|
2017-05-11 21:30:21, csütörtök
|
| |
| |
VADRÓZSA
A vadrózsa a rózsafélék családjába tartozó cserje, hurokszerűen hajló ágain erős, horgasan görbülő tüskékkel. A növény akár 3 méter magasra nőhet, virága kellemes illatú. Termése, a csipkebogyó ősszel érik. Íze savanykás.
A vadrózsa az északi félteke mérsékelt és meleg éghajlatú területein nő. Utak mentén, erdőszéleken, nyílt domboldalakon, ritkás erdőkben és parkokban egész Európában megtalálható.
A vadrózsa termését, a csipkebogyót (hecsedlit) évezredek óta hasznáják vitaminokban gazdag gyümölcskrémek készítéséhez. Ma már gyógyhatású szerként is ismert. Egyik népi elnevezése, az ebcsipke a növény latin nevére (Rosa canina) utal. Gyepűrózsának élőhelyei miatt, csipkének szúrós ágai, levelei miatt hívják.
C-vitamin forrás, amely megelőzi a megfázást.
A vadrózsa házikertben nem csak hasznos, hanem díszítő értékű is. Micsoda bájos, egyszerű virág!
A vadrózsa szúrós, nehéz csokrot kötni belőle. Gomblyukban vagy hajban: egyetlen szál, - nem több, - elég belőle.
A VADRÓZSA ÁLMA
Egyszer egy kis halovány vadrózsabimbó elhatározta, hogy ő igazi rózsává fejlődik.
Lágyan suttogó szellőtől, friss hajnali harmattól hallotta, hogy távoli rokona mily szép, mily illatos. Gyönyörű, sötétvörös színét kedvelik az emberek, szeretetük jeléül adják egymásnak.
Ő is ilyen jel akart lenni!
Kihúzta hát magát, hogy büszke tartásától szép hosszú, egyenes szára nőjön. Susogó szelektől tudta, hogy az emberek barnulnak a napon. Ezért fejét folyton a napocska felé fordította, hogy szirmai sötétedjenek. Mindhiába!
Pedig ő mindent megtett, hogy kitűnjön testvérei közül. A vadrózsabokor ágain százával virító nővérkéitől alig látta magát az előtte csörgedező patak csillogó tükrében. Amikor sikerült mégis megpillantania szirmait, szomorúan vette tudomásul, hogy nem és nem sötétednek.
Hát soha nem lehetek oly gyönyörű, mint a rokonom? - pityergett.
Nagy-nagy bánatától nem látta, hogy fehéres-rózsaszín, szív alakú szirmaival mily csodaszép. Az általuk övezett vidám-sárga kis porzói radarként fordultak a Nap irányába, magukba szívva annak éltető erejét.
- Ne búsulj! - susogtak neki a levelek. - Szép vagy. Téged is szeretnek az emberek.
- De a vörös rózsa sokkal szebb! - kesergett a kis vadrózsa.
- Az lehet, hogy szebb, de semmi másra nem való. A szépségén kívül nincs semmije!
- Nekem sincs semmim, és még szép sem vagyok!
- Hogyne lenne! - tiltakoztak a levelek és a virágnővérek. - Tele vagyunk életerővel!
A vörös rózsa csak a szemüket gyönyörködteti, mi viszont belülről szépítjük az embereket. Óvjuk az egészségüket, tápláljuk a testüket.
- Hogyan?
- Tavasszal a virágainkat gyűjtik össze, édességeket ízesítenek illatos szirmainkkal. Vagy rózsavizet készítenek belőlünk. A leveleinkből gyógyteát forráznak. Gyümölcsünk a legjobb vitaminforrás számukra! Akár frissen, akár dércsípetten, nyersen vagy lekvárrá főzve. Még a magunkat is szeretik! Minden porcikánk hasznos az emberek számára. Ne mondd hát, hogy nincs semmid!
- De nem vagyok szép!
- Figyelj csak! - szólalt meg mamája, a vadrózsabokor.
Hangok közeledtek. Egy fiú és egy lány sétáltak a patak partján. Fogták egymás kezét, úgy beszélgettek. A lány karján kiskosár himbálózott. A bokorhoz léptek, és óvatosan, a tövisek szúrását elkerülve gyűjtögetni kezdték a virágokat.
- Meglátod, ha iszik ebből a teából, a mamád hamar meggyógyul - mondta a lány a fiúnak. Keze szaporán járt, telt a kosárka.
- Már a puszta jelenléted is jó hatással van anyámra - felelt a fiú. - Nemcsak én szeretlek, ő is a szívébe fogadott téged, ahogy meglátott.
Egyszer csak a fiú leszakított egy hosszabb ágat, épp a szomorú vadrózsát.
- Látod, milyen szép ez a kis virág? - mutatta a lánynak. - Valahogy jobban tetszik nekem, mint a virágboltban árult nagyképű rokonai. Kedves és ártatlan. Illik hozzád, nem úgy, mint azok a vérvörös rózsák...
Míg ezeket mondta, vigyázva eltávolította róla a tüskéket, nehogy megszúrja a lányt, és kedvesen a hajába tűzte. Aztán felkapta, és játékosan megpörgette.
- Hallottad? - susogták a levelek, virágnővérek. - Szép vagy! Szebb, mint azok a rokonaink, amelyekről álmodoztál.
A kis vadrózsa álma így mégis beteljesedett. Bár nem lett nagy, hosszú szárú, sem vérvörös, mégis a szeretet jelképévé vált.
Boldogan húzta ki magát, és szirmait az ég felé tárva varázslatos illatfelhőt árasztott.
(Eliza Beth meséje)
BABITS MIHÁLY: CSIPKERÓZSA
Nagy tornyos nyoszolyában
fekete nyoszolyában
fehér rózsák között,
úgy alszik Csipkerózsa
rózsák között a rózsa
álomba rejtözött.
Minden virág egy álom
álmok között az álom
rózsákba hullatag
fejét lehajtva mélyen
mint rózsa töve télen
rejtőzik fullatag.
Fullasztó mély az álma
fullasztó mély a párna,
fullasztó fekete.
rózsa nyilik a párnán
és fehér mint a márvány
ez ágynak betege.
Kárpitja mint az ében
fehér a feketében
csiklándva ragyog át; 
s aranyos súllyal omlik
aranyzsinórja, bojtig
skófium és brokát.
Fekete gyászu kárpit
fehérrel kivirágzik
s nagy rózsákat susog
s súllyal mint néma vétek
hull bársonya fölétek.
fullatag vánkosok.
Az ólmos álmu bársony
csiklándó ragyogáson
leszunnyad feketén:
fullasztó mély az álma
s lidércként nyúl a párna
az ágynak betegén.
Az éjek arra szállnak,
az évek arra járnak
a lusta századok:
fekete gyászu kárpit
fehérrel kivirágzik
s nagy rózsákat zokog.
ÓH, SZERETŐ, VÁLTSD MEG, HA SZERETED!
,,De dalolnak és lobognak a színek
lángként, mely kohó nyitjában fogoly.
Piros kabátkád, lila párna, szőnyeg...
mint ablakon túl kinyilt tűzbokor.
Elvarázsolt bokor az, csipkerózsa:
óh, szerető, váltsd meg, ha szereted!
Micsoda csókra vár, micsoda szókra,
szétvetni a keretet!"
(Babits Mihály: A kedves arcképe)
Link
ÉGŐPIROS KALÁRIS
Osvát Erzsébet: CSIPKEBOKOR ÚJ SZOKNYÁJA
Új szoknyája
van a csipkebokornak.
Új szoknyáján
piros gyöngyök lobognak.
Tarka tollú
vendégmadár száll rája.
Tetszik neki
csipkebokor szoknyája.
Zöld mezőben 
égőpiros kaláris.
Jó az íze,
tudja ezt a madár is.
Csivitelve
lakmározik belőle.
Piros is lett,
kárminpiros a csőre.
Égőpiros kalárist tenni a nyakunkba: A piros szín - állítólag - védelmet ad.
Gárdonyi Géza: MAI CSODÁK - VADRÓZSA
Künn esik a hó. És én a kályha mellett ülve, a vadrózsára gondolok.
Micsoda bájos, egyszerű virág! Semmi pompa, semmi cicoma, illat is alig észrevehető. És nekem mégis kedvesebb, mint a kertek bódító pompáju, buja kövér rózsái, amelyek szinte fojtogatnak a leheletükkel.
A mult nyár elején lenn voltam Jegenyén. Ez a Jegenye fürdő volna, ha fürödnének benne az emberek. De Erdélyben több a fürdő. mint a fürdővendég.
Akkor egymagam voltam ott, Jegenyén. Valami különös nagy szomoruság borongott akkoriban rajtam. Nem voltam se beteg, se szerencsétlen. se reményeimben csalatkozott, és mégis szomoru voltam. Az ég is néha elborul, és nem tudjuk, miért. A felhők jönnek és mennek, s nem tudjuk honnan és hová. Kivitettem az erdőszélre egy pokrócot, és azon feküdtem egész napon át.
A fekvőhelyemtől alig öt lépésnyire egy nagy rózsabokor piroslott. Virág minden ágán. Sötétzöld csipkék minden virág körül.
Fejemet egy nyaláb szénára hajtva, félig ébren, félig szendergő állapotban órák hosszán át nem láttam egyebet, mint ezt az egy virágos rózsabokrot. Néztem és néztem azzal a bágyadt egykedvűséggel, amivel az eget nézi a fáradtlelkű ember, és jól esett szememnek, lelkemnek, hogy ez a rózsabokor volt előttem.
És amint néztem, ugy tűnt fel nekem, mintha az is olyan szomoru volna, mint én. Hogyan lehet akármi bokor is szomoru?
- Nem tudom.
- De az volt. Az árvaság és elhagyatottság érzett ki belőle. Szomoru volt minden ága, minden virága, levele. Talán a hely tette azzá, mert az erdőn túl már nincs egyéb, csak a kopár dombok, meg a nagy égboltozat. Talán az, hogy ilyen egyedül egymagában állt ott, mint az eltaszított gyermek. Mintha szólani vágyott volna. Mintha azt kérdezte volna:
- Minek születtem? Kinek nőttem fel? miért virágzom, ha senkinek nem kellenek a virágaim? A fák nagyobbak, mint én, de nem ilyen szépek, mint én vagyok. És minden fának van társa, csak nekem nincsen. A tavasz eljött és én kivirágzottam. Az ősz eljön és én elhervadok. Senki nem örül a virágzásomnak. Senki nem busul a hervadásomon. A tél hava is rám következik, és akkor a holt bokor fölött varjak szállonganak.
Gondolataimnak melódiájaképpen mély dongással keringél felém egy sárgaöves fekete bársonyos poszméh. Olyan alacsonyan repül, hogy szinte érinti a fűszálakat. Leereszkedik egy vörös lóherevirágra és belédugdossa az orrát, azután ujra felbúg és a bokrot is körül dongva tovaszáll a fűtengerben.
Mély álló csend maradt mögötte.
A bokor mintha elmélkednék, hallgatóznék e görögfűillattól áthatott csöndességben.
Különös csöndesség!
Beszéd van benne. A fák meg a fűszálak beszéde. Rózsák sóhajtása. a valami vég nélkül való zene, aminek hangja nincsen s mégis agy rémlik, mintha örökkön hangzanék.
Domokos ott ült mögöttem a gyepen, és pipázott. Ez a jó székely ember vendégszolgája a Fürdőnek. Milyen szegény és milyen nyugodt! Cigányleányt vett el feleségül, egy nagyszemű tömpe orra cigányleányt, aki mindig nevet, és aki vastag ezüstgyűrűt hord az ujján. Nem sok pénz fordul meg a kezükön, de azért nem nyomorognak. Délben láttam, hogy Domokos felmászott a szederfára és rázta a feleségének. Az ám: a feleségének meg a kacsájuknak. Mert egy kacsájuk is van. Mikorra nevelik, nem tudom. Lehet, hogy szent Domonkos napjára; lehet, hogy karácsonra.
Hát ez a Domokos egész nap velem volt.
Hogy én hallgattam, ő is hallgatott. Nem beszélt a jó ember, csak mikor kérdeztem.
- Min gondolkozik, Domokos? - szólaltam meg egyszer, hátrafordulva.
- Nem gondolkozom én istálom, sömmin se.
- Nem lehet az Domokos: az élő embernek mindig forog valami az elméjében.
- No az enyimbe nem forog istálom, csak néha-néha.
- Szakítson, - mondom, - egypár virágot arról a rózsafáról.
Egy darabig előttem hevertek a virágok. Mi szépek, üdék, bársonyosak. Az ember fehérülni érzi a lelkét, amíg nézi. Olyanok, mint annak a jegyzőleánynak az arca, akit egy pünkösd-napon hazakísértem az erdőn. Az is ilyen halovány volt, mint ezek közt a leghaloványabb. Aztán, mikor elbucsuztunk az erdő végén, mondott valamit nekem, és megszorította a kezemet. És akkor olyan pirossal vált, mint ezek között a legpirosabb.
Soha nem láttam többet. Egy év mulva eltemették s azt írták rá a koporsójára:
Élt 17 évet.
Ez a leány jut most eszembe. Ha az ember virággá változik a halála után, ő is vadrózsa most. Valahol az erdőszélén áll egyedül. És a csöndességben kitárja harmatos virágait.
/Csodálatos történet! Nem túlságosan hosszú! Ha időtök megengedi, olvassátok el! Szeretem Gárdonyit, de ezt az írását nem ismertem. Örülök, hogy rátaláltam./
Reményik Sándor: CSIPKEBOKOR
Oly közönséges, árva kis bokor,
Körülte gaz nő, állat rátipor,
Ember véresre sebzi magát rajta,
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
Ő mégis rendületlen hittel várja, 
Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
A lángjában az Isten megjelen.
"Körülte gaz nő, ... ő mégis rendületlen hittel várja ..."
Reményik Sándor: SZÓZAT A MÉLYBŐL
Én vagyok itt, - nem a halál, -
Csak egy vadrózsa-ág,
Akármily gyönge vagyok is,
Megfogom a ruhád.
Kezed talán felvérezem,
Hegesztem a szíved,
Sziget vagyok vad sziklák közt
Szelíd tündér-sziget.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kis, névtelen öröm,
Mely örvények közt hirtelen,
Váratlan rádköszön.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
Takáts Gyula: VADRÓZSA
Amíg virág voltam,
csak illatoztam.
Pásztornak, madárnak
dísze, bokra voltam.
Leveles kalitkám
mindig ki volt nyitva.
Tüskéimen
csattog a trilla.
Amikor elszálltak,
gyöngyös lett az ágam. 
Piros bogyóm
lángolt a határban.
Akkor a pásztor
tépett kedvesének.
Görbe anyóka
szed ma ételének.
Thököly Vajk: CSIPKEBOKOR
Csipkebokor
künn a réten
meghajlik
a kóbor szélben,
messze viszi
ím, hangomat,
feljajgató
sírásomat.
Egyik ágán
madárka ül,
csicseregve
tovarepül,
szabadon száll 
fenn az égen,
szabadságom
mért nincs nékem?
Csipkebokor,
szegény, árva,
rózsát nem
virágzik ága,
szívembe tört
tövisei,
lelkem kútját
megmérgezi.
Nékem is volt
rózsám hajdan,
csókkal óvtam
zivatarban,
durva kezek
leszaggatták,
bennem csak a
tüskét hagyták.
Tompa Mihály: AZ IBOLYA ÁLMAI
Ah én boldogtalan, kicsiny virág!
Ki élek búsan, észrevétlenül:
Nem jő én hozzám szellő, napsugár
A pillangó is rajtam átrepül;
Csak néha látom a kéklő eget,
Ki szeretettel adta színemet,
Fölém kinyúlnak a sötét gallyak;
Elém irigy, rút füvek állanak,
Még a szép világot sem láthatom:
Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!
Szép tavasz-estén a kis ibolya
Sorsa felett imígy panaszola,
S irigylő gondolattal átfutott
Szegfűt, violát, rózsát s liljomot.
A hold fölebb fölebb, majd délre hág,
S még ébren van a merengő virág;
A lágy szellőben ingó bokrokon
Reszketve omlik szét az éji fény,
Végre elaludt e gondolaton:
Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!
Beteljesült. Álmában rózsa lőn,
Vadrózsa, nyílt s szellős halomtetőn;
Üdvözletére lepkék jöttenek,
Fejét ringatták dalló lágy szelek.
Előtte délibábos messzeség, 
Felette a menny, nyájas, tiszta kék,
Az ég kék földjén arany sugarak,
Melyek reá, ragyogva omlanak.
Örült, hogy hintáztatta a szabad
Légben a karcsú ékes ágakat.
Boldog volt a virág s szólt csendesen
Látván virágit, lombját s tövisét,
"Virág, lomb ékesít; a tüske véd,
Szépség, ifjúság, hatalom velem!"
De nemsokára a vidék felett,
Tornyosultak setétlő fellegek;
A sebes zápor gyorsan megered,
Leverve róla szirmot, levelet.
Majd zúgó szél üvölt, - vadrózsa árva
Fejét a föld szennyes porába mártva. 
S míg álmodnék kevélyen, boldogan:
Ifjúság, szépség, veszve, veszve van!
Ő puszta kóró, él, de halva már,
Reá undok pók hálót kötni jár;
De íme látja, hogy csak álmodott...
Oh, - felsóhajt: vadrózsa nem vagyok/
És ujra csendes, holdas este lett,
És ujra mély ábrándba mélyedett:
Ah, a mező olyan vad, néptelen!
Belől a kertben jobb volna nekem:
Holott hű gond s szorgalmatos kezek,
Ápolgassanak és növeljenek.
A hajnalkának boldog élte van:
A gyámvesszőre felfut magasan,
Ha rút szél jön, megkapaszkodik...
S elszenderűlvén ígyen álmodik:
Hajnalka volt. Virággal teljesen,
Sugár szil ágait ölelte fenn,
Amelynek erős, lombos alkata
Zugó szelekkel zugva dacola.
És boldog ő! midőn virága hull:
Utána fájó szivvel nem sóhajt,
Eljő a hajnal, visszadaja majd...
S egy elvesztettért tízzel gazdagul.
De megdördűl az ég nagy hirtelen,
Villám cikázik bús felhőiben:
Egy pillanat...s az égi tűz lesújt,
Csapása tör, ront, - izzó lángja gyújt...
A büszke szilfa forgács és szilánk, -
Ledönté, meggyújtá az égi láng:
Szegény virág! indája fonnyad, ég...
De íme látja: hogy csak álmodék,
És hosszú, halk lélekzetet veszen:
Ah, jó, hogy nem vagyok hajnalka sem!
És harmadizben száll alá az est:
Ábrándba mélyed ismét örömest
Bokor tövében a kis ibolya,
S most a fehérliljomra gondola.
Ah, oly magasan nem jó állani!
Oda járnak az ég villámai,
Melyeket a fenség magára von...
Legyek én, legyek fehérliliom!
S meglőn. Álmában úgy látá magát:
Mint a kert karcsú fehérliljomát,
Magasan nem állott mások felett,
De látott napsugárt, kéklő eget.
S ő, ez átváltozásnak általa
Igen kevély, igen boldog vala!
Mert minden illat s bűbáj, ami csak
Kebledben rejlik, oh jó anyaföld!
S mit a napsugár szirmaikba szőtt
A tavasz ifjú szép viráginak:
Mindaz egy-magán egyesűlve van!
És a liljom áll büszkén, boldogan.
A kertbe három ifjú lány jöve,
Telvén a sok virágba öröme,
S megszólal az egyik ékes hajadon:
Ah! milyen bájos ez a liliom!
Ugyan törjük le...! s szörnyű félelem
Fogá el a hallott beszédeken:
Szorongásban telt az élete...
Ha nyílt az ajtó: ő már reszkete.
A kertbe majd egy gyászos nő belép,
Könnyek borítván bánatos szemét,
Málvát, rozmarint, szegfűt szaggata,
És - letörve volt a kert liljoma...!
Gyászos terítőn, benn halvány halott,
Halvány kis leányka nyúgodott, -
Ennek merev kezébe adta őt,
Hol irtózata s kínja egyre nőtt.
Keskeny koporsót hoztak azután,
Belezáratván a virág s leány:
Rögtön setét lőn...ő a holttal...ah!
- Hullván a hajnal hűvös harmata,
Felébredt, és szólt a virág, szegény:
Hála, hogy vagyok kis ibolya én!
Jobb nékem itt a bokrok enyhiben
Szerényen élni s észrevétlenűl:
Hol szaggató kéz és zápor nem ér,
És a vihar bántatlan átrepül.
Fedezz el, lágy fű leveles bokor!
Folyjon kis éltem, amikép folya:
Ne legyek én rózsa, vagy liliom:
Legyek illatos szerény ibolya!
A teljes vers:
Link
ÉGŐ CSIPKEBOKOR
Csipkebokor (vadrózsa) Rosa canina
Az égő csipkebokor bibliai jelkép.
A világhálón szörfözve érdekes információkra bukkantam:
,,A Bibliában a csipkebokor Mózes elhívatását jelképezi. A középkorban a lángoló, de el nem égő csipkebokrot Mária jelképének tekintették, aki Isten anyjává lett és mégis érintetlen maradt. A barokk művészetben az égő csipkebokor a szeplőtelen fogantatás jelképe lett".
Aztán a másik helyen kétségbe vonták, hogy az a bibliai égő csipkebokor azonos lenne a vadrózsabokorral.
,,Hogyan gyulladhat meg egy csipkebokor? Ha valaki megpróbálna egy élő, leveles, sőt esetleg virágzó csipkebokrot meggyújtani, az bizony nem igen sikerülne neki!"
A mindannyiunk által jól ismert Bálint gazda szerint: az égő csipkebokor valójában ezerjófű.
Ki tudja az igazságot?
Szerintem: senki. Esetleg a Jóisten:
Így aztán mindenki olyannak képzeli, amilyennek csak akarja, az alábbi idézet alapján:
,,És megjelenék neki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy íme a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala".
A FÖLDI ÖRÖKKÉVALÓSÁG JELKÉPE
A vadrózsa kör alapon álló öt levelét az Arisztotelész által feltételezett öt elemmel azonosították, így az öt szirom az azonos időszakaszok változatlan ismétlődése, a körforgás, az állandó visszatérés, a földi örökkévalóság jelképe lett.
Apuleius : Az aranyszamár c. regénye szerint a rózsa a római kori Ízisz- és Ozirisz-kultusz misztériumaiban is szerepet játszott (a regény hőse szamár alakjától csak oly módon szabadulhat meg, ha eszik →Ízisz rózsáiból, ezután pedig, megvilágosodva, új létre születve, az istennő híve lesz).
TERMÉSZETI KINCS
A csipkerózsából, csipkebogyóból készíthető termékek hatásai:
oldja a mindennapi élet stresszes feszültségeit;
hasmenés csillapító hatás; oldja a gyomorgörcsöt, hascsikarást;
köhögéscsillapító hatás; megfázáskezelése;
vese erősítő hatás; húgyhólyaggal kapcsolatos panaszok kezelésére;
nyugtató-,gyulladást csökkentő hatás; vérképzést serkentő hatás;
irritáció csökkentő hatás;
vírusos betegségek megelőzésére;
antiszeptikus, fertőtlenítőhatás;
általános görcsoldóhatás.
VADRÓZSA VIRÁGESSZENCIA: "Az életkedv virága"
Vadrózsa Bach virágesszencia
A jelen történései iránti érdektelenség csoportjába sorolt virágesszencia.
Azok számára akik lemondóakká és közönyössé váltak. Semmi nem érdekli őket gyakran unatkoznak . Elfásultak nincs meg a megfelelő energiájuk ahhoz, hogy bármit is tegyenek. Elhagyatottnak és kiürültnek érzi magát . Elzárkózik a világ eseményei elől, érdektelenné válik. Egyszerűen elfogadja a sorsát nem képes rajta változtatni. Egyre inkább belesüpped ebbe a negatív állapotba amelyből nem lát kiutat. Nem tudja megmagyarázni a konkrét okát állapotának eleve elrendeltetve éli meg. Nincsenek már vágyai és nem kelti fel az érdeklődését semmi.
Ajánlható depresszió kezelésére amikor valaki egykedvűvé és lemondóvá vált. Akinél hiányzik az élni akarás és a vállalkozói kedv.
A vadrózsa nemcsak szép, hanem ERŐSÍTI AZ ÉLNI AKARÁST IS!
Folytatás, teljes cikk:
Link
VADRÓZSASZAPPAN
Anno nagyanyáink rendszeresen főzték házilag szappant.
A rózsavíz és a rózsaszappan a vadrózsabokor szirmaiból készül.
Amit a vadrózsáról tudni érdemes, hogy sokkal jellegzetesebb, kellemesebb (erősebb) illata van, mint más rózsa fajtáknak.
Hogyan készül? Itt olvashatsz róla:
Link
Vadrózsa (Rosa canina)
Link
Vadrózsa - 1939 - teljes film
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gyönyörű virágok&idézetek |
|
|
|
Címkék: vadrózsabokorral, megfázáskezelése, misztériumaiban, görögfűillattól, melódiájaképpen, vadrózsaszappan, gondolataimnak, jegyzőleánynak, vendégszolgája, gyönyörködteti, megkapaszkodik, megpillantania, elhagyatottnak, jellegzetesebb, leghaloványabb, görcsoldóhatás, elszenderűlvén, csipkerózsából, megvilágosodva, gyümölcskrémek, virágesszencia, fekvőhelyemtől, csipkebogyóból, elhagyatottság, csipkebokornak, egykedvűséggel, feszültségeit, gyomorgörcsöt, fehérliljomát, észrevétlenűl, átváltozásnak, aranyzsinórja, fehérliljomra, elvesztettért, vadrózsabokor, lóherevirágra, rózsafélék családjába, növény akár, csipkebogyó ősszel, északi félteke, vadrózsa termését, növény latin, vadrózsa házikertben, vadrózsa szúrós, emberek barnulnak, napocska felé, vadrózsabokor ágain, előtte csörgedező, általuk övezett, vörös rózsa, szépségén kívül, szemüket gyönyörködteti, VADRÓZSA ÁLMA, Eliza Beth, BABITS MIHÁLY, VÁLTSD MEG, Babits Mihály, ÉGŐPIROS KALÁRIS, Osvát Erzsébet, CSIPKEBOKOR ÚJ SZOKNYÁJA, Gárdonyi Géza, Szeretem Gárdonyit, Reményik Sándor, SZÓZAT MÉLYBŐL, Takáts Gyula, Thököly Vajk, Tompa Mihály, IBOLYA ÁLMAI, FÖLDI ÖRÖKKÉVALÓSÁG JELKÉPE, TERMÉSZETI KINCS, VADRÓZSA VIRÁGESSZENCIA, Vadrózsa Bach, ERŐSÍTI AZ ÉLNI AKARÁST IS,
|
|
Offline
