|
2020-01-26 12:10:26, vasárnap
|
| |
| |
A téma egyedüli volt és kimeríthetetlen. A természet és benne az ember. Az ember, aki szerette az erdők és a mezők élővilágát..."
Aki nagyon szerette az erdőket és a mezőket - 120 éve született Fekete István
...... ....... 
...... ........... ........... .......
Kedves írónk, az Új Ember egykori szerzője születésének százhuszadik, halálának ötvenedik évfordulójára emlékezünk 2020-ban.
,,A téma egyedüli volt és kimeríthetetlen. A természet és benne az ember. Az ember, aki szerette az erdők és a mezők élővilágát..." - sorok a Ballagó időből... Fekete Istvánra emlékezünk most, az íróra, aki nagyon szerette az erdők és a mezők élővilágát. E szeretet adta írásainak egyedüli és kimeríthetetlen témáját. Terjedelmében hatalmas életműve olyan, akár egy óriási dicséret.
Az életmű áttekintésére e rövid írás semmiképpen nem vállalkozhat. Apró mozaikdarabkákat kínálhat csupán... és személyes élményeket.
Ha a Fekete István-i mű alapszavait keresem, három általános, igen gazdag jelentésű fogalom villan be: természet, táj, falu. Ha viszont olyan szavakat, melyek leges legelőször eszembe jutnak az író nevét hallva, akkor ezeket mondom: Gölle és Vuk. Aki nem ismeri őket - van ilyen vajon? -, annak bizonyára igen furcsa hangzású és értelmezhetetlen szavak.
1900. január 25. Gölle - a születés ideje és helye. Fekete Istvántól tanultuk meg e Somogy megyei falu szép nevét. Írásaiban újra és újra felbukkan; és a gyerekkor és az otthon metaforájává válik. ,,Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezte ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak... Gölle."
Vuk pedig... a számtalan kedves állathős közül talán a legkedvesebb. Felejthetetlen, bánatos, még a történet elején elhangzó szavai a fülembe csengenek (Pogány Judit tolmácsolásában): ,,Egyedül vagyok... kicsi vagyok... Éhes vagyok... Segítsetek Vuknak, a kis rókának!" És ugyanígy a jóságos öreg Karak vigasztaló hangja (Csákányi László), amint kérdezi: ,,Ki fia vagy odalenn, kicsi vérem?"
Napestig sorolhatnánk a Fekete István teremtette neveket: Kele, Csí, Lutra, Bogáncs, Unka, Tás, Vahúr, Kurra, Kalán, Csirik, Szú, Simabőrű, Bütyök, Matula, Tutajos... Nem tudom megmondani, mikor és melyik története, hőse által találkoztam először az íróval. Ott sorakoztak könyvei nagyszüleim könyvespolcain, szüleim gyerekkorából. És a történeteket olvasva otthon voltam. A legelső gyerekkorban, melynek végtelen, szabad nyarait falun töltöttük - mezőket-réteket járva, figyelve a baromfiudvar, az ólak, az istállók ,,népét", kutyák, macskák, csibék, borjak születését várva, etetés és fejés idején nagyszüleink körül lábatlankodva. A színek, a fények, az ízek, az illatok, a hangok, a hangulatok, a tűnő-illanó benyomások... mindez ott van Fekete István írásaiban.
Regényeinek, elbeszéléseinek hatására ,,olyan érzés támad bennünk [...] mintha ismeretlen, csodálatos világban járnánk, amelyben még érvényesek a szépség, a jóság törvényei, s amelyben érvényesül az az egyszerű igazság, amelyről Jézus szólt példabeszédeiben" - Rónay László egy elbeszéléskötet elé írt szavai ezek. Ma már tudom, el nem múló és kimondhatatlan hálával, hogy ha mégsem egészen ismeretlen számomra a Fekete István-művek világa, akkor azt nagyszüleimnek és dédszüleimnek köszönhetem. Mellettük éltem át azt az erős, azt az elsődleges tapasztalatot, hogy rend van a világban, hogy az ember mély harmóniában élhet a természettel, és háza táját, kertjét, földjét, faluja határát úgy ismerheti, akár a tenyerét - az utolsó fűszálig és rögig. Nem volt könnyű életük, a mezei élet, a paraszti élet sose volt könnyű, de nekünk, gyerekeknek nem a nehézsége, hanem a szépsége jutott. Idillt, nagyon mély, nagyon erős otthon-, természet- és tájélményt ajándékoztak nekünk.
Sok csöndesség, béke és áhítat van Fekete István szövegeiben, természetleírásai láttató erejűek. Különösen kedvesek azok a rövid elbeszélései, melyekben az évszakokat és a hónapokat személyesíti meg. Emberi alakot öltve találkoznak egymással az idő fordulóin, hogy egyik a másiknak átadja helyét. Decembert nem tudom másképp elképzelni, csak subás, kucsmás öreg számadóként, aki - amint az egyik novellában olvassuk - számadásra várja a hónapokat karácsony éjjelén: vajon mit végeztek a múló esztendőben, teljesítették-e feladatukat, tudtak-e parancsolni az elemeknek a jó termést biztosító időjárás érdekében. Azt is Fekete Istvántól tudom, hogy a Tél gonosz, szívtelen fiatalember, de szívet szeretne magának, s mikor vágya teljesül, boldog lesz, és meghal - belehal a Tavasz érkezésébe. Hasonlóan Április, a vadóc siheder, aki a Szelet uszítja az állatok és növények bosszantására, sőt vesztére, csak akkor szelídül meg, mikor megérkezik hozzá a virágos leheletű lány, és mivel fázik, Április beburkolja a köpenyébe. ,,Veled leszek teljes" - mondja neki a lány. És akkor a köpeny gallérja kivirágzik, a fiú pedig eltűnik. ,,Hol az én gazdám, Április?" - kérdezi a visszatérő Szél. ,,Megölelt, és belehalt a boldogságba" - feleli a lány. A Szél ekkor leborul előtte: ,,Köszöntlek, teremtő, virágos, békés, dalos, fészekringató Május!
Az ünnepi témájú elbeszélésekről se feledkezzünk meg. Sinkó Ferencet idézem a sok kiadást megért Régi karácsony novelláit záró írásból: ,,Varázslatos az ő világa. A szegénység és a szépség betlehemi csillaga ragyogja be útjait, tájékait, a nádtetős házak fehér falait, még a kamrákat és az istállókat is. Az angyalok éneke hol hallhatóbban, hol halkabban, de szüntelenül szól visszhang és kíséret gyanánt a természet minden hangja, nesze, s minden emberi szó mögött."
Végül még néhány sor a Ballagó időből, mintegy az életút foglalataként: ,,Ballagtam, ballagtam, mintha ezerszer jártam volna az úton, amin egyszer végigmegy mindenki, akár hisz az utak végtelenségében, akár nem..."
Fekete István végigjárta az életből a végtelenbe tartó utat. 1970. június 23-án halt meg. Ötven évvel ezelőtt. Élete műve mintha az ünnepi zsolozsma kantikumához, A három ifjú énekéhez csatlakozna, úgy zengi a dicséretet: Áldja az Urat az Úr minden műve, dicsérje és magasztalja örökkön örökké! ... Áldjátok az Urat, nap és holdvilág; áldjátok az Urat, égi csillagok! Áldjátok, záporeső és harmat, áldjátok, ti, viharok, áldjátok, dér, fagy és nagy hideg, jég és hóesés, éjek és nappalok, hegyek és halmok! Áldjátok az Urat égi madarak, vadak és háziállatok! Áldjátok az Urat, ti, emberek fiai! (vö. Dán 3, 52-82)
Borsodi Henrietta/Magyar Kurír
*
- Fekete István-emlékhelyet hoztak létre Bakócán
...... ..............
A Baranya megyei település önkormányzata és a Bakócáért Egyesület szervezésében tavaly ősszel Fekete István-emlékszobát avattak a helyi falumúzeumban. Az írónak ez a hetedik emlékhelye az országban.
Bővebben Link
*
- Ötödik alkalommal jelent meg Fekete István adventi és karácsonyi elbeszéléseinek kötete.
...... ........... .............
Fekete István (1900-1970) egyike volt azon íróknak, akik átélték és hitelesen ábrázolták a lélek ünnepi érzéseit. Csendes, nyugodt, szemlélődő, gyakran humorral, derűvel átszőtt elbeszéléseiben egyszerű, a természet közelségében élő emberek szívében lobbannak fel a legnemesebb, legtisztább érzések. Karácsonyi történeteinek esendő, mégis romlatlan hősei nem kételkednek, hanem a jászolhoz sietnek, és alázatosan borulnak térdre, mert tévedhetetlen biztonsággal tudják: megszületett, akire vártak, akit megígértek a próféták, s hiszik, hogy a törékeny gyermek megigazulásuk nagy esélyének bizonyossága. Az Új Ember hetilap volt éveken keresztül az egyetlen fórum, amely helyet adott az elismert írók köréből sokáig kirekesztett Fekete Istvánnak, aki 1947 és 1969 között szinte minden esztendőben megörvendeztette az újság olvasóit egy-egy adventi vagy karácsonyi elbeszéléssel. Ezeket gyűjtöttük egybe, s adjuk közre ismét.
,,Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. [...] Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. [...] A tegnap gondja mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs. A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: »Harmatozzatok, égi Magasok«."
(Részlet Fekete István a kiadványban megjelent Roráte című novellájából)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Elhunyt híres emberek |
|
|
|
Címkék: példabeszédeiben, mozaikdarabkákat, értelmezhetetlen, megörvendeztette, kimeríthetetlen, tolmácsolásában, elbeszélésekről, elbeszéléseinek, elbeszéléskötet, végtelenségében, elbeszéléseiben, nagyszüleimnek, felejthetetlen, kimondhatatlan, könyvespolcain, gyerekkorából, áttekintésére, lábatlankodva, terjedelmében, évfordulójára, történeteinek, falumúzeumban, tévedhetetlen, megigazulásuk, elbeszéléssel, szervezésében, önkormányzata, harmatozzatok, tapasztalatot, bosszantására, fészekringató, foglalataként, dédszüleimnek, teljesítették, természettel, feledkezzünk, téma egyedüli, mezők élővilágát…, mezőket –, mezők élővilágát, óriási dicséret, életmű áttekintésére, születés ideje, otthon metaforájává, számtalan kedves, történet elején, fülembe csengenek, jóságos öreg, történeteket olvasva, legelső gyerekkorban, istállók „, tűnő-illanó benyomások…, Fekete István, Fekete Istvánra, Fekete István-i, Fekete Istvántól, Pogány Judit, Segítsetek Vuknak, Csákányi László, Rónay László, Fekete István-művek, Hasonlóan Április, Sinkó Ferencet, Borsodi Henrietta, Magyar Kurír, Fekete István-emlékhelyet, Bakócáért Egyesület, Fekete István-emlékszobát, Fekete Istvánnak, Részlet Fekete István,
|
|
Offline
