Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Bonifert Ádám versei
  2020-02-09 18:15:15, vasárnap
 
 







T. TVN!


Néhány hete képernyői kiirásom keresztül figyelmeztetést kaptam lehetséges biztonsági kockázatról, hogy nem biztonságos a jelszómegadásom a Firefoxban.

"A Firefox egy lehetséges biztonsági kockázatot észlelt, és nem lépett tovább a(z) tvn.hu oldalra. Ha felkeresi ezt az oldalt, akkor támadók megpróbálhatják ellopni a jelszavait, e-mailjeit vagy bankkártyaadatait.
Mit tehet?
A probléma valószínűleg a weboldallal van, és semmit sem tehet a megoldása érdekében. Értesítheti a weboldal rendszergazdáját a problémáról.
Visszalépés ajánlott"

Értesítettem a WEB oldalt /TVN/ és megváltoztattam jelszavamat, ennek ellenére semmi sem történt!

Viszont értesítések halmazát kapom naponta, szinte óránként, de néha percenkénti időszakban. Tartalmuk szinte azonos: "Az alkalmazás hozzáférést kapott a hálózathoz", "Média automatikus futtatása bekapcsolva", "Kritikus Windows frissítések szükségesek", "A frissítés befejeződött", "Gyenge jelszót találtam", és végül "A gyanús csatlakozás blokkolva". "Most már biztonságban vagy" - jelzi végül az Értesítő, de rövidesen kezdődik minden előlről és naponta ez többször megismétlődik/het/. Néhány perce megint kaptam!!!

Nem tudom, ki és miért küldi ezeket, de a lényeg, nem történik semmi. Nem tudom a TVN vétlen-e ezekben, de kicsit gyanus, hogy ezek akkor jönnek, amikor a TVN oldalán vagyok. nem tudom, mi oka lehet, ha másik oldalon vagyok, ott ilyen üzeneteket nem kapok!

Közvetlen kapcsolatot a TVN oldalával nem tudok tartani, mivel az évek óta nem működik, privát bejelentéseim ellenére semmi sem történik, még csak válasz sem érkezik!

Végül aztán blogbejegyzés lesz belőle?

Hiába változtattam meg néhány napja a jelszavam, jelenlegi belépéseim során továbbra is egy piros áthúzott lakat jelenik meg, mi szerint a megjelenített oldal nem rendelkezik biztonságos kapcsolattal. Ha egy ilyen weboldalon adunk meg jelszót, akkor a kommunikációk lehallgatók és támadók ellophatják azt.

Végül megköszönném a TVN-nek, ha megkimélne a jövőben attól, hogy blogbejegyzéseimbe rendszeresen belejavít ill. mind sűrübben beletöröl a szövegbe is, a felvitt tartalom így torzítva jelenik meg. És utólag korrigálnunk kell ezeket, ami azért nem egy kellemes! Régebbi bejegyzéseimből szinte fűnyirószerűen rengeteg bejegyzés /köztük karácsonyi és más hasonló bejegyzések/ törölve lettek, igyekszem egy jó kis csokrot elkészíteni belőlük és mihelyt időm engedi, elküldöm a TVN részére. Újabban a napi bejegyzéseim is erre a sorsra kerültek, igy az alábbi, tegnap felvitt bejegyzés is. Nem tudni az okát miért, de az, hogy itt-ott bele-bele javítgatunk, teljesen komolytalanná is teszi azokat. Az utólagos kontroállás pedig nem egy szerencsés megoldás részünkről, pláne ha az a saját portánkat érinti. Törli továbbá egyes képeket, olyanokat, amik a saját Képtáramban is szerepelnek, vagy esetleg a TVN Adattárából veszem. Az én képeimet is használják mások, néha ez előfordul mindenkinél, így a törlés nem indokolt és egyébként sem tilos ezeket másodlagosan is felhasználni! És ez biztos nincs is, nem is lehet a bevezetőben említett problémával kapcsolatban, mert ezt egy kivülálló "hacker"-t biztos ez nem érdekli. Ha egy hacker be tud az oldalamra menni, akkor ugyanez más módon is megtörténhet!



BONIFERT ÁDÁM VERSEI


"A múlt században születtem, sőt az előző évezredben.Megfutottam az utamat, megvívtam a harcokat, talán a hittel volt a legtöbb gondom.
Az írás annak látható megjelenési formája, ami valahol kavarog bennem.
És nem vizsgálom azt, hogy érdemes-e..."

Bonifert Ádám

Link








AKI TUD A SZÍVEMHEZ SZÓLNI


Hajolj le hozzám,
ha görnyedni lehúz a lét,
hajolj le hozzám,
add gyöngéden valami jelét
annak, hogy nincs magányos baj,
mert mindig van, aki megtalál,
és lehajolni akkor is akarj
ha szöges drótfal elébed áll.

Hajolj le hozzám,
ha kódolod, hogy megbántottak,
hajolj le hozzám,
söpörd össze kínját a gondnak,
hitesd el, hogy
ez is múlik, mint annyi más,
és ha a könnyem majd elfogy,
lehet sokféle folytatás.

Hajolj le hozzám,
hadd higgyem, hogy ott a helyed,
hajolj le hozzám,
míg fáradt énem összeszeded,
nincs választás,
ott lent reménnyel terád várok,
s ha nem jössz, nincs is semmi más,
amit helyetted megtalálok.

Hajolj le hozzám,
emeld fel fáradt fejemet,
hajolj le hozzám,
oszd meg velem az egedet,
fogadd el, hogy ahhoz, aki
ívvé görnyedt, földig kell hajolni,
s ha te nem jössz, lesz-e valaki,
aki tud a szívemhez szólni?







AKKOR, AZÓTA, MOST, EZUTÁN

(másfél évtizede volt egy történelmi pillanat, a rendszerváltás)
(egy állampolgár érzései ma)


Akkor még volt egy nem ismert holnap,
egészségesebb látszatú jövő,
akkor még volt hit, hogy majd igazolnak
mindent a később szabadon növő
életek, sorsok, s múltba ágyazott
gyökereken a felnövő jelen -
akkor még hittük, hogy az állapot
szülője lesz a tiszta értelem.

Akkor még nyitott lélekkel jártunk,
és reméltük, hogy vár egy más jövő,
és ahogy máshol, itt is majd, nálunk
híddá változik minden ütköző,
s a kézszorítás nem erőt sugall,
de összefogást és társvállalást,
nem lesz több gazos, terméketlen ugar,
s közös pohárból iszunk áldomást.

Akkor még értek bennünk az eszmék,
újak és bátrak, szívmelengetők,
s mert korhadt volt már minden ereszték,
új házat húztunk, nemcsak új tetőt,
de valahol az alap félrecsúszott,
s a ház furcsa lett, mint egy kártyavár,
amit valaki éjszaka felhúzott,
az reggel körül repedezett már.

Akkor még tudtuk, úgy nem, ahogy volt,
de nem tudtuk azt mégsem, hogy legyen,
a tettvágy lángja mindenkiben tombolt,
de túl sok volt talán az érzelem,
és kevesebb a ráció és tudat,
mindenki akart akkor valamit,
de nem találtuk mégsem az utat,
több volt a dac és kevesebb a hit.

Akkor még bíztunk önnön erőnkben,
hogy kézbefogunk mindent, amit kell,
és bár az egünk nem volt felhőtlen,
hitekkel mentünk az új elittel,
mert nem tudtuk még azt, amit ma tudunk,
hogy nem születik új erkölcs könnyen,
de rögös lesz és fájdalmas az utunk,
s bizonytalanok leszünk az örömben.

Akkor még remény hímezte a zászlót,
a szabadságnak borát poharaztuk,
a régire már elmondtuk a zárszót,
az újat tisztelettel uraztuk,
s éreztük ugyan belül olykor-olykor,
hogy talán túl sok az illúzió,
elhittük mégis, hogy az új kor jobb kor,
mert Kánaánnal lesz egy fúzió.

Akkor azt mondtuk, ezer éves múltunk
kínja és könnye nem volt hiába,
s bár számos célért ezerszám hulltunk,
most új jövő vár, ajtaja kitárva,
csak be kell lépni, s látjuk, érdemes lesz,
mert jó irányba fordul a szekér,
s ha álmainkra hull is néhány repesz,
kis szenvedést a nagy öröm megér.

Akkor a hajnalt éreztük a légben,
és minden olyan egyszerűnek tűnt,
felkel egy új nap, bennünk és az égen,
és új irányt vehet az életünk,
egy sorsfordító kezdet részeseként
világmegváltás lehetősége jár,
ezernyi álom éltette a reményt,
hogy csodaország lesz, ami ránk vár.

*****

Azóta kusza, zavaros a világ,
a magból nem a remélt virág nőtt,
aki ma vetélt álmok közt kilát,
az nem talál egy közös eredőt,
és nem ismer rá, amit induláskor
lélek, agy, szív szivárványra írt,
s aki várta, hogy jöjjön egy más kor,
az nem törli le arcáról a pírt.

Azóta szikkadt talajon állunk,
és nem tudjuk, hogy merre is tovább,
egymásnak sivár jelent kínálunk,
s megtelik lassan mindegyik pohár,
mennyi csalódás, tévedés és vétek
hálója lassít, fékez tetteket,
már nincs ereje semmilyen igének,
hidegen nézzük az elesetteket.

Azóta újra nem tudjuk, hogy merre,
csak azt tudjuk, hogy így nem, ahogy van,
hogy mi vár majd az eljövő emberre
az kétes, csalfa, és bizonytalan,
mert jövőképünk mozaikokra tört,
már nem látjuk a horizontokat,
s ha egyszer használsz majd egy jó tükört,
vezető elit, szégyelld el magad!

Azóta félve vágyunk jövő felé,
mert megmaradni, ez is oly nehéz,
beállunk sarkok és falak mellé,
hogy védjék hátunk, mert jöhet a vész,
a bizalom már lehullott sziromként
komposztálódik a talpunk alatt,
s az alagútban azt az aprócska fényt
ködök fojtják meg, szülve árnyakat.

Azóta másról szólnak az imák,
viszályt keltenek kígyósziszegések,
Káin és Ábel vív újabb csatát,
gőg kaszabol le minden szerénységet,
hát mivégre lett ilyen, ami lett,
iszapos mocsár ölel keményen,
aszályos nyarak és hideg telek
mutatják, más ez, nem a remélt éden.

*****

Most égető az elvesztett idő,
most sürgető a fakult bizalom,
és gúzsbaköt az elveszett erő ,
mit tettvágyunkra üres vita nyom,
nem látszik, milyen lesz a kikötő,
ahol tépázott hajónk majd kiköt,
lesz-e talaj, min új virág kinő,
mi élteti a jövőbe vivőt.

Most kellene egy csendes pihenő,
és elkelne pár okos gondolat,
és nem engedni, hogy a kivesző
erkölcs hiánya szüljön gondokat,
most kellene pár értelmes elme,
pár államférfi (az se baj, ha nő),
aki tudja, mert érti, s ki vezetne
arra, ahol majd valóban lesz jövő.

Most kellene a korcsult önimádat
helyébe újra nemes felelősség,
tartás és gerinc, s a politikának
sunyiságával küzdő hősiesség,
most kellene pár bátor, új lovag,
ki eszményekért küzd a szélmalommal,
értelmet adna a szépnek, a jónak
és ajkáról tisztán hangozna a dal.

Most kellene egy újrateremtés,
mert kifolyik a kézből az idő,
egy múltat, jelent őrző értékmentés,
hogy születhessen egy méltóbb jövő,
hát jöjjenek már új apostolok,
ürüljenek ki sötét katakombák,
és lágyuljon meg szív és a torok,
hogy megmaradjon az ezeréves ország.

*********
Ezután jöjjön valóban egy jobb kor,
egy jövőt adó értelmes jelen,
s mint Aphrodité egykor a habokból,
támadjon fel teremtő értelem,
és jöjjön vele tiszta, nemes érzés,
ne kelljen félni az élet miatt,
de remények és vágyak sora mentén
élni emberhez méltó sorsokat.







ALTATÓDAL UNOKÁMNAK


Tente baba, itt az este,
hogyha jön, pihenni kell,
becsukódik a szemecske,
arra kér, hogy aludj el.
Aludni akar a kezed,
álmos már a lábad is,
pihenni akar a fejed,
hasad és a hátad is.
Füled, orrod elfáradt már,
szád is csukva csendesen,
ma már eleget játszottál,
a játék is megpihen.
Valahol az álomkert vár,
álmok ölelnek majd át,
álmodj mesét holdvilágnál,
járd be a fények országát.

Találkozz a tündérekkel,
lepkeszárnyon szállj velük,
ott várnak rád szép énekkel,
csillagfény lesz a jelük.
Hallgasd, mit mesél az éjjel,
hogyan szól hozzád a Hold,
száguldj a Göncöl szekérrel
táncolj, mint egy kis kobold.
Álmodj arról, amit szíved
nappal már megálmodott,
békés legyen az éjjeled
és nyugodt lesz a nappalod.
Indulj hát az álomföldre,
a szívárvány hídon át,
találj rá sok új örömre,
legyen szép az éjszakád.
Tente, tente, még egy perc és
már tiéd az új világ,
gondolatban lágy ölelés
kíván most jó éjszakát.







CSAK ADDIG

Hogy meddig?
Ki tudja... De csak addig, amíg... lehetsz, aki vagy!


Csak addig még, míg
lombot szül a fa,
amíg feletted
fényt terem az ég,
amíg jól tudja
minden éjszaka,
hogy jön a hajnal,
s meghal a sötét.
Csak addig még, míg
nem fárad a lélek,
és tiszta képet
mutat a tudat,
míg találhatók
gondok között is
alád simuló
bársonyos utak.
Csak addig még, míg
érző bent a szív,
s kéreglepelbe
nem burkol a sors,
amíg van társ, ki
erőt, hitet nyújt,

veled kószál és
érti, amit szólsz.
Csak addig még.

Míg van mit mondani,
míg nem szikkad ki
minden gondolat,
ameddig nem kell
bőrt se váltani,
s megőrzöd a volt
régi önmagad,
hogy érezd és tudd,
bárhogy tép vihar,
e testben mégis
az vagy, aki vagy,
csak addig, amíg
lehetsz, aki vagy.







CSAK NÉHÁNY JÓ SZÓT


Tudd meg, nem várok semmi többet,
csak néhány jó szót,
napjaink gondokat őrölnek,
s rágjuk magunkban a valót,
olykor indulat présel össze,
s bántó, sértő a beszéd,
nincs békítő, jó hang közte,
s közelítő híd felém, feléd.

Értsd meg, csekély, amit kívánok,
csak néhány jó szót,
hogy ne legyen még mélyebb az árok,
s ne határoljanak el karók,
szavakat, melyek átölelnek,
melegítenek szívben, lélekben,
fagyott érzéseket eltörölnek -
s hadd higgyem, mindez nem véletlen.

Ha nem látszik az égbolt fénye,
ha teljes derű nem lehet,
egy napsugár is elég végre,
hogy űzzön árnyékot, telet,
ha nem esik áztató zápor,
elég egy esőcsepp is nekünk,
ne felejtsd, erre vágyunk sokszor -
jó szavak között legyen helyünk.







EMELD FEL


Emeld fel kezedet,
fond rá ujjaimra,
ahogy az eltévedt
vágyak térnek vissza,
ismerős szorítás
táltosálmot keltsen,
hogy az új látomás
belőlünk teremjen.

Emeld fel kezedet,
hullasd rá karomra,
ahogy a levelek
peregnek halomba,
ismerős érintés
varázserőt szüljön,
hogy az új teremtés
belőlünk készüljön.

Emeld fel kezedet,
tedd össze kezemmel,
ahogy kötéseket
erősít az ember,
ismerős simítás
sámánhitet adjon,
hogy új feltámadás
belőlünk fakadjon.







EMLÉKEZZ, SZERELEM!

Ha én felejtek is, neked őrizned kell az időt...


Emlékezz szerelem
a pillanatokra, miket teremtettünk,
emlékezz szerelem
a helyekre, ahol szerettünk,
emlékezz szerelem,
hogy általad mivé lettünk,
emlékezz szerelem
s őrizd magad örökké bennünk.

Emlékezz a presszó mélyére,
ahol kíváncsi szemek tükrében
rátaláltam szája ízére,
s az első érintés varázsára
mely ma is bizsereg ajkam szélén.
Emlékezz a rétre,
ahol a föld magvai
kutató ujjaink közé hullottak,
míg félszeg biztonsággal
ízlelgettük egymást az augusztusi nyárban.

Emlékezz a hegyre vezető utakra,
a rejtett utcákra,
a boldogsághoz vezető lépcsőházakra.
Emlékezz a mámor öt ajtajára,
amire óramutatóval szegeztük a jelent,
s mögöttük a megismerés feltárt csodáira,
a satuba szorított idő mégis-rohanására.

Emlékezz a szerelmes párlatok
gyöngyözésére testünkön,
liliputi és változó szobákban,
a kacagó kályhafény szemérmes sugarára,
a vörös lángok derengésére,
az édeni pózok raffaelli modelljeire.
Emlékezz tenyerem melegére,
ahogy selymes nyílás delejes odúját kutatta,
ahogy barbár hordák vadságát hajszoltuk
a nyugalom ölébe,
hogy nyomot véssen ránctalan arcunkra.

Emlékezz apró sikolyokra,
szívünk ménes-dobogására,
szelet kergető vulkán-sóhajtásokra,
lepedők gyűrött mezejére,
a szerelem bíbor virágaira, lázrózsáira,
a szenvedély ráncaira,
a csókok parázs tapadására,
mikor fogunk összekoccant
és szempilláink remegő résén át
figyeltük az új világot.
Emlékezz a virrasztásokra,
a kongó magányra,
amikor mellkasomban az ünnepek
havazni kezdtek,
s a sóvárgás királysolymai
repítettek a soha-ki-nem-kötés felé.
S emlékezz a gyöngyökre,
amiket áldozatos gyönyörök mélyéről
kagylóba zárva kiemeltünk.

Emlékezz a szavakra,
amik kinyitották az embert,
e világon túli csodát,
emlékezz a gondolatok
megtisztult lenyomataira,
a kitárulkozásokra,
majd a dadogás lassú trojkáira,
amikor a beszédhez sem volt erőnk.

Emlékezz a szemünkből kipattanó
fények kígyóira,
a szerelmi táncok lüktetésére,
az örök visszatérés dalára,
az énekek énekére.

Emlékezz, mert te tudod a titkot,
emlékezz, mert erősítesz, ha félek !

Hiszen ma is félek belül,
a halálba szédülő virágok
gyökértelenné válását félem,
a bennünk rejlő csapdák csattanását félem,
a lelkek kínjainak bogáncsait félem,
az emlékezés fájdalmait félem.

Emlékezz szerelem,
ha én már felejtenék,
emlékezz, ha bennem
kifakult lett az emlék,
hord tovább szerelem,
amit egykor világra szültél,
aminek régi mesék között
velünk örültél.







EZ IS, AZ IS


Szerelem? Mindenség
felizzó jelenség,
borzoló hangulat,
teremtő mozdulat,
csupa tűz, csupa láz,
hullám és csobogás,
öröklő folytatás -

mindenki ugyanazt,
mindenütt ugyanazt.

Szerelem? Semmiség,
pattanó buborék,
torpanó lendület,
lazuló feszület,
elhaló remegés,
gomolygó füstölés -

mindenki ugyanúgy,
mindenütt ugyanúgy.






GYÖTRŐDÉS UTÁN

Szeretném tudni, ki vagyok, és mit jelent az, hogy élet...


Kereszteződő ösvények
rengetegében élek,
olykor eltévedek,
de mindig helyes utat remélek,
kísérnek kóbor fellegek,
vezetnek hangok és fények,
és betűk, képek, dallamok -
szeretném tudni, ki vagyok,
és mit jelent az, hogy élet,
van-e ereje az igének,
és megvalósul-e az ígéret -
de belül, bevallom,
a választól félek,
s ha magamat meg is csalom,
gyötrődés után ítélek.



. . . . .




HA HOZZÁM JÖSSZ




Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.

Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.

Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét.







IDŐTLEN ÖSSZETARTOZÁS

A lélek ereje mérhetetlen. De mégis méri a bennünk lévő végtelent.


Mikor már megengedhetjük magunknak,
hogy csöndbe olvadt szavakkal beszéljünk,
s a némaság lágy ölelése közben
érezzük a hallgatásból sugárzó erőt -
mikor már érintés nélkül is feléled
ujjainkon társunk bőrének íze,
s a simogatás élménye kísér
az egyedüllét perceiben is, -
mikor sötét hangulatok közé is
bekúszik egy szem derűs csillogása,
s a belső fény melegen átvilágít
a kedvetlenség nyomasztó falán -
mikor hallod egy másik szívnek
dobogását és érzed ritmusát
akkor is, ha nincs a közeledben,
akkor talán megtaláltad
a megmagyarázhatatlan lét
legtitokzatosabb jelenségének,
a lélek erejének a forrását,
a kifogyhatatlan erőt adó
szeretet delejes lényegét.
Mikor már megengedhetjük magunknak -
már szinte egy lett két lélek és szív -
mert időtlen az összetartozás.







JELENIDŐ


Nézd a folyón a hullámokat,
torlódnak egymáson, sistergő
habzásban keresik a helyet,
ahol nemcsak a hal tátogat,
de a víz felett a friss erdő
teríti a virágkönnyeket.

Nézd az égen fenn a felhőket,
széljáráson lejtenek táncot,
s bomlana szét esőcseppre mind,
de minden cseppjük csak előleg
arra, hogy majd, mint foszló ráncok,
kisimítják az eget megint.

Nézd magadat, s mindannyiunkat,
időmalomban lépünk folyton,
belül közöny, kívül a vadság,
kevés, mi feldob, sok, mi untat,
kapaszkodunk rojton és bojton,
s napi lett az örök igazság.







KARÁCSONYI MEDITÁCIÓ PRÓZAVERSBEN


Karácsonykor egy kissé mindenki magába néz. Az ünnep hangulata sajátos önvizsgálatra késztet?. A Torony minden lakójának azzal kívánok boldog karácsonyt, hogy közzéteszem a magam idei meditációját. Sajátos formában, prózaversben, hogy a két műfaj ezen az ünnepen szintén egymásra találjon. Mint - remélem - az emberek többsége...

Elképzeltem magamban annyiszor, hogy hozzám az éjben valaki szól, egy tiszta hang énekel, vagy beszél, suttog, szaval, vagy csak elmesél titkokat, és rejtélyes meséket, melyben üzenet is van, sőt ígéret, szól arról, hogy milyen a végtelen, honnan jön hozzám ész és értelem, hogy honnan támad fel, mint egy tündértánc, az érzelem, mely szívnek gát és sánc, hogy miből keletkezik néma vágy, és mitől ilyen, amilyen a világ.

Elképzeltem már sokszor magamban, hogy mi lenne ha..., de a csendes dallam bennem csak cseng, majd lassan elenyész, amiben élek, csak megkezdett, félkész, ujjaim közül folyik az id?, számos mag elhal, bár néhány kinő, kóróvá száradt tervek kötege kíséri utam, mint jövő előlege, jelezve azt, hogy bárhol lesz a vég, nem fogom hinni, hogy most már elég, még kapaszkodni fogok a jelenbe, hogy ne hulljak át a végső verembe.

Elképzeltem már gyakori módon, hogyan lépjek át fájdalmakon, gondon, magam mögött hogyan hagyjam azt, ami keserít és nem ad vigaszt, hogyan hagyjam el mind a könnyeket, hogyan ne bántson semmi környezet, miként hitessem el majd önmagammal, hogy a reménység bennem van, mint halk dal, és gyakran csendül tiszta dallama, húrok zengenek, s mintha hallana lelkem valami iránymutatást, hogy elhiggyem, hozhat a jövő még mást.

Elképzeltem már, haj, de mennyiszer, hogy a szerelem engem elvisel, és nem csalódás, tévedés, rossz álom úszik a tóban, ahol megtalálom az élet vízét, azt a mondhatatlan delejes rejtélyt, ami halhatatlan, amit csak érzel, de soha nem tudod elmondani, csak utadat futod utána, kergetve kék madarat, föld vonzásában és égi fény alatt, ami csak tiéd, ami egyszeri és mások sem tudják megfejteni, s bár meglehet, hogy magad sem érted, de általa lesz varázsos az élet.

Elképzeltem már, hogy a képzelet teremt nekem egy másik életet, ahol a jó és szép uralkodik, és minden sötétet fénnyel meghódít, ahol igazgyöngy minden egyes szó, ahol átlátszó, tiszta a való, ahol nincsenek alattomos vágyak s harag, gyűlölet a szívben nem támad, ahol bizalmon épül kapcsolat, és szeretet sző össze kapcsokat, és kívül hordja mindenki a szívét, hogy együtt fussák be égi pályák ívét.



Elképzeltem már... haj, de mennyi mindent, eszményt és hitet, amiben hittem, hogy miként kéne ezt a világot átformálni, hogy ne legyen átok, csak áldás minden lelken, mely itt kószál, mely tisztán halad és megáll a jónál, amely kristályszemek tüzével láttat, és remény, bizalom erejével áthat, mely elhiteti, hogy jutalom az élet, mert nem tartozékai a szenvedések és lehet megtisztult lélekkel élni, nem kell rettegni, szorongani, félni, hisz miattunk van mégis e világ, s eltöröl minden teremtéshibát.

Aztán beléptem az életvadonba, ráakadtam ott mindenféle nyomra, rókacsapáson, farkas ösvényen, medvék útjain, szarvaslakta réten estem csapdába, hulltam verembe, elbújt előlem gyakran a szerencse, homokvárakat építettem, s vártam, hogy csoda teremjen minden egyes várban, de elfutottak előlem az álmok, kifakultak az égi szivárványok - és megértettem, hogy ha szépre várok, építsek magam egy álomvilágot.

Ekkor lettem én újra álomlátó, csodát teremtő és nem csodaváró, és újólag kezdtem elképzelni azt, ami a földön nem taszít, de maraszt akkor is, ha fogy belül a fény, ha már tudom, hogy mégsem az enyém az élet vize, a tündérek tava, nem volt, nem lesz enyém a lét java s elszálló felhők ágaira fekve úszok majd egyszer át a végtelenbe, hogy megkeressem azt az álomvilágot, amit képzeletem már régen meglátott, és ahol rám vár egy nyugodt fészek, egy pont, amelyen talán tovább élek, de nem kell már az álmokat kergetnem, mert ott születnek körül, s nemcsak bennem, és ott leszek talán én is egy küldött, akit az ember csak előre küldött, mert jönnek majd a többi lelkek sorban, mindenki, aki létezett a "volt"-ban, hogy felépítsünk egy új Édenkertet, csak úgy magunknak, mi, kárhozott lelkek, ahol nem lesz sem tilalomfa, sem más, hanem szabadon hullik ránk az áldás, ahol nincs kígyó, nincs viszály, nincs kétely, ahol az ember a magasba ér fel, és alkot jelent, szépséges jövőt - mert győzni fog majd minden rossz fölött.

És azt hiszem, hogy minden karácsony egy üzenet, mert átjön a varázson egy angyalsereg és fülünkbe súgja, miközben halkan peng a hárfa húrja, hogy nézzünk magunkba, hisz minden értünk lett, minden teremtés, genezis és jó tett, minden miénk, a jó és a rossz is, múltban, jövőben és teljességgel most is, és minden szívben, akarja vagy nem, valami szeretetvirág megterem, és igazgyöngyök díszítik az ágat, selyemszálakkal borítva a fákat, s míg angyalmosolyok világítanak, s koszorút fonnak nap-, s holdsugarak, s valaki azt mondja, hogy "kellesz" - a világ is egy árnyalattal jobb lesz.

Ilyenkor mondjuk: "Boldog karácsonyt!", és túllépve a boron és kalácson a szívet nyújtjuk egymásnak, hogy "tiéd", elmormolunk pár tisztahitű igét és elhisszük, hogy mégis jó az ember, s ha most még gyakrabban jelet adni nem mer, mégis karácsony fényei teszik, hogy a világ összeölelkezik és összeérnek a szemsugarak, káprázik bennünk égi sugallat, s mint párhuzamosok a végtelenben, találkozunk a megnyugvó jelenben, te is, és én is és mindenki aki, erős magának bevallani: ember vagyok és nem akarok más lenni, hiszen csak azért vagyok, mert volt a nagy semmi, de két angyal egyszer, rég, valamikor emberré lett, talán épp karácsonykor és ezért halljuk az angyalmisét - embernek maradni ősi kötelesség.

/Héttorony Irodalmi Magazin/







KÁLVÁRIA


És hosszú volt az út a hegyre,
rögbe rög kapaszkodott,
lapuló léptek merevedve
taposták meg a tegnapot,
lopakodott a kételkedés,
végcél-e az a hegytető,
ahol utolsó stációként
lepereg, ami meggyötör,
ami kínoz és összetör.

És enyhülés-e, ami vár ott,
levetett kínok hullanak,
cserélni kell már a világot,
új tüzek másutt gyúljanak ;
nincs mód egy ponton túl megállni,
a szem már csak homályt kutat,
alulról kell a hegyet mászni,
hogy ne feledd, amit mutat,
hogy csontba ágyazd az utat.

És emlékezni tudj a fákra,
út mentén haló fényekre,
hajló tövissimogatásra,
le nem vethető terhekre ;
a forma már lelkét vesztette,
visszafordulás vágya nyom,
megváltás hullik elemekre,
szögeken függ a szánalom,
összetörött az alkalom.







KÉRÉSEK


Ébressz fel, ha rosszat álmodom,
melegíts át, amikor fázom,
gyújts fényt, hogyha bánt a sötétség,
simogass lágyan, ha remegek.
Ölelj át, ha egyedül vagyok,
mutass utat, ha eltévelygek,
igazítsd el, mit eltévesztek,
álmodj belém szép új álmokat.
Légy barátom, ha bánt a magány,
légy szerelmem, ha vágyakozom,
adj nyugalmat, mikor zaj zavar,
adj dalt és szót, ha lelkem sivár.
Kelj fel és járj - szólj reám halkan,
álmodj és higgy - súgd a fülembe,
felejts és várj - emlékeztess rá,
ébredj és élj - mondd el a titkot.







KÉTELYEK


Bennem a szavak mélyen nőnek
viselik terhét az időnek,
sokat mondóan, s mégis hallgatva,
ahogy a szöveg simul dallamba,
de a lélekkráter legaljáig
nem jutottam mégse.

Annyi mindent nem mondtam még el,
képpel, jelzővel, pár igével
nem lehet csóvát húzni égre,
jelet rakni a mindenségre,
hogy ahová kell, oda vigyék
a szóvirágok, hangvenyigék,
s hallgató csendet ölelő rímek,
a bennem rejlő titkokat.

Belőlem bújnak elő a szavak,
oldó kötések, áttörve falat
s gátat, kerülve tiltást és féket,
szurdokot, árkot, örvényt és léket -
sokszor nem tudom, melyik az érték,
ami előbújt, vagy mi bent maradt,
a burgonya is virágot emel,
ám értéke bent van, a föld alatt,
de érdemes-e a földből kiásni,
kételyeimre feleletet várni -
tudom, nincs válasz, csak a napok haladnak.







A LELTÁRT LEZÁRVA


Lépéseket törve
mégis és máris
kapaszkodni körbe
ha köt tagadás is
felhasított burkot
lihegve nyalni
cseppenként lecsurgott
vízben megmaradni
ráhajolni lágyan
ostoros vállra
fagyasztó magányban
a leltárt lezárva
terpeszteni végül
összezárt kezet
utolsó inségül
fogyó emlékezet
rácsain kihullva
elkopni halkan
csodára hangolva
csodátlan korunkban







A LÉTEZÉS TARKASÁGA


Az ember magával viszi
önmagát, bárhová veti a sors,
mert az agy azt hiszi, hogy
állandó az, mit egyszer gondol,
és a szívbe ágyazódik
történések hosszú sora.
De tágulnak, s gyakran
szétesnek a horizontok,
s a színek újabb párosítása
tarkává teszi a létezést.







MAGAMNAK MONDOM

Bizonyos helyzetekben, amikor kiégnek a belső lámpák
és fény helyett a sötét lepi el lelkemet - valamit mondani kell önmagamnak is.


Amikor már gyökeret ereszt
benned sokféle fájdalom,
és már a csalfa remény is
futva menekül tőled,
amikor a palettán már
fogyóban minden világos szín,
s hangkészletedben a
hamisak többségre jutnak,
mikor lehangolódtál, mint egy zongora,
s lelki hőmérőd csak hideget mutat,
mikor úgy érzed, nincs új gondolat,
s horizontodra leszállt sötét felhő,
leomlott hegyek, betemetett völgyek,
forró lávafolyam és jeges gleccser
uralja sivár környezetedet -
akkor ásd ki rejtett áramforrásodat,
rázd meg magad, húzd ki gerincedet,
és állj szilárdan újra a talpadra,
légy férfi, vagyis légy az az ember,
aki a ledőlt szobrot is újjáformálja,
kongass ébresztőt,
szólaltasd meg a szívharangot,
keress valakit, aki érti kódodat,
s a megújulás magjából kinyíló
fák, virágok és levelek
erőt adó üzenetével
gyógyítsd meg magadat
saját öngyógyító kertedben.







MÉG TART AZ ÚT
. .




Az időnek mindig célja van,
míg robog velünk át az életen,
mi megtörténik, sosem céltalan,
mint kagyló, igazgyöngyöket terem,
s míg le nem szállunk egy állomáson,
a holnap felé haladunk,
megérint remény, álom,
s az öröm, hogy még mindig itt vagyunk.
Még tart az út, még hívnak messzi fények
csillagkaput tár ki a végtelen,
belső tüzek a lélekben még égnek,
elmerengünk sorson, életen,
az álmodás még távolabbra röptet,
vágy s remény száll égi utakon,
hisszük, a sors még talán megsegíthet,
hogy átöleljen békés nyugalom.
Legyen e dal egy csendes köszönés,
mert ami van, az maga a mindenség,
van egy kincsünk még,
mely értünk, s bennünk ég,
és ez a kincs - a létezés.
Még tart az út, még semminek nincs vége,
mi elmúlt bár, bennünk megmarad,
pár csillagot még felrakunk az égre
a holnapokba rejtünk nyarakat,
és eldúdoljuk derűs, víg mosollyal,
e dallamot, mely már a mi dalunk,
és megköszönjük minden múló nappal,
hogy tart az út, s még mindig itt vagyunk,
s amíg lehet, itt maradunk.
Még tart az út, még mindig itt vagyunk,
még tart az út,
még tart az út,
még tart az út,
még tart az út,
az ÚT...







MIVÉ LEHET?


Hány titkot kell a sírba vinni,
kettős burokban eltemetni
mert nem oszthatod meg senkivel?

Hány gondot tudsz magadba zárni,
gyógyító elmúlásra várni,
kutatva, sorsod hová terel?

Miből lesznek a hallgatások,
mélyen ülő sziklába vágott
búvó patakként csorgó kínok?

Mivé lehet feszítő csended,
kötőszálad ha elvesztetted,
s szaporodnak benned a titkok?







NEM SZAVAK SZÜLNEK


Mikor a pára kicsapódik
csillogó, meleg szavak bőrén,
s felismerések bukkanóit
kibontja lassan forgó örvény,
rájössz, hisz a tény belédvágott:
nem szavak szülnek igazságot!

Mikor a szavak levetkőzve
zsongásból mélyre ülepednek,
s nyíló szemed a hangtükörre
néz, mint akit látóvá tettek,
s kérded, az álca hogy lehámlott:
szülnek-e szavak igazságot?

Mikor a szónak nincs tartása,
s ritkult csontokkal kezd bicegni,
rájössz, a hang sem való másra
ha mindent el lehet hitetni,
ha élnek bennünk megszokások,
s nem szavak szülnek igazságot.







PORLÓ HITEK


Porló hitedet ragaszd össze,
keresd meg törött részeit,
hogy a lelked majd megfürössze
benne tékozolt éveit,
foszló eszmédet szitáld majd át,
ne vidd azt, ami megromolt,
mosd le róluk az idők sarát,
törölj le minden ráncos kort.

Keresd indokát, ami eljött,
nem kell, hogy egyetérts vele,
de rostáld át a gyűlő felhőt,
látsszon ki hát az ég fele,
mert bántó ez a sok sötétség,
s valahol indul már a fény,
dohos szobák rejtőző mélyét
hadd ölelje át új remény.

Porló hiteid maradékát
tedd bele egy új keretbe,
s a kiszáradt fákról vedd még át
a színt, mely bebújt levelekbe,
élethitet és jövőhitet
párolj abból, mi megmaradt,
reményhitet és örömhitet,
hogy el ne veszítsd önmagad.







REMÉNYKEDŐ JÖVENDÖLÉS


Egyszer eljön a nagy átrendezés,
mert a világ már megérett erre,
már nem elég a kétely, kérdezés,
a válaszoknak nincsen ereje,
élünk úgy a változó világban,
hogy horizontunk egyre keskenyebb,
s egy széles folyó sodrából kiváltan,
part menti sásban létünk megreked.

Majd egyszer eljön valami új csoda,
mert a remények már egekig érnek,
hihető távlat varázsa hull oda,
hol külön útra kerül halál s élet,
lesznek jelek, új irányt mutatnak,
mert nem lesz elég már csak az ígéret,
a horizontok majd újra kinyílnak,
s új világa lesz időnek, térnek.

Csak azt nem tudom, új isten kell ehhez,
vagy az ember tanul teremteni,
mellyel magáról minden átkot levesz,
hogy rossz örökség ne maradjon semmi?
Mélyről nő a jövő, messzire mutat,
magába foglal minden távlatot,
és megtaláljuk majd az új utat,
miről az ember mindig álmodott.







A ROSSZ KEDV IDEJE, AMIKOR A VERS IS ROSSZKEDV?


Elborít a súlytalan árnyék,
magába fojtja pangó fényemet,
ha lehetne, most arra botorkálnék,
ahol születnek kék egek.

Súlytalan árnyék súlyát érzem,
kialvó szeművé lett fényatomok
fürödnek az ég tiszta kékjében,
amíg magam az árnyékban vagyok.

Belül érzem azt, mi nekem árnyék,
homály falán nem lát át más szem,
kuszált vonallá satnyul a tájék,
s bár el sem mentem, így érkezem.

Lélekben lábujjhegyre állok,
kifeszült húrként pendülök,
kedélytelen szavakra találok,
ahogy a semmi szélén lent ülök.







S Z Á M V E T É S


Ha számadásként egyenlegbe zárom
életemet, e tovatűnt folyásút,
eladásra - itt e nagy bazáron -
nem kínálhatok értékőrző árut,
mert elfutottak alattam az órák,
s csöndszagú nyugvás közepében ültem,
a ,,majd" és a ,,lesz" napomat körbefogták,
s az eljövőért jobban lelkesültem.
A létezésből kezemre rakódott
elégett percek csillagrejtő füstje,
kötegbe rakott terveimről lógott
múló energiám fakuló ezüstje.

Sodrást követve part mentén eveztem,
de hajfürtömbe kötődött a sás,
korcsnak lett élmény vonzását követtem,
s mögöttem érett minden folytatás.
A tisztánlátás útjait kutattam,
s hervadt alkalmak fűzére kísért,
s bár visszanézni akarva sem tudtam,
Lótné példája gyakran megkísért.

Pergette ujjam homokperceimet,
bokáig ér az elszáradt idő,
bár tapsoltam az eszmék szentjeinek,
a követésre nem jutott erő;
csorbult pohárból kortyoltam a hitet,
s az emésztetlen rajtam átfutott,
nem hittem el az igazat senkinek
ha bizonyítást adni nem tudott.
Törpenövesztő haragködöt nyelve
a világlátást tanulgattam én,
a tiszta szókimondás száz keserve
acsargott mindig utam két felén.

Mert messiásnak születik az ember,
világmegváltás mindenkiben él,
de mindenkinek nem nyílik meg tenger,
van, ki csodát tesz, van, ki csak remél,
van, ki hitet hagy, s mégsem hittelen,
van, ki apostol és követő lesz,
de nem mindenki végzi a kereszten,
bár életünkben sok ácsolt kereszt
súlyát cipeljük vállon és lélekben,
s egy más világról álmodunk talán,
de megbékélünk, s szorongó félelem
oldott nyugvása végül ránk talál.

Hány új világot akart már az ember,
s a teremtésre nem jutott erő,
toldozott lelkek sora menetel
az életúton, s messze a jövő,
messze a forrás és gyötrő az út,
a küzdelem a létért - ez vezet,
nem kinyitjuk, de becsukjuk a kaput,
amely bezárja bent a lelkeket.

Ifjúi álmát a felnőtt elteszi,
majd egyszer..., talán...- és megy az idő,
majd öregedvén, újra előveszi,
hogy mit kínált fel a tágas mező,
s míg visszagondol, csodálkozik olykor,
ezt is terveztem..., ez is elmaradt...,
csokrot köt talán száradt álmokból,
s eltesz egy rügyet, mely még megmaradt.

Mert mező helyett küzdőtérre tévedt,
s nem szimfóniát, csatadalt dobolt,
hiába őrzött belül verset, képet,
a kardcsörgés vadabb zaja szólt,
s bár osztott, kapott egyaránt sebet,
a döféseknek végül meghajolt,
s a krétakörből kinyújtott kezet
sápadt fényével ölelte a Hold.
Az aranyborjú vonzása erős,
áldozat füstjét szétviszi a szél,
s a katarzisok gyötrődéseiről
a többieknek senki sem beszél.

De mégis igaz, hogy nem ott kezdődik
az ember, ahol az állat véget ér,
hanem, ahol már önmaga végződik,
s egyaránt fontos szellem és kenyér;
egy fénysugárra mindig rá kell lelni,
egy apró célnak mindig lenni kell,
s ha nem is tudunk mindig megfelelni,
a szándék talán helyettünk felel,
s továbbviszi örök ügyét az ember,
a messiások kora már lejárt -
egymást növesztő hullámverésekkel
egy lépést minden nap lépni kell tovább.


E számadásban nincs bent minden tétel,
jóból és rosszból vont egyenlegek
mögött a részlet lényegese vész el,
az lenne fontos - de azt nem lehet,
hogy megélt sorsa minden eredőjét
értse az ember, a sors rejt titkokat,
hogy mikor, meddig, hol és főleg miért
úgy volt, ahogy volt - tán az okokat
sohasem tudjuk, mélyen rejlenek,
érteni nem, csak érezni lehet,
s a mögöttesben sokszor sejtenek
misztikus varázst hívő emberek.


Én nem úgy hittem, ahogy katekizmus
oktatta rég a gyermeklelkemet,
lehet, hogy voltak szentek, volt egy Krisztus,
lehet, hogy néha csodák is estek,
de ettől én még belül nem éreztem
az áhítat átható erejét,
s bár önmagamtól néha megkérdeztem,
véges lét jobb-e, vagy az öröklét,
a tagadásom mindig erősebb volt,
az istenhit nem ért el lelkemig,
a kétely és a bizonyosság harcolt,
de nem jutottak el győzelemig.


Én úgy hiszem, hogy nem csak véletlenek
formálnak embert, földet, világot,
de nem az isten, vagy pláne istenek
játszanak velünk kegyetlen játékot,
de hat a tér, az idő, a természet,
és nem csak anyag, de a létezés,
a születésben benne az enyészet,
a távozásban tán az érkezés.


Így hát hiszem. hogy hittelen hitem
mégis tiszta, mert őszinte, belső,
bár misztikumot nem lát senkiben,
vallja, hogy mindig az ember lesz az első,
s bár keresztfákon tán én is véreztem
(ez földi létnek kellő áldozat),
mindig fontos volt. belül mit éreztem,
belül hordoztam áldást, átkokat.


A sorsot perbe ezért nem fogom,
amit megadott, az jutott nekem,
mert elfogadtam, elemi jogon
ezen a földön semmi sem terem,
az emberi lét véges mezőiben
az utak nagyon eltérnek egymástól,
s a lét nem ismert mély erőiben
egyéni sorsot sokfélét kovácsol.


Én ezt kaptam, lehetett volna jobb is,
de rosszabb is - hát megnyugszom vele,
néha kisebb volt, néha nagy a dózis,
de útitáskám sosem volt tele,
elfért volna pár megvalósult álom,
pár teljesült terv, létrejött remény,
de lezárom a sorssal számadásom,
s a tartozását elengedem én.


. .







SZÍNHÁZ


Kifáradt fények,
lehullott szavak,
a színpadon az előadás kész,
bújtatott lényeg,
mosódó alak,
hamvadó szív és érlelődő ész,
álmok és tények,
tervek és falak,
szimbólummá nőtt rész, kopott egész,
percek és évek,
élet és darab,
igazzá lágyult erőfeszítés,
arcok és képek,
s mögöttők halad,
borító rozsda, vagy nemes penész.











A TÉLAPÓ AKI KARÁCSONYKOR JÖTT


Már elmúlt a Mikulás napja, de most találtam a neten és elhoztam:

A szívben rejtőző szomorúságnak is lehet megfelelő gyógyító módja. Csak rá kell találni.

Egy alkalommal néhány barátommal összefogva elhatároztuk, hogy a gyerekek számára életre keltjük a jelmezes Mikulást.

A Mikulás ünnepség rendben lezajlott. A gyerekek beszédesek voltak, kérdezgették a nagyszakállú öreget, akit egy színész barátunk alakított, jól rögtönözve a frappáns válaszokat. A gyerekek örültek, jó kedvűek voltak, simogatták a Mikulás köpenyét, örültek az ajándékoknak, még a virgácsoknak is, amit egyik-másik srác kapott. A krampusz, amit a színész felsége ,,alakított", nem riasztó, inkább vicces volt.

A sikeren felbuzdulva jött az elhatározás, hogy akkor jöjjön karácsonykor a Télapó is. Volt ugyan egy kis vita, hogy a Jézuska jöjjön-e, angyalkákkal együtt, de a többség a Télapó mellett döntött. Egy szép betlehem-játékot azonban beállítottunk, így a kis Jézus is jelen volt.

A társaság feldobott volt, a gyerekek még jobb kedvűek voltak, mint Mikuláskor. Feltehetően több és értékesebb ajándékra számítottak, ez volt ,,feldobottságuk" oka. Elégedetten szemléltem a kis társaságot, amikor a színész barátom, még akkor jelmez nélkül (hiszen későbbre vártuk majd a Télapót), odajött és megkérdezte:
- Ki az a szomorú kislány, aki egy kissé félrehúzódik a többiektől?
- Pár napja halt meg az anyukája és a kis Krisztina még nem tudta feldolgozni magában a dolgot.
- És eljött ide?
- Igen, mert az édesapja úgy gondolta, hogy - különösen most - kell a kislánynak egy kis kikapcsolódás.
- Melyik az apja?

Megmutattam, de aztán nekem más dolgom akadt, így nem figyeltem őket. Csak egy pillanatra láttam, hogy a kislány apja és színész barátom elmélyült beszélgetésbe kezdtek. Aztán a színész odajött hozzám, és megkért valamire. Emiatt aztán egy kissé később kezdődött a Télapó műsora.

Kellő ,,bemelegítés után" aztán mégis elkezdődött a ,,buli". Bejött a Télapó, egy szánt húzott maga után, amire nagy tömeg becsomagolt ajándék volt felhalmozva. A gyerekek sikongattak, a ,,jaj, de jó, jaj, de jó" folyamatosan hangzott. Aztán körbe leültek a padlóra, a Télapó pedig elkezdte a műsorát.

Összesen tíz gyerek volt, ehhez a barátunk tíz műsorszámot adott elő, mindegyiket más gyereknek címezve. És amikor elmondta a verset, vagy mesét, vagy elénekelte a dalt, akkor a kisgyereknek, akinek a műsorszám is szólt, átadta az ajándékait. A többi gyerek pedig szájtátva leste, mi történik és várta, mikor kerül sor őrá.

Véletlenül (vagy talán szándékosan?) többször is Krisztinára néztem, hogyan reagál az eseményekre. A gyerek is vidámnak tűnt, de a szemében valami igen mélyről jövő szomorúság lakozott. Láttam a ,,Télapón" is, hogy többször a kislányra nézett, többször kifejezetten neki mondta a maga mondókáját.

Talán hetediknek került sor a kislányra, mert szigorúan abc sorrendben következtek a gyerekek, hogy ne legyen semmiféle türelmetlenség, vagy féltékenység. Előbb jöttek az Andrea, Anna, Cecília, Diana, Endre, Flórián - és utánuk Krisztina.

A Télapó egy verset mondott a gyerek tiszteletére.
- A vers címe: Angyali üzenet. Tetszik? - kérdezte Krisztinát.
A kislány bólintott, de nem szólt semmit.
- No, akkor hallgasd meg a verset, amelyik neked szól és az üdvözletet is neked küldik.

Az angyalok ott fent élnek,
de szívünkben is léteznek,
vigyáznak ránk, és nem kérnek
semmi mást, csak szeretetet.
Lenéznek, majd le is jönnek,
az arcunkat simogatják,
velünk vannak, átölelnek,
ahogyan az édesanyák.
Fentről is látnak bennünket,
azt szeretik, ha örülünk,
,,ne szomorkodj" - mondják, hogyha
néha könnyes lesz a szemünk.

Ott jártam az angyaloknál,
s égi postát hoztam neked,
az van írva e levélben,
mamád mindig itt van veled,
akkor is, hogyha nem látod,
de a szíved megérzi azt,
továbbra is kaphatsz tőle,
szeretetet, jót és vigaszt.



Ne szomorkodj - szól a levél,
nem válunk el a lelkedben,
s ha bármikor szükség lesz rám
megtalálsz majd a szívedben.
E levelet tedd el, hogy majd
emlékezz rá felnőttként is,
s ha lesz egy szép kisleányod,
olvasd fel majd neki te is.

Mert az angyal nem változik,
mindig ott lesz, ahol te vagy,
s ha behunyod a két szemed,
vagy nézed a csillagokat,
engem is látsz, mert ott vagyok,
mennyországból vigyázok rád,
mert ha nem is ott lent vagyok,
én vagyok az édesanyád.

Krisztina tátott szájjal, tágra nyílt szemmel hallgatta a verset. És mintha a szemében a szomorúság fogyatkozott volna. Amikor a Télapó átadta neki az ,,égi postán" érkezett üzenetet egy borítékban (a vers volt leírva), csengő hangon megkérdezte:
- Találkoztál a mennyországban az édesanyámmal?
- Igen, ő a legszebb angyal, akit valaha láttam. �? írta neked ezt az üzenetet.
Krisztina a szívéhez szorította a borítékot, majd egy puszit nyomott rá és odafordult az apjához:
- Este majd elolvasod nekem még?
- Igen , még sokszor elolvassuk közösen - mondta apja, és láthatóan alig tudta visszafojtani a meghatottságát.

Amikor vége volt a Télapó ünnepségnek, színész barátom odajött, átölelt és azt mondta:
- Most valami nagyon jó dolgot csináltunk együtt, ugye?
- Igen, valami szívből jövő dolgot.
- Valóban, te szívből írtad, én szívből mondtam el a verset. És azt hiszem, elért a kislány szívéhez.

Pár nap múlva Krisztina átjött az apjával együtt. Kis csevegés után odajött hozzám:
- Szavalhatok neked?
- Ó, igen, alig várom - mondtam neki és megsimogattam az arcát.

És Krisztina hibátlanul, gyerektől szokatlan átéléssel elmondta az égi postán jött angyali üdvözletet.

- Azért tanultam meg, hogy mindig bennem, mindig a szívemben legyen - mondta a kislány és én erre nem feleltem semmit, mert a könnyek nagyon kitörni készülődtek.

(Bonifert Ádám)







VALAHOGY MÁS...

Az élet nehéz pillanatai közé tartozik a múlások felismerése.
És nehezen tanuljuk meg az intő jelekből időben felismerni azt, hogy ami volt, az már valahogy más...

A szerelemnél is...


Valahogy másként szállnak a hangok,
ritmusuk zavart, dallamuk más,
inkább a dobok és nem a lantok
zenélik el a belső vallomást.

Valahogy másként szólnak a szavak,
kongássá tompult belső csengésük,
lejtésük mögött visszhangok vannak,
pattanó kőként csúszik az élük.

Valahogy másként hívnak a színek,
mattabb fényt vernek vissza szemünkbe,
nem fut a vágy már túl magas ívet,
mintha a távlat közel kerülne.
...
Valahogy más a kéznek a súlya,
nehezebb, lassúbb simogatása,
hamvadó tűzét hiába fújja
melegre vágyók remegő szája.

Valahogy nehéz hinni, hogy múlik,
hittük - végtelen bennünk a véges,
s nem megyünk már egy végponton túlig,
szívünk hőt vesztett, lelkünk nem fényes.





. .







 
 
0 komment , kategória:  Bonifert Ádám  
Címkék: kitárulkozásokra, hullámverésekkel, hangkészletedben, kígyósziszegések, legtitokzatosabb, tövissimogatásra, rendszergazdáját, jelszómegadásom, megváltoztattam, megpróbálhatják, selyemszálakkal, gyermeklelkemet, figyelmeztetést, bejegyzéseimből, kifogyhatatlan, virrasztásokra, megengedhetjük, fűnyirószerűen, visszafordulás, világmegváltás, homokperceimet, igazgyöngyöket, gyötrődéseiről, angyalmosolyok, mindannyiunkat, türelmetlenség, összeölelkezik, szívmelengetők, rendszerváltás, mennyországból, mennyországban, áramforrásodat, meghatottságát, feldobottságuk, virágkönnyeket, komposztálódik, lehetséges biztonsági, probléma valószínűleg, megoldása érdekében, weboldal rendszergazdáját, alkalmazás hozzáférést, frissítés befejeződött, gyanús csatlakozás, piros áthúzott, megjelenített oldal, ilyen weboldalon, kommunikációk lehallgatók, jövőben attól, felvitt tartalom, napi bejegyzéseim, sorsra kerültek, okát miért, Bonifert Ádám, Kritikus Windows, BONIFERT ÁDÁM VERSEI, SZÍVEMHEZ SZÓLNI, ALTATÓDAL UNOKÁMNAK, CSAK ADDIG, CSAK NÉHÁNY JÓ SZÓT, EMELD FEL, GYÖTRŐDÉS UTÁN, HOZZÁM JÖSSZ, IDŐTLEN ÖSSZETARTOZÁS, KARÁCSONYI MEDITÁCIÓ PRÓZAVERSBEN, Héttorony Irodalmi Magazin, LELTÁRT LEZÁRVA, LÉTEZÉS TARKASÁGA, MAGAMNAK MONDOM, TART AZ ÚT, MIVÉ LEHET, SZAVAK SZÜLNEK, PORLÓ HITEK, REMÉNYKEDŐ JÖVENDÖLÉS, ROSSZ KEDV IDEJE, AMIKOR VERS IS ROSSZKEDV, TÉLAPÓ AKI KARÁCSONYKOR JÖTT, VALAHOGY MÁS,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Testünk a szenvedélyek izzó f...  Müller Péter tollából  Március  Facebookon kaptam  Szép estét  Müller Péter tollából  gyöngyöstarjáni vérszilva faso...  William Shakespeare-től idéze...  Szép estét kedves látogatóimna...  Az élet  A kávé  Magyarország ilyen hely.  Facebookon kaptam  Mai harmónia kártyám  Aranyosi Ervin: Március 15-ére  A gyász  Emlékeimben mindenütt ott vagy...  Mi a különbség  Atyám !  Nemzeti  Facebookon kaptam  Mély, puha álom - sárga féltés  Dóró Sándor: Tétova lét  Facebookon kaptam  Törött csészék  Sajnos ezt elBalogozták  Facebookon kaptam  Jó éjszakát  Jó éjszakát  Rochefoucauld - a bölcs  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Ne engedd el kezem!  Facebookon kaptam  Március 15-re emlékve  Facebookon kaptam  A tékozló és Isten gondviselés...  Szép Álmokat  A csonk és a facsemete  Alvó baby  Mélységes szomorúsággal  Könnyáztatta asszonysorsok  Facebookon kaptam  Alvó baby  Jó éjszakát  Facebookon kaptam  Ne engedd el kezem!  Éljen a magyar szabadság!  Facebookon kaptam  Jóga férfiaknak  Petőfi Sándor - A tavaszhoz  Facebookon kaptam  Hernádkakon tánccal ünneplik m...  Paul David Tripp Március 15  Őri István - Dal az életről  Facebookon kaptam  Rendhagyó tavaszköszöntő Horto...  Könnyáztatta asszonysorsok  Facebookon kaptam  William Shakespeare-től idéze...  Mély, puha álom - sárga féltés  Mély, puha álom - sárga féltés  Facebookon kaptam  Az ünnepről  Ki volt valójában a rejtélyes ...  Március 15 emlékére virágba bo...  Facebookon kaptam  Alvó cica  Kezdet  Facebookon kaptam  Müller Péter tollából  Facebookon kaptam  A Mindenható Istenben bízva  Szeüleidtől tanultad  Alvó baby  Dóró Sándor: Tétova lét  ...és mégis ráismersz  Facebookon kaptam  Szabó Lőrinc: Egy kis értelmet...  Paul David Tripp Március 15  Mi a különbség  Amikor 5 éves voltam,  Nem mindegy  Nagy László - Szerelem emléke  Boldog ünnepeket kívánok minde...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Alvó kislány  Szent-Györgyi Albert gondolata  Rendhagyó tavaszköszöntő Horto...  Kezdet  Az ünnepről  A Mindenható Istenben bízva  Facebookon kaptam  Atyám !  Facebookon kaptam  Mélységes szomorúsággal  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Csörög a telefonom 
Bejegyzés Címkék
lehetséges biztonsági, probléma valószínűleg, megoldása érdekében, weboldal rendszergazdáját, alkalmazás hozzáférést, frissítés befejeződött, gyanús csatlakozás, piros áthúzott, megjelenített oldal, ilyen weboldalon, kommunikációk lehallgatók, jövőben attól, felvitt tartalom, napi bejegyzéseim, sorsra kerültek, okát miért, utólagos kontroállás, szerencsés megoldás, saját Képtáramban, bevezetőben említett, oldalamra menni, múlt században, előző évezredben, hittel volt, legtöbb gondom, írás annak, könnyem majd, szívemhez szólni, történelmi pillanat, állampolgár érzései, később szabadon, felnövő jelen, tiszta értelem, alap félrecsúszott, reggel körül, tettvágy lángja, szabadságnak borát, újat tisztelettel, nagy öröm, hajnalt éreztük, sorsfordító kezdet, remélt virág, közös eredőt, eljövő emberre, talpunk alatt, aprócska fényt, remélt éden, fakult bizalom, jövőbe vivőt, csendes pihenő, korcsult önimádat, méltóbb jövő, ezeréves ország, élet miatt, fények országát, szívárvány hídon, égbolt fénye, presszó mélyére, első érintés, föld magvai, augusztusi nyárban, hegyre vezető, rejtett utcákra, boldogsághoz vezető, megismerés feltárt, satuba szorított, szerelmes párlatok, kacagó kályhafény, vörös lángok, édeni pózok, nyugalom ölébe, szerelem bíbor, szenvedély ráncaira, csókok parázs, kongó magányra, sóvárgás királysolymai, soha-ki-nem-kötés felé, dadogás lassú, szemünkből kipattanó, szerelmi táncok, örök visszatérés, énekek énekére, halálba szédülő, bennünk rejlő, lelkek kínjainak, emlékezés fájdalmait, választól félek, téren gyere, mezők illatát, tiszta levegő, tavak vízét, legszebb hangot, csillag ível, szellő suhan, naphoz búvik, csermely indul, utak összehaladnak, reggel köszön, fények közt, szavak másik, lélek ereje, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1216
  • e Hét: 7560
  • e Hónap: 34183
  • e Év: 171555
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.