Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
Dsida Jenő - Idézetek
  2020-09-30 19:00:39, szerda
 
 










DSIDA JENŐ - IDÉZETEK


Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. - Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Dsida Jenő 1907-ben született Szatmárnémetiben. Gyermekkorában átélte az első világháborút, majd a román megszállást. Budapesten, Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.

Benedek Elek indította el költői pályáján. Tizenhat éves korától húszéves koráig, a Cimbora című folyóiratban jelentek meg a versei és a műfordításai. Szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak.

Dsida Jenő versei az emberi élet négy nagy, ősi élményforrásából táplálkoznak: az emlékezésből, a szerelemből, a természetből, a halállal testközelségben élő ember szorongásából. Verseinek lágy hegedűhangja a leselkedő halál közelségéből fakad az elmúlás szomorúságáról, az élet millió virágú szépségéről: "csigák s iszonyú nagy füvek közt, / a sárga holdvilág alatt."

“Dsida gyönyörködtet, ezt azonban a legművészibb színvonalon, mindig édes gyönyörűséget szerezve olvasóinak. Úgy vélem, Dsida Jenőt szeretni kell, és nehéz is elképzelni olyan versolvasó embert, aki őt ismervén, ne zárná szívébe, és ne érezné jó barátjának az élet oly sok jót és oly sok rosszat kínáló kalandjai közt."

Az ifjúkorától kezdve szívbeteg Dsida Jenő 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt. A házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.

Forrás: Citátum







Aranycselló mély húrjain zenélt
a végtelen magány. Akkor megálltam
kinyújtott karral, mint világtalan
kéregető s utánad tapogattam.
Milyen voltál és milyen volt a hangod?
hogyan néztél rám és hogyan szerettél?
- jaj, elfeledtem.

Dsida Jenő: Laterna magica







Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,
Immár tudom, hogy nem maradnak itt,
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, -
Az élet erre lassan megtanít.

Dsida Jenő: Az én kérésem







A bús felejtés diadalt arat
az ember legszebb álmain s szerelmén
s mit emlékünkbe könny és vér marat,
fakul a Szín az évek sárga selymén.

Dsida Jenő: Tükör előtt







Csak rólad villan elmosódó
rajz: még látni, fogni akarom,

de elmosódom vele én is
és lehull és elvész a karom.

Dsida Jenő: Bujdosás és keresés







Csend van, amikor megállsz,
csendje hótömbnek, jéglemeznek.
Tisztán hallod, amint most
üvegszívem szirmai töredeznek.

Dsida Jenő: Túl jégmezőkön







Csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
nem akar a könny fakadni,
sem a szó könnyen szakadni,
mind nagyobb a néma sejtés,
mindig több a mélyre-rejtés,
minden nappal, amit élsz,
több, amiről nem beszélsz.

Dsida Jenő: Pasztell c. vers







De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz
csak gyönge, nagyon gyönge.

Dsida Jenő: A gyöngék imája










Egy drága nő, egy asszony, kit szerettem!
Fák sírjatok, virágok sírjatok!
Hogy elfeledtem, hogyan is hihettem?
Füvek ti, sírjon minden sarjatok,
füvek, akiken ágyamat vetettem
s ahol most már egyedül alhatok!
Könnyfürdőben szépüljön égi lénye
s haljon meg egy nagy szerelem regénye.

Dsida Jenő: Az első csók







Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.

Dsida Jenő: Sírfelirat c. vers







Emléke visszacsillog,
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.

Dsida Jenő: Tavalyi szerelem







Epévé változék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus







Ezentúl immár célja van, hogy élj:
Hirdesd testvéreidnek messzehangzó
igével, hogy csak az marad alul,
ki önmagát elejti és lehull.

Dsida Jenő: Tükör előtt







Én magamról nem is beszélek.
Hiszen, hiszen tudom régóta már,
hogy patakzó, nyílt sebe vagyok
a szívenszúrt, a nyomorult világnak.

Dsida Jenő: Circumdederunt me... /Reménytelenség/







Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg
s igazi arcát sose látod.

Dsida Jenő: Tíz parancsolat







Fakó fényképpel nézek egyre szembe,
ahogy az íróasztalnál ülök.
Mi minden jut egy képről az eszembe,
láttán borongok és felderülök.

Dsida Jenő: Előre való beszéd







... Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!...

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus/










Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.
(...)
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.

Dsida Jenő: Tavalyi szerelem








Ha ketten, hárman néha összejönnek,
Miről is folyhat köztük a szó-beszéd?
Egy másik ember lesz az áldozatjuk,
Kínozzák, szúrják, gyilkolják szegényt.
Midőn ezt hallod, fuss, szaladj el onnan,
A szó mielőtt még lelkedhez ér: -
Rágalmat szóró, pletykázó világban,
Lelked maradjon mindig hófehér!

Dsida Jenő: Kívánságom







A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

Dsida Jenő: Tekintet nélkül







Ha van még szív a földön,
És van még szeretet,
Úgy ma üljön a világ
Örömünnepet!

Dsida Jenő: Születésnapi köszöntő édesanyámnak







Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
az új semminél, mely valaminek
tudja magát?
Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
önmagukra ébredniök az élet ágyán?
Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
olyan kapút, melynek csak egyik pántja
sok ezer fekete mérföld?

Dsida Jenő: Megint csupa kérdés







A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.

Dsida Jenő: December







Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony










Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!

Dsida Jenő: Tavaszi rózsatőhöz







Ki madarat kínoz és bogarat öl, minden ízével engem átkoz
s aki tébolyultan harmatos virágot csókol: engem ölel magához.

Dsida Jenő: Ének az egész világnak







Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Dsida Jenő: Hálaadás







A legáldottabb kéz a földön
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet! -
Némán, nagy, forró áhitattal,
Csókolom meg a kezedet!

Dsida Jenő: Édesanyám keze







A lelkemben sok melódia
csak felhangoló kézre vár.
Mennyi színes szép szimfónia,
eljátszatlanul hagyni kár.

Dsida Jenő: A dal










Ma iszonyú nagy hit van bennem,
hogy a kóválygó felhőknek is útja van
s minden léptem után nyomot hagyok.

Dsida Jenő: Nyitva áll az aranykapú










Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. (...)
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!

Dsida Jenő: Menni kellene házról házra







Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan.

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett







Mert lüktetve fáj a fejem, szívemre
nyirkos kétkedés nehezül. Mi célja,
mondd, mi célja van szerelemnek itt és
másfelé bárhol?

Dsida Jenő: Kettétört óda a szerelemhez







Miért nincs más rajtad kivül
szememben ebből a világból,
mely elsötétül és kihül?

Dsida Jenő: Száraz ág







Mindenki így jár,
ködbeburkoltan, árván, hangtalan,
nem látjuk,
nem értjük egymást:

mert, jaj, mindenkinek más világa van!

Dsida Jenő: Bolygó lélek







Mit csináljak? Két szemem
álmatlan sötétbe néz.
Sírva mondom: Édesem!
S bénán visszahull a kéz.

Dsida Jenő: Egyedül maradtam








Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus (Magyar Zsoltár)







Olyan jó hozzád dörgölődni
a szomorúságommal,
beleszédülni lelked melegébe
s édesen szundikálni.

Dsida Jenő: Jó álom







Ordítok, mint a vad
mindenki elhalad,
nem veszik észre.

...Símulok, hallgatok,
kinyúlok, meghalok...
Nem veszik észre.

Dsida Jenő: Drótok között







Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.

Dsida Jenő: Valami eltörött






Szerettem volna adni,
de nem volt: mit. -
Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.

Dsida Jenő: Ki érti?










Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port hintettem égszínkék szemedbe?
(...)
Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?

Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?

Dsida Jenő: Megbocsátod-é







Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!

Dsida Jenő: Kóborló délután kedves kutyámmal







Úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága,
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal...







Valahová el akartam utazni tegnap,
egy kis felfrissült lélekremegésre,
Nápolyba, vagy nem tudom hová,
ahová egy életben csak egyszer megy vonat.

Dsida Jenő: Miért vagyok kedvetlen?







Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mezők felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után.

Dsida Jenő: Olvadó jégvirág







Valami volt.

Mint mikor megakad az óra
s tovább ketyeg,

egy szomorú angyal szivárványra mosolyog
és újra pityereg.

Dsida Jenő: Egy fecske átsuhan










Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

Dsida Jenő: Pillanatfelvételek az életből







Virág vagyok a zordon, ében-
fekete idők belsejében,
fekete álmok erdejében
virág, csak egy a millió közt,
százezer álomból egy álom,
melynek értelmét nem találod,
melynek értelmét nem találom.

Dsida Jenő: Tíz parancsolat







Végezetül hadd búcsúzzak Dsida Jenő talán egyik legszebb versével. Kívánok én is Mindenkinek további nagyon szép estét és jó éjszakát!


JÓ ÉKSZAKÁT!




Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!

Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!



Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!

Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!









. . . . . . . . .





 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő   
Pósa Lajos - Idézetek
  2020-09-27 17:00:04, vasárnap
 
 











PÓSA LAJOS - IDÉZETEK


Pósa Lajos író, a magyar gyermekirodalom klasszikusa, dalszerző /1850. április 9. Nemesradnót, Szlovákia - 1914. július 9. Budapest/

Számos verskötete és több mint ötven kötetnyi gyermekverse jelent meg. Több száz versét megzenésítették. Műveit számos idegen nyelvre lefordították.








Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell, meg is halok!
Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!

Pósa Lajos: MAGYAR VAGYOK







Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kis
világom:


Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.

Pósa Lajos: AMÍG ÉLEK - részlet







,,Azt dalolja a kis madár
A virágos ágon:
Legszebb ország Magyarország


Ezen a világon..."

Pósa Lajos: DAL A HAZÁRÓL













Áldja meg az Isten
Mind a két kezével,
Aki szíve szerint
Jót tesz a szegénnyel!
Nem nézi, látják-e,
Szel a kenyeréből.
Nem bánja, tudják-e,
Ad az erszényéből.

Áldja meg az Isten,
Áldatlan ne hagyja,
Aki a didergő
Nyomort betakarja.
Tűzhelye melegét
Ki megosztja véle,
S árvának, özvegynek
Szerető testvére.

Áldja meg az Isten
Soh'se ejtsen könnyet,
Ki a szegényt szánja
S könnyeket törülget.
Míg törli, a részvét
Selyem kendőjével,
Áldja meg az Isten
Mind a két kezével!

Pósa Lajos: ÁLDJA MEG AZ ISTEN







Fecskemadárt tudakozom:
Hová készül olyan nagyon?
Csak azt mondja csicseregve:
Szép virágos napkeletre.

Kérdezem a falevelet:
Mért oly sárga? Talán beteg?
Azt feleli a falevél:
Nemsokára viszi a szél.

Ne szállj, kedvem a fecskével,
Sem a sárga falevéllel,
Majd visszajön még a fecske.
Lesz még a fán levelecske.

Pósa Lajos: ŐSSZEL






Hallod álmodban is:
Föl-fölsír az éjben. . .
Magyar föld szülötte
Gyöngytermő tengerért
Hazát ne cseréljen!

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET







Ha rajzolni tudnék:
Képed lerajzolnám,
Imádságos könyvbe
Beköttetném, anyám.
Ahányszor ránéznék.
Mindig imádkoznám.

Mért nem csókolhatom
Szelíd orcád rája,
Imádságos könyvem
Aranyos lapjára?
Még az imádság is
Jobban égbe szállna!

Pósa Lajos: HA RAJZOLNI TUDNÉK







S ha verejtékednek
Nincs is annyi haszna:
Ne nyisd ajkad mindjárt
Édes hazád ellen
Keserű panaszra.

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET







Hej, ha az én sóhajtásom
Az egekbe szállna!
Hej, ha az én hulló könnyem
Sorra gyöngyé válna!

Hej, ha én azt a sok gyöngyöt
Mind összeszedhetném!
Hej, ha én azt koszorúnak
Fejfádra tűzhetném!

Pósa Lajos: SÓHAJTÁS






A Hold is, csillag is
Szebb talán az égen. . .
Magyar föld szülötte
Ragyogóbb csillagért
Hazát ne cseréljen!

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET





Hol ezer év beszél
Dalban és mesében. . .
Magyar föld szülötte
Hontalan világért
Hazát ne cseréljen!

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET







Jó Istenem, felébredtem,
Te őrködtél én felettem.
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál.

Óvj meg ma is szent kezeddel!
Szent kezedből ne eressz el!
Vedd oda mind, aki szeret,
Oh, hallgasd meg kérésemet!

Pósa Lajos: REGGELI IMÁDSÁG










Kis kunyhóba vágyom
A Balog partjára,
Öreg édesanyám
Reszkető karjába.

Fájó szívem oda
Jól esik temetni
Nem tudok én sehol,
Csak ott megpihenni.

Az a gyönge két kar


Az én menedékem,
Üldöző világtól
Megvédelmez engem.

Pedig egy ágat is
Alig bír letörni,
Egyebet se tud, csak
Ölelni, ölelni!

Pósa Lajos: KIS KUNYHÓBA VÁGYOM






Légy boldogabb itthon
Soványabb kenyéren. . .
Magyar föld szülötte
Kövérebb falatért
Hazát ne cseréljen!

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET







A madár, ha elvándorol messze földre:
Ott is akad friss patakra, zöld mezőre;


De ki egyszer szülőföldjét odahagyja:
Örökre megemlegeti, megsiratja.

Pósa Lajos: AZ ÉN RÓZSÁM










Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,
Magyar nótát dalolt a dajka felettem,
Magyarul tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!

Lerajzolta képed szívem közepébe;
Beírta nevedet a lelkem mélyébe,
Áldja meg az Isten a keze vonását!
Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!



Széles e világnak fénye, gazdagsága
El nem csábít innen idegen országba.
Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell meg is halok!
Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!

Pósa Lajos: MAGYAR VAGYOK











Mennyben lakó én Istenem,
Vedd füledbe dicséretem!
Téged dicsér egész világ,
Neked köszön a kis virág,

Madárka is, mikor dalol:
Magasztal a bokor alól.
Mikor a fa sóhajtozik:
Atyám, hozzád imádkozik.

Erős vihar, kis gyönge szél,
Tenger, patak hozzád beszél.
Az ég, a föld telve veled -
Dicsértessék a te neved!

Mennyben lakó én Istenem,
Könyörgök, légy mindig velem!
A te neved kiáltozom:
Légy jó atyám, hű pásztorom!

Zárd be szívem a rossz előtt,
A jóra adj elég erőt!
Ha kél a fény napkeleten:
A Te szemed rajtam legyen.

És ha leszáll napnyugaton:
Te légy, Atyám, az oltalom!
Terjeszd ki rám védő kezed -
Dicsértessék a Te neved!

Pósa Lajos: IMA







Még azt mondják nincs Szegeden boszorkány,
Pedig, annyi mint a réten a fűszál,
Engemet is megrontott egy boszorkány:
Egy szegedi kökényszemű barna lány.

Vigyázz, pajtás, jól vigyázz a szívedre,
Ne menj, ne menj a Boszorkány-szigetre!
Odajár a szegedi lány valahány,
Ott ragad rá a boszorkány tudomány.

Pósa Lajos: MÉG AZT MONDJÁK NINCS SZEGEDEN BOSZORKÁNY - Dalszöveg


Még azt mondják nincs Szegeden boszorkány (Zene: Dankó Pista, Előadja Incze Sándor)

Link








Mikor én a ringó
Bölcsőben feküdtem,
Mindig egy jó angyal
Őrködött felettem.

Altatgatott csókkal,
Altatgatott dallal,


Az én jó anyám volt
Ez az őrző angyal!

Mikor fölébredtem,
Mindig csak őt láttam...
Örök szeretettel
A szívembe zártam.

Pósa Lajos: MINDIG CSAK ŐT LÁTOM







Mindhasztalan ültetgetem
Virággal a sírod halmát tele:
Terméketlen, köves göröngyiben
Elfonnyadoz minden kis levele.
S oly messze van a falutól
E napsütött apró halmok sora...
Szomjas rögét nem öntözheti más,
Csak a felhő: az ég bús vándora.

Virágtalan volt életed,
Virágtalan, anyám, a sírod is;
Kemény, kopár, göröngyös hant alatt
Virágtalan tán még az álmod is!
Ugye nem az?
Az álmod ugye szép?
Hímes virágként hull reá dalom...
S míg a szívemben csak egy is fakad:
Mint csillagát az ég, hullatgatom.

Pósa Lajos: ANYÁM SÍRJA







Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Lágyan susog, mint a levél.
Mint esti szél a levelen,
Dalban sóhajt a szerelem.
Édes gyönyör lágy sóhaja,
Az égre száll minden szava,
Fölcsókolják a csillagok -
Daloljatok! Daloljatok!

Pósa Lajos: DAL A DALRÓL







Mosolya, illata
Sírodba kísérjen. . .
Magyar föld szülötte
Lótuszért, pálmáért
Hazát ne cseréljen!

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET







Nagyobb kincs a földön
Nincs a szeretetnél.
Örülj ha valaha
Valami jót tettél.

Ha csak egy könnyet és
Egyszer letörültél,
Édesebb öröm az
Minden más örömnél.

Mikor rá sem gondolsz,
Mikor nem is várnád:
Isten két kezéből
Ezer áldás száll rád.

Hogy nyoma ne vesszen,
Hogy ne legyen vége:
Beírja az Isten
Csillagos könyvébe

Pósa Lajos: A SZERETET







Ne hallgass a tenger
Gyöngytermő habjára,
Visszasír füledbe
A honi pataknak
Hívó csobogása.

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET







Nem megyek én idegenbe,
Mint a fecske, mint a gólya,
Szebb nekem a napraforgós,
Délibábos magyar róna.

Tisza mellett, Duna mellett,
Ez itt az én szülőföldem!


Árvalányhaj szép virágát
Bokrétába itt kötöztem.

Könnyáztatta temetőben
Szomorúfűz csüggő ága
Itt hajlik rá bánatosan
Szeretteim sírhalmára.

Pósa Lajos: NEM MEGYEK ÉN IDEGENBE







Nem tud úgy szeretni a világon senki,
Mint a hogyan ő tud engemet szeretni...
Ha felöltöztetett, rendbe hozott szépen:
A kapun kikísért s
megcsókolta képem.


S úgy nézett utánam, gyönyörködött bennem,
Ha az iskolába rátartian mentem.

Pósa Lajos: NEM TUD ÚGY SZERETNI...







Ne nézd ezt a földet
Csak kenyérmezőnek!
Magasztosítsd honná,
Hol porló őseink
Dicső álmot szőnek;

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET








Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Büszkék legyünk rája
Fölharsan, mint viharnak
Zúgó harsonája.
Zeng a bércek ormán


Felhőkkel beszélve
Fönséges nagy siralmában
Fölkiált az égre,
Könnyet szór a csillagokra
Keservünket panaszolja.

Pósa Lajos: MAGYAR NYELV







Szegény özvegyasszony galyat visz a hátán,
Huhukol kezébe -
Kerülő behajtja, haragos szitokkal,
Az erdész elébe.

Kunyhónak ablakán sivit a fagyos szél,
Hajt a tél virága;
Kis fiu rásohajt... Fázva, dideregve
Édes anyját várja.

Pósa Lajos: TÉL VIRÁGA










Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!...

Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!


Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Pósa Lajos: SZERESD A GYERMEKET! - Részlet







Szeresd ezt a földet,
Ahol bölcsőd ringott,
Hol először tűztél
A süveged mellé
Rózsát, rozmaringot.

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET







Szeresd, szeresd honfi, leány, hazádat,
Mint az édes, mint a szülő anyádat.
Koporsódig hűséges légy iránta,
Hűséges légy örömébe, bújába.

Fejed fölött ez a kék ég ragyogott,
Mikor anyád a bölcsőben ringatott.
Ez a nap süt, ez a csillag sugára
Porladozó őseidnek sirjára.

Ez a föld ad mindennapi kenyeret,


Hideg ellen, vihar ellen fedelet,
Kikeletkor pacsirtaszót, virágot,
Erdő-mező ismerősöd, barátod.

Mehetsz, mehetsz, vándorolhatsz bárhova:
Egész világ idegen lesz, mostoha.
H a l n i visszahoz a honvágy, a bánat -
Szeresd, szeresd, soh'se hagyd el hazádat!

1884

Pósa Lajos: DAL A HAZÁRÓL







Tán derűsebb, kékebb
Másutt a menny boltja:
Sugarait a Nap
Nagyobb verőfénnyel,
Pazarabbul ontja.

Pósa Lajos: SZERESD EZT A FÖLDET








Tudjátok-e, mi a haza?
Erdő, mező, berek, liget,
A mormoló habok közül
Ránk mosolygó tündérsziget,


Kárpátoknak büszke bérce.
A Tisza és Duna tája,
Minden kicsi rögöcske.
Árpád vére hullott rája.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Pósa Lajos: A HAZA







Újra elszállt egy esztendő,
Mint az álom, sebesen...
Milyen lesz majd a jövendő?
Nem tudhatja senki sem.

Azt kívánom mindenkinek
Új esztendő hajnalán:
Az örömnek gyöngymadara
Szálljon be az ablakán.

Rakjon fészket a szívébe,
Soha el ne szálljon...
Piros rózsát, rózsás kedvet
Vígan hangicsáljon.

Adjon Isten mindenkinek
Boldog új esztendőt!
Adjon Isten a magyarnak
Napfényes jövendőt!

Pósa Lajos: BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!







Vándorol a darumadár,
Amerre megy, sír a határ,
Sárga-piros lombot hullat...
Darumadár búsan krúgat.

Darumadár, isten veled!
A mi szívünk sose feled.
Jöjj vissza majd, jöjj vidáman,
Szép tavaszi napsugárban.

Pósa Lajos: VÁNDOROL A DARUMADÁR













Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.

Szabadságunk fáját
Fosztja, - fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.

Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.

Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.

Verje meg az Isten
Minden kis dolgába;
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája,

Mást érez és mást mond
Talpnyaló nyelvével,
Háromszínü lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.

Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.

Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Júdászerü két kezének
Tüzes ostorával!

Pósa Lajos: VERJE MEG AZ ISTEN!











 
 
0 komment , kategória:  Pósa Lajos   
Arany János: Letészem a lantot
  2020-09-26 19:00:21, szombat
 
 








Arany János: LETÉSZEM A LANTOT




Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; -
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél


Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!

(1850 márc. 19)


Arany János Letészem a lantot - SlidePlayer

Link





















 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Lenin Amerikában - Amerika Európa utcáin
  2020-09-26 17:00:17, szombat
 
 










LENIN AMERIKÁBAN - AMERIKA EURÓPA UTCÁIN
Földi László titkosszolgálati szakértő


Hogy mégsem szabad nagyvonalúan átlapozni a történelem ezen szakaszát, azt napjaink furcsának tűnő eseményei bizonyítják.

Ma, nemes egyszerűséggel ugyanazt látjuk Amerika ut­cáin, amit száz éve lehetett tapasztalni a cári Oroszországban. A rombolást, az önkéntes agitátorok erőszakos aktivitását, akik most ,,színes" mondókával kívánják lerombolni a normális világot... A fiatal, ütközetre vágyó embereket konspirált pozícióból hergelik idős, tapasztalt felbujtók.



Lenin-szobor Seattle Fremont negyedében - newsweek.com





Amikor Vlagyimir Iljics Lenin Svájcból hazatért a cári Oroszországba, máris elindult a társadalom átalakításának forgatókönyve. Egyedül kezdte vagy nyugati pénzes háttér sugalmazására, több mint száz év távlatából mára már közömbös is lehetne. Hogy mégsem szabad nagyvonalúan átlapozni a történelem ezen szakaszát, azt napjaink furcsának tűnő eseményei bizonyítják.

Lenin ténykedése az 1917-es nagy októberi forradalomban csúcsosodott ki Oroszországban, no meg az azt követő kommunizmust építeni akaró rögös úton. 1924-ben bekövetkezett halála nem vetett véget az általa megkezdett folyamatnak. Az időközben megalakult Szovjetuniót követték más nemzetek a második világháborút lezáró béketárgyalások és megállapodások utóhatásaként. Közép- és Kelet-Európa orszá­gait - a nagyhatalmi alkunak köszönhetően - rákényszerítették, hogy a lenini utat követve építsék újjá lerombolt világukat.

De mintha mindez nem lett volna elég, Lenin halálát követően is velünk maradt. Nemcsak eszmei hagyatéka lett kísérőnk a későbbi évtizedekben, hanem mumifikált teste Moszkvában, a Vörös téren lévő Lenin-mauzóleumban volt megtekinthető ereklyeként és tanítandó példaként. Évtizedeken keresztül naponta hosszú sorok kígyóztak a Vörös téren, hogy bejussanak és megnézhessék Lenin nyughelyét és őt magát.

Az 1990-es években a Szovjetunió összeomlott, Oroszország visszatért - szokásjogát tekintve - a cári korszak vallási, kulturális identitásához. Bár társadalmi berendezkedése más, de ébredése a szocializmus kómájából nagyon gyorsan megvalósult, és követi az emberek érzésvilágában megmaradt cári korszak tradícióit még a politikában is. A Vörös téri mauzó­leum lakóját azonban történelmi mementóként továbbra is látogatni lehetett, idézve a kommunizmus szellemét.





Látogatni lehetett, de csak a közelmúltig. Történt ugyanis, hogy Lenin ,,viaszmása" már nemkívánatos a mai orosz politikai szimbólumok között, így eltávolították addigi nyughelyéről. Tették ezt elsősorban azért, mert egyre több bizonyíték került elő arról, hogy a XX. századi orosz szocialista forradalom nem a népakaratból - miként jó néhány nemzedék nőtt fel ezt tanulva - következett be, hanem a jövőt saját érdekeik mentén tervező összeesküvők találták ki, finanszírozták és hajtatták végre kiképzett katonáikkal. A cél pedig a világforradalom - az ,,egységes világ" ma is felmerülő vízió - elérése volt. A Lenin vezette orosz felkelés példaként kellett szolgáljon a világ országai arra fogékony tömegeinek. Főként persze a változásra mindig kapható ifjúság számára adott életcélt és addig megszokott társadalmi formától eltérő jövőképet.

Ma, nemes egyszerűséggel ugyanazt látjuk Amerika ut­cáin, amit száz éve lehetett tapasztalni a cári Oroszországban. A látszólag értelmetlen, mindent tagadó lázadókat, az utcai rombolást, az önkéntes agitátorok erőszakos aktivitását, akik most ,,színes" mondókával kívánják lerombolni a normális világot. Tagadva a törvényes rendet, az Egyesült Államok elnökének lemondását követelik, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Donald Trump elnök szabad választás útján került a Fehér Házba.

Az, hogy Lenin porhüvelye útra fog kelni, mintegy kifeszített forradalmi zászlóként a szabadnak hitt világ felé, még akkor sem sejlett fel, amikor Németországban Karl Marx szobrát avatták a közelmúltban, politikusok jelenlétében. Arról a Marxról van szó, aki Lenin elméleti harcostársa volt a szocializmus eszméinek terjesztésében. Utólag persze az események nagyon könnyen összerakhatók és kristálytiszta ívet követnek. Mondhatjuk: a színészek változnak, a darab marad.

De mi van akkor, ha a régi szereplők - még ha csak szoborként vagy mumifikálva is - jönnek vissza?

Egy újszülöttnek minden vicc új! A régi célok, például a nemzetek nélküli világ - melyet egy világkormány irányítana - ma is napirenden van, talán hangsúlyosabban, mint valaha. Nem szabad legyinteni olyankor, ha az emberek tömegeit ostoba, kijátszható fajankónak nézik. Mert a pumpa - vérnyomás - a kritikus magasságba törve átszakíthatja a tűrőképesség gátjait. A forradalmi vérnyomás ember ember elleni ütközetet válthat ki. Sokszor kipróbált politikai rögeszmék ezek arra, hogy a pénztőke maximalizálni tudja saját jövőképét.

Világforradalom vagy XXI. századi Egyesült Világ. Nincs különbség, ha a célt és a folyamatok mozgatórugóit vizsgáljuk. Ugyanaz az eredő és ízléstelenül hasonló módszerek. Szegény Lenint pedig azért vásárolják meg az antidemokratikusnak kikiáltott Oroszországtól, hogy segítsék a demokrácia fejlődését az Egyesült Államokban? Az ő múltjával és a megismert politikai gyakorlatával? Jobb sorsra érdemes emberiség - és különösen XXI. századi ifjúságunk - legújabb kori bekerítése folyik profin felépített NGO-rendszerek világhálójával. A kiépült hálózatok taktikai sikereit már bizonyította a globális lépték és annak lehetősége, hatékonysága.

Úgy tűnik, Lenin utaztatása nem repülővel, hanem - Euró­pán keresztül hagyományos harci szekérrel vagy hordszékkel - gyalogosan történik. Mi más lehet a magyarázata annak, hogy kontinensünkön zavargások színesítik a forradalomra a legkevésbé sem vágyó polgárok életét? Stockholmban sorozatos robbantások harci zaja töri meg észak csöndjét. Németország a totális polgárháború szélére sodródott az egyre szélsőségesebb politikai retorikák miatt. Olaszország Görögországgal egyetemben képtelen megállítani a végeláthatatlan tömegben érkező illegális bevándorlókat szállító, a törvényeket figyelmen kívül hagyó NGO-hajókat. Hazánkban egyelőre a bármilyen szerepre kész SZFE-hallgatók ásták ki a csatabárdot a hatalommal szemben, bár hírlik, hogy más egyetemek hallgatói is készülnek erre.

Általánosságban is jellemző a lenini hagyományok folytatóira, hogy a fiatal, ütközetre vágyó embereket konspirált pozícióból hergelik idős, tapasztalt felbujtók.

Joggal tarthatunk attól, hogy ha a szocialista forradalmak szimbóluma megérkezik is amerikai végállomására, senki sem sóhajthat fel, hisz az életre keltett eszméinek forgószele sajnos még sokáig velünk marad.







Lenin Amerikában

Link



Földi László: A demokrácia nem létezik rend nélkül

Link



Olyan súlyos a helyzet Minneapolisban, hogy a Nemzeti Gárdát is bevetik

Link



Nagyon eldurvult - Minneapolis lángokban, a tüntetők felgyújtottak egy rendőrőrsöt
/A videofelvételek szerint elképesztő események zajlanak az USA-ban./

Link



George Floyd protesters set fire to Minneapolis police station as riots continue

Link



George Floyd death: Minneapolis in flames as protests continue overnight

Link



CNN reporter and crew arrested on air in while covering Minneapolis riots | FULL INCIDENT
A fekete újságíró letartóztatása

Link



Watch Live: NewsChopper4 Bravo is Over Protests and Pursuits in Socal | NBCLA

Link























 
 
0 komment , kategória:  Média  
Ernest Hemingway: Idézetek
  2020-09-23 20:00:35, szerda
 
 










Ernest HEMINGWAY: IDÉZETEK





Ernest Hemingway: 1899. július 21. - 1961. július 2.
amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró. Az elveszett nemzedék jeles tagja.











Akkor jöttem rá, hogy megsebesültem, és kíváncsi voltam, hogy mi történt,
és a térdemre raktam a kezemet, de nem volt térdem. Tovább tapogatóztam,
és végül megtaláltam a térdemet, egészen lecsúszva a lábszárcsontomra.

Ernest Hemingway: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL










Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz,
s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.

Ernest Hemingway: VÁNDORÜNNEP







Egy barát boldogan dalol veled a hegycsúcson
és csendben lépdel melletted a völgyben.
Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz,
s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.

Ernest Hemingway: VÁNDORÜNNEP







Az ember belecsöppen az életbe. Megmondják neki a szabályokat,
de az első alkalommal, ha valami hibán rajtakapják, végeznek vele. (...)
Ezzel számolni kell. Várj sorodra. Előbb vagy utóbb meghalsz te is.

Ernest Hemingway: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL







Az embernek két évre van szüksége, hogy beszélni megtanuljon...
... és ötvenre,
hogy hallgatni megtanuljon

Ernest Hemingway







Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. (...)
Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

Ernest Hemingway: AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER













Emberi törvény kibírni mindent
S menni mindig tovább,
Még akkor is ha nem élnek már benned


Remények és csodák.

Ernest Hemingway







,, - Ha az egyik fél kidől, és nem harcol tovább, azzal még nincs vége a háborúnak. Csak rosszabb lenne minden, ha nem harcolnánk tovább.
- Rosszabb már nem lehet - szólt közbe tisztelettudóan Passini. - Nincs rosszabb, mint a háború."

Ernest Hemingway: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL







Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ernest Hemingway: SOHA NE LÉGY SZOMORÚ c. vers







Ha az ember igazán megérett a nőre, mindig meg is kapja.
Nem kell törődnie vele. Előbb vagy utóbb megjön.

Ernest Hemingway: A JÉGHEGY CSÚCSA - A katona hazajön







Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Ernest Hemingway: SOHA NE LÉGY SZOMORÚ







Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli, akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat és nemes lelkűeket és bátrakat egyformán."

Ernest Hemingway: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL







Ha valamely ügy a lényegében igaz, a ráfonódó hazugság sem torzítja el.

Ernest Hemingway - Igazság










Ha vége szakad valaminek, akár rossz volt az, akár jó, mindenképpen űr marad
a helyén. Ha rossz volt, az űr magától is megtelik. Ha jó, akkor csak úgy lehet
megszüntetni, ha a helyébe az ember valami jobbat talál.

Ernest Hemingway: VÁNDORÜNNEP







A hazugság megöli a szerelmet. De csak az őszinteség öli meg igazán.

Ernest Hemingway







Jéghegyek vagyunk önmagunk óceánjában, egytized rész, ami látszik belőlünk,
kilenctized lenn van a mélyben.

Ernest Hemingway







Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni.
Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni. (...) Bár sok helyt jobb
ész nélkül lehasalni, ha az ember szeretné a bőrét megmenteni.

Ernest Hemingway: A FOLYÓN ÁT A FÁK KÖZÉ







Katonának nem kell a fejét törnie. Az ember egyszerűen engedelmeskedik a
parancsnak, és vagy életben marad, vagy meghal, de minden magától megoldódik.
Könnyebb élni valamilyen rendszer alatt, mint ellene harcolni.

Ernest Hemingway: AKIÉRT A HARANG SZÓL







Kinek könnyebb vajon? Annak, aki hisz Istenben, vagy annak, aki félvállról veszi
az egészet? A hit bátorít, mi azonban tudjuk, hogy nincs mitől félnünk. Csak akkor
rossz a halál, ha elmulaszt valamit az ember. Csak akkor rossz, ha soká tart,
s annyira fáj, hogy az ember elveszti a méltóságát.

Ernest Hemingway: AKIÉRT A HARANG SZÓL









A legfájdalmas dolog az, ha elveszünk abban, hogy valakit túlságosan szeretünk
és elfelejtsük, hogy mi magunk is különlegesek vagyunk.

Ernest Hemingway: szeretet







A madaraknak keservesebb a sorsuk, mint a miénk (...), kivéve a ragadozó madarakat
és a nagy, erős testűeket. Minek alkotott a természet ilyen kényes, szép, törékeny kis
madarakat, mint például a tengeri fecske, ha az óceán olyan kegyetlenül viselkedik
néha? Hiszen gyönyörű víz az óceán, kedves és szép. De komisz és irgalmatlan is tud
lenni, s olyan váratlanul, hogy ezek a röpködő, halászó, vadászó, le-lebukó madárkák
bánatos kis hangjukkal nagyon gyöngék, nagyon törékenyek a tengerre.

Ernest Hemingway: AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER




-





Megírták, hogy a régi időkben édes és illő volt meghalni valakinek az országáért.
De a modern háborúban nincs semmi édes és illő a halálodban.
Úgy fogsz meghalni, mint egy kutya - ok nélkül.

Ernest Hemingway







Minden ember élete ugyanúgy ér véget. Csak hogy hogyan élt,
és hogyan halt meg, az, ami megkülönbözteti egyik embert a másiktól.

Ernest Hemingway







Mindig azt fogom tenni, amit akarsz, és mindig azt fogom mondani, amit akarsz,
és akkor nagyon fogsz szeretni. Ugye?

Ernest Hemingway: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL







Mindig józanul tedd azt, amit részegen ígértél!
Ebből majd megtanulod, hogy ne jártasd a szádat!

Ernest Hemingway







Mindnyájan arra születtünk, amit csinálunk (...).
Ahhoz van tehetséged, amivel a megélhetésedet megszerzed, mindegy, hogy mivel.

Ernest Hemingway: A jéghegy csúcsa - A Kilimandzsáró hava










Most ne azon tanakodjál, hogy mid nincs.
Azon törd a fejed, hogy mihez tudsz fogni azzal, amid van.

Ernest Hemingway: AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER










Miért van az, hogy az öregek olyan korán felébrednek?
Azért talán, hogy hosszabb legyen még az az egy napjuk is?

Ernest Hemingway







Mindig azt fogom tenni, amit
akarsz, és mindig azt fogom
mondani, amit akarsz, és akkor
nagyon fogsz szeretni, Ugye?

Ernest Hemingway: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL







Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Ernest Hemingway: SOHA NE LÉGY SZOMORÚ










Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint leírnod egyetlenegy
igaz mondatot. A legigazabb mondatot, amit tudsz.

Ernest Hemingway: VÁNDORÜNNEP







Nem szabad olyan fene nagy dolgokat kívánnunk. (...)
Hisz mindig ki vagyunk téve annak, hogy megkapjuk.

Ernest Hemingway: A FOLYÓN ÁT A FÁK KÖZÉ







Nem szabadság az, ha az ember nem takarítja el a saját piszkát.
Egyetlen állatnak sincs több szabadsága, mint a macskának,
s az is eltakarítja a szemetet. A macska a legjobb anarchista.

Ernest Hemingway










Nem tudom, mit rejt a sorsod,
mosolyt hoz-e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
s őrizd meg a boldog perceket.

Ernest Hemingway







Nincs olyan megrakott szekér, amelyre nem fér fel még egy villával.

Ernest Hemingway: AKIÉRT A HARANG SZÓL











Olvassa, amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne,
arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz.

Ernest Hemingway: A JÉGHEGY CSÚCSA







Régi harcok, régi, kopott könyvek
Derű, mosoly, néha fájó könnyek
Múlik minden, rohannak az évek
Búcsút mondunk, múló diákévek.

Ernest Hemingway







S mi haszna lenne, ha megismerné a világot?
Én ismerem, s nincs egyéb vágyam, mint hogy elfelejtsem.

Ernest Hemingway: AKIÉRT A HARANG SZÓL







S ne gurulj dühbe, majd csak megtalálod a kivezető utat. Ha már végleg nincs más,
szépen veszíts. Ne légy olyan, mint a tört gerincű kígyó, mely önmagába harap.
Még nem roppant meg a hátad. Várd meg, amíg baj ér, akkor is ráérsz zokogni.
Várd meg a küzdelmet, mielőtt feldühödnél. Van még időd

Ernest Hemingway: AKIÉRT A HARANG SZÓL







Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.


Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Ernest Hemingway: SOHA NE LÉGY SZOMORÚ


Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú - Videó

Link




















Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.


/A magyar weben az idézet Ernest Hemingway nevével híresült el, a bölcsesség eredeti angol nyelvű verzióját azonban nem sikerült felkutatnunk.
A Citátum szerint előzőek alapján úgy gondolják, az aforizma írója egy ismeretlen magyar szerző. Mivel a Citatum csak híres emberektől származó idézeteket gyűjt, ismeretlen forrású szerzeményeket szerzői jogi okokból nem áll módukban megjeleníteni, ezért a fenti idézetet törölte az oldaláról./







A töprengés éppoly veszedelmes, mint a félelem.

Ernest Hemingway: AKIÉRT A HARANG SZÓL







A világ megtör mindenkit, ám a töréspontokon erősödik, aki állja.

Ernest Hemingway: idézi: Jennifer Niven - VELED MINDEN HELY RAGYOGÓ a könyv mottója










FELESÉGTŐL FELESÉGIG


Freud szerint mindenről az anyánk tehet. Ha ez így van, akkor érthető, miért akart Hemingway mindenáron uralkodni a nőkön, s miért vágyott egy odaadó, passzív, alacsonyabb rendű hitvesre.A saját anyja ugyanis mindennek az ellenkezőjét testesítette meg: nagyra törő, akaratos asszony volt, aki öngyilkosságba kergette Hemingway apját, majd a gyilkos fegyvert elküldte a fiának.

Anyjához fűződő nem épp idillikus viszonya jelenik meg Hemingway hőseinek viselkedésében is. Regényeinek férfi szereplői horgot akasztanak minden halba, golyót eresztenek minden vadállatba, állon vágják minden ellenfelüket, bizonyítva rettenthetetlenségüket, s persze férfiasságukat, amin nem ejthet csorbát egyetlen asszony sem. Hősnőit mégis sokszor végletekig romantikus és tragikus színezetben tüntette fel, akik alázatosságukkal, szépségükkel még inkább fokozták a hős mivoltát. S ezek a nők nem csupán képzelete szüleményei voltak, Hemingwaynek ugyanis minden nagy könyvéhez új minta, új múzsa kellett, új szerelem, új feleség.

Elsőként Agnes von Kurowsky, aki bár nem gazdagította a feleségek sorát, mégis nagy hatással volt az ifjú íróra. ő testesítette meg az áldozatos szépséget, aki mint valami regény hősnője ápolta az 1918-ban megsebesült Hemingwayt. A romantikus szituáció azonban nem tartott sokáig, Agnes ugyanis mást választott, a szerelmes író mégis róla mintázta a Búcsú a fegyverektől hősnőjét, akit a végletekig idealizált.

A nagy csalódást követő második évben azonban új szerelem tűnt fel a láthatáron Hadley Richardson, a nyolc évvel idősebb, vörös hajú, jómódú hölgyemény személyében. Hadley imádta a férfit, aki tudott bokszolni, horgászni, bátran belevetette magát a háborúba és még írt is. Hemingway pedig szerette, hogy szeretik, így megházasodott. Párizsba utaztak, ahol Ernest tudósítóként kapott állást, ám sokkal inkább szeretett volna független íróként boldogulni, így felhagyott az újságírással. Eleinte felesége támogatta anyagilag ezt az álmot, de mint minden álomnak ennek is meg kellett fizetni az árát. Hadley pénze elfogyott, ők pedig egyre mélyebbre süllyedtek a szegénységbe, egy idő után olyannyira, hogy Hemingway a pénz kedvéért elvállalta, hogy profi bokszolók edzőpartnere legyen... Mindennapjaikba befészkelték magukat az állandó veszekedések, házasságukban pedig válság válságot követett. Az utolsó cseppet a pohárban Hadley terhessége jelentette, amit az ifjú férj kész katasztrófaként élt meg. Hemingway nagyon ellentmondásosan érzett az asszony iránt: egyrészt önző-nek, anyagiasnak és követelőzőnek tartotta (mint azt meg is örökítette a Macska az esőben elbeszélésében), másrészt jól tudta, hogy Hadley anyagi és erkölcsi támogatása nélkül nem születhettek volna meg első könyvei. Házasságuk mégis felbomlott, mint maga az író is elismerte: ,,mert egy kurafi vagyok".

A frigy teljes megromlásával kapcsolatban azonban egy harmadik személy nevét is meg kell említeni, Pauline Pfeifferét, a Vogue újságírójáét. Mivel Hadley és Miss Pfeiffer is St. Louisból származott, jó barátság alakult ki köztük, olyannyira, hogy a fiatalasszony még síelni is meghívta újdonsült barátnőjét, nem is sejtve, hogy hármuk közül immár ő a nem kívánatos pótkerék. Bár Hamingway adta meg a kegyelemdöfést első házasságának, a felelősséget mégsem volt képes felvállalni érte, s ahogy tudat alatt (de írásaiból tisztán kivehetően) Hadleyt hibáztatta, azért mert terhes lett — s ezzel véget vetett ,,játszótársi kapcsolatuknak" — ugyanúgy hibáztatta Pauline-t saját hűtlenségéért.

Pauline szintén idősebb volt Hemingwaynél, felettébb jómódú, csinos és kiváló ízlésű, egy igazi ragadozó, aki az Afrikai vadásznaplóban is megjelent. Ám ez a házasság sem nélkülözte a feszültségeket, az okot pedig főképp az asszony pénze szolgáltatta. A Kilimandzsáró hava már az összeomlást tükrözte. Key Westbe költöztek, két fiuk is született — bár a férfi inkább kislányt szeretett volna —, mégsem kerülhették el az elválást, amelyhez — akárcsak Hadley és Hemingway esetében Pauline — itt is hozzájárult egy harmadik személy: Martha Gellhorn.

Martha, a szép, magas és St. Louisból származó írónő szintén azt a típust képviselte, amelyet Hemingway első két asszonya is... Pauline a végletekig harcolt házasságáért, megpróbálta megakadályozni, hogy férje belevesse magát a spanyol háborúba (mint ahogy Hadley is megpróbálta megakadályozni a török tudósításokat), ahová Martha is elkísérte az írót. De a veszekedések, fenyegetőzések, zsarolások mit sem értek.

Hemingway újdonsült nejével Havannába költözött, Martha azonban nem illett bele az alázatos hősnő szerepkörébe, ugyanis kijelentette, hogy nem hajlandó feláldozni újságírói karrierjét, s külföldi tudósításai alkalmával Hemingway megtapasztalhatta milyen érzés a magány.
Panaszaival pedig nem máshoz, mint Hadley-hez, első feleségéhez fordult. Martha és férje szinte vetélytársként éltek egymás mellett — hisz mindketten haditudósítókként dolgoztak —, s Hemingway képtelen volt megérteni, asszonya miért vonakodik alárendelni magát az ő személyiségének, mint Hedley és Pauline is tették. Nem is meglepő, hogy kapcsolatuk válással végződött.

A feleségek sorában Mary Welsh, szintén újságíró, lett az utolsó állomás, a boldogság azonban itt sem tartott sokáig, sőt Marynek még csak irodalmi halhatatlanság sem jutott férje műveiben. A kiábrándultság mindkét fél részéről hamar bekövetkezett, s mikor Mary elvetélt, férje Key Westbe küldte felépülni, ahol Mary igen jó viszonyt alakított ki a második feleséggel, Pauline-nal. Bár Mary tökéletesen alkalmazkodott Hemingwayhez — átvette hangulatait, az akarta, amit ő, ellátta a titkárnői teendőket —, mégsem ő jelentette az utolsó szerelmet, hanem egy tizenkilenc éves olasz lány, Adriana Ivancich. Ez az ügy azonban már reménytelennek bizonyult, hisz az író ekkorra az ötödik X felé tartott.

Mary maradt hát Hemingway utolsó hitvese. ő állt mellette, mikor az író a legünnepeltebbek közé tartozott: a hollywoodi filmek és a Nobel-díj idején, de akkor is, amikor megindult a férfi írói és szellemi hanyatlása, s egymást követték depressziós időszakai. Üldözési mánia, elektrosokk-kezelések, ezzel teltek az utolsó idők, az alkotás felemelő érzése nélkül... s végül a puskalövés, amelyet az egész világ hallott, s amelyet Mary sem tudott megakadályozni.

Hemingway utolsó könyve, Az öreg halász és a tenger mellőzi a női alakot, bár a nemek harca itt is megjelenik a hal és a férfi küzdelmében, abban a küzdelemben, amelyet az író is vívott egész életében, mert bizonyítania kellett, hogy ő igenis férfi, aki uralja, elnyomja, elhagyja a nőket, s aki mindig, minden körülmények között képes újra és újra leigázni és meghódítani őket.









 
 
0 komment , kategória:  Hemingway  
Juhász Gyula: Idézetek
  2020-09-21 20:00:15, hétfő
 
 



















JUHÁSZ GYULA: IDÉZETEK




Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. - Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat.









Alkonyati órák, ti vagytok enyémek,
Mikor rózsafényben fölragyog a lélek
S múltak tavaszából egy dal erre téved.

Ti vagytok enyémek, alkonyati órák,
Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk
S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák.

Így szeretnék egyszer e tájról elmenni,
Színből, fényből oda, ahol szürkül a semmi,
Madárként az ágon, dallal elpihenni!

Ó, de addig várnak sötét őszi éjek,
Lehervasztott vágyak, lekaszált remények,
Míg örök borúval tart e kurta élet!

Juhász Gyula: ALKONYATI ÓRÁK







Aludjatok, vágyak,
Ne zokogjatok,
Csicsíjja, ti bágyadt,
Rekedt sóhajok!
Szállni a magasba
Minek már, minek már,
Te szív, árva, balga,
Pihenj már, pihenj már!

Aludjatok, vágyak,
Vár az alkonyat,
Fáradtak a szárnyak,
A nagy árny fogad,
Szállni a sötétbe,
Minek már, minek már,
A nótának vége,
Pihenj már, pihenj már

Juhász Gyula: ÖREGEK ALTATÓJA







Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.

A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.

A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervad a gyűlölet.

Juhász Gyula: AZT ÁLMODTAM







A bánatos és barna asztagok
az őszi csönd ölén kallódva áznak,
jegenye gunnyaszt a vén ég alatt,
tükre alatt az elmulásnak.

Ó bánatos és barna asztagok,
hol van a nyár, a tűznyilas, a táncos?
Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt,
s az őszi könny szivárog.

A bánatos és barna asztagok
az őszi csönd ölén kallódva áznak.
Megint magánosabb lett a világ,
s a szív megint halálrafáradt.

Juhász Gyula: ŐSZ ALTATÓ










Csak egy könny voltam, aki porba hull,
Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Juhász Gyula: BÚCSÚ







De azután töröld le könnyedet
És kacagásod jobb időkre tedd,
Úgy állj eléjük, mint a végitélet
Bús angyala, ki e világba tévedt:

- Urak, világnak gőgös urai,
Nem gyásznak napja nékem e mai,
Emlék, remény lelkemben úgy remeg,
Mint villámos viharban az egek!

Kardom letettem, várok, dacolok,
Az Isten él és a vén föld forog,
Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van
Bitang hódítók palotáiban.

Már reng a föld, már villámlik az ég,
Lesz itt ítélet, harag napja még
S világok romján, tűnt gazok felett
Én még hozsánnát énekelhetek!

Hozsánnát néked Istenem, te nagy,
Szabadság, aki lelkem lelke vagy
S magyarként és emberként - Üdv Neked! -

Juhász Gyula: A BÉKEKÖTÉSRE










Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.

Juhász Gyula: ELSŐ SZERELEM







Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.

Egy nyári csókra még emlékszel-e?
A télben is melenget melege.

Egy nyári éj volt és egy nyári csók.
Édes valóság és boldog titok.

Vagy mese volt csak, álom? Nem tudom.
Már ballagok a temető uton.

Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet!

Juhász Gyula: EMLÉK







Enyém az alkony. Kihunyó sugára,
Téveteg, halovány árnya enyém.
A rózsaszínű pirkadás világát
Szegény elfáradt, meg nem értem én.

Enyém az alkony. Reám veti leplét
S nagy bánatommal egymagamra hagy.
...Úgy bánt a hajnalhasadás az égen,
A bíboros, a királyi arany!

Enyém az alkony! Hadd vesse világát
A támadó nap arra, aki kél,
Én álmodozzam csak elaluvóban
A lehunyó nap gyér tüzeinél!

Juhász Gyula: ENYÉM AZ ALKONY







Esténkint - régi keresztény szokás volt -
Számot vetek a lelkiismerettel:
Mit tettél ember, mit vétettél ember?
És mit nem tettél ember, most felelj?

Csordultig mindig a szív, e nagy kehely.
Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman
És álmosan, mert minden áldott reggel
A régi vágy von: kelni napkelettel.

Azután mentél, mert az élet: menni,
Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

És mit vétettél ember? Ember voltál
S embernek lenni: siralmas való már
És dicsőséges. Mint a csillag csillag
S a rög csak rög, az ember is csak ember.
Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel,
Amíg az élet mégis tűrhető,
Míg ébredésre kedv van és erő.
S ha csókokat nem is csókolhat ajkad,
De új igét még mondhat és ha lankadt
Szegény karod az ölelésre, lelked
Ölelni tud jövőt, világot, embert.

Juhász Gyula: ALVÁS ELŐTT







Az ember, amíg fiatal, erős,
Úgy véli, hogy egész nagy zenekar
Van a szívében, kürtök és dobok,
Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák
És mind az élet örömét, a szépség,
A jóság és igazság himnuszát
Ujjongják viharozva és vidáman.
Nem veszi észre, hogy a jó zenészek
Lassacskán szépen elhallgatnak és
Elszöknek egyenkint egy más vidékre.
Nem veszi észre, hogy fekete posztó
Jön a dobokra és hogy elrekednek
A trombiták s a száguló ütem
Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon
Magában áll az utolsó zenész
S tört hangszerén egy hang sír elhalón
Mintegy segítségért kiáltva égre,
Majd csak susog és elnémul örökre
A bánat.

Juhász Gyula: ZENE







Enyém az alkony. Kihunyó sugára,
Téveteg, halovány árnya enyém.
A rózsaszínű pirkadás világát
Szegény elfáradt, meg nem értem én.

Enyém az alkony. Reám veti leplét
S nagy bánatommal egymagamra hagy.
...Úgy bánt a hajnalhasadás az égen,
A bíboros, a királyi arany!

Enyém az alkony! Hadd vesse világát
A támadó nap arra, aki kél,
Én álmodozzam csak elaluvóban
A lehunyó nap gyér tüzeinél!

Juhász Gyula: ENYÉM AZ ALKONY







Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy felettünk csak az Úr itélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.

Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.

Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.

Juhász Gyula: IMÁDSÁG A GYŰLÖLKÖDŐKÉRT










Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Juhász Gyula: SZERELEM?







Én úgy szeretném, ha a szeretet,
A boldogság, a béke fénye égne
mindenki lelkében.

Juhász Gyula: EGY KEDVES VIGASZTALÓNAK







És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink.

Juhász Gyula: BÉKE







Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis




Fiatalok, még itt vagyok.
Az éveimnek száma sok,
A gyászaimnak sora nagy
És megőszített kora fagy.

Tán nem is voltam fiatal
És nem jött soha diadal,
Halálos volt a szerelem,
Utódom sem lesz már nekem.

És mégis, mégis jó dolog,
Hogy élek és hogy dúdolok,
Magányos lelkem égre néz
És megszépül a szenvedés.

Az égen örök csillagok,
Fényesek és fiatalok,
A földön is ifjú szemek:
Még egy ideig nem megyek.

Juhász Gyula: MÉG MARADOK!










"A gyermek szeme a jövő tükre.
Jaj annak, aki elhomályosítja."

Juhász Gyula







Illat száll a szél szárnyán,
A szívem őrli a vágy...
Fecske madár az égen,
Vígy el egy vallomást.
Mondd meg annak, akiért
A szív dobog, remél:
Nem hiába vár még rám,
Ki szeret, hisz, remél...
Borba fojtom bánatom,
Mert nem jön a madár,
Tavasz múlik, elmúl a nyár.

Juhász Gyula: SZERELMI VALLOMÁS








Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.

Juhász Gyula: MESEVÁROS







Ki a homályba bevilágolsz,
Sivatagban vezetve lángolsz,
Ki a ködön túl élsz az égben,
Ragyogj fölöttem minden éjen!

Az árnyak titkosan közelegnek,
Kétsége megnő a szívemnek,
Mint a homály, miként az éjjel,
Te űzd fényeddel szanaszéjjel!

Az égen csillagok lobognak
Visszfényei örök napodnak.
Szívemben is - mint csillag égen,
A te örök visszfényed égjen!

Juhász Gyula:ÉJSZAKA







Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
E föld örökre altatón maraszt,
E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
Csak gúny és vád, örökös örököd.

Itt bújdokoltál hosszú éveken
Nehéz robotban, messze végeken,
Tanítva és tanulva éjt, napot,
Megsüvegelve urat és papot.

És álmodoztál Párizsról, a vak
Végvári éjben, őszi ég alatt
És Pestig sem jutottál el, szegény,
Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.

Már itt maradsz e földön, föld alatt.
Még könnyed és pár versed megmaradt,
Ha sanda szem rád görbén néz talán,
Megbékél pár szív a szíved dalán.

Juhász Gyula: EZ A FÖLD...







A költőnek van a legszebb hivatása e földön:
ő az, aki halhatatlanná varázsolja a mulandóságot.

Juhász Gyula: SZAKÁLLSZÁRÍTÓ - Juhász Gyula füveskönyve







Köszönöm a napot,
Az álmot és a kedvet
És minden bánatot
Elfelejtek.


Juhász Gyula: SORS






Köszönöm néked, Ismeretlen,
Hogy engedtél itt énekelnem,
Néznem világod víg csodáit,
Bár oly rövid a mulatás itt.
Hogy láttam hajnalt hasadóban,
Fehér hattyút fekete tóban.
Piros rózsákat, zöld mezőket
S mikor virul a temetőkert,
Hogy hallgattam szél orgonáját,
Mikor megzendülnek a nyárfák,
Békák koncertjét a Tiszában
És hogy nem éltem itt hiában,
Mert néhány szív hajolt dalomra,
Mint cipruság a sírhalomra.

Juhász Gyula: KÖSZÖNÖM...










Lehet, hogy soha ki nem ejtem,
Mit boldog fájón rejt a lelkem.

Mint gyémántot a szürke tokban,
Hordom e kincset mély titokban.

Szent e titok s e némaság szent,
A sírban mondok rája áment.

De szemeimben ott lobogsz majd
S te adsz ajkamra hosszú sóhajt.

A vérem lángra tőled lobban
S virágot nyitsz haló poromban.

Magányos és fekete rózsát
És - nélküled nem lesz mennyország!

Juhász Gyula: TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSA







Magányos úton építek egy házat,
Betérhet hozzám, aki erre fárad,
Aki dalolva, virágot keresve,
Eltéved a mély életrengetegbe.

És őszi estén, míg az avar sír majd
S utolsó szirma hull a rózsáimnak,
Magányos vándor, múltakba révedve,
Emlékezik majd egy tündérszigetre.

És hírt hoz nékem élet tengeréről,
A csodaszépről, távoli tündérről,
Kit idevárok és aki nem jő el,
Csak egyre szépül a szálló idővel.

Juhász Gyula: MAGÁNYOS ÚTON...







Mert ez az én sorsom, üdvöm,
Tűnőben szép a nyaram,
Mikor a holdon, a szőkén,
Szeptember aranya van...

Juhász Gyula: SZEPTEMBER ARANYA










...Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,...
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,,,.
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának,...
Mindig, mindig gondoljunk reá...

Juhász Gyula: TRIANON







Minden tavaszból őrizz meg magadnak
Egy szál virágot, egy sor éneket,
Az évek akkor el hiába halnak,
Mindig dalosabb kerted lesz neked.

Juhász Gyula: JAPÁNOSAN, KÖSZÖNTŐ MARIANNA SZÜLETÉSNAPJÁRA







Mit adjak egy virágért, mint virágot?
Egy verset, mely a szívemből terem,
A szívemből, mely könnyeimmel ázott,
Mint a mező ködülte éjeken.

Mint a mező, mely akkor terem éppen,
Ha jól fölszántják viharok s ekék.
Ó viharom, én rettenetes évem,
Elég volt nékem, több is, mint elég.

Mert rabja voltam gyilkos mélabúnak
És ültem mélyén a fekete kútnak
S hallgattam, amint sorsom varja károg.

S valaki egyszer azt üzente: higgyek,
Egy fehér rózsát e mély kútba hintett.
Mit adjak egy virágért, mint virágot?

Juhász Gyula: EGY VIRÁGÉRT







Múló világ felett
Örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények,
Mindig akar, szeret, dalol az élet!

Juhász Gyula: NINCS HALÁL...







Ne bántsátok a lombokat:
Susogta George Sand a halál előtt.
Nem értették meg, én megértem őt.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd nőjenek, viruljanak az égre,
Hadd mosolyogjanak napban, esőben,
Hadd ringassák a békés fészkeket,
Küldjék magasba a rigók dalát.
Hadd boruljanak össze boldogan,
Ha alattuk a szerelem tanyázik
És hadd terítsenek álompalástot
Az élettől elfáradt vándorokra.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd játsszanak alattuk gyermekek,
Akik az első lépést most teszik,
Tipegve ismeretlen cél felé
És hadd pihenjenek meg a halottak
Zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
Ne bántsátok a lombokat, ti élők!

Juhász Gyula: NE BÁNTSÁTOK A LOMBOKAT













Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.

Juhász Gyula: TRIANON







Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Juhász Gyula: CONSOLATIO










Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Juhász Gyula: CONSOLATIO







Nézem őt a régi, régi képen,
Új szobának idegen falán
S lelkem lángol mély, sötét szemében.
Régen, régen elment már apám
S egyre jobban közelebb jő hozzám
S minden útam feléje vezet,
Hozzá szépít mindegyik csalódás
S amint foszlik az emlékezet,
Úgy érzem én egyre rokonabbnak
S érzem egyre, hogy én ő vagyok,
Éltem útján fáradt nyoma ballag
S utolérem, ahol elhagyott.
S ha fölöttem gyöngyvirágok nőnek
És tavaszba ér a temető,
Partjain a tájak és időknek,
Egy bölcsőben alszik velem ő.

Juhász Gyula: ATYÁMHOZ MEGYEK...







Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.

Juhász Gyula: SZERELEM VOLT










Oly mozdulatlanul nyugodtak
A kerti fák az őszi fényben.
Talán a nyárról álmodoznak,
Csak egy levél hull néha szépen.

Az élet csöndje ez a béke,
A nyugalom e nagy tenyészet,
Örök erők szent szövedéke,
Lehullt levél én, elenyészek.

Avar leszek majd az avarban,
Míg fölöttem a fiatal fák
A lombjaikat diadallal
Az örök égnek fölmutatják.

Juhász Gyula: FÁK







Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.

Hűs szele húz át az ősznek a réten,


Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rám talált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.

Juhász Gyula: ŐSZ










Ó emberek, szeretni kell a földet
S szeretni kell borút és bánatot,
Örülni kell derűnek és esőnek
S dalolni kell, ha minden elhagyott.

Örülni kell a gazdag hervadásnak,
Dalolni kell a téli sírokon,
Szeretni kell a csillagot s az árnyat
És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon!

Ezt hirdeti ma nektek egy magányos,
Bánatos ember, aki messze ment,
Ki mosolyogni tud már bánatához
S vágynak, reménynek rég békét izent.

Juhász Gyula: MINDENKINEK







...Ó szerelemnek holdja, szűz arany,
Ó fiatalság éje, végtelenség!
Hiába sírok s áltatom magam,
A nyár és vágy elvesztek már nekem rég
S orgonahangján a sok büszke emlék
Ott zsong a távol, mély látóhatáron,
Hol a sötétbe húnyt szép ifjúságom.

Juhász Gyula: ANNABÁL







A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Juhász Gyula: EMLÉK










A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz


Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!

Juhász Gyula: EMLÉK







Szegény magyar volt,
Költő volt, senki,
Nem tudott élni,
Csak énekelni.
Nem volt rossz, sem jó,
Csak ember, fáradt,
Várt, várt és nem lelt
Soha csodákat.
Mély szürkeségben
Színeket látott,
Magyar volt, költő:
Átkozott, áldott!

Juhász Gyula: FEJFÁMRA...







Szemem nevet
Szívem sajog
Mert azt szeretem
Akit nem akarok.
Messze van tőlem
S mégis oly közel
Egyre csak várom
Hogy mikor jön el.
Szíve másé
Mégis vágyom Rá
Hogy engem öleljen
Engem becézzen.
Szemem nevet
Szívem sajog
Mert azt szeretem
Akit nem akarhatok.

Juhász Gyula: FÁJÓ PILLANATOK







Szenvedni tudj és tűrni merj
És várni, sírni, érni,
A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!

És minden veszne, törne bár
S ha semmit el nem érne,
A lelked él még s vár reád
Titokkal teljes és vigasszal teljes éje.

Juhász Gyula: HARMÓNIÁK







Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!

Juhász Gyula: TESTAMENTOM













Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ








Úgy szálljon hozzád ez a dal,
Mint csillag fénye alkonyórán,
Szelíden,csöndesen mosolygván,
Te szép, te kedves, fiatal:
Úgy szálljon hozzád ez a dal.

S úgy szálljon hozzád ez a dal,
Mint hófehér galamb az estve,
Fáradtan enyhelyet keresve,
Míg csöndben zörren az avar:
Úgy szálljon hozzád ez a dal.

Ne legyen soha ez a dal
Búgó siráma bánatomnak,
Én hordozom csak, én tudom csak.
Sugaras, rózsás, fiatal:
Mint te, olyan épp ez a dal!

Juhász Gyula: ADAGIO...







Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!

Juhász Gyula: MÁRCIUS IDUSÁRA










 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula  
Ady Endre: Idézetek
  2020-09-15 20:00:23, kedd
 
 
















ADY ENDRE (1877 - 1919) - IDÉZETEK




1877. november 22-én született a Szilágy megyei Érdmindszenten. Tóth Árpád írta róla, hogy
óriáscsillagként tűnt fel a magyar költészet égboltján, fényességével elhalványítva a messziségben megbújó, ámde a nálánál semmivel sem kisebb csillagokat. Ilyen óriáscsillag oly sokaknak ma is Ady. Mások viszont emberként és költőként egyaránt elmarasztalják. Tény, hogy aligha van nálánál szeretettebb és gyűlöltebb költőnk.

Életművét mégsem lehet elégszer mérlegre tennünk, különösen is azért, mert évtizedeken át Ady politikai versei és írásai közül túlnyomórészt azokat tanították csak, melyekben váltig gyalázta az "úri bitangok" Magyarországát, a katolikus vallást és a papságot, miközben politikai és ideológiai állásfoglalásaiban dicsőítette a polgári-szocialista, liberális tanításokat és képviselőiket /Jászi Oszkár, Hatvany Lajos/, leginkább a szabadkőműveseket, akiknek elsődleges céljuk a Monarchia felbomlasztása, a magyarságtudat felszámolása, az ateizmus terjesztése és bizonyos körök pénzügyi-gazdasági és politikai érdekkörök terjeszkedésének megkönnyítése volt. Ady sok írásában hitet tett szellemiségük mellett, közben "megfizetett, kitartott bérlegényként harsogott bele nemzete arcába, önérzetébe".

Nem kívánunk természetesen itéletet hirdetni költőnkről, mivel azonban Adynak csak igazságairól tud legtöbb olvasója, tévedéseiről viszont alig vagy semmit, ezért árnyoldalaival is meg kell - kissé részletesebben - ismerkednünk, amely által korát is jobban megértjük. Mindez azonban már a jövő feladata.

Ady bohém, éjszakai művészéletet élt. Otthona nem volt, szállodákban lakott. Egészségét hamar megtámadta a gyógyíthatatlan betegség, a szifilisz, amely tömegbetegség volt ekkor.Fizikailag teljesen leromlott állapotban érte meg az őszirózsás forradalmat. 1919. január 27-én halt meg Budapesten.











Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomban ássam
Hogy én magam pompásnak lássam.

Add nekem a te szemeidet,
Kék látásod, mely mindig épít,
Mindig irgalmaz, mindig szépít.

Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.

Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek.

Ady Endre: ADD NEKEM A SZEMEIDET







Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,


Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Ady Endre: ADJON ISTEN MINDENKINEK







Akarok! Egy kemény rövidke szó
ebben benne van az egész életem!
E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
e szó miatt még sokat könnyezem.
De történjék bármi,
ha az egész világ fog ellenállni,
vagy ha egyedül is maradok
mindent legyőzve mégis AKAROK!

Ady Endre: AKAROK







Akik lakoznak csendben valahol,
Szomorufűz akikre ráhajol,
Akiknek sírján halvány mécs lobog,
A gyötrődést azok már rég feledték:
Mi sírva élünk, ők meg boldogok...

Nádas, fehér ház szűk, kis ablakán
Néznétek csak az én édesanyám!...
Pedig előtte mécses sem lobog...
Óh, de akik csak halottat siratnak,
Mellette mégis százszor boldogok...

Ady Endre: A HALOTTAK







Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen,
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze,
Szeretni akarlak és megtartani, mindörökre."
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom,
Melyet soha vissza nem kérek,
Szeress egy életen át úgy, mint ahogy én téged,
Akkor is, ha megöregszünk, és
Akkor is, ha már nem élek.

Ady Endre










Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,


Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

Ady Endre: MERT ENGEM SZERETSZ







Áldott kezeddel simogatsz meg,
Anyám,
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel simogatsz meg.

A régi intést elfeledtem,
Anyám.
Azért zúdult annyi vihar reám,
Úgy összetört...
A régi intést elfeledtem.

Beteg vagyok, az élet megtört,
Anyám.
Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?
Már nincs vágyam,
Beteg vagyok, az élet megtört.

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te,
Anyám.
Mondd, miért sírsz? Engem siratsz talán?...
Nem érdemlem...
De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te.

Már hallom a harangszó hangját,
Anyám.
De jó is itt, e csendes kis tanyán -
Leroskadni...
Már hallom a harangszó hangját...

Ady Endre: ITTHON







Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

Ady Endre: ÜZENET EGYKORI ISKOLÁMBA







- Be kén jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szervácinust és Pongrácot...
Mert az már szörnyű és galád,
Hogy mit müvel a szép család...
Megszégyenít májust tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt...

Ady Endre: FAGYOS SZENTEK







Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szivembe vájnak.
Érzem az illatát is ám
A rózsás, gyilkos ujjnak
S véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.

Ady Endre: A KÖNNYEK ASSZONYA







Bús kertben látlak: piros hinta-ágy
Himbálva ringat.
Lankadt virágok könnyes kelyhekkel
Siratják a csókjainkat.

Álmodva nézlek: két piros felhő
Kószál az égen.
Csókokat gyarlón, himbálva váltnak
S meghalnak vágyak tüzében.

Két piros felhő: szállunk. A lángunk
Éhesen lobban.
S itt lent a kertben még a pipacs is
Szán bennünket jóllakottan.

Ady Endre: LÉDA A KERTBEN







Csak másért a másét
Sohasem akartam,
Csupán a viharért
Nem jártam viharban.
Becsületes szivem
Becsületes jussát
Kerestem a harcban.

Most már megállhatok:
Már-már minden emlék,
De mégis, ha újra,
Ha százszor születnék:
A jussáért küzdő
Lantos és parittyás,
Csak ugyanaz lennék.

Régi, küzdött harcok
Silány, kis bért hoztak,
Igaztalan szájjal
Sokan megátkoztak.
Hejh, bús évek voltak,
Véresek, lihegők
S mégsem voltak rosszak.

Ady Endre: MOST MÁR MEGÁLLHATOK







Csámpás, konok netán ez a világ
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.

Hadd halljék végre olyan magyar szava,
Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
De kihez bús Hunnia szíkjairól
Sírjáig eljut, lázítva, bárhova,
Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének...

Ady Endre: A TŰZ MÁRCIUSA







Csonttá fagy az, akit szeretnek:
Minden csöpp vér, mely hull miatta,
Belekeményül jégbe, fagyba.

Bús szivek, kik engem szeretnek
S én dermedten jajgatok értök:
Mennyi vér-csöpp, megfagyott vér-csöpp.

Mint egy nagy, piros, véres jégcsap
Csüggök szélén sok szív-eresznek,
Megfagynak, kik engem szeretnek.

Ady Endre: A JÉGCSAP-SZÍVŰ EMBER







Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?

Meddig lesz még úr a betyárság
És pulya had mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?

Bús koldusok Magyarországa,
Ma se hitünk, se kenyerünk.
Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.

Ady Endre: MAGYAR JAKOBINUS DALA







Durva lárma zúg körültem,
Küzdelemre vár az élet.
Megállok a sorompónál,
De nem tudom, mit csináljak:
Harcba szálljak, visszatérjek?

Sáros a tér, undok a harc,
Oly silány a harci pálma:
Olcsó hírnév, darab kenyér
És érettük odaveszne
Ifjuságom minden álma!...

Ady Endre: VÁLASZÚTON







Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.

Ady Endre: FÉLIG CSÓKOLT CSÓK






Elért az Ősz és sugott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

Ady Endre: PÁRIZSBAN JÁRT AZ ŐSZ







Elhitettem a szívemmel, hogy el tudlak feledni,
Hogy téged: hiú, gőgös lány, bűn és vétek szeretni,
De azt súgja ihlettségem szivembe oltott szózata
S bűvös éjek halk sóhaja,
Hogy míg szivemnek lángja ég, el nem feledhetlek soha.

Beszéltem már a szellővel, kérő szóval, vérző szívvel,
Ne hallja meg sóhajtásom, ne lássa meg könnyhullásom,
Ne mondja el a világnak, hogy még mindig úgy imádlak,
Harsogja túl sóhajtásom, óh, mert én a zajra vágyom,
Lárma, bor, zaj egyedül a boldogságom.

Ady Endre: ELHITETTEM A SZÍVEMMEL...










Elnézem az őszi rózsát,
Bús halottját dérnek-fagynak...
Ne higgyetek a mosolygó,
Ködöt bontó, őszi napnak!

Október egy szeretkező,
Flastromos, vén, kacér asszony -
Hazug fénnyel azért csábít,
Hogy fagyával elhervasszon.

Ady Endre: OKTÓBER







Eltagadom, hogyha kérdik:
"Elmult minden, nem szeretlek!"
Úgy fáj ez a képmutatás,
Úgy fáj ez az én szivemnek.

De mit tegyek? Hivalkodjam
Bánatommal a világnak?


Vagy lenézve, kinevetve
Siránkozzam még utánad?...

Rejtegetem szivem mélyén,
Féltve, fájón a nagy titkot:
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog!...

Ady Endre: ELTAGADOM













Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

Ady Endre: A MAGYAR UGARON









E néhány dalban ifjuságom,
Minden szép álmom eltemetve.
Csak a könny van még a szemembe',
Elszállt sok édes, balga álmom.

De mégis, míg az örök este
Reám borultát félve várom,
Dalokba olvadt ifjuságom
Hadd jusson még egyszer eszembe.

Még egyszer... s aztán durva lábon
Taposni a hervadt virágon
Jöjjön el hát, jöjjön az élet.

E néhány dal megőriz téged,
Ezerszer szent édes emléked,
Hervadt virágom: ifjuságom!...

Ady Endre: E NÉHÁNY DALBAN...







...Ezek itt honuk fórumát földúlták,
Hulla-csarnok ez, ahol se meghalni,
Se föltámadni nem tudnak a hullák.

Vezérük is csupán rosszul szavalni
Tudott a híres magyar becsületről
S hagyta hazáját förtelmeket falni.

Akkoriban a jó magyar szemekből
Riadottan némult ki az igazság,
Hisz lopták a csillagot az egekről.

Honnak atyái honuk veszni hagyták
S itt maradnak, míg felejtik emlékük,
Unokáik, a koldus istenadták.

Ady Endre: NAGY LOPÁSOK BŰNE







Ezernyi idegen szemre
Vet naponként képet az arcom
S ezer idegen arccal alszom,
Kik a szemembe temetvék:
Ezer rémlés és száz emlék.

Ki rámtekint, kit megnézek,
Egymást talán már sohse látjuk,
Nem öleljük, de meg se bántjuk,
Egyik erre, másik arra
Emléket visz nem akarva.

Hűvös szemek légiói,
Hiába tűntök messze-messze,
Nagy titkokkal bele van edzve
Szemünkbe, kit egyszer láttunk:
Egymással éltünk és háltunk.

S ki rámtekint, kit megnézek,
Akármilyen undorral tettük,
Egymást örökre elszerettük,
Mert az utolsó látásig
Álmunk: a másik, a másik.

Ady Endre: AKIT EGYSZER MEGLÁTTUNK







Én nem kívánom senkitől,
hogy csudás dolgot tegyen,
de joggal kívánom mindenkitől,
mindig ember legyen.

/Az idézet Ady Endre nevével híresült el a magyar weben, elsősorban ballagásra szóló idézeteket gyűjtő oldalakon, egy kis utánajárás során azonban kiderült, hogy sem a költő verseiben, sem az Interneten rendelkezésre álló levelezésében nem található meg ez a sor. Mivel nagy valószínűséggel tévesen lett neki tulajdonítva az idézet, ezért a Citátum törölek oldaláról./










Én szép világom,
Boldogságom,
Arcod borusnak
Miért látom?
Sóhaj tör elé
Kis szivedből,
Ragyogó könnycsepp
Szép szemedből.

...Ha hű sziveddel
Érzed, érzed,
Hogy el fog veszni
Üdvösséged,
Csókolj meg forrón
Utoljára,
Haljunk meg most a
Boldogságba!...

Ady Endre: ÉN SZÉP VILÁGOM...







ÉS MÉGIS MEGVÁRTALAK

(Kicsi Csinszkámnak küldöm)

Te még nem indultál el utnak
S engem űzzön az unalom,
Sok-biróknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Szeretők és cimborák hulltak
Vesztek mellőlem sorba ki,
De nem tudtak eloltani
Száz életet oltó fuvalmak.
Lendületek és szünetek,
Tivornyák, villámlások, lármák
Vakok voltak és süketek.
Nem volt soha oda-adásom,
Valaki féltően fogott:
Nem indultál, nem jöhettél még
S valójában nem lobogott
Életem még a poklokban sem,
És eltemettek százszor is
És száz életből vigan tör ki
Egy teljes élet, mámor is,
Ujságos izével a vágynak
Pirulón és reszketegen
Hajtom megérkezett, megérett
Drága öledbe a fejem.

*

És mégis megvártalak,







És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.


Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Ady Endre: ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET







Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Ady Endre: A FÖL-FÖLDOBOTT KŐ







Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Ady Endre: GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK ÉN...







Ha epedő dal száll föl szívemből,
Teneked legyen szentelve dalom,
Hiszen Te voltál, aki szeretni,
Aki dalolni
Megtanitottál, édes angyalom!

Ady Endre: EPILÓGOK







"Hallom, pajtás, holnap nagy csatába visznek.'
Minket mégha győzünk, úgyis kisemmiznek.
"Tegnap ott, máma itt győzelem-tort ülnek.'
Nem leszünk ott, pajtás, mikor megbékülnek.
,Pedig be sok kedvvel jöttünk a halálba.'
Verje meg az Isten, aki kitalálta.

Ady Endre: KÉT KURUC BESZÉLGET













Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!



Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...

Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk -
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!

Ady Endre: HALOTTAK NAPJÁN













Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban


A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.


Ady Endre: KARÁCSONY - HARANG CSENDÜL...







Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Ady Endre: NEKÜNK MOHÁCS KELL










Hetedhét országban
Nem találtam mását,
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt
Erős, nagy voltomban,
Szeretem hibáit


Jóságánál jobban,
De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges
Voltomat e nászban
S fényes biztonságom
Valakiben, másban,
De nagyon szeretem.

Ady Endre: VALLOMÁS A SZERELEMRŐL







Hiszem, hogy egymást szeretve,
egymást megértve, könnyebb lesz élni,
s bármi sors állna is elénkbe,
a boldogságot el fogjuk érni.

Ady Endre

/Az idézet Ady Endre nevével híresült el a magyar weben, elsősorban esküvői idézeteket gyűjtő oldalakon, egy kis utánajárás során azonban kiderült, hogy sem a költő verseiben, sem az Interneten rendelkezésre álló levelezésében nem található meg ez a sor. Mivel nagy valószínűséggel tévesen lett neki tulajdonítva az idézet, ezért a Citátum törölte az oldaláról. Felmerült bennük, hogy a bölcsesség esetleg egy külföldi szerző gondolatának magyar változata, de angol nyelven sem találtak ehhez hasonlót.










Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem,
Imádom a fényt, lángot, meleget,
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.

Ady Endre: EGY PÁRISI HAJNALON







Hóditották ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanitják.

De nem így volt ezer évig,
Munkás embert ág is huzta,
Egy-két ezer úr kötötte
Millió jobbágyát guzsba.

Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja.

Csak a gazdag, csak a zsarnok
Élt föl minden földi jókat.
Megláncolták, butitották
A dolgozó milliókat.

Ma már a szivek bátrabbak,
Sápadtak a gyermek-orcák,
Ha összeszakad Ég és Föld,
Mégis más lesz Magyarország.

Ez az ország mindnyájunké,


Hol bilincset urak vernek:
Háborura készüljön föl
Minden sápadt munkás-gyermek.

Van e földnek áldott Napja,
Pirosító levegője,
És ha lefogja az úr-had,
Munkával elvesszük tőle.

Föl, gyermekek, tanulásra,
Háborura, egészségre.
Ti lesztek majd e rab ország
Megváltott és boldog népe.

Ady Endre: TÖRTÉNELMI LECKE FIÚKNAK







Hódolni kergetem elébed
A vágyak éhes csapatát,
Nomád, vad, büszke csapatát
A vérnek.

Irigyellek, szánlak, utállak,
Szerencsés koldusasszonya,
Királyi koldusasszonya
A Vágynak.

Csak tudnék én mást úgy kivánni,
Mint téged. Óh, csak jönne más.
Egy más asszony. Valaki. Más.
Akárki.

Ady Endre: CSAK JÖNNE MÁS







Hunytán, fogytán van már a tűz.
Orv galyakat nem tudok szedni:
Megtanulom: milyen öröm
Dideregni.

Fagyot lihegnek jég-hazák
Felém, az én szegény fejemre
És én meleget kacagok
Dideregve.

Tűz nélkül is majd tüzelek,
Engem nem olt ki semmi, semmi.
Gyertek hozzám, tanuljatok
Dideregni.

Ady Endre: ÉGŐ TŰZBEN DIDEREGVE







Ifjú szivekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.

Szent lázadások, vágyak s ifju hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.

Igen, én élni s hóditani fogok
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szivei védenek.

Örök virágzás sorsa már az enyém,
Hiába törnek életemre,
Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény,
De virágzás, de Élet és örök.

Ady Endre: IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK







Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?

Igen: nagyot akarjunk,
Igen: forrjon agyad,
Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
A Nagy.

Igen: élj türelemmel,
Igen: hallgass, ha fáj.
Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor:
Halál.

Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály,
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?

Ady Endre: ÉLNI, MÍG ÉLÜNK







Itt mindenkit temető-láng vakít,
Itt mindenki gyászol már valakit.
Rossz asszony, váltó, betegség, kaland,
Rossz férfi, vak bűn, ártó hírharang.
Itt mindenkit temető-láng vakít.

Ady Endre: BUDAPEST ÉJSZAKÁJA SZÓL - Részlet









Karollak, vonlak s mégsem érlek el:
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csönd, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Ady Endre:A FEHÉR CSÖND







Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.

Ady Endre: KARÁCSONY - HARANG CSENDÜL...










Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek.

Ady Endre







Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!...
Szép dolog ez!... Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán...

Ady Endre: BÉKESSÉG ÜNNEPÉN







Kipp-kopp, mintha egy asszony jönne,
Sötét lépcsőn, remegve, lopva:
Szivem eláll, nagyszerüt várok
Őszi alkonyban, bizakodva.

Kipp-kopp, szivem megint megindul,
Hallom megint: mély, nagy örömre,
Halk tempóra, titkos ritmusra
Mintha jönne valaki, jönne.



Kipp-kopp, most már egy síri alkony
Ködös, süket nótáját zengi
Az őszi est. Ma se jön hozzám,
Ma se jön hozzám senki, senki.

Ady Endre: NEM JÖN SENKI










Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt súgtad:
"Édesem, szeretlek!"



Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél.
Gyönyörü vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: "Szeretlek!"

Ady Endre: LÁTTALAK...







A magyarság szükség és érték az emberiség... számára.

Ady Endre: 24. Vallomás a patrionizmusról










Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.

Ady Endre: A TÉLI MAGYARORSZÁG







Makulátlan az ég
S ragyognia kéne a Holdnak.
De e szent éjszakán
Égen és Földön
Sötét sorsok folyói folynak.

Érzed, hogy rohanunk
Mesebeli lég-folyók hátán?
Ez az az éjszaka,
Mikor a Hold fut
S elhal ilyen csókoknak láttán.
Ez az az éjszaka,
Melyre szörnyű, ha jön a holnap.
Ölelünk, rohanunk,
De meghalunk, ha
Ez éjjel meglátjuk a Holdat.

Ady Endre: A SZERELMESEK HOLDJA







Maradjon szent talánynak Ő,
Maradjon mindig újnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.

Ady Endre: A KÖNNYEK ASSZONYA










Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel


Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Ady Endre: ŐRIZEM A SZEMED










Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.



Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Ady Endre: JÓSÁG SÍRÓ VÁGYA







Még egy kis felednivalóm van
S csak addig fognak tudni rólam,
Míg ezt az egyet is lerázom:
Engem mindig félig szerettek.

Nekem nincs semmi tartozásom,
Könnyű lehet az elmulásom,
Engem mindig félig szerettek
S ezért nem jár emlék, se hála.

Engem mindig félig szerettek,
Van jogom, hogy gonosz lehessek
S úgy haljak meg, hogy nagyon fájjon,
Kik szivüket úgy óvták tőlem.

Ez az egyetlen tartozásom
S ezt az egyet játszva lerázom.
Engem mindig félig szerettek
S én nem szerettem senkit, senkit.

Páris, 1910. január vége

Vörös Lobogó, 1919. január 31.

Ady Endre: ENGEM FÉLIG SZERETTEK










Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Ady Endre: AZ ÚR ÉRKEZÉSE







Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk,
Fáradt, szomoru a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

Ady Endre: AKIK MINDIG ELKÉSNEK










Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a siromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:


"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."

Ady Endre: AZ ÉN MENYASSZONYOM







Mit tagadjam? - siratom és szeretem
Mit tagadjam? - talán ez az igazi
S ez is oktalan, de legszebb szerelem

Ady Endre: A LEGOKTALANABB SZERELEM







...Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém -
S ha marad csak egy hivőm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.

Magyar leszek majd hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ,
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.

Ady Endre: A PERC-EMBERKÉK UTÁN







Nemrég üdén, most fonnyadtan
Áll egy árva kis virág ott:
Ifju vagyok s már meguntam
Életem s e rossz világot.
Kis szobámban álmodozva
- Mint kit elhagyott a remény -
- Kimerülten kiáltok fel:
Vajon miért is élek én?!

Ady Endre: MEGUNT ÉLET







Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.

Ady Endre: KARÁCSONY - HARANG CSENDÜL...







Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.

Ady Endre: FÉLHOMÁLYBAN













Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar.

Baljóslatú, bús nép a magyar,
Forradalomban élt s ránk hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Óh, mennyi vérrel emlékezők,
Óh, szörnyű, gyászoló kripták,
Ravatal előttetek, ravatal.

Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.

Ady Endre: ÜDVÖZLET A GYŐZŐNEK

/A magyar irodalmi kánon egyik legkiemelkedőbb alakja a történelmi Magyarország kaotikus végnapjaiban hunyt el 1919. január 27-én Budapesten. Az utolsó hajók címet viselő, 1923-ban megjelent posztumusz kötetben az Üdvözlet a győzőnek /?/c. vers szerepel utolsóként, amit valószínűleg 1918 novemberében írhatott a költő. Ady fenti verse az utolsó alkotása:1918. Ady a bennünket legyőző antant hatalmaknak küld még egy üzenetet /üdvözletet?!/







Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.

Ady Endre: FÉLHOMÁLYBAN







Ne váltsd apróra szíved kincseit,
ki mindent akar, mindent elveszít.
Mit képzelet fest, színes vízió,
lásd a valót, mi nem illúzió!
Azért, "ami fél, azt el ne fogadd,
egészet akarj, és egészet adj"!

Ady Endre: NE VÁLTSD APRÓRA







Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.

Nem mentem erre-arra,
Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.

Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekül elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.

Ha te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna


S gúnyolói hivő életeknek
Raknak a koporsóba.

Nézz, Drágám, rám szeretve,
Téged találtalak menekedve
S ha van még kedv ez aljas világban:
Te vagy a szívem kedve.

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre
S legyenek neked sötétek, ifjak:
Őszülő tincseimre.

Ady Endre: NÉZZ, DRÁGÁM KINCSEIMRE...







Óh, bennem-lobogott el
Ama szinte már savós,
Tüzetlen és makacs,
De jó nedvü ifjuság.

Március Idusára
Voltak mindig szavaim,
Olcsók és rimesek,
De akkor az volt igaz.

Hadd lássam, óh, hadd lássam
Azt a régi Márciust,
Midőn az ifju bárd
Őszintén s jól hazudott.

Óh, Napja Márciusnak,
Óh, megroppanó havak,
Be jó emlékezés
Ki mostanában esik.

Be, jó ma ez az Élet
Mikor a Holnap sunyi,
Be, jó épp ma élni
Mikor Halál s Élet: egy.

Ady Endre: EMLÉKEZÉS (MÁRCIUS) IDUSÁRA







Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:


Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.

Ady Endre: MEG AKARLAK TARTANI







Rejtegetem szivem mélyén,
Féltve, fájón a nagy titkot:
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog!...

Ady Endre: ELTAGADOM







Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem.
Szép út állt előttem, de nem azt követtem;
Nem adok, nem hajtok semmit a világra,
Bolond célok után rohanok zihálva,
Bolond célok után álmodozva, balgán --
Így beszélnek rólam minden utca sarkán,
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem,
Azok tettek azzá, akiket szerettem.
Üres lett a szivem, üres lett utánok,
Betöltötték kínzó, messze ûző álmok.
Álmok rabja lettem, csak álmokért élek,
Egy mámoros álom lett nékem az élet,
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Tudom, hogy szeretett, tudom, hogy szeret még,
Pedig én dúltam fel nyugodalmát, csendjét,
Énbennem csalódott, értem fáj a lelke,
Én pedig rohanok balga küzdelembe
Diadalt aratni. Milyen dőre álom,
Pedig hozzá kötve életem, halálom!
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába;
De ha harcba szólít szívem minden vágya,
Mit tehetek róla? Tán az örök végzet
Rótta rám e kínos, bús kötelességet
S én csak mint vak eszköz teljesítem s várom,
Mig kidülök s lesz más, ki helyembe álljon,
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Eladtam már magam, nem magamnak élek,
Nyugalmat, pihenést már nem is remélek,
Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álmom,
Szívemet keresem, amíg megtalálom,
Egy új Ahasvérként bolyongok örökre,
Míg lerogyom holtan egy útszéli rögre,
-- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Ady Endre: SIRASSON MEG










Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,


Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Ady Endre: SEM UTÓDJA, SEM BOLDOG ŐSE...







Simogass csak, olyan jó a kezed,
megint bucsuzom, megint elveszett
A gőgös Ady minden dacos gögje.

Életemen fél-versek szemfedője
Hazug csókok emléke ajkamon.

Simogass csak, olyan jó a kezed,
Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom,
Simogasd meg ráncos vén gyermek-arcom.

Feddj meg busan, hogy én rossz, elveszett
Szegény ördög csak későn találtam meg
Te becéző, simogató kezed.

Mikor talán már minden elveszett,
Sok jóságomból nem maradt meg semmi
És nem tudom már magamat szeretni.

De itt van és olyan jó a kezed.

Ady Endre: BECÉZŐ, SIMOGATÓ KEZED







Sirattalak, nem sirattál,
Pártoltalak, veszni hagytál,
Mindent adtam, mit sem adtál,
Ha eldőltem, nem biztattál.

Hullasztottam meleg vérem,
Rágódtam dobott kenyéren,
Se barátom, se testvérem,
Se bánatom, se reményem.

Áldott inség: magyar élet,
Világon sincs párod néked,
Nincsen célod, nincsen véged,
Kínhalál az üdvösséged.

Elbocsát az anyánk csókja,
Minden rózsánk véres rózsa,
Bénán esünk koporsóba,
De: így éltünk vitézmódra.

Ady Endre: BUJDOSÓ KURUC RIGMUSA







...S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...

Ady Endre: A KÖNNYEK ASSZONYA IV.







A sors kegyetlen zsarnokunk,
Haragja akkor sújt le mindig,
Amikor boldogok vagyunk.

Ady Endre: MESÉT MONDOK










,,Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább.
Az élet viharában te vigyázol rám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel nekem,
S hogy megosztod az életed velem."

/Hamis Ady és Vörösmarty idézetek esküvői meghívókban? Ezt legtöbbször Vörösmartynak tulajdonítják. Mások pedig Adytól eredeztetik. Vagy fordítva, de igazából mindegy is. Persze ha valakinek ezek az idézetek tetszenek, természetesen használja bátran, de a szerző megjelölését nyugodtan el lehet hagyni./







S tudtam nagyszerűen, költősen szeretni,
Valaki számára egyetlenegy lenni,
Úgy-úgy elborulni részeg szerelemben,
Hogy bolond álmokban sem lehetne szebben.

Ady Endre: A SZERELEM EPOSZÁBÓL







Szívemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,
Indulj föl megintlen a Földről.
Hajnal van-e, vagy pokol-éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerőn,
Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az üzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.

Ady Endre: EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN







A szerelemnél szebb ajándékot nem kapott az Ember.
Minden lelket a szerelmek formálnak ki, amelyeket átélt.

Ady Endre: FÜVESKÖNYV







A szél ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe énnekem.

Hiába száll agyamra mámor
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor... aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan!...

Ady Endre: ŐSZI ÉJSZAKÁN







Tele vagyok félelemmel,
Gyöngeséggel, szerelemmel.
Gyáva vagyok:
Én vagyok a legjobb ember.

Ha tervezek, majd elválik,
Ha gyűlölök, majd elmálik
S ha örülök,
Örülök mindhalálig.

Gyávaságban, őrületben
Nem ragyogott senki szebben
S ha szeretek,
Nagy vagyok a szerelemben.

Ha kétség jön, majd elhiggad,
Hogyha csönd jön, majd elringat
S ha menni kell,
Majd elmegyek, hogyha hívnak.

Tudok hinni, várni, csalni,
Egyet nem tudok: akarni
S bizonyosan
Fölségesen fogok halni

Ady Endre: A LEGJOBB EMBER







A te napod, a te virágod
Ejté meg egykor lelkemet;
Azt a napot, azt a virágot
Feledni nékem nem lehet!


Ébredő szív első szerelme,
Van-e ki téged elfeledne?...
Van-e ki téged eltemet?...

Ady Endre: ÜDVÖZLET







Téged szeretlek,
Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
Két ember s mind a kettő bolondos.
Mi lesz velünk, majd eldönti talán
A Sors, e bölcs, gondos.

Ady Endre: ELDÖNTI A SORS







Tiszta ágyat és tiszta asszonyt
Álmodik s vígan fölkacag,
Kicsit több bért, egy jó tál ételt,
Foltatlan ruhát, tisztességet
S emberibb szavakat.

Ady Endre: ÁLMODIK A NYOMOR







Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Ady Endre: ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET







...S tudtam nagyszerűen, költősen szeretni,
Valaki számára egyetlenegy lenni,
Úgy-úgy elborulni részeg szerelemben,
Hogy bolond álmokban sem lehetne szebben...

Ady Endre: A SZERELEM EPOSZÁBÓL - részlet










Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzva, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a
vágyak,


Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Ady Endre: TÜZES SEB VAGYOK







Ujjunk begyéből vér serken ki,
Mikor téged tapogatunk,
Te álmos, szegény Magyarország,
Vajon vagy-e és mink vagyunk?

Vajon lehet-e jobbra várni?
Szemünk és lelkünk fáj bele,
Vajon fölébred valahára
A szolga-népek Bábele?

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.

Hiszen gyalázatunk, keservünk
Már ezer év óta rokon.
Mért nem találkozunk süvöltve
Az eszme-barrikádokon?

Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?

Meddig lesz még úr a betyárság
És pulyahad mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?

Bús koldusok Magyarországa,
Ma se hitünk, se kenyerünk.
Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.

Ady Endre: MAGYAR JAKOBINUS DALA







Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.

Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.

Ne ülje szívemet,
Nyomorék szivemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.

Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.

Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.

Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.

Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: "Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csön-
des éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, vi-
selj gondot rám, ámen."

Ady Endre: SZELID, ESTI IMÁDSÁG







Uram, bántottál, űztél, megaláztál,
Sokféle ostort suhogtatott kezed,
Te tudtad, miért.
Kis szolgád bizton nagyokat vétkezett.

Hajh, bűnös voltam, nótáid elloptam,
Nőid csókoltam s kortyongattam borod.
Méltán sujtott rám
Könnyben áztatott, sós, éles ostorod.

Minden bűnömből külön ostort fontál,
Csöpp, beteg vérem sokszor kiütközött,
Ám csók-ostorod
Legfájóbb ostor ostoraid között.

Uram, utólszor evvel ostorozz meg
Nagy bűnök után méltán, fájón, nagyon
És azt az asszonyt,
Kire korbácsolt, rossz szívemet hagyom.

Ady Endre: CSÓK ÉS IMÁDSÁG







Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Ady Endre: HÉJA-NÁSZ AZ AVARON







Valahol egy bús sóhaj szállt el
S most lelkemen pihen,
Valahol kacagás csendült most
S mosolyog a szivem.
Valahol szép lehet az élet,
Mert lány után futok
S valahol nagy lehet az átok,
Mert sírni sem tudok.

Valahol egy szívnek kell lenni,
Bomlott, beteg szegény,
Megölte a vágy és a mámor
Éppúgy, mint az enyém.
Hallják egymás vad kattogását,
Míg a nagy éj leszáll
S a nagy éjen egy pillanatban
Mind a kettő megáll.

Ady Endre: SZÍVEK MESSZE EGYMÁSTÓL








Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Csókok világa a világunk,
Csókban fogan a gondolat,
Kicsi kis agyvelő-csomócskák
Cserélnek tüzes csókokat
S a legforróbb csókból szület meg
A legszebb, legnagyobb ige,
Mely hódítóan csap belé
A végtelenbe, semmibe.
S a leglanyhább csókból fakadt ki
A szürkeség, a régi mása:
Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma
S nincs a világnak messiása.
Úgy van talán: szép a világ s jó,
Mi vagyunk satnyák, betegek,
Jégfagyos csókokban fogantunk
S a fagy a lelkünk vette meg.
Szent kéj a csók és szent az élet,
A párzás végtelen sora
S átok a csók, átok az élet,


Ha nincs a csóknak mámora.
Az eltűrt csókok tunya nászán,
A langyos csókok éjjelén
Az átok egyre nő fölöttünk
S így lesz az élet lomha, vén
S így leszünk mi, párzó királyok,
Kopottak, búsak, betegek,
Kiknek csókolni szomjas tűzzel
Már nem szabad és nem lehet.
Ha szomjas ajkak szomjas csókot
Csak szomjas ajkra hintenek,
Ma ez a föld üdvök Olimpja
S nem laknak itt: csak istenek.

Ady Endre: CSÓKOK










Van olyan perc, mikor szivünkben
Az élet lángja fellobog,
Van olyan perc, mikor azt hisszük,
Hogy lehetünk még boldogok.
Szép asszonyarcok hosszu sorban
Reánk ragyognak, intenek,
Velünk vannak a csókban, borban
Ámor és Bacchus istenek.

De oly muló a mámor üdve,


Elszáll az ámitó remény,
Nem ígér édes boldogságot,
Miként a mámor éjjelén.
S míg ránk tolul a végzet átka,
Amely lelkünkre visszajár -
Szivünk olyan, olyan üres lesz,
Mint a mámort adó pohár.

Ady Endre: VAN OLYAN PERC...







Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

Ady Endre: SZERETNÉM, HA SZERETNÉNEK







Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szivünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ady Endre: SORSUNK







Van olyan perc, mikor szivünkben
Az élet lángja fellobog,
Van olyan perc, mikor azt hisszük,
Hogy lehetünk még boldogok.
Szép asszonyarcok hosszu sorban
Reánk ragyognak, intenek,
Velünk vannak a csókban, borban
Ámor és Bacchus istenek.

De oly muló a mámor üdve,
Elszáll az ámitó remény,
Nem ígér édes boldogságot,
Miként a mámor éjjelén.
S míg ránk tolul a végzet átka,
Amely lelkünkre visszajár -
Szivünk olyan, olyan üres lesz,
Mint a mámort adó pohár.

Ady Endre: VAN OLYAN PERC...










Vágy, élet és sugár a lelkünk
És utunk mégis koldus-út,
Jogunk van minden fényességhez,
Amit az élet adni tud

Ady Endre: EGY ÓCSKA KONFLISON







Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledő koporsóra.

Nem kérdezni, hogy kit temetnek,
Csengettyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.

Ady Endre: SÍRNI, SÍRNI, SÍRNI







Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit a földön nézni
Még szabad.

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

Ady Endre: NEM ADOM VISSZA




















 
 
0 komment , kategória:  Ady Endre  
A Vén tigris
  2020-09-14 19:30:47, hétfő
 
 












A VÉN TIGRIS



(Elhangzott Apponyi Albert-szobor avatásán Kápolnásnyéken, 2020. szeptember 11-én.)


100 évvel a hazánkat megcsonkító, nemzetünket szétszakító, igazságtalan békediktátum aláírása után még mindig élénk viták folynak arról, hogy a háború elvesztésén, valamint a győztesek és az utódállamok politikai törekvésein túl milyen belpolitikai okai lehettek a döbbenetes kudarcnak. Vajon megnevezhetők-e az akkori magyar politika élet felelősei, vajon vannak-e olyan magyar vezetők, akiknek szerepük volt abban, hogy a magyar ügyet nem tárgyalták meg rendesen a békekonferencián? Miközben pontosan tudjuk, hogy a 2020. január 7-én Párizsba érkező magyar békadelegációt már kész tényekkel, a hazánk sorsát örökre megpecsételő, megváltoztathatatlan döntésekkel fogadták, újra és újra felvetődik az a gondolat, hogy a szerencsés volt-e az akkor 74 éves gróf Apponyi Albertet felkérni a küldöttség vezetésére, s nem kellett volna inkább egy fiatalabb, frissebb szemléletű személyt találni a feladatra. Apponyi politikai múltját, hatalmas rutinját, műveltségét és retorikai képességét mindenki elismerte, az állandóan felelősöket és bűnbakokat kereső utókor, különösen is az 1920. január 16-án elhangzott védőbeszéd jelentőségét csökkentő, sőt elhallgató kommunista történetírás viszont mindent megtett annak érdekében, hogy az egykori minisztert, pártvezetőt, képviselőt valamiféle avítt szemléletű reakciósnak állítsák be.

Ugyanakkor jogos a kérdés, mi az értelme és a jelentősége egy olyan beszédnek, ami semmit sem változtatott a koncepciós perekre emlékeztető tárgyalás menetén, ahol az ítéletet már a vádlott álláspontjának kifejtése és védőbeszédének elmondása előtt megírták? Az egykori francia külügyminiszternek, Théophile Delcassé-nak tulajdonított mondatok világítanak rá erre:

,,Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás."

1920-ban a magyar társadalom jelentős része a teljes kilátástalanság állapotában volt. Erdély, Bácska és számos másik ősi magyar terület elcsatolása, valamint az utódállamok közigazgatásába integrálása akkor már naponta megtapasztalt, keserű valóság volt. A békeszerződés csupán a nemzetközi jog eszközeivel legalizálta a már erővel kialakított struktúrákat. Ady Endre az Üdvözlet a győzőnek című szívszorító versének első szakaszát senki sem hallotta, senki sem fogadta meg:

,,Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar."

A magyar nemzet több tagja is a nemzethalál vízióját, az újrakezdés lehetetlenségét, a haza végleges felszámolását látta mindabban az epénél is keserűbb igazságtalanságban, aránytalanságban és jogfosztásban, ami az országunkkal történt. Apponyi viszont tudta, hogy az igazi bukás a lemondás, az önfeladás. Tisztában volt vele, hogy a beszéde nem fogja megváltoztatni az előre megírt ítéletet, ezt ki is mondta:

,,Tulajdonképpen a kérdés megvitatását szerettem volna elérni, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. Minthogy azonban a Legfelsőbb Tanács e tekintetben már kinyilvánította akaratát, meg kell ez előtt hajolnom." Mégis megtartotta briliáns szónoklatát, amiről egy korabeli külföldi tudósító úgy vélekedett, Apponyi kétórás beszédében angol, francia és olasz nyelven ,,olyan szónoki mesterfogásokkal, olyan könnyedén, olyan választékosan, szabatosan beszélt, amilyenre a világon még soha nem volt példa; amilyent a világ bírósága, de egyetlen parlament se hallhatott még. Olyan megható szavakkal védte hazáját, hogy a küldöttségek számos tagja nem tudta eltitkolni megindultságát."

A béketárgyaláson elhangzott beszédnek a belpolitikai hatása volt különösen nagy erejű. Apponyi felrázta a csüggedőket, reményt adott a kétkedőknek, hitet az elveszetteknek, tartást a megrogyóknak, energiát az erőtleneknek. Gondolatai, érvei évtizedekre határozták meg a revizionista politika üzeneteit, s a ,,Vén tigris" - ahogyan a Pesti Hírlap 1920. január 20-i számának címlapján nevezték - még több mint egy évtizedig szolgálta a hazáját, kiváló szónoklatokat tartva a magyar ügy képviseletében mind a Nemzetgyűlésben, mind a Népszövetségben és számos nemzetközi fórumon, bíróságon.

1920. január 18-án az Újság című lap így írt Apponyi versailles-i szerepléséről:

,,Magyar volt. Öntudatos, önérzetes, nemes és - fölöttes. A levert Magyarország a győztesek gyülekezetében egy fejjel magasabb volt. Nekünk itthon méltóknak kell lennünk hozzá. / Nem gőgösködünk - sokkal szegényebbek vagyunk. Nem koldulunk - sokkal gazdagabbak vagyunk. Nem dühöngünk - sokkal önérzetesebbek vagyunk ehhez. Gyászolunk, mert betelt a méltatlanság pohara, de halott nincs a háznál." A Budapesti Hírlap január 17-ei számából pedig érezhető válik, milyen lelki fordulatot hozott a beszéd: ,,Apponyi Albert holnap este hazaérkezik. A gyászoló Budapest pedig tömeges fogadására készül a férfiúnak, akinél méltóbban és hathatósabban senki nem képviselhette jobban a párizsi vészbíróság előtt fölnégyelésre ítélt szerencsétlen hazáját. A távírókészülék csak töredékesen hozta meg Apponyinak a béketanács előtt mondott beszédét - előbb a végét s csak huszonnégy óra múlva az elejét -, de e töredékes közlés is lázba ejtette az országot. Bölcs mérséklés, a legyőzöttnek is méltósággal teljes hangja, csodálatos tapintat a nekünk kínált béke lelketlenségével szemben s az érvényes argumentumok drága gyöngysora, s amellett igazságának érzetéből eredt határozottság jellemzi ezt a történeti nevezetességű beszédet."

100 évvel a nemzetünk történelmének legfájdalmasabb, máig ható tragédiája után is érezzük Apponyi beszédének aktualitását, lélekemelő, önazonosságunkat erősítő, cselekvésre, aktív hazaszeretetre buzdító hatását. Mikor újra elolvassuk, vagy éppen meghallgatjuk Rátóti Zoltán lenyűgöző tolmácsolásában, nem szorul magyarázatra, miért sikerült közadakozásból néhány hét alatt összegyűjtenünk a gróf Pokorny Attila által készített szobrának kápolnásnyéki felállításához szükséges forrást. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki hozzájárult az ünnepünkhöz, egy méltatlanul felejtésre ítélt államférfi emlékének megőrzéséhez. Apponyi a Tanácsköztársaság elől menekülve egy ideig a mi megyénkben, Fejérben bujdosott.

Egy évszázaddal később otthonra lelt nagy költőnk, Vörösmarty házának kertjében. Amikor megállunk a szobra előtt, s megfogjuk gyermekeink, unokáink, tanítványaink kezét, akkor az ő szavaival magyarázzuk el, mitől is csodálatos a mi hazánk. Az ő gondolataival adjuk tovább a Kárpát-medence egységének - immár az Európai Unión belül megvalósítható, kissé újra értelmezendő, de mégis aktuális - létjogosultságát, hogy mindenki megértse, amit 1920-ban a sorsunkról ítélkezők nem akartak elismerni: ,,A történelmi Magyarország Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök."

Ez a történelmi tanulság a mi örökségünk, nem mondjunk le róla, hanem büszkén vállaljuk, s adjuk tovább minden magyarnak!


Gróf Apponyi Albert védőbeszéde a Trianoni Diktátummal kapcsolatban - 1. rész

Link



Gróf Apponyi Albert védőbeszéde a Trianoni Diktátummal kapcsolatban - 2. rész

Link



Gróf Apponyi Albert védőbeszéde a Trianoni Diktátummal kapcsolatban - 3. rész

Link








 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
József Attila: idézetek
  2020-09-11 20:00:16, péntek
 
 










József Attila: IDÉZETEK


József Attila (1905. Április 11.-1937. December 3.) az egyik legkiemelkedőbb és legismertebb 20. századi posztumusz Kossuth-díjas és Baumgarten díjas magyar költő.

Mindössze harminckét évet élt, többször volt nincstelen, mint szegény, a boldogságról csak álmodozni mert, noha "csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam" - írta 1937-es Curriculum vitae című művében József Attila.

Középiskolai tanár szeretett volna lenni, de a szegedi Tudományegyetemen az egyetem elutasította, amikor Horger Antal a provokatív versei miatt a tanításhoz alkalmatlannak nyilvánította.

Ettől a ponttól kezdve megpróbálta saját magát fenntartani abból a kis pénzből, amit a saját versei publikálásával keresett. A skizofrénia jelei mutatkoztak rajta, ami miatt pszichiáterek is kezelték. Soha nem nősült meg, de gyakran beleszeretett az őt kezelő nőkbe.

1937-ben, Balatonszárszón, vonat balesetben halt meg. A legszélesebb körben elfogadott nézet, hogy József Attila öngyilkos lett, de akadnak olyan szakértők, akik állítják, hogy pusztán baleset történt.

József Attila nemzetközi szinten a legismertebb a modern magyar költők közül. Verseit számos nyelvre lefordították, műveit a világ számos országában tanítják irodalom órákon.


Részlet a Nemzeti Évfordulók Titkársága honlapjáról:

,,Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak ,,jó költő"-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló - ezért gyakran félreértett -, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték -, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett."














ARS POETICA


Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.







Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

József Attila: ESZMÉLET







Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány.
Csak a piros ajkad néma
S mosoly rajta nem fakad,
Saját magam árnya vagyok,
Hisz csókolnom nem szabad.

Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.

József Attila: AMIÓTA







Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

József Attila: AMIT SZIVEDBE REJTESZ







Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -


a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

József Attila: AMIT SZIVEDBE REJTESZ







Arany hajad, mint a nap sugára
Vet fénykévét ruhácskád fodrára.
Reng ruhádban a karcsú termeted:
Rózsaszálon a gyémánt permeteg.

Szemed a mély tenger csillogása,
Égen földön nincs, nem akad mása.
Ha engem látsz, lecsukod csendesen,
Sugaráért od'adnám életem!



Lelked nyájas holdsugár az éjben,
Ringatózik mély tenger ölében.
Óh! előlem felhők takarják el!
S ha várok rá... eltünik - a nap kel.

Szíved? Óh! a szíved nem találom,
Ez az én bús, szomorú halálom.
Széttörnélek! - de kezemen bilincs:
Meghalok érted, mert szíved az nincs.

József Attila: HOZZÁ!







Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
'sz elmegyek már nemsokára


S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.

József Attila: CSÓKOLJ, CSÓKOLJ...







Egyedül fogok én állni a világon.
Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.

Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,
Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,
Aki büszke arra, hogy mellette állok.

Aki míg én alszom őrködik könnyezve,
És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

Aki szeret engem, aki meghal értem
S még akkor is szeret örök-visszatérten.

S nem fog borulni le rám senkise sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

József Attila: EGYEDÜL









Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.


De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

József Attila: VÁRLAK







Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.


Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.

József Attila: GYERMEKKÉ TETTÉL







Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

József Attila: HAZÁM, HAZÁM










Én nem tudom, mi fenyeget
az estek csipkés árnyain;
mint romló halról a legyek,
szétszállnak tőle álmaim.



És nem tudom, mily dajkahang
cseng a szívembe csendesen:
nyugodj, hiszen csak este van
s mitől is félnél, kedvesem?

József Attila: ÉN NEM TUDOM










Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.


Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.

József Attila: AZ ÉN SZÍVEN SOKAT CSATANGOLT...







Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

József Attila: ARS POETICA







Édesanyám, egyetlen, drága,
te szűzesség kinyilt virága
önnön fájdalmad boldogsága.

Istent alkotok (szivem szenved)
hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
hogy jó legyek s utánad menjek!

József Attila: TÖREDÉKEK







Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

József Attila: LEVEGŐT!






Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőllő, fürtösen,
s mint a vizcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfűzik,
a bús földet díszitik.

Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva szíveink.

József Attila: GYÖNGY






Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadits meg a gonosztól.
Akarom.

József Attila: IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK







Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,


bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

József Attila: KOPOGTATÁS NÉLKÜL







s ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,


nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
Vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz!

József Attila: HALÁLOS SZERELEM Töredék







Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

József Attila: KÉSEI SIRATÓ







Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

Ajándék , mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

József Attila: SZÜLETÉSNAPOMRA










A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

József Attila: A DUNÁNÁL







Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy,
szép szemednek.


- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

József Attila: SZERELMES VERS







Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.

Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.

József Attila: BOLYONGOK







Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.

József Attila: IME, HÁT MEGLELTEM HAZÁMAT







Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

József Attila: ÓDA






Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

József Attila: KERTÉSZ LESZEK







Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,


mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

József Attila: NAGYON FÁJ







Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogón,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás o, -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

József Attila: MAMA







Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,


hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

József Attila: MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES







Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világítni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.

József Attila: MILYEN JÓ LENNE NEM ÜTNI VISSZA







Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,


szivemhez szívvel keveredsz-e, -
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

József Attila: ÁLDALAK BÚVAL, VIGALOMMAL


Péter Szabó Szilvia (Nox) & Vizy Márton - Áldalak búval Vigalommal - Videó

Link










"A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint az őszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él."


A József Attilának tulajdonított idézet széltében-hosszában megtalálható a Neten - csakhogy a Nyelv és Tudomány szerint /lásd alábbi Link/ - állítólag aligha származhat a neves költőtől.


Link








Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

József Attila: NEM TUD ÚGY SZERETNI







Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

József Attila: TISZTA SZÍVVEL






Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt' pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

József Attila: BÚS MAGYAR ÉNEKE







Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény,
Amelyikről tudtam egyszer, hogy az az enyém,

József Attila: MINDEN RENDŰ EMBERI DOLGOKHOZ







Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,


elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

József Attila: ÓDA







Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,


pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

József Attila: ÓH SZÍV! NYUGODJ!










Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.


Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

József Attila: FLÓRA - REJTELMEK







A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

József Attila: AMIT SZIVEDBE REJTESZ







Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!


Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

József Attila: ÓDA










Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.

Szeretném a keblemre ölelni az
Életért küzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.

Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.

És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.

József Attila: MÁMOR...







Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

József Attila: NEM, NEM, SOHA!







A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyujtom mostan néked kep]http://s9.images.www.tvn.hu/2017/01/06/14/33/www.tvn.hu_7da9ce8efae2ebfdcca84 >99dde05a49b.gif?htr=1"


És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.

József Attila: AZ ÉN AJÁNDÉKOM







A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?

Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: - Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.


S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.

A szem, ha nincs vissza-viszja
Rejtett kincsét elő híjja,
S mosogatja gyötört lényét,
De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.

József Attila: A SZÍV S A SZEM










Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

József Attila: TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!







...A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát...

József Attila: TÉLI ÉJSZAKA - részlet










Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem


élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

József Attila: TEDD A KEZED










Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

József Attila: THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE







Tele vágyakkal zokog a lelkem,
Szerető szívre sohase leltem,
zokog a lelkem.

Keresek Valakit, s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
s nem tudom ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
keresek valakit a Végtelenbe,


loholok egyre.

Könnyeim csorognak - majd kiapadnak:
vággyal magukkal messzebb ragadnak -
majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
szemem csukódik, semmit se látok -
akkor megállok.

Lelkem elröppen Végtelenbe,
tovább nem vágyom arra az egyre,
a Végtelenbe.

József Attila: KERESEK VALAKIT







Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.

József Attila: TENYEREMRE TETTEM...







Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

József Attila: TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT







Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

József Attila: TÉL
















 
 
0 komment , kategória:  József Attila  
Babits Mihály: Idézetek
  2020-09-10 19:00:47, csütörtök
 
 







BABITS MIHÁLY: IDÉZETEK


Babits Mihály /Szekszárd, 1883. november 26. - Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4./ költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja. A Nyugat nemzedékének Ady mellett az egyik legnagyobb költője. Már a kortársak is úgy tartották Adyt és Babitsot, mint a két irodalmi vezért.

1938-ban jelent meg a Jónás könyve. A ,,Jónás könyve" Babits utolsó nagy üzenete. Egy számadó lélek nagysága szól benne, magas erkölcse, őrző és intő szava.

Ellentmondásos élet volt az övé, ellentmondásos költői örökség maradt utána, de emberi nagyságának felmutatására éppen e műve ad igazi alkalmat. A második világháború küszöbén költői önvallomásában mondta ki a polgári értelmiség legjobbjainak tiltakozását, önmarcangoló felelősségtudatát. Szállóigévé vált sora: ,,Vétkesek közt cinkos, aki néma", az írástudók felelősségének mementójává vált.







Annyi év, annyi év:
a szerelem tart-e még?

Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyujtott,
meggyujtott és elfutott,
itthagyott,
itthagyott.

Mintha két szép fa ég
puszta környék közepén
és a lángjuk összecsap,
s most a két fa egy fa csak:
pirosak,
pirosak.

Nem is két fa, két olajkut
és a lángjuk összecsap -
mélyek, el nem alszanak.
A szerelem messze van már
és kacag,
és kacag.

Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?
Ugy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem,
égve s égetve, kegyetlen

s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem.

Babits Mihály: A SZÖKEVÉNY SZERELEM







Asztalom bús szirtjén lapok, levelek,
lelkekből verődött, nyugtalan sereg
idevert madárraj, zsibog és csipog:
üzenetek, élet, levelek, lapok...

Babits Mihály: LEVÉL







Bocsásd meg a mi büneinket,
miképen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek, a gaz
tied, büntetni, mienk csak az
hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vigy a kisértetbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága páncélos inget
őrizzük meg bár véresen
hogy át ne hasadjon sohasem.

Babits Mihály: MIATYÁNK. 1914.







Boldog vagyok, mint senki más,
és mégis kedvem volna sírni,
mert jól tudom, virágnyílás:
egyszerből a sohába nyílni.

Mert jól tudom már, gyöngylelet:
síkos a gyöngy, sebes a bánat,
mielőtt elvesztettelek
ó, édesem, sírok utánad.

Babits Mihály: GYÖNGYLELET







Csavargók csavarogva ketten
A fákat nézik a ligetben.

S búsan az egyik mondja: "Pajtás,
az én életem sárga hajtás."

S a másik szól: "Hordtam a zsákot
És minden zsák nyakamra hágott."

Csavargók csavarogva ketten
Hintókat látnak a ligetben.

Babits Mihály: LIGETI RÉSZLET







Az erdő hallgatag,
nyugosznak a vadak,
lankadt állal hevernek
ágyán a hűs avarnak,
mit a szelek levernek
majd újra felkavarnak.

Babits Mihály: PAYSAGES INTIMES - ALKONY







Én tudom, hogy ez a béna csend,
ez a vak fény gonoszat jelent.
Jön az ősz és életem is ősz:
Óh jaj, mit hoz őszömnek az ősz?

Babits Mihály: BÚCSÚ A NYÁRILAKTÓL







Hajnalodott szívem egén,
Eláradt lelkemben a fény,
Az Úr megérintett,
Szeretetet öntve belém.
Lelkem fürdik a fényben,
Szívemben lakik az Isten,
Megmerítkezhetem a mélyben,
Az anyag legsűrűjében.
Lelkemet nem bírja a máz,
Szívemben szeretetláng
Sötétet emésztő fénye
Örökmécsesként vigyáz!

Babits Mihály: HAJNALODOTT SZÍVEM EGÉN







...hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.

Babits Mihály: ÁLDÁS A MAGYARRA







Hosszú éjszakán nem aludtam semmit.
Itt a reggel már, s ti juttok eszembe.
Szól a kis harang, szól a pásztor tülke,
s én elgondolom: ha lelkem harangját
megkondítanám: jertek templomomba!
s tülköm hívna még: kövessetek engem!

Babits Mihály: HAJNALI GONDOLAT







Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.

Babits Mihály: JÓNÁS IMÁJA







Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szívünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

Babits Mihály: HUNYT SZEMMEL...







Jövő, te szép jövő! Vasúton, az időn,
hadd robogok feléd, jövő, te szép jövendő!
Feléd, eléd: beléd! Sohasem elegendő
paripám sint sodor, meg nem fékezhetőn.

Láthatatlan sinén, egyformán, ügetőn,
örök-mozgón, örök vágyammal száll versenyt ő
s vágyam szilaj kocsis! tajtékzik perc, esztendő
s el nem hajló sinén beléd ízzik, jövőm!

Jövőm, te szép jövőm! Vággyá vált sín és törvény...
csábító alagút! Szirénnel teljes örvény!
öledbe mind belébb örök kéjjel veszem:

mint szerelmes, mohón, lázult párjába olvad,
beléd, mélyen beléd furódni vágyam oly vad,
jövő, csodás jövőm, örökfriss kedvesem!

Babits Mihály: JÖVŐ







Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek,
annak ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,

Babits Mihály: LELKEM KISZIKKADT MEZEJÉN







A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul, hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. (...) Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe.

Babits Mihály: Esszék, tanulmányok










Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Babits Mihály: A MÁSODIK ÉNEK







Mert ami meghalt, nincsen eltemetve,
mit megtagadtál, nincsen elfeledve

Babits Mihály: EGY RÖVID VERS







Mert szép a világ, úgy találom
s a rút csupán a szépnek árnya;
mert szép a világ, mint egy álom,
mint egy istennek hajnalálma.

Babits Mihály: ÉHSZOMJ










Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

Babits Mihály: SZERELMES VERS







Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult...

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

Babits Mihály: KARÁCSONYI ÉNEK







miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

Babits Mihály: ESTI KÉRDÉS







Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül.
Gyere az ablakhoz, édes!
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap, elállt a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan, pehelymód száll
pillanat és pillanat.

Babits Mihály: HALAVÁNY TÉLI RAJZ







Mint makacs ellenség, a ravasz jövendő
fölégett mezőkön lassan vonul vissza:
kincseit mind messzebb és messzebb rejti ő,
míg végül is inkább a Kútba hajítja.

Babits Mihály: OLYAN AZ ÉLETÜNK...







Most érzem hogy sorsom a hazámnak sorsa,
mint fához a levél, hulltomig kapcsolva,
mert nem madár vagyok, hanem csak falevél,
mely ha fája kidőlt, sokáig ő sem él.

Babits Mihály: EZERKILENCSZÁZNEGYVEN







Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
végre megállnak, éjjel, s vég időkig
kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.


Babits Mihály: ELGURULT NAPOK







Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szivemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.

Babits Mihály: AZ ELBOCSÁTOTT VAD







Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott. Az élet néha különösmód összeszűkül, és megszegényedik ezen a magyar glóbuson.

Babits Mihály: Curriculum Vitae







Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
Igazság!
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán -
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?

Babits: CSONKA MAGYARORSZÁG










Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek boltja:
ki méltó látni a csodát
az a csodát magában hordja.

Babits Mihály: BABONA, VARÁZS







Olaszhon. Göndör fellegek,
Sötét ég lanyhul fülleteg.
Szökőkut víze fölbuzog.
Tört márvány, fáradt mirtuszok.

Babits Mihály: MESSZE... MESSZE...







Ó gondok, gondok, holnapok!
egy gondtalan mát hol kapok?

Szőnyeg-puhába betegen
búni hiába szigetem:

szivem verését halk ölén
csak annál jobban hallom én.

Babits Mihály: FÁJÓ, FÁZÓ ÉNEK










Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.

Babits Mihály: Ritmus a könyvről







Ó teleim, gyermeteg telek!
mily bolondul elfeledtelek.
Úgy megfakultatok, mint a gyöngy ha
nem ringatja eleven meleg.
Némelyik már, mint egy szertehullt
láncnak szeme, halkan elgurult...
Pedig amint fogy-fogy a jövendő,
egyre-egyre drágább lesz a mult.

Babits Mihály: EMLÉKEZÉS GYERMETEG TELEKRE







Pacsirta szólt már künn a lomb alatt
És Rómeó tovább már nem maradt,
Bár Júliája édes szóval sírta:
"A csalogány volt és nem a pacsirta."

Csak sírban várt még egy találkozó
Reájuk - s néma a pacsirtaszó,
De zeng fölöttük a Shakspere danája:
Örök szerelmi éjük csalogánya.

Babits Mihály: RÓMEÓ ÉS JÚLIA







Piros virágfejek lámpái lengnek,
ugrálnak a füszálak a gyepen,
e kertben, hol ma romlott életemnek
rosszizü gondjait szürcsölgetem.

Babits Mihály: [PIROS VIRÁGFEJEK LÁMPÁI LENGNEK...]







A reggelt éneklem, az enyhe szépet
Ó reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred
Tejjel és mézzel folynak ereim.

Babits Mihály: REGGELI ÉNEK







Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messzirül süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregy éjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.

Három nagy évig, Erdély,
laktam földedet, Erdély,
ettem kürtös kalácsát
s a tordai pogácsát.

Babits Mihály: ERDÉLY







Tűrj és nézz! Élj és halj ha kell! Pusztulj és maradj!
Légy hű és légy szabad! Gondolj a madarakra,
kik hívek a fához, mely fészküket adja,
s mégis kilátnak, kiszállnak a légi magasba!
Két hazában otthonosok: polgárai a fáknak
s együtt örök polgárai mind égnek és szabadságnak.

Babits Mihály: ÚJ MYTHOLÓGIA







...Az ifjú király:

Megmondom a titkát édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Babits Mihály: A VIHAR (Részlet)







Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Babits Mihály: ZSOLTÁR GYERMEKHANGRA










Vétkesek közt cinkos, aki néma

Babits Mihály: JÓNÁS KÖNYVE Harmadik rész













 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
2020.08 2020. Szeptember 2020.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 16 db bejegyzés
e év: 255 db bejegyzés
Összes: 3969 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 584
  • e Hét: 5094
  • e Hónap: 39470
  • e Év: 602981
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.