|
2019-12-10 21:58:02, kedd
|
| |
| |
Lord Byron úgy gondolta, jár neki.
Mindig, mindenki. Fiú, lány, még ez a cigányasszony is,
aki oly puha, oly lágyan sebezhető, és mégis elérhetetlen.
Talán mint valami túlérett barack, megsemmisült a viharban,
vagy meghalt a pestisjárványban Giorgione-val, a festővel,
és nem nevelhette fel közös gyermeküket. Öröklétre ítéltetett, néhány festékfoltra, vészterhes időre, örökviharra, örökszerelemre. De talán elszökött a végzet elől
egy félórácskára, hogy a kitartó rajongásért,
a sok áradozásért, szerelmi vallomásért
köszönetet mondjon az ,,őrült angolnak".
No de mi fér bele egy félórácskába?
Néhány festékfoltba? Egy megfestett viharba?
Millió utánzó
tán,
aki úgy gondolja, jár neki.
Mindig, mindenki. Fiú, lány, gyerek.
Hála, hatalom, kitüntetés. És dícséret.
Mert még ezt a szegény cigányasszonyt is.
Mert alaposan. Hogy örökre megemlegesse.
Örökre, érted?
Byront a háború nyelte el. És az utánzók?
Mi lett a kitüntetéseikkel? A sétapálcáikkal?
A ráncaikkal? A Rolex óráikkal?
Az okleveleikkel?
Semmilyen álomterhes, démonokkal,
lobogó szörnyekkel teli, földöntúli vihar
nem pusztíthatja el őket.
A hatalomvágynál semmi sem erősebb.
A festmény szimbolikus és mindmáig próbálják megfejteni,ami teljesen felesleges,mert mint alkotás csodálatos.Az anya meztelen és a természettel azonosul.Az álló férfi egyes interpretációk szerint a védelmet jelentheti.De a természeti jelenségek kivédhetetlenek.A kép misztikuma zavaró,ezért változatos magyarázatokra késztet.A "Vihar" címet utólag kapta. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Byron |
|
|
|
|
|
Offline
