Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
szeretettel
  2011-11-23 20:05:16, szerda
 
   
 


Visszaült Urbánné féltett díványpárnájára.Repedeztek az ősi gerendák az Esterházy-palota oldalszárnyafelett, ahol apám említett helyettese, ha jól emlékszem, Sármánya neve, az egykori alispán rezidenciáját lakja. A Horka megyeihiRh upper cla.rr tüdeje a legbájosabb mosolyok leple alatt kapkodottmegbotránkozva levegő után.- Lebecsüli őket, Juranics kisasszony. - Összekoccintottama két poharat. Az övét a kezébe adtam. Horka megyébenhatalommal szigorúan együtt járó kötelesség, hogy szeme se rebbenjen senkinek,ha egy erősebb hatalom vagy ennek az erősebb hatalomnak bármilyen tartozéka . . .megbotránkoztatja. - Nevetett. Megint a tiszta, őszinte,köly kös nevetésével.a hatalom részesének lenni, ez együtt jár a kifinomultan pontoskülönbségtevés képességével is. A nagyobb hatalom sohase botránkoztatmeg: Legföljebb meghökkent. Elképeszt. Elcsodálkoztat.Megejt a varázsával. Elbûvöl a szokatlanságával. Ne fárassza magát.Hátradobta rengeteg haját a válla nnögé.- Kalapot emelek a humora előtt, doktor úr. - Nagy lélegzetetvett. Az utolsó cseppig kiitta a konyakját. - Most már százszázalékosanértem, miért gyûlölik magát. Maga, doktor PásztorZoltán, nemcsak szembefordulni merészelt velük, de még majmotis csinált belőlük. kutató szemmel nézzen bele a szemembe.Két keze egyszerre ott volt a vállamon. A karnyújtásnyi távolbólcinkosan villogott rám fekete indiánszeme.- Magának köszönhetem, hogy kibírtam körükben azt az estét,amit a bemutatásomnak szenteltek. Mert,maga ott volt mellettem. Ha maga nincs ott velem, húsz percvagy félóra múlva jóvátehetetlenül megbántottam volna szerető szüleimet.A távozásommal, ami nem lett volna angolos, de

maga ott volt velem. Ott ült mellettem. Maga, doktor PásztorZoltán, akit én sohasem láttam.Leemeltem a vállamról a két kezét.- Ki tisztelt meg azzal, hogy szóba hozta jelentéktelen személyemet?Visszaült Urbánné féltett díványpárnájára.- Szóba én hoztam. Annak alapján, amit a strandoo hallottammagáról egy-két hozzám hasonló korú helybeli sráctól, köztüka maga egyik fiatal orvoskollégájától. Én hoztam szóba magát.Fel akartam izgatni a Horka megyei elitet. Sikerült. Pillanatokalatt elkezdett bizseregni a szövegükben a gyûlölet. Ezt akartam.Nem unatkozni. Hát ki is szippantotta a levegőből az unalmatHorka megyében a gyûlöletük. Addig olyan élettelenül üzemeltették magukat,mint a robotok. Attól fogva, hogy a maga nevét kimondtam,életre keltek körülöttem. Én pedig figyelmesen tanulmányoztamőket. Már érdekeltek. Élveztem a sikert. Hogy sikerült mozgásbahoznom az indulataikat. A maga nevével, mint valami varázsszóval.Percröl percre élénkebb kíváncsisággal kellett figyelnem, hogyanharapnak rá egymás után a maga nevére. És egyszer csakérezni kezdtem, hogy maga ott ül mellettem. - Töprengő mosollyalingatta a fejét. - Sármány . . . Esküszöm, volt tartalom aszövegében. Megkísérlem szó szerint idézni.- Leültem a heverőre,kinyújtóztattama lábam. - Az imént mondta, hogy én is ott voltam, ott ültem maga mellett.- Ott volt, de hátha nem figyelt. - Rosszallóan vonta összenagy szemöldökét. - Vagy csak félig figyelt. Ahogyan most is.- Most nagyon is összeszedetten figyelek. - Tûrtem, hogykutató szemmel nézzen bele a szemembe. - De ha ott úgy találta,hogy nem koncentráltam Sármányszövegére . . . Nem tagadom,hogy tőlem az ilyen szentségtörés se idegen. Ismételje hát elSármány kinyilatkoztatását . . .Lustán fölállt a díványpárnáról. Odaült mellém a heverőre.
Hátrabillentette, nekitámasztotta a falnak fekete indiánfejét.Amit ez a Pásztor csinált, az politika, tömény politika volt.Kútmérgezés. Hogy aki iszik a mérgezett kút vizéből, megfer-tőződjön a bizonytalanság kórokozóival. Mert ennek a mérgezésnekaz elbizonytalanodás a legveszedelmesebb következménye.Sajátos gátlás, ami abban nyilatkozik meg, hogy fontos emberek,a hatalom letéteményesei, akiknek rendelkezniük kell másokkal,kormányozniuk kell, ha nem is szélesebb körben, mintebben a megyében, a hatalomnak ezek a gyakorlói a Pásztor-félelázadás után is tudják ugyan, hogy mit akarnak, de amit akarnak,nem merik többé feltétel nélkül akarni, mert zavarja őket az a tudat,hogy létezik, makacsul jelen van Horka megyében egy ember,aki egyszer, évekkel ezelőtt vagy netán tegnap szembe merészeltfordulni azokkal, akik magasan felette állnak. Semmibe mertevenni azoknak az akaratát, akik a Pásztor-féle lázadás előtt egyszerûenelképzelhetetlennek tartották volna, hogy bárki szembe-forduljon velük. Valami megtörtént, és ezt, ami megtörtént, ezutánmár soha nem lehet meg nem történtté tenni. Ugy lappangez a gátlás a hatalom letéteményeseiben, mint egy alacsony, talánnem is mérhető láz. Nem betegek, de gyengék. Bizonytalanok.Elhallgatott. Az Upor túlsó partján, talán a tábortûz mellett,tûnődve fütyörészett valaki. A füttyszó tisztán úszott át a víz fölött.- Az a krapek, akit Sármány néven tartunk nyilván, nem egészenígy értekezett, ahogyan én most előadtam magának, doktorúr, de annak a szövegnek, ami kijött belőle, én így értelmeztema lényegét. - Szembefordult velem. - Gyûlölik magát. Ezértakartammegismerni, doktor úr.Fölkeltem a heveröről. Odamentem az ablakhoz. A víz túlsópartján már csak parázslott a tûz. Senki se ült mellette.- Túlértékelnek. Sármányék a lidércnyomásukkal. Maga, kisasszony,valami bölcsészromantikával. Ök is, maga is a fantáziájukkal.Súlytalan köd gomolyog a réten, de a fantázia óriást látközeledni a félhomályban.Ahányszor a légáramlás megérintette, a túlparti tûz parazsaföl-fölizzott. Mintha mindahányszor belesóhajtott volna a sötétbea hunyorgó zsarátnok.Hideg nyomakodott be a nyitott ablakon. Behajtottam a kétablakszárnyat. Néztem az üvegen át a túlparti parazsat. Úgy tûnt,hogy kifogyott belőle a hö vöröse. Visszafordultam a lányhoz.A farmerdzsekit már ledobta magáról. Lustán, nyújtózkodvabújt ki a pólótrikójából, mint aki álmosan vetkőzik. Vékony dereka,meztelen felsőteste barnább volt, mint a tejcsokoládé. Kéttelt, ágaskodó melle is csak egy árnyalattal világosabb.Nyugodt mozdulattal fordult meg. Odasétált az ajtóhoz.Fekete indiánhaja csaknem derékig beborította a hátát. Leoltotta a villanyt.Mire a szemem hozzászokott a sötéthez, már a farmernadrágotis lecsúsztatta hosszú lábairól.Mezítláb, nesztelen léptekkel indult el az ablak felé, ahol álltam.Fúj a szél. Hintáztatja az utca fölé feszített drótkötelet, rajta mega vízszintes higanygőzcsövet, ami a fényt adja. Hintázik a fény.Aludtam volna egy sort? Nagy a csönd. Juli se mozdul a takarója alatt.Megint szomjas vagyok. Száraz a szájpadlásom. Talán maradtegy korty dzsúz a poharam alján. Ha a jobb oldalamra fordulok,hogy elérjem a poharat, a fejemet is arrébb tehetem. Csak félarasznyit. Ott hûvös a vánkos vászonhuzata.- Mi baj van? Mit akarsz, Zoltán?- Semmi, semmi Ne kelj föl.- Dehogynem. Mit adjak ?- Már megint innék. Ez a pokoli meleg. Olyan hőség . . .- Benned. Érzem a homlokodon. Nem nagy a lázad, de lázas vagy. Behívom Endrei Magdát.- Dehogy hívod. Hagyd aludni. Nem is meleg a homlokom.- A te kezed nem érzi. Be kell venned még egy lázcsillapítót.- Ez az enyhe láz szabályszerû. Az infarciált szívkamrafalbankeletkeznek bizonyos távoli hatású lázkeltő anyagok. A helyifájdalomokozók képződése után. Bejutnak a keringésbe, ugyan-úgy, mint a szívizomenzimek . . .- Engem nem az infarktusod biokémiája érdekel. FelébresztemMagdát, kérek tőle lázcsillapítót . . .- Hagyd békén. Nézd meg az üvegszekrényben, hátha van ittis amidazofen . . . Csinos a pizsamád. Uj ?- Ismerned kell. Már három éve is megvolt. Annyit mostamazóta, hogy már kicsi rám. Mindenütt feszül rajtam... Igazadvan, itt bujkál egy doboz amidazofen is.- Sok dzsúzt töltsél. Kiinnék egy kutat. Egy víztornyot is :Helyettem is jó a memóriád. Most már emlékszem erre a pizsamára...Ebben szoktál ővele is lefeküdni?- Zoltán . . . Itt az amidazofen, itt a dzsúz. Tessék bevenni,tessék meginni. Azután pedig azonnal elaludni. Mindjárt éjfél.- Éjfél : Remek. Minden jel arra mutat, hogy megint túl-éltem egy napot. Ha következetesen így folytatom, megérhetema negyvenedik születésnapomat is. Közben néha visszaemlékezhetekerre az éjszakára, amit mellettem töltöttél el. Ebben a szûk,izgalmas pizsamádban. Ö szokta levetni rólad?... Ne légy fegyelmezett,mondd ki bátran, hogy ocsmány vagyok!- Ocsmány vagy. Több mint ocsmány. Aljas. Mert el akarszüldözni . . .- Az éjszaka közepén. Mert van logikám. Most ugyanis könynyenlehet taxit kapn . . .i Most kell elmenned.- Hagyd abba, kérlek.- Hallgass végig. Elemezzük együtt a helyzetet. Eddig csakketten tudják, hogy itt voltál nálam. Pátrai meg az ügyeletes orvos,ez az Endrei Magda. Pátrai sokat beszél, de nem hiszem,hogy pletykás lenne. Endrei doktornő pedig, ha bízhatok azemberismeretemben, nem fecsegő fajta. Ha viszont reggel itt láttéged valamelyik nővér . . .- Hagyd abba, Zoltán! Kérlek!- Nem akarom, hogy maradj ! Elegem van a szentimentálisjótékonyságodból! Tûnj el, eriggy a szeretődhöz, csöngesd fölálmából, ugorj be mellé az ágyába, engeszteld ki, ne hagydaludni egy percef se reggelig, mosd ki az agyadból ezt a mai estét...- Kérlek, nagyon kérlek, hagyd abba! Ez nem te vagy! Megakarod utáltatni magad, el akarsz kergetni . . . . Zoltán, ne kínozz !- Hogy hívják a szeretődet?- Nem mindegy neked, mi a neve ? . . . Horváth Antal. Mitakarsz még tudni? Harmincnégy éves. Kémikus. Olyan magas,mint te. Gyógyszergyárban dolgozik. Másfél évig New Yorkbanvolt. Ford ösztöndíjjal. Két és fél dioptriás szemüveget használ,ha olvas. Mit mondjak még róla?- Semmit. Ezeket se akartam megtudni.- Jó srác, egyenes srác, kicsit félszeg. Rászorul, hogy törődjenekvele, és hálás is, ha törődnek vele. Ezért törődtem bele,hogy legyen. Ezért maradtam meg mellette. Nem azért, mert jószerető. Bár az is lehet, hogy jó szerető. Másnak. Nekem nem.Idegen a bőre. Persze nekem akárki másnak a bőre is idegenlenne. Sohasem mondtam neked, most elmondom . . . Tehozzádén mindig olyan természetesen tudtam hozzád érni, mintha asaját bőrömhöz értem volna hozzá. Egyszer . . . egyszer arra gondoltam,hogy minden embernek annyira saját temperatúrája,olyan jellegzetes hőmérséklete van a bőrében, amilyen testmelege
senki másnak nem lehet, sehol a világon. Arra gondoltam, hogyolyan egyéni tulajdonság ez a hallatlanul sajátos bőrmeleg, mintaz ujjlenyomat vagy a szemünkben a recehártya mintája. Talánmérni is lehetne. Hiperérzékeny hőmérőkkel. Kiderülne, hogya te bőrödnek is mondjuk harminchat egész hétezer-négyszáz-huszonegy tízezred Celsius-fok az abszolút egyedi hőmérséklete,és az én bőrömé is pontosan ugyanannyi, egy tízezred fokkalsem több, de egy tízezred fokkal sem kevesebb. Érted? Hát azértnem találhatok én senki mást helyetted, mert az egész világoncsak nekünk kettőnknek egyezik ennyire megkülönböztethetetlenül,öt tizedes vagy talán hat tizedes pontossággal a bőrünkmelege . . . Ezen gondolkoztam egyszer, utána pedig többször is,és néha kinevettem magam ezért a fantasztikus elméletemért,néha pedig, leginkább elalvás előtt, csodáltam magam, hogyilyen okos vagyok . . . És egyszer, igen, egyszer tovább isfejlesztettemaz elméletemet, mert eszembe jutott, hogy a legtöbb emberazért tud többször is szerelmes lenni, mert belőlük hiányzikaz az öt tizedes vagy hat tizedes túlérzékenység, ami itt a bőrömben,az én idegvégződéseimben megvan. Kinevethetsz . . . Miért nem nevetsz ki?- Ha lenne bennem egy csöpp tisztesség, ünnepelnélek az elméletedért.Megfejtettél valamit, amit én sose tudtam megmagyarázni magamnak.- Azt mondod, hogy nem nevetséges, amit összevissza dadogtam neked?- Add ide a kezed . . .- Látod . . . valahányszor valaki más hozzáért a szájával a kezemhez,belőlem még a kézcsókjuk is olyan idegenkedést váltottki, hogy nemegyszer libabőrös lettem.- Most van éjfél. Itt a fejem mögött, a fal másik oldalán vanegy ingaóra. Este is hallottam már. Most üti az éjfélt. Mostantólfogva december huszonnegyedike van : Eleget bántottalak,menj vissza szépen az ágyadba. Aludnod kell.- Igenis, főorvos úr. Visszabújok az ágyamba. Már decemberhuszonnegyedike van. Estére mindenfelé gyertyákat gyújtanaka karácsonyfákon. Egy karácsonyestét, egyetlenegyet, ha igazvolt egyáltalán, valamikor réges-régen, négy esztendeje együtttöltöttem egy Pásztor Zoltán nevû alakkal, akinek a bőre héttizedes pontossággal ugyanolyan meleg volt, mint az enyém. Jólemlékszem, vagy ezt is csak álmodtam egyszer magamnak? Nemkell felelni, főorvos úr... De ha eszedbe jutna, szépet álmodhatnál róla.Ugy bánt velem, úgy csillapított le, úgy nyugtatott meg percekalatt, mint egy agresszív, dühöngő elmebeteget a megduplázottadag pipolfen. Miért buggyant ki belőlem, ma este már másodszorvagy harmadszor az az undorító hang, amivel azelőbb istelefröcsköltem? Köpködtem magamból az ocsmány szavakat,egyiket a másik után, hiába utáltam magamat közben, a tehetetleneszemmel nem bírtam ráparancsolni magamra, hogy hallgassakmár el, hagyjam már abba a mocskos, gúnyos szöveget, ömlöttbelölem a mocskos ugatás . . .Nem sírta el magát, nem undorodott meg tőlem, nem kapkodtamagára a ruháját, nem hagyott itt egy szó nélkül. Semmitse tett, amit tennie kellett volna: Megalázottan, bepiszkoltan álltitt az ágyam mellett. Erősebb volt, mint az önérzete. Türelmesen,halkan beszélt hozzám, ahogy a hisztériázó elmebetegekkelkell bánni. Beszélt hozzám, magára erőltetett nyugalommal,egyenletes hanghordozással, lassan, hogy ki ne fogyjon a szóból,mielőtt én megnyugszom.Bámulok a sötétbe, ami nem is sötét, hiszen behintázik az ablakonaz utca fölé feszített higanygőzlámpa hideg sugárzása.Sziszeg a szél, rá-rászisszen az ablak üveglapjaira. Talán havathoz valahonnan. Karácsony estére, hogy fehér legyen. Ma este Egy karácsonyestét, egyetlenegyet, ha igaz volt egyáltalán . . .a virágüzlet kirakatának vastag üvege mögött félkörbe rendezettvázák sorakoznak. Öblös kerámia vázák. Rózsaszín, piros,fehér szegfûkkel voltak tele, melegházban nevelt szálakkal. A vázákfélköre előtt cserépbe ültetett, félméteres kis fenyő állt. Hatapró gyertyát csíptettek az ágaira. Itt-ot ezüstös festékporcsillogotta tûleveleken. Három aranydió is függött alá a vékony gallyak közül.Megnéztem az órám. Fél hat volt.Benyitottam. Szegfûillatos, dúsan párás meleget lehelt az arcombaa bolt. Az ajtónyitásra üveghangú csengő szólalt meg afejem fölött. A virágcserepekkel teleaggatott deszkafal mögül,ami két részre osztotta az üzletet, őszes, talán ötvenéves asszonykerült elő a csilingelésre.- Jó estét.- Jó estét, uram. - Nem rám, csak maga elé nézett, szomorúszemmel, mint egy özvegy, aki az első karácsonyát készül magányosantölteni. - Tessék, kérem . . .- Az a kis karácsonyfa a kirakat közepén . . . Tudom, hogymár késő van. Mégis... el tudná még küldeni?- Nincs alkalmazottam, akivel elküldhetném. - Lassú mozdulattalfordult a kirakat felé. Csodálkozás volt a szemében. Minthameglepődött volna, hogy a szegfûk vázasora elött igazán ott állegy törpe karácsonyfa a kirakatban. - Azt a kis fenyőt gondolja?- Azt. A kórházba kellett volna . . .-- A kórházba . . . - Kinézett az utcára. -- Hatkor zárok, kérem.Ha megfelel önnek, hat után még elvihetem. - Nem várt feleletet.A pulton át névjegykartont, tollat meg borítékot csúsztatottelém. -- Biztosan óhajt írni pár sort hozzá. Foglaljon helyet.Nem ültem le. A pulton címeztem meg a borítékot. Dr. JuhászJúlia. Gégészet. Megyei Kórház.Az asszony áthajolt a szegfûk fölött. Könnyed mozdulattalemelte ki a kirakatból a kis fenyőt, mintha nem is lett volna súlyase a cserépnek, se a törpe fának.a névjegykartonra semmit se írtam. Becsúsztattam a borítékba.A miniatûr fenyő már a pulton állt. Üdén, szinte kihívóan csillogtattameg zöld tûit a lámpafényben, mintha valahol egy erdeitisztás szélén élvezte volna a friss téli hideget. Rátartian viseltegallyain a gyertyákat, a három aranydiót, a zúzmarát utánzóezüstös festékszemcséket.Belenyúltam a kabátom zsebébe.- Mennyit fizetek, asszonyom?Nem nézett rám. Szomorú szeme a kis fenyőt kerülgette. Minthaidőközben megbánta volna már, hogy eladta.- Százhúsz forint uram. A szállításért nem kell fizetni. Ameddigelviszem a kórházba, annyival is rövidebb lesz ez az este.Letettem a pultra a pénzt.Köszönöm.Először nézett szembe velem, amióta előkerült a virágtartásdeszkafal mögül.- Szívesen, doktor úr. És ne kívánjon boldog karácsonyt.Nem jutott eszembe, honnan kellene ismernem. Önkéntelenülmozdultam meg. Kezet nyújtottam.-- Még egyszer köszönöm.- Viszontlátásra, doktor úr. - Már el is fordult rólam a szeme.-a Búza téri rendelőből ismerem önt.- Viszontlátásra, asszonyom.Kifordultam az ajtón. A csengő üveghangja utánam ugrált az utcára.Az üzlet párás melege után tûfogakkal harapott belém a hideg.Az utca két oldalán már zártak a boltok. A takarékpénztár
mellett ropogva szaladt le a cukorkaüzlet redőnye.Tízlépésnyire előttem kövér, nehéz járású ember vágott átaz úttesten. Egyik hóna alatt méteres fenyőt, másik kezében hárómcsomagot cipelt.A folyópartig ereszkedő Ladik utcából prémsapkás, langalétafickó támolygott elő. Álmosan, részegen szuszogott-motyogottbele valami panaszt a hidegbe.A járda mellett kerékpáros rendőr karikázott a Híd utca felé.tömött barna bajuszán dérré fagyott a lehelete.A Híd utca sarkán zöldet kapott a keresztező forgalom. Egyszerre,türelmetlenül lódult tovább az autók sora a híd irányába.elégett benzin nehéz szagával lett tele a hideg.A Tulipán portája narancssárgán világított maga elé a járdára.mintha fáztak volna, didergősen hunyorogtak az ajtó fölött alink bár neonbetûi. Megálltam, megnéztem az ajtóra ragasztottcédulát. Nyitvatartás az ünnepeken. December 24-én este 7-ig,25-én du 2-ig, 26-án zárva.A nagy rézkilincs fagyosan simult bele a tenyerembe. Cirádásvolt, mint egy régi toledói kard markólatának kézvédő kosara.A hosszú, alacsony, keskeny, boltíves helyiség nyomasztóanüres volt,mint egy középkori vár titkos alagútja, amire véletlenül bukkantak rá.Lidia éppen ásított a bárpult mögött. Fölnézett az ajtó nyilására.Eltolta maga elől az újságot, amit még szét se nyitott.Kávészagú volt a meleg a bárpult körül.Helló, Zoltán . . . - Szőkére festett haja megvörösödött alejtett világítótestek narancsfényétől. - Nem is igaz, hogy tevagy. Inkább egy szellem. Karácsonyi szellem:Fölakasztottam a kabátom. Rákönyököltem a bárpultra.- Ettől a nagy forgalomtól be is zárhatnád a boltot.Szembe könyökölt velem.- Hétig nyitva kell tartanom. Ellenőrizhetik . . . Mit iszol? -Megsimogatta az öklöm. - Kedves tőled, hogy benéztél.- Azt iszom, amit iszol velem. - Kiraktam kettőnk közé acigarettámat. - Kívánjunk egymásnak jó karácsonyt.- Oké, Zoltán. Valami erőssel. Maximumra kapcsoltam a gázt,mégis fázom. Az előbb már kerülgetett a kísértés, hogy egyedüligyak. Jobbkor nem is jöhettél volna. - Leemelt a polcról együveg Ballantinest. - Momentán ez a legjobb whiskym.Bólintóttam, töltsön belőle.- Kérsz bele jeget? - Megnézte, ugyanannyit töltött-e minda két pohárba. - Szódát?- Se jeget, se szódát. Tökéletes a szemmértéked.- A szemem mindig tökéletes volt. - Elhúzta a száját. - Mégmindig azzal a csinos orvosnővel jársz? Nemrég láttalak együttis benneteket. Szexi nő. - Megemelte a poharát. - Egészségedre.És jó karácsonyt. És köszönöm, hogy legalább karácsonyra benéztél.Kiittuk a whisky felét. Kivett két cigarettát. Az egyiket elém tette.Meggyújtottam, a cigarettáját, aztán a magamét is. A rejtettlámpák narancsfényében elszíneződött, megzöldült a füst.Kíváncsi macskaszeme körültapogatott az arcomon.- Tavaly karácsonykor láttalak utoljára. - Hosszú ujjai rálopakodtaka kezemre. - Egy üveg parfümöt hoztál. Miss Diort.- Most csak mást kaptam. - Kivettem a kabátom zsebéből akis dobozt. - Nem tudom, van-e olyan, mint a tavalyi, de ez is francia.- Aranyos vagy. - Letépte a selyempapírt a dobozról. -Givenehy!Kösz. - Áthajolt a pulton, végigsimogatta szájával a homlokom.- Tényleg aranyos vagy. Sokszor megpróbáltam, erőlködtem,hogy utáljalak, de egyszer se sikerült. - Összeillesztettekét kis öklét, és rájuk támasztotta az állát. - Kár, hogy már néhase kellek neked. - Belefújta a szemembe a cigarettája füstjét. -
Szép az a nő. Szerelmes vagy, Zoltán? - Bosszúsan szívott belea cigarettájába. - Hülye kérdés. Ha nem lennél szerelmes, legalábbnéha kellenék neked. Idd ki a whiskydet, hadd töltsek még.Hozzácsendítette a poharát az enyémhez. - Merry Christmas !Hátranyúlt a polcra. Bekapcsolta a magnetofont. - Whitehristmas. Irvin Berlin. Fehér karácsony. Akarod?- Nem. - Elnyomtam a cigarettámat. - jobb a csönd.A hegedûk elhallgattak a gépben.- Elveszed feleségül? - Előjött a bárpult mögül. - Igazán rádférne már egy kis polgári nyugalom. Gyerek is kellene, pótolnia fiadat. Feleségül veszed?- Nem valószínû. - Belebújtam a kabátomba. - Nem vagyok férjanyag.- És ha akarja, hogy elvedd feleségül? - Mutatóujja hegyévela sállam alá nyúlt, hogy nézzek a szemébe. - Akkor mi lesz?- Ki lát a jövőbe? - Végigsimítottam a karján. - Mindjárt hét óra.- Mikor látlak? - Elindult előttem az ajtó felé. Jövő karácsonykor?lenyomtam a kilincset.Ha előbb nem, egy év múlva megint.kiléptem a hidegbe. Fönt a magasban tintafekete volt az ég.felhőtlen. Tiszta. Teleszórva kemény fényû csillagokkal. A templomtornyának sisakja éppen takarta a holdat.Átvágtam a túloldalra. Kinyitottam a kocsi ajtaját. Bezökkentema volánhoz. Nyújtóztam egyet, megropogtatni a derekam.begyújtottam a motort, bekapcsoltam a fényszórókat.megvártam, hogy egy taxi elhúzzon mellettem. Gyilkolta,pörgette a motort, mintha a kocsin akart volna bosszút állnia szo lgálatos karácsonyestéjéért. Szinte két keréken fordult be a tér felé.elkanyarodtam a járda mellől. Lassan, második sebességgelindultam el a parti sétányig. Egy-egy ablakon már kivilágítottaka fel díszített karácsonyfák színes villanykörtéi. Köd ült aváros fölött, méternyi vastag pára. Eltakarta a túlparti nyírliget fáit.a Szőlőhegy utcán nekieresztettem a kocsit az egyenesnek.Az úttest két oldalán fehér fénnyel fáztak az aszfalt fölé hajlólámpatestek tejüvegjei. A Diadal moziból nagy csapat gyerekömlött ki. Kettes sorba rendeződtek. A sor eleje már elindult azállami gondozottak nevelőotthona felé.A kórház előtt, a máskor mindig zsúfolt parkolón csak egyWW Passat meg egy Skoda állt. A Passat szélvédőjére már kristályosderet fagyasztott az este.A kapu közelében álltam be két mészcsík közé. Átnyúltam ahátsó ülésre. Magam mellé emeltem a táskám. Nehéz volt a kétüveg konyaktól, amit már délután beleraktam.Amikor becsaptam a kocsi ajtaját, a kórház kapuján éppen kilépettvalaki: Ajtóssy volt. Körülnézett. Már indult volna aVW Passat felé, amikor észrevett.Kulcsra zártam a kocsi ajtaját. Megvártam, hogy Ajtóssy odaérjen hozzám.- Hát te, Zoltán? - Megemelte kis vadászkalapját. - Ugy tudtam,a fiadnál vagy Budapesten.- Tegnap voltam Pesten. Az éjjel már vissza is jöttem.- Persze, hiszen csak egy nap szabadságot kértél. - Lehúzta akesztyûjét. Kezet nyújtott. - Tegnapelőtt írtam alá a papírt.Akkor, amikor aláírtam, el is gondolkoztam rólad. - Megütögettea karom. - Ej, barátom, Zoltán, Zoltán . . . Hadd mondjammeg, hogy rosszkedvûen gondolkoztam rólad. Még mindigrosszkedvûen. Én téged mindig kedveltelek.- Ezt sose vontam kétségbe, főigazgató úr. - Fázott a bal kezem.Áttettem belőle a táskám a jobb kezembe. - Erről biztosíthatlak.- Zolikám, ha te akkor rám hallgatsz, amikor én azt az utolsó,igazán meggyőző kísérletet tettem . . . - Karácsonyi elérzékenyüléscsillogott a szemében. - Mind a kettőnk élete nyugodtabb lenne. Én akkor, barátom, minden kockázatot vállalva, száz-százalékosan a magam veszélyére kértem és meg is szereztem ahozzájárulásukat, hogy megajánlhassam neked a főigazgató-helyettesi posztot. Ha te akkor elfogadod . . .- Azon az áron, hogy még az utolsó pillanatban fújjam leOntur ügyének tárgyalását. - Szelíd volt a hangom, mint egyfeloldozó lelkipásztoré. - Te a feltételt nem mondhattad ki, mertnem hagytam rá időt.- Engem a jóindulat és az előrelátás vezetett, kérlek. Az őszinteJóindulat és az ésszerû előrelátás. - Az ő keze is fázott. Vissza-húzta hosszú ujjaira a kesztyûjét. - Ha te akkor józanul gondolkózol,és rám hallgatsz, megtakarítottál volna magadnak sokmindent. Kellemetlenségek egész sorát. Nekem is megtakarítottálvolna sok fejfájást. -Párás sóhajt lehelt bele a hidegbe. -Holtartanánk most, hol tarthatnánk azóta? Nekem lenne egy támaszoma vezetésben. Te igazgatóhelyettes lennél . . .- Főigazgató-helyettes.Érzelmes szánakozással nézett a szemembe.- Igen, barátom. Már régen késő, de még most is bánom,hogy akkor nem gyúrtalak erélyesebben, következetesebben.nekem kellett volna makacsabbnak lennem. Azóta biztosan teis átgondoltad már.Hogyne. - Ártatlanul bólintottam. - Többször is a szememrevetettem, hogy elmulasztottam megköszönni az ajánlatodat.a legelemibb illemszabályt sértettem meg . . .elnézett a vállam fölött a VW Passát felé.Nem tudunk egymással szót érteni, barátom. - Keserûencsóválta meg vékony fejét. - Sajnálom. Váltig sajnálom. Veszteség,mindkettőnknek. veszteség. - Gyors pillantást vetett a táskámra.De te bizonyára sietsz. Várnak, ha nem tévedek. Mindenesetrekellemes ünnepeket, barátom, kellemes ünnepeket.Félreléptem az útjából, hogy elindulhasson a kocsija felé,- Neked is kellemes ünnepeket, főigazgató úr.a kórház kapujából még visszanéztem. Tanácstalanul állt aW Passat mellett. Meglepte, hogy csupa dér a kocsi minden.portásfülkében a félkarú Maróti kuporgott. A zsebrádiójáthallgatta. Intettem neki, föl ne álljon. Álmos biccentéssel jelezte,hogy megismert.a lift lámpája foglaltat jelzett.Nekivágtam a lépcsőknek. Azemeleten vegyszerszagot párolgott a frissen fölmosott kő-padló. Valahol egy nő köhögött. A folyosó végén két pizsamásasszony tereferélt.Megálltam a lépcsöfordulóban. Vártam, hogy csillapuljon anyomás a bordáim alatt. A lépcsőház üvegfalán át az udvarraláttam. Két ember nagy alumínium fazekakba összeöntött étel-maradékot rakodott az ütött-kopott kis teherautóra, ami mindeneste megjelent a hulladékért.A második emelet folyosója üres volt. Önkéntelenül pillantottamrá a fekete táblára. Ügyeletes: dr. Juhász.Megálltam az ügyeletesszoba ajtaja előtt. Már oldódott a tompagörcs a szívem körül.Kopogtattam. Üres, szomjas volt a torkom.Az ajtón belül kulcs zörrent. Egy másodpercig semmi se történt.Valahol, talán az első emeleten berregni kezdett az egyikkórterem hívócsengője.Előttem lassan, mintha magától tárult volna, kinyílt az ügyeletesszoba ajtaja.Juli kétlépésnyire állt előttem. Rövid fehér ruháját fény világítottaát, az íróasztalon álló olvasólámpa erős fénye: rávetítettea vékony vászonra hosszú combjai szép árnyékát.Mozdulatlanul állt előttem.
- Hát eljöttél. Mégiscsak eljöttél!Homályba rejtezett arcában csak a két szeme élt, két álcázottfény a szempillák takarásában.- Nem vártál? - Odaléptem hozzá. Fölemeltem az állát. - Tudnod kellett . . .- Nem mondtad, hogy eljössz. Tudomásul vetted, hogy ügyeletesvagyok ma éjjel. Hogy bejössz, egy szóval se mondtad. -Lábujjhegyre emelkedett. - Igazán itt vagy?Lehajtottam a fejem. Összeért a homlokunk.- Itt vagyok. Tudnod kellett, hogy itt leszek.- Nem mertem tudni. Akarni se mertem. -Beleillesztette homlokáta vállam gödrébe. - Miért mertem volna? De te itt vagy . . .Most már, igen, most már tudom, hogy igaz . . . hogy te is akarod,hogy hozzád tartozzak. - Összekulcsolta tíz ujját a nyakszirtemen.- Olyan nagyon vártalak, olyan idegesen, olyan nyugtalanul . . .Megéreztem a fenyő gyantaillatát. Már láttam is a kis fát.A sarokban, a gyógyszeres szekrény tetején állt. Rátartian csillogtattaszép rengeteg kis tûjének olajos zöldjét.- Add ide a kabátod. Dobd le a zakód is. Jó lesz itt nekedvelem, jó meleg van itt. - Sietős mozdulatokkal sürgött körülöttem,mintha attól tartott volna, percekig maradok csak, ha nemkötöz körül a mozgásával: - Mégiscsak eljöttél! Nem hagytadegyedül karácsony éjjelre ezt a szegény kis ügyeletes orvost itta gégészeten. - Izgatott, boldog, türelmetlen volt a szája. - Dejó is, hogy itt vagy! - Odatuszkolt a heverőhöz. - Ülj le...Nekitámasztottam a fejem a falnak. Puha vattaréteggel párnázottkörül a szoba melege. Hangyák bizseregtek a homlokomgödrében, múlt már belőlem a város hidege. Behunytam a szemem.Jólesett behunynom. Zsúfolt napok kimerültsége, azországút jeges száz kilométereinek volángörcsös fáradtsága kezdettoldódni bennem.Megsûrûsödött a levegőben a kis fenyő gyantaillata.-Lett mégis, lett nekem is karácsonyom! - Odatérdelt melléma heverőre. Fölém hajolt. Lassan közeledett hozzám az arca,behunyt szemmel is éreztem, hogy áthevült a bőre. Gondosan,pontosan igazította rá meleg, résnyire nyitott száját az enyémre.gyönyörû haja ráhullott az arcomra, árnyékot terített a szememre.dereka hajlatából szûrve sugárzott át ruhája vékony vásznán azcsontjaimba a bőre melege.Tömény lett a testünk körül a csönd, és feszes, mint az ölelés.tisztán, mintha fonendoszkópon át vert volna a fülemig, visszhangosanhallottam a szíve dobogását.-Elaltattalak?... Alszol?alszom. Érzem. Sötét, talán fekete alagútban úszok, sûrû levegőnlebegek lassan előre, valami távoli vonzásnak engedelmeskedika kinyújtott testem, hanyatt fekszem a levegőben, lábbalelőre úszok a lejtős alagútban, aminek nem látom a hengeresfalát, csak érzem-sejtem magam körül a cső palástját, ahogyan atökéletes sötétségben is szoktam érzékelni a homlokom bőre vagyaz egész arcom, hogy valamilyen tárgy van a közelemben. Állatősöktőlbennem maradt atavisztikus örökség, képesség a tárgyakkisugárzásának vagy hővisszaverő hatásának érzékelésére.A Malom utcai szódásnak, Kabai bácsinak a lova éjjel megtorpantaz erdei híd előtt a koromfekete sötétben, belecövekeltenégy lábát a földbe, mert megérezte, hogy leszakadt a híd, kétlépéssel a lába előtt . . .Lejtős alagút, a mélység mélyébe visz a saját lebegő súlyom.Ha kinyújtanám a karom, jobbra vagy balra, meg is érinthetnémaz alagút fekete falát. Kemény anyag, de nem kő, és nem beton,nem érdes, hanem tökéletesen sima, mint a polirozott fémek, de nem is fém, nem tükrösre csiszolt vas vagy acél, hanem valamiélőbb anyag, érzi a bőröm a visszasugárzásából, hogy nem ridegfém, és nem is hideg. A sötét, sûrû levegő is simogatóan langyos,sûrû és lágy, mint a sóban dús tavak vize. Különös levegő.Ahhoz elég tömény, hogy megemeljen és előreúsztasson, deahhoz ritka, hogy fékezze a mozgásomat. Uszok, siklok lefeléa lejtős, hengerfalú aknában a gyöngéden vonzómélység felé,mozdulatlan testtel, lassan haladok lefelé a mélybe, aminek avége valahol messze a messze mélyen . . . szédítő sötétben . . .- Zoltán!- Igen . . . Te kiáltottál?- Hát mégis felébresztettelek . . . Olyan nagy volt a csend,olyan félelmes, hogy felijedtem rá. Mert a lélegzetedet se hallottam.- Aludtam. Elaludtam. Ha alszom, már anyám is mondta gyerekkoromban,annyira csöndesen lélegzek, hogy ő éjjel oda szokotthajolni hozzám, lélegzek-e.- Kár, hogy felébresztettelek.- Lehet, hogy nem is aludtam. Vagy aludtam is, meg nem is.Mintha gondolkoztam volna valamiről, úgy dereng. Ez a lehetetlenállapot, amiben kóválygok itt, fekve . . . Már azt sem tudom,mikor alszok, mikor vagyok ébren.- Biztosan aludtál. Én meg felkiabáltalak . . .- Nem baj. Minden rendben. Aludj tovább.- Megpróbálom. Csak . . . még mindig úgy dobog a szívem,mintha rám ijesztettek volna. Attól ver ennyire, hogy felriadtam.A csend, az a nagy csend, ami volt.- Talán nem is a csönd. Talán rosszat álmodtál.- Lehet.- Mit? Miről?-Semmit... Semmit!- Azt álmodtad, hogy meghaltam.- Nem ! Nem igaz!-Miért ne lehetne igaz? Ahogy most vagyok, napok óta, minden megeshet velem.-Nem! Ne beszélj ilyen őrültségeket!Doktor Juhász Júliának orvosi diplomája van. Már a harmadévenhallott az akut miokardium infarktusról.- Hagyd abba, kérlek, igazán kérlek ! . . . Odaülhetek egy kicsitaaz ágyad szélére? Megnézném a pulzusod. Odamehetek?- Ha adsz inni. Meg egy cigarettát is.- Megint zsarolsz.- Megint. Tudatosan. Gátlástalanul. Ez az egyetlen maradékeszközöm, a zsarolás, amivel még ezt-azt nyerhetek. Fölgyújtsam a villanyt?Ne. Látok. Elég, ami fény feljön az utcáról.Fúj a szél. Hintáztatja a fénycsövet. Folyasd sokáig a vizet,hideg legyen . . . Miért gondoltad akkor, hogy nem megyek be hozzád a kórházba?- Mikor?Akkor. Amikor volt egy karácsony . . .Négy éve.. Miért is? Igen, már emlékszem. Előző nap aztmondtad, felszaladsz Pestre. A kisfiadhoz. Én nem mertem megkérdezni,te pedig nem mondtad, hogy meddig maradsz Pesten.nem tudhattam, mikor érsz vissza Uporvárra, visszajössz-e karácsonyra.Nem mondtam?- Nem. Akartam volna- kérdezni, aztán mégsem . . . Büszkeségből.Vártam, hogy magadtól mondjad . . . Azért vállaltam ela karácsonyi ügyeletet, hogy ha már úgyis nélküled . . . hát legalábbértelmesen legyek egyedül.- Tudnod kellett volna, hogy melletted leszek. Ismertél már.- Ismertelek? Három hónapja . . . Azt hittem, vagyis attól tartottam,hogy csak annyit jelentek neked, amennyit az ágybanérek. Tessék, egy pohár tökéletesen hideg víz a főorvos úrnak . . .
Még mindig gyanúsan meleg a homlokod. Kérem a pulzust.- Ha lehet, doktornő, előbb a kialkudott cigarettámat.- Istenem, a te konokságod, Zoltán . . .- Ha meg is gyújtanád . . . Sose mondtam, most elárulom, hogynekem mindig valami különös esztétikai élmény volt, valahányszorcigarettára gyújtottál. Az ujjaid játéka, a gyufa lángja, ahogya pupilládban tükröződött, meg ahogy várni szoktál rágyújtásután, figyelni a lángot egy ideig . . . Mindig csak akkor fújod el,amikor már jóformán a körmödre ég. De mindig még jókor,mindig idejében elfújod.- Szeretem a tüzet, de nem bírom a fájdalmat. Se az égést, se mást . . .- Tudom. Magadat is idejében elfújtad. Ne tiltakozz! Én föllélegeztem,megkönnyebbültem, amikor már éreztem, hogy mégjókor az eszedre hallgatsz. Többet mondok: örültem, hogy okosvoltál. Önzően örültem. Megóvtad magad, egyszerûsítetted azén helyzetemet. De most már tényleg gyújtsd meg a cigarettámat.-- Igen . . . Tessék.- Magadnak nem?- De . . . persze. Csaknem elfeledkeztem róla, hogy én is . . .Mert megakadt a fülemben, amit te mondtál, és egyrégi színháziélményem is előjött. Nyomasztóan silány premier volt, egy mondatmégis megmaradt belőle a fejemben. A férjem deklamálta,valami komikusan visszafogott pátosszal. De az a mondat mégaz ő pátoszával is megállt a lábán.- Éspedig?- Minden embernek el kell követnie legalább egy olyan bûnt, amitölmajd mindig, élete végéig rátör a szégyen, ahányszor csak eszébe jut aza vétke. Ez volt az a mondat, ami beteljesedett rajtam. Ne nevess ki!- Hanem mit csináljak? Gyászoljalak? Vagy jelentsem ki,ünnepélyesen, hogy érezd magad föloldozva? Ha vicces kedvembenlennék, mondanám is. De pillanatnyilag nem aktív ahumorom. Ezért csak azt ismétlem el, amit estefelé KelemenBandinak is mondtam: nem te hagytál magamra engem, JuhászJuli, hanem én akartam akkor, három éve, hogy elmenj mellőlem.Akartam, pedig tudtam, hogy sose heverem ki.- Egy szavaddal, vagy még szólnod se kellett volna, egy fütytyentéseddelmegállíthattál volna, én pedig, ne nevess ki, oda-vetettem volna magam a lábadhoz, és megcsókoltam volna alábad, bőgve csókolgattam volna a lábad, hálából, hogy nemeresztettél el. Én mindent, mindent vállaltam volna veled, hanem is mondod, hanem csak a szemedből látom, hogy akarod,vagy legalább engeded, hogy veled vállalhassam, ami következik.De én akkor éjszaka hiába gyilkoltalak éjfélig vagy még tovább,hiába próbáltam kikényszeríteni belőled, hogy pofozz fel,üss meg, úgy hallgattass el, te csak tûrtél mindent, feküdtélmellettemazon az ágyon, és hallgattál, konokul hallgattál, belemevedtéla szemeddel a levegőbe, érzéketlen voltál, mint egy süketmikrofon, amibe hiába beszélnek bele, sehová nem viszi továbba hangokat. Gyötörtelek, ócsároltalak, de te . . . mintha annak aborzasztó kórképnek, a kongenitális analgéziának a megtestesüléselettél volna, olyan érzéketlen voltál az én legocsmányabbvádjaimmal szemben is. Mint a gyerekek, akik a vele születettanalgéziájuk miatt szemrebbenés nélkül tûrik, hogy a parázsösszevissza égesse őket, nem érzékelik a fájdalmat, olyan voltál:- Igy kellett azt csinálnom. Nem voltak variációs lehetőségeim.Nem kaptam fölhatalmazást magamtól, hogy rendelkezzekegy huszonöt éves ifjú hölgy jövőjével.- Meg se kísérelted, hogy felhatalmazást kérj magadtól.- Eleve tudtam, hogy visszautasításban részesülne a folyamodványom.
- Egyszer s mindenkorra meg akartál szabadulni tőlem. Decsak három évre sikerült. Nem sejthetted akkor éjszaka, hogyhárom év múlva ide kerülsz, erre az ágyra, éppen ide, ebbe akórházba, ahol én vagyok . . . Ha van isten, ő nem akarta, hogymegszabadulj tőlem, Pásztor Zoltán. Visszahajított hozzám,mellém. Te nem érzed, hogy ami most történt veled meg én-velem, van ebben valami megdöbbentő, valami ijesztő. Mint agörög sorstragédiákban. Akármerre szöknek azokban a sztorikbanaz emberek, akármilyen vargabetût csinálnak, minden-hogyan a végzetük helyszínére érkeznek.- Én akartam . . . Amikor összeszedtek ott az országúton, énakartam, hogy ide hozzanak.- Te?!- Én. Ma tudtam meg Karolától. Hogy én mondtam a mentőtisztnek,ide, ebbe a kórházba szállítson. Ide, ahol te vagy.- Zoltán . . . Igazat mondasz?- Csak azt ismétlem, amit Karola közölt velem. Ö pedig, azthiszem, igazat beszélt. Nem az a fajta, aki ilyesmit ki tud ötleni.- Igen, Karola nem találhatta ki magától.- Karola csak déltájban fejtette meg, hogy te már régóta ismerszengem. Valamit mondtál neki a liftnél, valamit kérdeztél,amivel elárultad magad. De azt, hogy én kértem a mentőtiszttől,hogy ide hozzon, ezt Karola nekem elöbb mondta. Mielőtt mégrájött volna, hogy a kis Juhász doktornő nem tegnap látta előszöraz uporvári patológust, aki infarktussalfekszík itt a különszobában.- Te akartad, hogy ide kerülj . . . Istenem, ha ez igaz . . .- A mentőtiszt szerint én akartam.- Te egyáltalán nem emlékszel?- Nem. Csak foszlányok maradtak meg bennem onnan azországút széléről. Összefüggéstelen foszlányok. Emlékszem,emberek álltak körül ott az útpadkán, nyolc-tíz alak mozgottmeg ácsorgott a kocsi körül. Toporogtak, nem mertek hozzámnyúlni. Némelyiknek nem fért a fejébe, hogyhogy nem rohantambele a kocsival az árokba.- Akkor is az önfegyelmed . . . A félelmetes önfegyelmed.- Ördög tudja. Ugy rémlik, észleltem, ahogy megállt alattama kocsi, a padkán, az árok peremén. Tudtam, mi újság. A fájdalomakkorra már egyértelmûen szignifikáns volt. Vagyis, látod,csak most kezd derengeni. Talán már egy perccel előbbis, amikor még a százason mutatott a sebességmérő, és megéreztem,hogy ami belém harapott valahol a sternumtól balra, az afájás más, fullasztóan más, mint a korábbi sztenokardiáim voltak . . .Igen, tudtam, hogy ami másodpercek múlva következik,az maga az infarktus lesz, a nagyságos infarktus úr. Tudtam.- Ne mondd tovább!- Miért ne? Túléltem. Ezt az első infarktust, ezt bizonyítottantúléltem. Érdekes, egyre precízebben emlékszem azokra a másodpercekre.Én akkor, azokban a másodpercekben, de az islehet, hogy csak az egyik pillanatban . . . igen, én akkor akartam,abban az egy pillanatban már akartam ezt az infarktust. A befejezéstakartam, amit meg kellett volna, hogy hozzon. Vagynem is így gondoltam? Persze . . . Már azt is tudom, hogy pontosanmit gondoltam. Azért akartam az infarktust, hogy elszökhessekvele, markoljon meg erősen, és szöktessen el. El akartamtûnni vele messze, az ismeretlen messzeségbe. Mint valamikorharminc esztendeje, kilencéves koromban, amikor világgá mentemUporvárról, a Csarnok utca hat szám alól. Abban a pillanatban,ahogy most érzem, mintha eszembe se jutott volna,hogy meghalok. Csak arra gondoltam, hogy elszökni, szabadnaklenni, amilyen szabad kilencéves koromban voltam egy napig, csaknem egy napig.
- Félelmetes vagy. Száz kilométerrel rohansz az országúton,diagnosztizálod magadon az infarktust . . .- Jó pillanat volt. Örülök is, hogy most előhívódott bennema filmje. Ezután akármikor eszembe tudom juttatni, le tudomvetíteni magamnak.- Zoltán, ha én egyszer megfejthetnélek.- Megfejteni. Mit? Egy kifordított kesztyût? Minek . . .- Mit csinálsz? Fújd már ki a füstöt!- Nem fújtam ki?- Most már végre kifújtad . . . Add ide a csikket, hadd nyomjam el.- Még egy slukkot . . .-De hiszen már a filtert szívod! Tessék ideadni, elég volt!Mint egy önfejû, makrancos kölyök!- Keserû a szám. A nyelvem is. Tegnapelőtt reggel óta nemmostam fogat. Pedig a táskámban ott a fogkefém. Kint a folyosón,a szekrényrekeszemben, ahová a ruhámat is akasztották.Behozathattam volna Karolával.- Hiába hozta volna be. felülnöd se szabad.- Nem szabad . . . Itt ülsz az ágyam szélén, ezt se lenne szabad.Ebben a feszes pizsamában...- Nem is látsz.- Ez a kevés fény is elég, hogy lássalak. Fény nélkül is látnálak.Uporváron éjszakánként akkor is láttalak, csak akarnom kellett,amikor koromsötét volt, meg ott se voltál mellettem, messzevoltál . . . Ahányszor csak akartam, mindig láttalak. Sokszor hanem akartam, akkor is láttalak. A rövid bundádban, a prémsapkávala fejeden, a zöld ruhádban. Vagy blúzban-szoknyában.Vagy bikiniben. Vagy meztelen.- Hazudsz. Kedvesen csinálod, de hazudsz. Ha egyszer iseszedbe jutottam volna meztelenül, utánam jöttél volna.- Egyszer csaknem . . .Leakasztottam a fogasomról a tiszta, frissen vasalt fehér köpenyt.Kedd volt. Mindig kedden hajnalban hozták a mosodából a tiszta köpenyeket.Belebújtam. A fölső gomb leszakadt róla a mosógépben. Kiis keményítették mosás után. Szinte ropogott rajtam.Másfél téka metszetet készített a mikroszkópom mellé azasszisztencia. Délig végzek az egésszel. Egy órakor Halmos azebédlőből jövet addig ténfereg az osztályon, amíg ide nem ér azajtóm elé, benyit, mintha unalmában tévedt volna hozzám, pedigtudja, hogy én is tudom, mi az ábra: ellenőrizni akarja, hol tartoka leletezéssel. Parancsolj - mondom neki -, kész az egészpakli. Referáljak vagy önállóan nézed át a szövegeimet? Idétlenülvigyorog majd, heherész is, képtelen fölfogni, hogy reggelfél kilenctől tizenkettőig verejték nélkül, tempósan föl lehet dolgoznimásfél téka metszetet. Három és fél óra alatt. Ez a tempóneki, akinek eddig fogalma se volt a kórházi szövettani rutinról,gyanús teljesítmény, sőt szemfényvesztés, hiszen az egyetemen,Berezédy prof tanszékén napokat tökölődhetett egy-egy metszeten,ha egyáltalán adtak a kezébe. Alig jelent meg Uporváron,máris jött utána a híre. Az utolsó évben, amit még a tanszékentöltött, a prof már be se engedte az intézetbe, a fizetését is haza-küldték, malmozzon otthon a két hüvelykujjával, amíg majdcsak találnak egy helyet, ahová elsuvasszák.Odamentem az asztalomhoz, hogy elővegyek a fiókból egycsomag cigarettát, egyet a tucatnyi pakliból, amit azért tároltama fiókban, hogy mindig legyen állott, száraz cigarettám.Az asztalfiók zárva volt. Ott maradt a kezem a gombján, amivelki akartam húzni.Még egyszer megpróbáltam. Nem engedett. Zárva volt, kulccsal-zárta be valaki. Az én asztalom fiókját, amit azóta se zártam
be - a kulcsa is rég elveszett -, amióta először pakoltam bele alimlom holmimat.Ugy bámultam az asztalomat, biztosan ostoba, kérdő képpel,mintha élőlény lett volna, és felelhetett volna, megmagyarázhattavolna az érthetetlen.Ki zárta be? Ki zárhatta be? Soha, semmikor, senki nem zárta be.Hideg volt körülöttem, mint a boncterem jégszekrényeiben.Fölvettem a telefonkagylót. Átcsöngettem az asszisztenciára. Lujzát kérem.- Én vagyok, főorvos úr.- Remek. Jöjjön már át hozzám.Letettem a kagylót. Ránéztem az asztalomra. Egyszerre idegentárgy lett belőle. Idegen deszkák, idegen rajtuk a kopottpác, idegen még a formája is.Már hallottam a folyosóról Lujza csoszogását. Krákogva közeledett.Mindennap hajnalban kelt, vonattal járt be Uporvárra,reggel nyolcra már túl volt a huszadik cigarettán.Előbb résnyire nyitott be, körülnézett, ki van még bent rajtamkívül, csak azután nyomta beljebba kilinccsel az ajtót.- Tessék parancsolni, főorvos úr . . . - Nem volt az orrán adrótkeretes szemüvege. Hunyorgott a pápaszem nélkül, minthaerős fénybe nézett volna. - Mit tetszik?- Ki kéne nyitni az asztalomat.Értetlenül kancsalitott rám.- A főorvos úrét? De hiszen nyitva van. Mindig nyitva van.Hányszor veszek ki onnan cigarettát . . .- Ez az, Lujza. Mindig nyitva van, csak most nincs nyitva.- Hát az nem lehet. - Odacsoszogott az íróasztalhoz. - Nyitvakell neki lenni. - Megrángatta a fiókot. - De most nincs nyitva.- Odanyúlt a halántékához, hogy megigazítsa a szemüvegét, aminem volt rajta. - Mert valaki bezárta.- Be. Most már ketten is látjuk. De ki zárta be?- Hát én nem, az hétszentség.- Persze hogy nem maga. - Legyintettem. - Mikor ment haza tegnap ?- Én? - Ugy hunyorgótt, hogy az orrát is fölhúzta hózzá. -Hétkor tán . . . Tettem-vettem odaát sokáig, nagy volt a rumlia mûszerészek után. Akik tegnap a termosztátot szerelték, tetsziktudni. Az ilyen iparosok annyi koszt-szart hagynak magukután . . . De úgy hétre már rendet tettem. Akkor mentem el.- Be is zárta az osztályt?- Nem. - Ráncba gyûrődött a homloka a visszagondolástól. -A boncmesterek még itt voltak. Vagyis csak a Sanyi, mert aKároly bácsi korábban lelépett tegnap. A Sanyi, szóval ő mégitt volt. De őmiatta, ha csak ő lett volna, attól én bezárom azosztályt, a Sanyinak van kulcsa mind a két bejárathoz. De tegnapnem zártam, mert még bent volt a Halmos főorvos is ódafönt,ott a szobájában. A Sanyit figyelmeztettem is, az istenért,nehogy rázárja az osztályt a Halmos főorvos úrra, mert amilyenturha alak ez a Halmos főorvos úr, hát rájön a hasmars ijedtében,hogy be van zárva . . .Odamentem az ablakhoz. Kinéztem a fák közé. Feketerigók bogarásztak a fûben..- Rendben van, Lujza, köszönöm.- Na de hát . . . - Már kifelé csoszogott. - Most úgy marad bezárva ez a fiók?-Nem. Majd kinyitom valamivel.Halmos . . . Horka megye területvezető patológus főorvosa.Megvárja, amíg kiürül az osztály, izgatottan kilesi, elment-e márLujza is, aztán lelopakodik a szobájából ide a földszintre, besurranebbe a szobába, ahol már napokkal előbb földerítette, hányasszabványkulcs zárja-nyitja az asztalom fiókját...Lehajoltam, megnéztem a zár nikkelezett karimáját. Apró kettesszám volt beleütve.Szerez egy kettes kulcsot, markolássza egész nap a zsebében,azzal surran be ide, beledugja a kulcsot a fiók zárjába, fordítaniakar rajta egyet, aztán meglepődik, hogy a kúlcs nem fordul,nem nyitja a zárat. Nem nyitja, mert a fiók nincs is kulcsra zárva.Akkor kihúzza a fiókot . . .Fölvettem a kályha mellől a piszkavasat, ami évek óta-amiótabevezették az osztályra a gázt -, ugyanúgy szolgálaton kívülijószág volt, mint maga a kályha.Beillesztettem a piszkavas végét az asztallap meg a fiók közé.Megnyomtam lefelé. Nem kellett erő hozzá, a kiszáradt asztallapengedelmesen megemelkedett. Rántottam egyet a fiókon. Recscsentegyet. Kihúztam.Rend volt a fiókomban. Aki körülnézett benne, mindent pontosana helyére igazított vissza, a cigarettacsomagokat, a papír-fecniket, a tartalék gyújtógyertyáimat, az ollóimat, meg a kétrégi,évek óta nem használt szikét, mindent úgy, ahogy előbbhevertek a fiók fenekén. Mindent az eredeti helyére. Figyelemmel,igyekezettel. A végén aztán éppen

nagy igyekezete miatthagyott nyomot.Halmos... Dr. Halmos Ervin. Izgalmában elfelejtette a marha,hogy a fiók nem volt kulcsra zárva. Gépies mozdulattal - idegesen,de megkönnyebbülten is, hogy túl van a kalandon - fordítottegyet a kulcson, amit az elején benne hagyott a zárban.Kulcsra zárta a fiókot, ami azóta se volt bezárva, hogy én beleköltöztem.Gyújtógyertyák, négy Bosch, egy,tartalék megszakító is azosztófejbe, régi szövettani leletek másolatai másfél-két tucatérdekes esetről, fakult gépírás a gemkapoccsal összetûzött kislapokon. A leletcsomag alatt pedig egy fénykép. Csak a sarka kandikál ki.Kihúztam a fényképet a leletek alól. Juli bikiniben, a Balaton partján,lábujjhegyen. Magasba emeli a jobb karját. Tizenháromszor tizennyolcas nagyítás.Juli teste ívbe hajlik, ahogy a magasba nyújtott kezével intvalakinek. Engem hívott ki a vízből, hogy álljak oda én is, legyenegy közös fényképünk végre... Hosszú combja, hosszúdereka, izmos hasának szelíd domborulata csupa fény, csupa napcsillogása fekete-feHér fölvételen is, éles, igaz a kép, még víz-cseppek is szikráznak Juli nyakán, vállán, a két melle völgyén . . .Visszaejtettem a fiókba a képet. Visszamentem az ablakhoz.A fûből már eltûntek a feketerigók.A fákon túlról Habsburg-sárgán vigyorgott rám a kórház főépületének oldalszárnya.Hát itt rohadjak meg? Itt, ahol a nyakamba ültetett szar főnökömbetör a nyitott asztalomba, beleturkál a holmimba? Mitkeresett ez a féreg? Mit? Terhelő bizonyítékokat? Nem elég terhelőbizonyítékot szolgáltattam magam ellen már, nyíltan, önként,tálcán tálalva eléjük? Ez a pondró még Sármánynál isrohadtabb. Már kiirtotta az osztályról Majorost. Kiirtotta volnaKorpádit is, a kis Marjai Jutkát is, ha meg nem előzöm, el nemmenekítem a megyéből Korpádit is, Marjai Jutkát is. Agyvérzéskerülgette a puhány fejét, amikor elejét vettem, hogy fegyelmivelnyírják ki őket. Akaratom ellenére nyitották ki a szájukat.Mellettem álltak, szemben Halmos nyúlékony aljasságával,szemben ezzel a hernyóval, aki már ott tart a rohadásban, hogyföltöri az íróasztalomat, kikutatja fiókomat, ami mindig nyitvavolt, hogy akárki belenyúlhasson, Lujza cigarettát találjon benne,Korpádi ollót az elvesztett ollói helyett . . .Körbejártam a szobát. Az asztalom elől balra, körbe, visszaaz asztalom elé. Fáradt voltam, mint akit megkergettek. Megmarkoltamaz asztal szélét. Odahajoltam a fiók fölé. Juli fényképefölé. Juli bikiniben. Alig takarja a melle bimbóját a vékony,virágmintás vászon. Napsütésben . . .Elöbb a reccsenést hallottam, de mindjárt éreztem is, hogy
összecsikordultak a fogaim. Mintha kövek morzsolódtak volnaaszámban. Belefájdult az állkapcsom, a halántékom, akkora erővelharaptam össze a két fogsorom.Fátyolos görcs fojtogatta a koszorúereket a bordáim alatt.Elég volt! Elmenni, bevágni magam a volán mögé, nekieresztenia kocsit az országútnak, százzal, százhússzal, százharminccal,amíg csak bírja a motor, megtalálni Julit, előbb bent a kórházbankeresni, ha meg nincs bent, kiszedni valakiből a lakásacímét, kivárni a ház előtt, ahol él, kiböjtölni, amíg hazaér. Hameg otthon lenne, bekéredzeni hozzá, megfogni a vállát, magamhozhúzni, lehajtani a fejem, rápihentetni a homlokom a vékonyvállára, megnyugodni, lecsillapodni ott a válla menedékében,elfeledkezni arról a bûzlő, erjedő trágyadombról, amitUporváron hagytam magam mögött . . .- Azt hittem, elaludtál. Ha nem hallom, hogy sóhajtasz . . .-Nem sóhajtottam. Nagyot lélegeztem.- Mindegy, minek nevezed. Ismerlek. Nem látom a szemed, detudom, hogy a szemed is megváltozott. Attól, amire gondoltál.mi volt az?- Egyszer majdnem-megfutottam onnan. Hozzád. Kezembe került egy fényképed.-Fénykép? Rólam? Nálad? Nem őrizgetsz te fényképeket.Legfeljebb a kisfiadról. Az se biztos.- Rólad is van fényképem. Majoros fényképezett le, nyáron,egy vasárnap. Amikor együtt voltunk a Balatonnál.- Igen, egyszer voltunk együtt a Balatonnál. Jó kedvünk volt.Te is azt játszottad, hogy jó kedved van.- Talán igazán jó kedvem volt. Talán nemcsak játszottam.Majoros még nem tudta, amit én már tudtam. Hogy jövő szeptembertőlnem hosszabbítják meg az adjunktusi szerződését. Énmár megkaptam a fülest. Hogy februárig közlik Majorossal, fölis út, le is út, szeptembertől nincs helye Uporváron a megyei kórházban.Cirkusz nem lesz. Egy adjunktustól könnyû megszabadulni.Egyszerûen nem hosszabbítják meg a négyéves szerződését,ami éppen lejár. Indoklásra nincs szükség. Akkor még BekeRudi volt a párttitkár. Azonnal szólt nekem, hogy idejében tehessekvalamit Majorosért. Könnyebb volt elintézni, mint gondoltam.A Pázmán megyei kórház éppen attól volt gondban,hogy találjon belátható időn belül patológus adjunktust. A főorvossal,Lábdi Oszkárral csoporttársak voltunk az egyetemen.Ha Majoros vállalja, hogy nem kér lakást a Pázmán megyei kórháztól,mert lakást adni nem tudnak, akkor garantáltan ő lesz aPázmán megyei patológus adjunktus. Ott a Balatonon én magambanmár búcsúztattam Majorost. Ö még semmit se sejtett.Lefényképezett mindegyikünket, vízben, parton. Téged abbana virágmintás bikinidben:- Már nincs meg. Azt hiszem, elég illedelmes fürdőruha volt.- Igen. Volt egy-két merészebb bikinid is: Sose mondtam neked,de az egyiket, szívem szerint, azt összetéptem volna, hogysoha föl ne vehesd. Ha az volt rajtad, minden férfi hipertóniáslett körülöttünk a strandon. Forogtak utánad, mint a szélkakasok.- Egyszer se vettem észre rajtad, hogy zavar, ha mások is megnéznek.Miért nem figyelmeztettél?- Mert egy szép nő attól virul, ha mindenki megbámulja. Megaztán mindig mellettem néztek meg, hozzám tartoztál.- Most megdöbbentettél. Hát hiúság is van benned? Hihetetlen!Talán még büszke is voltál rám? Valld be, ha igaz, örömetszerzel vele.- Töredelmesen bevallom: büszke voltam rád.- Kösz, hogy kimondtad.- Ha már kimondtam, még valamit elárulok. Nem értettem,
máig se értem,miért én voltam az, akit te ott Uporváron kiválasztottál magadnak.- Nem ott választottalak ki. Sokkal korábban. már akkor,amikor kiderült, hogy Uporvárra kerülök. Kelemen tehet róla . . .Megmutatta a fényképedet, és elmondott valamit rólad.- Van Kelemen Bandinak fényképe rólam?- Ketten vagytok a fényképen. Lóháton ültök. Valahol a nagymagyar pusztaságban. Akkor készült a kép, amikor még Kelemenis ott volt Ebesházán. Te egy fehér foltos lovon ülsz. Fújjaa szél a hajad. Leborzolja a homlokodra. Összehúzod a szemed,vagy a naptól, vagy a széltől. Azt mondtam magamban, jóképûsrác. De nem ez a lényeg. Kelemen akkor közölte velem, hogyte leszel Uporváron az az ember, aki majd vigyáz rám. Valahogyelőjött a szöveg Rólad. Akkor mondta el, mit csináltál otta mocsárban, amikor a kisfiút kerestétek, aki elveszett otthonról,a tanyááról, és a rendőrkutya a nyomon elment a láp széléig..srác apja is visszarettent, amikor utána kellett volna gázolnioda, arra a tenyérnyi zsombékszigetre, ahová a gyerek valahogyfelkapaszkodott. Ahol az egész éjszakát végigreszkette az a szegénykis kölyök. Mindenki behúzta a nyakát, mindenki félt, hogyelsüllyed a mocsárban, senki se mert nekivágni a lápnak, senki,csak te, azzal a kötéllel a derekadon, meg azzal az ülésdeszkávala kezedben, amit valahonnan a mezőről, egy parasztszekérrőlemeltek le, vittek oda . . . Te voltál az egyetlenegy, húsz vagyharminc ember közül, aki összeszedted magad, nekivágtál, bele-gázoltál a gyerek után az ingoványba.- Valakinek csak ki kellett hozni a kis krapekot. Húsz órájanem evett, rá volt kérgesedve a sár, rászáradt, mint valami páncél,már bőgni se tudott, a szemét is alig-alig nyitotta ki. Kéthétig kínlódtak vele a kórházban, mire lábra állították.- De ahhoz, hogy talpra állítsák, ki is kellett hozni onnan.Kelemen mondta, hogy két-három méterrel rövidebb volt a kötél,mint kellett volna. Mégse fordultál vissza.- Akkor már ott voltam a közelében. Olyankor már nem fordul vissza az ember.- Más ember visszafordult volna. Te nem. A gyerek anyjaőrjöngött, üvöltött örömében. Neked esett, hogy a szájávalszedje le rólad tetőtől talpig a sárt, a hínárt.- Félőrült volt már szegény a gyerek miatt.- Neked kellett rájuk ordítanod, az emberekre, hogy mindenekelőtta gyereket juttassák gyorsan, rögtön kórházba.- Rég volt.- Amikor Kelemen elmondta nekem, nem tudtam másra gondolni,csak arra, hogy ez az ember, ez a Pásztor Zoltán már valakimásé. Azt már túdtam Kelementől, hogy elváltál a feleségedtől,de a válásod óta eltelt már egy év. És egy év alatt miértne szerzett volna meg valaki más magának téged, egy nő, akivelszemben én nem leszek, nem lehetek esélyes . . . Amikor előszörtalálkoztam veled, és kikényszerítettem, hogy vacsorázz velemannyira kilátástalannak éreztem a helyzetemet, te annyira hüvösvoltál, annyira kimért, hogy este már nem is akartam elmennioda a megyeháza elé, ahol találkoznunk kellett, hogy utána beüljünkvacsorázni a Delfinbe. De ott már, melletted, egymásmellett, ott már jobb volt, ott már észrevettem, hogy megnéztél,még mindig közömbösen, de egy kicsit már mégis úgy, ahogyegy nőt néz meg magának egy férfi . . . Ásítsál csak, ne légy illedelmes.Álmos vagy. Hány óra lehet? Felgyújthatom egy pillanatraa villanyt? Jó ég, elmúlt három óra! Mindjárt ránk hajnalodik.Visszafekszem a helyemre, hadd aludj egy kicsit. Ésálmodj a Delfinről, ahol megnéztél magadnak . . .Visszahúztam a karom a fehér damasztabroszról. Leejtettem atérdemre a kezem. Lopva megnéztem a csuklómon a karórámat.A fél tizenegyhez közeledett a két mutató.- Fáradt? - Csak a szája mosolygott. Nagy szürke szeme vizsgálódóvolt. - Elmehetünk . . . Azt hiszem, arra se akar felelni,amit kérdeztem.Az étterem sarkában, a cimbalom előtt a dagadt prímás kivetteaz álla alól a hegedût. Kihúzta az inge gallérjából a négyrét hajtottzsebkendőt is, fölitatta előbb a homlokáról, aztán a tokájáról,végül a szalonnás tarkójáról is az izzadtságot.- Már nem is emlékszik, mit kérdeztem . . .Meggyújtottam a cigarettámat. Odacsúsztattam eléje a doznit,gyújtson rá ő is, ha akar.- Dehogynem emlékszem. Csak éppen felelni nehéz. Röviden,érthetően felelni. Azt kérdezte, milyen is ez a Horka megye,ahová magát ide vezényelte az egészségügyi közigazgatás bonyolultorvoselosztó mechanizmusa.- Sokszor fogalmaz ilyen egzakt pontossággal, főorvos úr?Már újra vidám volt a szeme. - Ilyen hivatalosan . . .- Véletlent kellett volna mondanom?A cimbalom előtt a prímás elpengette a másik három cigánynaka nóta első sorát, amit majd játszani fognak. Bíró uram, bíróuraam, tegyen törvényt, ha lehet...- Nem hisz a véletlenekben?Vállat vontam.- Egyszer, ha sok időm lesz, végiggondolom majd, hiszek-e,nem-e . . . Véletlen-e, hogy mi ketten itt ülünk? Véletlen-e, hogymaga ma beállított hozzám azzal a biopsziával? Véletlen-e, hogyjde került Horka megyébe? Véletlen-e, hogy érdekli is ez a megye,ami hosszabb-rövidebb időre az élettere lesz? Véletlen-e,hogy éppen tőlem akarja hallani, milyen ez a megye...- Nem maga az első, akitől ezt kérdezem. - Tiszta szemmelnézett rám. - Sok véleményt akarok hallani. Tudni akarom, miheztartsam magam. Ide vetettek a körülmények, és egyedülvagyok itt. Hallottam már a kollégáktól olyantanácsot, intelmetinkább, hogy húzzam meg magam, tiszteljem körültekintően atiszteletben tartandó becsvágyakat, és kerüljem el messziről azokosan elkerülendő ütközési pontokat. Most olyan embertőlakarok őszinte szót hallani, aki nem arra fog oktatni, hogyankell ügyesen taktikázni Horka megyében.- Miért gondolja - rákönyököltem a fehér damasztabroszra -,hogy én nem taktikázásra fogom inteni?Szembe könyökölt velem. Csak a mutatóujja hegyével támasztottaföl az állát. Huncut hunyorítás mozdult a szeme sarkában.- mert időközben magát is bemutatták már nekem. Részletesjellemzést kaptam magáról a kollégáktól. Némelyik szövegnekaz volt a kicsengése, hogy maga olyan ember, akitől célszerûtávol tartanom magam.Belenéztem a szemébe.- Most éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit minden bizonnyaljóindulatúan tanácsoltak magának.Állta a szeme a szememet.- A több oldalról is egybehangzó intelmek mindig gyanúsanFelkeltik az érdeklődést a háttér iránt. Hogy magát miért figyelmeztettékhiába? Mert ahogy tudom, nyomatékosan és idejébenfigyelmeztették, ne nyúljon darázsfészekbe.ittam

egy kortyot.- Mire gondol?- Arra, hogy maga - elmosolyodott -, semmibe véve sok józanés okos tanácsot, kesztyût dobott azoknak, akik a markukbantartják ezt a megyét.Játszottam a szórakozottat. Tûnődve forgattam az ujjaim
között a poharam.- Kedves Juhász Juli, maga lényegesen tájékozottabb, minteddig mutatta magát. Mióta is van itt Uporváron?- Tizenkét napja.- Nem vesztegette az időt.- Egy újonc sok mindent hall. Akkor a legtöbbet, ha nemkérdezősködik feltûnően. Elég, ha hagyja beszélni az embereket.Minél ártatlanabbul hallgatja őket, annál többet tud meg tőlük.- Rátette a kezét a kezemre. Kényszerített, állitsam vissza az asztalraa poharamat. - Miért néz rám ilyen furcsán?Várom, hogy fölöltse az ártatlan hallgatás maszkját. -Nagyot szívtam a cigarettámból. - Tőlem tehát Horka megyérőlóhajt minél többet hallani.- Ez a maszk megfelel? - Kerekre nyitotta nagy szürke szemeit.- Ennyi telik tőlem.összenevettünk. Ott maradt a keze az öklömön.- Horka megye Magyarország közepes nagyságú, közepeslélekszámú és közepes jelentőségû megyéinek egyike. Lakosságalegutóbbi népszámlálás adatai szerint megközeliti a háromszáz-ezret. Területén huszonegy nagyobb, több mint ötszáz munkástés alkalmazottat foglalkoztató ipari üzem dolgozik. Mezőgazdaságaegyenetlenül fejlett. A termelőszövetkezetek közül nagyjábólminden második, főleg a gyönge adottságú földterületeken,évről évre veszteséges, ezeket a szintén évről évre ismétlődőállamiszanálás tartja talpon. Nyolc-tíz nagyobb termelőszövetkezetmérlege általában egyensúlyban van az éves zárszámadáskorr.ez utóbbi másfél évtizedben, mióta a megyéből többen is magasközponti funkciókba kerültek, még egy minisztert is adott amegye az országnak, a gazdag Horka megyei termelőszövetkezeteknagy állami fejlesztési hiteleket, illetve vissza nem térítendőnagy kölcsönöket kaptak. Igy föl is zárkóztak az állami gazdaságokmellé, sőt némelyikben a termelés mûszaki színvonala márkorszerûbb is, mint az államigazdaságokban. A megye területénekharminchat százaléka erdő. Ez az erdőterület nemcsak gazdaságilagfontos, hanem közéleti jelentőségû is. A megye vezetőinektöbbsége ugyanis gyakran vadászik, és ezeken a vadászatokonnemcsak szarvasok, őzek vagy nyulak, fácánok kerülnekterítékre, hanem a megyei politika fontos kérdései is. A vadakéletére a golyók tesznek pontot, emberek sorsára pedig ahosszabb-rövidebb eszmecserék, vadászat közben vagy vadászatután, amikor őzgerinc mellett, Upor menti vörös bor mellettannyi mindent el lehet dönteni. Például egy tavaly előtti vadászatonazt, hógy a megyei rendőrfőkapitányt azért kell meneszteni,mert körültekintés nélkül volt korrupt, amikor nem féligvagy hatvan százalékban, hanem százszázalékosan két Horkamegyei vállalattal építtette meg ingyen a balatoni villáját, a következőrendőrfőkapitány menesztését pedig egy idei vadászatondöntötték el, amikor vaddisznósült közben teljes egyetértésrejutottak abban, hogy ez a rendőrfőkapitány híján vanminden rugalmasságnak, hiszen előbb egy, aztán további kétkorrupciószagú ügyben annak ellenére se volt hajlandó megszüntetnia nyomozást, hogy a megye első emberei közül többenis figyelmeztették finoman, de érthetően a nyomozás politikailagkáros következményeíre. Szóljon, ha hosszadalmasnak tartja eztaz én saját gyártmányú monográfiámat Horka megyéről.-Ime, érdeklődésem abszolút bizonyítéka! - Megmutattacigarettáját. Kialudt a két ujja között. - Eszményi hallgatóság vagyok?- Megtisztelő a figyelme, doktornő.- Jutalmul feltehetek még egy kérdést? - Közel hajolt hozzám,mint egy összeesküvő. Csínytevő jókedv bujkált a szemében.- Miért mondják ezekre a nagy vadászokra, hogy ők Horkamegye táblabírái?- Kitûnő a füle, ha már ezt az illetlenül jellemző kifejezést ishallotta. - Nem mozdítottam az asztalon az öklöm, nehogy levegyeróla a kezét. - Nos, valamikor réges-régen, száz, százhúsz,százötven éve, azon a kedélyes feudális Magyarországon a megyéklegbefolyásosabb nemesurai voltak a tekintetes táblabírák.Bíráskodni már nemigen bíráskodtak, de dönteni annál többetdöntöttek. Ugy tartották a markukban a megyét, mint a tajték-pipájukat. Joviálisan, zamatos uporvári burgundival kvaterkázva,komótos kártyacsaták közben, pipaszó mellett, kaszinózvaosztották ki a zsíros állásokat, kedélyes disputákban egyeztekmeg, kinek a protezséje legyen a szolgabíró Tegzén, ki legyena megyei kataszteri hivatal gazdája, illetve Gedeházán-e,az ottani szőlőbirtokosok javára, vagy Vámhalmon a két gabona-termesztő uradalom előnyére építsenek-e hidat az Upor vizénát, a zanóti Berger malmosnak vagy a velikáni Czippán kékfestőnekadjon-e hitelt a takarékpénztár . . . - Elnyomtam a cigarettámat.- Ezek voltak a régi jó táblabírák.-és a maiak? - Hátrahajtotta a fejét. A mennyezet cirádásfehér stukkóin járt a tekintete. - Én csak kettőt ismerek közülük.Akiknél be kellett mutatkoznom, amikor a megye egészségügyiosztályának központi gyakornoka lettem. Sármány elvtársnál,aki barátságos leereszkedéssel biztosított korlátlan előmenetelilehetőségeimről, és amikor az ajtóig kísért, atyáskodó közvetlenséggelátfogta hátulról a vállamat. Már előzőleg tisztelgő látogatásttettem Hojzán elvtársnál, aki szintén biztosított a megkülönböztetetttörődésről, amivel ő nemcsak kötelességszerûen,de belső indíttatásból is figyelemmel kíséri a fiatal orvosokfejlődésétmegyénkben, és a végén hozzátette, hogy az ilyen feltûnőencsinos fiatal orvosnőnek, amilyen én vagyok, nagy nyüzsgésrekell számítania maga körül. Ö nem a vállam fogta át, hanem akezem fejét paskolgatta, amikor az audiencia végén kezet fogottvelem.Igen, mind a kettő kedélyes volt, atyai volt, joviális volt.Száz év előtt zsinóros dolmányban helyük lehetett volna a régijó táblabírák között a kaszinóban. Ma nincs nekik kaszinójuk?- Nincs. Ahogy mondtam, ma vadászatok vannak. Szüretekis vannak, mert újabban sikk itt Horka megyében, hogy aki matáblabfrája a megyének, szőleje is legyen: Meg névnapok vannak.A legtekintélyesebb néhánynak születésnapja is. Néha pedigfogadások, ezek közköltségen, egyszer-egyszer ünnepi vacsorák,smikor szintén közköltségen húzza hajnalig a cigány. Igy aztánlehet kaszinózni minden héten, számos héten jóformán napontais. Állásokat osztani, pozíciókból leváltani, szívességeket tenniés viszontszolgálatokat behajtani, iksznek elintézni, hogy teljesfizetéssel menjen nyugdíjba, ipszilonnak a lányát kineveztetniközmûvelődési fölügyelőnek, vagy ha ott a mûvelődésben vég-égképp nincs hely, hát a kereskedelmi fölügyelőségre, és így tovább,ezer variációban. Pártfogolni kell a mások pártfogoltjait,hogy viszonzásul azok a mások is pártfogolják a pártfogoltjaikpártfogóinak pártfogoltjait.- Ezt még végigmondani is nehéz volt, Zoltán:- Nehéz. Azért is, mert sietnem kellett vele. Jön a főpincér.a számlával. Záróra.Megborzongott.- Kiûznek innen minket. Ki a hidegbe.aludt. jobb oldalára fordulva, félig hason fekve alszik, ahogymindig. Fölhúzza az arcára is a takarót. Néha a szeme se látszik a paplan alól. Talán most is a homlokáig elbújt. Csak a hajátlátom ebben a kékes derengésben. Szétszóródik a vánkoson agyönyörû haja.Aludnom kellene nekem is. Olyan fáradt a szemem, hogy csakmásodpercekig tudom nyitva tartani. Ég, mintha sót dörzsöltemvolna bele. Aludni mégse tudok. A bal karom miatt se. Nem fáj,csak élettelen, mintha elgémberedett volna. Ha mozdítom, rögtönerősödik a vállgödrömben a nyomás. Lehet, hogy nem igaz,de egy-egy másodpercig végig érzem a nagy erer a szívemtől aszubkláviás szakaszig. A második bordaközben meg olyan különösa tompa fájás, mintha ûr képződött volna ott, és maga azüresség fájna.Hülyeség, hogy figyelem magam. Semmivel se törődni. Ezkellene. Ha el tudnék aludn . . .i Mi a neve az ügyeletes orvosnőnek?Magda. Milyen Magda? Nem jut eszembe a vezetékneve.Akart adni altatót éjszakára. Én nem akartam. Most meg jólenne, ha volna altatóm.Hány óra lehet? Fél négy? Háromnegyed négy? Legföljebb négy óra.Fekszem, mozdulatlanul, ezzel a tompa fájással-nyomással avállgödrömben meg a bordáim között. Soká lesz reggel: Ilyenkortélen csak hét óra tájban kezd világosodni. Ha már fél ötlenne, föltehetném a fejhallgatót. A hangtól talán el is bódulnék.Juli alszik. Estefelé engedélyt kért Pátraitól, hogy mellettemmaradhasson éjszakára, egész éjjel, vigyázzon rám, ő legyen azőrzőm reggelig. Meghatottságot kellene éreznem. Nincs. Nemérzem. Béna a bal karom. Oldhatnám a bénulását, ha megmozdítanám,mégse mozdítom.Autó húzott el az ablak alatt az emeletnyi mélységben. Két-ütemû motor, öblösen böfögő kipufogódobbal. Postás furgonoknakvan ilyen hangjuk, a levélhordó kis furgonjának is, akikora délelőtt hozza mindennap az uporvári főpostáról a reggelivonattal érkezett leveleket. Néha nekem is. Misi mindig a kórházbacímzi a Zoltán-napi levelet. Helló, Apa! Most van a névnapod,de el vagy nyomva, mert a névnapodon van a NemzetköziNőnap. De én tudom, hogy az a nap igazából a te névnapod,március nyolcadika, itt nálunk Magyarországon Zoltán nap, mertazt istudom, hogy más országokban nincs is ilyen név, hogy Zoltán . . .Nem tudja, hogy itt fekszem. Nem tudja, hogy az országútmellett szedett föl a mentő. Flóra ma este odateszi a karácsonyfaalá az asztali focit is, a tollas indián parókát is, a matchboxMercedest is, és szorongva várja, most is ugyanaz következik-e,ami tavaly karácsony kor történt, meg tavalyelőtt is a gyertya-gyújtáskor: Misi csalhatatlan ösztönnel először ahhoz a csomaghoznyúl, ami tőlem való. Sohase látja, milyen csomagot hozok,mindig a házmesterhez adom be, Flóra viszi föl onnan a lakásba,és nincs a csomagon jel se, ami eligazítaná Misit, mégis mindigahhoz a csomaghoz nyúl legelőször a karácsony fa alatt . . .- Beletörődtem, hogy így van, és most már valószínûleg ígyis marad. -Flóra az előszobaajtóban állt, árnyékban volt a szemea füstszínû lencsék mögött. - Hatalmad van a gyerek felett.Felettem is volt hatalmad, amíg fel nem lázadtam.A gyerek helyett nem lázadhatok . . .Tudom, apa, hogy a Zoltán név nem is igazi magyar szó, hanemtörök, mert azoknál van olyan szó, hogy Szultán, ebből lett a te neved,mert egyszer hallottam a rádióban, és nem felejtettem el. Nemzetközinőnapra virágot kellett vinni a tanító néninek, pedig én inkább nekedvinnék. A postán nem lehet küldeni, mert elhervad. Inkább rajzolokneked egy virágot ide a végére...Virág a levél végén. Filctollal. Zöld a szára, okkersárgák a levelei, és pirosak a szirmai. Páratlan egyed, botanikai ritkaság,Misi találmánya, piros margaréta, kék bibékkel a közepén, sárgalevelekkel a szárán.Évente két levél. A másikat a születésnapomra . . . AmikorJulival záróráig ott ültem a Delfinben, ott volt a zsebemben aszületésnapi levél.Meg egy másik levél is volt a zsebemben. Hosszú levél, lilatintával írva, lila tintával, amilyen ma már níncs is. Gyerek-koromban még lehetett olyan lila tintát kapni.Tisztelt Uram!Uporváron élő barátaimtól értesültem arról, hogy Ön össze-ütközésbe került dr. Sármány úrral, a Horka megyei Tanácselnökhelyettesével. Én Önt nem ismerem személyesen, de mármaga a tény, miszerint Ön szembe mert szállni egy ilyen nagyhatalmú emberrel, amilyen az említett, igaz tiszteletet ébresztbennem. Én már öreg ember vagyok, kifelé áll a szekeremrúdja ebből a földi világból, tehát nem szükséges így bevezetőlegsem bizonygatnom, hogy teljesen önzetlenül cselekszem,amikor tollat fogok, hogy néhány felvilágosítással szolgáljakÖnnek, bár kéretlenül. Önzetlenségemnek persze vanbizonyos folytonossági hiánya, ami önzésnek is nevezhető,hiszen ameddig ezzel a levéllel bíbelődöm, ez a levélírás segítagyoncsapni néhány óra unalmát. De nem ez a lényeg. Teszemezt azért, mert aki az említett dr. Sármánnyal vagy a hozzáhasonló színezetû kreatúrákkal kerül szembe, érdemes a segítségre,de szüksége is van a segítségre, már amennyiben segítségetjelenthet az ilyen levél, amelyhez most én hozzáfogtam.Igyekezni próbálok, hogy rövidre fogjam, ami következik,de ha ez nem sikerül, Önnek lehetősége van rá, hogy bármikor,például már ezeknek a szavaknak az olvasása közben félre-dobja levelemet, amiben csak arról akarom tájékoztatni, miféleis az az egyén, dr. Sármány, akivel Ön szembe került.Mélységes mély a múltak kútja, írja Thomas Mann, így azén levelem is a múltba nyúlik vissza, 1944-be, az utolsó háborúsesztendőbe. Én akkor a vezérkarnál teljesítettem szolgálatotmozgósított tartalékosként, őrnagyi rangban, amelyhelyzetemben, politikai meggyőződésemből eredően, kapcsolatbakerültem az antifasiszta ellenállás katonatiszti vonalával.Az a férfiú, akinek révén felvehettem az összeköttetést azellenállás katonatiszti vonalával, Sármány apja volt, dr. SármányOttó orvos alezredes. Fiát, az ifjabb Sármányt röviddelazelőtt avatták hadnaggyá a m. kir. Ludovika Akadémián.Rendkívül jóvágású, kifejezetten szép fiatalember volt, az atípus, akit korabeli kifejezéssel snájdig katonatisztnek neveztek.Apja, kihasználva jó kapcsolatait, elintézte, hogy ifjú Sármánytne vezényeljék a frontra, hanem az egészségügyi szolgálatnálkapjon veszélytelen beosztást. Igy rajta tudta tartaniszemét a fián, legalábbis ezt remélte. Ebben a reményébenazonban hamarosan csalatkoznia kellett. Ifjú Sármány is, teljesmeggyöződéssel gyûlölte ugyan Hitler Adolfot és a nácikat,ahhoz azonban nem volt bátorsága, hogy ne hagyja el a vissza-vonuló német csapatokkal együtt az országot. Nem merte vállalnia szökést, a bujkálás életveszélyes kockázatát, így aztánvalahol Nyugat-Ausztriában esett amerikai fogságba. Az amerikaifogolytáborból, ha jól emlékszem, csak 1945 júliusábanvagy augusztusában tért haza Magyarországra.megérkezése után ifjú Sármány a mi tanácsunkra úgy döntött,hogy nem jelentkezik szolgálatra a demokratikus hadseregben,hanem polgári pályára lép át. Be is iratkozott haladéktalanula budapesti tudományegyetem jogi karára, ahol különleges elbánásban részesült, tekintettel apjának az antifasisztaellenállás keretében szerzett érdemeire. Amikor pedigkifejtette óhaját, miszerint anyagilag is a maga lábán kívánállni, apjára való tekintettel én is segítségére voltam, amennyiben- befolyásos pozícióban lévén a honvédségnél - egyengettemaz útját, eredményesen jártam közben, hogy bár egyetemihallgató volt, jól fizetett tisztviselői állást kapjon egészségügy-közigazgatásiterületen, a Nemzeti Segély bizonyosnépjóléti akcióinak szervezésében, amely területnek a honvédségképviseletében egyik felügyelője voltam.1945 őszén engem hirtelen - bár részemről nem váratlanul -leszereltek a honvédségtől. A vád az volt ellenem, hogy azellenállás katonatiszti vonalához tartozván nemcsak antifasiszta,dde antikommunista magatartást is tanúsítottam. A vádsohase nyert bizonyítást, de akkoriban bizonyításra már nemís volt szükség. Hónapokig vártam, mikor tartóztatnak le, hiszentöbb tábornokot, akikkel kapcsolatom volt az ellenállásban,már letartóztattak, illetve őket hamarosan ki is végezték.Abban bízva, hogy ha nem vagyok szem előtt, kevesebb veszélyfenyeget, leköltöztem Uporvárra a nővéremhez, és állásután néztem. Hamarosan kaptam is munkát az uporvári öntödeúj üzemcsarnokainak építkezésén. Éjjeli őrnek alkalmaztak,és ha nem is kerestem sokat, kenyér volt a kezemben.Ugyanabban az időben, 1945-ben jelent meg Uporváron ifjúSármány is. Mint frissen végzett jogászt Uporvárra neveztékki a városi tanácshoz, azonnal osztályvezetőnek.Engem 1951-ben mint népellenes, osztályidegen elemet kitelepítettek.Az Alföldre számûztek, egy lezüllött állami gazdaságba,ahol embertelen körülmények közepette éltem, illetvesínylődtem több mint másfél évig: mivel a birtok liba-dnevelő telepén már régóta nem volt egy darab liba sem, nekünk,a kitelepített osztályellenségnek lett a "lakásunk" a háromnagy libaól, ahonnan semmiféle eszközzel és fáradsággalsem lehetett eltüntetni a libaürülék bûzét. Ismerve helyzetemet,a nővérem Uporváron kétségbeesett lépésre szánta magát:elhatározta, felkeresi ifjú Sármányt, hogy kikönyörögjetőle, segítsen valamiképpen rajtam, apja régi barátján, vagyha nem segíthet, legalább adjon tanácsot, milyen úton-módonlehetne kieszközölni, hogy illetékes hatóságok hatálytalanítsáka kitelepítésemet, tekintettel arra, hogy az embertelen körülményekközepette krónikus kolitiszben szenvedtem már.Nővérem, aki hallatlanul energikus asszony, sokszori kilincselés,ügyeskedés után egyszer be is jutott ifjú Sármány elé,de a látogatásban nem volt köszönet. ifjú Sármány felháborodottanutasította el nővérem könyörgését, ismételten hangsúlyozva,hogy engem a proletárdiktatúra illetékes államvédelmiés közigazgatási szervei jogosan és helyesen telepítettekki, mivel osztályellenség vagyok, aki a fasiszta magyar hadseregbenszolgáltam a népelnyomást a háború végéig. Hozzá-tette, hogy amennyiben a saját apja ellen hasonló intézkedéstfoganatosított volna a proletárdiktatúra, ő a saját apja ellenis jogosnak és helyesnek ítélte volna a dolgozó nép által önvédelembőlhozott osztályharcos intézkedést, a kitelepítést:Amikor 1953-ban csendesen elkezdték megszüntetni a kitelepítéseket,és én is visszatérhettem Uporvárra, ifjú Sármánymár a megyei tanácsnál volt funkcióban mint a terménybeszolgáltatásiügyekért felelős osztályvezető-helyettes. Akkor-tájt egy alkalommal valamelyik fővárosi napilap elismerőlegírt mûködéséről, megdicsérte ifjú Sármányt, akinek határozotttevékenysége folytán Horka megye ismételten és,példamutatóan
túlteljesítette az évi terménybeszolgáltatási tervet, sokkaltöbbet szállított az ország kamrájába, mint amennyit azelőírások kivetettek rá. Nem sokkal ezután értesültem, hogyifjú Sármány el is hagyta Uporvárt, a fővárosba, a begyûjtésiminisztériumba került fontos beosztásba.Én csak 1956 -ban találkoztam vele ismét. Helyesbítenemkell magam: 1956-ban láttam újra, miután ismét feltûnt Uporváron,de már nem fejes volt, hanem jelentéktelen kistisztviselőa városi tanács kereskedelmi osztályán. Azt, hogy miértkellett távoznia a minisztériumból, máig sem tudom. Tény,hogy nimolista városházi tintanyaló volt 1956 októberében is,amikor kitört a fegyveres ellenforradalom. Engem, aki régikatonatiszt voltam, és akit az 50-es években embertelenül megis hurcoltak, 1956 októberében azonnal felkértek több oldalrólis bizonyos forradalmi bizottságok, hogy vállaljak tisztséget,de én ezeket az ajánlatokat és lehetőségeket következetesensorra visszautasítottam, mert biztos voltam benne, hogya felfordulás, ami bekövetkezett, és felborította az ország közrendjét,nem tarthat sokáig. Egyetlenegy gyûlésen voltamcsak jelen, ahol azonban érdemes volt ott lennem. Már ötenvagy hatan is elmondták szónoklatukat, amikor is a következőszónok, aki a főtéri Kossuth-szobor talapzatára felállt, nemmás volt, mint ifjú Sármány. Alig kezdett hozzá fejtegetéséhezarról, miszerint meg kell bosszulni azokat a bûnöket, amelyeketa proletárdiktatúra káderei követtek el a magyar nemzetellen, a több ezres hallgatóságból többen is kiabálni kezdtek.Azt követelték, hogy ifjú Sármány fogja be a pofáját, mert őugyanolyan népnyúzó volt az említett 50-es évek első felében,mint azok, akik ellen szónokol, a velikáni parasztok még nemfelejtették el, hogyan söpörtette össze rendőrökkel a padlásukonaz utolsó szem terményt is, illetve hogyan szurkálták fela kerteket a rendőrök hosszú vasrudakkal, szintén ifjú Sármányvezényletével, hogy elásott terményeket találjanak a földben.Ifjú Sármány eleinte túl akarta kiabálni az ellenszónokokat,többször is azzal fordult a hallgatósághoz, hogy "testvéreim,magyarok!", de akkor már senki sem akarta őt hallgatni. Azlett a vége az incidensnek, hogy többen is felugráltak ifjú Sármánymellé a szobor talapzatára, és két markos fiatalember aszó szoros értelmében lepofozta őt onnan.Nagy meglepetésemre szolgált, amikor 1957 tavaszán errőlaz eseményről cikket olvastam az egyik újságban. A cikk szerzőjemártírnak állitotta be ifjú Sármányt, valóságos mártírnak,aki bátran fel mert lépni az ellenforradalmi uszítással szemben,és ezért - szó szerint így volt a cikkben - csaknem halálra verték Uporváron.Hogy mennyire verték meg, nem tudom. Tény viszont,hogy megint évekre eltûnt Uporvárról. Az apjával, akivel azellenállás idején, mint már emlitettem, jó kapcsolatom volt,többször is találkoztam az Upor-parti sétányon, de mivel őnem hozta szóba fiának 56-os megpofozását, én is óvakodtamérinteni azinzultust. Annyit tudtam csak meg tőle, hogy fiaa fővárosban van állásban.1960-ban került vissza megint Uporvárra ifjú Sármány, amikoris a megyei tanács elnökének személyi titkára lett. Az ismaradt, a következö tanácsválasztásig. Akkor, nem kis meglepetésemre,arról értesültem a megyei újságból, az első oldalánolvastam,hogy Horka megye új megyei tanácsa a végrehajtóbizottságelnökhelyettesévé választotta ifjú Sármányt.Ugyanebben az újságban a második oldalon a megye újdonsültvezetői nyilatkoztak, közöttük ifjú Sármány is, fényképpel.A nyilatkozatban röviden, de bizonyos büszkeséggel méltatta saját ragaszkodását Horka megyéhez, amelyért a múltban máréletét kockáztatnia is kellett, illetve ismertette nagy terveit,amelyekkel a megye jövőjét kívánja szolgálni, a kemény ésáldozatos munkát, amelyet Horka megye javára óhajt wégezniabban a magas beosztásban, ahová a választók bizalma állította.Azt hiszem, nem kell részleteznem Önnek, milyen gondolatokforogtak a fejemben ifjú Sármány ünnepélyes nyilatkozatánakolvasása közben.Ha most Ön feltenné nekem azt a kérdést, hogyan lehet egyilyen Sármány egy megye közigazgatásának második emberenapjainkban, én azt felelném, hogyazért, mert van nekünkolyan megyénkis, ahol napjainkig egy nyilas keretlegény volta megyei tanácselnök. Amikor egy egykori zsidó deportáltfelismerte a közelmúltban, leváltották ugyan ezt a régi fasisztát,de azokat, akik megyei tanácselnököt csináltak belőle,senki sem vonta felelősségre, talán azt sem mondták nekik,hogy ejnye-ejnye.Én a hatvanas években elköltöztem Uporvárról. Jelenleg is a fővárosbanélek immár 90 éves nővéremmel, aki Amerikában letelepedettlányától tisztes apanázst élvez. kettesben, az énnyugdíjamból és a nővérem nyugdíjából, illetve apanázsábóltisztességgel megélünk. Mivel rendszeresen levelezek uporváribarátaimmal, néha ifjú Sármányról is kapok hírt. Igy értesültemarról, hogy Sármány az aggok menhelyére juttattaaz apját, mert már terhére volt az a szegény öreg ember. Levélbőlértesültem arról is, egy barátomtól, akinek a fia a Horkamegyei kórházban orvos, hogy Ön talpig rendes ember, akibenifjú Sármány végre emberére lelt, értem ezen, hogy Önmajd megtanítja ezt a kreatúrát arra, hogy hol lakik a magyarokistene. Nem hiszem, uram, hogy annak, amit itt összehordtam,bármi hasznát is venné, de talán mégsem haszontalan,amit írtam, ha Ön egyáltalán lesz olyan türelmes, hogy végig-olvassa levelem. Eleget voltam katona ahhoz, hogy tapasztalatkéntleszûrjem és Önnek is figyelmébe ajánljam: aki hadatvisel, tudjon minél többet az ellenségéről.Budapest, 1972. jan.Tisztelő, bár ismeretlen híve:Pethes NorbertHét oldal volt a levél. Kézzel írt hét oldal. Már egyenetlen, devalamikor fórsriftosan szabályos írás, olyan tisztviselőé, akinekfiatalsága idején még ritka szerszám volt az írógép, hát sajátkezével és olvashatóan kellett aktákat írnia. A levelet, amit nekemküldött, nem is töltőtollal, hanem vágott hegyû tollszemmelrajzolta papírra az öreg.Ott hever a levél Uporváron, az íróasztalom fiókjában, az albérletiszobámban, amit egy ideje már az otthonomnak kezdtemérezni. Azért gondolom, hogy így lehetett, mert a kórházból,ahol már utáltam minden órát, amit bent kellett töltenem, néha- erre az utolsó öt-hat hónapban figyeltem föl - úgy vágytamhaza abba az albérleti szobába, ahogyù gyerekkoromban kívánkoztamhaza az iskolából a szobánk padlójára, azokra a szálkázódeszkákra, amiken az agyaggolyóimmal játszhatok majd.Amikor elolvastam az öreg Pethes levelét, még sokáig bámultama lila tintás sorokat. Miért írta? Agyoncsapni - ahogy azelején említette-egy hosszú délutánnak vagy egyù még hosszabb,szokványosan üres estének az unalmát? Elégtételt venni magánakSármányon amiatt, hogy annak idején nem segített rajta?Vagy igazán azért, hogy engem óvjon, akit nem is ismert?Megtudhattam volna, ki az a kolléga nálunk a kórházban, akinekaz apja révén az öreg Pethes értesült, hogy én tengelyt mertem
akasztani Sármánnyal. Nem néztem utána, ki informálta úgyközvetlenül az öreget. Semmivel selettem volna okosabb, ha kiderítem.Az utóiratot, a levél nyolcadik oldalán, csak akkor vettemészre, amikor később, hetek múlva kerestem valamit az íróasztalomban,és a fiókban kezembe került az öreg levele is.P. S. Nem várom Öntől, uram, levelem vételének nyugtázását.-hozzászoktam már, hogy a mai emberek nagy többségeidegenkedik a levélírástól. Ez a változás is jele annak, hogy azembereknek egyre kevesebb a közük egymáshoz. Ön nem tartozika nagy átlagba, hiszen ha olyyan lenne, mint a sokaság,nem ütközött volna össze ifjú Sármánnyal sem. Elvárnomazonban, hogy válaszoljonlevelemre, ezt remélnem még Önnelszemben is kilátástalannak látom.Nem tudta az öreg, honnan is tudhatta volna, hogy én annakidején, tíz-tizenegy éves koromban ismertem őt. Attól fogva,hogy elkezdődtek a régi öntödén túl a földmunkák, mi gyerekekmindennap ott kalandoztunk a földúlt terepen, nappal a talaj-gyalukat, a két markolót, a betonkeverőt, az egymást kergetőteherautókat bámultuk csodálattal, este meg a csillagszóró hegesztőpisztolyokszemfájdító tûzijátékát, és tudtuk, hogy amintsötétedni kezd, megjelenik az alapozó gödrök meg a sóderhegyekközött a szikár, vékony öregember, karján kék szalaggal,az éjjeliőrjelvényével, körülvizsgálódik, és elindul felénk, nemelkergetni, csak ránk morogni, hogy ideje már hazaügetnünk,ha vacsorát akarunk kapni. Gerle Béci futballját is ő találta meg,amikor egy óriás rúgás után eltûnt. A sóderhegyek közé repülta labda, ott lelt rá éjjel az öreg. Másnap vissza is adta. Nem voltbarátságos hozzánk, inkább szigorú volt a sovány, száraz képe,mégse féltünk tőle. Furcsa, szinte szagló szomorúság keringettkörülötte a levegőben.Ez a nyomás itt a szívem fölött, ez a sunyi fájdalom sehogy seszûnik, nem is csillapul. Nem akarom tudomásúl venni, mégisfigyelek rá. Ahelyett, hogy számolnék, számolnék ezerig vagytízezerig, úgy altatnám el magam . . .Be van csukva a szemem, mégis ég, viszket.A villamos . . . Az első villamos. Fél ötkor indulnak Budapestena villamosok, úgy tudom. Fél ötkor kezdődik a rádióban isaz adás. El kellene vennem az éjjeliszekrényről a fejhallgatót.Majd később. Most megint úgy érzem, mindjárt süllyedni kezdek,lassú keringéssel merülök.el, ahogy egy lusta örvény tetejénfekve kezd forogni a mozdulatlan, nyújtott test, hogy szinteészre se vehetően merüljön alá a sötétbe...Lágy a víz és langyos, legalább huszonöt fokos, már egy hete,hogy szél se jár a Balaton fölött, reggeltől estig zuhog a fénya tótükörre, sugárzása áthatol a mozdulatlan vízen, le a mederbe,a tófenék finom homokrétegéig is.Lassan úszok befelé, Misi hároméves, a hátamon hasal, kétkis kezével a nyakamba kapaszkodik, és hallgat, mert érzi, hogymögöttünk már messze van a part, távoli már a strand zaja is,a sûrû levegőn át megszûrve,elgyöngülten gurul utánunk a zene is a hangszóróból.Vissza is fordulok Misivel, nehogy- Flóra észrevegye, hogyilyen messzire kiúsztunk. Fönthagyom a víz tetején a bal karom,csak a jobb karommal evezek. Lassan megfordul a testem, fordulelőttem a kép is, behoz a látószögembe egy kotróhajót, amia tó közepén áll, ötszáz-hatszáz méternyire a parttól, nem dolgozik,mozdulatlanok a munkaszalagján a mederkaparó serlegek.A tihanyi kikötő felől lassan úszik Szántód-rév irányába a komp,két nagy, dinósárga buszt cipel magán meg legalább húsz személyautót,szikrázik a fény a komp tetején, a kormányállás üveg-falán. Két vitorlás, két Kalóz egymás mellett a komptól jobbra,állnak a vízen, szellő sincs, ami odébb simogassa őket.Már újra szembe vagyok a stranddal. Misi megmozdul a hátamon,föl akar térdelni, de csúszik a két kis lába a vizes bőrömön.- Én is hadd ússak! Apa! Én is . . .- Mindjárt, csak előbb közelebb megyünk a parthoz. Aholmár le tudok állni, hogy a tenyeremre vegyelek.- De most Hadd ússak !Tempózok egyet, kettőt, hármat, leengedem a lábam. Rendbenvan. Már elérik a lábujjaim a homokot.- Na gyere, öreg fiú . . .Hátranyúlok érte, magam elé emelem, ráfektetem a tenyeremre.Sima, puha kis hasa megkeményedik a tenyeremen. Megfeszítimagát, nekikészül, hogy elkezdjen kapálózni a két karjával.Selyem a bőre a tenyeremen . . . Még egy hét, nyolc nap,utána nem lesz. Flóra elviszi tőlem. Nem mászik oda hozzámvasárnap reggel, nem bújik mellém a takaró alá, nem számoljameg az ujjaimat, egy, kettő, három, négy, öt ujjad van neked is, apa . . .Mennyit aludtam?Még mindig sötét van odakint.Cigaretta kellene. Ma lesz a napja, amikor ki kell találnom amódját, hogy cigarettát szerezzek, legalább egy csomag cigarettát,meg gyufát is, amihez akkor nyúlok hozzá, amikor akarok.Ravaszul meg kell szüntetnem ezt a hülye állapotot, amiben kivagyok szolgáltatva vagy Juli, vagy Kelemen Bandi kelletlen kegyének.Túléltem ezt az első infarktust. Ha megérem a mai estét, azmár háromnapos túlélést jelent. Minden nap, amit ezután élnifogok, egy-egy további napja lesz a túlélésnek. De a közeledésemis a következő infarktus dátuma felé. Vagyis minden következőnapom az utolsó is lehet. Ezért kell megszabadítanom magama kiszolgáltatottság nyûgéből. Megszerezni magamnak mindent,amit akarok. Azt a keveset, azt a szinte semmit, amit kívánok.A csomag cigarettát, amiből akármelyik szál az életem utolsócigarettája lehet.Talán Kupka Tivadar segít rajtam. Üzenek érte, jöjjön KupkaTivadar, ő pedig jön, hogy rávehessem, szerezzen nekem egycsomag cigarettát meg egy skatulya gyufát . . ..Nem tudsz aludni, Zoltán . . .Ebben a pillanatban ébredtem föl.- Dehogy. Mióta figyellek már . . .- Ahelyett, hogy aludnál:- Arra ébredtem fel, hogy te felébredtél. Nem szóltam, nemmozdultam, hátha megint elalszol. Kérsz valamit?- Nem. Könyörögnöm vagy vitatkoznom kellene érte. Inkább nem kérek.- Ha adok cigarettát, utána alszol még egy sort?- Koncentrálni fogom az akaratom, hogy aludjak utána még egy sort.- Nagyra nőtt akaratos kölyök vagy. Én pedig egy gyengeakaratú, ellenállásra képtelen nőszemély.- Ülj ide mellém. Ha itt ülsz, és én meg se mozdulok, de tudom,hogy csak mozdulnom kellene, és hozzád érhetek, megérinthetlek . . .- Itt vagyok. Hallod az órát Magda szobájában? Hányat ütött?- Hat óra van. Odakint még mindig éjjel.- Idebent is. Tessék, a cigarettád. Szégyenlem magam, hogyadok. Forró az arcod.- Attól, hogy aludtam. Azt hiszem, a Balatonról álmodtam.Usztam a vízben.. Jó volt úszn . . .i Anyám hitt az álmokban.Nem volt babonás, de az álmokban valahogy komolyan hitt.Vízzel álmodni... Pedig mondta, mit jelent vízzel álmodni.- Nálunk a nagyanyám hitt az álmokban. Zavaros vízzel vagytiszta vízzel álmodtál?- A Balaton vizével. Nem volt zavaros, de hát a Balaton vize nem is olyan átlátszó tiszta, mint ami a csapból folyik.- A nagyanyám úgy mondta, hogy a zavaros víz betegségetjelent, a tiszta víz pedig örömet.- Találó. A betegségem is megvan, az örömöm is. Betegségnekitt van bennem az infarktus, örömnek itt vagy te, aki- Aki adott egy cigarettát neked. Ennyi örömmel szolgálhattam.- Jobb a pulzusom?- Kilencvenhat. De elég jól tapintható.- Ez is több a semminél. Érdekes lenne kideríteni, a strofantinhatása-e vagy a te kezedé.- Egyezzünk ki abban, hogy mind a kettőé. Komplex hatás.- Kiegyezek. A gyûszûkevirág kivonatának és a belöled kisugárzóéleterőnek a közös hatására tapinthatóbb lett a pulzusom.Gyújtsd föl a villanyt, látni akarlak.- Kócos vagyok, álmos a szemem. Kiábrándító látvány lennék.- Láttalak már kócosan, ahogy éppen ébredtél. Többször isébredtél a szemem előtt. Mindig üde voltál, mint egy gyerek,aki jól kialudta magát.- Három éve egyszer se ébredek melletted. Néha úgy érzem,tízet öregedtem három év alatt.- Én nem látlak másnak. Ha igen, szebbnek, mint voltál.- Udvarolsz?- Beszélek hozzád. A cigarettát is lassan szívom. Ravaszkodok,hogy minél tovább ülj itt mellettem.- Nem vagyok képes felfogni, hogyan bírtad ki három évignélkülem. És én hogyan bírtam ki három évig nélküled. Voltakhangulataim . . . Nevet is adtam nekik. Pszichés fantomfájások.Keservesebbek, mint amikor az amputált ember úgy érzi, fáj alába vagy a karja, ami nincs is már neki. Te is fájtál, sokszorfájtál, pedig már régen nem voltál. Néha arra gondoltam, leginkábbéjjel, félálomban, hogy holnap elpanaszolom neked . . .elpanaszolom, hogy nem vagy, és én ezt a te hiányodat nem bíromelviselni. És egyszer . . . Nem, ezt nem is tudom elmondaní.Mondd el.- Nem. Megutálnál.-Mondjam el helyetted?... Amikor először feküdtél le övele . . .-Nem akarom, hogy te mondd! Nekem kell megszabadulnom. . . Igen, amikor először feküdtem le vele, utána tehozzádakartam elrohanni, veled akartam megértetni, hogy ahhoz, amimegtörtént, ahhoz csak a testemnek volt köze, énnekem magamnaksemmi közöm nem volt hozzá, meg akartam értetni veled,hogy én közben úgy éreztem magam, mint akit megerőszakoltak,és ne hagyd, hogy az ilyen szörnyûség még egyszer megtörténhessenvelem . . . Azt hiszem, amiben akkor én vergődtem, azolyan pszichés állapotokból szokott kialakulni a hasadt tudat,az olyan állapot az elsö lépcső a skizofrénia felé.- Másodszor, harmadszor, negyedszer már elmaradt utána apánik. Igaz?- Igaz. Figyeltem magam, közönyösen vagy tárgyilagosanfigyeltem magam. Csodálkoztam is azon az idegen józanságon,amivel figyelni tudtam magam. Nemcsak magam, őt is. Vártam,mikor döbben meg, mikor veszi már észre egyszer, hogy én nemvagyok cselekvő részese annak, amit a testemmel csinál. Nemérzékelte, hogy én nem vagyok jelen. Egyszer azt mondta, megőrüla testemtől. Igy lehetett. Annyira tele volt a saját izgalmával,a saját eksztázisával, hogy nem jutott el a tudatáig, nem volt képeselképzelni, hogy én nem is élek közben... Miért hallgatsz?Te akartad, hogy beszéljek. Most pedig sötéten hallgatsz. Letekinteszrám valahonnan a csillagok magasságából . . .- Hogyan is tenném? Én hagytam, én akartam, hogy magadra maradj. Én akartam, hogy mind a ketten magunkra maradjunk.- Mindegy, akartad-e, Zoltán . . . Ami volt, mind-mind volt,és mind-mind úgy volt, ahogyan volt. Három év . . . Hihetetlen.Terád ki csapott le, amikor én már nem voltam?- Senki.- Senki! Uporváron! Egy Pásztor Zoltánra, aki az egész városszeme láttára megint egyedül van, szabad préda, megszerezhető,csak rá kell hajtani. Olyan zsákmányra, amilyen te lettél egyszerrenélkülem . . . Az a szexbomba, akit többen is emlegettekveled kapcsolatban, amíg én nem voltam, az a klassz tigris aTulipán bárpultja mögött? . . . Tehát ő nem. Hallom a hallgatásodból.Hát akkor ki?- Aki mellém csapódhatott volna, annak a nőnek előbb aközelembe is kellett volna kerülnie:- Volt neked a közeledben is, a közvetlen közeledben, aki egymosolyodra . . . Marjai Jutka, az osztályodon, állandóan, napontaa közeledben. Szelíd, szőke, fehér bőrû, pirulásra hajlamos,ártatlan szemû, ártatlan lelkû, halk szavú, testben-lélekben hamvasszüzike. Ha csak a kezéhez értél volna hozzá, beleájult volnaa karodba a gyönyörtől. Annyira tiszta volt az a lány, hogy engemsem tudott gyûlölni.- Hát még amit nem is tudhatsz róla. Öszintén vallásos katolikus.Igen. Marjai Jutka egy tiszta gyerek. Annyira tiszta, hogyegy perc alatt hőssé is tudott változni. Miattam.- Hőssé? Õ! Miattad . . . Mit tehetett volna ő teérted?- Értem semmit. Saját magáért igen. Tulajdonképpen hazudnia se kellett volna.- Fel akarták használni ellened! Ráhibáztam?- Pontosan. Öt is, Korpádit is föl akarták használni. Az idén,januárban. Jutkával kezdték. Fölhívatták az igazgatóságra. Reggelfél kilenckor szíveskedjék megjelenni Ajtóssy főigazgató úrszobájában. Ott már hárman várták, Ajtóssy főigazgató úr, Hojzánmegyei főorvos úr meg a megyei egészségügy-i osztály személyzetise,egyù nő, akiből tíz éve az én javaslatomra lett főnővér,aztán a főnővérségből tovább avanzsált, a megye egészségügyiszemélyzetise lett belőle.- Prallerné? Ellened? Hiszen az elején dühösen verte a tamtamotOntur ellen, ő követelte, hogy ne is az etikai bizottságfolytasson vizsgálatot, hanem egyenesen, közvetlenül a megyeindítson fegyelmit Ontur ellen!- mert akkor Sulyomi aranka még parlamenti képviselő volt.ott állt Prallerné mögött, a tekintélyével, a moráljával. A következőországgyûlési ciklusra viszont már nem jelölték képviselőnekSulyomi Arankát. újra az lett belőle, ami előbb is volt, egy-középszerû nyugalmazott orvos. Prallerné a támaszát vesztette elbenne. Akkor lépett a színre Hojzán. Szőrmentén, tervszerûenkezelésbe vette Prallernét. Gondolom, Sármány is. Nem törték anyakát.Értem. A gerincét főzték puhára. Kocsonyásan puhára.türelmesen, lassan. Ahogy engem is elkezdtek volna megtörni.- Lényegi különbség volt a kettőtök helyzete között. Te elmehettélUporvárról máshova, ahol ugyanúgy orvos maradsz,mint ha Uporváron békében hagytak volna. Eltûntél a városból,eltûntél mellőlem, Sármánynak ez is elég volt, ezzel is ütöttrajtamegyet. De Prallerné nem mehetett máshova hasonlóan magasbeosztásba. Az íróasztalt pedig már nemcsak megszokta, de megis szerette. Három telefon az asztalán. Titkárnőnek is tekinthetőadminisztrátorlány az előszobájában. Visszacsúszni a kórházba?oda se főnővérnek, ami régebben volt, hanem szimpla beosztottnak. . . Inkább megokosodott, Fölfogta és tudomásul vette,
hogy Horka megye egészségügyében csak Sármány elvtárs fütyülhet.A beosztottnak az a dolga, hogy lendületesen tornázzon,igyekvően bokázzon a füttyszóra. Most januárban, amikor Jutkátfölrendelték az igazgatóságra, ott a főigazgatói szobábanPrallerné volt az akció szóvivője.Mit akartak attól a lánytól?Voltaképpen egy semmiséget. Néhány sort aláíratni. Amibentanúsítja, hogy én, Pásztor Zoltán másodfőorvos tudatosanés rosszindulatúan le akarom járatni a főnökömet, Halmos Ervinterületvezető patológus főorvost. Alá akarom ásni, tönkre akaromtenni a szakmai hitelét, tekintélyét. Dehonesztáló megjegyzésekkelilletem a munkáját, megkontrázom a szövettani diagnózisait,sorozatosan nevetségessé teszem a beosztott patológusokés a klinikusok előtt, kigúnyolom satöbbi. Le volt gépelvea szöveg. Jutkának csak annyi volt a dolga, hogy aláírja. Nem isingyen. Prallerné, mielőtt a lényegre tért, kedvesen előadta, hogya megye egészségügyének vezetői lelkiismeretesen figyelemmelkísérik a fiatal orvosok sorsának alakulását, még az álmaikról istájékozódnak, ebből következően pontos információk birtokábanvannak Marjai doktornő terveiről is, nevezetesen arról, hogybelgyógyászati osztályra akar kerülni, belgyógyászatból is szakvizsgátakar tenni, hogy a jövőben belgyógyászként mûködjön,és pénzt is keressen végre. Igy van, kedves doktornő? Jutka elpirultés bólintott. Prallerné is bólintott. Ajtóssy is. Hojzán is.Prallerné akkor anyásan elmosolyodott, és a tárgyra fordítottaa szót. Röviden, de érthetően közölte Jutkával, hogy akár holnapramegvan a belgyógyászati helye. A megyei kórház egyesbelosztályára tesszük magát, doktornő, ez a megyében a legnívósabbbelgyógyászati osztály, és magának ott a helye, elvtársnő . . .-Ha aláírja ellened azt a szöveget... Aljasok!- Kedves vagy. Január óta tizenegy hónap telt el, most decembervan, te Budapesten ülsz itt mellettem az ágy szélén, de olyanindulattal háborogsz, mintha tegnap adták volna elő a szemedláttára ezt a színjátékot, amivel szórakoztatlak.- Én rájuk borítottam volna az asztalt.- Marjai Jutka nem borította rájuk. Ez a tehetség hiányzik agenetikai kódjából. Te mondtad az előbb: szelíd, ártatlan, halkszavú, hamvas. Asztalt borítani? Az is a hősiesség maximumavolt tőle, hogy fölvette az asztalról azt a papírt, amit eléje raktak,hogy írja alá, fölvette és gombóccá gyûrte a tenyerében. Ahhozmár kevés volt a levegő a tüdejében, hogy mondjon is valamit.Ami ereje volt, az mind arra kellett neki, hogy egyáltalán oda-érjen az ajtóhoz, és kijusson az ajtón Ajtóssy főigazgató úr szobájából.Amíg az ajtó felé egyensúlyozott, útközben elejtette apapírgombócot. Nem is látta, inkább csak a zajból következtetett,amit a háta mögül hallott, hogy valaki fölugrik, vagyAjtóssy, vagy Prallerné, vagy Hojzán, mindegy, melyik volt,elég az hozzá, hogy egyikük fölugrott, és idegesen fölszedte aszőnyegről azt az összegyûrt fecnit . . .Álltam az ablaknál. Néztem a főépület oldalszárnyának Habsburg-sárgafalát. Az ablak és a sárga fal között halott szürke volta kórház kertje, mint a fagy. A kopasz platánok köszvényes ágainsötét varjak borzolták magukat a hideg ellen. A fák alatt, a sétányszürke aszfaltjának két oldalán piszkosfehér hófoltok lapultak,mintha elszennyeződött porcukrot öntöttek volna szét itt-ott akifagyott gyepen.Figyeltem a szívem. Tompa volt a nyomás a hónaljam táján.Éjjel kettő óta egyfolytában. A nyakamig fölsugárzott a csiklandós fájás.Korpádi mögöttem állt. Ö vette észre Marjai Jutkát.-- Jön már!














 
 
0 komment , kategória:  Szilvási L.Kar.Folyt  
Címkék: magánaksármányon, birtokábanvannak, kinyújtóztattama, egyetemihallgató, százszázalékosan, segítagyoncsapni, templomtornyának, valamikorharminc, megkönnyebbülten, sármányszövegére, színháziélményem, nekitámasztottam, mosollyalingatta, látogatásttettem, hogymegszabadulj, közigazgatásának, hallottammagáról, lelkiismeretesen, hozzácsendítette, körülvizsgálódik, homlokomgödrében, mentemuporvárról, üzemcsarnokainak, festékszemcséket, távolbólcinkosan, hátrabillentette, csillogtattaszép, virágcserepekkel, nyújtózkodvabújt, kétablakszárnyat, lépcsöfordulóban, gyógyszergyárban, következményeíre, farmernadrágotis, megduplázottadag, kellemetlenségek, egykori alispán, legbájosabb mosolyok, kezébe adtam, hatalom részesének, nagyobb hatalom, válla nnögé, humora elõ, utolsó cseppig, karnyújtásnyi távolbólcinkosan, bemutatásomnak szenteltek, strandoo hallottammagáról, unalmatHorka megyében, maga nevét, maga nevével, maga nevére, imént mondta, Visszaült Urbánné, Behívom Endrei Magdát, Endrei Magda, Horváth Antal, Pásztor Zoltán, Megyei Kórház, Miss Diort, Merry Christmas, Irvin Berlin, Doktor Juhász Júliának, Halmos Ervin, Marjai Jutkát, Lábdi Oszkárral, Kelemen Bandinak, Amikor Kelemen, Kedves Juhász Juli, Milyen Magda, Magyarországon Zoltán, Tisztelt Uram, Thomas Mann, Ludovika Akadémián, Ifjú Sármány, Hitler Adolfot, Nemzeti Segély, Pethes NorbertHét, Gerle Béci, Kelemen Bandi, Talán Kupka Tivadar, Pásztor Zoltánra, Marjai Jutka, Halmos Ervinterületvezetõ,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
10.20. 21:49 Labdarúgó NB I - Bombagóllal vette el a Ferencváros veretlenségét a Puskás ...
10.20. 21:39 Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella
10.20. 21:38 Szakértő: Manfred Weber esélyesebb a néppárti csúcsjelöltségre
10.20. 21:29 Labdarúgó NB I - Góllövőlista
10.20. 21:29 Egyesült Államok Nagydíja - A Ferrarik gyorsabbak voltak a Mercedeseknél
10.20. 21:08 Férfi vízilabda ob I - Könnyed OSC-győzelem
10.20. 20:49 Szünetel a vasúti közlekedés a váci vonalon
10.20. 20:48 Szakértő: a klímaváltozás is okozhatta a poloskainváziót
10.20. 20:38 Spanyol látványtervezőt és angol rendezőt díjaztak a szolnoki Alexandre Tra...
10.20. 20:18 Férfi kézilabda NB I - Egyik hazai csapat sem nyert
Tudjátok ?
Mi a megfejtés nr. 74 ?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
még több kérdés
Blog Címkék
Érzelmek  Vívás  Őszi kép  Csodás ébredést Nekünk! Egysz...  Gyenge hit  Png rózsa  10 gyógynövény, amelyet ottho...  Igazság  Szeretném  Png nő  Igazság  Váltós rózsa  Facebookon kaptam  Lóhere  Piros repülő  Vicc  Létra baleset  Engedjük , hogy életünkre , sz...  Szép őszi lila virágok  Gyenge hit  Megtisztítás  Ez nem vicc  Png virág  Vicc  A magyar arról ismerkszik meg  Csodás ébredést Nekünk! Egysz...  Gyenge hit  Bibliai tantételek ismerete  Ő hordozza  Lenyugvó nap  Igazság  A világ arra való, hogy szép l...  Shopping  Reg-enor kúra  Otthoni praktikák étvágytala...  Anyám  Öregedő kéz  ooOoo  Angyali csillogásban  Emlékezés  Ott van  A golyó  10 gyógynövény, amelyet ottho...  Kellemes kávézást  Váltós rózsa  Igazság  Jeff Foster idézet  Üdvösség  Ott van  Krisztus  Igazság  Facebookon kaptam  Aranyosi Ervin: Tiszta szívve...  Ostobaság  Vicc  Szeretném  Hit  Szép őszi lila virágok  Gyenge hit  Az vagyok..............  Szabó Kila Margit: Drága jó An...  Őszi kép  Szüzesség  Mindössze három dolog fölött v...  Mai evangélium 10.17  Mindössze három dolog fölött v...  Lenyugvó nap  Három karácsony gyermeke  Vívás  A Szózat éneklése közben  Elbukás  Vidám paraszt  Vicc  Aranyosi Ervin: Meglepem a vi...  Műtét  Kellemes teàzàst!  xD  Megtisztítás  Az vagyok..............  Minden oké  Bonjour  Bibliai tantételek ismerete  Vidám napot !  Ha velem vagy, Uram  A Reg-enor kúra alatt ajánlott...  Halottak napi idézetek  Gyenge hit  Az idő folyójának partján  Hit  Mókus  Vidám napot !  Parton  Szüzesség  Három karácsony gyermeke  Diplomás béby  Electronica  Facebookon kaptam  Lobogó láng  Betörés  Png nő 
Bejegyzés Címkék
egykori alispán, legbájosabb mosolyok, kezébe adtam, hatalom részesének, nagyobb hatalom, válla nnögé, humora el&#245, utolsó cseppig, karnyújtásnyi távolbólcinkosan, bemutatásomnak szenteltek, strandoo hallottammagáról, unalmatHorka megyében, maga nevét, maga nevével, maga nevére, imént mondta, ilyen szentségtörés, falnak fekete, bizonytalanság kórokozóival, mérgezésnekaz elbizonytalanodás, legveszedelmesebb következménye, hatalom letéteményesei, hatalomnak ezek, hatalom letéteményeseiben, füttyszó tisztán, fantázia óriást, légáramlás megérintette, túlparti t&#251, sötétbea hunyorgó, nyitott ablakon, túlparti parazsat, árnyalattal világosabb, szemem hozzászokott, farmernadrágotis lecsúsztatta, ablak felé, utca fölé, fényt adja, takarója alatt, poharam alján, jobb oldalamra, vánkos vászonhuzata, pokoli meleg, infarktusod biokémiája, doboz amidazofen, éjszaka közepén, ügyeletes orvos, hallatlanul sajátos, recehártya mintája, abszolút egyedi, tízezred fokkalsem, tízezred fokkal, egész világoncsak, fantasztikus elméletemért, legtöbb emberazért, csöpp tisztesség, fejem mögött, megduplázottadag pipolfen, ocsmány szavakat, másik után, mocskos ugatás, ágyam mellett, ablakonaz utca, ablak üveglapjaira, virágüzlet kirakatának, vázákfélköre el&#245, vékony gallyak, arcombaa bolt, ajtónyitásra üveghangú, virágcserepekkel teleaggatott, kirakat közepén, kirakat felé, kórházba kellett, pulton címeztem, asszony áthajolt, törpe fának, névjegykartonra semmit, pulton állt, erdeitisztás szélén, friss téli, három aranydiót, zúzmarát utánzóezüstös, kabátom zsebébe, üzlet párás, cukorkaüzlet red&#245, folyópartig ereszked&#245, járda mellett, autók sora, ajtó fölött, ajtóra ragasztottcédulát, nagy rézkilincs, régi toledói, bárpult mögött, ajtó nyilására, bárpult körül, nagy forgalomtól, polcról együveg, legjobb whiskym, szemem mindig, csinos orvosn&#245, whisky felét, egyiket elém, , ,
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 40
  • e Hét: 40
  • e Hónap: 84437
  • e Év: 1896328
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.