|
2015-01-15 14:35:26, csütörtök
|
| |
| |
|
|
| |
A megtalált múlt
X/14-- 15
Lenkei tanító úrék háza az egykori iskola szomszédságában állt, a régi főutcán. A ház nagyon öreg volt, még az 1867-es kiegyezés előtt épült. Nagy elő, és belső kertjével, számos szobájával, oszlopos árkádjával abban a régi időben a környék tekintélyesebb kúriái közé tartozott.
Családi legendárium szerint néhány napig vendégeskedett benne Zala büszkesége, a haza bölcse, Deák Ferenc is. Lenkei tanító úr anyai nagyapja volt a vendéglátója, aki megyei követként jó ismeretségben volt Deákkal, s ma úgy mondanák, meghívta egy hosszú hétvégére. A házat azóta átépítették, de tekintélyes belső kertjében áll még egy nevezetes vén tölgy. A nagy-ember annak árnyékában álló, kényelmes falócán pihente ki vendégségben is elmaradhatatlan, hosszú sétái fáradalmát. A legendárium beszél más történelmi időkről is. A következő század ötvenes éveiben a városi tanács jogot formált a ház nagy részére. Lenkei tanító úrékat beszorították a két hátsó szobába, három felnőtt gyermekkel. Ott főztek, mostak, mosakodtak. A ház többi részét elfoglalta az akkoriban létesített gépállomás, csepeli munkásból lett igazgatója családostól. Lenkeiék keserűségét tetézte a sokgyermekes család hanyagsága, vagy inkább vandalizmusa. Néhány év alatt teljesen lelakták a patinás házat, tönkretették az addig megkímélt bútorok javát. Mikor végre elköltöztek, Gizi akkor ment férjhez, s ezen a címen nagy nehezen sikerült visszaszerezni a ház elbitorolt részét.
Mellettük lévő öreg iskolában évtizedek óta napközi otthon működött, áthallatszott a gyermekzsivaj, mely az öreg tanító füleinek muzsika volt. Maga is szívesen üldögélt a vén tölgy alatt, kényelmes kerti fotelban. Jó időben tanítóné asszonnyal rendszeresen ott uzsonnáztak, s a hazalátogató családtagokkal, vagy csak hármasban Terikével, háztartási segítségükkel. Terike főnővérként ment nyugdíjba, s munkát vállalt, hogy maga nevelte unokáját taníttatni tudja. Ott laktak a házban, a fiúunoka gimnazista volt, s szabadidejében szívesen sakkozott a tanító úrral. Terikéék ottléte Gizi gondoskodása volt, hogy mindig legyen valaki az öreg szülők mellett, noha Margitkával napjuk egy részét maguk is a szülői házban töltötték. Amúgy sem laktak messze. Giziék háza két utcányira volt, megboldogult tanfelügyelő ura után örökölte. Az is régi ház volt, s kevésbé tágas, de jó szándékkal, s ügyes beosztással elfértek benne kényelmesen Péterékkel, s Margitkával.
A Lenkei házban ezen a napon nagy volt a sürgés-forgás. Terike vezetésével asszonyok készítették az ünnepi estebédet, s szépen megterítettek hozzá a tágas ebédlőben. Gizi egymagában érkezett. Egyenesen a vén tölgy alatt üldögélő szüleihez sietett. Újságolta, hogy Gézáék aggodalma felesleges volt, a családfakutató hölgy nem csaló, félreértés történt.
Mellette fontos értesüléseket tudtak meg tőle, amit majd mindjárt elmesél, de előbb innia kell valami hideget, mert egészen eltikkadt. Mindhármuknak hoz a házi málnaszörpből. Sok folyadékot kell fogyasztani ebben a melegben, mondta, s besietett a házba. Terikét félrevonta, s rövid, izgatott tanácskozás után elkészítették együtt az említett italt, amit Gizi tálcán vitt ki a szüleihez, s a magáét mindjárt felhajtotta. Tanító úrék gondtalanul követték példáját. Mindig szívesen fogyasztották a saját málnásból származó, finom nedűt, amit Margitka tudott legjobban főzni.
Gizi leült melléjük. Egy ideig arról beszélt, hogy Gézáéknál együtt van már a rokonság, hamarosan átvonul az egész társaság. Megjöttek Várhegyi Lóriék, Koriék is a gyerekekkel, unokákkal. Más rokonokat is említett, s olyan gondtalannak tűnt, mintha egyedül az ünnepi estebéd foglalkoztatná. Megemlítette, hogy Terikéék bevisznek még egy asztalt az ebédlőbe, a hosszú ebédlőasztal végéhez teszik, hogy jobban elférjenek, mert többen lesznek, mint eredetileg gondolták.
Tanítóné asszony nagyot ásított, s azt mondta:
- Nézzenek oda, hirtelen hogy elálmosodtam! Pedig nagyon jót aludtam ebéd után.
- A meleg okozza, életem!- mondta az öreg tanító úr, s maga is elnyomott egy ásítást, aztán a lányához fordult. - Milyen fontos értesülésről beszéltél az előbb, Gizikém?
Gizi fohászkodott magában, s csak aztán felelt.
- A családfakutató kis hölgytől hallottuk, hogy a Dunántúlon, Ácsfa nevű faluban van egy Nógrádi vezetéknevű család, az asszonykának Várhegyi a lánykori neve. A fővárosi bombázások után került a faluba, mint árván maradt, intézeti gyermek.
Mire kimondta, reszketett keze-lába, s alig tudott uralkodni magán. A két idős ember egymásra nézett. Tanítóné asszony szemét elfutotta a könny, tanító úr megemelkedett kicsit a fonott fotelban, s indulatosan mondta:
- És ezt csak így mondod?! Ej, édes lányom! Nem fogtátok fel teljes súlyával az értesülést. Az asszonyka akár Emőke is lehet, hiszen nem találtak gyermeket a ház romjai alatt. Hogy nem jutott az eszetekbe ?! Itt van még az a kis hölgy a városban ? Ej, bárhol is van, hozzátok ide, beszélni akarok vele! De most, rögtön!
Gizi még mindig reszketett, alig tudott tőle beszélni, de megpróbált kedélyesnek mutatkozni.
- Így teljesüljön, apuska minden kívánsága! Ott fogtuk Gézáéknál. Sejtettük, hogy apuskáék is látni akarják. Édesanyjával, és barátnőjével jöttek a városba, egy fuvaros ember kíséretében. Meghívtam őket is vacsorára.
Tanítóné asszony felsírt.
- Ugye, a kis hölgy édesanyja a mi Emőkénk?!
Gizi megijedt, s nyugtatni akarta.
- Még nem tudunk bizonyosat, csak reménykedünk, anyuskám!
Tanító úr kicsit előrehajolt, vizsgálódón nézett Gizi arcába, s úgy kérdezte:
- Ő az, ugye?!
Gizi nem bírta tovább, s megadta magát.
- Igen, drága szüleim! Emőke életben van. Kedves, helyes asszonyka lett. Ahogy kiskorában szeretettel megállapítottuk, Miklósra, és a Várhegyi családra hasonlít. De, ha Eszterre nézünk, Isten csodálatos kegyelméből, mintha csak Valit látnánk!
Kimondta. Meg kellett tennie. Perceken belül megérkeznek, s úgyis kiderül minden. Hiszen nincs az a szülő, aki valaha is elfelejtené elvesztett gyermeke arcát, termetét. A két idős ember nézte egymást, s hallgattak. Az ilyen pillanatok elmondják, hogy mindig igazi társak voltak, biztos támasz bajban, társ örömben. Olykor az örömöt sem könnyű megélni. Kiolvasták egymás tekintetéből, hogy most éppen mit érez a másik, s tanító úr ültükben megfogta felesége reszkető kezét.
Gizi idegesen járkált körülöttük, hol egyiket simogatta, hol másikat, s azt hajtogatta, hogy tessék inkább sírni, csak baj ne legyen. Terike is ott volt addigra a vérnyomásmérővel, s tette volna a dolgát, de tanító úr elhessentette.
- Hagyjatok! Ha Isten akaratából a bánatot túl kellett élnünk, most nem azért adta az örömöt, hogy megöljön vele bennünket!- mondta elszorult hangon, miközben két nehéz könnycsepp gördült le az arcán.
Igaza lett. Gizi, s Terike támogatásával az érkezők elé mentek az udvar közepéig. Látható örömmel tárták ki karjukat Mari és Eszter felé. Most nem könnyeztek. Még ahhoz is volt elég lelkierejük, hogy ők vigasztaljanak, mikor Mari elpityeredett.
A népes rokonság tapintatosan háttérbe húzódott, hogy zavartalanul örülhessenek egymásnak. Tanítóné asszony kívánságára négyesben bementek az egyik szobába. Amint elhelyezkedtek a kényelmes fotelokban, Mari lelkében, mintha gát szakadt volna át, tőle szokatlan módon, bátran beszélni kezdett. Elmondta mindazt, ami az elmúlt napok alatt az eszébe jutott. Sorolta a lovacskázást, az " egyszer egy királyfit", a fehér, horgolt csillagokat, s már könnyekkel mondta:
- Nagyanya mindig hozott málnalekvárt, nekem külön kis üvegben. Mintás üveg volt, csavaros tetővel. Arra is emlékszem, nagyapától egyszer olyan tolltartót kaptam, ami fából volt, festett virágok voltak rajta, és egy sárga pillangó. Emlékszem, nagyapa sokszor mesélt az elégedetlen kis fenyőfáról. Nagyanya a kis gyufaárus lányt mesélte mindig.
S, pityergett, pityergett. Nagyapja vigasztalón nyújtotta kezét, hívta magához közelebb.
- A térdemre már nem tudlak ültetni, mint régen. Ülj ide a fotel karfájára, és hajtsd hozzám a fejed. Így, ni!... Most pedig elmondom, miért meséltem annyiszor az elégedetlen kis fenyőfáról. Nem engedtél mást mesélni, unokám! Mikor új mesébe kezdtem, bármiről is szólt, harmadik mondat után megállítottál, s megkérdezted, ,,És, a kis fenyő most mit csinál ? ,, Nagyanyád is éppen így volt a kis gyufaárus lánnyal.
Nagyanyja is vigasztalta.
- Abból a málnalekvárból most is ehetsz, Emőkém! Giziék minden évben befőznek vagy húsz üveggel. Még az emlegetett, régi kis üvegekből is van valahol, majd megkeressük.
Így örvendeztek egymásnak. Eszternek is jutott bőven a szeretetükből. Jólesőn fogadták, hogy pedagógus lett. Közben egyetlen rezdüléssel sem árulták el, hogy mikor ránéznek, majdnem megszakad a szívük. Sokat szenvedőknek erős a lelke. Szeretett lányuk, s családja után elvesztették egyetlen fiukat is. Fiatal apaként, ügyvédi pályája elején későn felismert vakbélgyulladás vitte el. Azt a bánatot is túl kellett élni valahogy.
Tanítóné asszony elővette a fényképalbumokat, s együtt nézték a régi fényképeket. Mari megismerhette édesanyját kislánykorától kezdve, s látta édesapját is számos felvételen. Nem tudott betelni a képek látásával. Megismerkedhetett kis-kori önmagával is egészen babakorától, kis-kisasszony koráig, ahogy nagyanyja mondta. Kétévesen még fodros, habos ruhácskákban mosolygott a képeken, majd három esztendősen első matrózruhájában örökítették meg, mely sötétkék szövetből készült, fehér gallérral, szalaggal, mandzsettával, s kis fehér kalapja volt hozzá.
Terike kétszer is benézett rájuk, nyugtalankodott az elkészült ételek miatt, de nem volt szíve megzavarni a meghitt együttlétet. Végül Eszter észbe kapott, s kedvesen javasolta, halasszák másnapra a további albumokat. Akkor már megígérték, ott töltenek néhány napot. Hozzátette, a rokonságot se várakoztassák tovább, többek előtt még hosszú út áll hazáig, s az ünnepi estebédhez is idő kell. Tapintatos határozottsága a két idős emberben megidézte újra elvesztett lányuk egykorvolt viselkedését, s egymásra mosolyogtak párás tekintettel. Eszterék közben közrefogták őket féltőn, karolva, magától értetődő, természetes módon, mintha mindig ezt tették volna,
Friedrich von Schiller mondta :
,, A szeretet az a lépcső, melyen - Isten hasonlatosságára - egymás felé közeledünk. ,,
X/15
Vasárnap verőfényes reggelre ébredtek. Eszter közös szobában aludt anyjával. Jólesőn nyújtózott a kényelmes, régi ágyban, aztán anyja ágya felé fordult. Mari is ébredezett, s egymásra mosolyogtak.
- Hogy vagy ?- kérdezte Eszter, nem ok nélkül. Mikor kettesben lefekvéshez készülődtek, Marin erőt vett az egész napi feszültség, könnyei hangtalanul potyogtak vetkőzés közben.
Eszter megértette. Anyjának meg kellett élnie a találkozás adta örömöt, hogy hazatalált azokhoz, akiket valaha szeretett, s elvesztett. Szembe kellett néznie azzal a keserű felismeréssel is, hogy cseppnyi gyermek korában mi mindentől fosztotta meg az élet.
Így volt valóban. Mari nagyszülei mellől nagyon keservesnek érezte hajdani árvaságát, s fiatalkora nehéz éveit. Kocsis nevelőszüleire továbbra is szeretettel, hálával gondolt. De a szeretetnek azt a hőfokát, amelyet itt megélhetett néhány óra alatt, tőlük egész gyermekkora alatt sem kapta meg. Ahogy Ica, Erzsi, Zsuzsi, s Pisti sem. Akik életük nagy részét nyomorgató szegénységben, kemény munkában töltik, csak nagyon ritkán van erejük szülői gyengédséghez, meleg közvetlenséghez, bármennyi indíttatás is van bennük. De talán nem is volt. Gondoskodással fejezték ki szeretetüket, ami fontos volt, de lelkének nem volt elég. Most értette csak meg igazán, hogy mi volt az, ami legjobban hiányzott egész eddigi életéből.
Mélyet sóhajtott, s megszólalt.
- Kicsit könnyebben vagyok, mint az este. Bár, keveset aludtam az éjjel. Jó, hogy csak a tízes szentmisére megyünk. Gizi azt mondta, reggel pihenjünk nyugodtan. Nagyapáék ugyan korán ébrednek, de szeretik a csendes reggeli órákat egymással tölteni. Kilenckor lesz a reggeli. Gizi addigra átjön, utána együtt megyünk a misére. A közelben van a templom, nagyapáéknak nem kell hosszan gyalogolni.
- Semennyit sem kell. Gizi néni mondta, hogy Péter értük jön az autóval szokás szerint.
- Gizi, Péterék, és Margitka is kedves, rendes emberek. Lenkééket majd elviseljük valahogy. Édesapám családja is rendes. Hála Teremtőnknek, hogy velük is találkozhattunk. El kell mennünk hozzájuk is. Nagyon hívtak. Várnak bennünket.
- Nekem is a lelkemre kötötték...- mondta Eszter, s nyújtózott újra, aztán azzal folytatta - Nagyon remélem, Hajniék hazaértek baj nélkül. Nagyon későn indultak.
- Eszembe jutott nekem is az éjszaka. A hátsó fürdőszobában kiöblítettem a blúzokat, a fehérneműt. Holnap vennünk kell néhány dolgot. Nem moshatunk minden este.
- Nem is kell. Indulás előtt neked is bedobáltam a táskába néhány dolgot ...- mondta Eszter.
Tudtán kívül ismét megidézte Lenkei Vali egykorvolt természetéből adódó, megbízható előrelátását. Dédszülei ha hallják, újra egymásra mosolyogtak volna.
Hirtelen felnevetett.
- Hogy ez a Bernát Zoli mekkora bohóc! Az oldalam belefájdult, az este annyit nevettem. Komoly foglalkozását ki sem nézné belőle az ember. Nem fér a fejembe, hogy lehet valakiből rendőrnyomozó ilyen attitűddel?!
- Mivel ?!- ijedt meg Mari, mert azt hitte, az valami testi rendellenesség. A fiú nagyon udvarolt a lányának az este, vagy, ahogy a lánya mondaná, erősen nyomult rá.
- Anyukám, attitűd magatartást, viselkedést, modort jelent. Egyféle szellemi beállítottságot, valamilyen szerepjátszást. Az este eljátszotta a világ legnagyobb bohócát!
- Meg kell hagyni, helyes fiú. De a foglalkozásának nem örülnék, ha komolyabbra fordulna köztetek a dolog. Főleg, ha Ballára gondolok.
Eszter újra nevetett.
- Balla mezőőrből lett rendőr, kevés iskolával. Zoli viszont tanult fiú, bölcsészdiplomával a zsebében ment a rendőrséghez. Sok mindenről lehetne vele beszélgetni, ha nem bohóckodna folyton. Jártas az irodalomban. Egyformán kedveli a könnyű, és komolyzenét. Otthon van mindkettőben. Koncertekre jár, és minden bandát ismer. Mellette operabérlete van. Nem flancból, valóban kedveli az operát.
- De templomba nem jár, ugye ?!
- Nem. Két módon indokolta. Először komoly arccal arról beszélt, nem akarja, hogy kapitányát idő előtt megüsse a guta, így is közel jár hozzá az ilyen-olyan politikai nyomás miatt. Aztán nevetve bevallotta, hogy elképesztőn lusta. Ha nem muszáj, képtelen korán kelni. Ha anyja mégis azt akarta, hogy felkeljen, le kellett húznia az ágyról a két lábánál fogva, hogy a padlón magához térjen.
Mari gondterhelten sóhajtott.
- Isten kimaradt az életéből. Jobban nyugtalanít, mint a foglalkozása. A hívő lelkületű ember más értékeket tart fontosnak, és mást a hiten kívül álló. Nem lehet megértés közöttük. Megértés nélkül pedig nincs boldog, nyugodt családi élet, kislányom!
Esztert meglepték anyja szavai. Amit a hitéletről mondott, azzal maga is tisztában volt, noha így még sohasem gondolta át. Azt viszont igen különösnek találta, hogy anyját ennyire foglalkoztatta a fiúval alakuló kapcsolata. Nem szokott beleszólni a dolgaiba, főképpen előre nem. Talán az esti viselkedésük miatt gondolja úgy, hogy komolyabbra fordult köztük a helyzet.
Valóban remek este volt. Vacsoraidőbe fordult estebéd után elmentek a vendégek, autóba ültek a Várhegyi rokonok is Kismagdi kivételével. Giziéknél nyaral majd két hétig. Bernáték is indultak Zoli nélkül. Gitát is marasztalta Kismagdi. Gita különös természetű lány lehet, mert válaszra sem méltatta. Úgy tett, mint aki nem hajlandó meghallani Kismagdi szavait, pedig régről ismerik egymást.
Mikor dédszülei visszavonultak, Margitkát hazavitte Péter. Többiek kivonultak a kertbe, az öreg tölgy alá. Ott volt Gizi, Klári a fiaival, Petivel és Tibivel, Hajni a fuvarossal, (kedélyes, harmincvalahány éves férfi volt) Zoli, Kismagdi, s ők az anyjával. Hamarosan Péter is csatlakozott hozzájuk. Viharlámpa formájú kerti villany fénye bevilágította a kert tekintélyes részét. Az idősebbek a kerti asztal mellé, kényelmes fonott fotelokba telepedtek, s különbeszélgetésbe fogtak. Ők heten távolabb húzódtak. Mozgatható padok voltak a közelben, a fiúk háromszögbe állították, hogy mindenkinek jusson elég hely, s lássák egymást. Zoli mindjárt letelepedett mellé, Hajnihoz az ácsfai fuvaros ragaszkodott. Peti, és Tibi maguk közé vették Kismagdit. Zálogos játékba fogtak. Élvezték a játékot, olyanok voltak közben, mint a viháncoló gyerekek. Főleg akkor, mikor csókkal kellett kiváltani a zálogban maradt tárgyat, s két fiú állt egymással szemben. A fiúk kézzel-lábbal tiltakoztak a cuppantós csók ellen. Tibi a zálogtárggyal elfutott az ácsfai fuvaros elől. Messziről kiabálta, hogy inkább lenyom ott helyben ötven fekvőtámaszt, de férfival akkor sem csókolózik, ha felkötik. Megkönyörültek rajta, s beérték tíz fekvőtámasszal. Tibi megmutatta, hogy erős fiú. Egy kézzel nyomta le, kórusban számoltak, megfeledkezve az esti csendről. Az asztal mellől intették őket, főképpen Gizi csóválta a fejét. Átmenetileg csendesebbek lettek.
A játék az játék, ha belemelegszik az ember, könnyen megfeledkezik magáról. Így volt akkor is, mikor Zolival került össze. Középre kellett állniuk. Nála volt a fiú slusszkulcsa, csak jó válasz után kaphatta meg. A világ legmagasabb hegycsúcsát kellett kitalálnia. Hármat találgathatott. Látta a szemén, csibész mosolyán, hogy tudja, a Mount Everestről van szó, de nem fogja mondani. Imponáló tájékozottsággal sorolta elsőként a második legmagasabb hegycsúcsot, Pakisztánban lévő K-2-t, a Godwin-Austent, majd a tibeti-nepáli határon található Lhotcet, s hogy némi tájékozatlanságot is mutasson, harmadiknak minden idők legismertebb hegyét, a görög Olymposzt említette. Aztán bocsánatkérő nevetéssel széttárta karjait, s a következő mozdulattal magához ölelte. Látta rajta, hogy igazi csókra készül. Az ingén át érezte heves szívdobogását, vállán, hátán, karjai finom remegését. Megelőzte a szájára lehelt gyors puszival, aztán elfordította arcát. Nem akarta a csókot. Még soha, senkinek sem engedte meg. Még játékból sem. Ez elvi kérdés volt nála, vagy inkább lelki tényező. Azt akarta, az adja majd az első csókot, akit tiszta szívből, őszintén megszeret.
Zoli nem engedte ki a karjai közül. A többiek kiabálták, hogy érvénytelen volt, a csókot annak kell adni, aki ki akarja váltani a zálogot, s nem annak, akinél a zálog van, ismételjék meg. Szerencsére Gizi most határozottan rászólt a társaságra. Odaadta a slusszkulcsot, s visszaültek a helyükre. Zoli kedélyesen viselkedett. Úgy tűnt, belenyugodott a kudarcba. Peti közben viccet mesélt, de a poén előtt Hajni nevetni kezdett, majd Kismagdi is, aztán Zolit kivéve a fiúk is mind. Nem értette, s ránézett Zolira kérdőn, aztán maga is felnevetett, vagy inkább felsikított. A csibésznek keresztbe álltak a szemei. Olyan rettenetesen bandzsított, amit nem lehetett hahotázás nélkül elviselni. Tetejében nagy komolyan mondta, ha valami csalódás éri, mindig ez történik vele, s napokig eltart. A fiúk vették a lapot, s egyszerre bizonygatták, hogy a fiúknál van ilyen. Peti dadogni szokott, Tibi csuklik, az ácsfai fuvaros sántít. Követelték, hogy fejezzék be rendesen a játékot. Beleegyezett abban a reményben, hogy a fiú ebben a szituációban nem próbálja meg újra csókot. Zolit már a lehetőség is ,,gyógyította", mosolygó szemekkel hajolt hozzá, s egy pillanatig úgy tűnt, mégiscsak próbálkozni fog, de csak évődött vele, beérte cuppanós puszival. Aztán összeborultak nevetve.
Tetszik a fiúnak, afelől semmi kétsége. Töprengőn vizsgálta magát. Mit érez iránta. Valóban élvezi vidám természetét, kedves igyekezetét, vagy csak amolyan kapaszkodó, hogy minél kevesebbet gondoljon Barnára, s ne jusson eszébe mindenről, s mindenkiről. Nem tudta eldönteni.
Igyekvő vidámsággal a hangjában azt mondta:
- Korai a nyugtalanságod, anyukám! Egyelőre még nem dobogtatta meg a szívemet, csak a rekeszizmaimat mozgatta meg.
szerző:Rényi Anna |
|
| |
|
0 komment
, kategória: novellák, gondolatok, versek |
|
|
|
Címkék: tájékozottsággal, vérnyomásmérővel, hasonlatosságára, fényképalbumokat, vakbélgyulladás, foglalkozásának, találkozhattunk, elmaradhatatlan, nyugtalankodott, matrózruhájában, megállapítottuk, beállítottságot, harmincvalahány, szomszédságában, közvetlenséghez, vigasztaljanak, szabadidejében, visszaszerezni, elhelyezkedtek, kislánykorától, vendégeskedett, találgathatott, családtagokkal, tekintélyesebb, málnalekvárból, megkönyörültek, határozottsága, családfakutató, rendellenesség, gondoskodással, foglalkoztatta, foglalkoztatná, szerepjátszást, visszavonultak, rekeszizmaimat, nyugtalanságod, megtalált múlt, egykori iskola, régi főutcán, 1867-es kiegyezés, régi időben, környék tekintélyesebb, haza bölcse, hosszú hétvégére, házat azóta, nagy-ember annak, legendárium beszél, következő század, városi tanács, akkoriban létesített, sokgyermekes család, patinás házat, MEGTALÁLT MÚLT, Deák Ferenc, Megjöttek Várhegyi Lóriék, Végül Eszter, Ahogy Ica, Hála Teremtőnknek, Lenkei Vali, Bernát Zoli, Hamarosan Péter, Mount Everestről, Szerencsére Gizi, Rényi Anna,
|
|
Online
