Belépés
piroska0101.blog.xfree.hu
Soha sem nézz hátra csak előre, a mult a multé,a jövő a tiéd! Molnár Piroska
1962.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Olvasmány
  2013-03-05 08:25:36, kedd
 
   
  AZ ODÜSSZEA ÜGYIRAT



Peter Miller szerdán, február tizenkilencedikén este intett végső búcsút Alfred Oster bayreuthi házának, hogy Nürnberg felé vegye az útját.
A volt SS tiszt a kapuban keményen kezet rázott vele.
- A legjobbakat, Kolb! Megtanítottam magának mindent, amit csak tudtam. Még egy utolsó jó tanács: nem tudom, meddig jut a hamis személyazonossággal. Ha olyannal találkozik, aki valószínűleg rájött az igazságra, ne is próbáljon vitatkozni. Tűnjön el azonnal, és használja újra a saját nevét.
Oster magában dörmögve nézett a fiatal újságíró távolodó alakja után.
- Ekkora őrültségről sem hallottam még... - azzal becsukta az ajtót, és visszatért a kandalló mellé.


Miller az állomásig vezető egymérföldes utat gyalog tette meg, és közben elhaladt a parkoló előtt.
Az ereszekkel és levéldíszekkel dekorált apró, bajor stílusban épült állomáson csak az odaútra váltott jegyet Nürnbergbe.
Már éppen ellépett volna a pénztárablaktól, hogy a szélfúttá peronon várja a vonatot, amikor az egyik jegykezelő megszólította.
- Azt hiszem, hosszú várakozás lesz, uram. A nürnbergi vonatnak késése van.
Miller meglepődött. A nyugatnémet vasutaknál becsületbeli kérdés a pontosság.
- Mi történt? - kérdezte.
A jegykezelő a messzeség felé biccentett a fejével, ahol a sínpár eltűnt a hóborította hegyek között.
- Befújta a pályát a hó. Épp az előbb hallottam, hogy a hóeke meg lerobbant. Most javítják.
Az újságírással töltött évek során Millerben mélységes utálat alakult ki a várótermek iránt. Túl sok időt töltött bennük, ázva, fázva, kényelmetlenül. Az állomás restijében felhörpintett egy kávét, közben pedig a jegyét nézegette. Már kilyukasztották. Gondolatai visszakalandoztak a Jaguárhoz, amely ott állt a domb tetején.
... Mi rossz volna abban, ha Nürnberg másik végében, a kapott címtől jó távol parkolná le?... Egy garázsban is hagyhatná, ahol nincs szem előtt. Soha nem találná meg senki. És különben is - győzködte saját magát -, szükség esetén nem rossz, ha van valami, amivel gyorsan elmenekülhet az ember.
Eszébe jutott, hogy Motti szerint túlságosan is feltűnő az autó, de azután felötlött benne Oster tanácsa a gyors eltűnésről; alig egy órával azelőtt kötötte a lelkére.
Az autó használata kockázattal járt, de legalább olyan veszélyes gyalogosan lebukni valahol. Még öt percig mérlegelte a dolgot, azután kávéját otthagyva kilépett az állomásépületből, és elindult a dombra. Tíz perccel később már a Jaguár volánja mögött ült, és kifelé hajtott a városból.
Nürnbergig nem volt hosszú az út. Megérkezés után egy kis hotelben vett ki szobát az állomás szomszédságában, a kocsit két utcával arrébb állította le, és a Királyi Kapun át besétált Albrecht Dürer magas falakkal övezett városába. - Már sötét volt, de az utcai lámpák és az ablakokból kiszűrődő fények jól megvilágították a középkori város hegyes háztetőit és a házak gazdagon díszített kapuit. Az ember szinte a középkorban érezte magát, amikor még a Frankföld királyai uralták Nürnberget, a német fejedelemségek egyik leggazdagabb városát. Nem volt könnyű tudomásul venni, hogy szinte az utolsó tégláig minden 1945 után épült újjá az eredeti várostervek alapján, miután a várost 1943-ban macskakövestül, faházastul porrá és hamuvá változtatták a szövetségesek bombái.
A piactértől kétsaroknyira, majdnem a Sankt Sebald-katedrális kettős tornyának tőszomszédságában talált rá a házra, amelyet kéréseit. A névtáblán látható név egyezett a boríték címzésével, amely a brémai ex-SS ezredes. Joachim Eberhardt hamisítóit ajánló sorait tartalmazta. Mivel soha nem látta Eberhardt urat, őszintén remélte, hogy a nürnbergi ház lakója sem ismeri személyesen.
Vacsorázóhelyet keresve visszasétált a piactérre. Elment néhány étterem előtt, majd a tér sarkiban, közvetlenül a katedrális mellett, észrevette egy apró kolbászsütő égre bodorodó füstjét. Bájos kis étterem volt, a ház előtti teraszt ládákban álló örökzöld sövény szegélyezte, amelyről a gondos tulajdonos letisztogatta a reggel óta hullott havat.
Amikor benyitott, a hirtelen meleg és a kellemes hangulat hulláma szinte mellbe vágta. A faasztalok mellett mindenhol ültek, de az egyik sarokasztaltól éppen felállt egy pár, és Miller villámgyorsan odaverekedte magát, miközben a távozók mosolyogva jó étvágyat kívántak neki. A ház különlegességét kérte, apró, fűszeres nürnbergi kolbászkákat, amelyből egy tucatot hoztak egy tányéron. Úgy döntött, hogy egy palack helyi borral öblíti le a finom falatokat.
Vacsora után kávét kért, majd két likőrrel hígította fel a méregerős, fekete italt. Még semmi kedve sem volt a lefekvéshez; élvezettel nézte a nyílt tüzű kandalló lángocskáit, és hallgatta a sarokasztalnál ülő társaság nagy hangú éneklését - az emberek ide-oda ringatták magukat a zenére, a hangjuk a korsókkal együtt minden versszak végén a magasba emelkedett.
Sokáig gondolkozott azon, vajon mi értelme van az életét kockáztatni valaki miatt, aki húsz évvel ezelőtt bűnt követett el. Már-már azon volt, hogy hagyja az egészet, leborotválja a bajuszát, újra megnöveszti a haját, visszamegy Hamburgba, és bebújik a meleg ágyba Sigi mellé.
A fizetőpincér állt meg az asztalnál, meghajolt, és egy mosolygós "Bitte schön" kíséretében átnyújtotta a számlát.
Miller a zsebébe nyúlt, és pénztárcát kereső ujjai egy fényképet tapintottak ki. Elővette, egy darabig nézte. Az ezüst villámokkal díszített fekete gallér felett egy késpenge vékonyságú száj vonala látszott, a savószínű, karikás szemek visszabámultak rá.
- Te szar... - mormogta maga elé egy idő után, majd az asztalon égő gyertya lángjába tartotta a fénykép sarkát, A hamut elsimította a hamutálcában. Erre már úgysem lesz szükségem - gondolta. Tudta, ha látja, felismeri ezt az arcot.
Fizetett, jól begombolta a kabátját, és visszasétált a szállodába.


A fentiekkel nagyjából azonos időpontban Mackensen éppen a dühös és tanácstalan Werwolf előtt állt.
- A pokolba is! Mi az, hogy nincs meg?! - csattant föl az Odessa főnöke. - Nem nyelhette el a föld, nem válhatott köddé! A kocsiját egy kilométerről észre lehet venni, nincs még egy feltűnőbb autó az egész országban. Hat hét kutatás után még mindig csak azt tudja mondani, hogy nem látták?...
Mackensen megvárta, míg a dühroham magától alábbhagy.
- Ez az igazság - szólalt meg végül. - Ellenőriztem a hamburgi lakását, az anyjával és a barátnőjével beszéltek Miller állítólagos barátai, felkerestük a munkatársait is. Senki nem tud semmit. A kocsija biztosan egész idő alatt valami garázsban áll. Bujkál a fickó. Azt még láttak, hogy Londonból visszatérve déli irányba hajt el a kölni repülőtér parkolójából, de attól kezdve nyoma veszett.
- Meg kell találnunk! - ismételte a Werwolf. - Ennek a bajtársunknak a közelébe sem juthat. Az katasztrófa lenne.
- Fel fog bukkanni - jelenlelte ki Mackensen meggyőződéssel. - Örökké nem bujkálhat. És akkor majd elkapjuk.
A némileg megnyugtatta a hivatásos embervadász türelme és észjárása. Lassan bólintott egyet.
- Rendben van. De azt akarom, hogy a közelemben maradjon. Vegyen ki egy szobát itt a városban, és várjuk ki, mi történik. Ha a közelemben marad, könnyebben el tudom érni.
- Úgy lesz, uram. Egy belvárosi szállodába megyek, majd telefonon tudatom, melyik az. Ott akármikor elérhet.
Mackensen jó éjszakát kívánt főnökének, és távozott.


Miller másnap reggel néhány perccel kilenc óra előtt érkezett a házhoz, és megnyomta a vakítóan kifényesített csengőt. Azt akarta, hogy az embere még munkába menet előtt fogadja. Egy cselédlány nyitott ajtót, és egy nappaliszobába kísérte, míg ő elment a gazdájáért.
Tíz perccel később egy ötven-egynéhány éves, szőkésbarna, őszülő halántékú férfi lépett be. Elegáns volt, és sugárzott róla a magabiztosság. A szoba bútorzatából és díszítéséből ugyancsak elegancia és gazdagság áradt.
Gyanakvás nélkül szemlélte a váratlan látogatót. Pillantása végigmérte a vendéget, aki olcsó nadrágja és zakója után ítélve csak valami munkásember lehetett.
- Mit tehetek önért? - kérdezte kimérten.
A látogató szemmel láthatóan zavarba jött a pazarul berendezett lakásban.
- Szóval... Abban reménykedtem, hogy ön talán tud rajtam segíteni, doktor úr.
- Ugyan, kérem - felelte az Odessa embere -, azt biztosan tudja, hogy a hivatalom nincs messze innen. Talán keresse fel inkább a titkárnőmet, és tőle kérjen egy időpontot.
- Az a helyzet, hogy tulajdonképpen nem szakmai segítségre volna szükség... - válaszolt Miller, aki közben átváltott a hamburgi és brémai munkások által beszélt dialektusra.
Látszott rajta, hogy nagy zavarban van. Nem találta a megfelelő szavakat, így hát a belső zsebéből egy levelet vett elő, és némán átnyújtotta.
- Egy ajánlólevél attól az embertől, aki mondta, hogy magához jöjjek, uram.
Az Odessa embere szó nélkül átvette a levelet, felbontotta, és gyorsan átfutotta. Tartása kissé merevebbé vált, és a papír fölött gyanakvóan méricskélte Millert.
- Értem, Herr Kolb. Nos, talán foglaljon helyet.
Egy egyenes hátú székre mutatott, ő maga pedig egy karosszékbe ült. Néhány percig fura arckifejezéssel, némán figyelte a látogatót. Váratlanul felcsattant a hangja.
- Mit is mondott, hogy hívják?
- Kolb, uram.
- Keresztneve?
- Rolf-Günther, uram.
- Igazolványa van?
Miller tanácstalanul, szinte kétségbeesve nézett.
- Csak a jogosítványom.
- Ide vele, hadd lássam!
Az ügyvéd - mert ez volt a hivatása - kinyújtotta a karját. Miller kénytelen volt felállni, és a felfelé fordított tenyérbe tenni az okmányt. A házigazda felütötte, és figyelmesen elolvasta az adatokat. Átnézett a jogosítvány fölött, hogy összehasonlítsa Millert a fotóval. A két arc egyezett.
- Mikor született? - förmedt hirtelen Millerre.
- Mikor születtem? Hm... június 13-án, uram.
- Melyik évben, Kolb?
- 1925-ben, uram.
Az ügyvéd újabb hosszú percekig nézte a jogosítványt.
- Itt várjon! - mondta váratlanul, majd elment.
Átvágott a házon, és a hátsó traktusba ment, ahol az irodája volt. Az ügyfelek a hátsó ajtón szoktak bejárni ide az utcáról. Egyenesen az irodába ment, és kinyitotta a falba épített széfet. Elővett egy vaskos könyvet, és gyorsan fellapozta.
Joachim Eberhardt nevét hallotta ugyan, de személyesen még soha nem találkoztak. Abban sem volt egészen biztos, hogy mi volt Eberhardt utolsó rendfokozata az SS-ben. A könyv adatai alátámasztották az adatokat. Joachim Eberhardtot 1945. január 10-én a Waffen SS ezredesévé nevezték ki. Továbblapozott, és a Kolb nevet kereste, összesen hét darab Kolb volt, de Rolf-Günther csak egy. 1945 áprilisától irodista őrmester, Született: 1925. június 18. Becsukta, és visszatette a könyvet a helyére, majd rázárta a széfet. Újra átment a házon, és belépett a nappaliba. Vendége feszengve ült a szék legszélén. A házigazda újra elhelyezkedett.
- Meglehet, hogy nem áll módomban segíteni önnek. Remélem, ezzel tisztában van.
Miller az ajkába harapva bólintott.
- Nincs hova mennem, uram. Amikor elkezdtek keresni, elmentem Eberhardt úrhoz, hogy segítsen. Ő megírta ezt a levelet, és mondta, hogy keressem fel önt. Azt mondta, ha ön sem tud rajtam segíteni, akkor senki.
Az ügyvéd hátradőlt székében, és a mennyezetre bámult.
- Kíváncsi vagyok, vajon miért nem hívott fel, ha beszélni akart velem - tűnődött.
Csend lett. Az ügyvéd a látogatótól várta a választ.
- Talán ilyesmiről nem akart telefonon beszélni... - mondta reménykedve Miller.
Az ügyvéd lekicsinylően mérte végig.
- Lehetséges - mondta röviden. - De talán inkább azt mesélje el, hogyan keveredett ebbe az egészbe.
- Hát igen. Az úgy volt, uram... Szóval az az illető felismert, aztán meg szóltak, hogy le fognak tartóztatni. Én meg leléptem. Muszáj volt, kérem.
Az ügyvéd felsóhajtott.
- Kezdje az elején - mondta elcsigázottan. - Ki ismerte fel, és mint micsodát?
Miller mély lélegzetet vett.
- Az úgy volt, uram, hogy brémai vagyok. Ott is lakok, meg dolgozok, vagyis dolgoztam, amíg ez az izé meg nem történt Eberhardt úrnál. A pékségben. Aztán, úgy négy hónapja megyek hazafelé, és egyszer csak nagyon rosszul lettem. Borzasztó fájások voltak a hasamban. Biztos el is ájultam. Összeestem a járdán. Akkor aztán bevitték a kórházba.
- Melyik kórházba?
- A brémai közkórházba, uram. Mindenféle vizsgálatokat csináltak, és azt mondták, rákom van. A vastagbélben. Akkor azt hittem, kész, végeztünk, ennyi. Érti?
- Általában úgy is van - jegyezte meg szárazon az ügyvéd.
- Én is pontosan úgy gondoltam, uram. Csakhogy nyilván még időben elkapták. Nem operáltak, hanem gyógyszereztek, és idővel a rák elkezdett visszahúzódni.
- Eddig úgy látom, szerencsés ember. Most mondja csak el, mi volt ezzel a felismeréssel?
- Hát igen, szóval volt ott egy ápoló, tudja? Zsidó volt, és állandóan engem bámult. Amikor szolgálatban volt, mindig belebámult a pofámba. Olyan furán nézett valahogy. Érti. Kezdtem aggódni. Ahogy mindig bámult rám. Egészen úgy, mintha ismerne. Én nem ismertem fel ötét, de az volt az érzésem, hogy ő ismert engem.
- Folytassa - az ügyvéd növekvő érdeklődéssel figyelt.
- Úgy egy hónappal ezelőtt azt mondták, hogy szállítható vagyok, és átvitték egy másik klinikára, utókezelésre. Az egész költséget a főnököm munkáltatói biztosítása fedezte. De mielőtt elvittek volna a közkórházból, eszembe jutott. Mármint a zsidó gyerek. Hetekbe telt, de végül beugrott: fogoly volt Flossenburgban.
Az ügyvéd szinte felugrott székéből.
- Maga Flossenburgban volt?!
- Igen, már éppen ezt kezdtem volna mondani, tetszik tudni. Szóval beugrott, hogy ez az ápoló is ott volt. A brémai kórházban még a nevét is megtudtam. Csakhogy ott Flossenburgban ő abban a zsidó csapatban volt, akik Canaris tengernagy meg a többiek hulláit elégették, akiket felakasztottunk a Führer elleni merénylet végett.
Az ügyvéd rámeredt.
- Maga is részt vett Canaris meg a többiek kivégzésében? - kérdezte.
Miller vállat vont.
- Én vezettem a kivégzőosztagot - felelte egyszerűen. - Hát árulók voltak, nem? Meg akarták ölni a Führert.
Az ügyvéd szabadkozva tárta szét a két kezét.
- Drága jó emberem, én nem neheztelek magára. Hát persze hogy árulók voltak. Canaris még a szövetségesekkel is lepaktált. A tábornoki kartól lefelé disznó volt az összes Wehrmachtos. Csak éppen soha nem gondoltam volna, hogy találkozom azzal, aki kivégezte őket.
Miller bágyadtán elvigyorodott.
- Az a lényeg, hogy ezért most a rendőrség el akar kapni. Már úgy értem, a zsidóirtás egy dolog, de most mindenki azt mondja, hogy Canaris meg a többiek... szóval, hogy olyan hősök voltak, vagy mi.
Az ügyvéd bólintott.
- Hát igen, a mostani hatóságokkal alaposan meggyűlne a baja miattuk. De folytassa csak.
- Átszállítottak egy másik klinikára, és többet nem láttam a zsidót. Múlt pénteken azután telefonon hívtak az utókezelés közben. Először azt hittem, a pékségből keresnek, de az illető nem akart bemutatkozni. Azt mondta, olyan állásban van, hogy tudja, mi történt, és hogy egy bizonyos illető leadta a drótot rólam azoknak a ludwigsburgi disznóknak, és hogy készül ellenem a letartóztatási parancs. Olyan hivatalos hangja volt az illetőnek, ha tetszik érteni, mire gondolok.
Az ügyvéd megértőén bólogatott, - Valószínűleg egy barát lehetett a brémai rendőrségtől. Utána mit csinált?
Miller meglepetést színlelt.
- Hát mit tehettem volna, megléptem! Elbocsátottam magamat. Nem is tudtam, mihez kezdjek. Hazamenni nem mertem, mert féltem, hogy esetleg várnak. Még a Volkswagenemet se hoztam el, a mai napig ott áll a ház előtt. A péntek éjszakát még eltöltöttem valahogy, azután szombaton támadt egy ötletem. Elmentem Eberhardt úrhoz, a főnökhöz. Az otthoni száma benne volt a telefonkönyviben. Nagyon rendes volt velem. Mondta, hogy Frau Eberhardttal másnap egy hajókirándulásra indulnak, de azért gondja lesz rám, és ha tud, segít. Megírta ezt a levelet, is azt mondta, hogy jöjjek el magához.
- Miből gondolta, hogy Eberhardt úr segíteni fog?
- Tetszik tudni, azt nem tudtam, hogy a háború alatt mit csinált. De a pékségbe mindig nagyon rendes volt velem. Egyszer, vagy két éve volt nálunk egy vállalati buli. Egy kicsit mindenki beivott, és nekem ki kellett mennem a vécére. Eberhardt úr meg éppen ott mosta a kezét. Meg énekelt. A Horst Wessel-Liedet énekelte. Én is elkezdtem énekelni. Ott énekeltünk mind a ketten a vécébe. Akkor aztán hátba veregetett, és annyit mondott: “Egy szót se róla, Kolb", és kiment. Meg is feledkeztem az egészről, míg azután bajba nem kerültem. Akkor eszembe jutott, hogy talán ő is az SS-ben szolgált, mint én. Ezért kértem tőle segítséget.
- Ő meg ideküldte hozzám?
Miller bólintott.
- Hogy hívták azt a zsidó ápolót?
- Hartstein, uram.
- Melyik klinikára küldték utókezelésre?
- A delmenhorsti Arcadia klinikára, Bréma mellett.
Az ügyvéd ismét bólintott, valamit írt egy papírlapra, majd felállt.
- Maradjon itt - mondta, és kiment a szobából.
Egy folyosón át a dolgozószobájába ment. A tudakozótól megkérte az Eberhardt sütöde, a brémai közkórház, valamint a delmenhorsti Arcadia klinika számait. Elsőnek a pékséget tárcsázta.
Eberhardt titkárnője rendkívül segítőkész volt.
- Sajnálom, uram. Eberhardt úr házon kívül van. Sajnos, nem lehet elérni: a feleségével, Eberhardt asszonnyal szokásos karib-tengeri nyaralásukra távoztak hajón. Négy hét múlva lesz ismét. Segíthetek valamiben?
Az ügyvéd közölte, hogy nem, és letette a kagylót. A következő a brémai kórház volt, ahol a személyzeti osztályt kérte.
- A társadalombiztosítás nyugdíjakkal foglalkozó részlegétől beszélek - mondta behízelgő hangon. - Szeretném, ha megerősítenék, hogy dolgozik önöknél egy Hartstein nevű ápoló.
Rövid hallgatás következett, mialatt a lány a vonal túlsó végén átfutotta a nyilvántartást.
- Igen, dolgozik - mondta végül. - David Hartstein.
- Köszönöm - felelte a nürnbergi ügyvéd, majd letette a kagylót. Aztán ugyanezt a számot tárcsázta, de ezúttal a betegnyilvántartót kérte.
- Az Eberhardt pékség titkára vagyok - mutatkozott be. - Az egyik alkalmazottunk iránt szeretnék érdeklődni, akit önöknél kezelnek vastagbéltumorral. Szeretném tudni, javult-e az állapota. A neve Rolf-Günther Kolb.
Újabb szünet következett. A nyilvántartási; kezelő lány elővette Rolf-Günther Kolb anyagát, és elolvasta az utolsó lapot.
- Elbocsátottuk - közölte a hívóval. - Annyira javult az állapota, hogy egy másik klinikára szállítottuk utókezelésre.
- Ez remek - örvendezett az ügyvéd. - Tudja, síelni voltam, és még nem ismerem a legújabb fejleményeket. Meg tudná mondani, melyik az a klinika?
- Az Arcadia, Delmenhorstban - válaszolta a lány.
Az ügyvéd újból tárcsázott, ezúttal az Arcadia klinikát hívta.
Egy nő vette fel a kagylót. Miután végighallgatta a hívót, a mellette álló orvoshoz fordult.
- Arról a bizonyos Kolbról érdeklődnek, akit ön említett... - mondta.
Az orvos átvette a kagylót.
- Tessék - szólt bele. - Igen, a klinika igazgatója beszél. Dr. Braun vagyok. Segíthetek valamiben?
A Braun név hallatán a titkárnő meghökkenten pillantott munkaadójára. Az szemrebbenés nélkül hallgatta a nürnbergi hívót, és gördülékenyen vá1aszolt.
- Sajnálom, de Kolb úr a múlt pénteken önkényesen távozott tőlünk. Ez rendkívül szokatlan, de sajnos, képtelenek voltunk megakadályozni. Úgy van, valóban a brémai közkórházból küldték át hozzánk. Daganata volt, már felszívódóban.
Egy pillanatig figyelt, majd folytatta.
- Ugyan, semmiség az egész. Örülök, hogy segíthettem.
Az orvos, valódi nevén Rosenmayer, letette a kagylót, majd újra felemelte, és egy müncheni számot tárcsázott. Teketóriázás nélkül a lényegre tért.
- Valaki telefonon érdeklődött Kolb iránt. Tehát megkezdődött az ellenőrzés.
Nürnbergben az ügyvéd visszatette a kagylót, és átment a nappaliba.
- Nos. Kolb, úgy tűnik, maga valóban az, akinek mondja magát.
Miller döbbenten bámult rá.
- Mindazonáltal szeretnék még feltenni néhány kérdést, ha meg nem sértem.
Látogatója még mindig elképedve rázta a fejét.
- Természetesen, uram.
- Helyes. Körül van metélve?
Miller értetlenül bámult.
- Nem, nem vagyok - felelte bután.
- Hadd látom! - folytatta kimérten az ügyvéd.
Miller csak ült és bámult.
- Mutassa, őrmester! - csattant az ügyvéd hangja.
Miller felpattant, és vigyázzba vágta magát, mint akit áramütés ért.
- Parancsára! - válaszolta mozdulatlan vigyázzállásban.
Vagy három másodpercig rezzenés nélkül állt, két hüvelykujja a nadrág varrásához szorítva. Utána kigombolta a sliccét. Az ügyvéd szemügyre vette, majd bólintással jelezte, hogy visszagombolkozhat.
- Hát, zsidónak nem zsidó - nyugtázta szeretetre méltóan.
Miller tátott szájjal bámult rá a székből.
- Persze hogy nem vagyok zsidó! - tört fel belőle.
Az ügyvéd mosolygott.
- Megtörtént már, hogy bizonyos zsidók megpróbálták magukról elhitetni, hogy bajtársaink. Nem voltak hosszú életűek. Most pedig mesélje el a történetét, és közben majd keresztkérdéseket teszek fel. Remélem, megért: ez csupán ellenőrzés. Hol született?
- Brémában, uram.
- Helyes. A születési helye szerepel az SS-nyilvántartásban. Éppen az előbb ellenőriztem. Tagja volt a Hitlerjugendnek?
- Igenis! 1935-ben, tízéves koromban léptem be, uram!
- Jó nemzetiszocialisták voltak a szülei?
- Igenis, mindketten azok voltak!
- Mi történt velük?
- Odavesztek a brémai nagy bombázásban.
- Mikor lett tagja az SS-nek?
- Negyvennégy telén, uram. Már majdnem tizennyolc éves voltam.
- Hol képezték ki?
- A dachaui SS-kiképzőtáborban, uram.
- A vércsoportjelzést betetoválták a jobb hónaljába?
- Nem, uram. Egyébként a bal hónaljba tetováltak.
- Miért nem kapta meg a tetoválást?
- Úgy volt, hogy a kiképzésnek negyvennégy augusztusában vége, és elindulunk első állomáshelyünkre, a Waffen SS egyik egységéhez. Akkor történt, hogy júliusban a flossenburgi táborba küldtek egy csapatnyi tisztet, akik részt vettek a Führer elleni összeesküvésben. Flossenburg azonnali erősítést kért Dachautól. Engem meg egy tucat társamat megfelelőnek tartottak a különleges feladatra, és egyenesen odaküldtek. Már nem vehettünk részt a búcsúszer tartáson, és a tetoválásból is kimaradtunk, A parancsnok azt mondta, hogy a tetoválásra nincs is szükség, mert úgysem kerülünk ki a frontra, uram!
Az ügyvéd bólintott. 1944 júliusának vége felé a parancsnok valószínűleg tisztában lehetett azzal is, hogy a szövetségesek már mélyen francia területen járnak, és hogy a háború a vége felé közeledik.
- A dísztőrét megkapta?
- Igenis. A parancsnok saját kezűleg adta át.
- Mi volt belevésve?
- Vér és Becsület, uram.
- Dachauban milyen kiképzést kapott?
- Teljes harci kiképzést és politikai-ideológiai kiképzést is, ami kiegészítette a Hitlerjugend anyagát.
- Merre volt a dachaui kiképzőtábor?
- Münchentől tizenöt kilométerre északra, uram. A koncentrációs tábortól négy kilométerre.
- Milyen egyenruhát viseltek?
- Zöldesszürke zubbonyt és nadrágot, csizmát és fekete parolit: baloldalt volt a rangjelzés. Ezenkívül fémcsatos, fekete derékszíjat!
- Mi van a csaton?
- Középen horogkereszt, körben pedig a jelmondat: Becsület és Hűség, uram!
Az ügyvéd felállt, nyújtózkodott. Rágyújtott egy szivarra, és az ablakhoz sétált.
- Beszéljen a flossenburgi táborról, Kolb őrmester. Hol volt?
- Bajorország és Thüringia határán, uram.
- Mikor nyitották meg?
- 1934-ben, uram. Az elsők között nyílt meg a disznók számára, akik szembeszegültek a Führerrel.
- Mekkora volt?
- Mikor én ott voltam, uram, 300 x 300 méter volt. Tizenkilenc őrtorony szegélyezte, bennük könnyű- és nehézgépfegyverek. Százhússzor száznegyven méter volt az alakulótér. Istenkém, mit összemarháskodtunk a zsidókkal!...
- Ne térjen el a tárgytól! - csattant az ügyvéd hangja. - Milyen volt az elszállásolás?
- Huszonnégy barakk, egy konyha a foglyoknak, egy mosoda, egy gyengélkedő meg a különféle műhelyek.
- És az SS-őrszemélyzetnek?!
- Két barakk, egy bolt meg a kupi!
- Hova vitték a holttesteket?
- A dróton kívül volt egy kisebb krematórium. A táborból egy föld alatti folyosón lehetett odajutni.
- Milyen munkát végeztek a nemkívánatos elemek?
- Követ törtek, uram. A kőbányában. Az is a kerítésen kívül volt. Szögesdróttal és külön őrtornyokkal védték.
- Negyvennégy végén mennyien voltak ott?
- Úgy tizenhatezer fogoly lehetett ott, uram.
- Merre volt a parancsnok irodája?
- A kerítésen kívül, a tábor fölötti domb oldalában, félúton, uram.
- Kik voltak a parancsnokok?
- Az én időm előtt kettő volt. Az első Karl Künstler SS őrnagy. Utána jött Karl Früsch SS százados. Az utolsó pedig Max Kögel alezredes úr volt.
- Mi volt a politikai osztály száma?
- Kettes, uram.
- Merre volt?
- A parancsnoki épületben.
- Mi volt a feladata?
- Nekik kellett gondot viselni arra, hogy bizonyos foglyok különleges elbánásban részesüljenek, ha Berlin úgy kívánta.
- Ez vonatkozott Canarisra és a többi összeesküvőre is?
- Igenis, uram. Valamennyiükkel különleges bánásmódot kellett alkalmaznunk.
- És mikor alkalmazták?
- 1945. április huszadikán. Az amik már Bajorországban jártak, amikor megjött a kivégzési parancs. Közülünk válogatták ki a kivégzőosztagot. Engem akkoriban léptettek elő őrmesterré, mert hogy még közlegényként érkeztem a táborba. Én vezettem azt az osztagot, amelyik kivégezte Canarist és még öt másikat. Utána egy zsidókból álló csapat temette el a hullákat. És ez a Hartstein ott volt köztük, hogy pusztult volna el! Azután elégettük a tábor nyilvántartását. Valamivel később parancs jött, hogy a foglyokkal induljunk északnak. Már útközben hallottuk, hogy a Führer végzett magával. Akkor a tisztjeink otthagytak bennünket. A foglyok meg elkezdtek széjjelszéledni, beszökdöstek az erdőbe. Mi, őrmesterek még lelőttünk néhányat, de a további menetelésnek már nem volt sok értelme. Akkor már mindenült ott voltak az amik.
- Még egy kérdés, őrmester. Amikor az ember feltekintett a táborból - mindegy, hol állt éppen -, mit látott?
Miller értetlenül bámult az ügyvédre.
- Az eget - mondta.
- Mi uralta a látóhatárt, maga marha?
- Ó, csak nem arra a hegyre gondol, a tetején avval a várrommal?
- A XIV. században épült - bólintott mosolyogva az ügyvéd. - Rendben van, Kolb. Valóban járt Flossenburgban. Most azt mondja el, hogyan sikerült elmenekülnie?
- Menetelés közben történt, uram. Szétszéledt mindenki. Találkoztam egy kóbor Wehrmacht közlegénnyel. Leütöttem, és magamra vettem a ruháját. Két nappal később elkaptak a jenkik. Két évet lehúztam egy hadifogolytáborban, de ott azt mondtam, csak egy egyszerű közlegény vagyok. Tudja, uram, hogy volt ez akkoriban: mindenfelé azt beszélték, hogy az amik szó nélkül agyonlövik a volt SS-eket. Így hát azt mondtam, hogy én a Wehrmachtnál voltam.
Az ügyvéd kifújta a szivarfüstöt.
- Ezzel nem volt egyedül. Nevet nem változtatott?
- Nem, uram. A papírjaimat eldobtam, mert azokból kiderült volna, hogy tagja voltam az SS-nek. De a nevemet megtartottam. Arra gondoltam, egy őrmestert a kutya se fog keresni. Abban az időben a Canaris-ügynek nem volt valami nagy jelentősége. Csak jóval később fújták fel a dolgot, és még egy emlékművet is emeltek ott, ahol a fejeseket felakasztották. Persze, addigra már Kolb névre szóló, rendes papírjaim voltak. Nem is történt volna semmi, ha ki nem szúr magának az a kórházi szolga. És miután kiszúrt, úgysem számított volna, milyen nevet viselek.
- Igaza van. Folytassuk csak azzal, amit megtanítottak magának. Először is mondja el a Führernek tett hűségeskü szövegét - mondta az ügyvéd.
Még három órán keresztül folytatták. Miller erősen izzadt, de azt mondta, hogy idő előtt hagyta ott a kórházat, és aznap még egy falatot sem evett. Már az ebéd ideje is elmúlt, mire az ügyvéd végre azt mondta, hogy elégedett.
- Tulajdonképpen mit akar? - kérdezte Millertől.
- Az a helyzet, uram, hogy mivel a sarkamban vannak, szükségem volna olyan papírokra, amelyek nem Rolf-Günther Kolb névre szólnak. A külsőmet meg tudom változtatni, megnövesztem a hajamat meg a bajuszomat, és keresek magamnak valami állást Bajorországban vagy akárhol. Végül is szakképzett pék vagyok, az embereknek pedig szükségük van kenyérre, nem igaz?
A beszélgetés során az ügyvéd most először hátravetette a fejét, és felnevetett.
- Hát igen, Kolb, kenyérre, arra szükségük van. Rendben van, figyeljen rám. A magafajta emberekre általában nem szoktak értékes időt és energiát pazarolni. De mivel maga önhibáján kívül keveredett bajba, és mivel valóban rendes, hazaszerető német, megteszem magáért, amit tudok. Egy új jogosítványnak önmagában nem volna sok értelme. Születési anyakönyvi kivonat nélkül nem kaphat társadalombiztosítási kártyát, az pedig nem áll rendelkezésére. Egy új útlevéllel viszont mindehhez hozzájuthat. Van pénze?
- Nincs, uram. Egy garasom sincs. Az elmúlt három napban autóstoppal jöttem.
Az ügyvéd átadott egy százmárkást.
- Itt nem maradhat. Az új útlevélre legalább egy hétig várni kell. Egy barátomhoz fog menni, aki majd beszerzi magának az útlevelet. Az illető Stuttgartban lakik. Egy közönséges szállodában vegyen ki szobát, mielőtt meglátogatja. Én majd értesítem, úgyhogy már várni fogja magát.
Az ügyvéd felírt valamit egy papírra.
- Az illetőt Franz Bayernek hívják. Tessék, itt a címe. Vonattal menjen Stuttgartba, ott keressen egy szállodát, utána pedig menjen egyenesen hozzá. Ha szüksége volna meg némi pénzre, tőle majd kap. Ne kezdjen költekezni. Maradjon nyugton, és várjon, míg Bayer megszerzi az új útlevelet. Ha ez megvan, keresünk magának egy állást valahol Dél-Németországban, ahol többé a kutya sem keresi...
Miller átvette a százmárkást meg Franz Bayer címét, és zavartan valami köszönetfélét motyogott.
- Köszönöm, doktor úr, ön valódi úriember!
A cselédlány kikísérte az ajtón, és Miller elindult az állomás, a szálloda és a parkolóban álló kocsija felé. Egy órával később már Stuttgart felé robogott. Ugyanakkor az ügyvéd felhívta Bayert, és közölte vele, hogy a rendőrség elől menekülő Rolf-Günther Kolb a kora esti órákban jelentkezni fog nála.
Akkoriban Nürnberg és Stuttgart között még nem épült meg az autópálya, és szép, napsütéses időben a frankföldi dús rétek, majd Baden-Württemberg erdő borította lankái valóban festői látványt nyújtottak volna.
Azon a metsző februári napon azonban az útburkolatra fagyott jég és a szurdokból előgomolygó köd életveszélyessé telte az utal Ansbach és Crailsheim közölt. A nehéz kocsi kétszer is majdnem az árokban kötött ki. Miller nagyobb önuralmai erőltetett magára. Semmi értelme sietni, hajtogatta magában, Bayer, az az ember, aki tudja, hogyan lehet hamis útlevélhez jutni, úgyis megvárja.
Sötétedés után érkezett, és hamarosan talált is egy kis, külvárosi szállodát, amelyben éjszakai portás várta a későn jövőket, az épület háta mögött pedig egy garázs húzódott meg a kocsik számára. A portástól kapott várostérkép segítségével hamarosan ráakadt Bayer utcájára az ostheimi városrészben, nem messze a Villa Bergtől, amelynek kertjében oly szívesen vonultak el nyári éjszakákon Württemberg hercegei kedveseikkel.
A térképet követve behajtott a Stuttgartot körülvevő dombok koszorújába, amelyben úgy terül el a város, mint egy tálban, amelynek a legmélyebb pontjától a pereméig szőlőskertek kapaszkodnak. A kocsit Bayer házától úgy ötszáz méternyire parkolta le. Le kellett hajolnia, hogy bezárja a kocsiajtót, ezért nem figyelt fel arra a középkorú hölgyre, aki éppen hazafelé tartott a Villa Kórházból, ahol részt vett a Kórházlátogatók Bizottságának heti rendes ülésén.
Aznap este nyolc órakor a nürnbergi ügyvéd elérkezettnek érezte az időt, hogy felhívja Bayert, és megtudja. Kolb biztonságban megérkezett-e. Bayer felesége vette fel a kagylót.
- Ó, igen, a fiatalember! Elmentek valahova vacsorázni a férjemmel.
- Csak azért telefonállam, mert szerettem volna tudni, hogy épségben megérkezett-e - magyarázta behízelgő hangon az ügyvéd.
- Olyan kedves fiatalember! - csevegte Bayerné vidáman. - Éppen ott mentem el mellette, amikor az autójával leparkolt. Tudja, éppen a Kórházlátogató Bizottság üléséről jöttem hazafelé. Ó, ez kilométerekkel arrébb van! Biztosan nem tudta, merre kell jönnie, és eltévedt. Tudja, Stuttgartban könnyen megy az ilyesmi, olyan sok a zsákutca meg az egyirányú...
- Bocsásson meg. Frau Bayer - vágott közbe az ügyvéd. - A mi emberünk nem használta a Volkswagenjét. Vonattal utazott.
- Ó, nem, dehogy! - tiltakozott Bayerné, aki örült, hogy végre valamit jobban tud másoknál, - Kocsival jött! Milyen kedves ember, és micsoda kocsi! Biztosan imádják a lányok az ilyen...
- Bayerné, kérem, nagyon figyeljen rám! Miféle autóval érkezett?
- Hát a típusát persze nem tudnám megmondani, de egy sportkocsi. Olyan hosszú, fekete, kétoldalt sárga csíkkal...
Az ügyvéd levágta a kagylót, de abban a pillanatban fel is emelte, és egy nürnbergi számot tárcsázóit. Gyöngyözött rajta a verejték. Amikor a hívásra jelentkezett a szálloda, egy szobaszámot mondott be. A kagylót felvették, és egy ismerős hang csak annyit mondott:
- Halló...
- Mackensen! - üvöltötte a Werwolf a kagylóba. - Azonnal jöjjön ide. Megvan Miller!


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Címkék: dolgozószobájába, telefonkönyviben, hajókirándulásra, szövetségesekkel, állomáshelyünkre, állomásépületből, nyilvántartásban, felakasztottunk, kivégzőosztagot, hitlerjugendnek, különlegességét, kórházlátogatók, őrszemélyzetnek, széjjelszéledni, vigyázzállásban, összehasonlítsa, szomszédságában, alátámasztották, pénztárablaktól, arckifejezéssel, kilyukasztották, vacsorázóhelyet, nyilvántartását, szembeszegültek, kiképzőtáborban, valamennyiükkel, megvilágították, életveszélyessé, összeesküvésben, bajorországban, tulajdonképpen, delmenhorstban, jogosítványnak, flossenburgban, macskakövestül, kilométerekkel, kapuban keményen, saját nevét, fiatal újságíró, kandalló mellé, állomásig vezető, parkoló előtt, odaútra váltott, szélfúttá peronon, egyik jegykezelő, nürnbergi vonatnak, nyugatnémet vasutaknál, messzeség felé, sínpár eltűnt, hóborította hegyek, előbb hallottam, újságírással töltött, ODÜSSZEA ÜGYIRAT, Peter Miller, Alfred Oster, Királyi Kapun, Albrecht Dürer, Sankt Sebald-katedrális, Joachim Eberhardt, Herr Kolb, Joachim Eberhardtot, Waffen SS, Maga Flossenburgban, Elmentem Eberhardt, Frau Eberhardttal, Horst Wessel-Liedet, David Hartstein, Rolf-Günther Kolb, Karl Künstler SS, Karl Früsch SS, Franz Bayernek, Franz Bayer, Akkoriban Nürnberg, Villa Bergtől, Villa Kórházból, Kórházlátogatók Bizottságának, Kórházlátogató Bizottság, Frau Bayer, Megvan Miller,
Új komment
Név:
E-mail cím: ( csak a blog tulajdonosa látja )
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
12.09. 22:31 Halálos baleset az 58-as úton
12.09. 21:39 Illegális bevándorlás - Migrációkutató: 2050-re 500 millióval nő a migráció...
12.09. 21:23 Női kosárlabda NB I - Győzött a Cegléd
12.09. 21:13 Hasogdzsi-gyilkosság - Amerikai sajtóértesülések: Trump veje tanácsokat ado...
12.09. 21:03 Szénászky Zsoltot választották polgármesterré Nagytőkén
12.09. 21:03 Jégkorong Erste Liga - Három vereség után újra csíkszeredai siker
12.09. 20:56 Nagy Sándor lett Tibolddaróc polgármestere
12.09. 20:37 Férfi röplabda NB I - A Kazincbarcika és a Pénzügyőr is könnyedén győzött
12.09. 20:37 Női röplabda Extraliga - Négy szettben nyert a Vasas
12.09. 20:26 Jégkorong Erste Liga - Gálázott Bécsben a Ferencváros
Tudjátok ?
Lesz eredménye a tüntetésnek ?
Mennyi ideig élhet egy benti macska?
Mennyire káros a szervezetre a dohányzás?
Milyen sorozatokat lenne érdemes néznem?
Már lehet kérdést feltenni?
még több kérdés
Blog Címkék
Levél a mikulásnak  Fények - lilában - csodaszép  Mentovics Éva: Üzenem a Mikulá...  Télapó versek  Télapó  Harang  Facebookon kaptam  Pósa Lajos: Mikulás Öreg Miku...  Télapó  Télapó  Vicc  Télapó  Mese a Mikulásról  Télapó lány  Aranyosi Ervin: Szeretetre vág...  Mikulás Bódai-Soós Judit: Ajá...  Ditke télapója járt nálam  Mikulás  Télapó  Facebookon kaptam  Listát ellenőrző  Mikulás a havas fenyvesben  Szép estét, jó éjszakát minden...  Megbocsátás  Nincs karácsonyi Erzsébet-utal...  Egy nőt nem nehéz boldoggá ten...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Gerencsér Andrea: Hívogató  Mentovics Éva: Üzenem a Mikulá...  Diáklány Mikulás váróban Ugye...  Kellemes teàzàst  Mire irányítjuk és mivel töltj...  Télapó a havas erdőben  Reményik Sándor: A karácsonyfa...  Szép estét mindenkinek!  FELLNER ISTVÁN TÉLAPÓ VÁRÁS.. ...  Szép estét  Rózsa itallal  A Mazsihisznél tett látogatást...  A Télapó szereti a gyerekeket  Télapó  Mikulás csízmák  Itt van már télapó  Jó reggelt! Kellemes, vidám Mi...  Egy nőt nem nehéz boldoggá ten...  Mi az élet négy szakasza?  Törekvés a szent életre  Levél a mikulásnak  Antall József emlékére Mosonma...  Megbocsátás  Gerencsér Andrea: Hívogató  Szent Miklós ünnepén  Egy angyal  Kígyózó  Szomorú szamár  A mikulás mackói  Isten bárányai  Télapó  Szép estét kívánok mindenkinek...  Télapó  Mire irányítjuk és mivel töltj...  Megbocsátás  Facebookon kaptam  Télapó  Igazságosság  virág  A tökéletes forralt bor ( rece...  Egy angyal  Szép fények, a hóesés és a vil...  Télapó  Mentovics Éva: Üzenem a Mikulá...  Mindörökre!  Boldog Mikulást  Megbocsátás  Habos kávé Télapós bögrében  Télapó  A Télapó szereti a gyerekeket  Télapó  Megbocsátás  A gyerekek hisznek a mikulásba...  Télapó  Vicc  Télapó az úton  Suttog a fenyves  Télapó  Kun Elemér: Ajándék  Honfoglaló – Szuper bajn...  Két macska beszélget a háztető...  Télapó  Télapó  Mikulás de csudás  Az Ige: igazság  Decemberi naptár képem!  Köszönet  Horvát Jánosné: Télapó  Az Ige: igazság  Nyiraty Gábor: Télapó suhan sz...  Megbocsátás  Törekvés 
Bejegyzés Címkék
kapuban keményen, saját nevét, fiatal újságíró, kandalló mellé, állomásig vezető, parkoló előtt, odaútra váltott, szélfúttá peronon, egyik jegykezelő, nürnbergi vonatnak, nyugatnémet vasutaknál, messzeség felé, sínpár eltűnt, hóborította hegyek, előbb hallottam, újságírással töltött, várótermek iránt, állomás restijében, jegyét nézegette, domb tetején, kapott címtől, gyors eltűnésről, órával azelőtt, autó használata, állomás szomszédságában, utcai lámpák, ablakokból kiszűrődő, középkori város, házak gazdagon, ember szinte, középkorban érezte, német fejedelemségek, utolsó tégláig, eredeti várostervek, várost 1943-ban, szövetségesek bombái, piactértől kétsaroknyira, névtáblán látható, boríték címzésével, brémai ex-SS, katedrális mellett, apró kolbászsütő, gondos tulajdonos, hirtelen meleg, kellemes hangulat, faasztalok mellett, egyik sarokasztaltól, távozók mosolyogva, tucatot hoztak, palack helyi, finom falatokat, nyílt tüzű, emberek ide-oda, korsókkal együtt, magasba emelkedett, életét kockáztatni, meleg ágyba, fizetőpincér állt, zsebébe nyúlt, fényképet tapintottak, darabig nézte, ezüst villámokkal, késpenge vékonyságú, fénykép sarkát, hamut elsimította, fentiekkel nagyjából, kilométerről észre, feltűnőbb autó, egész országban, dühroham magától, hamburgi lakását, barátnőjével beszéltek, kocsija biztosan, kölni repülőtér, katasztrófa lenne, némileg megnyugtatta, hivatásos embervadász, közelemben maradjon, közelemben marad, belvárosi szállodába, vakítóan kifényesített, cselédlány nyitott, nappaliszobába kísérte, ötven-egynéhány éves, szoba bútorzatából, váratlan látogatót, látogató szemmel, pazarul berendezett, hivatalom nincs, megfelelő szavakat, belső zsebéből, levelet vett, ajánlólevél attól, papír fölött, egyenes hátú, felfelé fordított, házigazda felütötte, jogosítvány fölött, ügyvéd újabb, hátsó traktusba, irodája volt, , ,
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 25 db bejegyzés
Összes: 10673 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 16
  • e Hét: 1597
  • e Hónap: 4195
  • e Év: 309941
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.