|
2020-03-22 08:15:41, vasárnap
|
| |
| |
Március 21. a zene nagy ünnepe: 1685-ben e napon született Johann Sebastian Bach. Zenéje az imával rokon, emel, vigasztal, békét ad. A Máté-passió híres áriáját hallgatom, mely Péter apostol mellé állít, vele mondani: Könyörülj rajtam, Istenem!
A nagyböjt tehát lényege szerint a szeretet legmélyebb titkaiba való beavatás. A halál burka alatt itt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala." Két mondat Pilinszky Jánostól 1968 márciusából. Tőle is segítséget kérek, miközben a szavakkal kifejezhetetlenen gondolkodom.
Az Erbarme dich kezdetű áriát a hegedűművész Yehudi Menuhin, aki II. János Pál pápának is eljátszhatta, a valaha hegedűre írt legszebb zenének tartotta, a lengyel író, költő Adam Zagajewski pedig az európai zene középpontjának és szintézisének nevezte.
- Bach: Erbarme dich, mein Gott (Matthäuspassion) - Galou (Roth) videó Link
Péter apostolhoz visz ez az ária - a hajnalba, amikor Péter sírt. Ha vállalom és ott maradok mellette, ha ott bírok maradni, abban a rettenetes órában, akkor esélyt kapok, hogy a nagyböjt a szívszaggató bűnbánat és a gyógyító feloldozás ideje legyen, beavatás a szeretet legmélyebb titkaiba. Ahogy az apostol rettenetes éjszakája is fénybe fordul.
,,Miközben Péter kinn ült az udvaron, odalépett hozzá egy cselédlány és megjegyezte: Te is a galileai Jézussal voltál. De ő mindnyájuk hallatára tagadta: Nem értem, mit beszélsz. Mikor aztán kifelé készült a kapun, meglátta őt egy másik cselédlány és szólt az ott lévőknek: Ez is a názáreti Jézussal volt. Megint tagadta, most már esküvel: Nem ismerem azt az embert. Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen kiejtésed is elárul. Erre már átkozódni és esküdözni kezdett:Nem ismerem azt az embert!« Akkor mindjárt megszólalt a kakas. Péternek ekkor eszébe jutott Jézus szava: »Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.« Kiment és keserves sírásra fakadt." (Mt 26,69-75)
E keserves sírásban imádság születik: egy hegedű zokog, az ének megtörten Istenhez kiált. Az ember összeroskad a bűn mérhetetlen súlya alatt. A dallamívek ezeket a kétségbeesett föl-fölkiáltásokat és az egyre mélyebbre hullást érzékeltetik. De a földöntúli szépség, ami árad és körülfon közben, jelzi a hajnalt, az irgalmat, a megbocsátást.
Erbarme dich, mein Gott,
Um meiner Zähren willen!
Schaue hier, Herz und Auge
Weint vor dir bitterlich.
Erbarme dich, mein Gott.
Bach olyan zenével emeli elképzelhetetlen magasságokba ezt a verset, hogy a hangokban - Albert Schweitzert, az evangélikus teológust, orvost, orgonaművészt idézve - a szövegnek ,,nemcsak a teste, hanem a lelke is kifejeződik". ,,...Bach a szavakban kimondott egész vad és fájó, tépő bűntudatot kifejezésre akarja juttatni." És a zene legnagyobb mestere számára nincs lehetetlen. Kifejezi azt is, amire a szavak már képtelenek. Mindezt úgy, hogy kérdezhetjük ismét csak Albert Schweitzerrel: ,,Nem tudjuk, mi a csodálatra méltóbb: ennek a zenei nyelvnek az egyszerűsége vagy a világossága?"
- Most ismét Pilinszky szól: ,,A remekmű magja mindenkor egy magasrendű valóság, melynek napjába nézve elvakul a kutató szem, de boldogan melegednek az áhítattal közelítő századok." A költő is kereste a szavakat, amikor erről a zenéről gondolkodott. Ő sem zene-esztétaként, csak megrendült hallgatóként. ,,Johann Sebastian Bach egyszemélyben volt szenvedő ember, könyörtelen diagnoszta és gyógyító orvos. [...] Korunk [...] fokozódó szomjúsággal csodálja a már-már titokzatosnak tűnő bachi mélységet és boldogságot. Örökös alászállását a szív szakadékába és örökös megérkezését az atyai házba." Az Erbarme dich ária megrázó példája ennek. Imádság. Aki ezt a zenét írta, az ismerte a szenvedést. És ismerte a feloldozást is. Gyógyít ez a zene. Bűnbánatra és bűnbevallásra hív Isten elé, és egymás felé, az ember felé, aki ellen akarva-akaratlanul vétettünk.
Az evangéliumi történet és az ária az irodalomban így szólal meg - a francia író, François Mauriac Jézus élete című művében:
- ,,Megint megszólalt a kakas. S ebben a szegény szívben hajnalodott. Minden kibukkant az éjszakából, minden megvilágosodott benne, ugyanabban a pillanatban, mikor a palota és a házak tetőzete, az Olajfák csúcsa, és a legmagasabb pálmák. Ekkor ajtó nyílt. Egy ember jelent meg, összekötözött kezekkel, a börtön és a bitófa zsákmánya, poroszlók taszigálták előre. Rátekintett Péterre. A szeretet és a megbocsátás véghetetlen kincsét mutatta meg ebben a tekintetben. Az apostol döbbenten nézte ezt az arcot, amely már megdagadt az ökölcsapásoktól. Két tenyerébe rejtette arcát, kiment, s egész életében együttvéve nem sírt annyi könnyet, mint amennyit ezen a hajnalon hullatott."
- Péter sírt. A tékozló fiú áll atyja előtt és csak sírni képes. Tudja a szavakat, de oly nehéz kimondani őket: ,,Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened." A mai evangéliumban hallottuk a vámos kiáltását: ,,Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" A Bach-ária is ebben a sorban áll, ahogy kapcsolódik a Jézus-imához is. A keleti egyház imájának párja a nyugati művészetben.
Könyörülj rajtam, Istenem,
könnyeimért kérlek.
Tekints rám. A szív és a szem
keserűen sír előtted.
Könyörülj rajtam, Istenem.
- Pilinszky számára Bach zenéje Isten-bizonyíték és mennyország-érv volt. Egy, a Bartók rádióban hallott történet szerint Kocsis Zoltán egyszer Mozart G-dúr zongoraversenyének második tételét játszva, a végén, a kadencia előtt elmosolyodott. S mikor egy barátja megkérdezte, mit jelentett az a különös mosoly, így válaszolt: ,,Láttam a túlpartot, és nem volt félelmetes." Bachot hallgatva ugyanígy megtörténhet - ha odaadjuk magunkat.
Visszatérek Péterhez. Pilinszky írta: ,,...az öreg Mauriacban még ott fáj a kitépett és kiszakadt bűnök gyökereinek a helye, vérző nyoma, ettől olyan emberi a vallomása. Mindenféle bűnt elkövetett, vallja, méghozzá úgy, hogy ismerte a jót. S mégis, itt rejlik egyetlen reménye is. Mert bár bűnösen élt, soha el nem árulta Őt. Vallomásainak utolsó soraiban is ezt a képet idézi: úgy ül kandallója tüzénél, mint hajdan Péter apostol, csakhogy ő sokkalta vétkesebben élt Péternél. Mégis, ha most őt szólítanák, vajon ismerte-e a Názáretit, ezt a meggyalázott és megkínzott embert - szeretné hinni, hogy így felelhetne: minden leírt szavam arról vall, hogy ismerem őt, ő a mi Istenünk, akit nem érdemeltünk meg."
Az idei nagyböjt legfájdalmasabb hetei következnek, olyan böjt, amilyet eddig soha nem kellett megélnünk. Éhezni és szomjazni fogunk. A művészet - a zene, az irodalom erős menedék. Ne hagyjon el a remény. Hogy Tibériás tavánál is ott lehessünk majd Péterrel, és mondhassuk: ,,Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged."
Képek: Leipzigdetails.de; Wga.hu Itt meg nézhető Link
Borsodi Henrietta/Magyar Kurír 2020.03.21
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Biblia - szentírások |
|
|
|
Címkék: elképzelhetetlen, megvilágosodott, legfájdalmasabb, ökölcsapásoktól, fölkiáltásokat, leipzigdetails, középpontjának, schweitzerrel, szintézisének, vallomásainak, elmosolyodott, egyszemélyben, orgonaművészt, bűnbevallásra, összekötözött, titokzatosnak, evangéliumban, kétségbeesett, szomjúsággal, alászállását, kérdezhetjük, meggyalázott, hegedűművész, magasságokba, megtörténhet, megérkezését, szívszaggató, gondolkodott, eljátszhatta, egyszerűsége, bizonygatták, érzékeltetik, megbocsátást, hallgatóként, kapcsolódik, márciusából, zene nagy, imával rokon, nagyböjt tehát, szeretet legmélyebb, halál burka, legvakítóbb fény, szavakkal kifejezhetetlenen, hegedűművész Yehudi, valaha hegedűre, európai zene, ária –, rettenetes órában, szívszaggató bűnbánat, gyógyító feloldozás, apostol rettenetes, galileai Jézussal, Amikor Péter, Johann Sebastian Bach, Pilinszky Jánostól, Yehudi Menuhin, János Pál, Adam Zagajewski, Miközben Péter, Albert Schweitzert, Albert Schweitzerrel, François Mauriac Jézus, Rátekintett Péterre, Kocsis Zoltán, Mozart G-dúr, Visszatérek Péterhez, Hogy Tibériás, Borsodi Henrietta, Magyar Kurír,
|
|
Offline
