Kék ruhás, szőke leány - Szent Péter,Hegedüsné Éva, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Kék ruhás, szőke leány

2015-05-31 20:21:20, vasárnap


	Közeledett a nyár és a kisdiák napról-napra könnyebben lélegzett. Szorongó természet volt, az iskola megterhelte idegeit. A közelgő szabadság édes ígérete azonban úgy hatott rá, mint egy szippantásnyi friss, illatos levegő. Csöpp kis emberke volt még, könnyűcsontú szöszke jószág, édesanyja szeme fénye - egyetlen gyermeke. Csak ők voltak ketten egymásnak a hatalmas lakásban, melyet az állam - elismervén az ezredes érdemeit - jó szívvel nekik ajándékozott. Nem is tudták volna fenntartani máskülönben, csak ha szabadulnak a bérlés költségétől. A kisfiú édesanyja jó házból való, csöndes asszony volt. Hófehér kezeit soha nem érdesítette házimunka, arra cselédet tartottak. Két éve ősszel, mikor már azt hitték, a háború fellegei hamarosan végleg tovaszállnak, és a karácsony szelleme együtt találja majd a családot, az ezredes meghalt. Csatában veszett oda, szörnyű szenvedések árán, de ezt csak az asszony tudta. A kisfiú úgy képzelte, bátor édesapja - akire különben egyáltalán nem hasonlított sem küllemében, sem természetében - egy regimentnyi katona élén lovagolt a halál karmai közé, melyet sötétvörös felhőnek képzelt. Nevetett akkor, biztosan nevetett - vitézemberhez úgy illik! Ez az édes kis ábrándkép enyhítette némileg szenvedését. Gyerekfejjel szülőt elveszteni csakugyan a legszörnyűbb dolgok egyike a világon, de ha hősként lépett Szent Péter elé, az egészen más ügy. Az asszony nem akarta saját nyomorúságos érzéseit megosztani vele, hagyta, hagy dicsekedjék az iskolában, a szomszédoknak, az utcában lakó pajtásoknak; rossz nem származhat belőle. A kisfiú nem is vett észre semmit a hirtelen rájuk szakadó nehézségekből, olyan ügyesen titkolta az anyja. Ha néhanapján csak leves került az asztalra, azt is vidáman, viccelődve tálalta fel s be nem vallotta volna semmi pénzért, hogy egyébre nem futja abból a kevésből, amit az állam kiutal részükre minden hónapban. Az egyetlen dolog, ami feltűnt a fiúcskának, hogy anyuskája haloványabb reggelenként, mint annak előtte, de ifjú szíve mélyén valahol természetesnek találta ezt a csöndes szenvedést. Ő sem érezte szükségét, hogy kínjait megossza az anyával, pedig egy csillagfényes tavaszi hajnalon, az ő ablakán is bekopogtatott a Rém. Ha egy-két évvel idősebb lett volna, rögtön melegséggel tölti el az ifjú teremtés üde bájossága. Ehelyett jeges rémület környékezte meg a szívét. Olyan kacagó, olyan élénk volt az üvegen át rávetődő tekintet, hogy abban volt valami borzongató. Mert hiába az arany hajkorona, a húsos ajkak mögött játszó gyöngy fogsor; a leányból olyan dermesztő hideg áradt, mint az északról érkező hóvihar. Megérezte ez a kisfiú, és orráig beletemetkezett pihepaplanjába. Lehunyta a szemét, pislogott nagyokat, de az angyali lény nem tágított, míg a hajnal első sugarai árnyat nem vetettek a ház falára. Akkor lassan halványodni kezdett, végül egészen áttetszővé vált, és nem látszott többé belőle semmi, de ott volt még - soha nem ment el többé. Hetekig nézték egymást az üvegen keresztül, és a lány egy tapodtat sem mozdult, csak az arany tincseket libbentette meg néha a könnyű tavaszi szellő. Hiába teltek meg a nappalok virágleheletű forrósággal, hiába közeledett a nyár és reménykedett a kisfiú, a Napnak mégis le kellett mennie, és a lány azon nyomban megjelent az üveg mögött. Először csak, mint valami odalehelt folt, majd ahogy terjeszkedett az éjszaka, újra ott állt teljes valójában. - Menj el - kérlelte a gyerek. A lány megrázta szép fejét mosolyogva. - Hagyj békén - esdekelt újra, de az csak nevetett rajta. Végül már kiabált, de azt nem hatották meg sem a szitkok, sem a könnyek. Maradt, amíg be nem köszöntött a nyár. A kisfiú ekkor kezdett fellélegezni, néha még mosolyogni is tudott, mert újra eszébe jutottak édesapja hőstettei, de valahol mélyen, a kicsi lelke egy eldugott zugában felütötte fejét a kiábrándultság. Néha azon kapta magát, hogy újra és újra elképzeli a csatajelenetet, de egy hajszállal lassabban vágtat a paripa, kevésbé vöröslik a halálgomolygó füstfellege, és végül nem maradt belőle semmi, csak sár és vér, ameddig szem ellátott. Ahogy elfogytak az álomszerű képek, a kisfiú is egyre haloványabbnak és soványabbnak tetszett. Végül ágynak esett, épp az áhított nyári szünet első napján. Könnyű testét lázrohamok támadták meg, kevés étvágya is odavolt már. Anyuskája nem tudta tovább rejtegetni szegénységük nyilvánvaló jeleit, de a gyereket ez többé már nem érdekelte. Álmában az ezredes összetörött, gyenge testét látta egy zsúfolt sátorban, ahol egymás hegyén-hátán feküdtek az emberek. Együtt a halottak, és azok, akik hamarosan csatlakoznak hozzájuk. Végül már fel sem bírt többé kelni, és ekkor újra eljött a lány. A fiúcska friss szellő simogatását érezte az arcán; felriadt rá. A szobába sötétség honolt, csak a kifli hold gyenge sugarai rajzoltak vékony csíkokat az ablaklengedező függönyére. Odapillantott rémülten, és látta, ahogy a leány, mint valami selyemkendő, átsiklik az ablakpárkány felett. Szeretett volna kiáltani, de nem tellett az erejéből. A Rém odasuhant az ágyához, és mellé telepedett. Egy darabig figyelte némán, nem törődve a gyermeknövekvő rettegésével. - Ne érj hozzám - suttogta a kisfiú. - Hagyj engem békén végre. A szépség ez egyszer nem gúnyolta ki édes mosolyával, elkomorult, szinte szomorúnak látszott, úgy ingatta a fejecskéjét. A kisfiú könnyezni kezdett - tudta már, ó, nagyon is jól tudta miért jött -, nem akart vele elmenni. A Rém nem sürgette, melléfeküdt és cirógatni kezdte. A fiú nem szólt többé, könnyei is elfogytak. Egyszerre melegnek és puhának érezte a leány karcsú testét és kibírhatatlanul gyönyörűségesnek az érintését. Lassan lecsukódtak a pillái - álmodott. Az ezredes maga elé vette szilaj paripájának nyergében, mögöttük a század dübörgött, rikoltott hevesen. Előttük, a látóhatáron, de még a csillagos égbolton is túl, a fehér semmi közepén ott állt a Halál: kék ruhás, szőke leány. facebook:Hegedüsné Éva

0 komment , kategória: Tanulságos történetek

Címkék: gyönyörűségesnek, kibírhatatlanul, beletemetkezett, gyermeknövekvő, kiábrándultság, csatajelenetet, haloványabbnak, természetesnek, pihepaplanjába, ablaklengedező, nehézségekből, halálgomolygó, természetében, odapillantott, szippantásnyi, terjeszkedett, vitézemberhez, bekopogtatott, csillagfényes, szomszédoknak, virágleheletű, soványabbnak, ablakpárkány, tovaszállnak, könnyűcsontú, szegénységük, fellélegezni, nyomorúságos, rettegésével, reggelenként, ajándékozott, csatlakoznak, reménykedett, legszörnyűbb, gyerekfejjel, selyemkendő, kisdiák napról-napra, iskola megterhelte, közelgő szabadság, szippantásnyi friss, hatalmas lakásban, ezredes érdemeit, bérlés költségétől, kisfiú édesanyja, háború fellegei, karácsony szelleme, ezredes meghalt, asszony tudta, regimentnyi katona, halál karmai, legszörnyűbb dolgok, utcában lakó, Szent Péter, Hegedüsné Éva,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]