Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Francesco Petrarca, a szerelem nagy költője, a szonettek at
  2020-10-21 20:30:06, szerda
 
 










FRANCESCO PETRARCA, A SZERELEM NAGY KÖLTŐJE, A SZONETTEK ATYJA


Francesco Petrarca (Arezzo, 1304. július 20. - Arquà, 1374. július 19.) itáliai költő, esszéista, filológus, a humanizmus egyik legjelentősebb alakja, akit a “szerelem nagy költőjének" és a szonettek atyjának is neveznek. Életműve évszázadok óta befolyást gyakorol az olasz és az európai költészetre, hatása érződik Magyarországon is Balassi Bálinttól a kortárs Rózsássy Barbaráig.

Fő műve a Daloskönyv (Il Canzoniere). A kötet darabjaiban Petrarca az emberi lélek csodálatos területeit, az emberi szenvedélyek világát énekli meg.

A versek ihletője a Petrarca által Laurának (laura = babér, babérkoszorú) nevezett hölgy. A kötet 366 költeményt tartalmaz, melyekben nem annyira az imádott női alak, Laura a fontos, hanem a költő érzelmei, megfigyelései önmagáról, a vágy hatalmáról, lelki szenvedésről, boldogságról, boldogtalanságról. Ezekben a versekben a kedves elérhetetlen, a szerelem egyszerre jelenti a boldogságot, beteljesületlenség miatti boldogtalanságot. A költő szerelme Laura halála után sem szűnik meg, de ekkor a reménykedés helyett a visszaemlékezés hangján szól verseiben. A kötet versei óriási hatással voltak a későbbi korok költőire.

1327. április 6-án, nagypénteken, a klarisszák avignoni templomában pillantotta meg először Laura de Novest, élete nagy szerelmét, verseinek legfőbb ihletőjét.

A szonett a reneszánsz korában az olasz Francesco Petrarca nevéhez kapcsolódik, a reneszánsz korában népszerűvé vált versforma, kötött formájú vers.

"Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért olyan halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?"



Francesco Petrarca - Videó - nem magyar nyelvű!

Link



Francesco Petrarca Daloskönyve

Link



Petrarca összes szerelmi szonettjei

Link











APOLLÓ ÉS DAPHNE

Apolló, hogyha él még drága vágyad,
amely Thessáliában gyúlt ki benned,
s imádott, szőke fürtjét nem feledted,
ámbár az évek egyre-másra szálltak:

hol tőrbe estél, aztán én utánad,
óvd ezt a tisztes Lombot, ezt a szentet,
ha - mert fénylő arcod felhőkbe rejted -
rá lomha dér s bús ég haragja támad.

S szerelmes-szép reménységed jegyében,
mely megtartott keservektől lesújtva,
a fullasztó leget fújd messzi tájra.

Akkor - csodás - láthatjuk majd a fényben
mi Asszonyunk, hogy karjait kinyújtva
a fűben ül, s árnyékot hint magára.










ÁLDOTT A NAP, A HÓ, AZ ÉV


Áldott a nap, a hó, az év, s az évnek
ama szaka, órája, perce s egyben
a szép ország is, melyben rabja lettem
két szép szeme büvös tekintetének.

Áldottak az első gondok s remények,
melyeknek árán elszerelmesedtem,
s az íj s a nyíl, melytől sebet szereztem,
s a sebek is, melyek szivemben égnek.

Áldottak hangjaim, mik szerteszálltak,
Hölgyem nevét búgván a messzeségben,
s a sóhajok, a könnyek és a vágyak;

s áldott minden lap, melyen megkisértem
dalolni őt; s a gondolat, mi szárnyat
nem kap más senkiért, csupán csak érte.

(Ford.: Sárközi György)







104. SZONETT


Békét nem lelek, és harcba sem állok,
Félek, remélek, jég vagyok, s megégek,
Földön fekszem, és fellegekbe szállok,
Üres kézzel fogom a mindenséget.

Nem zár be börtön, s nem ad szabadságot,
Nem ver béklyóba, s szabadon sem élek,
Ámor nem kínoz, s nyugtot sem találok,
Élnem se hagy, s nem látok menedéket.

Vakon látok, s némán kiáltozom,
Halni vágyom, s esdek kegyelemért,
Mást szeretek, s magamat gyűlölöm.

Sírva nevetek, kínnal táplálkozom,
Élet s halál nekem semmit sem ér:
Önkívületem oka, Hölgyem, Ön.

(Képes Julianna fordítása)










AZ ÉDES DOMBOKON ÉN OTT MARADTAM


Az édes dombokon én ott maradtam,
nem hagytam el testi távozásban,
előttem lengnek; s egyre nyomja vállam
a drága súly, amely Ámor miatt van.

Csodálkozom magamon önmagamban,
hogy nem dobtam el a távolodásban
szép jármomat, bár levetni kívántam,
tart, mennél óbban, annál szorosabban.

És mint a szarvas, nyíltól sebesülten,
a mérgezett vesszővel az oldalában
fut, s jobban szenved, ha fut hevesebben,

én is balról nyílvesszővel találtan
emésztődöm - habár részben gyönyörben -,
kíntól hullok, s lankadok a futásban.

Fordította: Weöres Sándor








XIV. SZONETT


Ha, merre őt találom, arra nézek,
S Madonnám bűvös arcza rám ragyog,
S eszembe' forgatom a fényességet,
Amelytül olvadok meg lángolok:

Remegve, hogy közéig már az enyészet,
S hogy már a végtől messze nem vagyok,
Megyek, mint a kit vakká tőn a végzet,
S ki, czélja nincs bár, tovavánszorog.

Megyek - s futok előle a halálnak...
De hajnal bármilyen rohanva járjak,
A vágy nyomon követ mindenfelé.

Némáji megyek; hisz bánatos szavam
A népet sírni kényszerítené:
S én szívesebben így sírok: magam







9. SZONETT LAURÁHOZ


Ha nem szakad meg addig életem,
nem sorvaszt el a szenvedés a bánat,
és életed ezüstös alkonyának
végnapjait veled megélhetem,

ha ősz leszel és szemed fénytelen,
s nem ékíti kacér virág ruhádat,
arcod bársonya színtelenre sápad,
s rózsáira csak én emlékezem,

akkor erőt ad majd a szerelem,
hogy felsoroljam azt a sok napot,
órát, percet és hosszú éveket,

melyek miatt gyászt öltött életem,
ó, akkor majd kárpótol sóhajod,
s megszépíti a holt emlékeket.







HA NEM SZERELMET


Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

(Ford.: Sárközi György







ITÁLIÁM /CXXVIII/


Itáliám, bár a beszéd hiába,
s nem gyógyul sok halálos
sebed, melyeket testedszerte látok,
hadd sóhajtsak, mert sóhajomra vár most
Tiberis, Arno tája,
s a Poé, hol nagy búsan meditálok.
Ki e földre leszállott,
hogy irgalmazzon: ó, Egek Királya,
hazánkra bár egy pillantást bocsáss le,
és könyörülve lásd be:
ok nélkül mily gonosz háboru járja;
s őket, kik Mars szavára
gőgben megkövesedtek,
lágyítsd Atyám és szívüket emeld fel.
S volnék akárki, engedd,
hogy meghallják igazad énekemmel.

Ti, kiknek a sors kezetekbe adta
gyeplőjét szép hazámnak,
hogy is nem ébred bennetek a részvét,
láttán idegenek rontó hadának?
Miért kell hogy itassa
barbárok vére földünk annyi rétjét?
Hiún tévedtek ismét:
keveset láttok, hivén látni sokra,
pénzsóvár szívben hűséget remélve.
Kinek több hadinépe,
annál több ellenséget rejt a bokra.
Mily vizözön sodorta
vad pusztákról e népet,
elárasztván a hazai mezőket!

Ha önlelkünk nem ébred,
kicsoda üzze el nyakunkról őket?
A természet gondoskodott hazánkról
rakván az Alpok ormát
gátul közénk s a német düh elébe;
mégis nekirontott a vak mohóság,
mesterkedett galádul,
míg az ép testet rühvel nem lepé be.
Nos, egy-ketrecbe téve
úgy fészkelődik a vad s szelid állat,
hogy a jámbor húzza a rövidebbet;
még rosszabb, hogy e nemzet
sarja ama garázda siserának,
mely, mint könyvekbe láthatd,
Mariustól kapott oly
sebet, hogy máig is emlékezetben:
midőn is a folyóból
vért s nem vizet szürcsölt fáradt-epedten.

Császár, nem is mondom, hogy szanaszerte
szívük vére lepé be
a rétet, hála a latin vasaknak.
nem tudom, mily rossz csillag jelére,
győzelmed mégis az ég átka verte:
Te bűnöd, bár rád nagy dolgok bizattak;
köszönd hóbortjaidnak,
ha puszta lőn a föld legszebb hazája.
Mily bűn, itélet, vagy miféle törvény
a szomszédot gyötörvén
lecsapni mentett, elszórt vagyonára,
hajszolni héthatárba,
ölni s örülni közben,
hogy vérzik s lelkét áruba bocsátja?
Igazság szól belőlem,

nem düh s felebarátom csúfolása.
A zsoldos-cselt - hisz kézfelemeléssel
menti bőrét a német -
nem értitek meg ennyi próba árán?
Nagyobb a kár, miként csúfsága, félek.
Véretek szerte-széjjel
folyik, tőlük kegyet hiába várván.
Szállván hajnali órán
magatokba: mondjátok hogy becsülje
más azt, ki magát semmire se tartja?
Latin vér tiszta sarja,
magadról ezt az átkot már törüld le;
a bálványnak ne dülj be;
vak-hír, hiába költi,
hogy égből szállt le; ha e szörnyű falka
furfanggal fog legyőzni,
mienk a bűn, nem a természet adta.

Nem ez a föld, amelyen megszülettem?
Nem ez az ősi fészek,
hol hűséges reménnyel fölneveltek,
a Haza, melyre bizakodva nézek,
az anyaföld, amelyben
atyánkfiai rendben elpihentek?
Az Úr adjon tinektek
ehhez szivet: s lássátok meghatottan
a nép szemében könnyeit a gyásznak,
s hogy az Isten után csak
bennetek hisz, remél; ha irgalom van
szivetekben s ha nyomban
mutatjátok: e hű nép
fegyvert ragad s a csata gyorsan eldől;
mert a régi dicsőség
nem halt ki még az itáli szivekből.

Urak, nézzétek, az idő futása
oly gyors, repül az élet,
és a halál nyakatokon maholnap.
Még itt készüljetek fel, hisz a lélek
mezítlen, s mint az árva,
kétes útján magában bujdokolhat.
E völgytől búcsuzólag
elvessetek dühöt, rátartiságot,
a békesség megannyi mérgezőjét,
s kik társaik gyötörték,
időtöltésből: méltóbb múlatástok
eszeljétek ki mármost,
kezdvén vitézi próbán,
avagy tisztes tanulmányokba bújva;
itt lenn így ki-ki jól jár,
s nyitott előtte az egeknek útja.

Énekem, azt tanácslom,
illendőképpen mondd el az okát, hogy
mért célszerűbb kerülnöd büszke főket,
ama fenekedőket,
kik gyűlölik, mert régi rossz szokások,
a jó-szót s igazságot.
Inkább próbálj szerencsét
jóért küzdő igazak szűk körébe,
s kérdvén: mi az, mi megvéd?
Azt kiáltom: a béke, béke, béke!

Jékely Zoltán







KELETEN MÁR LÁNGOLT A SZERELEMNEK


Keleten már lángolt a szerelemnek
szép Csillaga, és az Északra szálló
Fényes Szekér, a hét csillagból álló,
sugarakat lövellve elkerengett;

rokkához kelt anyó, amint derengett,
s borzas-mezítláb fújta a parázsló
szenet; itt volt a szeretőkre váró
bús óra, melyben sírnak és merengnek.

Ekkor tűnt fel már-már halott Reményem
szívemben, és nem a szokásos úton,
mit álom zár s a nedves ujjú bánat.

Mennyire más volt, mint valaha régen!
Ne félj! - mintha így szólott volna súgón -
még láthatod szemem s megnyílni számat.

Fordította: Sárközi György







KINEK CSAK ÁLMA BOLDOG


Kinek csak álma boldog és szeretne
ölelni árnyat, széllel víni harcot,
mély tengeren úszom, nem érve partot,
homokra építek s irok szelekbe.

A Napba álmélkodtam, s tönkretette
látásomat, ragyogva míg kavargott;
menekvő szarvasnak nyomán csavargok
egy sánta, rossz ökrön lomhán követve.

Mindenre vak vagyok, mindenre fáradt,
csak gyötrelmem hajszolnám nappal-éjjel,
s csak Ámort hínám, s a Halált, s Szerelmem.

Húsz éve már (hosszú s nehéz e bánat)
kereskedem sóhajjal s szenvedéssel:
rossz csillag járt, mikor csapdába estem.

Sárközy György fordítása


Francesco Petrarca: Kinek csak álma boldog - Videó

Link








FRANCESCO PETRARCA DALOSKÖNYVE


Magamban, lassan, gondolkodva járom
az elhagyott, a puszta, néma tájat,
s szemem vigyáz, hogy arra most ne járjak,
hol a homokban emberé a lábnyom.

Menekvésem csak ez; rejtőzni vágyom
az emberek elől, kik rámtalálnak,
mert arcom őrzi visszfényét a lángnak,
mely bennem ég, s jókedvem tűnni látom.

S már azt hiszem, csak a hegyek s a völgyek,
folyók és erdők érthetik meg éltem,
mert máshol mélyen rejtve van keserve.

De bármilyen vad s zord utakra törjek,
el nem hagy Ámor, ő kíséri léptem
vitázva, kérdezgetve és felelve.

Fordította: Szabolcsi Éva







XXVIII. SZONETT (Daloskönyv)




Midőn a Napszekér tengerbe gázol,
s a levegőnk s a lelkem elsötétül,
s a gondhozó éj égre szállni készül
a holddal s csillag-haddal, mely világol :

akkor mesélek létem sok bajáról
annak, ki mitse hallhat az egészbül,
s periek a sorssal, a világgal s végül
magammal s ővele, s tevéled, Ámor.

Az álom messze jár ; nincsen nyugalmam ;
hajnalig el nem áll jaj, sóhaj árja,
s a könny se, mit szivem szemembe késztet.

Eljön a reggel, földerül homálya,
de én nem, nincsen fájdalmamra balzsam,
csupán Napom, mely fölgyujt és megéget.

Fordította: Sárközi György







MOST ŐRÜLT VÁGYAM VI.


Most őrült vágyam - eloldozva tőlem -
fürgén szegődik tűnt hölgyem nyomába,
Ámor igáját könnyedén lerázta
s röpül - míg lábam lassan lép - előttem.

Hiába hívom egyre vissza - ő nem
térít a jó, a biztos útirányba,



gyeplő, sarkantyú meg nem zabolázza:
a vágy makacs mén, s hívó szóm erőtlen.

S ha pányva fogja, zabla tartja féken,
ha szilajsága kezességbe tört épp:
vesztemre elragad, halálba tűnve.

Csupán azért, hogy egyszer majd elérjem
"babéros" álmom keserű gyümölcsét,
mely méreg inkább, mintsem ír sebünkre.










A NAP, A HÓ, AZ ÉVSZAK ÁLDVA LÉGYEN


A nap, a hó, az évszak áldva légyen,
s az évet, órát, pillanatot áldom
s a szép tájat, ahol elért sugárzón
szép szeme, és rabul ejtett egészen;

áldott az első édes szenvedésem,
mit éreztem, hogy megérinte Ámor,
az íj íve, a nyíl, sebezve, fájón,
és a sebek, szívembe vésve mélyen.

Áldott özönlő hangja dalolásnak,
mit hölgyem szólongatva szétfolyattam,
a sóhajok s a könnyek és a vágyak:

és minden ív és árkus áldva mostan,
melyen hírt szerzek néki, senki másnak,
s eszméim is, mind néki áldozottan.

Fordította: Weöres Sándor







NINCS BÉKÉM


Nincs békém, s nem szitok háboruságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.

Őröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.

Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,

nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.

(Sárközi György)







Ó, SZÉP SZEMEK - LXIII.


Ó szép szemek, elnézve síri színem
- mely mindenekben elmúlást idéz fel -
szánalmatok felindult, s égi fénnyel
köszöntve éltettétek árva szívem.

A jó erő, mely életben marasztott,
áldása volt az Ön csodás szemének
s angyal-hangjának, édes, lágy szavának.

Ön adta nékem, asszonyom, a létet.
Serkenté - mint az ostor lomha barmot -
a lelkemet, mely renyhe volt s kifáradt.

Boldog vagyok, mert szívemen a zárat
csak Ön nyithatja, mindkét kulcs kezében,
s ha kell, tovább hajózom bármi szélben,
mert Ön mit ád, számomra drága minden.







Ó JAJ, BE ROSSZ IS VOLT - LXV.


Ó jaj, be rossz is volt kezdetben, Ámor
midőn nyilával életembe sebzett,
s lassan királya lett az életemnek,
kormányoz engem égi trónusáról.

Nem hittem el, hogy íly erős a ráspoly,
s kikezdheti szilárdságát szivemnek,
kudarca teljes ím a képzeletnek:
így jár, ki többet gondol önmagáról.

Minden más védelem hiába mától,
a kérdés az csupán, hogy mind e kérést
elveti-é vagy pártfogolja Ámor?

Nem kérem már, hogy mérsékelje mérték
szívemnek lángolását, ám e lángból
kívánom, hogy Ő is megkapja részét.







PÓ, FÖLDI KÉRGEM...


Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad
vized hatalmas, száguldó folyásán:
a szellemem mélyen belül tanyázván,
erőd nem féli s másétól se borzad;

vitorlát jobb vagy bal felé se forgat,
mégis jó széllel, nyílként, vágya szárnyán
az arany Lomb felé lebegve száll már,
s erősebb, mint hab, szél, lapát s vitorla.

Egyéb folyók közt te királyi, büszke,
ki ott éred a napot, merre támad,
nyugaton százszor szebb Fényt hagyva messze:

csak földi részem hordja szarvad-ágad;
a másik, vágya szárnyával fedezve,
repül révébe édes Otthonának.







A SZEM, AMELYRŐL OLY FORRÓN DALOLTAM


A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,

a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.

S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!

A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.

(Sárközi György)







159. SZONETT




Szerelem! Állunk őt ámulva, kit
káprázatul küldött az ég a földre.
Nézd: hogy szitál a szépség fény-esője!
Az angyal ő, ki földünkön lakik.

Nézd ritka köntösét, - hogy elvakít
elefántcsont-dísze s aranyja, gyöngye!
Mily andalítva ring e karcsú, gyönge
test, míg csábítja árnyékos csalit!

S a zöld füvet s ezer színű virágot
nézd: a vén tölgy alatt mind esdve kéri ,
hogy rálépjen, vagy csak érintse lába.

S a szem szikráitól kigyúlni látod
a felhőt, - földön, égen minden élni
s örülni kezd, amerre néz a drága.

(Fordította:Képes Géza )







162. SZONETT




Ti szerencsés füvek, boldog virágok,
kiken tapos mélázgató madonnám,
part, mely édes szavát figyelve andán,
szép lábának nyomát magadba zárod,

sima fácskák, friss lombbal ékes ágok,
halovány, kedves ibolyák a lankán,
sötét erdők, melyek fürödve lomhán
a Nap tüzében, oly sudárrá váltok,

ó, nyájas táj, ó, tiszta, friss erecske,
mely tükrözöd szép arcát s szép szemét is,
s élő fényétől gyúlsz tündökletesre,

irigylem tőletek tekintetét is!
Ne lássam itt ridegnek a követ se:
lángoljatok, hisz lánggal égek én is.







VÍG S BOLDOG SZIRMOK...




Víg s boldog szirmok, szerencsés fűszálak,
melyeken Asszonyom merengve lépdel,
vízpart, mely édes szavára felérzel,
s szép rajzát őrzöd némely lábnyomának,

zsenge cserjék, sarjadzó hamvas ágak,
violák, lepve vágy sápadt szinével,
árnyas erdők, miket sugár-tüzével
a nap délceggé növesztve eláraszt,

ó, gyengéd táj, folyóvíz tiszta sodra,
szép arcát, csillogó szemét szelíden
fürösztő, eleven fényként ragyogva:

vonzó mozgását tőletek de féltem!
Nem lesz többé e tájon árva szikla,
mely versenyt az én lángommal ne égjen!

Fordította: Szabolcsi Éva









 
 
0 komment , kategória:  Világirodalom  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.09 2020. Október 2020.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 30 db bejegyzés
e év: 255 db bejegyzés
Összes: 3969 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 495
  • e Hét: 5005
  • e Hónap: 39381
  • e Év: 602892
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.