|
2020-03-21 21:00:24, szombat
|
| |
| |
SZÉCSI MARGIT VERSEI 
Szécsi Margit (Budapest, 1928. május 28. - Budapest, 1990. november 23.) költő, Nagy László költő felesége.
Szécsi Margit (Budapest, 1928. május 28. - Budapest, 1990. november 23.) költő, Nagy László költő felesége.
,,Törékeny alakja, királynői tartású, Kleopátra-frizurás feje a Kassák-klubban vagy a Fehérvári úti táncházban szinte hozzátartozott a táncolók forgatagához. Sokszor meghívott vendég volt, de gyakran csak jött, szerette nézni a táncosokat. Egyenrangú, bátor nő volt, nem akármilyen férfiak mellett: Nagy László, Kondor Béla, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Ágh István és a nagy előd, Kassák Lajos alkották többnyire társaságát. Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel".
Szerelmi költészete művészi világának különleges erőssége. Versei szuggesztív jelképeivel maradandóak. Külvárosi gyermek- és ifjúkori élményeit fogalmazta meg dalformában, majd életszemléletének átalakulásával megváltoztak költői eszközei is, versei mozaikszerűek lettek, párhuzamosságok jelentek meg bennük. Költészetére nagy hatással volt az ,,új népiek", köztük Nagy László és Juhász Ferenc költői forradalma, valamint József Attila és Kassák Lajos öröksége. Késői versei olykor a népköltészet dallamait, képeit idézik, Balassiig is visszanyúlva. A magyarság sorskérdéseivel szembesít, a személyes líra mélyén is közösségi kérdések feszülnek.
,,Ünnep volt, ha megjelent a színpadon, vagy mikor kifogyhatatlan energiával ontotta nagy verseit, verskatedrálisait, mert a dalok mellett az volt az ő igazi műfaja. Nem írta, hitem szerint építette ezeket a verseket, amilyeneket ma nem ír már senki. Építette méltóságból, felelősségből, hitből és dacból, mint egy haragvó angyal."
(Tóth Erzsébet)
Összegyűjtött versek
Link
BALLADA
Kilenc vitéz elindul
kilenc kemény-kalapban
kilenc útra kilencen,
kilenc almával kilencen,
köszönnek kilenc kalappal.
Kilenc úton kilenc vár,
kilencszer kilenc a zsandár.
Kilenc kalapot lelőnek,
kilenc almát ledöfnek,
kilenc élet a kezükben,
kilenc alma a zsebükben.
CÍMER
Se oroszlán, se olajág,
se cifra mező -
címeremben, Uram, Uram,
se pénz, se erő,
de én hálok a világgal,
nem énvelem ő.
DAL
Hold, hold ezüstje,
ködös völgyek üstje,
hajnali, pokrócos alvás,
ébredés, borongás.
Rossz mindent látni,
ösztönökkel látni.
Ébredéskor mese nincsen:
megszólít az isten.
Hallgat az elme,
mert mit is felelne.
Már az embert megnyugtatja,
kútba nem ugratja.
Hold, hold ezüstje,
ködös völgyek üstje,
hajnali, pokrócos alvás,
ébredés, borongás.
DUNA-PART
Szeretek itt elülni este,
ahol a vízibusz tútol
hosszút, búsat, utolsót,
ahol a hűsebb vérü vének
sötét kabátban mendegélnek
mint lábrakelt koporsók.
Ha már nem tudok verekedni,
hozzájuk fogok öregedni.
EJ HAJ
Ej haj, kisöcsém
mikor kicsi volt:
rémek laktak a kéményen,
nem a telihold.
Álmunk urai,
nem volt velük baj:
szikra-táncos Ripacsbagó,
komor Bitaraj.
Ej haj, a világ
egyértelmű volt,
élő volt az eleven,
halott volt a holt,
jelen volt a jelenidő,
tavaly a tavaly,
ripacs volt a Ripacsbagó,
hős a Bitaraj.
Ej haj, fogy a hold,
kitelik a hold,
halott lesz az eleven,
s eleven a holt.
Herdál hitet, szeretőt
szívünk a szilaj
s minden bajunk kutyabaj míg
fekete a haj.
Ej haj, fogy a lét,
kitelik a hant
jaj nekünk ha mellkasunkon
csontot ér a lant,
csókok híján havazik
párnára a jaj
fekete a Bitaraj,
megőszül a haj!
FEHÉR GALAMBOT
Fehér galambot, fekete hollót
ingembe raktam, vigyen a szélben,
vigyen az égi hullámverésben.
Látom a földet mélyen alattam,
látok egy írást messzi fölöttem,
szép betűk arról, mi végre lettem.
E zűrös élet mágnes-köréből
nem illik nékem följebbre törni,
sem nem a földi hadakkal ölni,
tettel vagy szóval ölni, gyűlölni.
Mire beborul a heves égbolt,
nehéz vizei mossák a földet,
magamat látom a tisztaságban,
e csillogó föld nekem való lett.
Mire kihajt a tövises ezüstfa,
mire kinyílik szagos virága,
csillag-rengeteg sárgaréz torka
a te szép neved kitrombitálja,
lezuhanok a fényes világra.
FOHÁSZ
Jaj nem én - te hogy vagy?
én nem is vagyok,
jégvirágos kocsmaajtó
rózsája vagyok.
A pokol végső körében
jégbefagyva, jégbefagyva
vágyom megváltásba-illő
karjaidra, karjaidra.
Tüzes száj a szesz,
számra rátapad,
elfojtja az érted-fogant
imádságokat.
FÜST A BÖLCSŐM
Füst a bölcsőm. Szülőházam
nem is volt soha.
Mennék majd meghalni én is
haza, de hova?
Majd elalszom az időben,
majd a víg hazát:
vissza-álmodom a régi
töltés oldalát,
hol a sáska a hőséges
égboltra kiszáll,
s elsápad szép piros szárnya
mint kéjben a száj,
hol a mackószőrű dongó
mennydörögve jár
s óriás arany bundáját
pörköli a nyár - -
és fölém, míg fényben fekszem,
jönnek játszani
a mozdonyfüst sárga, szárnyas
oroszlánjai.
HAJNALI BALLAGÁS
Adjátok nekem,
adjátok vissza nekem
a hajnal-okozta mámort,
a könnyű szívvel
ballagó hajnali tábort.
Megyek a dértől-dercés úton,
távol a bútól.
Fagytüskék égnek ereimben.
Hajnal van, s fájhat minden,
csak a szivem nem.
Ti deszkapallók,
a szürke sárból kiaranylók,
életen átringó hidak,
ha rátoklelek,
a könnyű győzelem gyönyöre itat.
Gyönyörű,
bármit mondjatok, most a gond is gyönyörű,
a lélek hűs földje felett
tüzijáték, mit jajlehelet
fújt ki, didergő tűzpalota.
Öt érzékem de friss még,
csudáikat rávésték
sárgöröngyök és paloták,
- úgy lépj elém jelen világ:
most a csoda a mérték.
Csoda vagy te is, ballagó,
angyalhajadra hull a hó,
s nem is vagy tán jelen,
nem segítesz ha elesem
te sem, de senki sem.
Halálom se legyen más;
borzongó hajnali ballagás,
csodák és alvó idegek.
Halál zajtalan angyalai,
hajnalban vigyetek.
JAJ
Jaj szegény vagy, szegény én is,
jaj szeressük egymást mégis!
Jobban bízom én magamban
mint a véren-vett vagyonban.
KARÁCSONY
Nem voltunk spórolós szegények,
olvadt az izzadt erő ára.
Anyámék mindent ráköltöttek
tornyos, csudás karácsonyfára.
Fehér lepedő titkot rejtve
feszült előtte, mint vitorla,
s huncutul hittem, hogy a talpfát
barkácsoló árny József volna.
S a Boldogságos dús kezétől
ingott a nagy fenyőfa lombja.
Nagy, áhítatos árnyékokkal
népesült be a műhely-konyha.
A forgács angyalhajként zizgett,
a fűrészfogak fényt haraptak, -
fényét a mécses szép szelíden
csobbantotta a gyalupadnak.
KÖLTŐ ÉS HALÁL
Nem a szerelem, nem a bor:
elbánik erőnkkel a kor.
A Reménytelen ostroma,
az Egy Világ: a mostoha.
Ó, mit szerelem! meg a bor!
Megesz a mindenkori Kor,
A vérsejt, a halálfehér,
a krokodilfejű kenyér.
MÁRCIUS
Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.
Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.
Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot
félredobni, s könnyeden
játszani és birkózni a
városvégi zöld gyepen.
Jó volna már munkálkodni;
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.
Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről, égről
már a telet eltöröld!
MÁRCIUS 15.
Zsír fogytán, bor apadtán
tengtek a jobbágyfalvak.
Füsttelen tűzhelyeken
főzték a forradalmat.
Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskeszárnya
vívta a zöld levegőt.
Félelmes tavaszidő
láttatott seregeket...
Gyönyörű elgondolni
azt, ami nem lehetett.
Ó GYÖNYÖRŰ
Ó gyönyörű, fehér séták,
kilóméterkő-staféták,
kik a fáklya-lázú testet
nyújtjátok a végtelennek.
A megőszült fűrészmalom
most tiszta ezüst nyugalom.
Havas tuskók a fal mellett
mint szelíd kosok, hevernek.
És havasak, lélek-tiszták
a fagyott égerfa-deszkák,
lüktetnek a cölöp-rácsot
koronázó hó-tojások.
Út és idő legyen áldott,
áldott mert ide varázsolt,
ide ahol gyerek voltam
s álmodtam a fűrészporban
PILLANAT ÉNEK
Láthatatlan vadgalamb rivall.
Forrás cseppen, fekete a zöld.
Hideg moha kék molyhaival
játszadozik a fiatal Csönd.
Testemen s az erdő sejtjein
úr az alvajáró értelem.
Ez a hely a Jelen Pillanat,
miből én is folyton vétetem.
Tudom én hogy nagyszerűt sugall,
én vagyok csak arra képtelen.
Óriás karácsony-ágain
terveink kápráznak félszegen.
SZERELEM
Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem alatt.
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.
Távol a töltés nyúlánk
fennsíkján olykor egy-egy remek
gyorsvonat elviharzott,
s fénye rajtunk is végigsepert,
s füttyszóra jólét, buja
szépség amint ott elrobogott,
a nehéz gazdagság súlya
alatt a talpfa felzokogott.
Habpárnák, ételek, ékszer
úsztak a fényes fergetegen,
és utak, micsoda tájak!
Nekünk csak egy volt, a szerelem.
SZERELEM
Hadd nézzem édes arcodat,
a szigorút, a régi-drágát,
az elviharzott ifjúság:
a nagystílű angyal tanyáját,
a cigány-élettől gyötört,
a marakodásoktól árvát,
hadd nézzem újból arcodat,
a szigorút, a régi-drágát.
Eladsz-e, elfogyasztol-e?
Nem leszünk kevesebbek tőle.
Elefánt-csordára elég
szívünk volt - marad még belőle.
Szent kezedtől se rettegek,
de fölséges légy mint az oltár,
mert megítélem arcodat,
mert ifjúságom társa voltál.
SZÉP MÁRCIUS
Szép Március, szeles, fényes,
sűrű ibolya-fejékes.
Olvad szivemből a bánat,
kitűzhetem öreg kokárdámat.
Szép Március, szeles, fényes,
sűrű ibolya-fejékes.
Csontomat vizeid mossák,
ragyogj nekem, örök világosság!
SZÜLETÉSNAPRA
Szemem alatt álmatlanság
virágzik,
az én sűrű könnyeimtől
elázik.
Lesz még az én arcom igen
virágos,
lámpás szemem szerelemtől
világos.
Már a kakas harminchatot
kiáltott,
tagadhattok engem, édes
barátok.
Gyöngeségtek nem veszem a
szivemre,
jó a világ, még nekem is
jó benne.
TÁNC
Teliholdból süt a végzet,
csillag markol vérkörökbe,
halálforgás minden óra,
jőjj szeretni mindörökre.
Zöld szoknyám a fiatal nyár,
csókra vágyom, nem kalácsra,
jeges bárcák hadi-útján
vagyok izzó Máriácska.
Rézveretű a derekam,
vörösréz-kupa a mellem,
meghasonlás éjszakáin
tedd hogy szívünk összecsengjen.
A gyehennás vágy-lovakat
üdvözítő útra oldom,
a gyehennás vágy-lovakat
hajtom a viharos mennybolton!
Teliholdból süt a végzet,
csillag markol vérkörökbe,
halálforgás minden óra,
jőjj szeretni mindörökre.
ÚGY NÉZTEM
Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik,
csodára, az ember fiára,
kezeire, nyírott hajára.
VALAKI ITT JÁR
Ó széles földek,
végtelen földek,
nagy széles sávban
villogó zöldek!
A forró csöndben
kicsoda lépdel,
ki jár a földön
zöldvér-zenével?
Te legiszonyúbb,
te leggyönyörűbb,
csontból, sugárból
a te hegedűd!
Valaki itt jár
fényben és zöldben,
csontos hegedű
zokog a földben.
VERS 
Keress valakit, ha fölkel a Hold,
ha pusztuló ereimben
ünnepet a világűr hidege ül,
ne légy a fejfám, ne maradj egyedül.
Vérem udvarát már nem süti át
az a hold, fekete minden -
ölts eleven gyászt vagy tarka ruhát:
tündökölsz énekeimben.
VONZÁS
Nagy Lászlónak
Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.
Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek - minden
megindul érted.
Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.
Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre-lobban
félelmes kínban.
Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.
...... ......
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szécsi Margit |
|
|
|
Címkék: sorskérdéseivel, párhuzamosságok, csibészhercegnő, hullámverésben, kifogyhatatlan, hozzátartozott, kiegészítették, marakodásoktól, átalakulásával, összecsengjen, kitrombitálja, mozaikszerűek, angyalhajként, leggyönyörűbb, jobbágyfalvak, felelősségből, karácsonyfára, fecskeszárnya, összegyűjtött, angyalhajadra, születésnapra, harminchatot, gyöngeségtek, körmenetéhez, szorgalomhoz, mellkasunkon, elfogyasztol, forgatagához, fűrészporban, megváltoztak, megnyugtatja, krokodilfejű, visszanyúlva, csobbantotta, népköltészet, költészetére, táncolók forgatagához, nagy előd, költőkirály mellett, külvárosból jött, népköltészet dallamait, magyarság sorskérdéseivel, személyes líra, dalok mellett, haragvó angyal, embert megnyugtatja, vízibusz tútol, hűsebb vérü, földet mélyen, írást messzi, földi hadakkal, heves égbolt, Szécsi Margit, SZÉCSI MARGIT VERSEI, Nagy László, Kondor Béla, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Kassák Lajos, József Attila, Tóth Erzsébet, FEHÉR GALAMBOT, FÜST BÖLCSŐM, HAJNALI BALLAGÁS, KÖLTŐ ÉS HALÁL, PILLANAT ÉNEK, Jelen Pillanat, SZÉP MÁRCIUS, Szép Március, Nagy Lászlónak,
|
|
Offline
