|
2018-08-08 14:55:55, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
/ Várnai Zseni
Úgy megnőttél, szinte félek
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig, alig hihetem már,
hogy ölbéli babám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kedvenc költőim |
|
|
|
Címkék: csillagtájat, gyöngeségem, homlokodig, ágaskodik, megnőttél, kiskertbe, fölemeled, melletted, nevettél, messzebb, idegenbe, válladig, lehettél, felérjen, virágot, napfény, kicsiny, parányi, elnézel, anyádat, hihetem, először, éreztem, fölfelé, elérjen, nagyobb, amikor, apádat, lelkem, ríttál, óriási, voltam, ölbéli, lombos, mindig, voltál, nagy idegenbe, napfény maga, Várnai Zseni,
|
|
Offline
