|
2016-01-12 22:23:38, kedd
|
| |
| |
Korpos Albert: Epilógus
Mint sápadt, szomorú kísértetek,
Suttognak felém rossz ízű emlékek.
Megfonnyadt éveknek torz koszorúja,
Belé van fonva a múltnak sok búja.
Számozott székemen ülök nagy csendben,
S unottan a kopott színpadot nézem.
A darab ismerős, címe: "Az Élet",
Tragikomédia, más nem is lehet.
Tehetségtelen, lomha álszínészek
Babérokra vágyva, folyton küzdenek.
Pár szürke év, aztán szétesőben
Eltűnnek ők is a nagy süllyesztőben.
Megszólal a gong, bús lidércnyomás,
Elkezdődik az utolsó felvonás.
Csalódottan távozok, halk a léptem,
Visszanézek, már más ül a helyemen.
Az ajtón kívül hideg van, és sötét,
Egy messzi lámpa árasztja gyér fényét.
Keskeny ezüstcsíkot vet lábam elé,
És elindulok lassan... a Fény felé...
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mai költők : Korpos Albert |
|
|
|
|
|
Offline
