Biblia, a "Könyvecskék" könyve - Fatimei Jóslat,Világirodalom Klasszikusai,Károlyi Gáspár,Európa Könyvkiadó,Király László,Bibliát Pharosz,Hahn István,Második Törvény,Baruch Spinózát,Jean Astruc,Julius Wellhausen,Istent Jahvenak,Istent Elohimnak,Otto Eisfald,Például Debora,Ószövetség Istene,Lukács Evangéliuma,Továbbá Jézus,János-evangélium Jézus,Római Birodalom,Keresztelő János,Melanchton Fülöpnek,Dobó István,Ruszkai István,Horváth János,Gelencsér Zsigmond, - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Biblia, a "Könyvecskék" könyve

2009-08-25 20:33:41, kedd


	"Darabokra hullik a Biblia széjjel" 1995. Fatimei Jóslat Világirodalom Klasszikusai Biblia Válogatás a vizsolyi Bibliából Fordította: Károlyi Gáspár 1590. Kiadta: Európa Könyvkiadó 1986 Debrecen Felelős szerkesztő: Király László A Biblia a görög biblion szó többes számú alakja. Magyarul "könyvecskéket" jelent. S aligha találunk más olyan könyvet vagy antológiát az ókori Kelet vagy a hellenisztikus kor fönnmaradt emlékei közül, amelynek hozzá mérhető hatása lett volna, s lenne ma is az európai, s ezen belül a magyar kultúrhistóriára. Ez a befolyás nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy a Bibliát a kereszténység - első részét, az Ószövetséget pedig a zsidóság is - olyan szent könyvnek, "Szentírásnak" (latinul "Scriptura sacra") tekinti, melynek szerzőit a Biblia írása során valamilyen módon, valamilyen formában maga Isten inspirálta, ihlette, s így a Biblia valahogyan Isten gondolatait, tetteit, törvényeit stb. közvetíti olvasói számára. A kereszténység és a zsidóság - mint egyházak, s mint tanítások, teológiai tanrendszerek is - különböző mértékű befolyással bírták és rendelkeznek ma is az európai népek anyagi és szellemi kultúrájának fejlődésére, s e befolyás nyomán a Biblia gondolatvilága is - elkerülhetetlenül - kifejeződésre jutott és jut abban .Nemcsak a tudományok, a művészet, a szellemi kultúra "magasabb régióiban" jelenik meg ez a hatás, a köztudat, a köznyelv számos olyan területén, ahol ma már sokszor el is vesztette korábbi vallásos jelentéstartalmát.... A Biblia két fő részből áll: Ó- és Újtestamentumból, vagy "szövetségből". A "Testamentum" latinul "végrendeletet", "végső akaratot" jelent. A szövetség elnevezés Mello szadészi püspöktől származik (160 körül írt egyik leveléből), s a Biblia keresztény értelmezésének a jegyeit viseli magán. Mivel a Biblia két fő része eltérő társadalmi-történelmi szituációban keletkezett, s eltérő időpontokban, továbbá mivel mondanivalójukban is jelentős különbségek vannak közöttük, jóllehet számos analógia is, külön-külön kell szólnunk róluk. Az Ószövetség számos könyvének legősibb formái nem maradtak fönt, csak másolatok és fordítások állnak az utókor rendelkezésére. A bibliai szövegkritikai tudomány ezek fölhasználásával tesz kísérletet az eredeti szövegek korhű rekonstruálására. Az Ószövetség eredeti nyelve héber volt, s néhány fejezetét írták arámi nyelven. Az eredeti szerzők az általuk írt könyveket olyan héber írással jegyezték le, mely a mássalhangzókat is rögzítette. Az i.e. első évezred második felében került sor arra, hogy a korabeli jeruzsálemi Ószövetség-tudósok, a masszoréták (masszora héberül hagyományt jelent) az akkor rendelkezésre álló, de erősen megrongálódott legrégibb szövegeket olyan héber írással írják át, amely a magánhangzókat is jelöli. Munkájuk nyomán a szöveggyűjtemény már z i. e. I. században készen volt, de csak a jamniai zsinaton hagyták jóvá i. sz. 100 körül. E szövegeknél azonban jóval korábban készültek azok a héber és arámi nyelven írt szövegek, melyeket 1947 óta találtak a Holt-tenger melletti barlangokban, Kumrán környékén.Ezeket az i. e. 2. és 1., valamint i. sz. 1. században készítetették az oda telepített esszézus zsidó közösség tagjai. Az Ószövetség rekontstruálásához rendelkezésre álló legrégibb görög fordítás, az ún. Septuaginta egyes részletei, elsősorban a Mózes nevéhez kapcsolt öt könyv fordítása valószínűleg már az i. e. 3. században elkészült. A Septuaginta (latinul: hetvenes) fordítás neve egy legendával függ össze, miszerint II. Ptolemaiosz alexandriai könyvtárát ki akarta egészíteni a zsidók szent könyvével. Ezért a jeruzsálemi zsidó főpap hetvenkét tudós rabbival lefordíttatta számára a zsidó Bibliát Pharosz szigetén hetvenkét nap alatt, egymástól elkülönítve a fordítókat. A fordítás valójában az alexandriai zsidó közösség számára készült, akik már görög nyelven beszéltek. A Septuaginta nagyobb hűséggel adta vissza az eredetit, mint a masszoréta szöveg. Ezt igazolják a kumrámi esszénusok szövegei is. Másfelől a jeruzsálemi tudósok masszoréta szövege kevesebb könyvet foglal magában, mint az alexandriai zsidó gyülekezet fordítása, a Septuaginta. Számos más bibliafordítás mellett nagyon jelentős Hieromimus (Jeromos) egyházatya latin nyelvű bibliafordítása is, melyhez Damasus pápa megbízása alapján kezdett hozzá az i. sz. 4. században. Ez a fordítás lett a Biblia legelterjedtebb formája a nyugati kereszténység körben Vulgata (latinul: elterjedt) néven. Ezek mellett számos más fordítás is készült, a különböző nyugati és keleti keresztény egyházak körében. Az Ószövetség mai könyveinek kiválogatása a korabeli egyházi testületek, közösségek tevékenységeként valósult meg. Ezt a processzust nevezik kanonizálás-nak. A kánon görögül mértéket, szabályt jelent. A zsidók és a keresztény protestánsok ma harminckilenc könyvet sorolnak a kannonizált ószövetségi írások közé. A római katolikus egyház a tridenti zsinat óta (1545-1564) negyvenöt könyvet tart kanonizált írásnak. Az eltérések fő oka az, hogy az alexandriai kánon nyomán a katolikus egyház több könyvet minősít kánoninak, mint a zsidó és protestáns egyházak, akik a szűkebb jeruzsálemi kánonhoz ragaszkodnak. Ennek megfelelően csak a katolikus Bibliában található meg Tóbiás és Judit könyve, a Makkabeusok két könyve, a Bölcsesség könyve, Jézusnak, Sirák fiának könyve. Az Ószövetség - ha keletkezésének és kanonizálásának eseményeit figyelembe vesszük - egy sajátos antológiának tekinthető. Az egyes könyvei, sőt ezek egyes részletei is nagyon eltérő intenciók alapján íródtak, hagyományozódtak, majd a kanonizálás folyamán sajátos vallási szempontok szerint kerültek kiválasztásra és szerkesztésre. A kánonból kirekesztett korabeli írások a keresztény nyelvhasználat szerint apokríf jellegűek. Ez egyrészt azt fejezi ki, hogy szerzőjük nem saját nevében ír, s így "elrejti" magát az olvasó elől. Másrészt azt is kifejezi, hogy ezek az írások csak a "beavatottak" között terjedtek el, de mások elől "elrejtendők" voltak. Az apokríf írások egy része fennmaradt, s jelentőségük voltaképpen éppen olyan nagy, mint a kanonizált írásoknak, mivel éppúgy hozzájárultak a korabeli zsidóság kultúrájának, történetének, bölcsességének és hitének megismeréséhez, mint az Ószövetség könyvei... Nagyon fontosnak tartom Hahn István gondolatát, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy az Ószövetség egy nép, az ókori zsidó nép évezredes fejlődést átfogó kollektív történeti emlékezete. Feltétlenül utalnom kell azonban arra a tényre, hogy az Ószövetséget semmiképpen sem tekinthetjük az ókori Kelet megértése, megismerése "kulcsának", s ezért még az ókori zsidó nép történetének megismeréséhez sem lehet csak ezen az úton eljutni. Pontosan fordítva: az ószövetségi zsidó nép és maga az Ószövetség megértéséhez az ókori Kelet egészének és a zsidó nép történetének megismerése vezet. Tekintsük át röviden az Ószövetség szerkezetét. Az Ószövetség könyveinek többféle felosztása jött létre. A zsidó Biblia három fő része: a mózesi öt könyv (Tóra), a próféták írásai (Nebiim) és az egyéb írások (Ketubim). A keresztény egyházi hagyomány a 18. századtól az ószövetségi írásokat szintén három csoportra osztja. Első részét az ún. történeti könyvek képezik, ezen belül első helyen találjuk a Mózes nevéhez kapcsolt öt könyvet, héberül Tóra (tanítás, vagy törvény), görögül Pantateikhosz (ötkönyv). A héber név- a Tóra egyes számú alak- arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy az öt könyvet korábban egy munkának tekintették, s csak később osztották fel könyvekre. Az Ötkönyvet a keresztény egyházi hagyomány fő mondanivalója alapján nevezte el. Az első könyv a Teremtés (latinul Genezis), első tizenegy része a világ, s benne az ember teremtése, az ún. őstörténetet tartalmazza. A 12-50. rész a zsidó..., a patriárchák: Ábrahám, Izsák, Jákób és József történetét tartalmazó mítikus írások gyűjteménye. A második a Kivonulás (lat. Exodus), a zsidók Egyiptomból való kivonulását mutatja be, szövetségkötésüket Istennel a Sinai-hegynél..., a pusztai vándorlást, szintén mítikus keretben. Harmadik a Leviták, vagy Papi törvények (lat. Leviticus), a ... és papságról szóló törvényeket és előírásokat tartalmazza. A negyedik a Népszámlálás vagy Számok (lat. Numeri), az elején leírt népszámlálás után a zsidó nép pusztai vándorlásának leírásával foglalkozik, a Sínai-hegytől a Moáb-síkságig. Az ötödik a Második Törvény, vagy Törvényismétlés (lat. Deuteronomium) könyve, tartalmazza Mózes beszédeit, melyekben a kivonulás utáni évtizedeket értelmezi, megismétli a Sínai-hegyi törvényeket, de azokat bizonyos mértékig módosítja. Leírja végül Mózes halálát is. A hagyományosan Mózesnek tulajdonított öt könyvet Józsué könyve követi az ószövetségi kánonban, amelyben Kánaán elfoglalásáról és a törzsek közötti fölosztásáról van szó, Mózes halála után. Ekkor már a tizenkét törzs, mint nép jelenik meg, és nem sokkal korábban már történeti feljegyzésben.... S végül a harmadik nagy csoportot az ún. Prófétai könyvek képezik. Közülük négy nagyobb terjedelmű írás. Izajás (Ézsaiás), Jeremiás, Ezékiel és Dániel könyve. Ezekhez kapcsolódik tizenkét kisebb prófétai írás. A zsidó nép történetének válságos korszakaiban léptek fel soraikban a próféták, akik részben a vallásfejlődés új követelményeit juttatták kifejezésre, részben szociális követelésekkel léptek fel, s ugyanakkor a jövőre vonatkozó jóslatokat fogalmaztak meg. Az Ószövetség könyveinek kanonizált sorrendje nemcsak semmit sem mond keletkezésük valóságos idejéről, s ezzel összefüggésben a zsidó vallás fejlődéséről, hanem egyenesen félrevezetheti az olvasót. Mivel azonban a Bibliát a hívő emberek, a zsidó és keresztény egyházak isteni kinyilatkoztatásnak tekintik, a Biblia tudományos kutatása,mely az egyes részek keletkezéstörténetének feltárására is kiterjedt, csak viszonylag későn kezdődött, s különösen vonatkozik ez az Újszövetségre. Messze vezetne, ha a bibliakritikai tudomány történetét is vázolni akarnám, mégis feltétlenül utalnom kell annak kezdeteire és legjelentősebb alakjaira. Az Ószövetség kutatásával kapcsolatban meg kell említenem Ibn Ezra 11. századi neves zsidó bibliakommentátor nevét, aki először vonta kétségbe Mózes könyvei néhány helyénél a mózesi eredetet, a 17. századi Baruch Spinózát, a 18. századi Jean Astruc francia katolikus orvos és bibliakutató eredményeit, aki először hívta fel a figyelmet a Mózes öt könyvében a Jahve és az Elohim istennevek változásaira, egyes helyeken különböző stílusaira. A 19. században a holland De Wette, majd a német Julius Wellhausen göttingeni professzor szövegkritikai munkássága nyomán az Ószövetség, s ezen belül elsősorban a Mózes nevével összekapcsolt öt könyv keletkezéséről egy olyan elmélet alapjai bontakoztak ki, az ún. ...forrás elmélet, mely századunkban a kritikai bibliatudomány területén lényegében általánosan elfogadottá vált, s ennek nyomán néhány ponton további eredmények is születtek. Wellhausen kutatásai során kialakult elméletének lényege, hogy az öt könyv négy fő elemből, hagyományanyagból tevődik össze, melyeket a későbbi szerkesztők nem "szerkesztettek át" a felismerhetetlenségig, s így ezek az elemek az eredeti nyelven megkülönböztethetők egymástól. Közülük a legrégebbi réteg az i. e. 9. századból maradhatott fent. Ez a hagyomány Istent Jahvenak nevezi, s ennek alapján ezt jahvista rétegnek nevezik E hagyományok a déli országrészből származnak. Nyelve klasszikusan friss és szemléletes. Szerzőiket az egész világmindenség, az egész emberiség problémái foglalkoztatják. Nem sokkal ezután alakult ki, az i. e. 8. században az a réteg, melynek szerzői Istent Elohimnak nevezik. Ezt a réteget elohista rétegként jelölik, mely az északi országrészből származó hagyományokat tartalmazza. Isten e hagyomány szerint közvetlenül irányítja a történelem eseményeit. Ezeknél fiatalabb az öt könyv harmadik rétege, mely a legrészletesebben a Deuteronomiumban található meg. Ennek megfelelően elnevezése: deutorinomista réteg. Keletkezési ideje Jósiád júdeai király vallásreformjának korára esik. Jósiás i. e. 621-ben tette Jeruzsálemet a zsidó vallási kultusz egyetlen központjává. A Mózes nevéhez fűzött ötödik könyv az erre vonatkozó törvényeket tartalmazza. Wellhausen kimutatta, hogy ennek az új, deuteronomista szemléletnek a jegyében módosítani kellett az egész öt könyvet, így nyomai a másik négy könyvben is megtalálhatók. Az i. e. 6-5. században olyan elemekkel egészült ki az öt könyv, melyek a babiloni fogság idején s azt követően megerősödött papság szemléletét fejezték ki. Ez a negyedik hagyomány a papi réteg.A Wellhausen óta végzett ószövetségi kutatások további rétegeket mutattak ki az öt könyvben. Így ma már külön egységként tartják számon pl. az egyes zárt törvénygyűjteményeket, többek között az Exodus "Szentségkönyvét",vagy a Lexiticus "Szentségtörvényeit". Továbbá nagy valószínűséggel sikerült fölismerni egy olyan - minden addiginál ősibb - réteget az öt könyv elbeszélő részeiben, mely a törzsi-nemzetségi hagyományokat a maguk tisztaságában és laikus jellegében megőrizte. Ez a réteg valószínűleg az i. e. 10. századból ered (Otto Eisfald). Mindehhez hozzá kell tennem, hogy itt csak a Mózes nevével jelzett öt könyv keletkezésének idejéről, belső rétegződéséről szóltam. Ehhez hasonló összetételt mutat Józsué könyve, de más ószövetségi írások is. A legősibb töredékek azonban - mint már említettem - nem az öt könyvben találhatóak. Például Debora a prófétaasszony hálaéneke (Bírák 5.). Másfelől az Ószövetség egyes írásai jóval fiatalabbak. Pl. Dániel könyve, néhány zsoltár, s prófétai szövegek egyes későbbi betoldásai eredetét egyes kutatók az i. e. 2. századra, mások ennél is későbbre teszik. Az Újszövetség Az Újszövetség a Biblia fiatalabb és az Ószövetséghez képest rövid idő alatt, mintegy száz év folyamán létrejött része. A Biblia rövidebb szerkezeti eleme ez, terjedelmében az Ószövetségnek mintegy negyede. Keletkezése az 1. és 2. századra tehető. Az Újszövetség görög nyelven íródott, arám betoldásokkal. A kereszténység létrejöttének első hét századában az egymástól egy ideig független gyülekezetekben igen gazdag irodalmi anyag halmozódott föl, amelyekből a kanonizálás folyamatában válogatták ki az isteni ihletésűnek vélt és az ettől eltérőnek ítélt könyveket. A kanonizálás szükséglete a 2. század második felétől alakult ki, amikor a kereszténység szociális szerkezete átalakult, s létrejött az önálló és szervezett egyház. Ahogyan az Ószövetség könyveinek létrejöttével egy időben számos írást apokrífnak minősítettek, ugyanúgy az újszövetség kánonba felvett könyvekkel egyidejűleg igen sok az abból kirekesztett irat. Ezek kánonba történő felvétele azért nem történt meg, mivel vagy erőteljesen magukon viselték a kereszténység azon korának jegyeit, amikor még nem szakadt el a zsidó vallástól (zsidó-keresztény jellegűek voltak), vagy azért, mert egyértelműen az alsóbb néprétegek, a szegények, az "eboniták" szociális követeléseit fogalmazták meg, vagy mert erőteljes gnosznikus tartalommal rendelkeztek. Minden bizonnyal érdekes epizódja az Újszövetség kanonizálásának, hogy a Jelenések könyvének helyét a szent iratok közt még a 4. században is vitatták, s csak később vették fel a kánonba.... A keresztény egyház által vallott tanítás egységének kialakítása mint a korábbi önálló közösségek összefogásának eszmei eszköze is hozzájárult egy ilyen saját írásgyűjtemény kialakításához. A különböző keresztény gyülekezetek és ezek egyes csoportjai eltérő hitelveket vallottak. Közülük egy ún. eretnekmozgalom leküzdésének szükséglete különösen fontos szerepet játszott. A kis-ázsiai Markion irányzata volt ez. A markionisták a kereszténységet teljesen elválasztották a zsidó előzményektől. Szerintük az Ószövetség Istene a világteremtő "mesterember", s ő maga éppoly kicsinyes és hitvány, mint teremtménye, a világ. Ezzel szemben a kereszténység Istene az "ismeretlen Isten", aki nem felelős az ószövetségi Isten tökéletlenségéért, s Fiát éppen azért küldte a földre, hogy felhívja az embereket az anyagi világ elleni küzdelemre. Ez a 140 körül kialakult irányzat saját írásgyűjteményt is kialakított, ami a vele szemben álló kereszténységet arra ösztönözte, hogy összefoglalják tanaikat, s a markionisták Szentírásaival szemben létrehozzanak egy olyan Szentírást, melyet az egész kereszténység elfogad. A Markion irányzatával szemben álló keresztény gyülekezetek önmagukat egyetemes (katolikus) kereszténységnek nevezték. Az általuk elfogadott Újszövetség az úőn. Muratori-féle kánon feltehetően 160-180 körül alakult ki. Számos egyéb kánon is létrejött a későbbiekben, s a mai újszövetségi kánont 397-ban hagyta jóvá egy Karthágóban tartott zsinat, s ezt fogadta el I. Ince pápa is egy 405-ben írt levelében. Az Újszövetség tudományos kutatása később kezdődött, mint az Ószövetségé. Minden bizonnyal magyarázatot ad erre, hogy a kereszténység a Bibliának ezt a részét a "tökéletes" kinyilatkoztatásnak tekinti, s mint olyat, hosszú időn át nem válhatott tudományos analízis tárgyává.... Lukács Evangéliuma - Márkéhoz hasonlóan - a "pogányokhoz" szól, a hellenista műveltségű görögökhöz, "minden néphez", s a valószínűleg emiatt vezeti vissza - Márkkal ellentétben - Jézus származástáblázatát egészen Ádámig, az emberiség "ősatyjáig". Melyek a legfontosabb különbségek a szinoptikus evangéliumok és a negyedik evangélium között? A János-evangéliumon érződnek a leginkább a zsidó vallás és bölcselet hatásai. Már bevezető mondata így fogalmaz: "Kezdetben volt az Ige (a Logosz). Az egész evangéliumon végigvonul két ellentétes misztikus szféra szembeállítása: a világosság és a sötétség., ezek angyalainak konfrontálása. Ez az elem a Holt-tenger partján feltárt esszézus zsidó közösség gondolatvilágához áll közel. Továbbá Jézus földi életének eseményei "jelek", melyek feltámadása után világosodnak meg. Jézus élete zsidó vallási keretekben játszódik le, s ennek alapján a zsidó ünnepek, ritusok stb. minősülnek. A Jézus-esemény többi részletei megegyeznek a szinoptikusok leírásával, annak a fontos eltérésnek a kivételével, hogy a János-evangélium Jézus működésének fő helyszíneként nem Galileát, hanem Jeruzsálemet tünteti föl.... A kritikai bibliatudomány a Pálnak tulajdonított levelekkel kapcsolatban egyrészt azt tisztázta, hogy azok nem mindegyike származik Páltól, sőt még az egyes leveleken belül is felismerhetők több szerző nyomai. Másrészt kiderült, hogy e levelek különböző időpontokban készültek, s ennek megfelelően három nagyobb csoportjuk különül el. Első az ún. korai páli levélcsoport, az 1. században keletkezett. Ezek: a tesszalonikaiaknak írt két levél, a rómaiaknak írt levél, a korinthosziaknak írt két levél és a galatáknak írt levél. Második a fogságban írt levélcsoport, később íródott, de még kapcsolatba hozható Pállal. Ezek: az efézusi, a kolosszei, a Filemonnak szóló és a filippi levél. A harmadik csoport a 2. század elején íródott ún. pasztorális levelek: a Tírusnak írt levél és a Timóteusnak írt két levél, valamint a zsidóknak írt levél. Ez utóbbin erősen érzőknek a philoni filozófia eszméi, s az Újszövetség sem sorolja a páli levelek közé. Szerzője ismeretlen. A hét katolikus levél közül az egyházi hagyomány egyet Jakab, kettőt Péter, hármat János és egyet Júdás levelének tekint. Keletkezési idejük az 1. századra és a 2. század elejére tehető. Közülük a Jakab-levél az üdvözülés szempontjából a tettek fontosságát hangsúlyozza (Luther ezért nem is tekintette inspirált írásnak a levelet)... Az Újszövetség utolsó darabja a kanon szerint a Jelenések könyve. E könyv az Újszövetség legrégibb írásai közé tartozik, egyes részletei már 68-69-ben létrejöttek. Az i. e. két utolsó évszázadban a zsidóság körében jött létre az apokaliptikus irodalom, melynek újszövetségi emléke Dánielnek könyve, de számos más, apokrif apokalipszis ismeretes. A korai kereszténység körében létrejött apokalipszisek közül ez az egy került a kánonba, melynek szerzője az egyházi hagyomány szerint János volt. A könyv számos látomást tartalmaz, melyek a szegények és gazdagok, a kiválasztottak és az istenellenes hatalmasok küzdelmének írják le drámai formában. E küzdelem a szegények és kiválasztottak ezeréves birodalmának létrejöttével fog véget érni. Több látomás is utal arra, hogy a Római Birodalom el fog pusztulni, s maga a dicsőséges Krisztus vezeti majd a Róma elleni küzdelmet. A beteljesedés a mennyország végleges megvalósulása, amikor a halottak feltámadnak, s Isten együtt lakik népével, akik halhatatlanná lesznek.... ...az Ószövetség esetében a zsidó nép különböző etnikai csoportjainak korábbi vele született hagyományai kapcsolódtak össze a többi keleti népekkel való érintkezésük nyomán kialakult számos hagyományanyaggal, a kulturális kölcsönhatás eredményeként, azok átvétele és az Ószövetségbe történő beépítése útján. Ebben az összefüggésben a mezopotámiai, az egyiptomi hatások, valamint a föniciai-ugarati őslakók, a hettiták hagyományai a legjelentősebb szerepet játszottak az ószövetségi szövegek átvett elemeinek kialakulásában, s egészében az ószövetségi zsidó vallás történetében is. ... Elméleti kontaktusuk továbbélését talán semmi nem támasztja alá jobban, mint az, hogy a keresztény Bibliának szerves része az annak háromnegyedét kitevő Ószövetség. Ám emellett több olyan keleti vallás is hatással volt első századaiban a kereszténységre, melynek nyomaival az Újszövetségben is találkozunk. Talán elég arra utalni, hogy Jézus a meghaló és feltámadó, diadalmat arató keleti vallások Isteneinek nyomvonalán halad, de már a zsidó vallás monoteista elemeinek átvétele útján. A keresztelés a "bevatási szertartások" sorának folytatása már Keresztelő János működésének része a szinoptikus evangéliumok szerint. Az egyiptomi Ozirisz-Ízisz-Szeth-mítosz sajátos alakot ölt Mária, József és a gyermek Jézus evangéliumi történetében...A korábbi vallások valamely etnikai csoport vallásai voltak, s az emberek éppúgy "beleszülettek", mint etnikai közösségükbe. A kereszténység ezzel szemben minden etnikai és szociális közösségi határ átlépését jelenti, nincs saját etnikai közössége.... Károlyi Gáspár életéről nem sokat tudunk. Nagykárolyban született, feltételezhetően az 1520-as évek második felében. Családi neve: Radicsics volt, de a kor szokása szerint szülővárosáról Károlyinak nevezte magát. 1556. március 11-én iratkozott be a wittenbergi egyetemre, ahol valószínűleg Melanchton Fülöpnek, a század leghíresebb klasszikafilológusának a tanítványai közé tartozott. A három részre szakadt országba korszerű műveltséggel, a bibliai nyelvek (héber, görög) ismeretével tért haza, s jól tudott természetesen latinul, a korabeli tudomány nyelvén is. Először 1562-ben az I.Ferdinánd király birtokában lévő szatmári várbn tűnt fel. Itt vitézkedett Dobó István testvéröccse, Ruszkai István birtokához tartozó Göncre, a forglamas mezőváros prédikátora, később az egyházmegye senirora (esperese) lett. A kálvini hitelveket követve aktívan részt vett az egyház belső és külső harcaiban, különösen az antitrinitáriusok (szentháromságtagadók) ellen folytatott szenvedélyes küzdelmet. 1584-ben - nem tudni, milyen okból - Tállyára ment át papnak, de 1586-ban már ismét Göncön van. Főműve, a Biblia előtt egy munkája jelent meg nyomtatásban, a Két könyv (Debrecen, 1563), melyben az ország veszedelmének, romlásának okairól és az utolsó ítélet közeli eljöveteléről értekezik. Az első rész az Ótestamentumból vett idézetekkel a zsidó nép hányatott sorsát mutatja be azzal, hogy "az Magyarországra is szabhatjuk mindezeket."... A szakirodalomban többször fölemlegették Károlyi "latinizmusát", így a passzívum (a szenvedő forma) és az infinitivus (a főnévi igenév) túltengő használatát. Horváth János megállapítása szerint Károlyi latinossága "irodalmi nyelvünk megszokott tartozéka volt", latinos átvételével is új formákkal és tartalmakkal gazdagította anyanyelvünket, tudatos alkotói programként vállalva annak védelmét és értékeinek megőrzését. "Az fordításban éltünk, az mennyére lehetett, tiszta magyar szóval, idegen szólásnak módját nem követtük, sőt inkább azmi darabosnak tetszett, vagy az zsidó, vagy az deák szólásnak módjában, annak is kimondásában az magyar nyelvnek szólásának módját követtük." Gelencsér Zsigmond

2 komment , kategória: "Darabokra hullik a Biblia..:"

Címkék: rekonstruálására, újtestamentumból, kereszténységnek, korinthosziaknak, fölhasználásával, szöveggyűjtemény, hagyományozódtak, kultúrhistóriára, deuteronomiumban, feltételezhetően, tevékenységeként, eretnekmozgalom, kanonizálásának, valószínűséggel, szakirodalomban, kereszténységre, ótestamentumból, kereszténységet, bibliafordítása, legelterjedtebb, írásgyűjteményt, mássalhangzókat, foglalkoztatják, szentségkönyvét, törvényismétlés, gyülekezetekben, szövegkritikai, bibliatudomány, apokalipszisek, világmindenség, bölcsességének, magyarországra, prófétaasszony, keletkezésének, megrongálódott, kiválasztottak, vizsolyi Bibliából, görög biblion, ókori Kelet, magyar kultúrhistóriára, befolyás nyilvánvalóan, európai népek, szellemi kultúra, köznyelv számos, szövetség elnevezés, jegyeit viseli, utókor rendelkezésére, bibliai szövegkritikai, eredeti szövegek, eredeti szerzők, korabeli jeruzsálemi, akkor rendelkezésre, Fatimei Jóslat, Világirodalom Klasszikusai, Károlyi Gáspár, Európa Könyvkiadó, Király László, Bibliát Pharosz, Hahn István, Második Törvény, Baruch Spinózát, Jean Astruc, Julius Wellhausen, Istent Jahvenak, Istent Elohimnak, Otto Eisfald, Például Debora, Ószövetség Istene, Lukács Evangéliuma, Továbbá Jézus, János-evangélium Jézus, Római Birodalom, Keresztelő János, Melanchton Fülöpnek, Dobó István, Ruszkai István, Horváth János, Gelencsér Zsigmond,

Iványi

(#1) 2010-10-03 21:37:19

A Biblia igazságáról

Ezt a rövid írást azért készítettem, mert szeretném, ha mindenki megismerné a teljes igazságot a Biblia kialakulásáról. A hivatalos, egyházak által képviselt álláspont az, hogy az Ószövetség előállása Kr.e 1300 körül kezdődött, Izrael népének a palesztinai hazájába való bevonulása idején. Az első írott emlékek mondák, énekek, mondások voltak, amelyek Izrael hőseiről, Ábrahámról, Izsákról, Jákóbról, Dávidról, az egyiptomi-, és a babiloni fogságról szóltak. Valódi történetírás kb. 1000-ben kezdődött, Dávid és Salamon uralkodásától.
Az utolsó író-gyűjtő munka a VI-ik századtól kezdődött, és a Kr.e 200-as évekből már olyan jegyzék is létezik, amelyben az általunk ismert teljes Ószövetséget tartalmazza, nem csak a Tóra öt könyvét. A végső rendezés a Kr. utáni 65-ben, a jeruzsálemi-, majd 90-ben, a jamniai zsinaton fejeződött be.
Ez a történelem azonban csak részigazságokat tartalmaz, és számos történelmi tényt szándékosan elhallgat. Tudnunk kell, hogy a Jeruzsálemben végzett régészeti ásátás során 1968-ban, kőbe vésett szkíta írásjelekre bukkantak az archeológusok. Írásjelekre, melyek a magyarok és a Közép-Ázsiai szkíta népek által használt rovásírásra kísértetiesen hasonlítottak. E felfedezést követően pánikszerűen visszahányták a földet a ,,veszélyes“ nyomokra. De találtak kőbe vésett írást az 1950-es években, Mariban is, amelyen ez állt.,, Az Isten elsőszülöttje, aki a 'Világ Világossága' - En-Lil - egy napon emberi testet ölt és leszáll a földre."
Ez az ékirat több mint 3000 éves, tehát jócskán megelőzi az állítólagos, zsidó iratokat, és már előre jelzi az imádott Világ Világosságát, a sumér hitvilág En-Liljét, azaz Jézust.
Ezekről a leletekről nem akar tudni a zsidó és a keresztény tudomány. Így működik manapság a történelem meghamisítása: Ami nem illik bele az uralkodó dogmába, az nem is létezik. A Szentföldi őslakosság létezését az ókori Közel-Kelet-et bemutató, ma is hozzáférhető térképeken látható város, Skythopolis neve (szkíta város) maga is bizonyítja.
A hébereket megelőző idők Palesztínájában uralkodó civilizáció a Mezopotámiát ősidők óta benépesítő, kultúrateremtő, urál-altáji agglutináló, tehát ragozó nyelvet beszélő, turáni népek, pld. a sumérok géniuszának kisugárzási övezetébe tartozott. Ebből a kultúrából ered az írás (ékírás) vívmánya, a kerék, az eke és a fazekaskorong föltalálása, a torony- és piramisépítés technológiájának megvalósítása, az öntözőrendszerrel ellátott mezőgazdaság, az istenkirályság intézménye, a városfalépítés ( ld. a Gilgames-eposzt) szokása és az első általunk ismert törvényes rend által féken tartott, magasan szervezett és jól működő társadalom létrehozatala.
A zsidó, görög, római gyökerű kereszténység az iszlámmal együtt, visszavezethető a sumír agyagtáblák eszméit asszimiláló Ábrahámig, aki a mezopotániai Úr sumér városából Kr.e. 2000 körül indult el Kánaán felé. Ebből következően tehát kijelenthetjük, hogy a mai fő világvallások mind a sumér-maghar kultúrából nőttek ki. Ennek a ténynek a hangsúlyozása azért különösen fontos, mert mára ezt a tényt a cionisták áldatlan tevékenysége miatt már nem ismeri a világ, csupán néhány ezer tudós kutató. A zsidóság mára odáig vetemedett, hogy egyik főrabbijuk Landesmann, Magyarországon kijelentette, hogy
,,Ha a magyar kultúrából kivonnák a zsidó kultúrát, nem maradna más, mint a bőgatya, és a fütyülős barackpálinka".
A valóság a rabbi hazugságával szemben az, hogy az ősi magyar kultúra sokkal magasabb értéket képvisel, mint a zsidók innen-onnan összelopkodott kultúrája.
Mit tesz egy ókori, nomád törzs, a magas kultúrájú sumér, káld, pártus, szkíta ragozó népek tengerében, hogy nagy nemzetté váljon, és saját országa legyen?
Szerkeszt egy hősies történelmet magának, és ráadásként még a világteremtő Istent is hivatkozási alapnak használja, a sorozatos területfoglaló háborúzásaihoz. Ebben az áltörténelemben szinte minden, és mindenki a zsidó népért van - a harcos, bosszúálló Jahve is - és ez kiváló hivatkozási alapként szolgált nem csak az ókori népirtásokra, hanem a mai, Gázai népirtásra is.
Dr. Robert Beckford teológus meglátogatta az izraeli egyházi és tudományos intézeteket válasz után kutatva, hogy kik írták a Bibliát. A megkérdezettek, Israel Finkelstein archeológus, Israel Knohl rabbi, és Zakavitchs, bibliaszakértő. Kiderült, hogy a Tóra keletkezésének ideje a feltételezett Mózes halála után 5-600 évvel kezdődött, és négy szerzője van. Az összeállítói pedig ismeretlen rabbi társaság, akik számtalanszor átírták és szerkesztették a zsidók pillanatnyi cionista igényeinek megfelelően. A teológus ezekkel a szavakkal hagyta el Izraelt: ,,Sztálin Oroszországában éreztem magam"
Szintén ezt az áltörténelmet leplezte le idén, a Tel Aviv-i Egyetem történelem professzora, Dr. Shlomo Sand, a ,,Hol és mikor találták fel a zsidó nép létezését" című, világsikert aratott könyvében. Sand írja:
,,Amikor a bizonyítékokat kezdetem vizsgálni rájöttem, hogy Dávid, és Salamon királyságai legendák. Ugyanaz a helyzet a száműzetéssel is. A zsidóság mibenléte a száműzetés nélkül nem magyarázható meg. Amikor, azonban a száműzetésre vonatkozó történelmi bizonyítékok után kezdem kutatni, kiderült, hogy erre vonatkozó bizonyítékok nem léteznek."
Az első keresztények még természetesnek tartották, hogy istentiszteleteiken a zsidó szent írásokat tartalmazó tekercsekből olvassanak fel, már csak azért is, mert nem volt még kezükben az Újszövetség. Az ó- és újszövetségi istenkép markáns eltéréseire először a keresztény¬ség vitriolos tollú kritikusa, a 2. században élt görög filozófus, Kelszosz mutatott rá. Aléthész Logosz (Igaz beszéd) című pamf¬letjében felhozta, hogy ,,ha a zsidók Istene Mózes közvetítésével azt parancsolja a zsi¬dóknak, hogy (...) ellenségeiket - gyerme¬keiket is beleértve - hányják kardélre (...), akkor lehetetlen megérteni, hogy az ő fia, ez a názáreti ember, a fentiekkel teljesen ellenkező törvényeket hozott, és kijelen¬tette (...), ha valaki megüt, fogadjuk a kö¬vetkező ütést is."
Hát ki hazudott? Mózes-e vagy Jézus?
Egyes eretnekként megbé¬lyegzett mozgalmak pedig akkoriban kife¬jezetten tagadták, hogy a zsidók istene ugyanaz, mint a keresztényeké.
A keresztény teológia hosszú évszázado¬kon át a később megál¬lapított hittételek fényében magyarázta az Ószövetséget - vonja le a tanulságot a Magne Saebo norvég teológus. Ezért juthatott el oda a 13. században a skolaszti¬kus teológia atyja, Aquinói Szent Tamás, hogy fő művében, a Summa theologiae-ben halálos bűnnek ítélte, ha valaki Krisztus után is megtartja az ószövetségi rituális törvényeket. De a Domonkos-rendi szerzetes kikelt azon nominalista teológu¬sok ellen is, akik a következő okoskodással próbálták feloldani a Biblia ellentmondá¬sait: - Isten van annyira szuverén, hogy meghatározza, mi bűn és mi erény, és jogá¬ban állhatott az Újszövetségben megvál¬toztatni az ószövetségi erkölcsi rendszert, s megparancsolni a szeretetet.
Tamás és teo¬lógustársai szerint ezzel szemben Isten, lényegéből fakadóan, képtelen gonoszat cse¬lekedni, márpedig például a gyermekgyilkosságot vagy a genocídiumot semmilyen körülmények között nem lehet etikusnak mondani. Ami ezek után a mégiscsak léte¬ző Ószövetség megítélését illeti, Tamás visszatért annak Órigenész-féle allegorikus értelmezéséhez.
Az Ószövetséget az Újszövetségtől élesen elkülönítő dualista világnézet csak a második vatikáni zsinat idejére bukott meg végleg. Akkorra ugyanis a második világháború után önvizsgálatot tartó katolikus és pro¬testáns egyházak vezetői felismerték, hogy az Ótestamentum egyes - a zsidókat ,,egy gonosz Isten szolgáiként" aposztrofáló - korábbi értelmezései teológiailag meg¬ágyazhattak az antiszemitizmusnak és a holokausztnak.
Ezért ma már keresztény és zsidó kutatók egyaránt az Ószövetség¬ben fellelhető szeretetparancsokat és a kegyelmes istenképet hangsúlyozzák. Ezt az 1965-ben lezárt vatikáni zsinat azzal fejelte meg, hogy kiemelte: Isten ,,a két Szövetség könyveinek sugalmazója és szerzője, bölcsen úgy rendez¬te, hogy az Újszövetség benne rejtőzzék az Ószövetségben, az Ószövetség viszont az Újban táruljon föl", miáltal az ,,Ószövetségkönyvei (...) szer¬ves részei az evangélium hir¬detésének (...), az Újszövetsé¬get megvilágítják és megma¬gyarázzák".
Heinz Kruse német jezsuita szerzetes - a Vatikán által publikálni soha nem en¬gedett - doktori disszertációjá¬ban magyarázattal szolgált a változó istenkép problémájára. Szerinte a zsidóság eleinte a környező törzsek istenéhez hasonló módon képzelhette el Istent, akiről azt tartotta, hogy némileg erősebb a többi nép istenénél, és együtt harcol vele például Kánaán elfoglalásánál. Ezért jóhiszeműen úgy gondolhatták, a leigázott népek kiirtása is Isten akarata. Mivel pedig - bármennyire is téves - lelkiismeretüket követték, a katolikus egyház tanítása szerint nem vétkeztek.
Később a zsi¬dóság ,,kinőtte" ezt az istenképet, és az Ószövetség némely passzusaiban - példáit Ézsaiásnál - már az ősellenség Egyiptomra és Asszíriára is kiterjesztette Isten törődését és gondoskodás. Nemeshegyi professzor is rámutatott, hogy a kiválasztottságát hirdető keresztény egyház is hasonlóképpen fejlődött ,,az erőszakos térítések, más vallások lené¬zése és ördöginek tekintése, illetve az im¬perialista uralmi igények" abból fakadtak hogy a zsidók, majd a keresztények önző módon kisajátították maguknak Istent, aki pedig nem kizárólag a zsidóságé vagy a kereszténységé, hanem Istennek minden nép ,,választott nép".

Az Ószövetség és az Újszövetség eltérő istenképe csak az emberek fejében létezik, mint ahogyan a zsidók Jézus nélküli istene is.
A zsidók nacionalista, törzsi istene ugyanis nem létezik, mert Isten Szentháromság: Atya, Fiú, és Szentlélek egyben. Egy Isten van, és ő nem változik meg. Az eltérő istenkép oka az, hogy a zsidóság, saját történelem híján, nacionalista tervei érdekében alkotott egyet.
Ez a tény azért döntő fontosságú, mert az isteni kiválasztottság előjogként való értelmezése, Izrael háborúinak Isten általi, történelmi támogatása a Kánaáni, majd a honfoglalás utáni időkben is, szemenszedett hazugság, és egyértelmű sátán-imádat, melynek zsidó-keresztény kontinuitása logikusan vezet el a vallás-, és keresztes háborúkig, s az eretnek- és boszorkányégetésekig, majd a XXI-ik századi palesztin népirtásig. Jézus megtagadta az efféle kinyilatkoztatás legitimálását, többek közt ezért is feszítették keresztre a zsidók.
Az a felismerés, hogy az Ószövetség nem csak Isten igéje, hanem főként a zsidók által írt ál-történelem, bizonyított: a brit archeológus, Dr John Rhomer a \'Land of the Bible\' sorozatban bemutatta a Szentföldet és rámutatott arra, hogy a zsidó geneológia azért íródott, mert reméltek a visszatérést az ősi földjükre és ebben az esetben majd jó lesz tudni, hogy ki mit kaphat vissza jogos örökségéből. De még ez a zsidó őstörténelem is tudományosan megkérdőjelezett, például fő tézisét, az egyiptomi kivonulást Zeev Hercog professzor (Tel-Aviv University) tudományosan megalapozatlannak tartja. Ezután az Izraeli közoktatásügyi miniszter Yossi Sarid 1999-ben fontolóra vette, hogy iskolai tananyagot modernizálja ennek tükrében. A klérus, a mai Szanhedrin tiltakozása azonban visszalépésre kényszerítette.
Emlékezzünk: Jézus rostálta a zsidókat, azt mondta: ,,Óvakodjatok a farizeusok kovászától!"
De ezt is mondta a zsidóknak: "A ti atyátok az ördög, és atyátok kívánságát akarjátok követni. Gyilkos az kezdet óta. Amikor hazudik, saját természete szerint beszél (János 8,44)
Ezt azért tette, mert már akkor is szándékosan, tévesen tanították, saját érdekeik szerint félremagyarázták a Tórát: ami egyezett az érdekeikkel magukévá tették; ami nem egyezett, elvetették.
Nem véletlen, hogy a sumér, káld, pártus, szkíta ragozó népek hiedelemvilágát, és azok régészeti leleteit évszázadok óta, szervezetten tünteti el a zsidóság, és hallgatja el az egyház: fáj az igazság!
Miután az iraki sivatag homokjából kiásott sumér-mahgar és szemita városállamok ékírásos irodalmukkal, följegyzéseikkel együtt a XIX. sz. második felétől újra ismertté váltak, tudjuk, hogy az ószövetségi iratok szerkesztői saját vérgőzös és csalásokkal teli történelmük leírását kivéve, az ősmitológiai elbeszéléseket javarészt e kultúkör hagyományvilágából kölcsönözték (teremtéstörténet, paradicsomi történet, az özönvíz leírása, a bábeli toronyépítés, a nyelvek összezavarásának mondája, a zsoltárköltés műfaja, bölcsességi irodalom, papi hierarchia, angelológia stb.), amidőn a zsidó nép a babiloni fogság állapotában volt.
Ha volt egyáltalán fogság - amit Shlomo Sand professzor is megkérdőjelez - akkor a ma ismert zsidó vallás Babilonban született, azt ugyanis egy teológus sem tagadja, hogy az ún. ószövetségi könyvek szerkesztési munkája a fogságból való visszatérést követően fejeződött be. Több mint valószínű, hogy a Jézusra vonatkozó, a próféták szájába adott jövendölések is a sumér-babiloni hagyomány szövegeiből kerültek át szellemi eltulajdonítás útján a zsidó szövegekbe.
Tragikus, hogy a több mint egymillió eddig megtalált sumér és akkád agyagtáblácskáknak csupán egy töredékrészét fejtették meg ill. publikálták eddig. A zsidók cionista érdekcsoportja bújik meg e kultúrtörténeti botrány mögött. A zsidóság mibenléte, és a rasszista, csak zsidó Izrael államának létrejötte a száműzetés meséje nélkül nem magyarázható meg. Ugyanaz a hatalom akarta ezt így, amely a második iraki háború során lehetővé tette a sumér kultúra fölbecsülhetetlen kincseinek a bagdadi múzeum kifosztása során történt megsemmisítését és elrablását. Ez is bizonyítékul szolgál az általam leírtak igazságtartalmát illetően. A Qumránban, a Holt-tengernél lelt esszénus írástekercsek java része ugyanerre a szomorú sorsra kárhoztatott. Túl sok bennük is a történelemhamisítókra nézve kényelmetlen adat.
Egyet azonban a hiányos nyilvánosságra hozatal ellenére is biztosan megállapíthatunk: Évezredekkel az ún. ószövetségi iratok összeszerkesztése előtt léteztek már a sumér kultúrkörben a ma a Bibliából ismert történetek sok esetben tartalmilag ellenkező előjellel. Mindent megmagyaráz az a tény, hogy a két szövetség - az Ó és az Új - értelmezésének végleges egybegyúrása csak a második világháború után, - szintén a zsidók érdekében(!) - történt meg, mert az egyházatyák felismerték, hogy az Ószövetség zsidókat segítő, harcos Isten képe melegágya lehetett az antiszemitizmusnak, és a holokausztnak.
A fentiek tükrében az Ószövetséget felül kellene vizsgálni, de az egyházak köztudottan jó viszonyát a zsidósággal, erre bizonyára nem fog sor kerülni. Az ige azonban tanít: "Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen..." (Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írott levelének 5 fejezete, 10 - 12. versek)

Iványi Sándor
Debrecen, 2008-12-29

Kohut Katalin

(#2) 2010-10-04 07:56:47

Kedves Sándor!

Köszönöm kiegészítő, ismertető írását a Bibliával kapcsolatban.
Én is arra a következtetésre jutottam kutatásaim során, hogy a magyar nép létezett a zsidóság létrejötte előtt, erre utalnak akár a földrajzi képződmények is, alátámasztják a valódi történelmet.
Rengeteg halál volt Jézus nevében, amit én elfogadhatatlannak tartok, soha nem is fogom megérteni.

Kellemes hetet kívánok Önnek és további szép, értékes cikkeket!

Üdvözlettel:

Katalin

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]