|
 1/6 oldal 
|
Bejegyzések száma: 54
|
|
|
|
|
|
2024-04-17 18:27:28, szerda
|
| |
| |
Dsida Jenő - Az Isten szeret
Az este bús,
a szél irigy.
Parányi mécs
be szürke így.
Susog, beszél
száz sírverem
és messze egy
tükrös terem.
Sok bánatunk,
kevés derünk -
angyal, vezess,
gyerünk, gyerünk!
Forogni fog
sok fürge kör,
villogni fog
ezer tükör.
Egy árva mécs,
egy kis szavam:
ezernyi mécs,
ezer szavam.
Valami nagy,
sötét keret...
Az ember sír.
Isten szeret.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-04-07 11:25:23, vasárnap
|
| |
| |
Dsida Jenő: A vándor
Bús vándor ballagott az úton át,
s égszín szemével megkérdezte tőlem:
Nem tudod: merre van a rózsafa?
.
- Nem láttam, vándor, soha rózsafát.
.
Mézes szerelem forrás kútfeje
melyik irányban csörgedez, csobog?
Mert lázas szomjban eleped az ajkam.
.
- Nem tudom, vándor, nem élek vele.
.
Keresem, hol a kék csillag ragyog
s aranyporos a boldogságnak útja -
Nem igazítsz el, hogy haza mehessek?
- Nem tudom, vándor, idegen vagyok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-01-03 00:18:49, szerda
|
| |
| |
Dsida Jenő - Január
A tél dícsérete
Havasi ember - kis mokány lován -
A hófuvástól húnyorog vakon.
Kocog az éjbenhajló útakon
s pipára gyújt vén taplón és kován.
Sötét erdő borzong hallgatagon,
fehér mező s holdas ingovány:
Távol hegyekből néha egy sovány
ordas cselleng a friss csapásokon.
A szalmás viskok görbe ablakából
kis mécsek fénye hull az útra körben,
a kastély-ablak köztük szinte lángol...
A vén pap ácsolt asztalára törten
olvas és fölrezzen a Bibliából,
ha orvvadászok puskahangja dörren
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-12-31 18:43:17, vasárnap
|
| |
| |
Dsida Jenő - Szilveszter éjjel
Kezemben toll -
fehér papír előttem
s valami nagy, ünnepi várás
terjeng a levegőben.
Hát mit tegyek?
Öltözzem gyászruhába
és sirassam az öreg évet,
melynek sírban a lába?
Vagy hófehér
tündöklő ruhát öltsek
és menjek az újév elébe
mint Krisztushoz a Bölcsek?
Hát mit tegyek?
Számot vetek a múlttal
és megszületik a világra
ez az ici-picike új dal.
1924.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-12-30 21:43:56, szombat
|
| |
| |
Dsida Jenő: Hajnali kövek
Egy átjárónak tört köve vagyok
sáros kis utcán, derengés fele
félénk vággyal és nagy csenddel tele.
Köröttem mások, más apró kövek,
sárba ékelve, mindmegannyi bátor. -
Eső után van, hallgat a sikátor.
És várunk, várunk feszült-csendesen,
sok-sok hajnali, ázott, néma kő,
hogy valaki majd talán erre jő,
fényes-fehéren, esős hajnalon,
tűzhomlokából sugarat eresztve:
Huszadik Század, az új Hit, az Eszme!
Mi csak átjáró tört köve vagyunk,
sáros kis utcán, hajnalfény fele
várakozással és csenddel tele.
Sóhajtó álma mindünknek csak egy:
Izzó szemével talán énfelém int,
s talán én leszek, kit lábával érint...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-12-25 18:12:18, hétfő
|
| |
| |
Dsida Jenő - Karácsonyi utazás
Készülődés
Karácsony közeleg.
Én állok itt az ablakom előtt,
nézem a halkan pihenő havat,
s egy kis bokrétás, száradó fenyőt
törögetek.
Ma szívem is van,
Meg-megdobban a kabátom alatt
és csilingeli ezer kis csengő:
Karácsony közeleg!
Karácsony közeleg!
Útban
Csodálkozol:
Te balga kis fiú,
Ma olyan vígnak látszol!
... Csillagáros Betlehemi éjben
hívogat máma engem is a jászol.
Megyek! Megyek!
Az ajkam úgy dalol,
míg csörgös szánkóm megáll valahol,
s letérdelve a kis Jézus előtt,
átnyújtom neki igaz ajándékul
ezt a kis, tépett Bokrétás fenyőt.
Kérdezem
Mondd, kis Jézuskám,
decemberfagyon, szélen, havon át,
miért nem hozhattam Neked
egy csokor édes piros orgonát?
Most minden, minden fenyő és moha.
Pedig tudom, hogy szereted a májust,
és Teneked is szebb az orgona.
Az ünnep
Mennyből az angyali...
Égnek a gyertyák
Kacag az ének terítve az asztal ¬
csak fáj hogy sohse találkozik össze
a karácsony az orgonás tavasszal.
A kis Jézus beszél
Én szeretem a sápadt arcot is,
én szeretem a könnyes szemet is,
cirógatom a mellre bágyadt főt.
Akinek nincsen tettre kész,
merész,
lüktető: harcos piros orgonája,
az hozzon egy kis álmodó gallyat,
sóhajtva síró imádság fenyőt,
s az én kezem megáldja.
Hazafelé
A gyertyák elalusznak
a távolodó kórus
altató, Bűvös simogató mákony...
Repül a szánkó
Csörgös csengője csilingeli csendben
Édes karácsony!...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-11-27 19:43:20, hétfő
|
| |
| |
Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba,
s húnyjuk le félig a szemünket.
S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elölről kezdeni?"
Dsida Jenő
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-11-13 00:20:31, hétfő
|
| |
| |
Dsida Jenő: Száraz ág
Szép, lankadt novemberi gally,
jó bánat tiszta, lassú míve,
kiről levált a röpke raj
s alatta hajló, száraz íve
maradt hűs, haldokló kezeknek,
magánnyal dús és koldus ág,
melyen csak emlékek rezegnek:
elvégezett szomoruság! -
miért vettelek észre ma
talán először életemben,
mint sokszor elhadart ima
szavát, amely az értelemben
tartalmat nyer és felvilágol?
Miért nincs más rajtad kivül
szememben ebből a világból,
mely elsötétül és kihül?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-10-18 00:45:12, szerda
|
| |
| |
Dsida Jenő: Hulló hajszálak elégiája
Tavaly delejes, dúsnövésű
hajamban sercegett a fésű...
Én nem tudom, hogy mi a titka,
hajam ma gyöngeszálú, ritka,
megtört, puha, mint ócska kelme
szálakra szétnyűtt, satnya selyme
s oly könnyen enged, símul, hajlik,
oly szépen helyére hanyatlik,
mint enyhe elmúlásra várván
erőtlen nagybeteg a párnán.
S jaj, veszteség, mi meg nem térül!
e gyatra fürt is egyre gyérül,
olykor szálanként, majd sereggel
tépi a fésű foga reggel.
S mikép hegyen, hol sok vihar volt,
sápadtan ütközik a tar folt
s orkán-seperte szikla-ormán
nem sarjad új fa: ilyenformán
terjed a tisztás köre szépen
koponyám tarlott tetejében.
Ami azelőtt lomb lehulltán
fogott el, az ma idők multán
egy-egy hajszál hulltára támad:
bizsergő, halk nyárvégi bánat -
és lelkemet lankadtra fújja
október lengő mélabúja:
A tavaszvágy, mi régi költőt
annyi epedő dallal töltött,
hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz:
nekem valami égi hajszesz.
Nem is kutatom már, mi tette,
hogy hajzatom ily gyér felette:
talán a csókok lassú mérge?
talán a gondok sunyi férge?
Hiszen mindenki szíve voltam,
Minden sírhantra én hajoltam,
minden bölcsőnél ottan álltam,
minden porontyot én dajkáltam,
én tanítottam, én neveltem,
minden kunyhóban én teleltem.
Míg mély alvókkal megrakottan
ment a hajó, én virrasztottam,
úgy dohogott, suhant előre,
hogy egymagamban voltam őre:
az utasoknak mindahánya
helyett aggódó kapitánya.
Én jártam mindig minden útban,
én szerettem és haragudtam,
én éltem, sírtam, én daloltam
mindenki helyett. Költő voltam.
...Most is, amíg e verset írom,
egy hajszál pihen a papíron,
minden kecses, japáni rajznál
finomabb rajzú, vékony hajszál.
Hever halottként odalent és
bennem készül a gyászjelentés:
Félévet élt. A színe barna.
Kitépte gyilkos végzet karma,
nem használt kenőcs, villany, éther...
Szegény, alig öt centiméter.
Görbült ágacska. Lágyan ível
finom hajlással, bájos ívvel,
akár eső után a márvány-
eres felhőkön a szivárvány.
Azt is hihetnéd, kicsi híjja,
hogy kis koboldok könnyed íjja,
amelynek húrja-közepéről,
sóhajból sodrott idegéről
fürge pillanat-nyilvesszőkben
az ifjúság, mi tovaszökken.
Nekem e hajszál most az újság,
sűrített, mély élet-tanulság,
egyetlen kérdés, nagy dilemma,
nekem ez a történelem ma:
ifjak vagyunk, élünk, verekszünk
s - nem segít orvos - megöregszünk.
Ó be szomorú, jaj be félek!
Vigasztalj verssel, örök lélek,
életen túlnéző mesékkel,
bizarr, bolondos bölcseséggel.
Higyjem, tündérek hada száll át,
amerre jártam s hullott szálát
hajamnak sorra felkutatják,
síma fürtökbe símogatják,
gömbölyű arccal, fitos orral
fujják be fénylő gyémántporral,
egy gyökerét is el nem vesztik,
ápolgatják és megnövesztik,
egyenként gyűjtik s összeadják
s mikor meghalok, visszaadják.
Fürtjei a Sámson-erőnek
fejemre szépen visszanőnek
s mint vágtató musztáng sörénye
vagy üstökös lángcsóva-fénye
lobog utánam majd az égen,
a messzeségen, mindenségen,
amerre végtelenbe tágult
szellemem zúgva végigszáguld
és seprő hajam sűrű hossza,
a csillagokat csiklandozza.
S mikor az iramlást megúnván,
szendergek habos fellegdunnán,
érzem, hogy egy kéz öt kis ujja
körmét erős hajamba túrja,
úgy elvész benne, meg se látszik,
borzolgat, babrálgatva játszik,
kemény bozontját szétzilálja,
belemarkol és megcibálja,
mint régen, régen. S én a boldog
jó fájdalomtól felsikoltok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-08-22 15:34:42, kedd
|
| |
| |
Dsida Jenő : Négy sor
Elfonnyadt szerelem illata kísér
Örök hallgatás legyinti a tó fekete tükrét
Hideg szelek sodrában állok ijedt szemekkel
Virágos ágra hullott beteg csillag a lélek.
1930
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/6 oldal
|
Bejegyzések száma: 54
|
|
|
|
2021. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
181 db bejegyzés |
| e év: |
1996 db bejegyzés |
| Összes: |
10084 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 640
- e Hét: 1606
- e Hónap: 11192
- e Év: 80112
|
|
|
Offline
