, ha lett volna kihez fordulni. Rosszul szopott, csípőficam gyanús volt, Győrben szíjba tették, én is sírtam, amikor fürdetéskor a boldogságtól nevetett, hogy nincsen kifeszítve a csípője.
A Kormos lakótelep 11-es lépcsőházának első emeleti lakása lett a miénk. Bútor alig, de nem kellett tüzelőért futkározni, dolgoztam, míg Zsóka odahaza volt. Filléres gondjaink voltak, de ez ki a fenét érdekelt akkor. Nagyon boldogok voltunk.
Talán ez volt az az év, amikor megismerkedtem Sárándi Józseffel azt Új Forrás folyóirattól. Itt 1979-ben jelentem meg először, s Józsi rendesen levelezett velem.
1980-ban jelent meg a Barbárság kora című kötete, amit nagyon jónak véltem, meghívtam író-olvasó találkozóra Mosonmagyaróvárra. Ebből a kapcsolatból máig tartó, hullámzó barátság lett.
Valójában az új Forrással való kapcsolatom is ambivalens. Józsi közölt verseket, a főszerkesztő inkább recenzióimat preferálta. Kaptam feladatot bőven, könyveket, antológiákat. Így ismertem meg Pálos Rozitát, ezt a tüneményes tanítónőt, aki csodálatos verseket írt. Lebegő, Istennel átitatott opuszai a szívemig hatoltak.
Józsi akkoriban szerelmesedett bele Zsuzsába, s 1984 augusztusában házasodtak össze, s én voltam az esküvői tanújuk. Másnap, az óvári kultúrház átadására értem vissza. A könyvtár is ide költözött, szép módszertani irodát kaptam.
Megjelent az őszi Új Forrás szám, benne két Nagy Gáspár verssel. Az egyik az Öröknyár ... volt. Emlékszem, úgy nem ragadott meg nagyon. Nekem két versem is volt a lapban, s egy kritikám.
Kitört a botrány. A lapot bezúzták Gazsi miatt, de a tiszteletpéldányom megvolt, így újra el tudtam olvasni. NI. Persze az az átkozott infinitívusz, hát nem pontosan olyan, mintha Nagy Imre szignója lenne? Persze azért tenni kellett valakinek, hogy Kádárhoz is eljusson a lap, hisz egy kis vidéki folyóiratocska a pesti nagyképűségben másként elveszik.
Úgy tudom, egy Komárom megyei buzgóság volt a feljelentő, s csak azért nem írom le a nevét, mert én is csak szóbeszédben hallottam.
Persze az, hogy az októberi számban jött a vers még egy lapátnyi parázs. Később persze a Tiszatáj hiába hozta a betiltását jelentő Nagy Gáspár verset (A fiú naplójából) júniusban, a figyelmet nem kerülhette el az sem. Igaz, így utólag belegondolva, az meg a kivégzés hónapja. A fenébe! (Minkét lapszámot birtokolom.)
Ősszel nálunk volt író-olvasó találkozón Gazsi, én vezettem le, s utána beszélgettünk. Említettem neki a számot, s tőle tudtam, hogy áll a bál. Le akarták mondatni az írószövetségi alelnökségről, de nem sikerült. Ki is álltak mellette, így ,,csupán" a szokásos közlésmegvonással sújtották.
Átlépett ugyanis egy vörös vonalat. Az 1956 körüli konszenzust szegte meg. Nagy Imréről nem írunk, a forradalom tabu.
Sárándi rosszabbul járt. A lapot nem tiltották be, hanem átszervezték. A korábbi főszerkesztő meghalt, Jóskát egyszerűen kirúgták, s közlésmegvonásra ítélték. Decemberben, amikor a szerkesztőség nívódíjakat osztott - én is kaptam, fagyos hangulatban üldögéltünk, amikor Jóska előhúzott egy levelet, amelyben az állt, hogy átszervezik a szerkesztőséget, s rá nem tartanak igényt. Felajánlottak neki egy diszkós állást. Tanítani nem taníthatott, bár tanári végzettsége volt, mert megrontaná az ifjúságot.
A Magyar Nemzet segített egy kicsit rajta, hogy honoráriumot fizethessenek, közölt régebbi verseiből.
Mi folyamatosan leveleztünk, keserű leveleit azóta is őrzöm, s később többször aludtam nála, mikor Pestre mentem az egyetemre. Aztán megtudtam, hogy folyamatosan meg is figyelik. Később rájöttem, hogy ezt velem is megteszik, s havonta egyszer megjelent a munkahelyemen egy civil rendőr Győrből. Beszélgetni.
Persze ez kijárt azoknak, akik a betiltott lapban szerepeltek.
A Magyar Nemzetről még annyit, ebben az évtizedben gyakran volt a lapban versem, úgy látszik, kezdtem olyan verseket írni, amelyek a lap szellemiségéhez passzoltak.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Apróságok - Hetvenegyedik nap
  2019-02-14 08:19:41, csütörtök
 
  Ma Rajka, Hegyeshalom, levélfeladások, szöszmötölés a verseken.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Beszéd - Hetvenedik nap
  2019-02-13 18:22:03, szerda
 
  Tegnap Pesten voltam, rövid idő alatt elintéztem dolgaimat a minisztériumban. Kedvesek Kollégáim, igaz, ritkán látnak. Ma délelőtt megírtam a kívánt beszédet. Úgy tűnik, tényleg elszáll felettem az idő, hamar elfáradok.
Megjött az innsbrucki végleges program , a szállodafoglalás. Két nap március végén ebben a gyönyörű tiroli városban könyvbemutatóval.Köszönet Csordás Ádáméknak!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nem lazsáltam - Hatvankilencedik nap
  2019-02-10 07:36:34, vasárnap
 
  Néhány napra eltűntem, beletemetkeztem a Szabadesés kéziratába. Imre Marika önéletírásába. Csodálatos önéletrajzi regény, amelynek az előszerkesztése befejeződött. Ez tördelést, az arculat kialakítását, s a helyesírás rendbetételét jelenti. Most Zsóka olvassa, Eztán az általa jelzett javításokat átvezetem a 487 oldalas könyvön, majd jön egy új lenyomat, s ezt újra elolvasom.
sokat ültem, szerencsére ma jó időt mondanak, s a kertet is lehet előkészíteni a tavaszra
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Moson,1953 - Hatvannyolcadik nap
  2019-02-04 09:49:29, hétfő
 
  Ekker Lászlótól kaptam, kicsit stilizálva teszem közzé.

1953 év végén négy év után újra a mosoni rokonok közé kerültem a hegyeshalmi állásom miatt. Nem örültem elhagyni Budapestet, és a kinevezési papíromat még össze is gyúrtam haragomban, de nem volt más választásom, élni kellett.
1949 után ott fedezték fel talentumomat, mint énekkari szólistáét. Majdnem minden színpadon szerepeltem, sőt a Zeneakadémia nagytermében is. Az énektanításomat egy operaénekes művésznél a textil szakszervezet fizette. Az időben a családfenntartó az apám volt, és az élet nehéz volt, mint mindenkinek. A vidéki élet más volt, mint a fővárosban. Nagyanyám házát államosították, már négy rokoncsalád lakott ott, az egyik az élelmezését oldotta meg. Apám havonta küldött pénzt nagyanyámnak. A helyzetbe mindenkinek bele kellett rázódni, ismertük a társadalmi élet korlátait, és csendesen élni. Jó hírt keveset mondtak Mosonról, hogy a korábbi terrorhullám kiket sújtott, és minek ne tegyük ki magunkat, és vigyázzunk, hogy kivel beszélünk, és provokáló történetekre ne reagáljunk, hogy véleményünket ne használhassák fel ellenünk, mert több kényszerített besúgót az ÁVO finoman vagy durván felhasznált, munkájukban.
A nagyanyám volt házában láttam a megszüntetett mosoni hentesektől elvitt húsipari gépeket, megrozsdásodva, tönkremenve. A hatóság nem törődött vele. Hentesre se volt szükség. Mosonban volt egy tréfás mondás a helyzetről: hallgatni arany, beszélni Andrássy út hatvan.
A középrétegben a lelket a tiltott külföldi rádiók, mint a Szabad Európa, BBC és a többiek magyar műsorai tartották. Egy ittas ávós a vasútállomási restiben dicsekedett, hogy ők zavarják a külföldi magyar hírek vételét. Budapesten, egy másik tréfában az utcán kérdezik, hogy hány óra van? Nyolc óra, válaszolja gyorsan valaki. Honnan tudja, kérdez vissza a másik. Most csukják az ablakokat, kezdődik a BBC magyar adása.
Mosonban meghívtak egy egyházi esküvőre, amit késő este tartottak titokban, nem meghirdetve. Az új házasokat ismertem, a titokban tartott esküvőre sokan jöttek el, a rendszertől való félelem ellenére.
Megérkezésem után találkoztam a templom karnagyával, hangversenyre készülnek, kérte, énekeljek egy Bach áriát. Ott hallgatta az ávótól fenyegetett plébános, nem tudta, ki énekel. Egy üzlet kirakatában egy régebbi eseményről készített fényképét kitették, hogy megfélemlítsék Steurer Józsefet, de az ÁVO né¬hány hét múlva elhurcolta, és egy internálótáborban rövidesen meghalt.
Itt, vidéken, este sötétedés után nem illett kimenni, otthon Budapesten akkor kezdtünk menni látogatni. Minden reggel a vasútállomáshoz gyalogoltam a hegyeshalmi vonathoz. Többnyire az én óraim délre befejeződtek, és így az Ausztria felől érkező kocsiba szálltam vissza Mosonba, ebben még volt nyugati levegő, és szimbolikusan egy mély lélegzetet vettem belőle. Ha jó idő volt, akkor kerékpárral hasítottam Hegyeshalomba.
Még Budapesten a Széchényi Könyv¬tárban, a folyó¬irat osztályon átnéztem a század eleji moson-megyei sajtót. Az egyik 1919-es újságban írtak egy ismerős üzletember problémájáról a helyi direktóriummal. Apám korabeli fiával beszélgetve elmondtam az apjáról szóló cikket. mint érdekességet. Azután hirtelen megbántam, mert félelmetesen elsápadt. De nekem ez nem volt kutatási témám, azt hiszem, hogy abban az időben senki sem olvasta rajtam kívül a proletárdictatura mosonmegyei újságját.
Másnak többet erről nem beszéltem, de Mosonban is voltak, akik 19-ben érdeklődtek az új eszmék iránt. 1945 után kérte gimnáziumi osztálytársát egy diplomás, hogy írja le és igazolja 1919-es szereplését, ami miatt utána valamilyen problémája volt. Sajnos a résztvevők elhal¬tak, tő-lük részletekről nem érdeklődtem, amikor lehetett volna, de a forradalmi évek alatti piaristákról is a kortársak nem mindig pozitívan emlékeztek meg.
De ez is mára régmúlt lett, akkor sem volt minden szép és jó és mindenkinek elfogadható...
Azután sokan elkerültek különböző okok miatt más¬felé. Anyai nagyapám vasutas volt, és sokszor beszéltek Matuska Szilveszter biatorbágyi robbantásáról. Nagyapámnak akkor kellett volna Budapestre menni, így elkerülte a balesetet. Csupán érdekesség, hogy budapesti, bankos kollégájának a felesége Matuska Szilveszter lánya volt.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 191 db bejegyzés
Összes: 2769 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 22
  • e Hét: 6090
  • e Hónap: 17865
  • e Év: 104910
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.