|
2021-01-10 14:23:04, vasárnap
|
| |
| |
A háború előtt találkoztam vele először. Süllőzés közben, szép tavaszban, amikor Badacsony alatt rezeg a víz, és nyárfarügy szagú minden. Aztán a háborús évek után a vitorlás időkben találkoztunk sokat, amikor még nem jártak a Balatonon hajók, csak vitorlások, ,,széllel bélelt" emberek. Aztán, hogy Kaposvár ,,örökbefogadott" mint írót, és én Fonyódon laktam, attól az időtől kezdve szinte hetente találkoztunk hosszú időkön át. Nem a festészet, de a művészetek és a horgászat fűzött össze minket, s minthogy róla írok, a legnehezebb az lesz, mint kapcsoljam ki e sorokból a személyemet, hisz mégiscsak az élményeimet, a szavaiból, a tetteiből a lényéről bennem kialakult képet akarom itt leírni.
Kezdetben amolyan ősemberi, legfeljebb a halász-vadász kultúra nívóján mozgó szókincsen és gondolatkörben folyt eszmecserénk halfogó szerszámokról, csalikról, horgászravaszságról, fittyet hányva minden társadalmi szokásnak. Hosszú vitáink voltak arról, vajon a gilisztára vagy a kishalra kap-e jobban a süllő. A gyakorlat döntötte el. Badacsonyban eredményesebb a giliszta, amelyre Egry esküdött. Művészetről sokáig alig esett szó. A lakásán sem voltam. Ott találkoztunk a parton, és hiányzott, ha nem találtam szokott helyén, a köveken. Összeszoktunk, mert magam sem vagyok bőbeszédű, meg aztán akkor már ő igen unta a gilisztaszedést, és én kitűnő somogyi, nagybereki bőrgilisztákat hoztam, s közösen használtuk őket. Egyszer aztán elkísértem a házukig, mert felajánlotta, hogy a nyeleket ne szereljem le, hanem hagyjam náluk. A kapuban akkor megkértem, hogy mutassa meg a képeit.
Szeme kitágult. Szorítóba került. Tudvalevőleg nem szívesen mutogatta a képeit. Unta, mint később elmesélte, a sok beszédet, a gátlás nélkül osztogatott tanácsokat vagy az esetleges otromba gúnyt, mert abban is volt része. Aztán apránként azt is megtudtam, hogy azt sem szerette, ha rajongói, mert kis számmal azok is voltak akkor már, dicsérik. Aztán festők körében észrevettem, nem szerette, ha nagyon peckesen ülnek előtte a pályatársai. Tudta, mit csinált, és amit alkotott, arra egyre mélyebb badacsonyi magányában is némán rátarti volt. Beszélgetés közben festőkről véleményt nem nagyon mondott, legfeljebb legyintett. Nagy szeretettel emlegette mindig Ferenczy Károlyt, Lyka Károlyt, Keresztury Dezsőt, Borsos Miklóst és Pátzay Pált, aki az ügyeit őszinte barátsággal intézte Budapesten, a hivatalos fórumok előtt.
Egész tartózkodó lényében volt valami önmagára is sújtó plebejusi nehézkesség. Heves indulat, konokság és nehéz évek gyötrelmei szabdalták át az arcát, s mert a szegénységből indult, és mindig tiszta ember maradt, a gonoszság, igazságtalanság és butaság, emberi kicsinyesség láttán vagy hallatán egyszerre komorult el az arca, lobbant föl zsörtölődő természete, lett sárgás és szürke a szeme, hogy aztán zöld derűre, kékre változzék, vagy kitáguljon, mint a macska pupillája. A vagyont megvetette. A hatalmat és a nagy jólétet lelki züllesztőnek tartotta.
Érzéseit nemigen fékezte. Kitört, ha nem is szóval minden esetben, legalább fegyelmezetlen grimaszaival. De nemcsak zsörtölni, ítélkezni, hanem derűs humorral böllenkedni is tudott.
(Aki böllenkedős fajta, az szereti a másikat piszkálni. Jobbára inkább szeretetből, élvezetből, mint gonoszságból, mert aki böllenkedik, az nem rossz, csak benne van a kisördög, nem hagyja nyugodni. Akkor érzi jól magát, ha a másik idegein zongorázhat. De az is előfordul, hogy addig böllenkedik, amíg a másik megunja, és móresre tanítja. Akkor meg már többnyire késő, a böllenkedős pórul jár.)
Ilyenkor élvezte a szerepét a játékban. Jókat nevetett azzal a szarkasztikus kifejezéssel, amely végül is nem a derű, de a keserű gúny vonásait tolta az arcára, mint egy maszkot. Ez a keserűség egész arcát összeszabdalta, és méla komolysággal ott ült mindig az arcán. A derű szinte csak pillanatokra bukkant ki sok színben játszó szeméből. Oka bőven volt, hogy ilyen legyen. Keserűsége gyermekkori-élményeiben gyökeredzett. Apjáról és édesanyjáról különbözőképpen beszélt. Apjáról azt írják, hogy földmíves volt. Én úgy emlékszem, hogy Egry kézművesnek, kis falusi vargának mondta. Amolyan kötekedő, önfejű, ,,ki, ha ő nem" típusú embernek, aki az igazához vagy vélt igazához hepciásan ragaszkodik. Világosan kifejtette, hogy apjával se lakni, se élni nem lehetett, vagy csak igen nagy áldozatok árán. Édesanyjáról azért nyilatkozott mindig nagy szeretettel, de szófukar rövidséggel, nehogy az elérzékenyülés megrendíthesse. Ezért lett édesanyja a badacsonyi szőlőhegyi házban szinte olyan, mint egy néma házi tücsök. Csupa alkalmazkodás, rettenet és csupa szerénység. a megindító szeretet sugallta remek portréja, az Édesanyám című kép mindennél ékesebben beszél mesterének mély, de a világ előtt rejtegetett érzésvilágáról. Az Egry-képek emberi és érzelmi világának, lelki vonásainak kutatásánál a kiindulópont az Édesanyám lehet!
A család Zalaújlakról való fölvándorlásáról - mert a szó szoros értelmében gyalog történt -, az árok szélén töltött éjszakákról megrázó szavakat ejtett Egry József. Komor képet festett pesti proletár lakásukról és későbbi lakásairól is. Fiatal korában esztendőkön át egész éjszakákat üldögélt pénz nélkül kávéházakban vagy ligeti padokon, mert a lakásán annyi volt a poloska, hogy egy percre sem tudta volna lehajtani a fejét. Legfeljebb nappal, villanyfény mellett. Elsősorban a piszok tudata bántotta, űzte el hazulról ezt az igen pedánsan öltöző és természetétől fogva igen tiszta embert. A tisztaság nemcsak külsejére, de ízlésére is igen jellemző volt. Egyszerűen és könnyen szeretett öltözni. Szerette a pasztellszínű, könnyű szöveteket, a jól szabott egyszerű férfidivatot. Nemcsak magán, de más ruhájában is elgyönyörködött. Könnyű csontú és légies lénye nem bírta a nehéz, plump ruhákat, a duplatalpú cipőket, az ordító színeket. Ha útnak indult, maga barkácsolta sima, somfa fütykösre támaszkodott, még a felesége, Juliska is ilyennel járt templomba. A szalmakalapot és a vászonsapkát is kedvelte, és a könnyű, keskeny cipőket. Gyakran mutogatta, hogy épen megőrzött régi cipőit már nem tudja felhúzni, úgy szétment a lába a badacsonyi köveken.
Rossz tüdeje ellenére nagyon szeretett a természetben járkálni, rendszeresen látogatta a badacsonyi csepőtés, (cserjés, harasztos, gazos susnyás) bokros erdőt. Amikor lehullott a lomb, végigjárta, kutatta a somos erdőrészeket. Kiválogatta a sétabotnak való husángokat, és göcsös, bogos somtöveket, gyökereket keresett. Alkalomadtán kifűrészelgette, kipiszkálta őket a sziklák közül. Otthon aztán ezektől készítette szép fényes, szépiaszínű botjait és szobrait. Olyan eljárással - trágyalé és pörkölés, zsírozás -, akárcsak a zalai és somogyi pásztorok. A gyökér és a görcsök természet alakította formáit pár késvágással fejlesztette tovább - így emelte ki a természet alkotásaiból az általa meglátott szépséget. Sohasem pihenő természete állandóan barkácsolásra ihlette. Összeszedte a hegy lyukacsos bazalttufa bombáit, és nagy szorgalommal hamutartókat vagy primitív, darabos kisplasztikákat kalapált vagy pattintgatott belőlük. Jó lenne ezeket is összegyűjteni és megőrizni a badacsonyi emlékkiállítás helyiségeiben. Így volt horgászfelszerelésével is. A hozzávaló kellékeket megvette, aztán órákat elpiszmogott, mérgelődött a szerelék összeállításával, mindig a legteljesebb egyszerűségre törekedve.
Mint zalai, falusi származék jól beleélte magát a balatoni életbe, amelybe a felesége révén cseppent. Pauler Juliskával a Hableány vendéglőben berendezett hadikórházban ismerkedett meg az első világháború idején. Juliska jóval idősebb volt nála. Egry kertelés nélkül elmondta, hogy házasságra sohasem gondolt; a házasságot a buzgón katolikus Juliska és a festő barátai sürgették.
-A leintés Juliska gyerekes, vidám és egyáltalán nem sértődött kuncogásába fulladt. Ez a főkötős, a főkötője alól kis frufrukat előfésülő kövér és kedélyes asszony a szeretet odaadó bölcsességével harminc éven át mindent elnézett a férjének. Legfeljebb társadalmi és modorbeli kérdésekről vitázva csattant fel hol az egyik, hol a másik. Sokszor úgy éreztem, Juliskának kellenek is ezek a napi villámlások. Hogy Juliska miért? - Csakis lelki indítékai lehettek: a szeretet és a szerelem. Hisz egy ezredes jómódú felesége volt. Egry viszont? Azt hiszem, nem szükséges részleteznem akkori ,,közlegényi" állapotát és helyzetét. Az is örök titok marad, hogyan tudta Juliska vakbuzgó katolicizmusával összeegyeztetni a válást. Mindenesetre ritka bátor és forradalmi tett volt részéről otthagyni a rangot, és egy beteg festő mellé állni. Egry a maga módján, állandóan leintős stílusban zsémbelt a feleségével, akit pedig szeretett és tisztelt. Egry sok kérdésben hallgatott a feleségére, mert abban biztos lehetett, hogy mindent megtesz művészi fejlődése érdekében. Megélhetésükre ment rá a szép keszthelyi ház, a badacsonyi szőlő meg a présház és Juliska készpénze, mert Egry szabadságvágya fékezhetetlen volt. Egyetlen percig sem bírta a kötöttséget. - Inkább egyenek a poloskák, mint egy hétre egy hivatal - mondta nemegyszer. Ha kötöttségekről vagy aktákról volt szó, máris összeborzadt. Kerekre csucsorította száját, köréje futottak a ráncai, arca elkomorult, és összehúzta magát. Csak a szeme villogott acélosan, szúrósan. Az önadminisztráció művészeire viszont, akik a húsos fazék körül gőzölték hajlékonyra lelküket és műveiket, általában csak legyintett. Sokszor szívből, fényes derűvel nevetett a helyzetükön, sőt olykor még a káröröm ördöge is belébújt, ha mosolyra ingerlőt hallott valakiről, akinek utálta a szerepét.
Sokszor úgy hatott, mintha ellensége lenne a tanultságnak. Pedig nem így állt a helyzet. Nem az iskolázottságnak, hanem a hozzá kötődő szabályoknak és előírásoknak, a műveltséget adó út kötelező szolgálati szabályzatának volt az ellensége. Művelt embernek mindenekelőtt a művészt tekintette, a tanult ember pedig sok esetben csak ,,műveletlen alak" volt a szemében, aki még nem jutott el az élet és a műveltség igazi értelméhez, a művészethez és széphez.
Világos, hogy így gondolta, hiszen Juliska előtt többször is kijelentette a Pauler családról: ,,Micsoda család?... Legalább ilyen műveletlen társaságban ne kerültem volna magával" (Szóról szóra így!) a négy, legfeljebb hat elemis, de ösztönösen tájékozódó művész nyilatkozata és véleménye volt ez Pauler Tivadarról, a jogtudós többszörös miniszterről, Pauler Gyuláról, a történelemtudósról és sógoráról, Pauler Ákosról, a filozófia és logika jeles tanáráról.
Benne volt ebben a kijelentésben az, hogy Egry soha nem bocsátotta meg nekik, amit feleségével tettek, a badacsonyi botrányt és a családból való kiközösítését, a válás akadályozását és házasságkötésük mindenáron való akadályozását. Pedig a Pauler család később - amikor Egry már ismertebb művésznek számított - kereste volna a társaságukat, de hiába.
Amikor 1933-ban meghalt Pauler Ákos, a neves filozófiatanár, végrendeletében húgára egyetlen emléktárgyat sem hagyott. A temetésre hazautazó Juliska lesújtó véleményt fogalmazott meg családjáról egy férjének írt levelében: ,,Szinte bámulva hallgatom ezt a sok üres dolgot, aminek oly fontosságot tulajdonítanak, hála Istennek érzem, hogy az elmúlt 15 év, amit Magával töltöttem, gyökeresen megváltoztatott, és alig várom, hogy ennek az üres társaságnak hátat fordítsak." Boldogan tért haza a nagypolgári világból a szőlőhegyre.
Juliska sértődöttség nélkül, szívből nevetett férje kitörésein, és ahogy egyre kuncogva az emberre nézett, mintha csak azt mondta volna: - Hát nem volt érdemes hozzámenni? Hát nem eredeti alak ez a Jóska? Mindent megér, ahogy ez zsörtöl, amiket ez a Jóska kitalál... - És hamarosan Egry arca is felderült, hogy újra kezdhesse: - Csak maga ne beszéljen... Csak maga ne mondana legalább véleményt intelligens emberek között... Mit gondol maga az én barátaimról... - Juliska meg újból csak kuncogott, és beszélt, beszélt megértően, sok humorral, mindenről, kivéve - mert abban nem ismert pardont - a vallás kérdéséről. Egry pedig rázta a fejét, fuldoklott az asztma, az indulat és a sok cigarettafüst fojtogatásától villogtatta kékeszöld szemét - de káromkodni soha életében nem hallottam ezt az indulatos művészt."
Pauler Juliska, mint buzgó katolikus asszony minden bizonnyal nehezen egyeztette össze hitével házasságon kívüli szerelmét, de végül ő kezdeményezte a válást. A katolikus egyház soha nem választotta el őt előző férjétől, így csak polgári esküvőre került sor 1918 nyarán. Egyházi esküvőjükre az elvált férj halála után 1941-ben kerülhetett sor Budapesten. A festő, aki mindig gúnyolódott a vallási ceremóniákon, pontosan tudta, mennyit jelent ez a szertartás Juliskának, így ellenkezés nélkül vezette oltár elé 67 éves feleségét. Ez a fajta feltétlen elfogadás a feleség naplójában is megjelenik. Egy bejegyzésben felpanaszolja, hogy a férje állandóan zsörtölődik valamin, majd hozzáteszi: ,,de hirtelen megvillant ellőttem, milyen volna az életem, ha Jóska nem lenne." Életük végéig magázódtak egymással.
Olyan világban élünk, amikor hajlamosak vagyunk mindenre legyinteni, mindent elengedni, és szinte már semmit nem értékelni igazán. A szegény sorsú, aszketikusan nehéz életutat bejáró Egry már önmagában is ellenpéldája mindennek. Ráadásul autodidakta művészről van szó, aki egy zalai faluban született 1883-ban, a családi mélyszegénység predesztinálta volna a bukásra. Sőt az alkoholista apa, a szuterénlakásokban való nyomorgás, a napszámos munka mind-mind a reménytelenségbe hajszolhatta volna Egryt. De ő mégis gyermekkorától festő akart lenni. Legkedvesebb helye a Nemzeti Múzeum volt, bár sokszor nem engedték be, mert nem volt cipője. Tehetsége mellé nem kevés emberi tartás is kellett.
Mert tehetsége már az 1900-as években kitűnt: festők mellett inaskodott, járt a Mintarajziskolába, majd Korcsek János arcképfestő beavatta a festészet rejtelmeibe. ,,Boldog voltam, hogy képek közé kerültem. Közvetlenül fénykép után készült portrék, krétarajzok, freskók közé. Gyönyörködtem a szépen kidolgozott munkákban, aranyrámákban, szép, feszített vásznakban, rajzpapírokban. Élveztem kimondhatatlanul a festék, olaj és a lakk szagát. Boldogan hallgattam a festők társalgását, vitáit. Boldog voltam, ha megbíztak valamivel. Festéket csináltam, ecsetet mostam, vásznat feszítettem" - vallotta önéletrajzában.
A kis zalai napszámos művész zsenit hamarosan felfedezte Lyka Károly művészettörténész. Így juthatott el Párizsba, a Julian Akadémiára, ahol a kor neves mesterei tanították.
Ám a festők városa Egrynek nem hozott művészi felszabadulást. A cipőjén lyuk tátongott, szinte éhezett. Hazatérte után a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly növendéke lett, s leginkább a szegény sorsú, de mégis munkájukat végző embereket festette. 1912-től egy esztendeig Belgiumban alkothatott, közeli kapcsolatba kerülve a tengeri kikötők világával. Festményein megmaradt a szegényember-ábrázolás, és fel-feltűntek a bibliai motívumok.
S jött az első világégés, segédszolgálatosnak rendelték be Nagykanizsára. Súlyos tüdőgyulladás miatt hamarosan a badacsonyi Vöröskereszt kórházba került. Beköszöntött a két nagy szerelem: az asszony és a Balaton.
Az asszony, Pauler Juliska - Pauler Ákos neves filozófus húga - elvált ezredes férjétől, Egry leszerelt, és Juliska keszthelyi házába költöztek, nyaranta a badacsonytomaji présház adott menedéket számukra. Egry képei, stílusa, színei megváltoztak: a piktor ,,hazatalált". Innentől kezdve mindent tudni akart a Balatonról, de leginkább a nap és a fény változásairól, árnyalatairól. Egry József megteremtette azt az unikális balatoni festészetet, amelyhez idővel bibliai témák társultak: Keresztelő Szent János, Szent Kristóf alakja tűnt fel a tavi képeken..
A vizuális megjelenítés mellett érdemes naplójegyzeteit, esszéit is tanulmányozni. Írásai hasonlóan tömörek és többrétegűek, mint festményei. Hitvallását nemcsak ecsettel örökítette meg, hanem szikáran szép gondolataival is: ,,A művészet a lélek ünnepe. Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, ha festek. Ünnepi ruhám világos, tiszta, derűs. Ha magamra öltöm, általa nagyszerű kapcsolatba kerülök az örök és egyedül való élettel. Aki pedig az élettel, a nagybetűs élettel kapcsolatba kerül, nem tehet másként, minthogy ujjong és mámoros, mert megadatott neki az a csoda, hogy élhet, hogy láthatja a reggelt, a párást Balatont, hogy láthatja az őszt és a tavaszt. És nézze, hogy milyen nagy és végtelen az élet jósága - még szivárványt is láthat az ember."
Ugye milyen egyszerű? - kérdezhetnénk. Holott, dehogy volt egyszerű. Az ifjúkori nyomor nem múlt el nyom nélkül, Egry tüdőbaja súlyosbodott, s anyagilag sem tudtak megerősödni Juliskával. Olykor a szintén Badacsonyban élő és alkotó Tatay Sándor segített nekik tűzifához jutni. A harmincas évek végére megváltak keszthelyi és badacsonyi házuktól is. Egry hol a Tátrában, hol Szicíliában keresett gyógyulást. A negyvenes évek elejére sorra következtek az európai kiállítások, kicsit megerősödtek anyagilag, 1939-ben műteremház építésébe kezdtek Badacsonyban. De a csapások továbbra sem kímélték: 1944-ben Budapesten bérelt műterme hetven képével semmisült meg. 1945 után számos kitüntetést kapott, ám mindez személyiségén nem változtatott. Egyre nagyobb teret kaphatott volna, 1949-ben képeivel nyílt meg a keszthelyi Balatoni Múzeum.
1951. június 19-én hunyt el, utolsó festményét félbehagyta. Ezen egy csónakban ülő emberalak evez, úgy, mintha kilépne a képből. Talán ez sem véletlen... Ahogy az sem, hogy felesége, akit a családja a rangon aluli kapcsolat miatt kitagadott, és a környezete nem értett a festőhöz fűződő szerelme miatt, mindvégig kitartott mellette. Egry Józsefet 1951 nyarán alig tíz ember kísérte utolsó útjára Badacsonyban. Síremlékének domborművét - Vízrenéző címmel - később Borsos Miklós szobrászművész készítette el badacsonyi bazaltból.
Forrás:és kiegészítés Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Balatonról |
|
|
|
Címkék: kimondhatatlanul, összeállításával, katolicizmusával, reménytelenségbe, fölvándorlásáról, önadminisztráció, iskolázottságnak, gilisztaszedést, igazságtalanság, különbözőképpen, házasságkötésük, összeegyeztetni, kisplasztikákat, kifűrészelgette, badacsonytomaji, naplójegyzeteit, elgyönyörködött, végrendeletében, megváltoztatott, gyermekkorától, kötöttségekről, megélhetésükre, predesztinálta, szabadságvágya, mélyszegénység, emlékkiállítás, képzőművészeti, felszabadulást, érzésvilágáról, megrendíthesse, elérzékenyülés, szabályzatának, gondolatkörben, bölcsességével, bőrgilisztákat, rajzpapírokban, háború előtt, háborús évek, vitorlás időkben, időtől kezdve, horgászat fűzött, lényéről bennem, halász-vadász kultúra, gilisztára vagy, kishalra kap-e, gyakorlat döntötte, kapuban akkor, gátlás nélkül, esetleges otromba, ügyeit őszinte, hivatalos fórumok, szegénységből indult, Takáts Gyula, Egry Józsefről, Ferenczy Károlyt, Lyka Károlyt, Keresztury Dezsőt, Borsos Miklóst, Pátzay Pált, Egry József, Pauler Juliskával, Hogy Juliska, Pauler Tivadarról, Pauler Gyuláról, Pauler Ákosról, Pauler Ákos, Pauler Juliska, Nemzeti Múzeum, Korcsek János, Lyka Károly, Julian Akadémiára, Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly, Keresztelő Szent János, Szent Kristóf, Tatay Sándor, Balatoni Múzeum, Egry Józsefet, Borsos Miklós,
|
|
Offline
