Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/48 oldal   Bejegyzések száma: 470 
Képmutató keresztyénség
  2020-05-31 23:14:19, vasárnap
 
  "A képmutató és állkeresztyének jelenléte közvetett bizonyítéka annak, hogy van igaz keresztyénség is az emberek között."

- J. C. Ryle -
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Öröm
  2020-05-31 23:13:29, vasárnap
 
  "Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után."


Tamási Áron
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Várakozás
  2020-05-31 23:07:48, vasárnap
 
  "Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire is várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük ... Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most - ez a időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk ... nem pedig a múlt valamilyen aranykora vagy a jövő ködös utópiája ... Ez itt az mi időnk ... akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nékünk megadatott ... és múlik, múlik ... Mi a csudára várunk hát?"

Richard L. Evans
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Elesik az ember
  2020-05-31 23:02:30, vasárnap
 
  "Elesik az ember, Isten gondviselése által így van rendelve, de saját vétke folytán esik el."

Kálvin János
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Hogyan fejezzük be a napunkat Istennel?
  2020-05-31 22:58:11, vasárnap
 
  III. prédikáció

Hogyan fejezzük be napunkat az Istennel?


,,Békességben fekszem le, és legott
elalszok, mert te, Uram, egyedül
adsz nekem bátorságos lakozást"
(Zsolt. 4: 9)



Ennek a szövegnek a szavait (Zsolt. 4: 9) lehet képletesen (mint a lélek pihenését, amely meg van győződve Isten kegyelméről) és szó szerint is értelmezni (mint a test pihenését az Ő gondviselő kegyelmének védelmében). Nekem jól esik befogadni az Írást teljes szélességében, ezért lehetséges mind az első, mind a második értelmezés.

1. A zsoltáríró mindennél többre tartotta az Isten kegyelmét, ezt a sorsot választva arról az örömről beszél, amely eltöltötte őt, amikor azt látta, hogy sokak nem találták meg a békességet, állandóan azt a gyümölcstelen kérdést tették fel, hogy ,,Kicsoda láttat velünk jót?" (Zsolt. 4: 7). Mindenféle hiábavalósággal elcsigázzák magukat, miközben Dávid tökéletesen nyugodt maradt, bízva Isten jóakaratában: ,,Hozd fel ránk arcodnak világosságát, oh Uram!" (Zsolt. 4: 7). Minden haszon, amely Isten áldását nélkülözi, nem még akkor sem a célnak megfelelő, ha az megegyezik a világ helyeslésével: a hold és a csillagok, a világ tábortüzei és lámpásai nem tudnak a nap nélkül világosságot létrehozni, de a nap tud világosságot teremteni nélkülük is. Ez Dávid véleménye, és minden szent egyetért vele, hogy Nóé galambjához hasonlóan nem lehet békét találni az özönvízzel borított világban máshol, mint a bárkában, ami Krisztust jelképezi. ,,Térj meg, én lelkem, a te nyugodalmadba" (Zsolt. 116: 7), a te igazi Nóédhoz, mert ott van a te békességed (Nóé neve nyugalmat jelent).

Ha Isten megmutatta arcának fényét, akkor, ahogyan Ő betölt minket szent örömmel, úgy ez a fény szívünket is örömmel tölti el, mint azoknak szívét, akiknek megsokszorozódik búzájuk és boruk (Zsolt. 4: 8 ). Mivel Isten szent nyugalmat ad, ezen túl békességben van. Az Úr az én Istenem, és én elégedett vagyok, meg vagyok elégíttetve, nem keresek semmit többé, többet semmit sem kívánok, tökéletes biztonságban élek. Amikor Isten fényében járok, nem szenvedek hiányt az Ő jóságában, semmiben nem szenvedek hiányt, ezért nem félek a gonosztól, és semmilyen más veszélytől. Az Úr Isten az én Napom és Pártfogóm; Napom, amely megvilágosít és megnyugtat engem; Pártfogóm, Aki megvéd és megoltalmaz engem.

Innen tudhatjátok, hogy azok, akik meg vannak győződve Isten jóindulatáról, élvezhetik a nyugalmat, és lelküket biztonságban tudhatják. Mindkét dologgal rendelkezünk a drága ígéret által: ,,És lesz az igazság műve békesség (azaz a jó tevése megelégedést ad), és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké (vagyis a jó tevésében való megelégedés biztonságot ad a gonosszal szemben)" (Ézs. 32: 17).

a) A szent nyugalom Isten jóindulatának egyik áldott gyümölcse; most már ,,békességben fekszem le, és legott elalszom". Amikor Isten nem elégedett velünk, vagy mi kételkedünk az Ő jóindulatában, hogyan tetszhetnénk valamennyire is magunkkal? Amíg ezen nyugtalankodunk, lelkünk csak kielégíthetetlen lehet. Perelnétek-e Istennel? ,,Még álmot se engedj szemeidnek, se szunnyadást szemöldökeidnek" (Péld. 6: 4), míg meg nem szűnik ez a perlekedés. Eredj, borulj le felebarátod lábai előtt, kérd tőle a megbékélést! Amikor helyreállítod a békét velünk és megkapod a vigasztaló szót, hogy el vagy fogadva általunk, akkor igazán és bölcsen azt mondd, amit a világi ember mondott alaptalanul és meggondolatlanul: ,,Én lelkem! Tedd magad kényelembe, mivel Istenben, az Ő kegyelmi szövetségében sok javad van sok esztendőre eltéve, egész az örökkévalóságig" (ld. Lk. 12: 19). Meg vannak-e bocsátva bűneid? Van-e hasznod abból, hogy Jézus a Közbenjáró? Elfogadta-e Isten ügyeidet Krisztusban? ,,Azért egyed vigassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat" (Pr. 9: 9). Ez az utasítás csendesítse le lelked minden viharát, és adjon békét neked.

Ha Istennel szövetségben vagyunk, akkor semmiben nem szenvedünk hiányt, mindenünk megvan. Habár a kegyes lélek egyre inkább Istenre vágyik, sosem vágyik többre és nagyobbra, mint maga az Isten. A hívőnek Benne van tökéletes békessége és vigasza. Ha csak az Ő szerető jóságában akarnánk gyönyörködni, ez a jóság elég is lenne arra, hogy bőségesen megelégítsen minket, mivel Ő elégséges arra, hogy megitassa a szomjú lelkeket, és megelégítsen minden éhező lelket (Jer. 31: 25). Mivel ez az eledel képes betölteni a jóra vágyakozókat, és megelégíttetve ezek a lelkek örökre megbékülnek, és álmuk mindig édes lesz.

b) A szent biztonság Isten jóindulatának másik áldott gyümölcse. ,,...mert te, Uram, egyedül adsz nekem bátorságos lakozást" (Zsolt.. 4: 9). Amikor a Te arcod fénye megvilágít engem, akkor bátorságosan lakozom, és tudom, hogy ki vagyok én, és ezért békességem van, ,,Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal" (Zsolt. 5: 13). Amikor az isteni kegyelem védelme alatt vagyok, ,,ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad rám, mégis Őbenne bízom én (Zsolt. 27: 3). Minden, amit Isten megígért nekem, azt én is megígérhetem magamnak, és ez elég is, hogy megőrizzen és megtartson engem sebezhetetlennek, bármilyen nehézségekkel és veszélyekkel találkoznék is utamon. ,,Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe" (Zsolt. 46: 3). Ne féljünk semmilyen gonosztól: ,,Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy; a Te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem" (Zsolt. 23: 4). ,,A gazdagnak vagyona az ő erős városa, és mint a magas kőfal, az ő gondolata szerint", ilyen Isten az Ő félő embereknek (Péld. 18: 11). ,,És akkor a Mindenható lesz a te nemes érced és a te ragyogó ezüstöd" (Jób 22: 25). Semmi nem veszélyesebb, mint a bűnös úton való veszélytelenség, mikor az emberek ezt mondják maguknak: ,,Békesség, békesség", és továbbra is a hiábavalóság és testi gondolataik hatalma alatt maradnak. Oh, csak remegőkké lehetne tenni azokat a bűnösöket, akik nyugodtak! Nincs nagyobb esztelenség a biztonságnál, amely világi ígéretekre van alapozva, mert ez hiábavalóság és a hamisság. Azoknak, akik eldöntötték, hogy nem félnek semmilyen gonosztól, semmi sem lehet értelmesebb és hasznosabb annál, mint az irgalmas Isten ígéreteire támaszkodjanak teljes meggyőződéssel. Tudják, hogy semmilyen gonoszság nem érinti őket, semmilyen jelenvaló gonoszság, csak az, amelyik javunkat fogja szolgálni. Tudják, hogy míg hűségesek Istenhez, mint Királyukhoz, addig az Ő védelme alatt állnak, a Mindenható védelme alatt, Aki erőt ad nekik minden ellenséges erővel szemben. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Még a pogányok is úgy tekintenek erre a biztonságra, mint jogra, amely megadatik minden becsületes és tisztességes embernek. Vagyis INTEGER VITA SCELERISQUE PURUS, vagyis azt mondták, hogyha a világ darabokra hullik is, ők nem fognak elveszni ezek között a darabok között; ET SI FRACTUS ILLABATUR ORBIS, IMPAVIDUM FERIENT RUINA; a keresztyéneknek sokkal nyomósabb okaik vannak, hogy becsületesek legyenek annál, hogy erre a jogra hivatkoznának; mert ki vagy mi tudnak nekünk kért okozni, ha Azt követjük, Aki maga a Jóság?

c) Ezen előjogok miatt képesek a kegyesek arra, hogy békések és megelégítettek legyenek. Ezt a szent nyugalmat és biztonságot Isten ajándékozza nekik, hogy tudjanak örvendezni. Több annál, Isten megígérte, hogy elküldi a békét választott népének; Ő megtöltötte hit által örülni ezen a világon; az Ő békéje meg fogja védeni szívüket és értelmüket; Ő megvédi és megvigasztalja őket. A Szentírás elmondja nekünk, hogyan érhetjük el azt a megígért békét és biztonságot. Nekik van a Biblia megírva, hogy az örömük tökéletes legyen, és hogy a türelmen és vigaszon keresztül, amelyet az Írás ad, reménységük legyen. A sákramentumok azért adattak, hogy az üdvösség forrása legyen, amelyből örömmel meríthetnek élő vizet. A szolgálattevők azért iktattatnak be, hogy őket megvigasztalják, és örömükből részesüljenek. Isten azért kívánta megmutatni az ígéret örököseinek akaratának változhatatlanságát, hogy erős vigasztalásuk legyen (Zsid. 6: 17-18).

d) A kegyes emberek kötelessége, hogy törekedjenek lelkük szent biztonságára és békéjére, felhasználva ebben azokat az eszközöket, amelyek elő vannak írva ennek elérésére. Ne adjatok helyet a Sátán békétlenséget okozó kísértéseinek, és azoknak a kínzó félelmeknek és kétségeknek, amelyek lelketekben jelentkezhetnek. Tanuljatok meg békésnek lenni, feddjétek meg magatokat hitetlenségetekért, tegyétek kötelezővé magatok számára az Istenben való hitet és bizalmat, hogy dicsőíteni tudjátok Őt. Ha nem tudjátok, mit kell tennetek, tegyetek úgy, mint Pál apostol útitársai tettek - vessetek horgonyt és várjátok meg a nappalt. Te szegény, remegő keresztyén, te, aki erősen háborogsz és vigasztalás nélkül vagy; próbálj meg békében lefeküdni és elaludni; nyugodj meg és uralkodj magadon Annak nevében, Akinek a szelek és a tenger hallgatnak szavára, parancsoljátok meg csapongó gondolataitoknak, hogy nyugodjanak meg azt mondva, hogy ,,Elhallgass, nyugodjál". Hajtsátok fejeiteket, mint a legkedvesebb tanítvány - Jézus keblére. Ha nincs bátorságotok így Hozzá jönni, akkor boruljatok az Úr Jézus lábaihoz teljes alázattal és töredelemmel, azt mondva, hogy ,,Ha meg kell halnom, haljak meg a Te lábaidnál". Bízzátok teljesen Reá magatokat, vessétek magatokat alá cselekedeteinek, és helyezzétek az Ő rendelkezése alá magatokat, Aki tudja, hogyan adjon nyugalmat a szívnek. Ha még nem mentetek be a nyugalomba, ahogyan az Írás mondja (Zsid. 4: 9), ebbe a mostani nyugalomba, amely Isten népét körülveszi, akkor annál inkább úgy tekintsetek rá, mint az ígéret földjére, és habár úgy tűnik, hogy Isten késik, - várjatok Rá, hisz a látomás meghatározott időről beszél, a végről beszél, és nem csal meg minket. Az igaz fejére fény ragyog, és az, ami el van vetve, újra az öröm forrásává válik.

2. A zsoltáríró napi dolgait befejezve, és valószínűleg elfáradva, most, mikor eljött a lefekvés ideje, jó tanácsot ad azoknak, akik vágynak a békés éjszakára: folytassanak eszmecserét szívükkel és hozzák meg az istenfélelem esti áldozatát (Zsolt. 4: 5-6), utána ezekkel a szavakkal oltsátok el a háborgásotokat: ,,Békésen fekszem le, és legott elalszom". Amiért ezt az igerészt választottam, arra kényszerít engem, hogy szó szerint értsem, ahogyan a tanítványok értették Urukat, amikor azt mondta, hogy ,,Lázár, a mi barátunk elaludt" (Jn. 11: 11). Dávid tiszteletre méltó gondolatait látjuk, mikor az alváshoz készülődik. Amikor felébred, már Istennel van, ugyanúgy van Isten ébredéskor, mint elalváskor, az Istentől való elmélkedéssel és közösséggel megtelve.

Talán úgy tűnik, hogy Dávid akkor írta ezt a zsoltárt, mikor szenvedett, és üldözve volt ellenségei által. Valószínű, hogy abból az okból volt megírva a zsoltár, mint az előző - Dávid menekült fia, Absolon elől. Kívül harc dúlt, ezért nem meglepő, hogy belsejében félelem volt. Mindazáltal továbbra is annyira hitt Isten védelmében, hogy a megszokott időben feküdt le, ugyanazzal a nyugalommal és bátorsággal, mint máskor is tette. Tudja, hogy ellenségeinek nincs hatalmuk felette azon kívül, ami felülről nekik adatott, és nem lesz felette más hatalom azon kívül, amely isteni felügyelet alatt van; és hatalmuk nem lesz olyan nagy, hogy neki azzal igazán ártani tudnának. Ezért a Mindenható húzódik, és a Felségesnek rejtekében lakozik, ezért gondolatai békések. Az, ami megtöri az emberek szívét, nem tudják megzavarni az istenfélő ember álmát. ,,Még ha a legrosszabbat tennék is, - mondja Dávid, - békésen fekszek le, és alszom; Isten akarata fog érvényre jutni". Most vessetek egy pillantást a következő aspektusokra.

a) Dávid bízik Istenben: ,,Te, Uram, egyedül adsz békességes lakozást", azaz ,,Nemcsak megvédsz engem, hanem tudtomra is adod, hogy biztonságban vagyok, nagy bizalommal élhetek ebben a tudatban". Itt ugyanaz a szó van használva, mint ami a szövegrészben is: ,,Aki tökéletességben jár, bátorságban jár" (Péld. 10: 9). Az ilyen ember bátran halad a maga útján, ezért Dávid bátran tért nyugalomra. Dávid ugyanolyan bátorságosan viselkedett, mint Lais lakói (Bír. 18: 7), és olyan békés Istenben, mint Sion fiai, mely az ünnepek városa, az ő szemei a nyugalom hajlékát látják benne (ld. Ézs. 33: 20).

Van a 4. zsoltárban egy szövegrész, ami nagyon is érdemes a figyelemre: ,,mert te, Uram, egyedül adsz nekem bátorságos lakozást". Egyesek azt gondolják, hogy az ,,egyedül" Dávidra vonatkozik, de akkor megváltozna a szöveg értelme. ,,Még akkor is, ha magam vagyok, és nincs velem tanácsadóm, hogy tanácsot adjon, és nincs velem testőröm, hogy küzdjön értem, nem félek, míg Isten velem van". Jézus Krisztus szintén ezzel nyugtatta magát, amikor tanítványai magára hagyták, Ő mégsem volt egyedül, mert az Atyja vele volt. Némely félénk emberek félnek egyedül maradni, különösen a sötétben, de az Isten jelenlétében való erős meggyőződés, hogy Ő mindenhol megőriz minket, elhallgattatja ezeket a félelmeket, és csak szégyenkezni fogunk miatta. Több annál, mi egy különlegesen nép vagyunk, akiket az Úr kiválasztott magának (Zsolt. 4: 4), ezért a mi pajzsunk lesz. A kivételesség lesz a mi biztonságunk és nyugalmunk, ahogyan megismételhetetlen volt Nóé az ókorban. Izrael egy olyan nép, amely ,,maga fog lakni, és nem számláltatni a nemzetek közé (4 Móz. 23: 9), éppen ezért nevet a fenyegetettség felett. ,,Bátorságosan lakozik Izrael, egymaga" (5 Móz. 33: 28). Minél inkább magunk vagyunk, annál inkább élvezzük a biztonságot. De az egyedül szó itt Istenre vonatkozik: ,,Te egyedül adsz nekem bátorságos lakozást", azaz ,,Csak Te teszed ezt!" Ahhoz, hogy Isten megvédje népét, nem szorul senki segítségére, habár Ő néha különböző eszközöket használ fel: ,,De segítségére lett a föld az asszonynak" (Jel. 12: 16); annak ellenére, hogy Ő boldogul ezek nélkül is. Még ha minden menedék le is van rombolva, az Ő keze megőriz. ,,Egymaga vezette őt az Úr; idegen isten nem volt vele" (5 Móz. 32: 12). Ilyenformán Dávid mintha azt mondaná, hogy ,,Én csak Tőled függök, ezért nyugodt vagyok és meg vagyok győződve arról, hogy biztonságban vagyok; nem azért, mert a többség az oldalamon áll, hanem azért, mert a Mindenható Isten az oldalamon áll".

,,Te, Uram, adsz nekem bátorságos lakozást". Hátra tekinthettek, vagy előre, vagy ide s oda is. ,,Te adsz nekem bátorságos lakozást egész nap úgy, hogy a nap sugarai nem szúrnak meg engem". Ezek Dávid hálaadó szavai az Úr kegyelméért, amelyeket kapott. ,,Te adsz nekem bátorságos lakozást úgy, hogy a hold nem tud bennem kárt tenni" - a királynak ezek a szavai kifejezik az Istentől való függőséget a jövőben is. Mindezt figyelembe kell vennünk.

Ezért a mi szemünket is Istenre kell vetnünk, Aki tegnap, ma, holnap és mindörökké ugyanaz, Aki Szabadító tegnap, ma, és holnap is.

b) ,,Békességben fekszem le, és legott elalszok" - innen ered a SIMUL vagy PARITER IN PACE CUBABO önuralma. Más szóval, ,,azok az emberek, akiknek kenyerük és boruk megsokasul, akiknek gazdagságuk és kényelmük bővelkedik, nyugodtan hajtják alvásra fejüket, mint ahogyan tette Boáz az aratás után (ld. Ruth 3: 7). Habár nekem nincs olyan helyzetem, mint nekik, mégis nyugodtan fekszem le, mint ők. Nemcsak lefekszem, mint aki várja a nyugalmat, hanem úgy fekszem le, mint az, akinek tényleg nyugalmuk van". Egyesek úgy gondolják, hogy ezek a szavak azt jelentik, hogy Dávid rögtön elaludt, mihelyt lefeküdt, annyira el volt fáradva a napi munkától, és annyira szabad volt a riasztó gondolatoktól, hogy békében aludt ezektől.

Ezek azok a szavak, amelyeket saját ajkainkon is tartanunk kell, amelyek megnyugtatnak minket, mikor este lefekszünk, hogy kipihenjük magunkat. Arra kell törekednünk, hogy úgy viselkedjünk egész nap (különösen mikor a nap az estéhez közeledik), hogy fel legyünk készülve, és ne maradjon lelkünk szétszórt az esti imádatkor, hogy szívünk ne legyen túlterhelve egyik oldalról részegséggel és falánksággal, mint végbemegy azokkal, akik szeretik a gyönyöröket, valamint a mindennapi dolgoktól való aggódással, ami jellemző az üzletemberekre. Ahhoz, hogy uralkodni tudjunk gondolatainkon, és időnkön, hogy kézbe tudjuk tartani ügyeinket - ez fontos része, hogy feladatainkat ebben az életben be tudjuk tölteni. Mert minden dolog jó a valóágban, ha az egyezik az örök ,,jóval". Ámen.
 
 
0 komment , kategória:  Matthew Henry prédikációi  
Hogyan folytassuk a napunkat Istennel?
  2020-05-31 22:55:24, vasárnap
 
  II. prédikáció
Hogyan folytassuk napunkat az Istennel?


,,Minden nap várlak téged"
(Zsolt. 25: 5)


Ki tudja közülünk őszintén azt mondani, hogy ,,Mindennap várlak téged"? Kinek van olyan kapcsolata az Istennel, hogy az átszövi egész életét, és ennyi boldogsággal tölti meg azt? Mennyire szűkölködünk Dávid lelkületében, habár nekünk sokkal jobb segítőnk van az Istennel való járásban, mint abban az időben volt a szenteknek, Krisztus világos közbenjárása? Ennek ellenére, azok a keresztyének, akik valóban átérzik saját gyengeségüket, nem kell miatta elcsüggednünk, hanem emlékezniük kell, hogy Dávid sem mindig volt abban az állapotban, mikor ezt mondta; neki is voltak tökéletlenségei, de ennek ellenére Isten szerint való férfiú volt. Nekünk is megvannak a hiányosságaink, és ha mi őszintén sírunk felette és küzdeni fogunk ellenük, és ha nekünk egyre megszokottabbá válik, hogy meghajtsuk szívünket Isten és az és előtt, akkor mi el leszünk fogadva Krisztusban, mert nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk.

Mindazonáltal Dávid vallomása, amely le van írva ebben a szövegben, megmutatja nekünk, hogyan kell fellépnünk, - Istenre kell hagyatkoznunk minden nap.

1.
Dávid vallomása az Isten kegyelmes eljövetelének türelmes várásáról szól, ezért a ,,minden napon" kifejezést képszerűen kell értelmeznünk minden időre, amelyre a kívánt és el nem ért kegyelem félre tétetik. A vers első részében Dávid imája az isteni irányításról és tanításról szól: ,,Vezess engem a te igazságodban és taníts engem..." Dávid pánikban volt és nagyon tudni akarta, hogy Isten mit akar, hogy tegyen; és kész volt azt meg is tenni. De Isten feszült várakozásban tartotta őt, és Dávid még nem tudta pontosan, mi Isten akarata és célja, milyen úton kellene járnia, és mire kell felkészülnie. Ez azonban azt jelentené, hogy készülhetett isteni irányultság nélkül? Nem. ,,Minden nap várlak téged" - mint ahogyan Ábrahám is korán reggeltől naplementéig áldozatot mutatott be, mindaddig, amíg Isten feleletet nem adott neki az örökös kérdésében (1 Móz. 15: 5,12). Ahogyan Habakukk is a bástyán állt, hogy meghallja Isten üzenetét látomás által (Hab. 2: 1). Habár a válasz nem feltétlenül jön azonnal, annál inkább, végül meghalljuk, és nem leszünk félre vezetve.

Az előbbi szövegben Dávid az Urat szabadítása Istenének nevezi, Istennek, Akitől az üdvössége függ, mind az ideiglenes, mind az örök, Akitől szabadítását várja mostani szenvedéseiből, szívének azon gyötrődéseiből, amelyek megszaporodtak (Zsolt. 25: 17) ellenségei kezéből, akik már készen álltak romlását ünnepelni, akik gyilkos gyűlölettel gyűlölték őt (Zsolt. 25: 19). Azt várva, hogy Isten legyen a Szabadítója, elhatározta, hogy Benne fog bízni minden nap, Jákób igaz fiához hasonlóan, akinek rettenthetetlen vallomása volt - ,,Szabadításodra várok, Uram" (1 Móz. 49: 18). Néha Isten kegyelmének áldásaival azelőtt figyelmezteti népét, hogy azok segítségül hívták volna az Ő nevét; Ő már válaszol is nekik. Ő népe között van, hogy segítsen nekik, ahogyan a zsoltáríró is mondja: ,,Az Isten ő közepette van, ..., megsegíti Isten virradatkor" (Zsolt. 46: 6). Más időben úgy tűnik, hogy Isten távol van, hogy Ő félreteszi a szabadítást, és arra kényszeríti gyermekeit, hogy várjanak, sőt hogy feszült várakozásban legyenek. A fény se nem fényes, se nem sötét, az ilyen felhős és ködös napokon is egész estig várjanak Rá. Míg világos van, addig remény is van, hogy eljön a vigasztalás, amelyet egész nap feszülten vártak, de nagyon valószínű, hogy nem jön el éjfélig. De éppen éjfélkor volt a kiáltás: ,,Ímhol jön a Vőlegény!" (Mt. 25: 6). Az Egyház bajaiból való szabadulása, gyötrelmeinek vége, az ettől való megpihenés, a tisztátalanok vesszejétől való menekvés, valamint Isten ígéreteinek betöltése, amit Egyházának tett, az a valami, amit nekünk alázatosan, bizalommal és türelemmel kell várnunk Tőle.

a) Habár ez lehet egy hosszú nap, habár nekünk hosszú ideig kell várnunk, ha ez túl is haladja számításainkat, akkor is várnunk kell. Habár már talán sokat vártunk, és rá vagyunk kényszerítve, hogy még többet várjunk, vagy megszabják nekünk, mint a próféta tette szolgájának, hogy folytassa ezt akár kétszer is (1 Kr. 18: 43), egész addig, míg meg nem látjuk az eljövendő kegyelem legkisebb jelét is. Láthatjuk, hogy Ő az, Aki megszabadította Izraelt, mégis csalódottak vagyunk. ,,Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!" (Jer. 8: 20). Az idő telik; több annál, a lehetőségek kicsúsznak kezeink közül: az aratás nyara, mikor imáink minden termését össze gondoltuk szedni, a szenvedés és türelem ideje lejár, és mi még mindig mesze vagyunk a szabadítástól. Az idő, amelyet a szövetség ládája Kirját-Jeárimban töltött, hosszú volt, sokkal hosszabb, mint az előre megmondható lett volna, mikor ott elhelyezték. Eltelt két év, mielőtt visszatért volna Izrael háza az Úrhoz, és az Úr megszabadította volna a filiszteusok kezéből (1 Sám. 7: 2).

Habár egy nap lehet hosszú, mégis csak egy nap; és az ismert az Úr előtt (Zak. 14: 7). Hosszúnak tűnik, mikor azt várjuk, de a boldog szabadulás képességet ad nekünk úgy emlékezni rá, mint egy szempillantásra. Nem lett hosszabb, mint azt Isten elrendelte, és meg vagyunk arról mindnyájan győződve, hogy az Ő rendelt ideje a legjobb számunkra. Az Ő kegyelme megéri, hogy várjunk rá. Az idő hosszúra húzódik, de semmi sem hasonlítható az örökkévalósághoz, amikor azok, akik hosszútűréssel rendelkeznek, mint jutalmat kapják az örök üdvösséget.

b) Habár lehet ez sötét nap, annál inkább bízzunk Istenben egész nap! Habár muszáj várnunk Isten sötétségben való lépését, - mert nem tudjuk, Isten mit fog tenni, mi lesz a legjobb számunkra, annál inkább legyünk megelégedve akkor is, ha a sötétségben kell várakoznunk. Habár semmi jelet nem látunk, és senki sem tudja megmondani, mennyit kell várnunk, annál inkább határozzuk el, hogy várni fogunk, bármilyen hosszúra is nyúlna a várakozás. Habár jelenleg nem tudjuk, hogy Isten mit tesz, annál inkább, engedelmeskedjünk, hisz megtudjuk ezt azután, ahogyan Isten tervei megvalósulnak.

Soha ember nem volt olyan szorult helyzetben, mint a szegény Jób: ,,Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugat felé és nem veszem őt észre" (Jób 23: 8 ). Ettől függetlenül, Jób tűr, egész nap Istent várva. Habár Jób nem ismeri az Ő útjait, meg van győződve arról, hogy Isten tud mindent: ,,De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany" (Jób 23: 10). Isten hasonlít az ötvöshöz, aki ügyel arra, hogy az arany ne legyen tovább az olvasztókemencében, mint arra szükség van. Amikor Isten útja a tengeren vezet keresztül úgy, hogy nem lehet azt követni, akkor is tudjuk, hogy az Ő útjai szentek, és megbízhatunk bennük (Zsolt. 77: 14, 20). Amikor borús az ég, és sötétség van körülöttünk, a méltányosság és az ítélet akkor is a Mindenható trónusa előtt van.

c) Habár ez talán viharos nap, akkor is Istent kell várnunk egész nap. Habár nemcsak nyugtalankodunk, nem haladunk előre, a szél szembe fúj, és hátrafelé tol minket, lehet féktelen, az Egyház belekerülhet viharába, és pusztulás fenyegetheti, annál inkább hinnünk kell a jobban; türelemmel kell várnunk a vihar elvonulását. Vigasztalásunk abban van, hogy Krisztus a csónakban ül; az Egyház ügye így a Krisztus saját ügye. Ő a Vőlegény, az Egyház Hozzá tartozik. Ő egy csónakban evez népével, ezért ne legyetek félénkek, és ne kételkedjetek abban, hogy a csónakotok révbe ér. Valamikor úgy látszik, hogy Krisztus az adott pillanatban alszik, tanítványainak imái azonban mindig felébresztik Őt, és Ő lecsendesíti a szelet és a hullámokat. Habár a bokor olthatatlanul ég, de nem lesz elpusztítva Isten jelenlétében. Annál inkább, Krisztus nemcsak egyszerűen a csónakban van, hanem a kormányrúdnál áll. Ezért bármi is fenyegetné az Egyházat, le lesz győzve Jézus Krisztus által, és javára lesz fordítva.

Ezt fejezi ki csodálatosan George Herbert:

Félre a csüggedéssel, kegyelmes Istenem hall engem,
Mikor szél és hullám ostromolja gerincem,
Ő megvéd, mivel a Mindenható élénk,
Még akkor is, ha imbolyog csónakom.
A hullámok hatalménak és erejének diadala,
Szíve mindig velünk van, ha arcát el is rejtené.

Ezek a szavak sosem időszerűbbek, mint egy viharos napon. Az, hogy Isten mit tett velünk, nem tudjuk megmondani, de meg vagyunk győződve arról, hogy Ő igazságos Isten, végtelenül bölcs és méltányos, ezért pedig ,,boldogok mindazok, akik Őt szolgálják" (Ézs. 30: 18). Ő dolgait a maga módján és a maga idejében teszi. Mi visszafordulhatunk a pusztába, amikor már a Kánaán határán állunk; jogosan szenvedünk hitetlenségünk és zúgolódásunk miatt; de Isten bölcsen jár el, és meglátjuk, hogy Ő hűséges ígéreteihez. Van idő, mikor megítéli népét, és bánkódik szolgái felett, amikor azt látja, hogy nincs erejük; ez látható volt az Úr hegyén és újra meg lesz mutatva. Ezért folytassuk a várakozást. Kapaszkodjunk a hitbe és türelembe, mert az a jó, amikor az ember reménykedik, és nyugodtan várja az Úrtól a szabadítást.


2.
Dávid vallomása arról tesz bizonyságot, hogy az Úrhoz való állandó fordulásunk - kötelességünk. Ezért a napot szó szerint kell értelmeznünk, mert a MURLB egész napot, vagy minden napot jelent. Ez hasonlít ahhoz a parancshoz, hogy ,,hanem az Úr félelmében legyél egész nap" (Péld. 23: 17).

Biblikus alapelv

Nem elég Istennel kezdenünk a napot, Rá kell támaszkodnunk minden nap és egész nap.


Ahhoz, hogy kibontakozzon ez a tanítás, meg kell mutatnunk:
mit jelent reménykedni Istenben, és
miért kell reménykednünk Benne egész nap és minden nap.

Első.

Meg kell tudnunk, mit jelent Istenben reménykedni. Már eleget hallhattátok, hogy kötelességünk őszinte imában reggel Hozzá fordulnunk. De jelentheti ez azt, hogy elég nekünk egész napra? Nem. Szükségünk van arra, hogy állandóan Benne bízzunk, mint Abban, Akivel mi nagyon közeli rokonságban vagyunk, és Akinek nagyon le vagyunk kötelezve. Bízni Istenben azt jelenti, hogy úgy élünk, hogy vágyunk az Ő rokonságára, örülünk Neki és Benne, függünk Tőle, hűségesek vagyunk Hozzá.

1. Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy úgy élünk, hogy közel vagyunk Hozzá. Bíznunk kell Benne, mint ahogyan a szegény bízik a jótevőjében, őszintén tőle várva a segítséget; bízni, mint ahogyan a betegek és tehetetlenek a Bethesda tavánál, amikor várták a víz felzavarodását azzal a vággyal, hogy segítséget kapjanak és meggyógyuljanak. Amikor a próféta azt mondta, hogy ,,mi vártunk Téged ítéleted ösvényén", éppen azt akarta kifejezni, hogy ,,az én lelkem bensőmben is Téged keresett" (Ézs. 26: 8-9). Nemcsak arra kell törekednünk, hogy azokban az áldásokban részesüljünk, amit Isten ad, hanem maga Isten után kell vágynunk, az Ő kegyelmére és szeretetére, hogy kijelentse magát nekünk, és lássuk az Ő áldását rajtunk. Akkor bízunk az Úrban, mikor lelkünk epekedik utána, az Ő kegyelme által; akkor szomjúhozunk az Isten, az Élő Isten után. ,,Oh, bárcsak látnánk Isten szépségét! Oh, csak kóstolnánk meg Isten kegyelmét! Oh, bárcsak képesek lennénk Őt visszatükrözni, és teljesen azonosulnánk az Ő akaratával! Mert nincs senki sem a mennyekben, sem a földön, akire úgy vágynék, mint ahogyan Utána vágyom. Oh, bárcsak jobban ismerném Őt, jobban szeretném Őt, jobban közelednék Hozzá, és jobban hasonlítanék Hozzá"; ezért lelkünk szent kívánságainak szárnyán kell felemelkednünk Istenhez, feljebb és feljebb a mennyekbe.

Nekünk nemcsak komolyan kell reggel imádkoznunk, hanem azt a vágyat, ami az imádság élte és lelke, állandóan forrón kell tartanunk, hasonlóan az oltáron levő tűzhöz, amely mindig kész az áldozathozatalra. Lelkünk minden törekvésének és hajlandóságának Istenre kell irányulnia; mindennel Őt kell szolgálnunk, amit teszünk, mindenben ajándékában Általa kell gyönyörködnünk. A parancsban, amely nekünk adatott, éppen ez az elv van lefektetve: imádkozni mindig, megállás nélkül, állandóan benne lenni. Akkor is, mikor nem fordulunk Istenhez, Felé való vágynak kell szívünkben lennie, mint amilyen az egészséges emberben van, aki habár nem eszik állandóan, a belsejében mégis mindig hajlandóság van teste megerősítésére és kényeztetésére. Ezért úgy kell mindig Istenre hagyatkoznunk, mint Legfőbb Jóra, és közelednünk kell állandóan Felé.

2. Az Istenben való reménykedés azt jelenti, hogy vágyunk Istenben gyönyörködni, mint ahogyan a szerelmes a szerelmét várja. A szeretete mozgása a vágy, mint ahogyan a madár repül; a gyönyörködés a szeretet békéje, mint ahogyan a madár ül a fészkén. Habár kívánságunknak folytonosan Isten felé kell törekednie, még jobban kell vágynunk Isten után, Istenben való gyönyörűségünknek olyannak kell lennie, hogy soha ne vágyjunk jobbra és nagyobbra, mint Isten. Abban a hitben, hogy Isten mindenre elégséges, Benne kell teljesen megelégíttetnünk. Isten legyen az enyém, és ez legyen elég nekem. Szeretjük-e Istent? Örömet jelent-e nekünk az, hogy Ő Isten, hogy Ő olyan, amilyennek kijelentette magát, hogy Ő Teremtő Istenünk, és ezért úgy rendelkezhet velünk, ahogyan Neki tetszik, hogy Ő szövetséges Istenünk, és ezért mindent a legjobb módon rendelt el számunkra. Azt jelenti mindez, hogy jó kedvvel mindig Reá támaszkodhatunk.

Minden embernek van valamiféle mércéje, amin leméri magát, vagy egy meghatározott élethelyzete, amire épít. Mi ez? Isten vagy a világ? Számunkra mi az érték? Mivel dicsekszünk? A világi emberek pozíciója abban merül ki, hogy gazdagságukkal és erejükkel dicsekednek (Zsolt. 49: 7), kemény kezeikkel, amely, mint ők gondolják, elhozza számukra a bőséget. Az istenfélő emberek pozíciója abban van, hogy minden nap Istenben dicsekednek (Zsolt. 44: 9). Ez az Istenben való bizakodást is jelenti, a belső megelégedést, amellyel mindig Reá tekinthetünk, mint ahogyan az emberek tekintenek arra, aki dicsőséget készít számukra.

Mivel jártunk saját kedvünkben, mit vállaltunk jókedvvel, miben találjuk meg békénket, amit megszerezve, gratulálunk magunknak, mert birtokoljuk mindazt, amit szerettünk volna? A Világi ember azt mondja, mikor csűrjei tele vannak gabonával, hogy ,,Én lelkem, tedd magad kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél"! Az istenfélő ember addig ezt nem tudja mondani, míg meg nem látja, hogy szíve tele van Istennel, és Krisztussal, és kegyelemmel; csak aztán mondja, hogy ,,Menj be a békeségbe, én lelkem, itt találj békességet". Istenben megpihenve, a kegyes lélek otthon érzi magát, Benne tökéletesen megelégszik. Bármi is nyugtalanítaná őt a világban, Isten annyira betölti, hogy ez megszabadítja őt félelmeitől.

3. Istenben reménykedni, azt jelenti, hogy Istentől függő életet élünk, hasonlóan a kisgyerekhez, aki bízik atyjában, aki gondoskodásának árját önti ki rá. Istenben reménykedni azt jelenti, hogy áldását várjuk, ami Tőle indul ki, Akitől minden áldás fakad, és Aki minden gonoszságtól megvéd minket. Dávid szavait (,,Csak Istenben nyugodjál meg, lelkem" (Zsolt. 62. 6)) lehet úgy is magyarázni, hogy ,,Csak Benne bízom; senki másnál nem keresem az áldást, amelyben szűkölködöm, mert tudom, hogy minden más csak teremtmény és nem nagyobb áldás számomra, amennyire ezt Ő teszi számomra, és Tőle függ minden ember sorsa". Felemeljük-e tekintetünket a hegyekre? Vajon onnan várjuk-e a segítséget? Vajon nem felülről származik- e a harmat, amely a halmokról leszállva megnedvesíti a völgyeket? Vajon jövünk-e és felemeljük-e tekintetünket a felhőkön keresztül a mennyekre? Önmagukban tudnak-e ők esőt adni? Nem. Ha Isten nem hallja meg az egeket, akkor nem hallja meg a földet sem. Ezért nekünk a hegyek fölé, az égbolt fölé kell tekintenünk, mert minden segítségünk az Úrtól van. A király is azt mondja, hogy ,,Ha nem segít meg téged Isten, hogyan segítselek én meg? A szérűről vagy a sajtóról?" (2 Kir. 6 :27).

Ha Istentől várjuk az áldásokat, ha várakozásaink az Ő Igéjére épülnek, meg lehetünk győződve arról, hogy ezek az áldások eljönnek, csak alázattal és hittel ki kell várnunk őket. Tudnunk kell, sőt meg kell róla győződnünk, hogy Isten szava nem hiábavaló, a szegények reménysége nem vész el. A hitetlenek azt mondják javaiknak, hogy ,,Én bizodalmam!" (Jób. 31: 24), és gazdagságuknak, hogy ,,Te vagy reménységem", mert a gazdagnak a vagyona az ő kőfala (ld. Péld. 18: 11). De az istenfélő embernek mégis csak Isten az egyedüli Menedéke és Osztályrésze. Az élők földjén csak Neki mondják, hogy ,,Te vagy az én reménységem, Te vagy az én bizodalmam" (ld. Zsolt. 71: 5). A teremtmény teljes figyelme Reá van irányítva, mert Ő mindenkihez kegyelmes. De igazán mégis az Ő szentjei tekintete van Hozzá felemelve, mert Ő irányukban különösen kegyelmes és jó. Az övéi ismerik az Ő nevét, bíznak Benne, és diadalmaskodnak Vele, mint az, aki tudja, hogy semmi sem szégyeníti meg a reménységüket.

4. Istenben reménykedni azt jelenti, hogy Istennek szenteljük magunkat, mint teszi ezt az a szolga, aki nem pusztán szolgál urának, hanem kész bármilyen akaratát végrehajtani, elvégezni bármilyen munkát, mindenben ura javát védve, és keresve tisztességét. Istennek szolgálni azt jelenti, hogy teljesen és készségesen az Ő bölcs és szent parancsait és akaratát elfogadom, alázatosan, készségesen egyet értek Vele és engedelmeskedek Neki. Az urának szolgáló szolga nem maga választja ki az utat, hanem lépésről lépésre ura nyomdokain halad. Így kell nekünk is Istennek szolgálnunk, amint azoknak, akiknek nincs saját akaratuk, hanem csak olyan, amelyik teljesen megegyezik az Ő akaratával. Ezért meg kell tanulnunk engedelmeskednünk az Ő akaratának. Az Úr által megváltottak természete ilyen: a Bárányt követik, bárhová is megy, teljes hittel és engedelmességgel. Mint ahogyan a szolga tekintete ura kezére irányul, és ahogyan a szolgálóleány szemei asszonya kezein függnek, úgy kell nekünk is Istenre tekintenünk; cselekednünk, ahogyan Ő parancsolja, és elfogadni mindent, amit Ő rendelt számunkra, azt tudva mondani, hogy ,,Atyám, legyen meg a Te akaratod. Uram, legyen meg a Te akaratod".

A szolga nemcsak azért engedelmeskedik urának, mert neki szolgál, hanem azért is, hogy megadja neki a tiszteletet. Nekünk is azért kell az Urat szolgálnunk, hogy neve megdicsőíttessék és magasztaltassék. Végcélunknak az Ő dicsősége kell legyen, amelynek elérése egész lényünket bele kell adnunk mindent, amivel rendelkezünk és amit képesek vagyunk megtenni. Az Ő libériáját kell hordanunk, az Ő palotájában kell lennünk, és követnünk kell Őt, mint szolgái, azért, hogy Isten mindenben meg legyen dicsőítve.

Istennek szolgálni azt jelenti, hogy az Ő akaratát életünk szabályává tesszük.

1. Istenek szolgálni azt jelenti, hogy Isten akaratát szabállyá tesszük életünkben, és úgy teljesítsük minden kötelességünket, hogy emlékezzünk erre. Neki kell szolgálnunk, az Ő parancsolataira figyelve, késznek lenni az engedelmességre, bármennyire ellentmond is ez romlott hajlandóságunknak és evilági érdekünknek. Úgy kell Neki szolgálnunk, mint ahogyan szent angyalai teszik, akik mindig látják az Atya arcát, mint azok, akik teljesen alá vannak rendelve és készek az Ő akarata kinyilvánításának legkisebb jelére elindulnak, bárhová is küldené Isten őket. Nekünk is így kell betöltenünk Isten akaratát, mint ahogyan az angyalok teszik a mennyekben, mint azok a szolgák, akik Neki megelégedést okoznak, és az Isten trónusa előtt állnak állandóan, hogy végrehajtsák akaratát.

Dávid azért imádkozott, hogy Isten mutassa meg az utat, igazgassa, tanítsa, őrizze és irány a jó úton, igazgassa kötelessége végrehajtásában. A ,,tebenned bízom minden nap" úgy hangzik, mint felhívás, amely megerősíti ezt a kérést; kész vagyok elfogadni a Törvényt a Te szádból, és mindenben követni a Te parancsolataidat. Továbbra is elénk van adva, hogy megértsük, hogy azok, csak azok várhatják, hogy Isten által tanítva lesznek, akik készek és vágynak arra, hogy az Ő akaratát töltsék be úgy, ahogyan Ő mutatja. Ha valamelyik emberek engedelmes lesz Isten akaratának, és szilárd döntést hoz az Ő kegyelméből, és be akarja tölteni az Ő akaratát, tudni fogja, mi Isten akarata. Dávid úgy imádkozik, hogy ,,Add értenem a Te határozataidnak útját", aztán pedig azt ígéri, hogy ,,Oktass, hogy megőrizzem a Te törvényedet" (Zsolt. 119: 27, 34). Hasonló módon keresi a szolga is az ő urának akaratát. Az, aki várakozással jön Isten házába, hogy megtanulja Isten útjait, alázatos döntést kell hoznia, hogy az Ő útjain fog járni (Ézs. 2: 3). Uram, a Te tűzoszlopod és felhőoszlopod menjen előttem, mert én határozottan eldöntöttem szívemben, hogy követlek Téged. Benned bízom, én Istenem, minden nap!

2. Istennek szolgálni azt jelenti, hogy az Ő gondviselő akaratát tesszük meg türelmünk mércéjének, erre emlékezünk vissza, amikor nyomorúságokat szenvedünk. Meg vagyunk győződve, hogy Isten az, Aki mindennel rendelkezik életünkben, csak azt adva nekünk, ami el van számunkra rendelve. Meg vagyunk győződve róla, hogy minden, amit Isten tesz, az jó, és javára szolgál mindazoknak, akik szeretik Őt. Ennek megfelelően alázatosan egyet kell értenünk, és el kell fogadnunk Isten teljes tanácsvégzését. Reménykedni Istenben azt jelenti, azt mondjuk, hogy ,,Ő az Úr, tegye velem azt, ami Neki jónak tetszik, mert Neki csak az tetszik jónak, ami a valóságban is jó". Akkor látjuk meg ezt, mikor Isten munkája teljes szépségében kibontakozik. Ez azt jelenti, azt mondjuk, hogy ,,Ne ahogyan én szeretném, hanem ahogyan Te, mert nem ennek kell lennie az én kívánságomnak"? Ez azt jelenti, hogy értelmemnek meg kell békülnie azzal a helyzettel, amelyben most vagyok, és meg kell őriznem a nyugalmam és türelmem, hogy bármi is történik velem, az ne okozzon nekem nyugtalanságot.

Ezért alázattal kell elhordoznunk a szerencsétlenséget, bármilyen legyen is az, mert ez az Isten akarata, ez az, amit számunkra rendelt Az, Aki mindent az Ő akarata bölcsességéből tesz. Ilyen a keresztyén türelem: ,,Helytálltam, nem nyitottam ki számat, nem azért, mert nem lett volna okom panaszra, hanem azért, mert Te tetted ezt, ezért nincs okom panaszkodni". Ez a döntés mindennel megbékéltet minket, bármi is történne, mert ez Isten akarata; beleegyezésképpen nem egyszerűen hallgatnunk kell, mert ez az Ú szuverén akarata - ,,Jaj annak, aki Alkotójával perbe szállt" (Ézs. 45: 9), - hanem nekünk meg kell elégednünk Isten akaratának jóságával és bölcsességével. Bármilyen is lenne az isteni gondviselés azokról, akik Benne bíznak, meg lehetünk győződve arról, hogy Isten nem tesz nekik rosszat, mert Ő nem kíván nekik kárt okozni. Annál inkább, Isten jó még akkor is, amikor szorongattatunk egész nap, és meg vagyunk minden reggel, bármit is gondolnánk erről. ,,Noha megöl engem, mégis Benne bízom" (Jób 13: 15).

Elmagyarázhatnám, mit jelent Istenben bízni, felhasználva más igeverseket is a Szentírásból, amely ugyanazt mondja, amit a 25. zsoltár, és nagymértékben leírja az engedelmességet, amit Felé kell mutatnunk, és azt a Vele való közösséget, aminek megőrzése javunkat szolgálja. Közösségünk az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való közösség.

Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy Istent helyezzük előtérbe (Zsolt. 16: 8 ); Reá tekinteni, mint Arra, Aki mindig mellettünk van, jobbunk felől, és Aki mindig figyel ránk, bárhol is vagyunk, és bármivel is foglalkozunk. Annál inkább Reá kell tekinteni, mint Arra, Akiben élünk és mozgunk, és létezünk, Akivel érintkeznünk kell, és Aki előtt felelősséggel tartozunk. Ez az isteni engedelmesség magyarázatának nagy elve: ,,Előttem járj és legyenek utjaid feddhetetlenek". Az igazságosság abban áll, hogy Isten előtt járjunk minden időben, és tanuljunk meg megjelenni Előtte.

Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy tekintetünket állandóan az Úrra kell emelnünk, ahogyan a Zsolt. 25: 15-ben ki is van fejezve. Habár nem látjuk Őt eltávolodásunk és sötétségünk miatt, annál inkább Reá kell emelnünk tekintetünket, oda, ahol Isten dicsősége székel, mint azok, akik kívánják megismerni Őt, és az Ő akaratát, és akik mindent az Ő dicsőségének akarnak szentelni. Célunk Isten dicsősége legyen, amire törekedni kell. Azért kell dolgoznunk, hogy kedvesek legyünk mindig Előtte. Reménykedni Benne azt jelenti, hogy mindenben követnünk kell tekintetünkkel Őt, amikor Ő megmutatja magát, és elfogadjuk az Ő létének és tökéletességének kinyilatkoztatását.

Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy meg akarjuk ismerni Istent minden utunkban (Péld. 3: 6). Az élet minden megnyilvánulásában és mindennapi gondjában nekünk Isten kezébe kell lennünk, és Őt kell követnünk ösvényein. Minden vállalkozásunkban Reá kell támaszkodnunk az irányt és eredményt illetően, hittel és imádsággal kell oda szentelnünk útjainkat Neki, hogy kijelentse magát nekünk. Mindenhova Őt kell magunkkal hívnunk, bárhova is mennénk: ,,Ha a Te arcod nem jár velünk, ne vigyél ki minket innét" (2 Móz. 33: 15). Minden szerencsénkben az Ő segítő kezét kell látnunk, amit nekünk adott, minden nehézségünkben ezt a kezet kell látnunk, amely ránk nehezedi, hogy megtanuljuk elfogadni a jót és rosszat egyaránt; hogy magasztalni tudjuk az Úr nevét akár ad, akár elvesz.

Istenben reménykedni azt jelenti, hogy követjük az Urat mindenben, ahogyan ezt Káleb tette (4 Móz. 14: 24). Ez az Istennek való engedelmességet jelenti, parancsai iránt való tiszteletet jelenti, az Ő akaratának tökéletes betöltését jelenti. Bárhova is vezetne Isten minket, követünk kell Őt, mint drága gyermekek, a Bárány után kell mennünk, bármerre is jár, és Benne kell bíznunk, hogy minden útjainkon Ő igazgasson minket.

Az Istenben való bizalom mindezt is jelenti.. Azok, akik így lépnek fel, örömmel várhatják Őt, mert Isten feltétlenül csatlakozik a megfelelő időben örömükhöz, és akkor Salamon szavai (,,aki az ő urára vigyáz, tiszteltetik" (Péld. 27: 18)) áldást hoznak nekünk. Krisztus azt mondta, hogy ,,Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is (Jn. 12: 26).

Második.

Megmutatva nektek azt, mit jelent Istenben reménykedni, áttérek arra, hogy megmutassam, mit kell tennünk minden nap; egész nap.

1. Minden nap Istenben kell reménykednünk. Omnie die, so some. Ez mindennapi munka, amelyet a maga napján kell elvégezni, mert ezt a kötelességet várja el tőlünk el tőlünk minden nap. A király udvarában a szolgáknak rendelt heteik vagy hónapjaik vannak, és ők kötelesek uruk elé járulni ezeken a meghatározott napokon. De Isten szolgáinak mindig készen kell lenniük, rendelt idejük minden napján, harcunk és munkánk minden idejében e földön. Várnunk kell arra, mikor szólít minket az Úr (Jób 14: 15). Nem azt kell kívánnunk vagy várnunk, hogy felmentessünk ez alól a látogatás alól, míg nem kerültünk a mennybe, ahol úgy fogunk szolgálni az Istennek, mint az angyalok, közelebb Hozzá, és állandóan Neki.

2. Istennek kell szolgálnunk minden nap.

a) Úgy az Úr napján, mint a hét többi napján, Istennek kell szolgálnunk. Az Úr napja arra van rendelve és felállítva, hogy az Isten házának tornácaiba jöjjünk, ahol szolgálnunk kell Neki, dicsőséget adva Neki, parancsokat kapva, és kegyelmet vennünk Tőle. A szolgálattevőknek szolgálniuk kell szolgálatukkal (Róma 12: 7). Más embereknek is szolgálniuk kell, mint ahogyan tette ezt Kornéliusz is barátai felé: ,,Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten neked parancsolt" (Csel. 10: 33). Ez segít Isten tiszteletére buzdítani azokat, akik Isten trónjának zsámolyához kívánnak járulni. Az Úr napját (kivéve azt az időt, amit szükséges és irgalmas feladatokkal töltünk) Istennek való szolgálattal kell tölteni. A keresztyének lelki papok, és az a kötelességük, hogy a rendelt időben Isten házában szolgáljanak.

Ez azonban nem elégséges. Nekünk minden más napon szolgálnunk kell Istenünket, mert minden nap arra vágyunk, hogy Isten elárasszon minket kegyelmével. Feladataink vannak, amiket feltétlenül meg kell tennünk Érte. A Neki való nyilvános szolgálatunk a hét első napján arra van rendelve, hogy felkészítsen, és késszé tegyen minket a Vele való közösségre az egész előttünk álló hétre. Szolgálatunk nem felel meg az Úr napja követelményeinek, ha ezek a benyomások nem maradnak meg bennünk, és nem kísérnek el bennünket egész héten, és nem lesznek állandóak szívünk gondolataiban. Az Úr egyik napjától a másikig nekünk egy kegyelemmel megtöltött szent állapotban lennünk. Lélekben olyanoknak kell lennünk az Úr napján, hogy egész héten Lélekben tudjunk járni.

b) Mind a hétköznapokban, mind a nyugalom napján Istenben kell reménykednünk. Életünk némely napjai a munka és a sietség napjai, amikor kötelességeink több erőfeszítést és igyekezetet követelnek tőlünk. Nekünk azonban nem kell azt gondolnunk, hogy ez felment minket az Isten előtt való lét alól. Még akkor is, mikor világi környezetben dolgozunk, szívünk Istenre támaszkodhat, nézhetjük Reá és az Ő gondviselésére, mint a mi világi elfoglaltságunkra éppúgy, mint régen. Vele kell lennünk minden dolgunk közepette. Az, aki korán kel és későn fekszik le, és a figyelmesség kenyerét eszi, miközben világi teendőit végzi, ugyanúgy Istenre kell támaszkodnia, mert másképp minden törekvése és erőlködése semmit sem fog jelenteni, munkája kárba vész (Zsolt. 127: 1-2), dolgai tűzben fognak megégni.

Életünk egynémely napjaiban elfoglaltságainkban megnyugszunk, és élvezzük a szabadidőt. Sokaknak közülünk van idejük a kikapcsolódásra, de amikor félre teszik fontos dolgaikat, nem kell félre tenniük az Istenre való támaszkodást. Amikor derűsnek fogjátok érezni magatokat, mint ahogyan tette ezt Salamon is, és azt mondjátok, hogy élvezitek az örömöt, a bölcsesség társatok maradjon (Pr. 2: 1,3), szemetek legyen Isten felé fordítva, legyetek óvatosak, nehogy elhanyagoljátok a Vele való közösséget a barátaitokkal való ,,ártatlan" fecsegés miatt. Akár hétköznap, akár a nyugalom napján az Istenben való reménységhez hasonlót nem találunk, hogy az megkönnyítené a nehéz munkát, vagy vigasztalóvá tenné pihenésünket. Ezért mindegy, akár sok dolgotok van a világban, akár kevés, nekünk Istenben kell reménykednünk, hogy védve legyünk a kísértésektől, amelyek meglátogatnak minket mind a kis, mind a nagy dolgaink közepette.

c) Mind a jószerencse, mind a szerencsétlenség napjaiban Istenben kell reménykednünk. Üdvözöl-e, csábít-e a világ? Annál inkább forduljunk el tőle, hogy Istenhez jöjjünk, hogy Előtte boruljunk le. Még akkor is, ha nagy gazdagságunk van ezen a világon, nem mondhatjuk azt, hogy nincs szükségünk Istenre, nincs ok, hogy Hozzá forduljunk. Emlékezzetek, hogy Dávid sietett azt mondani, mikor jól ment dolga, hogy nem inog meg sosem; de hamarosan meglátta vétkét; Isten elrejtette arcát, és Dávid szorongatott helyzetbe került (Zsolt. 30: 7-8). Amikor dolgaink virágoznak, és kezeinket Isten túláradóan megtölti, úgy kell Benne reménykednünk, mint hatalmas Urunkban. Kérnünk kell Őt, hogy áldja meg, amivel rendelkezünk, hogy állandóan Reá támaszkodjunk, és Benne vigasztalódjunk. Reménykednünk kell abban, hogy Isten ad nekünk bölcsességet és kegyelmet, hogy helyesen rendelkezzünk azzal, amivel ezen a világon rendelkezünk, és bármilyen gazdagságban vagyunk is megelégíttetve, mindenek között Istenben reménykedjünk, nemcsak arra nézve, ami jót e világ adhat, hanem abban is, ami Ő maga ebben a világban. ,,Uram, ne hagyj magamra; segíts mindig Rád támaszkodni".

Amikor a világ feltámad ellenünk, és dolgaink nagyon rosszul mennek, nem kell aggódnunk, hogy a világ kifejezi elégedetlenségét irányunkban, és megpróbál megijeszteni minket, hogy nem reménykedhetünk Istenben. Éppen ellenkezőleg, használjuk ezt fel arra, hogy közeledjünk Hozzá. A szenvedések azzal a céllal küldettek hozzánk, hogy a kegyelem trónusához vigyenek minket, hogy megtanítsanak minket imádkozni, és hogy Isten Igéjének áldásait drágává tegye számunkra. A nyomorúság napjaiban Istenben kell keresnünk a megnyugvást, amely elégséges lesz arra, hogy befedezze bánatunkat. Jób könnyek között leborult és imádta Istent, Aki adott és elvett. A félelem napjaiban abban kell reménykednünk, hogy Isten elküldi bátorítását, amely elégséges lesz arra, hogy elhallgattassa félelmeinket. Jósafát szerencsétlenségében Istenben reménykedett, és nem hiába: az Úr megerősítette az ő szívét. Dávidnak is tiszta volt a szíve, amely ahhoz a döntéshez vezette, ami lelkének drága horgonya lett: ,,Mikor félnem kellene is, én bízom te benned" (Zsolt. 56: 4).

d) Istenben kell reménykednünk mind az ifjúság napjaiban, mind öreg korunkban. Az, aki fiatal, nem tud elég korán Istenhez jönni. Krisztus örömmel fogadta a gyerekek dicséretét a jeruzsálemi ünnepi bevonulás után. Ifjú napjaiban, mikor Salamon trónra lépett, bölcsességet kért Istentől, ami Istennek tetsző dolog volt. ,,Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, - ezt mondja Izrael Istene -, amikor követtél engem a pusztába, a még be nem vetett földön" (Jer. 2: 2). Istenben reménykedni azt jelenti, hogy Alkotómról mindig megemlékezem, és erre a legmegfelelőbb idő az ifjúság kora (Pr. 12: 1). Az, aki Istenben reménykedik, annak azt időben kell megtanulnia; a legmegfelelőbb ajtónállók azok, akik a pitvarban nevekednek fel.

Krisztus idősebb szolgái fel lehetnek-e mentve a Neki való szolgálat alól? Nem. Jelenlétük még mindig kívánt, és elfogadott; öregségükben nem lesznek Uruk által elűzve, ezért ne hagyjanak fel a Neki való szolgálattal. Amikor valamilyen erőtlenségük által már nem képesek dolgozó szolgák lenni Isten családjában, még mindig reménykedő szolgák maradhatnak. Az, aki Barzillajhoz hasonlóan már nem képes a földi királyok udvarába menni, még mindig jöhetnek megelégíttetni Isten udvarába. A léviták, mikor betöltötték az ötvenedik életévüket, felmenttettek szolgálatuk fárasztó része alól. De ennek ellenére tovább szolgáltak Istennek, erejükhöz mért szolgálatban tisztelték Őt, vigasztalást kapva Tőle. Azok, akik betöltötték Isten akaratát, és szolgáltuk végéhez értek, türelemre van szükségük, amely képessé teszi őket a reményre; míg meg nem öröklik az ígéretet. Minél közelebb van a boldogság, amelyet vártak, annál drágább számukra az, hogy Istennel lehetnek, Akinek szolgálnak, és abban reménykednek, hogy hamar Vele lesznek, örökké Vele.

3. Istenben kell reménykednünk egész nap. Minden nap reggeltől estig következetesen és folyamatosan Istenre kell támaszkodnunk. Bármilyen változás menne is végbe abban, bárhogy is rendelkezik Ő velünk, a Benne való reménység lelkünk állandó állapotát kell jellemeznie, állandóan Elé kell járulnunk, és tekintetünket Reá emelnünk. Semmilyen esetben nem szabad magunknak megengednünk, hogy eltávolodjunk Tőle, vagy hogy Rajta kívül más felé forduljunk, mert azok az előírások, amiket teljesítünk, akaratának megfelelően az Ő dicsőségére, Neki kell teljesítenünk.

a) Mindennapi gondjaikat Reá kell helyeznünk. Kicsiben vagy nagyban, minden egyes nap új nap gondokat hoz; minden reggel velük kelünk fel, nem kell a holnapi nap gondjait várnunk, mert minden napnak megvan a maga baja. Mindnyájan, akik nagykereskedők közülünk a világban, megvan a magunk gondja, amelyek meglátogatnak minket minden nap. Habár ti magatok is elboldogultok vele, annál inkább, hogy felkelnek és lefekszenek veletek, kimennek és bejönnek veletek, mégis nagyobb terheket jelentenek számotokra, mintsem azok gondolnák, akikkel beszélgettek. Némelyek, lelkük gyengeségén keresztül alig tudnak bármilyen döntést hozni, azt is félelemmel és rettegéssel hozzák.

Legyen terhetek az Úrra helyezve, hogy az Ő gondviselése kiterjedjen minden dolgunkra, minden eseményre, ami minket érint, és minden körülményre, még a legjelentéktelenebbre is, amely véletlennek látszik; hogy időtök az Ő kezében legyen, és minden utatokkal Ő rendelkezzen. Higgyetek Isten ígéreteiben, hogy az Út szeretőknek minden a javukra van, hivatkozzatok erre az ígéretre a Vele való beszélgetéskor, kérve Őt, hogy mindenben úgy lépjen fel veletek szemben, ahogyan a legjobbnak tűnik az Ő szemében. Legyetek megelégedve azzal, hogy így jártatok el, és határozzátok el magatokat, hogy megbékéltek Isten akaratával. Hozzátok gondjaitokat Istenhez a reggeli imában, ,,terítsétek szét" nehézségeiteket Előtte, és utána egész nap lelketek frissességében és visszafogottságában az mutatkozzon meg, hogy gondjaitokat Nála hagytátok. Annáról vegyetek példát, aki imádkozott, és elment ,,az ő útjára és evett, és arca többé nem volt szomorú" (1 Sám. 1: 18). Adjátok útjaitokat az Úrnak, és engedelmeskedjetek Neki, habár ez át is húzhatja várakozásaitokat. Erősítsétek meg magatokat azzal a meggyőződéssel, amelyet Isten adott nektek, hogy Ő fog gondoskodni rólatok, mint ahogy ezt a szerető atya teszi gyermekeivel.

b) Teljesítenünk kell naponkénti kötelességeinket az Úrnak, gondviselésére tekintve, amely kötelességeinkben hív és vezet minket. Az Ő áldásaira tekintünk, mert ez becsületes dolgaink előrehaladásának elengedhetetlen feltétele, ami emlékeztet minket arra, hogy az Ő dicsősége a legfőbb cél mindenek felett. Ez megszenteli mindennapi dolgainkat, amelyekkel Isten felé fordulunk, dolgainkat megtölti jó illattal, és kellemessé teszi őket számunkra. Ha Gájusz el is kíséri barátait útja egy részén, akiktől később elbúcsúzik, ez csak a szokásos előzékenység kifejezése. Helyesen cselekszik, ha elbocsátja őket, ahogyan ez illő az Istenért. Az Ő nevéért ezzel fejezi ki tiszteletét irántuk, mert Krisztushoz tatoznak. Tegye ezt azért, hogy még szorosabb kapcsolata legyen velük, hogy cselekedete a keresztyén istenfélelem szerves részévé váljon (ld. 3 Jn. 1: 6). Ennek az általános szabálynak kell vezetnie mindennapi keresztyén életünket. Minden, amit szóban vagy tettben teszünk, az Úr Jézus Krisztus nevében kell tennünk (Kol. 3: 17). Közbenjárónk nevében, és Közbenjárónk által kell Istennek szolgálnunk.


Különösen fontos az szolgáknak megjegyezniük, hogy habár munkájuk nem tekintélyes, és feladatainkat az ő testben való uraik jelölik ki nekik, ennek ellenére úgy végezzék szolgai munkájukat, mint Krisztus szolgái, mint akik mindezt az Úrért teszik, és nem embereknek, szívük egyszerűségében, mint Krisztusnak. El lesznek fogadva Általa, és az Úr fogja jutalmukat kirendelni (Ef. 6: 5-8; Kol. 3: 22,24). Támaszkodjunk nap mint nap Istenre, amikor naponkénti feladatainkat végezzük, híven és lelkiismeretesen munkálkodjunk, hogy Megváltó Istenünket tanítását tudjuk ékesíteni, arra törekedve még a legmindennapibb dolgokban is Őt magasztaljuk. Azért dolgozunk, hogy megkeressük a mindennapi kenyerünket, amit meg is fogunk kapni, hogy meg tudjunk élni; és nem azért fogunk élni, hogy magunknak éljünk, és a magunk kedvében járjunk, hanem hogy Istennek éljünk, és az Ő kedvében járjunk. Úgy munkálkodunk, hogy jól tudjuk időnket felhasználni, és elfoglaljuk megfelelő helyünket a világban, mert Isten, Aki megteremtett minket, és fenntartja életünket, békét adott nekünk, hogy dolgozhassunk, és el tudjuk látni feladatainkat.

4. Tőle kell elnyernünk mindennapi vigasztalásunkat; Reá kell támaszkodnunk, mint Jótevőnkre. Tekintetünket reá kell emelnünk, hogy Ő adja meg eledelünket a megfelelő időben, hogy amit ad nekünk, azt képesek legyünk összegyűjteni. Úgy kell Benne reménykednünk a mindennapi kenyér tekintetében, mint Atyánkban, mert Nála el van rendelve, hogy kérjünk még akkor is, ha a kért eledel ott van otthonunk asztalán. Neki kell szolgálnunk a szövetség által, ami engedélyezett és szükséges is, amelyeken keresztül az áldásokat kapjuk, és amin keresztül megelégíttetünk. Konkrétan szóval és imádsággal szolgálunk Istennek, őrizzük meg közösségünket Vele. ,,Mert Istennek minden teremtett állata jó, ... megszenteltetik Istennek Igéje és könyörgése által" (1 Tim. 4: 4-5) tulajdonsága változik a ,,minden tiszta a tisztának"-ra (Tit. 1: 15). Ezért az a kevés, amellyel az igaz ember rendelkezik, sokkal jobb, mint sok tisztátalan ember gazdagsága, sokkal értékesebbé és vigasztalóbbá válik.

Legerősebb kívánságunknak annak a törekvésnek kell lennie, hogy amit kapunk, azt becsületesnek kell lennie, értelmesen használjuk fel, és adjuk oda belőle az Istennek járó részt, mert minden, amire szükségünk van az Isten kezéből, ránk van bízva, hogy sáfárkodjunk vele, el kell vele számolnunk. Ha felismerjük, hogy ennek a gondolatnak arany zsinórként kell húzódnia minden napunkon; minden kenyér, amit megeszünk és minden csepp víz, amit megiszunk, az isteni vigasztalás ajándékává válik életünkben. Az Ő kegyelme állandóan segíteni fog nekünk, hogy Benne bízzunk, mint ahogyan a szamár is bízik gazdája jászlában, akkor munkája dupla örömet fog neki szerezni. Isten kegyelme az Ő együttérzéséből fakad, amelyről meg van mondva, hogy minden reggel újra meg fog újulni. Hetente nem egyszer kell nekünk Benne bízni, mint azok az emberek, akik kimennek a piacra egész hétre bevásárolni, hanem nekünk minden nap és egész nap Benne kell bíznunk, mint azoknak, akik minden napot megküzdenek, de annak ellenére békében élnek.

5. Ellent kell állnunk a mindennapi kísértéseknek, áldásának ereje által el kell végeznünk mindennapi kötelességünket. Minden napnak megvan a maga kísértése, és Urunk tudta, és azt tanította minket, mennyire fontos, hogy imádkozzunk a mindennapi kenyerünkért. Ugyanolyan fontos imádkozni védelemért, hogy ne essünk bele ezekbe a kísértésekbe. Nincs olyan ügy, amellyel foglalkozunk, és nincs olyan kikapcsolódás, amibe részt veszünk, hogy ne lenne bennük csapda, amely segítségével a Sátán támadhat minket, és arra próbál késztetni, hogy vétkezzünk. A bűn nagy gonoszság, és nekünk folytonosan ellene kell állnunk, ahogyan Nehémiás is beszélt róla: ,,Azért volt felbérelve, hogy megrettenjek, így cselekedve vétkezzek" (Neh. 6: 13). Nincs más módszerünk, hogy biztonságban legyünk a Sátántól, egész nap Istenbe kell vetnünk bizalmunkat. Ezért nemcsak reggel kell az Ő jóságának védelmébe hozni magunkat, hanem egész nap el kell fedeztetnünk magunkat az Ő leplével. Nekünk nem egyszerűen haladnunk kell előre, hanem csak annyira kell előre haladnunk, amennyire ezt a kegyelem megengedi. Az a kegyelem, amelyről Ő azt mondta, hogy elég lesz nekünk, amely gondoskodik arról, hogy ne legyünk erőnk felett kísértve, csak annyira, amennyit elhordozhatunk. Istenünkben való bizodalmunk ellát minket a legjobb biztosítékokkal, amelyeket csak a kísértésnek ellenállva felhasználhatunk, és erővel, amelyre feltétlenül szükségünk van erre a napra. Az apostol azt mondja, hogy ,,Legyetek erősek az Úrban, az Ő hatalmas erejében" (Ef. 6: 10).

Kötelességeink vannak, amiket el kell végeznünk, jó dolgokat tennünk és beszélnünk; de látnunk és értenünk kell, hogy önmagunkban nem vagyunk képesek semmilyen jóra, még arra sem, hogy gondoljunk a jóra. Ezért Istenben kell bíznunk, Hozzá kell közelednünk, és Tőle kell függenünk, hogy elegendő fény és tűz, bölcsesség és buzgóság legyen számunkra; hogy az Ő jóságából nemcsak megerősödjünk minden gonoszsággal szemben, hanem hogy fel tudjuk ékesíteni magunkat minden jósággal. Abból a teljességből, amely Jézus Krisztusban van, hittel merítenünk kell kegyelmet kegyelemért, kegyelmet az irgalmas cselekedetekért, kegyelmet a segítséghez minden időben és minden szükségben. A kegyelemre kell támaszkodnunk, vezetve kell lennünk általa, engedelmeskednünk kell utasításainak, és képlékenyekké válnunk alatta, mint viasznak a pecsét alatt.

6. Úgy kell elhordoznunk mindennapi szenvedéseinket, hogy engedelmeskedünk Isten akaratának. Ő figyelmeztetett minket, hogy nyomorúságunk lesz e testben; minden nap az történik, ami felbosszant minket: valami a kapcsolatainkban, valami a munkánkban; történnek szomorú események, amelyek családunkat vagy barátainkat érintik; lehetséges, hogy minden nap fájdalmat hordozunk testünkben, és szenvedünk a betegségek gyötrelmeitől. Lehetséges az is, hogy nehézségeket élünk át és megfáradtunk ügyeinkben... Mindebben mégis Istenre kell támaszkodnunk. Krisztus minden tanítványától azt követeli, hogy naponta hordozzák keresztjeiket (Mt. 16: 24). Nem kell önhatalmúlag magunkra dönteni a keresztet, de hordoznunk kell, amikor azt Isten ránk helyezi, és egy lépéssel sem térhetünk le vagy hajolhatunk el Isten adta utunkról. Nem egyszerűen hordoznunk kell a keresztet, hanem fel kell vennünk, meg kell békülnünk vele, és egyet kell értenünk vele Isten akaratából. Ne mondjátok, hogy ,,ez szerencsétlenség, és nekem hordoznom kell, mert nem tudok tőle megszabadulni"; hanem ítéljétek meg úgy, hogy ,,ez szerencsétlenség, és nekem hordoznom kell, mert ez Isten akarata".

Úgy kell minden szerencsétlenségre tekintenünk, amelyet Mennyei Atyánk küldött, amelyben fel kell ismernünk az Ő kiigazító kezét, ezért bíznunk kell Benne, hogy megtudjuk, mily okból harcol Isten velünk, milyen bűnért vagyunk ezzel a szerencsétlenséggel megfenyítve, melyek azok a tökéletlenségek, amelyeket ezzel a szerencsétlenséggel kell orvosolni, hogy Isten elérje célját bennünk ezeken sérülések keresztül, hogy ilyen módon az Ő szentségének részesei tudjunk lenni. Figyelemmel kell kísérnünk a Gondviselést Atyánkra emelt tekintettel, amikor kifejezi nemtetszését, hogy megtudjuk, mi az Ő óhaja, és milyen engedelmességet kell megtanulnunk nyomorúságaink által. Istenre kell támaszkodnunk, hogy megerősítést nyerjünk terheink cipelésében; Reá kell bíznunk sorsunkat és meg kell maradnunk az Ő örök kezeiben, amelyeket kinyújt gyermekei felé, hogy megtartsa őket. Hozzá kell jönnünk szabadításért is. Nekünk nem szabad törekednünk arra, hogy valamiféle bűnös vagy gonosz módon szabadítsuk ki magunkat, vagy valamilyen teremtményben keressünk megkönnyebbülésünket, hanem addig kell Istenre támaszkodnunk, míg Ő könyörül rajtunk; alázatosan hordoznunk kell terhünket, míg Isten meg nem szabadít tőle az Ő kegyelméből (Zsolt. 123: 2). Ha a szerencsétlenség meg van hosszabbítva, akkor is az Úrban kell bíznunk, még akkor is, ha Ő elfedezi előlünk orcáját (Ézs. 8: 17), bízva abban, hogy ez az Ő haragjának tüze miatt ment végbe, és csak egy szempillantásig fog tartani (Ézs.. 54: 7-8).

7. Az isteni Gondviselés eseményét és újdonságát naponta örömmel és teljes alázattal kell fogadnunk. Míg ebben a világban élünk, még mindig csak reménykedünk, erősen reménykedünk a jóban, félvén az szerencsétlenségektől; nem tudjuk, mit hoz az eljövendő nap vagy éj, vagy a következő óra (Péld. 27: 1), de meg lesznek töltve valamivel, és mi képesek vagyunk feleslegesen törni gondolatainkat, az eljövendő eseményekről elmélkedve, amelyek egészen másként mennek végbe, mint ahogyan mi azt elgondoltuk. Ezért minden tervünk közepette Istenre kell támaszkodnunk.

Reménnyel tudunk-e a jó hírekre és a jó dolgokra tekintenünk? Hadd bízzunk úgy Istenben, mint Abban, Aki azt a jót adja, amit mi várunk, és legyünk készek arra, hogy azt elvegyük az Ő kezéből. Várjuk Őt a megfelelő buzgalommal, amikor Ő úgy közeledik hozzánk, mint Kegyelmes Isten. Bármilyen legyen is az a jó, amit várunk, csak az Istenre, az Ő bölcsességére, erejére és jóságára helyezzük bizodalmunkat. Ezért várakozásainknak alázatosaknak és szerényeknek kell lenniük, az Ő akaratának megfelelően. Csak azt ígérhetjük meg meggyőződéssel magunknak, amit Isten megígért nekünk, és nem többet. Ha így támaszkodunk várakozásainkban Istenre, akkor reménységünk be fog teljesülni, és nem fogja szívünket gyötörni; még ha nem is fog beteljesedni, Isten, akire mi támaszkodunk, jobban elrendez mindent. Amikor a betöltetik a várakozás úgy, ahogyan mi azt Istentől kértük, úgy kell az Ő szeretetének cselekedetére tekintenünk, mint az élet fájára (Péld. 13: 12):

Félünk-e a rossz hírektől, szomorú eseményektől és rossz döntéseinktől? Istenre támaszkodjunk, hogy Ő szabadítson meg minket minden félelmünkből, mindtől, amiktől félünk, és a minket kísérő veszélyektől (Zsolt. 34: 5). Amikor Jákóbnak nyomós oka volt Ézsaútól, az ő bátyjától, félni, Istenben bízott, megosztotta Vele félelmeit, imádkozott Hozzá, és szabadulást nyert! ,,Mikor félnem kellene is, én bízom Te benned" - mondja Dávid (Zsolt. 56: 4), azaz ,,Tebenned reménykedek". Ebben kell meggyökereznie a mi szívünknek is, ebbe kell belekapaszkodnunk, hogy felül tudjunk kerekedni a hírektől való félelmünknek.

Ha a remény és a félelem szorításában vagyunk, amikor ez vagy az kerít minket hatalmában, akkor bízzunk úgy Istenben, mint Aki az élet és halál minden kérdését igazgatja, Akinek kezében van az ítélet, és Aki minden embert teremtett, és béküljünk meg csendesen az forgatagában, bármilyenek is legyenek azok, elhatározva, hogy megbékülünk velük. Tehát reménykedjetek a jobban, legyetek készek a legrosszabbra, és fogadjátok el azt, amit Isten küld nektek.

Alkalmazás

Első.


Engedjétek meg nekem, hogy továbbra is kötelességetek teljesítésére buzdítsalak benneteket, hogy bízzatok Istenben nap mint nap, olyan konkrét példákon keresztül, amellyel naponta találkoztok ügyes-bajos dolgaitok végzése közben. Gyengék és feledékenyek vagyunk, szükségünk van arra, hogy minden alkalommal emlékeztessenek minket kötelességeink teljesítésére, amikor eljön a cselekvés ideje. Ezért elhatároztam, hogy tanításomban olyan részletes leszek, hogy az emlékeztető tudjon lenni számotokra.

1. Amikor reggel családtagjaitokat üdvözlitek, kérjétek Isten áldását rájuk, jöjjetek Hozzá kegyelmét magasztalva, amelyet házatok népével együtt kaptatok az eltelt éjszakára. Nektek és házatok népének az Urat kell szolgálnotok, Benne kell bíznotok. Gondolkozzatok el azon, hogy Istent együtt magasztalva, Aki családotok Alkotója és Atyja, otthonotok megtelik az öröm és a megváltás hangjával. Bízzatok Benne, hogy Ő folytassa a közös életet veletek, hogy tudjatok egymás számára vigasz lenni, Ő adjon erőt, hogy be tudjátok tölteni családi kötelezettségeiteket, és hogy meghosszabbítsa jó szerencsétek napjait. Minden beszédben, amely családotok körében elhangzik, mindennel, amivel ellátjuk házunk népét, és minden döntésben, amelyet családunk körében hozunk, úgy kell Reá hagyatkozunk, mint arra az Istenre, Aki minden család Istene.

Minden családtag, aki részesül családunk áldásaiból, járuljon Istenhez ezekért az áldásokért, hogy be tudja tölteni szerepét a családban; bármilyen torzsalkodás történne is a családon belül, ahelyett hogy megterhelné, vagy felbosszantaná lelkét, járuljon Isten elé. Buzdítson ez Istenben való reménységre, Aki képes vagy helyreállítani az elégedetlenséget, vagy megvigasztalni minket, és erőt kapni mindezek elhordozására.

2. Amikor arra törekedtek, hogy jó oktatást adjatok gyermekeiteknek, kicsinyeiteknek, akik gyámságotok alatt vannak, Istentől kérjetek jóakaratot, hogy Ő tegye a ti tanításátok eszközét sikeressé. Amikor magatok tanítjátok őket az életre vagy kegyességre, általános vagy konkrét feladataitokra, amikor reggel iskolába külditek őket, vagy feladatokat adtok nekik, kérjétek Istent, hogy értelmet és jó képességeket adjon nekik feladatok elvégzésében, mert egyedül csak Isten adhat bölcsességet. Ha lassabban haladnak előre, mint ahogyan azt elvárnátok, akkor is Istenre támaszkodjatok, várva, hogy Ő előrehaladást ad, és elküldi irgalmát a megfelelő időben. Amíg türelmesen reménykedtek Benne, ez a bizalom serkentsen titeket velük együtt iparkodni, irányukban türelmesnek és nyájasnak lenni. Ha valamiben hasznosak, vagy vigasztalás akartok lenni ebben a világban, akkor könyörögjetek Istenhez bölcs és megértő szívért, ahogyan ezt Salamon is tette, és egész nap Benne bízzatok, hogy a bölcsességben folyamatosan növekedjetek, ahogyan fizikailag is növekedtek Isten és az emberek előtti jóakaratban.

3. Amikor munkahelyeteken dolgoztok, kérjétek Istent, hogy veletek legyen. Munkátok megkívánja, hogy állandóan jelen legyetek, minden nap és egész nap. ,,Tartsátok fenn boltotokat, és az eltart benneteket". Olyan állandó legyen Isten jelenléte hivatásotokban, mint amilyen a ti jelenlétetek a hivatásotokban! Minden alkalommal figyelmezzetek Isten gondviselésére, mikor látjátok azt kifejezésre jutni. Ha üzletben dolgoztok, nyissatok ki azzal a gondolattal, hogy kötelezettségeitek végzésébe léptek, és szükséges, hogy Isten ebben megáldjon bennetek. Amikor vevőket vártok, reménykedjetek Istenben, hogy Ő segítsen tenni dolgotokat, azokat a képességeteket használva, amelyeket Ő rendelt ki számotokra. Azokat, akiket ti egyszerűen véletlen vásárlóknak neveztek, át kell neveznetek a Gondviselés vásárlóinak, úgy kell az általuk és rajtuk keresztül kapott előnyökről beszélni, hogy ,,az én Uram, Istenem küldte őket hozzám".

Amikor eladtok, vagy vásároltok, tudjátok, hogy Isten figyelemmel kísér benneteket, becsületesek és igazságosak vagytok-e dolgaitokban, ezért ne bánjatok rosszul azokkal, akikkel dolgotok van. Tekinteteteket irányítsátok Reá, mert Isten nemcsak a földműveseket oktatja munkájukban, hanem a kereskedőket is (Ézs. 28: 26), és olyan értelmet ad, amely meghatározza az utat, amelyen az igaz ember ügyeit vezetheti; mivel az az áldás, amely meggazdagít, és nem hordoz magában szomorúságot, csak a tisztességes haszon, amelyet csak a becsületes munkaszeretettől lehet elvárni.

Bármivel is foglalkoznál - mezőgazdasággal, városi ügyekkel, hajózási vállalkozással vagy egyszerűen háztartási munkával, - Isten előtti félelemmel tedd, bízd Rá magad, hogy Isten tegye sikeressé ügyedet, hogy kezed alatt a munka kivirágozzon. Ezzel felfegyverzitek magatokat sok kísértéssel szemben, amelyek körbefonják az üzlet világát. Istenben bízva szabadok lesztek minden aggódás és nehézség alól, amelyek minden nagy dolgot kísérnek; értelmetek felülkerekedik a jelentéktelen benyomásokon és elfoglaltságotokon, és akkor is Istent fogjátok szolgálni, amikor leginkább el vagytok foglalva ügyeitekkel. Mikor kezeitek telve lesznek mindennapi dolgaitokkal, Isten akkor is lakozást fog venni szívetekben.

4. Amikor Isten Igéjét kezetekbe veszitek, vagy bármi más hasznos és jó könyvet, Isten irgalmát kérjétek, hogy Ő adjon nektek képességet, hogy áldást nyerjetek olvasásuk által. Némelyek közületek elég sok időt töltötök naponta olvasással, és remélem, hogy senki nem engedje meg magának eltelni a napot az Írás egyéni vagy családi olvasása nélkül. Legyetek körültekintőek, hogy az idő, amelyet olvasással töltötök, ne legyen elvesztegetett. Ez történik akkor, ha haszontalanságot, komolytalanságot, pusztaságot olvastok; ez történik akkor is, ha olyan könyvet olvastok, ami önmagában jó, még Isten Igéje is, de nem gondolkodtok el felette, és nem követitek, és nem törekedtek arra, hogy az olvasottak valamilyen hasznot hozzanak nektek. Istenben reménykedjetek, Aki segít lelketeknek, hogy az olvasás valóban hasznos legyen számotokra. Így tett az etióp kincstárnok, mikor kocsijában Ézsaiás próféta tekercsét olvasta, és Isten azonnal odaküldte számára azt, aki meg tudta neki magyarázni az olvasottakat.

Minden bizonnyal ti is olvastok néhanapján eseményekről szóló történeteket, amik a múltban mentek végbe. Ezeket az eseményeket megismerve, Istenre kell néznetek, és arra a bölcs és irgalmas Gondviselésre, amely ezt a világot eddig is irányította, és megtartotta az Egyházat. Éppen ezért még mindig bízhatunk abban, hogy Ő mindent a javunkra tesz, mivel Ő a Királyunk, ahogyan az Ószövetségben Izrael Királya volt.

5. Amikor asztalhoz ültök, Istenben bízzatok, törekedjetek meglátni az Úr kezét, amely megterítette és előkészítette számotokra az asztalt, barátaitok körében nem fordítva figyelmet ellenségeitekre. Emlékezzetek meg mindig az ajándékokról, amelyeket Isten ősatyánknak, Ádámnak adott, és benne - nekünk is, a föld eledelének formájában. ,,Íme, nektek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen nektek eledelül" (1 Móz. 1: 29). Még egy ajándék volt adva az özönvíz után Nóénak, második ősatyánknak, és benne - nekünk is: ,,Minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat (1 Móz. 9: 3). Lássátok meg mindebben, milyen bőkezű Jótevője Ő az emberiségnek, ezért Benne bízzatok.

Isten dicsőségére kell ennünk és innunk; következésképpen, Benne kell reménykednünk, hogy eledelünk és italunk legyen. Megerősítést kell kapnia testünknek, hogy a léleknek szolgálva, Isten dicsőségére szolgáljunk ebben a világban. Meg kell ízlelnünk a szövetség szerelmét a mindennapi áldásokban, és szeretni kell Alkotónkat, amikor az Általa teremtett dolgokban részesülünk. Nekünk az Isten szájából kijövő áldásoktól kell függenünk, hogy tegye az eledelt táplálóvá számunkra. De még ha táplálékunk silány is lenne, ezt a hiányosságot hittel kell betöltenünk, Isten ígéreteire támaszkodva, és Benne örülve, mint a mi Szabadító Istenünkben, habár még nincs itt a fügeérés ideje, és a szőlőtőkék nem roskadoznak a fürtök súlya alatt.

6. Amikor barátaitokat felkeresitek, vagy ők látogatnak meg benneteket, támaszkodjatok Istenre. Szemeiteket Felé fordítsátok hálaadással ismerőseitekért és barátaitokért, akikben vigaszotok van; hálaadással azért, hogy nem a sivatag és a lakatlan puszta menedéketek és otthonotok; azért, hogy nemcsak békességben éltek otthonaitokban, hanem hogy jóban lehettek szomszédjaitokkal, hogy nem vetettek ki benneteket az emberi társadalomból, és nem vagytok utálat és megvetés tárgya a titeket körbe vevők között. Ha nemcsak olyan ruhátok van, amivel elfedezhetitek testeteket, hanem ünnepi is, - ez kegyelem, amellyel nem kell dicsekednünk, hanem Istennek kell köszönetet mondanunk. ,,És felöltöztettelek hímes ruhába, ... és megszépültél felette igen..." (Ez. 16: 10-13). Ha van otthonotok, bútorotok és eszközeitek nektek és barátaitoknak is, - ez kegyelem, amelyben fel kell ismernünk Isten kezét.

Amikor társaságban vagyunk, Istentől kell bölcsességet kérnünk, hogy úgy tudjunk viselkedni, hogy sok hasznot hozzunk, és ne legyenek ránk hatással azok, akikkel eszmecserét folytatunk. Isten kegyelmét kell kérnünk, hogy Ő vezesse nyelvünket, és Általa legyen minden erkölcstelen beszélgetés visszaverve, abban fogunk találtatni, ami jó és hasznos az épülésre, és képes a hallgatók javát szolgálni, hogy ajkunk sokakat legyen képes táplálni.

7. Amikor jótékonysági munkával foglalkozunk, vagy áldozatot hozunk, Istenre támaszkodjunk, tegyük ezt úgy Érte, mint a szegényekért is, mert Krisztus róluk is gondoskodik. Ezt ne az emberek dicséretéért tegyük, hanem Isten dicsősége miatt, mindezt tiszta kézzel és igaz szívvel ajánljuk fel Neki. Áldozatotok, ahogyan imáitok is, legyenek hasonlatosak Kornéliusz imáihoz, amely felment emlékezet okáért az Isten elé (Csel. 10: 4). Kérjétek Istent, hogy fogadja el azt, amit mások javára tesztek, hogy ajándékaitok tényleg önkéntes áldozatok legyenek (Csel. 24: 17), hogy olyan legyen, mint kedves illat, kellemes és az Úrnak tetsző áldozat (Fil. 4: 18).

Vágyjatok arra, hogy áldozni valótokon Isten áldása legyen, hogy vigasztalás tudjon lenni mindenki számára, aki kapja. Még ha az, amit adni tudtok, nem is sok, hasonlóan az özvegyasszony két filléréhez, annak ellenére Isten áldásával megtöbbszöröződhet, és csodálatosan fel lehet használva, mint a sareptai özvegy kevés lisztje és olaja.

Istenben reménykedjetek, hogy támogassa azt, amiben teljes erőtökkel iparkodtok, és bőkezűen jutalmazzon majd meg benneteket a szentek feltámadásakor. Bízzatok abban, hogy Ő már itt, a földi életben megjutalmaz benneteket. Ez legyen a ti kenyeretek, amely vízbe lett engedve, hogy sok nap elteltével újra megtaláljátok azt. Kísérjétek figyelemmel Isten gondviselését, nem hoz-e bőséget jó cselekedeteitekre, híven az Ő ígéreteihez, hogy még jobban megértsétek az Úr szerető jóságát, és hűségét azokhoz a szavakhoz, amiket kimondott.

8. Amikor híreket hallotok, Istenre támaszkodjatok, Reá tekintsetek. Ha tényleg aggódtok az Ő királysága terjedéséért a világban, akkor ez szívetekhez közeli dolog legyen; ha együtt éreztek az emberiséggel, az emberek lelkével és életével, de különösen az Isten népével, akkor érdeklődjetek az ilyen hírek felől. Ne úgy tegyétek azt, mint az athéniek, nemcsak azért, hogy pusztán érdeklődéseteket elégítsétek ki, és örüljetek egy-két órát, hanem azért, hogy tudjátok a megfelelő irányba fordítani imátokat és hálátokat, hogy megbéküljetek félelmeitekben és reménységetekben, és képesek legyetek úgy megérteni az idők jeleit, hogy tudjátok, mit kell tennetek nektek, és a többieknek.

Ha a társasági ügyeitek örömteljesek és kellemesek, kérjétek Istent, hogy Ő folytassa és teljesítse be ügyét, és ne bízzátok magatokat semmilyen teremtmény bölcsességére és erejére. Ha a dolgok sötétek és lehangolóak, kiáltsatok Istenhez, hogy fordítsa el a veszélyt az Ő népéről, és álljon ki értük, mikor látja, hogy elfogyott az erejük. Az Egyház legnagyobb térhódításakor és más ügyek sikerekor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem kell Istenre támaszkodnunk. A legnagyobb kiábrándulások idején is, amikor az ügyek teljesen zuhanóban vannak, nem hihetjük azt, hogy értelmetlen Istenre támaszkodni, mivel a teremtmények nem élhetnek Nélküle, de Ő képes nélkülük élni.

9. Amikor útra keltek, bízzatok Istenben; az Ő védelmét keressétek, bízzátok magatokat az Ő gondjaira, és kérjétek Őt, hogy parancsolja meg angyalainak, hogy kezükben hordozzanak benneteket, amikor úton vagytok, és járjanak tábort ott, ahol éppen tartózkodtok. Meg kell látnotok, hogy milyen sokkal tartoztok az Ő nagylelkű gondviselésének azokért a vigasztalásokért és kényelemért, amellyel körül vagytok utatok közben véve. Ő rendelte el, hogy olyan országban éljünk, amely nem hasonlít az Arab-sivatagra; országunkban veszélytelen és kitaposott utak vannak; és főútjaink nincsenek telve a háború borzalmaival. Hálásak lehetünk azért, hogy az állatok nekünk szolgálnak; hogy igenis Ő őrzi a mi ki- és bejövetelünket, amikor külföldön vagyunk, nem száműzöttek vagyunk, hanem szabadokként bármikor hazatérhetünk; amikor pedig otthon vagyunk, nem vagyunk korlátozva személyi szabadságunkban, és jogunk van külföldre utazni.

Ezért Istenre kell tekintenünk, amikor útra kelünk, úgy imádkozva, hogy ,,Uram, légy velem ott, ahová tartok"; az Ő védelme alatt kell utaznunk, az Ő gondjaira bízva magunkat, ezzel megerősödve minden veszedelem közepette, amivel mi csak találkozhatnánk. Isten nagylelkűségére kell magunkat bíznunk, minden csontunkkal azt kell mondanunk, hogy ,,Kicsoda olyan, mint Te, Uram?" (Zsolt. 35: 10), mivel Ő őrzi meg csontjainkat, és egy sincs közülük megtörve.

10. Amikor lakatlan helyre megyünk, hogy egyedül legyünk, ha a mezőkön csatangolunk, vagy szobánkban pihenünk, Istenre kell támaszkodnunk. Még akkor is fenn kell Vele tartanunk a közösséget, mikor saját szívünkkel tanácskozunk. Amikor magunk vagyunk, nem kell magányosnak lennünk, hisz az Atya velünk van, és mi - Vele. Sokszor még az egyedüllétben is felfedezhetjük a kísértést: a Sátán akkor környékezte meg Megváltónkat, amikor egyedül volt a pusztában. Egyedüllétünkben is képesek vagyunk ellenállni, ha tudjuk, hogyan kell ezt tennünk, hogy legyen kegyes és istenfélő elmélkedésre lehetőségünk, amely a legjobb eszmecsere magányunkban. Megtörténik, hogy egyedül maradunk és hallgatunk, elhatárolódunk ügyektől és beszélgetésektől. Ha megtanítjuk szívünket arra, hogy ezeket a szabad perceket megtöltsük Istennel, és az Ő nagyságos dolgaival, akkor időnk töredékeit összeszedjük, hogy semmi se hulljon a porba, akkor megértjük, mit jelent egész nap az Istenben bízni.

Második.

Engedjétek meg, hogy arra buzdítsalak benneteket, hogy így győzzelek meg benneteket arról, hogy az Istennel való közösségben éljetek, egész nap Benne bízva.

1. Elmélkedjetek azon, hogy Isten mindig figyelemmel kísér bennetek. Amikor azokkal vagyunk, akik feletteseink, és azt látjuk, hogy figyelnek ránk, ez arra kötelez minket, hogy figyelmünket feléjük fordítsuk. Vajon nem kell-e nekünk Istenre figyelnünk, Aki szemmel tart minket, Aki belelát az emberek fiainak veséibe? Ő látja szívünk minden szándékát, és örömmel tekint ránk, ha szíveink Felé fordulnak. Ez arra kötelez örökké minket, hogy Őt magunk előtt lássuk.

A szolga, habár néhanapján gondatlan, ennek ellenére, amikor gazdája figyelemmel kíséri, mindig a helyén áll és végzi feladatát. Sokkal szorgalmasabbnak kell lennünk, nehogy munkánkat örömtelenül végezzük, míg Mennyei Gazdánk figyelemmel kísér minket.

2. Az Isten, Akire támaszkodunk, az egyedüli, Akinek elszámolással tartozunk (Zsid. 4: 13). Minden, még a gondolatotok és szívbeli óhajotok is fedetlenek és nyitottak az Ő szemei előtt, Akinek számadással tartozunk; PROS ON EMINO LOGOS, Akivel közös ügyünk és közösségünk van, Akinek mondanivalója van számunkra; vagy ahogyan némelyek gondolják ezt, Akinek elszámolni valója van velünk. Egy folyószámlánk van Vele, és mindegyikünknek számot kell adnia magáról és mindarról, amit földi élete során végzett. Éppen ezért mindig Reá kell támaszkodnunk, hogy minden nap elvégezzük mindazt, ami ránk van bízva. Ha elgondolkoznánk azon, mennyire Istenre vagyunk utalva minden nap, sokkal állhatatosabbak és buzgóbbak lennénk imáinkban.

3. Isten, Akire támaszkodunk, állandóan keresi a lehetőséget, hogy irgalmas legyen irányunkba. Mindig jó tesz velünk, figyelmeztet minket az Ő kegyelmének jóindulatából, naponta elhalmoz minket jóságával, és nem szalasztja el a lehetőséget, hogy gondoskodjon rólunk, mikor veszedelmek között vagyunk. Isten irányunkban nagylelkű, mikor szükséget szenvedünk, és gyengéd velünk, mikor el vagyunk csüggedve. Az Ő figyelmes gondviselése szolgálatot tesz nekünk minden nap, vigyázva ki- és bejövetelünkre, könnyebbülést küldve nekünk a megfelelő időben, hogy lábunk az Úr hegyén álljon. Több annál, az Ő szerető kegyelme minden nap körülvesz minket, hogy segítségünkre legyen minden időben és minden szükségben, hogy megerősítsen minket az eseményeknek és szükségeinknek függvényében. Ha Isten ennyire kész jót tenni nekünk, akkor miért késlekedünk-e, és örömtelenek lehetünk-e az Ő szolgálatában?

4. Ha Istennek fogunk szolgálni, akkor az Ő szent angyalainak meg lesz parancsolva, hogy szolgáljanak nekünk. Ők arra vannak rendelve, hogy szolgáló lelkek legyenek, hogy hasznot hozzanak azoknak, akik öröklik az üdvösséget. Ők sokkal több jó szolgálatot tesznek nekünk, mint amire mi gondolnánk. Milyen megtiszteltetés, milyen kiváltság, hogy a szent angyalok szolgálnak neked! Milyen biztonság, hogy a jó lelkek segítséget nyújtanak a gonosz lelkek fondorlataival szemben! Ebben a megtiszteltetésben mindazok részesülnek, akik Istenben bíznak egész nap.

5. Ilyen az Isten közösségében élt élet, amely az állandó Neki való szolgálatból, és a Benne létezésből áll! Ez nem más, mint a földi mennyország! Ez a mennyei munkánk betöltése, és az Ő akaratának való engedelmesség, amit azok töltenek be, akik a menny polgárai. Feladatuk abban áll, hogy állandóan Atyánk előtt álljanak. Ez a mennyei üdvösség lényege, annak a bevezetője, az arra való felkészülés; ez a mennyek után való vágyakozás, ahonnan Megváltónkat várjuk. Üdvözítőnket várva, Reá kell tekintenünk, mint Urunkra, ezáltal szíveink Vele vannak, amely szilárd alapot ad várakozásunknak, hogy nemsokára mi is ott leszünk.

Harmadik.

Engedjétek meg, hogy néhány útmutatással szolgáljak arra nézve, milyen módon vagyunk képesek egész nap Istenben bízni.

1. Fedezzétek fel Istent minden teremtett dolgában. Nézzetek szét magatok körül, és vegyétek észre, a csodák milyen sokrétűsége, a vigasz milyen bősége vesz körül benneteket, és engedjétek, hogy mindezek Ahhoz vigyenek benneteket, Aki a létezés Forrása és minden jó Adományozója. Minden forrásunk Benne van, Tőle van minden felénk áradó jó, és mindez arra kötelez bennünket, hogy Benne bízzunk, mivelhogy minden teremtett dolog Róla tesz bizonyságot. Ilyen formán ugyanazok a dolgok, amelyek elválasztják a testiesen gondolkodó szívet Istentől, a fegyelmezett lelket Hozzá viszik. Mivelhogy az Ő minden cselekedete dicsőségére van, mostantól az Ő szentjei állandóan keresni fogják a lehetőséget, hogy Őt magasztalják.

Azt mondják, hogy akármilyen örömben is részesültek az ókor kegyes zsidói a teremtett dolgok által, a Teremtőt magasztalták érte. Egy virágot megszagolva azt mondták, hogy ,,Legyen magasztalva Az, Aki ennek a virágnak jó illatát teremtette"; ha egy darab kenyeret ettek, akkor azt mondták, hogy ,,Legyen áldott Az, Aki elrendelte a falatot, hogy megerősíttessék az emberi szívet". Ha ugyanilyen módon mindazt, amit észreveszünk, mindabban az Úr irgalmát fogjuk látni, és minden szükségünket az Ő bőkezűségének forrásából fogjuk meríteni, akkor állandóan Tőle fogunk függeni, mint ahogyan a csecsemő függ anyja táplálékot adó mellétől.

2. Értsétek meg, hogy minden Teremtmény semmi Isten nélkül. Minél inkább megértjük a világ pusztaságát és haszontalanságát, és minden benne való örömüket, valamint azt, hogy csak tökéletesen képtelen arra, hogy boldoggá tegyenek minket, annál inkább Istenhez fogunk közeledni, annál drágább kincsnek fogjuk tartani a Vele való közösségünket. Akkor meg fogjuk szerezni azt a békeséget a Lelkek Atyjában, amelyet hiába kerestünk a kézzel fogható dolgokban. Mekkora esztelenség, hogy a teremtett dolgoknak szolgálunk, amelyektől - meg vagyok győződve - üres kézzel fordulunk vissza, mikor a Teremtő a mienk, Akihez jöhetünk, Aki telve van a kegyelem gazdagságával mindazok felé, akik Hozzá fordulnak, Akiben a teljesség van, Aki tökéletesen szuverén és hűséges hozzánk. Mit várhatunk a hamis csillogástól? Miért is erednénk a nyomára, és vetnénk meg a számunkra rendelt kegyelmet? Miért kellene nekünk valószínűtlen támaszt keresnünk, amikor Krisztus a mienk, reménységünk alapja? Miért kellene nekünk repedezett kutakból merítenünk, mikor minden vigasztalás Isten a mienk, Aki minden örömünk forrása?

3. Támaszkodjatok hittel az Úr Jézus Krisztusra. Nem tudunk másképp meggyőződéssel Istenben bízni, csak a Közbenjáró által, mivel Isten csak Fia által szól hozzánk, és meghallgat minket. Minden, ami az igazságos Isten és a szegény bűnösök között zajlik, az áldott Közbenjáró kezén megy át, Aki kezeit kettejük közé veti (Jób 9: 33); minden ima tőlünk Istenhez, és minden Istentől jövő áldás ezeken a kezeken mennek keresztül. Jézus Krisztus arcán Isten sugárzó dicsőségét és jóságát láthatjuk. Éppen Krisztuson keresztül van menetelünk az Istenhez, hogy megelégítsen minket, ezért az Isten szentségére kell támaszkodnunk, egyedül csak Reá. Éppen ezért állandóan az Ő jelenlétében kell lennünk, Istennel lakozva egész nap. Állandóan Attól kell függenünk, Aki mindig Isten jelenlétében van érettünk; mindig kész a Mennyei Atya előtt közbenjárni értünk.

4. Gyakran, és őszintén kell Istenhez könyörögnötök. Istenben bízva, gyakran beszélgetnünk kell Vele, ki kell használnunk minden lehetőséget a Vele v aló beszélgetésre. Amikor nincs lehetőségünk, hogy ünnepélyesen Felé forduljunk, Ő elfogadja a Hozzá való gyors fordulást, ha az őszinte szívből ered. Dávid ebben egész nap Istenre támaszkodott: ,,Hozzád emelem, Uram, lelkemet!" (Zsolt. 25: 1), vagyis ,,Feléd fordítom lelkem minden kegyes vágyakozását, Feléd". Istenfélő imáinkban bűneink bocsánatát kell kérnünk, erőt a romlottság legyőzéséhez, győzelmet a kísértés felett, mindez nem lesz hiábavaló. Ez állandó, folytonos imádságot jelent. Nem fontos, hogy az ima hosszú vagy ékesszóló lesz, Isten nem erre tekint, hanem az imádkozó szív őszinteségére. Az ilyen könyörgés kedves lesz, habár az ima lehet rövid, vagy akár sóhaj is, amit nem lehet kifejezni.

5. Úgy fogadjatok minden napot, mint azok, akik nem tudják, nem lesz-e ez az utolsó napjuk. Az Emberfia abban az órában jön el, amelyre nem gondolunk, és ezért reggel nem lehetünk biztosak abban, hogy megérjük az estét. Az utolsó időben gyakran hallunk olyanokról, akik váratlanul távoznak az örökkévalóságba. Akkor mennyire szent és kegyes embereknek kell lennünk beszédeinkben és cselekedeteinkben! Habár nem tudhatjuk pontosan, mégis úgy kell élnünk, hogyha meg lennénk győződve arról, hogy ez az utolsó napunk, mert előbb vagy utóbb eljön az Úr napja, ezért minden erőfeszítésünket a Benne való bizalomra helyezzük. Mert kire is támaszkodhat a szegény haldokló teremtmény, ha nem az élő Istenre?

A halál mindegyikünket Isten elé vezet, hogy megítéltessünk Általa. Minden szentet Hozzá vezet, és ők meglátják Őt, és betelnek a Vele való közösségben. A halál Ahhoz visz el minket, Akihez menni készültünk, Akivel lenni szeretnénk, Akiben bízunk, Akinek ismeretében növekedünk. Ha többször gondolnánk a halálra, akkor többször lennénk közösségben Istennel. A mindennapi halódásunk elég nyomós ok, hogy naponta meghajtsuk térdünket Előtte. Ezért bárhol is vagyunk, legyünk közel az Istenhez, mert nem tudjuk, a halál hol talál meg minket. Ez hatással van halálunkra (Énókról, aki Istennel járt, azt tudjuk, hogy nem látott halált) és meghatározza azt, mivel állunk meg sírunk mellett. Ha továbbra is Istenben bízunk, minden nap és egész nap, újabb tapasztalatokban lesz részünk, és miden bizonnyal egyre inkább megértjük az Istennel való közösség hatalmas titkát. Így utolsó napjaink a legjobb napjainkká válnak, utolsó dolgaink legjobb dolgainkká, utolsó vigasztalásaink pedig a legeslegjobb vigasztalásunkká. Ezen elmélkedve fogadjátok meg a próféta tanácsát: ,,Térj hát vissza a te Istenedhez; őrizd meg a az irgalmasságot és az ítéletet, és bízzál szüntelen a te Istenedben" (Hós. 12: 6). Ámen.


 
 
0 komment , kategória:  Matthew Henry prédikációi  
Hogyan kezdjük a napunkat Istennel?
  2020-05-31 22:47:26, vasárnap
 
  I. prédikáció
Hogyan kezdjük a napunkat Istennel?


,,Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat;
jó reggel készülök hozzád és vigyázok"
(Zsoltárok 5:4)



Valószínűleg úgy gondolkodnátok, hogy ez goromba kérdés, ha feltenném nektek azt, őszintén kérdezzétek meg magtoktól: mi hozott benneteket ide ezen a korai reggelen? Mit kerestek itt? Bármikor is közeledünk Istenhez, az úrvacsora vétele alatt (függetlenül attól, hol tartózkodunk éppen), világos válaszunknak kell lenni arra a kérdésre, amit Isten tett fel a prófétának: ,,Mit csinálsz itt, Illés?" (1 Kir. 19: 9). Ugyanúgy akkor is, mikor az istentiszteletről térünk haza, válaszolnunk kell a kérdésre, amelyet Krisztus tett fel azoknak, akik Keresztelő János igehirdetésén vettek részt: ,,Mit látni mentetek ki a pusztába?" (Mt. 11: 7).

Furcsa látni ennyi embert, akik itt összegyűltek: a mezők valóban beértek, és készek az aratásra. Szeretném remélni, hogy nem pusztán azért vagytok itt, hogy ellógjátok ezt a csodálatos reggelt, vagy nem kíváncsiságból vagytok itt, mert eddig reggeli igehirdetések nem voltak itt; hanem is azért jöttetek ide, hogy hálát adjatok Istennek és kapjátok az Ő kegyelmét, hogy egyiken és másikon keresztül is közösségben legyetek Vele. Ha azt kérdezitek tőlünk, szolgálattevőktől, hogy mi mit keresünk itt, reméljük, hogy őszintén azt tudjuk felelni (ha Isten ad nekünk erőt), hogy segítsünk nektek a továbbiakban is. ,,Békességes a te jöveteled?" - kérdezték Sámueltől Betlehem vénei (ld. 1 Sám. 16:4). Ily módon, lehetséges, ti is ezt kérditek tőlünk; amire mi ugyanúgy felelünk, ahogyan a próféta felelt rá: ,,Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak" (ld. 1 Sám. 16:5), hogy hívjunk benneteket ehhez az áldozatbemutatáshoz.

Amikor hallgatni fogjátok ezeket a prédikációkat, lehetőségetek lesz folytatni reggeli csendességeteket. Személyes imádatotokon, valamint családi áhítatotokon kívül, melynek nem szabad felcserélődnie vagy kiszorulnia, segítségül hívhatjátok Isten nevét az ünnepélyes gyülekezés közepette is. Ez a közös imádság éppúgy kötelességetek, mint a prédikáció hallgatása. Azt mondják, hogy a reggeli szolgálat alapvető célja az imádságra való gyülekezés volt azokban az időkben, mikor a nemzet szenvedett a polgárháború rettenetes és pusztító forgószelétől. Nektek éppúgy lehetőségetek van az Isten Igéjével való személyes kapcsolatra; nektek való tanítások tanítás hátán, mércétek mérce hátán. Oh, mikor Ő ébresztget benneteket reggelről reggelre, akkor, ahogyan a próféta mondja, füleitek is képesek felébredni és kitisztulni, hogy halljanak, hasonlóan a tanítványokhoz (Ézs. 50: 4)!

De ez még nem minden! Vágyakozzunk arra, hogy az elhangzottak olyan hatást gyakoroljanak rátok, hogy mindig legyetek hatása alatt; hogy ez a reggeli prédikáció buzdítson minket a mai naptól komolyabban viszonyulni a reggeli alkalmakhoz; hogy ez a reggeli istentisztelet képes legyen szokássá, életstílussá válni; hogy a mindennapi csendességetek legyen számotokra mindennél inkább tehermentes, és, ha lehet azt mondani, egyre természetesebb.

Ahhoz, hogy segítsek rajtatok, szeretném bemutatni előttetek szent Dávidnak példáját (ld. Zsolt. 5: 3-4). Ő hozott egy határozott döntést általánosan arról, hogy az imádságban lesz foglalatos és ez által fog élni: ,,... mert én hozzád imádkozom!" Továbbá, meghatározta az ehhez megfelelő időt is - ez a reggel: ,,jó reggel halld meg az én szómat". Mindazonáltal Dávid komolyan odaszenteli magát nemcsak a reggeli imádság kötelezettségének, hanem annak is, hogy ezt háromszor fogja tenni naponta, ahogyan ezt Dániel is tette. ,,Estve, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom" (Zsolt. 55: 18). Sőt mi több, ő nem gondolja, hogy ez elegendő lenne, és ezért hétszer dicséri az Urat (Zsolt. 119: 164). De reggelenként - különösen, különös módon és odafigyeléssel.

Biblikus alapelv

A bölcsességünk és kötelességünk abban mutatkozhat meg, ha minden napunkat az Istennel kezdjük


Gyertek, vizsgáljuk meg ennek a gondolatnak teljes kibontakozását a felolvasott szövegben (Zsolt. 5: 3-4)!

1. Jó dolog az, amit nekünk meg kell tennünk: Istennek hallania kell a hangunkat, ezért imádságainkat Feléje kell küldenünk, és szemeinket Reá kell függesztenünk.

1.) Ahhoz, hogy beteljesítsük ezt a jó dolgot, elő van írva és előnkbe van adva a megtartásnak megfelelő idő; és ez az idő - a reggel, ás újra csak a reggel; azaz minden reggel és mindig reggel - ez a rendelt idő minden napra.


Első.

Azt a jó dolgot, amelyre minket Dávid példája okít, egy szóval is meg tudjuk nevezni - az imádság. Ez felelősség, kötelezettség, amelyet a fény és a természet törvénye is diktál nekünk, amely világosan mondja: ,,Vajon kell-e az embereknek Istenüket keresniük?" Krisztus Evangéliuma még jobban meg akar erre tanítani, mint a természet, mivel az evangélium világosan kijelenti nekünk, hogy miért kell imádkozni, Kinek a nevében, és Kinek a segítségével kell nekünk imádkoznunk. Arra hív minket, hogy bátran járuljunk a Kegyelem Trónusához, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe Krisztus áldozatán keresztül. Ezt nemcsak reggel tehetjük meg, és kell megtennünk, hanem minden más időben is. Azt olvassuk, hogy hirdetni kell az evangéliumot ,,alkalmatos és alkalmatlan időben" (ld. 2 Tim. 4:2), de sehol nincs mondva, hogy az imádság valamikor is alkalmatlan lenne, mert az imádság sosem alkalmatlan. A kegyelem és jóság trónusa mindig elérhető, ahol az alázatos imádkozók mindig fogadva vannak - ők nem tudnak alkalmatlan időben jönni. Gyertek, nézzük meg, Dávid hogyan fejezi ki saját döntését az istenfélelemben való életre, betöltve ezt a kötelességet. ,,Jó reggel halld meg az én szómat" - Dávidnak e szavait kétféleképpen lehet értelmezni.

1. Mint ígéretet saját magának, hogy Isten által irgalmasan lesz fogadva. ,,Halld meg" - azaz: ,,halld meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád" - Dávid hitének ilyen hangja van, amely Isten ígéreteire van alapozva, hogy az Ő füle mindig nyitva lesz az Ő népe kiáltása előtt. Úgy imádkozik: ,,Hallgass meg, Uram...", és ,,Ügyelj az én kiáltásom szavára...". És választ fog kap imájára. ,,Te meghallgatod, nem kételkedem, hogy Te meghallod; és habár még nem kaptam meg, amit kértem, meg vagyok győződve, hogy imádságom meg van hallgatva, el van fogadva, és meg van róla emlékezve; hozzá van csatolva az aktákhoz, és nem lesz elfeledve". Ha magunkba nézünk, akkor megértjük, hogy Isten tapasztalatokon keresztül felkészítette szíveinket; most már képesek vagyunk feltekinteni, tudunk előre nézni és bizonyosan azt mondani, hogy Ő az Ő füleit felénk fordította.

Teljesen meg lehetünk ebbe bizonyosodva, és ebben a meggyőződésben kell imádkoznunk, hitünk teljes meggyőződésével, ahol Isten csak imádkozó szívet talál, ott Ő mindenhol imát meghallgató Istenként fog jelen lenni. Még ha az imádság hangja csendes hang lesz, gyenge hang lesz, annál inkább, ha nyitott szívből jön, - ez az a hang, amely Istennél meghallgatásra talál, amelyet Ő megelégedéssel hallgat; ez az Ő elégedettségének forrása; és Ő erre kegyelmes feleletet ad, mert Ő meghallgatta imáidat, Ő látta könnyeidet. Ezért amikor imádságban találtatunk, akkor azok azon az alapon állnak, amin nekünk is állnunk kell. Nekünk ezen az elven kell élnünk, meg nem billenve és nem kételkedve, hogy amit csak kérünk Istentől, mint Atyánktól a Közbenjáró Jézus Krisztus nevében, az be lesz teljesítve vagy úgy, ahogyan mi kértük, vagy más módon - ez az ígéret (Jn. 16:23). Ez az igazság alá van támasztva a szentek tapasztalataival minden időkben; attól kezdve, amikortól az emberek segítségül kezdték hívni az Úr nevét. Jákób Istene még sosem mondta Jákób magvának, hogy ,,Hiába kerestek Engem", - és most sem kezdi Ő ezt mondani. Amikor Istenhez jövünk imában, és helyesen jövünk Hozzá, akkor meg lehetünk győződve arról, hogy, nem nézve az ég és föld közötti távolságot, nem nézve arra, hogy érdemtelenek vagyunk arra, hogy bárki is észre vegyen minket, vagy jóindulattal forduljon felénk, Isten annál inkább hallja hangunkat, és Ő nem veti el imádságainkat, és nem rejti el előlünk irgalmát.

2. Ezt úgy is lehet értelmezni, mint Dávid Istennek tett ígéretét, hogy állandóan Isten színe elé fog járulni, ahogyan ezt el is döntötte. ,,Jó reggel halld meg hangomat", azaz: ,,Én szólni fogok Hozzád, mert Te füleidet hozzám hajtod minden időben, még időm végén is. Egyetlen nap sem telik el úgy, hogy Te ne hallgattál volna meg engem". Isten nemcsak a magaslatokon hallja meg hangunkat, ahogyan némelyek gondolják azok közül, akik szeretnék, hogy imáik meghallgatásra találjanak (Ézs. 58:4). Anna akkor kapta meg vágyakozásának tárgyát, amikor hangja sem hallatszott; ezen azt értjük, hogy Isten meghallja a szív szavát (1 Sám. 1:10-13). Isten ezt mondta Mózesnek: ,,Mit kiáltasz hozzám?", habár nem is olvasunk arról, hogy ő akár egy szót is kimondott volna (2 Móz. 14:15). Az imádságban az ember a lelkét emeli fel Istenhez, és szívét kiönti Előtte. Sőt mi több, ami a szív igaz szeretetének kifejezését érinti, a szavakat arra lehet használni, hogy gondolatainkat rendbe szedjük, és kifejezésre juttassuk kívánságainkat. Jó Istenhez nemcsak tiszta szívvel, de alázatos beszéddel is közeledni - így kell felemelnünk ajkunk gyümölcseit Hozzá.

Ugyanakkor Isten megérti a szív nyelvét is, és ez az a nyelvezet, amellyel Istent meg kell szólítanunk - Dávid nemcsak így imádkozik: ,,Halld meg, Uram, az én szómat", hanem így is: ,,Értsd meg az én szívem gondolatait" (Vö. ,,Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted" (Zsolt. 19:15)).

Azt kell tennünk ezért minden imádságunkban, hogy Isten felé fordulunk. ,,Írnunk" kell Neki: azt mondjuk, hogy hírt kaptunk barátunkról, mikor levelet kapuk tőle. Vigyáznunk kell arra, hogy Isten minden egyes napon halljon minket.

1. Isten várja és előírja ezt. Habár Neki nem hiányzik személyünk és szolgálatunk - ez nem hoz Neki semmi hasznot, - ettől függetlenül Ő előnkbe helyezte a könyörgés és magasztalás állandó hálaáldozatának kötelességét.

a) Ily módon Ő emlékeztet minket hatalmáról életünk felett, és a Neki való engedelmességről, amit mi hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ő azt kívánja, hogy az imádság által leboruljuk Előtte és féljük nevét, hogy ezekkel a gyakran ismétlődő cselekedetekkel megerősítsük kötelességünket rendelkezéseinek és törvényének megtartásában, hogy képesek legyünk mind jobban és jobban ráébredni fontosságukra. Mivel Ő a mi Urunk, nekünk magasztalnunk kell Őt, hogy az állandó Előtte való alázatos leborulás és az Ő tökéletes akaratának alázatos elfogadása egyre könnyebb legyen számunkra. Hódolatunk kifejezése által tanuljuk csak meg az engedelmességet.

b) Ilyen formán megmutatkozik az Ő szeretete és együttérzése felénk. Ez elegendő bizonyíték az Ő felénk való gondoskodásáról és nagylelkűségéről. Ezzel mintha azt mondaná nekünk, hogy ,,Engedjétek meg Nekem, hogy olyan gyakran halljam hangotokat, ahányszor csak szükséges; hívjatok segítségül Engem szükségetek és nyomorúságotok minden idejében" - ez elég arra, hogy Ő megmutassa megelégedését nekünk, és rólunk való gondoskodását. Ő a szerető atyához hasonlóan, akinek gyermeke messze van tőle, kötelessé teszi neki, hogy: ,,Engedd meg Nekem, hogy minden nap halljak felőled, minden postafordultával, még akkor is, ha nincs kérésed Felém". Ez mutatja, hogy az igaz ember imádsága Istennek gyönyörűség, zene füleinek. Krisztus azt mondja az Ő galambocskájának: ,,Mutasd meg nekem a te orcádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!" (Én. 2:14). Éppen Menyasszonyához, Egyházához fordul Krisztus ily módon a könyv betetőzéseképpen: ,,Oh te, aki lakol a kertekben! A te társaid a te szódra figyelmeznek; hadd halljam én is" (Én. 8:13). Milyen szégyenletes számunkra, hogy Isten jobban kívánja, hogy imádkozzunk, mint mi.

2. Minden nap van mit mondanunk Istennek. Sokan nem értik ezt, ez az ő bűnük és szerencsétlenségük: Isten nélkül élnek a világban, és azt is gondolják, hogy élhetnek Nélküle. Nem látják be a Tőle való függésüket, kötelességüket az Ő irányába. Ezért nincs is semmi, amit ők Neki mondhatnának; Ő nem hallja őket többször, mint amennyit a tékozló fiú atyja hallotta az ő fiát, aki elhagyta az atyai házat, és messze országba költözött. Ők megvetően kérdik, hogy: ,,Ugyan, mit tehet a Mindenható értünk?" Ezért nincs mit csodálkozni azon, ha azt kérdik ezek az emberek, hogy ,,Milyen hasznunk lenne abból, ha imádkoznánk Hozzá?" Lényegében azt mondják a Mindenhatónak, hogy ,,Eredj el tőlünk" - és ez fogja okozni pusztulásukat. Én azonban abban reménykedem, hogy ti jobb állapotban vagytok, kedves barátaim, hogy ti nem azok közül valók vagytok, akik vakmerőek, nem ismernek félelmet, és visszafogják imáikat. Ti készek vagytok elismerni, hogy sok minden van, amit a Mindenható képes értetek tenni, hogy van haszna a Hozzá való imádságnak, ezért döntsétek el, hogy közeledtek az Istenhez, hogy Ő még inkább közeledjen hozzátok.

a) Minden nap van mit mondanunk Istennek, mint Barátunknak, Akit szeretünk, és Akinek jelenlétében jó nekünk. Nem mehetünk el egy ilyen barát háza mellett, hogy ne mennénk be hozzá, még akkor is, ha nincs semmi konkrét megbeszélnivalónk vele. Az ilyen barát előtt megnyitjuk lelkünket, elismerjük, hogy szeretjük és értékeljük őt, és jókedvvel, örömmel osztjuk meg vele gondolatainkat. Ábrahám isten barátjának neveztetett, és ez a méltóság ér minden szentet: ,,Nem mondalak többé titeket szolgáknak, - mondja Krisztus, - titeket pedig barátaimnak mondottalak" (Jn. 15:15). Az a nagy titok, amit Ő megoszt az igazakkal, felhív minket, hogy ismerjük meg Őt és járjunk Vele, mint ahogyan a barátok járnak a barátokkal. A hívőknek közösségben kell lenniük ,,az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal" (1 Jn. 1:3). Tényleg nem lenne semmink, amit mondhatnánk Istennek?

Vajon ez nem elégséges ok arra, hogy a Kegyelem Trónusához járuljunk, hogy el legyünk ragadtatva az Ő végtelen tökéletességétől, amelyet sosem fogunk annak teljes mélységében megérteni, és sosem tudjuk eléggé áttekinteni? Nem elég ez arra, hogy mindez megelégedettségünk forrása legyen? Ez vajon nem elég ok az örömre, hogy láthatjuk az Úr szépségét, dicsőítjük Őt, imádhatjuk az Ő nevét? Vajon nekünk nincs semmink, amit elmondhatnánk Neki, elismerve az Ő leereszkedő kegyelmét és jóindulatát irántunk, amit mi ne fejezhetnénk ki az Őiránta való szeretettel vagy a Neki való engedelmességgel? ,,Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged" (Jn. 21: 17).

Istennek, mint barátunknak, minden nap van mit mondania a Szentíráson keresztül, amelyben meg kell hallanunk az Ő hangját, az Ő gondviselésén és tudatunkon keresztül; Ő kész minket meghallgatni függetlenül attól, hogy akarunk-e Neki valamit feleletként mondani vagy sem; és nagyon barátságtalanok vagyunk, ha nem felelünk. Amikor azt mondja nekünk, hogy ,,Keressétek az én orcámat!", akkor vajon nem úgy kellene szívünkkel Neki felelni, mint annak, akit mi szeretünk: ,,Keressük a Te orcádat, Uram"? Amikor azt mondja nekünk, hogy ,,Forduljatok hozzám, lázadó fiak", akkor nekünk nem azt kellene-e felelnünk, hogy ,,Itt vagyunk, Uram, megyünk Feléd, mert Te vagy a mi Istenünk"!? Ha Ő a tanítás és feddés által szól hozzánk, akkor nem kellene erre engedelmességgel és hitünk megvallásával felelni? Ha Ő ilyen vigasztaláson keresztül szól hozzánk, nem kellene-e magasztalnunk Őt? Ha ti szeretitek Istent, akkor nektek mindig van valami, amit kiönthettek Előtte, ha a kegyelem betöltötte a szíveteket.

b) Minden nap van mit mondanunk Istennek, Urunknak, Akit mi szolgálunk, és Akivel nekünk közös ügyünk van. Gondolkozzatok azon, hogy milyen sokrétű és fontos az ügy, amely közöttünk és Isten között van, és késznek kell lennünk annak elismerésére, hogy sok minden van, amit elmondhatunk Neki. Mi állandó függőségben vagyunk Tőle, minden reményünk Benne van, állandó kapcsolatban vagyunk Vele. Ő az Isten, Akivel nekünk közös ügyünk van (Zsid. 4: 13).

Vajon mi nem tudjuk, hogy a boldogságunk össze van kapcsolva az Ő jótetszésével? Ez az élet lelkünk életben tartója; én nem jobb-e, mint testünk léte? Vajon nem kellene-e jönnünk az Istenhez, hogy keressük jóindulatát, könyörögjünk szívünk teljes nyíltságával, hogy Ő megvilágosítsa arcának világosságával egész életünkön? Könyörögnünk kell Krisztus igazságosságáért, mert egyedül csak ezáltal remélhetjük, hogy elnyerjük Isten szerető jóságát

Hát nem tudjuk, hogy ingereltük Istent, hogy bűneink által az Ő haragja és átka alá vetettük magunkat, és hogy csak minden nap szaporítjuk vétkeinket? Vajon nincs elég alapunk arra, hogy jöjjünk Hozzá azért, hogy megvalljuk vétkeinket és esztelenségünket; hogy bocsánatért esedezzünk Krisztus nevében, Abban a Krisztusban, Aki a mi békénk, Aki megbékéltetett minket az Istennel és megújította szövetségünket Vele, hogy az Ő erejében járjunk, és többé ne vétkezzünk?

Hát nem tudjuk, hogy minden nap van mit tennünk Istenért és a saját lelkünkért - annak a napnak munkáját, amely arra a napra szól? Vajon nem kell jönnünk Istenhez, hogy könyörögjünk Neki, mutassa meg nekünk, hogy mit is kell tennünk, hogy Ő igazítson el minket ebben, és erősítsen meg minket ehhez? Vajon nekünk nem kell keresnünk Őt, hogy fogadjon el minket és segítsen nekünk, hogy azért munkálkodjon bennünk, hogy akarjuk azt, és úgy akarjuk azt, és úgy cselekedjük azt, ami helyes és jó, hogy folytassuk az Ő ügyét ezen a földön? Hasonló helyzetben van a szolga az ő urával való kapcsolatában.

Hát nem tudjuk, hogy állandóan veszélyben vagyunk? Életünk és békességünk veszélyben van: körül vagyunk állandóan véve betegségekkel és halállal, amelynek nyilai jó délben úgy repülnek, ahogyan éjjel is. Hát tényleg nincs mit mondanunk Istennek, amikor kimegyünk és bejövünk, lefekszünk és felkelünk? Vajon nem kell kérnünk az Ő védelmét, hogy az Ő oltalma alatt legyünk? Sőt annál inkább vágyakozik a lelkünk erre: éppen lelkünkre áhítozik ordítva a gonosz, aki erős és ravasz ellenségünk, és keresi azt, akit elnyelhetne. Vajon nem kell jönnünk az Istenhez, hogy elrejtőzzünk az Ő kegyelmében, és felöltözzük az Ő teljes fegyverzetét, hogy ellent tudjunk állni a Sátán minden ravaszságának és ádázságának, hogy a nem várt kísértés ne ragadjon minket bűnbe, és az erős ellenség ne tudjon diadalmaskodni felettük?

Hát nem tudjuk, hogy mindennap meghalunk, hogy a halál állandóan ügyködik bennünk, és ítéletre von minket, ami meghatározza örökkévaló állapotunkat? Vajon ilyen helyzetben nincs mit mondanunk Istennek, felkészülve arra, ami a továbbiakban vár minket? Hát nem mondjuk, hogy ,,Uram, taníts meg minket bölcsen számlálni napjainkat!"? Vajon nem kell jönnünk Istenhez, hogy megítéljük magunkat, hogy később ne ítéltessünk meg, és törekednünk kellene arra, hogy dolgaink igazak és jók legyenek?

Hát nem tudjuk, hogy annak a Testnek tagjai vagyunk, amelynek Feje a Krisztus? Nem akarunk nyugtalankodni azon, hogy élő tagoknak bizonyuljunk? Vajon nem kellene készülnünk az Ő visszajövetelére és az Előtte való számadásra, hogy Ő közbenjárjon értünk, mint Egyházának tagjaiért? Vajon semmi mondanivalónk nincs Sionról, Jeruzsálem lerombolt falainak védelmében? Vajon nem kellene-e könyörögnünk békességért és jólétért népünk számára? Vajon egy családnak tagjaiként - hacsak nem vagyunk csecsemők - nem kellene nyugtalankodnunk testvéreink problémái felett?

Hát nincsenek nekünk rokonaink, barátaink, akik kedvesek számunkra, akikkel megosztjuk örömünket és bánatokat is? Vajon nekünk nincs mit mondanunk felőlük Istennek? Vajon senki sem beteg közülünk, vagy kerüli a baj? Senki sincs kísértésekben, vagy nincs nyomott hangulatban? Vajon nincs szavunk a Kegyelem Trónusa előtt, hogy könyörögj könnyebbségért és vigasztalásáért számunkra?

Most foglaljuk össze az egészet és gondolkozzatok el azon, van-e mit mondanotok minden nap Isten számára, különösen a szerencsétlenség napjaiban, amikor Istennek azt kell mondanunk, hogy ,,Elviselem, elszenvedem". Amikor megérted a helyzetet, akkor csak azt fogod mondani Istennek, hogy ,,Ne büntess meg engem".

3. Ha nektek van mit mondanotok Istennek, akkor mi akadályoz meg benneteket abban, hogy mindezt elmondjátok Neki? Abban, hogy beszéljetek Vele nap mint nap? Miért nem hallja Isten hangotokat, amikor nektek sok mindenetek van, amit megoszthatnátok Vele?

a) Ne legyen a távolság akadálya annak, hogy nem keressük Őt. Lehetőségetek van beszélgetni barátaitokkal, de Isten távolabb van, nem tudjátok elérni és megtalálni Őt. Nem tudjátok, hogy ,,küldjetek levelet" Neki, ezért sok Felé való kérésetek kimondatlan marad. A távolságnak azonban nem szabad gátat vetnie az Istennel való közösségünkben, és habár igaz, hogy Isten a mennyben van, mi meg a földön, Ő annál inkább közel van hozzánk, imádkozó gyermekeihez, mindig. Amikor segítségül hívjuk Őt, Ő hallja hangunkat bárhol is lennénk. Dávid azt mondja, hogy ,,A mélységből kiáltok te hozzád" (Zsolt. 61: 3). Sőt mi több, Jónás azt mondja, hogy ,,A Seol torkából sikoltottam és meghallgattad az én szómat" (Jón. 2: 3). Mindig előttünk van a megnyílt ég. Undique ad Carlos tantundem est Via. Magasztalás Annak, Aki saját vérével szentelte az új és élő utat a Szentek Szentjébe, Aki létrehozta a kapcsolatot az ég és a föld között.

b) Ne engedjétek, hogy a félelem meggátoljon benneteket abban, hogy azt mondjátok, amit mondani akartok Istennek. Gondoljatok bele abba, hogy nektek egy nagyhatalmú úrral van ügyetek, aki sokkal magasabb pozícióban van tőletek, vagy olyan szigorú és rideg az alattvalóival szemben, hogy féltek beszélni vele, és nincs emberetek, aki bevezethetne benneteket hozzá, vagy egy jó szót szólna érdeketekben, ezért félreteszitek ügyeteket. Ilyen azonban nem történhet az Istennel való beszélgetésben, nem lesztek ilyen bátortalanok, mert bátran jöhettek a Kegyelem Trónusához, mert ott nektek szólásszabadságotok van, engedélyetek, hogy kiöntsétek lelketeket. Az Ő együttérzése az alázatos imádkozók felé olyan nagy, hogy az Előtte való félelem sem tudja visszarettenteni őket az imádkozástól. Isten nem akarja, hogy a félelem megbénítsa őket. Isten nem akarja, hogy ijesztgessétek magatokat, hanem éppen ellenkezőleg, Ő azt akarja, hogy felbátorodjatok, hessegessétek el a szolgaság lelkét, hogy ne a félelemben éljetek, hanem a fiúság lelkét öltözzétek fel, amely sok olyan dicsőséges előjogot hoz nektek, amellyel csak Isten gyermekei rendelkeznek. De ez még nem minden. Mi rendelkezünk Azzal, Aki bemutat minket, beszél rólunk, és közbenjár értünk a Mennyei Atya színe előtt. Vajon védelem nélkül valók-e a gyerekek atyjuk előtt? Éppen ez a két változhatatlan ígéret - lehetetlen, hogy Isten hazudjon - nagy vigasztalásunk lehet (ld. Zsid. 6: 18); nekünk nemcsak jó kapcsolatunk van Istennel, Akitől teljesen függünk, hanem mienk a Mennyei Védőügyvédünk tekintélyt parancsoló közbenjárása is, Akinek nevében jöhetünk az Atyához.

c) Az a tudat, hogy Ő tud szükségleteinkről, és tudja, hogy mit akarunk Neki mondani, ne akadályozzon minket abban, hogy imádkozzunk Hozzá. Igen, nektek egy ilyen Baráttal van dolgotok, de hibás azt gondolni, hogy nektek nem kell ez felett nyugtalankodnotok, mert Ő már mindent tud és mindenről értesült, hogy ti miben szenvedtek szükséget, és ezért nem kell Vele megosztanotok mindezeket. Az igaz, hogy minden szükségetek Isten előtt van, Ő tényleg ismeri szükségeteket és terheiteket, de Ő ezt tőletek akarja hallani. Isten megkönnyebbülést ígért nekünk; de az Ő ígéretei harmóniába vannak egymással: ,,Még arra nézve is kérni hagyom magam Izrael házának" (Ez. 36: 37). Habár imádságaink által semmi új információt nem tudunk adni Neki, mégis imádkoznunk kell Hozzá. Való igaz, hogy semmi nem tud hatással lenni az Ő terveire, amit elmondtunk, vagy nem tudja kierőszakolni az Ő irgalmát, de ez az ima képes ránk hatással lenni és segítséget nyújt nekünk, hogy olyan állapotba kerüljünk, amely segítségével el tudjuk fogadni az Ő kegyelmét. ,,Kérjetek és adatik nektek" (Mt. 7: 7) - ez az Ő irgalmának érthető és elérhető feltétele. Azért van adva, hogy megtanítson minket a kegyelem megfelelőképpen való elfogadására. Krisztus nem véletlenül kérdezte a vakokat, hogy ,,Mit akartok, hogy cselekedjem veletek?" (Mt. 20: 32). Ő tudta, hogy mit fognak kérni Tőle, de az, aki megérinti az aranypálca végét, késznek kell lennie kérése, könyörgése elmondására.

d) Ne engedjétek, hogy bármilyen más ügy megakadályozzon benneteket abban, hogy elmondjátok Istennek a szükségeiteket. Lehetséges, hogy olyan ügyetek van, amelyet együtt kellene tennetek barátaitokkal, de nem tudjátok elvégezni, mert nincs rá elegendő időtök, mert van valami, ami még ettől is fontosabb számotokra. Ezt azonban nem mondhatjuk egy olyan dologgal kapcsolatban, amelyben nekünk Istennel van ügyünk, mert az, vitán és kétségen felül olyan ügy, amelyet mindenek előtt meg kell tennünk, mely mindennel szemben elsőbbséget élvez. Boldogságunk szempontjából egyáltalán nem fontos, hogy a világban elismertek legyünk, vagy elérjünk egy bizonyos társadalmi megbecsülést. De elengedhetetlenül fontos, hogy békességünk legyen Istennel, hogy megnyerjük az Ő kegyelmét, és az Ő szeretetében találtassunk. Ezért semmiféle világi elfoglaltság nem szolgálhat arra, hogy felmentsen minket az Istennel való közösség alól, hanem éppen ellenkezőleg, minél fontosabb egy világi elfoglaltság, annál inkább szükségünk van arra, hogy Isten elé járuljunk imádságban, és az Ő áldását kérjük erre az ügyre, hívjuk Őt a dolgok betöltésére. Minél inkább imádkozunk, és minél inkább közeledünk az Úrhoz, annál inkább fognak virágozni dolgaink.

Most könyörgök nektek, Isten hallja többször hangotokat; akkor is hadd hallja hangotokat, amikor ez csak sóhajtás (Sir. 3: 56). Ez az élet jele még akkor is, ha nem tudjátok, miért is kellene imádkoznotok, a Szentlélek kimondhatatlan fohászkodással közbe fog járni értetek (Róm. 8: 26). Szólítsátok meg Őt még akkor is, ha ez úgy lenne, mint Ézsaiásnál: ,,Mint a fecske, és a daru sipogtam (Ézs. 38: 14). Szólítsátok meg Őt gyakran, Ő mindig meghallgat benneteket. Hallgassátok, Ő mit mond nektek, és ügyeljetek arra, mit mondotok Neki. Mikor választ írtok egy hivatalos levélre, magatok elé rakjátok; úgy kell Isten Szavának is vezetnie óhajotokat, és ez imáitok várakozási alapja. Nem várhatjátok, hogy Ő kegyelmesen meghallgasson benneteket, ha a ti fületek süket arra, amit Ő akar nektek mondani.

Látjátok, hogy van elegendő okotok, hogy Istennel beszéljetek, ezért gondoskodjatok arról, hogy Őt jobban megismerjétek és megtartóztassátok magatok attól, ami Neki nem kedves. Erősödjetek meg az Úr Jézusban, Aki által bátran jöhettek Isten elé! Hangotok legyen harmóniában az ima témájával, nyelvetek legyen tiszta, hogy valóban méltók legyetek a Megváltó nevére hivatkozni (Sof. 3: 9)! Az imádsághoz fogva ne feledjétek el, hogy Istenhez fordultok, ezért győződjetek meg róla, hogy lelketek tele van istenfélelemmel. Ne siessetek ajkaitok kinyitásával, ne beszéljetek mindenfélét Isten előtt, hanem gondoljatok meg minden szót, mert Isten a mennyben van, mi pedig a földön (Péld. 5: 1). Ha Ő nem hívna minket közösségre, és nem biztatna minket ebben, akkor az isteni dicsőség felé fordulásunk nem lenne más, mint megbocsáthatatlan nagyképűség olyan emberek részéről, mint amilyenek mi vagyunk (1 Móz. 18: 27). Ezért arra kell törekednünk, hogy őszintén beszéljünk; teljes szívből, mert életünk érdekében és életünkért könyörgünk Hozzá.

4. Istenhez kell imáinkat irányítanunk. Neki nemcsak egyszerűen hangunkat kell hallania, hanem úgy kell Hozzá fordulnunk, hogy mérlegeljük és átgondoljuk szavainkat. Az eredeti szövegben a ,,jó reggel hallgasd meg az én szómat" a ,,Tehozzád emelem fel lelkemet" jelenti, ezért hozzá kell tenni, hogy ,,Szeretetemet Feléd fogom irányítani", amely teljesen összhangban van a ,,Hozzád emelem, Uram, lelkemet" (Zsolt 25: 1). Más szóval, ,,Szeretetemet Feléd fogom irányítani, szeretve Téged, hogy szeretetem Feléd szálljon". Milyen csodálatos az, hogy ,,Imámat Feléd fordítom"!

a) ,,Amikor imádkozom, Hozzád emelem imáimat" - Dávid ezekkel a szavakkal húzza alá mind a gondolatok folytonosságát, mind az imádság értelmes betöltését. Az imádsághoz komolyan kell viszonyulnunk, mint azok, akiknek fontos dolguk nyomják a szívüket, amelyek sok mindent előre eldönthetnek. Ezért nem szabad viccelni, félvállról venni az imát. Amikor imádkozni jövünk, nem hozhatjuk az oktalanok áldozatát, akik nem azokról gondolkodnak, amit el kell végezniük vagy érniük, hanem bölcsekként kell eljárnunk, akik jól összeszedett szavak által próbálják elérni céljukat. Imádkozva kell megemlékeznünk Isten dicsőségéről, és valódi boldogságunkról. Olyan jól van felépítve a kegyelmi szövetség, hogy Istennek tetsző dolog összekapcsolni benne az Ő céljait a mienkkel, hogy dicsőségének keresése közben megtaláljuk saját boldogságunkat is. Az az ember, aki így vezeti imáit, hasonlatos ahhoz az emberhez, aki íjjal lő: először a célra tartja íját, utána aztán erős kézzel és éles látással rendelkezve, pontosan célba talál. Ez arra készteti a szívet, hogy közeledjen Istenhez; és ahhoz, hogy valóban közeledjen hozzá, meg kell szabadulni minden más gondtól. Mint az, aki egy szemmel céloz, bezárva a másikat; ha mi imáinkat Isten felé irányítjuk, akkor látásunkat el kell szakítanunk minden más dologról, elkalandozó gondolatainkat össze kell szednünk, hívni őket a közeledésre és a jelenlétre, mert elengedhetetlenül szükséges, hogy elvégezzék feladatukat, amelyre szükségeltetnek, és amely mind közül a legméltóbb dolog. Ily módon ezt kell mondanunk a zsoltáríróval egyetemben: ,,Kész az én szívem, oh Isten, kész az én szívem" (Zsolt. 7: 8 ).

5. ,,Amikor felemelem az én imádságomat, akkor Feléd fordítom azt".

a) Ez a kijelentés szándékunk őszinteségéről beszél az imádság során. Nem kell imádságunkkal emberek felé fordulnunk, hogy dicséretet vagy helyeslést kapjunk tőlük, mint azt a farizeusok tették, akik kinyilvánították szándékukat, azért adtak alamizsnát, hogy jó hírnévre tegyenek szert, és ezt saját hasznukra fordítsák később. Valóban, el is vették jutalmukat. Az emberek dicsérték őket, de Isten gyűlölte büszkeségüket és képmutatásukat. Imádságaink nem lehetnek esztelenek, mint azoké, akik azt mondták: ,,Ki láttat velünk jót?" (Zsolt. 4: 7). Ugyanígy imádságban nem fordulhatunk a világi kincsek felé, hajszolva a presztízst és a gazdagságot, mint azok, akikről ez mondatott: ,,És nem kiáltanak hozzám szívükből, hanem ordítoznak ágyasházaikban; a búza és a must miatt gyűlnek egybe; ellenem fordulnak." (Hós. 7: 14). Ne engedjétek, hogy imáitok forrása és központja testi ,,én"-etek legyen, mert annak fókusza csak Isten lehet. Lelki szemeitek hadd összpontosuljon Reá, mint a Hozzá való könyörgésetek forrására és céljára; hadd legyen lelketek ilyen állapotban, amikor ti Krisztus nevében fordultok Hozzá, hogy dicsőítsétek Őt, legyen az megszokottá számotokra; és minden gondolatotok hadd összpontosuljon Felé, tisztuljon és szentelődjön meg, és ha szükséges - szűnjék meg. Megváltónk nagyon világosan tanított az Úri imádság első kérésében minket: ,,Szenteltessék meg a te neved" (Mt. 6: 9). Ezzel meghatározzuk célunkat és minden egyebet, ami nekünk feltétlenül szükséges ennek elérésében; ezzel imádságunk Isten dicsőségére és szentségére irányul, amelynek vissza kell tükröződnie mindenben, amelyben Ő kijelentette magát, és éppen azért az Ő nevének megszentelése miatt kívánjuk, hogy jöjjön el az Ő országa és legyen meg az Ő akarata, hogy legyen eledelünk és tartsa meg életünket, és bocsássa meg bűneinket. Az Isten magasztalására való állandó törekvés az az őszinteség, amely az Evangélium betöltése. Csak a bárhol és bármikor kifejeződni akaró értelmezés tölti meg fénnyel az egész testet és lelket. Isten által csak az ilyen imádság van irányítva.

b) Istenhez való imádságunk beszél a mi valódi törekedésünk állandóságáról. Nekünk Isten felé kell fordítanunk imádságainkat, azaz, úgy kell Reá gondolnunk, Akivel az imádság által állandóan kapcsolatban vagyunk. Úgy kell irányítanunk imádságainkat, ahogyan beszédünket is irányítjuk, amikor olyan ember felé fordulunk, akivel közös ügyeink vannak. A Biblia az a levél, amit Isten küldött nekünk. Az imádság pedig az a levél, amit mi küldünk Istennek. Tudjátok, hogy a levél feladásához elengedhetetlen, hogy fel legyen rajta tüntetve a címzett címe, és fontos, hogy a cím pontos és helyes legyen. Másképpen nagy valószínűsége van annak, hogy a levél nem oda jut, akinek címezték, ennek következményei pedig nagyon siralmasak lehetnek. Amikor nap nap után imádkoztok, tehát levelet küldtök Istennek, nem tudjátok, mit fogtok veszíteni, ha a levél nem jut el a címzetthez. Mit tesztek azért, hogy imáitok eljussanak Hozzá?

c) Soroljátok fel az Ő címeit, ahogyan akkor teszitek ezt, amikor egy tiszteletreméltó emberhez fordultok. Forduljatok úgy Hozzá, mint a magasságos Jahvéhoz, mindenek Istenéhez, Aki áldott örökké, Aki a Királyok Királya és az Urak Ura. Forduljatok úgy az Úristenhez, mint a kegyelem és az irgalmasság Istenéhez. Hadd teljen meg a szívetek és a szátok szent imádattal és Iránta való elragadtatással, amikor az Isten címeire gondoltok, amelyeknek szent félelmet kell gyakorolniuk értelmetekre, hogy képesek legyetek szívből imádni Őt, mély istenfélelemmel és ünnepélyes remegéssel. Úgy fordítsátok Feléje imáitokat, mint ahogyan a dicsőség Istene felé kell fordítani, Aki hatalmas, Akinek nagysága elérhetetlen; hogy ne merjetek könnyelműen viselkedni Előtte vagy kigúnyolni Őt azzal, ahogyan beszéltek Vele.

d) Fordítsatok figyelmet a Vele való rokoni kapcsolatra. Mivel ti az Ő gyermekei vagytok, ne ezt a szempontot ne veszítsétek el, és ne toljátok félre, amikor az Ő nagyságát imádjátok. Meséltek nekem egy emberről, aki lejegyezte saját élményeit. Amikor ezek a jegyzetek megtaláltattak sok egyéb dologgal együtt halála után, akkor azt olvasták benne, hogy személyes imádságai során szíve megtelt szeretettel Isten iránt, amikor elkezdte felsorolni címeit, méltóságát, amelyek nem mindennapian nagyságosak és csodálatosak, Őt nagynak, hatalmasnak és rettenetes Istennek nevezte. Miért is ne tennénk mi is így a mi Atyánkkal? Hisz Krisztus arra tanított minket, hogy - mind az Ő tanítása, mind az Ő példája által - úgy forduljunk Istenhez, mint Atyánkhoz. A fiúság Lelke is arra tanít, hogy ,,Abbá, Atyám!" (Róm. 8: 15). A fiú, mégha tékozló is, amikor visszatér, mehet az ő atyjához, és azt mondhatja neki, hogy ,,Atyám, vétkeztem", és habár ő már nem méltó, hogy fiúnak neveztessen, annál inkább nevezheti őt alázatosan atyjának. Amikor Efraim siratja magát, mint féktelen bikát, Isten úgy sír felette, mint drága fiú felett, aki az Ő kegyelmes gyermeke (Jer. 31: 18,20), és ha Isten minket nem szégyell, akkor gyertek, támaszkodjunk az Ő rokonságára!

e) Keressétek Őt imáitokkal a mennyben. Megváltónk az Úri imádságban erre tanított minket: ,,Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben" (Mt. 6: 9). Ú nincs korlátozva a mennyek által, mert az egeknek egei sem képesek Őt befogadni. Meg van írva, hogy Ő felállította ott trónszékét, amelyről irányítja egész királyságát, de amelyik ugyanúgy az Ő kegyelmi trónusa is, amely felé hittel közeledhetünk. Nekünk mindig úgy kell elképzelnünk Istent, mint Aki a mennyekben lakozik, ellentétben a pogány istenekkel, akik kézzel csinált templomokban lakoznak. A menny egy magaslati hely, és nekünk úgy kell Hozzá fordulnunk, mint olyan Istenhez, Aki mérhetetlen magasan lakozik felettünk. A menny a fény forrása, és Hozzá úgy kell fordulnunk, mint a fény Atyjához. A menny a jövő helye, látnunk kell az Ő tekintetét, amit ránk függeszt, látva az emberek fiait. A menny a tisztaság helye, és nekünk imádságban látnunk kell Őt, mint szent Istent és dicsőítenünk Őt, mikor megemlékezünk szentségéről. A menny az Ő erejének alapja, és nekünk t kell éreznünk függőségünket Tőle, mint Attól, Akinek minden hatalom a kezében van. Amikor a mi Urunk Jézus imádkozott, akkor szemeit az egekre emelte, hogy rámutasson a forrásra, ahonnan azt a kegyelmet várhatjuk, amiben állandóan szűkölködünk.

f) Adjátok át az Atyának ,,leveleiteket" az Úr Jézuson keresztül, Aki az egyedüli Közbenjáró Isten és az ember között. Aligha jut el a címzetthez, ha nem adjuk át Krisztus kezébe, Aki az a ,,másik angyal", Akinek adva volt ,,sok tömjén, hogy tegye minden szentek könyörgéseihez az arany oltárra" (Jel. 8: 3). Az, amit az Atyától kérünk, az Ő nevében kell kérnünk; amit szeretnénk megkapni Tőle, az Ő kezéből kell kapnunk, mert Ő a mi bizonyságunk Főpapja, Aki közbenjár értünk, és kegyelmét adja nekünk (Zsid. 5: 1). Bízzátok Reá ,,leveleiteket", és Ő gyorsan, gondosan továbbítja azt, és mindent megtesz, hogy kéréseink lefogadtassanak. George Herbert Táska c. versében, szívhez szólóan írja le a sebet Krisztus oldalán, amelyet Ő akkor kapott, mikor a kereszten függött, ilyen üzentet adva Krisztus szájába:

Ha kívánsz valamit küldeni vagy leírni,
Nincs táskám, de helye van:
Átadok Atyám kezébe mindent,
Átadtam tekintetének,
Küldeményed célba ér - hidd el Nekem.
Gondoskodom róla, hogy elhelyezd,
Helyezheted szívemre is;
Ha jövőben barátaim közül
Használni akar Engem abban, -
Ajtóm mindig nyitva áll,
Átadok mindent, mit Ő küld
Nem azért, hogy veszteséget okozzak;
Átadnak minden csüggedést Nekem
És a kétségbeesés elmúlik.

6. Magasra kell emelnünk tekintetünket, egészen a mennyig.

a). Tekintetünket imádságaink felé kell emelnünk, mint akik Ahhoz fordulnak, Aki végtelenül magasabban áll felettünk, Aki Magasságos és Szent, Aki az elérhetetlen fényben lakozik; mint az, aki minden jót és tökéletes ajándékokat vár, amely felülről jön, a fény Atyjától, mint az, aki az ima által akar belépni a Szentek Szentjébe, és igaz szívvel akarsz közeledni Hozzá. Nem kellene-e szemeinket az egek felé emelnünk, és mindenre, ami itt van lent, az Arra, Aki képes nekünk adni az igazi lelki áldást - Jézus Krisztus? Az ember fiainak lelke haláluk után felszáll a mennyekbe (Préd. 3: 21), hogy visszatérjen újra Istenhez, Aki azt adta, ezért lelkük megemlékezik származása forrásáról, minden imájukban az eget ostromolják, Istenhez törekednek jönni, a mennyei lakhelyet keresik, ahol az Ő szeretete és kincsei el vannak rejtve kiválasztottai számára. ,,Emeljük fel szíveinket kezeinkkel együtt egyetemben Istenhez az égben" (Sir. 3: 41). Régebben egyes gyülekezetekben elfogadott dolog volt, hogy a lelkész ilyen szavakkal hívja imádkozni az embereket, hogy ,,Sursum Corda", azaz ,,Teljes szívetekből"; Hozzád, oh Urunk, Hozzád emeljük lelkünket!

b) Örömmel és elégedettséggel kell figyelnünk imáinkra. Amikor szemeinket az egekre függesztjük, ez a szellemi frissesség jele, ahogyan a befelé való tekintés a csüggedés jele. Úgy kell az egekre tekintenünk, mint azok, akik az ima által fordulnak Istenhez, nyugodtan és megelégedve, az Ő bölcsességével és jóságában való teljes meggyőződéssel, türelmesen várva a feleletet. Amikor Anna imádkozott és szemeit az egekre emelte, nagyon megbékéltnek látszott: ,,És elment az asszony az útjára, és evett, és az arca nem volt többé szomorú" (1 Sám. 1: 18). Az ima a jó keresztyén szívének megkönnyebbülése; amikor imádkozunk, akkor - mint azoknak, akik kegyelem által tudták meg, hogy az tényleg így van, - szemeinket az egekre kell emelnünk.

c) Úgy kell figyelnünk imáinkra, hogy figyelmet fordítunk arra is, mit felel Isten az imáinkra. Az egekre kell függesztenünk tekintetünket, amit azok teszik, akik kilőtték a nyílvesszőt és követik a röppályáját, hogy meglássák, bele találtak-e a célba vagy nem? Magunkba kell néznünk, és meg kell vizsgálnunk magunkat, milyen állapotban lelkünk aztán, hogy imádkoztunk, mennyire felelnek meg imáink Isten akaratának, és mennyire tudják betölteni az Ő akaratát. Körbe kell néznünk, és meg kell vizsgálnunk, hogy a Gondviselés ránk nézve hogyan működik. Ha imáinkra választ kaptunk, akkor hálát adhatunk érte, ha nem, akkor meg kell vizsgálnunk, mi állhat ennek útjába, aztán tovább, kitartóan kell várnunk. Ily módon, az őrtornyon kell várnunk, hogy megtudjuk, Isten mit mond nekünk (Zsid. 2: 1). Késznek kell állnunk, hogy meghallgassuk Őt, várva azt, hogy Isten békés feleletet adjon, hogy helyes döntést hozzunk, és ne essünk újra esztelenségbe (Zsolt. 85: 9). Így kell fenntartanunk Istennel a közösséget, reménykedve, hogy bármikor is emeljük szíveinket Hozzá, megláthatjuk az Ő arcának fényét. Valamikor gyorsan érkezik a válasz: ,,Ők még beszélnek, és én már meghallgattam" (Ézs. 65: 24), gyorsabban, mint bármely postán keresztül. Ha azonban a válasz nem érkezik meg rögtön imáink után, akkor várnunk kell.

Jertek, tanuljuk meg úgy küldeni imáinkat, úgy emelni fel szemeinket az egek felé, hogy belsőképpen Istennel legyünk kötelességeink végzésekor, egész lelkünket beletéve ebbe, mivel semmit sem tudunk tenni Nélküle! Ne boruljunk le imádatra a külső udvarba, ha a kárpiton túlra hívnak minket!

Második.


Ebben a szövegben (Zsolt. 5: 4) a jó dolog pontos ideje a reggel. A zsoltáríró, úgy tűnik, aláhúzza, hogy ,,jó reggel", azaz nagyon reggel - amikor a reggel csak épphogy kezdődik. Hadd legyen ez a jó reggel az imádságotok egyik ideje! Láthatjuk, hogy a törvénynek megfelelően a pap minden reggel egy bárányt hozott áldozatul, az énekesek minden reggel felálltak, hogy énekelve dicsőítsék az Urat (1 Kr. 23: 30). Ilyen felállított rend volt a szentélyben, ahogyan Ezékielnek is be volt mutatva látomás által (Ez. 46: 13-15). Ez világos előképe annak, hogy ugyanígy kell a lelki papoknak minden reggel hozni a lelki áldozatukat, nem is akárhogy, hanem a megfelelő időben - ahogyan feljön a reggel. Minden egyedülálló keresztyénnek és minden családfőnek háznépével együtt kell imádkoznia minden reggel, mert nyomatékos okunk van erre.

1. A reggel a napnak első része, és ez megfelel, hogy Az, Aki az Első, mindenből az elsőt kapja, mert Neki szolgálnunk elsősorban. Még a pogány is mondja, hogy ,,A Jove Principium" - azaz, bármit tennél is, kezdjed istennel. A világ Tőle vette kezdetét, mi is a sajátunkat; és ezért, bármihez is kezdenénk, gondoskodnunk kell arról, hogy Őt magunkkal hívjuk. Napjainkat Istennel kell kezdenünk, az Ő szolgálatára kell időnket használnunk. Engedjétek meg Krisztusnak, hogy beteljen fiatalságotok harmatával, amely megjelenik a hajnalpír feljövetele előtt (Zsolt. 110: 3). Mindig az első gyümölcsök illetik az Urat, ahogyan a nyáj első fajzása, amelyről az Ószövetségben olvashatunk. Magasztaljuk Őt a reggeli és esti imában, Aki az Alfa és Omega, az Első és az Utolsó; Vele kell kezdenünk és befejeznünk napunkat, elkezdenünk és befejeznünk éjszakánkat, mert Ő az, Aki a Kezdet és a Vég, mindennek Elsődleges Oka és Befejezése.

A bölcsesség azt mondja, hogy ,,Akik jó reggel keresnek engem, azok megtalálnak"; azaz, korán az életükben, reggel a napjaikban; mert ezen keresztül odaadjuk Istennek azt, ami az Övé, minden dolguk feletti elsőbbséget. Ezen keresztül megmutathatjuk, hogy arról gondolkodunk, hogy az Ő tetszését keressük, az Ő színe elé járuljunk, és teljes szívvel Őt keressük. Az, amit igaz szívvel, őszintén teszünk, az Írásban úgy van megírva, reggel kell tennünk (Zsolt. 101: 8 ), mert a szorgalmas emberek - jó reggel ébrednek fel. Dávid odaszánásának erejét és forróságát így fejezte ki: ,,Isten! Én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged" (Zsolt. 63: 2).

2. Reggel vagyunk éberek, telve élettel, ekkor vagyunk legjobb formánkban. Amikor lelkünk éber az éjszakai álom és pihenés után, a maga nemében új életet kezdünk, a fáradtság pedig az előző nap gondjává válik. Izrael Istene nem bóbiskol, és nem alszik; sőt amikor az Isten különösen megmutatja magát népének, azt mondják Róla, hogy Ő olyan, mint aki álomból serken fel (Zsolt. 78: 65). Ha valamikor is képesek vagyunk valami jót tenni, hát akkor ez az idő reggel van, ezért is lett szállóigévé az Aurora Music Amica, azaz ha a reggel a múzsák barátja, akkor meggyőződésem, hogy a reggel nem kisebb barátja a kegyelemnek sem. Mivel Az, Aki az Első, mindenből először részesül, és Az, Aki Jobb, mindenből a jobbat érdemli; azután, mikor a legmunkaképesebbek vagyunk, annak kell szentelnünk magunkat, ami a leghalaszthatatlanabb dolog.

Az Isten imádása az a feladat, amely a lélek legjobb erőinek odaadását követeli, amikor az a legjobb állapotban van; és tényleg méltó arra, hogy a legmegfelelőbben legyen kihasználva és beosztva. ,,Magasztald, én bensőm, az Ő szent nevét" - mondja Dávid. De ez nem elég. Ha van valamilyen ajándékunk, amivel tisztelni tudjuk Istent, akkor erre a legalkalmasabb idő a reggel lesz (2 Tim. 1: 6). Amikor lelkünk éber, és telve vagyunk új energiákkal, akkor ,,Serkenj fel én dicsőségem, serkenj fel te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!" (Zsolt. 57: 9). Ezért jertek, törekedjünk arra, hogy erősen kapaszkodjunk Istenbe!

3. Reggel vagyunk a leginkább szabadok az emberektől és a dolgoktól, általában ez a legmegfelelőbb idő az elvonulásra, hacsak nem vagyunk hasonlatosak azokhoz a restekhez, akik ágyukon feküdnek, még egy kicsit szeretnének tovább aludni, szunyókálni, míg a munka nem hívja őket. ,,Oh, te rest, meddig fekszel?" (Péld. 6: 9-10). Ez azoknak a bölcsessége, akiknek sok dolguk van világban, akiknek aligha akad egy kis ideje az egész nap alatt magukra, de még inkább arra, hogy reggel Istenre szánjon időt (annyira körülveszi őket a hiábavalóság), hogy hite dolgaira szánjon időt, hogy szolgálatra szánjon időt, amelyre az Úr elhívta, hogy jobban belemerüljön, és céltudatosabb legyen azok elvégzésében.

Amikor nyugtalanok vagyunk afelől, hogy imádjuk Istent, akkor leginkább alá vagyunk vetve az egykedvűségnek és a belső lehangoltságnak, mégis akkor tudunk a legjobban összpontosítani. Pál apostol azt mondja, hogy nekünk különösen gondoskodnunk, kell arról, hogy az Úrhoz járuljunk, és ne vegye ettől el a figyelmünket (1 Kor. 7: 35). Ezért az az egy nap a hétből, az az első nap, - ,,az Úr napjának reggele" - amely Isten dolgaira van rendelve, elkülönítve más (fizikai) munkától. Ábrahám mindent a hegy lábánál hagyott, amikor a csúcsra igyekezett, hogy Istent imádja. Ezért hadd jöjjünk mi is reggel közösségben lenni Istennel, és szenteljük annak a másik (lelki) életünk gondjainak magunk, mielőtt elmerülnénk e földi élet dolgaiban! Az Úr Jézus példát mutatott nekünk ebben: azért, hogy az Ő egész napja Isten dolgaival teljesen be legyen töltve és gondoskodjon az emberi lelkek felől, korán reggel ébredt, jóval előbb a nap feljövetelénél, jóval azelőtt, hogy mások felébredtek volna, hogy elmenjen egy csendes helyre imádkozni (Mk. 1: 35).

4. Reggel új áldásokat kapunk Istentől. Gondoskodnunk kell arról, hogy mindezért Neki hálát adjunk. Isten folyamatosan jót tesz velünk, elhalmoz áldásaival minket. Minden nap van okunk arra, hogy hálát adjunk Neki, mert minden nap áldásaival halmoz el minket, de különösen reggel. Ezért, mikor kegyelmének gyümölcsét az Úr nekünk adja, amely minden reggel megújul (Sir. 3: 23) - habár ugyanaz marad, amely a mienk volt egy nappal azelőtt is, de megfosztatunk tőle, ezért kívánkozunk utána, ezért újul meg - hálánkat fel kell emelnünk Felé, istenfélelmünket és a többi őszinte érzelmünket is, amelyek az oltáron levő áldozathoz hasonlóan minden reggel frissnek kell lenniük (3 Móz. 6: 12).

Ha az éjszaka szerencsésen telt, nincs-e okotok a Kegyelem Trónusához járulnotok, hogy hálát adjatok érte? Mennyi jóságnak kell egybeesnie, hogy az szerencséssé tegye az éjszakát? Látnunk kell a jóságot, amely nekünk van ajándékozva, amely másoktól meg van tagadva: sokaknak nincs hol lehajtaniuk fejüket (még Urunknak sem volt hol lehajtania: ,,A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hova fejét lehajtania" (Mt. 8: 20)), de nekünk van házunk, amelyben élhetünk, csendes és békés lak, lehet hogy egy régi kastély; van ágyunk, meleg és kényelmes, lehet hogy elefántcsontból való, szép, talán olyan, amelyben fesztelenül érezzük magunkat a Sionon. Nekünk nem kell vándorolnunk a pusztában és a hegyeken, menedékekben és barlangokban, mint amire Isten legnagyobb szentjei kényszerülnek, akikre nem volt méltó a világ. Sokaknak van ágyuk, hogy megpihenjenek, mégsem mernek, vagy tudnak benne nyugodtan feküdni barátaik nyomorúsága vagy ellenségeiktől való félelem miatt. Mi azonban nyugodtan fekhetünk, és nem lesz senki, akik félelemre tudna minket kényszeríteni, mert nekünk nincsenek félelmeink, amely kapcsolatban lenne a karddal, a háborúsággal vagy az üldözéssel. Sokan lefeküdnek, de nem tudnak aludni, forgolódnak egyik oldalukról a másikra pirkadatig testük fájdalma vagy lelkük szenvedése miatt. Kimerítő éjszaka az osztályrészük, és ez nem szűnik meg számukra. De mi lefeküdtünk és félelem nélkül aludtunk, álmunk édes és frissítő volt, mint kellemes pihenő a munkánk és gondjaink közepette. Ezt az álmot Isten adta nekünk, úgy adta nekünk, mint szeretteinek. Sokan lefeküdnek, és álomba merülnek, de sosem kelnek fel újra, halálba aludva az ő testük lesz saját sírjuk is. De mi elaludtunk és felébredtünk, kipihenten és felfrissülve, élénken és újra jól érezve magunkat, mert Isten a mi őrizőnk (Zsolt. 3: 6).

Kellemes reggelünk volt? Kellemes-e nekünk a fény - a nap fénye, szemünk fénye, megörvendezteti-e ez a mi szívünket? És nem kell-e nekünk elvégeznünk kötelességünket Előtte - Az előtt, Aki kinyissa szemeinket és a reggel pírját megnyissa előttünk? Van-e ruházatunk, hogy felöltözzük reggel, ruhánk, hogy melegítsen minket nappal? (Jób 37: 16). És ruhánk cseréje, amely nemcsak szükséges, de a szépségünket is szolgálja? Mindent megkaptunk Istentől; ez az Ő gyapjúja és az Ő lenje, amelyek azért adattak, hogy elfedezzük vele meztelenségünket. Éppen ezért reggel, mikor felöltözünk, a legmegfelelőbb idő, hogy Neki hálát adjunk mindezért. Mindazon által azt gondolom, hogy mi nem tesszük ezt állandóan, mint ahogyan tesszük ezt az evés idejében, mikor leülünk az asztal elé, habár ugyanannyi okunk lenne a hálaadásra. Egészségesek vagyunk, lelkünk jó állapotban van? Régen voltunk ilyen helyzetben? Halát kellene adnunk a folyamatos áldásokért, mint ahogyan az elkülönítettekért is vagyunk, amik különösen azokat érintik, akik betegek vagy fájdalmaik vannak. Álljunk meg és gondolkozzunk el azon, hogy mennyire érdemtelenül kapjuk mindezeket!

Valószínűleg megtapasztaltuk a különleges kegyelmet abban, hogy Isten megtartott minket és családunkat a tűzvészektől és tolvajoktól, vagy más veszedelmektől, amitől tartottunk, valamint más előre nem látható bajoktól; lehet hogy szomorúságunk egész éjszaka tartott, de reggelre eljött a vigasztalás és az öröm. Mindez hangosan arra hív minket, hogy elismerjük Isten nagylelkűségét. Az öldöklő angyal valószínűleg messze volt, és az éjjel repülő és sötétségbe vesző nyílvessző mások ablakába volt engedve, elkerülve otthonainkat. Legyünk Istennek hálásak a szövetség véréért, amellyel meg van hintve ajtófélfánk; a jó angyalok szolgálatáért, akiknek köszönhetjük, hogy megvédettünk a gonosz angyalok fondorlatától, e világ sötét hatalmaitól, akik valószínűleg a vadállatokhoz hasonlóan zsákmányt keresnek, és amikor Isten megengedi, van is hozzá erejük. Minden dicsőség a Mindenható Istené!

5. Reggel új áldásokkal bírunk, amelyek Isten dicsősége és hatalma előtti imádatra vannak adva. Nemcsak Isten bőkezű ajándékaira kell figyelmünket fordítanunk, amelyek kellemesek és hasznosak számunkra (erre csak az együgyű lelkek korlátozzák hálaadásukat), hanem az Ő gondviseléséből fakadó minden bölcsességért és erőért, amelyek együttesen munkálják a földkerekség javát, megnövelve az Ő tisztelete méltóságát. A Zsoltárok 19 úgy tűnik, reggeli gondolatmenetet tükröz. Arra hív fel minket, hogy szemléljük, hogyan beszélik az egek Isten dicsőségét, Akinek cselekedeteitől hangos a szárazföld; nemcsak elismerni az előnyeit, amit ezeknek a fényétől és hatásától kapunk, hanem a tisztességet is, amelyet lényei mutatnak Neki, Aki kifeszítette az égboltot függönyhöz hasonlóan, elrendelte oszlopait, és rendjét, amelynek köszönhetően fenn is állnak a mai napig, mert ők az Ő szolgái. Nap a napnak mond beszédet, éj az éjnek ad jelentést a világ Teremtőjének és hatalmas Kormányzójának örök erejéről. A fény és sötétség szabályos változása (az elsődleges rendnek megfelelően, amelyet felállított az Úr, csak felváltva uralkodhatnak), arra szolgálhat, hogy megerősítse hitünket az isteni kijelentés ama részében, amelyben megmutatja nekünk a teremtés és az ígéretek történelmét, amely Isten által volt adva Nóénak és fiainak (1 Móz. 1: 4-5, 8. 22), valamint az Ő szövetségét a nappal és éjszakával (Jer. 33: 20).

Reggel nézzétek meg, hogy a pitymallat milyen pontosan a saját helyét és idejét, figyelemmel kísérve, hogyan fonja körül a fény a föld szélét, amely átváltozik, mint az agyag a formázó kéz pecsétje alatt (Jób 38: 12-14). Nagy hatással volt rám egy jóravaló és tisztelt igehirdető kifejezése, amelyet nem olyan régen hallottam, mikor Istennek adott hálát a reggeli áldásokért. ,,Hány ezer mérföldről, - mondta ő, - utazik a fény hozzánk szegényekhez, bűnösökhöz, sajnálatra méltó emberekhez, akik igazságosan lennének eltemetve a fénytelen éjszakában". Tekintsetek fel és nézzetek a napra, mint vőlegényetekre, mint vidámra és dicsőségben öltözöttre, aki ágyasházából kilépve ereje teljében, örömmel futná le a távot. Figyeljétek meg, milyen fényesek a sugarai, milyen édes a mosolya, és milyen erős a sugárzása! Ha pedig nem hallatszana ezeknek az örök természeti igehirdetőknek a hangja, akik folyamatosan magasztalják az Isten dicsőségét, - szánalmas, hogy lehet ajak és nyelv, amelyben nem hallatszik az imádat hangja, amelyben visszhangoznék ezeknek az igehirdetőknek a magasztalása, megadva benne a dicsőséget Annak, Aki ilyenre csodálatos módon alkotta meg a reggelt és az estét, hogy azok örvendezzenek. Bármit is tesznek mások, Ő hadd hallja meg hangunkat, amely jó reggel dicsőíti Őt. Jertek, kora reggeltől magasztaljuk Őt!

6. Reggel friss gondolataink vannak (vagy szélsőséges esetben kellene lenni) Istenről, és kellemes gondolataink az Ő nevéről, amit imában Elé kell tárnunk. Megemlékezünk-e Istenről az ágyunkban fekve, mint ahogyan tette ezt Dávid, aki az éjjeli őrségváltás idején is Róla elmélkedett? Amikor felébredünk, hozzá hasonlóan mondhatjuk-e, hogy még mindig Istennel vagyunk? Ha igen, akkor jó okunk van ajkunk szavaival a Kegyelem Trónusa felé fordulni, hogy Isten elé hozzuk szívünk gondolatait, ami Neki az oltáron fekvő kellemes illatú áldozat lesz. Ha ,,fölbuzog szívem szép beszédre", akkor legyen olyan a nyelvem, mint a gyorsírónak tolla, hogy kiöntsem szívem Isten előtt (Zsolt. 45: 2).

Isten Igéje nálunk van, amit forgathatunk szívünkben, amiből minden reggel olvasnunk kell belőle. Isten ezen keresztül szól hozzánk, nekünk pedig elmélkednünk kell rajta éjjel és nappal. Ha így teszünk, akkor ez a kegyelem királyi székéhez repít minket, és sok jó okokat ad nekünk arra, hogy Elé járuljunk. Ha Isten reggel az Ő jóságából szól hozzánk, hogy szíveinket elérje, akkor ez arra kényszerít minket, hogy egyenesen Felé fordítsuk imáinkat.

7. Tartanunk kell attól, hogy reggel rengeteg hiábavaló és bűnös gondolatot kell visszavernünk, amelyek elfoglalták az éjjel gondolatainkat. Ebből kifolyólag fontos, hogy virradatkor imában Istenhez forduljunk szabadításért. Úgy néz ki, hogy az Úri imádság lényegileg reggelre van rendelve, mivel a mindennapi kenyerünkről való tanítás van benne. Utána még inkább azt kell imádkozni, hogy ,,Atyánk, bocsásd meg bűneinket" (Mt. 6. 12), mivel a napi hajtásban csak növeljük vétkeinket erkölcstelen szavainkkal és cselekedeteinkkel, romlott elképzeléseinkkel, fantáziánk szentségtelen és kormányozhatatlan csapongásával. Kétségtelen, hogy a ,,balgatag dolog gondolása bűn" (Péld. 24: 9). A balgatag gondolatok gonosz gondolatok; az ó-emberünk szülöttei, minden bűn kezdete. Mily sok haszontalan gondolat lakik bennünk! Ki képes meglátni az összes ostobaságát? Számuk több mint a fejünkön levő hajszálunk száma. Olvasunk azokról, akik ,,hamisságot gondolnak, és akik ágyasházukban gonoszságot cselekednek, és végrehajtják azt, mihelyt megvirrad" (Mik. 2: 1). Nagyon gyakran nyugtalan és felindult az értelem a gyanúsan riasztó gondolatoktól az éjszaka folyamán; meg van fertőzve illetlen és parázna gondolatokkal, meg van részegedve büszke, becsvágyó eszmékkel, be van savanyodott és kimart a vad és bosszúálló indulatoktól, vagy jobb esetben el van fordítva a hitbeli és kegyes gondolatoktól ezernyi butasággal. A szívből származik minden gonosz gondolat, amely nyugovóra tér és velünk együtt ébred fel. Éppen ebből a romlott forrásból, amelyet bárhová is megyünk, magunkkal viszünk, ömlenek ki teljesen természetesen a gonoszságok. ,,Mert a sok álomban a hiábavalóság is, és a beszéd is sok" (Préd. 5: 7).

A hibázás lehetőségének vagyunk alá vetve, míg bűnvallás által nem újulunk meg, amelyre minden este és minden reggel gondot kell viselnünk. Vajon nem nyugtalankodunk-e azon, hogy megvalljuk Istennek, Aki ismeri szívünket, hogy szívünk elfordult Tőle, nem panaszkodunk-e Neki gonosz, ellentmondó és lázadó szívünkre, amely hajlamos a hitehagyásra, hogy ez által elnyerjük Krisztus vérében a békességet, és imádkozzunk, hogy szívünk gonosz gondolatai megbocsáttassanak nekünk? Mi nem kezdhetünk veszélytelenül hozzá a napi dolgokhoz, akármilyen megbánatlan és meg nem bocsátott bűn terhe alatt.

8. Reggel elindulunk a napnak dolgait végezni, ezért imában Isten jelenlétét és áldását kell keresnünk. Az Írás arra biztat minket, hogy bátran járuljunk a kegyelem királyi székéhez, nemcsak a kegyes megbocsátás miatt, hanem azért is, hogy jóságos segítséget kapjunk minden szorult helyzetünkből. Van-e más időnk a szükség idején kívül? Kihagyhatjuk-e ezért a reggel i ima idejét? Arról olvashatunk, milyen kötelességeket helyez ránk a törvény nap mint nap (Ezsd. 3: 4). Ennek következtében minden reggel jönnünk kell az Úrhoz, imádkoznunk kell az Ő kegyelmes gondviselésért életünkre nézve, hogy kegyelmes Lelke munkálkodjon bennünk, és hatást gyakoroljon ránk.

Lehetséges, hogy családunk van, amelyről gondot kell viselnünk, gondoskodnunk kell javukról. Jertek azért minden reggel, emeljük fel családunkat minden reggel imában Istenhez, kegyelmes kezébe adva a vezetést és a cselekvést. Ha megtesszük, akkor családunkat az Ő gondviselésének gyámsága és védelme alá helyeztük. Jób korán reggel felkelt, hogy égőáldozatot mutasson be gyermekeiért; nekünk is utánoznunk kell őt, családunk tagjait az imáinkban és könyörgésünkben Elé hozni (Jób 1 :5). Ilyen módon, az áldás forrásának kell lennünk otthonunkban, szeretteink között.

Valószínű, hogy küldetésünket betöltsük. Imádkozzatok Istenhez bölcsességért és kegyelemért, hogy helyesen vezessük őket Isten félelmében, hűséggel megállva benne. Akkor tudjuk Őt hittel kérni, hogy sikeresek legyünk a véghezvitelben, hogy Ő megerősítsen és megtartson minket ügyünkben akkor is, mikor megfáradunk, hogy gondolatainkat a megfelelő dolgokra tudjuk összpontosítani; és adjon vigasztalást a dolgok elérésére nézve. Ha el kell utaznunk valahová, mindenek előtt Istenre kellene tekintenünk, várva az Ő velünk való jelenlétét, és ne menjünk oda, ahová hitből nem tudjuk Őt is elhívni magunkkal.

Világos, hogy lehetőségünk van arra, hogy tegyük a jót, és részesüljünk a jóban. Forduljunk előbb Istenhez és kérjük, hogy felelősen bánjunk a Tőle kapott ajándékokkal. A képességekért, az akaratért, és a bátorságért, hogy ajándékainkkal ne éljünk vissza ostoba módon. Minden napnak megvannak a maga kísértései. Némelyeket világosan előre látunk, de lehet, hogy sokkal több olyan van, amelyre nem is gondolunk és ezért nem is nyugtalankodunk felette, hogy becsületesek vagyunk-e Isten előtt? Imádkozzunk, hogy ne essünk kísértésbe, hanem mindet vissza tudjuk verni; hogy bárhová is kerülnénk, legyen bölcsességünk jót tenni, ne botránkoztassunk meg másokat, el tudjuk fogadni a jót, és ne legyünk megítélve általuk

Nem tudjuk, mit hoz az elkövetkezendő nap; reggel kevesen gondolunk arra, hogy milyen újdonságot fogunk hallani napközben, milyen események fognak ránk ömleni az éj bekövetkeztéig, ezért könyörögnünk kell Istenhez kegyelemért, hogy átvigyen minket a próbákon és a nehézségeken, amit most nem láthatunk előre, mint azokon is, amit előre láthatunk; azért, hogy az állhatatosságunkban be tudjuk tölteni Isten akaratát. Amilyen lesz a nap, olyannak kell lennie az erőnek is. Észrevehetjük, hogy ez elég az adott napra, a nap gondjaira, mert amilyen butaság a holnapi nap gondjaival foglalkozni, annyira bölcs dolog a mai nap eseményeivel foglalkozni. Az isteni kegyelem adjon nekünk erőt minden jócselekedethez és szóhoz, és tökéletesen erősítsen meg minket minden gonosz szóval és tettel szemben, hogy ne gondoljunk semmire, ne mondjunk semmit, és ne tegyünk semmit az egész nap folyamán, amit valamilyen okból sajnálnánk, hogy újra megismétlődne éjjel!

Alkalmazás


Első.


Mindezek emlékeztessenek minket mulasztásainkra, mert a mulasztás bűn, amely ítélet alá kerül. Milyen gyakran előfordul, hogy vagy megvetjük a reggeli csendesség fontosságát, vagy félvállról vesszük azt! Reggeli csendességünket vagy nem végezzük, vagy képmutatóan tesszük azt; az áldozat vagy nem tökéletes, vagy széttépett, vagy hibás, vagy beteg: vagy teljesen hiányzik az ima, vagy nem jó az irányultsága, és nincs felemelve az Ő színe elé. Habár Istentől kapunk reggeli áldásokat (mert Isten, mint Atya, telve van jósággal és irányunkba való gondviseléssel), és van reggeli csendességünk, mégis megszégyenítő módon teljesítjük fiúi kötelezettségeinket Atyánk felé.

Alázzuk meg őszintén magunkat Isten előtt ezen a reggelen, bevallva bűneinket és vétkeinket, azt, hogy milyen gyakran raboltuk el a reggeli csendesség hasznát! Isten eljött ezekért a gyümölcsökért belső szobánkba, de semmit vagy majdnem semmit talált, figyelt és hallgatott, de mi nem mondtunk igazat, vagy eleve nem fordultunk Hozzá. Valamilyen semmiség miatt kész volt a kifogás, hogy félre tegyük a csendességet, és attól fogva, hogy az imádat félre lett téve, egyre hidegebbek és hidegebbek lettünk Istenhez, és lassan megfeledkeztünk Róla!

Második.

Könyörgök, hogy ebben a kérdésben fogadjátok meg a tanítás szavát! Tudom, hogyan hatna mindez lelketek kivirágzására, ha állandó és őszinte lenne a csendességetek, ezért hangsúlyozom ezt számotokra teljes komolysággal! Bár minden reggel hallana Isten benneteket, bár minden reggel felemelnétek hangotokat Hozzá!

1. Legyen csendességednek helye lelkiismereti ügyeid között! Ne csak azért óvd, mert ez szokásoddá lett, mert szüleidtől örökölted, hanem azért, mert ez a kötelességed is, amelynek teljesítésére magától Istentől kaptunk parancsot. Határozz meg erre egy időpontot, és légy következetes benne! Azok, akik eddig teljesen elhanyagolták a csendességet, vagy gyakran kihagyták, mától tekintsenek úgy rá, mint legfontosabb napi teendőre, és legelragadóbb napi vigasztalásra. Ennek megfelelően ezt állandó gonddal és körültekintéssel tegyék.

Nincs egy ember sem, aki jó értelemmel rendelkezik, felmentve ez alól a kötelezettség alól: ami egyeseknek mondva van, az érvényes mindenkire. Imádkozzatok, imádkozzatok, legyetek benne és fordítsatok figyelmet rá. A gazdag emberek nem szoktak hozzá úgy a kétkezi munkához, mint a szegények; a szegények ugyanúgy adnak alamizsnát, mint a gazdagok, de azoknak is, ezeknek is egyformán kell imádkozniuk. A gazdagok nem feljebbvalók ebben a kötelességben a szegényeknél, és a szegények se alábbvalók a gazdagoknál. A fiataloknak sincs elég korán az imádsághoz, és azok is, akiket a bölcsesség régen megtanított erre, annál inkább kell tenniük, nehogy esztelenekké váljanak, azt gondolva, hogy nekik nincs okuk az imádságra.

Senki ne mondja, hogy nem tud imádkozni. Ha az éhhalál fenyegetne benneteket, alamizsnát kérnétek, és könyörögnétek az ételért. Ha azt látjátok, hogy nem vagytok tökéletesek a bűn miatt, képtelenek lennétek könyörögni kegyelemért és irgalomért? Keresztyének vagytok? Sohase mondjátok, hogy nem tudtok imádkozni, mert ez éppoly abszurd kijelentés, mintha a katona azt mondaná, hogy nem tudja, hogyan kell a kardot fogni, vagy hogy az ács képtelen használni a szekercéjét. Miért lennétek elhívva a Krisztussal való közösségre, ha nem azért, hogy Rajta keresztül kapcsolatban legyetek az Atyával? Nem tudtok úgy imádkozni esetleg, mint mások; akkor imádkozzatok úgy, ahogyan tudtok, Isten így is elfogad bennetek.

Senki ne mondja, hogy neki nincs ideje reggel az imádságra. Merem állítani, hogy képesek vagytok más dolgokra időt szakítani, amik ettől kevésbé fontosak. Akkor jobb, nektek az alvástól elvenni az időt, minthogy ne legyen időtök az imádságra, mert hogyan is tudnátok nagyobb haszonnal és megelégedéssel eltölteni az időt, ha nem az imádsággal? A nap folyamán minden dolgotokban sikeresek lesztek, ha az Istennek való közösséggel kezditek a napot.

Senki ne mondja, hogy nincs hely, ahol el tudná magát különíteni az imádságra. Izsák kiment a mezőre, hogy imádkozzon; a zsoltáríró pedig a felsőházban járult Isten elé. Ha nem tudjátok ezt megvalósítani egy hasonló belső helyen, ahogyan azt szeretnétek, akkor is tegyétek meg. A lényeg abban van, hogy ne kérkedésből tegyük, amikor nincs lehetőség az egyedüllétre. Emlékszem, amikor fiatalember voltam és Londonba utaztam egy vándorszínház kocsiján, Jakab király idejében, volt egy úriember a közösségben, aki nem félt magát bemutatni, mint jezsuitát. Az úton sokat beszélgettünk, miközben dicsérte a pápista országok szokásait. Ott a templomok ajtói mindig nyitva vannak, hogy az emberek képesek legyenek bármikor bemenni és elmondani imáikat. Mondtam neki, hogy ez nagyon úgy néz ki, mint a farizeusok gyakorlata, akik a zsinagógákban imádkoztak, és elutasították, nem értettek egyet Jézus rendelésével: ,,Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba" (Mt. 6: 6); ne a nyitott ajtajú templomba, hanem a te belső szobádba menj, és az ajtót bezárva imádkozzál az Atyához. Amikor sarokba szoríttatott ezzel a ténnyel, bizonyos hevességgel azt felelte, hogy ,,Meg vagyok győződve, hogy Önök, protestánsok, sehol nem imádkoznak. Mivel én sokat utaztam kocsin sok protestáns országban, sokat laktam velük egy szobában, a fogadókban, figyelmesen vizsgálva őket, és sehol senkit nem láttam imádságban sem este, sem reggel, kivéve egyet, az is presbiteriánus volt". Reménykedem abban, hogy amit mondott, több volt abban a düh, mint az igazság; de úgy emlékszem erre, mint egy célzásra, hogy habár nem tudunk mindig félrevonulni csendességünkkor, ahogyan szeretnénk, mindazonáltal nem hagyhatjuk ki, hogy hanyagságunk miatt sem, nehogy bűnnek minősüljön az, vagy megszólás oka legyen.

2. Éljétek meg csendes perceiteket, ne legyetek benne örömtelenek, hanem legyetek lélekben buzgók, az Úrnak szolgálva. Őrizkedjetek attól, hogy csendességetek formálissá silányuljon, és ne keményedjetek meg a megszokott szolgálatok során. Szent komolysággal teljesítsétek kötelességeteket, és belső békességben legyetek az Úrral. Nem elég az imádságotokat egyszerűen elmondani, hanem saját imákat kell mondanotok, úgy kell imádkoznotok, ahogyan ezt Illés tette (Jak. 5: 17). Tanuljatok meg imádságaitokban tusakodni, ahogyan Epafrás tette ezt (Kol. 4: 12), és észre fogjátok venni, hogy a dologszerető kéz ebben meggazdagít minket. Isten nem az imádságaitok hasznát nézi, és nem azért hallgatja meg, mert szépen tudtok beszélni. Isten belső őszinteséget vár, és az igazak imái kellemesek Előtte. Amikor imádkoztok, bátraknak és odaszentelteknek kell éreznetek magatokat Isten szolgálatára, akik bíztok Benne, hogy vigasztalásotok és javatok a csendességben ne olyan legyen, mint a reggeli köd, amely gyorsan felszáll, hanem olyannak kell lennie, mint a hajnalpír, amely egyre fényesebben és ragyogóbban világít. Ámen.
 
 
0 komment , kategória:  Matthew Henry prédikációi  
Az Istennel való közösség titka
  2020-05-31 22:38:23, vasárnap
 
 
Az Istennel való közösség titka





Tartalom

Tartalomjegyzék
Előszó
Az olvasóhoz
Hogyan kezdjük Istennel a napunkat?
Hogyan töltsük Istennel a napunkat?
Hogyan bejezzük be Istennel a napunkat?



Előszó

Másfél hónappal Matthew Henry születése előtt - ami Wales-ben, Escode birtokon, Flint-shire-ben történt 1662-ben - édesapja, Philip Henry megfosztatott kétezer más lelkésztársával együtt anglikán egyházi tisztétől. Ezek az emberek voltak azok a szakadárok, akik elvetették az új Act of Unity feltételeit, és elutasították Erzsébet királynő Book of Common Prayer-jének aláírását.

Charles Stuart (vagy Stuart Károly), akit 1660-ban II. Károly néven lépett a trónra, mindent megtett, hogy megnehezítse a szakadárok helyzetét. Csak Mrs. Henry szerény hozományának volt köszönhető, hogy férje tovább tudta folytatni lelkészi hivatását. Matthew, második fiúk, habár beteges gyermeknek bizonyult, lelkiekben nagyon erős volt: azt mondják, hogy három éves korában már hangosan fejezeteket olvasott a Szentírásból. Maga Matthew megtérését 1672-re teszi, mikor alig érte el a tízéves kort.

Matthew-t tehetséges apja oktatta más tanítók segítségével, míg a fiú el nem érte a tizennyolc éves kort. Azután tanulmányait két csodálatos teológus szárnyai alatt folytatta, - Thomas Doolittle és Thomas Vincent - az Eanslingtoni Akadémián (a szakadárok elvesztették bizalmukat a két ősi egyetem, Cambridge és Oxford iránt). Az üldözések arra kényszerítették az Akadémiát, hogy máshová költözzön. Ekkor Henry hazatért, megértve azt, hogy esélye, hogy felkérjék lelkészi szolgálatra, nagyon kicsi.

Elhatározta, hogy hivatalos tisztviselői tevékenységet fog folytatni. Így lett jogász Grace Inn-ben, Londonban. Feltűnő emlékezőtehetsége és csodálatraméltó ékesszólása hozzájárult karrierje növekedéséhez. Mindezek mellett megmaradt meggyőződéses puritánnak. Összegyűjtötte barátait az imádsághoz és a Biblia tanulmányozásához, ugyanakkor a két legnagyobb londoni igehirdetőtől - Edward Stillingfleet-től és John Tillotson-tól - tanulta az igehirdetés művészetét. 1687-ben, amikor huszonöt éves volt, egy csoport londoni lelkész kézrátétellel beiktatta, ami után a Liverpool melletti Chester presbiteriánus gyülekezet meghívta lelkészének. Ott szolgált 1712-ig, amikor a London melletti Chackne Silver Street-i gyülekezetének élére került. Két évvel később, ötvenkét éves korában halt meg.

Chester-i lelkészsége alatt kezdte Matthew Henry megírni hét kötetes kommentárját a teljes Szentíráshoz, amelynek köszönthetően nevéről megemlékeznek napjainkban is. Befejezte az Ószövetséget, az evangéliumokat és a Cselekedeteket, a többit barátai állították össze halála után. Wilber Smith úgy jellemezte munkáját, mint a ,,legkegyesebb kommentárt, amit valaha írtak". Az egykötetes, rövidített változata hárommillió szót tartalmaz. A hétkötetes változat három évszázada mindennapi hasznára van a keresztyén világnak. Azt mondják, hogy George Whitefield négyszer olvasta el élete folyamén ezt a kommentárt.

Dr. Leslie Church, a bibliamagyarázat egykötetes változatának angol szerzője, rendelkezésünkre bocsátott bizonyos adatokat Henry-ről. Alkalmakat vezetve, másfél órát imádkozott, egy órát hirdette az Igét, a végén csatlakozott a maga választotta zsoltárok énekléséhez. Házában családi imaalkalmakat vezetett, amit reggel az Ószövetség, este pedig az Újszövetség olvasásával kezdett. Szombatonként kátéórákat tartott gyerekek részére. Gyakran hetente hat alkalommal prédikált az összejöveteleken Chester vonzáskörzetében.

1712 augusztusában, ahogyan maga Henry emlékezett vissza, meghívták egy reggeli igehirdetést tartani Bednal Green-be, London egyik kerületébe. Augusztus és szeptember folyamán volt elmondva ez a három igehirdetés, amely könyvünk tartalmát képezi. Először Henry úgy tervezte, hogy ezt a három igehirdetést elküldi barátainak és volt chester-i gyülekezete tagjainak, de később, ahogyan fogalmaz, ,,kezdtek untatni azzal a kéréssel, hogy ezeket az igehirdetéseket publikáljam". Chester-ben levő volt gyülekezetének ajánlotta a megjelent publikációt.

Matthew Henry meggyőződéses puritán volt. Határozott meggyőződései voltak, és még erősebb előítéletei, elfogultságai. Mindazonáltal az olvasó meghökkentőnek fogja találni azt, hogy mennyire tükröződik Isten jelenléte ebben a kis könyvben, a szerző gondolataiban. Ahogyan maga Henry fogalmazott: ,,nagy a titka az igaz istenfélelemnek". Éppen az istenfélelemben való növekedés ezeknek az elmélkedéseknek a témája. Nehéz olyan embert találni, akit ez a könyv ne indítana lelki életének megjavítására.

Dr. Church beszél a ,,velős epigrammákról" és a ,,felejthetetlen frázisokról", melyeket Matthew Henry kommentárja tartalmaz. Ezek harmonikusan vannak szétszórva az egész könyvben. Kiválogattam néhányat, hogy elibétek adjam:

,,Ha valamikor is képesek vagyunk valami jót tenni, akkor ez reggel van".

,,Minden nap befejezése emlékeztető minden egyes napunk befejezésére".

,,Isten sokkal többet vár attól, amennyit Hozzá imádkoznak, és sokkal jobban kész meghallgatni imádságainkat annál, amilyen készséggel mi imádkozunk Hozzá".

,,Az, aki az aranypálca végét megérinti, késznek kell lennie arra, hogy elmondja, mi a kérése, könyörgése".

,,Isten érti a szív nyelvét".

,,Azt mondják, hogy az ókorban az istenfélő zsidóknak volt egy tradíciójuk: örömüket találva valamilyen teremtett dologban, dicsérték az Istent érte, a virágokat szagolva ezt mondták: ,,Áldott Az, Aki megalkotta jó illatát e virágnak".

,,Gyertek, mielőtt lefekszünk, megbékélésre minden emberrel".

Nem olyan rég meséltek egy lelkészről, akit meghívtak egy imacsoportba, és aki erre így felelt: ,,Nem, nekem nincs időm csatlakozni az imacsoportotokhoz, de van egy prédikációm az imádkozás témaköréből. Örülnék, ha eljöhetnék és prédikálhatnék nektek ebben a témában bármikor, ha ti is akarjátok". Matthew Henry az istenfélő élet nem ilyen elméleti embere volt. Ő szolgáló lelkész volt, gyakorlati helyet foglalt el a keresztyének Istennel való mindennapi járásában. Geoffrey Chauser szavaival élve: ,,Áldott példaképe volt testvéreinek. Először tette, amit tennie kellett, és csak utána tanított róla".

Számomra nagy megtiszteltetés bemutatni a múlt embereinek e nagy kincsét, akik az ,,igaz istenfélelem titkát" törekedtek tanulmányozni és megérteni.

Sherwood Eliot Wirt
1981 februárja



Az Olvasóhoz

Ezen igehirdetésekből az első kettő Bednal Green-ben, a reggeli igehirdetési alkalmakon hangzottak el: az első - 1712. augusztus 13-án, a második - augusztus 21-én, egy héttel később. Az utolsót azok az emberek kérték határozottan tőlem, akik azelőtt hallották az első kettőt. Akkor eszembe sem jutott ez, mert nálunk a különböző gyakorlati értekezésekben kitűnő tanítások vannak ebben a témában, amiket sokkal különb emberek írtak, mint én. Kicsit elgondolkodva rajta, úgy határoztam, hogy ezt a két igehirdetést összekapcsolva, mely arról szól, hogyan kezdjük és folytassuk a napunkat Istennel, lehetséges, hogy hasznára lehat azoknak, akiknek kezébe kerültek a fentebb említett, sokkal jobb és kimerítőbb traktátusok. Az a helyzet, hogy ezeknek a prédikációknak a témája olyan kategóriába tartoznak, hogyha azok bármilyen módon hasznosnak bizonyulnak, akkor sokaknak hosszú ideig hasznára válnak. Ennek eredményeként kezdtem azt a gondolatot melengetni keblemben, hogy átdolgozzam, kinyomtatásra kiegészítsem az igehirdetéseket, ha Isten ad hozzá erőt. Aztán, hogy ezekről a dolgokról beszéltem néhány barátommal, nagy buzgalommal támogattak szándékomban, és javasolták a harmadik igehirdetés hozzákapcsolását az első kettőhöz, amely a napnak Istennel való befejezéséről szól, ahogy ezt a szeptember 3-ai esti prédikációm témájává tettem, utána jelentősen kiegészítettem és kijavítottam. Ily módon jött létre az, ami létre jött.

Merem remélni, hogy ezek az erőfeszítések képesek Isten kegyelmén keresztül valami segítséget nyújtani az egyszerű embereknek ahhoz, hogy igazi istenfélelemben való növekedést eredményezzenek, ami könyvem nem titkolt célja volt. Mégis beismerem, hogy nem adtam volna ki ezeket a prédikációkat, ha nem vágytam volna arra, hogy megajándékozzam az én drága, szeretett testvéreimet, akiktől nem olyan régen elszakadtam.

Név szerint nekik szentelem könyvemet a leggyengédebb szeretettel és a legőszintébb tisztelettel, hogy bizonysága legyen gondoskodásomnak lelki jólétük felől, reménykedve és imádkozva azért, hogy szavaik mindig meg tudjanak egyezni Jézus Krisztus Evangéliumával. Függetlenül attól, hogy elmegyek-e hozzájuk, hogy találkozzam velük, vagy távol leszek-e, csak jó híreket halljak dolgaik felől. Arról, hogy ők erősen és határozottan állnak egy lélekben és egy gondolatban, egy szívvel tevékenykednek az evangéliumi hit mezején.

Szívbeli és szerető jóakarójuk,

Matthew Henry
1712. szeptember 8.
 
 
0 komment , kategória:  Matthew Henry prédikációi  
Mentőöv fulladás ellen
  2020-05-31 21:48:47, vasárnap
 
  Mentőöv fulladás ellen

Törött szív fekszik e kihűlt húsban,
Nem maradt édes e belső búban,
Harcol még a test, de e sóhajban
Feladás rejlik, erő sincs a hangban,
Tudatlan, gyilkos ily segítség a bajban,
Toxikus anyag világlik a tanban.

Tükörképe tört forgat létében,
Héjait zárva szobája fényében
Fagyott töpreng, tehetetlen félszben,
Küzdött ő már eleget fagyos télben,
Titkos gyönyörökben fogyva a tűzben,
Örömtől messze tért, kárt vallt lelkében.

Dús húrjai elmehangszerének,
Dicsőn barnállnak eme fejéknek,
Szálanként aláhullva festenek
Ősi csillagképet, az égnek üzennek:
,,Hol van gazdája e teremtő kéznek?
Küld-e jelet kialvó teremtménynek?"

Némán hallgat a lég, oly rémisztő,
Bentről törékeny lelket emésztő,
De míg remeg a mellkas nem késő,
Őszinte zokogás tör fel, az első,
Apró cseppekből áll össze az eső,
Közeleg már a lemondás, a végső.

Mikor magányos homályban fekszik,
Félve pislogó gömb már-már alszik,
Utolsó jajjszava így visszhangzik:
,,Nem lehet, hogy a selymet az élek sebzik
Vörösre, s a szent szempárok tétlen nézik,
Amint a víz lélekvesztve elvérzik."

Könyörület igéje kopogtat,
Mikor tapinthatón nullát mutat
A reményjelző. Egy szó nyit utat,
A lelkiismerettel vitát folytat
Az elme, s egy új eséllyel áltat
A zörej; a kulcslyuk idegent láttat.

Folyosó csöndjében ismeretlen,
Nyílik a börtönzár, szól a kéretlen:
,,Életed tán csak nem örömtelen?"
De a szellem már szólni is képtelen,
Krízisének valósága védtelen,
Lemondó szembogara élettelen.

Érzi az ifjú, valami árad,
Szellemi testforma lassan szárad;
Gyászlakban reménytelenség virrad,
Ezt beszívva kétsége nem marad,
Pár szótól tátongó lyuk be nem forrad,
Dermesztő hologram régóta fárad.

Mosolya már nem próbál színlelni,
Ajka kész van örökre hallgatni,
Teste is merevséget tettetni,
S sírja, minden sejtjét elrejteni,
Világa kész emlékét is feledni,
Ha a lét túlélés, nincs miért küzdeni.

Mondani mit érdemes ilyenkor?
Mi használ egyszer, használhat máskor?
Lélekmentésre mi kell mindenkor?
Mi marandandót nyújthatna az újkor?
Mentőövet ki dobhat fulladáskor?
,,Megállj!"-t ki parancsolhat elmúláskor?

Az ifjú se tudja hova legyen,
Váratlan pillanatban mit tegyen,
Megjelenik benne egy kis szégyen,
Ahogy maga se tudja mit is higgyen,
Ám megtanulta magával mit vigyen,
A legdrágább ajándék van csak ingyen.

És ez a fentről jövő segítség
Emlékezteti, hol a békesség.
Bűnösséget eltörlő szövetség,
Ürességet betöltő szelíd szentség
Onnan jön, hol lakozik örök szépség,
Dicsőségben, hol nincs többé kétség.

Rideg kísértetet mégse zaklat,
Tarsolyában nulla tapasztalat,
Nemes gesztust sarkalló sugallat
Mégis kétséget azonnal eloszlat,
S a krisztusi élő parancsolat,
Szoros ölelésben szebb jövőt láttat.

Nem egy önnön hősi felszólalás,
Vádlón s kérdőn hangzó kioktatás,
Vagy taglalásban büszke szónoklás,
De nem is elnyomó képű észvallás,
Hibáztatás, döntések ellen szólás,
Csak hűségesen cselekvő hitvallás.

Évek múltán Atyaként áldatik,
Szívéből, annak, ki megváltatik,
Szájából már ily hála hallatik:
,,Idegen imája meghallgattatik,
Mennyei kezek e lelket megmentik,
Nevét örökké hálával hirdetik."

Tíz év telt el, nevetés hallatszik
Szerető szobából, melyben játszik
Anya gyermekeivel, úgy nyugszik
Féltőn, hogy mindenekkel megelégszik,
Hálája, s hite folyton növekszik,
Ahogy arra az estére visszaemlékszik.

Kovács Ábel
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Ábel versei  
Jó hír
  2020-05-31 21:36:13, vasárnap
 
  Jó hír

Megfáradt, bús, csüggedt lélek
néked szól e hír:
Jézus téged szeretettel
nyugalomba hív.

Nincsen aki gyógyírt adjon,
szíved vérzik, fáj,
nincsen, aki vigaszt adjon
könnyes éjszakán?...

Súlyos, nehéz, nagy a terhed?...
Erőd már kevés?...
Elveszi Ő, hozzá jöjj, ne
emberekre nézz!

Megfáradt, bús, csüggedt lélek
néked szól e hír:
Jézus téged szeretettel
nyugalomba hív.

Almási Mihályné

 
 
0 komment , kategória:  Versek  
     1/48 oldal   Bejegyzések száma: 470 
2020.04 2020. Május 2020.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 8 db bejegyzés
e hónap: 470 db bejegyzés
e év: 2174 db bejegyzés
Összes: 28073 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3029
  • e Hét: 3029
  • e Hónap: 14094
  • e Év: 532391
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.