Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 21 
Sipos Julianna versei
  2020-11-23 19:45:25, hétfő
 
 





SIPOS JULIANNA VERSEI . . . . .




Sipos Julianna /1960. január 4. - )







ALULJÁRÓ


Rongyszoknya, két pulóveren kardigán,
ölében mocskos arcú fia szendereg.
Rohanó tömeg hömpölyög délután.
Horpadt csuprát vacogva tartja keze.
Keresgélek, érme koppan, egy mozdulat.
Vihar zúdul, a lépcsőn folyik az ár.
Aszott keblére vonja gyermekét.
Aludni menniük nincs hova már.
A zápor lassan esővé szelídül.







ANYA


Üde ölében szivárvány ébredt,
Ölelő karjában élet muzsikált,
Naiv honában szunnyadt a világ.
Selyemhaját csókolta a nap,
Vadvirág font köré édes illatot.
Remény pengette lelke húrjait.
Ma roppant torzója szomorún áll,
Napjai medrében hallgatag kő.
Holt folyó párája mérgezi.
Mosolya mögött gondóriás ül,
Szél tépázza bodros fürtjeit.
A hajnal kínokat bont.
Csendköd gyűl...
Testére enyészet ront.







ÁLOM


Ujjaim végigfutnak arcodon,
ajkad konturját rajzolom.
Érzem illatod, érintésed hevíti vágyam.
...de ébredek, üres az ágyam.
Hideg párnádat ölelem,
szemem lehunyom,
s álmom még visszatér.







CSAK EGY DAL


Tépázott sorsom faggattam,
sehol nem leltem önmagam.
Emlék-szivárvány kelt dalod bársonyán,
szunnyadó tűz lobbant létem alkonyán.
Lépted messze jár,
arcod rezdülését nem láthatom,
lelked, lelkembe forrt azon a napon.
Lámpás ég kezedben, énekelsz:
"Írni öröm, itt otthonra lelsz."
Kezdettől bennem éltél, ismerős-ismeretlenül.
Nem félek, hisz érzem, nem vagyok egyedül.







DEPRESSZIÓ


Nehéz béklyóid vonszolod,
ajtód bezárult.
Elindultál,
utad végén semmi
nem vár.
Lelked néma sóhaja
hozzám ér,
szomorú-szemed parazsa
kísér.







EGYÜTT


Ajkadról gyöngyként peregnek a szavak:
nevettetsz, elfogadsz, szeretsz.
Szívembe idézed a tavaszt,
elméddel fürkészed az igazt.
Néhány nap, vagy egy élet?
Súlytalan az idő,
ha velem vagy.







ELSODORVA

Szakadt ingeden idegen illat,
de hazatértél,
álmom rólad szövöm.
Téged szomjazlak:
szürke hajnalokon,
fázós, árva reggeleken,
napfényes délutánokon.
Sodorva az érzelem árján,
örömben, gyászban
velem vagy,
s rólad szól dalom.







EMLÉKEK (Unokáimnak)


Az utca porába bokáig merülni.
Zápor tócsájába mezítláb ugrani.
Domb mellett a réten, forgón repülni.
Similabda, léggömb, bocskorszíj, napraforgó,
A céllövölde mellett, egy forintért kapható.
Lőhetsz a fődíjra: barna hajas baba,
Szerelmének célozza egy kimenős baka.
Futni a rétre lesni madártojást,
Zsíros kenyérrel beérni, nem várni mást,
S este, ha vadászik a visongó denevér,
Dunna közé bújni, a gyereksereg hazatér.







ÉBREN


Elült az utca, bent a csend motoz,
ablakomban hold ragyog.
Eresz alatt éber eb figyel,
hátán borzongás fut át.

Óriás fa ága mozdul,
gesztenye koppan az aszfalton.
Lugason szőlőszem,
szemezne velem.

Juharfa lombjával játszik a szél,
még inog, s meginog
egy fűzfalevél
társai földön várják, míg hozzájuk ér.
Egy fuvallat táncot jár,
keringőbe kezdenek.

Békahad már csendes,
búvóhelyet keres.
Tücsök zenéje halkul, ritkán cirpel egyet.
Hajnali madárdal ébred,
harmat cseppje gördül fűszálon,
köd finom fátyla leng a tájon,
az ősz már szelíden hazaoson.







ÉLEK


Nem álltam híveid sorába, mikor
csúszó-mászó had körbevett.
"Ellenszegülsz!" - döfted belém,
konok fejem előtted
le nem szegtem.
Veled marad horda néped,
meghajolt,
magasztalják zsarnoki lényed.
Ridegség falát építetted velük.
Megvetlek téged, ki száműzted
szívük lángját.
Eltapostál, - véled -
ám nevetek, hisz
mélyen bennem
él még
emberi melegség.







HAJNALBAN


Állig húzom takaróm,
fázom.
Felém fordulsz,
vágyom
hozzád érni.
Odabújok mielőtt
munkába indulok.
Gyújts tüzet bennem!
Hétköznap terheit
könnyebb
cipelnem.
Magammal viszem
illatod...







HARMINC DALLAM


Kerítésen csillogó zúzmara
Otthon hívogató fénye
Tejízű reggelek illata.

Vándor, tűznél melegedő szava
Kapások homlokán csorgó veríték
Kutyaének nyugtató dallama.

Zabolátlan ló éles nyerítése
Erdő párás rejteke
Parti fecske suhogása.

Gyár munkába hívó kürtje
Sietős emberek mosolya
Esti fröccs savanykás íze.

Futva evett zsíros kenyér
Szünidő színes kavalkádja
Maszatos arcú megérkezés.

Gyümölcsöskert roskadozó ága
Elcsent barack lecsorgó leve
Napraforgó-mező sárgája.

Testvér szerető ölelése
Nagymama lekváros fánkja
Barátok cinkos nevetése.

Viharban táncoló kamasz bátorsága
Tiltott víztükörbe csobbanás
Diákcsínyek együtt álmodott zamata.

Idétlen első csók harmata
Szerelmes séták a nyárfasoron
Napnyugta vörös palástja.

Ligetek hívogató hangja
Árnyékok ijesztő homálya
Anyám engesztelő imája.







HIÁNYJEL


Sötét az éj,
fellegek kúsznak a holdra.
Izzó testem köréd fonom.
Ölelést adsz szerelmemért.

Üres reggel ébreszt,
hideg párnád érintem.
Kapumból még visszaintesz.
Mosolygok rád:
máris úgy hiányzol!







IDŐ


Szelíden ideoson az alkony,
a fénysugarakat elnyeli a látóhatár.
Ma is várlak...
késel, a munka még nem enged el.
Markomban kattan a telefon,
ráhúztam a kesztyűm, fázik a kezem,
már két buszt elengedtem.

Világít.
Önnek új szöveges üzenete érkezett:
"Pár perc türelem és ott vagyok!"
Türelem...
sose ismertem,
most tanulom,
ennyi évesen.







JÉGVIRÁG


Kórházajtóban szívem vigyázott remegve,
Csendben álltam, orvos szikéje testedet vágta,
Akkor jégvirág fagyott megsebzett lelkedre.

Most forró nyár lángja megéget,
Könnyeimmel éltetlek téged.
Gyertyaként elfogyó alakodat nézem...
Imádkozom:
Légy újra férj, apa,
s bízom:
Nem hiába volt a fájdalmas küzdelem







KALITKA
. . . . . . . . . . . . . .




Vártalak,
s lelked zenéje lelkemre szállt.
Tűz voltál,
szívem dalodat nem hallja már.
Feddő szóval jöttél,
megégtek szárnyaim.
Zord érintésed
magány-kalitkába zár.







KÉTELY


Homályba fut időm,
bár izzok még.
Ott vársz, tudom,
te beteljesült vég,
a túl oldalon.
Tombol a nyár,
de fázom, félek,
hogy messze tűnnek
nélküled az évek,
s nem marad,
csak félszáz év magány










KÖTÉLTÁNCOS


Lét-nemlét kötelén
lebegtünk,
eskünk bilincsébe verve.
Elől mentél,
hunyt szemmel
követtelek.
Elszakadt,
együtt
zuhantunk a mélybe.

Feladtad.

Nem lépsz többé
porondra.

Világunk romjai felett
egyedül
folytatom.
Még hiszem
másik cirkusz vár
hol
háló tart,
ha esem.







MAGZAT VAGYOK, KIT KÖRÜLNŐTTEK ÉVEI


Magzat vagyok, kit körülnőttek évei,
Idősíkomban nyugalmat nem lelek,
Rám szakadtak földi létem terhei.

Védelem gyenge burka ölel körbe,
Hétszer cserélődtek sejtjeim,
Önmagam keresem, meggyötörve.

Kitörnék, de visszahúz az oltalom.
Félek, örökre leszek, ki voltam,
S kövirózsa sem nyílik síromon.







MERENGŐ


Rég jártam nálad,
földig hajló fűz alatt.
Hervadó szirmok hűs halmodon,
kertem ékét itt hagyom.
Hideg fuvallat érint,
esőcseppen
nem mozdulok.
Megfakult kép mosolyog
suttogva kérdezlek a csendben,
szívemben őrzöm válaszod.







NÁLAD


Szeretetből fonod takaróm,
mosolyod fakasztja mosolyom.
Harmatod ébreszt hajnalban.
Szemedben köszön a nap,
forrásvízzel szomjam oltod,
s öledben ringat a hold.







NOVEMBER
. . . . . . .




Ezüst szálon kuncsorog a hold,
Reggele zord, fogkocogtató.

Szerelmes fövenyen fehérlik a dér,
Vad táncát járja az északi szél.

Veréb vacog megbúvó ágak között,
Amott varjú igazgatja frakkját boldogan.

Rongy felhők gyűlnek szüntelen,
Hadaik uralják a végtelent.

Estefelé csend borul a tájra,
S hó szitáját megrázza az ég.







ODAÁT


Még nem mehetek hozzád, most nem!
Itt tart, amiért az Ég marasztalt.
Az anya áll itt még.
Bár üres a kezem,
Kavicsot markolok, hogy kincsem legyen.
Szavak, sejtelmek mögött,
fel- és eltűnő hit között, talán
párás tükröm túloldalán figyelsz, Istenem,
s csended játszik a szívbillentyűimen.







OTTHON


Tépázott sorsom faggattam,
sehol nem leltem önmagam.
Emlék-szivárvány kelt dalod bársonyán,
szunnyadó tűz lobbant létem alkonyán.
Lépted messze jár,
arcot rezdülését nem láthatom,
lelked, lelkembe forrt azon a napon.
Lámpás ég kezedben, énekelsz:
,,Írni öröm, itt otthonra lelsz."







ÖLELÉS


Ölelésedben ma is elveszek,
mikor átkarolsz,
s öledbe temetsz,
egyre mélyebbre
merülhetek veled,
szabadon.
Szomjazom szerelmed italát,
szabad leszek, elönt a vágy.
Amit ma adtam,
holnap, azt kaphatom vissza:
általad megtisztulva.







ŐSZI TÁJ


Elült az utcazaj,
eresz alatt éber eb figyel,
hátán borzongás fut át.
Óriás fa ága mozdul,
gesztenye koppan a kövön.

Juharfa lombjával játszik a szél,
még inog, s meginog
egy fűzfalevél
társai földön várják, míg hozzájuk ér.

Egy fuvallat táncot jár,
keringőbe kezdenek.
Békahad már csendes,
búvóhelyet keres.

Tücsök zenéje halkul, ritkán cirpel egyet.
Hajnali madárdal ébred,
harmat cseppje gördül a fűszálon,
köd finom fátyla leng a tájon,
az ősz már szelíden hazaoson.







RAGYOGNI VELED


Ragyogni újra...
Tőled nyert fénnyel
új sugarat gyújt
a holnap,
mit az éj sötétje
sem olt el.
Sokat vártam,
míg utam hozzád
elért.
Nem hittem benne,
de itt vagy.
Veled várom
a hajnalt,
új világod
ismeretlen égbe
visz.
Megtisztít
és felemel,
kész vagyok
szállni
vakon
veled,
Pegazosz.







REPÜLJ FECSKE!
. . . . .




Mint kottán
a hangjegyek,
összegyűltél társaiddal
villanydrót vékony
vonalán.
Jó lesz messze szállni
oda, hol
forróság
honol!

Esténként
ereszünk alatt,
fészked mélyébe
bújsz,
hátha jön még
jó idő,
hisz fiókád
éppen csak
kirepült.

Bogarat figyeled,
ha lecsapsz,
vacsora lesz tán,
föld alá, s
enyhet adó résbe
húzódtak már.

Repülj!



Ott távol
vár
egy másik család.
Déli otthonodba,
minden évben visszatérsz,
mikor nálunk
őszbe fordul
a nyár.







SZÁLLJ, MADÁR!




Feszülő
íjam elengedem.
Itt állok, lelkem fegyvertelen.
Rabságban dalod szomorú, fülem belesajdul,
kinyitom börtönöd ajtaját,
repülj hát,
engedlek,
várnak társaid.
Felejts el mindent,
válj azzá, mi lenni szeretnél!







SZERELEM


Éj fekete pillantásod
szítja vérem,
hangod perzsel,
érintésed éget,
keserű-édes illatod
elvarázsolt
végleg.

Összefolyt napok, éjek.
Vágyad, ölelésed,
beszippant, mint tavaszi
virág illatát
óhajtó méhek.







SZERELEM KOLDUSA


Utcán hajlongó alak
felém tartja tenyerét.
Elsietek, rám munka vár.
Megfordulok, hosszan figyelem.
Átnyújtom az alamizsnát,
üres szemében könny gyűl.
Lelkem rezdül, magamra ismerek,
"Én: mint szerelmedet kolduló"-
hasít belém a felismerés.
Nélküled még nála is szegényebb vagyok.







TALÁN


Még nem mehetek hozzád, most nem!
Itt tart, amiért az Ég marasztalt.
Az anya áll itt még.
Bár üres a kezem,
Kavicsot markolok, hogy kincsem legyen.
Szavak, sejtelmek mögött
fel- és eltűnő hit között,
talán
párás tükröm túloldalán figyelsz, Istenem,
s csended játszik a szívbillentyűimen.







TÚLOLDAL


Homályba fut időm,
bár izzok még.
Ott vársz, tudom,
te beteljesült vég,
a túl oldalon.
Tombol a nyár,
de fázom, félek,
hogy messze tünnek
nélküled az évek,
s nem marad,
csak félszáz év magány.







VADHAJTÁS


Bárhol jársz, pusztulás...
földek ugaron,
gyáron kivert ablakok,
gépeken rozsda csorog.

Mégis:

Sárga mezőt ringat a vadrepce,
egységét liget zöldje töri,
s ahol az út kanyarog,
újra hallik a bányászének.







VARÁZS


...mikor széttép
az üres való,
fáj a lét,
éget a szó.
Parázs izzik
lábunk alatt,
ég a talpunk, de
harmat
gyógyítja azt.
Vezess át
oda
Kedves,
ahol a holnap
elsírt könnye
gyöngyként
gurul
a földre.







VÁRLAK


Égre kúsztak a rongyfellegek,
Esőcseppet iszik a szomjas föld.
Majd arany fénnyel távozik a nap,
Órái nélküled fogytak.

Elmerengek.
Szemed parazsa
szívembe égett.

Várlak s
tovanézek.
Ott a lépteid járnak,
s a türelem homokóráján
lassan peregnek a szemek.







VÁRTAM


Sejtünk összeforrt,
kelyhemben lelt puha ágyra.
Óvtam őt, még mielőtt,
szíve dobbant.
Vackában nőtt,
simogattam, becéztem,
hallgatott, én értettem.
Fájdalom ébresztett:
világra indult másom.
Mellemen pihent, kínom elillant,
ragyogott rá mosolyom.







VELED


Idegen ormokon lobbant
hajam a szélben,
hosszú utam elfogyott,
célba értem.
Szomjam oltod, éhem csillapítod,
megveted az ágyam:
végre otthon vagyok!







VIGYÁZZ RÁ!


Nyár este, alkonyat,
Nézem a lombokat:
Nap perzselte levelek.

Égett pázsit, megáradt folyó,
Parázsló erdő, haldokló tó,
Tomboló szél, hullám hegyek.

ElNino, a Fiú így szól a hír.
Drága Anyánk a Föld sír!
Tudom, Mi tettük ezt veled!







 
 
0 komment , kategória:  Sipos Julianna  
Schwartz Léda versei
  2020-11-22 18:30:34, vasárnap
 
 




SCHWARTZ LÉDA VERSEI




Ajánló Schwartz Lédáról

Link








ATARAXIA


Szellő szökken az éjszakában,
Aranycsillag fürdik fényárban,
A cickafark lágyan megremeg,
Nyugtatja melengő szívemet.
A tiszta fény a sötétségben,
A fagyott test a melegségben,
Mind-mind egyetlen úttá olvad,
S azon hoz nyugalmat a holnap.







BOSSZÚ


Tudom, hogy nem szeretsz,
Csak játék voltam neked,
Tudom, hogy nem veled
Fogok eltölteni éveket.
Tudom, hogy hiába
Minden könny és bánat,
Nem imádod testemet,
Nem csókolod a számat.

Ígérem, hogy megbánsz
Mindent, amit tettél,
Ígérem, hogy becsaplak,
Hiszen te sem szerettél.
Ígérem, hogy bőgve
Esengsz bocsánatomért,
Tönkreteszlek téged,
Bosszút állok mindenért.







BÜNTESS


Büntess meg, bánts, égess el engemet,
Marcangold szét lángoló lelkemet,
Gyilkos méreg a szó hűs ajkadon,
Mar, ahogy iszom, de én akarom.

Könyörtelen vagy, s túlzottan hideg,
Sosem becsülöd, ami a tied.
Őrjöngsz, kínzol, belém is mardosol,
A földre lökve reám taposol.

Tégy bármit, nem bánom, ha szúr, ha fáj,
Ebben a vad játékban nincs határ.
A fájdalmam jel arra, hogy még élek,
S míg élek, szeretni foglak téged.







EGY SZÓ


Fojtogatja az ajkamat egy szó,
Elszédülök, mert elragad,
Pedig negédesen egyszerű,
Nem fenséges, nem gyönyörű,
Mégis vadul villan a hangsor,
Hisz egészében szívemből árad,
S ha holdsugaras éjszakában
Kimondanám egymagában,
Remegő forróság szállna a tájra,
Fojtogatja az ajkamat egy szó.

Fojtogatja az ajkamat egy szó,
Tűzbe jövök, ha eszembe jut,
S az éjjel és a nappal hevében égve,
Minden ódon álmot összetépve
Arra gondolok, ki kellene mondani
Édesen és készakarva,
Gyönyörűn és kedvesen,
Hogyha meghallod, te kegyetlen,
Te is érezd, amit én érzek,
Fojtogatja az ajkamat egy szó.

Fojtogatja az ajkamat egy szó,
Tiszta lelkemet befeketíti ez az
Izzó, rázó, reszkető valóság,
Belülről égető forróság,
Mely káprázó csillaghullást idéz,
Bájoló gyönyört igéz,
Mely a szivárványt megszínesíti,
A kelő hajnalt fényesíti,
Kitör belőlem, mint a vulkán,
S szerelmes szemekkel, halkan suttogom:

SZERETLEK







ENGEM NEM LEHET ELHAGYNI


Ha megtiltod, hogy a szemedbe nézzek,
Szemem csak azért is szemedbe téved.

Ha elhúzod ridegen a kezedet,
Megfogom azt, s ontok belé meleget.

Ha a hidegtől rázkódik a tested,
Hozzád simulok, s megvédem a lelked.

Ha majd elűzöl engem kővel, bottal,
Visszatérek én forró, nyári csókkal.

Mikor így kiáltasz: "Gyűlöllek téged!"
Újra elbolondítom bolond szíved.







A FÖLD NAPJÁN


Tejszínhabot ring az ág,
de az illattalan szirmok
lassan elhalnak:
egy újabb élet áldozatai.

Madárkák hasítják a levegőt,
egy kósza esőcsepp
megzörrenti ablakom,
de úgy érzem én,
furcsa ez a nyugalom,

Talán elhalt a gyilkoló hang
világ és világ között,
de a történelem lapjain
a fájó emlékezés mindvégig örök...







HÍRVIVŐ


Gyöngyfekvésű csillaggal
virrasztottam át az éjszakát,
éjféli hold bólintott le rám,
s oly édesen kacsintott,
Hogy minden mosolyra nyílott,
amivel szemezett,
amivel szeretett,
minden, mit meglesett...







A KETRECBŐL


Fáj, hogy nem értesz meg,
A csak nevetsz a fejem felett,
Fáj, hogy gúnyolódsz rajtam,
A hátam mögé bújva halkan.
Hazugság ez, vagy való,
Mely kitör belőled néha?
De ha rájövök, hogy ki a csaló,
Nem leszek többé esetlen préda.
Van múltam, van jövőm,
Csak jelenem nincs.
Életem magva
Felfedetlen kincs.
Megsebzel, fáj,
De nem érdekelt az soha,
Álmaim és titkaim
Nevetségek sora.

Ketrecben tarthatsz,
Magamra hagyhatsz,
S hogyhogy nem szeretlek?
Csak csodálkozhatsz.







KETTŐS SZERELEM


Hogyan szerethet két embert egy szív?
Talán a két kamra viselkedik így?
Hogyan felezhetném ketté az énem,
Hogy mindkettő szerelmét kielégítsem?

Miért szeretem a két ellentétet,
Mért kívánok egyszerre feketét is s fehéret?
Ha tudnák, hogy a kettő közül nem dönthetek,
Megvetnének, kigúnyolnának az emberek.

Azt hiszem, az volna a gyógyír a bánatra,
Ha a szívem hirtelen kettéhasadna.
Akkor nem kellene kettős életet élnem,
És bolond sikongatások közt feleslegesen remélnem.







KIJÁTSZOTT ÉRZELMEK


Ha égnek a kijátszott érzelmek,
Káprázó fájdalmat sikítanék,
De akkor is kínoznál, te gonosz,
Ha a gyötrelmekbe belehalnék.

Feledni való emlékként élek,
De én soha már el nem feledlek,
Mert érzem én, egyszer megfojtalak,
Ha égnek a kijátszott érzelmek.







KICSIT...


Kicsit szomorú vagyok,
Kicsit csorog a könnyem,
Kicsit hiányzik
Az elmúlt szerelem.
Kicsit eszembe jut
A sok csók és gyengédség,
Kicsit elmerengek,
Mért nem maradtam a tiéd.
Kicsit jó volt
Veled lenni,
Kicsit jó volt
Szeretgetni.
Ragaszkodtál volna
Kicsit jobban,
Nem zokognék ennyit
Másnál mostan.
Ígértél volna
Boldog meséket,
Ígértem volna
Örök hűséget.
Kicsit fáj a szívem,
Mert emlékezem,
Mert Őt még egy kicsit
Most is szeretem.







A MENEKÜLŐ NYÍRFA


Nyírfa vagyok.
Földbe gyökerezett lábakkal
Állok és várok.
Ha simogatja testemet,
Tiltakoznék, de érzem én,
A forró vágy eltemet.
Menekülnék, de mire elbújnék,
Újabb szél támadna engemet,
Előled futok, s ha most nem engedsz,
Holnap akkor is elmegyek.







NAPOM VAGY


Napom vagy, s én a te sugarad,
Medrem, s én benned hűséges patak,
Felhőgomoly az egész életed,
S én belőled hulló esőcsepp,

Sír vagy? Én vagyok a keresztfád.
Te rét vagy, s én a réten a virág.
Ha te orgona vagy, én az illat,
Te a mindenség, én a csillag.

Légy fa, én leszek a leveled.
Szél vagy? Porszemként sodródom veled.
Te tavasz vagy, én rügyező élet,
Bármi vagy, árnyék kísér téged.







A NEGYEDIK SZERETŐ


"Mi ketten egyre gondolunk,
eggyé váltunk már rég,
ismerem minden rezdülésed.
Iszonyúan vágysz rám,
úgy, ahogyan rád én is...
Az érintésedre, az ölelésedre,
az édes csókodra."







NÉVTELENÜL


Az önkínzás veszélye fenyeget halkan,
Saját testedet emészted meg lassan.
Húsod téped-marod, mint egy oktalan állat,
S ha kérdőre vonnak is, csak vonod a vállad.

Jó ez így, azt hiszed, kit érdekel a sorsod,
A jövőt magad építed, s magad is rontod.
Szenvedsz, mert jólesik, élvezed az éhet,
Kacagva ébredsz, ha a fájdalmat érzed.

Tüskéken táncolsz, véresen vonaglasz,
Ha megszólítalak, már meg sem hallasz.
De eltűnsz majd, mint egy kutya, névtelenül érsz véget,
És nem hagysz magad után egyetlen emléket.










NŐ VAGYOK


Túlzottan sejtelmes, túlzottan talányos,
Férfiszemmel csalfa, kecses, kívánatos.
Olykor könnyben fuldokló bőgőmasina,
Máskor vágygerjesztő, buja, vad domina.

Tudok lágy lenni, mint a friss tavaszi szél,
S ha kell, felsértelek, akár a pengeél.
Tűzforró szerelem, vagy kegyetlen bosszú,
Érzéseim tárháza vég nélkül hosszú.

Ajkait harapdáló, csábító dáma,
Szelíd vadként öldöklő amazon lánya.
Bár bolondulsz értem, s meg is őrülsz tőlem,
Imádod, hogy nő vagyok, veszélyes nőnem.








ŐRÜLT


Dühöngő rohamod fel-alá támad,
Pirosló vércsík ostorozza hátad,
Mintha felhőkkel táncolna oly vadul.

Magadat sebezed újra,
Míg le nem taszít a porba,
Ellenséged, kit üldözöl.

Menekülni már úgysem tudsz,
Önmagad elől hiába futsz,
Magaddal ne csatázz, te őrült.







RÓZSASZÍN FALAK KÖZT


Rózsaszín falak közt
Éltem át az életem
Rózsaszín falak közt
Született pár énekem
Rózsaszín falak közt
Sok könnyem hullt énnekem
Rózsaszín falak közt
A bú táncolt énvelem

Rózsaszín falak közt
Szerettem volna szeretni
Rózsaszín falak közt
Soha nem tudtam nevetni
Rózsaszín falak közt
Emléket kellett feledni
Rózsaszín falak közt
Máshol akartam ébredni

Rózsaszín falak közt
Egy őrült szív szenvedett
Rózsaszín falak közt
Abnormitás kergetett
Rózsaszín falak közt
Lelkem fel nem engedett
Mert rózsaszín falak közt
Fekete fényt keresett







SZALADOK

Szaladok
Az éj sötétje bennem ég
Szaladok
Taposom az árnyakat
S ők felsikítanak, hogy FÁJ
Szaladok
Mozdulatlanul mozog minden
Félek
Pedig rengeteg a csillag
Világit az égen
Szaladok

Miért reszketek?
Miért szaladok?
Előled vagy
Érted rohanok?







SZENVEDÉS


Ha közel vagy,
A pokolba kívánnálak,
Ha távol,
Szívembe hasad hiányod,
Messze, messze,
De oly szorosan,
Hogy fülembe hallik suttogásod...







SZERELEM VOLT


Szerelem volt, bájos bűvölet,
Hihetetlenül édes mámor,
Szemfényvesztő, forró tűzvarázs,
Még ha át is vertél, ó, hányszor.

Szerelem volt, csábos szótenger,
Mely magába ölelve csókolt,
Szívcsata az észérvek ellen,
Míg az értelem be nem hódolt.

Szerelem volt, de gyötrelem lett,
Hazug ígéretek képlete,
Szívrepesztő, égő, maró kín,
Egy hitvány rémálom érzete.







SZEREP


Néha rám törnek a zokogás órái,
Ilyenkor savas vért könnyezem,
és fáj, nagyon fáj az életem.
Fájdalmas görccsel fekszem éjjel,
S reggel kínos mosollyal ébredek,
Mert el kell játszanom az elégedett szerepet.







SZERETEM


Szeretem,
Amikor a kezed kezemben izzad,
És a tekinteted csillogása biztat.
Ha lágyan húzod a válladra a fejem,
De tudom, nyelved nyaldosná tüzes testem.

Szeretem,
Amikor mélyen búgsz bele a fülembe,
Sejtelmes hangod beleég a szívembe.
Sistergő szavaid izzó bókok tánca,
Lángoló vágyak heves, forró románca.

Szeretem,
Amikor hajamba bújva beszippantasz,
Karjaid féltő ölelésében tartasz.
Te vagy a menstváram, drága egyetlenem,
Az életem, a végzetem, a mindenem








SZERETNÉK


Rózsaszirmok közt kacarászva
Idilli tájon hahotázva
Szeretnék vidulni
Örökké virulni
A szerelemmel táncra kapva
Incselkedve és kacérkodva
Szeretnék vidulni
Örökké virulni
Gondom és bajom elfeledve
a sós könnyeket kinevetve
Szeretnék vidulni
Örökké virulni
Bohón és bugyután viselkedve
Az életet is megszeretve
Vidulni szeretnék és virulni
De szüntelen...







ÚJ VILÁG




Egy új világot hazudok
Magam köré,
Mely se szebb, se jobb,
Mint az eredeti,
De legalább úgy rendezem be,
Ahogy én akarom.
Dolgokat hitetek el
Az emberekkel,
S ők majd kiszűrik,
Mit fogadnak el, mit nem,
Mit tartanak normálisnak,
Mit rendellenesnek,
Mi az, ami elfogadható,
Mi az, ami túl vad.
Bonyolult a lét,
Bonyolult vagyok én is,
Peregnek a percek,
Elmúlik az év is.
Változatlan a környezet,
De az elme működik,
Gyártja az új létezést,
Míg a régi felőrlődik.
Azt mondják, nem élhetek
Magam szülte álomvilágban,
A valós hiába egyszerű nekem.
Azt mondták, ne hazudjak
Olyan sokat, fogadjam el
Testreszabott életem.
Nem hallgattam rájuk,
Új világot hazudtam,
S most itt állok eltaszítva,
Megtagadva a porban.







VIHAR VAGY

Vihar vagy a szívemben, a lelkemben,
Mely magához ránt, majd durván megforgat,
Hideg hófelhő, végtelen könnyzápor,
A vágy, mit bennem senki el nem fojthat.

Bőröm alá kúszó bűnhődés vagy te,
Kínlódó rémálom, vergődő kétely,
Szégyentelen ábránd hevétől égő,
Pokoli katlan, felemésztő tégely.

Szél vagy a hajamban, tűz a szememben,
Rózsaszín pír, mely az arcomat csípi.
Vajon megérdemled-e, te önző átok,
Hogy egy törékeny nőt látsz érted sírni?











 
 
0 komment , kategória:  Schwartz Léda   
Rózsa Amarilla versei
  2020-11-21 21:00:16, szombat
 
 







RÓZSA AMARILLA VERSEI




Rózsa Amarilla ( 1993. március 24. - )







EGY HOLT MÁGUSNAK




Eltűntek a színek,
morajlik az árnyék,
a szép napok és hetek,
én az útjukba állnék.

Kifordult belőlem valami,
eluralkodik felettem a káosz,
az utazás így rám vár,
de Nélküled minden homályos.

A Napot akartam tőled,
de felégetett mindent,
a harcban így alul maradtam,
a tűz került ki győztesen.

Nem kérek elnézést,
és te se tedd soha
rosszak voltunk, de szabadok,
ha vége is ez az oka.

És most el kell engedjelek,
a világom hagyd el.
a fényed így sok volt,
megtelve minden színünkkel.







FÉLVE FEKVŐ


Érzékeim tompultan hevernek
Laminált padló erezetben.
Ott fekszem, mellettem, hasalok
Fához tapasztott füllel hallgatom
Ami bánt, idebent dobog!

Harangok zaja megremegtet,
Nyugalmam már a holtponton
sem lehet.
Beletekeredek magamba és elbújok előlem
Így fel nem égethetem
Félve színlelt szépérzék életem.







HAJNALBAN


Ott voltál te,
ott voltam én is,
távoli voltál nagyon,
de hozzám szóltál mégis.

Beszédbe elegyedtünk.
Olyan boldognak tűntél.
Tetszett az a kicsi mosoly,
tudod, ott a szád szélén.

A következő percben
már arra eszméltem,
nyelved a számban
és én élvezem.

Én jól ismerlek,
régóta figyellek,
te meg, fogadok, még
a nevemet sem jegyezted meg.

És most mégis itt vagy,
nyelvem a nyelveden,
szemembe nézel
és azt mondod: Te kellesz nekem!

Boldog vagyok, mert érzem
a hangszíned komoly.
De ha csak egy szerep,
nekem ez akkor is pokoli jó!

Ahogy az arcom felé nyúlsz,
Hirtelen fényár
Kinyitom a szemem
De csak a vekker néz vissza rám.







MONOTÓNIA


Szombati fájdalom
hasít belém másnapon,
a vasárnapokon, ez jut csak,
mégis hétfőn reggel
kelni kell, és menni kell
és tenni kell a dolgod,
mert kedden majd megint úgyis
eszedbe jut hogy pénteken még
mid volt és most már elment az is
szerdán, mert a napok csak peregnek
de te nem haladsz előre,
és mozog valami bennem,
de nem múlik, csak csökken
mint a homokórában a porszem
csütörtökre már alig élsz,
és feltevődik a kérdés,
pedig nem vagy herceg, és nem vagy dán,
majd álomba ringat a kétség
és péntekre ébredsz,
átölel egy idegen érzés,
a de ja vu vagy csak az emésztés,
mardos belül, és eltelnek a hetek,
semmi sem változik
csak minden egyre rosszabb lesz.







NEM TUDOM...

Nem tudhatom másnak mit jelent e Két szó
Kín, Gyötrelem
Nekem csak annyit:
Nem vagy velem!
Nem tudhatom, hogy más mit érez
Ha ott vagy
Nekem a boldogságom
Olyankor kimondhatatlan.
Nem tudom másnak mit jelent a Szerelem.
Azt tudom, ezt a szót csak te Jelented Nekem.
Nem tudom más, hogy gyűlöl
Én téged néha kegyetlenül.
És nem tudom miért ilyen bonyolult
De te teszed ilyenné
A lényed felőröl, szerteszét zúz
Belülről éget engem szénné.
Én nem tudom más mit adna érted.
Én semmit és bármit
Csak meghalnék ha kéred.
És nem tudom,
Hogy miért te kellesz nekem,
De ha megkérdezed, én így felelek:
Mert csak téged szeretlek!







SZIKRAFÉNY


Van az a pont
mikor az ember szíve meghasad,
körülötte minden tér, fapad
üresen áll.

Van az a pont
mikor jövőd minden reménye
sírva didereg
a múlt sírja mellett.

Van az a pont
mikor a lélegzet eláll.
Elborult égen
szikrafény kihunyás.

Majd átlépsz ezen a ponton.
És még egyet.
Minden elcsitul,
Már csak a világ remeg veled.







 
 
0 komment , kategória:  Rózsa Amarilla  
Nézd meg és büszke leszel, hogy magyar vagy!
  2020-11-20 19:30:21, péntek
 
 







NÉZD MEG ÉS BÜSZKE LESZEL, HOGY MAGYAR VAGY!


Link




Csodálatos projektbe kezdett egy csapat magyar. Saját pénzükből, nagy összefogással alkottak egy kisfilmet, amely a magyar történelmet mutatja be. Ha ezt tanítanák történelem órán, minden magyar gyerek megtudná, mi a hazaszeretet!

Elképesztő minőségű filmet készített Varga Roland és csapata. Ez a videó SEMMILYEN állami támogatást nem kapott, most keresnek szponzorokat a folytatáshoz.

2015-ben született meg a magyar történelem 1100 évét bemutató kisfilm.

A teljes 14,5 perces kisfilm Budapesten a Mátyás templom melletti Szent Mihály kápolnában, és az Egri Várban is megtekinthető, ráadásul több nyelven, anyanyelvi szinkron hanggal. Emellett vidéki helyszínekre, fesztiválokra bérelhető egy 3D-s vetítő autó, amelyben szintén meg lehet nézni a filmet. Tavaly már a diósgyőri Várban is láthattuk és láttuk az egyik horvátországi utunk során, DURDEVEC-on /SZENTGYÖRGYVÁR/, a 15. századi Öreg várban, ami az egyik legősibb és legismertebb fennmaradt erősség a Dráva és a Száva között. A török támadások idején a vár egész környéke elnéptelenedett, csak maga a vár állt ellen a török támadásainak, és 1522-ben egy 1500 fős maroknyi sereg megállásra kényszerítette a 30-ezres török ostromlókat. A hagyomány szerint miután a védők kifogytak az élelemből utolsó csirkéiket cselből a törökre lőtték ki, akik látva a védők ilyen bőségét, elvonultak a vár alól. Ettől fogva a szentgyörgyieket csak csirkéseknek (azaz horvátul picoki-aknak) nevezték.


Watch the full 3D Hungarian history timetravel in our cinemas - Magyar Történelem

Link



Az ötletgazda, Varga Roland elmondta, hogy közel 50 ember dolgozott a filmen 2 éven keresztül, programozóktól történészekig. Már első 12,5 perces filmjükkel, a Budai Vár történetének bemutatásával is egy látványos, a turisták számára is érdekes film megalkotása volt a céljuk. Ennek pozitív volt a fogadtatása, viszont csak a Budai Várban volt értelme vetíteni, így jött az ötlet a folytatásra. A teljes magyar történelem feldolgozása már komolyabb feladat volt, mind történelmileg, mind technikailag. Bonyolult csatajeleneteket és történelmi helyszíneket kellett életre keltenie a csapatnak.

A technikai munka számítógépen zajlik. Modellezéssel kezdődik, majd a 3 dimenziós alapokat "felöltöztetik", vagyis textúrát kapnak. Ezután megtervezik a kameramozgásokat, mint egy valódi filmforgatáson. Végül pedig bonyolult matematikai algoritmusokkal kiszámoltatják az egyes képkockákat.

A csapat hosszú távú terve, hogy 3-4 éves fejlesztő munka után másfél órás, egész estés filmmé bővítsék ezt a 14,5 percet, hiszen lenne még mit mutatni.

Sajnos mind a mai napig erre még nem került sor!


History of Hungary Film HD - Magyarország történelme

Link



Homeland - Trailer of 'Hungarian History 3D'

Link



A videó, ami után büszke leszel arra, hogy magyar vagy
/Egy csodálatos ajándék Ben Dunlaptól, aki 2007-ben mesélt a TED-en rólunk, magyarokról, és arról, hogy mit tanulhat meg tőlünk a világ./

Link













 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Egy nagy kaland az élet II. rész
  2020-11-18 18:30:44, szerda
 
 













EGY NAGY KALAND AZ ÉLET II.




RÁKOSI JÁNOS 1911 - 1987




A magyar könnyűzene legjobb dalszöveg irói közül kiemelkedik Rákosi János, akinek dalait már Kalmár Pál, Karády Katalin, Putnoki Gábor, majd később Németh Lehel, Vámosi János, Ákos Stefi, Hollós Ilona, Sárosi Katalin, Mikes Éva, Kovács Erzsi, Ambrus Kyri, Szécsi Pál, Zalatnay Sarolta, Korda György és persze folytathatnám a sort még sokáig. Dalszövegeiben kóstolót kapunk az akkori bohókás, könnyed zenei repertoárból. Érdemes a szövegét figyelni, ,,nagy" dolgokról nem beszélnek: szerelem, boldogság, valódi mindennapok, igazán egyszerű történetek, ettől lesz még nagyszerűbb a dolog, az ember könnyen befogadja a sztorit, akár át is élt hasonlókat. Sokukat ma is képesek elvarázsolni.

A szakma szerint egy rossz dalszöveg elronthatja a jó zenét, de akár jobbá is tehet egy közepes dalt, ha tényleg nagyon jó az a szöveg.

Rákosi János fantasztikus, a mai napig is nagyon népszerű szövegeket írt. Az élet nagy dolgait nagy érzéssel, átéléssel vetette papírra.


I. rész ITT





Link




II. BEFEJEZŐ RÉSZ









MA ESTE NEM GONDOLTAM RÁD (Záray Márta, Vámosi János, )


Ma este nem gondoltam rád,
először történt évek óta.
El tudtam feledni azt,
hogy szeretlek én.
Ma este nem gondoltam rád,
ma pezsgőt ittam, szólt a nóta,
és boldog volt néhány percig
szívem, szegény.

Tudom, hogy holnap,
mikor felébredek,
rád gondolok.
A mámor elszáll,
mikor eszembe jutsz,
csak sírni tudok.

Ma este nem gondoltam rád,
először történt évek óta.
Magamra hagyott a bánat,
nem fáj a szívem utánad.
El fogom feledni azt,
hogy szeretlek én.







MAGA MEG A MAGA HÚGA (Rátonyi Róbert)


Maga meg a maga húga
csupa, csupa, csupa, csupa báj.
Nincs Pesten még két ily
csuda, csuda, csuda, csuda, csuda lány.
Maga vagy a maga húga?
Eldönteni, jaj, milyen nehéz!
Szívem megdobban, ha maga
vagy a húga a szemembe néz.
A maga haja barna, a húga haja bronz,
a maga szeme éget, a húga szem vonz.
De nehéz eme eset:
Maga meg a maga húga
csupa, csupa, csupa, csupa báj.
Nincs Pesten még két ily
csuda, csuda, csuda, csuda, csuda lány.

Pista a nevem, baj van idebenn,
szívem forró lángban ég.
Szerelmes vagyok két lányba,
egy csudaszép testvérpárba,
ha látom őket, így dalolok én:

Maga meg a maga húga...
...csuda, csuda, csuda, csuda, csuda lány.

Édes kicsi lány mind a két zsivány,
dönteni nem is tudok én.
Mindkettő csudára édes,
a szívük csodára képes.
Ha látom őket, így dalolok én:

Maga meg a maga húga...
...csuda, csuda, csuda, csuda, csuda lány.
De csuda lány!







MANDULAVIRÁG (Putnoki Gábor)


A mandulavirág szétszórta illatát.
A fák között a szél nekünk
a boldogságról mesélt.
Ott égett szemeden az első szerelem,
én azt hittem, szíved
örökké együtt lesz majd velem.
Azóta sokszor nyíltak már
kinn a mandulafák,
én árván vétkezem,
mert nem vagy már velem.
A mandulavirág szétszórta illatát.
Így tavasz idején te jöttél
álmaimban felém.
Ha zöldellnek tavasszal a fák,
és kinyílik sok száz virág,
oly mosolygós, vidám a világ,
kacag száz rózsa ág.
Egy édes emlékem
van erről énnekem.

Azóta sokszor nyíltak már
kinn a mandulafák,
én árván vétkezem,
mert nem vagy már velem.
A mandulavirág szétszórta illatát.
Így tavasz idején te jöttél
álmaimban felém.




-


MÁJUS VOLT (Szenes Iván)


Az első csókunk történetét nem felejtem el,
Mert ha visszagondolok, most is nevetnem kell.

Május volt, fenn mosolygott ránk a fényes hold,
És a nagymama elbóbiskolt.
Mikor először fogtam én a két kezed.
De jó is volt.
Felhők mögé bújt a huncut hold,
Mert a nagymama csak bóbiskolt.
Bátrabb lettem és karom beléd karolt.
Aztán már nem figyeltem fent a holdat,
Lent a nagymamát .
Ajkammal lassan hozzád értem,
Éreztem én forró szád.
Május volt, nagymama már rég nem bóbiskolt,
Mindent látott, de oly édes volt,
Nevetett csak rajtunk és egy szót sem szólt.







MÁRIS HIÁNYZOL NÉKEM (Breitner János)


Még az árnyékod látom,
még a lépteid hallom,
még az illatod érzem,
máris hiányzol nékem.

Még egy perce sincs, drágám,
számon égett a szád,
és most itt állok árván,
féltve gondolok rád.

Hozzád száll minden álmom,
már a holnapot várom,
mikor majd újra százszor
csókod éghet a számon.

Egyszer eljön az óra:
Többé nem válunk el.
Szívem dobban e szóra,
mindig enyém leszel.

Hozzád száll minden álmom,
már a holnapot várom,
mikor majd újra százszor
csókod éghet a számon.

Egyszer eljön az óra:
Többé nem válunk el.
Szívem dobban e szóra,
mindig enyém leszel.
Mindig velem leszel,
csak az enyém leszel,
csak az enyém leszel...










MÉG NÉHÁNY PERC (Németh Lehel, Máté Péter)


Még néhány perc és éjfélt üt az óra,
most fáradtan, lassan hazamegyek.
Az első nap ma hosszú évek óta,
hogy nem voltam én veled.
Te nem tudod, mit éreztél ma este,
az én szívem majdnem beleszakadt.
Mert mindenütt a két szemed kereste,
de hiába, árva maradt.
Úgy fájt, hogy meg kellett néha állnom,
és azt hittem, nincs tovább.
Még sohasem éltem én át
ily szomorú éjszakát.
Csak néhány perc és éjfélt üt az óra,
elindulok lassan hazafelé,
és félve várom, mit hoz majd a holnap,
míg elalszom hajnal felé.







MÉG NEM BIZTOS, DE LEHET (Balázs Boglárka)


Még nem biztos, de lehet,
egy kicsit odaleszek,
ha mással látlak én.
Hogy ne rohanjak oda,
csak az lehet az oka,
ezt régen sejtem én:
Hogy a hűség, hú-ú-ú-ú-ú!
Én lefogadom, nem sejted,
mire való nálad, nincs ilyen szó.

Egyik nap ezzel jársz,
másik nap mással jársz,
harmadnap mást találsz,
ezt a tempót hogy bírod ki, mondd!

Még nem biztos, de lehet,
hogy szakítok is veled,
ha mással látlak én.
De nem rohanok oda,
mert nem bántalak soha,
ezt így fogadtam én.
Hisz a hűség, hú-ú-ú-ú-ú!
A szótáradból hiányzik,
lefogadom, nálad nincs ilyen szó.

Egyik nap ezzel jársz,...
...lefogadom, nálad nincs ilyen szó.










MINDEN ÉJSZAKÁN (Kalmár Pál)


Minden éjszakán azért imádkozom,
hogy te visszatérj egy őszi alkonyon.
Hadd legyen nekem még egy boldog ünnepem!

Hogyha visszajössz szerelmes szívemért,
én az életem elölről kezdeném,
minden bánatom könnyen elfelejteném.

Egyszer nekem is juthat az életből
egy kis boldogság,
és egyszer velem is tehetne az élet
valami boldog csodát!

Minden éjszakán azért imádkozom,
hogy te visszatérj egy őszi alkonyon.
Hadd legyen nekem még egy boldog ünnepem!

Minden éjszakán azért imádkozom,
hogy te visszatérj egy őszi alkonyon.
Hadd legyen nekem még egy boldog ünnepem!







MINDEN ESTE AZZAL ALSZOM EL (Ákos Stefi)


Minden este azzal alszom el,
hogy holnap búcsúzunk végleg,
s másnap reggel arra ébredek,
hogy mégis szeretlek téged.
Délben árva szívem úgy fáj,
hétkor érted rohanok már.
Minden este azzal alszom el,
hogy holnap ilyenkor
örökre búcsúzunk,
reggel üzennék teérted már.







MINDENT MEGÉR (Kovács Erzsi)


Mindent megér nekem egy pillantásod,
Mindent megér egy rejtett mosolygásod.
Csak hallanád a szívem dobogását,
Megéreznéd, hogy életem tiéd.

Rád nézek és a szemem könnybe lábad,
E könny, szívem, a boldogság, nem bánat.
Mindent megér, ha két szemedbe nézek,
Mert abból látom azt, hogy én boldog leszek.

Mindent megér nekem egy pillantásod,...
...Mert abból látom azt, hogy én boldog leszek.







MIT TUDOM ÉN (Németh Lehel)


Mit tudom én,
van-e szív még a szíve helyén?
Van-e álma, vagy mit tudom én,
csak a tűzzel játszik?

Mit tudom én,
mit ígér ez a tűz a szemén?
Hogyha csókot ad, mit tudom én,
ad-e őszintén?

Hiszen úgy nem szereti senki,
ahogy én szeretem.
Tudja, hogy csak maga jelenti
a szerelmet nekem?

Mit tudom én,
van-e szív még a szíve helyén?
Ma még csókol, de holnapután
nem gondol többé rám.

Hiszen úgy nem szereti senki,
ahogy én szeretem.
Tudja, hogy csak maga jelenti
a szerelmet nekem?

De mit tudom én,
van-e szív még a szíve helyén?
Ma még csókol, de holnapután
nem gondol többé rám.







MOSOLYOGJON MÁR, KARTÁRSNŐ (Kazal László)


Mosolyogjon már, kartársnő,
hogy így néz rám, elképesztő!
Nem bántottam sohase magát,
hiszen első ízben lát.
Ideges, kedves kartársnő?
A sok munkától, rettentő.
Ennyi dolgom nekem is akad,
mégse vágok arcokat.
Miért oly mérges rám?
Legyen egy kissé vidám!
Így csinosabb is lett,
mosolyogva sokkal szebb.
Tudom, ezt kedves kartársnő,
itt megbeszélni nincs idő.
Megvárom majd este itt magát,
s ezután minden nap lát.

Mosolyogjon már, kartársnő,...
...s ezután minden nap lát.
Ezután minden nap lát.







MOST LÁTOM CSAK, MENNYIRE SZERETLEK (Kelly Anna)


Most látom csak, mennyire szeretlek,
most, mikor mindennek már vége.
Megbántam, de késő,
veled soha többé nem találkozom.
Könnyes szemmel nézem a levelet,
halkan, hogy peregnek az arcon.
Eltemetnek mindent,
én maradok itt csak és a bánatom.
Én nem tudtam, hogy nélküled a szívem
boldog sohase lehet.
Csak akkor vettem észre,
amikor már minden, minden elveszett.
Most látom csak, mennyire szeretlek,
most, mikor mindennek már vége.
Megbántam, de késő,
tudom, hogy már boldog
sohase leszek.

Most látom csak, mennyire szeretlek,
most, mikor mindennek már vége.
Megbántam, de késő,
tudom, hogy már boldog
sohase leszek.







MOST MÁR OLYAN MINDEGY (Dékány Sarolta)


Most már olyan mindegy,
úgyis tudom, elmegy.
Hát csak menjen, én nem harcolok.
Nem baj, ha már így van,
menjünk tovább vígan,
hisz elvégre nem oly nagy dolog.

[:Nem ez az első szakítás,
ki fogom bírni, ahogy más.
Minden csoda három napig tart.
Ma még, bevallom, kicsit fáj,
de tudom, holnap jobb lesz már,
holnapután elfelejtem majd.
Jön egy új szerelem,
vele már úgyis túl sok a baj!

Most már olyan mindegy,
úgyis tudom, elmegy.
Nem hiszem, hogy visszatarthatom.
Tovább ne gyötörjön,
azt, hogy visszajöjjön,
olyan nagyon én sem akarom.:]

Holnapután elfelejtem majd,
ó-ó-ó-ó, minden csoda három napig tart,
ó-ó-ó-ó, minden csoda három napig tart.







NAPTÁR (Poór Péter)


Januárban átkoztam az életet,
hogy én mindig egymagamban élhetek.
Februárban már agyamra ment a bús magány,
márciusban rájöttem, hogy kell egy lány.
Áprilisban láttam én meg őt, igen,
májusban már együtt kószált énvelem.
Júniusban strandra mentünk,
szerelemtől szédelegtünk,
látni se kívánt rajtam kívül mást.
Júliusban, augusztusban féltékenykedett,
szeptemberben néhányszor nagy cirkuszt rendezett.
Októberben meguntam, novemberben még jobban,
decemberben talált mást, és én lekoptam.
Januárban áldottam az életet,
hogy én újra egymagamban élhetek.
Néhány hónap kell még nekem,
tudom, amíg kipihenem,
és az egészet újra kezdhetem.

Januárban átkoztam az életet,...
...és az egészet újra kezdhetem.










NE HARAGUDJ RÁM (Betli duó)


Ne haragudj rám ha néha megbántlak én
Bocsáss meg nékem a könnyekért
Hisz úgy szeretlek én mint még senkit talán
Ha hívnál mennék rohannék tán

Refr.:
Az élet olyan nehéz
Ha nem vagy mellettem
Emlékeim sosem felejtem
Jöjj vissza hát maradj itt nálam örökre.

Az én életem nélküled semmit nem ér
Bocsáss meg nékem a könnyekért
Ha látom már sírásra gördül a szád
Rohanva mennék vissza hozzád

Refr.:
Az élet olyan nehéz...

Az én életem nélküled...

Vissza hozzád










NE VEDD FEL AZ ÚJ RUHÁD (Lantos Olivér)


Eljött hát mégis ez a nap, drágám, utolsó találkozásunk.
Előttem állsz, de gondolatod máshol jár, kedvesem.
Járjunk be mindent, ahová minket odafűz nagy boldogságunk.
Hadd higgyem azt, hogy most kezdjük el, először vagy velem.

Ne vedd fel az új ruhád, szívem,
jöjj ma este még a régiben!
Nem divatos már, tudom, kissé kopott.
Olyan, mint az én szívem,
s te mindkettőt unod.
Nékem jól vagy így a régiben,
ebben voltál boldog énvelem.
Holnap este már az új szerelmed vár terád,
annak vedd fel majd az új ruhád!

Nékem jól vagy így a régiben,
ebben voltál boldog énvelem.
Holnap este már az új szerelmed vár terád,
annak vedd fel majd az új ruhád!







NEKEM SE TANÍTOTTA SENKI SEM (Cherry Pink and Apple Blossom White) (Komár László)


Nekem se tanította senki sem,
és mégis jól megy, nem vitás.
Én gyorsan lekopogom, azt hiszem,
ez így szokás.
Magát se féltem, ahogy nézem én,
maga is tudja már talán,
meglátszik, higgye el a két szemén,
tagadni kár!

Ne kérdje, hogy mi lehet,
amiről beszélgetek,
biztosan sejti kegyed,
hisz nem oly csacsi gyerek.
Egy kicsit segíthetek,
bár máshogy nem is lehet,
hogy amin jár az eszem:
a szerelem.:]

Amire nem tanított senki sem,
és mégis jól megy, nem vitás.
Én gyorsan lekopogom, azt hiszem,
ez így szokás.
Ha gyorsan lekopogom, azt hiszem,
ez így szokás.







NEKEM SOK BUTA HOBBIM VAN (Fekete Éva)


Nékem sok buta hobbim van,
lepkét gyűjtök egy dobozban.
Másik fura mániám:
arabul megtanultam.

Mindez bajt sose jelentett,
ám most, jaj, szívem remeghet,
újabb vesszőparipám:
az, hogy téged szeretlek.

Ezt jól tudom, megúszni nem fogom.
Az eszem folyton nálad jár.
Már érzem én, a lepkegyűjtemény
ehhez csak játék volt csupán.

Nékem sok buta hobbim van,
mellé még ezt is kifogtam,
itt már vita se lehet:
hobbim az, hogy szeretlek.

Nem volt nálam sohase gond a szívem,
nem bántotta sohase még szerelem.
Jöttek-mentek partnerek,
így töltöttem éveket,
mindegyik csak egy pajtás volt nekem.

Nekem sok buta hobbim van...







NEM HÍRES JAZZ ÉNEKES (Ambrus Kyri & Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar )


Bár nem híres jazz-énekes,
nem futballista, ki a nőkre végzetes,
de annyi baj, nem érdekes,
nekem csak ő kell!

Hogy szép, arról szó nem lehet,
hisz nem mindenkit festőművész tervezett,
de stramm legény, és férjnek én
csak őt szeretném.

Göndör a haja, bársony a szava,
s olyan vidám a mosolya,
én úgy szeretem, másé a szívem,
nem is lehet soha, soha.

Bár nem híres jazz-énekes,
nem futballista, ki a nőkre végzetes,
de annyi baj, nem érdekes,
nekem csak ő kell.

Nekem csak ő kell.
Meglátni őt, és megszeretni egy perc alatt.
Azt hittem én, ilyesmit elhinni nem szabad.
S most azt hiszem, átéltem én is e nagy csodát,
így tehát elhiszem, szívem tanú rá.

Bár nem híres jazz-énekes,
nem futballista, ki a nőkre végzetes,
de annyi baj, nem érdekes,
nekem csak ő kell.
Nekem csak ő kell.













NEM MONDHATOM EL (Korda György, Lantos Olivér, Máté Péter, Poór Péter)


Nem mondhatom el senkinek, hogy merre járok,
hogy sírva hol bolyongok én éjfél után.
Nem mondhatom el, félek, kinevetnek érte,
úgy tudják, átmúlatom én az éjszakát.

A hírem, hogy ez a bohém nem tud szeretni,
A pezsgő folyik, mint a víz az asztalán.
Ki hinné, hogy ez a bolond titokban minden éjszakán
Órákig néz egy kis ablakot, mert néha téged ott elsuhanni lát.

Nem mondhatom el senkinek, hogy merre járok,
hogy sírva hol bolyongok én éjfél után.
Nem mondhatom el, félek, kinevetnek érte,
higgyék, hogy átmúlatom én az éjszakát.







NÉMA CIMBORÁM (Korda György)


Néma cimborám, te vén holdvilág,
láttam, megfigyelted jól azt a lányt,
kit velem ma este elkísértél.
Kérlek én, nagyon vigyázz reá.

Néma holdvilág, te hű cimborám,
nézz be minden éjszakán ablakán.
Rólam mondj mesét, ha alszik már,
s te csendben menj tovább
és kívánj helyettem jó éjszakát.

Néma cimborám, te vén holdvilág,
láttam, megfigyelted jól azt a lányt,
kit velem ma este elkísértél.
Kérlek én, nagyon vigyázz reá.

Néma holdvilág, te hű cimborám
nézz be minden éjszakán ablakán.
Rólam mondj mesét, ha alszik már,
s te csendben menj tovább
és kívánj helyettem jó éjszakát.

Jó éjszakát, jó éjszakát,
aludj csak szép szerelmem,
álmodjál tovább.
Jó éjszakát, jó éjszakát!







NYÁRON SZÉP AZ ÉLET (Keméndi András)


Nyáron szép az élet Tihanyban.
Oly kék a Balaton!
Repül a csónakom a habokon,
és rólad álmodozom.
Halkan zene szól a Motelben,
véle dalol a szél.
Vidáman táncolunk, s ha jön az őr,
a csóktól senki se fél.
És kiáltom a visszhangnak,
hogy szeretem, ó, halihó!
Lám, visszaszól a visszhang nékem:
Szeressed ó, hahó, csak ez a jó!
Nyáron szép az élet Tihanyban.
Oly kék a Balaton!
Repül a csónakom a habokon,
a hullámtarajokon tündér Balatonon.

Minden évben nyaranta
elutazom Tihanyba.
Ezernyi gondom ott elvetem,
vígan élem életem.

És kiáltom a visszhangnak,
hogy szeretem, ó, halihó!
Lám, visszaszól a visszhang nékem:
Szeressed ó, hahó, csak ez a jó!
Nyáron szép az élet Tihanyban.
Oly szép a Balaton!
Repül a csónakom a habokon,
a hullámtarajokon tündér Balatonon.







OLY SZÉP A PESTI UTCA TAVASSZAL(Breitner János)


Oly szép a pesti utca tavasszal,
víg táncot jár a napsugár,
és egy csinos lány siet az utcán,
szeme úgy ég, az arca oly vidám.
Baj van, ha belenéz a szemedbe,
egy perc és szerelmes leszel.
Sietsz utána, ha kell Budára,
s minden másról megfeledkezel.
Éjjel már csak róla álmodozol,
százszor kimondod a nevét,
és úgy érzed, senki nem komponált
még ily csodálatos zenét.
Jaj, Pesten a tavasz de veszélyes,
mert mire véget ér a nyár,
abba biztos lehetsz, barátom,
hogy megkéred majd a kezét,
és az utcán jövő tavasszal
már együtt sétál férj és feleség.

Oly szép a pesti utca tavasszal,...
...már együtt sétál férj és feleség.







PAPÍRHAJÓ (Poór Péter)


Állok a parton s kezemben tartom
utolsó leveledet.
Egyetlen emlék,amivel én még
nem tudom, mit is tegyek.
El kéne tépnem,nincs erőm, érzem.
Sajnálom, nem is teszem.
Legyen belőle papírhajó és útjára elengedem!

Kis papírhajó, lebeg a vízen,
forgatja a szél, viszi sebesen.
Sok hazugság, Isten veled!
Vigye el a víz, hazug leveled!

Azt írtad nékem, nem is rég:Örökké szeretsz!
S nem tudom azt se már,hol lehetsz?
Elmossa a víz, majd a betűket,
s elfelejtem én a te nevedet.
Sok hazugság, Isten veled!
Tovarohanó kis papírhajó,
kis papírhajó, kis papírhajó.







PAR AVION (Ákos Stefi)


Par avion, par avion.
Megírom neked, hogy szeretlek én.
Par avion, par avion.
Jöjj vissza, szerelmed, úgy várlak én!
Hisz te sem vagy boldog nélkülem,
én úgy várlak hű szerelmesem.
Par avion, par avion.
Írd meg, hogy jössz már a gyorsvonaton!

Par avion, par avion.
Megírom neked, hogy szeretlek én.
Par avion, par avion.
Jöjj vissza, szerelmed, úgy várlak én!
Hisz te sem vagy boldog nélkülem,
én úgy várlak hű szerelmesem.
Par avion, par avion.
Írd meg, hogy jössz már a gyorsvonaton!
Par avion, par avion.
Írd meg, hogy várjak rád a pályaudvaron!







PECHES NŐ A SÁRI (Lantos Olivér)


Peches nő a Sári, hogy a divat
a hosszú szoknya lett,
Pedig már egyszer ezért
Sári, szegény, tudjuk, rosszul lett.
Peches nő, mert neki a rövid
sokkal jobban áll.
A lába most is remeg, ámbár lehet,
nem kislány ma már.
A Váci utcán nájlon harisnyában,
hogyha végigtipeg,
egészen biztos az, hogy nyomában
ezer éhes férfi lót-fut, liheg.
Peches nő Sári, hogy a divat
a hosszú szoknya lett,
mert hogyha ezt felveszi, vége neki,
többé őt a férfinép már észre sem veszi.

Már Harmath Imre rég megírta
azt a nagy tragédiát,
mely ifjú lány korában érte Sárikát.
Most újra róla szól a nóta,
bánata oly nagy,
mivel a hosszú szoknya
lett megint az új divat.

Peches nő a Sári, hogy a divat...
...többé őt a férfinép már észre sem veszi.







SÜRGETNI NEM HAGYOM MAGAM (Kovács Erzsi)


Tudom, hogy szeretnél már egy csókot adni,
és nekem ez ellen nincs is szavam.
Ígérem neked, hogy tőlem is fogsz kapni,
de sürgetni nem hagyom magam.

Tudom, hogy szeretnél átölelni lágyan,
és nekem ez ellen nincs is szavam.
Bevallom, nekem is ugyanez a vágyam,
de sürgetni nem hagyom magam.

Mindenre eljön az idő,
hát kérek szépen egy kis türelmet!
Nem árt, ha vársz kicsit a csókra,
majd meglátod, annál szebb és édesebb.

Tudom, hogy szeretnél már egy csókot adni,
és nekem ez ellen nincs is szavam.
Ígérem neked, hogy tőlem is fogsz kapni,
de sürgetni nem hagyom magam.

Tudom, hogy szeretnél már egy csókot adni,
és nekem ez ellen nincs is szavam.
Ígérem neked, hogy tőlem is fogsz kapni,
de sürgetni nem hagyom magam.

Tudom, hogy szeretnél átölelni lágyan,
és nekem ez ellen nincs is szavam.
Bevallom, nekem is ugyanez a vágyam,
de sürgetni nem hagyom magam.

Mindenre eljön az idő,
hát kérek szépen egy kis türelmet!
Nem árt, ha vársz kicsit a csókra,
majd meglátod, annál szebb és édesebb.

Tudom, hogy szeretnél már egy csókot adni,
és nekem ez ellen nincs is szavam.
Ígérem neked, hogy tőlem is fogsz kapni,
de sürgetni nem hagyom magam,
de sürgetni nem hagyom magam.










A SZÁJA MEGGYPIROS (Korda György)


A szája meggypiros,
az orra kis fitos,
és gyakran szemtelen,
gonosz is énvelem.
Pajkos és szertelen,
de ezzel együtt tetszik énnekem.
Magamban forgószélnek hívom,
mosolygok mindenen.

Egy kicsit angyal is,
de közben ördög is,
a kedve oly hamis,
akár az április.
Egy kicsit szertelen,
de ezzel együtt tetszik énnekem.
Unalmas nem lesz soha, érzem,
vele az életem.

Régen ismerem,
mégsem ismerem,
semmiségeken
összevész velem.
Mint a rózsa,
megszúr néha,
de aztán megbocsájt,
s kibékül hirtelen.

A szája meggypiros,
az orra kis fitos,
és gyakran szemtelen,
gonosz is énvelem.
Percekig rám se néz,
de aztán édes a kibékülés,
és egyben mégis egyetértünk,
szeretjük egymást. Kész!

Régen ismerem,
mégsem ismerem,
semmiségeken
összevész velem.
Mint a rózsa,
megszúr néha,
de aztán megbocsájt,
s kibékül hirtelen.

A szája meggypiros,
az orra kis fitos,
és gyakran szemtelen,
gonosz is énvelem.
Percekig rám se néz,
de aztán édes a kibékülés,
és egyben mégis egyetértünk,
szeretjük egymást. Kész!







SZÁZ FÜSTKARIKA SZÁLL (Mezei Mária)


Száz füstkarika száll és két kicsi pohár
még feldöntve hever a zongorán.
És végig a szobán halk illatfelhő jár,
egy perccel azelőtt még itt voltál.

Ma volt a búcsúzás,
ma mindennek vége,
holnapra más vár rád.
Egy fájó könny fut végig az arcomon,
megáll a kottalapon,
ez volt a búcsúdalom.

Száz füstkarika száll és két kicsi pohár...
Más semmi se maradt, úgy fáj.

Ma volt a búcsúzás,
ma mindennek vége,
holnapra más vár rád.
Egy fájó könny fut végig az arcomon,
megáll a kottalapon,
ez volt a búcsúdalom.

Száz füstkarika száll és két kicsi pohár...
Más semmi se maradt, úgy fáj.







TAPSOLJ VELEM (Ambrus Kyri


Tapsolj velem
Most csak ez az ami kell nekem
Tapsolj velem
Úgy, hogy zengjen az egész terem
Szeretem a dobok ritmusát
A jazz gitárt, a zongorát
Egy szóval...
Úgy szeretem a muzsikát!

Tapsolj velem
Úgy, hogy ritmusában tűz legyen
Tapsolj velem
És e ritmus összefűz velem
Ez a jó, igazi hangulat
De elszalad egy perc alatt
Ha némán, mozdulatlan tovább vársz

Gyerünk hát, üsd össze gyorsan a tenyered
És most a gondjaid felejtsd el
Bánatod zavard el
Űzz ki az életedből minden rosszat
Éljen a dal, meg a szerelem
Felírom néked a receptjét
Fújd velem a leckét
Ugye tudod még?

Tapsolj velem
Most csak ez az ami kell nekem
Tapsolj velem
Úgy hogy zengjen az egész terem
Ez a dal teveled összefűz
Bajt, gondot űz, mert csupa tűz
Hát tapsolj, tapsolj velem!

Tapsolj velem
Most csak ez az ami kell nekem
Tapsolj velem
Úgy, hogy zengjen az egész terem
Ez a dal teveled összefűz
Bajt, gondot űz, mert csupa tűz
Hát tapsolj, tapsolj velem!

Velem, velem, velem
Velem, velem, velem







TE VAGY NÉKEM AZ AZ ASSZONY (Zámbó Jimmy)


Te vagy nékem az az asszony akitől a boldogságot kaptam
Mégis te vagy az az asszony akinek én oly' keveset adtam
Te vagy az a fénylő csillag amely mindig fent ragyog az égen,
Amelyik ha eltévedek megmutatja a jó utat nékem

Te vagy aki otthon sírtál én meg máshol a világom éltem
Tudtam azt, hogy egy jó szavam elég lesz, hogy megbocsásd e vétkem
Lehajtom most a fejemet, szeretném ha meg is szidnál engem
Olyan asszony vagy te nékem, amilyet én meg sem érdemeltem

Lehajtom most a fejemet, szeretném ha meg is szidnál engem
Olyan asszony vagy te nékem, amilyet én meg sem érdemeltem







TÉGED VÁRLAK (Hollós Ilona, Sárosi Katalin, Poór Péter)


Téged várlak átvirrasztott éjjeleken,
Úgy kószál képzeletem,
Miként a tavaszi szél suhan a fákon át.
Eltűnődöm elhibázott életemen,
S töprengek szerelmesen,
Miképpen küldjem feléd szívemnek sóhaját.

Ha meghallanád valahol tán
Panaszos ajkam hívó szavát,
Elhozná még a régi vágy,
A boldog múlt dalát.

Téged várlak átvirrasztott éjjeleken,
Úgy kószál képzeletem,
És érzem, hívogató szavam majd rádtalál.

Ha meghallanád valahol tán...







TICO TICO (AHOL A BANÁN NŐ) (Vadas Zsuzsa)


Ahol a banán nő, lakott egy csodás nő,
A kis Tico tetőtől-talpig fekete,
Tico még egész nap mindenen kacaghat,
Mert neki senkiért se dobog a szíve.
De egy szép napocskán, kikötött hajóján,
Tico előtt egy sápadt arcú tengerész,
Ki látott ilyet még? Hol él a fehér nép?
Kíváncsi kis Tico és a hajóra lép.
A tengerész elhozta Ticot Budapestre,
S Ticoból dizőz lett egy híres pesti dzsesszbe'.
Persze, hogy sikere volt, és ahol Tico dalolt,
Ott minden este biztos telve volt a bolt.
S Tico, hogy ezt a roppant nagy sikerét látta,
Titokban leutazott néha Afrikába,
S mert Pesten ritkán láthat ilyesmit a nép,
Hozott magával egy tucat feketét.

A tengerész elhozta Ticot Budapestre,
S Ticoból dizőz lett egy híres pesti dzsesszbe'.
Persze, hogy sikere volt, és ahol Tico dalolt,
Ott minden este biztos tömve volt a bolt.
S Tico, hogy ezt a roppant nagy sikerét látta,
Titokban leutazott néha Afrikába,
S mert Pesten ritkán láthat ilyesmit a nép,
Hát hozott magával egy tucat feketét.

Mivel az irigység divatos betegség
és Pesten feketézni tovább nem lehet
Így aztán a fehérnép kimondta a törvényt
Hogy Pesten dizőzlány tovább nem lehet
Tico nem vacillált és csendben tovább állt
Elege lett a sápadt tengerészekből
Mivel itt ez a fő: hogy ő is csak egy nő
A boldogság a fontos, üsse meg a kő!










16 ÉVES VOLT ÉS SZŐKE (Kapitány Anni, Lantos Olivér, Ambrus Kyri, Katona Klári)


Májusban, hogyha kinn ragyog az ég,
nem csoda, hogyha a lány szíve ég.
Ha nyílnak kinn az orgonák, sok virág,
unja már az iskolát.

Tizenhat éves volt és szőke,
a hatodik á-ba járt,
és kapott a névnapjára
egy fekete zongorát,
és a tanár úr, huszonöt éves,
aki Jucikáékhoz járt
egész nap csak skálázgatta,
umtatta, de umtatta,
Jucit már a skála
szörnyen untatta, de untatta.
Egész más volt, ami őt most
izgatta, de izgatta.
Egyszer aztán a két kezét
megfogta ez a tanár úr,
és egy szót sem szólt,
csak megcsókolta,
elnémult a zongorán a húr.

Tizenhat éves volt és szőke,
a hatodik á-ba járt,
és nem nagyon szerette
a fekete zongorát.
De most azóta, ha jön az óra,
Juci imádja, mert a tanárja
csak azt kívánja, legyen szünet már
végre azon a zongorán!

Egész nap csak skálázgatta,
umtatta, de umtatta,
Jucit már a skála
szörnyen untatta, de untatta.
Egész más volt, ami őt most
izgatta, de izgatta.
Egyszer aztán a két kezét
megfogta ez a tanár úr,
és egy szót sem szólt,
csak megcsókolta,
elnémult a zongorán a húr.

Tizenhat éves volt és szőke,
a hatodik á-ba járt,
és nem nagyon szerette
a fekete zongorát.
De most azóta, ha jön az óra,
Juci imádja, mert a tanárja
csak azt kívánja, legyen szünet már
végre azon a zongorán!







ÚGY MÚLT EL (Szécsi Pál)


Úgy múlt el ez a szerelem,
Hogy semmi haragot sem érzek
Most is itt van a képed,
Még a régi helyén

Nem tudlak gyűlölni azért,
Mert többet ért neked a másik
De ha bármi hiányzik,
Mindig itt leszek én

Most itt a képed előtt,
Köszönöm neked azt az időt
Köszönöm neked azt a sok szép napot
Életem legszebb tavaszát

Úgy múlt el ez a szerelem,
Hogy semmi haragot sem érzek
Féltve őrzöm a képed
Majd egy életen át

Úgy múlt el ez a szerelem,
Hogy semmi haragot sem érzek
Féltve őrzöm a képed
Majd egy életen át







VAGY MEG KELL TÉGED SZOKNI (Poór Péter)


Vagy meg kell téged szokni, ó, ó-ó-ó!
Vagy meg kell tőled szökni, ó, ó-ó-ó!
Igazi zsarnok vagy, csupa tűz a szíved, és
Nincsen nálad egy percnyi pihenés,
Folyton-folyvást jössz-mész, ez az egész!

Mindenhol ott kell lenned, ó, ó-ó-ó!
Bárhol vagy, nem tűrsz csendet, ó, ó-ó-ó!
Kezedben folyton bömböl a táskarádió,
Utcán, s otthon is zeng a zeneszó,
És nem bánod, bárkit idegesít.

Elbírlak még egy-két hétig ám, azután
Már kell a magány, és én menekülök.

Nem tudlak én megszokni, ó, ó-ó-ó!
El kell majd tőled szökni, ó, ó-ó-ó!
Igazi zsarnok vagy, csupa tűz a szíved, és
Nincsen nálad egy percnyi pihenés,
Fél év kell, míg ezt én kiheverem.

Elbírlak még egy-két hétig ám, azután
Már kell a magány, és én menekülök.

Nem tudlak én megszokni, ó, ó-ó-ó-ó!...
...Fél év kell, míg ezt én kiheverem.
Fél év kell, míg ezt én kiheverem.
Fél év kell, míg ezt én kiheverem.







VÉGRE, HOGY TAVASZ VAN (Zalatnay Sarolta)


Na végre, hogy tavasz van,
A vén telet meguntam,
Máris a szegen lóg a korcsolyám,
Ott van a szemem már a strandruhán.

A körutat felássák
A strandokat kinyitják
Van már egy fiúm,
ez se nagy titok
Tőle az idén úszni tanulok.

Jön ám a nyár, iskolába már
Nem kell menni, óh-óh-óh-óh, óh-óh-óh!

De jó dolog, nem kell énnekem
Hatkor kelni. Szép szünidő, jó pihenő.

No végre, hogy tavasz van,
No végre, hogy tavasz van,
Máris a szegen lóg a korcsolyám,
Nincs mese, te jössz, nyári napsugár!

Jön ám a nyár, iskolába már
Nem kell menni, óh-óh-óh-óh, óh-óh-óh!

De jó dolog, nem kell énnekem
Hatkor kelni. Szép szünidő, jó pihenő.

Na végre, hogy tavasz van,
No végre, hogy tavasz van,
Máris a szegen lóg a korcsolyám,
Nincs mese, te jössz, nyári napsugár!

Nyári napsugár, nyári napsugár!







ZENG A VIHAR (Baráth Mária)


Zeng a vihar,
Fákat csavar!
Mindent elborít a hó!
Lábam alatt
Zúgva szalad
Odalenn a vén folyó!
Tavasz van mégis nekünk,
Hol együtt megyünk:
Ott május van, virágfakadás!
Egymásért dobban szívünk,
Az élet nekünk napfény s vidám kacagás!
Zúg a vihar,
Fákat csavar...
Bennünk örökös a nyár!
Add a kezed,
S bármi jöhet,
Soha el nem válunk már!
Tavasz van mégis nekünk,
Hol együtt megyünk:
Ott május van, virágfakadás!
Egymásért dobban szívünk,
Az élet nekünk napfény s vidám kacagás!
Zúg a vihar,
Fákat csavar...
Bennünk örökös a nyár!
Add a kezed,
S bármi jöhet,
Soha el nem válunk már!







ZSEBKENDŐDRE KÖSS EGY CSOMÓT (Németh Lehel, Komár László)


Zsebkendődre köss egy csomót,
Kérlek, ugye hogy megteszed,
Azt mondtad, hogy engem szeretsz,
Nehogy ezt valahogy elfeledd.

Naptáradba írd be nevem,
Végig, az egész éven át,
Írd mellé, hogy engem szeretsz,
Ne jegyezz oda be senki mást.

Most már hiába minden menekvés,
Nincsen ,,szeretlek téged én",
Több más e dalba nem fért,
Ezért a refrént elölről kezdem én:

Zsebkendődre köss egy csomót,
kérlek, ugye, hogy megteszed?
Azt mondtad, hogy engem szeretsz,
Nehogy ezt valahogy elfeledd!













Végül egy mai szép slágerrel, Radics György (1956-2008) szép szerelmes dalával búcsúzom - az egyik legszebb szerelmes dal. Egy különleges hanggal Isten által megáldott csodálatos zenész volt! Nyugodjék békében!

Radics György: TE + ÉN

Link













 
 
0 komment , kategória:  Zeneszöveg  
Egy nagy kaland az élet I.
  2020-11-16 19:00:30, hétfő
 
 













EGY NAGY KALAND AZ ÉLET I.




RÁKOSI JÁNOS 1911 - 1987




A magyar könnyűzene legjobb dalszöveg irói közül kiemelkedik Rákosi János, akinek dalait már Kalmár Pál, Karády Katalin, Putnoki Gábor, majd később Németh Lehel, Vámosi János, Ákos Stefi, Hollós Ilona, Sárosi Katalin, Mikes Éva, Kovács Erzsi, Ambrus Kyri, Szécsi Pál, Zalatnay Sarolta, Korda György és persze folytathatnám a sort még sokáig. Dalszövegeiben kóstolót kapunk az akkori bohókás, könnyed zenei repertoárból. Érdemes a szövegét figyelni, ,,nagy" dolgokról nem beszélnek: szerelem, boldogság, valódi mindennapok, igazán egyszerű történetek, ettől lesz még nagyszerűbb a dolog, az ember könnyen befogadja a sztorit, akár át is élt hasonlókat. Sokukat ma is képesek elvarázsolni.

A szakma szerint egy rossz dalszöveg elronthatja a jó zenét, de akár jobbá is tehet egy közepes dalt, ha tényleg nagyon jó az a szöveg.

Rákosi János fantasztikus, a mai napig is nagyon népszerű szövegeket írt. Az élet nagy dolgait nagy érzéssel, átéléssel vetette papírra.


Link



I. RÉSZ












A HARCOT FELADOM (Apostol)




A harcot feladom, nem megy tovább,
csak jártam egyedül és vártam rád.
Vártam, hogy eljöjj, hogy átölelj;
a percek gyorsan tűntek el.

Volt bennem türelem sok éven át,
voltam hű szerető és jó barát.
Hazudtál nékem, rájöttem én,
és összedőlt egy szép remény.

Most már látom azt, hogy tőled mennyit várhatok,
hogy csak játékod vagyok, többre nem számíthatok.
Néha már az arcomon a szégyen pírja ég,
s azt kiáltom én feléd, hogy ebből nékem már elég.

A harcot feladom, vesztettem én,
kérlek, hogy ezután ne jöjj felém.
Kicsordul egyszer a telt pohár,
jobb lesz, ha vége, vége már.







A HOLD (Hollós Ilona)


A Hold ezüst szikrákat szórt,
nyári szél dalolt,
minden ezüstön volt.
Két árnyék suhant
a vén utcák során,
és egy csókra megállt,
hogyha elbújt a Hold.
Ilyen éjszaka még tán sohase volt,
karod belém karolt.
Két bolond szerelmes szív az éjszakát
így bolyongta át.
Úgy égett az ajkam,
mint augusztusban tűző napsugár.
Láng volt, melyről tudtam,
hogy nem alszik el soha már,
mert a Hold ezüst szikrákat szórt,
nyári szél dalolt,
minden ezüstön volt,
és ezen az éjszakán
a boldogság ránk talált.

A Hold ezüst szikrákat szórt,
nyári szél dalolt,
minden ezüstön volt,
és ezen az éjszakán
a boldogság ránk talált.







A KETTŐNK ÉLETÉT (Karády Katalin)


A kettőnk életét úgy féltem én
Száz felhő tornyosult kettőnk egén
Túl sok az ismerős jó barát ki mindenbe belelát
És mindegyik tanácsot ád.

Jól vigyázz, oly könnyen összedől a boldogság
És új szívet meglátod akkor senki sem ád
Egymásnak élhetünk szép csendesen
És boldog is lehetsz nagyon velem.
Nem kell sok ismerős jó barát ki mindenbe belelát
Szívünk jobb tanácsot ád.

Oly furcsán bánsz velem szívem
Mi van veled nem értem
Nem mosolyog rám a szemed és idegen a szád
Tudom már drágám mi bajod: valamit mondtak én rám
És te persze mindent elhiszel nékem ez fáj.







A KÖRÚTON BOLYONGTAM (Lantos Olivér)


A körúton bolyongtam tegnap este,
egy pillanatig rád gondoltam én:
Hogy hol járhatsz most, ki tudja, merre,
hisz oly régen nem jössz felém.

S a gondolatok, hogy valóra válnak,
megálltam, nagyot dobbant a szívem,
mert megláttam kék csíkos ruhádat,
egy pillanat, te szembejössz velem.

A fény elsötétült felettem,
mással mentél ott tovább.
Egy perc és elsuhantál előttem,
az emberek között eltűnt a kék ruhád.

A Körúton egy villamos csilingelt,
az élet ment, mint rendesen, tovább,
és nem tudta senki azt, hogy bennem
most összedőlt egy egész világ.

A Körúton egy villamos csilingelt,
az élet ment, mint rendesen, tovább,
és nem tudta senki azt, hogy bennem
most összedőlt egy egész világ.







A KŐSZIKLA (Zsolnai Hédi)


Sok-sok éve történt egy nyári délután,
hogy sétálgattak ketten, egy fiú és egy lány.
A kislány nagyon szép volt, de gőgös és rideg,
és akárcsak egy jéghegy, a szíve oly hideg.
A fiúban őszinte, nagy szerelem égett,
ezerszer elmondta: Szeretlek téged.
A lány ezen vidáman mulatott, kacagott,
a fiúban egyszer csak nagy harag lobogott.
Ha kőből van szíved, légy kőszikla, átkozott!
S a szívtelen kislány, jaj, kőszirtté változott.

Budán a csendes éjszakában
a hegytetőn egy magányos szikla áll.
És vár a némaság honában,
csak egy szót szólna már, aki arra jár.
Egy hang, ha száll felé a szélben,
ő visszaszól, ő felel rá kedvesen.
Egy kő, egy szikla künn az éjben,
szólj felé, ő válaszol halkan, csendesen.
Szeretlek én. (Szeretlek én, szeretlek én.)
Légy az enyém! (Légy az enyém, légy az enyém!)
Szeretlek én. (Szeretlek én, szeretlek én.)
S a szikla szíve pattan egyet, hallom én.
Budán a csendes éjszakában
a hegytetőn egy magányos szikla áll.
És vár a némaság honában,
csak egy szót szólna már, aki arra jár.
Azóta ott áll egy kőszirtbe bezárva,
viharban, szélben a hegytetőn magába',
múlnak az évek, a hónapok, hiába.
Hiába várva a megmentő csodára.
Vándor, ha arra jársz, szólj hozzá kedvesen,
S tanuld meg, ne legyen senki szívtelen!
Budán a csendes éjszakában...
...S a szikla szíve pattan egyet, hallom én.
Budán a csendes éjszakában
egy elvarázsolt leány e szürke kő,
ott áll a némaság honában,
s várja azt, hogy a szerelme visszajő.
Szeretlek én. (Szeretlek én, szeretlek én.)
Szeretlek én. (Szeretlek én, szeretlek én.)
Szeretlek én. (Szeretlek én, szeretlek én.)...







A LÁMPA ZÖLD (Várady Magda)


A lámpa zöld lehet,
Átmehet az utca másik felére!
Ha elhagy, még nem oly veszedelem.
Egy-két nap, és kiheverem!
Ne higgye azt, hogy én búsulok!
A járda szélén fütyülök!
A kalapom kicsit megemelem:
Holnap meg se ismerem!
Mert én csak egyet füttyentek, és nyomomban negyven-ötven más szalad.
Így felvágni nem szabad!
Ha lemarad:
Ezer akad!
A lámpa zöld lehet,
Átmehet!
Az utca másik felére!
Ha elhagy, még nem oly veszedelem.
Holnap más akad nekem!
A lámpa zöld lehet,
Átmehet az utca másik felére!
Ha elhagy, még nem oly veszedelem.
Egy-két nap, és kiheverem!
Ne higgye azt, hogy én búsulok!
A járda szélén fütyülök!
A kalapom kicsit megemelem:
Holnap meg se ismerem!
Mert én csak egyet füttyentek, és nyomomban negyven-ötven más szalad.
Így felvágni nem szabad!
Ha lemarad:
Ezer akad!
A lámpa zöld lehet,
Átmehet!
Az utca másik felére!
Ha elhagy, még nem oly veszedelem.
Holnap más akad nekem!







A SZÁJA MEGGYPIROS (Korda György)


A szája meggypiros,
az orra kis fitos,
és gyakran szemtelen,
gonosz is énvelem.
Pajkos és szertelen,
de ezzel együtt tetszik énnekem.
Magamban forgószélnek hívom,
mosolygok mindenen.

Egy kicsit angyal is,
de közben ördög is,
a kedve oly hamis,
akár az április.
Egy kicsit szertelen,
de ezzel együtt tetszik énnekem.
Unalmas nem lesz soha, érzem,
vele az életem.

Régen ismerem,
mégsem ismerem,
semmiségeken
összevész velem.
Mint a rózsa,
megszúr néha,
de aztán megbocsájt,
s kibékül hirtelen.

A szája meggypiros,
az orra kis fitos,
és gyakran szemtelen,
gonosz is énvelem.
Percekig rám se néz,
de aztán édes a kibékülés,
és egyben mégis egyetértünk,
szeretjük egymást. Kész!

Régen ismerem,
mégsem ismerem,
semmiségeken
összevész velem.
Mint a rózsa,
megszúr néha,
de aztán megbocsájt,
s kibékül hirtelen.

A szája meggypiros,
az orra kis fitos,
és gyakran szemtelen,
gonosz is énvelem.
Percekig rám se néz,
de aztán édes a kibékülés,
és egyben mégis egyetértünk,
szeretjük egymást. Kész!







A ZONGORÁN OTT ÁLL MÉG A KÉPED (Bodnár Piri )


A zongorámon ott áll még a képed,
ez az egy maradt meg, semmi más.
Milyen furcsa is a sors:
Mikor ezt adtad nekem,
még nagyon boldog voltál énvelem.
Még megremegtünk minden egyes csóktól,
és ha hozzád értem, véred forrt.
Akkor még a zongorán
mindig vidám nóta szállt,
s a karod közben lágyan átkarolt.

Ma már sohasem szól a zongorám,
hisz nincs, akinek játszanék.
A por belepte már a húrokat,
de ott virrasztom át az éjszakáimat.

Mert zongorámon ott áll még a képed,
ez az egy maradt meg, semmi más.
Milyen boldog voltam én,
mikor ezt adtad nekem,
és ez lett mégis a végzetem.







A ZSEBKENDŐRE KÖSS EGY CSOMÓT (Németh Lehel)


A zsebkendődre köss egy csomót,
kérlek! Ugye hogy megteszed?!
Azt mondtad, hogy engem szeretsz,
nehogy ezt valahogy elfeledd!
Naptáradba írd be nevem,
végig, az egész néven át!
Írd mellé hogy engem szeretsz,
ne jegyezz oda be senki mást!
Mostmár hiába minden, menekvés nincsen,
szeretlek téged én!
Több más e dalba nem fér, ezért a refrént
előlről kezdeném!
Zsebkendődre köss egy csomót,
kérlek! ugye hogy megteszed?!
Azt mondtad hogy engem szeretsz,
nehogy ezt valahogy elfeledd! (2x)

Nehogy ezt valahogy elfeledd!







ADD MEG KÉRLEK A TELEFONSZÁMOD (Németh József)


Add meg, kérlek, a telefonszámod nékem,
fel fog hívni egy fiú majd holnap délben,
ki hasonlít reám és holnap délután
már várhatnád, láthatnád és boldog lennél tán,
hogy hallgattál most rám.
Ó-ó, ó-ó!
Hogy jó voltál, s hallgattál ma rám.

Add meg, kérlek, a telefonszámod nékem,
mondd meg még a neved is, kit kell kérnem,
hisz úgysem tágítok, míg el nem árulod.
Hát mondjad már, hát mondjad már,
vagy halkan suttogd el!
Én nem felejtem el.
Ó-ó, ó-ó!
Csak szólj már és boldoggá teszel.

Add meg, kérlek, a telefonszámod nékem,
fel fog hívni egy fiú majd holnap délben,
mondd meg még a neved is, kit kell kérnem,
Add meg, kérlek, a telefonszámod nékem,
fel fog hívni egy fiú majd holnap délben.







AZ A TÁNC (Putnoki Gábor)


Az a tánc, amit veled jártam én,
az a csók ott a parkett közepén,
az a tűz, az a dal, az a pohár ital,
ahogy két szemed villant felém.

Az a csillag az égbolt közepén,
az a vágy ott a szemed szögletén,
az a láz, az a hang, mint egy búgó galamb
ez a kép engem ma is kísér.

Messze távolban megkondult az esti harang,
szívünkben szólt giling-galang.
Mikor ajkad oly remegve a számra simult,
s fenn minden csillagfény kigyúlt.

Az a tánc, amit veled jártam én,
az a csók ott a parkett közepén,
az a tűz, az a dal, az a pohár ital,
ahogy két szemed villant felém.

Az a csillag az égbolt közepén,
az a vágy ott a szemed szögletén,
az a láz, az a hang, mint egy búgó galamb
ez a kép engem ma is kísér.

Messze távolban megkondult az esti harang,...
...ez a kép engem ma is kísér.







AHOL MI KETTEN EGYÜTT JÁRTUNK (Lorenz Kornélia)


Ahol mi ketten együtt jártunk,
s egy csókra néha meg-megálltunk,
most fütyül a szél, vad nótát zenél,
és pereg a sok levél.

De furcsa így látni e tájat,
lombjuktól megkopasztott fákat,
s ha nem vagy velem, már el se hiszem,
hogy jártunk itt már, szívem.

Fázol az őszi szélben,
bújj hozzám, kedvesem,
és akkor majd megérzed
az én szívemen a napsugarat,
mely örökre itt maradt.

Ahol mi ketten együtt jártunk,
s egy csókra néha meg-megálltunk,
ott nem lehet tél, se hulló levél,
csak kacagó, nyári szél.

Fázol az őszi szélben,
bújj hozzám, kedvesem,
és akkor majd megérzed
az én szívemen a napsugarat,
mely örökre itt maradt.

Ahol mi ketten együtt jártunk,
s egy csókra néha meg-megálltunk,
ott nem lehet tél, se hulló levél,
csak kacagó, nyári szél.










ÁPRILISI NAPSUGÁR (Vámosi János)


Te vagy az áprilisi napsugár, szívem,
a tél után az első fény nekem.
Oly régen vágyódtam e napsugár után,
mert hosszú tél volt életem csupán.

Lassan olvad a hó a szívemben,
és kiderül fenn az ég.
Nyár tüze ég a szemedben,
nyár, amit vártam én rég.

A rétnek kell a fény, és éppúgy kell nekem
e boldogság, e tiszta szerelem.
Te vagy az áprilisi napsugár, szívem,
és ez a fény csak az enyém legyen.

Hosszú évek múltak el felettem,
amíg téged megismertelek.
Bevallom néked, hogy e perctől látom
ilyen szépnek én az életem.

A rétnek kell a fény, és éppúgy kell nekem
e boldogság, e tiszta szerelem.
Te vagy az áprilisi napsugár, szívem,
és ez a fény csak az enyém legyen.







AZ ELSŐ NYÁR ( Tánczene )


Az első nyár elmúlt, szívem,
az első nyár, hogy együtt voltál énvelem.
Sosem volt még ily kék az ég.
Úgy érzem, most kezdődött el csak az életem.
Holdfényes séták este kint a Szigeten.
Még most is hallom dobogni szíved szívemen.
A falevél sárgul ma már,
de bennünk mindörökre itt maradt a nyár.

Az utcát végigszántja már a hűvös őszi szél.
Egy boldog nyárról mond mesét a sok hulló levél.

Az első nyár elmúlt, szívem,...
...de bennünk mindörökre itt maradt a nyár.







AZT ÉRTEM MÉG, A GÓLYA (Bodnár Piri)


Azt értem még, a gólya
elbír egy kisfiút,
de hogy szállít szegény
egy elefánt legényt?
Ha megrendelnek nála
egy kétpúpú tevét,
a csőrében mit tart,
a púpját vagy fejét?
Ha útközben, mondjuk azt,
a gólya éhes lesz,
és pont akkor szállít ő
egy béka gyermeket.
Na, várhatják a békák,
a gólya érkezést,
már adhatják is át
az újabb rendelést.







BARACKNYÍLÁS IDEJÉN (Záray Márta - Vámosi János)


Halk szellő suhan fenn a lombok tetején.
Baracknyílás idején arra jártunk, te meg én.
Két fáradt pillangó pihent meg kezeden,
éreztem, hogy szíveden szerelem ég.

Ma már nincs más, csak jégvirág a barackfákon,
másra vársz a mámorító vágyak éjjelén.
De úgy tudom, s egyre szívdobogva várom,
visszatérsz majd újra baracknyílás idején.

Oly lassan ólomlábon járnak a napok.
Boldogságot akarok, boldogságot adhatok.
Jöjj vissza!, elfelejtek mindent, te neked.
Töröld le a könnyeket, égő szerelem!

Egy szó, s elolvad már a jégvirág a fákon,
és a szél a nárcisz illatát hozza felém.
Egy szó és újra boldogabb lesz minden ág,
úgy mint rég. Emlékszel?, baracknyílás idején.







BELEÜTÖM AZ ORROM (Ambrus Kyri)
Az eredeti címe: Pletykás kislány


Mindenbe beleütöm, örökké beleütöm a pici orrom
Bár ettől sok a bajom, csudára sok a bajom!
Szavamra mondom!
Mindig az eszem előtt a szám jár,
Mindenki megharagszik ezért rám
Ilyenkor megijedek s ígérem sose teszek
Olyat mi nem tartozik csak énrám....
Aztán alszom egyet, s másnap hogy felébredek
Bizony mindent el is felejtek

És újra!
Beleütöm, mindenbe beleütöm megint az orrom
És bármily sok a bajom, nem használ fogadalom!
Ezen a dolgon!
Kíváncsi természetem erősebb
Ez az mi engem mindig legyőzhet
A harcot fel is adom, hiszen én lefogadom
Hogy senki pletyka nélkül nem élhet

És újra!
Beleütöm, mindenbe beleütöm megint az orrom
És bármily sok a bajom, nem használ fogadalom!
Ezen a dolgon!
Kíváncsi természetem erősebb
Ez az mi engem mindig legyőzhet
A harcot fel is adom, hiszen én lefogadom
Hogy senki pletyka nélkül nem élhet







BIKINIBEN LÁTTAM MEG (Kispál és a Borz)


Bikinibe' láttam meg őt kint a strandon.
Nem hiszem, hogy tíz centi volt az egész.
Egy zsebkendőből esküszöm,
Egy fürdőkosztüm pont kijön,
Még sose láttam ilyen takarékos nőt.

Rohan az idő, Már oly rég együtt járunk
Valamire mégiscsak rájöttem én
A nyár oly gyorsan múlik el
És télen bunda, csizma kell
Mostmár megtanított ő,
Hogy csak nyáron takarékos a nő

Rohan az idő, Már oly rég együtt járunk
Valamire mégiscsak rájöttem én
A nyár oly gyorsan múlik el
És télen bunda, csizma kell
Most már megtanított ő,
Hogy csak nyáron takarékos a nő







BOCSÁSD MEG NÉKEM (Kapitány Anni)


Bocsásd meg nékem azt, hogy könnyes lett a szemem,
ha volna benned szív, hát nem nevetnél ezen.
De néked semmiség, hogy én most temetem
az álmom, ami volt nekem.

Ma tudtam meg, hogy többé boldog sose leszek,
s egy kissé fáj, hogy néked mosolyog a szemed.
Most láttam meg csak azt, hogy mit jelent neked,
ha bárhogyan is szenvedek.

Menj, csak menj tovább, vár a nagyvilág,
én csak egy hű szívet adhatok.
Nincs más semmim, és néked ez kevés,
nem lehetünk így hát boldogok.

Bocsásd meg nékem azt, hogy könnyes lett a szemem,
ha jól esik neked, hát mosolyogj csak ezen.
Nevess ki, van miért, hiszen most temetem
az álmom, ami volt nekem.

Menj, csak menj tovább, vár a nagyvilág,
én csak egy hű szívet adhatok.
Nincs más semmim, és néked ez kevés,
nem lehetünk így hát boldogok.

Bocsásd meg nékem azt, hogy könnyes lett a szemem,
ha jól esik neked, hát mosolyogj csak ezen.
Nevess ki, van miért, hiszen most temetem
az álmom, ami volt nekem.







BOLYONGOK, MINT EGY ÁRVA (Németh Lehel)


Tudom, hogy vannak szebb folyók,
és vannak tán nagyobb hegyek.
Száz város van, mely fényesebb talán.
De ott jártam az iskolám,
ott élt apám, ott élt anyám,
ezer kis emlék vár ott még reám.

Bolyongok, mint egy árva
e széles nagyvilágba',
és nem találom a boldogságom én. Mm-mm.
Szeretnék megpihenni,
hazámba visszamenni,
hol minden ablak vidáman int felém.

Új hazába hiába vágyunk,
boldogságot nem találunk.
Mást, mindent adhat nekünk az élet,
hazát csak egyet, s ezt elfeledned
oly könnyen nem lehet.

Bolyongok, mint egy árva
e széles nagyvilágba',
de nem találom sehol a boldogságom,
csak oda vágyom, hol gyermek voltam én,
hol minden ablak vidáman int felém.
Vidáman int felém.







BRAZÍLIAI KARNEVÁL (Ákos Stefi)


Minden éjszaka rumba ritmusa
peng az ablakok alatt. (Olé!)
A zsongó karneválban
mindenütt Brazíliában
ilyenkor a csók is szabad. (Olé!)
(Annyi csók sehol nem terem,
amennyi itt a szép, vidám ünnepen.)
Az én hazámban szép a Karnevál.
(A Karnevál.)
A hazám, ahol az Amazon habja zúg,
de vidám, ha jön a Karnevál.
Igazán egész nagy Brazílián
csak ez a dallam száll.
Odafenn ragyog a gyönyörű napsugár,
idelenn dalol a sok gitár.
Idegen, öreg és ifjú pár igazi rumbát jár.
Három nap zeng-zúg a zene,
(ha itt a Karnevál.)
Három nap nem fáradt senki se,
(mindenki táncot jár.)
Tánc közben búcsút mond a józan ész,
(búcsút mond a józan ész.)
mert a donna rákacsint a donra,
és a szív azonnal máris kész.
A hazám, ahol az Amazon habja zúg,
de vidám, ha jön a Karnevál.
Igazán egész nagy Brazílián
tüzel a lobogó szerelem
dobogó szíveken,
mindenki boldogságra vágy.

Három nap zeng-zúg a zene,
(ha itt a Karnevál.)
Három nap nem fáradt senki se,
(mindenki táncot jár.)
Tánc közben búcsút mond a józan ész,
(búcsút mond a józan ész,)
mert a donna rákacsint a donra,
és a szív azonnal máris kész.
A hazám, ahol az Amazon habja zúg,
de vidám, ha jön a Karnevál.
Igazán egész nagy Brazílián
tüzel a lobogó szerelem
dobogó szíveken,
itt (meszel a józan ész,)
most (mindenki csókra kész,)
mindenki boldogságra vágy.







CSAK NE FÁJNA ÚGY (Fényes Kató)


Csak ne fájna úgy,
Hogy szíved mást is szeretett,
Csak ne fájna úgy,
Hogy első nem én lehetek.
Hogy volt már előttem más,
Ki téged szívdobogva várt,
És néha hazakísért,
Vagy utánad járt.
Csak ne törne rám
A bánat annyi éjszakán,
Mert szeretted őt
És boldog volt veled talán.
Te nem is tudod,
Hogy mennyit sírok én azért,
Mert szíved mást is szeretett,
Én szenvedek a múltadért.

Csak ne fájna úgy,...
...Én szenvedek a múltadért.

Tudom, szeretsz tán úgy,
Ahogy senkit se még,
Szívem titokban mégis fáj azért,
Mert volt már előttem valaki más,
ki várt úgy, mint én talán.

Csak ne fájna úgy,...
...Én szenvedek a múltadért







CSAK NEVETEK ÉN (G. Nagy Gabriella)


A térkép szélén bátran leléphetsz,
csak nevetek én.
Az űrben, mint egy bolygó keringhetsz,
csak nevetek én.
Ha neked így jó, nekem is így jó,
engem nem érdekelsz már.
Ha azt várnád, hogy én majd üzenjek,
csak nevetek én.
Hisz tudd meg, hogy már én sem szeretlek,
csak nevetek én.
Ha te meguntál, van aki rám vár,
engem nem érdekelsz már!

Nem köszönsz nekem, odavagyok, jaj!
Komolyan azt hiszed, hogy ez baj?
Holnapra már kiheverem
azt is, hogy élsz, elfeledem.

A térkép szélén bátran leléphetsz,
csak nevetek én.
Az űrben, mint egy bolygó keringhetsz,
csak nevetek én.
Ha neked így jó, nekem is így jó,
engem nem érdekelsz már!

Nem köszönsz nekem, odavagyok, jaj!
Komolyan azt hiszed, hogy ez baj?
Holnapra már kiheverem
azt is, hogy élsz, elfeledem.

A térkép szélén bátran leléphetsz,
csak nevetek én. (Ha-ha-ha.)
Az űrben, mint egy bolygó keringhetsz,
csak nevetek én. (Ha-ha-ha.)
Ha neked így jó, nekem is így jó,
engem nem érdekelsz már.
Egy könyvem van még nálad,
azt hozd el, még én várlak,
de engem nem érdekelsz már!







CSINIBABA - BIKINIBEN LÁTTAM MEG (Filmzenék)


Bikiniben láttam meg őt kint a strandon
Nem hiszem, hogy tíz centi volt az egész
Egy zsebkendőből esküszöm,
Egy fürdőkosztüm pont kijön,
Még sose láttam ilyen takarékos nőt.

Rohan az idő, már oly rég együtt járunk
Valamire mégiscsak rájöttem én
A nyár oly gyorsan múlik el
És télen bunda, csizma kell
Most már megtanított ő
Hogy csak nyáron takarékos a nő!
Rohan az idő...







EGY KIS BIZTATÁS (Szenti Edit)


Vártam én magára rég,
a szívem oly vadul ég.
Érzem azt, maga a végzetem,
remélem én, elhiszi nekem.

Egy kis biztatás,
nem kell egyenlőre semmi más.
Nézzen úgy felém,
hogy abból tudjam én:
Van-e remény?

Ennyit megtehet,
kicsit bátorítsa szívemet!
Aztán bízza rám,
a többi megy talán,
remélem én.

Döntsön végre már,
higgye el, hogy jobbat nem talál.
Mindent megteszek
és milyen hű leszek
magához én.

Magam is elhiszem,
hát maga mért ne hinne énnekem?
Hisz nem kell egyenlőre semmi más,
csak egy kis biztatás, szívem.

Döntsön végre már,
higgye el, hogy jobbat nem talál.
Mindent megteszek
és milyen hű leszek
magához én.

Magam is elhiszem,
hát maga mért ne hinne énnekem?
Hisz nem kell egyenlőre semmi más,
csak egy kis biztatás, szívem.







EGY KÍVÁNCSI KACSA (Lagzi Lajcsi)


Becsípve mentem tegnap haza,
úgy fél kilenckor hajnaltájt.
És álmomban kilenc kis kacsa
dalolva ágyam mellém állt.

Egy kis kíváncsi kacsa,
egy este nem ment haza,
elvitte őt egy kis liba a hangliba,
és ebből lett a nagy tragédia.
Becsípett jól a kacsa,
hajnalban ment csak haza,
ebédre aznap megfőzték a kiskacsát,
ki hallott már ily nagy tragédiát.

Úgy hápogott a sok kis kacsa,
hogy félni kezdtem tőlük már,
ki becsípve jár reggel haza,
az velem együtt mind így jár.

Egy kis kíváncsi kacsa,
egy este nem ment haza,
elvitte őt egy kis liba a hangliba,
és ebből lett a nagy tragédia.
Becsípett jól a kacsa,
hajnalban ment csak haza,
ebédre aznap megfőzték a kiskacsát,
ki hallott már ily nagy tragédiát.

Egy kis kíváncsi kacsa,
egy este nem ment haza,
elvitte őt egy kis liba a hangliba,
és ebből lett a nagy tragédia.
Becsípett jól a kacsa,
hajnalban ment csak haza,
ebédre aznap megfőzték a kiskacsát,
ki hallott már ily nagy tragédiát.

Egy kis kíváncsi kacsa,
egy este nem ment haza,
elvitte őt egy kis liba a hangliba,
és ebből lett a nagy tragédia.
Becsípett jól a kacsa,
hajnalban ment csak haza,
ebédre aznap megfőzték a kiskacsát,
ki hallott már ily nagy tragédiát.







EGY NAGY KALAND AZ ÉLET (Szécsi Pál)


Egy nagy kaland az élet
Ezer kis izgalom
Úgy szaladnak az évek
Futószalagon

Egy nap se vesszen úgy el
Hogy semmit ne tegyél
Kár volna, hisz az ember
Csakis egyszer él

Most vagy szép, fiatal
Minden a tiéd
Elmúlik oly hamar
Ez a néhány év

Egy nagy kaland az élet
És mindig van virág
Hát szakítsd le a szépet
Ami vár terád

Egy nagy kaland az élet
Ezer kis izgalom
Úgy szaladnak az évek
Futószalagon

Egy nap se vesszen úgy el
Hogy semmit ne tegyél
Kár volna, hisz az ember
Csakis egyszer él

Most vagy szép, fiatal
Minden a tiéd
Elmúlik oly hamar
Ez a néhány év

Egy nagy kaland az élet
És mindig van virág
Hát szakítsd le a szépet
Ami vár terád







EGYÜTT ÉLNI ÁT (Záray Márta)


Együtt élni át, ezernyi nagy csodát
Hidd el, hogy szebb a földön semmi nem lehet
Nyári hajnalon, őszi alkonyon
Mindenhol együtt menni, mindig csak veled
Azt kívánom, hogy mindig így legyen
Egymásért éljünk egy hosszú életen
Majd egy délután, mikor már őszre jár
Hajadnak színezüstjét lágyan megcsókolom
Bevallom boldog voltam én, szívesen újra kezdeném,
Csak újra százszor és ezerszer Te légy enyém







ELÉG VOLT NÉKEM MAGÁBÓL (Karády Katalin)


Elég volt nékem magából,
Vigasztalódjon akárhol,
Szavamra mondom, nem is bánom már!

Unalmas lett sok meséje,
Ezentúl másnak mesélje,
Hogy szíve hű, és örökké reám vár.

Ígéretből én egész gyűjteményt kaptam magától.
Ám ha sor kerülne rá, hogy egy szavát betartaná,
Sehol nem találom.

Elég volt nékem magából,
Vigasztalódjon akárhol,
Szavamra mondom, nem is bánom már!

Elég volt nékem magából,
Vigasztalódjon akárhol,
Szavamra mondom, nem is bánom már!

Unalmas lett sok meséje,
Ezentúl másnak mesélje,
Hogy szíve hű, és örökké reám vár.

Ígéretből én egész gyűjteményt kaptam magától.
Ám ha sor kerülne rá, hogy egy szavát betartaná,
Sehol nem találom.

Elég volt nékem magából,
Vigasztalódjon akárhol,
Szavamra mondom, nem is bánom én már!
Szavamra mondom, nem is bánom én már!







ELFELEDLEK SZÉP LASSAN TÉGED ( Korda György )


Elfeledlek szép lassan téged,
ahogy múlnak a percek, az évek.
Halványabb lett bennem a képed.
Az idő, látod, mindent eltemet.
Már csak emlék az, hogy nemrég
olyan boldog voltam én teveled.

És az utcán, hogyha szembe jössz már
látom, rám mosolyogsz kedvesen.
Én is nézlek és csak annyit érzek,
hogy ma már nem dobog a szívem, hevesen.

Elfeledlek szép lassan téged,
ahogy múlnak a percek, az évek.
Nem szerelem már, amit érzek,
csak egy őszinte, tiszta szeretet.
Már csak emlék, az hogy nemrég
olyan boldog voltam én teveled.

Elfeledlek szép lassan téged,
ahogy múlnak a percek, az évek.
Halványabb lett bennem a képed.
Az idő, látod, mindent eltemet.
Már csak emlék az, hogy nemrég
olyan boldog voltam én teveled.







ÉN MEGKÖSZÖNÖM NEKED (Zsolnai Hédi)


Én megköszönöm neked,
hogy nékem adtad szíved.
És most, amikor visszakéred tőlem,
nem tudom, hogy mit is tegyek?
Míg enyém volt a szíved,
oly boldog voltam veled.
És nem gondoltam soha arra,
hogy majd egyszer visszakérheted.
Szeretnék beszélni erről veled.
Mást bármit kérhetsz,
csak ezt meg ne tedd!
És szólni mégse merek,
csak megköszönöm neked,
és letörölve könnyeim,
a szíved visszaadom teneked.

Állok szótlanul,
fájó könnyem hull.
Eljött hát a búcsú,
a nagy pillanat,
és holnapra már
csak emlék marad.

Én megköszönöm neked,
hogy nékem adtad szíved.
És most, amikor visszakéred tőlem,
nem tudom, hogy mit is tegyek?
Míg enyém volt a szíved,
oly boldog voltam veled.
És nem gondoltam soha arra,
hogy majd egyszer visszakérheted.
Szeretnék beszélni erről veled.
Mást bármit kérhetsz,
csak ezt meg ne tedd!
És szólni mégse merek,
csak megköszönöm neked,
és letörölve könnyeim,
a szíved visszaadom teneked.







ÉN NEM FOGOK UTÁNAD JÁRNI (Rózsa Annie)


Én nem fogok utánad járni
Belátom, nem érdemes
Csak megalázni szívem azért
Hogy te nevess

Én nem fogok utánad járni
Bennem is van büszkeség
Én nem könyörgöm többé soha
Szerelemért

Tudok én is vidáman nevetni
Amikor a szívem meghasad
Tudok én is kacagva búcsúzni
Bár titokban megsirattalak

Én nem fogok utánad járni
Belátom, nem érdemes
Csak megalázni az én bolond szívem
Azért, hogy te nevess







ÉRZEM, MOST HAZUDTÁL NÉKEM (Tánczenék)


Oly furcsán csillog a két szemed ma, drágám,
Nem tudom, hogy mi van veled.
Valamit titkolsz, vagy mondani akarsz,
Látom, hogy reszket a kezed.

Érzem, most hazudtál nékem,
Látom a két szemeden.
Elárult téged, ha nem is akarod,
Nem vagy boldog énvelem.
Szeretnék szólni, de félek,
Félek, hogy letagadod,
Vagy talán, ki tudja, attól félek én,
Hogy ezt nyíltan megmondod.
Tán jobb lesz, hogyha nem veszem észre,
Behúnyt szemmel megyek tovább,
S bár érzem, itt benn
majd megszakad a szívem,
A könnyeim közt mégis nevetek rád.
Tudom, most hazudtál nékem,
Látom a két szemeden,
De szólni nem merek, jobb lesz így nekem,
Hogyha észre sem veszem.







FEHÉR SIRÁLYOK (Barlay Kató)


Fehér sirályok merre szálltok
kinn a tengeren?
Mikor hozzátok vissza nékem
ifjú szerelmesem?
Oly gyorsan múlnak,
megfakulnak
szép emlékeink,
de majd ha újra visszatérsz,
boldog leszek megint.

Olajfa ágon mennyi szép virág,
küldöm néked minden illatát.
Zsongó, lágy zenével,
hangos esti széllel
vágyaimnak szárnyán hozzád.

Fehér sirályok merre szálltok
kinn a tengeren?
Mikor hozzátok vissza nékem
ifjú szerelmesem?
Oly gyorsan múlnak,
megfakulnak
szép emlékeink,
de majd ha újra visszatérsz,
boldog leszek megint.







FEKETE HAJÚ KIS GIMNAZISTA VOLTÁL (Mikes Éva, Szécsi Pál, Katona Klári, Solymos Tóni stb)


Fekete hajú gimnazista voltál,
Ott mentél át, a házunk előtt az úton.
De sokszor néztelek, hallgattam léptedet,
Amíg az első bálon, én megismertelek.

Most mellettem ülsz, sok év telt el azóta,
Jöttél velem, sok gondon és viharon át.
Hajadból néha már, egy pár ezüst szál villan elő,
Kell már egy kis pihenő, ebéd után.

Drágám ne félj, ez nem jelent semmit szívem,
Amíg csak élsz, a régi kisdiák maradsz nekem.

Te megmutattad, hogy kell élni szépen ezt az életet,
A múló éveket, vígan kacagtuk át.
Én úgy érzem hogy nem csalódtál, boldog voltál énvelem,
Tovább is így legyen, kedves öreg diák.

Drágám ne félj, ez nem jelent semmit szívem,
Amíg csak élsz, a régi kisdiák maradsz nekem.







FÉLTÉKENY VAGYOK (Vámosi János)


Én a boldogságom félthetem.
Ne haragudj rám, nem oly nagy vétek!
Én csak féltlek, nincs más fegyverem,
nem veszthetem el a szívedet.
Nincs egyebem, nem nagy szerelem, ez minden,
mert az enyém, hát őrködöm én e kincsen.
Én a boldogságért harcolok,
hát értsd meg azt, hogy féltékeny vagyok.

Én a boldogságért harcolok,
hát értsd meg azt, hogy féltékeny vagyok.










GITÁROM PENGETEM (Radics Béla & Horváth Vilmos)


Gitárom pengetem, barátom énnekem,
Van ebben sok jó vidám dal.
Utamon elkísér, ha bármi bánat ér,
Ő, aki engem vigasztal.
Ott van minden kalandban,
Velem érez, ha baj van.
Ilyenkor csendesen karomba fektetem,
És ő egy dallal vigasztal.

Rá se ránts, lám az élet ilyen,
Bánat és öröm karöltve jár.
A baj nagyobb ennél sose legyen,
Ezt dalolja a gitár.

Máris érzem én, hogy lassan visszatér
A régi jókedv szívembe.
A bánat messze száll, mert ez a vén betyár
Tud nótát minden esetre.
Itt maradtam magamra,
Nem is bánom, szavamra,
Vidáman dúdolok és máris indulok,
Gyerünk egy újabb kalandra!

Rá se ránts, lám az élet ilyen
Máris érzem én, hogy lassan visszatér

Gyerünk egy újabb kalandra!
Ha-ha-ha-ha! Ha-ha-ha-ha!
Gyerünk egy újabb kalandra!







GONDOLJ MAJD RÁM (Ákos Stefi)


Gondolj majd rám, ha ott bolyongsz a fák alatt.
Gondolj majd rá, hogy egyszer én ott vártalak.
Egymásra néztünk, néma csend borult le ránk,
és lassan összeért a szánk.

Egy percre állj meg ott, és hunyd be a szemed,
hol egyszer én oly boldog voltam teveled.
Érezned kell, hogy szívem sír a fák alatt,
hol mindig téged vártalak.

Tudom, hogy azon az úton
nem szívesen jársz, mert az emlék még úgy fáj.
Talán mégis majd a magány
odaűz majd, hogy pár percre nyugalmat találj.

Egy percre állj meg ott, és hunyd be a szemed,
hol egyszer én oly boldog voltam teveled.
Érezned kell, hogy szívem sír a fák alatt,
hol mindig téged vártalak.










GYERE ÜLJ KEDVES MELLÉM (Putnoki Gábor,Hollós,Sárosi,Mikes,Csákányi,Tolnay,Vámosi-Záray)


Hát ide jutott a mi nagy szerelmünk,
ennyi szép év után.
A sors ebbe is beleszólt és nékünk
válni kell, bárhogy fáj.

Gyere, ülj kedves mellém,
mielőtt még elmennél,
hogy még egyszer a szemembe nézz.
Ezek nem könnyű percek,
érzem, a szíved reszket,
de a válás az mindig nehéz.
No, csak ne sírj, ez nem méltó búcsúzás,
légy okosabb, mi nem sírunk, ezt nem szabad!
Mosolyogj, mintha nem fájna,
mosolyogj még egyszer úgy,
mint amikor megláttalak!
Látod, így és most menj el,
ilyen mosolygó szemmel,
mindig így fogok gondolni rád.
Hagyd a könnyeket másnak,
rád még szép percek várnak,
hát csak menj, kedves, jó éjszakát!










GYERTYAFÉNY-KERINGŐ (Auld Lang Syne) (Kelly Anna)


A hold benéz az ablakon,
a szobámban gyertya ég,
s a félhomályból néz felém
egy elsárgult, régi kép.

Fejem lehajtom csendesen,
hozzád száll sóhajom.
A boldogságom vitted el,
soha vissza nem kapom.

A város lassan elcsitul,
a világ pihenni tér.
Csak én virrasztok hajnalig
meg a sápadt gyertyafény.

Kelly Anna - Gyertyafény keringő - Videó

Link








HA AKAROD (Barlay Kató)


Ha akarod,
szeretlek én, ameddig élek,
ha akarod,
én másra többé sose nézek.
Neveddel alszom el,
és azzal ébredek fel.
Nem is kell semmi más,
csupán akarnod kell.

Ha akarod,
örökös napsugárban élek,
ha akarod,
én bármit megteszek teérted.
Mindennél többet ér
a két szemed, ha rám mosolyog,
ha akarod, csak a tiéd vagyok.

Ha akarod,
örökös napsugárban élek,
ha akarod,
én bármit megteszek teérted.
Mindennél többet ér
a két szemed, ha rám mosolyog,
ha akarod, csak a tiéd vagyok.
Ha akarod, ha akarod, ha akarod.







HA AKKOR ESTE VISSZANÉZEL (Várady György)


Ha akkor este visszanézel,
ha csak egy pillanatra tán,
akkor nem hagytam volna, hogy elmenj
soha-soha talán.
Én vártam azt, hogy hátranézzél,
azért hogy visszahívjalak,
de te mentél csak előre szótlan,
aztán eltűntél egy perc alatt.
És én ott maradtam egyedül,
hogy meddig, azt már nem tudom.
Egy könny megcsillant a szememen,
s végigfolyt az arcomon.
Ha akkor este visszanézel,
ha csak egy pillanatra tán,
akkor nem hagytam volna, hogy elmenj,
és ma boldog lennék még talán.

Akkor nem hagytam volna, hogy elmenj,
és ma boldog lennék még talán,
és ma boldog lennék még talán.







HA AZT KÉRDEZNÉ MOST VALAKI TŐLEM (Kovács Erzsi)


Elmentél tőlem kedves,
s én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
ki menni akar, hagyni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
de mögé már senki se néz.
Játszani közömbös embert,
csak most látom, milyen nehéz.

Ha azt kérdezné most valaki tőlem,
mondjam meg, hogy mit jelentsz nekem?
Egy pillanatra tán zavarba jönnék,
és nem is tudnék szólni hirtelen.
Csak nagy sokára mondanám azt halkan:
Semmiség, egy elmúlt szerelem.
És nem is venné senki észre rajtam,
hogy titkon könnyes lett a két szemem.

Egy halk sóhaj, ez lenne minden,
s én mennék tovább.
A szív gyakran ámítja önmagát,
de mást lát a két szemem
messze túl a könnyeken,
hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha azt kérdezné most valaki tőlem,
mondjam meg, hogy mit jelentsz nekem,
tán büszkeségből azt felelném: Semmit,
már semmit, csak az egész életem.
Ha büszkeségből azt felelném: Semmit,
már semmit, csak az egész életem.







HA ISMERŐSÖK BESZÉLNEK RÓLAD (Nagykovácsi Ilona)


Ha ismerősök beszélnek rólad,
én elmerengve csak hallgatom,
s nem dobog szívem gyorsabban sosem,
hogy mi van veled, most megtudhatom.

Már közömbösen beszélek én is,
és nem lesz könnyes a két szemem,
A kettőnk útja elvált, s azóta,
szívemből elszállt a nagy szerelem.

Hogy mit beszélnek rólad,
azért mégis figyelem,
s hogy nincs senkid azóta,
kicsit jólesik nekem.
Az ismerősök elválnak tőlem,
még néhány percig rád gondolok,
de már a szívem meggyógyult, hiszem,
s az úton vidáman elindulok.

Mi lett a mi nagy szerelmünk?
Oly rég is láttalak már.
Néha-néha hallok pár szót rólad,
s milyen furcsa, már nem fáj.

Hogy mit beszélnek rólad,
azért mégis figyelem,
s hogy nincs senkid azóta,
kicsit jólesik nekem.
Az ismerősök elválnak tőlem,
még néhány percig rád gondolok,
de már a szívem meggyógyult, hiszem,
s az úton vidáman elindulok.







HA MINDEN BOLDOGSÁG (Putnoki Gábor)


Ha minden boldogság mely itt ég szívemen
Mint egy virágos ág kinyílna hirtelen
Elborítaná így a kéklő eget
Olyan boldogság minden percem szívem felett

Kinyílna a virág a messzi, kék hegyen
Ezer kis rózsaág úszna a tengeren
Boldogságom úgy érzem én, végtelen
És ezt a boldogságot te hoztad nekem

Nem tudom hogyan mondjam el ezt neked
Boldog vagyok nagyon veled
Elmondanám néked egy dalban
Ebből talán megértheted

Ha minden boldogság mely itt ég szívemen
Mint egy virágos ág kinyílna hirtelen
Elborítaná így a kéklő eget
Olyan boldogság minden percem szívem felett

Kinyílna a virág a messzi, kék hegyen
Ezer kis rózsaág úszna a tengeren
Boldogságom úgy érzem én, végtelen
És ezt a boldogságot te hoztad nekem







HA SZÓL A VEKKER (Kazal László)


Az egyik ember, ha szól a vekker,
az első csengetésre vígan ugrik fel.
A másik ember, ha szól a vekker,
kicsit még alszik, aztán zsörtölődve kel.

Az egyik ember mosolygó szemmel
elindul, munkájáról sose késik el.
A másik ember meg néha reggel
nevét a szégyentáblán olvashatja el.

Morogva néz körül, lekési minden dolgát,
munkáját ímmel-ámmal végzi ő csak el.
Dühösen nézi és nem érti azt a kollégát,
ki munka közben énekel.

S az lesz a végén, a munka végén
az egyik ember, mint a hal, vidáman él.
A másik lusta, felét se kapja,
így jár, ki egyre csak henyél,
ki alszik, míg a másik már dologra tér.

Reggel a szomszédomnál szól a vekker,
cseng-bong, aztán ijedten hallgat el.
Ketten, két jó barát van egy lakásban,
míg az egyik vígan énekel,
a másik addig még tovább hever.

Az egyik ember, ha szól a vekker,
az első csengetésre vígan ugrik fel.
A másik ember, ha szól a vekker,
kicsit még alszik, aztán zsörtölődve kel.

Az egyik ember mosolygó szemmel
elindul, munkájáról sose késik el.
A másik ember meg néha reggel
nevét a szégyentáblán olvashatja el.

Morogva néz körül, lekési minden dolgát,
munkáját ímmel-ámmal végzi ő csak el.
Dühösen nézi és nem érti azt a kollégát,
ki munka közben énekel.

S az lesz a végén, a munka végén
az egyik ember, mint a hal, vidáman él.
A másik lusta, felét se kapja,
így jár, ki egyre csak henyél,
ki alszik, míg a másik már dologra tér.







HA TE AKAROD (Lantos Olivér,Kapitány Anni, Kovács Erzsi, Pogány László,Payer András)


(Nekem az élet addig szép csak, míg veled vagyok.)
Bármerre járok, mindenütt (a két szemed ragyog.)

Ha te akarod, a legnagyobb boldogság vár rám.
Ha te akarod, én átsírom minden éjszakám.
Ha te akarod, meggyötörhetsz,
egy rossz szavaddal összetörhetsz,
s én nevetek mindenen,
ha te akarod, ha te akarod.

Ha haragszol rám,
csak könnyes lesz majd a két szemem,
ha mást is szeretsz,
én akkor is várok rád, szívem.
Ha te akarod, el is küldhetsz,
ha bármit kívánsz, minden úgy lesz.
Ha te akarod, összetörheted szívem,
még akkor is szeretlek én.

(Ha te akarod, meggyötörhetsz,
egy rossz szavaddal összetörhetsz,)
s én nevetek mindenen
(ha te akarod, ha te akarod.)
Ha haragszol rám,
csak könnyes lesz majd a két szemem,
(a két szemem)
ha mást is szeretsz,
én akkor is várok rád, szívem.
(várok szívem)
Ha te akarod, el is küldhetsz,
ha bármit kívánsz, minden úgy lesz.
Ha te akarod, összetörheted szívem,
még akkor is szeretlek én.
Ha te akarod, (ha te akarod,)
még akkor is szeretlek én.







HALLÓ, HA RÁÉR (Ákos Stefi)


(Halló, halló, ha ráér,
halló, halló, ha ráér.)
Halló, ha ráér, mennék magáért.
Nézzünk ma széjjel Budapesten éjjel!
Ez lesz a műsor: Színházba hétkor!
Zsebemben van már csuda két jó páholy.
Aztán egy halászlé Óbudán,
megnő a kedvünk is ezek után.
Éjfélre járva menjünk a bárba,
eljár egy mambót velem, drágám.
Így lesz-e, jöjjek-e már?
(Halló, halló, ha ráér,
halló, halló, ha ráér.
Halló, ha ráér, mennék magáért.
Nézzünk ma széjjel Budapesten éjjel!
Ez lesz a műsor: Színházba hétkor!
Zsebemben van már csuda két jó páholy.
Aztán egy halászlé Óbudán,
megnő a kedvünk is ezek után.
Éjfélre járva menjünk a bárba,
eljár egy mambót velem, drágám.
Így lesz-e, jöjjek-e már?)

Halló, ha ráér, mennék magáért...
...így lesz-e, jöjjek-e, (halló)
így lesz-e, jöjjek-e, (halló)
így lesz-e, jöjjek-e már?
(Halló, ha ráér, mennék magáért.)







HÁT IDE FIGYELJ, LAJOS (Kazal László)


Lent a Dankó Pista utcán szült anyám,
Iskoláztatott a drága jó apám.
Tánc és faiskolába jártam sokat én.
megtanultam muzsikálni rendesen,
Hetvenedik Rác Laci a mesterem,
Mégis, ma egy cigány lány így dalolt felém:

Hát kérlek ide figyelj, Lajos,
Azs a gé-húr kicsit magos,
Hát rossz a filhallásod már.
Hát kérlek húzd el nekem, Lajos,
Hogy a házunk előtt magos
de nagyon magos eperfa áll.
De húzd meg jól, hogy ne lógjon
A földig a lószőr a vonódon,
Hát kérlek, ide figyelj, Lajos,
Így muzsikálni bajos,
Mert rossz a filhallásod már.

Mert kontrázni egyik banda sem hagyott,
Gondoltam, hogy jazz zenésznek felcsapok.
Lássa hát a cigányság, játszom azért is.
Megzavartak engem ott a dúr-mollok.
Rámfogták, hogy a bandában durmolok.
Sajnos, ma így dícsér mind, a jazz zenész is:

Hát ide figyelj, Lajos,...
...Mert rossz a filhallásod már.







HOLNAP MAJD ÚJRA KEZDJED EL (Breitner János)


Egy kislánnyal, ha este kimégy a Népligetbe,
te csókolózni akarsz, de ő másról beszél,
és addig beszél, csak beszél, csak beszél,
hogy menten elszöknél.

Mindegy, hogy szép vagy,
hogy okos vagy és jó vagy,
de bármit kezdel, mindig
egy kis szerencse kell.
Ne légy hát borús,
ha nincsen rögtön siker,
ha nem ment ma,
hát holnap majd újra kezdjed el!

Ha otthon egy szép napon beomlott rád a plafon,
az ember mit is tehet, a KIK-hez elszalad.
A KIK csak ígér, csak beszél, csak beszél
és minden úgy marad.

Mindegy, hogy szép vagy,
hogy okos vagy és jó vagy,
de bármit kezdel, mindig
egy kis szerencse kell.
Ne légy hát borús,
ha nincsen rögtön siker,
ha nem ment ma,
hát holnap majd újra kezdjed el!

Ha sürgős dolgod akad, és jő egy taxi szabad,
vígan intesz neki, remélve, hogy megáll.
Ő int is neked, de fütyül csak terád,
és gyorsan messze jár.

Mindegy, hogy szép vagy,
hogy okos vagy és jó vagy,
de bármit kezdel, mindig
egy kis szerencse kell.
Ne légy hát borús,
ha nincsen rögtön siker,
ha nem ment ma,
hát holnap majd újra kezdjed el!

Egy vendéglőbe bemégy, mert jólesne egy ebéd,
a pincér rád se tekint, te ülhetsz óraszám,
s a gyomrod korog, csak korog, csak korog,
s a pincér meg nem szán.

Az mindegy, hogy szép vagy,
hogy okos vagy és jó vagy,
de bármit kezdel, mindig
egy kis szerencse kell.
Ne légy hát borús,
ha nincsen rögtön siker,
ha nem ment ma,
hát holnap majd újra kezdjed el!







HOVA JUTOTTÁL? (Szécsi Pál)


Hova jutottál, hogy nem vagy már velem?
Milyen úton jársz, már elmondták nekem!
Nap, nap után éjszakázol. Léha vagy!
Hullámok dobálják sorsodat!

Hova jutottál?! Mondd, mi történt veled?
Nekem ez úgy fáj, hogy el sem képzeled!
Magam előtt mindörökre szégyellem
Azt is, hogy voltál nekem!

Letagadom, hogy téged ismertelek.
Ó, ha ez az élet neked jó - örökre Isten veled!
Én egy másik úton megyek!

Hova rohansz, mondd?! - ezt kiáltom feléd.
Hova jutottál?! Hát nem volt elég?!
Legyen erőd: add fel ezt az életet,
S én újra veled leszek!

Letagadom, hogy téged ismertelek.
Ó, ha ez az élet neked jó - örökre Isten veled!
Én egy másik úton megyek!

Hova rohansz, mondd?! - ezt kiáltom feléd.
Hova jutottál?! Hát nem volt elég?!
Legyen erőd: add fel ezt az életet,
S én újra veled leszek!







JOBB VOLNA NEM SZERETNI TÉGED (Kovács Erzsi)


Jobb volna nem szeretni téged,
hűvösen nézni rajtad át.
Jobb volna nem remegni érted,
s átaludni az éjszakát.
Ha nem törődnék olyan sokat,
lehetnék százszorta boldogabb.
Tudom én, hogy jóra úgy sem vezet,
ahogyan féltelek.

Jobb volna nem szeretni téged,
nekem fáj ez a boldogság.
Mert sokkal nehezebb az élet,
ha egy percet is várok rád.
Fel kéne ellened adnom a harcot,
hiszen így elemészt ez a láz,
és akkor felvillan az arcod,
s újra csak te vagy és semmi más.

Fel kéne ellened adnom a harcot,
hiszen így elemészt ez a láz,
és akkor felvillan az arcod,
s újra csak te vagy és semmi más.







JÖN A FEHÉR KARÁCSONY (Rácz Vali)


Drágám, én úgy szeretlek téged,
minden gondolatom csak tiéd.
Drágám, én minden jót és szépet
elküldenék tenéked,
hogy összefűzzem kettőnk életét.

Jön a fehér Karácsony.
Mit vegyek néked én?
Tán egy kis cigarettatárcát,
bevésve a nevem és mellé a szívem.
Majd hosszú évek múlva
fehér lesz már hajunk.
Nézzük a cigarettatárcát,
és boldogok leszünk,
hogy együtt lehetünk.

De lehet, hogy már nyáron
majd másnak nyitod fel,
s az megkérdezi tőled,
hogy mit jelent e jel?
Te mosolyogsz csak rajta,
és így szólsz csendesen:
Egy kis kaland volt,
nem jelentett semmit se nekem.

Ugye, nem így lesz, drágám,
ígérjed meg nekem!
Én ezt a cigarettatárcát
csak kettőnknek veszem,
s Karácsony éjszakán
a kis fa alá félve leteszem.







A KETTŐNK ÉLETÉT (Karády Katalin)


A kettőnk életét úgy féltem én
Száz felhő tornyosult kettőnk egén
Túl sok az ismerős jó barát ki mindenbe belelát
És mindegyik tanácsot ád.

Jól vigyázz, oly könnyen összedől a boldogság
És új szívet meglátod akkor senki sem ád
Egymásnak élhetünk szép csendesen
És boldog is lehetsz nagyon velem.
Nem kell sok ismerős jó barát ki mindenbe belelát
Szívünk jobb tanácsot ád.

Oly furcsán bánsz velem szívem
Mi van veled nem értem
Nem mosolyog rám a szemed és idegen a szád
Tudom már drágám mi bajod: valamit mondtak én rám
És te persze mindent elhiszel nékem ez fáj.







KÉT SZÜRKE EMBER (Németh Lehel)


Járom az utcákat,
keresek egy elmúlt boldogságot.
Az őszi esőben
most is mindig, mindig csak rád várok.
Ezer kis emlék int mindenütt felém,
két embert látok, s már rád gondolok én.

Két szürke ember az utcán bolyong,
megfogják egymás kezét.
Őszi eső pereg, fájó emlék remeg
az én bolondos szívemen át.
Két szürke ember a sok száz között,
mennek csak, egyik se szól.
Ez a fiú és lány nem is tudják talán,
hogy ők egymással mily boldogok.
Rég volt, mikor még így bolyongtam
én is veled, nagyon rég.
Aztán elmúlt minden és új boldogságot
nem találtam sehol még.
Két szürke ember, egy fiú, egy lány
rám néznek, s mennek tovább.
Könnyes a két szemem, terád emlékezem.
Hová tűnt az a nagy boldogság?
S fájó szívemmel megyek tovább.







KI VOLT AZ ELSŐ (Németh Lehel)


Ki volt az első már nem is tudom,
de azt az elsőt én megátkozom.
Azért mert az egész életem
tönkretette nekem.
Mindig a hűségről beszélt velem,
s amilyen bolond volt az én szívem,
elhittem azt, hogy egy életen
tart ez a szerelem.
S amikor érte mindent feláldoztam,
elhagyott.
Hiába kértem én, ő mindent, mindent
letagadott.
Ki volt az első, már nem is tudom,
de azt az elsőt én megátkozom.
Azért, mert én már az életem
újra nem kezdhetem.

Ki volt az első már nem is tudom,
de azt az elsőt én megátkozom.
Azért, mert én már az életem
újra nem kezdhetem,
úgy tönkretette nekem.







KINT A MARGITSZIGETEN (Csík János)


Künn a Margitszigeten
indult ez a szerelem.
Nyíltak már az orgonák,
és néztem én a kék Dunát.
Ketten ültünk a padon
szép vasárnap alkonyon,
és egy kislányt kergetett
az úton át egy rossz gyerek.
A kisleány ijedten karjaidba esett,
elkaptad őt, kicsit megsimogattad,
ránéztél, és ő már nevetett.
Olyan szép volt a szemed,
csupa meleg szeretet.
Bennem is kigyúlt a fény,
és tudtam már, szeretlek én,
s mentünk az úton,
mint két régi, régi jó barát,
így indult a szerelem
künn a Margitszigeten.

Künn a Margitszigeten
indult ez a szerelem...
...így indult a szerelem
künn a Margitszigeten.







KIS PAPÍRHAJÓ (Poór Péter, Harangozó Teri)


Állok a parton,
s kezemben tartom utolsó leveledet.
Egyetlen emlék,
amivel én még nem tudom, mit is tegyek.

El kéne tépnem, nincs erőm, érzem,
sajnálom, nem is teszem.
Legyen belőle papírhajó,
s útjára elengedem.

Kis papírhajó, lebeg a vízen,
forgatja a szél, viszi sebesen.
Sok hazugság, Isten veled,
vigye el a víz, hazug leveled.

Azt írtad nékem, nem is rég: Örökké szeretsz.
S nem tudom azt se már, hol lehetsz?

Elmossa a víz, majd a betűket,
elfelejtem én, a te nevedet.
Sok hazugság, Isten veled,
tovarohanó kis papírhajó.

Azt írtad nékem, nem is rég: Örökké szeretsz.
S nem tudom azt se már, hol lehetsz?

Elmossa a víz, majd a betűket,
s elfelejtem én, a te nevedet.
Sok hazugság, Isten veled,
tovarohanó kis papírhajó.

kis papírhajó, kis papírhajó.










KÖSZÖNÖM AZT (Lantos Olivér)


Köszönöm azt,
hogy mikor a másik árván hagyott,
én azt hittem, hogy belehalok,
őszinte szívvel jöttél énfelém.
Köszönöm azt,
hogy könnyeket láttam a szemeden,
mert az a másik rossz volt velem,
ezzel az életem te visszaadtad nekem.
Jobb nem volt még énhozzám senki,
a neved a mosolyt jelenti.
A másiké könnyet hoz nékem,
de mégis csak őt szeretem.
Hát köszönöm azt,
hogy amikor árván bolyongtam én,
őszinte szívvel jöttél felém.
Ezt nem felejtem el sohasem neked,
de boldoggá csak az a másik tehet.

Jobb nem volt még énhozzám senki,
a neved a mosolyt jelenti.
A másiké könnyet hoz nékem,
de mégis csak őt szeretem.
Hát köszönöm azt,
hogy amikor árván bolyongtam én,
őszinte szívvel jöttél felém.
Ezt nem felejtem el sohasem neked,
de boldoggá csak az a másik tehet.










KÜNN A MARGITSZIGETEN (Putnoki Gábor)


Kinn a Margitszigeten
indult ez a szerelem.
Nyíltak már az orgonák,
és néztem én a kék Dunát.
Egyedül egy kis padon,
szép vasárnap alkonyon
elfogott az unalom,
ma már talán bevallhatom.

A fák alól egyszer csak
arra jöttél, szívem.
Így szóltam én: Bocsánat,
azt hiszem, de valahonnan
én önt ismerem!

Elárult a két szemed,
ezt a tréfát ismered.
De te jó voltál nagyon,
azt mondtad rá: Az meglehet.
S mentünk az úton,
mint két régi-régi jó barát.
Így indult a szerelem,
kinn a Margitszigeten.

Elárult a két szemed,...
...kinn a Margitszigeten.







 
 
0 komment , kategória:  Zeneszöveg  
Reggeli üdvözlet: Szép napot Mindenkinek!
  2020-11-14 08:00:36, szombat
 
 











REGGELI ÜDVÖZLET




SZÉP NAPOT MINDENKINEK!









Mottó:

...A nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk.

Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk!

És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben.

Monica Baldwin








Aranyosi Ervin: ÉBRESZTŐ GONDOLATOK


Reggel, ha felébredsz,
lassan körülnézel.
Várod a csodákat,
ma reggel mit érzel?

Szemedet kinyitva,
fényleni kezd minden,
s pompázik világod
ezerféle színben.

Hangok szűrődnek be,
a világ is éled,
csalogatnak csendben,
dalba fognak véled.

Megmozdulsz, s a tested
minden porcikája,
hogy felkelj az ágyból,
azt a percet várja.

Kezdj el mozgolódni,
élvezd a csodákat:
- hogy mozog a tested,
a kezed, s a lábad.

Járja át a hála
szép szívednek mélyét,
élvezd ki a percet,
egy új nap esélyét.

Mosolyogj és örülj,
egy új nap kezdődik!
Szemeid sarkában
mosoly fészkelődik.

Hagyd, hogy ez a mosoly
átkússzon a szádra,
hadd fessen jó kedvet
ébredő orcádra.

Ébreszd a világod,
ilyen vidám kedvvel!
Legyen ma vidámabb
minden egyes ember!

Hisz örökbe kaptunk
egy újabb, szép napot,
légy hát hálás érte,
Teremtődtől kapod.

Ha már felébredtél,
szeretet vezessen,
segíts, hogy a világ
teljesebb lehessen

Élvezd minden percét,
amit nyújt az óra!
Menj és mosolyogj rá
minden Földlakóra!







Aranyosi Ervin: MOSOLYVARÁZS


...Élvezd a mát, mert benne élsz,
s holnapot tervezz lelkesen,
Szíved vezessen, ne az ész
A társaiddal kedvesen
bánj. S látod, azt kapod,
amit te adtál már sokat.
Arcodon érezd a napot,
S deríts mosolyra másokat!







Aranyosi Ervin: REGGELI GONDOLAT


Minden embernek lehetnek gyengébb napjai,
de életed csak tiéd, és neked kell hallani
a reggeli ébresztő, vidám, szép dallamát,
mely jó érzéssel tölt el, s lelkedet hatja át.

Induljon el vidáman mindegyik új napod.
Mosolyogj a világra, s tükrödből ezt kapod,
Szeresd ki visszanéz rád, hiszen szerethető,
lelkedben élő gyémánt, és védangyalod ő.

Értőn nézz a világra, mennyi apró csoda!
S hova nem jutsz el lábon, lélekben menj oda!
Becsülj meg minden embert, mert egyformák vagyunk,
s a lét megannyi síkján, sok újat tanulunk.
Okuljál hát belőle, fejlődj, legyél nemes,
s próbálj örömmel élni, mert csak így érdemes.









Aranyosi Ervin: REGGELI JÓKÍVÁNSÁG


A Nap első sugarát
oly ritkán láthatod,
olyankor még alszol,
tehát nem rád ragyog!

Ám a többi sugár,
mit képes vagy látni,
engedi napodat
csoda széppé válni.

Sokkal szebbnek látod,
ha hálával ébredsz,
hisz rajta keresztül
Teremtődhöz érhetsz.

Ilyenkor teremthetsz,
álmodozó vággyal,
lelked együtt rezeg
az ébredő világgal.

Ilyenkor még könnyű
egy hullámon állni,
álmodón révülni,
teremtővé válni.

Még ha nem is olyan
korai az óra,
kívánom, hogy álmod
váljon mind valóra!







Áprily Lajos: VIGASZTALÓ VERS


Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak.

Sívó, sötét homok felett
a hajnalszél kibontja szárnyát
s elmenekül a puszta-rém,
a bíboros ruháju skárlát.

Ne félj, az óra meg nem áll.
Reggel felé elszáll a láz is,
reggelre enyhülés fogad,
forrásvizes, hűvös oázis.

Új fénnyel csillogó utunk
riasztó árnyékkal nem állja,
sem orgonálva nem kisér
a bú alattomos sakálja.

Ne félj, az óra meg nem áll.
Mint valami fekete várrom,
a gond komor pirámisa
elmarad a látóhatáron.

Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
a köd csak egypár szürke foszlány,
s azt is széttépi most a nap:
sörényes, büszke hímoroszlán!










Babits Mihály: REGGELI ÉNEK


A reggelt éneklem, az enyhe szépet
Ó reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred
Tejjel és mézzel folynak ereim.

Lelkem kilép az álom fürdejéből
Megint üde már
oszlik köde már.
Kilép az álmok sötét erdejéből
s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.

És így néz széllyel hajnala hegyérül
mély multja fölé,
mult mélye fölé
s a tegnap és a tavaly köde gyérül
lába alatt, amint néz lefelé.

Nézi, mint uj ruhán foszolni fércet
a táj köd-egét
homályüvegét
s a kukoricaszál, a lenge, délceg
hogy hajlogatja tollas süvegét!

S a völgy fölött lassan mélyülve kékell
a szerte határ,
mit a meny kitár
s egy messze vers ébredő ütemével
kóvályg benne, mint hajnali madár.







Berzsenyi Dániel: A REGGEL


Nézd, a napnak derülő sugára
Mint ébreszti a természetet,
Mint önt új bájt a virág fodrára,
S mint zendíti a zöld ligetet.

Nézd, új öröm s újult életerő
Száll hegyekre, száll most völgyekre,
Csak az örök homályban heverő
Bagoly siet bús rejtekekre.

Nem mosolyog néki a szép reggel,
Sem az élet harmóniája:
Kedvesb néki a szomorú éjjel,
Mint az egek dicső pompája.

Igy van minden! változhatlan renddel
Ki van szabva éltünk pályája;
Egyik rokon a félistenekkel:
A másiknak por a hazája.

A rablelkek örök setétségben
Bolyongnak a denevérekkel:
Nem nézhetnek a dicső napfénybe
Örök éjhez szokott szemekkel.

A nagy lélek önként az aetherben
Héjáztatja szabad szárnyait,
Nem tartja itt fojtva porkötélben
Az égi tűz nemes lángjait.

Nem tébolyog gót épületeken
Az éjjeli vak madarakkal:
Feljebb evez a nagy Álpeseken
A nap felé uszó sasokkal.

[1802 körül]







Charlie: AZ LÉGY, AKI VAGY


Hova mész? Hova futsz?
Mondd, hogy jó reggelt.
Ölelj át! A világ épphogy életre kelt.

Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred, még ha össze is gyűrte az ágy,
Alakul még az igazi kép.
Nézni szeretném a színek, meg a fény
Hogyan fonnak Rád ma új ruhát!

Az légy, aki vagy, érezd jól magad,
és ha elhajózom hosszú vizeken,
néhány kikötő még útba ejthető,
de úgyis visszaérkezem.

Ébredés, változás, minden új nap új,
Ölelj át, mitől félsz ennyi hajnalon túl?
Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred, még ha össze is gyűrte az ágy
Ne siess még, ne siess úgy,
Mondok valamit, a tükröd hazudik,
Nehogy elhidd, hogyha másnak lát!

Az légy, aki vagy, érezd jól magad,
és ha elhajózom hosszú vizeken,
néhány kikötő még útba ejthető,
de úgyis visszaérkezem.







Danó Tímea: A REGGEL MOSOLYA


Édes, finom meleg bársony,
Arc simító langyosság.
Nap sugarát átölelő,
Édesen szép tarkaság:
Tisztaság,
Barátság.

Édes kávé friss illata,
Levegőben cikázva.
Táncot jár a napsugárral,
A mosolynak forrása:
Áldása,
Varázsa.

Friss pirítós jó illata,
Reggel táncra hívogat.
Forró tea jó zamata,
Kedvességre csalogat:
Hívogat,
Simogat.

Virág- dallam szín-pompája
Suhan át a hangokon.
Reggel vidám kicsi szálán,
Igaz barát szálakon:
Szárnyakon,
Ágakon.

Törhetetlen, igaz hű szál,
Barát bársony virágán.
Mely illata az égbe száll,
A reggelek aranyán:
Fonalán,
Mosolyán.







Egyed Emese: HAJNALÉNEK


(Már hajnal lesz, a csillagok
ébresztenek.

Indulnom kell és még alig
öleltelek.

Lebír a fény, lebír a zaj
s a félelem.

Oly messze vagy:
és nincs is visszaút.
Vagy nem lelem.)







Egyed Emese: HAJNALODIK


Jönnöd kell, most
hajnalodik,
érzem már szelíd
karjaid, érzem
sóhajod hűvösét,
ébredő kezed melegét -

Jönnöd kell: hozzá tartozol
a hajnalhoz, hozzám tartozol,
sugár a tested, harmatos
erőket, örömet hozol -

Álom és ébrenlét között
elmosolyodsz, ha megölellek,
lehunyt szemedre kék ködök
telepednek: elrejtő felleg,
és zengő pillanatokig
veled vagyok!

Hajnalodik.








FÜST MILÁN: HAJNAL ELŐTT


A nyírfák kérgében a csend...
S a hű csillag figyel...
Nem halljátok-e hát
A kis csillagok sóhaját?

Nekik már menni kell,
De én még itt maradhatok
S mért is ne tenném?
Sóhajra mindenkor van ok
S minek halnék meg ily korán,
Ha még egy pirkadatot láthatok?
Majd rózsaszin leszek s áradni fog
Szivemből énekem, akár a nagy vizek
S a hold alól a szél
Máris ringatná habjaim, - nem érzitek?

Oh kár fáradnod vélem égi dajka, - lásd
Öreg vagyok
S nem érdemlek már annyi gondozást,
De ott, de ott, az ablakokba' fenn
Kigyúlt a fény, világosság lett hirtelen
S megállitott,
Vaj' mi történik ott?
Már gondolom, - légy gyengéd égi lány,
Ott gyermek született talán...
Oh én öreg csavargó, látod, hogy sirok.







Hölderlin, Friedrich: REGGEL


A fűben harmat gyöngyei; ébred és
szökik a forrás; ejti szelíd fejét
a lenge nyír és tündökölve
zizeg a lombja; s amott a szürke

felhők körűl már lángkoszorú remeg,
hirdetve, némán, hogy tör elő a fény;
mint parti hullám, úgy özönlik
mind magasabbra a szent gomolygás.

Jőjj hát, óh Nappal, jőjj, te arany, s ne szállj,
ne törj túlgyorsan fel a zenitre, mert
bátrabban és bizakodóbban
mer szemem a mosolyodba nézni,

amíg szépséged ifju tekintete
még nem túlbüszke, még nem oly isteni;
vihetnél persze, égi vándor,
engemet is!... — De te csak nevetsz a

víg vakmerőn, ki társnak ajánlkozik;
áldd meg hát inkább kegyesen a mai
nap földi művét, és ragyogd be,
amin a sors visz, a csendes ösvényt!

( Ford: Szabó Lőrinc )







Jaroslav Seifert: DAL


Fehér kendővel integet,
ki messze megy -
valakit biztos nem talál már itt az éj,
valami gyönyörű mindennap véget ér.

Kitárt szárnyakon lebeg a galamb
a légen át, míg hazatér -
mi is megleljük mindig otthonunk,
mindegy, hogy csüggedés, remény kisér...

Törüld le könnyedet,
kisírt szemedben mosoly legyen és derű:
mindennap kezdődik valami,
valami nagyszerű, valami gyönyörű.







Jeszenyin: SZÉP JÓ REGGELT!


Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.

A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.

Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"

1914

(Fordította: Erdődi Gábor)







Juhászné Bérces Anikó: MADÁRDALOS JÓ REGGELT!


Madárdalos jó reggelt!
Nézd csak, a Nap már felkelt.
Sugárzik az örömtől,
ablakodon dörömböl.

Beragyogja a földet,
fa, fű, bokor már zöldell.
Sárgán virít a repce,
a méhecskék kedvence.

Kis kertben a sok virág
kibontotta a szirmát.
Gyöngyharmatos fürdőt vett,
tőle friss meg üde lett.







Kaffka Margit: REGGEL


Elvitte nyugalmam egy hajnali álom,
Feledve imetten a színe, alakja,
Ködbeborítva, messzemaradva...
Valamit keresek és nem találom.

Lihegve a függöny redős szövetén
Betör a győztes, a reggeli fény,
Iromba fantomok, száz újszínű lény
Surran előttem, amig üldi a fény;
Késik egy, - már-már foglya levén
A lomha tudatnak a lét peremén -
Ám bomladozásuk szörnyű serény,
E tarka lidérchad, - de megkötöm én!
Ittfogtam a szót... ám értelme felén!...
Mi volt? Hova lett?... Idehagyta?
Más a színe és más az alakja...
Tördelt, kusza szókat még suttog az ajkam.
Valaki kacagva említi ébren:
Mit álmodhattam?... És nevetnek rajtam,
A nappal sugaras derüjében,
Diadalmas, nagy derüjében.

1904







Koós Attila: HAJNALOM


Válladon alszik a hajnal,
Szűz keze vágyakat ringat;
Felébred, elúszik a Nappal
S arcodon angyali színt hagy.

S jő ezüst éji varázslat:
Hold sugarában a tenger
Lágy, kicsi csendje a mának,
Hol küzdeni vágyik az ember.

Fürdik a szómban a gond is,
Benne ragyognak az évek,
Gondolatom Te vagy most is-
Hajnalom válladon ébred.

Úgy vágyik a lélek a jóra!
Sző maga földi meséket,
Hogy Ég tüze váltsa valóra!







Lovas Éva: NÉHÁNY SZÁL VIRÁG A LELKEDNEK...


Néhány szál virág a lelkednek,
Hogy szépség járja át,
Mert a virágok mosolya,
Beragyogja lelked falát.
Olyan tiszták a virágok,
S mind oly fájdalmasan szép,
Mint nyári égbolt zenitjén
Az azúrszínű ég.
A fáradt test csak földi árnyék,
S néha, ha a fény teheti,
Az égről ereszkedik hozzád,
Hogy körbefonják szívedet
A szeretet fénysugár-erei.










Lupsánné Kovács Eta: NAPKELTE


Csendesen pirul a hajnal,
időzik kicsit a pillanat...
felébreszt lágyan egy dallal,
rám mosolyog a virradat;

virágos szőnyeget terít
lábam elé az álmos reggel,
csillanó harmatot vegyít
a szénaillatú csenddel.







Mészáros Ferenc: REGGEL


Reggel a nagy Mókamester
felkapcsolja a Napot.
Éjszakai őrségükből
Búcsúznak a csillagok.

Kinyílik a szem kapuja,
besóhajtod az eget
Anya lélekcsengőjéről
suhog rád a szeretet.

Nyújtózik a cirmos reggel,
könnyharmatok gyöngye csillan,
éjjeli mámor-meséknek
kalandja a fénybe illan.







Móricz Eszter: HAJNALODIK


A hajnal ébren talál,
bámulom a lusta hold
hogyan menekül el.
A csönd nagyokat ásít,
de én itt vagyok még,
nem alszik a lélek,
nem alszik a test sem.
Ébren figyelem a város
halk zaját, a hajnal
ébredő neszeit. Nézem
a világosodó messzeséget,
ahogy percről-percre
eltűnik lomhán a sötétség.
Új nap virrad, - talán szebb!







Nagy István: A CSÖND PARTJAI


Feloldja az éjszakát a reggel.
A csönd partjai lassan távolodnak.
Fény-dárdások jönnek a sereggel,
győzni akarók tüzei lobognak.

Sebeit rejtegeti az álom,
díszeit szórva menekül az úton.
Szekerek vonulnak át a tájon.
Messziről is felfehérlik az otthon.

Felizzanak a fák koronái.
Harmat fészkelődik a leveleken.
Mosdanak a nappalok csodái,
elindul átváltozni a szerelem.







Nemes Nagy Ágnes: HAJNAL


Az égbolt frissen pírkadó,
A zöld fűillat írt adó
Amint a rétről fellebeg,
S gyöngyszínűek a fellegek.
Oly jó, oly jó a hajnali
A lenge szélre hajlani
S csodálni, mely már halkan int
Az első sárga kankalint;
A rét fölött kék lelke reng.
- A nap, a nap már feldereng,
És minden szinnel ó, felér,
Mert hófehér, jaj, hófehér!







Őri István: NAPFELKELTE


Amikor felkel a Nap
És kinyitja álmos, nagy szemét,
Elégedetten ásít, forgolódik,
Mert újra itt a reggel, elmúlt a sötét.

Az Éj morogva elvonult,
Neki mára már bealkonyult.
De még egyszer visszaszól zsémbesen:
A nap alatt nekem miért nincs helyem?!







Petri György: REGGELI KÁVÉZÁS


Szeretem az őszi hideg szobákat,
ülni kora reggel összehúzott köntösben
a kitárt ablaknál, vagy a tetőn,
párolog a völgy meg a csésze kávé
- ez hűl, amaz melegszik.

Sokasodik a piros meg a sárga,
fogyatkozik a zöld, pereg a sárba
a sok levél - halomban
a nyár devalvált pénze:
oly sok! oly semmitérő!
Lassúdan kékbe vált
az ég hamvasszürkéje, enyészőben
az enyhe borzongás. Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.

Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak







Pogány Zoltán. SÜT A NAP


Én csak a napkeltét látom,
süt a nap: süt a Nap!
Hajfonatnyi ez az álom,
lelkemen virágkalap.

Mosolyos távolság éget,
süt a nap: süt a Nap!
Nyár... a vágy tűzreménységet
testembe égve harap.

Én csak a napkeltét látom,
süt a nap: süt a Nap!
Hajfonatnyi ez az álom,
lelkemen virágkalap.

Becsillan csilla-szemembe,
süt a nap: süt a Nap!
Ébredek... talán örökre
ébredésem ez a nap.







Puskin: ŐSZI REGGEL


Felzeng a pásztor sípja a mezőn,
és felriasztja csendbe fúlt magányom.
Egy drága arccal semmibe veszőn
elröppen az utolsó könnyű álom.
Tűnik az éj, ritkulnak árnyai,
felkél a nap, a halvány, hajnali,
s én újra csak a puszta semmit látom.
Ő nincs sehol...ahol tűnődve járt
langy esteken a kedves, meg-megállva,
a partot járom, rétek bársonyát,
gyönyörű lába könnyű kis nyomát
keresem minden ösvényen - hiába.
Kószálva erdőn és bozóton át,
örök nevét kiáltom szét a csendbe,
szólogatom - és hangom messze csengve
kihalt, hideg völgyek fölött suhan.
És visz tovább az emlék, a patakra:
kis fodrokat terelget álmosan,
nem reng a tükrén édességes arca -
ő nincs sehol...Reményem, életem
a zsendülő tavasz ha visszahozza.
Az ősz hideg kezétől sápadozva
gyérül a sárga lomb a nyíreken.
Kihalt tölgyesben jár az ősz neszezve,
kerengve hull a rozsdamart levél,
köd terped vastagon a hűlt vizekre,
és rohamozva felvisít a szél.
Mély őszi csend őrzői, ringatói,
ti kedves völgyek, lankák, tölgyesek,
ti bús, vigalmas napjaim tanúi,
lesz még tavasz...most hadd felejtselek!

/Ford.: Rab Zsuzsa/







Sango Villagren: ÉBREDŐ CSODÁK


Már ébredezik a lusta nap,
és bontja első sugarát,
az égbe nyújtózva szárnyra kap
és felém nyitja mosolyát.

Leváltja az égről a fáradt holdat,
és új erővel tovább ragyog.
Átöleli a sötétben megsorvadt
ében tájat, hol én is vagyok.

Lágyan cirógatja arcomat a szél
és rohannak velem a felhők,
a természet dalol, zeng, beszél,
majd ébred a város, felnyög.

Felszáll a füst, lendül a por,
s vad zaj ébred az emberrel.
Reng, üvölt a kocsisor,
és minket a szenny temet el.

Vad búgások, ricsaj csendül,
fültépő, harsány hangok.
Ordítás lesz most a csendből,
nyitnak a boltok, a bankok.

Amíg csendes volt a táj,
és csukott volt még minden szem,
s csukott volt még minden száj,
jobb volt minden, azt hiszem.







Sango Villagren: REGGELI CSODÁK


Harmat cseppen a kerti virágról,
majd megcsillan rajta a nap sugara,
büszkén ontva a fényt magából,
s csendül a reggelek víg madara.

Még homályba olvad a tekintetem,
már hallom e harsány éneket!
Tisztul a kép, de még nehezen
tompítja szemem a fényeket.

Elmém vidáman ébredő árnya
remélve köszönt egy szép új napot.
Szívem, mint mindig, most sem bánja
azt, mit e fénnyel ismét kapott.

Álmosan pillantok jobbomon az ágyra
és megmosolyogtat, ami fogad.
Illatok, érzések színes kavalkádja
őrzi, mit szívem tartogat.

Tán álmodom még, de oly valósan,
új képet szőtt a képzelet,
a csendes lomhaságban eltelt óra
mellettem új Csodát ébresztett.

Barnásvörös haja a párnára omlott,
s mint hűs patak, csörgedez tovább.
Csodálva nézem tincseire bomlott,
földig nyúló zuhatagát.

Ezernyi kérdéssel pillant fel rám
a szeretetét ontó barna szempár.
"Reggel van? Este? Vagy hajnal talán?"
Időt nem ismerve tekintesz reám.

Mosolyomtól megnyugszol és viszonzod azt,
így nyújtod felém a két kezed.
A napsütés lelkedben új dalt fakaszt,
új Csodát szőtt a képzelet!








,,Szárnyalj és süssön arcodra a nap,
Örvendj, mert a szíved szeretetet kap.
S ha már mosolyogsz, oszd meg velem,
Hogy mindkettőnknek szép napja legyen!"







Szabolcsi Erzsébet: ÚJ NAP


Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...







Szentmihályi Szabó Péter: REGGELI IMÁDSÁG


Köszönöm, hogy ép-egészen
Megértem e szép napot,
Köszönöm, hogy szenvedésem
Reménységben meghagyott.

Köszönöm a kétkedésem,
Hogy Véletlen játszadoz
Velem itt a sötétségben,
Rettegvén, hogy meghalok.

Köszönöm, hogy ma is éltem,
Bár vetésem elfagyott,
S hogy ebben a Nagy Egészben
Egy test s lélek rám jutott.







Sz. Szécsényi Barbara: ÉBREDÉS


Résnyi fényt cseppent az ablak:
arcokra fest
hajnal-sugár.
Virraszt a csend,
- a Hold felett -
ezüst homály.

Kósza Szél kacsint a Napnak,
szárnyával int
a pillanatnak.
Felhők ölén
szunnyadt remény:
- tán felriad.







Szilágyi Domokos: HAJNAL


A csönd lüktet a félhomályban,
hulló lombokat ringatón,
szépségektől terhesen,
mint ahogyan ver a szívem.
Hajnalodik - a nappal ásít
álom-ittasan, fél-éberen,
akárcsak én; - táguló tüdejébe
szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,
s mint az ember szeme,
- ha könnyíthet lelkén,
gondjai kevesbednek -,
lassan tisztul a táj.

Várom, hogy mozduljon a hajnal,
friss lendülettel lépjen
a világosság felé,
a hajnal is vár engem.
Farkasszemet nézünk. Tétovázunk,
biztatgatjuk egymást.
Nehéz az első lépés,
csábító a kába álom.

De aztán mégis: egymásra nevetünk,
s megindulunk vidáman, kéz a kézben,
mint szerelmesek,
hogy huszonnégy órán keresztül
gyűjtsük az erőt és a kedvet,
amellyel holnap - újrakezdjük.







Técsi Csilla: KELJ ÚTRA A NAPPAL


A Nap harmatgyémántos álmából ébredezik,
Lustán bontogatva aranyló, kócos tűzhaját.
Korai fénye sima víztükrön ábrándozik,
Titkos mélybe dobva bíborszín hálósapkáját...
Kelj útra a Nappal, jut neked is a csodából.








Tóth Árpád: Ó, ÉDES NAPSÜTÉS!

Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordul
A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,
Megannyi drága serleg, szinültig telt kehely,
Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul -
És részegít a látás, szeszéllyel kitalált
Eszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,
És csak iszom a fényt... szomjas, szegény szememhez
Emelem az ömlő fény egyetlen italát...

1912







Weiner Sennyey Tibor: A REGGELI KERTBEN


A reggeli kertben úgy bolyongtam, mint éhes
isten, mint kószáló, szomjas halhatatlan.
Csak szalmaszálat szívtam, és csakis
gyöngyházfény harmatot ittam.

Tobozok voltak az én szobraim, és rőt
fasor volt az én gyapjas nyájam.
ruhát rám szőke patak szőtt,
szerető madarakkal háltam.

Most ismét itt vagyok a reggeli kertben.
Sétámat sípon játszom, s az éjszaka
rám borul forrón, fodros szerelemben,
mint csillagokkal rakott szoknya.

De halandó vagyok. Éhem hús, ha oldja,
szomjamra csak vér és bor adhat enyhet.
Embernek szült a Föld, s hogy jót adjak vissza:
emberként járom a reggeli kertet.













 
 
0 komment , kategória:  Életképek  
Rasztik Edit Emese versei
  2020-11-13 20:30:10, péntek
 
 







RASZTIK EDIT EMESE VERSEI









AKROSZTICHON




Rideg éjjel köszöntött rám,
Az alvó vándorra,
Sürgetőleg hullott az eső
Zavaros álmomra.

Tengersok emlék köszöntött,
Igézve engemet,
Kérdés és válasz rengeteg
Emléket ébresztget.

Dideregve kuporgok
Itt egy fa alatt,
Természetanya velem van,
Egyedül vagyok, és szabad.

Mélázom félálomban,
Erről és arról is,
Susog a szél a lombok közt,
Elaltat engem is.







BOLONDSÁG


Nem érdekel, hogy milyennek is tartod,
Nem érdekel, hogy mekkora a markod,
Csak az számít, aki igazán szeret
És követnéd őt, bárhová is vezet.

Van aki nem érti, mi az: szeretni,
Hiába mondanád, milyen félteni;
Csak bolondnak nézne, de ne higgy neki,
Ezt az egészet egyszer majd megérti.







BŰNBÁNAT


Amikor üt majd az óra
Akkor ne vedd fontolóra
Azt, hogy mit miért is tettél,
Mert amit tettél az lettél.

Mert a sorsod nincs megírva,
Ezt már te írtad papírra.
A megtörtént múltad jelöl,
S nem menekülhetsz ez elől.







CSÓKELÉGIA


Csak egy csókot kérek,
Egyet mielőtt elnyom az álom.
Jöjj el kérlek, Angyal,
És teljesítsd ezt a kívánságom.

Itt a zuhany alatt,
Hol bőrömet vízcseppek csapdossák,
Lemosom magamról
A nappal rám ragadt szennyét, porát.

Csak egy csókot kérek!
Kérlek jöjj el hozzám, Angyal, ments meg!
Nekem ez a élet
Ilyen terhek mellett nem éri meg.

Egy van kiért élek
Kire szükségem lenne most nagyon
Ki miatt itt élnem
Felbecsülhetetlenül szép vagyon.

Csak egy csókot kérek,
Mi tőle kell. Vigyél hozzá Angyal!
És ígérd meg nekem.
Hogy ő soha el nem hagy majd.

Velem lesz és szeret,
Átölel és megvéd, hogy ha az kell,
És ha harcot vesztek
Ott lesz majd, és együtt támadunk fel.

Csak egy csókot kérek!
Hűsítő hideget, éjszakára,
S ő feküdjön velem.
Kérlek, Angyal, legyen vége mára.







EGY TÖRTÉNETTEL ÚTRA KELTEM...


Egy történettel útra keltem,
Bár senkit nem érdekeltem,
Faluról falura jártam a világot,
S meséltem olyat, mit senki sem látott.

De volt benne igazság,
S kértem, hogy lássák:
Minden szál ami itt lapul,
- Sorsom úgy alakul.

Szőttem a szálat tekervényesre,
S már senki meg nem értette,
És már egyvalakit kerestem én,
Ki majd megérti mesém.

Miért olyan fontos számomra,
Miért álmodtam álmot álomra.
Mesélem majd neki, ha megleltem,
Hogy: Egy történettel útra keltem...







ESTI MESE


Sokszor jó lenne az álmot
Még tovább álmodni,
Néha hagynám a szárnyamat
Szabadon szárnyalni.

Megismerni mindent, mi van.
A tájak szépségét.
Szeretni akárkit, ki van,
Megélni életét.

Mindig menni, tovább, tovább.
Most szabadnak lenni.
Estére elfárad a láb,
S ledőlök pihenni.

A Hold is feljön az égre,
Csillagok követik.
Felhő száll a sötét éjre,
S mindenki elalszik.







ÉGI FEGYVER


Te vagy a menny fegyvere!
Ragadd meg és élj vele!
Ne kérdezz csak védekezz!
Hogyha harcolsz így megy ez!

Az élet csak játék,
Sose vedd komolyan.
Harc a jövő ellen,
Mi benned is van.

Te vagy a menny fegyvere!
Ragadd meg és élj vele!
Ne kérdezz csak védekezz!
Hogyha harcolsz így megy ez!

Csak mész, kalandozol,
Mindent felfedezel,
Még ébren is alszol,
Ha álmod, ami kell.

Téged egy lény kerget:
Félelmeid szörnye.
Mannával eteted:
Fájdalmaid könnye.

Te vagy a menny fegyvere!
Ragadd meg és élj vele!
Ne kérdezz csak védekezz!
Hogyha harcolsz így megy ez!

Szembeszállhatsz vele,
Le is tudod győzni,
S bátran állj ellene
Szabadságot nyerni.

Tiéd a menny fegyvere!
De már nem kell, ég vele!
Az életed értelme,
A harcnak a kezdete.







ÉJSZAKAI KÉPEK


A szép emlékeket őrzi nekem,
Hogyha este rávetül tekintetem,
Az emlékeket visszaadja.
- A Hold az én barátom és az éjszaka.

Rátekintek és sétára hív,
De nincs kivel, és elszomorít,
Pedig tudom, csak hívni kell,
És ott lesz velem, nem hagy el.

Nem maradok magányos az éjben,
Megkacagtat a napfényben.
Ez az egész csak köztünk létezik,
Rajtunk kívül mások nem érthetik.

Éjjel történnek a dolgok,
Amitől minden napom boldog,
Amiről tudom, nem szabad bánni,
És az emlékük sosem fog fájni.







GONDOLAT


Negyven angyal vigyáz rád,
Mikor egyedül alszol;
Engem kerülget egy vágy,
Mi ellen fejem harcol.

Téged akarlak, Kedves!
Bár most is velem lennél.
Egyedül engem szeress,
És nem kell semmilyen cél.

Mindig tudni akarod
Bolond véleményemet;
Kimondom, ha akarod,
Ez csak ennyi: Szeretlek!







GYERE VELEM, ÉDES!


Gyere velem, Édes,
Táncolni az éjben
Gyengéden csókolj, mint
Esőcsepp a szélben.

Karolj át és fogj meg,
Ne hagyd, hogy elessek
Ragadj magaddal, hisz
Tudod, hogy szeretlek.

Ledőlve a fűre
Csodáljuk az eget
- Válasszunk csillagot -
Suttogom el neked.

Mosolyogsz, rám nézel,
És megcsókolsz megint
Most még nem szólsz semmit
Az éjjel csöndre int.

Fáradtan ölellek,
Te suttogsz valamit,
Arcodon csókollak,
S elnyomnak álmaid.







HALLGATLAK


Szeretem hallgatni
A sokszínű hangodat,
Ha nevetsz, ha morogsz,
S ha győzködsz másokat.

Ha fülembe suttogsz,
S ha szidsz, akkor is,
Mert ez a tied,
S nekem te vagy itt.

Szeretem hallgatni
A szívdobogásod;
Figyelni a ritmust,
Mire lélekben táncolok.

Megjegyzem mindet,
S örökre elteszem,
Mert ez csak a tied,
S belőled ezt is szeretem.

Szeretem hallgatni
Álmos szuszogásod
Mikor mellettem alszol,
S rólam szól az álmod.

Csendben hallgatlak, és
Eszembe ezek jutnak:
Szeretlek hallgatni
És szeretlek is, tudjad.
sz






ILYEN AZ ÉLET...


Ilyen az élet: Rövid
És harcra késztet.
Mindig csak menetelsz,
Csak előre léptet.

Előre! Előre!
Sosincs megállás.
Ha hátra nézel
Menten kővé válsz.

Akkor lesz jó,
Ha csak előre nézel...
De bánt, hogy mindenki
Előtted van egy lépéssel.







JÓ ÉJT, KEDVES!




Mi csak létezünk
Gyerekként élünk
Most van szerelmünk
Nehogy elvesszünk.

Jóéjt kedvesem
Már az éj leszállt
S én szád keresem,
Hogy az csókot vált.

Találkozunk még;
Nem tudom mikor.
Csillagos az ég
Más most nem akar
- Csak én! -

Ki ismer téged
Ki tudja álmod
Te meg így nézed
S csókom várod.

Mi csak létezünk
Gyerekként élünk
Most van szerelmünk
Nehogy elvesszünk.

Jóéjt kedvesem
Már az éj leszállt
S én szád keresem,
Hogy az csókot vált.

És mint két angyal
Egymásra talál.
Nem fogjuk fel aggyal
Lehet-e halál.

Végtelen táncot
Táncolunk ketten
S egy közös álmot
Átírunk szebben.

Mi csak létezünk
Gyerekként élünk
Most van szerelmünk
Nehogy elvesszünk.

Jóéjt kedvesem
Már az éj leszállt
S én szád keresem,
Hogy az csókot vált.

S csak maradnánk így
Egymást ölelve
Tudjunk valamit
Reggellel kelve

Csókod feltüzel
Érintésed ég
Sose engedj el
Érints engem még.

Ez a szerelmünk
S kezed keresem
Nehogy elvesszünk.
Jóéjt kedvesem!







KÉPZELET


Ha csak képzeletünkben
lehetünk egymásé,
Hát játszunk a gondolattal,
mi nem lehet másé.

Képzeljük el, hogy ott vagyunk,
hol senki nem keres,
Ahol megtehetünk mindent,
és senki sem vétkes.

Ha csak ennyi lenne az ár,
nem bánnám a tettet,
De bennem él a tudat, hogy
nem lehetünk egyek.

Hát játszunk a gondolattal,
mi nem lehet másé,
Még ha csak képzeletünkben
lehetünk egymásé.







LÉTELEM


Ez csak a félelemtől fáj
Ami elmúlt visszatalál
S talán véget ér az élet,
De nem lesz bűnünk már.

Ha most egybeforr a két test,
Ha eldobunk minden kétest
És most csak egymásra nézünk
Nem találunk már vétkest.

Ketten vagyunk az örvényben
Ez van írva a törvényben
És most minden mást felrúgunk
S nem vétünk erényben.

Ez a pillanat örök
Én ily vadat be nem török
Inkább én is vad leszek
S minden velünk pörög.

Szédület, vágyak, szerelem
Nincs megállás, nincs kegyelem
Csak együtt, te és én vagyunk
S elfog a végtelen.

Szabadság






NEM ÉRTEM...


Ki tudja
Éppen mi jó neki,
Amit tesz
Azt miért is teszi.

Nem értem
Pontosan mit gondol,
Magában
Mi az amit mormol.

Ha nem szól,
Én semmit nem értek,
Megijeszt,
És mindentől félek.

Belőlem
Nem kér, ha kérdezek,
S azt hiszem
Ilyenkor elveszek.

És lehet
Hogy tényleg félt engem,
De mindig
Nekem kell engednem.

Ez így most
És mindig fáj nekem,
Nem hiszem
Hogy ez még megy nekem.







NE SIESS!


Csak lassan! Csak csendben!
Csak osonva lépkedj!
Csak csendben kell lenned,
Hogy mindezt megérthesd.

Tétova gondolat:
Azt hiszem, szeretlek.
S mintha sosem volnál,
Remegve kereslek.

Kezem a kezedet
Szájam a csókodat
Én mégsem értelek
Csak halljam hangodat.

S kint hull a hó csendben.
- Bent forró a hangulat. -
Csillogva szikrázik,
S elfedi hangunkat.







RAGYOGÁS


Mikor a képeket a tévében bámulod
Beleképzeled az összes álmod.
Csak ragyogj nekem mindörökké
És majd ragyogásod válik a fénnyé.

A csillagok már az égen vannak.
Most már nem felel a hang a hangnak.
Egy egész titokzatos éjen át
Bejárhatod álmaid világát.

Nyisd ki a szemedet, ha fent repülsz
A valóságod elől menekülsz.
És majd jönnek az angyalok érted
Egyszer az álmod is megérted.

Mikor a képeket a tévében bámulod
Beleképzeled az összes álmod.
Csak ragyogj nekem mindörökké
És majd ragyogásod válik a fénnyé.

Ó, szerelmem, engem bár értenél.
Talán már nem sokáig repülnél.
S szemedet kinyitva állnál a földön
Én sosem szeretnék mást a Földön.

Én hozzád az angyaloktól jöttem,
És mindig a ragyogásod követtem.
Mert elhiszed, hogy léteznek álmok
S még az enyém is valóra váltod.










A TÜNDÉREK KINCSE


Átvágunk egy sötét erdőn,
Majd aranyló búzamezőn.
Tündéreket kergetünk,
És semmitől sem rettegünk.

Nyargalunk a földdel a talpunk alatt,
Átszárnyalunk a levegőben minden falat.
Tűzbe lépünk, s élvezzük ölelő melegét,
Majd vízbe csobbanva annak mély kékségét.

Szabadság, szerelem; ez az mi éltet,
A világnál többet senki sem kérhet.
A Minden az, mit kezedben tartasz,
Ez a Kincs, az Egy. Az életed az!











 
 
0 komment , kategória:  Rasztik Edit Emese  
Rajzó Eszter versei
  2020-11-12 20:30:21, csütörtök
 
 







RAJZÓ ESZTER VERSEI



Rajzó Eszter ( 1977. december 29. - )







A BARÁTOD?


Barát?
Hát ez vagyok neked?
Ennyi álom,
Ennyi szerelem,
ennyi boldog pillanat...
Legyünk barátok?
Azt mondd el, hogyan lehet?!
Ha hajadhoz érek,
Ha a bőröd illatát érzem...
Csak a barátod?
Az hogy legyek?
Hogy tegyem,
Hogy már ne szeresselek?
Hát már nem ölelhetlek...?
Valaki más teszi...
Tudom jól...
Tőlem már nem kell a csók,
A mosoly
A könny,
Az ölelés.
Már tudom jól...
Hát ennyi maradt?
Pár édes-bús pillanat?
Elhiszem...
Elfogadom...
Túlélem, és kibírom...
De a barátod?
Hogy legyek?
Csak ennyit mondj,
Ha tudsz
Nekem!







EGY ÉJSZAKA...





Néha nem kell más,
Csak túlélni egy hosszú éjszakát...
S hozzá nem kell más,
Csak egy szép barna szempár...
Nem is kell hogy szép legyen,
Csak ott benn most több legyen,
Csak egy hang, egy szó elég...
A hosszú fürtök ujjaim hegyén...
Hogy feledtessen, hogy feledjen...
Hogy a csókjait érezzem...
Azt hiszem néha nem kell más,
Csak egyszerűen,
Túlélni egy éjszakát...







ELHAGYATVA


A világ összeomlott.
Az Istenkép összetört.
Darabokra,
Mint egy leejtett tükör.
És akkor megszülettem.
Fáradtan,
Sírva,
Haragosan.
Gyűlölve a világot.
Így fogok majd meghalni is.
Egyedül,
Fáradtan,
Sírva.
És csak fekszem majd
A darabokra tört Istenkép
Közepén.







FELADOM


Azt hiszem, feladom.
Már nem várom, hogy megérts!
Ha nem kellek,
Nem kell, hogy kísérts.
Talán szeretlek...
De lehet, ez nem elég...
Félre ne értsd!
Szinte bármit megtennék
a szerelmedért.
De azt hiszem, feladom!
Talán szeretlek...
Hogy miért?
Már nem várom, hogy megértsd!

Szakítás






JÁTSSZÁL VELEM!


Kérlek, játsszál velem!
Egy kicsit játssz velem!
Játsszuk,
Hogy labda vagyok!
S ha eldobsz is,
Én mindig visszapattanok!

Kérlek, játsszál velem!
Egy kicsit játssz velem!
Játsszuk,
Hogy szeretsz nagyon,
Akkor is
Ha én épp nem akarom.

Kérlek, játsszál velem!
Valami újat játssz velem!
Játsszuk,
Hogy mindig fogod a kezem!


Majd megcsókolsz,
És együtt álmodsz velem!

Kérlek, játsszál velem!
Valami szépet játssz velem!
Játsszuk,
Hogy szeretlek nagyon!
S együtt öregszünk meg
Ezen a padon.

Kérlek, játsszál velem!
Egy utolsót játssz velem!
Játszd el velem az életet!
Játsszuk el, hogy összetartozunk!
És játsszuk el majd ráncosan,
Játsszuk el a halálunk!







A KÁBULAT OSZLIK


A kábulat oszlik,
A koffeintől minden csak élesebb...
Rosszabb...
Újra érzem és emlékszem...
Minden szóra,
Tettre,
Hangra...
Pedig milyen jó lenne,
Ha egy kis alkoholra
Mindent feledni tudnék!
Jó. Nem kicsire, sokra...
De végleg elfeledném...
Nem emlékeznék arra...
Mit tettél,
Mit tettem,
De nem segít,
Hát írok...
Egy verset,
Egy dalt,
Egy nem túl jó harmóniát,
Talán a hamissága
Eléri kellő a hatást...
Kiöl belőlem minden kemény hang...
Minden érzést,
Szerelmet,
Haragot...
De a kábulat oszlik,
És a kezemben a koffein...
Nem segít...
Csak ront...
Újra élek minden tettet,
Érzést...
Hangot...
Nincs kegyelem.
Még mindig szeretlek...







KERESLEK


Láttalak már.
Egy szempillantásban.
Egy szeretőében,
Amikor felém fordult álmosan,
Kócos vággyal,
Halk dorombolással.
Láttalak már.
Abban a forró ágyban.

Láttalak már.
Egy simogatásban.
Egy szeretőében.
Mikor a fejem az ölébe tévedt.
Fáradtan,
Üres némasággal.
Láttalak már.
Abban a hűvös tapintásban!

Láttalak már.
Egy kihúzott büszke vállban.
Egy szeretőében.
Amikor elment tőlem.
Megbántva,
a sötét éjszakába...

Láttalak már.
Abban a szomorú hallgatásban!
Láttalak már.
Egy megbocsátásban.
Egy szeretőjében.
A csöndes hangjában.
Egyszerűen,
Boldog mosolyában.
Láttalak már.
Abban az őrült homályban.

Láttalak már...
Kerestelek már...
S ha majd eljössz...
Talán észreveszem,
Hogy itt vagy,
Hogy velem vagy végre...
Hiszen láttalak már...
Szerettelek már...
Éreztelek már...
Kerestelek már...







KÉTELKEDŐ IMA


Talán nem hallottad,
vagy csak szóvá nem teszed:
Néha azt hiszem,
Megöl a szeretet.
Vagy csak az, ha megkapom...
Azt hiszem volt pár ilyen alkalom.

Talán nem hallottad,
vagy csak nem érdekel:
Próbálom azt tenni,
amit kell.
Szeretni azt, kit nem lehet...
Vagy ez csak mindenkit próbára tesz?

Talán nem hallottad,
Hadd, mondjam mégis el neked:
Azt hiszem,
ez így volt helyes.
Szeretni, tudni, élni, veled...
Tudni, te vagy egyedül nekem.

Talán nem hallottad,
mert halkan suttogom el:
Ezt csak veled
képzelhetem el.
Hisz itt vagy, és fogod a kezem.
Halálig, s még azután is...
Remélem.
Tudom.
Hiszem.







MA...


Ma megfogtad a kezem...
Nem volt olyan mint régen...
Nem csókoltál meg...
De nem kellett, hogy érezzem az ízedet...

Ma megfogtad a kezem...
Nem volt olyan mint régen...
Nem lángoltál nem égtél...
Csak csöndesen, megingathatatlanul szerettél...

Ma megfogtad a kezem...
Nem olyan volt mint régen...
Most nem fájt, nem is égetett...
Csak csöndesen, és egyszerűen végre hittem neked...

Ma megfogtam a kezed,


Nem volt olyan mint régen...
Már nem csókoltalak meg...
De nem kellett, hisz már ismerted az ízem...

Ma megfogtam a kezed...
Nem volt olyan mint régen...
Nem bántottalak, nem égettelek...
Megnyugtattál, s én csak szerettelek...

Ma megfogtam a kezedet...
Csak szerettél, s én hittem neked...
Már nem volt olyan mint régen...
Már sosem kell olyannak lenni mint régen...
S Már sosem lesz olyan mint régen...







MI ATYÁNK

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy!
Te, ki Istenemnek mondod magad.
Te szent vagy, Apám és Mindenem,
Otthonodba vágyom szüntelen.
Nem értem, mit, miért és hogyan,
Csak vitázom veled untalan,
De mégis kérem, vezess utadon,
És legyen meg a Te akaratod!

Mert eljöttél, itt vagy most is velem.
Mellettem állsz ott a világ felett.
Éhesen nem hagyod gyermeked,
S minden nap adsz, nemcsak kenyeret!
Mert szeretsz érdem nélkül, tudom,
Mégis értem magadat adod.
Pedig én, a Te makacs gyermeked,
Megbocsátani még Neked sem merek!

De Te velem vagy és védsz ezerrel,
És az öröklétet ajánlod nekem fel.
Nem kis apróságot, nemcsak a holnapot...
Az örök ölelésed az, amiben vagyok...

Én meg csak halkan mormogom:
Most is Tiéd a hatalom!

Ámen







Ő AKARTA




Nehéz volt.
Fáradtan és megalázottan...
Nehéz volt.
Örömtelenül, kétségek között...
Nehéz volt.
Álmok nélkül...
Félve mindentől...
Nehéz volt.

De Ő kérte,
Hát mosolyogtam.
Könnyek fátyolán át,
Igaz,
De ő kérte,
Hát mosolyogtam.

A szemébe nevettem.
Örömtelenül, és kétségbeesetten.
A szemébe nevettem.
Mert fáradt voltam.
Mert megalázott.
A szemébe nevettem.
Mert csak ez maradt örömöm.
Mert úgy éreztem,
Csak ebbe kapaszkodhatok.
A szemébe nevettem.
Mert mindent elvett,
Csak engem nem!
Mert mindent tönkretett,
Csak engem nem.

Hát a szemébe nevettem.
Hiába voltam:
Fáradt és megalázott.
Hát a szemébe nevettem.
Öröm nélkül, kétségek között.
Hát a szemébe nevettem.
Álmok nélkül.
Félve mindentől.
Pedig nehéz volt.
De a szemébe nevettem,
És azt mondtam:
Nem szeretlek!







PENITENCIA


Nehéz.
A tegnap vállamon...
Nagyheti fájdalom.
A kereszt sújtotta őt legott...
Engem csak ez
Az apró szálka nyom.
A múlt.
Hiába, nem akarom.
Hát hol is vagy Te,
Simon?







REGGELI RITUÁLÉ




Itt topog.
Lábujjhegyen,
Csendben
Mint az angyalok.
Vár...
Most elkapom...
Ő kacagva kiáltja:
ÉBREN VAGYOK!!!







RÓLAD ÁLMODTAM




Rólad álmodtam.
Nem tudom mit,
Vagy miért...
Csak a tekintetedre emlékszem...
Mint mikor legurulsz a lépcsőn,
És csak arra emlékszel,
hogy az előbb még a tetején álltál...

Rólad álmodtam.
Tekinteted
Mint a forró csokoládé,
A szívembe égetted...
Álmodtam rólad.
És reggel az ízeddel ébredtem.
Mintha ajkunk az előbb vált volna el...







VAJON...


Hadd tudjam ítéleted!
Mi lesz, ha én most elmegyek?
Holnap még fognád a kezem?
Mi lesz, ha megint megremegek?

Erős szívet kaptam.
Hangot is, és térdeket.
Megküzdöm én, ha kell
A bármit, a lehetetlent.
Nem kell fegyver, se mankó az útra!
Én magam vagyok a harcosok ura...

De vajon, ha kérlek...
Talán ha hagynám...
Talán te tennéd...
Vagy fognád...?
Kérdések nélkül?
Tudva, hogy nem kell, csak lehet?
S vajon én hagynám?
Csak mert szeretsz?
Vagy, mert én szeretlek...







VAN ILYEN


Rám nézett...
Ránéztem...
Mosolygott...
Mosolyogtam...
Elfordult...
És nem érzett semmit...
Elfordultam...
És majdnem belehaltam...








 
 
0 komment , kategória:  Rajzó Eszter  
Rainer Maria Rilke
  2020-11-09 22:30:50, hétfő
 
 







RAINER MARIA RILKE VERSEI


Rainer Maria Rilke (Prága, 1875. december 4. - Montreux, Valmont 1926. december 29.) osztrák impresszionista költő, a 20. század legnevesebb, német nyelven író költői közé tartozik.


Versei

Link



Művei fordításai Magyar nyelvre


Link








ADVENT


Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

( Fodor András fordítása )







ANGYALI ÜDVÖZLET


Te sem vagy az Úrhoz közelebb;
mi mind távol vagyunk.
De csodákkal áldott kezed
előtt meghódolunk.
Ily éretten nem ragyogott
más asszonyi kéz soha:
hajnal vagyok, harmat vagyok,
ámde te vagy a Fa.

Nagy volt az út, most sápadok,
elfeledtem, amit
ő - ki aranypáncélban ott
mint napfény, úgy vakít -
üzent neked, te révedő
(zavart a tér zaja).
Lásd: én kezdet vagyok, s a tő,
ámde te vagy a Fa.

Kiterjesztettem szárnyamat,
kitágultam nagyon;
elárasztja kis házadat
roppant ruházatom.
Alig tekint rám két szemed,
s magad vagy mint soha;
vagyok szellő liget felett,
ámde te vagy a Fa.

És minden angyal így borong,
s szétválnak; sohasem
volt még a vágy ilyen nagyon
s tétován végtelen.
Megtörténhet már - úgylehet -,
álmodból ismerős.
Légy üdvöz, lelkem van veled:
érett vagy és erős.
Hatalmas kapu életed,
s megnyílsz hamar, tudom.
Dalomnak fül, legkedvesebb,
érzem: hangom beléd veszett,
beléd, te dús vadon.

Így jöttem s beteljesedett
álmaid jóslata.
Az Úr rám nézett: égetett...

Ámde te vagy a Fa.

(Garai Gábor fordítása)







AZ ANGYALOK


A szája mindnek méla, bágyadt,
a lelkük fényes, végtelen.
S valami vágy (tán bűnre vágynak)
álmukban néha megjelen.

Egymáshoz mind hasonlít egyként.
Az Úr kertjének hajlatán
hallgatnak, néma hangközökként
az Ő hatalmas dallamán.

De egy-egy szárnymozdulatukra
a lég örvénnyel megtelik,
mintha szobrászkezébe fogva
az Úr lapozná sustorogva
a Kezdet súlyos könyveit.






AZ ÁHÍTAT .




Most hajlik az óra, s nyúlva fölébem
fémtiszta ütése lecsap:
belereszket az elmém. Most tudok, érzem -
s kezemben már a szoborszerü nap.

Semmi se kész, míg rá nem néztem,
a jövendők csöndesen állnak.
Érett a szemem, s úgy lépnek elébem,
mint a menyasszony, a tárgyak.

Semmi se csepp, mindent szeretek,
hadd fesse aranyra a festék,
és fölmutatom, bár azt se tudom,
kinek szabadítja a lelkét -

Nemes Nagy Ágnes





ÁLDOZAT


Ó, mióta ismerlek, hogy árad
testem s benne hogy virul a csont;
frissebb lettem, járásom sudárabb,
mert te vársz ma rám: ki vagy te, mondd?

Nézd, hogy újulok, mindent feledtem,
mint levél, lehullt, mi régi volt.
S csillagként ragyog fel majd felettem
a mosoly, mely rajtad bujdokolt.

S mindaz, gyermekéveim ködébül,
mely mint víz ragyog s még névtelen,
rólad kap nevet, az oltár épül,
rajta izzó hajzatod sötétül
s melled fénylik, mint az értelem.

( Radnóti Miklós fordítása )







BENNÜK HISZEK, ÍM, EZEK A KERTEK...




Bennük hiszek, ím, ezek a kertek:
ha ágyásuk virága sápadozik,
avart ha a szél kavicsúton kerget,
s csorgatja a hárs csend-csermelyeit.

A kis tavon akkor, fénygyűrűjében,
szegélytől szegélyig hattyú lebeg.
S elsőül hozza meg égi terében
a holdat, szelíd-hideg derűjében,
homályba fúló partja felett.

( Tandori Dezső )







BÚCSÚ


Valahol virág nyílik: búcsúzik,
egyre, csak egyre szórja önmagát;
magunkhoz lélegezzük; surran
a szél: megérint a távozás.

Benő Eszter







CSAK ÁMULJ ÉS FÜLELJ, ÉLD CSÖNDEDET


Csak ámulj és fülelj, éld csöndedet,
mélyes mély életem, te;
mit akar a tőled, ah, értsd a szelet,
mire a nyír remegne.

Szól hallgatás hozzád, ne láss,
ne hallj, hagyd érzékeidet.
Add magad, engedj - s minden suhanás
ringat majd, úgy szeret.

S akkor, lelkem, terülj, kiterülj,
hogy élned sikerüljön,
áradj szét ünnepi öltözetül
mindenen itt eme földön.

(Fordította: Tandori Dezső)







A CSEND


Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.

( Fordította:Tandori Dezső )







ELALVÁS ELŐTTRE


Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.

( Kányádi Sándor fordítása )







E SÁRGA RÓZSÁT




E sárga rózsát tegnap
egy ifjú adta volt,
s ma visszaadom annak,
ki tegnap óta holt.

Vízcseppek csillagoznak
a szirmokon, melyek
tegnap még harmatoztak,
ma már csak könnyesek.

/Fodor András fordítása/







AZ EST AZ ÉN KÖNYVEM


Az est az én könyvem, Bíborban
pompáz a bársony fedelén:
színarany pántjait nyugodtan,
hűvöslő kézzel bontom én.

Eltölt a nyájas hang egészen,
míg első lapját olvasom,
második lapját csendbe nézem,
harmadikat már álmodom.

(Fodor András fordítása)







ESTE


Az este lassan leveti ruháit,
miket a vén fák karja tart alul;
nézel: s a táj előtted ketté válik,
ez égbe lendül, az mélységbe hull.

S magad maradsz: egészen egyiké sem,
nem oly sötét, mint ez a néma ház,
s nem úgy az öröklét igézetében,
mint esti csillag, mely az égre hág.

S veled marad (szó szét nem fejti ezt)
bús életed, mely érik égig érőn,
míg néha korlátoltan, néha értőn,
hol kő lesz benned, hol meg égitest.

( Farkasfalvy Dénes fordítása )







A FIÚ


Olyan szeretnék lenni, mint azok,
kik vad lovukkal szállanak az éjbe,
fáklyákkal, égre borzadó hajakkal,
a hajsza roppant viharába félve.
Legelöl állanék, mint egy ladikban,
nagy lennék, mint felgöngyölt lobogó.
Sötét, de rajtam fénnyel lobogó
aranysisak. S mögöttem a sötétben
tíz ember várna sorakozva szépen,
oly nyugtalan sisakkal, mint enyém,
sötét, öreg, vak s mégis csupa fény.
Mellettem lenne egy és fújna-fújna
a trombitával és száguldanánk
és trombitálna utat és magányt
és mint az álom szállnánk újra s újra;
a házak térden állanak elébünk,
a görbe utcán új és új magány int,
terek terülnek; és mindent elérünk,
zápor gyanánt zuhognak paripáink.

( Kosztolányi Dezső )







HA EGYSZER VÉGRE...


Ha egyszer végre teljes csönd lehetne.
Ha már a dolgok kósza véletlenje
elnémul, és a nevetések hangja
s a zaj, mely érzékeim fogva tartja
többé már virrasztásom nem zavarja,

akkor juthatnék olyan gondolatra,
mely ezermód téged gondol s megérint
sőt (egy mosolyra) birtokba vehet,
hogy árasszon, s légy minden életé mint
egy köszönet.

(Farkasfalvy Dénes fordítása)







HALKAN DÚDOL EGY PATAK


Hol halkan dúdol egy patak,
túl a piszkos városon;
a fákon lombok ringanak,
és rám bágyadtság oson.

Vad erdő, semmi nincs közel,
tiszta fényt dobog szívem;
sápadt magányom átölel,
s fejem lágy ölén pihen.

( Kolev András )







A HALK PATAK DALLAMA CSENG


A halk patak dallama cseng,
por s város messze mind;
fa csúcsa integet, s mereng,
elbűvöl minden itt.

Erdőben csend, távol világ,
szívemben tiszta fény;
körülölel halvány magány,
fejem nyugszik ölén.

( Szalki Bernáth Attila )







JÖJJ, NÉZD AZ ÉRKEZŐ TAVASZT


Jöjj, nézd az érkező tavaszt,
a tengernyi csodát.
Városon épp, hogy átszalad,
erdőben ver tanyát.

Messzire hátrál a hideg,
utcákon át suhan,
megadva magát szelíden -
elillan nyomtalan.

( Koosán Ildikó )







KARÁCSONYKOR LEGCSÖNDESEBB AZ ÉV


Karácsonykor legcsöndesebb az év,
a szívverésnek is hallani hangját,
mint órákét, az estidőt ha mondják:
karácsonykor legcsöndesebb az év.

Kerekre nyílik gyermekek szeme,
nézésüktől a dolgok nagyra nőnek,
anyai vágya támad most a nőnek
s kerekre nyílik gyermekek szeme.

Menned kell mostan messzi földre már,
érintetlen karácsonyéjbe látni,
városlakó, csak erre vagy kiváncsi,
így kell menned a messzi földre már.

Ott nagy egek borulnak majd föléd,
távolból fénylő erdőkön nyugodnak.
Cipőd alatt az utak is bolyongnak
és nagy egek borulnak majd föléd.

S a nagy egekben, fönt, egy csillag áll,
fénye kibomlik és az éjszakából,
akár egy hullám, közelít a távol
s a nagy egekben, fönt, egy csillag áll.

( Suhai Pál )







KEZDŐBETŰ


Bágyadt szökőkútként fakadnak
végtelen vágyból véges tettek:
mind rögtön reszketőn lelankad.
De mit belsőnk másként elhallgat
erőt és vígságot mutatnak
e könnyed táncoló könnycseppek.

(Farkasfalvy Dénes fordítása)







MAGÁNY


A magány olyan, mint a régen
készülő eső, alkony ellenében
a tengerből kél, s át a messzi réten
honába föl, az ég felé tolul.
S az égbe érve a városra hull.
Megáll a semmilyen órán, szemelget,
mikor hajnalba fordul minden utca,
s mikor a test, amely semmit se lelt meg,
csalódva búsan magát félrehúzza;
mikor egy párnak gyűlöletbe fúlva
hálniok mégis egy ágyban, együtt kell:
a magány akkor elfoly a vizekkel...

(Kányádi Sándor fordítása)







MIDŐN RÁM LELTÉL...


Midőn rám leltél kedvesem,
kicsiny voltam, szerény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.

Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.

S én, mint akit május, mítosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.

/Fodor András fordítása/







A NAP LENYUGSZIK...


A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

/Fodor András fordítása/







NEM, SOHA NEM FELEDLEK


Nem, soha nem feledlek,
viszlek az éjbe,
édese földi tereknek,
hajdani fénye.

Bármit ígértél, ők azt
megadták híven;
mert megtörted erőszak
nélkül a szívem.

Senkim-semmim előtted,
tiszta jelenség;
értvén durva erőket,
vonz, ami gyengéd.

(Ford.: Tandori Dezső)







AZ OLAJFÁK KERTJE


Ment fölfelé, a szürke lombon át
oly szürke volt, az Olajfák sorába
és lehajtotta poros homlokát
forró, vonagló tenyere porába.

Ide jutott. És ez volt csak a cél.
Most megvakultan vágjak a homálynak
és hirdessem, hogy a hatalmad él,
hogy vagy, mikor magamba sem talállak.

Nem vagy én bennem. Jaj, te végtelen-nagy.
Sem másokban. És itt a kőben sem vagy.
Sehol se. És engem mindenki elhagy.

Itt állok minden emberek jajával,
mit enyhíteni vágytam kegyed által,
ki nem vagy. Ó, lelkem ezer halált hal...

S mondják: egy angyal jött az éjen által.

Miért egy angyal? Ah leszállt az éj
és közönyösen babrált a falombban,
gyermek riadt az éji nyugalomban.
Miért egy angyal? Ah leszállt az éj.

Az éj pedig nem is volt óriásibb,
így suhan el az éjek sora rég.
Kövek hevernek, néha egy eb ásít,
Bús éj, olyan az egyik, mint a másik,
mely vár amig megpitymallik az ég.

Mert ily könyörgőt angyalok csapatja
nem hallgat meg s az Éj se fogja föl.
Az Elveszőt a föld magára hagyja
és eltaszítja Őt tulajdon atyja
és nem fogadja be az anya-öl.

( Kosztolányi Dezső )







OLTSD KI SZEMEM...


Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Törd le karom és megragadlak én,
szivemmel, mint egy kézzel tartalak,
fogd le szivem, agyam dobog hibátlan,
s ha lángod agyvelőmbe csap,
viszlek tovább, vérem zuhatagában.

( Nemes Nagy Ágnes )







ŐSZ




A lombok hullnak, hullnak, mintha túl
a messzi égi kertek hervadnának,
nemet mondón, lehullanak a mélybe.

És száll a súlyos földgolyó az éjbe:
a csillagok közül magányba hull.

Mindnyájan hullunk: nézd lehull kezem,
s a másoké is. Minden így van, meglásd.

De Egyvalaki van, ki mind e hullást
végtelen gyöngéd kézben tartja fenn.

( Farkasfalvy Dénes )







ŐSZI NAP




Beteljesült. Bő nyár volt s vége van.
Vond árnyaid a napórákra némán
s fújjon a rónán újra szél, Uram.

Rendeld a még éretlent: érjenek;
adj bár két napi délies verőt még,
sürgess tökélyre és nyilazz a tőkék
nehéz borába végső édeset.

Kinek most nincs, nem épít házat már
Ki most magányos, lesz hosszú időre,
olvas, hosszú levéllel bibelődve
virraszt, s riadtan meg-megállva jár
a fák alatt, ha lombra lomb süvölt le.

( Kányádi Sándor fordítása )







ŐSZI NAP




Itt az idő. Nagy volt a nyár, Uram.
A napórákra vess árnyat, s a réten
hadd zúgjon végig már a szélroham.

Adj még egy-két déliesebb napot,
érleld teljessé utolsó gyümölcsét;
s a végső édességek hogy betöltsék,
forrald sűrűvé, testessé a bort.

Kinek most nincs, nem is lesz otthona.
Ki most magányos, soká az marad majd.
Olvas, levelet ír, várja a hajnalt
ébren, nyugtalan jár ide-oda
a fák közt, míg a szél forgó avart hajt.

(Imre Flóra fordítása)







ŐSZI NAP


Készülj, Uram. Nagy nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek,
s a mezőket szélbe borítva szeld.

Késő gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.

Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Virraszt: olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.

(Fordította :Tandori Dezső )







SZERELMES DAL


Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.
De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

( Kosztolányi Dezső )







SZERELMES VERS


Hogy tartsam lelkemet, hogy lelkedet
ne érintse? Hogyan emeljem át
más tárgyakat érinteni feletted?
Bár lelnék néki néma rejteket,
hol párjaként valami Elveszettnek
idegen csöndbe zárnám, mely tovább
nem rezdül, hogyha mélyeid rezegnek.
Mégis, mi minket ér, egybefogó
egy mozdulattal ér, mint a vonó,
mikor két húron egy hangot zenéltet.
Mily hangszerre vagyunk feszítve ketten?
Mily hang vagyunk mily játékos kezekben?
Ó édes ének.

( Nemes Nagy Ágnes )







A SZERELMES LÁNY


Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.

Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.

(fordította: Nemes Nagy Ágnes)







A SZERETŐK


Nézd hogy egymáshoz-növekednek,
szellem lesz ereikben a lét.
Páros-alakjuk tengelye reszket:
látni heves forgás közepét.
Szomjasak: isznak szomjra-hevülve;
ég a szemük: s íme lát, íme lát!
Így, egymásba merülve,
emelné egyik a másikát.

(Ford.: Tandori Dezső)







SZIKLATENGER TERPED ITT...


Sziklatenger terped itt,
törmelékbe merült cserje,
síri csönd. - Az ég ködterhe
rá fakó homályt terít.

Hol a zord kőszirt mered,
lepke leng át ernyedezve,
mint Isten-sugallta eszme
egy hitetlen szív felett.

( Franyó Zoltán )







A SZOMSZÉD




Bús hegedű, mért jársz utánam?
Hány messzi város magányában
faggatták éjem éjszakáid?
Százan zenélnek? Csak egy játszik?

Vannak tán minden nagyvárosban
kik nélküled régóta már
folyókba vesztek volna holtan?
S miért, hogy ez mindig rám talál?

Mért vagyok mindig szomszédja azoknak,
kik téged tépnek és zenélnek,
és búsan zengik: minden dolognak
terhénél terhesebb az élet?







A TÉKOZLÓ FIÚ TÁVOZÁSA


Elhagyni most minden kuszává szőttet,
a hozzánk nőttet, mi mégsem a miénk,
mi, mint a víz öreg kutaknak mélyén,
gyűrűzve gyűri tükrén a képeket;
kívül kerülni a sűrű bozóton,
hol ránk kapaszkodnak a hű tövisek;
elmenni, és azt, és azokat,
akiket a mindennap-nézéstől
már látni is alig lehetett, figyelni
most szelíd, békülő szemekkel,
egészen közelről, és mintha legelőször;
megsejteni, hogy saját szenvedésünk,
mibe a gyerekkor merült, mindenkié,
s fölöttünk is szállt csak, mint a szél -:
menni mégis, kitépni kézből a kezet,
mintha seb nyomán a gyógyulást szakítnánk,
elhagyni mindent, menni: merre? Tudhatatlan
tájra, mostoha országba, mi tetteink mögé
közömbös díszletnek szegődik (kertje a fala is lehet),
és menni: miért? Mert valami űz, kívül vagy belülről,
mert nincs türelmünk, és várásunk sötét,
és az érthetetlen elvette eszünk -

Magunkra venni mindezt, és hiába érni
bármihez: ha tartottuk is, kezünkből kihull,
egyedül halunk meg, magyarázatlanul -

Az új élet ajtaja akar így kinyílni?

( András Orsolya fordítása )







VEDD SZEMEM VILÁGÁT


Vedd szemem világát: s látom képedet,
tapaszd el füleim: hallom hangodat,
léptem láb nélkül is tehozzád vezet,
hangtalan ajkaim esküt mondanak.
Szakítsd le karjaim, s karomba tartalak
szívemmel, érezd, a kezem átölel,
állítsd le szívem, ritmusát agyam dobolja,
vesd tűzre agyam, hadd égjen el:
s véremben hordozlak, mint hűséges szolga.

( Koosán Ildikó )







VÉGSŐ TÖREDÉK


Te jöjj, te végső: elismerlek téged,
gyógyíthatatlan kín, testembe szőtt.
Ahogy lélekben égtem, benned égek:
a fahasáb sokáig küszködött
lángoddal: nem hagytam, hogy elemésszen,
de most táplállak, benned égek én,
s e rémség poklában lesz szelíd lényem
e földön túlvilági rém.
Tisztán, már terv nélkül, jövőtlenül
és szabadon a kín-máglyára léptem.
Mert nincs hol vennem jövendőt cserében
a szivemért, mely némán kimerül.
Még az vagyok valóban, aki ég?
Emlékeket sem tűrök idebenn.
Ó élet, élet: kinti lét.
S a lángban én. Nem ismer senki sem.

(Lemondás. Most nem úgy mint gyerekkorban
ha betegség jött. Haladék. Ürügy:
nagyobbá válni. Hangok, suttogások.
Ne keverd ebbe régi ámulásod.)

( Farkasfalvy Dénes )







ZÁRÓ DARAB


Nagy a halál.
Rajtunk a bélyeg,
bár nevet a száj.
Míg azt hisszük: körülvesz az élet, -
bensőnkben éled
sírása már.

( Lator László )







IDÉZETEK - Rainer Maria Rilke







Az életben nincsenek kezdőknek való osztályok,
az embertől mindjárt a legnehezebbet kívánják







Éljen most a kérdésekben. Talán lassanként, észrevétlenül,
egy távoli napon élete belenő majd a feleletbe.







Havat terel a szél az erdőn, mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn, miként lesz áldott-fényű fa.

Karácsony







Maradj nyugodtan, amidőn az asztalodhoz ül az angyal,
kezed simítsa félre halkan a ráncokat a teritőn.





 
 
0 komment , kategória:  Világirodalom  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 21 
2020.10 2020. November 2020.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 255 db bejegyzés
Összes: 3969 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 389
  • e Hét: 4899
  • e Hónap: 39275
  • e Év: 602786
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.