Belépés
piroska0101.blog.xfree.hu
Soha sem nézz hátra csak előre, a mult a multé,a jövő a tiéd! Molnár Piroska
1962.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Történetek!
  2017-01-05 17:11:25, csütörtök
 
   
  Rémület a sivatagban




- Te megtértél - mondta egyszer Martin tiszteletes Davidnek. Ez az elején volt, körülbelül akkor, amikor David kezdett rájönni, hogy a legtöbb vasárnap délután, négy óra felé Gene Martin tiszteletes már nem nevezhető a szó szoros értelmében józannak. Mindazonáltal jó néhány hónap eltelt, mire kiderítette, hogy új tanára mennyit iszik. Az igazat megvallva, a tiéd az egyetlen valódi megtérés, amelyet valaha láttam, talán az egyetlen, amelyet egyáltalán láthatok. Nem jó idők ezek az Atyának, David. Sok ember mondja a mondandóját, de kevesen járják végig az utat.
David nem volt biztos benne, hogy a ,,megtérés" a legjobb szó arra, ami vele történt, de nem sokat bajlódott a megfogalmazással. Valami történt, neki azt is épp elég volt fölérni ésszel. Ez a va-lami vezette Martin tiszteleteshez, ő pedig - részegen vagy józanon - olyan dolgokat mondott, ami-ket tudnia kellett, és olyan feladatokat adott, amelyeket el kellett végeznie. Amikor az egyik ilyen vasárnap délutáni látogatáson (aznap néma kosárlabda ment a tévében) megkérdezte, mit kellene tennie, Martin tiszteletes azonnal rávágta: - Az új keresztyén feladata, hogy találkozzék Istennel, megismerje Istent, bízzék Istenben, szeresse Istent. Ez azonban nem afféle áruházi bevásárlólista, ahol bármilyen sorrendben bedobálhatod a kosaradba az árukat. Ez haladás, ahogy a matematikai tudás létráján kúszol fölfelé a számolástól a számításig. Te találkoztál Istennel, elég látványos mó-don. Most meg kell ismerned.
- Azért beszélek magával - felelte David.
- Igen, és azért beszélsz Istennel. Mert azt teszed, igaz? Ugye nem hagytál föl az imádkozás-sal?
- Kizárt. Bár nem sokat szól vissza.
Martin tiszteletes elnevette magát, és belekortyolt a bögréjébe.
- Az vitathatatlan, hogy Isten gyatra társalgó, de van hozzá kézikönyvünk. Javaslom, hogy abba nézz bele.
- Mibe?
- A Bibliába - mondta Martin tiszteletes, véreres szemmel bámulva rá a bögre pereme fölött.
Így hát elolvasta a Bibliát. Márciusban kezdte, és alig egy héttel ohiói indulásuk előtt fejezte be a Jelenések Könyvével (a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal, ámen). Úgy csinálta, mint egy házi feladatot, húsz oldalt olvasott minden este (a hétvégeket leszámítva), jegyzetelt, bevágta a fontosnak tűnő dolgokat, csak azokat a részeket ugrotta át, amelyekről Martin tiszteletes azt mondta, hogy átugorhatja; főképp hogy ki nemze kit. Amire a legtisztábban emléke-zett, most, amikor a cella mosdójánál állva, dideregve locsolta magára a jeges vizet, az Dániel tör-ténete volt az oroszlánok vermében. Dárius király nem igazán akarta bedobatni Danit, de a tanács-adói csőbe húzták. David elálmélkodott, hogy a Biblia milyen sokat tud a politikáról.
- HAGYD EZT abba! - üvöltötte az apja, felrázva Davidet a gondolataiból. Körülnézett a fogdában. A sűrűsödő homályban Ralph Carver arca megnyúlt a rettegéstől, szeme vörös volt a gyásztól. Felindultságában úgy rikoltozott, mintha maga is tizenegy éves gyerek lenne, aki éppen hisztizik. - Ezt azonnal HAGYD ABBA, megértetted?
David válasz nélkül visszafordult a mosdóhoz, és kezdte bevizezni az arcát és a haját. Eszébe jutott, milyen tanácsot adott Dárius király Dánielnek, mielőtt elvezették volna: - ,,A te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged!" Meg még valami, amit Dániel mondott másnap, hogy miért zárta be Isten az oroszlánok száját...
- David! DAVID!
De nem nézett hátra. Nem bírta megtenni. Gyűlölte, amikor az apja kiabált, és még sohasem látta vagy hallotta így kiabálni. Félelmetes volt, mintha a szívét vágták volna fel.
- David, válaszolj!
- Dugulj már el, haver! - szólt oda Marinville.
- Te dugulj el! - förmedt rá Mary.
- De fölizgatja a prérifarkast!
Az asszony rá se rántott. - David, mit csinálsz?
A fiú nem válaszolt. Ez nem olyasmi, amit ésszerűen meg lehetne vitatni, még akkor se, ha lenne rá idő, mert a hit nem ésszerű. Martin tiszteletes ezerszer elmondta, úgy sulykolta belé, mint valami helyesírási szabályt, hogy a lyuk az ly és nem j: épelméjű ember nem hisz Istenben. Kész passz, olyan egyszerű, mint egy pofon. Ezt nem mondhatod el a szószékről, mert a gyülekezet kiker-getne a városból, de ez az igazság. Istennek semmi köze az ésszerűséghez; Istennek a hithez, a biza-lomhoz van köze. Isten azt mondja: ,,Naná, hogy szereld csak le a biztonsági hálót. És ha nincs alattad, akkor vágd el a kötelet is."
Még egyszer megtöltötte a markát, majd ráloccsantotta az arcára és a hajára. A fejére. Tudta, hogy azon áll vagy bukik. Az emberi koponya térfogata nemigen változtatható.
Fogta az Ír Tavaszt, és kezdte szappanozni magát. A lábával nem törődött, az nem fontos, annál gondosabb volt lágyéktól fölfelé, erősebben dörgölte magát, és feljebb haladva egyre több ha-bot kent a testére. Az apja még mindig kiabált, de most nem volt ideje odafigyelni. Ugyanis sietnie kellett... és nem csak azért, mert inába szállhat a bátorsága, ha túl sokáig tétovázik, túl sokat gondol a kint ülő kojotra. Ha engedi, hogy rászáradjon a szappan, akkor nem kenőanyag lesz, hanem ra-gasztó, és ideragasztja.
Gyorsan bekente a nyakát, azután jött az arca és a haja. Szemét résnyire összehúzva, a szap-pant még mindig a kezében szorongatva odament a cella ajtajához. Úgy egy méter magasságban egy vízszintes rúd keresztezte a függőlegeseket. A függőlegesek közötti távolság nem volt több tíz-tizenöt centinél. A fogda celláit férfiaknak - főképp izmos bányászoknak építették, nem pedig tizen-egy éves cingár fiúcskáknak, ezért David úgy számított, hogy különösebb gond nélkül ki tud bújni rajta.
Legalábbis, amíg sor nem kerül a fejére.
Gyorsan, siess, ne gondolkodj, bízz Istenben.
Csípőtől fölfelé szappanhabtól zölden, vacogva letérdelt, és a szappanmaradékkal dörgölni kezdte a fehérre festett rúdnak előbb a belső, aztán a külső oldalát.
Kint a kojot felállt az asztal mellett. Morgása acsargássá erősödött. Sárga szeme David Carvert bámulta mereven. Pofáját förtelmes vigyorra húzta, elővicsorodtak a fogai.
- David, ne! Ne csináld, fiam! Ne bolondozz!
- Apádnak igaza van, öcsi. - Marinville a cella ajtajában állt és a rácsot markolta. Mary kö-vette példáját. Kínos volt, de eléggé magától értetődő, amilyen jelenetet csapott az apja. Nem segít-het rajta. Mennie kell, méghozzá most rögtön. Nem tudott forró vizet fakasztani a csapból, és úgy gondolta, a hidegtől gyorsabban szárad a bőrére kent szappanhab.
Ismét Dániel és az oroszlánok jutottak az eszébe, miközben fél térdre ereszkedve összeszedte a bátorságát. Nem meglepő, tekintve a körülményeket. Amikor Dárius király másnap beállított, Dánielnek kutya baja volt. ,,Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem", mondta Dániel, ,,mert ártatlannak találtattam ő előtte." Ez nem egészen így volt, de az ,,ártatlanság"-ban igazat mondott. Davidet elbűvölte ez a szó, megzendített valamit a mélyben. Most ahhoz a lényhez beszélt, akinek a hangját néha hallotta, akit az idegen hang tulajdo-nosának tartott: Találj ártatlanságot bennem, Isten. Találj ártatlanságot bennem, és csukd be annak a bolhafészeknek a száját. Jézus nevében, ámen.
Oldalra fordult, egész testsúlyát az egyik karjára helyezte, mint Jack Palance, mikor fekvő-támaszozott az Oscar-osztásnál, így egyszerre mindkét lábát átdughatta a rácsok között. Hátrafelé vonaglott, már kint volt a bokája, most a térde, a combja... ekkor érezte először a festett rudak szap-panhabos hűvösségének nyomását.
- Ne! - sikoltotta Mary. - Ne, takarodj onnan, ronda féreg! TAKARODJ ONNAN!
Valami csendült, aztán mintha golyó gurult volna halkan. David eléggé elfordította a fejét ahhoz, hogy lássa, amint Mary kinyújtja a kezét a cella rácsai között. A balt marokra zárta. Látta, hogy újabb pénzérmét vesz elő belőle a jobb kezével, és odavágja a prérifarkashoz. Az állat szinte ügyet se vetett rá, pedig a negyeddolláros eltalálta a horpaszát, hanem fejét lehajtva, vicsorogva megindult David meztelen lábszára és lábfeje felé.

2

Ó, irgalmas Jézusom!, gondolta Johnny. Ennek a büdös kölyöknek egy kerékkel kevesebbje van!
Azzal kirántotta övét a motoroszubbony alól, kinyújtotta a kezét a rácson, olyan messzire, amennyire bírta, és az öv csatos végével odavágott a kojot sovány horpaszára, épp amikor az bele akart kóstolni a gyerek jobb lábába.
A prérifarkas ez alkalommal felvonított fájdalmában és meglepetésében. Megpördült, az öv után kapott. Johnny elrántotta - túl vékony volt, túlságosan könnyen elszakadhatott volna az állat állkapcsai között, mielőtt a gyerek kibújhatott volna... ha tényleg képes lesz rá, amiben Johnny ké-telkedett. Átdobta az övet a vállán, helyette a vastag bőrzubbonyt tépte le magáról, miközben igye-kezett fogva tartani az állat sárga pillantását, nehogy másfelé nézzen. A farkas tekintete a rendőrére emlékeztetett.
A gyerek egy nyögéssel keresztülszuszakolta a fenekét a rácsok között. Johnny arra gondolt, milyen érzés lehetett ez a mogyoróinak. Az állat már-már a hang felé fordult, Johnny pedig odacsa-pott a gallérjánál fogott zubbonnyal. Ha az állat nem tesz előre két lépést, hogy elkapja az övet, ak-kor a zubbony nem érte volna el... de előrelépett, így elérte. Amikor eltalálta a vállát, megpördült, és olyan ádázul ragadta meg a bőrt, hogy csaknem kitépte Johnny markából, akit fejjel nekirántott a rácsoknak. Piszkosul fájt, jajvörös rakéta gyulladt be a szemhéja mögött, de még így is hálás volt, hogy az orra a rácsok közé ment és nem a rácsnak.
- Nem, nem veszed el - morogta. Rátekerte kezére a bőrgallért, majd megrántotta. - Gyerünk, szivi... gyerünk, te vakondevő szarházi... gyerünk, rajta... mondd szépen, szia.
A kojot vadul vicsorgott, hangját elfojtotta a harapásnyi zubbony, amely ezerkétszáz zöldhasúba került a New York-i Barneysnál. Johnnynak álmában sem jutott volna eszébe ez a hely-zet, amikor fölpróbálta.
Megfeszítette az izmait - már nem olyan erős, mint harminc éve, de nem is nyápic -, és elő-rerántotta a prérifarkast. A körmök végigszánkáztak a deszkapadlón. Az állat nekifeszítette egyik mellső lábát az asztalnak, és jobbra-balra rángatva igyekezett kitépni a bőrzubbonyt Johnny kezéből. A zsebekből szétrepült a cukorka, térkép, tartalék kulcskészlet, a zsebgyógyszertár (aszpirin, kodeinkapszula, szaharin, egy tubus Preparation-H kenőcs), a napszemüveg és az az átkozott mobil-telefon. Hagyta, hogy az állat egy-két lépést hátráljon, igyekezett ébren tartani az érdeklődését, ját-szott vele, mint hallal a horgász, azután ismét megrántotta. A kojot feje szívmelengetőt koppant az asztal sarkán. - Arriba! - mordult föl Johnny. - Hát ez hogy ízlik, cukrom?
- Siess! - sikoltotta Mary. - Siess, David!
Johnny a gyerek cellája felé pillantott, és olyat látott, hogy izmai elernyedtek a félelemtől. A prérifarkasnak ezúttal majdnem sikerült kitépnie a kezéből a zubbonyt.
- Siess! - sikoltott ismét az asszony, de Johnny látta, hogy a gyerek nem tud sietni. Szappa-nosan, meztelenül, mint egy meghámozott rák, állig kigyömöszölte magát, ott pedig elakadt: egész teste kint volt az irodában, a feje viszont bent maradt a cellában. Elferdült nyakával, megfeszült áll-kapcsával iszonyatosan emlékeztette Johnnyt...
...egy akasztottra.

3

Fejig simán ment, ott aztán elakadt, arccal a padlódeszkán, állával az egyik szappanos rúd-hoz, tarkójával egy másikhoz ékelten, a padló szagától, a rudak acélos érintésétől, egy kalodába zárt puritánt ábrázoló kép hátborzongató emlékétől klausztrofóbiásan. A vakrémület elhomályosította a látását, akár egy sötét függöny. Hallotta az apja ordítását, az asszony sikoltását, a prérifarkas acsar-gását, de csak távolról. A feje beszorult, vissza kell mennie, de nem biztos, képes-e, mert a karja most már kint volt, az egyik maga alá szorult és...
Isten, segíts, gondolta. Ezt nem érezte imának; túlságosan be volt ijedve és ki volt borulva, hogy ima legyen. Kérlek, segíts, ne hagyj itt beszorulva, kérlek, segíts!
Fordítsd el a fejed, mondta a hang, amelyet néha hallott. Szokása szerint most is csaknem egykedvűen beszélt, mintha amit mond, magától értetődő lenne, és Davidnek szokás szerint úgy tűnt, hogy nem belőle ered, csak keresztülhalad rajta.
Egy kép merült föl előtte: két kéz fogja egy könyv borítóit, és a kötésnél összébb préseli a lapokat. Megteheti ezt a fejével? Úgy gondolta - talán csak remélte -, hogy meg. De a kellő test-helyzetbe kell kerülnie.
Fordítsd el a fejed, mondta a hang.
Valahonnan a háta mögül harsány reccsenés hallatszott, azután Marinville hangja, egyszerre derűsen, rémülten és dühösen: - Tudod, hogy ez a cucc mennyibe került?
David megfordult, így a hátán feküdt az oldala helyett. Már az is hihetetlen megkönnyebbü-lést jelentett, hogy nem nyomta az álla alatt a vas. Fölnyúlt, rátette tenyerét a vasrúdra.
Így jó?
Semmi válasz. Olyan gyakran nem jött válasz. Miért?
Azért, mert Isten kegyetlen, válaszolta Martin tiszteletes, aki előadást tartott a fejében. Isten kegyetlen. Van pattogatni való kukoricám, David, ne csináljak egy kicsit? Talán találunk egy olyan régi rémfilmet a tévén, egy Universalt, talán éppen a Múmiá-t.
Ellökte magát a kezével. Először semmi nem történt, de azután szappanos feje lassan-lassan kezdett keresztülcsúszni a rudak között. Egy szörnyű pillanatra elakadt, füle a koponyájához tapadt, halántékán dobolt a vér, talán még sosem érzett ehhez a lázas lüktetéshez fogható szörnyű fájdal-mat. Ebben a pillanatban biztosra vette, hogy ott fog fennakadni, és gyötrelmes halált hal, akár egy eretnek az inkvizíció kínpadán. Az összpontosítás önkívületében meredt a poros mennyezetre, ke-ményebben tolta magát, és nyöszörgő megkönnyebbülésére szinte azonnal megindult. Hogy kopo-nyája keskenyebb keresztmetszete került a rudak közé, különösebb gond nélkül ki tudta tolni magát az irodába. Az egyik füle vérzett, de kint volt! Megcsinálta! David fölült, meztelen testén az Ír Ta-vasz zöldes habjával. Tarkótól homlokig agylágyító erővel hasított át a fején a fájdalom villáma, és egy pillanatig a szó szoros értelmében kidülledt a szeme, akár a rajzfilm Romeójának, amikor ki-szúrja a dögös szőkét.
Legkisebb gondja a prérifarkas volt, legalábbis e pillanatban. Isten betömte a száját egy motoroszubbonnyal. A zsebek tartalma szanaszét repült, a zubbony közepe beszakadt. A kojot pofá-jából ernyedt, nyálas fekete bőrcafat lógott összecsócsált manilaszivarként.
- Tűnj el, David! - kiáltotta az apja. A hangja rekedt volt a könnyektől meg az aggodalomtól. - Tűnj el, amíg teheted!
Az őszes pasas, a Marinville, odavillantotta a szemét. - Igaza van, fiam. Tűnés. - Visszanézett a vicsorgó prérifarkasra. - Gyerünk, Bolhás, voltál te már ennél jobb formában is! Krisztusra, szívesen ott lennék a közeledben, amikor a holdfényben cipzárat kezdesz szarni! - Keményen meg-rántotta a zubbonyt. A kojot leszegett fejjel, feszülő nyakkal, merev mellső lábakkal végigcsúszott a padlón, és keskeny fejét ide-oda rángatva próbálta kitépni a zubbonyt Marinville markából.
David megfordult a térdén, és kirántotta ruháit a rudak között. Megtapogatta a nadrágját, a töltény hengerét keresve. Ott volt. Feltápászkodott, néhány másodpercig forgott körülötte a világ. Bele kellett kapaszkodnia iménti cellája rácsába, hogy el ne essen. Billingsley megfogta a kezét. Meglepően meleg volt a tenyere. - Eredj, fiam - mondta. - Mindjárt nem lesz több idő.
David megfordult, az ajtó felé támolygott. A feje még mindig lüktetett, majdnem egyensú-lyát vesztette, annyira kóválygott; az ajtót mintha görgőre vagy bölcsőtalpra szerelték volna. Meg-tántorodott, visszanyerte az egyensúlyát, kinyitotta az ajtót. Megfordult, az apjára nézett. - Vissza-jövök.
- Ne merészeld! - vágta rá nyomban az apja. - Keress egy telefont, és hívd a zsarukat, David! Az államiakat! És légy óvatos. Ne hagyd...
Hangos reccsenés, Johnny drága bőrzubbonya végleg kettészakadt. A prérifarkas, amely nem várt ilyen hirtelen győzelmet, hátrarepült, az oldalára henteredett, és meglátta az ajtóban a meztelen fiút. Felugrott, acsarogva rontott feléje. Mary fölsikoltott.
- Mozgás, öcsi, KIFELÉ! - ordította Johnny.
David kiugrott és bevágta maga mögött az ajtót. Egy töredék másodperccel később puffanva megérkezett a farkas. Iszonytató üvöltés csapott fel a fogdában. Mintha tudná, hogy bolondot csi-náltak belőle, gondolta David; mintha azt is tudná, hogy az ember, aki ideparancsolta, ugyancsak nem lesz elégedett, majd ha visszatér.
Újabb puffanás, ahogy az állat nekiugrott az ajtónak, majd egy harmadik. A kojot ismét fel-üvöltött. David szappanos karja és melle libabőrzött. Ott volt előtte a lépcső, amelyen a halálba bu-kott le a kishúga; ha az őrült rendőr nem vitte el, még mindig odalent hever, őt várja a homályban, a szeme vádlón nyitva, azt kérdezi, miért nem állítottad meg a Nagy Mumust, mire való egy báty, ha még a mumust sem tudja megállítani?
Nem bírok oda lemenni, gondolta. Nem bírok, képtelen vagyok rá!
Nem... de akkor is le kell mennie.
Odakint annyira fújt a szél, hogy a téglaépület ropogott, mint hajó a viharzó tengeren. David hallotta a homokot is, porhóként vágódott a ház falának meg a bejárati ajtónak. A farkas ismét fel-üvöltött. Alig néhány centiméternyi deszka választotta el a fiútól... és az állat ezt tudta.
Lehunyta a szemét, összekulcsolta ujjait az orra és az álla előtt.
- Isten, itt ismét David Carver. Nagy zűrben vagyok, Isten, nagy zűrben. Kérlek, védj meg, és segíts, hogy megtehessem, amit meg kell tennem. Jézus nevében, ámen.
Kinyitotta a szemét, mélyet lélegzett, és a folyosó korlátja után tapogatódzott. Azután mez-telenül, ruháját szabad kezével a melléhez szorítva, megindult lefelé az árnyak között.

4

Steve szólni akart, de nem bírt. Megint próbálkozott, de még mindig nem ment, noha ez al-kalommal sikerült kipréselnie magából egyetlen száraz nyikkanást. Olyan a hangod, ahogy az egér fingik a lambéria mögött, gondolta.
Érezte, hogy Cynthia kínzó erővel szorítja a kezét, de nem volt fontos a fájdalom. Nem tud-ta, meddig álltak volna a barakk végében a nagy szoba ajtajában, ha odakint a szél le nem fúj vala-mit, majd zörögve végig nem kergeti az utcán. Cynthia úgy kapkodta a levegőt, mint akit megütöt-tek, és azt a kezét, amellyel nem Steve ujjait markolta, az arcához szorította. Így nézett rá, ezért a fiú csak az egyik tágra nyílt, rémült szemét láthatta. Folyt belőle a könny.
- Miért? - suttogta. - Miért?
A fiú megrázta a fejét. Nem tudta, hogy miért, fogalma sem volt róla. Csak abban a kettőben volt biztos, hogy azok, akik ezt tették, már elmentek, különben ő és Cynthia már halottak lennének, és hogy ő, a texasi Lubbockból való Steve Ames nem szeretne itt lenni, amikor úgy döntenek, hogy visszajönnek.
A barakk végében levő tágas helyiség a dolgozószoba, a laboratórium és a raktár keresztezé-sének tetszett. Fémernyős, nagy fényerejű lámpák világítottak benne, olyasfélék, amilyeneket bili-árdtermekben látni az asztalok fölött. Citromsárgán izzottak. Steve úgy vélte, hogy egyszerre két munkacsoport dolgozhatott benne: a bal oldali elemzéseket végzett, a jobb oldali osztályozott és ka-talogizált. Az osztályozó oldalon Dandux mosodai kosarak sorakoztak a fal mellett, tele sziklada-rabokkal. Gondosan szétválogatták őket: az egyik kosárba fekete köveket tettek, a másikba kvarcos zárványoktól sziporkázó kisebbeket, inkább kavics nagyságúakat.
Az elemző oldalon (ha ugyan az volt) Macintosh számítógépek sorjáztak egy szerszámokkal és kézikönyvekkel megpakolt hosszú asztalon. A gépek pihenőállásban voltak. Az egyiken csinos, tarka csigavonalak díszlettek a GÁZKROMATOGRÁF KÉSZEN felirat fölött. Egy másikon a minden bizonnyal nem Disney-szabvány Goofy tolta le a gatyáját minden hetedik másodpercben, feltárva hatalmas dorongját, amelyre a HÚ HÚ HÚ szavak voltak írva.
A terem túlsó végén, egy bezárt garázsajtó mellett, amelyre az ISTEN HOZOTT HERNANDO REJTEKHELYÉN szavakat mázolták kék festékkel, nyitott utánfutós terepjáró állt. Az utánfutót is telerakták kőzetmintákkal. A járműtől balra tábla lógott a falon: AZ MSHA SZA-BÁLYZATA ELŐÍRJA A KOBAKVISELÉST NINCS KIVÉTEL. Kampók sorakoztak a tábla alatt, de nem kobakok lógtak róluk. Azok szétszórva hevertek a padlón, azoknak az embereknek a lába alatt, akik viszont a horgokon lógtak, akár a fél marhák a hentes hűtőszobájában.
- Steve... Steve, ezek olyanok, mint a... bábuk? Az áruházi kirakatbabák? Ez itt... izé... va-lami vicc?
- Nem. - Vékonyan, csikorgósan jött ki a száján, de legalább meg tudott szólalni. - Tudod, hogy nem. Lazíts már, Cynthia, eltöröd a kezem.
- Ne kívánd, hogy elengedjem - felelte ő reszketeg hangon. Tenyere még mindig az arcán volt, fél szemmel meredt a terem túloldalán lógó halottakra. A rádióban a The Tractors átadta helyét David Lee Murphynek, David Lee Murphy átadta helyét egy hirdetésnek, amelyben a bemondó azt állította egy Whalen's nevű boltról, hogy ,,Austinban ott mindent megtalál!".
- Nem azt mondtam, hogy engedd el, csak fogd lazábbra - mondta Steve. Fölemelte reszkető ujját, és számolni kezdett. - Egy... kettő... három...
- Azt hiszem, egy kicsit bepisiltem - szólalt meg a lány.
- Ne vádold magad. - Négy... öt... hat...
- El kell mennünk innen, Steve, ehhez képest az az alak, aki betörte az orrom, maga a Miku...
- Hallgass, hadd számoljak!
A lány elnémult, reszkető szájjal, hullámzó mellkassal próbálta magába fojtani a zokogást. Steve rögtön megbánta, hogy rákiáltott - Cynthia e nélkül a nap nélkül is épp elég mindenen ment keresztül -, de nehezen ment neki a gondolkodás. A Krisztusát, még abban sem biztos, hogy tud-e egyáltalán gondolkodni!
- Tizenhárom - mondta.
- Tizennégy - helyesbített egy reszketeg, alázatos hang. - Látod? Ott a sarokban? Az egyik leesett. Leesett a h-h-h...
,,Horogról", akarta mondani, de a dadogás nyomorúságos vinnyogásba fúlt, és Cynthia sírni kezdett. Steve átölelte, magához szorította, érezte forró, könnyes arcának reszketését a mellén. Mé-lyen odalent. Olyan kicsi volt.
Tiritarka bolond haja fölött láthatta a szoba másik felét. Cynthiának igaza volt: még egy test kuporgott a sarokban. Összesen tizennégy halott, közülük legalább három nő. Néhányukról, az elő-rekókadt fejükkel, leesett állukkal, nem lehetett megállapítani. Kilencen laboratóriumi köpenyt vi-seltek - nem, tízen, ha a sarokban levőt is beleszámolja -, ketten farmert és kihajtott gallérú inget. Ismét ketten öltönyt, zsinórnyakkendőt, utcai cipőt. Az egyik öltönyösnek mintha hiányzott volna a bal keze, és Stevenek volt egy alapos gyanúja, hol lehet, hajaj, de még mennyire alapos! A többséget lelőtték, méghozzá szemből, mert a fiú látta a tarkójukon tátongó kimeneti nyílásokat, legalább hármat viszont kibeleztek, mint a halat. Fehér köpenyük gesztenyebarnára mocskolódott, alattuk tócsába gyűlt a vér, és kilógott a belük.
- Most Mary Chapin Carpenter mondja el nekünk, miért érzi magát ma olyan szerencsésnek! - ordított ki vitézül a bemondó a statikus recsegésből. - Talán az austini Whalen'sben járt! Majd meglátjuk!
Mary Chapin Carpenter mesélni kezdett a Desperation Bányászati Rt. laborjában lógó halott férfiaknak és nőknek, miért szerencsés ez a nap, hogyan nyert a lottón meg minden, Steve pedig el-engedte Cynthiát. Tett egy lépést a laborban, beleszimmantott a levegőbe. Nem érzett puskaporsza-got, bár talán ez nem is fontos, a légkondicionáló valószínűleg alaposan megkavarhatja a levegőt - de a vér rászáradt a kibelezett hullákra, ami azt jelentette, hogy akárki tette is ezt, valószínűleg régen elment.
- Menjünk! - könyörgött Cynthia, megrángatva a karját.
- Jó - mondta Steve -, csak...
Elhallgatott, mert megakadt a szeme valamin. A számítógépes asztal végében hevert, a Goofy kutyát villogtató képernyőtől jobbra. Nem szikla volt, legalábbis nem egyszerű szikla. Vala-milyen faragott kő. Odament, lenézett rá.
A lány utánaszaladt, és ismét megrángatta a karját. - Mi van veled? Ez nem városnéző túra! Mi a... - Meglátta, mit néz a fiú - most látta meg igazán -, és belészakadt a szó. Tétován kinyújtotta az ujját és megérintette, majd levegő után kapkodva visszarántotta a kezét. Ugyanabban a pillanat-ban csípője előrecsapódott, mintha áramütés érte volna, és a medencéjét beleverte az asztal szélébe. - Mi a szent szar! - lehelte. - Asszem, én... - Elhallgatott.
- Te mi?
- Semmi. - De mintha elvörösödött volna, így hát Steve sejtette, hogy mégiscsak történt va-lami. - Ennek az izének a képe valahol a randa címszó környékén lehet a lexikonban.
Valami farkas- vagy prérifarkasfélét ábrázolt, kezdetleges voltában is annyira lenyűgözően, amitől legalább néhány másodpercre elfelejtették, hogy alig húsz méterre állnak egy tömegmészárlás maradványaitól. A bestia feje különös szögben (valahogy éhesen) előrefeszült, szemgolyói majd' kiugrottak veszett dühében. Pofája képtelenül aránytalan volt a koponyájához képest, majdnem ali-gátorszerű, széttátott állkapcsából kilátszottak fűrészes fogai. A szobor, ha az volt, letört a marja alatt, mellső lábaiból csak csonk maradt. A kő lukacsos volt, kortól mállott, néhol ugyanúgy csillo-gott, mint az egyik kosárban a kőzetek. Mellette, rajzszöges műanyag dobozzal leszorítva, egy fel-jegyzés hevert: Jim! Mi az ördög ez? Van valami fogalmad róla? Barbie.
- Nézd a nyelvét - mondta Cynthia furcsán réveteg hangon.
- Mi van vele?
- Kígyó.
Igen, az volt. Talán csörgőkígyó. Mindenesetre olyasmi, aminek méregfogai vannak.
Cynthia fölkapta a fejét. Szeme riadtan tágra nyílt. Újra belekapaszkodott a fiú ingébe, és megráncigálta.
- Mit művelünk mi itt? Ez nem műtárgyelemzési óra, az Isten áldjon meg! Tűnjünk innen!
Hát persze, gondolta Steve. A kérdés csak az, hová?
Ezen ráérnek akkor aggódni, ha elérték a kocsit. Itt nem. Úgy vélte, úgy érezte, itt lehetetlen bármilyen termékeny gondolkodás.
- Hé, mi történt a rádióval? - kérdezte a lány.
- He? - Fülelt, de a zene elhallgatott. - Nem tudom.
Cynthia különös, feszült arccal ismét kinyújtotta a kezét az asztalon heverő töredék felé. Ez alkalommal a füle között érintette meg. Elakadt a lélegzete. A mennyezetlámpák felvillantak - Steve látta, hogy felvillannak -, és a rádió megint rákezdte. - Hé, Dwight, hé, Lyle, fiúk, nem kell a tusa - énekelte Mary Chapin a recsegésen át -, hot dog, szerencsés vagyok ma!
- A szentségit! - mondta Steve. - Miért csináltad ezt?
Cynthia furcsán párás szemmel nézett rá. Vállat vont, megnyalta a felső ajkát. - Nem tudom. - Hirtelen a homlokához kapta a kezét és keményen megnyomta a halántékát, majd leengedte a kar-ját. A szeme ismét tiszta volt, de rémült. - Mi a fene? - mondta inkább magának, mint a fiúnak.
Steve is kinyújtotta a kezét, hogy ő is megérintse a tárgyat. A lány elkapta a csuklóját, mie-lőtt megtehette volna. - Ne! Mocskos érzés!
Lerázta a lány kezét, és az ujját rátette a farkas hátára (biztos volt benne, hogy farkas, nem pedig kojot). A rádió ismét elhallgatott. Valahol mögöttük törött üveg reccsent. Cynthia feljajdult.
Steve már vissza is rántotta az ujját. Akkor is megtette volna, ha semmi nem történik, mert a lány igazat mondott: mocskos érzés volt. De egy pillanatig történt valami. Úgy érezte, mintha a fe-jében az összes életfontosságú áramkör egyszerre kapott volna zárlatot. Kivéve... nem a lányra gon-dolt? Hogy csináljon valamit a lánynak, a lánnyal? Olyasmit, amit az ember szeretne megpróbálni, de sohasem beszél róla a barátainak? Valamilyen kísérletet?
Miközben töprengve próbált emlékezni, mi lehet ez a kísérlet, ismét kinyújtotta ujját a kő fe-lé. Nem tudatos elhatározás volt, de most, hogy elkezdte, jó ötletnek látszott. Csak hagyd a jó öreg ujjat, hadd menjen, ahová akar, gondolta bávatagon. Hadd nyúlkáljon, akármit is...
Cynthia megragadta a kezét és félrerántotta, épp mikor megérintette volna a farkas hátát. - Hé, haver, próbálj a számról olvasni: Ki akarok menni innen! Most rögtön!
Steve mélyet lélegzett, kifújta. Aztán megint. Feje kezdett megint ismerős terepnek tetszeni, de hirtelen még jobban megrémült, mint valaha. Pontosan attól, amit nem tudott. És nem volt biztos benne, hogy tudni akarja-e. - Rendben, gyerünk.
Kézen fogta a lányt, visszavezette a folyosón. Egyszer visszapillantott a mállatag szürke szobortöredékre. Eltorzult, ragadozó fej. Kidülledő szem. Túl hosszú pofa. Kígyónyelv. És még va-lami más. A spirálok az exhibicionista Goofy kutyával együtt eltűntek. A képernyők elsötétültek, mintha rövidzárlatot kaptak volna túlfeszültség miatt.
Az akváriumos iroda nyitott ajtaján folyt a víz. A folyosói szőnyeg szélén egy molly utolsó-kat csapkodott. No, gondolta Steve, most legalább tudjuk, mi tört el, ezen nem kell töprengeni.
- Ne is nézz be, ha elhaladunk! - mondta. - Csak...
- Akkor hát hallasz valamit? - kérdezte a lány. Durranást, pukkanást, ilyesmit?
Fülelt, de csak a szelet hallotta... aztán valami sunnyogó csoszogást a hátuk mögül.
Hirtelen megpördült. Semmi se volt ott. Hát persze hogy nem, mit is gondolt? Hogy valame-lyik hulla leakasztja magát a horogról és utánuk jön? Hülyeség! Még ekkora stresszben is agyalá-gyult hülyeség, Vad Bill. De volt valami, amiről, hülyeség vagy sem, nem tudott nem tudomást venni: az a szobor. Valósággal betolakodott a fejébe, mintha egy hüvelykujj bökdösné durván az agyszöveteit. Bárcsak ne nézte volna meg! És bárcsak, bárcsak ne nyúlt volna hozzá!
- Steve! Hallottál valamit? Ez nem puskalövés? Most! És megint!
Odakint visított a barakk mellett a szél, és valami felborult. Felsikoltottak és összekapasz-kodtak, mint gyerekek a sötétben. Az, ami eldőlt, végigkaristolta a földet.
- Csak a szelet hallom. Amit te hallottál, nyilván az volt, hogy valahol bevágódott egy ajtó. Ha tényleg hallottad.
- De legalább három volt! - vitatkozott Cynthia. - Talán nem puskalövés, sokkal inkább puf-fanás, de...
- Az is lehet, hogy a szél zörgetett valamit. Ugyan, husi, lazítsunk egy kicsit.
- Ne hívj husinak, és nem hívlak fosinak - felelte gyönge hangon a lány, és nem nézett be, amikor elhaladtak az iroda előtt, ahonnan még mindig szivárgott a víz.
Steve viszont benézett. Az akvárium már csak egy ázott homoknégyszög volt, üvegszilán-kok keretében. A kéz, tenyérrel fölfelé, a vizes szőnyegen hevert az íróasztal mellett. Egy döglött guppi hevert a tenyerén. Az ujjak szinte hívogattak - gyere be, idegen, telepedj le egy székbe, rakd le a terhedet, mi casa es su casa.
Nem, kösz, gondolta Steve.
Épp csak kezdte volna nyitni az ajtót a rendetlen recepció és a külvilág között, amikor az pajkosan kitépte magát a kezéből. A homok sávokban kavargott. A nyugati hegyek teljesen eltűntek a mozgó sötétarany fátylak mögött - homok és szikes por röpködött az utolsó világos tíz percben -, de Steve tisztán látta a feje fölött az első csillagokat. A szél mostanra majdnem orkánná erősödött. Egy ZOOM CHEMTRONICS MEGFELELŐEN KEZELNI elmosódott feliratú rozsdás hordó keresztülgurult a parkolón a Ryder furgon mellett, átvágott az úton, majd gurigázott tovább a sivatagba. A zászlórudat csapkodó kötélrögzítő most már lázasan csilingelt, tőlük balra kettőt puffant valami, mintha egy hangtompítós pisztolyt sütöttek volna el. Cynthia a fiúhoz bújt. Steve a zaj felé fordult, és megpillantott egy nagy, kék kukát. Ahogy nézte, a szél félig fölemelte a kukafedelet, majd visszaejtette. Újabb tompa puffanás hallatszott.
- Itt vannak a puskalövéseid! - mondta kiáltva, hogy a lány meghallja a szélben.
- Hát... az nem így hangzott.
Farkasüvöltések füzére emelkedett fel az alkonyatban, részint északról, részint nyugatról hozta el hozzájuk a szél és a szálló homok. A hang régi klipekre emlékeztette Steve-et a Beatles-mánia idejéből, amikor a csitrik a tüdejüket kisikították a liverpooli gombafejűekért. Összenéztek. - Gyerünk! - mondta a fiú. - A furgonhoz. Most rögtön.
Rohantak, egymást átkarolva, a széllel a hátukban. Amikor bent ültek a fülkében, Cynthia bezárta az ajtót, és erélyesen rátenyerelt a zárógombra. Steve követte példáját, azután beindította a motort. Megnyugtatta a kitartó mormolás meg a műszerfal fényei, amikor bekapcsolta a fényszóró-kat.
- Na szóval - fordult oda Cynthiához -, hová is megyünk ezt jelenteni? Austin kiesik. Túl messze van, ráadásul arrafelé, ahonnan ez a mocsok jön. Leragadhatunk az útpadkán, aztán re-ménykedhetünk, hátha beindul megint ez a nyamvadt motor, ha a vihar elvonul. Így csak Ely marad, ami kétórányi autóútra van ide - sőt több is lehet, ha a vihar feltart minket -, vagy pedig Desperation belvárosa, ami kevesebb mint egy mérföld.
- Ely - vágta rá a lány. - Azok az emberek, akik ezt művelték, még a városban lehetnek, és kétlem, hogy a helyi zsaruk vagy akár a megyeiek is fölérhetnek olyan alakokkal, akik képesek arra, amit itt láttunk.
- Azok, akik itt voltak, lehetnek az 50-esen is! - figyelmeztette a fiú. - Emlékezz a lakókocsi-ra és a főnök mocijára!
- De hát láttunk forgalmat! - válaszolta a lány, azután ugrott egyet, mert valami leesett a kö-zelben. Valami nagy és fémes. - Az istállóját, Steve, nem mehetnénk egyszerűen a fenébe, kérlek?
A fiú éppannyira szerette volna, mint Cynthia, de megrázta a fejét. - Addig nem, amíg nem tudjuk, miről van szó. Ez fontos. Tizennégy halott, és akkor még nem számoltam a főnököt vagy a lakókocsi utasait.
- A Carver családot.
- Ez nagyot fog szólni, ha kikerül innen. Országra szólót. Ha visszamegyünk Elybe és kide-rül, hogy alig mérföldnyire volt itt két rendőr telefonnal-rádióval, és ha azok, akik csinálták, azért ússzák meg, mert mi túl sokáig lacafacáztunk... akkor megkérdőjelezhetik a döntésünket. Vastagon.
A műszerfal fénye betegesen zöldre festette a lány arcát.
- Vagyis azt gondolják, hogy nekünk van hozzá valami közünk?
- Nem tudom, de egyet mondok: te nem vagy a windsori hercegné, én pedig nem vagyok herceg vagy gróf. Két országúti csavargó vagyunk, semmi más. Hogy állsz igazolványokkal? Van jogosítványod?
- Sohasem vizsgáztam le. Túl sokat voltam úton.
- Társadalombiztosítás?
- Hát, valahol elvesztettem a kártyát. Kábé akkor, amikor otthagytam azt a pasit, aki a füle-met akarta, de a számra emlékszem.
- Egyáltalán van valamilyen iratod?
- Az engedményes kártyám a Tower Lemez és Videóhoz! - förmedt rá a lány. - Még két szelvény, és kaphatok egy ingyen CD-t. Az Odakint jönnek a farkasok-ra vadászok. Igazán ideillik, tekintve az itteni hanghátteret. Elégedett vagy?
- Oké - biccentett a fiú, és elnevette magát. A lány rámeredt egy pillanatig, zöld arccal, ár-nyaktól barázdált homlokkal, sötét szemmel. Steve már várta, mikor esik neki, hogy lássa, mennyi bőrt kaphat le egyszerre az ő arcáról. De aztán Cynthia is elnevette magát, tehetetlen, sikongó han-gon. A fiút nem érdekelte. - Gyere ide egy pillanatra - mondta, és kinyújtotta a kezét.
- Figyelmeztetlek, ne merészelj mókázni velem! - felelte Cynthia, de habozás nélkül keresz-tülmászott az ülésen, a fiú karjai közé. Steve érezte, hogyan remeg a válla. Fázni fog abban az ujjat-lan pólóban, ha kiszállnak a furgonból. A világnak ezen a részén napszállta után lezuhan a higany a hőmérőben.
- Tényleg be akarsz menni a városba, Lubbock?
- Legszívesebben Disneylandben fagyiznék, de asszem, be kellene mennünk és körül kellene néznünk. Ha normális a helyzet... ha normálisnak tűnik... akkor ott jelentjük az eseményeket. De ha bármit látunk, ami a legkisebb mértékben is arra utal, hogy baj van, akkor rögvest indulunk Elybe.
- Szavadon foglak ám! - nézett rá zordul a lány.
- Megteheted. - Sebességbe kapcsolt, és lassan gurulni kezdtek az úton. Nyugaton parázzsá fakult a homokon keresztülszűrődő aranyos izzás. Fentről újabb csillagok kukucskáltak le a földre, de hunyorogni kezdtek, ahogy sűrűsödött a szállongó homok.
- Steve! Ugye még véletlenül sincs fegyvered?
Megrázta a fejét, arra gondolt, hogy visszamehetne a barakkba keresni egyet, azután elvetet-te a gondolatot. Nem megy vissza és kész! Csak azért se megy vissza.
- Nincs fegyverem, viszont van egy igazi nagy svájci katonai bicskám, az a fajta, amelyik még a himnuszt is elénekli. Még nagyítóüveg is van rajta.
- Ettől sokkal jobban érzem magam.
Steve fontolgatta, hogy megkérdezi a lányt, mi a véleménye a szoborról, támadtak-e fura öt-letei - kísérletező ötletei -, aztán mégse tette. Ez is túl hátborzongató volt, akárcsak az a gondolat, hogy visszamenjen abba a házba. Fél karral még mindig Cynthia vállát ölelve kikanyarodott az útra, és elindult a város felé. A reflektor fénykúpjában vastagon gomolygott a homok, és nyurga árnyala-kokat formált, amelyek csökönyösen horgokon hintázó akasztottakra emlékeztettek.

5

Húgának teste eltűnt a lépcső aljából. Ez is valami. David egy percig ácsorgott és nézett ki a dupla ajtón. A nappali fény megfakult, és bár az ég még tiszta volt - sötétedő indigókék -, talajszin-ten a világosság már belefulladt a homokba. Az utca másik oldalán DESPERATION KÁVÉZÓ ÉS VIDEOKUCKÓ feliratú tábla lengett a szélben. Daviddel szemközt a tábla alatt két kojot ült, és mereven bámulta a fiút. Kettejük között kopasz fejű nagy madár kuporgott, gubancos tollai úgy lo-bogtak a szélben, mint öregasszony ünnepi kalapján a dísz. David fölismerte a keselyűt.
- Ez képtelenség - suttogta, és talán igaza is volt, de ez nem változtatott azon, amit látott.
Gyorsan magára kapkodta a ruháit, közben a bal oldali ajtót nézte. A tejüveg ajtóra a DESPERATIONI TANÁCSHÁZ feliratot festették, alá a fogadási időt: kilenctől négyig. Megkötötte a cipőfűzőjét, azután kinyitotta az ajtót, készen rá, hogy megforduljon és fusson, ha bármilyen veszélyt észlel... ha úgy látná, hogy mozdul valami.
De hová futhatnék? Hová lehet itt futni?
Az ajtó mögötti szoba sötét volt és csöndes. Bal felé tapogatódzott, azt várva, hogy valami vagy valaki kinyúlik a sötétből és megragadja a kezét, de semmi ilyesmi nem történt. Talált egy kapcsolót. Fölkattintotta, pislogott, amíg a szeme hozzászokott a régimódi csillár fényéhez, azután előrelépett. Pontosan előtte hosszú pult húzódott, olyan rácsos ablakokkal, mint egy régimódi bank-ban a pénztárfiókok. Az egyiknek a táblájára az ADÓÜGYEK, a másikéra a VADÁSZATI ENGE-DÉLYEK, a harmadikéra a BÁNYA ÉS ELEMZÉS szavakat írták. A legutolsó és a legkisebb a MSHA és SZÖVETSÉGI FÖLDHASZNÁLATI SZAB. témában volt illetékes. A pult mögötti iro-da falára azt írták festékszórós, nagy vörös betűkkel: EBBEN A NÉMASÁGBAN VALAMI FEL-MERÜLHET.
Szerintem már fel is merült, gondolta David, elfordítva a fejét, hogy megnézze magának a szoba másik végét is. Valami nem túl...
Nem fejezte be a gondolatot. Szeme kitágult, kezét a szája elé kapta, hogy ne sikoltson. Egy pillanatra elszürkült a világ, és azt hitte, el fog ájulni. Nehogy megtörténjék, levette a tenyerét a szá-járól, és a halántékát kezdte nyomkodni, amitől ismét belehasított a fájdalom. Majd leejtette a kezét, elkerekült, tágra nyílt szemmel, legörbült, reszkető szájjal nézte azt, ami a falon volt az ajtótól jobb-ra. Fogasok sorakoztak ott. Az ablakokhoz legközelebbin kígyóbőr szalagos Stetson kalap lógott. A következő kettőn két asszony, az egyiket lelőtték, a másikat kibelezték. Ennek a másodiknak hosz-szú, vörös haja volt, a szája néma, dermedt sikolyra nyílt. Tőle balra lehorgasztott fejű, khaki egyenruhás férfi következett, akinek a pisztolytáskájából hiányzott a fegyver. Talán a másik seriffhelyettes, Pearson lehetett. Mellette farmert és vérfoltos munkásinget viselő férfi lógott. Süti volt az utolsó. MotoZsaruk feliratú pólója hátuljánál fogva akasztották fel. A pólón Cassie Styles vigyorgott keresztbe font karokkal Álomsiklója előtt. Mindig Cassie volt a kedvenc MotoZsaruja. Feje előrebukott törött nyakán, tornacipős lábacskái ernyedten lógtak.
A keze. David a kezét nézte. Apró volt, rózsaszín, ujjai picit szétnyíltak.
Nem bírom megérinteni, nem bírok a közelébe menni!
De bír. Muszáj bírnia, hacsak nem akarja itthagyni Entragian többi áldozata mellett. Végül is mire való egy báty, főleg ha nem volt elég nagy hogy megakadályozza, hogy a mumus ilyen ször-nyűséget csináljon?
Ziháló mellkassal, a rászáradt zöldesfehér szappanhabtól pikkelyesen ismét összetette és az arca elé emelte a két kezét. Behunyta a szemét. A hangja, amikor végül kibukott a torkán, olyan erősen reszketett, hogy alig ismert rá. - Isten, tudom, hogy a húgom veled van, és hogy ez csupán a porhüvelye. Kérlek, segíts, hogy megtegyem, amit meg kell tennem érte. - Felnyitotta a szemét és ránézett a testvérére. - Szeretlek, Süti. Bánok minden alkalmat, amikor rád kiabáltam, vagy túl ke-ményen rántottam meg a varkocsodat.
Ez már túl sok volt. Térdre esett, lehorgasztotta a fejét, lihegve szorította a nyakszirtjét, és igyekezett nem elájulni. Könnyei csapásokat vágtak az arcára tapadt zöld ragacsban. Legjobban az a tudat fájt, hogy az ajtó, amelyet bevágtak közöttük, soha többé nem fog kinyílni, legalábbis ebben a világban nem. Sohasem fogja látni, amikor Süti randevúra megy, vagy csengő előtt két másodperc-cel csont nélkül bedob egy kosarat. Soha többé nem kéri Davidet, nézze meg, hogy tud fejen állni, nem firtatja, akkor is ég-e a lámpa a hűtőszekrényben, ha be van csukva az ajtaja. David most már értette, miért tépik meg a ruhájukat az emberek a Bibliában.
Amikor ismét összeszedte magát, az egyik széket odahúzta a fal mellől a testvéréhez. Nézte Süti kezét, rózsaszín tenyerét, és megint megcsuszamlott vele a világ. David kiegyenesítette - rájött, hogy képes rá, ha kell, és ez kellemes meglepetés volt. Még erősebben csúszott volna bele a gyászba, ahogy ott állt a széken, és nézte kishúga arcának viaszos, természetellenes sápadtságát, lilásra színeződött száját. Óvatosan magához engedett egy kis gyászt. Érezte, hogy jobb, ha így tesz. Ez volt életének első halottja, de ugyanakkor Süti is volt és David nem akart félni vagy undorodni tőle. Akkor már jobb a megbánás, és ő bánkódott is. Nagyon bánkódott.
Siess, David!
Nem tudta, hogy ez most az ő hangja-e vagy a másiké; de nem számított. A hangnak igaza van. Süti halott, de az apja és a többiek odafönt nem. És ott van még az anyja is. Ez a legrosszabb, bizonyos értelemben annál is rosszabb, mint ami Sütivel történt, mert nem tudta, mi az. Az őrült rendőr elvitte az anyját valahová, és bármit megtehet vele. Bármit.
Nem akarok erre gondolni! Nem engedem!
Ehelyett azokra az órákra gondolt, amikor Süti, ölében Édes Melissával a Dilinyós rajzfilmek-et nézte a tévében. Dilinyós professzor úgy egy éve átadta helyét Süti szívében a MotoZsaruknak (főleg Cassie Stylesnak meg a jóképű Henry ezredesnek), de David szemében még mindig az öreg prof látszott a megfelelő megoldásnak. Csak egyre emlékezett Dilinyós prof dalocskáiból, így most azt zümmögte, miközben átkarolta halott testvérét, és leakasztotta a fogasról: - Az öregember... játszott egyszer...
A kislány feje a vállára billent. Meglepően nehéz volt - hogy tudta olyan apró létére egész nap fölemelve tartani?
- Egész nap csak malmozott...
Megfordult, ügyetlenül lelépett a székről, megtántorodott, de nem esett el, és odavitte Sütit az ablakokhoz. Menet közben lesimította testvére hátán a pólót. Elszakadt, de csak egy kicsit. Le-fektette, egyik kezét a tarkója alá téve, hogy ne koccanjon oda a feje a padlóhoz. Így mutatta a ma-ma, amikor Süti még kisbaba volt, és David megkérte, hadd vihesse. Vajon akkor énekelt-e neki az anyja? Nem jutott eszébe. Úgy gondolta, ő énekelhet.
- Mindig malmozott, a kutyának csontot hozott...
Csúnya, sötétzöld függönyök lógtak az ablakokon, keskeny, plafontól földig érő, hárommé-teres darabok. David lerántotta az egyiket.
- Dilinyós prof hazakarikázott...
Leterítette a függönyt a húga teste mellé, közben ismét elénekelte a buta kis dalt. Bárcsak mellé tehetné társul Édes Melissát, de Lissa ott maradt valahol a Wayfarernél. Ráemelte Sütit a füg-gönyre, és ráhajtotta az alsó felét. Egészen a nyakáig ért, a kislány így már jobban nézett ki, sokkal jobban. Mintha otthon lenne, és az ágyában aludna.
- Mindig malmozott, a kutyának csontot hozott - énekelte ismét -, Dilinyós prof hazakariká-zott. - Megcsókolta húga homlokát. - Szeretlek, Süti - mondta, és a függöny felső végét ráhajtotta a kislány arcára.
Egy percig még ottmaradt mellette, szorosan összekulcsolt ujjait a combjai között lógatva megpróbált úrrá lenni érzelmein. Amikor erősebbnek érezte magát, feltápászkodott. A szél üvöltött, a nappal csaknem kihunyt, az ablaküveget úgy csapkodta a homok, mintha a fény kopogtatna szám-talan ujjal. Fülsértő egyhangúsággal - nyikk-nyikk-nyikk - nyikorgott valami, talán a szél forgathatta, és David nagyot ugrott, amikor valami más nagy dörrenéssel leesett a kinti sűrűsödő sötétségben.
Elfordult az ablaktól, és tétován megkerülte a pultot. Nem talált több hullát, csak szétszórt papírokat az ADÓÜGYEK ablaknál; némelyikre vércseppek száradtak. Az adóügyi előadó magas hátú, hosszú lábú széke felborult.
A pult mögött egy nyitott széf állt (több kupac papír volt benne, pénz viszont nem; és látha-tólag nem forgattak fel semmit). Jobbra néhány íróasztal, balra két csukott ajtó, mindkettőn arany-betűs fölirat. Az egyik, a TŰZOLTÓPARANCSNOK feliratú nem érdekelte, de a másik, a városi megbízotté, annál inkább. Jim Reednek hívták a rendőrt.
- Városi megbízott. Nagyobb városban rendőrfőnöknek hívnák - motyogta David, és oda-ment az ajtóhoz. Nem volt bezárva. Megint addig tapogatta a falat, amíg rá nem talált a villanykap-csolóra, és fölkattintotta.
Az első, amit meglátott, amikor kigyúlt a fény, egy hatalmas rénszarvasfej volt a falon, az íróasztaltól balra. A második az asztal mögött a székén hátradőlt ember. Ha a szeméből nem áll ki egy-egy golyóstoll, a szájából pedig az asztali tábla, akkor azt lehetett volna hinni, hogy alszik, olyan laza volt a testtartása. Kezét összekulcsolta nagy hasán. Khakiszínű inget hordott és antantszíjat, mint Entragian.
Odakint megint leesett valami, a farkasok egy szólamban üvöltöttek föl, akár egy vokál a pokolból. David megugrott, majd hátrasandított, hogy nem lopakodott-e mögé Entragian. Nem lo-pakodott. Ismét a városi megbízottra nézett. Tudta, hogy mit kell tennie, és úgy gondolta, ha meg bírta érinteni Sütit, akkor ehhez az idegenhez is hozzá tud érni.
Először azért fölvette a telefonkagylót. Azt várta, hogy süket lesz, és nem is csalódott. Két-szer lenyomta a gombot, és mindenesetre beleszólt: - Halló! Halló!
Szobapincér? Egy szoba rendel!, gondolta, és megborzongva helyre tette a kagylót. Megke-rülte az íróasztalt, odaállt a rendőr mellé, akinek tollak álltak ki a szeméből. A halott ember névtáb-lája - JAMES REED, VÁROSI MEGBÍZOTT - az asztalon állt, így az, amit a szájába gyömöszöl-tek, egy másik lehetett. A fogai közül kiálló részen annyit lehetett elolvasni, hogy EG A BAK.
Ismerős szagot érzett, nem kölnié vagy borotválkozás utáni arcszeszé volt. Lenézett a halott összekulcsolt kezére, látta rajta a mély repedéseket, és mindent megértett. A kézbalzsam szagát érezte, talán ugyanazt, amelyet az anyja is használt, vagy hasonlót. Jim Reed nem sokkal azelőtt kenhette be a kezét, hogy végeztek vele.
Megpróbált odakukucskálni Reed ölébe, de nem ment. A rendőr túl kövér volt, és túl közel ült az asztalhoz, hogy David láthassa, amire kíváncsi volt. Azt viszont nagyon jól látta, hogy a szék háttámlájának közepén apró lyuk feketéllik. Reedet lelőtték; azt a dolgot a tollakkal akkor csinálták, mikor már halott volt (David legalábbis így remélte).
Gyerünk! Mozgás!
Próbálta hátrébb húzni a széket, aztán felüvöltött és félreugrott. A szék szinte egy érintésére felborult, és a földre gurította Jim Reed halott súlyát. A hulla harsány, élettelen böffenéssel csapó-dott a padlónak. Szájából, mint rakéta a silóból, kirepült a tábla. Fejjel lefelé landolt, de David attól még elolvashatta: ITT ÁLL MEG A BAK.
Vadul dübörgő szívvel fél térdre ereszkedett a hulla mellett. Reed egyenruhájának kigombolt nadrágja, lehúzott slicce valami határozottan nem kincstári (vitorlányi, őszibarackszín, selyem) alsóra engedett bepillantást, de David alig vette észre. Ő mást keresett, és megkönnyebbülten sóhajtott, amikor meglátta. Reed egyik jól kipárnázott csípőjén ott lógott a szolgálati revolver, a másikon pedig kulcsok lógtak egy övkarikán. David az ajkát harapdálva küszködött, hogy leakassza a kul-csokat az övkarikáról. Valamiért biztosra vette, hogy a halott rendőr mindjárt kinyújtja a kezét
(a francba, sarkunkban a múmia!)
és megragadja, de tovább küzdött. A karabiner először nem nyílt ki, de végül csak ki tudta akasztani. Sebesen átnézte a kulcsokat, közben azért imádkozott, hogy megtalálja azt, amire szük-sége van... és megtalálta. Szögletes volt, szinte nem látszott kulcsnak. Teljes hosszában fekete, mágneses csík futott végig rajta. Az a kulcs, amely a fönti cellákat nyitja. Legalábbis remélte.
Zsebre vágta a kulcscsomót, érdeklődve sandított Reed nyitott sliccére, azután kikapcsolta a pisztolytáska csatját. Kihúzta a fegyvert, két kézre fogta, érezte elképesztő súlyát és a benne rejtőző erőszakot. Revolver volt, nem automata pisztoly, amelynek lövedékei el vannak dugva a markolat-ban. Maga felé fordította a csövet, óvatosan távol tartva ujjait a sátorvastól, így bele tudott nézni a tár hengerébe. Látta, hogy minden lyukban ott egy lőszer hegye, így valószínűleg minden rendben. Az első töltényűr lehet üres - a filmekben a zsaruk néha így hagyják, nehogy véletlenül magukat lőjék meg -, de úgy gondolta, ez nem számít, ha elég gyorsan húzza meg a ravaszt kétszer egymás után.
Ismét megfordította a fegyvert, és a markolat felől is szemügyre vette, a biztosítókart keres-ve. Nem találta, mire nagyon óvatosan meghúzta egy kicsit a ravaszt. Amikor látta, hogy a kakas kezd kiemelkedni, gyorsan visszaengedte. Nem akarta itt elsütni a fegyvert. Nem tudta, mennyire dörzsöltek a prérifarkasok, de sejtette, hogy ha dörzsöltek valamivel kapcsolatban, hát az a fegyver-dörrenés.
Visszament a nagy irodába. A szél süvöltött, homokot vágott az ablakhoz. Az ablaktáblák véraláfutásos lilára sötétedtek. Hamarosan befeketednek. Nem nézett a csúnya, zöld függönyre és az alatta fekvő alakra. Szeretlek, Süti, gondolta, és visszatért a folyosóra. Egy percig állt, behunyt szemmel mélyeket lélegzett. A fegyvert úgy tartotta maga mellett, hogy a csöve a padló felé nézzen.
- Isten, még soha életemben nem lőttem pisztollyal - mondta. - Kérlek, segíts, hogy most ké-pes legyek. Jézus nevében, ámen.
Miután ezt letudta, megindult fölfelé a lépcsőn.
 
 
0 komment , kategória:  Történetek novellák  
Címkék: belekapaszkodott, keresztülcsúszni, manilaszivarként, prérifarkasfélét, elhomályosította, zsinórnyakkendőt, visszapillantott, természetellenes, gesztenyebarnára, felindultságában, megkönnyebbülten, zsebgyógyszertár, megfogalmazással, keresztülszűrődő, kiegyenesítette, keresztülgurult, szobortöredékre, figyelmeztetlek, feltápászkodott, hűtőszekrényben, igazolványokkal, mennyezetlámpák, végigkaristolta, műtárgyelemzési, farkasüvöltések, beleszimmantott, mindnyájatokkal, keresztmetszete, seriffhelyettes, légkondicionáló, végigszánkáztak, felsikoltottak, megcsuszamlott, ideparancsolta, megakadályozza, szétválogatták, elején volt, legtöbb vasárnap, igazat megvallva, egyetlen valódi, va-lami vezette, egyik ilyen, matematikai tudás, bögre pereme, héttel ohiói, házi feladatot, hétvégeket leszámítva, fontosnak tűnő, részeket ugrotta, legtisztábban emléke-zett, cella mosdójánál, jeges vizet, Gene Martin, Jelenések Könyvével, Urunk Jézus Krisztus, HAGYD EZT, Ralph Carver, HAGYD ABBA, David Carvert, Ismét Dániel, Amikor Dárius, Jack Palance, TAKARODJ ONNAN, York-i Barneysnál, Nagy Mumust, David Carver, Steve Ames, GÁZKROMATOGRÁF KÉSZEN, Disney-szabvány Goofy, ISTEN HOZOTT HERNANDO REJTEKHELYÉN, MSHA SZA-BÁLYZATA ELŐÍRJA KOBAKVISELÉST NINCS KIVÉTEL, David Lee Murphynek, David Lee Murphy, Most Mary Chapin Carpenter, Mary Chapin Carpenter, Desperation Bányászati Rt, Mary Chapin, ZOOM CHEMTRONICS MEGFELELŐEN KEZELNI, Tower Lemez, Legszívesebben Disneylandben, DESPERATION KÁVÉZÓ ÉS VIDEOKUCKÓ, DESPERATIONI TANÁCSHÁZ, VADÁSZATI ENGE-DÉLYEK, BÁNYA ÉS ELEMZÉS, SZÖVETSÉGI FÖLDHASZNÁLATI SZAB, EBBEN NÉMASÁGBAN VALAMI FEL-MERÜLHET, Cassie Styles, Mindig Cassie, Nézte Süti, Édes Melissával, Cassie Stylesnak, Édes Melissát, Ráemelte Sütit, JAMES REED, VÁROSI MEGBÍZOTT,
Új komment
Név:
E-mail cím: ( csak a blog tulajdonosa látja )
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
12.13. 19:42 Több mint 50 film érkezett a MÁK videopályázatára
12.13. 19:32 Férfi röplabda NB I - A Kazincbarcika győzelmével zárult az alapszakasz
12.13. 19:32 Szír pátriárka: modellértékű a magyar segítség az üldözött keresztényeknek
12.13. 19:12 Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
12.13. 18:42 Advent - Fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten
12.13. 18:42 Jégkorong Négy Nemzet Torna - Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
12.13. 18:42 Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
12.13. 18:42 Ukrán válság - A NATO támogatni fogja az ukrán haditengerészeti képességek ...
12.13. 18:33 Aláírta a vádalkut az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel vádolt orosz ...
12.13. 18:33 Berlinale - Kiválasztották a 2019-es mustra első versenyfilmjeit
Tudjátok ?
Szerintetek lesznek jó karácsonyi filmek a TV-ben?
Lesz eredménye a tüntetésnek ?
Mennyi ideig élhet egy benti macska?
Mennyire káros a szervezetre a dohányzás?
Milyen sorozatokat lenne érdemes néznem?
még több kérdés
Blog Címkék
Harmonia.......  Kövér vagyok  Advent 1  Tél világában  Röntgen-felvétel Pestről  Advent 2. vasárnapja!  Emlékezés  Andventi várakozás.......  Kislány madárral  Téli pásztortűz  Szép estét kívánok mindenkinek...  Alig vártam  Lovak a parton  Kárpátok szívéből mennyei Fény...  Havas téli kép  Kamarás Klára: Könyörgés remén...  Színkavalkádban  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Advent 2. vasárnapja.....  Advent........  Kellemes délutánt!  Szép estét kívánok mindenkinek...  Videó  Advent 2. vasárnapja.....  Sára rózsaszál  Budapest idén is ünneplőbe ölt...  Alig vártam  Anyám érzem , hogy jelen vagy ...  Búvárpizza  Kellemes délutánt!  Ha azt gondoljuk  Facebookon kaptam  Bögrés mézeskalács – rög...  Videó  Színkavalkádban  Vörös rózsacsokor  Harmonia.......  Png nő  Harmonia.......  Bűn  Harmonia.......  Videó  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Advent  II. Advent  Isten a legjóságosabb édesapa  Napkelte a parton  Tánvolók  Mírjam barátnőmtől a facebooko...  Vendégség  Bűn  Téli pásztortűz  Bűn  Facebookon kaptam  Advent 2. vasárnapja.....  Videó  Móricka a Balatonnál  Videó  Facebookon kaptam  Templom tükröződése  Fölösleg  Facebookon kaptam  Kellemes csalódás  Gázló  Sellői üdvözlet  Keresztyén  Béké, szeretetteljes Adventet ...  Gázló  Videó  Sellői üdvözlet  Az egykori aranyifjakból...  Béké, szeretetteljes Adventet ...  Nagyon fontos  Facebookon kaptam  Videó  Az egykori aranyifjakból...  Advent 2. vasárnapjának angyal...  Advent 2. vasárnapja.....  Kellemes ünnepvárást - 2. Adve...  Ajándékozzon pihenést!  Bűn  A káromkodó papagáj  Adventben olyan jó élni!  Facebookon kaptam  A legjobb áldozat  Nagyon fontos  Facebookon kaptam  Kamarás Klára: Könyörgés remén...  Ének a betűről  Kellemes délutánt kívánok!  Advent 1  Kárpátok szívéből mennyei Fény...  Szép napot  Hit  Advent 1. vasárnapja......  Áldott adventi készülődést!  Szép napot kedves barátaim ! ....  Hazám Világom 
Bejegyzés Címkék
elején volt, legtöbb vasárnap, igazat megvallva, egyetlen valódi, va-lami vezette, egyik ilyen, matematikai tudás, bögre pereme, héttel ohiói, házi feladatot, hétvégeket leszámítva, fontosnak tűnő, részeket ugrotta, legtisztábban emléke-zett, cella mosdójánál, jeges vizet, oroszlánok vermében, tanács-adói csőbe, sűrűsödő homályban, oroszlánok száját, apja kiabált, szívét vágták, gyülekezet kiker-getne, biztonsági hálót, emberi koponya, kezében szorongatva, cella ajtajához, méter magasságban, függőlegesek közötti, fogda celláit, szappanmaradékkal dörgölni, fehérre festett, külső oldalát, kojot felállt, asztal mellett, cella ajtajában, rácsot markolta, hidegtől gyorsabban, bőrére kent, oroszlánok jutottak, lényhez beszélt, hangját néha, idegen hang, egyik karjára, rácsok között, festett rudak, fejét ahhoz, cella rácsai, balt marokra, jobb kezével, állat szinte, negyeddolláros eltalálta, büdös kölyöknek, kerékkel kevesebbje, motoroszubbony alól, kojot sovány, bele akart, gyerek jobb, állat állkapcsai, gyerek kibújhatott, vastag bőrzubbonyt, állat sárga, farkas tekintete, rendőrére emlékeztetett, állat már-már, hang felé, gallérjánál fogott, szemhéja mögött, rácsok közé, kojot vadul, harapásnyi zubbony, körmök végigszánkáztak, állat nekifeszítette, bőrzubbonyt Johnny, zsebekből szétrepült, tubus Preparation-H, állat egy-két, kojot feje, asztal sarkán, gyerek cellája, prérifarkasnak ezúttal, feje viszont, egyik szappanos, másikhoz ékelten, padló szagától, rudak acélos, kalodába zárt, vakrémület elhomályosította, sötét függöny, apja ordítását, asszony sikoltását, prérifarkas acsar-gását, feje beszorult, karja most, egyik maga, könyv borítóit, kötésnél összébb, kellő test-helyzetbe, háta mögül, cucc mennyibe, hátán feküdt, , ,
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 25 db bejegyzés
Összes: 10673 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 241
  • e Hét: 2681
  • e Hónap: 5279
  • e Év: 311025
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.