Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Lőrinczi L. Anna versei
  2020-10-08 21:30:48, csütörtök
 
 







LŐRINCI L. ANNA VERSEI


Lőrinczi L. Anna a Fullextra.hu Irodalmi és Művészeti portál tulajdonosa, versei is ott jelennek meg, de több kötete /Elvesztett csillag - regény, Kristálypalota - Novellák, versek, Panka - novellák/ is kiadásra került.


Versei: Fullextra hu

Link



Link







AKKOR OTT...


Akkor ott
A rám boruló alkony rózsaszín ege alatt
Hittem a sohában, hittem az örökkét,
Kölcsön kapott szárnyaimmal röpültem...
- Az ismeretlen magasság felé!
Akkor ott
Még aranysugár világította utam,
Esti szellő simogatta a fákat
S ők susogva daloltak, és daloltam én is,
- Mert nem tudtam!
Akkor ott
Még hittem a sohában, hittem az örökkét
Mert nem tudtam, hogy amit az útra adtál
Az "A sírós játék"*
Nem tudtam, hogy
"Először csókok vannak, azután sóhajok vannak
Azután mielőtt tudnád, hogy te hol vagy
Istenhozzád vagy"*
Akkor ott
Csillagtalan éjjé váltak a napok
Sikoltó csönddé lett a hangod nélküli holnap
Akkor ott
Közös egünk ketté szakadt!

* Boy George: The Crying Game







ÁLMOMBAN A TIED VOLTAM


Vad folyó zúgva, tajtékozva mélybe zuhan
Hömpölyögve rohan, gondolataim, elsodorja.
Álmomban megjelentél, éreztelek, láttalak.
Vonzottál, mint a bolygókat, a földet a nap.
Tudom, érzem, hogy valahol vagy!

Mint a virágzó fák, a zöld mezők tavasszal,
Vonzzák a virágokról port gyűjtő darazsat,
Mint ahogy vizet kíván a sivatag száraz homokja
Úgy röpülnék hozzád, szomjazva csókodra.
Simulni szeretnék kitárt karodba!

Gondolataid felhőként sodródnak felém,
Mint magas hegy csúcsát, elfoglalják elmém.
Lágyan hullámzó dallamot egy hegedű zenél,
Érzéki hangja szerelmes, nincs semmi kétség.
Illatod érzem, nem látlak, de érezlek Én!

Mikor kitörni készül a vihar, sötétség terem,
Mikor villámok cikáznak a fejünk felett,
Mikor az ég készül leszakadni, és esőt teremt,
Ott tombol akkora erő, mint a vágy bennem.
Szeretnék felébredni végre!

Apró cseppeket varázsol a forró föld, párás lehelete,
Képzeletemben a Te tested izzik oly hevesen,
A Te lényed varázsol el, repít a fellegekbe,
Tökéletesen eggyé olvadunk a fullasztó gyönyörbe.
Nincs idő, nincs tér, Veled minden végtelen.







BÉKLYÓBA FONT AZ EST


Fojtogató béklyóba font az est,
karma belém mart élesen.
Az eső őrjöngve kopog az ablakon
csöndembe süppedve némán hallgatom.
Próbálom felidézni a szemed
a belém ivódott tekinteted
kiáltani szeretnék hangosan
ölj már hamar! Ne fájjon még jobban.
Tombolj természet, szaggasd a fákat!
Törj, zúzz helyettem is, te ocsmány vadállat!
A rothadó világból ne maradjon semmi
Vágtázzanak tova emlékek ezrei.
Vidd, a novemberi szél avar illatát
a mókus mosolyát ott fenn a fán
szakítsd ki belőlem a márciusi rózsát
töröld le az égről a ragyogó szivárványt!
- de aztán engedd, hogy hasadjon a hajnal
ébresszen új napot csicsergő madárdal
hangod bársonya legyen a legszebb rózsa
s mosolyoddal induljon a reményteli holnap.

Az eső még egyre csak kopog az ablakon
s én csöndembe süppedve némán hallgatom.







ÉBREDÉS


Szerelem tengerében fürdetem a lelkem,
ha átölel két karod, és rám borul a tested!
Távolban szárnybontón, halk furulyát hallok...,
és vágyat ébreszt bennem sóhajsuttogásod.
Álmaiból e vágy apró cseppekben ébred,
szivárványhajódon ringatózunk égve...
Gitárpengés pezsdít, lágyan becézgetve,
forró csókod hevít, ajkam követelve!
Egyszerre zuhan ránk a menny hófehér ködje,
s együtt szállunk alá a pokol emésztő tüzébe.
Miként elhal a csobbanás a vízesés végén,
úgy csitulsz bennem Te - A dübörgő szenvedély.

Zene lopódzott csöndes magányomba...
...régóta várt hangok csilingelve szólnak.







FÁJDALOM




A hegedű hangja sír,
Mázsás sziklaként gördülnek apró gyöngyszemek
Sós tengert duzzasztva, arcomon apró csermely csepeg

A hegedű hangja sír,
Ezer darabra tépi, marcangolja lelkem,
Eltakarva sok érzést, sivár sivatag foglal magának helyet.

A hegedű hangja sír,
S én bánatom, hangtalan zokogom,
Összetört szívem helyére érzést koldulok.

A hegedű hangja sír,
Elveszett reményért könyörgök szüntelen
Kegyetlen döntéssel életre ítélve.

A hegedű hangja sír,
Könyörtelen dallama örökre megsebez
A fájdalom bábúvá aljasít, tehetetlenné tesz.

A hegedű hangja sír,
Andalító, hullámzó hangok csendülnek,
Születtem, szerettem, életet adtam nektek.

A hegedű hangja sír,
Szívem vérző sebeit próbálom takarni, leplezem.
Menteném, de nem lehet, lelkem halálra ítélte az Isten.










FEKETE AFRIKA


Megyek, megyek, megyek...
Félelem, rettenet bármerre nézek!
Gyönyörű vörös föld, elég volt rálépnem.
Feledhetetlen...
Némán könyörgő szemek,
mellette legyek tömege hemzseg.

Hangtalan sikoltás,
felpuffadt hasacskák,
aprócska kezek kérnek, hogy ADJÁL!
Istenem mondd, hogy oltsam szomját?

Szemem bármerre néz, ÉHEZÉS!
őezek emelkednek felém.
De a pénz, a pénz, a pénz!
Az undorító pénz!

Szégyellem, hogy élek! Lelkem mardossa kín!
A színem fehér! Én fürödtem, ettem és ittam is.
Ott állok, tudnék tőrni, zúzni, örjöngeni!
Hiába akarok! Hiába szeretnék! Nem tehetek semmit!

És a VILÁG miért nem nyitja már ki szemeit!







GONDOLAT


Küszöbömön toporog pár gondolat
Őrült tűzben ég a szívem
- boldogan -
Szivárványt zenél a hajnal,
s tűzijátékot fest az est...
Az éj árnyai is simogatnak,
Vaj' gondolsz e rám most kedvesem?
Úgy vágyom én forró ajkadra,
Mint édes nektárért sóvárog egy méh,
Álmokat varázsol mély hangod zúgása,
Ahogy a tenger fodrain siklik a szél.
Ölelő karjaid nyugalmát vágyom,
Mint öblére váró, vihar tépett fregatt...
Arcom válladba rejteni szeretném,
Hogy érezzem szívdobbanásodat.
Nézem a dérlepte fehérré vált fákat,
Köd dunyhájában alszik a lét,
Szürke veréb didereg egy ágon
Úgy, ahogy nélküled didergek én...







HA... AKKOR


Ha lelkem már nem gyötri semmi,
Ha a nap után, nincs többé... következik!
Ha a falak leomlanak,
Ha vágyak kialszanak,
Ha már nem kell félni a holnaptól,
Ha már az idő mindent megold,
Ha egyszer majd vége lesz,
Ha az üresség végleges,
ha a HA többé nem feltételez,
Hanem KIJELENTI! Befejeztem!

Akkor felszállok az égbe!
Akkor jön az ÉLET!
Akkor boldogság lesz!
Akkor ott leszel Velem!
Akkor ott leszek Veled!







HAMUVÁ LETTEM


Szerelmed hajnalt csókolt
alkonyba fordult homlokomra,
tavasszá varázsoltad
könnyekkel áztatott őszöm.
Vadvirágokkal borítottad
lelkemben a felperzselt ugart,
- ott nem termett már semmi,
ami szerethető, -
aszott gondolatok közt
sivár homok volt csak,
mi mindent betakarva uralt.
Halk fuvallattal jöttél, mint a szellő,
s én veled röpültem a végtelenbe,
ahogy a vakító kékségben száll
a lágyan sikló felhő
a nap izzásától hevítve.
Jó volt tüzed mellett melegedni néha,
csöndesen összebújva lesni a Holdat,
észre sem venni, hogy hamuvá lettem,
elégve zabolázhatatlan lángjaidban.
Vad hullámokat korbácsolt szenvedélyed,
egymásba akaszkodott két erős akarat;
s most vágyom egy csöndes apró öbölre,
hol összetört álmainkat mentve
talán
kiköthetnénk
végre.











A HÓ CSENDJE


Néma a táj, bár ezer pille tánca zeng
s nézem, hogy földet ér e vidám fergeteg.
A körforgás örök - részük a végtelen -,
csillogásaikban szivárványt ölt a csend.

Fehérbe öltözött a cifra, tarka lét.
Egy gondolat röpít - hiába küzdenék -,
monoton hangja suttogva ûzött feléd
hideg, alvó fényével fájón mély az éj.

Majd a hajnal - várom... az ösztön még remél!
Majd a holnap - hinnem kell, megtudni mit ér!
Majd a kikelet - egy hulló csillag... Ne féld
a végtelent - hogy a körforgás része légy!










KÖNYÖRGÉSEM




Voltak azok a napok
melyen megteremtettél
felruháztál hatalmas erővel
megmutattad a boldogság útját is...
Add, hogy hol a gyűlölet tombol,
oda én a szeretetet vigyem,

voltak azok a napok
melyen megmérettem
- merem-e használni kapott erőmet -
megmutattad milyen gyávának lenni: add!
Ahol a viszály szertehúz,
oda én az egységet vigyem,

voltak azok a napok
mikor mérget csepegtettél
haragod alatt meggörnyedt a testem
megmutattad, hogyan tudsz gyűlölni: add!
Ahol a kétség tétovázik,
oda én a hitet vigyem,

voltak azok a napok
mikor hinnem engedtél
szerelem oltárára helyezted a lelkem
megmutattad a zöldszemű szörnyet is: add!
Ahol a hamisság kígyózik,
oda én az igazságot vigyem,

voltak azok a napok
mikor röpülni engedtél
szárnyakat adtál - erőseket -
megmutattad, végtelen a magasság is: add!
Ahol a reménytelenség csüggeszt,
oda én a bizalmat vigyem,

volt egyetlen nap
- tán az utolsó Veled -
mikor mindent elvettél tőlem!
Próbára tetted bennem az egy Istent
megmutattad, mily kicsiny a hitem
könyörgöm add!
Ahol a szomorúság fojtogat,
oda én a világosságot vigyem!

Uram tégy engem a Te békéd eszközévé!
S adj békét nekem!







MA SÍR AZ ÉLET


láthatatlan szememben
duzzadó szememben
pislákoló láng
egy örök mécses
szélbe forduló arc
ott a végtelen
suttogó hang
kereslek
kereslek
üvölts már torok
mit ér a csönded
sikíts mert látod
a legfeketébbet
üres lyuk a térben
ilyen a hited
dicstelen díszek
fénylenek az éjben
jövőt ígérő múlt
benne van a lényeg
hazug pillanatok
menyei fehérben







MAJD EGYSZER


Ma este, Rólad mesél a csönd bennem
- óvakodva nézeget felém a hold -
sötét éjemben félelmek csörtetnek,
mosolyod volt az, mi új reményt adott.

Mosolyodból született a hajnal is,
megteremtve ismeretlen száz csodát.
Sejtjeimben nem zenélt még dallam így,
szerelmem még a mennyben is vár tovább.

Vad vihar elsodorta zokogásom,
sóhajomból szürke felhő született,
szíved otthona fényévekre távol,

álmainkat ma már eltemethetem.
De tán, ahogy a vadvirág is bárhol,
egyszer, újra megszületsz szerelmesem.

Lőrinczi L Anna: Egyszer - Videó

Link








MENEKÜLNÉK...


Pilláim lehunyva, elém tárul a világ.
Képzeletem elhagyja otthonát, repülve száll.
Felhők felett, hatalmas hómezőn siklik,
a kék végtelenbe, lelkem elveszik.

Háborgó óceán hullámai sodornak tova,
szívemet hideg, óriás fájdalom markolja,
nem kegyelmez, nem enged el soha!
Mint Északi-sarkot ölelő jég szorítása,
kegyetlen öleléssel fogva tart.

Szél száguld át üde zöld mezők felett,
tornádóként elragadva utolsó reményeimet.
Látom a sok kisírt könnyes szemet,
zokogó gyermeket csitító, ernyedt kezem.

Ha az idő nem ilyen volna,
ha az óra, a nap, a hét, nem csak múlna,
ha röpülhetnék egy angyal szárnnyal vissza,
ha újra eldönthetnék, már elmúlt dolgokat.
Tennék e másképpen valamit ma?
Talán... De nem sokat!

A hit engem már nem segít,
elvesztek Istenhez küldött imáim.
Fásult fáradtság uralja érzékeim,
már csak lehunyva tartom pilláim.

A való életet így nem akarom látni!










MERT...


A torony évszázadok sóhajait őrzi rendületlen,
s némán figyelte rezdülését a csendnek.
Miért szeretsz? - kérdezted Kedvesem,
s az ódon falak összesúgva Téged ismételtek.
Láttam a gondolatokat cikázni íriszedben:
szivárványt csillantott szemedben egy sós csepp.
Miért is szeretlek...?
A Hold vajon miért szereti a Földet...?
Fáradhatatlanul kíséri égi útján,
örök időre összekötve.
Vagy a madár a végtelen kékséget,
melyben szabadon szárnyalhat kedvére.
És a tenger mélyén élő plankton
miért szereti a vizet?
Ki mondhatná meg azt,
hogy miért szerette Jézus az Embert!
Az Embert, ki megtiporta, meggyalázta, megölte!
Szeretlek...
Mert részemmé lettél,
mint része hegedűnek a vonó,
zongorának a húr,
gyökere a fának,
magja a gyümölcsnek...
Mert bőrömnek csak simításod ad színt,
mert ajkamra csak csókod lehel pírt,
mert tüdőm Téged lélegzik,
mert szívem nélküled
nem képes dobbanni.







MINDEN PILLANAT


Egy pillanat volt csak az élet.
Ennyi jutott nekem Tőled.
Mily balga a szív, ha nagyon szeret
Mert fájdalmában is tovább ketyeg
Nincs igazság, de vannak tények,
Hisz az a pillanat, ért ezer évet.
Meghódítottunk minden hegyet
Égbe szálltak velünk a fellegek
Miénk volt a felkorbácsolt tenger
S a tűz is, mit ajkad ajkamra lehelt.

Emlékszel a rózsára a szélben?
Rejteket kerestünk nevetve
Aztán sétáltunk is az esőben
- Ott van a templomom örökre -

Kezem kezedbe simulva születtem
És Te megmutattad, mit jelent a MINDEN







MONDD MIÉRT?



Uram, ma éjjel ketten vagyunk a lelkemben,
és szeretnélek ismét érezni valahol.
Kereslek, de csak a fájdalom hagy bennem,
könnyekkel áztatott mély nyomot.
Tudom, sokszor megtagadlak, dacolva
haragoddal - majd én megmutatom!
Megölted a lelkem... pedig a copfos
kis Panka, boldogan öledbe bújt még egykoron.
Mennyire nehéz ma bennem az érzés,
jó lenne tudni a döntések miértjét:
szeretet - barátság - emberség... nagy szavak
lennének csak, a nehéz lét peremén?
Hallom, ahogy korholsz - hol van a hited!?
- és a Tiéd? - megvan-e még? - bennem...
Miért sújtod a jókat fájdalommal, s miért
kell szenvedni annak, aki szeret...
Miért engeded bántani a védtelent, s miért
a gonosz az! - aki a végén mindig nevet!?
Miért árul el a "barát", s miért
csal meg a szerelem,
miért válik a múlt értéktelenné,
s miértjeimre mondd - miért nincs felelet?

...

Sötét szobámban, síri mély a csend,
lelkem keresztjei egyre csak gyûlnek.
Ma éjjel, ismét ketten vagyunk csak,
s szeretném tudni, hol vesztettelek el...







NÉMA SZÍVZÖREJ


Száz betű hangzik, kavarog fülemben,
szavakká érlelve apró dallamot,
értelmet keresve minden ütemben,
hogy kifejezze azt, aki én vagyok.
Önmagam kutatva befelé nézek,
szeretnék fogódzót lelni valahol.
Elvesztem az úton - és nem kerestek...
Legbelül a szivárvány sem ragyog.
Két tudat hasít elmémből szilánkokat,
elmúlt idő mezsgyéjén kódorgok,
súlyos gondolat rág belőlem részeket;
- álommá szenderülő pillanatvarázsok.
Elmondanám,
- még el is énekelném -, ha lenne hit,
mely indulni késztetne tovább,
tán életet nyerhetne a megbúvó lét is,
ha ezernyi kétségem nem lenne bilincs!
Szavak, hangok simítják érzékeim...
Távolról megérint, lágyan szól,
dobbanó szívemben szeretném érezni,
de gyáva lelkem - már nem válaszol.







NINCS FELELET


Kérdezd! Mit érzek mikor
Bársonyos hangod hallgatom
S mint a tavaszi szél búgása
Nyugtatja feldúlt lelkemet.
Mikor könnyeim áradó
Patakként ömlenek, de szavaid
Felszárítják e medret.
Mikor jéggé dermedt szívem
Szorítása engedni kezd,
Mint egy kis hóvirág,
Ki, szirmait bontja
Rideg, kemény tél után,
Fagyott földböl kikelve.
Még se kérdezd! Nem felelhetek!
Ajkamon elhalnak a szavak.
Bujkálok, mint egy kis ficánkoló
Hal, a szelíden simogató
Hullámokban ringatózva,
Némán élvezve
A hatalmas tengert...

Kérdezd! Mit érzek, mikor
Haragod éles villámként
Hasít belém, s én összegörnyedek!
Mint egy letaglózott állat...
A kivégzés elött, próbál
Talpra állni, de már nem képes!
Mikor a melengetö nap is
Csak távoli remény csupán,
De jöttében bízni
Nem érdemes.
Kérlek, ne kérdezz semmit!
Mert nincs felelet...







SORS


Vajon a sors könyve tényleg meg van írva,
s aki megírta, az biztos így gondolta?
Gonosz és kegyetlen, lelketlen vadállat,
torz szüleményében legtöbb csak a bánat.

Mi indíthatja e szenvedés osztásra,
miért nem alkot csak szépséget magába?
Nem segít a hitünk, a remény is veszít,
létünk fiókjára bánatjeleket ír!

Szörnyű szerzeményét be kellene zúzni,
megírni száz csodát, s két kézzel csak szórni!
Szeretet ölelések boldog kacagását,
végtelenre állítva az időnk múlását...







SZERESS


Szeress!
Mert szívem kapuit kitártam előtted.
Szeress!
Mert lelkem szeretettel van telve.
Szeress!
Mert a Veled töltött idő, csak nekem az élet.
Szeress!
Mert szereteted nélkül, nem érdemes élnem.
Szeress!
És ne törődj senkivel és semmivel.
Szeress!
Hogy Én is szerethesselek.

Szeretlek!
És szíved kapuit, tárd ki előttem.
Szeretlek!
És lelkem vágyik szeretetedre.
Szeretlek!
És a Velem töltött időd legyen az életed.
Szeretlek!
És érezd, szeretetem nélkül nem érdemes élned.
Szeretlek!
És nem törődöm senkivel és semmivel.
Szeretlek!
Akkor is, ha elveszek bele.

Áruld el, mi történt velem ?










SZERETLEK


- csak így egyszerűen...
Oly természetes szerelemmel,
ahogy a hóvirág szirmait
kacéran bontogatja a februári nap,
s a telet elzavarja a tavasz.

Ki kényszeríthetné a sejteket arra,
hogy ne osztódjanak,
s többé ne érezzem érintésed
nyomán a dallamot, melyet
bennem játszanak?
Elmondhatnám, ha volnának szavak,
hogy ölelő két karodban
olyan a csend, hogy
csak a gondolataink suttognak.
Kiálthatnám, hogy mindenki hallja meg,
milyen az, mikor röpít egy érzés,
mint tollpihét elragadó fergeteg,
milyen az, mikor melletted ébredek,
s végtelen kékség tölti be a lelkem...

Két szemem íriszedben fürdik,
s veled zuhan a csillogó mélybe.

Szeretlek
- csak így egyszerűen...







TALÁN...


Megtört szívem, könyörög nekem.
Ne zárj be! Suttogja. Vágyom szerelemre.
Engedj szállni, idő porát söpörd le!
Eddig szunnyadtam, vártam, hadd ébredjem.

Lelkem bilincseit rázom, feszegetem!
Hol vagy Kedves? Érted teszem!
Van, ki azt állítja, leg - leg...szeret.
De nem számít már, lerombolt mindent.

Csalódás, ócska hazug szerelemmé lett.
Virágom sarjadó hajtását, tövestől kitépte.
Fröcsögő sár lepett be szép emlékeket.
Hiába őriztem! Nem akarta, tönkre tette!

Elmúlt pillanatok törnének felszínre,
Együtt átélt gyönyőr, remegő érzése.
Fájdalom, könnyek, jajveszékelések,
A boldogság legmélyebb ellentéte.

Segíts felejtenem, ismeretlen Kedves!
Simogatásodra vágyom, karod ölelésére.
Szeretnélek magammal ragadva, vinni a Mennybe,
Vérem lüktetését, száguldását érezni ereimbe,

Szörnyű ürességben, elmúlás érzése
Villámcsapásként hasít, eleven szívembe.
Rohanó percek, hónapok, évek...
Ne várass tovább, életem véges...










TAVASZI TOCCATA




Arcomra pírt rajzolt a viruló tavasz,
sóhajba csengő dallamot sodort felém.
Vágyott pillanatunk túl hamar elszaladt:
bőrömön lágyan sikló érintésed él.

Hajam tövén ujjaid játékát érzem,
arcod felhők fodrára rajzolja az ég,
hangod zúgását a szél zenélte. Értem
éled a természet is - hallgatom neszét.

Új pillanat kell! Mely édes, vágyammal telt!
Játssz álmot rejtő varázsdallamot bennem!
Fogd a kezem! Lelkem ne lepje poros csend!
... hangszer lehessek buja ölelésedben.










TEGNAP VOLT


Hiszen csak tegnap volt - vagy épp az előtt?
Mikor még úgy kelt fel a nap a Sziget fölött,
Hogy ölelő karomban elfért a világ,
S szemeim tükrözték a nap sugarát.
Akkor, ott rólunk susogtak az erdőben a fák
Mert karodba, izzó szerelemmel röpített a vágy.
Takarónak csillagokat hintett a nevetgélő hold,
Arcomra az álmok írtak, boldogabb mosolyt.

Hiszen csak tegnap volt - vagy épp az előtt?
Mikor még kacagva lebegtünk a város fölött.
Alattunk csak keskeny csíknak láttuk a Dunát
Akkor, ott ég és föld között, csodáról suttogtál.
Nevettem, hisz tudtam, a csoda csak Te vagy,
Ha nem számítjuk Ámort, a huncut kis nyilast.
Gondolatainkkal versenyt száguldott az idő,
- Hiszen csak tegnap volt - vagy épp az előtt.







TŰNŐDÉSEM


Kedvesemmé tesznek a napok,
bár csak álmok... tudom.
De jó álmodnom...
Sokat tűnődöm, gondolkodom... Rólad...
Színesebbé válnak-e a szürkeségek,
hogy annyira merészen,
szívem kiszolgáltatva eléd dobom...?!
Mit hihetek?
Hisz minden mit képzelek, belőlem fakad...
Nem tudom mennyi a való
és mennyi a káprázat...
Káprázat? Biztos az?
Hisz érezlek magamban!
Tán csak azért mert akarlak?
...akarlak?
Mennyire kegyetlen csaló AZ
ki teremtett testet, lelket, vágyakat...
De teremtett hozzá kínt, bánatot, halált is!
Nem... A halál az nem AZ!
Jó tudni, hogy van...
Mint ahogy jó tudni, hogy vagy!
Létezel valahol...
Nem velem, de nekem,
nem veled, de értem...
Érted?
Mert kedvesemmé tettek a napok!







ÜRESNEK ÉRZEM MAGAM


Most hűvösszellő cirógatja
arcom, bágyadt fénnyel süt a nap;
Az égen bárány felhők úsznak
-üresnek érzem magam-

Csönd van - meghalt bennem a zene;
Az a bársonyos hang, feledve van?
Nem feledtem, csak talán - ma
-üresnek érzem magam-

Az idő múlását fülemben érzem,
visszhangzik a poros csendben.
Szívem dobbanását is hallom, de
-üresnek érzem magam-

Kiáltok, állj meg, állj meg!
Nem látod, mennyire szenvedek?
Lépj vissza kettőt - előre egyet
-üresnek érzem magam-

Nélküled...







VALLOMÁS




Amikor a magány, szívem tépve húsomba vájt
Amikor karmával szaggatta jég-álmaim a vágy.
Amikor égett erdő üszkös romja volt az élet
Amikor a csillagok is elbújtak a szurok sűrű éjben.

Akkor...

Talán, csak apró szikra volt, mely ébredésre várt,
Talán egy szellő volt, mely lassan fergeteggé vált?
Talán egy patak volt mit tavasszal felduzzaszt az ár,
Talán mert Te voltál Az... ki hozzám sodródtál?

Igen...

Mint a dagály, ki csendben űzi a lopakodó tengert,
Mint tavaszi napsugár, mely új életre serkent!
Mint ahogy hajnalban hasad az ég, aranyszínű fénye...
Mint a lassú lávafolyam mindent felemésztő hője.

Úgy áradt bennem a Szerelem

Tudnod kell, hogy derűs hajnalt, szemed fénye hozott,
Tudnod kell, hogy mosolyodtól a matt is újra ragyog.
Tudnod kell, hogy nevetésed ma a legszebb muzsika,
Tudnod kell, hogy ölelésed nélkül lét sem lenne ma.







VÁGYAM


Nem akarok más lenni, csak apró fény az éjben.
Álmaidba lopva bújni, forró öleléssel.
Lennék nyelved hegyén édes íz, füledben halk dallam,
bőrödön vad bizsergés, s ajkadon egy sóhaj.
Szemed sarkában kis ránc - ha önfeledten nevetsz.
Pupilládon huncutság - pár kacagó sós csepp.
Nem akarok több lenni, csak oxigén a léthez,
ereidben vörös test, hogy bejárhassam szíved.
Lennék burkán izomsejt, hogy dobbanhassak benned,
nem akarok mást - csak boldoggá szeretni Téged.







VELED


A múlt, pillanattá válva álomban égve
dalol, édes-keserűn sír a zene bennem.
Szemeid csillogásában megtört fény-évek
marnak rozsdát rágva örök emlékeinkre.







VÉGJÁTÉK




Temetni kell a múltat,
elengedni a jelent.
Jövő az nincs! - Ködbe vész,
álmokká vált a remény.

Virágot bontó alkonyt,
fojtogató éj követ.
kacéran tündöklő sors,
belül rothadó tetem.

Csöndbe burkolt sikoltás,
reménytelen küzdelem.
sóhajokból némaság
Mit vársz tőlem Istenem?

Vad lelkem díszruháját
rongyokká tépte a lét,
meztelen szívem burkát,
fájdalom szaggatja szét.







A VILÁG TETEJÉN


Valamikor együtt jártunk a Világ tetején...
Mi álltunk ott akkor...? Vagy csak Te meg én...?
Orrunkat tűzpirosra festette a márciusi szél,
ajkunk mohón itta a forró csókok fűszeres ízét.
Felettünk a végtelenben egyre tágul a Világ, -
mi azt éreztük sejtjeinkben, hogy nincsen távolság.
Apró mezők, csöpp kis házak, a hegy ölelésében
elmosódott folttá váltak egy szürreális képen.
Álomvilágomba zártan enyém lett a főszerep,
bábszínházamban a sors mesél, s a nevem Marionett.
Valamikor együtt jártunk a Világ tetején...
Mi álltunk ott akkor...? Vagy csak Te meg én...?









 
 
0 komment , kategória:  Lőrinczi L. Anna  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.09 2020. Október 2020.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 30 db bejegyzés
e év: 255 db bejegyzés
Összes: 3969 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 495
  • e Hét: 5005
  • e Hónap: 39381
  • e Év: 602892
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.