|
2020-12-13 19:16:01, vasárnap
|
| |
| |
Remenyik Sándor: IDÉZETEK 
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30. - 1941. okt. 24. Kolozsvár) költő, szerkesztő. A két világháború közötti *erdélyi magyar líra kiemelkedő egyénisége.
125 éve született Reményik Sándor Kolozsváron, és 51 éves korában ugyanitt halt meg. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Sírkövén ez áll: "Egy lángot adok, ápold, add tovább." Temetésekor Bánffy Miklós mondta a sírnál:
,,mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar."
Az 1990-es évekig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után - jórészt politikai megfontolásokból - évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Reményik Sándor istenkereső lélek volt. Hit és kétség, remény és kétségbeesés küzdött benne, ismerte és átélte a magány, a kivetettség mélységét és a kegyelem, a rátalálás, az ima magasságát.
,,Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rám ragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő."
IDÉZETEK
Link
Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet -
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet!
Remenyik Sándor: ADD A KEZED
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Remenyik Sándor: AKAROM
Akit szeretsz, annak
Egész lelket áldozz.
Remenyik Sándor: MIKOR ÜNNEPET ÜL
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Remenyik Sándor: KEGYELEM
A boldogság oly egyszerű dolog.
Ma még.
Csak ne nézném a holnapot.
Remenyik Sándor: A BOLDOGSÁG
Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!...
Remenyik Sándor: A GONDOLAT SZABAD
Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindíg közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.
És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy mind az idők végezetéig
Remenyik Sándor: HA NEM LESZ TÖBBÉ ISKOLÁNK
...Csak most, hogy lélekzetünk nehezül,
Csak most, hogy szívünk verése kihagy,
Csak most, hogy napunk megfogyatkozott,
Most tudjuk: Haza, Szabadság, mi vagy!
Mint akinek eltűnt a kedvese,
Ki addig mindennapos volt neki --
Csókolva szélhantolta lábnyomát,
Eszmél, mily végtelenül szereti!
Remenyik Sándor: HAZA, SZABADSÁG...
Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.
Remenyik Sándor: EGY SÍR NEM TEMETŐ
Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
Remenyik Sándor: GYŰRŰT KÉSZÍTTETEK...
Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn...
Remenyik Sándor: EREDJ, HA TUDSZ!
Egy lángot adok,
ápold,
add tovább.
Remenyik Sándor: ÖRÖKTŰZ
Egy zászlót vittek fegyvertelenül,
Komolyan, búsan --
És énekeltek rendületlenül.
És jött a sortűz, jött a puskatus,
Villant a szurony éle
És hullt a vér, a drága honfi vér
Az utca holt kövére.
A zászlót megragadták vad kezek.
Azután csend lőn, temetői csend,
Csak az órán a homokszem pereg.
Remenyik Sándor: 1919 JANUÁR 24
...E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!
Remenyik Sándor: HÁROM SZÍN
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Remenyik Sándor: AKAROM
...Elkéstetek, elkéstetek vele,
Az Igével, ki élet kenyere.
- Gyermekkoromból egy jelenet - látom:
Apácák jönnek halkan, mint az álom
S előttük nagynéném az ajtót zárja,
Hallik puritán hangja, kiáltása:
Pápista célokra mi nem adunk:
Protestánsok vagyunk!
Ím, ez volt a ti theológiátok:
Keveset hisztek, sokat protestáltok,
A császár ellen, a pápista ellen,
Mindegy, mindegy csak protestálni kelljen.
Remenyik Sándor: ELKÉSTETEK
Először a Dicsőség hullott le,
Aztán a Hatalom,
Aztán a Korona.
A kettős-kereszt s a Hármas-halom;
Aztán a Szabadság,
Azután a Hit,
Aztán a Remény, --
Nyomán a lefutott csillagzatoknak
Maradt a Csend.
S a Sötétség az égbolt peremén,
Remenyik Sándor: HULLÓ CSILLAGOK
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul gondolattanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába.
Remenyik Sándor: KEGYELEM
Engem az Isten önmagammal vert meg:
Tűzostort font a gondolataimból
S minden idegszálamból kancsukát,
Hogy verje, verje, verje és gyötörje,
És méltón meggyötörni mégse tudja
A lelkem soha, soha önmagát.
Engem az Isten önmagammal vert meg,
Tűzostort font a gondolataimból
S minden idegszálamból kancsukát.
Remenyik Sándor: AMIKÉNT MI IS MEGBOCSÁTUNK
...E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden magyar rög,
Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák!...
Amíg élünk, ettől fájunk, égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölbe.
Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon az üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje:
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!
Remenyik Sándor: NEM NYUGSZUNK BELE!
Erős férfi ha nem lehettem már,
Ha rombadőltek mind az élettervek,
Lennék legalább újra kisfiú, 
Mindent előlről kezdő tiszta gyermek!
Remenyik Sándor: VERSEK
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyobb nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
(...)
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, -
Szeretni akarok.
Remenyik Sándor: ÉS A SZÍVEM IS ELHAGYOTT ENGEM
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma...
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed,
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok,
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
Remenyik Sándor: TÜNDÉRFOK
Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő.
Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök.
Remenyik Sándor: CSOMÓ C. vers
Én a szívemet szétszakítottam:
Ahány darabja, annyifele van. 
Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
És csorbát nem szenved a szeretet.
Remenyik Sándor: ÉN A SZÍVEMET...
Az én gyökerem is ott van,
ahol azé a kis fáé,
ott van - ezer éve - van ott,
ősapámé, ősanyámé.
Szinte hallom, hogy mit suttog,
nekem az a csonka fácska,
s panaszára mit felelget,
sajgó szívem dobbanása.
S, amint ráhull egyre könnyem, 
a kis fenyő meg-meg rezzen,
s hirtelen egy szörnyű erőt,
érzek meg a két kezemben.
A szeretet Szent ünnepén,
lángba borul imádságom,
verd meg Isten, azt ki oka,
hogy ilyen a Szent karácsony.
Reményik Sándor: MAGYAR KARÁCSONY
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni.
Reményik Sándor: GYÓGYÍTS MEG
Én nem futok.
Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.
Remenyik Sándor: VERSENYEN KÍVÜL
És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.
És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?
És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
Néked ajánlom égő szívemet...
Remenyik Sándor: KARÁCSONYKOR
És nekünk ez elég.
A vezérünk Te vagy.
Mint verseid, a "rongyos katonák",
Akiknek éhség, s igazság a bére:
Álljuk seregparádéd sorfalát.
Remenyik Sándor: PETŐFIHEZ
Fájdalmam szörnyű kiáltó szavát
Az éjnek adom át, a hangtalannak:
Ország nincs már... !
De magyarok még vannak.
Remenyik Sándor: ÚJ SZÖVETSÉG
Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.
Remenyik Sándor: VÉGRENDELET
Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal -
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé -
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel -
Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet...
Védd ezt a talpalatnyi telkedet,
Cserépkancsódat és tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel -
Ahogy lehet...
Remenyik Sándor: AHOGY LEHET /Erdély nemzeti dala/
Hadd mosolyogjak én
Azon is, ami fáj
Azon is, ami e
Világban vaksötét.
Remenyik Sándor: VÍZVÁLASZTÓ
Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak -
Szerető, forró, könnyes irigységgel -
Egy percig még - azután elbocsátlak.
Remenyik Sándor: TALÁLKOZÁS
Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybe fagyott bánata.
Remenyik Sándor: FAGYÖNGYÖK
Halálos hűség symbolumaként
Eltettem -- s a szívem fölött hordom:
Hogy itt, az idegenné lett hazában,
Hontalanul is -- magyar sors a sorsom.
1920 június 7
Remenyik Sándor: BÚZAVIRÁG A MAGYAR HATÁRRÓL
Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
Ó csak ne legyen sorsom bús közöny...
Remenyik Sándor: A KARÁCSONYFA ÉNEKEL
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Remenyik Sándor: EREDJ, HA TUDSZ
Haza? Hová??
Hová indul ez a vonat?
Hol van még otthonom?
Hol vár egy meleg hangulat?
Nem hely az otthon
S nem hely a haza -
De lélek s álom
S varázs a régi arcokon
S bűbáj az őszi fákon.
De letépve mindenről a varázs
S a bűbáj mindenről letépve,
Tekintsek bár a földre le,
Vagy fel az őszi égre.
Honvágy sír bennem, mérhetetlen
Honvágy - nem hely után.
A lelkemet vesztettem el - -
Azért nincsen hazám.
Remenyik Sándor: HOVÁ?
Hát fontos volt nekem
A szemed, szád, az arcod, alakod?
Mi volt nekem?
Csak drága ráadás volt
A lelkedhez minden mozdulatod.
Remenyik Sándor: KÉT MOZDULAT
Hiába pazaroltad meleged.
Mert adni, adni csak annak lehet,
Ki elfogadni bírja lelkedet.
Remenyik Sándor: NAPSUGÁR POGÁNY TEMPLOMBAN
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.
Remenyik Sándor: CSAK ÍGY...
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.
Remenyik Sándor: VÉGRENDELET
Homokba írtam minden mondatom,
Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
Homokba írtam minden mondatom.
Remenyik Sándor: HOMOKBA ÍRTAM
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Remenyik Sándor: EREDJ, HA TUDSZ...
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem.
Remenyik Sándor: NE ITÉLJ
Jó volna már örök dolgokra nézni
És feledni a földi kínt s a bajt...
De nem lehet... Mert mind a földi kín
Az én szívemben izzik, háborog,
Nem lehet, mert a szent repkény alól
Pogányul fölmerednek a romok,
S mert hiába eleve-rendelés,
A tűz csak éget és csak fáj a harc
S a lángok tengeréből hasztalan
Bontakozik dicsőn az istenarc.
Remenyik Sándor: JÓ VOLNA MÁR...
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És - nincs tovább.
Remenyik Sándor: MINDENNAPI KENYÉR
Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy soha! s mindörökké !
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.
Remenyik Sándor: KESERŰ SZÍVVEL
Kezét-lábát a gyilkosok levágták
És otthagyták a vadon közepén,
S szóltak hozzá: nosza, munkára fel!
S szóltak gúnnyal: most járj, ha tudsz, legény!
És tovább álltak a sötét haramják.
Remenyik Sándor: A CSONKA TEST
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erok tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Remenyik Sándor: TEMPLOM ÉS ISKOLA
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Remenyik Sándor: AKAROM
Lelkem tavába kövek hullanak,
A fájdalomnak nehéz kövei,
A felviharzó tompa csobbanást
Sok apró hullámgyűrű követi.
Remenyik Sándor: KÖVEK
A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.
Remenyik Sándor: A LÉLEK ÉL
A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorún zendül egyetlen igém:
"Hogy születhetik újjá, aki vén?"...
Remenyik Sándor: PÜNKÖSDI SZOMORÚSÁG
Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Mért öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?
Remenyik Sándor: ELPÁRTOLT LILIOMSZÁL
...Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
A csillagokra gyakran nézzetek!
Egy csillagra nézünk mi mind, merőn,
Keleten, délen, völgyben, bérctetőn.
És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldről azt nézi a másik.
Ha elvész, összeomlik itt a hon:
Találkozunk azon a csillagon.
Remenyik Sándor: MAGYAROK, MINDENÜTT...
Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Segítsetek rajtunk, mert elveszünk!
A szívünk úgy ég, mint a kriptaláng,
És kongó siralomház kebelünk...
Remenyik Sándor: SEGÍTSETEK!
Magyarország teste
Darabokra esve, --
A kardodat pajtás
Törd el, itt az este.
Gallérodról, pajtás,
A csillagot tépd le,
Csillag úgy se jő már
Több a magyar égre.
Csákód mellé tűzzél
Egy síri virágot,
Úgy sirasd, úgy átkozd
Ezt a rongy világot.
Remenyik Sándor: BUJDOSÓ VITÉZEK
Már megtanulok én is síkra szállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszírt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni!
Remenyik Sándor: SZIKLÁK
...Megbarnítson majd perzselő heved,
S hazámtól, fámtól eltépjen az ősz?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?
Reményik Sándor: EGY RÜGY A NAPHOZ
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána...
Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK
A mi életünk sóhajoknak hídja,
De elszánt léptünk alatt kong a híd,
Lenn ásítnak az ólomkamarák
És rajtunk senki, semmi sem segít.
Remenyik Sándor: SÓHAJOK HÍDJA
Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett a terhem,
Valaki értem imádkozott.
Remenyik Sándor: VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.
Remenyik Sándor: SZIVÁRVÁNY
...Mindent felírunk: mindent, ami érték:
Gazdag aranyát és szegény fillérjét.
Egy jó szót tőlük megtanulunk végre,
S majd: ,,Cine mintye" -- megfizetünk érte!
Remenyik Sándor: MINDENT FELÍRUNK!
Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!
Remenyik Sándor: MINDHALÁLIG
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
(...)
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek.
Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK
Most átkot mondok!
Ez a föld a mienk.
Ki nyomunkba hág itt völgyön-hegyen:
Megátkozott legyen!
Ezer éve mi vagyunk itt urak
Isteni, ősi jusson:
Honszerző vér jogán!
Hogy ez a föld bitang kezekre jusson,
Az nem lehet,
Nincs Isten, aki megengedje azt.
Remenyik Sándor: ÁTOK
Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh`se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba...! 
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!
Remenyik Sándor: NAGY MAGYAR TÉLBEN
Nem a mi dolgunk igazságot tenni
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.
Remenyik Sándor: MIÉRT HALLGATOTT ÉL VÉGVÁRI?
Nem bírtam, nem mertem és nem akartam
A két karomba zárni.
Féltettem összhangját a szíveinknek,
Féltettem őt az élet vad kezétől,
S féltettem kényes, önző magamat.
Elengedtem hát, hogy megőrizhessem,
Mint pók a fonalat -:
Helyette - róla szőtt álmaimat!
Remenyik Sándor: ÁLMODSZ-E RÓLA?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Remenyik Sándor: CSENDES CSODÁK
Nevessek a világ
Játékai felett,
De ez a nevetés
Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit
Magamhoz ölelek.
Remenyik Sándor: VÍZVÁLASZTÓ
...néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Remenyik Sándor: ÚGY FÁJ MÁR MINDEN...
Ő nem sok embert szeretett.
A szíve mély, de zárt világ volt:
Különös kőfallal kerített,
Mély futó-árokkal határolt.
S hogy őt szeretik: alig hitte:
Őt, önmagáért, semmi másért,
A szívébe zárt mély világért.
Remenyik Sándor: NEM SOKAT SZERETETT
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
Remenyik Sándor: A GONDOLAT SZABAD
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Remenyik Sándor: KEGYELEM
S az erdő semmit sem csinál.
E mozdulat elég neki.
Ahogy hozzádermedten állok:
Alakom` szoborrá teszi.
S "Magány szobrá"-nak nevezi.
Remenyik Sándor: A MAGÁNY SZOBRA
Sok kis hajó közt, nagy hajó közt
Láttam egy ladikot:
Lélekvesztőt, egy-embernek valót.
Ily lélekvesztőn indultam el én
Az élet tengerére.
Mert nem adott az Isten más hajót.
Remenyik Sándor: LÉLEKVESZTŐ
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj,
Hogy eltemettük: róla nem tudunk,
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK
Száz hajszáleren szívódik belém,
És száz ösvényen felé kúszom én,
És száz formában kísért engemet,
Mint langy szellő, mint Számum-lehelet;
Alakoskodik, rejtőzik, tagad,
Míg egyszer egy órában kifakad:
Szeretlek népem mindhalálig!
Remenyik Sándor: MINDHALÁLIG
Szívembe boldog, könnyű, tiszta csend.
A szavam gáttalanul száll és cseng.
S belül hang nélkül így esedezem:
Ne találkozzunk többé sohasem.
Remenyik Sándor: TÖBBÉ SOHASEM
Szól a censor: Vetó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér! --
S az üres lapon gyúlnak lángbetűk,
Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér...
Szól a censor: Ez férfi munka volt,
Ma nem olvasta senki e lapot! --
S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram.
Látatlanul mindenki olvasott!
Remenyik Sándor: Szól a cenzor
Talán nem is akarok semmi mást
Csak egy multból jövő símogatást.
Remenyik Sándor: KIMONDHATATLAN
Te ne kérdezz, csak menj az utadon,
Az agyad bármi kábult,
A gyöngeséged, tétovázó vágyad
Egy hanggal el ne áruld.
Magadba higgy és menj az utadon,
Mint kit nem döbbent titkok árnya,
Gyáva, ki minden mondata után
Megtorpan kérdőjellé válva.
Remenyik Sándor: TANÁCS
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Remenyik Sándor: TEMPLOM ÉS ISKOLA
-
Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Remenyik Sándor: ÚGY FÁJ MÁR MINDEN
Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.
Remenyik Sándor: A MENEKÜLŐ
Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.
Remenyik Sándor: BÉKE
Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent: balszél ha fúj.
Nem tagadom: jöhet még zord idő,
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.
De magyarul fog verni!
1918 október
Remenyik Sándor: ERDÉLY MAGYARJAIHOZ
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Remenyik Sándor: VISZONTLÁTÁSRA
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Reményik Sándor |
|
|
|
Címkék: megfontolásokból, csillagzatoknak, elkerülhetetlen, kristálypatakok, szétszakítottam, összehangolódás, gyermekkoromból, körömszakadtáig, cserépkancsódat, megfogyatkozott, próbálkozással, virrasztottunk, koporsófedelen, gondolataimból, viszontlátásra, fegyvertelenül, magyarországon, hozzádermedten, kimondhatatlan, szellemóriások, összeszorított, harmatcseppért, lehetetlenség, symbolumaként, mozdulatlanok, idegszálamból, tetszhalottat, rendületlenül, fogcsikorgató, templomotokba, gondolattanul, szivárványnak, megőrizhessem, kínszenvedést, meggyötörten, virrasztotok, lángot adok, 1990-es évekig, magyar irodalomból, kivetettség mélységét, szellemóriások fénye, percig tart, végtelen falban, ajkon lakat, idők végezetéig, gyűrűt készíttetek, dátumot belevésetem, kockára tettem, nagy világon, sorsot hordanod, mérhetetlen égnek, hontalanság odakünn, Remenyik Sándor, Reményik Sándor, Reményik Sándor Kolozsváron, Temetésekor Bánffy Miklós, MIKOR ÜNNEPET ÜL, GONDOLAT SZABAD, LESZ TÖBBÉ ISKOLÁNK, GYŰRŰT KÉSZÍTTETEK, HÁROM SZÍN, HULLÓ CSILLAGOK, AMIKÉNT MI IS MEGBOCSÁTUNK, Most Lomnic, NYUGSZUNK BELE, SZÍVEM IS ELHAGYOTT ENGEM, CSOMÓ, MAGYAR KARÁCSONY, GYÓGYÍTS MEG, VERSENYEN KÍVÜL, AHOGY LEHET, BÚZAVIRÁG MAGYAR HATÁRRÓL, KARÁCSONYFA ÉNEKEL, NAPSUGÁR POGÁNY TEMPLOMBAN, CSAK ÍGY, HOMOKBA ÍRTAM, VOLNA MÁR, MINDENNAPI KENYÉR, KESERŰ SZÍVVEL, CSONKA TEST, TEMPLOM ÉS ISKOLA, LÉLEK ÉL, PÜNKÖSDI SZOMORÚSÁG, ELPÁRTOLT LILIOMSZÁL, BUJDOSÓ VITÉZEK, RÜGY NAPHOZ, MINDIG BÚCSÚZUNK, SÓHAJOK HÍDJA, VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT, MINDENT FELÍRUNK, Nincs Isten, NAGY MAGYAR TÉLBEN, MIÉRT HALLGATOTT ÉL VÉGVÁRI, ÁLMODSZ-E RÓLA, CSENDES CSODÁK, SOKAT SZERETETT, MAGÁNY SZOBRA, TÖBBÉ SOHASEM, ERDÉLY MAGYARJAIHOZ,
|
|
Offline
