Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
szeretettel
  2011-11-23 19:36:39, szerda
 
   
 


Amikor félreérthetetlenül feltettem a kérdést, úgy értve,amit mondott, hogy az adott ügy kapcsán hozott határozatomnakén magam is kárát láthatom, mosolyogva (bár már kevésbéjóindulatú mosollyal) megjegyezte, hogy baleset mindenkitérhet, mégpedig gyakran éppen túlbuzgóság miatt.Hozzátette, hogy ezen a vidéken régi tradíció, hogy a jóindulatotnem berzenkedéssel, hanem hálásan fogadják mindazok,akiket a jóindulat ballépésektől hivatott megóvni.Ekkor felálltam, és közöltem dr. Ontur Péter igazgató főorvossal,hogy nem vagyok a beosztottja, amiből következőenaz elhangzott beszélgetést meg nem történtnek tekintem.Kézfogás nélkül távoztam. Visszatérve hivatalomba, intézkedtema "Vadásztanya" vendéglátóipari egység bezárásárólhozott határozatom illetékesekhez való kézbesítéséről.Az esetet követő hét szombatján társaságban találkoztamdr. Sulyomi Aranka nyugalmazott körorvossal, aki megyénkegyik országgyûlési képviselője. Bemutatkozás után a képviselőnőhosszasan beszélgetett velem, részint közömbös dolgokról;részint megyénk egészségügyének egy sor problémájáról,vacsora után pedig félrehívott, és közölte velem, hogynagyon örül a találkozásunknak, illetve annak, hogy megismert,mivel így bizonyságot szerezhetett arról, hogy egyenesgondolkozású, jószándékú, közéleti felelősséggel bíró embervagyok, nem pedig "egy kákán is csomót kereső bürokratavénkisasszony, aki mindenkinek ott árt, ahol csak tud".Kérdésemre, hogy miért kellett volna ilyen embernek tartania,a képviselőnő közölte velem, hogy a napokban hivatalosügyben dr. Ontur Péternél, a járási kórház igazgatójánáljárt, s miközben a látogatás tárgyát képező hivatalos ügyről(a kórház fejlesztését célzó beruházás anyagi fedezetének előteremtése)beszélgettek, dr. Onturt valaki telefonon hívta.A rövid telefonbeszélgetés keretében dr. Ontur részéről elhangzottakbóldr. Sulyomi Aranka arra következtetett, hogydr. Ontur a tegzei városi tanács egészségügyi osztályánakvezetőjével, dr. Papp Csaba városi főorvossal beszélgetett.A telefonbeszélgetés keretében dr. Ontur szájából az a felszólításhangzott el a városi főorvoshoz intézve, hogy "hátakkor tanítsd meg kesztyûbe dudálni ezt a lehetetlen bürokratát".A telefonbeszélgetés után dr. Ontur anélkül, hogy aképviselőnő kérdezte volna, dohogva elmondta, hogy a városiKÖJáL vezető főorvosa egy okvetetlenkedő újonc itt avárosban, aki - ha nem veszik elejét a dolgoknak - mindent afeje tetejére állít.Amikor megkérdeztem dr. Sulyomi Arankát, hajlandó-ehivatalos helyen is megismételni, amit közölt velem, egyértelmûenbiztosított arról, hogy "ez a legtermészetesebb", sőtjavasolta, hogy a történtek után forduljak védelemért és elégtételérta megyei Orvosetikai Bizottsághoz.A fentebb előadottak alapján tisztelettel kérem a t. Orvos-etikai Bizottságot, hogy az általam ismertetett ügyet kivizsgálni,s a vizsgálat eredményeinek megfelelő, számomra védelmetbiztosító határozatot hozni szíveskedjék.TiszteletteL:Dr. Ormándy PaulaMemória . . . Ficamos fényképező memóriám van, különleges érzékenységgelés konzerválókészséggel az írott szövegek iránt.Hányszor látok írásokat tíz év előttről, húsz év előttről, egy évelőttről és nyolc év előttről, gépelt szövegeket és kézzel írtakatés megint gépelteket... Teljes, pontos; valós képeket egy-egypapírdarabról, papírlapról, amit kézzel vagy géppel írtak tele:
lakáscsere-szerződés. Megköttetett egyrészt dr. Pásztor Zoltánorvos és neje, Pálos Flóra gyógyszerész, mint az Uporvár 1. kerületCsarnok utca 6. szám, földszint 2. számú egy szoba és konyháslakás bérlői, másrészt Herendy Imre Iván adóügyi főelőadó,(az Uporvár, 1. kerület Seregély utca 11. szám (helyrajziszám 4405) földszint 1. számú két szoba és hallos lakás bérlőjeközött. Nevezettek közül dr. Pásztor Zoltán és neje . . .Valaki kopog. Valaki, aki még nem járt nálam. Akik eddignálam jártak, nem kopogtak.- TesséK.- Tiszteletem, főorvos uram. Kupka Tivadar vagyok. Pavilonositt az osztályon. A pizsamáját hoztam főorvos uramnak. Amitszíveskedett rendelni főorvos uram. Rafai alorvos úrral szíveskedettpénzt küldeni, hogy hozzak pizsamát főorvos uramnaka férfidivatüzletből. Kupka Tivadar vagyok.- Jó napot, Tivadar.- Nagyon kedves főorvos uramtól, hogy szíveskedik ismernia nevemet. Persze nem lep meg.. Kit ismerjenek az osztályon, hanem Tivadart? Kupka Tivadart. Akárkinek kell valami, rögtönengem szíveskedik hívni. Kupka Tivadart. Mert énbennem meglehet bízni, főorvos uram. Azt nem kell komolyan venni, hogyretardált vagyok. Csak a konkrét hülyék csúfolják a retardáltembert, főorvos úram. Ezt nekem teljesen őszintén megmondtaaz intézetben a pszichológus doktornő.- Hány éves, Tivadar?- Harminchat éves vagyok, főorvos uram. Öt éve vagyok pavilonos.Itt az osztályon. November hetedikén jutalmat is szíveskedtekadni. Azt olvasták fel rólam mindenki szeme láttára,hogy senki se tud olyan finoman kiemelni az ágyból egy fekvőbeteget, mint Kupka Tivadar. Minden dolgozó példát vehetKupka Tivadarról. Énrólam. Szíveskedjék felvenni a pizsamát, főorvos uram.- Majd később, Tivadar. Most eléggé fáradt vagyok. Meg aztánelőbb még tisztába is tesz Karola nővér.- Nem kell, hogy Karolát megvárja főorvos uram. Én is letudom mosdatni. Rögtön hozok lavórt. Hozok szivacsot. Hozoktörülközőt. Hozok szappant. Engem a férfikórtermekbe sokszorszíveskednek hívni, hogy lemosdassak. Olyan betegek, akik szégyellik,hogy a női nővérek mosdassák őket, a testüket. Mindigküldenek értem, hogy szíveskedjék jönni Kupka Tivadar.- Köszönöm, Tivadar; de most fáradt vagyok a mosdatáshoz.- Nem baj, főorvos uram. Majd később szíveskedik üzenni,hogy jöjjön Kupka Tivadar.- Rendben van, Tivadar, köszönöm, üzenni fogok magáért.- Akármikor szíveskedhet üzenni főorvos uram.- Tegye csak ide a pizsamát. Ide az éjjeliszekrényre . .-A legjobb pizsama. Ez volt a legjobb a férfidivatüzletben,főorvos uram. Ja persze, pénz is van. Amit szíveskedtek vissza-adni, az összeg. Ezt kaptam vissza, főorvos uram. Hatvan forint húsz fillér.- Köszönöm. Vegyen el belőle húsz forintot, Tivadar.- Szó sem lehet, azt nem lehet főorvos uramtól. Kollégák közöttnem lehet borravaló. Tiszteletem, főorvos uram. Majd szíveskedjéküzenni, hogy jöjjön Kupka Tivadar.- Üzenni fogok, Tivadar.Kupka Tivadar kedves ember. Két méter. Magasabb, mint én.A kis Rafai tévedett, amikor egyforma termetûeknek gondoltbennünket. Én csak száznyolcvankettő vagyok. Hosszú lesz apizsama. Tivadar magasabb is, testesebb is. Feszül a fehér köpenyujja a bicepszén. Vaskos a válla, vaskos a nyaka, mint azuporvári vágóhídon a mészároslegényeké, akik úgy hajítják avállukra a fél marhát, amilyen könnyedén Kupka Tivadar emelte
az ágyról a tolókocsira egy harminchat kilós kis öregasszonyt.Kupka Tivadarnak hiányzik egy kereke, de kiegyensúlyozottember, mert itt az osztályon nyilván senki se csúfolódik vele.talán jobb, emberségesebb lenne a világ, ha mindnyájan szíveskednénkKupka Tivadarhoz hasonlóak lenni. A biblia lelki szenyekneknevezi azokat, akik Kupka Tivadarhoz hasonlóak.Dosztojevszkij félkegyelmûeknek. Miért? Kupka Tivadar lelkegazdagabb, mint száz normális emberé együtt, összeadva. Többkegyelem, több szív fénylik belőle, mint . . . Mint például Julibol,akit pedig az őszinte szív színészének titulálnak a kritikusaiis, a hódolói is, mert ha formában van, szem nem maradszárazon a nézőtér széksoraiban.mafla voltam. Bedőltem a szívdöglesztő szövegének.Hol ismerted meg?Kórházban. Ugye, említettem neked, hogy amikor első neki-futásra nem vettek fel az egyetemre, beálltam kisegítő nővérnek.Mondtam?- Mondtad., Amikor először láttalak és azt hittem, új nővérvagy Takó Paliéknál.- A János kórházban dolgoztam. Ott is a gégészeten. Ott is-mertem meg Etelét. Már túl volt az alapvizsgálatokón. Illetvemár a szakvizsgálatokon is. Már megnyugtatták, hogy a hurutjánkívül semmi más baja. Legfeljebb a sok agyonpácolt amerikaicigaretta. Nem hitte el, hogy nem beteg. Legalábbis tökéleteseneljátszotta, hogy nem hisz a kezelőorvosainak. Eljátszotta, hogyférfiasan beletörődik a megváltoztathatatlanba. Méltósággal nézszembe a gégerákkal. Emelkedett lélekkel veszi tudomásul amegfellebbezhetetlen ítéletet. Talpig férfi módra él együtt a csapással,amivel a sors sújtotta, és ha eljön az idő, amikor undorodnikezdenek tőle az emberek, feltünés nélkül, csendben, esztétikusantávozik az emberiségből . . . Intelligensen játszott. Halkszavúan, szerényen, csipetnyi öniróniával, imponálóan adagolthamis derûvel.- Megfőzött.- Tizenkilenc éves voltam. Megszédített már a hangja is.- Nem csoda. Igazán remek a hangja. Egy van belőle Magyar-országon. Az első szó után, amit kimond, mindenki tudja, hogy ő az...- Civilben még hatásosabban bánik a hangjával, mint a színpadon.Restellem, de tökéletesen puhára főzött. Mindig számontartotta, mikor vagyók szolgálatban, és mindig kéretett, kétszer-háromszor behívott magához. Különszobája volt. Csengetett.Mindig elnézést kért. Rendszerint semmire nem volt szüksége.Csak, ha időm engedi, szívjak el a társaságában egy cigarettát.Más ember az italhoz igényli a társaságot, ő a cigarettához. Közbenpedig mondjam el neki, mi újság odakint az életben.- Természetesen beszélj minél többet magadról is.- Nyertél. Beszéljek magamról, és beszéljek még magamról.- Beszéltél?- Nem sokat. Azt mondtam, beszéljen ő, beszéljen magáról,hiszen. én egy szürke kis képesítés nélküli nővér vagyok, ő aszínes egyéniség, ő a nagy színmûvész . . . Erre csak legyintett.Mit mondhat ő saját magáról? Rabszolga. A színház, a film, atelevízió, a rádió rabszolgája, meg a mindenféle más fellépéseké,amelyek elől nem tud, nem lehet kitérni. Ahelyett, hogy sajátmagáról beszélne, inkább hadd ajándékozzzon meg egy hanglemezzel.Vagy mindjárt kettővel. Két saját lemezével. Az egyikenBaudelaire-verseket szavalt, a másikon több költőtől. Aragonkét versét is. Az egyik vers a Les yeux dElsa volt. Tudsz franciául ?- Nem. De ennyit még megértek. Elza szemei. Szép vers.- Szép. átfutott az arcán egy felhő, amikor átnyújtotta ezt a
lemezt, az Aragon-verssel. Akkor mondta, azzal az öniróniávalamit már tiszteltem benne, hogy ha ö is tudna verset írni, akkorbizony az én nem e világra való gyönyörû szürke szemeimrőlszebb verset írna, mint Aragon.Nem rossz szöveg. Hiteles öniróniával különösen célravezető.Igen. Ismétlem, liba voltam. Majdnem összepisiltem magama gyönörûségtől, hogy én, egy kis szürke veréb, ekkora hatásttettem egy ilyen híres nagy mûvészre, akinek csak füttyenteniekell, és máris Budapest legszebb női vetik magukat tigrisugrás Salaz ágyába. Hiszen a felesége is, akitől elvált, osztályon felüliszexbomba volt . . . Persze, két olyan erős egyéniség, mint ÉrviziEtele és Urkuti Diána, két ilyen autonóm karakter nem férhetmeg egy házasságban. Két erős egyéniség szerelmének törvényszerûengyilkosa a házasság.Márványba vésendő felismerés egy színész saját szájából.Zoltán, te drága . .. Csak nem vagy féltékeny Érvizi mûvész urra?Nem vagyok féltékeny. Csak tompán zavar, hogy tökéletes az emlékezeted.A libaságomról tartok előadást neked, ha eddig nem vettedwolna észre. Liba voltam, de abban a pillanatban, amikor elkezdettbeszélni a szexről, megszûntem liba lenni, és úgy hagytamott Ermzi mûvész urat, hogy ott maradt vele a gardróbszobábanaz egész ruhatáram az íróasztalában pedig valamennyi ékszeremis. És eljöttem ide Uporvárra, hogy megtudjam rólad, milyenklassz voltál Ormándy Paula ügyében, és aztán össze is akadjakveled, az első igazán bátor emberrel, akit életemben láttam.- Bátor . . .- Igenis bátor. Megtetted, amitől intettek, óvtak, pedig közbenféltél. Féltél, mint minden bátor ember, aki előre tudja, hogyerejét meghaladó feladatot vállal. Hiszen túdtad, tudnod kellett,hogy Ontur Péter már ki van szemelve, miniszterhelyettest akarnakcsinálni belőle. Elintézett kérdés volt már, hogy egészség-ügyi miniszterhelyettes lesz belőle. Tudtad. Igazam van?- Nem tudtam. Sok mindent tudtam már, de azt, hogy dezignáltminiszterhelyettes, azt még nem.Ketten voltunk a kórszövettanon. Az asszisztencia már négyórakor, negyed ötkor hazament. Már csak nekünk, a főorvosiszobában égett a villany.Ambrus a sezlonon feküdt. A bordó pléden, amit én vettemneki. A vedlett pokróc helyett, amit a kórház gazdasági osztályakövetkezetesen elfelejtett kicserélni. Ambrus főorvos urat akár-melyik nap elviheti a szíve. Már az utódját is kinevezték. PásztorZoltán már egy éve másodfőorvos Ambrus mellett . . .- Jobban vagy ?Kerek, kopasz feje fehér volt, az arca ödémás. Egyik szemedagadtnak látszott az ödémától, mintha vastag spárgát fûztekvolna be a szemehéja alá.- Adsz egy cigarettát, Zoltán?- Nem szívesen. - Rácsavartam a bandázst a vérnyomásmérőre.- Szöget a koporsódba . . .- Magam ácsolom. Ha adsz, megkímélsz attól, hogy felkeljek,és magam vegyek ki a kabátomból . . .- Mit tehetek? Tessék.Hangtalanul nevetett. Vastag szája is fehér volt.- Gyufával adj tüzet. Ostobaság, hülye kényszerképzet, deaz öngyújtód gázlángja nekem olyan büdös, olyan penetráns,hogy végig érzem a szagát, amíg a cigarettát szívom. Pedig semmiszaga, semmi bûze, tudom.- Kinek nincsenek kény szerképzetei ? . . . - Rágyúj tottam énis. - Nekem például az a kényszerképzetem, hogy szigorúbbankellene vigyáznom rád.
- Késő, Zoltán, késő. - Duzzadt szeme héja félig lecsukódott.A bal szemén Mintha kacsintott volna. - Ha majd felboncolsz,meg fogod látni, hogy legalább harminc kis infarktusom volt.Törpe infarktusok. Mindegyiknek a nyomát, mindegyiknek ahelyét meg fogod találni az izomban. Megjósolom: tátva marad a szád.Füstöt nyeltem. Köhögnöm kellett.- Leköteleznél, ha témát váltanál.Megvakarta nagy, húsos fülét.-Egy szavadba kerül. - Hosszúra nőtt szőrszálat tépett ki afülkagylója közepéből. - Váltsunk hát témát. Beszéljünk terólad.gyömöszöltem Tokjába a vérnyomásmérőt.Mit lehet rólam beszélni?- Csutka volt a cigarettámban. Kipiszkáltam.- Levelezőlapot kaptam a fiamtól. Az óvodában rajzolta.Egy csámpás nyúl, egy kék virág, sárga a szára, és barnaalevele, egy piros tojás, ami almához hasonlít . . . Húsvéti üdvözlet.Három ákombákom nagybetûvel. Mind a három másfelé dûl.APA.PöfFentve lökte ki száján a füstöt.- Ezt a gyereket nem fogod elveszíteni.Fújtam egy füstkarikát. Ortopéd formája lett.- Nem fogom elveszíteni . . . Ha te mondod.Felkönyökölt.- Erre, amit a fiadról mondtam, hitelt ad, kölcsönt folyósít abank. De ne a fiadról beszéljünk. Ebben a viszonylarban jól állsz.Más aggaszt engem. Ez az Ormándy Paula ügy, amibe belemászni,belekeveredni készülsz.Szétfújtam a degenerált füstkarikát.- Honnan tudsz róla?Cigarettája végével mutatott rá a hamutartóra, hogy adjam közelebb.- Igyekszem mindenről tudni, mindenről értesülni ami tégedérint. Amióta mellettem vagy, megszokhattad, észlelhetted.- Kezdettől tapasztalom. - Keze ügyébe csúsztattam a bordópléden a kis csiszolt üvegtányért. - Elég baj, hogy nem sikerülthasonlóan hatásos törődéssel viszonoznom.Visszafeküdt a hátára. Koponyája belesüppedt a sezlon domború,elpuhult fejtámasztójába. A bordó pléd szétnyomta két nagy fülét.- Azt a törődést, amivel vigyázol rám, ügyelsz rám, lassanmár hat éve, soha senkitől nem kaphattam volna meg. Ha te nemmentesítenél jóformán minden munka alól, én már régen urnábólszagolnám a temető tiszta tavaszi illatait. - Szemével intettaz ablak felé. Kint, az üvegen túl sárga virágokkal volt tele azaranyeső minden ága. - Meg akartam akadályozni, hogy elvállald . .Nem hallgattál rám. Te vagy az etikai bizottság titkára,ez már irreverzibilis tény. De azt még meg lehet gátolni, meglehet akadályozni, hogy saját kezûleg állíts csapdát saját magadnak.Elvigyorodtam.- A csapda már föl van állítva.- De még nem léptél bele. - Megnézte, körmére ég-e a cigaretta,ha még egyet szív belőle. - Még nem csapódott a lábadra,még nem törte darabokra a bokádat.Hallgattam. Vártam az érveit. Nem azért, hogy meggyőzzenek.Ambrus eszének szikráit akartam hallani. A töltéseik pattogását.Behunytszemmel várta, mondjak valamit. Tovább hallgattam.Az ő türelme előbb fogyott el, mint az enyém.- Stendhal írja, Stendhal mondatja a vörös, és fehér közepetáján Lucien Leuwennek: Kedves barátom, többet kellene élnie,akkor majd gazdagabban látná az életet; most elégedjék meg annyival hogyezzel a gyakorlattal, hogy szándékosan nem árt senkinek. Tulajdonképpenmég nagyon keveset tapasztalt ahhoz, hogy a nagy kérdésekben ítélkezzék . . .Egy- pillanat múlva körmére égett volna a csikk. Kivettem az
ujjai közül. Mielőtt elnyomhattam volna, a csipetnyi alattomosparázs az én bőrömet égette meg.- Remek a memóriád. - Ráfújtam az ujjamra, ahol a csikk bele-pörzsölt. - Hány szerzőtől tudsz hasonló jó tanácsot citálni az épülésemre?Vastag szája lebiggyedt.Már csak egy további klasszikust szólaltatok meg Az épülésedre.Magamat. - Fáradtan fölemelte petyhüdt karját. Megdörzsöltebal szeme alatt az ödémás bőrzacskót. Amikor fülembejutott ez az Ormándy Paula ügy, megszondáztam a hírforrásaimat.Érdekelt, hogy egy ilyen minden hájjal síkosra kentOntur Pétert mi késztet, mi visz rá arra, hogy egy erdei vendég-fogadó miatt, a Vadásztanya bezárása miatt egyetlen lépést istegyen, egyetlen szót is szóljon. Méghozzá ilyen interveniálásravállalkozni... Ontur az a fajta, amelyik hétszer meggondolja,hétszer megválogatja, kivel kerüljön szembe és ki miatt. Miértfontos neki hogy a Vadásztanya körül senki se kavarja a szart,Miért vállalja a kockázatot, hogy előbb leégjen Ormándy Paulaelőtt, aztán pedig össze is ütközzön ezzel a nővel, a KÖjáLvezetőjével? Lekötelezettje Ontur a Vadásztanya kocsmárosánakEgy vendégfogadó főnökének? És ha igen miért?-Megintfelkönyökölt. - Érdekelnek ezek a miértek, ezek a kérdések ... ?Érdekelnek. A feleletek még inkább. Meg az is, hogy hitelesek-eaz értesüléseid, amiket meg akarsz osztani velem.ernyedten dőlt vissza a sezlonra.Hitelesek. Ezerszázalékosan megbízhatóak. Nekem, Zoltán,társadalom szemétjével is van összeköttetésem, van kapcsolatom.Harminckét éve vagyok orvos Horka megyében. Nincs olyanrelytély, amire én ne tudnám a választ.Nézte cigarettáját, hogy nem ég-e a körmére.Akkor mi a halásztanya relytélye?

- Ha az elmúlt néhány másodpercben nem fejtetted volna meg,amiben persze nem hiszek, megmondom a rejtvény megoldását.A Vadásztanya, fiam, diszkrét találkahely egy szûk, de rangoskör számára. Néhány jeles személyiség, talán tucatnyi tekintélyesember szolgálatára. Akik az aktuális szeretőjükkel mindig olyanhelyen akarnak eltölteni néhány órát, esetleg egy éjszakát, aholvéletlenül se kerülhetnek illetéktelen szemek látóterébe. - Erőtlenüllegyintett. - Látom, nem állt el a lélegzeted.- Nem. - Tüzet pattintottam az öngyújtómból. - Te se lepődszmeg, és nem tartod zseniálisnak a logikámat, ha arra a következtetésrejutok, hogy a tucatnyi jeles személyiség egyike nem más, mint maga a tegzeijárási kórház igazgató főorvosa. Ontur Péternek ezért fontos,hogy a Vadásztanya üzletvezetőjét semmi kellemetlenség ne érje.Mutatóujja püffedt hegyével szabálytalan kört rajzolt maga elé a levegőbe.- Következtess tovább egy lépéssel.Vállat vontam.- Nem megerőltető. A kör célszerûen zárt. A tucatnyi fejesközül néhánynak Ontur Péter még fontosabb, mint a Vadász-tanya. Szép megyénk egészségügyének főnöke, Sármány elvtárspéldául úgy szabadult meg az apjától, amikor az öreg már kezdettelhülyülni a szklerózistól, hogy Ontur egy tollvonással elhelyeztea haldoklók szociális otthonában az öregurat. Haldoklókközé. Pedig csak szklerotikus volt. Azzal se lehetett vádolni,hogy nem szobatiszta.Keze fejével végigsimított a szemehéján.- A tudás fájának gyümölcsét megeheted, de magadra vess,ha indulatokat katalizálnak benned. Légy fegyelmezett, Zoltán,próbálj indulatok nélkül gondolkozni. A tegzei kórház mégnem volt ilyen modern gyógykombinát, amilyen ma, hanemcsak egy múlt századi kóceráj, amikor Ontur már nőgyógyász főorvos volt Tegzén. Kalkulálj, hány befolyásos személyiségszeretőjének a küretét vállalta Tizenöt év alatt! De kapart feleségeketis, akiknek a férje elkerülendőnek tartotta, hogy az aszszonymegjelenien engedélyezés végett az abortuszbizottságelőtt, hiszen ez a kényelmetlen testület netán úgy dönt, hogy azillető hölgynek és férjének átlagon felüli szociális helyzete nemteszi indokolttá az abortusz engedélyezését... Lépjünk vissza-felé még egyet a múltba: Ontur már akkoriban is vállalta egyesjeles személyiségekhez tartozó asszonyok vagy lányok kaparását,amikor még börtön járt a magzatelhajtásért azoknak is, akikegyáltalán tudtak az elkövetett abortuszról. Pláne annak, akivégezte a kaparást... Ontur kapcsolatainak mélyre nyúló gyökereivannak, Zoltán. Gyökerek, amelyek rejtettek, és bonyolultanösszeszövődnek a felszín alatt. Kemény, megcsontosodottgyökerek. A csomóikból remekmívü, tûzálló pipákat lehetne faragni,ha volna olyan acélkés, amelyiknek az éle nem csorbul belea probálkozásba. Értjük egymást?Bedobtam a táskámba a fonendoszkópomat. Lehajoltam. Becsuktam a táskám.Pontosan megértettem mindent. Köszönöm, hogy óvniigyekszel. Ugyanazt teszed, amit én azzal a szikkadásnak indultkisasszonnyal. Ormándy Paulát rövid úton tönkreteszik, hasenki seáll mellé.Püffedt szemehéja, ödémás arca mozdulatlan volt, mint egyszáradó halotti maszk domborzata. Mintha lassan hûlő hullához beszéltem volna.-Ki álljon mellé, ha én se?Kis híján összerezzentem, amikor megmozdult a szája.Melléd, temelléd ki fog állni, Pásztor Zoltán?Megszorítottam duzzadt csuklóját.Naponta névsorba szedem, ábécérendbe írom majd mindenkineka nevét, aki mellém áll. Hogy reggelenként tájékoztathasalak.Most pedig előállok a kocsival és hazaszállítmányozlak. nyolcra rendelni megyek.Ezen a héten Ráb Jancsit helyettesítem a Búza téri körzetben.az extraszisztolék. Már percek óta. Minden hatodik.ötödik átlagos dóbbanás után egy erősebb. Hiába iparkodokfegyelmezni magam, hiába foglalom el magam a memóriám mozgósításával,hogy hangos meg mozgó élőképekben gondoljakvégig régi perceket, aprólékos-pontosan, mint egy lelkiismeretestanú, aki az önmagából álló ítélőszék előtt tesz vallomást.Csak önmaga előtt. Ki mást érdekelne, hogy mit vall, és őszinténvall-e? Tanú, vádlott, bíró egy személyben. Modern színház:egyszemélyes. Modern mûfaj: monodráma. Csak divatosan!Divatos kórképhez divatos agytorna. Fő a harmónia. Mezben is,maszkban is. Átizzadt pizsama, amibe már beleszáradt a verejték.Rizspor nélkül is fakó arcbőr, aláfestés nélkül is karikás szemekkel.De legalább frissen borotválva, mint egy hulla, akineka koporsójára még nem dobták rá a födelet, de akiért tisztességesenfizettek, legalább egy százast nyomtak a boncmester markába,hogy munkaerkölcsöt gerjesszenek benne: borotválja megillő módon a távozó vendégét . . .A filodendron tizenegy levele közül kilenc ébren van. Olajosfényû zöld bőrükben hetykén nyújtózik a húsuk. Két levél alszik.Olajos fényû ezeknek a zöldje is, de konyultan függnek aszárukon, fejjel a föld felé, mint a denevérek, akik nappal alusznak.Az ablak osztott képernyőjén még mindig csupa napsütés azodakinti világ, amiből csak az eget látom. A tiszta, hideg kékeget. Amennyit a képernyő mutat belőle. Üres, kék, hideg.Egyetlen fehér felhőfoszlány se lebeg a képernyőn.Harangoznak. Templom van valahol a közelben. Unott, öreg,nagyöblû harang a tornyában. Délre bong. Dél van. Az órámonis. Tizenkét óra negyven másódperc. Lassan,lustán halad a másodpercmutató. De halad, előreugrál. Tizenkét óra ötvenmásodperc. Már tíz másodperce tartom magam előtt a csuklómracsatolt karórát. Tizenöt másodperce. Fél arasznyira a takaró fölötta karom. Magam, a saját erőmmel tartom a takaró fölött.Már húsz másodperce. Ehhez a tornamutatványhoz reggel mégnem lett volna erőm.A kilincs az ajtón . . . Valaki megnyomta, de ügyetlenül.Visszaugrott vízszintesbe a rézkilincs. Mintha valaki könyékkelnyomta volna le, de lecsúszott volna róla a könyöke. Karola jön.Hoz valamit, biztosan tálcán, hogy megebédeltessen. Enni nemakarok. Csak inni valamit. Száraz a torkom.Most jól nyomta le a kilincset. - Húsleves, főorvos úr.Erőleves. Meleg, de nem forró. Meglátja, jól fog esni . . .- Köszönöm, Karola.- No csak! Nem is tiltakozik a kedves beteg? Mi történt magával,amióta nem láttam?- Szomjas vagyok. Talán éhes is. Egy csésze erőleves menynyiségéig.Végre, hogy ezt hallom! Várjon csak, ne ficánkoljon, bízzacsak rám magát... Felültetem egy kicsit, így, csak félig, jól van, és a csészétis én tartom, magának csak az a dolga, hogy kortyolgasson. Jó étvágyat...Köszönöm . . . Erőleves, de igazi. Mintha nem is kórházikonyhán főzték volna.- Pedig itt nálunk főzték, az alagsorban, ott a konyhánk. Ugylátszik, már karácsonyi hangulatuk van. A szakácsoknak. Megtelta szívük szeretettel. Legyen a betegeknek is karácsonyuk.- Szolgálatban lesz karácsonykor, Karola?Ez csak természetes. Akinek nincs családja....Már úgy értem,kisebb gyereke. De karácsony másnapján délután szabadvagyok. Akkor viszem el az ajándékot a lányoméknak. A kocsonyátmár megfőztem nekik. Gyönyörûen megaludt. A vőm eljönértem kocsival, berakjuk a kocsonyákat a csomagtartóba. .imádják a főztömet. A lányom anyósa, a nászasszonyom utálfőzni, a lányom se az a született háziasszony, idegesíti, ha konyha-szagu a haja... Gyönyörû hajavan neki. Amíg kicsi volt, mindigfésültem volna. Két olyan vastag cofja volt, mint a csuklóm.hajas baba volt. És hiú, rettenetesen hiú. Minden reggeltortúra volt nekem, hogy felöltöztessem. Neki csak fehérharisnya kellett, az is csak stoppolatlanul. Stoppolt harisnyát otthonrase adhattam rá. Valahányszor új ruhát vettem neki, márféltem, hogy ugyan mi Lesz a kifogása ellene. Nem kell,anyu, nem veszem fel, én ebben nem vagyok csinos . . . Hányszor sóhajtoztam,hogy bárcsak fiam lenne. A fiúkkal nincsenek ilyen gondok, igaz?- Nem is tudom. Amíg együtt éltem a fiammal, kicsi volt.Akkoriban tényleg nem érdekelte, mit adunk rá. Hogy aztán azóta . . .- Persze, gondolom, magának eszébe se jutott, hogy elvegyeaz anyjától . .. Látja, megint olyant kérdezek, amihez semmi közöm.Jár a szám, mint a kacsa segge. már elnézést, de nálunkotthon a faluban így mondják.- Nálunk is, Uporváron. Már akik még láttak valamikor eleven kacsát.- Hát igen . . . A lányom is, amíg kicsi volt, meg amíg élt anagyanyja, az anyám, addig;csak-csak hajlandó volt leutazni velemhaza, falura, a nagymamához, de amikor már kilenc- vagytízéves lett, akkortól fogva ne adj isten. Ö bizony semmi kincsértnemmegy a nagymamához nyaralni, ő ott falun csak unatkozik,mert a nagymamának még televíziója sincs, és ott a falubancsak este lehetne moziba menni, de este a nagymama mindigcsak lefekszik aludni, és akkor őneki is le kell feküdnie a nagymamávalegyütt, de azt meg különösen ki nem állhatja, hogy anagymama egész éjjel horkol . . . Meg aztán falun szúnyog is van,és az ő érzékeny bőre nem bírja a szúnyogcsípést. Tízéves se volt,de már úgy tudott kényeskedni, mint egy hercegkisasszony.Ilyenek az egyke gyerekek . . . De hát nekem nem lehetett több.Kis híján ott maradtam az asztalon, amikor Angelát szültem.Nem vagyunk egyformák, asszonyok. Anyám, szegény, nyolcgyereket szült, három lányt, öt fiút, az öt fiúból már csak kettőél. Két öcsém kiskorában meghalt, a legidősebb bátyám a frontonesett el... Na látja, főorvos úr, észre se vette, elfogyott aleveske, el az utolsó cseppig. Egészségére. Vérré válik magában.- Köszönöm, Karola. Beleizzadtam, de jólesett, igazán jólesett ez a leves.- Hozhatnék még valamit, valami könnyût . . . Tényleg, főorvos úr,mit hozzak még magának?- Hát, mit is kívánjak, ha már kívánhatok . . . Tudom. Szabadtûzön, parázs fölött sütött szalonnát, aminek a zsírját közbenpuha fehér kenyérre csöpögtette... De mást nem fogadok el.Fog még a főorvos úr szalonnát sütni parázs fölött, tábortûznél.Már a jövő nyáron, emlékezzen majd a szavamra. Nemis rossz az, parázson szalonnát sütni. Megyek is, összefutott anyál a számban. Istenem, szalonnasütés . .Friss, nedves, zöld csíkokban, párhuzamos-szép rendekben heverta nappal kaszált fû a laposon. Az erdő szélétől a folyó partignyúl tak a nyílegyenes szénarendek épp úgy, mint kisiskolások irkáibana nyomtatott vonalak a lap egyik szélétől a másik széléig.A terméskő darabokkal körülrakott szalonnasütő helyen, azerdő szélén már lobogott a tûz.- Mire leég, mire jó parázs lesz belőle, besötétedik.- Csak akkor vettem észre, hogy magamban beszélek, amikor márvégigmondtam. - Na, jól állunk.Juli még csak félúton volt visszafeléa forrástól, ami a kaszálószélén bújt meg, a ritkás rekettyésben. Jó vize volt, esővize, kénesszagú és hideg, mintha frissen olvadt volna jégből. Ahányautos tudott a forrásról, mind megállt az országúton, hogyvigyen egy demizsonnal belőle.Mozdulatlan volt a levegő, meredeken ágaskodtak a lángok.egyenesen szállt fölfelé a gyér füst is. A ritkás gúlába rakottszárazágak elégedetten pattantak egyet-egyet.Fenség, itt a jéghideg ital fejedelmi vacsoránkhoz amit önkért. - Juli ledöccentette mellém a fûbe a demizsont. - Hát ez a tûzsohasem akar leégni? Azt hittem parázs lesz belőle mire megjövök a vízzel.Megyedóra . . . Éhes vagy?Elnyúlt a füvön. A fürdőköpeny, amit akkor kapott magára,mikor már nem napozhatott tovább, szétnyílt rajta. Barna voltbőre, a félhomályban már csaknem fekete a kétrészes sárgafürdöruha apró nadrágja és melltartója között.Gyere ide, Zoltán . . . ide, mellém . . .Ránéztem. Nagy szürke szeme foszforosan világított az arcasötét bőréből.- Rágod magad, Zoltán. Látom.Mellé heveredtem.- Fáradt vagyok, ennyi az egész .- Mitől?- Mindentől. A világtól. .- Fáradt . . . - Szapora volt a lélegzete. - Mellettem te ne avilágtól légy fáradt. Mellettem te csak éntőlem lehetsz fáradt . . .-Mellkasán kifeszült a bőre. Az ötödik bordaközben, a két bordaközött átsejlett a szíve lüktetése. - Gyere! Zoltán, így talán mégsohasem kívántalak . . . Kívánj meg te is engem.Nyaka alá csúsztattam a karom. Körmei belemartak a vállamba, a nyakam bőrébe.- Velem törődj, ne ezzel a rohadt világgal . . . - Nedves szája,ideges nyelve forró volt, de a meg-megránduló két fogsora hideg.
- Velem törődj . . . - Sütött a bőre, sugározta a hőt, amit napozásközben ejtettek csapdába és akkumuláltak a pórusai. - Jaj, hogytudsz te bánni velem . . .Fogcsikorgatva ropogott mellettünk a tûz.- Te kellesz nekem . . . Mindig . . . mindig te kellettél volna . . .Nekem, nekem, nekem . . .Sugárzó bőre alatt minden izma külön élt, ruganyos burkokbazárt erők sûrûsödtek és ernyedtek el, hogy újra összeránduljanakkét hosszú, feszes combjában, a hasizom máskor lusta, érzékelhetetlenkét kötegében, csípője dombja mélyén az ízületeket ölelő szalagokban.Szeme nyitva volt. Iriszei már valós fénnyel világítottak a sötétben,ami körülhullámzott kettőnket, eltakart a világ elői, azelalvó erdő elől, a szénapárás lejtő elől, még a mellettünk vo-nagló tûz vörös szemei elől is.Kapkodó lélegzete ködpamacsokba sûrûsödve tûnt el a fü-lemben, hogy megszédüljek a narkotikumtól, amit magukbanoldottak, és elemelkedje~k minden valóságból, valahová a lét ésnemlét határára, ahová az aneszteziológus altatógépe varázsoljaa maszk illó mérgével a lassan testetlenné könnyülő élőket. El-I00tûntem ebben a. bódult átváltozásban, és eltûnt Juli is, egymássárombolódtunk, abban a pillanátban talán, amikor a tûz is alakotváltott mellettünk, önmagába omlott, alig hallható nesszel, a ter-méskövek ölelő gyûrûjében parázsgúlából izzó hálomba hulló,egymásba roskadó ágak egyetlen halk roppanásával...Belefájdult a fejein. Eszelős magam nyomorgatása ez a betegesjáték, ámibe mindahányszor olyankor bódulok bele, ha elhagyommagam. Eltompul az eszem józansága, cserbenhagy, pedig ép-pen ilyenkor volna mindig szükségem rá, hogy gúnyosan ma-gamra pirítsak, összeszedjem a máskor túltengő fegyelmemet,elmeneküljek a fantáziám elől, áz emlékezetem elől, a mérgező~élálmaim elől. Ficamos fejlődési rendellenesség bennem ez anyílt sebet sózó emlékezési kényszer. Két éve is, igen, legalábbkét éve, azután már, hogy százszor megállapodtam magammal,vagy még többször is, hogy többé soha nem engedem át Julita tudatom küszöbén, és egy ideig nem is jutott eszembe-hetekigsikerült nem gondolnom rá, és úgy látszott, hogy megnyugodtamvégre -, két éve is egy éjszaka, egy összeránduló ébredésután, elvakulva mondott csődöt egy pillanat alatt az akaratom,arra neszeltem föl, hogy álmomban Julit láttam; meztelenül feküdtmellettem, és attól volt kipattanásig duzzadt két apró melbimbója,hogy szédülten kívántuk egymást . . . Nem rúgtam kimagam a takaró alól, nem gyújtottam cigarettára, nem vettema hûtőszekrényből a hideg szódásüveget, hogy egy pohár jeges,pezsgő vízzel hibernáljam az idegeimet, a tórkom, a nyelvem,egész magamat. Nem mozdultam. Bénultan feküdtem ahátamon, vállgödrömben a gúnyos anginás szúrással, vakon bámultambele a sötétbe, hogy Julit nézzem, a meztelen testét, ami-tudtam, hogy hajlékonyabb és rugalmasabb, mint a versenylóé.néztem a fekete térben a testét, a melle két sima halmát,összesimuló két combját, térdén a régi sebhely hegét, ahol egyárnyalattal mindig világosabb maradt a bőre, mint akárhol másutta testén, amit szinte elmúlhatatlanul barnára festett a nyárona nap. Néztem és láttam, megérinthető közelben és mégsemértem el. mellettem, elém varázsolódott valótlanságában, ahogyan a víziókrahajlamos középkorban a misztikusok kényszerítették magukat,hogy mozdulatlan szemmel lássanak láthatatlan jelenéseket.Fegyelmezetten, összpontosított akarattal kényszerítettemén is magam, hogy élettelenül mozdulatlan maradjak, szemem
se rebbenhessen, mert Juli teste az én testem legapróbb rezzenéséreis eltûnt volna előlem. Lassan égni kezdett már a szemem asötétségtől, mintha sót dörzsöltek volna bele, égett és fájt, mégsehunytam le. Belebénultam a mozdulatlanságomba, s úgyù aludtamel, meggyötörve, görcsbe kövülve, hogy reggel gémberedetten,összetörten ébredjek, ahogy levegőtlen, fülledt hajófenékenébrednek a bilincsbe vert elítéltek, akiket számûztek valahonnan,egy életből talán, amit annyira szerettek, hogy el kellett veszíteniük . . .Mozgás az ablak képernyőjén: fehér felhőrongyok a sima, kék,hideg magasságban. Lustán, unottan úsznak át az ablak üveg-négyszögeinek balról jobbra fölfelé mutató átlói mentén. Minta légvédelmi ágyúk magasban robbanó gránátjainaak pamacsaiazon a nyáron, negyvennégy nyarán, vasárnap délelőtt tizenegyután, amikor egymagamban elveszve maradtam kint a városhatárában, ahová gombát szedni loholtam ki reggel, mert azuporvári domboldalak legelői a szombati zápor ajándékakénttele voltak szapora szegfûgombával, amit mifelénk tyúkgombánakhívnak. Tele volt apró, sápadt szegfûgombával mindenszelíd lejtő, és ezt mindenki tudta, de csak én trappoltam ki vasárnapreggel a városból gombázni; hogy nemsokára egyes-egyedül,védtelenül lapuljak meg a ritkás fûben, egy tövises galagonyabokortövében, amikor a magasban csillogni kezdett azezüst bombázógépek lomha alumínium csordája, száz vagy ezernehézkes, nyújtózva lebegő szárnyas cápa, akik körül úgy cikáztak-körözteka fürge vadászgépek, mint az örökké vonagló víziragadozók, a csukák az Upor tiszta vizében . . .Egymagamban lapultam a galagonyacserje csalóka takarásában,és a lélegzetvétellel is takarékoskodva vártam - hatévescsenevész kölyök -, mikor pillant meg a magasból valamelyikvadászgép, hogy mint a moziban, a filmhíradóban, szárnyát bedöntveleforduljon röppályájáról, és lecsapjon rám a fegyvereivel.Valahonnan dühös kis légvédelmi ágyúk, kaffogó gyorstüzelőütegek lőtték az eget, ahogy kushadó, ijedt kutyák ugatják éjjela félelmetes holdat, de a fölköpködött gránátok mélyen a repülő-gépcsorda alatt robbantak sorra, hogy fehér pamacsokká foszolvalebegjenek percekig, amíg bele nem oldódnak a kék levegőbe.Féltem a galagonyabokor árnyékában, mégse tudtam levennia szemem a magasságbeli képről, a messzi kékben úszó lomhafüst testekről, amelyek megvető méltósággal haladtak tova arobbanások pamacsfelhőcskéi fölött, a körülöttük keringő gyorsragadozók rajzolta bûvös ellipszisvonalak tágas oltalmában.Lapultam a fûben, a galagonyabokor tövében, és már csípte aSzemem a magasság éles kékje, a lusta alumínium testek szárnyaia fénysugarak föl-fölszikrázó játéka. Lapultam a hûvösföldön, és elaludtam, mintha az ágyamban feküdtem volna, scsak déltájt riadtam föl, talán a nagy csönd nyomásától, talán aszirénák hirtelen följajduló, de mindjárt egyenletessé laposodóbugásától; ami a légiriadó végét jelezte. Az ébredéstől fölugrotta torkomig a szívem, s ott dobogott sokáig a nyelőcsövem kürtőjében,még akkor is, gyöngülve ugyan, amikor már tele lettszegfûgombával a kis fonott kosár, amit kora reggel a beteganyám nyomott a kezembe . . .megint elbódultam. Jó erős negyedórára. Hat perc múlva egy óra.Nem aludtam, csak belekábultam ebbe a különös, félig-álom állapotba, amit tegnap óta már magamon megfigyelve is-értek, és már pontosan tudom róla, hogy nem azonos, nem isazonos a fáradt, de egészséges emberek szunyókáló elpilledésével.nekem itt elég a legsilányabb hatás is ahhoz, hogy megritkuljontudatom, mint öreg emberek csontjaiban a szövetek. Elég egykis húsleves, ami valami csekély vérbőség-növekedést okoz
gyomortájon, hogy egyszerre meredeken meggyöngüljön azagyam amúgy is csökkent vérellátása, és észrevétlenül belesüppedjeka félig alvó emlékezésbe, ami azért se igazi álom, mertnemcsak képekből áll, hanem félig-meddig értelmes gondolatokból is,értelmezésekből és társításokból. Nem alszom ilyenkor,hiszen az alvók álmában, ahogy én gondolom, csak képekés képsorok játszanak, hangtalanok vagy beszéddel-hangokkalegyütt mozduló látványok váltják egymást . . .Kopognak.- Tessék.- Kelemen Bandi !- Körülbelül én. Ne vess bukfencet, öreg fiú, ne is mocorogja tiszteletemre. Zoltán, te Zoltán . . . A rosseb ebbe a büdös életbe,öt esztendeig nem látlak, hallani is csak ritkán hallok rólad,de amikor végre előkerülsz, akkor is ilyen hülyeséggel, ilyenszaros infarktussal riogatod az embert.- Muszáj volt már fölhívnom valamivel a figyelmet magamra.Vedd ide azt a széket, ülj le, Bandi. Nem gondoltam, hogy ilyenhamarideérsz.- Dehogynem gondoltad. Igazad is lett. Látod, még a köpenyemse vettem le, utcai cipőt se húztam. Ahogy lezavartam anagyvizitet, otthagytam csapot-papot, bevágtam magam a volánmögé, idehajtottam hozzád. Megbeszélem itt a fiúkkal, hogyamilyen gyorsan csak lehet, rögtön, mihelyt az állapotod engedi,adjanak át nekem. Megtekinthetem a lázlapodat?- Nem sokat látsz belőle. A portrém, itt az ágyban, hitelesebbentükrözi az állapotomat.- Pocsék a színed, de a szemed, ahogy kifelé nézel rajta, jóformánelfogadható. Nem az a megtört tekintet, amihez hozzá vagyokszokva ebben a kórképben. Láz?- Reggel mérték. Hőemelkedés, valami enyhe, ez se biztos.- Mutasd a pulzusod . . . Na, tapintottam már rosszabbat is.Semmi vész, Zoltán jó anyagból csináltak téged.- Azt hitted, igaz, hogy egy haldoklót találsz a személyemben?- Azt éppen nem. De én már valahogy hozzászoktam, önvédelembőlrászoktattam magam, hogy mindig rosszra számítsak.Igy nagyobb az esélyem, hogy jó meglepetés ér. Legalábbisjobb a rossznál. Lélegzel, látsz, beszélsz, kell ennél több ebbena történelmi pillanatban? Jó kezekben vagy, rendes ez a társaság.- Igen. Szerencsém is van. Ezzel a különszobával.- Az időpontot választotta meg szerencsésen a szíved. Ilyenkorkarácsony előtt, aki csak teheti, hazaigyekszik minden kórházból.Egy héttel előbb, hiába vagy orvos, ezek a rendes fiúkø se tudtak volna különszobát adni neked. A legjobb akarattal se.- Hát te hogy vagy?- Mit lehet erre felelni? Egyben vagyok, egészben, ahogylátsz. Semmi említésre méltó. Most az az érdekes, hogy te miértés hogyan kerültél ide. A nővér, aki telefonált, olyasmit motyogott,hogy valahol az országúton szedett fel a mentő. Nem érezted,hogy valami zûr van a szíved körül? Nem volt semmi előjel . . ?Nem volt jobb, nem volt rosszabb a szívem, mint amilyennekmár megszoktam. Évek óta megszoktam. Kis csiklandóskoronán agörcsök, együtt lehet élni velük. Nem szólt a vészcsengő.Még fáradtabb se voltam, mint általában.- Jöttél fel a fiadhoz . . . Karácsonyra.Nem. Éppen ellenkezőleg. Délután találkoztam a kölyökkel,wagyis fölvittem hozzájuk a karácsonyi ajándékomat, aztán elmentem Misivelautózni a Hûvösvölgybe. Jót dumáltunk, utánahazavittem, megvártam, hogy föntről kiintegessen az ablakból,aztán nekiindultam az útnak, vissza Uporvárra: Kievickéltem a
csucsforgalomban a városból, ideges se voltam a tülekedéstől,nem érdekelt, mikorra érek le Uporvárra. Már minden oké volt,rá ragasztottam a mutatót a százasra, amikor rám jött a nyavalya.Valahol a tizennyolcas kilométer után. Rohadt nagy volta fájdalom, meg hirtelen is robbant bennem. Állítólag mégismagam kormányoztam le a kocsit a padkára. De hogy ezt hogyancsináltam, arra már nincs adatom. Van viszont valami másneekem. Ebben a pillanatban jutott eszembe . .Ne beszélj ennyit egyszerre. Inkább én kérdezek. Hogy egy-két szóval felelhess. Törődtél egyáltalán a szíveddel az elmúltévekben? Megvizsgáltattad magad?- Mit vizsgáltattam volna? Mi újat tudtak volna mondani nekema belgyógyászok a koszorúereimről? Korontint szedtem,rendben tartott. Gyújts rá, és adj nekem is egy cigarettát . . .Miért meredsz rám így ilyen döbbenten?- Igazán kívánod?- Képzeld el, igazán. Egy órája még nem kívántam, de most . . .Tán attól, hogy itt vagy. Most jólesne egy-két slukk.- Hülye szituáció. Kötelességem lenne felháborodni. Azt kellenemondanom; hogy szó se lehet róla . . .- De nem mondod, mert annak idején te tápláltad belém aszabályt, hogy az igazi orvos nemcsak tilt, de engedélyez is . . .- Le vaagyok hengerelve. Ha nem adok cigarettát, vállalnomkell a kockázatot, hogy egy szenvedélyes nikotinista kérésénekmegtagadása, illetve a visszautasítást követő stressz többet árta szívednek, mint a füst.- Ne csúfolódj, Bandi . . . Nekem cigaretta kell, nem ideológia.- Komolyan beszéltem. A legkomolyabban. Ragaszkodsz ahhoz,hogy rágyújtsunk?- Vedd úgy, hogy föltétlenül.- Mit tehetek? Tessék, füstölj . . . Aztán majd benyit valaki,fennakad a szeme ettől a szentségtöréstől, és mihelyt magáhoztér, elküld mind a kettőnket a francba. No, nem mintha engemzavarna, hogy ki mit gondol... Érzed legalább az ízét?- Nem az igazi . . . Béna a szám is, béna a nyelvem is.- Ilyenkor ellustulnak az ember ízlelő idegei. Slukkolj mégegyet-kettőt,aztán elnyomjuk a bûzrudat. Várj valameddig, legalábbpár napot várj a cigarettával. Meg a torkod sincs rendben.Kodeint látok itt az éjjeliszekrényen.- Jó, hogy mondod. Be kell vennem. Adj egy pohár vizet,Bandi. Állítólag meg is fáztam . . . Amikor a saját verejtékembenvártam, hogy odaérjen értem a mentő. Gégésszel is megnézettek...- te . . . Zoltán, kérdezek valamit . . .- Miért jelented be, hogy kérdezni fogsz valamit?- Mert talán meg se kellene kérdeznem.- Ha már fölcsigáztad az érdeklődésem . .- Tudsz arról, hogy Juhász Juli itt van, ebben a kórházban ?Látod, gondoltam, hogy nem tudod. Ezért nem iskellett volnakérdeznem. Most már mindegy . .- Találkoztál vele? Most, hogy jöttél?- Nem. De tudok róla, hogy itt dolgozik. Itt, a gégészeten . .Egyébként akkor láttam utoljára, amikor meglépett Uporvárrol . . .Mellőled. Akkor ide került, a gégészetre. Azóta, hogy kiszedtembelőle . . . illetve nem is kellett semmit kiszedni, kiderülta lényeg mindjárt az elején. Szerencsére, telefonon. Igy csak anynytmondtam, sajnálom, hogy azt tette, amit tett, aztán lecsaptama kagylót. Ha másképpen alakult volna, mondjuk egy eszpresszóbanülök vele, neki is kellemetlenebb lett volna a szituácio,hogy felkelek az asztaltól és otthagyom . . .Mi bajod Julival? még te kérdezed? Jobb lesz, ha ejtjük a témát, öreg fiú. Kár voltemlitenem. Mindegy... Zoltán, nekem most vissza kell mennema magam portájára. Fél kettőre konzíliumba hívtam Lenkeiprofesszort, már így is én leszek az, aki elkésik. Na, marad unkanyniban hogy délután, amint végzek, visszajövök. Most aztmondd meg, mire van szükséged. Mit hozzak?Semmit. Semmi se kell nekem. Ha vissza jössz azt is köszönöm. . .Látom, kár volt mondanom, amit Juhász Juliról mondtam.ù Nem mondtál semmit, Bandi. Vegyük úgy, hogy szóba se jött..Sajnálom, Zoltán . . . Most negyed kettő. Legkésőbb fél ötre visszajövök.Rendben van. Várlak.miért tagadtam le, hogy találkoztam Julival? Miért nem mondtammeg Bandinak, hogy természetesen tudom, régóta tudom,hogy Juli itt dolgozik? Három éve tudom, és azért fekszem itt,mert félig eszméletlenül is azt akartam, hogy Juli közelébe kerüljek,azt dadogtam - Karola állítja - a mentőtisztnek, hogy ide hozzanak.Miért nem védtem meg Julit? Miért nem kiáltottam rá Kelemen Bandira,hogy nincs joga bántani Julit? Nemcsak fennhangonés nemcsak énelőttem nincs joga vádolni vagy elítélni, demég magában se! Miért nem magyaráztam meg, hogy az én sorsomonjottányit se változtatott volna, ha Juli velem marad ottUporváron? Vagy ha változtatott volna, hát annyi lett volna aváltozás, hogy nekem lett volna még keservesebb a helyzetem.Végignézni, hogyan teszik miattam tönkre. miattam. Hogy aző megtaposásával is rajtam üssenek még egyet . . . Attól fogva,hogy rácsaptam Sármányra a saját ajtaját, attól fogva Juli ellenis elrendelték a lélektani hadviselést.Ropogott a színház a tapshullámoktól. A bal oldalamon Majorosmár vörösre verte két lapáttenyerét. A jobb oldalamon Juli tapsolt,ő szórakozottan, inkább csak azért, mert az egész közönségezt csinálta, de az arcán ünnepélyes, talán átszellemült is volt aszép komoly csodálkozás.Az énekesek már harmadszor, negyedszer vagy ötödször jöttekki a függöny elé, ők is bizonyos megilletődéssel, aminek azvolt, az lehetett az oka, hogy aki azon az estén jelen volt a színházban,énekes is, közönség is többet kapott, mint amire számított.Az énekesek, az Operaház élvonalából, akik először jöttekle a fővárosból Uporvárra, és mindjárt a Figaro házasságával,nem számíthattak arra, hogy a megszokottal egyenlő vagy talánmég hálásabb közönség tombol értük, ünnepli őket a szó szorosértelmében, és már az első felvonás után, a közönség pedig attóltapsolt meglepetten vagy talán meghatottan is, hogy ezek az énekesek,akik közül ketten-hárman már Európa legjobb opera-házaiban is vendégeskedtek, Uporváron nem kényszerû-kellet-len teszik a dolgukat a színpadon, hogy ha már muszáj, hát essünktúl ezen a tájelőadáson, hanem azt adták, amit a zsúfolt színházközönsége addig csak a televízióban, de ott a képernyőn nagy-szerû formában hallhatott-láthatott tőlük.- Esküszöm, az én torkom jobban kiszáradt, mint az övéké.- Majoros hófehér, keményített zsebkendőt cibált elő a szivar-zsebéből, szétterítette lapáttenyerén, úgy emelte izzadt homlokához,hogy megtörülközzön. - Ha most korsó söröket hordoznánakkörül libériás lakájok, azt mondanám, hogy le a kalappal,az előadás maga a túlszárnyalhatatlan mûvészi tökély.- Lóránt, maga már megint a csillagokig nyújtózik. - Julibelém karolt. Körülöttünk már mindenki a foyer-ba nyíló kijáratokfelé tülekedett. - Induljunk el, hogy legalább egy pohárszódát zsákmányolhassunk.A megye teljes társadalmi keresztmetszete jelen van. -Majoros beleröhögötta fülembe. - A nokedlitől a krémig minden réteg. A nokedli mi vagyunk.Jó, hogy tájékoztatsz. - Odatartottam neki a cigarettát. -Legalább tudom, mihez kell tartanom magam.A főnök pontos, egzakt tájékoztatása: a beosztott legszebberényeinek egyike. - Nagy fogai jókedvûen villogtak. - Bölcsen nyilatkoztam meg?Attól tartok, Lóránt, hogy ezt a megnyilatkozását egyszermég kőbe fogják vésni. - Juli a nevezet mitológiai alakokkalcsufolt freskójáig emelte tekintetét. - Nehéz eldöntenem, hogyezt a maga megnyilatkozását vagy ezt a mai esti Figarót őriztemlegféltőbben a lelkemben öreg napjaimra.Feltéve, hogy megéri öreg napjait. - Majoros ezt már a foyermûmárvány oszlopa előtt mondta, ami kövéren és spenót-zölden elállta előlünk az utat. -Mert ha én most nem indulok rohamra abüfé ellen valami hûsítőért, akkor mind a hárman még este szomjan veszünk itt.Megiramodott, elhajózott a jobbra-balra sétálók között, s eltünta büfét ostromló, tolakodó sokadalomban.Julinak is adtam cigarettát. Álltunk a mûmárvány oszlop mellettFujtuk a füstöt. A fülemben még benne volt Cherubin fiús.Majorost elsejétől kinevezik adjunktusnak -- mondtam.Szürke szeme nagyra nyílt.- Mégis kibrúsztoltad!- Nem én. Ambrus diplomáciája. Nem azzal érvelt, hogyamióta engem kineveztek melléje másodfőorvosnak, azóta nincsadjunktus az osztályon. Ezzel a panasszal senkit se hatott volnameg. Okosabban csinálta. Finoman beadta az igazgatóságnak,hogy Majoros pillanatokon belül elmegy klinikusnak, már hívtákis Egerbe, belgyógyászati osztályra, és miért is ne menne el,ha itt nem óhajtják formailag is elismerni, hogy gyakorlatilag máregy éve ő az adjunktus. Ez hatott. A kórszövettan hiányszakma,a boncterembe meg a mikroszkóphoz nem tolonganak a végzős medikusok.A foyer-ban rengeteg volt az ember, mégis hûvös maradt alevegő. Mindenfelé kis csoportok álltak össze. Nagyobb körcsak a Shakespeare-szobor előtt verődött össze. Juli vette észrea tekintélyes félkört.- Sármány elvtárs szemlét tart a hûbéresei felett.Tíz-tizenkét orvos, többnyire vidéki kolléga sorakozott félkaréjbaSármány köré. Némelyik feleségestől. Tisztelettudóalattvalók az egészségügy Horka megyei helytartójának színeelőtt. Sármány éppen körülnézett, hová verhetné a cigarettájahamuját. Egy készséges kéz azonnal a keze ügyébe állított egycsőlábú hamutartót.- Itt az életmentő, a megfiatalító, a hûs nedû! -Majoros ziláltanbukkant elő a spenótzöld oszlop mögül, két kezében hárompohár Coca-Colával: - Megharcoltam érte ! - Rávillogtatta Juliranagy fogait. - M

r mégse akartam leégni maga előtt . . .Sármányù körbe-körbepásztázó szeme akkor észlelte, hogy ottállok, tíz lépésnyire tőle. Tovább beszélt a félkaréjnyihallgatóságának,de a szeme megállapodott rajtam. Nem volt jó színész.Talán nem is akart színészkedni. Húsos arcán fönntartótta a szívélyesmosolyt, de a tekintete megkeményedetten tapadt meg rajtam.Nem fordítottam el a szemem. Kortyoltam a kólámból.- Pillanatok múlva nagy megtiszteltetésben lesz részünk. -Közömbös volt a hangom. - Sármány ide fog jönni hozzánk.Már el is indult felénk. Nagy testéhez nem illett a járása.Könnyed léptein nem látszott, mekkora súlyt cipel a két vastag lába.Nem tévedtem. Elöttünk állt meg. Kedélyes mosolyának langyosvizében páros jéggolyó volt a két szeme.- Jó estét, doktorok. Mit szólnak ehhez a briliáns előadáshoz?Uporváron a főváros operaházából a legjobb erők.Nem várt feleletet. Julihoz fordult:
- Engedélyezné a doktornő, hogy néhány percre megfosszama hódolója társaságától?Majoros megmutatta valamennyi frontfogát.- Tisztázzuk, Sármány elvtárs, melyik hódolójától akarjamegfosztani, ha rövid időre is, Juhász doktornőt?Sármány pillantásra se méltatta a fiút. Tekintetének hidegtapintásavégigcsúszott Juli bordó kisestélyi ruhájának sima brokátján.Pásztor doktorral lenne néhány szavunk. - Jobbra mutatott.Jöjjön, Pásztor elvtárs . . .Megálltunk az első ablakmélyedésnél. ott szembefordult velem.Belemosolygott a képembe. Húsos arca barátságos volt,mint a török szultánok futárjaié, akik a legfölső körökbenbeidegzett, indulatokat és hangulatokat.már nem tükröző kifejezésselnyújtották át egykor a halálra ítélt pasáknak vagy emírekneka selyemzsinórt: ezzel kegyeskedjenek fölakasztani magukata következő hajnalhasadtáig, a fölséges padisah parancsára.Nos, Pásztor elvtárs, azt hiszem, tudja, miért zavarom.Fölhúztam a szemöldököm.Ennek több oka is lehet. Föladatom, hogy kiválasszam az aktúális okot?Tagadóan intett a cigarettájával.- Nem feladata. Majd én megmondom. Remélem, érdekli . . .Megfontoltan bólintottam:- Minden érdekel, amitől okosabb lehetek.Megkásásodott szemében a jég. .Okosabb lesz. Elkésve, de okosabb . . . Maga, Pásztor doktor,nem tartotta be a megállapodást, amit két éve kötöttünk.Sajnálom, hogy így történt. Én azóta csak egyszer találkoztammagával, amikor is újból és hangsúlyosan megkíséreltem jobbbelátásra bírni. Bíztam benne, hogy sikerült hatnom a józaneszére. Annak ellenére bíztam benne, hogy maga egy árva szónélkül felállt, és köszönés nélkül rám csapta a szobám ajtaját.Nem utasítottam, hogy jöjjön vissza, nem is rendeltem ismétmagam elé, pedig megtehettem volna. Még mindig bíztam benne,hogy ha majd lecsillapul, akkor a józan eszére fog hallgatni.Hát nem hallgatott rá . .Vártam, folytassa. Hátam mögül, a mûmárvány oszlop mellőlJuli és Majoros szeme szúrta a tarkómat.Sármány unta meg elsőnek a hallgatást. Fojtottan csattant rajtam a hangja.- Semmi mondanivalója, Pásztor elvtárs?Szeme közé néztem. Ritka volt a tüdőmben az oxigén.- Én magával semmiféle megállapodást nem kötöttem. Abbanaz említett esetben, amire célzott, figyelmesen meghallgattam akövetelményeket, amiket maga szívélyesen, atyai jó tanács formájábantámasztott velem szemben. Egy szóval se mondtam,még csak nem is jeleztem, hogy kötelező érvényûnek tekintenémmagamra nézve a maga által megfogalmazott követelményeket.Amit azóta tettem, elsősorban az Ormándy Paula kontra Onturügyben, azt az etikai bizottság titkáraként a lelkiismeretem szerinttettem. Vállalva nemcsak a felelősséget, de a következményeket is.Amíg végigmondtam a lassú szöveget, ő is összeszedte afigyelmét. Húsos vonásaira ismét kirendezte azt a kedélyesarckifejezést, ami már nyomát se mutatta a heves indulatoknak.Elindult vissza, a karéjban várakozók felé,- A következményeket . . . - Hangja tûnődő vagy tán unottvolt. - Ezt helyesen emlitette. Mert lesznek következmények.Kedves Pásztor doktor, ha eddig nem sejtette, ezután majd megtanulja,hogy mi nem felejtünk. - Rám mutatott a cigarettájával.- A következő lépés a miénk, és mi, ismétlem, mi nem felejtünk.Vállgödrömben meg a kulcscsontom alatt zsineg feszült rá a koszorúerekre, és csomóvá szorult rajtuk. Mélyet kellett lélegeznem.- a többes számot matematikailag értsem, egy halmaz, a maga körül tömörülőbefolyásos emberek halmazának megjelöléseként? Vagy úgy értsem,hogy maga most fejedelmi többest használt, pluralis majestaticust, akáregy apostoli király, aki a legelső hûbérúr a saját birodalmában?Széles lett a mosolya, és odabiccentett egy idős házaspárnak,akik öt-hat lépésnyire sétáltak el mellettünk és ráköszöntek.Rögtön ezután belém karolt, és elindult velem vissza, Juli és Majorosfelé. Jókedvû, legalábbis kedélyes volt minden szava az egész halk mondata:- Le fog maga szokni hamarosan a gúnyról, a fölényes csipkelődésről,kedves Pásztor doktor...Odaértünk a vastag, zöld oszlophoz. Megbiccentette fejét Juli előtt:- Köszönöm, doktornő, hogy néhány percrerendelkezésemrebocsátotta Pásztor főorvos urat.belenézett a poharába.- Bizonyára valami fontosat beszéltek meg.Sármány szórakozottan bólintott.Persze persze . . - Szeme gyorsan siklott végig Juli testén.egy kérdés, doktornő.. Jól érzi magát megyénkben?Julinak szürke szeme csak milliméternyit szûkült.Azt hiszem, igen. Jó a munkám, és van belőle elég.Helyes. Örülök. - Sármány gyerekesen kicsiny keze beidegzett,elbocsátó mozdulatot tett, udvariasan fölényes gesztust,ami vel az ő pozíciójában a kihallgatás végét szokás jelezni. - ,további jó mulatást.Elindult vissza, a karéjban várakozók felé, akik közüla távollétében egyik se változtatta helyét.Azzal az estével azzal a Figaro házasságával kezdődött minden, ami későbbbekövetkezett, a hajtovadászat.először is Juli ellen, aztán Majoros ellen is,Mindenki ellen, aki hozzám huzott.Megint tiszta az ég az ablak fehér keretes képernyőjén. Demár nem hideg-kék. Már vesztett fényéből. Már oldala , márnem a zenitről sugaraz a nap. Fél kettő múlt három per cel.- Halló, kórszövettan? Pásztor főorvos úr?- Én vagyok.- Igazgató úr titkárnője, Kallóné beszélek.- Mi baj, Pannika?- Semmi. Mi lenne? Csak arról akarom informálni, főorvosúr, hogy most fél kettő múlt .három perccel, és igazgató úr azelőbb elindult le, magukhoz. Utközben benéz a karbantartókhoz,de ott maximum öt percnél többet nem idöz. Vagyis magukhoza kórszövettanra legkésőbb háromnegyed kettőre odaér.- Értem. Állítsak sorfalat fehér ruhás lányokból, Pannika?Nehéz lesz tizenkét perc alatt, illetve most már mindössze tizenegyperc alatt annyi szûz lányt összeszednem, hogy elég legyen alétszám a sorfalhoz.- Istenem, főorvos úr, maga mindig csak hecceli az embert.Én csak azért gondoltam, hogy gyorsan telefonálok magának,mert a gazdánk idegállapota nincs rendben.- Értem. Az idegosztályunk kihalt, tehát az én dolgom lesz,hogy rendbe hozzam a főnöke pszichéjét.- Ne tréfálkozzon, Zoltán! Az a gyanúm, hogy igazgató úréppenhogy maga miatt van feldúlva.- Megtudta, hogy elcsábítottam a lányát?- De hát nincs is lánya . . . Főorvos úr, maga hülyét csinál belőlem!Én itt kezem-lábam töröm a nagy igyekezettől, hogy idejébenfigyelmeztessem magát, de tényleg, maga meg . . . Hát eznem normális, mármint az én agyam. Egy pillanatig azt se tudtam,hogy van-e lánya a saját főnökömnek.
- Tisztázzuk, Pannika: maga ideges vagy a főnöke?- Mondtam már, hogy igazgató úr ideges. De átlagon felül . . .- Túl erős vagy túl gyönge feketekávét szervírozott neki.- Fenét. A megyei tanácstól telefonáltak neki az előbb.Sármány elvtárs. Olyan valamiről lehetett szó, hogy a gazdánkideges lett tőle. Az a gyanúm, hogy magáról volt szó, Zoltán.-Ne mondja! Odáig süllyedne a Horka megyei kórház igazgatófőorvosa és a megyei tanács elnökhelyettese, hogy egypatológusról cserélnek eszmét?- Bocsánat, főorvos úr, erre a témára majd visszatérünk.Interurbán cseng a másik telefonom.Letettem a telefonkagylót. Rázni kezdett a röhögés. ÁtmenjekAmbrushoz, megmondjam neki, hogy elkezdődik, amire jó előrefigyelmeztetett? Nem Sármány kezdi, hanem a saját igazgatóm,akinek közvetlenül vagyok alárendelve. Sármány nem dobja bemagát. Bízik benne, hogy a Horka megyei kórház igazgató főorvosánaka szava is elég ahhoz, hogy meghunyászkodjak, meglapuljak,észre térjek, tudomásul vegyem, hogy saját jól fölfogottérdekemben cselekszem, ha nem csinálok ügyet az Ormándy Paula ügyből.Visszaültem a mikroszkóphoz. A tárgyasztalon a metszetszebb volt, mint egy absztrakt festmény. Maga volt a vonaglótermészet, aminek a meglátásához minden festők közül egyedüla megszállottnak, az őrült Van Goghnak volt eddig szeme.Az ablakon át ráláttam a sétányra, ahol Ajtóssynak kellettelőbb-utóbb föltûnnie, ha Pannika figyelmeztetése beválik, ésigazgató úr útközben meg nem gondolja magát, vissza nem fordula karbantartók mûhelyéből. De ha Pannika nem tévedettha tényleg Sármány telefonált rá Ajtossira, akkor, mint igazgatónem meri meggondolni magát . . .Már láttam. Jött, méteres léptekkel. Meghökkentően hosszútérdig se takarta a pelerin, ami más, kisebb embernek abokáját verte volna. Ahányat lépett, por szállt a talpa alól. Fehérfélcipői egyre szürkébbekre színeződtek az úton. Márnapok óta senki se söpörte a kórház kertjében a sétányokaszfaltját.A munkaerőhiány . . . - jajgatott a megyei újság. A békafeneke alatti bér, amit fizethetek - verte az asztalt Bóka, gazdaságifőnöki minőségben. - Orvost tízszer könnyebben kapok, akár-milyent, mint takarítónőt vagy udvari munkást. Nesztek, egészségügyibérpolitika, Magyarországon, 1972-ben...A kopogtatás erélyes volt.- Tessék.Fölálltam a mikroszkóptól. Megfordultam.Ajtóssy belépett. Fejjel volt magasabb nálam. Vékony- volt,tûbe lehetett volna fûzni.- Szervusz barátom. - Kezet nyújtott. Roppantott egyet azujjaimon. - Meleg van.-- Biztosan siettél, igazgató úr. - Rámutattam a fogasra, hogyoda tegye a pelerinjét. - Délben csak tizenkét fokot mondott arádió. Ez még messze van a trópusi hőmérséklettől. Mikor mértedlegutóbb a tenziódat?- Százötven a vérnyomásom. - Fölakasztotta a fogasra a pelerint.Gyors, vizsgáló pillantással nézett körül. Megszokásból. - Százötven.- Százötven volt, amikor utoljára mérted. - Odaléptem a telefonhoz.- Kávét vagy előbb vérnyomásmérést? Megesik mindenkivel,hogy valami váratlan izgalomtól egyszerre fölugrik a tenziója.- Hova ülhetek?Rámutattam az egyetlen székre, aztán a sezlonra.- Válassz.Leereszkedett a sezlon sarkára. Por füstölt ki a súlyától az öreg
bútordarabból; amit én leülésre se szoktam használni.- Kávét mondtál? Hozass, nem bánom.Tárcsáztam a százhuszonegyest. Az asszisztencia előszobájábóláthallatszott a vékony falakon a csöngés.- Jutka? Igazgató úr van itt nálam. Méltó minőségû kávétkérek a vendégünknek.Ajtóssy belebökött egy cigarettát a szájába. Foga közé harapta,de nem gyújtótta meg. Már hónapok óta nem dohányzott: foga közé csíptea cigarettát, és vagy elrágta-eláztatta az értekezlet végéig, vagy nem.- Te, Zoltán, nem kertelek, nincs rá se időm, se kedvem. Azértszaladtam le hozzád, hogy informáljalak valamiről; ami mostjutott a tudomásomra. - Keresztbe vetette árbochosszú bal lábáta jobb térdén. Fehér cérnazokniján fölszaladtak a szemek. Centi-szélesen kilátszott a bőre a bokája táján. - Ez a tegzei járási közegészségügyihölgy, ez az Ormándy Paula, aki miatt te, ahogyhallom, frontálisan exponálni akarod magad . . .Fél seggel fölültem az asztalomra, a mikroszkóp mellé.- Nem szoktam magam exponálni. Ormándy Paula miatt sincsszándékomban exponálni magam. Exponálni csak azok exponálhatjákmagukat, akiknek hatalmuk van. Az pedig énnekem, haeddig nem fedezted volna föl, tíz deka sincs. Mint a megyeiorvosetikai bizottság titkára, kötelességszerûen vizsgálatot folytatokegy bejelentés alapján. A bejelentést történetesen valóbanOrmándy doktornő, a tegzei KÖJáL főorvos juttatta el az etikai bizottsághoz . . .-Ne lovagoljunk szavakon! - Türelmetlenül legyintett. -Azért vagyok itt nálad, mert figyelmeztetni akarlak, hogy addigejtsd ezt az ügyet, amíg nem késő. Ezért jöttem le hozzád. -átharapta a cigarettát a szája másik felébe. - Vannak jó ügyek,vannak rossz ügyek, Zoltán. Ez az Ormándy Paula-féle feljelentés,ez rossz ügy, barátom. .Vállat vontam.Hogy jó ügy-e vagy rossz ügy, az etikai bizottság vizsgálatamajd eldönti.a fejét, mint egy ló, aminek nagyot rántottak a zabláján.Mondtam, hogy éppen ezért vagyok itt. A kérdés korántsemilyen egyszerû, barátom. - Kikapta fogai közül a cigarettát.az az információ, amit meg akarok osztani veled, rögtön kinyitjaa szemedet is. Mit gondolsz, hogyan és miért került ide hozzánk,Horka megyébe ez az Ormándy Paula?derûsen néztem rá.gondolom, azért, mert megüresedett a tegzei KÖJALfőorvosi posztja, Ormándy doktornő megpályázta, és a jelekszerint meg is kapta az állást.morzsolt egyet a cigarettáján. Dohánytörmelék hullt a padlóra.így képzeli el a történteket egy olyan becsületesen naiv magyar,amilyen te vagy. Hát szó sincs, szó sem volt ebben az esetbenmegpályázásról. Informáljalak az előzményekről?Érdeklődőn bólintottam:- Mindenre kíváncsi vagyok, ami olyan embereket segít tüzetesebbenmegismernem, akiknek a sorsával az etikai bizottságtitkáraként hivatalból foglalkoznom kell.- Helyes, barátom. - Jól figyelj! Ez az Ormándy Paula nemönszántából került Tegzére. Ennek a nőnek jönnie kellett, ezt anőt küldték, barátom! - Energikusan fölszegte szögletes állát. -Két évvel ezelőtt Ormándy doktórnő még a farkasóci járásiKÖJAL vezetője volt. Ott okozott, Farkasócon okozott fél-millió dolláros kárt ennek az országnak. Félmillió dollárt vettki az ország zsebéből. Ami nem csekély összeg. Mi a véleményed?Rágyújtottam.- Félmillió dollár rengeteg pénz. Sok külföldi kiküldetés sok napidíját lehet fedezni ekkora összegből.Ingerülten rántott egyet a lábán, mintha ideggyógyász reflex-kalapácsa érte volna a térdén a ligamentum patellaet.- Kiküldetés, napidíj ! Ki beszél itt erről? A dolog lényege azvolt, hogy Ormándy kisasszony, mint KÖJAL főorvos, nemvólt megelégedve a farkasóci konzervgyár üzemi rendjével vagyrendetlenségével, tökéletesen mindegy, mi nem tetszett neki.Ami a lényeg: nem tudta elérni, hogy szankcionálisan neki legyenigaza, mivel csak azért, hogy Ormándy kisasszony szeszélyétkiszolgálják, senki; semmiféle hatóság nem volt hajlandóbezáratni azt a gyárat. Erre a hölgy összeszövetkezett egy jött-ment újságíróval, az ilyen lézengő firkászok mindig kaphatókminden intrikára, és pár nap múlva megjelent az újságban a nagyleleplezés a farkasóci konzervgyárban uralkodó tûrhetetlen higiéniaiállapotokról, fertőzésveszélyről, szalmonellaveszélyrőlsatöbbi, volt abban a cikkben minden, ami vád csak belefért.Mit ad isten? A gyár éppen egy félmillió dolláros angol megrendelésendolgozott. Ki volt, mit tippelsz, aki elsőnek ráharapotta cikkre? Az angol cég magyarországi megbízottja! TelefonLondonba, riadó, lehetséges, hogy a farkasóci konzervek szalmonellávalfertőzöttek! Telefon Londonból: megrendelés viszszavonva,stornó az üzlet. Hivatkozási alap? Az újságcikkOrmándiù Paula KÖJAL vezető főorvos nyilatkozatával. A félmilliódollár egyből ugrott, mert Ormándy kisasszony megakarta mutatni a farkasóci konzervgyár igazgatójának és az illetékesfelügyeleti szerveknek, hogy hol lakik az isten. Félmilliódolláros kár, mert egy hajadon KÖJAL főorvosnőnek ugyanazhiányzott, ami nekem. Egy stramm fallosz. Az kellene neki!Hogy azzal szórakozzon, ne az exportérdekekkel.Hagytam, hadd peregjen a padlóra a cigarettám hamuja.- Elítélték rágalmazásért Ormándy Paulát?Kit érdekel, hogy elítélték-e? - Ráragasztotta alsó ajkára amegnyomorított cigarettát. - Amint lejárt a munkaszerződése,közolték vele, hogy nem újítják meg a szerződését egyúttalmegajánlották neki, hogy járási KÖJAL főorvosból városi KÖJALoorvos lehet belőle. Tegzén. Nem a főváros küszöbén hanemitt az Isten háta mögött, Horka megyében. Magyarán mondva:irtak Ide Nekünk. Hogy aztán itt folytassa a farkasóci gyakorlatát.Itt marjon bele olyan emberekbe, akik nem nyerik megrokonszenvét. Olyan fiúba például, mint Ontur Peti. Belemarni,méghozzá a te aktív segédleteddel, barátom!Érted már a képletet ?Ártatlanul ingattam a fejem.Ha Onturnak rendben a szénája, miért fáj a te fejed érte?vizsgáljuk az ügyet, és pontot teszünk a végére.Fölugrott a sezlon sarkáról.Zoltán, te most engem akarsz bosszantani, vagy tényleg nemtudod, milyen tét forog kockán ebben az esetben?Fölhúztam a vállam.Mit kellene tudnom?hátranyúlt a nyakszirtjére. Ujjai hegyével végignyomkodta a csigolyáit.Barátom, amit most közlök veled, annak a legszigorúbban,leg bizalmasabban köztünk kell maradnia. A dolog ebben a pillanatbanmég a legszigorúbban bizalmas. - Mellém telepedett.Föltette a vállamra a jobb kezét. - Az egészségügyben lényegesváltozások készülnek. Uj miniszter jön, két miniszterhelyettesnyugdíjba vonul, helyettük is újakat kell kinevezni. Az egyikminiszterhelyettesi posztra Ontur Peti a legesélyesebb jelölt.Magas szinten is rokonszenveznek a jelölésével, a megye pedigitthonról támogatja, de maximálisan.Füttyentettem.- Ez igen! Ha valakinek nemcsak húzzák, de tolják is a szekerét...Megmarkolta a vállam.- Fel tudod mérni, barátom, mit jelent egy megyének, egymegye egészségügyének, ha odafent a csúcson, a minisztériumbanegy miniszterhelyettes pártolja az érdekeinket, az igényeinket?Egy pártoló aláírás, néhány pártoló sor egy beruházási akta-csomag mellett . . . Hát erről van szó. Ezért fontos Ontur Peti,aki mellesleg nekem régi, kipróbált barátom. És akkor az olyantudatos, konok bajkeverő, mint Ormándy Paula, akit már azelőző munkaterületéről is az intrikái miatt zavartak el, ilyenmegrögzött vádaskodó vagy rágalmazó fogja magát, és megpróbálbeleköpni egy egész megye levesébe . .Visszaült a sezlon sarkára. Letépte az alsó ajkáról a dohánytpergő, elgyûrődött cigarettát.- Remélem, most már egészében és világosan látod a képletet.Hallgattam. Észrevettem, hogy a mikroszkóp alatt égve felejtettema világítást. Kioltottam a miniatúr villanykörtét.- Mondd, igazgató úr, ki bízott meg téged, hogy ide zarándokoljhozzám, és leadd nekem ezt a rablómesét? Mármint amitOrmándy Paula farkasóci múltjáról úgy adtál elő, ahogy nekedis előadták . . . - Fölemeltem a kezem, intettem a mutatóujjammal,ne vágjon a szavamba. - Eddig én hallgattam figyelmesen,mert te beszéltél. Most, legalább kis ideig, hadd legyen fordítva:én beszélek, te hallgass végig. Néhány tényt, ami sorra megfontolandó.Kezdem . . . Ormándy Paulának a farkasóci konzerv-gyár ügyében annyira igaza volt, hogy vizsgálatot se mertek indítaniellene a sajtóban megjelent nyilatkozata miatt. Még igazolójelentést se kértek tőle arról, hogy ő fordult-e a sajtóhoz, vagyaz említett újságíró provokálta-e. Kikészíteni se tudták. Ugyszabadultak meg tőle, hogy a közvetlen fölöttesét kényszerítették,jelentse ki határozottan, hogy nem hajlandó együtt dolgozniOrmándy Paulával. .Ez megtörtént. Az illetékesek, akik a fogástsugallták, természetesen helyt adtak a követelésnek. Aztán megajánlottáka doktornőnek, hogy simán áthelyezik Tegzére, amelyjavaslatot saját jól fölfogott érdekében érdemes elfogadnia. Igykerült Tegzére Ormándy Paula. Fegyelmi nélkül, elmarasztalásnélkül, kirúgás nélkül. Ügyesen meg volt keverve a pakli. Akikpedig megkártyázták a megoldást, hasonlóak voltak azokhoz, akik most tégedkértek föl, hogy beszélj a fejemmel, hûts le, gyakorolj rám nyomást.Sápadt volt, de hangja már nem csattant. A fejét is fáradtan rázta.- Engem tehozzád senki sem küldött, barátom. A jóindulathozott ide, az irántad táplált rokonszenvem.Belekotortam a hajamba.- Amióta én ebben a kórházban dolgozom, igazgató úr, előszörfordul elő, hogy te így, egymagadban; díszkíséret nélkültiszteled meg látogatásoddal a mi kócerájunkat, a kórszövettant.mert küldtek. Utasítottak, hogy négyszemközt beszéij velem.Ontur Péter, miniszterhelyettesi perspektíva, a megye java . .ördögöt. Valakinek nagyon fontos, hogy az Ormándy Paulakontra Ontur Péter etikai ügyből ne legyen ügy.Erőlködve állt föl és egyenesedett ki teljes hosszában.Ugy értelmezzem, barátom, hogy nem vagy hajlandó elejétvenni ennek az etikai vizsgálatnak?Fölhúztam a vállam.- Ha abból, amit eddig mondtam, másra következtettél volna,kijelenthetem egészen egyértelmûen, hogy a vizsgálatot az etikaibizottság annak rendje és módja szerint le fogja folytatni.elindult kifelé, de mielőtt a kilincshez nyúlhatott volna azmagától kinyílt. Marjai Jutka állt a küszöbön, vékonyan,kipirultan, sötét foltokkal fehér köpenyén, kezében tálcával és csésze kávéval a tálcán.elnézést, főorvos úr, elnézést igazgató úr, az első főzettelfelrobbant a kávéfőző, vagyis rosszul tettem rá a tetejét, és szétspricceltbelőle minden, én is csupa kávé meg zacc lettem, de már főztem is másikat . . .Ajtóssy intett Jutkának, hogy tegye le valahová a tálcát.- Nekem már nincs időm kávézni, doktornő. - De várt, amígJutka leteszi a tálcát, és kisurran a nyitott ajtón. Akkor még egyszerrám nézett. - Sajnálom, hogy nem tudtunk zöld ágra vergődni.Mivel pedig így történt, meg kell, hogy kérjelek . . . Holnapreggel kilencre jelenj meg Sármány elvtárs előtt. A megyeházán . . .Pontos légy.- Pontos leszek. Aki Sármány elvtárs előtt jelenik meg, eztcsakis pontosan teheti.- Szervusz. Még egyszer... nagyon sajnálom.- Szervusz, igazgató úr.Nem léptem utána, hogy kikísérjem.Senki sem néz felém. Fekszem, befülledve, izzadságszagúan, elhasználtan.Mocskosnak érzem magam, mint egy mosatlan étkészlet,amit már tegnap leszedtek a zsírpecsétes asztalterítőről.Az infúziós palackból hangtalanul és érezhetetlenül csöpöga vénámba az alvadásgátló. Nehéz a fejem, zsibbadt a nyakam,gémberedett a derekam. Egy ideje már az injekciós tû is zavar.Fáj körülötte a karom a leukoplaszt alatt, amivel ráragasztottáka bőrömre, nehogy kicsússzon a vénámból.Kevés a vér a fejemben. Elégtelenül pumpál a szívem. A kisRafai azt mondta, megkérdezi a tanárt, kapjak-e strofantint.Kellene, hogy adjanak. Serkenteni kell a szívemet, fölpiszkálni,mint egy elöregedett motort. Mozgósítani a szívizom tartalékait.Ha csöngetnék, előbb-utóbb bejönne valaki. Nem csöngetek.Hagynom kellene, hogy elaludjak. Elengedni magam, mintaz úszó, aki belefáradt az erőlködésbe. Kifújni, kilehelni mindenlevegőt a tüdőmből. hadd nehezedjen el a testem, hadd süllyedjenle a meder iszapágyába, ahol rákok laknak, és kagylók lapulnak,süketen és vaksin, otthonos közegükben, a sötétben.Nem akarok elkábulni. Össze akarom kanalazni magam.Kész röhej. Játszani silány ötletekkel. Hogy ezt meg azt nemakarok . Ahelyett, hogy valóságosan megmozdulnék, legalábba kezem odébb emelném, és a hüvelykujjam bögyével megnyomnám a csengő gombját...Mozdulni kell, nem elmélkedni. Megemelni a kezem, odébbcsúsztatni, kitapogatni a csengőt, megnyomni a kis fehér gombot.A karom, a kezem engedelmesen végrehajtotta, amit kívántamtőle. Az erőlködéstől nem is ütött ki verejték a homlokomon.A légzésem se lett szaporább. Igy kellene, rendszeresen, újra megulra mozgósítani magam. Mihelyt bágyadni kezdek, mindahányszortüstént kitalálni valamit, apró-jótékony stresszeket, akár alusta agyamnak, akár a zsibbadt izmaimnak.Idegesen csapott rá valaki a kilincsre. Az ajtót is idegesen taszítja be . . .- Főorvos úr! Mi baj van, főorvös úr?- Nem akartam megijeszteni, Karola.- Pedig megijesztett. Rosszul érzi magát?Semmi különös . . . Ugy látszik, nyomasztott, hogy egyedülvagyok. Régen nem nézett be hozzám . .Át kellett vennem a trógeroktól a tiszta ágynemût. Tetsziktudni ilyenkor észnél kell lennem, mert ezek az alakok, akik amosodából széthordják az osztályokra a csomagokat, ezek adytkhajok nem rendes emberek ám. Ilyen munkára, meg ezérta pénzért, amit fizetünk, rendes munkásembert nem kap a kórház,csak mindenféle csavargó elemeket, akik jönnek, aztán párnap múlva már tovább is állnak. Darabra kell tőlük átvenni mindencihát, minden lepedőt, mert ha nem ügyel az ember, a szemét kilopják. A napokban is eltûnt két huzatom, pedig rajtuk vana korház pecsétje. De az ilyen léhûtők tudják a módját, holtalálnak orgazdát... Mit segítsek magának, főorvos úr?Koszos vagyok, Karola. Izzadt. Büdös.Még egy kis türelmét kérem.- Nem is akarom én magát terhelni. Arra gondoltam, beküldhetnéhozzám Tivadart, ha van neki ideje.- Legyen csak nyugodt, főorvos úr, és bízzon rám mindent.Tivadar most úgyis ebédel. Három ember helyett zabál a lelkem, ez a szokása.- Kell is neki. Jó nagy darab ember. Rendben van, nem is tartomföl, Karola. Ha egy fél pohár friss vizet . . .- Már adom is, főorvos úr. Friss, jó vizet. .. Igaz is, addig sefeledkeztem ám el magáról, amíg más volt a dolgom. Tudja-e,mit szereztem? Fejhallgatót. Nézze, itt a rádiókonnektor a fejefölött. Lesz fejhallgatója, hallgathat rádiót. A gondnokságonkerestettem magának fejhallgatót, hamarosan felhozzák . . . Tessék,a friss hideg víz.- Köszönöm, Karola. A fejhallgatót is köszönöm.- Amint felhozzák, én ís hozom.- Hát ez a víz, ez a pár korty most jólesett.- Egészségére. Hát ha még enni is volna kedve. De megjönlassan az étvágya is, meglátja. Most pedig legyen még egy kicsittürelemmel, főorvos úr, hamarosan sor kerül a mosdatásra . . .Ja, nehogy majd meglepődjön, tanár úr már mondta nekem,hogy maga strofantint fog kapní.- Rám fér.- A fejhallgatót pedig nemsokára hozom. Ilyenkor karácsonynapjaiban szép zenék vannak a mûsorban.Flóra kijött a fürdőszobából. Beledobta magát a foteljába. Kinyújtottaa lábát, hátratámasztotta fejét. Mutatóuyja hegyével benyúlta szemüvege alá. Megnyomogatta a szeme héját.- Letennéd egy percre a fejhallgatót?Nem hallottam, a szájáról olvastam le, és a keze mozdulatábólértettem meg, mit akar. Levettem a hallgatót a fejemről.- Parancsolj.Félig gúnyos, félig szomorú fintorral sóhajtott.- Megtisztelsz azzal, hogy hangverseny helyett az én meghallgatásomraszánsz egy percet?Letettem magam mellé a szőnyegre a fejhallgatót.- Rendelkezz velem.Fölhúzta a szoknyáját, megigazította térdén-combján a harisnyáját.Félrecsavarodott a lábán, amíg hazaért a városból.- Zoltán, ezt én így nem bírom tovább csinálni. Nem is akarom.- Visszasimította térdére a szoknyáját. - Hat óra, mirehazaérek, kifacsarva, mint egy mosogatórongy, itthon meg mindenaz én nyakamba szakad megint . . .Nehéz volt a gyomrom, mintha vasat nyeltem volna.- Misit mindennap én hozom haza a bölcsődéből. Akármenynyia dolgom, olyan még nem fordult elő, hogy oda ne értemvolna zárás előtt.Ide-oda rángatta a gyufát a skatulya foszforcsíkján. Csak harmadszorivagy negyedszeri rántásra gyulladt meg a szál.Akármennyi a dolgod! - Addig nyomta a gyufaszálat ahamutartó oldaláhóz, amíg el nem tört. - A te dolgod, a te dolgaid!Mi hasznom nekem, mi a jó nekem a te dolgaidból? Mihasznunk nekünk? Kapsz érte egy fillért is? Köszönömöt, aztcsőstől ! A köszönömökkel már tele a padlás. - Fegyelmezni igyekezettmagát. Halkabbra fogta a hangját. - Amióta beválasztottakabba a nyomorult etikai bizottságba, piszlicsáré ügyekkelbabrálsz, csupa hülyeséggel, ami senkit sem érdekel, csak téged meg a bizottságotokat. Szórod szét, pazarolod a drága idődet,lópod el a családodtól . . .aztán Elhallgatott, hogy megszólalhassak.A nyitott ablakon meglibbent a függöny. Odakint már őszivolt a szél. A gesztenyefa valamelyik alsó gallyáról levált egylevél, és bevitorlázott az arasznyi nyíláson, a függöny két szárnyaközött a szobába. Meglapult a padlón, mint a bûntudat, amitFlóra föltételezett bennem.Levette a szemüvegét.- Koptatom, csak koptatom a számat, te meg hallgatsz. Mintmindig szokásosan. Hagyományos mûsor. De nekem már unalmas is.unalmas! Érted? Nekem elegem van ebből az életből, ebből arohadt életformából. Torkig vagyok vele! Engem egy fikarcnyitsem érdekel, hogy Velikánon Patvarci doktort feijelentik, mertnem rohant ki éjfél után egy fetrengő részeg disznóhoz, hogyhuszadszor kimossa a gyomrát. Engem nem érdekel, hogy ezta Patvarcit az etikai bizottság köteles-e megvédeni vagy elmarasztalni.Engem az érdekel, hogy te is tagja vagy ennek anevetséges kupaktanácsnak. Hagyod magad rángatni, hagyod,hogy ellopják minden szabad idődet, koptatod a saját kocsidat,hogy vidékre mászkálj mindenféle kollégák érdekében, vadidegenpasasok védelmében, akik degeszre keresik magukat, ésröhögnek rajtad, hogy te, az igazság bajnoka, a nagy igazság-kereső . . . - Elcsuklott a hangja az indulattól. - Közben itthona feleséged tönkremegy, mert egy bejárónőre, arra nekünk nincspénzünk. Egy asszonyt, aki egy héten csak kétszer jönne, aztnem tudunk fogadni, egy alkalmazottat, aki megcsinálná itthona mosást a gyerekre, egy héten legalább egyszer rendbe rázná alakást, hogy ne énnekem kelljen este tízig kapkodnom minden-nap . . . - Kitört belőle a nevetés, az a fojtott, hisztériás, ami akár-melyik pillanatban sírásba bicsaklik. - Etikai bizottság! Másorvosok, mert nekik van eszük, magánpacientúrát csinálnak maguknak,vagy helyettesítenek, jó pénzért, másodállást vállalnak,hogy pénzt keressenek a szabad idejükben, csak Pásztor adjunktusúr olyan hülye, hogy ingyen és bérmentve etikai ügyekkelcsapja agyon az időt... Köszönömért! A bolond felesége úgyiselvégez minden cselédmunkát!Fölkeltem. Kikapcsoltam a rádiót. Kihúztam belőle a fejhallgatócsatlakozó dugóit. Összetekertem a fülhallgató vezetékét.Ránéztem a gyerekszoba ajtajára.- Le kell fektetni Misit.Flóra szeme árnyékban volt a füstszínû lencse mögött.- Ez volt a feleleted?Vállat vontam.- Mivel biztathatnálak? Ha most azt is tudatom veled, hogymeg akarnak választani az etikai bizottság titkárává . . .-A szegycsontom környékéről a vállamba, a bal karomba is kisugárzottmár az anginás fájás, ami az előbb kezdődött, amikor fölálltama rádió mellől. - Egyébként a jövő hónaptól ki vagyok nevezvemásodfőorvosnak Ambrus mellé.Flóra ásított.- Tapsoljak? Csak azt legalizálják; amit eddig úgyis te csináltál.Mennyivel lesz több a fizetésed? Százötven forinttal? Két-százzal? Oriási! A benzinkútnál egyszerre, egyetlen tankolásértkifizetsz egy százast, ha nem többet.Odamentem az ablakhoz.- Ha nem fekteted le a gyereket, reggel alvóbabát öltöztethetek.Keményen, de rugalmasan koppant egy érett vadgesztenye azablakpárkány bádoglemezén.Kétszáz méternyire előttem a toronyház ablaküvegein kékes-fehér fények pulzáltak. A híradó mozgóképei ugráltak mindenlakásban a televízió képernyőjén.- Nos, kollégám, Pásztor Zoltán, megengeded, hogy tiszteletemet tegyem?- Részemről a megtiszteltetés, tanár úr.- Ez az ifjú hölgy itt az oldalamon Mária nővér. Csak háromhete került hozzánk az osztályra, de sok mindenben máris teljesértékû munkatársunk.- Jó napot, nővérke.- Jó napot kívánok, főorvos úr.- Amit pedig neked hoztunk, strofantin.Kitûnő, hogy személyesen jöttél megszúrni. Melyik karomravan szükséged, tanár úr?- Dehogy szurkálunk! Egyébként sincs valami híres vénád.mária belenyomja az infúzióba a strofantint. Majd innen azüvegbőlszépen belecsurog a vénádba. Tessék, Mária, fogjon munkához.Szívja ki mind, ami az ampullában van. Igy, nagyon ügyes,rendben van . . . Most itt a palackon átszúrja a tûvel ezt a gumi-sapkát, és belenyomja a strofantint az infúziós folyadékba . . .kitünő keze van: Egyet se szisszent a gumisapka. Kaptál márvalaha strofantint, Zoltán?Még soha. Adni már adtam éppen eleget.Olyan ez, Mária, a strofantin, mint amikor az ember az autójábanjól rálép a gázra. A motor, ami eddig meglehetősen erőtlenüldolgozott, egyszerre felpörög.- Igen, tanár úr.- Oriási áldás ez a gyógyszer, Mária. Csodálatos készítmény.És ha az ember belegondol, hogy nem más, csak egy szerénymezei vadvirág kivonata, a digitálisznak, vagyis a gyûszûvirágnaka drogja, akkor alázatosan és megrendülten hálát mond atermészetnek, a mindentudó természetnek, amelynek telve az őkeze adományokkal, amint a biblia is írja.- Igen, tanár úr.- Nos, kollégám, Pásztor Zoltán . . . ?- Egyetértek veled, tanár úr. A strofantin: lórúgás a szívnek.- Áldásos lórúgás, ha már ezt a találó kifejezést használtad.Valóban, Mária, a strofantininjekció felér egy lórúgással.- Igen, tanár úr.- Adott már strofantint vénásan, Mária?- Még sohasem, tanár úr.- Majd ezt is meg kell tanulnia. Idővel. Adódhat elö olyanhelyzet, amikor magának kell vállalkoznia rá . . .- Igen, tanár úr.- Nálunk az osztályon a nővérek többsége rendkívül kifinomultkézügyességre tesz szert, ha van benne szorgalom, Mária.Igyekezet és gyakorlás kérdése, hogy ki később, ki hamarabb.- Igen, tanár úr.- Ha Pásztor főorvos úrnak nem kellene amúgy is nyugtonmaradnia, most azt mondanám neki, Mária, hogy strofantin-injekció után egy óra hosszat, de legalább háromnegyed órátfeküdnie kell. Erre az utasításra jelen esetben nincs szükség, mertPásztor főorvos úr az infarktusa miatt úgysem ficánkolhat, demás betegek esetében szigorú szabály a strofantin utáni nyugalom,hiszen ilyenkor a szív rendkívüli terhelés alatt dolgozik.Megjegyezte, Mária?- Igen, tanár úr. A tanfolyamon is tanultuk.- Repetitio est mater scientiae, mondták már a régi rómaiak.Ismétlés a tudás anyja, ez örök érvényû alapigazság, Mária.- Igen, tanár úr.- Nos, azt hiszem, helyesen tesszük, ha most magára hagyjuk a betegünket. Szervusz, kolléga úr, mostantól naponta kapsz strofantint.- Szervusz, tanár úr.- Viszontlátásra, főorvos úr.- Viszontlátásra, nővérke.Idegesítő lehet Pátrai tanár úr beosztottjának lenni. Türelemkell hozzá. Végighallgatni komótos magyarázatait, amiket bizonyáranem kevésszer ismételget,türelmesen és illedelmesenfigyelni rá, a lankadatlan érdeklődés meg a mindig friss tudás-szomj arckifejezésével . . . Tréning kérdése persze, rá lehet szoktatniaz arcvonásokat, be lehet gyakorolni a célszerû mimikát,hogy az odaadó érdeklődés kifejeződése - például a kis Rafaiarcán - akkor is tökéletes legyen, miközben azon jár a fiú esze,sikerül-e lefektetni végre ma este a nőt, akit már hetek óta fortélyosanigyekszik az ágya felé terelgetni . . .Ambrus más volt..Nem is sejtette talán, hogy atudás sugárzóforrásának született, óriási ismeretanyag befogadására, megemésztésére,rendszerezésére, kombinálására és szintetizálására,de továbbadására is, szuggesztív tanítónak született erre a világra;hogy azután ez a tudást terjeszteni hivatott élet beleszoruljonegy szûk szakadékba, és megrekedjen ott, majd egyetlentanítványnak adjon át mindent, amit magában fölhalmozott.Nem sejtette, de az is lehet, hogy nem akarta tudomásul venni,hogy sokak tanítására hivatott, nem jutott eszébe, hogy iskolátalapíthatna maga köré, vagy ha fordult is meg a fejében effélegondolat, magán csúfolkodó bölcs derûvel mosolyodott el:patologiai iskolát teremteni Uporváron? nem is rossz ötlet, haugyanolyan szerény keretek között marad mint az ókori görögfilozofusoké, akik egy-egy tanítvánnyal sétálgatva, mediterránÁrnyékában föl s alá járkálva adták át az önként melléjük csatlakozónakmindazt, bizonyosságot is, kétségeket is, amithagyományozni érdemesnek ítéltek. Az egyetlen tanítvány, akiottállt az oldalán, én lettem.- Zoltán, a kórszövettan az élőkért van. Ha az ember ezt abeidegződést nem tudja kialakítani magában, favágó rutin, bonctermiunalom, mikroszkópcsavargatás, jegyzőkönyvező adminisztráció,aktagyártó kórházi bürokrácia az egész . . .Megtanultam tőle a szabályt, hogy a mikroszkóp alatt a határ-eset messze többet jelent diagnosztikai érdekességnél, izgalmasföladványnál, szövettani rejtvénynél. A határeset mögött ember-sors áll, magasba nyújtott kézzel figyelmeztető fölkiáltójelként,némán is kiáltó parancsként: rólam döntesz, patológus, a gyógyulásomrólvagy a pusztulásomról határozol, amikor a diagnózisoddalterápiát rendelsz el, vagy vetsz el. Fekszem a mûtőasztalon,patológus, várok éssebészek várnak körülöttem, hogyte a fagyasztott metszetből mit látsz a mikroszkópon át, és mitrendelsz el, gégeirtást-e, vagy azt állapítod-e meg, hogy a daganatjóindulatú . . . Ambrustól tanultam meg, hogy a patológusakkor is élők sorsát befolyásolja, amikor orvosi tévedéseketmutat ki, mert a halottak testéből földerített, pillanatnyilag akárlényegtelennek tetsző összefüggések tanulságai egyszer, holnapvagy évek múlva, a betegágy mellett vagy a mûtőasztal mellettmás tévedések megakadályozóiként ugorhatnak talpra a klinikusmemóriájában. Élőkből kimetszett, kicsípett, kiszippantottszövetekben is az élőkért meglátni a lényeget, boncasztalon fekvőtetemek üzenetéből is az élőkért megfogalmazni tanulságokat- Ambrus sohase mondta ki se az egyik törvényt, se a másikat,de látni tanított meg engem azokban az években, ameddigmellette lehettem. Észrevenni, fölismerni, megkülönböztetni,összevetni, azonosítani, elkülöníteni, értelmezni, következtetni,ellenőrizni, bizonyítani, megállapítani és kételkedni.És mindig, mindenekelőtt: látva látni, szabad szemmel és mikroszkóponát - a cáfolhatatlanul pontosig Ami, ha van, kötelezően kimondandó . . .Akik a megyei kórház képviseletében jelentek meg,csak a ravatalozóbanvoltak ott. Amint elhangzott az utolsó búcsúztató szó,a százegynéhány főnyi gyülekezet szétesett, és szóródni kezdett,mint gombák kalapja alól a spórák, és egy perc múlva vagy kétperc múlva az indítómotorok köszörülésétől, beugró motorokzúgásából pulzáló moraj összegeződött, erős lett és föl-föltúrázó,mint egy autóversenyen, ahol nekifutásra készen dohognak akocsik dugattyúi, lihegnek a kipufogócsöveik.A sírhoz már csak mi ballagtunk ki a koporsó után, a gödörkörül már csak mi álltunk. Tizenhatan. A proszektúráról, ahányanvoltunk: tizenegyen. Meg Juli, énmellettem. A többi négyember ismeretlen volt. Két nő, két férfi. Talán Ambrus rokonai.A sírásók látták, hogy már nincs gazdája a temetésnek: Türelmetlenülböködték szerszámaikkal a gödör köré halmozott agyagosföldet. Az előmunkás végigjártatta rajtunk vérágas szemét.Messze párázó borszagot lehelt ki:- Lesz még beszéd?Senki se felelt neki. A csöndtől egy pillanatig tanácstalan volt,aztán gyorsan döntött. Megemelte a lapátját.- Józsi! Hát akkor álljunk neki . .Négyen mozdultak egyszerre, mintha mindegyiknek Józsilett volna a neve.A kötél rekedten kaparta a koporsó fenekét. A gödör mélyébőlöblös, böffenő hang hallatszott föl, amikor a koporsó ledobbantaz agyagfenékre.Ketten meghúzták a két kötelet. A vastag kenderfonat zörögvebújt ki a koporsó alól.Mögöttem egy nő szipogott, szégyenlősen, zsebkendőbe fújvaa sírását. Valamelyik asszisztensnő, de Marjai Jutka is lehetett.Megeredt az eső. Sötét tallérokat rajzolt a kiszáradt agyagföldbe.Egy jókora csöpp a homlokomat érte. Szétnyílt aszemöldökömön, lassan lefolyt a szemembe, onnan meg tovább,az orrom mellett, le a szájam sarkáig. ..Belenyúltam a zsebembe. Papír sussant benne zsebkendő helyett.Az engedély, amit már előző nap át kellett volna adnom atemetkezési vállalatnak. Engedély arról, hogy dr. Ambrus Antalfőorvos eltemetését a boncolás mellőzésével engedélyezem.senki se kérte, senkinek se adtam oda.Nem akartam, hogy Ambrus tetemét fölboncolják. Nem akartamfölboncolni. Nem akartam látni, és nem akartam, hogy bárkiláthassa a szívizomban a hegeket, a húsz vagy harminc forradást,amikről őrajta kívül csak én tudtam.A négy sírásó közül az egyik - bicegő ember volt - lapátjávalmár szakszerûen verte a prizmába hányt halom oldalát, hogysima legyen. A másik három szakértő kézzel cibálta a koszorúkat.Az előmunkás gyakorlott döféssel vágta bele az agyag-prizma tetejébe a fejfát.A zápor oldani kezdte a betûk aranyfestékjét az egyik koszorúszalagján. Az oldott aranypor elcsorgott a mûselymen, mintidióták képén a nyál. Hígan, mint az emlékezet.A sírásók munkavezetője körülnézett. Vérágas szeme rajtamállapodott meg. Bólintottam neki, hogy odajöhet hozzám.Megállt előttem. Illemtudóan levette fekete tányérsapkáját.Félrészeg szeme zavaros volt mint a szappanos víz egy fürdő-kádban, amiből az előbb szállt ki valaki.- Hát végeztünk, kérem. Ön itt a főnök, uram?Kimarkoltam a zsebemből a papírpénzt, amennyi volt benne.A fekete ember marka száraz volt. Bőrkeményedések foltozták.Gyors pillantást vetett a két százasra meg a három vagy négyhúszasra. Nem köszönte meg. Fejébe csapta tányérsapkáját, ésintett az embereinek, hogy indulás, mielőtt bőrig áznak.A temető kapuja mellett már másik temetésre kolompolt alélekharang. Ránéztem Majorosra meg Marjai Jutkára. Juli kezea kezembe fészkelte magát. Elindultunk egymás nyomában, lassancaplattunk a sárban ,a sírsorok között a kapu felé.Majoros megnyúytotta a lépést, hogy mellém kerüljön.Tudtam, mire gondol. Ránéztem, hogy kimondhassa.- Már holnap megfújják a harci harsonákat? - Torz vigyorvolt a képén. - Vagy csak holnapután?- Holnap vagy holnapután . . . nem mindegy? - Fölhúztam avállam. - Egyébként nem is lesznek harsonák. Csöndes lesz afojtogatás és hosszadalmas. Szívós,következetes fölmorzsolóhadmûvelet. Az erőfölény taktikája.Csöpög, az infúzióval elegyedve szivárog a vénámba a strofantin.Fekszem, mozdulatlanul, behunyt szemmel. Élek. Ez is többa semminél. Vizelési inger bizsereg az ágyékomban. Nem sürgető.Reggel óta először érzem. Megvárom Karolát. Meg kellvárnom. Az a föladatom, hogy ne mozogjak. Karola behozza akacsát, és megpisiltet, mint egy gyereket.Most igazán kívánok egy cigarettát. Legalább két-három kiadósslukkot. mélyre leszívni a füstöt, másodpercekig visszatartania tüdőmben, aztán lassan, lustán kifújni, gyönyörködni benne,ahogy úszik-lebeg-oszlik a levegőben. .A parti sétány kőmellvédje mellett napoztunk. Fújtam a füstöt.összehúztam a szemem, ne vakítsa a fény, a laposodó, nyúgatróllejtő sugárzás. Csak a melege kellett. Mint Juli közelsége.A sétány úttestjén autók kergették egymást. Öt óra múlt. Mára hivatalokból, az ötkor végző irodák elől surrogtak hazafelé,kényelmesen vagy egymást előzve. Péntek volt. Szabad szombat előtti péntek.Másodpercekre föltámadt a szél. Fölkapta az úttestről abenzingőzöket,megkeverte és embermagasságig emelte a bûzt.- Menjünk innen. - Juli köhögött. - Menjünk fel hozzád,vagy menjünk akármerre, mielőtt megmérgeződök.Kinyitottam előtte a kocsi ajtaját. Be is csuktam utána. Megkerültema kocsi farát. Oldalazva kellett megközelítenem az énoldalam ajtaját. Arasznyira suttyantak el mellettem az autók.talán fél percig is várnom kellett, hogy kinyithassam az ajtót,és bedobhassam magam a volánhoz.- Kiviszlek a szabadba. - Megfogtam Juli kezét. - Levegőzünkegyet, igazi levegőt szívunk, amiben oxigén is van, utánameg, ha nem utasítasz vissza, meghívlak hozzám, konyakos éstelevíziós agymosásra.Nevetett.A hídnál piros lámpát kapott a kocsisor. Megálltam egy öregedőOpel mögött. Mellettünk a jobb oldali sorban nyikkanvafékezett egy fekete Volga. Önkéntelenül néztem oda.Aki a sofőr mellett ült, előrehajolt és átfürkészett hozzánk.Hojzán volt. Fölemelte a jobb kezét, és át is integetett. másikkezével a napszemüvegét vette le. Julinak kalapot is emelt, ésmélyen fejet hajtott, széles mosollyal, mint egy háború előttigavallér. Közben szólt a sofőrjének, tekerje le az ablaküveget.Megérintettem Juli térdét.- Mondani akar valamit a munkaadód. Húzd le te is az ablakot.Közben fegyelmezd az arcodat, ahogy egy jobbágynak illika hûbérúr előtt.- Köszönöm a nevelést. - Júli leeresztette az ablakot, és hátra-dőlt az ülésben, mint aki úgy értelmezi a helyzetet, hogy Hojzán
hozzám óhajt átkiabálni. - Tessék, hallgasd az igét.A motorok zúgásával keveredő szavak közül egyet-egyet nemhallottam tisztán, de nem volt nehéz következtetnem az értelmükre.- Közös víkkend, kollégák? . . . Igazuk van, harcoljunk az elmagányosodás ellen!- Fulladj meg! - Juli a fogai között sziszegte ki a két szót. -Megyei főorvosnak dísztemetés jár.Tanácstalan mozdulattal emeltem föl a kezem a volánról.Intettem Hojzánnak, hogy egy szót se értettem a közleményéből.Hasonló gesztussal jelezte, hogy nincs nagyobb hangerő atorkában, és már azzal kalkulálva mondta, hogy mi úgy se értjük :-Érezzétek jól egymást, öregem! Ha én lennék a helyedben...A kocsisor meglódult. Hojzán tömlőképû sofőrje is gázt adott.Sebességbe kapcsoltam, meghúzattam alattunk a futómûvet,hogy megint a sarkába közelítsek az Opelnek, ami megugrott előlem.Juli fölhúzta az ablakot.- Neveletlenség részemről, ha hányingert kapok Hojzán humorától?Balra fordultam a hídnál, és ráléptem a gázra, hogy elhúzzaknégy-öt cammogó kocsi mellett. A szájam sarkában kialudt acigaretta. Nem gyújtottam meg újra. A sebességmérő mutatójaa kilencven és száz között állt. Hussogva siklottak visszafelé azút két oldalán a fasor jegenyéi.Láttam, hogy Juli az arcom figyeli. Mozdulatlan szemmel nézett.Sokáig. Csak akkor szólalt meg, amikor már kiértünk a városból.- Mi bajod? - Szürke szeme szigorúan fürkészte, mi gubancolódika pupilláimon belül..- A megye főorvos úr szemtelenkedésétszívtad mellre? Felejtsd el. Látod, engem már nem boszszant.Visszaengedtem hetvenig a mutatót.- Más jutott eszembe.- Megosztod velem? - Kivette a számból a cigarettát. Eltüntettea hamutartóban. - Hallgatlak.- Nem jó az, hogy téged mindig velem látnak. Ezek már elhelyeztékalattam az aknát. Nem akarom, hogy amikor majdrobban, te is a levegőbe röpülj.Csönd feszült kettőnk között. Csak a motor dorombolt egyenletesen,megbékélten, mint egy jóllakott macska.Kinyitotta a kesztyûtartót. Talált benne cigarettát. Odaadtamaz öngyújtómat. Lángot pattintótt belőle, odaillesztette a cigarettájavégéhez, és sokáig visszatartotta magában az első füstöt.Mozdulatlan volt megint a két nagy szürke szeme.Ugye, tudod, hogy most megaláztál . . . - Ezt csak nagy sokáramondta ki. - Mít mersz képzelni rólam? Fel mered tételezniaztólam, hogy én ilyen alakoktól teszem függővé, mutatkozzam-eveled vagy sem? Titkoljam el talán, tagadjam is le, hogy a szeretődvagyok? Hogy szeretlek? Szerelemmel. Az életem elsőszerelmével. Ami után nem is akarok soha másikat . . . - Lassanfényesedő könnycsepp nőtt a szeme sarkában. - Én mindig azt teszem . . .Elfogyott a levegő a torkából. Vékony, naptól barna nyakahátrafeszült. Ujjai között megbicsaklott a cigarettája. Milliméternyireizzott a parázs a szoknyája szövetétől.Kivettem ujjai közül a cigarettát. Kidobtam az ablakon. Láttama visszapillantó tükörben, hogy ugrik egyet az aszfalton.nehezen mondtam ki:állj .. .- Épp azért, mert így van . . . Mert nem más vagy, hanemilyen . . . Tetőtől talpig, kívül-belül csupa sebezhető fölület : . .Ezért nagy az én felelősségem. Ezért kell, hogy én vigyázzak rád.Összeharapta a száját. Talán nem is hallotta, amit dadogtam.- Alszik, főorvos úr?- Ne suttogjon, Karola, dehogy alszom.- Hallom, megkapta a strofantint.- Igen, megkaptam.- És jobb?- Még nem lehet jobb. Csak majd a negyedik, ötödik vagy ahatodik dózis után lesz észlelhető a hatása. Ha ugyan . . ..- Meghoztam a fejhallgatót. Kipróbálja?- Majd később, Karola. Tegye csak le, ide az éjjeliszekrényre.- Mindenesetre bekapcsolom a konnektorba. Hogy csak a fejére kelljen tenni . . .-Köszönöm. Mondja... Mondja, Karola, ha nagyon alázatosanmegkérem . . . meg a legszigorúbb titoktartást is megígérem . . .Hajlandó lenne bûnözni a kedvemért?-Mit? Mit csinálni?- Kilépni a folyosóra, a szekrényhez, ahová a ruhámat beakasztották,kinyitni a szekrényajtót, belenyúlni a zakóm zsebébe,a jobb belső zsebébe, ott van ,a cigarettám . . .-De főorvos úr! Magának elment az esze! Biztosan lázasAzonnal megmérjük a lázát. Máris!- Nem bánom, Karola. De egy cigarettát is adni fog. Nem szívokbelőle többet csak egyet-kettőt. Mondjuk hármat...- Tessék rendesen a hóna alá szorítani a hőmérőt!- Aki nálam precízebben, rendesebben szorítja a hónaljába ahőmérőt, az már csal, és festi magát. Látja, Karola, én egyetlenzokszó nélkül engedelmeskedek magának. Meg is érdemlek érte . . .- Most már elég! Főorvos úr, maga orvos, magának százszorannyira kell tudnia; mint nekem, hogy a maga állapotában a cigaretta . . .- Most már ragaszkodok hozzá, követelem, hogy azonnal éskésedelem nélkül hozzon be nekem egy cigarettát !- De főorvos úr! Ne tessék már . . . Tanár úr itt van még.Bejön ide tanár úr vagy adjunktus úr, vagyakárki más! El setudja képzelni, mit kapok én! Tanár úr úgy megérzi a füstöt.- Dehogy érzi . . . Karola, ha tovább vitatkozik velem, kénytelenleszek megzsarolni magát.- Na, azt szeretném én látni!- Márpedig meg fogja látni. Mihelyt maga kiteszi innen a lábát,én tüstént fölkelek, kiszökök a folyosóra, odaosonok ahhoz aszekrényhez...- Azt ugyan sohase fogja maga megcsinálni! Teszek róla, hogyne csinálhassa meg! Én magam veszem ki a kabátjából azt a nyavalyáscigarettát. De most rögtön! . . . Hát ez már mindennek ateteje, ahogy maga énvelem bánik . . . Kiveszem és elteszem acigarettáját, és csak akkor adom vissza, ha maga meggyógyult . . .Micsoda ember! Szörnyû ember. Ugy felhúzott pillanatok alatt,hogy rám jött a szívdobogás.és - Hozzon be egy szálat, egyetlenegy cigarettát abból a dobozból, Karola.Hányszor mondjam magának, hogy nyughasson már?! Mitképzel rólam! Én engedjem meg magának, amit a doktor urakmegtiltanak? Kinek néz maga engem? Legyek a cinkosa, hogymaga gyilkolhassa magát?- Maga egy kegyetlen szent, Karola.- Még ki is gúnyol! Bámul rám szomorúan azzal a fáradt, fekete szemével . .- Sötétkék, Karola.- Hát akkor sötétkék. Néz rám ártatlanul, magában meg nevetrajtam, hogy én már falra mászok idegességemben.- Már a plafonon van, Karola.- Szégyellje magát, főorvos úr! Megérdemelné, hogy azt seengedjem meg, amire az előbb megkért a . .- Mi történt, Karola? Miért akadt a torkán a szó? Ki kértemeg, és mire kérte meg?Semmi köze hozzá! Mutassa azt a hőmérőt... Ne kapkodjon,lassan mozogjon.- Tessék, a hőmérője. Harminchét. Kereken. Egy tizeddel setöbb. Pedig lehetne. A méltánytalanság miatt, amivel maga ingerelt föl. Megfenyegetni, hogy elkobozza a cigarettámat . . .- Most már elég a csúfolódásból. Hallgassa a rádiót, vagy gyönyörködjöna plafonban, nekem mindegy, mit csinál. Azt setudja az ember, hogyan vigyázzon rá. Igen, magára . . .- Ne csapja be az ajtót, Karola. A hirtelen zaj is árt az ilyenbeteg embernek.- Pedig megérdemelné. Szégyellje magát.Szegény öreglány. Tényleg fölidegesítettem. Megkísértettem,mint a paraszt az apácákat, amikor a zárda ablakai alatt kotortaelő a szerszámát, hogy kiürítse a hólyagját. Megkísértettem, ésközben magamnak rúgtam gólt. Öngólt Olyan szomjas a torkoma füstre, úgy kívánok egy cigarettát, ahogy a fecskefiókáklihegnek bele a levegőbe, hogy mikor gyömöszölnek már a torkukbavalami gilisztát vagy bogarat a fecskeszülők.Ott volt a fecskefészek a ház eresze alatt, letéphetetlenül rátapasztvaa falra, és a két fecskeszülő úgy járt oda-vissza a nagy-világ meg a fészek között, mint az ingaóra sétálója. Beleejtették,belenyomkodták a zsákmányt a fiókák örökké nyitott, szüntelenreszkető csőrébe, és már el is pattantak a fészektől, belefüttyenteka levegőbe, hogy eltünjenek másik falat után, gilisztát, hernyót,szúnyogot, legyet csípjenek valahol a csőrükbe, és márcikázzanak is vissza, kapaszkodjanak meg a friss falattal a fészek peremén.Jó félórába telt, amíg a padlásföljárótól odavonszoltam, oda-támasztottam az eresz alá a rozoga létrát, amin a padlásra csaka macskák nyújtóztak föl, ha igazán éhesek voltak, és a gyomor-sav maró parancsa eszükbe juttatta, hogy a padláson, a korhadótetőgerendák alatt minden ugrással egérre csaphat a puha mancsuk a porban.Fogcsikorgatva lihegtem, mire állt a létra és fölkapaszkodhattama fokain a fészek magasságába, hogy aztán estig, sötétedésigfigyeljem, csodáljam onnan a létra tetejéről, méternyi közelbőla két szorgalmas, fáradhatatlan füstifecskét, akiket nem riasztotta jelenlétem, nem is zavarhatta őket, hiszen mozdulatlanul bámultamőket, meggémberedve a létra fölső fokán, megbénítvamagam, hogy ugyanolyan élettelen-veszély telen tárgynak higygyenek,mint az eresz deszkáit-cserepeit meg a rozsdás esőcsatornát.Fél három lesz egy perc múlva. Föltehetném a fejemre a hallgatót.Itt perceg, alig hallhatóan zizeg az éjjeliszekrény fehérre lakkozottbádoglemezén. Mintha zene szólna benne . . . Csak értekellene nyúlnom. Ha kívánnám a zenét. Nem kell. Háromkormajd híreket mondanak. A hírekre se vagyok kíváncsi.Veszti színét, fakul az ég. Megint sima, hideg, felhőtlen.Fél három múlt három perccel.Két óra óta csönd van a kórtermekben. Csendkúra kettőtől négyg.Akik az ágyakat nyomják, már elaludtak, vagy lassan elalusznak.Vagy bámulják a levegőt, az ablakot, a plafont, a tárgyakat.Ahogy én: Az asszonyra gondolnak vagy a gyerekükre.Vagy a cigarettafüst ízére. Ahogy én. A karácsonyra gondolnak.Némelyik arra, hogy holnap délelőtt hazaengedik. A többi tudja,hogy nem engedik haza. Ahogy engem se engednek. Engem meg mozdulni se. ùHa nézem az órám számlapját, a másodpercmutató unalmasan,lassan halad körbe. Belefárad a szemem, amíg kivárom, hogyegyszer körbejárjon, megszüljön egy percet. Ha meg nem nézem,ha tudok mást nézni vagy gondolni valamire, akkor meg elcsodálkozok,hogy érzésem szerint alig telt el idő, aztán a másodpercmutatójamégis hosszú perceket gyártott közben, megbokrosodvaf utott körbe-körbe és megint körbe a számokon. Minthaa szemem, a nézésem visszafogná, fékezné, szabadságában-lendületébenkorlátozná a másodpercmutatót. Hogy aztán, amikormár nem kolonc rajta a szemem, megiramodjon, mint a sprinter,akinek edzéshez súlyt kötnek a lábára, hogy aztán a versenyen,ahol súly nélkül futhat, madárkönnyen röpüljön a salak fölött.Összevissza lötyög a fejemben minden, ami eszembe jut, zagyvánés logikátlanul, mint a zavaros kémiai folyamatok a lombikban,amibe mindenféle vegyszert töltenek, aztán sorsára hagyjáka gázláng fölött, forrjon, kavarogjon, történjen benne, ami történik.Savak és lúgok, sók és katalizátorok, céltalanul össze-öntött, értelmetlenül bedobált anyagok egy flegma, fölényesenközömbös üvegedényben . . .Valaki lenyomta a kilincset.- Na, lecsillapodott már, megnyugodott már, tisztelt főorvosúr? Hogy az ördög taposna bele a patájával. az ilyen lelketlenember lelkébe, akinek jódolgában már csak az a szórakozás, haengem heccel, engem bosszant fel, de az agyvérzésig . . .-- Végre, hogy lélegzetet is vesz, Karola. Már aggódtam magáért,hogy heveny oxigénhiány miatt . . .- Nem érdekel a humora, vegye tudomásul. Esküszöm, hacsak magáról volna szó, tisztelt főorvos úr, én azok után, ahogyanbánt velem, rá se nyitnám magára az ajtót.- Hát akkor miért nyitotta rám, maga aranyos zsörtölödő?Hogy ebből a lavórból, amit le nem tenne a hóna alól, rám zúdítsonegy adag hideg vizet?-- A lavórt meg a szappant, szivacsot azért hoztam, mert a tiszteltfőorvos úr le lesz mosdatva.Hát ez az, Karola, ami már nagyon rám fér. Egy kiadós lecsutakolás.Fogjon hozzá, varázsoljon újjá, sikálja le rólam eztaz izzadságpáncélt.- Erre én momentán nem érek rá. Lesz szíves türelemmelvárni a főorvos úr. Ha eddig kibírta, ki fogja bírni még egy kisideig.- Ahogy parancsolja. Mindent értek. Ez a várakozás a büntetésemaz arcátlanságomért. Hogy magát törvényszegésre akartamrávenni. Cigarettát próbáltam zsarolni...- Ezt a témát, ha lehet, ne hozza többet szóba. Én a magamrészéről hajlandó vagyok elfelejteni az egészet. Maga pedig ne emlékeztessen rá.Igazából haragszik rám, Karola?- Igazából. Naná, hogy igazán. Annyira, hogy ha nem lennék tekintettel...- Már megint lenyel valamit, Karola.- Nem nyeltem le semmit. Azt mondtam, ha nem lennék tekintettelarra, amire tekintettel vagyok, átadnám a maga felügyeletétmásnak. Van rajtam kívül még három másik nővér is idebentaz ósztályon. Ja . .. most jut eszembe. Vettem magának újságot, ha érdekli.- Köszönöm, de nem érdekel.Pedig magáról is írnak benne. Csak pár sort, de írnak. Hogyinfarktus az országúton: Csak a mentők gyors kiszállása és agyors orvosi beavatkozás . . . Hogy is mentették meg egy vidékiorvos életét. A magáét. Itthagyjam az újságot?Itt is hagyhatja. Igy lesz az ember híres-nevezetes.Vagy máshogyan. Tanár úr mondta nekem, hogy magánakmár előbb is volt híre. Attól hiszi, hogy magának mindent szabad.Ezt nem tanár úr mondja, hanem én. Na, majd jövök. Pedigmeg se érdemli. Tessék, az újságja . .Infarktus. ez az. December 24-én. este dr. Pásztor Zoltánorvos, uporvári lakos - Budapestről Uporvárratartva - a fővárostól 18 kilométernyire az országuton;gépkocsijában, amelyet maga vezetett, rosszul lett.A tanúk, más gépkocsivezetők szerint az orvosnak mégvolt lélekjelenléte és ereje ahhoz, hogy autóját az útpadkárakormányozza. A mentők, akik az országúti segélykérőtelefonnal adott riasztást követően csakhamar a helyszínreérkeztek, dr. Pásztor Zoltánt szívinfarktus gyanújával szállították az egyik budapesti kórházba, ahol.. .Ha Sármány olvasta ezt a hírt, arra gondolt közben, hogy énmár megint őt ingerlem. Ahelyett, hogy tisztességtudóan kinyúltamvolna a volán mellett, és holtan fordultam volna le kocsistóla töltésről, minden illemet fölrúgva nem hörögtem ki magambóla spirituszt, nem is zúztam fölismerhetetlen ronccsá magam,hanem megmentettem a kocsit is, megúsztam az infarktúst is.A Pásztor-botrány nincs lezárva, mert a botrányokozó, akinekpedig már a biblia szerint is követ kell a nyakába kötni, mégmindig él, lélegzik, lát, hall, fájlalja fektében a derekát, viszketa bőrére száradt verítéktől, és ami aztán végképp pofátlan pimaszság,cigarettát kíván, cigarettafüstöt sóvárog, úgy szomjazika nikotinra, mint víz után a középkori megkínzottak, akiketsós heringgel etettek, de zabálás után egy korty vizet se adtak nekik.Nem, Sármány nem maga olvasta a mai újságban, amit rólamírtak. Tíz-tizenöt soros eldugott híreken nem akad meg az őszeme. Ha tud az újsághírről, azért tud, mert referáltak neki.Olyanok, akik biztosak voltak benne, hogy ez a hír méltán tarthatszámot Sármány elvtárs érdeklődésére. Talán többen is fölhívták.Vagy a titkárnője rohant be hozzá - dehogy rohant, tisztelettelbekopogott, mielőtt besurrant volna a nagy tölgyajtón,kezében az újsággal, kék szemét duplájára tágítva,fölvillanyozottan,de halkra fogva a hangját, disztingváltan halkra, ahogymegtanulta. Ahogy tanították--szoktatták, vagy ahogy ókos önnevelésseltanította-szoktatta magát.A kék szempár udvarias fölénnyel pillantott föl a gyorsírófüzetből,amit addig is elmélyülten böngészett, amíg én végigmentema titkárság teremnyi helyiségén,hogy az út végén megálljak az ő íróasztala előtt.- Jó reggelt, kisasszonyù.- Jó reggelt kívánok. Pásztor főorvos úr?Belenéztem a szeme kék vizébe.- Az a gyanúm, hogy én vagyok. A főnöke hívatott. Kilencre.Az első mondatomra kimért, komoly, rendreutasítónak is érzékelhetőpillantás volt a válasz. A második mondatomra felelveigenlően eresztette le félig a szempilláját, ami hósszú volt és visszahajlott.- Tudok róla. Az elnökhelyettes elvtárs várja önt. Kis türelmet.Azonnal bejelentem Sármány elvtársnak.Fölkelt a piros mûbőrrel bevont forgószékből, nem sietősen,de nem is kelletlenül. Szép volt a járása, és ezt tudta is. Aligészrevehetően mozdult minden lépésnél a csípője a rásimuló, denem tapadó szoknya melegbarna szövete alatt.Kopogott, mielőtt a kilincshez nyúlt volna. A tölgyajtó hangtalanulnyílt és csukódott. Diszkréten, ruganyos fémhanggal,halkan csettent a kilincs nyelve.A kis időre gazdátlanul maradt íróasztal mögött a pasztellkékfalon terjedelmes tájkép lógott; gondosan vászonra rakott olaj-festmény, egészséges, nagy tőgyû fehértarka tehenekkel, sárgafoltos zöld legelővel, kacér felhőfoszlányokkal az azúr égen ésa perspektívarövidülés szabályát a legszigorúbban tisztelőjegenyékkel,akik katonás sorban, fegyelmezetten meneteltek beleaz üres messzeségbe.A csaknem mennyezetigmagasodó tölgyajtó megint nesztelenülnyílt és csukódott. Alig hallhatóan csettent a kilincs nyelve is.Bemehet az elnökhelyettes elvtárshoz. -A kék szempár megíntméltatott rá, hogy felém forduljon. A melegbarna szoknya elhintázottmellettem, és visszaereszkedett a forgószék mûanyagpárnázatára. - Tessék bemenni, kérem.Az óriás tölgyajtó az én kezem érintésére is nyikkanás nélkül
nyílt, majd hangtalanul csukódott be mögöttem.Sármány az íróasztala mögött ült, előregörnyedve, jobb kezétujjai között arany vagy aranyozott töltőtollal - az asztal pereméretámasztva Gépelt papírlap hevert előtte, azt tanulmányozta.Jó napot, jöjjön be.Jó reggelt.Talpam alatt ruganyos, szívó-puha volt a vastag mûperzsaszőnyeg. Ellépkedtem a közepéig, a méteres sugarú kovácsolt-vas csillár alá, ami az eltörpülés érzetét volt hivatott kiváltanibelőlem. megálltam az ívbe kalapált, vastag láncra függesztettvasszerkezet alatt.Sármány arany tolla megmozdult. Gyerekesen kicsiny, ápoltkeze odébb rándult a papíron. Gyors, energikus tintajel karcolódotta gépelt lap margójára. Egy szót is írt a toll a jel mellé.Rövid szót. Erélyesen alá is húzta.Álltam a vascsillár láncon függő súlya alatt. Lassan nyílni kezdettbennem a derû, ahogy naplementével kezd illatozni a szomorúestike. Belőlem a hatalom hatásvadász föltálalása mindig,már gyerekkoromban is; Lenke tanító néni rikácsolása és vonalzócsattogtatásaformájában is csak flegma derût tudott kiváltani.Mi történhet velem? Legföljebb kapok a fejemre egy sorozatot a vonalzóval...Sármány figyelme maradéktalanul a gépelt papírlapra összpontosult.Attól lepődtem volna meg, ha akár szórakozottan a dóhányzóasztal felé int mutat,vagy netán ki is mondja, hogy üljek le.Szeme végighaladt a gépelt szövegen - az aranytollal követvea sorok szélén a lap alja felé cikázó figyelmét -, végig az utolsóbetûig. Az alsó sor alá ismét egy kurta szót firkantott, s azt isaláhúzta. Amikor végzett, átlósan irányozva a papírlap közepérefektette aranytollát, ami az asztali lámpa fényétől fáradt ragyogásba kezdett.Észrevettem egy pókhálószálat a csillár lánca és ívbe kovácsoltpereme között. Feszesen kötötte össze a két pöntot, ahol a pókmegtapasztotta. Vékony volt, rúgalmasan feszes és mozdulatlan.Mint a sose látható, csak érezhető acélhúr, ami a szívemben akoszorúerekre szokott hurkolódni.Sármány fölemelte magát a faragott karosszékből, s ezzel csalódástokozott nekem, megzavarta a közérzetem. Azt hittem,hogy onnan, az íróasztal fedezékéből fogtárgyalni velem, a múltszázadi vagy a század eleji feudális megye hatalmasságaitól örökölt,dombormûvûre faragott atlaszokkal díszes és fényesbarnárapolitúrozott, íróasztalnak álcázott erődítmény fala mögül.A mozgása, ahogy előjött a súlyos asztalsánc mögül, eloszlattabelőlem a percek óta kellemesen melengető derût.Megállt velem szemben, két lépésnyire tőlem. Akkor vettemészre, hogy nem magasabb nálam. Egy vonalban volt a szemünk.- Azt hiszem, Pásztor doktor, pontosan tudja, miért hívattam.Nem várt feleletet. Enyhén püffedt szerzetesábrázata gondterhelt volt.- Maga nem akar érteni a szóból. - Méltatlankodva csóváltameg puhán szögletes fejét, mint aki azért megbántott, mert viszszaélteka jóindulatával. - Nem kérdezem magát, mi a szándékaezzel az irracionális magatartással, amit tanúsít. Nem törekszemfelderíteni a szándékait. Nem óhajtom megfejteni az okát, hogymiért ilyen önveszélyes módon iparkodik felhívni magára afigyelmet. Arra a kérdésre se keresek választ, hogy vajon mitakar elérni azzal az öncélúan elzárkózó viselkedésével, amit ajoakarói, a kollégái vagy barátai próbálkozásaival, kijózanítófigyelmeztetéseivel szembenjátszik. Nem kutatom, mi hasznotremél attól, hogy felkavarja egy megye orvostársadalmának konnszolidált,kiegyensúlyozott, nyugodt légkörét. Nem érdekel,hogy kinek vagy kiknek akar imponálni az akciójával. Nem néztemutána, kinek vagy kiknek a befolyása alatt, esetleg éppen a megbízásából cselekszik. Nem firtatom, pedig megtehetném,hiszen maga most itt áll előttem, hogy a tervei szerint mennyiés milyen előnyös változást kell, hogy hozzon a maga helyzetébenaz a bankrobbantás, aminek ezt az Ormándy kontra Onturügyet szánja. Ormándy kontra Ontur . . . Ugy értesültem, előszeretettelhasználja ezt a kifejezést a legkülönbözőbb beszélgetésekkben.Húsos arcában, a lágy hajlású orrnyereg két oldalán kénytellenmegülve csillogott a két szeme, mint a profi sakkozóké,akiknek a tekintete a pepita táblát anélkül is áttekinti, hogy ide-oda pásztázna a hatvannégy kocka mezőin. Nem tudtam eldönteni;várja-e, elvárja-e, hogy megszólaljak, reagáljak tagadásukbanis állító, kérdőjelek nélkül is faggató mondataira.Álltunk egymással szemben. Én a kovácsoltvas csillár alatt,ő a körön kívül, amit a csillár kerülete rajzolt föntről körém.Már azt is tudtam, miért hallgatok. Az elveszett alpinistaösztönével,aki már belátta, hogy reménytelen a helyzete, és a szakadékmeredek falán azért kapaszkodik tovább, fölfelé, mertelőbbre-magasabbra vonszolódva se több a veszteni valója, mintlenne, ha a visszaereszkedést választaná. Továbbkapaszkodva,följebb mászva is ugyanúgy aláhull előbb-utóbb, ahogy akkoris lezuhanna, ha visszafelé kezdene araszolni, mint egy menekülő hernyó.Sármány elfordult tőlem. Odasétált az ablakhoz. Körüljártattatekintetét a képen, ami az emeletnyi magasban tárult eléje. Láttaa háztetőket, a várost, talán az egész megyét, a territóriumot,amit őszintén a magáénak érzett, ahogy uralkodók érzik őszinténsajátjuknak a birodalmukat. Akkor is, ha valójában nemtulajdonuk, csak képletesen az övék. Londonban, egy esős estén,a szálloda hideg halljában a televízióban láttam Julianna hollandkirálynőt. Póztalanul, barátságosan felelgetett a riporter kérdéseire,akinek személyében nézők milliói részesültek abban a megtiszteltetésben,hogy egy királynö cseveg velük. A királynő közvetlenés megnyerő volt, kedves, szerény és kedélyes. Csak egyszer,az interjú vége felé változott ünnepélyessé az arca is, ahangja is. Amikor kimondta angolul a két szót: "My countrv . . .Az országom.Néztem Sármány elzsírosodott, puha, széles tarkóját. Ez azember is ünnepélyesen kiegyenesedik magában, kihúzza magátlénye belsejében, amikor gondolatban kimondja: "A megyém . . ."A megyém. Ami fölött hatalmam van.Határozott, energikus félfordulattal lépett el az ablaktól. Elindultvissza, a csillár súlyától beárnyékolt kör felé; ahol én álltam.- Ide hallgasson, Pásztor . . . - Leszegte fejét. Tokája sápadthurkává dagadt az inge fehér gallérján. - Azért hívattam, hogyùpontot tegyek a dolog végére.Amíg lélegzetet vett, kihasználtam a pillanatot.- Minek a végére?Összerántotta szemöldökét. Orrnyerge fölött, homloka szivacsosanpuha bőrében megjelent a két vörös ránc, amit már ismertem.-- A hajsza dégére! Amit maga indított Ontur ellen. Világos?Eddig szép szóval próbálkoztunk. Toleránsan. Érvekkel. De atürelemnek is van határa. Van, kell, hogy legyen. Mert bebizonyosodott,hogy maga süket! - Hátralendítette két karját, ésösszefonta ujjait az ülepe mögött. - Hm én most olyan hangonfogok magához beszélni, amit meg fog hallani! Utasítom, megértette?Utasítom, hogy ezt a . . . ezt az alantas indulatokból táplálthajszát azonnal állítsa le. Azonnal! Az Ontur-ügyet, amibőlmaga gyártott ügyet, azonnal törölje az etikai bizottság mûsoráról!Maga tehet róla, Pásztor, hogy én vagyok kénytelen rendretanítani, rendre utasítani, rendre szorítani magát. Remélem, egyértelmû,érthető és félreérthetetlen volt, amit eddig mondtam !ülepe mögött szétfûzte az ujjait. Előrelendítette maga melletta két karját. Jobb kezével belepofozott a levegőbe a combjamagasságában. - Halljam, megértette-e, mi a dolga!A pókhálószálvékony acéldrót hurok rákapott, és egyszerrefeszesre húzódott a koszorúéren a szívemben. Az éles, szúrófájdalom arasznyi hosszan sugárzott ki a szegycsontom alól ahonaljam szakadékáig. Fojtó markolással tette próbára az érfalmeg a szívizom szakítószilárdságát.Lassan fordultam meg. Lústán, szándékolt-kényelmesen lépkedtemvégig az óriás szőnyeg puha mintáin. A mennyezetigmagasodó tölgyajtó kilincse udvariasan, engedelmesen simultbele a tenyerembe. Meg se kellett nyomnom. A kezem súlyátólmozdult. A párnázott ajtószárny simán, zsíros-hangtalanul tárult ki előttem.Kiléptem a méternyi széles nyíláson a titkárság parfümillatú légterébe.Visszanyúltam a kilincsért. Ujjaim rámarkoltak a cirádás rézöntvényre.Bicepszemben összehangolt, gyors, összeadódó erejûvolt az izomsejtek kontrakciója.Tompán púffant, de keményen, súlyosan, mindenkit meghökkentőencsattant mögöttem a nehéz, belül párnázattal is terhelt,hangtalan mázsás ajtószárny.A titkárság levegőjében megszûnt a molekulák mozgása.Amíg be volt hunyva a szemem, elsötétedett az ég. Tökéletesalkonyat lett körülöttem a szobában. Hány óra? Három múlthat perccel. Nincs este.Már tisztább a szemem, már eligazodik a félhomályban. csíkos-felhős az ég.Mintha oldott szennyeződések kavarognának valami zagyva folyadékban.Forró satu a fejem alatt meg a két halántékomon a vánkos.Száraz a torkom, érdes a nyelvem. cserepes a szájamon a vékonybőr. Az átmeneti jobb közérzet, ami ahhoz is adta az erőt, hogyKarolát ugrassam, elfogyott belőlem. Már nem az vagyok, akitegnap voltam, nem az a félig halott, félig élő, de nem is az ajobb kedvû szervezet; ami fél órája voltam.az a baj, hogy- minduntalan elkezdem eni magam. Nemlenne szabad tudomásul vennem a közérzetem hangulatváltozásait.El kellene foglalnom magam. Itt a kezem ügyében a fejhallgató,itt fekszik a takarómon az újság, amit Karola hozott.De ahhoz, hogy akármelyikért nyúljak, meg is kellene mozdulnom.a központi idegrendszer pedig, ami én vagyok, nem mutathajlandóságot arra, hogy energiát, üzemanyagot,adenozintrifoszfátot adagoljon az izomsejtjeim plazmájába, az aktomiozinóriásmolekulákba, márpedig ezeknek a fibrillumoknak a méret-változása nélkül nem húzódnak össze az izomsejtek. Ernyedtek,félálomban lapulnak az izomsejtjeim, csak az agyamban vanvalamelyes élet, ott se több, mint amennyi az észleléshez, azemlékezéshez, a memóriában tárolt fogalmak mozdulásához elég.Megeredt a hó a kinti homályban. Csapkod már a szél is alevegőben. Fagyos darát ver az ablaküvegre. Szeszélyes ádventiidőjárás. Ragyogó napsütés után hódara, homály, harapós szél.most nem bánnám, ha elaludnék. De ilyenkor, amikor kívánom,úgyse sikerül. Mégis meg kellene hát mozdulnom, oda kellenetapogatóznom az éjjeliszekrény tetejére, megfogni a fejhallgatót,ideemelni magamhoz, ráilleszteni a két fülemre a két feketekagylót Talán zene szól bennük. Flórát minden zene idegesítette.Akkor is, ha nem hallotta. Hiába vettem a fejhallgatót a fülemre,Az is bosszantotta; ha én csöndben ültem a rádió mellett, és csakúgy hallgattam a mernbránokon rezgő muzsikát. Nem mondta kiegyszer se, de mindig benne volt a szemében az ingerült vélemény,hogy normális ember a szabad idejében nem kushad hülyéna készülék mellett, fején azzal a nevetséges fejpánttal.











 
 
0 komment , kategória:  Szilvási L.Kar.Folyt  
Címkék: határozatomnakén, férfikórtermekbe, érzékenységgelés, félreérthetetlen, félrecsavarodott, szorosértelmében, következményeket, megnyilatkozását, egypapírdarabról, ellipszisvonalak, urnábólszagolnám, víziókrahajlamos, szívélyesmosolyt, személyiségekhez, találkozásunknak, meghunyászkodjak, szintetizálására, éjjeliszekrényre, csucsforgalomban, rajtamállapodott, ugyanazhiányzott, alakokkalcsufolt, szenyekneknevezi, fölkiáltójelként, ügyekkelbabrálsz, padlásföljárótól, beleszoruljonegy, motorokzúgásából, kicsittürelemmel, közepérefektette, másodpercmutatót, csalódástokozott, rakottszárazágak, igazolójelentést, fölismerhetetlen, vonaglótermészet, vidéken régi, jóindulatotnem berzenkedéssel, jóindulat ballépésektõ, esetet követõ, napokban hivatalosügyben, járási kórház, látogatás tárgyát, kórház fejlesztését, tegzei városi, városi fõ, lehetetlen bürokratát, városiKÖJáL vezetõ, történtek után, fentebb elõ, általam ismertetett, vizsgálat eredményeinek, Ontur Péter, Sulyomi Aranka, Ontur Péternél, Papp Csaba, Sulyomi Arankát, Orvosetikai Bizottsághoz, Orvos-etikai Bizottságot, Ormándy PaulaMemória, Pásztor Zoltánorvos, Pálos Flóra, Herendy Imre Iván, Pásztor Zoltán, Kupka Tivadar, Kupka Tivadart, Kupka Tivadarnak, Kupka Tivadarhoz, Takó Paliéknál, Urkuti Diána, Ormándy Paula, Lucien Leuwennek, Ormándy Paulaelõ, Lekötelezettje Ontur, Ontur Péternek, Ormándy Paulát, Kelemen Bandi, Juhász Juli, Juhász Juliról, Kelemen Bandira, Rávillogtatta Juliranagy, Kedves Pásztor, Ormándy Paula-féle, Telefon Londonból, Paula KÖJAL, Ontur Peti, Ormándy Paulának, Igykerült Tegzére Ormándy Paula, Ormándy Paulakontra Ontur Péter, Marjai Jutka, Velikánon Patvarci, Talán Ambrus, Ambrus Antalfõ, Ránéztem Majorosra, Marjai Jutkára, Megvárom Karolát, Mint Juli, Megfogtam Juli, Megérintettem Juli, Intettem Hojzánnak, Öngólt Olyan, Pásztor Zoltánt, Néztem Sármány,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
12.12. 13:42 Fővárosi Közgyűlés - Az ellenzék vizsgálóbizottság felállítását kéri az e-j...
12.12. 13:42 Újabb szakvélemények elkészítését rendelte el a bőnyi rendőrgyilkosság peré...
12.12. 13:42 Krónika 9. rész (határozathozatalok)
12.12. 13:41 Módosította a parlament a munka törvénykönyvét
12.12. 13:32 Kovács Zoltán: Brüsszelben megkísérlik elnyomni a bevándorlásellenes hangok...
12.12. 13:31 Krónika 7. rész (határozathozatalok)
12.12. 13:31 Új jogállás jön létre a honvédelmi alkalmazottaknak
12.12. 13:21 Felmentette a bíróság az egyik szegedi önkormányzati cég korábbi vezetőjét ...
12.12. 13:21 Európa-liga - Marko Nikolic: mindent megteszünk a csodáért
12.12. 13:11 Strasbourgi lövöldözés - Kovács Zoltán: a terror a migrációval beköltözött ...
Tudjátok ?
Szerintetek lesznek jó karácsonyi filmek a TV-ben?
Lesz eredménye a tüntetésnek ?
Mennyi ideig élhet egy benti macska?
Mennyire káros a szervezetre a dohányzás?
Milyen sorozatokat lenne érdemes néznem?
még több kérdés
Blog Címkék
Szép napot  Bűn  Facebookon kaptam  Havas téli kép  A goji bogyó élesíti a látást  Advent idején, több jóság árad...  Sátán  A lime gyógyhatásairól  Aranyosi Ervin: Jön és ébreszt...  Aki alkotott...  Csobogó  Cicák mikulás sapkában  Motoros Mikulás  Jó éjszakát  Mézes kalács szelet  Lelki gőg  Téged dicsér az ég - vallásos...  Ginzeng és a memória  Gurmár a vércukorszint csökken...  Lelki gőg  Facebookon kaptam  Sátán  Márai Sándor Ajándék  Lelki gőg  Kávé  Vers  Esti ima Déváról 12.07  Szűzanya és a gyermek Jézus an...  Nő csokorral  Zuhogó esőben  Sátán  Halála előtt nem sokkal ezt ny...  Film Vörös vér - Vérvörös nap ...  Jézus második eljövetele  Nő a dér, álom jár  Facebookon kaptam  Nincs szükségem üres dolgokra  Várni az Urat  Örvendetes rózsafüzér Székely ...  Szép estét kívánok mindenkinek...  Kalózlány  Örvendetes rózsafüzér Székely ...  Facebookon kaptam  Bőség angyala  Örvendetes rózsafüzér Székely ...  Bűn  Facebookon kaptam  Bőség angyala  Honfoglaló gyerekek játszanak  Katitól - vidám téli napot  Jó reggelt ,szép napot  Reggeli kávé  Esőfelhők  Facebookon kaptam  Fogantatás ünnepe  Jó reggelt kedves látogatóim...  Én már nem......  Téged dicsér az ég - vallásos...  Jézus a Király . . .  Lelki gőg  Vidám szép estét  Te, Uram...  Régi emlék  Karácsony táján  Nagyanyó varr  Szép napot  Az Atya,Fiú és Szentlélek nevé...  A szívek melegében Fáj, ha ma...  Természetben lévő  Kellemes hétvégét!  Lelki gőg  Pillangó  Lelki gőg  Heltai Jenő: Szabadság  Fogantatás ünnepe  Cicák mikulás sapkában  Nincs szükségem üres dolgokra  Sátán  Megzenésítik Szent II. János P...  A goji bogyó élesíti a látást  Mindenki megértésre, szeretetr...  Zuhogó esőben  Lelki gőg  Halála előtt nem sokkal ezt ny...  Boldog Mikulást videó  Kicsi angyal ajándéka  Kínálkozik egy ünnep  2018.december hóban Rorate fén...  Örvendetes rózsafüzér Székely ...  Katitól - vidám téli napot  Szív  Nagyanyó varr  Kicsi angyal ajándéka  Honfoglaló gyerekek játszanak  Most aki gyertya, el ne aludjé...  Alkonyban koccintók  Pesti ősz 1945-ben  Nagyon sokféle irányban indulh...  Mézes kalács szelet  Facebookon kaptam 
Bejegyzés Címkék
vidéken régi, jóindulatotnem berzenkedéssel, jóindulat ballépésekt&#245, esetet követ&#245, napokban hivatalosügyben, járási kórház, látogatás tárgyát, kórház fejlesztését, tegzei városi, városi f&#245, lehetetlen bürokratát, városiKÖJáL vezet&#245, történtek után, fentebb el&#245, általam ismertetett, vizsgálat eredményeinek, írott szövegek, pizsamáját hoztam, konkrét hülyék, pszichológus doktorn&#245, fehér köpenyujja, harminchat kilós, osztályon nyilván, biblia lelki, hurutjánkívül semmi, sors sújtotta, italhoz igényli, nagy színm&#251, rádió rabszolgája, másikon több, egyik vers, ilyen híres, színész saját, libaságomról tartok, gardróbszobábanaz egész, íróasztalában pedig, sezlonon feküdt, bordó pléden, vedlett pokróc, kórház gazdasági, arca ödémás, cigarettát szívom, óvodában rajzolta, csámpás nyúl, piros tojás, három másfelé, fiadról mondtam, fiadról beszéljünk, degenerált füstkarikát, sezlon domború, bordó pléd, etikai bizottság, töltéseik pattogását, nagy kérdésekben, csipetnyi alattomosparázs, csikk bele-pörzsölt, további klasszikust, ödémás b&#245, ilyen minden, erdei vendég-fogadó, halásztanya relytélye, elmúlt néhány, rejtvény megoldását, aktuális szeret&#245, tucatnyi jeles, tegzeijárási kórház, tucatnyi fejesközül, tollvonással elhelyeztea, tudás fájának, tegzei kórház, múlt századi, küretét vállalta, férje elkerülend&#245, kényelmetlen testület, abortusz engedélyezését, magzatelhajtásért azoknak, elkövetett abortuszról, felszín alatt, csomóikból remekmívü, memóriám mozgósításával, önmagából álló, százast nyomtak, boncmester markába, távozó vendégét, filodendron tizenegy, föld felé, ablak osztott, eget látom, csuklómracsatolt karórát, takaró fölötta, saját er&#245, takaró fölött, tornamutatványhoz reggel, kedves beteg, csésze er&#245, kocsonyátmár megf&#245, lányom anyósa, nászasszonyom utálf&#245, kifogása ellene, fiúkkal nincsenek, kacsa segge, , ,
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1975
  • e Hét: 10733
  • e Hónap: 37979
  • e Év: 2102960
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.