|
2020-11-16 07:15:04, hétfő
|
| |
| |
Egy forró, augusztusi éjszakán kint feküdtem a kertben. Néztem, ahogy megannyi
csillag hullik alá kisebb-nagyobb csóvát hagyva az égen. Eltöprengtem azon, hogy
amit akkor látok, milyen régen megtörtént már, s a sors milyen tökéletes játéka kellett
ahhoz, hogy az a csillag pont akkor hulljon le, hogy én pont akkor nézzek fel az égre,
amikor a fénye ideér, s hogy kívánhassak tőle egy csodát. Mert mégis mi mást kívánna
az ember egy ilyen földöntúli szépségtől, mint a hullócsillag?
Így hát, kívántam egy csodát, amire talán azt hittem, nem is létezik vagy ha létezik is,
magától nem találna el hozzám. Kívántam valami különlegeset, ami egészen biztosan
csak fentről érkezhet. Kívántam valami megfoghatatlant, amibe mindennél
biztonságosabbnak tűnik majd belekapaszkodni.
Téged kívántalak.
A szőnyegen puhán utánam suhanó lépteid. A tekinteted, ami az első percben levett
a lábamról. A hangod mélységét, amiben elmerülve megnyugodhatok.
A testünk találkozását, ami visszarepít a csillagok közé.
Köszönöm, hogy jöttél. Kérlek, maradj még!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érzelmek 2. |
|
|
|
|
|
Offline
