Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Bodó János versei
  2020-02-08 17:15:59, szombat
 
 







BODÓ JÁNOS VERSEI







AMIKOR A VILÁG...


Amikor a világ
Elhervadni készül:
Mindenét eldobja,
Megtagadja végül-
Már-már csak az anyag
Lenne... Kivirágzik
A sárból, a szennyből
Kilép és elválik
Örökre egy dallam,
S fel a magas égre
Száll és eldalolja:
A szerelem örök...
S a föld újraéled,
S e dallamot dúdolja
Milliárdnyi ember,
Szegény öreg földünk
Sok boldog lakója!







ANYÁM SÍRJÁNÁL


Tested már porrá lett,
Férgek vacsorája -
De a szemed fénye
Csillagok közt sétál,
Szeretettől fénylik
Az éj fényes - ékes
Csillag-promenádja!







BARKAÁG


Barkaágat tettél a cserépbe,
És megeredt egyetlen egy kis ág,
Elrepült a szerelem oly messze,
De visszahozta a nem múló vágy.

Visszajött és körös körül járkál -
Téged keres mindenütt, úgy várna,
Nincs remény, az egyetlenegy eltűnt,
Csak visszanéz erre a világra.

Ha az este elmúlt csillagostól,
Fénye sincsen, halvány hold világít -
Egyedül a vágy kóborol messze,
Nem talál már senkit, e világit.

Kóborol meg visszanyargal újra -
Csak a barkaágat, azt találja,
Eggyé válnak, ezután a barka
Ága lesz a álmomnak az álma.










A BETYÁR


Csak a szél, csak a szél... na, meg én
Tudom azt... tudom azt... bizony ám!
Milyen az... mikor ő szelíden
Turikázni veti a haját...
Csak a szél szerezhet tudomást,
Elidőzik a dombjaidon,
Ilyen az mikor blúzba kerül,
S csemegézget a bimbaidon...
Az a szél... a kutya! a betyár!
Belopózik... a... szoknya fedi!
Tapogat, kutakod... legalább
Odaszólna a gazda neki!







CSILLAGBOLDOGSÁG


Az üstökös az égen
Csavargott ezredévnyit,
E szó nem is jó talán
Egy csokor világvégnyit -
Megszokta már a magányt,
Habár ő társra vágyott...
De, efféle üstököst
Ugyan már még ki látott?
Egyszer aztán pályája
Éppen, hogy keresztezte
Egy másik üstökösét:
Ő mindig ezt kereste!
De hogyha találkoznak:
Mindkettőjüknek vége-
Igaz, egy pillanatra
Nem lesz társtalan végre!
Hát nem is habozott sokat:
És bátran belevágott:
Meghalt, de megismerte
A csillag-boldogságot!







A CSILLAGOS ÉGNEK


Már újat akarok:
Új arcot, új képet -
Lucskos sár meg latyak
Helyett hópihéket:
Melyek újak lesznek,
Festenek új házat,
Új erdőt és abban
Új bokrot, új fákat,
Új dombot, új hegyet,
Új vizet, új földet -
Az új földre pedig
Csak új embereket,
Akik jót akarnak
Egymásnak s nem félnek -
Jót akarni soha
A csillagos égnek!







CSOKONAI VITÉZ MIHÁLYHOZ


Hajdanában, nagyon régen
E parton álltál, búslakodtál, Mihály!
Hogy egyedül vagy senkid sincsen,
Te szegény költő-király!
S hogy Lillád is a hűtelenség
Balga bűnébe bújt -
S Te itt maradtál egyedül,
Könnyed záporként hull!
Testvérem! Barátom!
A visszhang sincsen már -
És jóformán a semmi,
A semmi mi ránk vár!
Halld meg Csokonai,
Te Vitéz, Te Mihály!
Nemcsak a Te szíved -
Az enyém is nagyon fáj!

Tisztelgés nagy költőnk emléke előtt.







CSÓKOS ÉJ


Tíz kicsi lábujjad-
Midegyiknek csók jár,
Talpad csiklandozza
A csiki-csókom már.
Bokád, lábad szára
Csókomra kinyilik,
Közben a térdecskéd
Szerelmesen fénylik.
Hófehér combjaid,
Rejtegetnek titkot-
Csak az ajkam tudja,
Hova osszon csókot.
Csipőd vonalán át
Egész a mellekig
Csókba fürdik tested-
S emel a mennyekig!
Azután a nyakad,
Finom selyme-bőre
Meg az arcocskád is
Kerül csókfürdőre.
Legvégül pedig
Ajkad-két rubint kő-
Hol megpihen ajkam-
Ha csókos éj eljő!







DOHÁNYOS


dohányos ember, aki...
még egy utolsót szív, pedig már körmére égett...
aztán a hamutartóba nyomja, mi elfogyott: az élet,
de keze máris a zsebben kotorász, keres
egy fél csomagra lel, mint jól képzett zsebes,
lelke megnyugszik, máris arra vágyik:
de jó lesz amikor rágyújt, az első slukkra áhít...

dohányos ember, aki...
az életet, a halát együtt szereti,
a kérdés: vajon
holnap melyik mosolyog rá,
melyik köszönti?

Több, mint 40 évig erős bagós voltam... de már a múlt...







EGYENLŐTLENSÉGEK


Amott van a világ -
És emitt vagyok én -
Választhatsz: a világ kell -
Vagy elég leszek én.
A világ: érdekes,
Szín, pompa, csillogás -
Minden, ami kellhet:
Szépség és ragyogás!
Én meg árva vagyok:
Üvölt az árvaság -
Egy galamb szállna hozzám,
De letörik az ág.







EURÓPA, EURÓPA


Akinek nem inge, ne vegye magára...
Elég ha ronda és koszos a gatyája...
Európa fénylik, hiába is vágyol
Ilyen fényességre... maradj inkább távol..
Majd hogyha hiányzol: hívnak s befogadnak,
Neked is kell hordár... kell a ló, lesz abrak...
Régen elpuskáztad, hogy emberként kelljél:
Tehenet etessél és időben fejjél!
Mert a szolgálónak egy lehet a dolga:
Szolgáljon és menjen... menjen a pokolra!







ÉLHARCOS


Vágy! Eredj és légy élharcos
A világ szemetes, gazos!
Minden csúf és egyre csúfabb -
A tél forró, a nyár megfagy!
Vágy! Szerelem!
Legyél minta!
Hintának légy a palinta!
Tisztítsd meg e rongy világot!
Gyújtsál fényt! És napvilágot!
Legyen végre igaz ember,
És nem gonosz, kit Isten ver!
Vágy! Eredj... és gyere vissza,
Lelkünk boldogságod issza...
Boldogságot és szerelmet...
Mert az ember erre termett!







HA IGAZTALAN


Ha igaztalan a vád:
Hiába görbül lefelé szád,
S a könnycsepp sem fordul vissza,
A sós ízt legfeljebb
A te ajkad issza -
Mert részvétet ha lelsz is:
Igazit nem kapsz, a mélyet: a lelkit!

Tanuld meg végre: egyedül vagy,
Csak a bánatod, mi végtelen nagy!
A sors, nagy bölcsen úgy rendelkezett:
Az ember egyedi,
Tehát magányosnak született!
Egyedi és megismételhetetlen,
Ezért nincs társa!

Menjél magányos utadon,
És ne is gondolj másra!







III. ANDRÁS


Magyarok királya
András, a harmadik
Szörnyű álmot látott:
Nemzete haldoklik.
Nyolc-tíz felé szakad,
Elfajzik a sarja,
Egyik a másiknak
A szemét kimarja.
Ország: csak maradék,
Amit koncnak hagytak
Idegen érdekek,
Idegen hatalmak...
Aztán felriadva
Álmából a király
Testőrséget szólít,
Nem is szólít, kiált:
- Ide hozzám gyorsan,
Egy asszonyt akarok,
Különben kihalnak
Mind-mind a magyarok!
Késő király, késő!
Te András harmadik,
Néped, mint a kéve
Széthull és porladik...

III. András volt utolsó Árpád-házi királyunk...
1301.-ben III. Andrással kihalt az Árpád-ház utolsó "arany ágacskája"...










HA TE MONDOD


Ha te mondod, Neked elhiszem
Hogy közvetlen összeköttetésben van szívem
Szíveddel és együtt dobog,
Elmém és elméd együtt dohog
E vad világ brutalitásain -
Engem veled együtt érint a rettentő kin,
Mi az embereken végig settenkedik:
Veled együtt kínlódik, berzenkedik
A csalatások, a megcsalások ellen,
És ha szánalmas állattá válik a jellem...
Neked elhiszem,
Hogy végveszélyben vagyunk,
De mi ketten így is,
Akárhogyan lesz úgy is
Emberek maradunk!







HITELES


Hiteles a szemed,
Ahogy rám nevet-
Ahogy szórja szét a
Csillag szemeket...

Hiteles a szád is,
Ahogy mosolyogsz,
És a huncutságod,
Ahogy sompolyogsz...

Hiteles a csókod,
Ahogy csattanik:
Arcomon és számon
Meg-meg bicsaklik!







HOLLÓ A HOLLÓNAK


Holló a hollónak... de bizony kivájta!
Ilyen idők járnak... de, mi van még hátra?
Testvér a testvérre... gyermek a szülőre...
Támad most az ember... bősz a bőszülőre...
Agresszív az ember, rosszabb, mint az állat:
Tiszta szív és lélek: az itt meg nem állhat -
Jóság és emberség-unalmas lett: alma -
Eljött nekik, győz: a gonosz birodalma!







IGAZSÁG
. . . . . . . . . . . .




Az igazságot keresem -
Ó, én balga, mért teszem?
Mire való az igazság?
Még a tanult fők sem tudják,
Mi az, van-e, hol keressük?
Ha megleltük véletlenül
Ebben a vad, és kegyetlen
Világban... Hová is rejtsük?
De mért rejtsük? Tán ellopják,
Akik szerint nincs is ilyen,
Minek hát a bizonyosság?
Mennyi kérdés, mennyi kétség...
A hatalom szerint vétség,
Vagy bűn ilyent kimondani!
Kiállsz érte? Fejbe vernek!
Szemkilövés, megbotozás,
Mit műveltél te rossz gyermek!
Csakhogy... eltűnődök bátran,
Emberek vagyunk, hisz létünk
Bizonyítja... Piszokban, sárban
Nem élhetünk! Kelj fel ember,
Megtiporva, megalázva:
Benned terem meg a világ,
A szebb jövő virágzó ága!







KERESZT


Mindenkinek van keresztje-
Ki cipeli, vállra vetve,
Ki meg mással cipelteti:
Az előjog megilleti -
A legvégén persze:
Mindenkinek lesz keresztje:
Mert előjog nincsen arra,
Hogy kit illet meg a hantja...







KÉSEI RÓZSA


Későn nyílt a rózsa,
Pedig piros rózsa -
Csak egyedül virít
A rózsabokorban.

Illegeti magát
Mintha szép lány lenne,
Pedig egy szép leány
Gyönyörködik benne.

Letépné magának -
Adná a legénynek...
Le is tépem rögvest,
Ha férjhez kérnének!

Csakhogy késő volt már,
Elszáradt a rózsa
Ezért maradt a lány
Mindig leánysorba!







KÉT VIRÁG A SZEMED


Két virág a szemed,
Amint nyitogatod
Szempilláid mögött
A lélek-ablakod.

Bársonyos két kezed
Egy égi fa ága,
Lenge esti szellő
Lépted suhanása.

Csillagok csillaga
A lényed varázsa -
Szelíd szavak színe
Ajkaid rózsája.

S eljön az este is,
Amint csukogatod
Szempilláid mögé
Szerelmes ablakod.







KULCS A LÁBTÖRLŐ ALATT


Nem is oly régen... úgy ötven éve
Lakott nálunk egy öreg néne,
Hátul az udvarban, ő nem ártott
Senkinek sem... csak egyre vágyott
Valakit, hogy meglátogassa...
Fiát vagy lányát... ajtaját nyissa!
Ezért ha elment, valaha, néha,
Kulcs a lábtörlő alatt - kiírta!

Soha őt senki nem látogatta,
Néha egy szomszéd, ha rányitotta
Ajtaját... él-e vagy tán már halott...
Ha semmi zajt, motozást nem hallott.
A sötét szobában rozzant holmik,
Mely itt is szakadt, amott meg bomlik.
Elhagyott volt, hisz élete párja,
Sok éve már a föld alatt várja...

Aztán egyszer, úgy jó reggel tájban,
Ott a volt a cédula a félfában,
Elment hazulról, de soha aztán
Nem jött haza... meghalt kint az utcán...
Ahogyan élt, úgy halt meg, sorsa
A magány volt már évek óta,
Csak az a cetli, vajon kinek szólt?
Talán senkinek... csak megszokás volt.







MEGINT


Megint egy megfagyott...
Egy megfagyott megint,
Ez sírba megy legott,
Amaz meg visszaint...
Ez így megy, egyre megy:
Miként a háború -
Ha tél jön, hulla hegy!
S egy árva koszorú!
Hisz névtelen halott,
A harcnak hőse lett...
Egy életet adott,
Egy sírkereszt helyett...
Ki megmaradt: megáll,
A hősnek búcsút int,
Hisz jő a fagyhalál
Kopogtat már megint...

Hisz jő a fagyhalál...







MILLIÁRD


Pont milliárd éve, hogy nyílig egy virág:
Ésszel föl nem fogható ekkora idő-táv...
De az ész, az más ügy, az itt nem szerepel:
Amióta te vagy: csak e virág érdekel...
Időtlen időktől a hűség, a szeretet,
Az emberi jóság, mi éltet ezreket,
És milliárdokat is, minthogy ez a virág:
Szeretet s szerelem: ez boruljon reád!







A MINDEN


Olyan kék az ég,
Hogy kékebb már nem is lehet.
Nem tudom mért, e kék színről
Eszembe jut a szemed.
S míg ezen tűnődöm,
Hogy' lehet, hisz a szemed barna?
A szélben lengő levelek közt
Rátalálok egy ismert mozdulatra.
Hisz ez Te vagy!
S a fű is, amely arcomat éri,
Arcomhoz érő arcodat idézi.
Ahogy eszmélek, azon kapom magam:
Hozzád a világon
Mindennek köze van!
Hogy ez így van-e,
Vagy csak ráaggatom
A világra? Ezt már
Tényleg nem is tudom!

Ám az, ami biztos,
Én biztosnak érzem:
Lehetek a Folyó túlpartján,
Vagy innen -
Nekem csak Te létezel,
Mert Te vagy a Minden!







MOSOLYOD


Annyira vártalak,
Olyan nagyon-nagyon!
Mit adjak, hogy itt vagy?
Önmagamat adom!

Előszőr adom a
Testemet, lásd, íme!
Másodszorra pedig
Lelkemet, örökbe!

Ha mindez kevés volna,
Szerelmemet adom,
Hogyha viszonzásul
A mosolyadat kapom.







NYUGTALANUL


Nyugtalan a lelkem:
Mint a zavart madár,
Nem találja fészkét
S idegen ágra száll...

Az idegen ágon
Idegenség várja:
Gyötrődött levelek
Riadt suttogása...

Felreppen sietve,
Feltekint az égre:
Vajon merre szálljon?
Merre van a fészke?

Eltévedt örökre...
Visszaszáll az ágra,
Meggyötört levelek
Társasága várja...







ÖRÖKLÉT, ELMÚLÁS


Ha majd az égen szépen sorban
Kialszanak a csillagok,
Mint a villanyégőket
Úgy kapcsolják le őket az angyalok -
Lelkem akkor útra kél
Lelked lesz a célállomás:
Két lélek, egymást átölelve:
Öröklét lesz az elmúlás.







AZ Ő SZERELMÉNEK MEGVALLÁSA


A nap, ez az ékkő
Miért van az égen?
Hisz már ajándéknak
Szántam néked régen!
A Duna is miért
Folyik olyan lustán,
Hogyha nem ringat el
Habjainak fodrán?
A szélvihar pedig
Minek kerekedik,
Ha pillantásodra
El is csendesedik?
Milliom sok csillag
Minek van az égen-
Mikor az a szempár
Világít sötétben.
És én minek vagyok,
Mit ér az életem,
Ha megöl a bánat,
Megöl a szerelem!

1970.







PARAFRÁZISOK

1.

Mit bánom én, ha munka rabszolgája -
Mikor én szeretném: elvigyen a bálba!
Igaz, nagy csatákban elvesztettem lábam -
De érte harcoltam, s végre megtaláltam!
Kapjon a karjába, így vigyen a táncba -
A boldog embernek kinőhet a lába!
S értünk szól a zene, vígan keringőzünk -
A virágos mezőn vígan kergetőzünk!
Kikerülünk mindent: vakondtúrást, bokrot,
Mi körbevesz minket: minden szennyet, mocskot!
Az én menyasszonyom így válik angyallá,
Így lesz szép az élet s nem lehet pokollá!

2.

Mikor teremtettünk:
Szarvas lett belőlem -
Tisztavízű forrást
Ád nekem az Isten!
Földi létem szarvas:
Fátumom az ember -
Aki rám vadászik,
Megveri az Isten!

3.

Midőn az este
Csillagporos teste
Nyugalomba hullik
Le egy víztükörbe,
Azon nyomban szárnyra
Kap az éles elme,
S felteszi a kérdést -
Ebben nincs kegyelme:
Minek van az ember,
Minek van az állat,
Minek van az öröm,
Minek van a bánat,
Minek az egyszeregy,
Minek a milliárd,
Minek a sok koldus -
És minek a gazdag,
Ha a gazdagságból
A szegénynek nem ád!
Vagy vedd példának az emberiséget:
Mi végből alázza meg a magyar népet,
Míg más népeket "győztesként" felemel...

4.

Szabadság és szerelem és béke:
Az istenek e hármas ikre
Jöjjön el -
És hozzon sok örömet,
A sokat szenvedett,
Drága magyar népre!

Ady Endre: Az én menyasszonyom
Szenci Molnár Albert: Mint a szép híves patakra
Babits Mihály: Esti kérdés
Petőfi Sándor: Szabadág, szerelem

Véletlenszerűen, a Gyémántokkal Ékes Magyar Versirodalom visszhangjai







SZÉP, ÚJ VILÁG


Volt itt valaha kék égbolt,
Kék égbolton felhő, úszó?
Minden csupa sáros-szürke,
Kínpad - világ, könnye-hulló.
Verőlegények vihognak:
Vagdossa a szél az ágat,
Körömágyat tép a hóhér,
Csak halni keresnek ágyat!
Nyugta nincs az élőnek itt -
Egy hatalmas vihar jönne,
S mindent, mi van, mi valóság,
Mindenestől elsöpörne!
Újra lenne égszínkék ég,
Kék égbolton úszó felhő -
Lenne világ: szép, valódi,
S acélos hit, hogy ez eljő!







SZÉP VAGY



A belső szépség dicsérete...


Szép vagy...
Mert kedvesek a gondolataid,
Szinte látom,
Ahogy szövődnek szép szavaid,
És elgondolni is sok,
Ahogy dolgoznak, nyüzsögnek
A szinapszisok,
Hogy megszülessen a lenge dallam,
Szép személyiséged lenyomata,
Kellemmel teljes lényed,
Égi madár, földi másod:
Mihelyt megszólalsz, bugyborékol
A földöntúli csacsogásod!







SZÖVETSÉG


Sorsod: a sorsom, megvan írva
Lemoshatatlan gyöngy-betűkkel:
Az én dolgom: ezt hirdetni
A világnak hévvel-hevülettel.
A te dolgod pedig-de, tudod jól:
A tüzet őrizni, szerelemmel,
S rám is vigyázni, ha már nem bírok
A gonoszsággal, a gyötrelemmel.

"Szövetség ez már, nem is szerelem"
- József Attila

Szerelem







TAVASZI JAMBUSOK


Holdfény a harmaton
Most táncra perdül már -
Utolsó táncot jár
Tavaszi hajnalon.

A gyermek szertelen:
Az iskolába mén -
A grundra néz szegény
Tavaszi reggelen.

Még régen, tél előtt
labdáról álmodott,
Egy jót rúgna, nagyot -
Tavaszi délelőtt.

Virág, virág a fán,
Virít ezer színen -
E szálat elviszem,
Tavaszi délután.

Lámpából fény terem,
Kigyullad mind ahány,
Szikrázó fénysugár -
Tavaszi estelen.

Fiúhoz búj a lány -
Nem is fiú-legény!
Most kél a szenvedély
Tavaszi éjszakán!

A napszakok megjelenítése jambikus lejtésben.










TÁJ-LEÍRÁS


Melleid: párnáim,
S boldog az az óra,
Mikor a fejemet
Hajtom nyugovóra.

Szempilláid sűrű
Kerítés grádicsok -
Melyek mögött fénnyel
Labdáznak angyalok.

Arcod a nyugalom
Szerelmetes tája,
A szád: egy szem meggyet
Termő meggyfa ága.

Az egészben az az
Izgalmatos csoda:
Mikor a szerelem
Nyújtózkodik oda...







TÖRTÉNELEM


Ahogy megyek, mendegélek:
Elmaradoznak a vének-
Kinek ez fáj, kinek az baj:
Mindenkiből száll egy sóhaj,
Aztán leteszi a lantot:
Kap helyette földet: hantot....
Így van rendjén, érzékelem,
Velem jön a történelem:
Hogy milyen is? Szépnek látja,
Kinek van hozzá lapátja...
Lapátogat, kicsit még lop,
Ne legyenek többé gondok...
Csakhát magát elszámítja:
Ezt nem viheti a sírba....
Az utódok marakodnak:
Mégiscsak több jutott annak...
Akárhogy is, csak förtelem:
Bólogat a történelem!







TŐLEM SZIKRÁZÓ


Csintalan gyermekkorom
Értelmetlenül letördelt
Virágba borult orgonaágait
Most mind összegyűjtöm:
Egy hatalmas csokorba kötöm,


A szirmokat mind eléd öntöm,
Hogy ez a varárnap neked
Virág-vasárnap legyen,
Novemberi ködös napon,
Tőlem szikrázó, de szomorkás
Őszutón, télelőn,
Késő reggelen...







TRÉFÁS SZERELEM-SZONETT


Beléd zuhantam... nincs már semmilyen kétségem -
Olyan ez, mint lottóban négyes találat:
Jó, hogy van... miért csak négyet találtam?
Jó, hogy vagy... de mire nincsen mentségem?

Hát... miért kell minden percben rád gondolni?
Miért kell álmodozni nappal rólad?
Miért kell a napot rubintkőnek nézni?
Ha nem látlak: a nap lesz egyből a hónap!

Bizony minden-minden összekavarodik...
A józan eszem is összezavarodik...
Az égbolton ragyog a gyönyörű képed...

Ma azt kérdem, vajon mit hoz majd a másnap?
Amikor majd ismét ott lehetek nálad -
Ismét megbolondít a gyönyörűséged...







ÚJ SZOMSZÉD


Új szomszédunk megérkezett:
Az ősz... és családja,
Gyökeresen megváltozott
Egész házatája...
Amíg a nyár tanyázott itt
Más volt ám a környék...
Mezitláb és meztelenül
Játszottak a purdék...
Most meg? Olyan ázva-fázva
Csatangolnak, félve
Hideg széltől, összehúzva
Bújnak menedékbe...
Nagy mellénnyel megérkezett,
Szana-széjjel szórta
Minden kincsét, sok gyümölcsét
A kocsmába hordta!
Aztán...egyszer csak elfogyott
Mindene, mi volt még...
Most meg jönnek kuncsorogni...
Hátha ád a szomszéd...
Adunk egyszer...utoljára..
Kenyeret és pénzt is...
gyis tudom, hogy odébb állsz...
Elfeledlek én is...
Új szomszéd jön...kemény legény...
Hírét már hallottam:
Fehér leplű, tiszta tél jön...
Már látszik...amottan.







VASÁRNAP DÉLUTÁN


Vasárnap délután
Oly csendes a szobám,
Csak két lélek beszél
Egymással csendesen,
Vasárnap délután.

A szó nem hangzik el:
Csak egy szívdobbanás,
S egy másik dobbanás
Reá a válasz. Csönd.
Vasárnap délután.







VELED VAGYOK MÉG GONDOLATBAN


Veled vagyok még gondolatban -
Bár a messzeség úgy fáj, nagyon,
Azt képzelem, hogy mindig itt vagy,
Hogy átölel a két karom.
Azt képzelem, hogy sóhajom száll,
És megpihen a válladon,
Ehelyett csak könnyem hullik,
Bár szégyellem, de vállalom!
A tehetetlenség érzése,
Hogy nem tehetsz mást-nincs kiút!
Csak a reménység halvány fénye,
Mely világit, mert van kiút!
Százezerszer is elszakíthat
A valóság- de gondolat -
Szárnyon repülve már elérlek:
És elűzöm a gondokat!







VENDÉG


Behunyom a szemem,
Tátva marad szám -
Hát nem a boldogság
Köszöntött reám!
Hiányzom-e, kérdi,
Bizony hiányzol!
Elmenjek-e hozzád,
Vendégül látol?
Vendégül látlak én,
Megágyazhatol -
Szívem közepében
El is lakhatol...







VÉGE A NYÁRNAK...


Vége a nyárnak, a réti virágnak -
Sorba kopognak az őszi napok...
Nincs köszönet tebelőled, a nyárnak
Adtam az álmaimat: csak a semmi vagyok...
Kong az üres levegőtől az éjszaka immár,

Vissza is integet... boldog: a nyár!

Daktilusi verslábakkal irt időmértékes vers







VIRÁGÉNEK


Szerelem, szerelem,
Édes gerjedelem...
Hogy` s mért, mint a virág
Teremsz a szívemen?

Mint jó mag jó földben
Szépen kicsírázol,
Az áldott napfénytől
Megnősz s kivirágzol...

Aztán a virágod
Lészen a világom:
Minden áldott reggel
Szintúgy megcsodálom.

Mikor aztán eljön
Komor ősz, meg tél is:
Egy elszáradt virág
Vigasztal meg mégis!

Azt mondja, üzeni
A szívnek, léleknek:
Jön tavasz, s ideje
Lesz a szerelemnek!







ZAVAROSAN


Hiába minden:
Zavarosan folynak a vizek -
Tegnap is kifogtak hullát vagy tízet,
Tegnapelőtt megfagyott ugyanennyi csövi,
Egy-egy ember
Időnként magát fejbelövi,
De a kasszafúrók sem restek,
Nem fúrnak most már,
Elviszik az egész pénztároló testet...
- Tesszük a dolgunkat!
A hatalom ezt mondja,
Melyik zsebembe fér még?
S nemcsak mondja, lopja!
Ej, de szép az élet,
Szebb már nem is lehet-
Mondja egy kis ribanc,
S valóban csodás
A déltengeri sziget...
De mi lesz velünk, az országgal?
S a cekkel, vajon ki lesz, aki fizet?
A hatalom csak habzsol, s közben
Zavarosan folynak a vízek.







ZÁRÓJELBEN


Zárójelben mondom,
És csak halkan, neked:
Kicsit aggódva is:
Zaklatásnak ne vedd!
Amikor rám nézel-
Rám mosolyog szemed:
Akkor Te napfény vagy -
Én hóember neked.
Tudom, végzetem vagy,
A boldog végzetem:
Ameddig akarod,
Addig tart életem.
És ha azt akarod -
Akarjad azt nekem:
Pára s könnycsepp leszek,
Könny a szép szemeden!











 
 
0 komment , kategória:  Bodó János   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2021.08 2021. Szeptember 2021.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 36 db bejegyzés
e év: 320 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 108
  • e Hét: 8345
  • e Hónap: 34968
  • e Év: 172340
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.