Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Madách Imre versei
  2019-08-31 18:00:16, szombat
 
   
 







MADÁCH IMRE VERSEI


Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 20.[1][2] - Alsósztregova, 1864. október 5.) magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja.

Madách Imre 1823-ban született Alsósztregován a mai Szlovákia területén, jómódú család gyermekeként. Magyar középnemesi családba született, családfáját a 13. századig tudta visszavezetni. A költészet mellett, ügyvédkedett és politikával is foglalkozott. Fiatal kora óta szívproblémával kűzködött, sokat betegeskedett. Kiskorában külön nevelők foglalkoztak tanításával, majd a váci piarista gimnáziumban folytatott tanulmányokat, és 6 nyelven tanult meg beszélni. 1841-ben végzett a Pesti Egyetem jogi karán, majd az ügyvédi vizsgát is letette. Ezután aljegyzőként dolgozott. 1846-ban vette feleségül Fráter Erzsébetet, több gyermekük is született, 1853-ban azonban elváltak. A szabadságharc alatt Madách a nemzetőrséget szervezte, betegsége miatt azonban a harcokban ténylegesen nem vett részt. A forradalom bukása súlyosan érintette őt és családját is, rokonai egy részét, akik harcoltak elvesztette. Később Rákóczy János forradalmár rejtegetése miatt ő is börtönbe került. 1860-ban készült el fő művével Az ember tragédiájával, amely a magyar drámaírás talán legkiemelkedőbb műve. 1861-ben országgyűlési képviselőnek választják, majd tagja lesz a Kisfaludy Társaságnak és az MTA levelező tagozatának is. 1864-ben, 41 évesen hunyt el szívelégtelenségben.

Madách Imre neve összeforrt nemzeti irodalmunk egyik legnagyobb drámai alkotásával, Az ember tragédiája című művével, talán pont ezért még ma is sokan tekintik “egykönyvű" írónak, sőt újra és újra felmerül: nem csak fő műve szerzőjének, de az egyetlen igazán remekbe sikerült alkotása is. Pedig Madách költőként kezdte; egyetemi hallgatóként az alakuló reformkori magyar irodalomban 1840-ben jelent meg első, Lantvirágok című kötete. Noha életében kevés műve jelent meg nyomtatásban, líráját ma már új, a kort és művészetét ismerő szempontok szerint értékeljük. Tudjuk, hogy Madách költői mivolta állandó küzdelemben állt a család boldogságát kereső férfival, a nyilvánosságra vágyó, nagy becsvággyal bíró íróval és a lángoló politikussal.



Versei

Link


Link










BORDAL


Elröpülnék, olyan széles
Jó a kedvem,
Hogyha ilyen jó helyen nem
Lennék itten.
Cimborák közt, kik közűl a
Tele pohár
Minden kicsínyes érdeket
Elmosott már.
Héj, bár lenne a pohár nagy,
Mint a tenger,
És egész egy országból így
Mosná azt el!
Forrna össze minden szív mint
Szíveink ma,
Míg tart köztünk a pohárnak
Bujdosása!
*
Fel barátim, a pohárral
Újra-újra
A jégszivű józanoknak
Bosszújára,
Kik szivünknek mámorát csak
Megkacagják,
S a költészetet számokkal
Elriasztják.
Volna mámorunk bár tenger
Vad viharja,
Hogy kőszikla lelköket meg
Rázni bírja.
Tudnák meg, mi korcs az élet,
Hogyha józan,
Minden szépnek, nagynak anyja
Mámorban van.
*
Fenekig most, mind éltesse
Akit gondol,
Éltében ki legkedvesebb
Tünde mámor.
Ime én is felköszöntlek,
Aki értesz,
S hogyha nincsen olyan e bor,
Méreggé lesz.
Mért nincs a fenék oly messze,
Mint a csillag,
Hogy míg szárazon marad majd,
Én meghaljak.
Hej, mert hogyha e bor elfogy
És reggel lesz:
Szerelem, barátság, mámor,
Minden elvesz. - -









BORÚRA DERŰ


Sokszor meggyötörtelek hiába,
S fájó kéjjel lestem könnyedet,
Ámde még Istent is káromoljuk
És szívünk mégis hozzá vezet.
Megbocsájtál, nő, te is, te hajlál
Első hozzám csókkal ajkadon,
Szégyenülten és kéjtől remegve.
Hogy bevallám, vétkezem nagyon.
Óh. de hisz, kihez nem vonz az érzelem,
Attól úgy-e, úgy-e, nem fáj semmi sem.

Sokszor bántál, nő, te is hiába,
A sors bűnét is reám veted. -
Aki hallott volna, azt hiendé,
Rosszabb férj nincs is már. mint tiéd,
Ámde a legkedvesebb fiúra
Is rivalgunk: hordjon a manó,
S életünket áldoznék fel érte:
Ügy-e úgy van, drága zsaroló?
Óh, hisz azt a rossz férjt hogyha érte baj,
Meghiszem, sirattad - s titkon ölt a jaj.

Megszűkültük házi kis körünket,
Elragadt a képzelet szele,
Mint hajóst révéből bűvarázzsal
Vonja a tenger végetlene -
Ah, de csakhamar nyugalmat óhajt,
Azt az árva őpi tűzhelyet.
Kéjjel tér meg, mint mi visszatértünk.
Legszebb a nap kis házunk felett,
Mert ha nem tündérhon is, melyet lakunk,
Benne ketten, úgy-e, mégis elvagyunk.

Elvonult a felleg, felsüt a nap.
Szép világ van, boldogság megint,
Kedvesebb még a múló borúra,
S életünkkel gazdálkodni int.
Nem maradt szívünkbe rejtve fullánk,
Mely érzést öl, s mérget gyűjtve vár.
Mindenik kinos perc száz gyönyörtelt
Órával van kárpótolva már -
Minden percért százszor áldjon istenem.
Gyermekimnek anyja, szépem, kedvesem!







EGY LEÁNYKÁHOZ


Ah, látom, látom, hogy szeretsz, leányka,
Kit annyian megcsaltak, kedveled.
Jaj istenem, be jól esik e sugár,
Midőn az éj már majdnem eltemet.

De óh, a bú már úgy benőtt szivembe,
Hogy a boldogság fájva illeti,
Mint a szemet, mely mély börtönben sínle,
A jótékony nap fényes színei.

Inkább ne is szeress tehát, leányka,
Oly szent ajándok az a szerelem,
Midőn először ránk mosolygja az ég,
Hogy nem való az már többé nekem.

Te felkelő nap, én meg alkonyúló,
Te fejlő rózsa, én már hervatag,
Előtted egy világ nyíl dús reményben,
Engem reményim rég elhagytanak.

Miért dobnád sírokra koszorúdat?
Én sírfüzért adhatnék csak neked;
Nyugodjál hát meg, szebb jövőt derít rád,
Hidd el, leány, bizonnyal végzeted.

Száz új remény, száz új tárgy lép elődbe,
S emlékem elhalványul közte majd,
De szent marad. Ah, adj kezet e frigyre,
S szelíd mosoly váltandja fel a jajt.

Nálam meg arcod, mint bús életemnek
Utolsó fényes képe megmarad,
És álmaimnak tárgyát képezendi,
Ha majd a sírnak hantja rámszakad.







EGY HÖLGYHÖZ


Most, látom, mily erősen
Valál szivembe nőve,
Amint kiléptél onnan,
Utánad foly ki vére.







EGY NYÍRI TEMETŐN


Kopár homok ameddig lát szemed,
Domb domb után mint órjás sírmezőben,
Poshadt mocsár lent, fent fehér mezében,
Mint kósza lélek, egy-egy nyír mered.

Mély hallgatás - mint földalatti hang
Hallik csak a bölömbika nyögése,
Bíbic-sirás - varangyok ümmögése,
Míg széltől űzve nyargal a katang.

A dombhajláson néma temető,
Nincsen keritve, árnyas fák nem állnak
Őrűl a porladók nyugodalmának,
Csak árvalány-haj, ami benne nő.

Sötétlő fejfák állnak föld felé
Hajolva, hosszú, egyhangú sorokban,
Mint sors betűi, melyekkel nyugodtan
Mulandóságunkat följegyezé;

Nem hirdetvén reményt, sem földi hírt,
Csak kérlelhetlen számokban mutatva:
Hány élet folyt a mindenség dalába,
Mely mint kitépett hang magába sirt.

S a délibáb, ez édes csalfa kép,
Ha néha báját még itt is kitárja,
S tündéri éltet költ a sírtanyára,
Mint dús szivünk, ha a világba lép;

Egy förgeteg jő s széjjeltépve hull
Foszlányokká a képzelet világa,
A kék eget fövényfelleg takarja,
Más nem marad, mint a fejfák alul.

Méltóbb tanyát nem lelhet a halál,
Itt ég föld gyászol összeolvadottan,
Természet s ember csillámló zajában
Ellentétet vérző szűnk nem talál.







EGY ÖRÜLT NAPLÓJÁBÓL


1

Hová lett a tavasz rózsája,
Arcom rózsái hová lettenek?
Azt nyár heve, ezt férfiú erő
Érlelni vágyó éhe ölte meg.
A nyár gyümölcsözött, megfagyhatott,
De az erő hová lett nyomtalan?
Magát emészté fel, csatázva
A kisszerű kor szűk korlátiban.
Mint a malomkő, hogyha búza nincs rajt,
Mint elvetett kard, hogyha nem vívhat bajt.

2

A hős oroszlán hitvány tőrbe hull,
A szív, mely Brútussá lehetne,
Kis szép kezek közt olykor megtörik,
S egy élc, a síremlék felette.

3

Gyakran visszajáró lelkek gyötrenek,
Érzéseknek hivják azt az emberek;
Elfüstölni őket, óh jaj, nincs szerem,
Ábrándos rémlátó hát csak a nevem.
S felvilágosodott kornak közepett,
Dolgom a hitetlen nép közt nem mehet.

4

Hitvány erőmű az az ember;
Az ész, e mozgató alig keres
Annyit, mint amit rossz fütője
A jó gyomor tőle igénybe vesz. -
És sokszor egy nap is már többet kér,
Mint amit az egész erőmű ér.

5

Mért tanít a hit szolgája minket,
Hogy síron túl majdan helyre áll
A szent egyenlőség és a dússal
A szegényre is hason sors vár?
Szent misék könyörgenek azért, míg
A szegénynek szószólója nincs,
Véle vándorol a más világra
Bűn, gyalázat, nyomor és bilincs,

6

Kacagok, ha hallom mondani,
Emberben hogy égi szikra él,
S társadalma viszonyaiból
Művelődéséből fenn beszél.
Két vezérrugója van csupán,
A gyomor s a szemnek ingere;
Az szülé, mivel csak kérkedünk,
S társadalmunk ennek gyermeke.

7

Az angyalt oltárképen a müvész
Csak a gyomor tájáig festi le;
Azért angyal, onnan mi emberek,
Ah, nem vagyunk egyenlőek vele.

8

El a lángésszel - rontás lényege
Mint Istené, ki rontással teremt.
Nem fér kicsinyesen elrendezett
Földünkre ez sem, ront tehát mindent.
S ha a végetlent érzi a tömeg
És dült sorompó van csak körüle,
Megdöbben lelkének legmélyeig
Gyötörvén őt kicsinység érzete.

Annak legjobb minden csak úgy, mint van,
Új békót rá, ha tűri, tűrje azt.
S ha rég megszenvedt bűn megtestesűl
Imádja ostorát, a megszokást.
Mért fél egymástól, és önkénytesen
Mint börtönőr egymást mért őrizi?
Mért a miljó tűrő ember között
A sok egyes, hogy miljó feledi.

9

Óh hiú ember, nyelvedben is
Szemtelen hizelkedel magadnak,
A jót emberségesnek hivod
És embertelen neve a rossznak.
Hej, pedig forditva
Sokkal jobban volna.

10

Jól ismerlek hizelgő macskafaj,
Szivedbe húzva lappang a köröm.
Te nem vagy bűnös, ez természeted,
De aki még neked hisz, gyűlölöm:
Hogyan gondolhat benned annyi jót,
Hogy a végetlen sok szép szó után,
Mit elszórsz, szűdben is marad e még
A jóból némi kis salak talán.
Mért nem néz körmöt kérges jobbodon?
Természetétől ilyen mindenik.
Ki jobbjáról leköszörűli azt,
Annak mélyen szivébe rejtezik.

11

A nap sugárának hét színe van,
A pénz fényének színe számtalan,
A hír, erény, dicsőség ilyenek. -
Hát a barátság, hon és szerelem?
Kegyelt váltó, mely készpénzül megyen,
S végszámadáskor nem kell senkinek.

12

Megmondom e kor embere minő:
Házasságrontó, szerelemszövő.
Tanácsban dús, tettben szegény Lázár,
Ebédhez gyors, éheshez késve jár.
Halottnál sír, de inségnél siket,
Más örömén sír, más baján nevet.
Virágot is csak érdekből nevel
Hogy legszebb díszében törhesse el,
A kis bárányt levágni rendeli,
De vérét folyni mégsem nézheti.
Köszönt négy cifra lónak, s hogyha jő
Isten szamáron, megtagadja ő.
Felrugja az embert, mint az ebet,
De azt hiszi, hogy mindent jóvá tett,
Ha öndicsőségére szobrot rak
Sirjára az egykor felrugottnak.
Az emberen mert ember nem segit,
S ha mégis adja gyér filléreit
Isten nevében adja, attól vár
Jutalmat, mit koldus nem adhat már.
Tál vizben nézi a tengervihart,
Szinpad diszitményén a regghajnalt.
Valódi vészt nem bírna lelke el,
Szabadban meg hives szél fú reggel.
De egy szivemnek mégis vigasza:
Hogy jobb az ember sohsem is vala.

13

Halovány erényök, halvány bűnök,
Az színlés csak, nem feláldozás;
Sírnak rajtad, hogyha bajba estél,
Imádkoznak s cselekedjék más.
De nem is rabolnak vakmerően,
Lopnak csak mosollyal ajkukon,
Nem gyilkolnak férfias nyiltsággal,
Gombostűkkel szurkálnak agyon.
Lennének jók, hogy szerethetném, vagy
Gyülöletre elég gonoszak,
És becsülni tudnám jóban, rosszban,
Erejeért akaratuknak.
Míg így undorral köpöm ki őket,
Oly émelygően lágymelegek,
És kerűlöm leverő unalmát
Egyhangú, kicsínyes körüknek.

14

Óh, ne higyje senki, hogy az embert
Szeretem, ha könyörülni lát,
Enmagamnak fájdalmas csak látni
A nyomort a gazdag természet ölén.

15

Ah, a világ egy nagy patkányfogó,
Ki benne van, rést mind hiába kér,
Hogy éljen fel kell falni társait,
A legerősebb végre csak megél.

Ah, a világ pillangógyüjtemény,
Rendezve a szárnyak fénye szerint,
De tű vagyon keresztül minden szűn,
És szárnya nélkül rút hernyó lesz mind.

Ah, a világ gyermeknek jó lehet,
Ki redves fát vesz el csillag helyett,
Én láttam a gyöngyöt még mint könyűt,
És a rubint vércseppnek seb felett.

16

Mi egy embernek bukta? dráma csak,
Bár sírunk rajta, mégis csak mulattat.
És szidjuk a hőst, ha megszabadúl,
Hogy elrontá könyekkel vett tréfánkat.

17

Egyetlen egyszer hittem, hogy miattam
Hull szép szemekből részvét harmata,
Megint csalódtam, a nő könnyezett, mert
Vetélytársán szebb főkötő volt.

18

Az ember már mint ember, mitsem ér,
Szintúgy szégyenli nyomorú faját,
Száz címet vesz, lesz mindenféle úr,
De senkit sem csal meg, csak önmagát.

19

Óh szerelem! te édes gyötrelem te,
Te kétkedő hit, könnyező gyönyör,
Érzém hatalmadat, mely mint varázsfű
Egyszerre gyógyit, és egyszerre öl.

Látom most, milyen dőre, hasztalan vagy,
De jól esik, hogy lelkemben lakál,
Nem is jó ember, aki nem imádott
Eszmét, az ész előtt mely meg nem áll.

Feláldozás, hon, hit, mind ilyen eszmék,
De mégis lelkünk égből hozta le,
És közelébb áll Istenéhez a szív,
Mely mindezeknek volt lakóhelye.

S ha a tapasztalás kiábrándít is,
A megcsalt szív becsében nem veszít,
Szégyelje a lány s a világ, ha oly korcs,
Hogy bé nem tölti szívünk vágyait.

20

Mi vagy te szerelem? tán égi tüz,
Miként hiú gőggel dicsekedel.
Por lánya vagy, s felforralt vérünkkel
Mint illat a virággal hervadsz el.

Szerettem én is, s gyakran gondolám,
Ha harminc évvel kedvesem előtt
Meghalnék, s ő mint agg követne csak,
Rokonnak érzené-e lelkem őt?

21

Sokan jutának véginségre már,
Kincset keresvén, ahol semmi sincsen;
Legtöbb őrült, szerelmi áldozat,
Vagy az ég titkát kutatá erősen.

Nősültek volna csak meg mindazok,
Szerelmes egy sem volna már s mind józan,
Csak lettek volna pappá mindezek,
Csupán azt néznék, ami a földön van.

22

A lány büvös növény, virága oly deli,
De elrejtett gyöke méreggel van teli.
A lány tűz, messziről vílágol, melegít,
Közelről gyilkosan éget vagy megvakít.

23

Mért nem hervad szivünk is, mint a lány,
Mért oly muló, tartós szerelmünk tárgya?
Nem szűnk hütlen, de ideálja az -
Vagy hol van, mely mint megbájolt maradna?

Mely első csókján égett, a zománc
Ellebben, mint a puszták délibábja,
S kiábrándult szűnk bájvilág helyett
A puszta sivatagjait imádja?

24

Önzővé szülé a végzet már az embert,
Látkörében mindég ő foglal középhelyt;
S mentől távolabb van valamely tárgy tőle,
Annál halványabbá, kisebbé foly össze.

25

Mit kérsz Istent, ő szóra mitsem ád.
Gúnyúl ragyog jó s rosszra egyaránt.
Véráldozat égett oltárain,
Midőn olykor lejött, mivel megszánt.

Az ég magas! - mig a sohaj felér,
Esővé lesz, s az is, ha földre hull,
A nyomorúság szenvedésitől
Csak a dúsak termése gazdagúl.

26

El, el, ne lássak emberalakot,
Elutálnám az Istent általa,
Kiről azt mondják, hogy hatod napon
Saját képére embert alkota.

Avagy jobb volt az ember akkoron,
S azóta Istenünk trónról bukott,
Hogy így elnézi, amint ördögök
Bírják a neki szentelt templomot?

Nem, nem, galambból nem lesz keselyű,
Az ember olyan, amilyen volt rég,
Azért mondá az Úr már kezdetben:
Megbántam ím, hogy embert alkoték.

27

A nagy Kopernik csillagrendszere
Legbiztosabb vezér az égen fent;
Ily biztos rendszer: emberek között
Gaznak, csalárdnak tartani mindent.
Gyéren hoz üstököst a föld s az ég,
S az is ki tudja rendbontó-e még?

28

Ember! te nagyszerű méregfa,
Környezetedet is megmérgezed,
Im bűneidet eltanulja
Leghűségesb barátod is, - ebed;
S míg jó ruhához hízelegve jő,
A rongyos koldúst megugatja ő.

29

Mit nékem az egész emberiség,
Nem vágom meg miatta ujjamat,
De hivjatok kiirtani, megyek
S kivégezem végűl enmagamat;
Hogy ujra Isten légyen már az úr,
És éden kerte ujra felvirúl.







ÉDES KÍN


Búm sohajja, szűm keserve,
Üdvsugár bús éltemen;
Mert e kínt is ah, leányka!
Csak te érted szenvedem.

Búm sohajja, szűm keserve
Égi lányka! szent nekem:
Mert e kínnal elborúlna
Minden édes érzetem.







ELVEINK


Hűs őszi est, a szél sivítva jára,
S kocogni jött szobámnak ablakára;
Szobámban halvány lángu lámpa ége,
Én gondolkodva néztem bús szemébe,
És éjsötét volt lelkem gondolatja,
Előttem állt az inség rémalakja.
Hányan éheznek, fáznak most az éjben,
Mig én világom kényelemmel élem.
Igy elmélkedtem s kissé fázni kezdtem.
Egy jó palack bort hát elémbe vettem,
És ivogattam mindent elfeledve.
Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge!

Kifogyván végre a bor a pohárból,
Gondolkodám a bor áldott honáról.
Hazámnak halvány képe állt előttem,
Én vele sírtam, a jövőn törődtem.
Óh, aki érze honfibút a férfi,
Azt már nagyobb bú e földön nem éri,
Mert minden kín csak édes szenvedés lesz,
Mely e keservtől egy percünket elvesz.
Igy elmélkedtem s egy kicsínyke pára
Fájó szurással a szemembe szálla.
Én feljajdultam, mindent elfeledve.
Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge!

A halvány lámpa lassúdan kihamvadt
S engem még ébren tarta lelki bánat.
Gondoltam szívem bús történetére,
A zord halálra s a lány szép szemére,
Óh, akit a sors ily vadul lesujta,
Hogyan lehetne annak földi nyugta.
Szivembe nem fog az többé belépni,
Vagy a hitványat én fognám kitépni.
Igy elmélkedtem mindég halványabban,
Mig elcsitult a gondolat agyamban,
És elaludtam, mindent elfeledve.
Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge!







FELSÜLÉS


A rózsaarcú lányka
Szempontja, logikája,
Agg bölcs, megszégyenít,
S míg könyveid penésze
Zavart hoz csak fejünkbe,
Ez élni megtanít.

Pál jobbra. Lenke balra,
Ez erre, az amarra
Nézének szótlanul,
Míg nekibátorodva.
Egy csókot térdenállva
Kér Pál, a lány pirul.

Egy csók nem oly igen nagy,
S két percre ha nyomot hagy,
Még az nem a világ.
Mit féli hát a lányka,
Attól virul fel arca.
Mint naptól a virág.

Nem is fél attól a lány,
Azért oly bosszús csupán:
Mit kér. ki csak vehet!
Vagy hogyha nem pirul már
Térdelni lábporánál,
Mit kér ily keveset!










GYERMEKEIMHEZ


Játsszatok körűlem, kedves gyermekim,
Kis komoly fiúcska, kicsi fürge lány
Zajgjatok jól bátran, óh ne féljetek;
Alkalmatlanokká hogy lesztek talán.
Hogy lennétek? én is játszom véletek
Elvész tán egy-két daleszmém általa,
Ámde érte gazdag kárpótlás gyanánt
Megzendül lelkemben szentebb dal szava.
Óh mi nagyszerű, mi szép a gondolat,
Mely a bibliának szent lapjain áll,
S mely szerént méltó bért a bűn és erény
Késő unokákban is bizton talál.
E nélkül miljók is csak magányosok
Másnak búja, kéje kit sem érdekel,
Ezzel lesz miljókból egy emberiség,
Melynek keblében csak egy szellem lehel.
Fény, nyomor, jövő, mult, mind közös vagyon,
Itt van mért kell tenni, tűrni hogy mért kell,
És a földön szinte honosabbá vál
A lélek, hogy rajta örök honra lel.
Játsszatok körűlem, kedves gyermekim,
Im megifiúlok én is bennetek,
Oly édes dal az, mit a gyermek beszél.
S melyet én lassankint már-már feledek.
Néktek nem nyilt még meg, kedves gyermekim,
A rettentő örvény, melyen éltünk foly,
Himes szőnyegével betakarta azt
Szerető anyátok: a természet, jól.
Ti játsztok, nevettek a lágy szőnyegen,
Hallgattok vihart és lágy madárzenét,
Nézitek a sugárt s fényes árnyait,
Melyeket a villám s nap világa vét.
Nektek még az mindegy, még előttetek
A kis csillag hit, a rózsa szeretet,
A mély örvénynek csak fényes tükre van
És mosolygó Isten mindezek felett.
Ti még értitek a nagyszerű zenét,
Melytől a népdalnak szent visszhangja jő,
Mely reggel felébreszt, este elcsitít,
És nyugalmatokba édes álmot sző.
Mely végtől-végig zeng a természeten,
S illat, fény, zene csak egyes hangjai,
Mely a nyári légen végig árjadoz,
S zeng, ha megerednek vad viharjai,
Melyet minden ért, mint szentlélek szavát,
Melynek minden kedves hangjain beszél:
Csillag és a fűszál, állat, gyermekszív
Mind, mi a természet keblén függve él.
Csak a büszke ember, aki elszakadt
Tőlük, önmagában bízva balgatag,
Az nem érti, s annak a széles világ
Olyan szomorú lesz és oly hallgatag.
Köztük örvényképen az okoskodás
Végtelenje tátong mindég éhesen
Hit, remény és élet, mind beléjehull
S mégis mindig ott van megtölthetetlen
Rajta át nem értjük a dalt, melyen szól
Gyermek anyjával, a természet velünk.
S mégis hogyha halljuk titkos hangjait,
Fájó kéj reszketi által kebelünk.
És ez az, mit érzünk, hallgatván zenét,
Míg szivünkben a hang fájó hangja reng,
És ez az, mit érzünk, amidőn a szem
A természet gazdag bájain mereng. -
S boldog még, kinek fáj az, hogy feledé
A dalt, s lelke mélyén szent sejtelme van,
Hogyha vonzza őtet, és merít, merít,
Bár mind, mit merít, csak víz s nem a folyam,
Élő ér, ég tükre. Mindegy, játsszatok
Csak szép gyermekim, az elfeledt zene
Nekem még kedves, és tán általatok
Egy-egy kis sugára béhat lelkembe.
Óh, mi rejtélyes, mi szent a gyermekfő,
Angyal és ember közt ő tán a közép.
Isten sem voná meg kezét róla el,
Amidőn félősen a világba lép.
Védül adta néki a természetet,
Játékául minden, minden kincseit,
A napnak dúsgazdag meleg aranyát,
A hajnalnak pirját, az éj gyöngyeit.
És társául adta a hű állatot,
Mely a gyermekhez szít olyan szivesen,
S aki angyal s ember közt volt a kapocs,
Állat s ember közt is ily kapocs leszen.
Óh, néztétek-é már jól az állatot,
Benne is érzés van, gondolat honol,
Milyen esdve néz ránk, szólni vágynék tán,
És nem szabadulhat varázs láncitól.
Nékem e tekintet olyan szomorú,
Mintha mondaná: nézd, nézd testvéredet,
Bár elsőszülött vagy s nékem Istenem,
Meg ne vess, Isten van szinte feletted,
S mint hozzád képest szűm rejtélyes burok,
Nem vagy-é előtte ily burok talán?
Nézd a gyermeket, ki szinte lassudan
Tárja szárnyait ki élte folyamán.
Ellökvén magától a természetet,
És menyet, az angyalt és az állatot
Emberré lehetni küzd, tűr, vérezik,
Hogy megint csak visszaeshessék legott.
Óh, mi rejtélyes, mi szent a gyermekfő,
Már a férfi mindaz, ami lehetett.
S kétkedő, komoly, míg a gyermekben egy
Születendő világ szunnyad s ő nevet.
Óh mi nagyszerű, mi szent ez a mosoly,
Krisztus így szunnyadt a merülő hajón,
Szent lehet az a dal, mit a természet
Suttog gyermekének íly megnyugtatón.
Játsszatok hát velem, kedves gyermekim,
Tán majd ez az édes nyugtató zene,
Melyen a természet véletek beszél
Sziveteken által elhat lelkembe.







Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha,
Remény, csalódás, küzdelem, bukás,
Sírig tartó nagy versenyfutás.
Keresni a mindig a jót, a szépet,
S meg nem találni, - ez az élet.

Madách Imre







HAGYJ EL


Óh lány, miért, miért szeretsz?
Hagyj el, még jókor van talán!
Itt reng a föld, villám cikáz
Kedvelted árva homlokán.

E hon rideg leendene
Neked, te gyönge rózsaszál,
Reszketnél keblemen, szivem
Vihardús dobbanásinál.

Ott lent a völgy való neked,
Hová a szélvész míg elér,
Halkan sugó szellő leszen,
Virágról mely virágra tér.

Mint emlékünkben mult idők
Viharja hogyha megjelen,
Tündér fátyol lepi s nekünk
Még fáj, de fáj oly édesen.

S ha majd felőlem is beszél
Neked, leány, én enyhülök,
Hogy téged lágyan foly körűl,
Mi itt körűlem mennydörög,

Hogy még soká boldog lehetsz,
Mert egybe nem köt végzetem,
Mely vad viharként összetör
Mindent, amit ölel kezem.

Hagyj el, s álmod lesz rózsaszál,
És pilleszárnyu angyalok.
Velem - sötétség és halál,
Én testesült átok vagyok.







HÁROM FELJAJDULÁS


I

Hogyha tudtad, nem szerethetsz,
Mért hazudta szád, hogy érez?
Csillag lettél volna nékem,
Mely hideg fénypont az éjben.
S szívünk megnyugodva nézi
Jól tudván, hogy el nem éri.

Oh de nő, te hitegettél.
S éltem bolygó lángja lettél.
Vészben elhagyál kacagva.
Összedűle elhagyatva,
Veszve útam; késve érzem:
Vész utánam, vész előttem.
II

Mondod, mást szerethetek még,
Rád ki mindent elfecsérlék, -
Mondod, új hit, új remény vár, -
Kit kísértni emléked jár,
S költészetnek szent varázsa,
Mondod, írt ad szűm bajára.
Oh, ha ily szem is hazudhat,
Angyal-arc poklot takarhat,
S ily érzéssel gúnyt találok,
Minden költészetre átok!
III

Rossz vagy, oh nő, látva látom,
Aki voltál ideálom!
Hittem, égből szállt le lelked,
S porban csúsz vágyad, szerelmed.
Meg nem értesz - aki voltál
Szívemben legszentebb oltár,
És én még most is szeretlek,
Bár kerüllek, bár gyűlöllek. -
Mint a lepkét bűvarázzsal
Vonja a láng, míg beléhal,
Vonz és öl szemed sugára,
Poklát, üdvét ha kitárja.







"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet."

Az idézet széles körben elterjedt Madách Imre neve alatt, a legtöbb helyen azonban nincs pontos forrás megjelölve. Ahol szerepel forrásmegjelölés, ott Az ember tragédiája című műve van megadva, amiben azonban nem szerepel ez a részlet. Az idézet eredeti forrása valószínűleg egy ballagási idézetgyűjtemény, ami tévesen tulajdonította a szerzőnek az idézetet. Mindezek miatt az aforizmát a Citatum törölte az oldaláról.







LEGÉNY SZABÁLY


Jól tudjuk, mily rossz borda volt
Már a legelső némber is,
Tudjuk, hogy rossz bordának az
Egész fajtája mind hamis.

Ellenkezésből ett csupán
Almát az első ősanya.
S ellenkezés lön így a nő
Kiváló főtulajdona.

Azért ha hallja, hogy csinos
Ma is, tudjátok, mit teszen.
Azért is és azért is, ah,
Legcsintalanabba leszen.

S mégis hol van, hol férfiú
Ki lányt nem csókol, nem szeret?
Hej. aki ily rossz fajt imád.
Bizony még rosszabb faj lehet.

De ifjak! Már saját fajunk
A lánynál ha gonoszabb,
Előzzük meg, rajtunk hogy ők
Ne fogjanak ki legalább.

Mutassuk, hogy szívünk hideg.
Nem csábít el szép szemsugár;
S velünk azonnal a leány
Ellenkezésből szembe száll.

Hogy meghódítson elkövet
Mindent, aztán arathatunk
Hü ölelést, méz csókokat,
Mikről oly sokszor álmodunk.

De okosan, ne adjuk ám
Magunkat végkép meg soha,
Mert keble csak addig meleg,
Amíg csábíthat általa.

Míg kín s öröm között reményl
S kételkedik, addig szeret;
Ha látja, hogy már rabja vagy,
Kegyetlenül ki is nevet.

S kezdődik nagy büntetés,
Amint az régen írva áll:
"Hamis bálványt aki imád,
Elevenen pokolra száll."







A MEGVÁLTÓ


Ki hirdeté szabadságunk tanát?
Ki hirdetett testvér-szeretetet,
Hogy a nép hallá zengni szent szavát
És a bitorlott nagyság reszketett?

Ha ember volt, ah úgy megistenűlt,
Ha Isten volt, le kellett jőnie
A nép közé, melyen nagy átok űlt,
Hogy átszenvedjen minden kint vele.

És szóla: "Néked egy világ jutott
Osztályba nép; ki zárt belőle ki?
Az ég helyettesül meg nem bizott
Nagyok, népem bitorló isteni."

De a nagyok azt mondák válaszúl:
"Minden pánt hulljon-e hát szerteszét?
Az Isten nem jár lázadt koldusúl."
S keresztre vonták a nép istenét.

Szél hordta el földünkről szent tanát,
Az istenember mennybe visszatért;
Az úr csak úr, a rab csak rab maradt
S a régiért új szenvedést cserélt.

Ha éhesen kivánja szent jogát,
Megváltójához küldik menten őt,
Közöttünk csak a véres kereszt maradt
Ijeszteni a jogkövetelőt.







NEM FÉLTELEK HAZÁM!


Bár ellened tör frígye zsarnokoknak,
Bár ellened tör irigy szolgahad,
Földönfutó népek megostromolnak,
Mint tengerár, megállsz, ha szikla vagy.
Nem féltelek hazám!

Eldültél volna, mint cser a viharban,
Ha a végzet nem nézett volna ki,
Hogy élj: nem törtek meg véres csatákban
A balszerencse századévei.
Nem féltelek hazám!

Ameddig áll Branyiszkód kőrakása,
Mint órjás harcaid emlékjele,
Regét mond róla a Kárpát vadásza
S viharként leng rajt hősök szelleme.
Nem féltelek hazám!

Ameddig látom alföld rónaságát,
Felette multak délibábja kel,
Szent vér hizlalja lengő dús kalászát
És tápot a test, lélek benne lel.
Nem féltelek hazám!

Az ősi bűn küldött ránk sujtoló kort,
A lánc helyét csak szent vér mossa le:
Hogy a jobb gyermek győzzön, Mózses elhalt
A pusztában s egy nemzedék vele.
Nem féltelek hát hazám!










OTTHON


Messze tőlem, dőre földi gondok,
E küszöbnek kívüle maradtok,
Szent e hely, kicsiny világom ez;
Messze tervek szomja, hír s aranynak,
Helyt bizonnyal ottan nem találnak,
Ahol üdvöt a jelen szerez.

Ottkinn oly haszontalan csatázok,
Mindeneknek az útjában állok,
Itt teremtek, alkotok magam:
S látva, milyen jól tenyész körülem,
Minden bennem él és veszve vélem
Istenűlve élek boldogan

Itt virágim gazdagon feselnek
S áldozatként illatot lehelnék,
Amiért hogy híven ápolom;
Ott a fácskák, melyeket neveltem,
Játszi árnyat vonva már felettem,
Állanak gyümölcsben gazdagon.

Menten itten állnak üldözéstől,
És madárkák jőnek messze földről,
Hogy dalok közt nyugton költsenek;
Szebben fénylik a napnak sugara,
Lágyabb a szellőnek suttogása,
Telkemen - hogy lakja szeretet.

Ott a kis ház ajtajában állva,
Vár a kedves ölelő karába,
És szemében tiszta érzelem;
Mint virág él, illatot lehelni,
Ö szeret, mert kell neki szeretni,
És nem tudna élni nélkülem.

S ha körülfon, mint egy bájgyűrüvel
Hó karokkal, forró, lágy kebellel.
E szent körbe nem fér semmi gond;
Messze zúg el a hálátlan élet.
Hír, kajánság. megcsalt szenvedélyek
Hangja elhal, míg hozzánk beront.

Oh, csak egy van ami még érhetne.
Hogyha a sors jókor eltemetne, -
Irigyelve boldog létemet:
S nézek gyermekemre nőm karában
Benne egy megifjodott világ van
S nem félek, hogy a sír eltemet.

Ő csatáz és lelkesül helyettem.
Nem kidőlt fa, hulló csillag éltem,
Emlék nélkül mely hiába vesz.
És a nő, ki csókkal életemben.
Halhatatlanit majd gyermekében. -
Síromon meg gyászkönnyűje lesz.

Oh de el, de el a kis házküszöbről,
Csípős őszi szél fú a hegyekről. -
Föl van szítva kandallónk tüze -
És körüle néhány jó barát vár:
Pipafüsttel, tajtékzó pohárnál
Majd feledve lesz az ősz szele.

S ha kocogtat olykor ablakunkra
Új hasábot hányunk a zsaratra.
És regélünk rég történteket:
Hű szerelmet, bút, tündérvilágot,
Pajzán tréfát, óriási harcot,
Melyben egy nagy nemzet vérezett.

Nőm is ott ül - kis fiú ölében.
Kis fakardot forgatván kezében,
Anyja lopva könnyeket töről.
a boldogság itt mind valódi,
És könnyűt csak költészet fakaszt ki
Múlt idők történeteiből.







ŐRÜLJEK MEG


Óh sors! nálad kegyetlenebb mi van?
Ha széttépsz minden pántot zordonan,
Mely éltünkhöz kötött, egyet meghagysz,
És ez egy által újra kínozasz. -
Ez egy mi volna más, mint a remény,
Mely még a sírnak is vak éjjelén
Keblünkbe éltet olt, hogy a halált
Is élő holtakként szenvedjük át. -
El hát veled, ne üldözz már tovább,
Legyen körűlem minden pusztaság!
Szakadj te is meg legvégső kötél,
Hadd őrüljek meg! kínom véget ér
S kacagva mondom majd: Üdvöz legyen
A régi romján szebb új életem. - - -
Nem feldúlt templom, mint ti hiszitek
Az őrült, melyet minden istenek
Elhagytak, sőt villám ütvén belé,
Ez Enclysionná* szentelé.
S mint sírtetőkre éjjel csillag száll,
Keblébe ily hatalmas isten jár,
S míg a testet sorvasztva rontja el,
Lelkét magával elragadja, fel
A csillagok honáig s túl azon
A testnek nyűgétől már szabadon. -
Mert nyűg a test, hol istenszikra van
És gyáva, kicsinyes korlátiban,
Minőket a világ elébe von,
Nem érti meg, mi túl repül azon. -
Kacagja hát csak a por gyermeke,
Ha szállni kezd korlátlan szelleme
S a végtelenbe nyargal, hol legott
Vad üstökössel bizton társalog.
Majd még magasb körökbe tévedez,
Hatalmasb szellemeknek társa lesz,
S hol két világunk egymással rokon,
Ott jár ámulva a határokon.
Megérti, az égről pokolba le
Hogy minden egy nagy lánc egy-egy szeme,
Melyet mint dal, mint összhang foly körűl
Az Isten lelke véghetetlenűl. -
E dal egy hangja volna a világ,
Ha volna úgy, minőnek alkoták;
De az ember teremteni akart,
Kitépte földét s elrontá a dalt. -
Azóta éltünk mint vad ének zeng,
Széthangzik minden, rémesen kereng,
S kinek szent ihletéstől ittasan
Az összhangzásról még sejtése van,
Keblében fáj a szellemszó s kisír,
Félszeg földünkre szokni hogy nem bír.
S e szózat az, mely az őrültben forr,
Mit szerelem súg, a költő danol,
Mely lelkesített, jóslott, vezete
Mindenben, mit földünk nagyot szüle.
Azért megvetve ő is ellenét,
Meglátogatja régi menhelyét,
S mint isteneknek társa alkot ott
Magának összhangzóbb, szebb csillagot.
Magas lakából a föld s embere
Szemében porszemmé törpülnek le
És rajta dőre égi képzetek
Lesznek minden keservek, örömek. -
Hadd őrüljek hát meg s üdvöz legyen
A régi romján szebb új életem. -







PEREAT


Soká hivénk mindég hiába
S megint csak hittünk, bár a hit
Mindannyiszor hiú lidércként
Sárban hagyott, hinárba vitt.
El hát a hittel, félre véle!
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor -
S vágjuk falhoz a poharat.

Soká szerettünk mindhiába,
Mi áldozánk, más élvezett,
Hej, aki gyűlöl, nem csalódik,
S nem fosztja meg a szeretet.
El hát a szeretettel végre,
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor -
S vágjuk falhoz a poharat.

Rég kábit a remény csilláma,
Mig szivünk vére folydogál,
Kétségbesetten jól tudom, hogy
Régen kiszenvedt volna már.
El hát, el a reménnyel végre!
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor -
S vágjuk falhoz a poharat.

És mégis hogyha elvesz a hit,
El a remény és szeretet,
S helyette kétely, gyűlölet, meg
Kétségbesés foglal helyet:
Akkor mi is, s vélünk min a szív
Hőbb vágya függ - mind pereat,
S mint hogyha elfogy a nemes bor,
Vágjuk falhoz a poharat.







PETŐFI SÍRJÁN


Nem mondja kisded síri jel:
E zugban porlik tested el.
És jól van az, mert így a sír,
Amelyen egy hon népe sír
S körülragyogja szellemed,
Egész e honnak keble lett.
*

Te a szabadságot megüdvözölted
Még bölcsejében, az viszont neked
Utolsó búcsuzásaként megírta
Ágyúdörgésekkel - sírversedet.







SÁRGUL A LOMB


Gazdag bőségén a nyárnak
A virágot fel se vesszük,
Minden óra új gyönyört ad -
A hervadtat porba vetjük,

Míg az ősz jő hűs szelével,
A virágok mind kihalnak,
S múlt idők emlékeűl csak
Sárga lombjaik maradnak.

Összeszedjük akkor őket
Édes bú emlékeképen -
Egy-egy napnak érzeménye
Írva van minden levélen.

Egy-egy lomb minden dalocskám,
Mely a multban éle-nyíla -
Ez kertben, míg az vadonban,
Ez lányszűt, az sírt virasztva.

S a tavasznak halvány képe
Száll előttem egyszer még el,
Amidőn a dalt mosolygva
Zengem el - könyűs szemekkel.







SZERELMEM


Lány, velem ne játsszál, hogyha hízelegni
Látsz, mint lanyha szellőt! - a szellő csevegni
Rózsák közt szokott csak, rózsa a szerelmed.
Hogyha megcsalsz, a szél vad viharrá éled,
S rettegj, rettegj szörnyű bosszújától!

Lány, velem ne játsszál, hogyha tünde kedvvel
Fényleni, ragyogni látsz - ó tudd, a tenger
Holdfénynél ragyog csak, holdfény a szerelmed.
Hogyha megcsalsz, éj lesz, mélye az enyészet.
S rettegj, rettegj szörnyű bosszújától!

Lány, velem ne játsszál, látván álmodozva!
Ezt az álmot rám csak tündérének hozta,
És e tündérének, lányka, a szerelmed,
Hogyha megcsalsz - majd a vad oroszlán ébred,
S rettegj, rettegj szörnyű bosszújától!







SZŐKE IPOLY...


Szőke Ipoly kicsi barna lánya!
Eszem azt a gyönyörű szemed.
Megsebez, ha rám néz, s hogyha nem néz,
A naptól rabol meg engemet.
Jó, hogy arcodon, kis bájgödrében
Játszni látok pajzán szellemet,
Mely, ha sebzesz, írt önt a sebembe
És mosolyg, ha kell, napom helyett.

Szőke Ipoly kicsi barna lánya!
Eszem azt a szós picinyke szád,
Fáj, ha nem hallom csevegni, és fáj,
Hogyha hallom, mert reményt nem ád.
Jó, hogy a kebel két renge halma
Hévvel hullámoz még akkor is,
S hogyha nem szólsz, szólanak helyetted,
Hogyha szólsz, mondják: a lány hamis.

Szőke Ipoly kicsi barna lánya!
Eszem azt a bűvös lelkedet.
Hogyha távol vagy, vonzasz magadhoz,
Ha közel vagy, űzesz engemet.
Jó, hogy a világ végében is még
Távol volnék, s visszavonzanál,
Jó, hogy az Ipoly meg úgy kiáradt,
Hogy nem férek hozzád, barna lány.







ÚTRAVALÓ VERSEIMMEL


Sokat, sokat értem már életemben.
Temérdek bút küldött reám az ég,
De hála Isten! a sors éjjelében
Ragyogó csillagom is volt elég.

Érinte elválás, halálnak árnya.
Majd újra édes emlék ringatott,
S feláldozó rokon szívet talála
Kietlenben a bús elhagyott.

Hittem, kétkedtem, vágytam és lemondtam,
Mosolygtam, sírtam, múlton és jövőn.
Tündérek játsztak vélem napsugárban,
Kísértetekkel jártam sírmezőn.

Sokan szerettek és sokat szerettem.
Bántottak is, de szűmben nem maradt
Fulánk. Baráti serleggel nevettem
És más ha sírt, szememből könny fakadt.

Láttam lezúgni nagy napok viharját,
Dicsőség, börtön ismerős velem,
Ha napsugár avagy villám futa át
E szívet, elzengé azt énekem.

Elzengte akaratlan mint madárka,
Kit nem kérdünk, ha dal mit éreze.
Nem kérdik, az ősz búcsúzó avarja
Miért halvány, piros vagy fekete.

Csak azt hallgatják, hódító-e hangja,
Csak azt nézik, ragyog-é a levél,
Ki gondol a madárra és a fára,
Ki a költőre, hogy mi sorsban él?

Ez a dicsőség! Óh, hideg, hideg kép!
Életrózsáinkból halálfüzér,
Küzdtérre érte, óh. szívem sohsem lép,
Mint a madár, az őszi lomb se kér.

De jól esik tudnom, nem a sikamló
Út az utam, mely semmiségbe vész,
És felsóhajtnom, veszhet már a kagyló,
A drága gyöngy, mely élni fog, ha kész.

Öh. bár gyöngy lenne mindenik dalocskám.
Fényt hintve arra. kit megénekel,
Nézné irigyen a tömeg, csodálván
A fényt, mit költő választottja lel.

Csak őt tudják, kikhez dalom beszéle.
Mit tűr a kagyló, mely gyöngyöt terem
Csak ők érezzék, — míg reng dalom fenve
Körülöttük zokogni szellemem.

S ha nem lesz már, ki vélem sírt s örüle,
Ha nem lesz már többé, kit érdekel:
Hogy hol e dalt ily módon elzengje.
Min ment keresztül a költő kebel;

Akkor is ha egy-egy jobb kebelnek
Szót kölcsönözni tudna énekem,
Valódi égi kéjt csak úgy lelendek.
S örök ifjúság akkor jut nekem.

Mert nem ha újat mond, ér szívhez a dal.
Csak hogyha azt. mi benne szúnnyadoz.
Életre költi, vágyainkkal áthat.
Mosolyt a kedvnek, búnak könnyt ha hoz.

E dőre könyvből is csak úgy lesz ének. —
Vegyen hát minden, ami illeti
Borágot. rózsát vagy ciprust füzérnek,
Vegyen ha szíve dallal van teli.

És még öröm, bú, hit. meg kétkedés lesz.
Tél és tavasz, ifjúság, szerelem.
Míg szent eszmékért ember harcol, érez.
Mindebből osztályrész jutand nekem.







VADRÓZSÁK
ERZSINEK (Részlet) VI.


Látnom téged és szeretnem egy volt,
Óh leányka, honnan, honnan ez?
Hisz különben ember e világon
Üdvöt csak hosszú harccal keres.

Nem kérdeztem én, ki vagy, mi sorsod?
Mit mocskított volna ily salak,
Láttam lány vagy. ez nekem elég volt,
Mert szerethetsz és imádhatlak.

Vajh, mi az, mi így hozzád varázsol?
Más tetszik, ha ez s az rajta szép,
Rajtad arc, haj és szemek világa -
Nékem bájos, merthogy a tiéd. -

Nem tudom, hogy barnák-é a fürtök,
Kék-e a szem, avagy éjsötét,
Azt tudom csak, a kedves egészre
Fényt az üdv legszebb sugara vét.

Tegen Isten e szívnek teremte,
Es e szív azonnal megtalált.
Amidőn nálad, mint régi kedves
Ismerősnél, meglepetve állt.

És valóban, lelkünk ismerős volt.
Istennél csak egyet alkotott,
Es hogy újra feltalálja egymást
E világon, ketté vált legott.

S fájt fél léte, kínzó sebében
Vágyó hévvel nyugtot nem lele,
Míg lelkedben azt most feltalálta,
S önmagának jobb felét vele.

Mit csodáljom most már, hogyha régen,
Még előbb, mintsem megláttalak,
Édes arcú álomképeimben,
Tiszta lánggal már imádtalak.

És ne mondd te se, könnyen hajolván
Kebeledre, hogy hűtlen leszek,
Nincs korán azt teljesíteni, amit
Rég végeztek a nagy istenek -







VISSZAPILLANTÁS


Hogyha képzeletnek szárnyain
Visszaszállok gyermek éveimbe,
Úgy hiszem, hogy más, hogy jobb világ
S fényesebb a nap, mely ég felette,

Ottan látom cimboráimat,
Lelkök mind megannyi tiszta forrás;
Égnek tükre most, de egykoron
Látom mindenik mi szép medert ás.

És tekintek újolag körűl,
Hol lelek meg egy-egy régi képet,
Merre folyt a jól ismert patak,
Ért-e szirtet, ért-e dús mezőket.

Megtalálom egyikét megint
Szűk mederbe zárva hajtni malmot,
Míg a másik poshad, mert belé
A pajzán sors köveket hajított.

Ott a veszteg tó lett sírja egy
Szép folyásra indult kis pataknak,
Mint erőnknek a köznapiság,
S most vizéből marhanyájt itatnak.

Rég kiszáradt medret látok ott,
Míg amaz tisztítva a csatornát
Föld alatt foly. - S társa ékesen
Mint szökő kút járja a bolondját.

A hatalmasok játékaúl
Egykor oly rokon volt e kebellel,
Most ha hallja gáttörő szavam,
Még köszönni is alig merészel.

Rútúl bánik az élet velünk,
Porba dönti ami felmagaslik
Színén. - Ah, de vigaszúl [Olvashatatlan szó]
Mégis amint egy arcban sugárzik.

Üdvöz légy, hölgy, gyermekévi társ!
Lelked ép forrás volt még csak akkor;
Áldást termő friss patakcsa most,
Melynek árja dús virágmezőn foly.

Óh, a nő jobb, mint mi férfiak!
Kis világa a szív birodalma,
Melynek mint istenség édenét
S kárhozatját is csak ő alkotja.

Messze zajlik tőle a világ,
Melyben vérzik s küzd a férfi keble,
Uralomvágy, hírszomj és erő
Ismeretlen zúgván el felette. -






. . . . . .

 
 
0 komment , kategória:  Madách Imre  
Címkék: legcsintalanabba, idézetgyűjtemény, forrásmegjelölés, csillagrendszere, legkiemelkedőbb, életrózsáinkból, alkalmatlanokká, mulandóságunkat, visszapillantás, összeolvadottan, megtölthetetlen, szívproblémával, ágyúdörgésekkel, felvilágosodott, összhangzásról, drámaköltészet, nyilvánosságra, végszámadáskor, megostromolnak, kétségbesetten, visszaeshessék, alsósztregován, visszavonzanál, meggyötörtelek, tulajdonította, ellenkezésből, alsósztregova, emberségesnek, megváltójához, olvashatatlan, véghetetlenűl, felköszöntlek, halhatatlanit, történeteiből, kísértetekkel, gyermekeimhez, magyar irodalom, költészet mellett, váci piarista, ügyvédi vizsgát, szabadságharc alatt, nemzetőrséget szervezte, harcokban ténylegesen, forradalom bukása, ember tragédiájával, magyar drámaírás, ember tragédiája, egyetlen igazán, alakuló reformkori, család boldogságát, nyilvánosságra vágyó, lángoló politikussal, Madách Imre, MADÁCH IMRE VERSEI, Kisfaludy Társaság, Magyar Tudományos Akadémia, Pesti Egyetem, Fráter Erzsébetet, Később Rákóczy János, Kisfaludy Társaságnak, Pedig Madách, BORÚRA DERŰ, NYÍRI TEMETŐN, ÖRÜLT NAPLÓJÁBÓL, Mint Istené, ÉDES KÍN, HAGYJ EL, HÁROM FELJAJDULÁS, LEGÉNY SZABÁLY, FÉLTELEK HAZÁM, ŐRÜLJEK MEG, PETŐFI SÍRJÁN, SÁRGUL LOMB, SZŐKE IPOLY, Szőke Ipoly, ÚTRAVALÓ VERSEIMMEL, Tegen Isten,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
11.16. 22:11 Férfi kosárlabda NB I - Kaposvár siker
11.16. 21:42 Soltész Miklós: a magyar kormány a jövőben is támogatni fogja a magyarorszá...
11.16. 21:32 Illegális bevándorlás - Verekedés tört ki migráns fiatalok között Milánó kö...
11.16. 21:22 Női kézilabda BL - Az FTC metzi döntetlenjével egy pontot visz a középdöntő...
11.16. 21:21 Átadták a Verzió filmfesztivál díjait Budapesten
11.16. 21:02 Férfi vízilabda ob I - Húsz gólt lőtt az UVSE
11.16. 20:52 Férfi kosárlabda NB I - Könnyedén nyert a Szolnok
11.16. 20:51 Brazil Nagydíj - Verstappen a pole pozícióban
11.16. 20:32 Női kézilabda EHF Kupa - Csoportkörbe jutott a Debrecen is
11.16. 20:31 Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Tudjátok ?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
még több kérdés
Blog Címkék
Csodaszép fák - őszi napsütésb...  Őszirózsa csokor  Böröczki Mihály : Őszke  Őszi levelek  Dáliák  Tél vár ránk . . .  Őszi csokor  Halvány lila színű ruhában a ...  Azt mondják a pénz nem boldogí...  Levél gyűjtés  Png váza  Őszirózsa csokor  Vízbe ugrás  Kellemes délutáni pihenést  Png virág  Úgy koppan az eső  Kellemes kávézást!  Őszi png  Szèp napot kívánok  Facebookon kaptam  Almák  Óra  1956-os Művészeti Galéria nyíl...  Kellemes délutáni időtöltést  Romantikus szép estét  A kassai vértanúkra emlékeztek...  Facebookon kaptam  Png váza  Sárhelyi Erika - Hétköznapi jó...  Szèp napot kívánok  1956-os Művészeti Galéria nyíl...  Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Png nő  Isten összegyűjti az Ő gyermek...  Egy mosoly sok - sok szépre ké...  Fehér rózsa  Dino Buzzati: A colombre  Szünidő  Kellemes kávézást!  Őszi kép  Negyven fok  A kassai vértanúkra emlékeztek...  Fehér virág pohárban  Mai napi mosoly!  Hátra sem nézve . . .  Kellemes délutánt kívánok!  Hit  Várakozó  Jó reggelt kedves látogatóimna...  Sexy nő  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Őszi levelek  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Lila, uszályos ruhában a menya...  Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Királyok és uralkodók  Facebookon kaptam  Anna Szabó T : Közel  Png óra  Szép estét  Királyok és uralkodók  Facebookon kaptam  Szép estét  Negyven fok  Egy mosoly sok - sok szépre ké...  Orchidea  Posertube  Mírjam barátnőmtól kaptam  Hit  Posertube  Őszi kép  Facebookon kaptam  Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Napraforgó csokor  Őszi kép  Facebookon kaptam  Vízbe ugrás  Facebookon kaptam  Franz Schubert szomorkás törté...  Miért együnk céklát ?  Uram és Mesterem !  Őszi png  Isten összegyűjti az Ő gyermek...  Facebookon kaptam  Dino Buzzati: A colombre  Kellemes hétvégét  Facebookon kaptam  Csinos, fiatal pár  Kellemes délutánt kívánok!  Csodaszép fák - őszi napsütésb...  Ferenc pápa: Ti világiak felel...  Jó reggelt  Szèp délutánt  Kellemes délutáni pihenést  Udvarias férfi - romantikus pá...  Őszi kép  Természetes agyserkentők  Katica 
Bejegyzés Címkék
magyar irodalom, költészet mellett, váci piarista, ügyvédi vizsgát, szabadságharc alatt, nemzetőrséget szervezte, harcokban ténylegesen, forradalom bukása, ember tragédiájával, magyar drámaírás, ember tragédiája, egyetlen igazán, alakuló reformkori, család boldogságát, nyilvánosságra vágyó, lángoló politikussal, pohár nagy, jégszivű józanoknak, költészetet számokkal, sors bűnét, legkedvesebb fiúra, rossz férjt, képzelet szele, tenger végetlene, múló borúra, boldogság fájva, világ nyíl, sírnak hantja, bölömbika nyögése, dombhajláson néma, porladók nyugodalmának, mindenség dalába, képzelet világa, fejfák alul, tavasz rózsája, nyár gyümölcsözött, síremlék felette, egész erőmű, szent egyenlőség, szegénynek szószólója, szemnek ingere, angyalt oltárképen, gyomor tájáig, végetlent érzi, miljó tűrő, jóból némi, pénz fényének, egykor felrugottnak, emberen mert, szivemnek mégis, ember sohsem, színlés csak, gazdag természet, nagy patkányfogó, legerősebb végre, szárnyak fénye, világ gyermeknek, rubint vércseppnek, embernek bukta, tapasztalás kiábrándít, megcsalt szív, virággal hervadsz, lány büvös, puszták délibábja, puszta sivatagjait, sohaj felér, nyomorúság szenvedésitől, dúsak termése, ember akkoron, neki szentelt, ember olyan, nagy Kopernik, égen fent, rongyos koldúst, egész emberiség, szél sivítva, inség rémalakja, ember ilyen, jövőn törődtem, percünket elvesz, kicsínyke pára, szemembe szálla, halvány lámpa, zord halálra, lány szép, többé belépni, gondolat agyamban, rózsaarcú lányka, csókot térdenállva, lány pirul, bibliának szent, szellem lehel, földön szinte, gyermek beszél, rettentő örvény, lágy szőnyegen, rózsa szeretet, mély örvénynek, nagyszerű zenét, népdalnak szent, nyári légen, , ,
2019.10 2019. November 2019.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 235 db bejegyzés
Összes: 3865 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1274
  • e Hét: 10088
  • e Hónap: 20524
  • e Év: 370955
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.