|
2015-05-18 22:00:53, hétfő
|
| |
| |
|
|
| |
Kohut Katalin: Benne vagyok
- Béééla! Zokog a lelkem, mert nincsen egy kacatom sem, amit felvehetnék ma a színházba!
- Vilma, valóban olyanok a szemeid, mintha eltört volna bennük valami. Már nem tükröződöm bennük. Most nem látom magamat.
- Ugye, Béla, nemrég még a boldogság negédes sugarát láttuk, amikor a tükörbe néztünk, tudtuk, az arcunkban, a pillantásunkban egymást hordozzuk.
- Mi változott, Vilma?
- Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz a közös élet. Őszinteség nélkül elképzelhetetlen. Eddig néma voltam, szerintem ez vezetett el idáig. Aki némán tűri azt, ami nem tetszik neki, az mártír.
- Öntsd ki a szíved, drága Vilma!
- Tudod, Bélám nem merek veled semmit közölni, mert nem érted meg, mit akarok mondani. Olyan, mintha két külön világot képviselnénk. Te vagy a férfi, hiúságodat sérti minden, amit én igazságként megmondok.
- Nem kell mindent kimondani, Vilma!
- De ha feldühít valami, szükségem van arra, hogy megbeszéljem, kiöntsem a szívemet, másképpen soha nem vigasztal enyhülés.
- Vigasztalásra vágysz?
- Megértésre, Béla! Ha valami sért, az neked nem jelent semmit. Elválasztanak minket a meg nem értések.
- Most éppen akadály az, hogy nincs mit felvenned. Nekem az a véleményem, hogy tele van két szekrény a ruháiddal.
- Azok már tíz évesek Béla, s mind kisebb két mérettel. Évek óta spórolunk egy új ülőgarnitúrára, lassan belefáradok a monotonságba. Csak a munka, s itthon is a második műszak, a fillérezgetés...
- Most éppen színházba mégy...
- Igen, a munkatársam szerzett két akciós jegyet. Leértékelt árunak érzem magamat. Ez éppen olyan, mint az a turkálós ruha, amit vettem magamnak. Elveszi az önbecsülésemet, ha felveszem, nem érzem a szabadságot, a szárnyalást, az örömöt, az előkelőséget...
- Ne sorold Vilma! Nem értelek meg, mi a különbség egy új ruha és egy turkálós szép ruha között?
- Az új ruháimat lánykoromban büszkén viseltem, nem volt sok, mindegyik kötődött valamilyen eseményhez, ezért is tettem el őket emléknek. Emiatt nem tudnék megválni egyetlen darabtól sem. Ha meglátnám máson őket, összeszorulna a szívem.
- Nem értelek, ha nem jók rád, miért foglalják a helyet a szekrényben?
- Látod, Béla, ebben sem értünk egyet. Magányosnak érzem magam, egyedüli vigasztalóm a zene, de te már ebben sem tartasz velem, nincsenek már közös élményeink.
- Mert a konyhában vagy állandóan, én meg internetezem. Hallgatok zenét is közben.
- Igen, magadban, pedig amikor megismerkedtünk, egymás karjaiba omoltunk egy romantikus, szívhez szóló zenei dallam és tiszta hang hallásakor, közös borzongásainkat követték az igazi együttlétek.
- Nem vagy már kislány, Vilma! Vannak gyerekeid, még nagymama korodban is romantikázásra fogsz vágyni?
- Igen, Béla! Kapcsolatunk olyanná változott, mint az ócska turkálós ruha. Értéktelen, s benne van más levetett sorsa. Én szeretném magam jól érezni a bőrömben, szükségem van az örömökre. Igen, Béla, mert az új ruha is boldogságot okoz, akár egy szál virág, vagy egy vacsora, koncert. Mindentől megfosztva élünk, s ez a sivárság attól tartok, elválaszt minket.
- Minden házaspár így él, a hétköznapok hozzátartoznak az együttéléshez.
- Igen, de ezeket meg kell tudni szépíteni, ünneppé tenni apró pillanatokat. Azt akarom Béla, hogy nálunk minden nap legyen karácsony!
- Mit tehetek érted, Vilma? Nincs több pénzünk, bármennyit is dolgozom. Tisztességtelenül pedig nem szeretnék élni, bár azt hiszem, hogy már nincs félnivalója senkinek a lelepleződéstől.
- Nem pénz kell a pillanatokhoz, csupán egy mosoly, egy gyöngéd kézfogás, egy simogatás, egy apró figyelmesség, megértés, odafigyelés és tisztelet. Tisztelni a másikban az embert, rácsodálkozni most is, éppen úgy, mint szerelmünk kezdetén, csak akkor még ezeket a gondolatokat nem tudtuk szavakba önteni.
- Honnan vegyek pénzt új ruhákra Vilma? Meg miből vigyelek színházba, wellnessbe, idegen országokba?
- Látod Béla, egész nap az internet előtt ülsz, s nem veszed észre a szemed előtti sötét faltól a valóságot. Minden ismerősöm félévente egyszer elutazik valahová akciósan, mert rengeteg ilyen utazás található a neten. Ennyit talán megengedhetünk magunknak. S nem vágyom színházba pompás estélyi ruhában, sem koncertre, megelégszem addig, míg össze nem spóroljuk a pénzt, ha veled ülök a számítógép előtt és közösen hallgatjuk a zenét, vagy megnézünk egy színházi előadást a tévében egymás karjaiban, mint régen.
- És a ruhák Vilma?
- A divatkönyvekből választanék fazonokat, megvenném az anyagot és a varrónő ismerősöm olcsón megvarrná nekem. De az anyagra is áldozni kell, annak az árát nem lehet elspórolni. Az a fontos, hogy új legyen, ne más levetett gönce. Régen anyámék idejében annyira nagy volt a becse az új ruhának, bár kevés volt, mégis büszkék voltak, amikor viselték őket. A szegénység nem jelenti azt, hogy elveszítse az ember a lelkét, az önbecsülését.
- Értem már Vilma mit jelent számodra a szép ruha.
- Ó, Béla, ezt igazából mondod?
- Igen, drágám, sőt arra kérlek, hogy ne menj ma színházba a turkálós ruhában, vegyél fel inkább egy csipkés hálóinget és töltsük el közösen egy koncert hallgatással az esténket. Látod, Vilma, én jól tudom, hogy a csipke öltöztet, mégpedig szerelembe...
- Jó Béla, lemondom máris az előadást, hátha még el tudja passzolni a munkatársam, vagy elmegy a férjével.
- Holnap meg ünneplünk, Vilma! Kézen fogva bejárjuk a sétálóutcát és bemegyünk minden üzletbe szép ruhát nézni neked. Ennyit azt hiszem, megengedhetünk magunknak!
- Bélám, repülök haza munkából hozzád, egész délután nézelődhetünk!
- Vilma, igazad volt, hogy őszintén beszéltél a gondjaidról! Nézz most a tükörbe, drágám, ismét benne vagyok a két szemedben!
2015. május 18.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
Címkék: elképzelhetetlen, borzongásainkat, lelepleződéstől, pillantásunkban, megismerkedtünk, divatkönyvekből, megengedhetünk, ülőgarnitúrára, hozzátartoznak, önbecsülésemet, romantikázásra, nézelődhetünk, együttéléshez, pillanatokhoz, elválasztanak, vigasztalásra, összeszorulna, fillérezgetés, rácsodálkozni, megbeszéljem, monotonságba, lánykoromban, előkelőséget, önbecsülését, képviselnénk, gondolatokat, hallgatással, figyelmesség, pillanatokat, internetezem, kapcsolatunk, boldogságot, megelégszem, szabadságot, munkatársam, szárnyalást, boldogság negédes, tükörbe néztünk, pillantásunkban egymást, közös élet, második műszak, munkatársam szerzett, turkálós szép, konyhában vagy, igazi együttlétek, ócska turkálós, szál virág, sivárság attól, hétköznapok hozzátartoznak, gyöngéd kézfogás, apró figyelmesség, internet előtt, Kohut Katalin, Látod Béla,
|
|
Offline
