Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Úti jegyzetek
  2017-01-31 20:00:25, kedd
 
   
 


Greguss János: A vándorlegény











Petőfi Sándor: ÚTI JEGYZETEK (1)


Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába beleunván, utazni ment. Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam.

Történt az indulás ápr. 1. 1845. a pest-eperjesi gyorsszekeren. Ezt csak azért mondom el, nehogy valaki azt gondolja, hogy saját alkalmatosságomon utaztam légyen. Nem tartok equipage-t.

A bucsú estéjét vagyis éjszakáját nagyszerűen vigadva töltém a Vadászkürtben pajtásaimmal. Verset is csináltam erre az alkalomra, melyért az illetők közül egypár bosszankodott, sőt meg is haragudott, hogy őket pajtásoknak nevezem, s nem barátoknak. Most is csak azt mondom, kedves pajtásaim, hogy tempi passati, mikor én valakinek barátja voltam... tudni való azért, mert nem hiszem, hogy nekem barátom legyen. A Csizió is megjövendölte, hogy nem leszek szerencsés a barátságban... pedig ez nem hazud; azt is megmondta, hogy hires ember leszek.

A bucsúlakomán részt vett pesti pajtásaimon kivül egypár vidéki költőkollegám is, kik azért voltak akkortájban Pesten, hogy magokat egyik-másik divatlapszerkesztő által levetessék. Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szerkesztők aztán küldik szét az egész magyar hazá...nak némely helyére, s a közönség bámulva kiált föl:

- Tehát ilyen ő?!

Végre hajnalodott, a gyorsszekér előállt, s én elbucsúztam pajtásaimtól, oly melegen, oly nehéz szívvel, mint valaha barát baráttól. Hejh, fiúk, hálát adhattok az Istennek, ha olyan barátitok lesznek, amilyen pajtástok vagyok én.

A szekér indult és én gondolatokba mélyedtem...
Nem tudom, meddig mehettünk, meddig nem, mikor e rémítő kiáltás hatott füleimbe:

- Megállj!

A szekér rögtön megállott, ajtaja fölpattant, s előttem egy szilaj tekintetű ifju termett, ki pisztolyt szegezve mellemnek, rivallt rám:

- Meghalsz!

- Kegyelem! - jajdultam föl, s reszketve, akadozva folytattam -: csak életemnek irgalmazz... örömest odadom erszényemet... bár tartalmastul sem ér sokkal többet, mint ha egészen üres volna: hisz én magyar költő vagyok... segédszerkesztő voltam, a "Pesti Divatlap"-nál... aztán még eljöttömkor adósságot is fizettem... Tóth Gáspárnak tartoztam egy attila s nadrág árával... a verseim sem igen kelnek, mindamellett, hogy szörnyen dicsérik... láthatod hát, hogy nem lehet sok pénzem... de szivesen átadom, amim van, csak életemet ne bántsd!...

Ilyeneket habartam össze-vissza, mint afféle megijedt ember, mig a lélekzetből ki nem fogytam; a megtámadó ifju ezt felelte hideg vérrel:

- Nekem nem kell hitvány erszényed... nekem életed kell, ármányos életed! Tudd meg, hogy én azoknak az ifju lángelméknek egyike vagyok, kik verseket küldtek a "Pesti Divatlap"-ba, s akiket te galádul kizártál az irodalomból... mert értésünkre esett, hogy az uj nevek versei a te kezeden mentek keresztül. Én magam küldtem be hozzátok vagy százötven költeményt, s te mind halálra itélted... ezért te is meghalsz!

A pisztoly durrant, én meghaltam, és... fölébredtem. Megvallom, hogy ez az álom egész utamon ijesztgetett. Hátha beteljesedik, gondoltam aggódva, mert nincs dühösebb nép a megbukott poétáknál.

Nemsokára ismét elaludtam (nem csoda, egész éjjel ébren voltam!) s csak Gödöllőnél ébredtem föl.
Azt mondják, hogy Gödöllőnek igen szép vidéke van. Nem tudom: igaz-e? mert már temérdekszer láttam, s igy az első benyomást elfeledtem, most pedig restellem ujra megvizsgálni.

Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk. Amint ki akartam a reggelit fizetni, egyik utitársam ellenszegült, hogy ne fáradjak, majd kifizeti ő; egyszersmind ajánlá erszényét számomra egész Miskolcig. (Eddig valánk együtt menendők.) Ezen az ajánlaton más ember talán nem bosszankodott volna. Én sem bosszankodtam.

Bebúttunk ismét társzekerünkbe, s mentünk, mentünk, mendegéltünk. Hát egyszer csak döcögni kezd a bárka, de oly embertelenül, mint némely poéta urak versei... elannyira, hogy kénytelenek valánk kiszállani, ha ugy nem akaránk járni, mint nem tudom kicsoda, akinek csontjai izzé-porrá törettek. Kiszálltunk tehát, és én láttam, hogy ott vagyunk, ahol sejtém: Aszódon.

Aszód!

Ah, kedves olvasó, (igen: kedves olvasó, mert ki lehet kedvesebb az irónak, mint aki munkáját olvassa?) kedves olvasó! - mondom - ha te tudnád, mennyi fekszik rám nézve e kis szócskában:
Aszód!

Hanem ezt nem olvasnod kellene a flegmatikus papírról, de hallanod, ah, hallanod, amint ajkaimról legördül társaságában az elandalodás sohajtásának:

Aszód-!-!-

Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnan kitalálnád, hogy én itt három esztendeig tanultam... akarom mondani: jártam iskolába.

S mily eseménydús három esztendő!

1. Itt kezdtem verseket csinálni -
2. Itt voltam először szerelmes -
3. Itt akartam először szinésszé lenni -

A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszélenniakarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes.

Nevezetes és szomorú!

Professzorom (Isten áldja meg őt!) jónak látta, tettbe menendő tervemet egy olyan férfinak megirni, kinek eléggé nem dicsérhető tulajdonsága volt: a szinészetet csodálatra méltóképen való módon gyűlölni. Ezen ritka tulajdonú férfi történetesen épen az atyám volt, ki - mint jó atyához illik - a veszedelmes hírvétel után egy percig sem késett pokoli örvénybe süllyedendő fia megmentésére rohanni. S istentelen szándékomtól csakugyan eltérítettek atyai tanácsai, melyek még hetek mulva is meglátszottak... hátamon és lelkem porsátorának egyéb részén.

Mind e történetek keresztülhuzódtak emlékezetemen, mialatt szekerünk Aszód utcáinak sarán huzatott keresztül, mely mély, mint itt keletkezett első szerelmem volt.

Utam Aszódtól Kassáig szót sem érdemel.


Greguss János: Utazás az alföldön




Miskolcig már voltam, azon tul még nem, s igy Kassa volt az első hely, mely kiváncsiságomat igénylé. Utazásom harmadik napján estefelé végre megláttam a kassai gót templomot, mely a város közepén ugy áll, mint valami óriás barát, sötét csuklyában. Maga a város szép, igen szép halott. Semmi élet benne.

A pesti gyorsszekér csak Kassáig jár; onnan egy másik viszi az embert Eperjesig. Kassára ugy uzsonnatájban értünk, s az eperjesi szekér csak másnap indult, s igy az éjét ott töltém. Gyalázatos fogadónak leggyalázatosabb szobájába esvén, restelltem otthon maradni. Bejártam a várost. Különben az is csalt kifelé, hogy - amint már többektől hallottam - Kassán igen sok szép leány van, s ezek látásáért én mindig örömest fáradok. De biz én egyetlen egy szép fehércselédet sem láttam, kivevén azokat, melyek föstve vannak cimerűl imitt-amott a boltok elébe; már ezek oly remekek, hogy Pestre is beillenének, ha a Váci utcába nem is, de a Váci utra bizonnyal.

Bevetődtem a színházba is, hol német komédiások remekeltek a kontárkodásban. Én játszottam hatodmagammal Ozorán, Cecén, Szilasbalháson, Sárbogárdon stb., de sohasem nyaggattuk igy halálra a müvészetet, mint ezek. Oh, városa Kassának! vagyon a te környékedben bősége az erdőségnek, melynek fáin teremnek ágak, különösen alkalmatosak furkósbotokra; és te, városa Kassának, mégsem használod ezen ágakat fegyverekül, hogy velök kiugrasd falaid közül a müvészetnek ezen halálos ellenségeit. Oh, nem, te ezt nem teszed, sőt inkább seregestül csődülnek mindkét nembeli lakóid a spektakulumokra, s hallgatják - a gyönyör tengerében fuldokolva - az irgalmatlan orditásokat és hebegéseket; és ha elérzékenyülésre kerül a dolog, tehát elérzékenyülnek szende lelkű leányaid és elérzékenyülve omlanak azon bajnok ifjak karjaiba, kik a XIX. század rettegésére katonásdit játszanak.

Kora hajnal volt, hogy másnap az eperjesi gyorsszekérre ültem. Egymagam utaztam, mi már régi ohajtásom volt. De nekem a sors mindig akkor ad kanalat, ha levesem nincs, és viszont.

Kényelmemet nem használhattam, mert a hideg miatt a szekér egyik zugában zsugorogtam. Hűvös, ködös komor volt a reggel, mint szivemben - Kassa emléke, hol magyar szót alig hallottam.
Eperjesen Kerényi Frigyeshez szállottam, s nála tölték egy hónapot.

Szerencsés egy fickó ez a Kerényi, kénye-kedve szerint élheti világát s könnyen fütyölhet, pamlagain heverészve, ha bizonyos urak rákiáltják az anathemát, hogy ő nem költő.

Tompa is Eperjesen volt. Nevelősködött. Kétszáz bankó forintért. Miska pajtás! rád illenek nagy druszád szavai:

"Megnehezült az idők viharos járása fölötted!"

De vigasztaljon, bajtárs, hogy velem egy csillag alatt születtél, kis különbséggel - te a sorsnak mostoha, én édes, de kitagadott gyermeke vagyok. Téged eltaszított magától a sors, én pedig elpártoltam tőle, mert függeni senkitől nem akartam, nem akarok... s igy tán méltán is neheztel rám. De semmi! azt olvastam én egy régi magyar játékszini zsebkönyvben, hogy

Lesz még idő, bár sokára,
Amikor a magyarúl
Éneklő fők homlokára
Borostyánág kanyarúl.

Vagy alkalmazva:

Lesz idő, s tán nem sokára,
Amikor a magyarúl
Éneklő fiúk markába
Bankóteljes tárca húll.

Boldog órákat töltöttem Kerényivel és Tompával. Nem említem a többieket, kiknek barátsága örökre édes emlékezetűvé tette ezt az utamat; mert annyian vannak, hogy egész lajstrom lenne, ha mindegyik nevét leirnám.

Egy este a tanulóifjúság fáklyászenével tisztelt meg. Megvallom, hogy ez engemet meg nem lepett. Nem elbizottság ez, a világért sem.


Keleti Gusztáv: Az Alföld




Mikor még nyomva sem láttam nevemet, csak magamnak firkáltam; mikor még statiszta voltam a pesti nemzeti színháznál, s hordtam a színpadra a székeket és pamlagokat, s a színészek parancsára kocsmába szaladtam serért, borért, tormás kolbászért stb.; mikor még strázsáltam vagy főztem a kukoricagombócokat közlegénytársaim számára, s mosogattam a vasedényt oly téli hidegben, hogy a mosogató-ruha ujjaimhoz fagyott, s mikor a káplár "menjen kend!"-je lehajtott a havat kihordani a kaszárnyaudvarból: mindenkor már világos sejtéseim voltak arról, mi velem egykor történni fog, s mi meg is történt. Megálmodtam az őrszoba meztelen faágyán, hol - mint de Manx báró - az egyik oldalamat alám tettem derékaljnak s a másikkal betakaróztam, megálmodtam itt, hogy nevet szerzek két országban, melyet az egész világ kritikusainak ordító csordája sem lesz képes megsemmisíteni. És álmom teljesül lassanként... nem, sőt hamarabb, gyorsabban, mint gondoltam. Amerre csak jártam, öleltek, szerettek... bár gázoltatásomra mindent elkövetnek a kritika hősei. És én csak azt mondom nemzetemnek, mely figyelmére méltatott, hogy figyelme nem lesz eltékozolva!...
Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös-tormamártást, de igy azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös-torma. Ettől reszketek, ha valahova hínak ebédre, mi Eperjesen - s átaljában egész utam közben - gyakran megesett. Ezt csak azért irtam ide, hogy ismét Eperjesre térhessek valami összefüggéssel.

Vannak házak, melyekbe mihelyt belépek, úgy érzek, mintha otthon volnék; vannak ismét, mikben sehogy sem tudom magam otthonosítani. Igy vagyok a városokkal is. Eperjes azok egyike, hol az első pillanatban otthon voltam. Tudj' Isten, olyan kedves város nekem ez az Eperjes; csinos, szép, zajos, vidám, barátságos tekintetü. Olyan, mint egy életteljes fiatal menyecske.
Hát még tájéka! Magyarországban nem sok szebb lehet. Kora reggelenként ki-kimentem a város keleti oldalán emelkedő Táborhegyre, hol hajdan Caraffa ágyui orditották e mártírvárosra: rettegj! Innen néztem szét a vidékre, mely gyönyörködve mutogatta magát előttem, mint a gyermek, kinek édesanyja uj ruhát hozott. Mert ekkor jött meg a természet anyja, a gondos tavasz, és öltöztette meztelen gyermekét szép, uj, tarka köntösbe. Tiszta időben éjszaknyugatról magas bércek vállai fölött a Tátra hófedett csúcsa piroslott a nap első sugaraitól, mint valami borozó aggastyán király homloka.

Egy kis órányira Eperjestől szomorkodik Sáros romja, Rákóczy egykori fészke. Voltam rajta. Dehogy mulasztanám el valami romot megtekinteni, ha csak szerét ejthetem. Oly jól esik ott színom a dicső lovagkor levegőjét, melyben születnem kellett volna igazság szerint. Én a tollat meglehetősen forgatom, de ugy érzem, nagyobb hivatásom lett volna a kardviselésre, mire, fájdalom, későn születtem.

Valami nyolcan kerekedtünk föl Sáros romjait meglátogatni. A hegy alatt elhagytam a társaságot, s összeszedtem magam, hogy hamarább érjek föl; mert tartottam tőle, hogy könnyeimet el nem fojthatom... s én nem szeretem, ha más sirni lát engemet. E várra vonatkozik "A rom panasza" című versem.

Lejövet, amint a hegyoldalon pihentünk, mellénk sompolygott egy szegény lengyel fiu. Tudtuk, mit akar; mindnyájan adtunk neki valamit... letérdelt s lábainkat akarta megcsókolni... Oh, emberiség, süllyedt emberiség, hol van megváltód?

Átaljában mentül inkább közeledtem a Kárpátokhoz, annál nagyobb szolgaságot láttam, s ilyenkor megeresztém képzetem szárnyait és leröpitém lelkemet szülőföldem rónáira, hol az emberméltóság a legalacsonyabb kunyhóban is magasan tartja büszke fejét.
Oh, felföld! csak azért emelkednek-e bérceid a felhőkig, hogy annál inkább szembetűnjék lakóid görnyedezése?...

És ha én Eperjesen ki-kijártam a Táborhegyre, az nem csupán a táj kedveért történt; hanem egyrészt, vagy tán leginkább azért, mivel egy gyönyörű barna leányka esett utamba. Gyönyörű barna leányka volt, igazán; s ritkán mentem el ablaka alatt anélkül, hogy ott ne találtam volna. Ilyenkor aztán egymásra pillantottunk és mosolyogtunk, mintha régi ismerősök volnánk, pedig sohasem szóltunk egymással. S ez igy tartott ottlétem alatt minden nap, sőt napjában többször is. És ha én hajnalban elmentem ablaka alatt, mikor ő még kétségkivül álmodott: akkor szépséges gondolataim támadtak; de szörnyü prózai embernek is kell lennie, kinek szépséges gondolatai nem támadnak, ha hajnalban valami gyönyörű leány ablaka alatt megy el.
Eperjesről Lőcsére mentem. Kerényi velem utazott. Egész Szepes megye határáig csaknem folyvást emelkedik az út, a hegyek szemlátomást növekednek, a fenyvesek kezdődnek, melyek alant sürűek, fölfelé mindinkább ritkulnak s a tetőt csak néhány éri el... mintha valami katonák volnának, kik várat ostromolnak.

És eléri az ember a szepesi határt, melyet Branyiszkónak neveznek, és áll az egyik oldalon lejtős, a másikon meredek roppant bérc tetején, honnan belát a gyönyörü Szepes tündérvölgyébe, látja Váralját s mellette a puszta várfalakat, melyeknek egykor biboros teremében született Zápolya; látni pedig a láthatár végén egész magamivoltában azt a kis vakandturást, mit Tátrának neveznek; mindezt látja az utazó, és ha az utazó: költő, akkor fölkiált, mondván: ...nem, semmit sem szól, nem szólhat, némán bámul; ha pedig az utazó, kritikus, akkor föllelkesül szivének kilenctized része, s azt mormogja fogai közt: meglehetős!

Egyik lovunk patkója leesett; mig azt fölütötték, folyton meredtek szemeim a Kárpátokra, ez egymásra hányt millió piramisra. De lelkem, mint a gyermek, ki megpillantja, hogy gondviselője nem figyel rá, lelkem elsuhant észrevétlenül messzire, messzire, oda, hol nincsenek hegyek, hol halmok is alig vannak, hol a Duna omlik méltóságosan, mint Vörösmarty hőskölteményei, hol puszták nyulnak el, hosszan, mintha a világ végét keresnék, hol a látkör egy óriáspalota, melynek tetején a napnak gyémántcsillárja s oldalán a délibábok tükrei függenek, mikben kedvtelve szemlélik magokat gulyák és ménesek... ide, ide szállt lelkem a Kárpátokról, az én édes hazámba, a szép alföldre!


Barabás Miklós: Vándorélet
Illusztrációk a költő összes költeményeihez (Atheneum kiadása)






Petőfi Sándor: ÚTI JEGYZETEK (2)


Petőfi látogatása egy bányában





Reggel indultunk s délután értünk Lőcsére. Még aznap tovább akartunk utazni, de a város minden lova - még a postamesteré is - szántani volt. Ennélfogva a nap hátralevő részét a vén Lőcsében kelle töltenünk, melyben igen sok fiatal szép leányzó szivecskéje dobog... de nem a magyar nyelvért, s ezért bármi szépek, sem méltók, hogy rólok többet szóljak. Amelyik leány nekem tetszeni akar, magyar legyen az lelkestül testestül, különben zsebkendőjét sem emelem föl a földről, ha leesik; de az igaz magyar leányért... oh azért mindent megtennék, amit csak hősi elszántság tehet... még meg is házasodnám.

Másnap jókor reggel Késmárkra értünk, a Kárpátok tövéhez, és... esős idő volt. Egy fikarcot sem láthattunk a Kárpátokból. És mégis azt mondják, hogy Tantalus históriája mese! Hányszor van az életben, hogy, mikor az ember már szinte ujja hegyével éri az almát, a sors elkapja tőle s fügét mutat!
Délelőtt meglátogattam Kerényivel Hunfalvy Pált, a tanítványaitól általánosan szeretett professzort... ezt azért hozom föl, mert oly ritkaság, mint most nálunk a józan és becsületes kritikus. Megnéztük Tököly várát, melynek még legépebb része a kápolna, bár ebben is már hanyatt fordulva hevernek a földön a szentek és angyalok; szegények!

Délután borozni és sonkázni mentünk egy nyugpénzes kapitányhoz, ki Eperjestől idáig velünk jött a gyorsszekeren, és aki igen derék, jóravaló ember. Ezen sonkázás et compagnie-nak tulajdonítsa a tisztelt tanuló-ifjuság, hogy este - midőn zenével volt szives megtisztelni bennünket - mind Kerényi, mind én oly classice szónokoltuk el köszönetünket, hogy Gaal Obscurides Simpliciusa ránk is elmondhatta volna: ezek sem tanulták Quintilianust vagy Cicerot de oratore.

Nagyon restelltem azt a históriát, hogy csak egy napomat szántam Késmárknak, s akkor sem láthattam az eső miatt a Kárpátokat onnan, ahonnan legjobban láthatni. Azonban szerencsémre másnap reggel korán indultunk; ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte. Gyönyörittasan szemléltem egy darabig... mert aztán fölriadt - tán a kocsizörgésre - s mintegy elszégyenülve burkolta magát köd-paplanába... a Tátra... a szép leány.

Azért siettem el Késmárkról Iglóra - a szepesi 16 város egyikébe -, mert van ott egy család, mely engem már rég kivánt ismerni s én azt viszont. Kedves, patriarkális család! nem foglak én elfelejteni téged. Nem fogom én elfelejteni az öreg családapát, ki magában két világrész: Európa és Amerika; ősz feje a megvénült bölcs Európa, szive pedig a fiatal Amerika, hol végetlen őserdők zöldelnek, az életkedv és remények erdői; nem fogom én elfelejteni a családanyát, ki egyszerű és jó, mint az én anyám... és nem fogom elfelejteni gyermekeiket, miként nem a fának lombjait, melynek árnyékában oly édesen pihentem. És vannak még többen Iglón, kik céljokat érték, ha az volt céljok, hogy örökre emlékezetessé tegyék ott-mulatásom idejét, mi három hétig tartott.

Három hetet töltöttem Iglón, melynek lakói s tájéka egyiránt gyönyörködtettek. A Kárpátok egészen oda látszanak, de ottlétem alatt tán sohasem álltak köd- vagy felhőtlenül; s e derű-borúban ugy tetszettek nekem, mintha volnának a természet oltára s a felhő és köd körülötte a tömjénfüst.
Kissé ködös reggel volt, mikor Iglóról elindultam Rozsnyó felé. Vissza-visszanéztem a Kárpátokra... alig látszottak a homályban... szinte nem tudtam: képzelet-e vagy való?... mint mikor emberekkel találkozunk, kiket álmunkban láttunk-e? vagy csakugyan régi ismerőseink-e? nem tudjuk. Végre eltüntek előlem, mert magas bércek határtalan fenyvesei közé jutottam.

Szépek azok a fenyűk, amint a szellő rengeti sötét melankolikus lombjaikat, mig köztök a madarak vigan fecsegnek; olyanok, mint valami szomoru barna leányka, kit vigasztalnak, s ki fejrázva válaszol bágyadt mosollyal:

- Nincs vigasztalás számomra!

S ezek közt a szomorú barna leánykák közt mint nyargalnak a patakok, e pajkos, fürge gyerkőcék, kiknek gyermeki szive még föl nem fogja a fenyü-nénikék bánatát. Hah, mint vágtatnak szilaj kedvökben jobbra, balra, s mint hányják a bukfenceket a hegyekről a völgyekbe, hogy akármelyik bajazzónak becsületére válnék.

És lakik a bérceken egy komor, mogorva férfi, a fergeteg; ezt a csintalan patakgyerkőcék addig bosszantják tréfás fecsegéseikkel, hogy egyszer türelmeszakadtán fölpattan, utánok rohan s akkor ugyancsak megcibálja szőke üstökeiket, a habokat.

Van e fenyvesek közt egy kimondhatatlan szép L alaku völgy. Kis-Hnilec... vagy hogy híják. Az első fogadónál, melyet benne találtam, reggeliztem, bár ezt már Iglón is tevém; mert előtte megpillantám a kocsmárosnét, ki igen szép volt, s én szép kocsmárosnék iránt különös hajlandósággal viseltetem.
Tovább haladva Rozsnyó felé, szelidül az eddig zordon táj; a fenyűk közé más, világosabb zöld fák elegyednek... nem tudom: micsoda fák? mert Isten nélkül való rossz botanikus vagyok;... mint a magyar olvasóközönség, ki annyi fűzfa- és bodzasípot tart valami mahagónifuvolának.

Veszverésen (egy gömöri faluban) ebédeltem, vagyis megálltam ebédelni, de semmit sem kaptam. Még kenyerök sem volt az istenadtáknak.

Innen Rozsnyó valami egy óra járás. Egy szabóinas kapaszkodott kocsim saraglyájába. Eszembe jutott: - mikor én gyalogoltam igy Mohácstól Pozsonyig - s még hosszabb utat is - mily jól esett, ha fölvett mellettem elhaladó szekér vagyis mily jól esett volna, ha fölvett volna... s fölültetém a gyereket.
Ettől tudakoztam meg a legbecsületesebb fogadót, s oda szálltam.

Három napot valék töltendő Rozsnyón. A másodikat az Aggtelek megnézésére használtam, mely ide - a rossz ut miatt - öt órányira esik.

Rozsnyó völgyben fekszik, magas meredek hegyek között, mint az alamizsnakrajcár a koldus kalapjában. Aggtelek felé Pelsőcig hosszu keskeny völgyön keresztül visz az ut: ha ezt a hosszu, keskeny s a rozsnyói kerek völgyet valamivel teleöntenék, egy óriási bunkósbot alakulna. Egyébiránt kellemes utazás esik benne. E völgy egy roppant nemzeti zászló is egyszersmind: vörös föld, fehér kősziklák, zöld erdő.

Mindjárt Rozsnyó mellett van Berzéte, hol Erdélyi János oly sok szép dalt irt. Én őt nagyon szeretem.
Berzéte mellett egy kis omladékot pillantván meg a hegyoldalon, kérdém kocsisomtól: mi volt ama rom?

- A' biz, uram, klastrom volt, vörösbarátok laktak benne, (felelt a kocsis;) hajh, furcsa egy hely ám az. A jószág világért sem legel azon a tájon éjfél idején. Kincs van ott elásva; minden esztendőben bizonyos nap kiterítik a fal körül ponyvára; csakhogy bele nem markolhatni, mert egy kakas őrzi. Isten ments, hogy valaki oda közeledjék... a kakas kiásná a szemeit.

Ezt mesélé kocsisom.

Bámulva kiálték föl:

- Ejnye!
- Biz ugy... - tevé hozzá amaz.

Pelsőcön, hol Gömör megye gyülései tartatnak, szivart vettem.

- Majd papírba tekerem - szólt a boltos.

- Oh, nem szükség...

- De kérem, csak tessék id' adni; nem fognak ugy megszáradni...

Aggtelekre érvén, vezetőt hivattam, s fáklyákkal ellátva magunkat, elindulánk a barlangba, melyet Baradlának neveznek ottan, s mely mindjárt a falu mellett van. A kálvinista rektor künn ácsorgott a ház előtt; vezetőm meghívására ő is hozzánk szegődött. Bementünk.

Oh, ti szűkkeblü emberek, kik mindenben, örökké szabályokat kerestek és állittok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtt!

S mi az a szabály? semmi más, mint a sánta középszerűség mankója. Soká tünődtem: mint eredhetett e barlang? És kitaláltam.

Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot, ásni; azonban itt nem boldogulván, másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikeretlen munkában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről.
Mint emlitém, a falubeli rektor is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is nevemet.

- Tán el sem lehet olvasni? - kérdezém, csak azért, hogy odanézzen és bámuljon.

- Oh igen - felelt ő -, el lehet: Petőfi... de, irgalmatosságos egek! ezt oly hidegvérrel, oly minden tiszteletérzés, oly minden meglepetés nélkül mondta ki, mintha ez állt volna ott: Kíribica Istók, vagy Sujánszky vagy Badacsonyi vagy nem tudom, mi?

A faluban van egy könyv - mint más efféle helyeken -, hova a látogatók beírják magokat. Vannak aztán itt a nevek mellett sorok, mik a barlangban támadt érzelmeket és gondolatokat akarnák tolmácsolni...

Oh jaj!


Petőfi országos kóborlásainak térképe




Rozsnyóra késő este értem vissza. Nagy zaj volt egész éjjel a városban... küszöbön állt a tisztujítás. Ablakom alatt is olyat-olyat ordítottak, hogy az egek repedeztek volna bele, ha oly rekedt torkok nem működének vala... alkalmasint a sok szomjazás szárította ki a gégéket.

Én politikus nem vagyok, s igy a tisztujítás annyiból érdekel leginkább, hogy ez alkalommal a költészet is igénybe vétetik. Többek közt ímezen költeményt hallám akkor éjjel a piacon zengeni:

VAN MÉG EGY GARASOM
A...NAK ADOM;
VEGYEN RAJTA SPÁRGÁT,
AKASSZA FÖL MAGÁT.

Rövid, de fontos... mint ama furkósbot, mit a kortesek hosszu ingujjaik alatt hordoztak, s mit ők ugy neveztek, hogy: pártfogó.

Következő nap Rima-Szombatba mentem a rozsnyói lutheránus lelkésszel, kinek eszét tisztelni, szivét szeretni tanultam meg. Utolértünk egy fehértollas kortescsapatot. (A másik párt zöldágas volt.)

- Majd elfújja a szél a kakastollat! - kiáltának a helységekben a zöldágasak az ellenpártiakra.

- Majd megeszi a cserebogár a zöld ágat! - válaszoltak ezek.

- Ki éljen?

- ........ósy!

- Hát ...afy?

- ...afy csak k...fi!

- ...afy hazafi!

- Éljen .........ósy!

- Bánom is én...

És így haladtak kurjogatások közt muzsikaszóval.

Egy csárdánál megállottak. Leszállván a kocsikról, egy vén kortesnek ugy tetszett, mintha ismerné szomszédját.

- Jer ide, öcsém - ekkép szólalt meg -, jer ide, hadd morzsoljalak össze... - s érzékeny ölelkezés következett. Mi az összemorzsolást illeti, nem hiszem, hogy a fenyegetőző jó öreg egy érett szőlőszemet is össze tudott volna morzsolni, úgy el volt ázva.

Gömörön megháltunk. Itt kettőt találtam, mi figyelmet érdemel: a torony s a temető.

A torony tetején van kereszt, csillag és félhold... qu'est-ce que cela?

A temető pedig tán páratlan a maga nemében. Oly meredek hegyoldalon fekszik, hogy a halottat - kivált sáros időben - kötéllel kell fölhúzni. No, ha megriad a föltámadás trombitája, ezek a szegények borzasztó salto-mortalét fognak csinálni, mielőtt rendeltetésök helyére jutnának.

A fogadóban, ahol háltam, egy lőcsei színlap diszíté a falat - alkalmasint kép helyett. Többek között ez volt benne: "Magyar szinészek által *** igazgatása alatt mai napon (à la: nyomatott ebben az esztendőben) adatik: Tisztujítás - parenthesisben alatta: restauratio. - Eredeti vígjáték 4 felvonásban. Irta Nagy Ignác a tudóstársaság költségén." No lám! azt nem is tudtam, hogy iratnak szinművek a tudóstársaság költségén.

És most haladék nélkül menjünk Rima-Szombatba, hova a nemesség is begyül nemsokára. De addig még ugorhatunk egyet... Pestig.




Téli esték (Petőfi-illusztráció)





Petőfi Sándor: ÚTI JEGYZETEK (3)


Pesten október 10-én 1844. nagy dolog ment végbe, mit a világtörténetirók nem fognak említetlen hagyni... játszottam a nemzeti szinházban Szigligeti "Szökött katoná"-jában Gémesy nótáriust. Azt beszélik, hogy megbuktam benne... de ez nem igaz, mert... én nem hiszem. S ez, azt tartom, elég ok a föntebbi rosszindulatú állítás megcáfolására. Az igaz, hogy e helyett: "Julcsa kisasszony a menyasszony" azt találtam mondani, hogy "Julcsa kisasszony a vőlegény", hanem ennél bolondabbakat is szokott mondani Lendvay, aki pedig meglehetős szinész. Szóval: nem buktam meg; s játék után egész diadalérzettel mentem vacsorára a Komlóba. Itt kötöttem barátságot borozás közben két gömöri fiatal emberrel, Sz. Lajossal, aki igen jó fiú, hanem a felesége még szebb, mint ő; és H. Jancsival, akire az ég ugy árassza mindennemű áldását, mint ő árasztja magába a bort. - Ebből az egész históriából pedig, urak, azt akarom kihozni, hogy R.-Szombatba érvén, először is eme két barátomat iparkodtam megtalálni. És csakugyan akadtam a megyeház előtt egy ismerős arcra a sok idegen között.

- Egy szóra kérem... - szólítám meg, őt félrevezetve.

- Tessék.

- Hogy híják önt?

- H. János...

- Hát hisz' ugy ismerjük egymást, én Petőfi...

- Te vagy, pajtás? most ismerlek...

- Különben nem csoda, ha mingyárt nem ismertünk egymásra; ködös idő volt, mikor megismerkedtünk stb.

Nagyon sajnálnám, ha mindez érdektelen volna a nyájas olvasó előtt. Én elbeszéltem, mert előttem igen fontos esemény, miután H. barátom látott el R.-Szombatban létem alatt szállással, mi nem csekélység tisztujitás idejében, mikor a galambházak is meg vannak rakva vendégekkel. H. barátom házánál tettem véletlenül egy nevezetes fölfedezést: mint kerülheti ki az ember azt a kellemetlenséget, hogy haja bepelyhesedjék?

A puszta földön kell hálni.

Egy éjjel későn érvén szállásomra, minden ágyat megnépesedve találtam, s igy nem maradt egyéb hátra, mint a földre fekünnöm, mi annyiban meg lett jutalmazva, hogy ezáltal ama nagy fölfedezésre jutottam.

Egyébiránt a következett éjjel jó idején hazafelé tartottam, nehogy ismét kénytelen legyek valamit fölfedezni. A fölfedezések nem magyarnak valók... bajlódjanak ezzel más nemzetek.

Az egész tisztujitás példás renddel ment végbe. Kár, hogy esős idő volt.

Esett az eső, amit én egyébiránt csak akkor vettem észre, mikor már sarat gázoltam a piac közepén, ahol álltam egész délelőtt... mert a megyeház szélső ablakaiból hölgyek néztek alá, s én egy hölgy szemeit bámultam, melyekből oly tiszta ég mosolygott.

Másnap kineveztettem és fölesküdtem táblabírónak... Isten és Gömör megye kegyelméből.
Már nagyon mehetnékem vala Pestre, melyet elég hálátlan voltam megunni... pedig csak ott van maradásom, sehol a világon máshol, csak a szép, a kedves Pesten! Minden lépésem, mely ez útban messzebb, messzebb vitt Pesttől, egy-egy kötéllé vált, mely visszahúzott, hatalmasan. És mi vonz engemet ugy oda?

Mi?

Minden! és azok a jó pajtások, a vidám zajos pajtások s - egy szomoru, csendes sírhalom.
Rima-Szombatból tehát mentem volna egyenest Pestre, de több rendbeli meghivásra kitértem még egypár közel eső faluba: Kisfaludra és Várgedébe a füstös szobáju Adorján Bódi- s a láng szakállu Kubinyi Rudihoz.

És meg nem bántam.

Pompás napokat töltöttem Várgedén... de azt nem is mondom ezután, hol hogy töltöttem időmet... mindenütt, ahol csak megfordultam, a legjobban.

Emlitésre méltó Kubinyi R. könyvtára, mely magában foglalja az angol, francia, német, olasz, spanyol irodalom remekeit s csaknem az egész magyar irodalmat. Csak aztán sok ilyen jóravaló ember volna hazánkban, mint K. R.!

Várgedéről két kirándulást tettem, Losoncra és a salgói és somoskői várromokra.
Losoncra menvén Várgedéről, az ut Füleken visz keresztül, hol szinte romokban fekszik az egykor nevezetes vár. Természetes, hogy összejártam; de kimondhatatlan harag fogott el, midőn láttam, hogy a romokat lehordják az utcákat tölteni... hogy amely köveken őseink szent vére szárad, azokon most tapodjanak...

Fülek sokáig volt a török kezében. Ha naponként abból a borból kellett volna inniok, melyet én itt a kocsmában ittam: fogadom, száz évvel előbb szabadult volna meg tőlük Fülek.

Fülektől aztán Losoncig semmi nevezetest nem ér az ember, az utat kivéve. Ez az élő embert halálra s a holtat életre rázza. Én meghaltam s föltámadtam rajta valami hatszor.

Losoncon ekkorízben csak egy napot töltöttem. Ezalatt megnéztem Gácson a várat s a posztógyárt. Az utóbbi szemlélésében jobban gyönyörködnék tán az idegen, ha nem volna meg testének azon része, mely a tobák, fricska stb. kedveért teremtetett. A vár, melyet Forgách grófok birnak, nem igen ó: körülbelül a tizenhetedik században épülhetett. Bejártam néhány teremét, melyek közül leginkább vonta magára figyelmemet az, hol a családképek vannak. E képek egyikétől alig tudtam elválni. Egy hölgy volt: szép, fiatal és tébolyodott.

Épen delet harangoztak, mikor e kirándulásból visszaértem Losoncra, hol az én kedvemért készült roppant ebéd várt egy roppant magyar embernél.

Másnap visszavitt S. A. barátom (ki ide is hozott) Várgedére, ugyanazon az uton, melyet már volt egyszer szerencsém passirozni.

Füleken megálltunk a kovács előtt, mert egy lovat patkoltatni kellett. Én még most is igen szeretem a kovácsműhelyeket; gyermekkoromban kovács akartam lenni. S nem lett volna-e jobb? most piszkos kezekkel verném a vasat, ahelyett, hogy engem vernek piszkos kritikusok.

Várgedéről - az eső miatt néhány napi várakozás után - a második kirándulást tettük többen Vecseklőre (egy barkó faluba). Utba esik Hajnácskő... most már nem is rom, mert tulajdonosa ledöntette végkép. Innen egy negyednyire van fürdő és savanyúvíz, mely egészen olyan, mint a parádi, csak gyöngébb egy kissé. Mig itt uzsonnáztunk: Csomai Jóska cigánybandája gyönyörű nótákat huzott Lavotta, Csermák s másoktól; különösen megragadt - melyet most először hallottam - a karancsaljai nóta. Hogyne! az ég is derült-borult hallatára... egyfelől nap sütött, másfelől esett... szóval, a magyar nóta, magyar vigalom megtestesülése volt.

Vecseklőn megháltunk s másnap korán reggel indultunk Somoskőre a Mátra egyik ágán - a Medvesen - keresztül.

Elégia egy várrom felett (Petőfi-illusztráció)




Somoskő nem nagy vár volt, nem is nagy hegyen fekszik... de bámultam épitését, mely gyönyörü öt-, hat-, hétszögű kövekből van. Oldalában elszórva hevernek a hasonnevű falu házai, melynek lakói csaknem idillikus életet élnek még. Amint lejöttünk a várról e faluba, egy parasztasszony házához hítt bennünket, s ott - fölszólítatlanul - jól tartott édes és aludttejjel. Nagynehezen birtuk rávenni, hogy pénzt fogadjon el. A jó emberek!

Ide Salgó egy órányira esik. Azt beszélték e faluban, hogy mikor Salgon a török volt, innen a somoskői várból oda lőttek a magyarok, s egy töröknek, ki evett, épen a kanalat lőtték ki kezéből... mire a pogányok nyakra-főre elinaltak Salgóról s mai napig sem tértek vissza. Hol van oly merész képzeletű költő, mint a nép?

Jó, hogy vezetőt fogadtunk Somoskőről Salgóra, mert tán föl sem találtunk volna e várra. Oly rendkivüli helyen fekszik, hogy gondolatnak is őrült volt, oda épiteni. Környékezi rengeteg erdő bükk, cser, tölgy s egyéb fákból. A hegy teteje óriási gránitszikla s efölött állott a vár, melynek most már kevés maradványa van. A legmagasb fal mintegy két öles. Talán nem volt Magyarországban vár, mely oly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon tul barangolt.

Estefelé értünk vissza Vecseklőre, eltelve a nap élvezeteivel, és jól kiéhezve, minek orvossága egyébiránt készen várt bennünket Vecseklőn... Kubinyi Rudi szakácsának emberségéből; minek ismét az a rossz következése lett, hogy igen jóllaktam, s ennélfogva gyötrelmes álmaim valának.
Amint vissza Várgedére mentünk, figyelemre sem méltattam Hajnácskőt, pedig mig Salgót nem láttam, nem győztem bámulni a meredek, cukorsüveg alaku bércet, hol a vár volt.

Az ut Fülektől Losoncig sokkal mélyebben véste magát emlékezetembe, semhogy máris elfeledtem volna, ennélfogva most Rima-Szombaton keresztül mentem Losoncra. Rima-Szombat csinos kis város; de az a két roppant fogadó benne ugy veszi ki magát (hogy magyarosan szóljak), mint mikor a kis unoka fölteszi nagyfejű öregapja pápaszemeit. A város alatt foly a Rima vize, melyben ugy megfürödtem, hogy majd belefúltam. Nem nagy a víz, hanem épen malom alatt esett a fürdés, hol egyenest keresztül akarván csapni, a habok alá sodortattam. Ha mégis bor lett volna, de vizbe fúlni... szekatúra! - Hajdan a szép költői világban csak passzió lehetett igy meghalni... a szirének és nimfák karjai között; de most már oly prózai a világ, hogy a szép zengzetes nimfák és szirének rút, néma halakká és rákokká változtak... piha! E meséből az a tanulság, hogy szép, aki jól tud úszni, mivel én sokkal kisebb mértékben dicsekedhetem, mint sok magyar versiró kollégám, kik tengernyi vizenyős verseikbe sem fulnak bele.

Losoncon egy hetet tölték. Dicsőséges eszem-iszom világ volt!... egyébiránt szellemi élvezetek nélkül sem szűkölködtem; mert Losoncon sok lelkes barátom és sok kedves leányka van. Azt is hiresztelték, - alig értem oda, - hogy házasodom, s hogy kit veszek el, mi rám nézve igenis hízelgő volt; de mindazáltal e hírt csak mendemondának vagyok kénytelen nyilatkoztatni... megnyugtatására hazám mindazon hölgyeinek, kik érettem tán titkon epednek viszontszerelmemtől várva földi boldogságukat.
Losonc igen mulatságos kis város... a deákság gyakran verekedik. Hős fiúk! az idén is agyonvertek egy csizmadia-legényt. Béke hamvaira!... és borostyán a ti homlokaitokra, hazámnak ifjú bajnokai!
És Losonc egyébként is mulatságos városka. Nem említve fürdőjét, van itt egy uri ember, ki ha az utcán mutatkozik, az egész város gyerkőcei fütyölni kezdenek. E hajborzasztó zene kíséri őt utcából utcába. Az egész história, ha jól értesültem, ez:

Az említett uri ember több gyönyörűséget lel a borban, mint a vizben. Egyszer, midőn volna ilyetén berugott állapotban, megállott közel egy kutyához s azt füttyeivel csalogatta maga után... de a kutya meg sem mozdult, mert hiányában vala a mozdulás egy mellőzhetetlen kellékének: az életnek. E történetnek valaki szemmellátó tanuja volt, s hinc illae fütyölések.

Szinte Losoncon van egy öreg funerátor, kire a város egyetemes fiatal sarjadéka azt szokta kiabálni, hogy:

- Kuvik, kuvik!

Ez a szegény öreg Vácról származott Losoncra. Ama kiabálások űzék őt ide előbbi lakhelyéről. És megérkezett szép álmaival jövendője felől, s amint a városba lépe, ekkép idvezelték:

- Kuvik, kuvik!

És a jámbor aggastyán békén tűr, mignem türelme megszakad; ekkor a gyerekek után lódul és hajigál utánok tégladarabokat... de a gyerekek megfeszítik gyors inaikat, egyet iramodnak, s kétszerezett energiával replikáznak a tégladarabokra, ordítván, süvöltvén:

- Kuvik, kuvik!

Losoncról Balassa-Gyarmatra mentemben semmi baj nem ért, kivevén, hogy a köpönyegemet Losoncon felejtvén, érte a kocsist vissza kelle küldenem majd félórányi járásról - a kocsis visszafutott s elhozta a köpönyeget, de nem az enyémet, hanem másét, s igy magamnak kelle visszalódulnom. Végre utnak indultunk, s mentünk most már csakugyan minden szerencsétlenség nélkül... csak utitársam köpönyege s a kocsinak egy lőcse veszett el. A köpönyeg megkerült, a lőcs nem, minek azon kellemes időtöltést köszönhetem, hogy folyvást oda kelle vigyáznom: nem esik-e ki a kerék?
Utba esett Ludány helység, hol a legszebb parasztfejkötőket láttam életemben. Ha megházasodom, onnan hozatok fejkötőket feleségem számára. No! már csak ezért is megkérhetne minél előbb valami leányka, hogy vegyem el őt.


Kinn a ménes, kinn a pusztán (Petőfi illusztráció)




A nagy hőség miatt késő délután indulván Losoncról, éjfél lett, mire Gyarmatra értünk. Szép, csillagos, holdas éj volt. Az egész város fölött némaság lengett (mondaná Sujánszky), a város fölött tehát némaság lengett, csak egypár kocsmából hallatszott hegedű- és bőgőszó s az ivók egy-egy kurjantása... másnap vásár volt. A vásár legkedvesebb látványaim egyike... átaljában mindazon hely és alkalom, hol minél több embert láthatok. Én a természetnek is meleg barátja vagyok; de hiába! egy szép hölgyet, egy részeg embert stb. mégis sokkal nagyobb gyönyörűséggel szemlélek, mint akármi tájat.

Gyarmaton megnézvén az igen szép megyeházat s a most épülő roppant börtönt, s a vásárban egyet fordulván, elindultam Vácra. Kocsisom egy váci molnár volt, ki lisztet hozott a vásárra... elmés ötleteivel igen mulattatott.

Amint felültünk, mondám neki, hogy kemény lesz az ülése.

- Annál jobban fog rázni - felelt ő.

Aztán politikáról s teológiáról beszéltünk... mi kár, hogy elfeledtem beszédeinket, mik a politikában s teológiában kétségkívül új epochát alkottak volna.

Rétságon ebédeltem egy ifju férfiuval, ki valamivel előbb ért oda nálam, s kinek arca az olyanoknak egyike volt, melyek első látásra vonzalmat öntenek az emberbe magok iránt. Alig váltottunk néhány szót s régi ismerősök levénk. Nevét kérdém. Megmondta s folytatá:

- Én nem is kérdezem: ki ön, mert tudom: ön Petőfi, nemde?

- Igen s honnan tudja?

- Ki ne ismerné önt!

Igaza van, ki ne ismerne engem! gondolám magamban önérzettel. Talán nem élnek tovább firkáim, mint én magam, tán addig sem élnek; meglehet, hogy még életemben elhangzik nevem, mintha soha nem zengett volna... de ez engem háborítani nem fog, elég lesz nekem akkor annak tudata, hogy volt idő, mikor azt mondhattam: ki ne ismerne engem! Szép ám, csak pillanatra is bírni egy olvasóközönség figyelmét, s hogy ezt én megnyertem, boldogabbá tesz végórámon, mintha kortársaimtól meg nem értve, de oly reménnyel halnék meg, hogy örök életü leszek az utókor ajkain.
A legkárhozatosabb vexák egyike, ha az ember Vácra siet, hogy a gőzösön még aznap Pestre érjen, s a gőzös öt-hat perccel elébb indul el onnan, mint az ember ott terem...

Igy jártam. Amint a váci hegyről leereszkedtem, ott ment a gőzös épen alattam, s mire a városba értem, a gőzös már... oh! - denique Vácon kellett az éjt töltenem.

És ez kínos éj volt!

Valami kisértet bolygatott... nagyszerű, méltóságos alak, de minden tagja összezúzva. Másnap reggel tudtam meg: ki volt? Azon fogadóban, melyben háltam, van a színpad;... az előttem megjelent éji kisértet kétségkívül az itt agyonvert szinművészet szelleme vala.

Nem akarván estig várni a gőzösre, megfogadtam a fogadós lovait, melyek korán reggel elég gyorsan ragadtak a már annyira ohajtott Pest felé, de mégsem oly gyorsan, hogy ne nyugtalankodtam volna. Hánykódásomban egy verset vágtam: "Idvezlet Pesthez"... Aki tudni akarja: milyen érzelmekkel léptem Pestbe, olvassa ezt a verset.

Életképek, 1845. júl. 5. és aug. 2. között

Link















 
 
0 komment , kategória:  Petőfi Sándor  
Címkék: fölszólítatlanul, közlegénytársaim, gyönyörködtettek, szerencsétlenség, legbecsületesebb, gyémántcsillárja, leggyalázatosabb, elérzékenyülésre, alamizsnakrajcár, kellemetlenséget, kovácsműhelyeket, legkárhozatosabb, türelmeszakadtán, magyarországban, segédszerkesztő, elérzékenyülnek, összemorzsolást, irgalmatosságos, spektakulumokra, kiváncsiságomat, éjszaknyugatról, szabálytalanság, megnyugtatására, gyermekkoromban, nyugtalankodtam, megismerkedtünk, hajlandósággal, tanítványaitól, mellőzhetetlen, kimondhatatlan, fáklyászenével, tiszteletérzés, hőskölteményei, diadalérzettel, bepelyhesedjék, gyönyörűséggel, pest-eperjesi gyorsszekeren, bucsú estéjét, illetők közül, bucsúlakomán részt, olyan szép, embert Barabás, szerkesztők aztán, egész magyar, közönség bámulva, gyorsszekér előállt, szekér indult, szekér rögtön, szilaj tekintetű, megtámadó ifju, ifju lángelméknek, pisztoly durrant, Greguss János, Petőfi Sándor, Pesti Divatlap, Tóth Gáspárnak, Utam Aszódtól Kassáig, Eperjesen Kerényi Frigyeshez, Keleti Gusztáv, Eperjesről Lőcsére, Egész Szepes, Barabás Miklós, Kerényivel Hunfalvy Pált, Megnéztük Tököly, Gaal Obscurides Simpliciusa, Késmárkról Iglóra, Innen Rozsnyó, Mohácstól Pozsonyig, Mindjárt Rozsnyó, Erdélyi János, Kíribica Istók, VEGYEN RAJTA SPÁRGÁT, AKASSZA FÖL MAGÁT, Irta Nagy Ignác, Adorján Bódi-, Kubinyi Rudihoz, Kubinyi, Csomai Jóska, Somoskőről Salgóra, Kubinyi Rudi, Fülektől Losoncig, Szinte Losoncon, Losoncról Balassa-Gyarmatra, Idvezlet Pesthez,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
10.23. 21:11 Oficial ungar: 1956 rămâne o referinţă atât pentru prezent, cât şi pentru v...
10.23. 21:01 Október 23. - Az 1956-os forradalomra emlékezett a magyarság
10.23. 20:52 Önkormányzat 2019 - Megalakult Szombathely közgyűlése
10.23. 20:51 Október 23. - Karácsony meghirdette a tiszta levegő, tiszta szív és tiszta ...
10.23. 20:42 Férfi kosárlabda EK - Körmendi győzelem, pécsi vereség a nyitányon
10.23. 20:42 Október 23. - Novák Katalin: 1956 mércéjének kell a jelenben és a jövőben i...
10.23. 20:41 Október 23. - Orbán: 1956-ban is szabad és független Magyarországot akartun...
10.23. 20:21 A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei
10.23. 20:11 Női kosárlabda EK - Hazai pályán kikapott a Pécs
10.23. 20:01 Beni Ganzot bízta meg kormányalakítással az izraeli államfő
Tudjátok ?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
Kívánhatok kellemes ünnepeket?
még több kérdés
Blog Címkék
A niacinról  A papnál  Esti kép  Szép új hetet  Posertube  Őszi kép  Holnap kitör a forradalom  Facebookon kaptam  Szőke és kalapos nő  A niacinról  Jó reggelt , szép napot  Facebookon kaptam  Mosolygós szép napot  Jó reggelt , szép napot  Csodálatos szép napot , hetet  Vidám, szép napot  Balatonfüred ősszel is gyönyör...  Jászapáti - Kétszáznyolcadik n...  Szép színes páva - Pinterest  Őszi este  Add tovább!  Pantoténsavról  Ady Endre: Köszönet az életért  Hideg kéz - hideg láb  Facebookon kaptam  Farkas Éva versei  Esti kép  Pantoténsavról  Esti kép  Szép őszi napot  Pécs - Havi hegyi kegytemplom ...  Leveles kel jótékony hatásairó...  Nagyon haragos  Add tovább!  Alvó baby  Csodálatos szép napot , hetet  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  PABA - Para-amino-benzoesav  2019.10.20. Évközi 29. vasárna...  Jöjj térj meg Jézushoz, Add né...  Pantoténsavról  Névnapi üdvözlet  A "C" vitaminról  Téged látlak Uram...  Naplemente  B. Szabó Károly: Réveteg  Alvó baby  Őszi kép  A niacinról  A Fénytest aktiválásának 34 je...  Akit a hazája nem szeretett  Párizs érseke a politikusoknak  Facebookon kaptam  Házi botox  6 . Keresztény tanösvény: Hisz...  Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Alvó baby  Zselatinmaszk - visszafiatalít...  Jó éjszakát  Fohászok Istenhez  Vidám, szép napot  Jó éjszakát  Ezer ingyenes logikai játék  Muzsika hangja turné  Facebookon kaptam  Napfényes szép őszi hetet - Ár...  Kicsi Kati szerelme és 1956  Facebookon kaptam  Jöjj térj meg Jézushoz, Add né...  Vidám, szép napot  Ady Endre: Köszönet az életért  Szép színes páva - Pinterest  Mitesszerek ellen  Élek, dönthetek, cselekedhetek...  Szép őszi napot  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  A hölgy egy szál rózsával  Boldog IV. Károly 10.21  Leveles kel jótékony hatásairó...  Jöjj térj meg Jézushoz, Add né...  Pécs - Havi hegyi kegytemplom ...  Facebookon kaptam  Mindannyian valakinek az örök ...  Élek, dönthetek, cselekedhetek...  Boldog új hetet  Készülődés  Farkas Éva versei  Pantoténsavról  Ezer ingyenes logikai játék  Vidám, szép napot  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jöjj térj meg Jézushoz, Add né...  Nem élhetünk nélküle  Katona Bálint: Maradék idő ver...  Őszi kép  Jó reggelt , szép napot 
Bejegyzés Címkék
pest-eperjesi gyorsszekeren, bucsú estéjét, illetők közül, bucsúlakomán részt, olyan szép, embert Barabás, szerkesztők aztán, egész magyar, közönség bámulva, gyorsszekér előállt, szekér indult, szekér rögtön, szilaj tekintetű, megtámadó ifju, ifju lángelméknek, pisztoly durrant, álom egész, megbukott poétáknál, első benyomást, reggelit fizetni, flegmatikus papírról, elandalodás sohajtásának, szót tőlem, szerelem eredménye, olyan férfinak, szinészetet csodálatra, atyám volt, veszedelmes hírvétel, első hely, város közepén, város szép, pesti gyorsszekér, másik viszi, embert Eperjesig, eperjesi szekér, szép fehércselédet, boltok elébe, müvészetnek ezen, gyönyör tengerében, irgalmatlan orditásokat, eperjesi gyorsszekérre, sors mindig, hideg miatt, szekér egyik, idők viharos, csillag alatt, sorsnak mostoha, régi magyar, tanulóifjúság fáklyászenével, pesti nemzeti, színészek parancsára, mosogató-ruha ujjaimhoz, havat kihordani, őrszoba meztelen, egyik oldalamat, másikkal betakaróztam, egész világ, kritika hősei, világon legjobban, első pillanatban, életteljes fiatal, város keleti, természet anyja, gondos tavasz, dicső lovagkor, tollat meglehetősen, hegy alatt, hegyoldalon pihentünk, szegény lengyel, legalacsonyabb kunyhóban, gyönyörű barna, hegyek szemlátomást, fenyvesek kezdődnek, tetőt csak, szepesi határt, egyik oldalon, másikon meredek, gyönyörü Szepes, puszta várfalakat, láthatár végén, világ végét, napnak gyémántcsillárja, délibábok tükrei, szép alföldre, költő összes, város minden, magyar nyelvért, lelkestül testestül, igaz magyar, sors elkapja, tanítványaitól általánosan, nyugpénzes kapitányhoz, tisztelt tanuló-ifjuság, napomat szántam, szép leány, öreg családapát, megvénült bölcs, fiatal Amerika, fának lombjait, volt céljok, természet oltára, , ,
2019.09 2019. Október 2019.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 14 db bejegyzés
e év: 219 db bejegyzés
Összes: 3855 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 735
  • e Hét: 2894
  • e Hónap: 24382
  • e Év: 343557
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.