|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 18:38:29, hétfő
|
| |
| |
Politikai csűröm csavarom:
A facen találtam Konok Péter bejegyzését, amit -kényszerítve érzem magam - ki kell egészítenem:
"Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk."
(Gulyás Gergely)
Íme, egy doktrína változástörténete:
Ha Isten velünk, ki ellenünk? - Pál apostol;
Aki nincs velünk, az ellenünk van - Joszif. V. Sztálin;
Aki nincs ellenünk, az velünk van - Kádár János;
Aki ellenünk van, az is velünk van - Gulyás Gergely."
És a kiegészítés:
Aki velük van, az nincsen magánál - Juszt László
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek innen-onnan |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 18:28:05, hétfő
|
| |
| |
Arthur Rimbaud: Ami örök
Megtaláltam újra!
Mit? Ami Örök.
A tenger - egybegyúrva
a Nappal.
Őrszem, tiszta lélek,
mormoljuk el itt
láng napok, vak éjek
vallomásait.
Ami benned ember,
ami földre von,
szétszakítva leng el,
s szállasz szabadon...
Mélyedből tör égre,
atlászfény-parázs,
Parancs s Akarás,
s nem szól senki: végre.
A remény is széthull,
nincs több orietur.
Tudás-szenvedés,
biztos büntetés.
Megtaláltam újra!
Mit? Ami Örök!
A tenger - egybegyúrva
a Nappal.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 18:22:25, hétfő
|
| |
| |
Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek
Várj meg, én kedvesem, sötétedik már -
és nélküled csak rettegés az alkony.
Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
mert félek s fázom itt a puszta parton!
Pedig szép volt az erdő és a nádas -
hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,
megtévesztett a sugárzás az égen,
aranya hullt a kőre, vízre, fára,
izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem -
s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!
Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
mivel a néma éjsötét örök csak.
A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
mint tigris karmait egy csepp körömlakk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Baranyi Ferenc |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 18:17:39, hétfő
|
| |
| |
Weöres Sándor - Adagio
Szállnak a vadlibák, szállnak,
a gyermekláncfü kelyhe becsukódik,
bugyrot cipel a nénike,
édesem messzire ment.
Megkérdezzem a nénikétől:
hova ment az édesem, hova ment?
Csak a vadlibák láthatják meg őt -
csak a gyermekláncfü szólhatna róla.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Multkor a kertembe egy fiu jött,
gyümölcsöt hozott a kosarában.
Kék ruhában jött, mint a napsugár,
kék ruhád eszembe jutott.
Csupasz volt a nyaka íve...
mosolygott... nézett hosszasan...
Gyümölcsöt hozott. Mind fanyar volt,
a madaraktól kérdezd, hova lett.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
De rég nem láttam két szemedet!
s hogy fölébredtem egyszer éjjel,
a bokorról két mérges bogyó
bámult rám, sötét a sötétből.
De boldog voltam én veled!
s egy kövér ember jött szembe az uton,
bő volt nekem a köpenye,
bő volt neki a bánatom.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Weöres Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 18:01:32, hétfő
|
| |
| |
Fekete István - Egyedül
Tüzet raktam földes szobámban.
Makk hull a házam tetejére,
S egyedül vagyok, csak a szél jár...
Enyém a csend és enyém a határ
Borulása és verőfénye.
Minden az enyém itt most, minden!
...A pókhálótól a falevélig,
Üres fészek, halk nyári emlék,
- Távoli ködök és földes hajlék -
A bedőlt, bortalan pincéig.
Az előbb dőlt be... Odanéztem:
Dől?... Hát dőljön, ha dőlni akar.
Csak a pókháló ne szakadjon,
Arany falevél megmaradjon,
S amit az idő és köd takar.
A szépség, a simogató kéz,
Csíra a makkban: végtelen hit,
Hogy lesz még ünnep a világon,
Elmúlt könnyek a szempillákon
És elmúlt tél - ami melegít...
Tüzet raktam földes szobámban,
Makk hull a házam tetejére,
S egyedül vagyok, csak a szél jár...
Enyém a csend, enyém a határ
Holnapot váró reménysége.
(Keletkezési ideje ismeretlen)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Fekete István |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 17:57:27, hétfő
|
| |
| |
Góth László - Flört
Bennem ne bízz, én sem bízom magamban.
Az Itt és Most hazudni kényszeríthet,
és tiltakozz bár hangosan vagy halkan,
a perc erősebb lenne, mint az élet.
Ne higgy nekem. A hit becsaphat, hidd el!
Szavam felett már nincs többé hatalmam.
Nem élhetünk tovább egy hamis hittel,
ez rászorít, hogy magam visszatartsam.
Ne érints meg. Ha testünk összeérne,
csak sodródnánk előre, mint a bomba,
kritikus tömeggé teljesedve,
megfékezhetetlen láncreakcióba...
Csak semmi érzés. Gondolat se kell több.
Itt hagyjuk abba. Nem megyünk a csinbe.
De tudva tudjuk, így hiába döntök,
mától mással más lesz már a csókok íze.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Góth László |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 12:35:38, hétfő
|
| |
| |
Egyszer, sok évvel ezelőtt kirándultunk a környéken, este jutottunk el a krasznahorkai vár alá, ahol Tihanyi Tibor úr, az egyik utitársunk megszólaltatta tárogatóján a következő dalt:
Krasznahorka büszke vára
Kraszna horka büszke vára,
Ráborult az éj homálya,
Magas tornyán az őszi szél,
Régmúlt dicsőségről mesél,
Rákóczinak dicső kora,
Nem jön vissza többé soha,
Magas tornyán az őszi szél,
Régmúlt dicsőségről mesél,
Rákóczinak dicső kora,
Nem jön vissza többé soha,
Harcosai rég pihennek,
A bujdosó fejedelemnek,
A toronyból késő este,
Tárogató nem sír messze,
Olyan kihalt, olyan árva,
Kraszna horka büszke vára,
A toronyból késő este,
Tárogató nem sír messze,
Olyan kihalt, olyan árva,
Kraszna horka büszke vára,
Magas tornyán az őszi szél,
Régmúlt dicsőségről mesél,
Rákóczinak dicső kora,
Nem jön vissza többé soha.
A szép tárogató hangra odasereglettek körénk az arra lakók és sírt mindenki. Azt mondták:" leszünk mi még együtt újra" Hát mit mondjak, sajnos esélyünk sincs rá. Tihanyi úr sem él már és a remény is meghalt rég. Átkozott történelem, soha nem bocsátunk meg neked! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 12:26:52, hétfő
|
| |
| |
Csukás István - Játszom a kutyámmal
A kutyám behozza a kertből
a labdát, hogy játsszam vele,
fölcsillanó szívvel eldobom,
megosztozunk az örömön: fele-fele.
Nekem már zsibbad a karom,
neki már lassul a lába,
de egyikőnk sem meri abbahagyni,
mert hogy mi lesz utána?
Mind a ketten egyformán félünk
a játék nélküli ürességtől,
az üres délelőttől, az üres délutántól,
a semmibe nyíló üres égtől.
Játszunk hát konokul, eszelősen,
az ájulásig kifáradva,
s mikor már-már összeesnénk,
irgalmasan kilukad a labda.
Pislogva, de győztesen nézünk
egymás ismerős, boldog szemébe,
mosolyt cserélünk, lelket cserélünk,
biztos ösztönnel tudjuk, hogy megérte.
Két lihegés közt eszembe jut még:
nekem ki dob labdát, ki játszik velem?
Árva felnőtt, milyen isten simogatja
a végén meg felhevült fejem?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Csukás István |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2021. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
148 db bejegyzés |
| e év: |
1996 db bejegyzés |
| Összes: |
10102 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1829
- e Hét: 5645
- e Hónap: 15231
- e Év: 84151
|
|
|
Offline
