|
2020-11-04 20:34:29, szerda
|
| |
| |
,,Én a foglyok között voltam a Kebár-folyó mellett, megnyíltak az egek és isteni látomásokat láttam... és rajtam volt az Úr keze" (Ez 1,1.3).
Semmi sincs, ami a Szentírást értékesebbé teszi nekünk, mint a ,,fogság". Isten Igéjének ősi zsoltárait bábeli patakunknál együttérzéssel nekünk énekelve és visszhangozva örömmel zengték, ahogy láttuk az Úr fogságból való szabadítását, és kértük: ,,Fordítsd jóra sorsunkat... mint a patakokét a Délvidéken"(Zsolt 126,4).
Az az ember, aki nagy nehézségeket élt át, nem könnyen szakad el a Bibliától. Egy másik könyv talán azonosnak tűnik másoknak, de neki nem ugyanaz. Bibliájának régi és könnyáztatta lapjain jelentést írt tapasztalatairól, amik csak az ő szeme előtt láthatóak. Ezeken a lapokon át újból és újból Isten házának oszlopaihoz és ,,Élimbe érkeztek..., és ott volt... hetven pálmafa" (2Móz 15,27). Mindegyik oszlop és fa emlékeztetővé vált neki az életében előforduló bizonyos kritikus időkkel kapcsolatosan.
Ahhoz, hogy bármilyen haszna legyen fogságunknak, el kell fogadnunk a helyzetet, és el kell határoznunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle. Ha azon aggódunk, ami elveszett, vagy amit elvettek tőlünk, nem válnak a dolgok jobbá, hanem csak megakadályoznak abban, hogy javítsunk a megmaradtakon.
Egy ingerlékeny ló, ha nem akar engedelmeskedni zablájának, csak megfojtja magát. És egy nagyon izgatott állat, ha nyugtalan a jármában, csak megsérti saját vállát. Mindenki szintén meg fogja érteni azt az analógiát, amit Laurence Sterne, a tizennyolcadik század egyik lelkipásztora és írója fogalmazott meg egy seregéllyel és egy kanárival kapcsolatosan. Beszélt a nyugtalan seregélyről, amely eltörte szárnyait a kalitkájának rácsai ellen való küzdelmében, és folyamatosan ezt kiáltotta: ,,Nem tudok kijutni! Nem tudok kijutni!" Aztán ezt összehasonlította egy kanárival, amely ülőrúdján pihent, és énekeket énekelt. Énekei túlszárnyalták még a pacsirták énekeinek a szépségét is, amelyek szabadon fölemelkedtek szinte a menny kapujáig.
Nincs olyan csapás, ami csak gonoszságot hozna ránk, ha azonnal buzgó imádságban Isten elé vinnénk. Még amikor menedéket keresünk is egy fa alatt a záporeső idején, váratlanul gyümölcsöket találhatunk az ágain. És amikor Istenhez menekülünk, menedéket találva a szárnyai árnyékában, mindig többet találunk benne, mint amit valaha láttunk vagy ismertünk.
Következésképpen, próbáink és szenvedéseink által ad nekünk Isten friss kijelentéseket önmaga felől. Mint ahogy Jákóbnak, nekünk is át kell kelnünk ,,a Jabbók révén" (1Móz 32,22), ha egyáltalán valaha meg akarunk érkezni Penúelbe, ahol küzdött az Úrral, áldást nyert tőle, és el tudta mondani: ,,Láttam Istent színről színre, és megszabadult lelkem" (1Móz 32,30).
Tedd sajátoddá ezt a történetet, drága Fogoly, és Isten segít neked, ,, aki hálaénekre indít éjszaka" (Jób 35,10), és ,,Ő változtatja reggellé a homályt"(Ám 5,8)! (Nathaniel William Taylor)
Az isteni akaratnak való engedelmesség a legpuhább párnává válik, amin megnyughatunk.
Megtöltve szobát és életet
Soha nem látott szépséggel,
A bajokban megbékéltetett,
És télen ellátott zölddel.
Az ígéret madarai zengtek,
Mikor háborogtak a tengerek.
L. B. Cowman |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
Offline
