|
2016-02-11 22:30:23, csütörtök
|
| |
| |
SZÉP ERNŐ
Szép Ernő (Huszt, 1884. június 30. - Budapest, 1953. október 2.) magyar költő, regényíró, újságíró, színpadi szerző, elbeszélő. Nevét ma egy drámaírói díj viseli.
"Volt ifjúság, volt szerelem, de nem vettem észre"
Szép Ernő
Összes versei
Link
ADD A KEZED
Add a kezed mert beborult,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.
Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.
Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok
Szép Ernő: Add a kezed /A verset Horváth Lili adja elő/
Link
ANYÁM
Ugyebár barátom
nem kell ahhoz számtan,
hogy megolvassam
Nekem itt hány Édesanyám van.
Tudhatom, láthatom
ugyebár, hogy hány van.
Egyetlen, egyetlen,
egyetlen Anyám van.
Óh kedves gyerekek,
hogy kell rá vigyáznom!
Másikat nem kapok
sehol a Világon.
A BÁNAT ÚTJA
Egyszer csak felkerekedtem,
A hátamra zsákot vettem,
Botot vágtam száraz fáról,
Elmentem erről a tájról,
Mentem, mentem, mendegéltem
Mindenfelé ahol éltem.
Minden könnyem összeszedtem,
Kit szememből elejtettem
Harcmezőről vérből, sárból,
Hoteleknek vánkosáról,
Szép leány keze fejéről,
Hű könyveknek leveléről,
Temető hideg kövéről,
Szegényeknek küszöbéről.
Összeszedtem minden szómat,
Visszacsaltam minden óhmat,
Sóhajaim elkapkodtam
Mindent felgombolyítottam,
Boldog órám után jártam,
Boldog órám nem találtam,
Lépéseim mind megleltem,
A nyomát mind felemeltem.
Mindentől amihez értem
Sorba bocsánatot kértem,
Mindent megköszöntem híven,
Amitől csak fájt a szívem.
Elbúcsúztam a világtól:
A tengertől és a fáktól,
Kerti, mezei virágtól,
Kezemet nyaló kutyáktól.
Zsákomat hátamra véve
Mentem a világ végére,
A világ végén leültem,
A nagy csendnek úgy örültem
És azóta mind csak nézem
A felhőket fenn az égen.
CSAK A SZÍVEM ÉRZI
Nem érzi a halott veréb,
ha a ló a begyére lép,
csak a szívem érzi.
Nem érzi a száraz levél,
ha sárba teszi le a szél,
csak a szívem érzi.
Ha válnak néma fellegek,
nem érzik azt meg az egek,
csak a szívem érzi.
Nem érzi nyíló rózsa azt,
hogy elvesztette a tavaszt,
csak a szívem érzi.
Nem érzi azt a sárga Hold,
hogy végtől végig árva volt,
csak a szívem érzi.
EGYEDÜL
Ha mosolyogni látom őket:
Kik párosak, szerelmesek,
Ha összeérnek a kezek,
Ha egymásnak csókokat dobnak,
Ha hallgatnak és ha susognak -
Nagy árvaságom könnybe lágyul,
Zokogok gyáván, ostobául,
Ha mosolyogni látom őket.
S mikor könny bujkál a szemükben,
Kik párosak, szerelmesek,
Ha ajkukon sóhaj rezeg,
Ha egyikhez a másik hütlen,
Ha gyülölet lobban szivükben,
Betegek, boldogtalanok -
Vadul, pogányul kacagok,
Mikor könny bujkál a szemükben...
ESŐ UTÁN 
Ott iszkol még egy felleg
Akár a megdobott kutya
De már az ég kikékült
A nap megint örül
S ni még egy csepp esik!
Arcon talált; megrezzentem belé
Oly izmos csepp volt; most csúszik le, görbén.
Uj csepp! zsupsz, a tükrös járdára hullt
Cipőm elé, vizet szikrázva szét.
Szivárvány hajt, oh illan mint a láng,
Egy taxiból az úr az égre néz;
Nekem meg a kezem fejére pottyan
Még egy késő csepp.
Jó nehéz, meleg.
Fölvettem a kezem. Mi érdekel,
Én nem tudom. Reflex, ugye.
A jobbkéz napsütött bőrén lesem
A cseppet, hogy hogy szikkad rajta fel.
Ábrándító perc. Ismerős
Hányszor de hányszor lehetett
Az élet évei alatt
Hogy cseppet kaptam még az égből
Az utcán így eső után
S épp ily frissen jött-ment a nép,
Én meg figyeltem a kezem.
ÉN ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI
Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni
A járdán osztani a virágot
Tegezni az egész világot
Megsímogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat
Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel
És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni
Szép Ernő: Én így szerettem volna élni - Ea: Zsurzs Kati
Link
László Attila | Én így szerettem volna élni (Szép Ernő)
Link
FELHŐ
Megláttam egy felhőt
Szép viola felhőt
Olyan volt, olyan volt
Mint a boldog álom,
Szoboszlai kenyér
A hetivásáron,
Gyenge domb a pusztán,
Koszorú a bálon,
Olyanforma felhő,
Olyan teljes forma,
Mint az a te orcád
Teljes Magyarország.
Néztem azt a felhőt,
Halványodó felhőt,
Megállottam, néztem
Odafent az égen,
A rózsás, a füstös
Alkonyatvidéken,
Úgy fájt az én szívem,
Ahogy nem fájt régen,
Néztem azt a felhőt,
Míg a magas szelek
Széthúzták, elhordták,
Volt, nincs Magyarország.
(1921)
FELHŐ - SZÉP ERNŐ HALÁSZ JUDIT MIHI 2014
/A legszebb trianoni dal/
Link
GYERMEKJÁTÉK 
Mikor én kisfiu voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam,
Ponnilovam,
Pedig de szép mikor rohan.
Ponnilovon sose ültem,
Kis biciklin se repültem,
Nem volt szép kis kerékpárom,
Kerékpárom,
Kerékpárom,
Pedig de jó rajta nyáron.
Nem volt képes meséskönyvem,
Nem volt csak iskoláskönyvem,
Pedig de jó otthon este,
Otthon este,
Otthon este
Lapozni ábrát keresve.
Sohase volt színes kockám,
Kis kastélyom, kis tornyocskám,
Kis hajócskám, kis vasútam,
Kis vasútam,
Kis vasútam,
Elutazni sose tudtam.
Én nem kaptam kardot, csákót,
Szép sárgaréz messzilátót,
Sose vittek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
És lyukas se volt a ponyva.
Az a ponyva szétment régen,
Elmult az én gyermekségem,
Én már régen felserdűltem,
Felserdűltem,
Felserdűltem,
A nagyok közzé kerűltem.
Én játékot már nem kérek,
A gondoktól rá se érek,
De meghalok én is egyszer,
Én is egyszer,
Én is egyszer
S a mennyországba megyek fel.
Kiállok majd a tejútra,
Arra visz az isten útja,
Az újjamat majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Ha elsétál a tejúton.
Észrevesz az isten engem,
Megszólalok szépen, csendben:
"Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan."
Megfogja majd a kezemet,
Angyalok közt maga vezet
Szegény gyerek otthonába,
Otthonába,
Otthonába,
Mennyei gyerekszobába.
Megkapom ott kardom, csákóm,
Szép sárgaréz messzilátóm,
Képes könyvem, színes kockám,
Szines kockám,
Szines kockám,
Lesz kastélyom, lesz tornyocskám.
Ami nem volt, lesz ott jócskán,
Kis vasútam, kis hajócskám.
Beültetnek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
Csak én élvezem magamba.
Hogyha kedvem abban telik,
Ponnilovam megnyergelik,
Kis biciklim előhozzák,
Előhozzák,
Előhozzák,
Úgy járom a mező hosszát.
Égmezőben alkonyatban
Szép pillangót fogok ottan,
Ujjamon lesz arany pora,
Arany pora,
Arany pora,
Le nem mosom róla soha.
HOLD
A hold sokszor sárga réz,
s indián országra néz.
Másszor fél edami sajt,
vérszín felhő héjja rajt.
Mint tüzes vas, ma olyan,
holnap sülttök, komolyan.
Néha oyl szép, ó arany,
mint a múzeumba van.
Néha halvány rózsapír,
néha zsíros, vén papír.
Gyémánt szín, rizskása szín,
hol sápadtság, mint a cin.
Volt már kormozott üveg,
s beütött bohócsüveg.
Némelykor jéghegy gyanánt
ússza fenn az óceánt.
Aztán hajszál-féle fény,
mint a handzsár éle, fém.
Óh, tükrén most angyalok
ezüst arca andalog.
Szent szerelmök hegedül,
hallgatózom egyedül.
HÓ
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.
Ó, de szép, 
Ó, de jó,
Gyúródik
Hógolyó.
Fiúk, lányok meg nem állják,
Egymást vígan hajigálják,
Olyan harc ez gyerekek,
Amit én is szeretek.
IMÁDSÁG 
Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem, itt szavam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáljad, szeresd.
Szeresd, vigyázz rá Istenem Atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint egy falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes Istenem te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, milyen kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te hallod hogy beszél: édes anyám.
Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.
Te tudod hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.
Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen
S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenér
Hisszük hogy lesz még szőlő lágy kenyér.
Óh keljetek a magyart védeni
Ti Istennek fényes cselédei:
Uradnak mondd el arany arcú Nap,
Mondd el szerelmes délibábodat
Dicsérjed a Balatont tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog...
Könyörögjetek értünk csillagok.
Szép Ernő: Imádság /Zene: Susan Boyle - Hallelujah/
Link
Szép Ernő: Imádság - Nemcsák Károly
Link
JÉZUS KRISZTUS
Emberek istene,
Istennek embere,
Te lehajlott fejű,
Megszegezett kezű,
Leszegezett lábú,
Lecsukódott szemű,
Te megfagyott ajkú,
Te kihasadt szívű,
Te örökre vérző,
Útszél elhagyottja,
Mezítelen testű,
Hófehér szemérmes.
Tavasszal lombtalan,
Nyáron napon égő,
Te ősszel megázó,
Te télen megfázó,
Szélben takaratlan,
Viharban búvatlan.
Te nappal életlen,
Éjszaka fekvetlen.
Özvegyek karója,
Leülő koldusnak
Támasztó párnája,
Minden úttalannak
Útmutató fája.
Gyermekek rokona,
Véneknek pajtása,
Vándoroknak botja,
Bohóknak tutora,
Pásztorok vezére,
Juhok gyapjújából
Tövist válogató,
Szamár hosszú hátát
Végig símogató.
Jajnak trombitája,
Sóhajnak vonója,
Némának ekhója,
Könnyeknek kendője,
Éhes vendéglője,
Te kenyér bor és hal.
Bénának fürdője,
Esettnek mentője,
Vakoknak gyertyája,
Poklosok barátja,
Halálnak doktora,
Mindenki testvére,
Egyetlen magános.
Te másról beszélő,
Te tengerre lépő,
Te egekre néző.
A kínoknak grófja,
Hercegek hercege,
Királyok királya,
Szegények szegénye,
Harmincz ezüst érő,
Harminczhárom éves.
Te felhőbe szálló,
Te mennyekben járó,
Tejúton sétáló,
Fényességben álló,
Szivárványra dűlő,
Te angyalt tanító,
Te bárányt vezető,
Galambnak gazdája,
Kelet majorosa,
Nyugat bíborosa,
Csillagok csillaga,
Örök trónörökös,
Örökös boldogság.
A KERT FÁI
Rózsafa szegény de gyönge,
Ha a karóhoz nem dűlne,
A napfénytől elszédűlne.
Mint a szüzlány keblecskéje
Szakadt zöldből kikacsintó,
Olyan szép a rózsabimbó.
Almafa mint a menyasszony,
Szerelmében szinfehérben
Majd elájúl örömében.
Gesztenyefa meg nem moccan,
Virágai állnak rajta,
Ha megmozdúl, lehullajtja.
Az orgona mélyen hallgat,
Illatát bágyadva ontja,
Maradok annak bolondja.
Estefele jaj hogy adja,
Mondd boldogság vagy bubánat
Nagy szaga az orgonának?
Galagonya olyan furcsa,
Mintha nem igazán állna,
Csak szivemből lepingálva.
Mintha várna andalodva,
Álom lenne, tündér lenne,
Odamennék, ellebbenne.
KÉK ÜVEGGÖMB
Én leírom a papírra
Hogy milyen szomorút láttam,
Mert nincs kinek elmesélni
Csak a szép fehér papírnak.
Láttam egy szép üveggömböt
Léc hegyében virágágyon
Elhanyagolt kertecskében,
Kibe mentemben benéztem.
Csorba volt a kék üveggömb
És homályos és poros volt.
Én megálltam és elnéztem
És gondoltam édes nyárra
És gyönge szép menyasszonyra
Aki a kis kertbe sétált,
S a kék gömb előtt megállott
Mert magát meglátta benne
Csupa kékben és aranyban
Kicsibe, furcsán kinyúlva
S tündökölve mint az álom
S kezét szeme elé tette
S csudálkozott és mosolygott.
KÉSŐ ESTE
Hallgat már ajtók csapása,
kalapácsok pattogása,
a gyáraknak vonítása,
a nagy vasak zuhanása,
a hordóknak zúdulása,
a villamos csikarása,
a kofáknak csitítása,
a család sivalkodása,
a szekerek nyikorgása,
a patkóknak csattogása,
a trombiták harsogása,
a doboknak dobolása,
a puskáknak ropogása.
Csak hallik tó locsolása,
szélnek lombban motozása,
árva madár csipogása,
a vonatnak mormolása,
a kutyák ugatozása,
sürgönydrótok zúgdosása,
a denevér kapkodása,
az őrültek szavalása,
a részegek motyogása,
a kórosok nyavalygása,
az asszonyok zokogása,
gyermekek nyúlós sírása,
leányok sohajtozása,
az élők szívdobogása,
a holtaknak hallgatása.
KÖNYV
Nincs könyv olyan drága,
Hogy olcsó ne lenne,
Annyi, annyi kincs van benne.
Annyi gyönyörű vers,
Annyi szép történet,
Annyi mese, annyi élet.
Hipp-hopp Londonban jársz,
Meg az Indiákon,
Mindenütt jársz e világon.
Élsz a messzi múltban,
Az örök jövőben,
Jut így néked élet bőven.
Könyv vigasztal bajban,
Ha beteg vagy, gyógyít,
Jót tesz azzal, ki kínlódik.
Megnevettet a könyv
S néha könnyre indít,
Ez is gyönyörűség mindig.
Olyan jó pajtásunk,
Hogy ott lakik nálunk,
Tőle soha el nem válunk.
.jpg)
KÖSZÖNÖM
Köszönöm oh május hogy láttalak
Hogy fulladoztam orgonák alatt
Köszönöm füves nyár a meleged
Melengettél mint édes gyereked
Köszönöm ősz a sárga levelet
A boldogság jött bálba teveled
Tél, tiszta tél, köszönöm halk szavad
Kezemre szállott friss pehely havad
Köszönöm felhők, álmot varrtatok
Álommal engem betakartatok
Köszönöm üdvösséges éj neked
Az égi fényt, a gyémánt éneket
Köszönöm óh csók, hév illat zamat
Hogy itt megested érző ajkamat
Jóságos jóság tündér cseppje, könny
Kóstollak, köszönöm, köszönöm.
MEGLÁTOD
A csillagok fölé
repül már az ember,
s lemegy olyan mélyre,
amily mély a tenger.
És lenn a tengerben
már fotografálhat,
ismerős lesz minden
rejtett növény, állat.
Mindennap az ember
új csodára ébred,
nem lesz semmi titka
majd a mindenségnek.
Távolba láthatunk,
távolba hallhatunk,
hosszú lesz az élet,
tán meg se halhatunk.
A lehetetlent is
szabad lesz remélni;
meglátod, hogy milyen
érdekes lesz élni.
NE HIDD!
Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
Ami kegyetlen, ami gaz,
Mi ocsmány és alávaló
Ne hidd, ne hidd, ami való.
Hazugság, amit a lap ír,
Félrebeszél az a papír,
Meredt szemekkel aki sug
Az mind gyalázatos hazug.
Ugratnak, játszanak veled;
Nem lehet az, hogy képzeled!
Nem hiheted, ha van hited,
Gazember vagy, ha elhiszed.
Ne hidd el, ne hidd el, mi gaz,
Ordítsd az égre: nem igaz!
Szeme közé kacagj neki,
Ki a borzasztót hirdeti.
Hátrálj, zárkózz el, menekülj,
Vigyázz, ne süllyedj, el ne züllj,
Vigyázz, a szenny meg ne egyen,
Ne rothadj itt elevenen.
Hallod, ne hidd, mi rút, mi vad,
Mi undort és gyötrelmet ad,
A fényképed, meg a tavasz,
S az Igazság, az az igaz.
Csak ami szép, jó, mindig az,
Mit álmodtál, az az igaz,
Mi nem divat, mi nem haló,
Az, ami örökkévaló.
Csak a kedvesség, az öröm,
A pardon, meg a köszönöm,
A gyöngédség, a figyelem,
Csak az az igaz idelenn.
Csak a segítség, a vigasz,
A barátság, az az igaz.
Csak az a gyémánt-szeretet,
Mi a szívekre veretett.
Beléd döfték a kést: ne hidd,
Kiszaggathatják beleid,
Míg lélegzel s eszmél agyad,
A bűnt tagadd, tagadd, tagadd.
Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hadd magad,
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad.
Légy tiszta, hős légy, légy erős,
Holtrészeg légy, légy eszelős,
A Földre felhőkből tekints.
Te légy az isten, hogyha nincs.
1942
NYÚJTÓZÁS
Ha egy nő rátenné fehér kezét
Ránccal rajzolt vén homlokomra,
Milyen más lenne: ifjú, tiszta, szép.
Hajamnak jégvert, letört kaszálója
Sűrű és illatos fűtenger volna,
Ha öt vékony ujj lengene közé.
Ha sétálhatnék egy hölgy oldalán,
Kényes hegedűkhöz hasonlón
Leesett fejem hátra tartanám.
Szólnék a nőhöz: szép forró beszédek,
Amilyeneket álmomban beszélek.
Lángolnának megaludt ajkamon
Aj, hogyha látnám, látnám szemtől-szembe,
Mint a csillár a bálban, úgy fölzengne
Szegény le nem zárt két halott-szemem.
OKTÓBER
Vergődő ágról
kalapomra szállj,
a kalapomról
vállamra találj.
Szivarzsebembe
csússzál lefele,
szívemre simulj, 
gyere, no gyere.
Itt megmelegszel,
s nem rongyol a szél,
kedves kisvirágom,
hervadt falevél.
PITYPANG
Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Az urak, a dámák
Ugye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezítlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja
A POFON
A választáshoz Budapesten
- régi szabály ez, bizonyisten -
egyenesen, vagy visszájárul
egy-két pofon is hozzájárul.
Az eredmény a választáson
bizonytalan, kéremaláson:
a pesti választásokon
egy bizonyos csak: a pofon.
A választópolgár zsivány,
a voksért bankjegyet kíván:
eladja a szavazatát,
de pofont elvből ingyen ád.
A fővárosban a pofon
a szavazással oly rokon,
és bárki kapja, s bárki adja,
ez a választásnak zamatja.
A szín, az illat benne ez,
mely zord küzdelmet fűszerez,
mely muzsikát vegyít a kába
szavazás vásári zajába.
És választásról választásra
nő a pofon vonzó varázsa,
s mindinkább tekintély lesz ő,
mint alkotmányos tényező.
Mindegy nekem, ki a jelölt,
ki győz, s pénzt hasztalan ki költ:
a pofon az, amelyet várok,
melyért honfiszívem sóvárog.
Ez alkalommal mégis féltem,
hogy elmarad gyönyörűségem:
ó azt hittem, hogy a pofon
most mind nyaral Siófokon.
Az öröm most kétszeres,
hogy mégis volt egy nyakleves,
adta ezt egy bizalmi férfi,
aki a bizalmat így érti.
Bizalmi férfi, odafönt
a jó Isten megáldja önt,
amért másnak pofont, nagyot,
nekem pedig témát adott.
RECEPT
Se meghalni, se nem élni,
Lemondani, de remélni.
Ülni, föl-fölkelni, járni,
Várni, várni, várni, várni.
Elaludni és álmodni,
Álmodozni, gondolkodni.
Vágyni, vágyni, elepedni,
Hagyni a szívet repedni.
Nézni, nézni, elámulni,
Csak bámulni és elmúlni.
Örülni az égnek reggel,
Beszélni a gyermekekkel.
Heverészni és sétálni,
Fütyörészni és tréfálni.
Mindenkit mosollyal csalni,
Mulattatni vigasztalni.
Elfáradni és pihenni,
A könnyeket kiengedni.
A könnyeket könnyen venni,
A szenvedést elszenvedni.
Tenni venni, jönni menni,
Képzeletbe messze lenni.
Túl gondolni a világon,
Túl az óperenciákon.
REGGELI VERS
Óh titkos és kegyetlen reggel...
Még visszafele húz az álmom,
Hogy egyszerre a nyoszolyámon
Fekszem bámész nyitott szemekkel.
Ezek a drága, fájó percek...
A folyosón ketten beszélnek,
Jaj, rám zuhant megint az élet,
Jaj, hogy aludnám még egy verset.
Nyújtózni a két gyönge karral...
Lenn egy zárt hintó sietett el
Szépséggel, kincscsel, asszonytesttel -
Nyújtózom és a két ló nyargal.
A nap a zászlóját kitűzte...
A szívemből feljön a bánat,
Száll, száll, mint egy hangtalan háznak
Messze elnyúló kéményfüstje.
SZONETT
A vágyakat magamtól elverem,
Már nem tünődöm, mik lehetnek messzi tájon,
Lemondásom végigsétál a nagyvilágon,
Miként a holdsugár a tengeren.
Fekete ernyőt nyitok csendesen
Szivem fölé, mint kényes úri dáma nyáron,
Szivem, gyenge szivem ne érje hő, ne fájjon,
Könnyűim én fukar, nem engedem.
Ablakom a zengő tavaszba ki nem tárom,
Nem ízlik rest ínyemnek életem,
Bágyadtan eltolom poharam, ifjuságom.
Magam is siralomházban képzelem,
Fejem két gyertya közt, várom biztos halálom
S elgondolkozom, mi az hogy végtelen...
VÁRJON
Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson.
Engedje már el a kezem.
Nem! Idelátnak. Ne vaduljon.
Megmondtam: nem. Bolond maga?
"Mért nem, hogy mért nem, mért nem?"
Csak. Nem. Maga nem érti,
mert maga férfi.
Mert maga harcos, maga rabló,
Mert maga gyilkos. Maga férfi.
Ha ha! haragszik.
Jaj ne gyötörje szegény
Ártatlan cigarettjét.
Nem is felel már. Gyűlöl. Ideges.
"Nem tehet róla, mit csináljon."
Megmondom, kedves, mit csináljon:
Várjon. Várjon.
"Mi az az egy csók?" Hm. Mi az.
Az az, hogy behúnyom a szemem,
És álomért imádkozom.
Nincsen tegnap, nincsen nevem.
Az élet égő rózsatenger.
"Egy csók, mi az?" Maga nem érti,
Mert maga férfi.
Az az, hogy leszakadt az ég,
Meghaltam, itt a másvilág.
Csók...bűvöl messzi-messziről,
Ó, az mesés korallsziget,
Utazni kell oda hajón.
A csók...az fél elájulás.
Az egy kis megbolondulás.
Csók...csók...letörve és alélva
A forróságtól, influenzás
Testtel, felszökött
A hőmérő...olyan az, a csók.
Nem, nem szabad még, semmi áron.
Várjon. Várjon.
Igen, szenvedjen. Tán megéri.
Nem alszik majd. Nem hal bele.
Örüljön így is egy kicsit nekem.
Hadd érezzem, hogy emberszámba vesz.
Egy séta egyszer kis esőben.
Egy halk cigány. Egy halk sóhaj.
Egy halk szó. Egy elnémulás.
Ez a sok semmi, együtt,
Ez a boldogság. Ezt maga nem érti,
Mert maga férfi.
Kedves, fogadjon szót.
Ne higgye, hogy ez elveszett idő.
Olyan szép emlék lesz, meglássa, majd.
Dühöngjön néha. Csak meg ne útáljon.
Várjon. Várjon.
"Mikor, mikor már?" Én nem kérdeném.
Mit tudhatom. Egyszer, talán.
Talán a szellő a szívemre ejtett
Egy pötty porzót. És megfogan talán.
Tán egy darázs járt a szívem körül.
Felhólyagzik, megérzem majd, talán.
Hajnalba hallok egy hajósipot,
Álomszerűt...hozzám izen talán.
Úgy kell majd egyszer bukni a fejemnek,
Mint szeptemberben a virág...
Van annál szebb? Maga nem érti,
Mert maga férfi.
Majd egyszer...nagy bőgés után,
Vagy egy kacaj közt.
Vagy csak magára nézek, kedves,
Ha egy lemez lejárt. Vagy, vagy csak úgy,
Egy cigaretta közben. Este majd.
Vagy délután. Vagy délben. Nem tudom.
Holnap talán már. És talán soha.
Mi az? maradjon! csak tovább ne álljon.
Várjon. Talán csak percig.
Várjon. Várjon.
Szép Ernő: Várjon - Szombatfalvi Klára előadásában
Link
VIRÁGOK...
Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom.
Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.
És szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.
Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.
Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.
A VIRÁG SZEBB
A virág szebb a világnál,
Szebb az álom a virágnál.
Szebb a tenger mint az ember,
Szebb a felhő mint a tenger.
Hervadt levél szebb a zöldnél,
Szebb a hó az anyaföldnél.
Naplemente szebb a napnál,
Holdas éj az alkonyatnál.
A hajnal szürke selyemmel,
A köd rózsasejtelemmel.
Fecske szép ha száll, ha játszik,
Szebb ha tűnik s már nem látszik.
Szép a zene zengvén zengve,
Szebb ha elhalt, csuda csendje.
Szép megnézni festett képet,
Aki hátrább-hátrább lépett.
Szép a visszhang ha beszélnek,
Jobb az emlék mint az élet.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép Ernő |
|
|
|
|
|
Offline
