|
2019-06-14 04:08:08, péntek
|
| |
| |
A kecskepásztor...
Nem csak hétköznapokon, hanem, egy-egy ünnepnapon is, a kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és ilyenkor látta, hogy kecskéi közzé, egy-egy alkalommal vadkecskék keverednek. Hatalmas szerencsének tartotta, és boldog volt, hogy több kecskéi lesznek. Csodálatos szerencsés napoknak érezte ezeket az életében. Egyik ilyen ünnepi nap alkalmával amikor ugyan így járt, beesteledett, s valamennyit behajtotta a saját barlangjába. Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani, és így otthon etette meg őket. A sajátjainak csak kevés élelmet adott, éppen csak hogy ne éhezzenek ,néha-néha odalökött egy keveset, de az újonnan és ritkán látott vendégeknek viszont többet halmozott oda, hogy azokat magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget ért, mindet kihajtotta a legelőre, a vadkecskék azonban a hegyekhez érve azonnal elfutottak. Mikor pedig a pásztor hálátlansággal vádolta őket, amiért elhagyták, bár nagyszerű ellátást kaptak tőle, visszafordultak, és így szóltak: "Éppen ezért még jobban őrizkedünk tőled, mert ha minket, akik csak néha-néha kerülünk hozzád, többre becsülsz azoktól akik a minden napjaidban Veled vannak, akkor világos, hogy ha ezután mások is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd."
A mese bizonyítja, hogy nem kell szívesen fogadni azok barátságát, akik csak a jó osztozásában vannak velünk, csak akkor amikor adni tudunk, és a mindennapok nehézségeiben pedig nem számíthatunk rájuk, elkerülnek, mellőznek, félrelöknek.
Meg kell gondolnunk, hogy többre becsüljük azt aki mindig velünk van, mint azt aki néha-néha beugrik hozzánk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
Offline
