|
2020-01-17 18:00:57, péntek
|
| |
| |
FERENCZI CSILLA VERSEI
Már hallom a csend nyugalmát, érzem szívem minden dobbanását.
Suhanó árnyak, csendbe méláznak, repkednek, és tovaszállnak.
Ma ez nyugalom szigete, mely csendre int éjjelente.
Link
ANYÁCSKA 
Anyácska! Anyácska!
Virágok alatt vagy földbe ásva
Fölötted sírhalom domborul
Rajta sok virág koszorú.
Mi neked jutott odalent,
Csak agyag és sár,
Mit én adhatok neked,
Az már csak, egy gyertyaláng.
S mit te már nem láthatsz
Az a csodás napsugár,
Mely fényképedre ontja
Meleg fénylő sugarát.
S mit nem halhatsz
Az a madarak éneke,
Csak a csend szava
Vessz téged már körbe.
Ha ki jövök hozzád,
És sírok érted,
Remélem, azt még meghallod
És lelkeddel megérzed.
Nem számít neked már semmi,
Nyugalom és csend,
Mi szívedet érinti.
ÁLMOM
Elmémben folyton, egy gondolat jár,
Vajon az álmom valóra váll?
Csak kavarognak fejemben a kérdések és a szavak,
S a válaszok zöme hol marad?
Te voltál az életem!
S mindig reméltem, hogy örökké itt leszel velem.
Az éjszakákat, csak rólad álmodtam,
S a csillagok közt éreztem magam.
Forró csókok közepette, folyton azt mondtad nekem,
Szeretlek kedvesem, s fogtad a kezem,
Soha nem tudlak el feledni téged,
mert te voltál az egyetlen, kiért a szívem úgy égett,
Testemet forróság járta át, mikor lágyan átkaroltál.
Egy álom, melyet folyton álmodom,
És a legnagyobb szerepet benne neked szánom.
Vágyom arra hogy itt légy velem,
Újra akarom érezni forrón a testedet,
Nyitom a szívem kapuját, hogy bejöhess hozzám,
Hozd el nekem a legszebb érzéseket,
A szerelemet, melyet egykor adtál nekem.
Nem kérdezem hol jártál, nem érdekel, kivel voltál.
Csak kérlek, jöjj vissza hozzám.
Hiányzik a szemed csillogása, az arcod ragyogása,
Az ajkamon, csókodnak halmaza.
Hiányzol nekem édes szerelmem,
Remélem egyszer, újra itt leszel velem.
S az álom újra valóság lesz.
ÁLMOMBAN
Mindig álmomba meglátogatlak
Szerelmes szívemmel,s ajkammal szólítlak
'Nyisd ki az ajtót, s fogadj be engem,
Mert az életem elhoztam neked.
Belépek hozzád, s csendben nézlek,
Kezemmel érintem forró testedet.
S mikor édes arcod, mosolyt int felém,
Megcsókollak, s azt mondom,szeretlek én.
Te vagy az álmom, az ébredésem,
Te vagy minden szívverésem.
Ha kinézünk az ablakon, odakint vihar dúl,
De a mi szívünkbe nyugalom az úr.
A szerelembe azt mondják, belehal aki él,
Főleg ha nem lehet a szerelmese az övé.
De kell a boldogság, mint egy falat kenyér
'Mert nélküle az élet,semmit nem ér.
Kívánom ez az álom, soha ne múljon el,
Szívembe zártalak, s kulcs elveszett,
Így hát én, örökre szeretlek tégedet.
ÁLOM
Álmomba már láttalak,
Két karomba zártalak,
Örültem hogy velem vagy,
S örültem hogy szerelemet adsz,
Boldog e álom,csak ne érjen véget,
Mert álom által találom meg ,
A szerelemet.
BARÁT 
Ha nincs kinek elmond a bánatod
Én mindig itt vagyok nekem elmondhatod.
Hisz egy barátra mindig számíthatsz
Mert az életbe ilyet, nem sokat kaphatsz.
Isten majd kinyitja a szemünket
Meglátjuk majd egymást ha eljő az ideje.
Nem a külső, és nem a gazdagság fontos,
Hanem amit szívünkbe tett,
Egy hatalmas gyémánti szeretet.
BÁNATOMAT
Bánatomat dalban játszom el,
Le ülök a zongorámhoz, s ott játszom el.
Sir majd annak minden billentyűje,
Mert itt hagytál te örökre,
S nem volt kinek mondani, hogy maradj még,
Ne menj el, hisz úgy szeretlek én.
Csak a zene, mi meg vigasztal engem,
Ezen a fájós reggelen,
Már nem sírod el bánatod a vállamon,
Már nem fogod a kezem az úton,
Miért nem mondtad el, hogy mást szeretsz?
És én már nem kellek neked,
Csak játszottál a szívemmel,
S bolondítottál engem,
Hagytad hogy szívem meg szakadjon,
Most a zongorámnál fáj nagyon.
Csak sírjon minden billentyű,
Mert feledni akarok,
Szívembe markoljon, száz muzsika szó,
Mert úgy érzem, mindjárt meg halok,
Tudom hogy nem szeretsz már!
Légy boldog mással.
Én pedig boldog leszek - a zongorámmal
BENNEM ÉLSZ
Ahol én lakom, ott élsz te is,
Ahol a szívem ott a tied is,
Mikor a sorsunk majd összeér,
Ott lesz a kezdet és ott lesz a vég,
Egy gondolat tépi csak szét a testem,
Elűzni már nem tudom,hisz lehetetlen
Messze viszi a bús lelkem,
Félek hogy elveszítelek, s nem talállak téged.
Én benned vagyok és te bennem vagy,
Ringunk a fényes szép szerelemben,
Te bennem alkotsz és én érted élek,
Szavadtól látom a létem szépnek.
Emlékszel amikor először találkoztunk!
Szemünkben megcsillant egy fény,
S tudtuk, szívünk örökre összeért,
De félek, túl késő lesz mire kimondom szeretlek,
S félek, mert hiába kutatlak, kereslek.
Félek ha megtalállak már nem lesz szerelem,
Csak emléked tüze ég majd, magányos szívemen.
Addig is könnyeimmel áztatom a szemem,
Minden gondolatom, csak hozzád röpítem.
CSAK CSENDESEN.
Csendesen haladt a vonat,
S én hallgatagon néztem a tájat,
Mily szép a természet!
Ó ha most itt lennél velem!
Úgy szeretném érezni, szíved dobbanását,
És azt hogy szeretsz engem igazán.
Minden percben, csak rád gondolok,
Hisz úgy vágyódom!
Ha nem írsz nekem, olyan rossz a kedvem.
Mert nem tudom mi van veled, s mert nem vagy itt velem.
Lehet hogy mégsem engem szeretsz?
Elgondolkodom megéri e ez nekem,
Hogy újabb csalódás érjen engem?
Nem is tudom, hogy ha ez így lenne,
Mit mondanék én neked.
De én úgy szeretlek téged!
És úgy vágyom az őszinteségedre,
Ha egy padon ülnénk egymás mellett,
Nekem már az is elég lenne.
Fejed a vállamra hajtanád,
S én nyugodt szívvel, boldogan néznélek.
A CSEND GYÓGYÍTÓ EREJE
Ne könnyez, ha néha bánt az élet,
fogadd el, ez érted történik meg,
bár nem mindig tudod a helyes választ,
s a kérdések sora halmozódva várakozik,
Engedj magadnak kis időt a csendben,
csak hunyd le a szemed és érezd a melegséget,
érezd, hogy közelít egy fény feléd,
megnyugszik a szíved s a csendre int,
Néha adj időt e rohanó világba,
csak egy percet önmagadra,
s meglásd megnyugszik a háborgó lelked,
légy önmagad kicsit a csendben,
Energiák játszanak a félelem erdejében,
de Te magad vagy a szabad szellem,
Te vagy aki nem a félelmet akarod,
hanem önmagad ragyogó fényét,
Ha szíved szorításából nem tudsz kitörni,
a fájdalom energiája körbevesz,
ne sírj, vagy könnyez, ahogy jól esik,
csitítsd le a szíved, mert a fény szeret téged,
Úgy szeret mint édes gyermekét,
lágyan átölelve adja a fényét,
hát emlékez arra ki is vagy Te,
maradj néha a csendbe, elmélkedve.
EGY ÉJSZAKÁT
Csak egy éjszakát kérek
Add meg nekem kérlek!
Egész éjjel ölelni akarlak téged
Míg a nap fel nem jön az égre
Látni akarom csillogó szemedet
Érezni akarom forró testedet.
Vágyom a csókodra
Az éltető mosolyodra
Érezni akarom bőrödnek illatát,
Hallani szeretném fülembe
Hangodnak dallamát.
Sejtelmes romantikus szavakat
Hogy szeretlek igazán.
Jöjj s add meg nekem
Ezt az éjszakát.
EGY NAP, TUDOM EL FOGSZ HAGYNI
Ha egy nap, majd el hagysz engemet,
Tudnod kell, hogy mindig szerettelek.
Veled akartam leélni az életem,
De a sors úgy látszik, nem akarja ezt.
Millió akadály gördült mos elénk,
Megoldani ezt oly nehéz.
Nem tudom majd mit hoz a jövő,
De az úton a rózsa tövise, egyre csak nő.
Számomra a remény, lassan kezd meghalni,
S tudom egy nap, örökre el fogsz hagyni.
Szeretlek, és te is engemet,
De nélküled, semmit nem ér az életem.
A csillagokat most egyedül nézem,
És úgy fáj a szívem.
Rád találtam, de félek nem tudlak megtartani,
Hiába a szó, és hiába szeretlek.
Harcolni már kevés az erőm,
És senki nem mondja meg, hogy mit tegyek.
Csak várom a napot, s várom a percet,
Hogy egyszer még, átölellek.
Mert mindig a remény szívemben él,
Hogy soha nem hagysz el,
Csak reménykedem én.
ELHAGYTÁL
Nem kell már a szó, nem kell a fájdalom,
Mi átjárta szívem azon a hajnalon,
Mikor elhagytál azt hittem, rögtön meghalok.
Úgy szerettük egymást, szinte röpültünk,
Éjszakákon a fellegeken át.
Röpültünk hegytetőkön át, s boldogok voltunk mint a madár.
Egyetlen vágyunk volt csupán,
Ölelkezni éjszakákon át.
S mit egymás iránt éreztünk akkor,
Most megszűnni látszanak.
Már nem jelent semmit a szó,
S már nem jelent semmit, mit akkor mondtál.
Mert elhagytál, s nem szeretsz már.
Elmentél, és azt sem mondtad! Viszlát.
Nem törődtél az érzéseimmel,
Mik gyötörtek éjszakákon át.
Már sírni sem tudok, már nem érzek semmit.
De azt még mindig tudom, hogy nagyon szeretlek.
Hazugság volt minden csókod, minden ölelésed,
Most már, tudom jól.
Elvitted ölelő karodat, s a boldogságot,
Melyet akkor tőled kaptam.
Számomra már nincs remény,
Lehet hogy mást ölelsz most épp.
Másnak az ajkát csókolod,
S derekára, két kezed rá fonod.
Még mindig érzek irántad,
Hazugság lenne, ha nem ezt mondanám,
S ha éjjelente rád gondolok,
Szívem még mindig érted eped.
ELMÚLÓ ÉLET
Álmodom? Vagy valóság?
Úgy vakít a fény
Nem tudom hol vagyok s nem tudom merre tartok
A napok telnek s érzem egyre betegebb leszek
Fáradt a testem és gyenge a szívem.
Nem tudom merre tartok s mit is kerestem!
El jött az ősz elhullnak a fákról a levelek,
Érzem én is mindig gyengébb leszek.
Megfáradt testem pihenni akar
De a szív még lüktet s sok választ akar.
Csend van a kis szobámba
A fény már nem akar beszűrődni az ablakába
Pókháló lepi be a házat,
Egy légy zümmög egy csendes sarokba
Ülök egy fotelba fejemet hátra hajtom
Eszembe jut régi ifjúságom.
Egy kis madár kopog az ablakon
Bánatos szemmel néz rám
De nincs erőm felállni,hogy ki nyissam az ablakom.
Keserves szemekkel tekint rám
Úgy fáj a szívem,hogy nem mozdul a lábam már.
Elmúlik a szó elmúlik az élet
Már csak ülök kis szobámba
S nem tudom,minek is élek.
EZ AZ ÉJSZAKA A MIÉNK
Az éj csendes,
S oly halkan suttog a szél,
Most ott vagyok melletted kedvesem,
S fogom a kezedet, hát ne félj!
A csend szava, most nekünk szól,
És az esthajnal csillag
Integet a távolból,
Buj hozzám közel.
Ne félj semmitől, csak ölelj,
Ölelj engem nagyon,
Mert a mai éjszaka,
Csak kettőnkért ragyog.
Szárnyalunk fel a csillagokhoz,
Érzésektől, tele szívvel,
Hogy ezt az éjszakát,
Soha ne felejtsük el.
Repülök veled,
S nagyon boldog vagyok,
Fogom a kezed, s az ajkadat csókolom,
Az éjszaka, csak nekünk ragyogjon.
Testem a testedre fonódjon,
Izzon mint a vörös rózsa,
Ha eső csepp éri,
Ki nyíl a bimbója.
Kitárom a szívem feléd,
Nyitom az ajtaját,
Gyere térj be hozzám,
Itt sok boldogság vár.
Ez most a boldogság éjszakája,
Gyere, karom csak téged vár ma,
Ölelj csak engemet,
S csókokkal halmoz el engemet.
FÁJDALOM S SZERELEM
Ahogy a szemedbe néztem,
Tudtam hogy velem maradsz örökre.
A nap csalogatóan mosolygott ránk,
S mi boldogok voltunk, egymás karján.
Tested mikor éjjelent a testemhez ért,
Karod a karommal reggel át ölelve ért,
Boldogság, s szerelem mit adtál nekem,
Ámor nyilát át döfted szívemen.
Esténként, csak némán néztük a csillagos eget,
Le hoztam volna érted mindegyiket.
Egy napon egy tündéri angyalka jötte el hozzánk
Csillogó szemei úgy ragyogván.
Bearanyozta az életem,
Mint sok apró gyémánt az égen.
Minden nap mosolyt csalt arcomra,
S ezt az érzést, soha oda nem adtam volna.
Én olyan boldog voltam, és este ha betakartam,
Láttam e gyermek, ártatlan tisztaságát,
Mert ö még álmába is, angyalok közt járt.
Arca olyan volt, mint egy piros rózsa,
Még álmába is mosolygott,
És én minden nap megköszöntem istennek,
Hogy nekem adta őt.
De egy napon, fekete felhők gyülekeztek az égen,
Villámcsapások közepette,
Egy bele csapódott mélyen a szívembe,
Már nem érdekelt a szó, már nem érdekelt semmi,
El bújtam volna a világ elöl, hogy ne találjon rám senki.
Sírt a lelkem s úgy fájt a szívem,
Ezer rózsa tüskéje szúrt meg engem.
Szerelem! Te átkozott szerelem!
Csak gyötröd minden részem,
És miért csalogatod úgy a szívem?
Már a napjaim egyhangúan telnek,
Csak a kis pici lányom, add nekem boldog percet.
Vigyázok rá, s óvom a széltől,
Mert e angyalka maradt nekem,
Ebből a nagy szerelemből.
S mikor látom minden nap, mosolygós arcát
Felvidítja a szívem, bár a sebek mardossák.
Ezek a sebek, soha nem gyógyulnak be,
Csak ha eljön hozzám,
Újra az igaz szerelem.
FÁRADT
Csak egy édes tekintet,
S mi mögötte van az egy megfáradt szív.
Látni az arcán a múltnak jelei,
Egy megtört asszony ki elfáradt már létezni.
Hosszú utat be járt
De harcolt mindenért
És szívében a szeretet
Örökké ott él.
Családja mindig vele van,
Támasza neki minden bajban
Gyermekei mosolygása
Az neki egy öröm forrása.
Meg fáradt már rég
De harcol ö még,
Mert anyai boldogsága
Új örömöt hozhat még.
Boldog a szíve ha gyermekét látja,
Ki benne úszik minden boldogságba,
Már nem érdekli hogy meg fáradt,
Mert minden nap neki ujjat hozhat.
FELKELŐ NAP SUGARA
Felkelő nap sugaránál láttalak meg téged,
Ahogy jöttél felém, a szívem már égett,
Éreztem hogy perzsel a lángja,
S minden részemet át járja.
Tudtam, te leszel a végzetem,
S életemben, a legnagyobb szerelmem.
Nem szóltál, csak néztél rám, csillogó szemeddel,
Gyengéden átkaroltál, s a hold szívünket melengette,
Úgy éreztem szállok veled, felhők felett,
S el, nem engedtem volna a kezed.
A vágy, mely repített bennünk,
S éreztük, eggyé lett a szerelemünk.
FÉLELEM
Félek a magánytól, a csend hangjától.
Félek a sötétség, fekete urától.
Félek minden szótól, mely romlott és gonosz.
Félek az élettől, amely oly rossz.
Félek az úton, ha egyedül maradok.
Félek ha nem kisér senki utamon.
Félek ha veszekedést hallok,
Ilyenkor az emberek gonoszok
Félek a hangoktól, melyek fülembe zugnak.
Félek mert soha jót nem mondanak.
Félek az öregségtől, magányomba maradni,
rászorulni másokra, azoknak támogatására.
Félek a nap sugarától, mely perzseli szívemet.
Félek én mindentöl, mert nem tudom,legyőzni
A lelkembe vihar dúl
Ami szívemet keresztezi.
FUTÓ FÉNYEK
Halvány fény dereng a szobába,
a csend némán fúródik a szívbe,
halk dobbanás jelzi még bentről,
hogy valami feltörni készül a mélyből.
Bőrnek selymes érintése vágyakkal tele,
a szerelem gyökeret verve lángol,
fűt s kapaszkodik az érzés messze,
hol felcsendül a szerelem lágy zenéje,
Távoli hang felveri a csendet,
egy szívdobbanás s egy néma vallomás,
hófehér galamb száll az ablakomhoz,
szeme csillog a fényben.
Talán még egyszer majd hírt hoz,
most menj el a messzeségbe!
Vidd el a hírt még élek s várlak!
szenvedéseim körbezárnak,
Fekszem a magány csendes világába,
a körbezárt rózsaszínű ágyba,
testemet izzó lángok borítják,
gyere s jégcsapokat lehelj rá,
Mond el azt is, régen várok,
a magány világába egyedül járok,
velem jön a csillogó szemed fénye,
s a két karod lágy ölelése.
Feljönnek lassan az esti csillagok,
Én csak folyton rád gondolok,
nézem a felkelő holdnak fényét,
érzem Te is ugyanúgy gondolsz rám.
GONDOLJ RÁM...
Gondolj rám este,
mikor a Hold sápadt teste virít fent az égen,
s a csillagtenger oly lágyan, oly szépen
betakar selymével...
téged ott,
engem itt,
s bennem a hit, hogy lesz megint egy éj,
mikor kettőnket takar be az ég...
Gondolj rám reggel,
mikor a Nap álmosan felkel,
S melegével oldja a harmatot...
A pára felszáll, s elkap egy pillanatot,
Mikor felhő jár arra... belébújik, s elszáll arra...
hol várok rád.
S nyári záporként áztatja arcunkat,
neked ott,
nekem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még harmat,
mely fürdeti ajkamat...
Gondolj rám...csak úgy...néha,
mert hiányzom neked, s a léha,
lusta napok lassan telnek nélkülem,
s vágysz arra, amire én is, szüntelen.
Rád, Kedves, a csókodra, s ölelő, édes karodra...
mely álmunkban is úgy kísért...
téged ott,
engem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még közös álom,
S nem hiába vágyom rád...
Jössz majd, s csókol újra szád.
HA MÁR NEM SZERETSZ!
Hogy ha már nem szeretsz,
Tőlem el is mehetsz,
Nem kértem, hogy ölelj,
Napestig engemet.
Nem kértem, hogy szeress,
De te mégis szerettél,
Jöttél mindig utánam,
Loholtál, mint egy gyerek.
Nem kértem, hogy csókold szám,
Csobogó pataknál,
De te mégis, úgy csókoltál,
Szinte a testem forrt már.
Mond meg, ha már nem szeretsz,
S hagyj békén engemet,
Ne törd össze,
Az én gyenge szívemet.
HA MÁR NEM SZERETSZ
Ha már nem szeretsz nincs miért élnem.
Ölelő két karod többé nem érzem.
Te vagy nekem a fény az éjszakába,
A csillagom,az éj tavába.
Ha már nem szeretsz!
Nem kell a szó,mit egykor,
fülembe súgtál,
Már tudom, hogy hazugság volt.
Pedig te voltál a reményem az éjszakába,
S mindig vártam bódító csókjaidra.
Ha elhagysz engemet, megszűnök létezni,
Lebegni a földön, s hozzád érni,
De tudod, én most is szeretlek,
Mint föld a fényt, karommal úgy ölelnélek.
A vágy mit testembe érzek, ha fekszem az ágyon,
Az olyan mint egy bódító álom.
S tűzzel teli érzésekkel,
Nem hunynak ki, míg élek.
Ha el kell menned, elengedlek.
De tudnod kell, hogy még ma is,
Ugyanúgy szeretlek.
S ha reggel felébredek,
Már nem lelem ölelő kezed.
Mely egykor, minden éjjel ölelt engemet.
Ha már nem szeretsz. mond meg nékem!
Ne vágyjak rád minden éjjel.
HANGTALAN RÓZSASZÁL 
Csak egy rózsaszál,
mely szebben beszélhet,
némán, hangtalanul mindent,
mely csodával érinthet,
Csak egy rózsaszirom neked,
csak egy perc nekem tőled,
átitatott csókok mézédes érzése,
bőröd illatának belélegzése,
S ha majd feljönnek a csillagok,
szívünk vágya mindegyikbe
folyamatosan ott ragyog,
rólad s rólam szólnak a dallamok,
Harmatcseppek fényszálai,
összefonódva testünket itatják,
lélegzetünk benne a muzsika élet,
s a szerelem fénye,bennünk éled.
HA TE NEM LENNÉL
Te oly kedves vagy szívemnek,
Mint a napsugár a földnek,
Te táplálsz, és te éltetsz,
Ha nem lennél, nem is lenne élet.
Te vagy a folyó a pusztába,
A híd hogy át menjek rajta,
te vagy a tűz ha fázom,
Hideg téli éjszakákon.
Minden a lelkemnek, minden a szívemnek,
Kedvességed éltet engem,
Oroszlán vagy az erdő sűrűjébe,
Mégis kezes bárány, szívemnek csücskébe.
Ha te nem lennél nekem,
S minden nap nem fognád a kezem,
Ki apadna a folyó,
S nem érne az éltem semmit sem.
HAZUGSÁG VOLT
Este ha lefekszem, már nem hallom a szót,
Mit egykor fülembe súgtál, szeretlek nagyon.
Ha elmondhatnám neked, hogy még most is mit érzek,
Nem volna rá szó, s kevés lenne egy élet.
Azon a nyáron, mikor megismertelek,
Rózsát adtam néked, s bele leheltem a szerelmem.
Halk muzsikaszó mellett nyújtottam át neked,
S féltem, hogy el ne veszítselek.
Te gyengéden megfogtad a kezem,
S azt mondtad, szeretlek kedvesem.
Az az éjszaka volt talán életem legszebb éjszakája.
Mert éreztem, hogy te vagy életem éltetö napsugara.
Mikor átöleltelek, s csókoltam ajkadat,
Mérhetetlen vágyakat éreztem irántad.
Már tudtam, hogy jöhet jégeső, orkán erejű szél,
A mi szerelmünket már semmi nem szakíthatja szét.
De másnap, ahogy más karjába láttalak,
A szívem rögtön megszakadt.
Nem tudtam, mit mondjak, csak a könnyeim csorogtak.
Hova lettek az éltető szavak!!
Hová lett az ölelésed, s a szerelmes suttogó szavaid!
S amit akkor mondtál nékem!
Hazugság volt minden.
S most érzem, hogy megszakad a szívem érted,
Hisz még mindig úgy szeretlek téged.
Miért mondtál nekem hazug szavakat?
Miért nem mondtad meg az igazat?
Szólhattál volna, hogy minden csak színjáték.
De én megbocsájtok neked,
Gyere vissza hozzám kérlek!
Mert én még mindig úgy szeretlek téged.
HEGEDŰ
Ablakom alatt
Búsan szól a hegedű,
Nekem húzza az
Mert a szívem keserű.
Testemet égő láz gyötri
Fejemet mázsás kő döngeti,
Szívemről már nem is beszélnék,
Mert azt apró darabokra törték.
Bús nótát húzz te cigány,
Mert nincs miért élnem már,
Szívemből ki törtek egy darabot,
Lándzsával átszúrták,
Hogy ne is dobogjon.
Elhagyott a kedvesem
Kit oly nagyon szerettem,
Meg csalt engem
S most én szenvedem.
Hatalmas kőzápor
Mi lelkemre omolt,
Rom halmaz lett belőle
Mint most szívem szeglete.
Játszd el még te cigány
Utoljára a nótám,
Nincs miért élnem,
Elmegyek én most már.
A HEGY TETEJÉN
Egy ragyogást látok ha szemedbe nézek
Felhők közt szállok mikor hozzád érek.
Szárnyalok veled sebesen mint egy madár
Amely magasan a kék égbe száll.
Fekszem egy pázsiton s rád gondolok
Merre járhatsz most én veled tartok.
Szivemmel s lelkemmel csak vágyódom utánad
S fölröpülnék veled egy magas hegy csúcsára.
Megölelnék egymást s néznénk a kék eget.
Mily gyönyörű szemünknek élvezet
Csókolnánk csak egymást s a nap sütne ránk
A hegy tetején boldogság vár ránk.
Emlékszel? mikor azt mondtad soha nem hagysz el
Te voltál a szívembe a fénylő rózsa,
Te váltottad álmaim valóra.
Minden nap csak várlak s te nem jössz felém
Nem nyújtod kezed hogy megfogjam én.
Hol az álmunk? és hol a vágyunk?
Elszálltak a széllel s mi nem találjuk.
Lassan el hervad szívemben a rózsa,
Kialszik tüzelő bimbója
Eltűnnek a vágyak és eltűnnek az álmok
S nem marad más csak egy tátongó lyuk
Szeretlek még mindig ezt üzenem néked.
Fehér galamb vigye el sebesen a széllel,
Gyere vissza hozzám csak ennyit kérek.
Hegy csúcsán várlak s onnan nézlek.
HIÁBA VÁRLAK
Tudom már hiába várlak,
S a szívem most egy bánat.
Csak nézem a csillagos eget,
Úgy kémlelem, hogy egyszer meglellek.
Szólok hozzájuk, de nem felelnek,
Ó istenem! a válaszok miért nem jönnek?
Úgy vágyom a csókodra, mely égette ajkamat,
Két karod ölelése, mely forróságot ad.
Ezek az érzések, úgy érzem megölnek engem,
Csak menekülnék, mint egy üldözött vad,
Elbújnék az élet elöl, mely levegőt nem add.
Hol van már a nyár, s hol a tavasz?
Mely szívembe újra melegséget ad.
Ó ti csillagok, csak ragyogtok,
De nekem ragyogást már nem adtok.
Fekszem csak az ágyon, s csak rád gondolok,
Bőrömön érzem testednek illatát,
S meghalok egy csókért, melyet nem adsz már.
Egybefolynak a napszakok, s rohannak az órák,
De hiába várlak, többé nem jössz már.
HIÁNYZOL
.
Szeretném csodálni, szemednek színét,
Csókommal kóstolni, ajkadnak ízét,
Kezemmel érezni, testednek melegét,
Veled elfeledni, életem gyötrelmét.
Csak a két szív, mely egy ritmusra dobog,
A két lélek, mely együtt nyugodt,
Ezek vagyunk, te meg én,
A szerelmünk, véget nem ér.
A nap vigyázzon rád, ha nem vagyok veled,
Hold kísérjen utadon, ha nem fogom kezed,
A szél simogasson, amikor nevetsz,
De csak én legyek az egyetlen, akit te szeretsz.
Csak halk sóhajom száll,
Szívem bársonyos partján,
Te maradsz szívembe, s mindig is te voltál,
Érted szívem, úgy kalapál.
Te vagy az első, kinek hinni tudtam,
Álmomba is csak rád gondoltam,
Te vagy az első, kit szívből szeretek,
Én téged, soha nem feledlek.
HIGGY ÉS REMÉLJ
Csak hinni és bízni
Ennyi az egész.
Mert minden új nap,
Örömöket hozhat még.
Nem félni holnap mi lesz,
Bízz istenbe ö helyetted cselekszi ezt.
Segít neked, mert a gyermeke vagy,
S átsegít mindenen bárhol is vagy.
Ne félj egy úton megindulni
Bármilyen kemény is legyen,
A hited átsegít majd,mindenen.
Minden ajtó kitárul előtted,
S ha bemész rajta
Akkor ezt majd
Tiszta szívvel teszed.
Higgyél önmagadba
Higgyél a szíved szavába
Légy önmagad a tisztaság
S álmaid majd valóra váll.
Higgy a napban, mely ragyog az égen,
Bízz istenbe ki meghalt egy kereszten érted
Ne halld meg a gonosz szavát,
Mert akkor isten nem segít ha bajba jutottál.
Nézz mélyen egy másik ember szemébe
Mert elvezet a lélek mélységére
Megmutatja neked a tisztaság forrását,
Melyet isten tett oda mely örök életet ad.
Meghalni se félj, mert tiszta szíved
Új életet remélj megkaphatod még,
Ne változz meg senki kedvéért,
Ha tiszta a szíved, az minden kincsnél többet ér.
HOSSZÚ ÉV
Eltelt egy hosszú év, s rá kellet jönnöm,
Minden mit mondtál, bánat volt, s nem öröm.
Miért kellet hazudnod nekem,
Ha már nincs a szívedben szerelem.
Mindig csak a hazug szavak hagyják el a szádat,
S tova libben, eltűnnek mint az árnyak.
Miért kell mások sz ívét bántani?
Miért nem lehet az igazat mondani?
Szép romantikus szavak, mit fülembe súgtál,
Mind csalárdság, és ámitás.
Miért nem lehet mondani, hogy nem kellesz már?
S hagytál volna békét, mentél volna tovább.
Találtál volna mást, és annak hazudtál volna tovább.
Csókolhattad volna napestig,
Ami szintén, csak színjáték.
Szerettelek! Te voltál az életem,
Melletted éreztem azt, hogy jó az életem.
De most menj el, mert rájöttem mindenre,
Mert mindig csak hazudtál nekem.
Menj és ölelj mást!
Én pedig szívemben új reményt várok,
El jön még az a nap, mikor majd rá jössz,
Én voltam az álmod és minden vágyad,
De én akkor már, nagyon messze járok.
IGAZ SZERELEM!
Igaz szerelem!
Olyan mint a mesében.
A kétség, mint egy árny közeleg,
Öröm? vagy bánat?
Melyiket válasszam?
Harag? vagy béke?
Váljunk el? vagy maradjunk örökre?
Sok a kérdés, s a válasz nem érkezik.
Elfáradtam,
Csak élni akartam az életem őszintén,
S a valóságba a földön járni.
Csak a válaszokat kerestem,
De senki nem felelt nekem.
De ez az egész, csak hazugság,
Már tudom jól,
S könnyekkel ébredek, mint egy gyermek.
Tudom már mi a valóság, s hova tartok.
Elfáradtam már, s már nem harcolok.
Egy út melyen elindultam, lassan véget ér,
s én az álmomból, felébredvén.
Vágytam a jó érzésekre, mint föld a fényre,
Mint a virágok az éltető vízre.
Már csak egy szomorú álmodozó lettem melletted én.
És a szívem darabokra tört szét.
Sajog és mardossa a bánat,
S rá jöttem hogy többé már nem látlak.
El kell hogy engedjelek,
mert te nem szerettél engemet, csak csábítottad szívemet,
Már nem akarom fogni a kezed,
Már nem nyújtom a szívemet, mert nem érdemled meg.
Csak nézni egymás szemeit,
Egymásra várva, a hosszú éjszakába.
Miért hittem az álmokba!a szép szavakba!
Most a szívem, darabokra hullt a világba.
Mit kezdjek már az éjszakákkal én!
Miért fájdítsam a szívem könnyedén.
Te csak játszol velem, s kihasználtad az érzéseimet nekem.
Már nem kell többé a szerelmed, már megpróbálom elfeledni.
Nem kell a könny nekem, s bánat a szívembe.
Most elindulok megkeresni a szívem darabjait,
S újra összeilleszteni.
Hosszú lesz, s a könnyeim elkísérnek az utamon.
De a szívem többé, senkinek meg nem mutatom.
Bezárom egy lakattal, s a kulcsát,eldobom jó messzire,
hogy soha ne találja meg senki se.
S ne okozzon nekem több fájdalom.
INDULOK
Ma még csak álmodom,
S kérem az istent,
Hogy egy napon,
Az álmom, valóra váljon.
Repülök majd hozzád, szélsebesen,
S a félelem elkísér engem,
De látni akarlak,
S ezért útnak indulok.
Messze vagy tőlem,
S félek, hogy soha nem érlek el téged,
De vágyom a csókodra,
A két ölelő karodra.
Vágyom a szavakra,
Mellyet majd fülembe súgsz,
S az életem úgy érzem,
Melletted lesz majd boldog.
Csókoddal vársz majd engem,
Mikor én megérkezem,
De addig is,
Egy álom marad nekem.
INDULOK
Megyek indulok magasan szárnyalok,
Fel a kék égbe hozzád indulok.
Röpülj te madár szél sebesen,
Megtalálni minél előbb az én kedvesem.
Felhőkön át jutok
Gondolatom most boldog.
Száguldva magasan a levegőbe,
Csillagok közt éjjelente.
Te majd ott vársz rám,
Az út végén,
S én rohanva boldogan,
Szaladok két karodba.
Nem szólsz semmit,
Csak ölelsz majd gyengéden,
S tudom hogy boldog leszek,
Majd minden éjjelen.
Testünknek forrósága,
Szívünknek dobbanása,
Tüzes csókok,
Forró tapadása.
A várva várt,
Rejtelmes éjszaka,
Mámorító perzselések,
Bódító hatása.
ISTENI SZERETET
Isten hálát adok nagy kegyelmedért
Hisz sorsomra te vigyázol az életem a tiéd.
Neked adom mindenem hisz
nem viszek magammal semmit sem
Porból lettem s porrá leszek
Az életem csak a tied.
Kérlek! Segíts meg engemet
Neked adtam már régen szívemet
Rendelkezz hát felettem.
Tudom már rég, hisz boldog vagyok veled én
Te vagy az egyetlenegy ki úgy szeret engemet
Ahogy a földön, senki nem szerethet.
Kérlek tölts be boldogsággal szívemet
Hisz azt, te teremtetted meg.
Adj nekem békét lelkembe
Hogy ne háborogjon soha se.
Adj meg nekem mindent e földön
Mit szívembe adni lehet
Mert a földön a vagyon, nem sokat segíthet.
Tégy meg mindent hogy jó legyen az életem
S az embereknek e földön
Kik téged nagyon szeretnek.
Segíts meg ártatlan lelkemet
S végy magadhoz, ha eljön az ítélet.
AZ ISTEN TUDJA MIT MIÉRT TESZ
Hánykolódom a tenger vizében, mint egy fuldokló madár
Segítségért kiáltanék, de nincs hangom már.
Nyöszörgök és kapálózok a víz tetején
Miért nem lát senki? oly szomorú vagyok én.
Felnézek az égre s látom a csillagokat
Mely egytől egyig reám ragyognak.
Mind oly szép és tündöklő fényes
Kiáltok hozzátok segítsetek kérlek!
Adjatok egy jelet mutassatok utat
Merre van egy szebb jövő! mindig keresem azt.
Hol van a megértés? És hol a szeretett?
A szívetekben van még? mondjátok ezt meg.
Morajlik a tenger, s csak a zúgását hallom
A válasz nem érkezik, elcsuklik a hangom.
Meg dermedt testemet a víz tetején
Csak az őszinte szívem, tartja fent még
Van még benne egy csepp kis reménysugár
Mely felétek irányul, ó nézzetek le rám!
Ne hagyjatok elmerülni a hullámos tengerbe
Kék vizének nagy mélységébe.
Nyílnak a réten még virágok
S dalolnak a madarak, oly gyönyörű minden!
Miért ne élvezném azt?
Megfáradt testem mint egy megfagyott jég
Sodorja a víz majd lassan, elmerülök én.
Könnyes lesz a szemem s a szívem tudja jól
Ennek így kell lenni ez így van jól.
Még egyszer és utoljára fel nézek az égre
Isten veletek ti tündöklő fények...
KELL NÉHA A CSEND
Néha oly jó a csend, mi körbevesz
Néha bizony kell ez
Magamba zárkózom lelkem világába
Álmodozom kicsit néha
A csend átfon most engem
Nem akarom,hogy megzavarjon
Ebbe a lelkivilágomba
Senki sem
Néha oly jó a csendben nézni
Csak az illatokat érzékelni
Látni a madarak szabadon szállnak
Átölelni a fákat
Egy rózsakertbe új érzések fakadnak 
Színei lelkembe maradnak
Simogatnak csendesen
Ahogy a szél teszi csendben
Most oly jó ez a csend
Magamba nézhetek mélyen
Ki vagyok Én s honnan jöttem
Sok sok kérdés merül fel bennem
Figyelni tudom a rezgő válaszokat
Mit a színes univerzum nekem tartogat
Álmomba szállok a fény felé
S ott vár a szeretet mély csillogása
Ez a csönd most,lelkemet táplálja
Kinyílik a mélység kapuja
Már nem rohanok sehova
Itt vár most a csend szava.
KETTŐNKÉRT RAGYOG
Ma ez a nap kettőnkért ragyog,
Mert a szívünk boldog.
Az érzések, melyek körbe vesznek,
Lángoktól átölelnek.
Ma nekünk dalol minden madár erdőn mezőn át.
Csillog a fény az ezüst tó taván,
Lágy szellő, betakarván.
Ma boldog ez a nap, mert megtaláltalak,
Már nem kereslek a csillagok közt,
Már nem kiáltom a nevedet.
Már nem kell gondolatba csíkot húzni az égen,
S egy kijelölt úton, megkeresni téged.
Eljöttél hozzám mert úgy érezted, én vagyok a végzet,
Én vagyok az életed értelme, minden vágyad perzselő érzése.
Most itt vagy velem, s forrón karodba tartasz engem.
Csókjaid édesek, s boldog vagyok, hogy megtaláltalak téged.
Este a csillagok úgy ragyognak ránk,
S mi kéz a kézbe sétálunk egy kék tó partján.
A lágy szellő viszi a virágok illatát,
S hozza szél mifelénk, egy halk muzsikaszó hangját.
Csak nézem a csillogó szemedet, s oly boldog vagyok veled.
Már tudom hogy ez a nap, csak kettőkért ragyog,
Mert rád találtam, s örökre foglyod maradok.
Magadhoz láncoltál, mint egy rab madarat,
Mert a szívem most már, örökre nálad marad.
KÖLTÖK ANYJA
Ó te költök Anyja!
Ki gyermekét árván hagyta
Most oly büszke lehetnél rá
Hogy az éltébe mit csinál
Jó lett vagy rossz,
te ezt nem tudhatod már.
Mindent mit hátrahagytál
Oly jó lett volna neked
Gyönyörködni gyermekedbe
Hogy az mit cselekedett
Nem voltál mellette e kemény időkbe
S mégis jó gyermek lett belőle
Nem te voltál ki tanította,becézgette,
mert te itt hagytad az élet sűrűjébe,
Ó te költök Anyja!
Miért volt hozzám az élet ily mostoha.
LEGYEN MEG A TE AKARATOD
Néha vágysz rá, hogy egyedül legyél.
Magadba fordulsz s csak gondolkodol.
Elkerülnek a bánatok de a nehéz órák körbe vesznek.
A szíved vérzik s zokog a lelked
És éjszakáknak tűnnek a nappalok,
De mégis elhangzik a fejedbe egy szó,
Istenem! legyen ahogy te akarod
Szívem mégis oly keserű s lázadozik
És sírva teszi fel a kérdéseket miért!
Hát ez a szeretet!
De később elcsitul a szív haragja,
Mert tudom istenem te nem tehetsz róla.
Mert csak te szeretsz engem igazán
És fájó zokogó szívvel is tudom
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Az ellenemre is véghez viszed
Mert te irányítod a szívemet.
De attól az én szívem még nem lesz csendesebb.
Taníts meg igaz szívvel kiáltani nevedet,
Mert te adod nekem a szívembe a boldogságot nekem.
Lehet az élet útja tövissel van tele
Meredek és nagyon kemény.
Amerre mutatod az utat,mindig arra megyek én.
Legyen meg a te akaratod
MAGÁNYBAN MEGÖREGEDNI
Lassan elfáradok hosszú utamon,
Meg őszül a hajam s véget ér a korszakom.
Lábamat majd alig vonszolom,
S az egyenes út is kemény lesz nagyon.
Tükörbe nézni már nem merek,
Félek hogy kinevetnek a régi emlékek,
Mit régen láttam
Ma már csak megfakult árnyam .
Feledni a múltat oly nehéz
De szembesül a szem,
S a szívünkben mardosó fájdalom
Csak egy megfakult árny lesz a falon.
Elmenni otthonról minek már?
Nincs egy barát ki rám vár
Nincs aki kezem fogja
S a támaszom lenne a bajba.
Ételem asztalnál könnyek közt eszem,
Nincs ki mondja szedek még kedvesem
Fájdalmas könnyek csorognak az arcomon,
S a szívem fáj nagyon.
Szürke falakon megfakult képek,
Ránézni szinte már nem is merek,
Mosolygós szemével ö reám tekint
Mintha azt mondaná várlak .
Körbe vesz a rideg magány
S az öregség letekint rám
Szólít egyre jobban,
Elmúlik az időd mondja s én várlak a kapuban.
Nincs már reménységem,
Csak a magány mi körbe vesz éppen,
Támaszom a nagy kék ég,
S takaróm lesz a föld mélység.
MA MÉG EGYEDÜL
Ma még egyedül álmodom,
De holnap talán, másképp lesz,
Enyém volt mindened,
De mára már, minden elveszett,
Ha újra itt lennél, már nem fájna a bánat,
Ha te nem szeretsz, én kit szeressek?
Hova rejtsem el az emlékeimet!
Még lelkembe él a tegnapi éjszaka,
Ahogy engem öleltél,
De feljött a hold és eltűnt minden,
Csak vissza várlak újra,
Gyere siess hozzám, mert úgy kellesz nekem,
De ma még egyedül álmodom,
És nincs ki ágyamba elringasson,
Nincsen aki átöleljen engemet,
És nincs ki azt mondja, hogy nagyon szeret.
MÉG ŐRZÖM BŐRÖD ILLATÁT
Szép szavadnak édes ízét
ízlelgetem bókjaidat
ajkad forró érintését
élvezem a csókjaidat
Minden érintésed izgat
karjaid közt megborzongok
ölelésed puhán ringat
elkerülnek felhők, gondok
Óhajomra, mosoly felel
simogatom én is arcod
tekinteted égbe emel
feledtetem belső harcod
Kalandos út, testünk táján
ruha alatt egyre beljebb
mézre lelünk egymás száján
siklik kezünk egyre lejjebb
Vérünk lüktet egyre jobban
mágnesként vonz test a testet
szerelmünk is lángra lobban
s együtt töltjük ezt az estet.
MOND HOGY SZERETSZ
Ha már nem szeretsz, úgy érzem meghalok,
Szobámban egy csendes hajnalon,
Elmúlik majd minden fájdalom,
S nem lesz több sírás, könnyes arcomon,
Az emlékeim elviszem magammal,
Földnek mély gödrébe, síroknak mélyére.
Hol a szél koszorúknak lengeti szalagját,
S jelzi, itt egy árva lélek fekszik, nyugalomba már.
Ha már nem szeretsz! nincs miért élnem!
A nap sem süt már, odakint nékem.
Nem mondhatom neked, mily szép ez a szerelem,
Amit irántad érzek, teljes szívemmel.
Ha már nem szeretsz! magányom lesz a csend,
Szobám falain, áthatol a lélegzet,
Beborul az ég is nekem, majd elalszok én csendesen.
Búcsúzzak el tőled?
Még nem akarok!
Mondj egy szót, hogy szeretsz nagyon!
Mond azt hogy szép még az élet,
Mond azt, hogy dalol még madár a réten,
S hozd el nekem, a legszebbik rózsa szálat nékem,
Szívemet árassza el, összes illatával,
Kérlek! mond hogy szeretsz még engem!
Ne hagyd, hogy a rózsa tövise szúrja szívemet,
Mert elepedek a bánattól érted,
Ha már nem szeretsz engem többet.
MENNYEK KAPUJA
Röpülj hozzám te kis madár, vidd el híremet
annak, ki már nagyon vár.
Röpülj szél hátán sebesen, mond el néki, hogy még mindig szeretem.
De az élet közbeszólt, s nem láthatjuk egymást többé sohasem.
Szívemben az emlékek megmaradnak, melyeket együtt éltünk át,
elviszem egy másvilágba hol egy hídon megyek át.
Várnak már ott rám, mennyeknek kapuján
Szívemet kitárom hogy melegség járja át.
Ne sírj! hisz boldog vagyok én, száradjanak fel könnyeidet
mert mindig ott várlak én.
Csillagok fényéből nézek majd le rád
s simogatom arcodat szellők szárnyán.
Elküldöm majd neked a legszebb madaram,
mely esténként ablakodnál daloljon az.
Dalolja el neked hogy mennyire szeretlek
de a halál el szakított tőled.
De boldog vagyok én, hisz itt minden jó és szép.
Sírni nem kell, hisz itt mindig van remény.
Boldogság mi átjárja szívemet megtaláltam én.
Egyszer eljössz te is hozzám, s én itt várlak a híd túlsó partján.
Megölellek majd tégedet, s egymásé leszünk itt a mennyekbe.
Jöjj! ne késlekedj hát, mert a híd eltűnik, és te nem jöhetsz át.
MINEK A SZÍV?
Minek a szív? ha úgy fáj
Boldogságra vágyva áhítozván.
Perzsel és ég, mint parázs lobbanó tüze
Katlanoknak mélyén, izzó száz kéménye.
Minek a szem? ha már nem lát
Sötétség homálya megyen azon át
Nem látom sugárzó kék szemed
Melyet oly sokat, rám vetetted.
Olyan volt az, mint tengernek kéklő vize
Szél hullámokkal játszott benne.
Minek a szív? ha már nincs remény.
Ki után vágyakozva sóvárgok én.
Testemet mintha százezer tű szurkálná,
Ég minden részem, úgy vágyakozám.
Minek a sziv? ha kevés benne az élet.
Gyengülő lüktetése alig lépked.
Mint az óra, mely ketyegve jár
S ha elromlik,megáll.
Mit egykor tűz szított
Most parázsfénye ki aludott.
MIT MONDANÁL
Mit mondanál,
ha most kezedbe tenném két kezem,
tekintetemből sütne az érzelem,
s csókra várón lehunynám a szemem?
Mit mondanál,
ha fejem a válladon nyugodna,
vagy ajkam kis pilleként csapongva
csókolna, és szerelmet susogna?
NAPFELKELTE
Kora reggel sétálgattam a tengerparton,
A nyári meleg szellő simogatta az arcom.
Meztelen lábammal a víz szélén haladtam,
vizes homokba bele bele dugtam.
Kagylókat szedegettem,mindenféle fajtát.
színes kavicsokat kicsiket és nagyobbacskát.
Nem volt nagyon világos, és nem is láttam nagyon,
Csillagok fényénél haladtam utamon.
Ekkor az égen mint tűzpiros rózsa,
Úgy tört fel a nap, szökött egyre magasabbra.
Tündöklő fénye mindent elvakított,
Ember ilyet még nem látott.
A víz színe pirossá változott,
Olyan volt mint a gyönyörű égbolt.
Százezer szint játszott, magasan az égben,
szemeimnek nagy ékességére.
NAPSUGÁR
A napnak melege már magasan jár
Tündöklő fénye leér a földre
Mint egy fénysugár
Szét árasztja fényeit, amerre jár
S gondtalanul száll, mint egy madár.
Úgy röpülnék én is a fény felé
Mint egy szív, ha révbe ér.
Játszadozni, tavaszi szél hátán
Lengedezni, mint a gyenge fa ág.
Fölröpülnék, kék csillagos égbe
S ott tündökölni, napnak fényébe.
Beszívni minden illatot
Mely körülöttem elfutott.
Felülni hajnal csillag hátára
S onnan nézni a világra.
Megérteni madarak nyelvét
S amerre repülnek, dalukat szórják szét.
Ó te fényes nap!
Szememet el vakítottad
S nem látom már, mily magasan jársz.
NÉMA KÖNNYCSEPPEK
Van aki asztalodnál ülve,
mélyen nézz a két szemedbe,
Csak hitted,hogy jó barátod,
de a bajba sehol nem találod,
Megsebzett éjszakai látomások,
a távolból halk morajok hangja száll,
Éled a csöndes kis életed,
de valahol mélyen fáj valami bent
Könnyeidtől nem látod a fénysugárt,
meghatározz téged a látomás,
mely vadulva szárnyal az égen át,
vele szellő hasít át,
Sokáig fogtad a kezét,
nevetve, életed minden percét,
De hirtelen valami megszakadt,
csak nézel s nem tudod mi az,
Csak most, csak még egyszer,
őrizd meg a Hited s ne tévedj el,
Töröld le fájó könnyeidet,
arcodat ne törje meg,
A jövő, mi előtted áll,
csak Érted kiabál,
Emlékeidet hagyd a végtelenbe,
élj a mának, a most világának,
Néma gyöngyszemek peregnek,
apró csillogást mutatnak életednek,
A végtelen hatalmas Univerzum,
elrejti a szépségét előled,
Most tárd ki a szív kapuját,
ne nézz hátra mert ott semmi sem vár,
Ha elment, hát majd jön más,
lesz még újra, ki melletted jár.
ÖLELJ MA ÁT KICSIT
Lélekporba hullt kicsiny virág,
szirmait könnyeimmel mostam át,
elhoztam egy kicsit a csendbe,
hallgass meg Uram! ajkam szól rebegve,
Néha úgy fáj a szívem, hidd el,
szeretnék elfeledni minden bánatot,
adj még nekem időt mindenre,
és erőt a nehéz évekre,
Feledni szeretném a rosszat,
a csendes magányos órákat,
a lélek gyöngyöző sóhaját,
adj még időt nekem s nézz le rám!
Megkopott falaid közt oly nagy a csend,
csak egy madárka kopog, az is csendesen,
tudom érzed az érzéseim s itt vagy velem,
megkérlek téged, ne enged el a kezem,
Röpke pillanat számodra az életem,
de nekem nehéz az utam melyen lépkedem,
néha keserű könnyekkel élhetem,
de mindig bátorítasz engem, itt vagy velem
Hogy is nevezzelek, ki életet adtál,
a legszebb része vagy életemnek,
a nyíló virág kehelybe zárt szívembe,
fényforrás világítója a testemnek,
Tenger morajló víztömege hullámzik,
de szívem nem fél, mert benned remél,
rejts el kicsit ma engem, takarj be,
ne legyen senki itt csak mi ketten,
Enged hogy mindig remélni tudjak,
s minden rosszat fújjon el a szél,
most ölelj át kicsit engem,
szívem szeret s remél.
PICINY LÉLEK
Ködös este volt,mikor elindultam
Zord idő havas táj, merre a szem ellát.
Kapualjban sírdogál egy bánatos kislány.
ki elvesztette szüleit, s egyedül van immár.
Szakadt ruháján át süvit a szél,
Szemein a könny már megfagyott rég.
Kis kezét dörzsölgeti, lehelgeti éppen
mert kesztyűre nem telt neki, soha az életben.
Meghúzódtam csendben és onnan figyeltem,
míg kavarogtak a hópihék magasan az égben.
Fehér galamb szállt alá, egyenest a vállára
turbékolva az arcát simogatta.
Ahogy egyre sötétedett,
A kislány egyre jobban fázott,
dideregve összehúzta a kabátot.
A hópihék az arcát betakarták már rég,
csak a szeme világított , mint egy fénysugár.
Egyre jobban fázott, megdermedt a teste
S egy hulló csillag elvitte öt örökre.
PIROS RÓZSA
Itt van ez a piros rózsa
Átnyújtom most neked
Bele leheltem a szívemet
Ha néha néha meg szagolod
bódítson el illata,
Mert ez szívemnek a virága.
Ne felejts el soha engem,
Gondolj mindig rám,
Ha felnézel a csillagokra,
Ott leszek én fent,
Mint egy tündér rózsa
Kezedben e virágszál,
Szerelmünket jelképezze,
Tartsál meg szívedbe mindörökre.
RAB VAGYOK
.
Nem tudom, mi ez az érzés
De oly nagyon fáj
Egy sötét felhő,
Mely ereszkedik rám.
Ha tudnám, hogy merre vagy
Már nem érdekelne semmi sem
Megfáradt lelkem már,
Nem gyógyítja senki sem.
Nézek elmerengve a semmibe,
S nem tudom a holnap jó lesz e?
Vártalak oly nagyon sokáig,
Szívembe markol száz emlék húrjai.
Csendes az éj s a csillagok ragyognak,
De az én szívemet mardossa a bánat
Nem tudom látlak e még valaha
S a kérdések sokasága gyűlik a vállamra.
Elbujdosnék messze a világba
Sötét barlang legmélyebb zugába
Rab lenni saját börtönömbe,
S várni a szabadítóm ki egyszer megmentene.
Már nem tudom hogy élek
Már jól tudom, hogy egyszer meghalok,
De addig is magányomba
Örök rab maradok.
RÁD GONDOLOK
Ma rád gondoltam kedvesem
Amikor a hajnal ért ágyamba csendesen
Szemem még dörzsölgettem
A szívemmel már éreztelek téged
Felkel a nap nemsokára
Én Imát mondok érted
Vigyázzanak rád az Angyalok
Nappal és éjjel
Lelkem sóhaját neked küldöm
Vajon mit csinálsz most
Te is rám gondolsz éppen
Vagy még mesék világába röpít az álom?
Szerelmem nem tudom kifejezni szavakkal
Ezüstös tollal írom neked
Megörökítem ha eljössz
Majd együtt olvassuk el
Csak kettecskén sétálunk
Majd a kis pataknál
Fogjuk egymás kezét
A ragyogó holdsugárnál
Bennünk rejlő szerelem érzése
Szavak nélkül előtörő perce
Szemed sugara az Én szemembe
Szívembe a szíved örökre.
ROMANTIKUS ESTE
Holdfényes este láttalak meg téged
Ahogy jöttél felém a szívem már égett
Szemed mint tündöklő kék ég, úgy ragyogott rám
Tudtam hogy együtt boldogság vár ránk
Nem szóltunk semmit hallgattunk némán
Megfogtam kezed, és úgy mentünk tovább
Megannyi csillag ragyogott reánk
S a hold mutatta utunkat tovább
A nagy tölgyfa aljánál meg pihentünk kicsit
Éreztem, itt a sorsunk megpecsételődik
Turbékoló galambok ültek fent a fán
S a fűben mint megannyi szentjános bogár
Óvatosan átölelted vékony derekam
S mint a szél teszi simogattad arcomat
Tüzes volt az mint a forró láva
Izzott a holdfényes éjszakába
Lágy szellö borzolta hajamat
S fülembe súgtad, add meg magadat
Zakatolt a szívem mikor ajkához értem
Olyan édes volt az mint szamóca a réten
Mosolygott a hold ránk mikor össze bujtunk
Eggyé lettünk mi már ez lett a sorsunk...
RÓZSÁK
Rózsa fáknak árnyékába,
Egy padra ülök veled,
El mondom ott neked,
Hogy mennyire szeretlek,
Egész életembe mindig csak rád vártam,
S most rózsák közt teljesült a vágyam.
Piros rózsa szirmát,el fújja a szél,
De téged két karomból,
Már többé soha ki nem tép.
Bezárlak szívem házába,
Te leszel neki a fénylő nap sugara.
Vágyak és álmok,itt mind valóra váltak,
Mi vagyunk a világnak,
A legboldogabb párja.
RÓZSÁK KÖZT
Ha majd lágyan átölelsz engem
S csöndbe nézzük a tájat
Kezembe veszek egy rózsaszálat
Rácsókolom az orcádat
Ott lesz legmélyén a szívembe
Az összes érzelem érintése
Mit tőled kaptam Én
Már a legelején
Annyira vágytam egy hívó szóra
Egy romantikus csókra
Rózsák közt titokba suttogva
Testedet átkarolva
Már a csönd ami szelídít
Ami a jóságra int
Hiszen megvalósult egy álom
Ma már az orcádat látom
Majd öreg napjainkba
Vissza emlékezünk e percre
Amikor lágyan átöleltél
Itt a rózsák közt a kertbe.
SÍRD EL GITÁR...
Sírd el gitár, hogy szeretem,
Mond el neki, hogy kell nekem,
Ha nem akar engemet,
A szívem akkor, megreped,
Pengesd a húrod, szívből szóljon,
Bánatosan sírd el néki, majd a tó parton,
Ámor nyila találta szívemet,
Ma sem tudlak feledni tégedet,
Ha te nem szeretsz engem,
Elmegyek egy szigetre,
Hol még szél sem rebben,
Egyedül hajtom álomra a fejem,
S csak vágyakozva sóvárgok érted,
Sírd el gitár, hogy szeretem,
Egy az életem, azt mind a lába elé teszem,
Pengesd a húrod, szívembe marjon,
Ne hagyd, hogy a bánat megöljön egy hajnalon.
SIVATAGI MELEG
Csak állok a sivatag közepén.
Arcomat homokkal fújja a szél,
Szememmel távolba nézek,
Vajon vizet,hol lelhetek?
Tüzesen süt le a nap sugara,
Égeti arcom,S felforrósul a testem.
Lángokba áll,az egész sivatag,
Csak megyek,lábamat már alig vonszolom,
Úgy érzem,eljött a vég,
S nemsokára meghalok.
Lábam süllyed homok talajába,
Égető érzés mi tapad rája.
Bánat és kétségbe esés mi marja a szívemet,
Miért adja isten,hogy így legyen!
Pálmafa árnyékába úgy megpihennék!
Kristálytiszta forrásból tiszta vizet innék,
Lassan alkonyodik de a nap melege nem csillapodik,
A félelem úrrá lett rajtam,
Meghalok szomjan! úgy látszik ez a sorsom!
Ajkam mint házon a fedél,
Kiszáradt s éltető vizet már nem remél.
S mire a nap lemenőbe lesz,
Szívem, sivatag homokjában megpihen.
SODRÁS
Néha az élet sodrásában elcsúszunk,
bőrig ázva hangosan kiáltanánk,
de a hangok mélyen bennrekedtek,
kínozva és marcangolva emésztenek,
Megpróbálunk felállni s gondolkodni,
de folyton visszaesünk s ki tudja miért,
lehet csak azért mert minden gondolat,
keveredik az álmok világával,
Mélyen legbelül érezzük s vágyakat,
a romolt sötétség végtelen éhségét,
s nem látjuk a fényes szikrát,
mely a felszínre hozna ,nem ég,
Könnyektől kisírt áztatott szemmel,
keressük a megoldást s oly nehéz,
de mindig van egy pont a szívünk mélyén,
ahol a legszebb rózsák illatoznak,
Ott lakozik a mélyen nyugvó szeretet háza,
s benne a legszebb gyémánt mélyen elzárva,
az arc mély barázdáiban meghúzódik a csend,
néma arcvonással s félénk mosollyal,
Mert tudja az élet mindig szép,
s minden emlékbe zárt fényesség ott ég,
porba hullt végtelen érintéssel szikrázva,
Lassan felállni a földről s az Égbe kiáltani,
Igen! ez vagyok Én, ki soha nem adja fel.
A SÖTÉT MAGÁNY
Ma csendre int a magány,
Szívemet semmi nem gyötri már.
Hallgatag minden köd ereszkedik rám.
Egy mély verembe zuhantam
S nehéz lesz kijutni
Fekete sötétség s nem látni az utat,
Mely ki vinne a veremből a csend oly hallgatag.
Láttam egy hulló csillagot le esni a földre,
Vártam a válasz de nem szólt senki sem.
Nézni némán s össze kuporodva,
Ülni a sötét verembe s nézni a csillagokat,
A sikátor utcáin fújja a szél a homokot,
Kavarogva száll és nem tudni merre fut.
Kapaszkodnék indákba de vissza csúszom,
S az utam nem találom.
Sötét felhők gyülekeznek,
S a verem felett eljő az ítélet.
SUTTOGÁS
Halkan csendül egy dobogó szív,
egy ismeretlen, ki a távolból hív,
Messze fújja el a gyenge szellő,
a világ érintése, ma átöleli Öt,
Két kezét kulcsolja a magasba,
s várja mikor összeérnek az ajkak,
Balzsamos szivárvány színekkel,
testét átkarolva, pillantásba elhalkulva,
Ott lesz a nap s a kék ég a csendben,
a mély érzelem a felszínre törve,
Már nem lesz a magány vibráló hangja,
csak az édes csillogó mosolya,
Mi egykor elzárva minden félelemtől,
berekesztet sötét kalitka mélyén,
Akkor szélesre tárul a csillogó fény,
karodba borulva elmondom, szeretlek Én.
SZEGÉNY EMBEREK
Ó Istenem! Miért sújtod a szegény népet?
Kik pénz nélkül és hontalanul élnek.
Miért kell szenvedni az ártatlan gyermeknek?
Kit az anyja elhagyott alig hogy a világra jőve.
Ádáz ellenségünk a nagy nyomorúság,
Csak tengődünk napokon át, kínoknak kínján.
Mint harcmezőkön dúl az ellenség,
Mi csak harcolunk a betevő falatjainkért.
Lehúzz bennünket, e rongyos élet.
Csak vagyunk, de nem jutunk előbbre.
Miért kell sírni a fának, ha fújj a szél?
Miért kell az embernek szenvedni a napjaiért?
Hol rongyosan járva, kelve az utcán,
Mezítelen lábakkal kéregetni,
S nem tudni hogy meg szán e valaki.
Oly nagy a nyomorúság a földön,
Istenem! Ó Néz le ránk!
Az emberekre, kiket te formáltál,
S hagyod hogy pusztuljon e föld?
Kietlen tájakon, már a fű sem nő.
S csak dolgoznak az emberek,
De mégis pénzük kevés, hogy élelmet vegyenek,
Csak lopnak s csalnak, mert a család éhen nem halhat.
Ó ISTENEM ! NÉZ LE RÁNK!!
Hozz el nekünk egy jobb jövőt!
Harcolunk minden nap a betegséggel szemben
S vakon bízunk eljöveteledbe.
S ha a megfáradt testek meg pihenni térnek,
Te légy ott vélek, hogy befogadd őket.
SZENT KARÁCSONY
Csendesen szálldogált a hó
Szent karácsony éjjelén
Ez a nap legyen a szeretett ünnepé
Béke szálljon minden ember szívébe
Csituljon el minden harag,
Harcmezőkön kardok ne csattogjanak
Ne ontsa vérét senki ember fiának
Adasson meg ez a nap a békének.
Mert Isten elhozta nekünk a földre a fényt,
S szívünkbe tett minden reményt.
Harangok szóljanak szent karácsony ünnepén
Felidézve, hogy ez a szeretett ünnepé.
SZERELMED
Ha egyszer eltűnik szívedből
Irántam érzett szerelemed,
Kérlek! hogy sose felejtsd el az a lányt
Ki téged tiszta szívből szeretett
És egy hajnalon ha arra ébredsz
Hogy már nem kell a szó,
Este ha lefekszel nincs ki mondja a szerelem oly jó
Lehet hogy megbánod majd,hogy nem szerettél,
Mert az életbe egy igaz kincset el vesztettél,
S hűvösek lesznek az éjszakák
Nem lesz aki öleljen á
A szerelemed másnak adod
S a szíved érte dobog.
Engem lassan el felejtesz
Szívedben más csillag ragyog,
De tud meg én vagyok a te legnagyobb gyémántod.
Várok rád, ha kell egy életen át
Szerelemem neked adtam s nem kell más.
Az én szívem tiszta és nemes
S benne mindig őszinte szó lebeg
Kérlek! ne törölj ki szívedből soha se
Ne dobd el az igaz szerelemet azért
Aki téged nem becsül meg.
SZERESS ENGEMET
Szeress engemet úgy is, ha rossz vagyok,
Fogadj be szívedbe, egyszer megjavulok.
Figyelj mindig rám, mintha jel volnék,
S vigyáz mindig rám, mintha gyöngy volnék.
Ölelj mindig engemet,
Hosszú éjszakákon át, érezni akarom ezt.
Szeress akkor is, ha kemények a szavak,
Hidd el az őszinteség csodákat adhat.
Álmodj mindig rólam, s ott leszek veled,
Szólj néha hozzám, ha hiányzok neked.
Csókommal elaltatlak téged,
De ha megérint a hajnal, én korábban ébredek.
Hisz a rózsa egyszer nyílik, s elhervad azután,
Szeretni csak egyet lehet,
Tiszta szívből igazán.
SZERESS NAGYON
Ne kérdezd ki vagyok!
Honnan jöttem s merre tartok!
Csak egy a fontos,
Hogy szeretlek nagyon.
Nem kérdezem én sem,
Hol voltál eddig,
S most miért vagy,
Egy a fontos, hogy most velem vagy.
Szívünk lelkünk egybe forr.
Megérjük egymást, s ez oly jó,
Lelkünknek húrjai együtt játszanak,
Bennünk a szerelem érzései lobbannak.
Szeress nagyon, míg szeretni tudsz,
Mert ha elmúlik a vágy,
Egy zsákutcába jutsz,
Benned a tűzz mindig égjen,
Dobogjon szíved értem.
Szeretlek míg érzem azt hogy szeretsz,
S a síron túl is, csak veled leszek,
Soha nem engedem majd el a kezed,
Mert örökké csak téged szeretlek.
SZERETET FÉNY
Fáradt vagyok néha,de nem léha,
mert erős vagyok s megyek az utamon,
minden csapás egy perc megállás,
gondolkodásra hív az idő,
Álmatlan éjszakákon velem vagy ,tudom,
hallgatod csendes jaj szavam,legbelül,
érintésed erőt ad nekem,
s ismétli folyton,ez nem küzdelem,
Te drága jó Istenem!
ki megáldod az életem útját,
mindenhova elkísérsz,erőt adsz nekem,
biztatsz hogy még nincs vége,
Még menni kell előre s nem csüggedni,
hiszen szép az élet,van mit felfedezni,
minden nap csodákkal van tele,
vár még a réten nyíló virág, illat fergetege,
Köszönöm neked Istenem,
hogy az életem része Te vagy nekem,
mert Te hoztál ide a földre,
ki velem lesz akkor is, ha elmegyek örökre.
SZERETLEK
Szeretlek! Hogy miért ne kérdezd,
Csukd be a szemed és a szíveddel érezd.
Szeretném, ha az érzéseim kölcsönösek lennének,
A csókjaid engem boldoggá tennének.
De tudom, hogy ezek csak egy nagyon szép álmok,
Amit örök életen át csak álmomban látok.
Te nem szeretsz, s ezt nagyon jól tudom,
én ezt a sok várakozást már nagyon unom.
De tudd, hogy én még akkor is szeretlek,
ha elmegyek innét,
Szeretném, ha majd a síromra egy szál rózsát vinnél.
És átölelnéd keresztem Sírva,
én már akkor ugyan, ott fekszem a sírba.
Annyit kérek mond azt siromnál állva, hogy:
- Sose feledlek! én pedig csak annyit üzenek:
Még mindig Szeretlek!
SZERETLEK
Ó drága szerelmem veled álmodtam az éjjel
Együtt voltunk egy virágoskert közepébe
Körülöttünk tündéri virágok nyíltak
S mi egymást átölelve csodáltuk azokat
Fejünk fölött szitakötők szálltak
Mig rá nem találtak a legszebb virágra
Én is ott találtam rád a virágok illatánál
Bóditottad szívemet s csókoltad mindenemet
Ajkaiddal úgy játszottál, szebb volt az minden madár dalolásnál
Elmondtad mennyire szeretsz s megkérted a kezem
Nem tudtam válaszolni hisz, elcsuklott a hangom
Csak szívemmel mondtam, hogy szeretlek nagyon
Mikor magamhoz tértem, rád fonódtam mint egy inda
S azt mondtam el csukló hanggal, igen igen igen
Éreztem a fellegekbe járok
Hisz itt vált valóra, minden álmom.
SZERETLEK KEDVESEM.
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek én téged,
Ha nem szeretnél engem,
Meg halnék érted.
Ne akard, hogy szívemet,
Ölje a bánat,
Szeress engem mindig,
Míg csak dalolnak,
A madarak.
Szeretve szeretnék szívedbe,
A legszebb virág lenni,
Közepébe annak,
Minden éjjel kinyilni.
SZERETLEK MÍG CSAK ÉLEK
Csendes este volt,a lágy szellő fújdogált a tengerparton.
S mi csak sétáltunk ketten kéz a kézben.
Az arcunkat simogatta a lágy szellő fuvallata.
A csillagok, csak úgy ragyogtak ránk,
S mi tudtuk,hogy itt a boldogság vár.
Csak lépkedtünk a szemcsés homokba,
És nem gondoltunk másra, csak a boldogságra.
A vágyakkal szívünkben, már szinte repültünk,
Fel magasan a fellegekbe.
Nem tudtam még akkor, hogy mi vár rám,
De éreztem szívemben, hogy itt megtaláltalak már.
Te voltál az kit mindig is kerestem,
Te lettél most szívemben az egyetlen szerelmem.
Te lágyan átöleltél, s fülembe súgtad,
Szeretlek kedvesem.
Én szólni nem tudtam, hisz a szerelem hatalmasabb volt nálam.
Csak kezemmel nyakadra fonódtam,
S a sejtelmes szavaktól, oly boldog voltam.
Már tudtam, hogy soha el nem engedlek,
Míg élek, veled leszek.
Azon az éjszakán minden álmom,valóra vált.
Hisz téged szerettelek, téged kerestelek,
Szeretlek, míg élek.
S most itt vagy karjaimba,
És soha el nem engedlek.
A kis faház tornácán szemedbe néztem,
Szólni nem tudtam, hisz mérhetetlen vágyat éreztem.
E gyönyörű éjszakán tested a testemhez ért,
S milliónyi csókokkal halmoztalak el én.
Mit eddig éreztem, csak álomnak tűnt,
De most itt vagy velem,és érzem ölelő két kezed.
Szeretlek drága szívem, mint csillagok a holdat,
Mert ha nem ragyogna, akkor a szívem is gyászba volna.
Szeretlek úgy, mint a föld a fényt,
Mert ha nem volna ez a fény, nélküle én is meghalnék
Te vagy a ragyogás a szívembe,
Esténként csillag a szemembe,
Te vagy a tűz, ha fázom,
Hideg téli éjszakákon.
Most itt vagy velem, szeretlek kedvesem!
Míg csak nap, s a hold ragyog az égen.
S ez a mérhetetlen nagy szerelem,
Soha ne múljon el belőlem.
Te lettél a fény az éjszakába, szívemnek legbelsőbb zugába.
Te voltál az, ki kinyitotta szívem kapuját,
Hogy a szerelem beérkezzen hozzám.
Maradjon is így örökre,
Hisz csak téged szeretlek mindörökre.
SZERETLEK NAGYON
Mit nem mondtam el neked,
Elmondom most,
Hogy nagyon szeretlek,
Érezni akarom minden nap,
Hogy velem vagy,
Érezni ölelő karodat,
Vágyni a csókjaidra,
Vágyni arra hogy éjjelente,
Csak az enyém vagy.
S hallani akarom naphosszat,
Mikor fülembe súgod,
Hogy nagyon akarlak.
Szeretlek míg élek.
Míg mellettem ébredsz.
Szeretlek míg nap ragyog az égen,
S ahogy esténként kigyúlnak,
A csillagok az égen.
SZERETNÉLEK
Szeretnélek egyszer, karomba zárni,
Szeretnélek egyszer megcsókolni,
Szeretném ha ajkad, az ajkamhoz érne,
és minden éjjel, úgy fonódnánk össze.
Szeretnélek álmaimba, mindig téged látni,
Szeretnélek egyszer, rózsák közt megtalálni,
Szeretném ha nap sütne az arcomra,
S te lennél annak a fénylő sugara.
Szeretnélek simogatni nyári éjszakán,
Szeretnélek melengetni, ha úgy fázol,
Szeretném ha te lennél az életem,
És csókolnálak majd, minden éjjelen.
SZIGET
Elmennék én véled egy kis szigetre,
Hol boldogság vár ránk mindörökre.
Fáknak leveléből kunyhót építenénk
Mindig abba ölelkeznénk,
Fürdőkádunk a tenger lenne
Abba fürödnénk reggel és este.
Hallgatnánk mindig a tenger moraját,
S néznénk annak hullámzását.
Pálma fák alatt mindig meg pihennénk,
Hallgatnánk fejünk fölött a madarak énekét.
Mikor ránk esteledne néznénk a holdat,
Melyek mind ránk ragyognak.
Úgy bújnánk össze mint két gerle pár,
Éjjel és nappal csak turbékolnánk.
Kedves szavakkal halmoznánk el egymást,
Mely szívünknek az oly csodás.
Ó te drága, jöjj velem a sziget világába,
Hogy ott legyünk boldogok, egymásra találva.
SZÍVEM GYÖNGYE
Szív
Valaki itt van velem
Őrzöm a szívemben
Minden dallamát
Éjszakákon át
Halk sóhaj száll az égbe
Szeretnélek átkarolni
Holdfény táncát eljárni
A csendes éjbe
Ajkamon néma szó
Kimondani nem merem
Elszáll a végtelen
Messze sodró tengeren
Hárfa édes selymes hangja
Angyalok dallama
Melyet szívembe hagytál
Te drága szerelem alkonya
Viruló hajnala tenger kagylója
Ha halász lehetnék
Kimerném a tenger vizét
Megtalálnám a gyöngy rejtekét
Minden kagylót felkutatnék
Gyöngyből ujjadra
Karikagyűrűt készítenék
Nevedet belevésetném
Kiáltnám a világnak
Megtaláltam azt
Ki csak egy ábránd volt
Az életem útjának
Kehelyként őrizlek
Szívem rejtő zugába
Leszel nekem gyöngyöm
Szívem házába
TAVASZ 
Csodás e tavasz,
Fáknak ágain rügyeket fakaszt.
Nyári szellő simogatja,
Becézgeti bódítja.
Tüzes nap sugara melengeti,
Kicsi madárt dédelgeti, 
Nyári szellő gondtalan,
Minden felet át suhan.
Erdők mezők virágai,
Kandikálva bújnak ki,
Köveken a moha lapul,
Megpihen ö legalul.
Csodás csodás,ez a tavasz,
Fákon erdőben,virágokat fakaszt,
Illata kering az égben,
A csodás napsütésben.
TÉGED AKARLAK
S csak ragyogott a nap,
Felhők úsztak az égen,
Sorakoztak egymás mellett,
Mint a bárányok a réten.
S te áltál a nap fényében,
Úgy ragyogtak a szemeid,
Selymes hajad válladra borult,
S a szélben lebegett.
Nem szóltál semmit,
Csak ki tártad a karod,
Az ég felé néztél,
S kiáltottál nagyot,
Nem akarok mást,
csak egyedül téged,
Szeretlek míg élek,
Míg csak titeket nézhetlek,
Míg szememmel látok,
S karommal ölelek,
Míg a lábammal lépek,
Csak téged kérlek,
Nem akarok mást,
Csak egyedül téged.
TISZTULJ MEG!
Eljött a nap,hogy meg tisztuljon a lelked,
Por és piszoktól rátapadó tested.
Egy hang mely azt mondja tisztuljon meg a lényed,
S te elindulsz, hogy megtedd ezt.
Szívedbe forr a haragnak tüze
Csillapítsd le s imádkozz érte.
Isten szava mindig benned van,
Hallgasd meg s cselekedj ahogy ö mondja.
Indulj az úton s fordulj kelet felé,
Borulj a földre imádkozz de ne félj!
Soha ne félj a holnaptól
Ne félj a rossz hangoktól.
Mert szívedben mindig isten szava szól,
Lelked s szíved megnyugvást talál,
Ha szeretet van a szívedben boldogságot várj.
Ne törekedj arra,hogy gonosz légy
Mert isten nem szereti ha rosszul élsz.
Adj ki magadból minden gonoszságot,
Tisztuljon meg lelked
S legyenek tovább álmaid.
Álmodban is mindig csak jót láss,
Szívedbe a szeretetet hordozd tovább.
UTOLSÓ VERSEM
A fájdalom örök, s csak a jók mennek el
Utolsó versem ez legyen, mit elküldök
Édesanyám most neked.
Tudnod kell, hogy volt egy lány
Ki szeretni akart volna még igazán.
Bejártam én sok világot,
De a boldogsága, sehol sem találtam.
Írni az éltemről már nem tudok,
Elfogyott a tintám, és a papírom.
Nincs már mit le írnom,
Este ha lefekszem fényképedet nézem,
S azon veszem magam észre,hogy hull a könnyem.
Olyat kaptam tőled ,mint még soha életembe
Búcsúzni jöttem édesanyám,
Már várnak rám egy más világba
S meg pihenek egy örök valóságba.
Ne hullajts könnyet értem édesanyám
Hisz szívedbe, benne élek tovább.
Itt hagyom e várost hol születtem
A barátokat, kik kedvesek nekem.
Itt hagylak most tégedet is édesanyám
Kit a földön legjobban szerettem igazán.
Ne felejts el !gondolj néha rám.
Fáradt testem meg pihenni tér
Szemem lassan lezárul ,s szívem kitárul.
Megyek, hisz már várnak rám a kapu túl oldalán.
Föl megyek a mennyekbe, és onnan nézek le rád.
Üzenek majd neked tavaszi széllel,
S boldogsággal halmozom el ,minden lépésed.
Útóljára még annyit,
Szeretlek édesanyám
Ki életet adtál.
ÚGY PERZSEL
Úgy perzsel, és lángol e sziv,
S ha rád gondolok, egyszer véget ér.
Elmúlik minden fájdalom,
S begyógyulnak a sebek, hosszú utamon
Isten, amely meg teremtett, és életet adott nekem,
Vágyakat, és reményt tett a szívembe,
Hol várni mindig valakire,
Hol pedig vágyakozni epedve,
Csókolni reggeltől estig, azt akit szeretsz.
S átölelni simogatni, mig csak lehet.
A hídon mely folyón vezet át,
Röpülni széllel mint a madár, szeretet szárnyán.
Beolvadni napnak sugarába, s szivárványon lecsúszni hozzája
A vágy mely el epeszti szívedet
Égeti minden részedet
S akarja hogy örökké vele legyek
ÚGY SÍR
Úgy sír e muzsika hangja,
csak húzza a cigány,
Sírni volna jó,
De a könnyek nem segítenek,
Bár a lelkem szívem úgy zokog,
Tengerré változna a könnyem,
Húzd csak cigány, játszd el a nótám,
Sírjon a hegedűn minden vonó húzás.
Gyenge a lélek, s gyenge a szív,
Hegedűd hangja, ezen már nem segít.
Húzd el hát mily nagy a bánatom,
Sírjon a hegedűd, sírjon a fájdalom.
S ha majd elér a reggel
Fejem asztalra hajtom,
S álomba viszem a szomorúságom.
ÚGY SZERETNÉK
Úgy szeretnék egyszer, végleg szívedbe költözni,
Szemedben ragyogni, s karodba megpihenni.
Kéz a kézben sétálni veled,
Mond ezt miért nem engeded?
És mond, miért kellenek a gyötrelmek?
Nyisd ki nekem a szíved kapuját,
Ne rejtsd el a kulcsát!
Hiszen úgy szeretlek! Vagy te nem érzed?
Ha egy nap rá jössz, lehet már késő lesz,
Nem lesz ki ajkadat csókolja,
Nem lesz ki a nevedet szólítja.
Kérlek engedd hogy szeresselek!
Két szemedbe ragyogjak neked.
Ha majd leszáll az éj,
Rá fogsz jönni, hogy mit vesztettél.
De akkor már késő lesz,
Mert nem lesz, ki megadja neked,
Az igaz szerelmet.
ÚTVESZTŐ
Ragyog a nap s csillog a fény,
Csak ülök kis szobámba én.
Fejembe sok gondolat kavarog,
Miért is vannak gondolatok?
Fájnak az érzések s fájnak az emlékek.
Csak mosolyog a nap de az én szívem,boldogságot nem mutat.
Keresnék egy utat s nem emlékezni a múltat,
De ez az út nem létezik mely útvesztőből ki menekít.
Megrekedtem az indák közt és folyton vissza csúszom,
Homokba süllyedek s a szél meg betemet.
Kérem a csillagokat segítsenek,de ők csak nevetnek,
Nincs ki út a számomra semmi nem jó már ebbe a világba.
Egy érzés,mely elvakított engem
S a saját csapdámba estem.
Most menekülnék a valóságtól
De a csapdába a kör bezárul.
Nézek csak elmerengve
Az életem hol lett eltemetve.
Ragyog a nap de az én szemem könnyeket mutat.
Folyik mint egy patak soha ki nem apad.
Nem tudom mit hozz a holnap,
Mit hoz nekem a fény
Hogy talán egyszer,a csapdámból ki kísér.
VÁRJ REÁM!
Ha úgy érzed egyedül vagy,
Ha úgy érzed, már senki nem szeret,
Magányodból menekülnél, én mindig itt leszek neked.
Hisz én vagyok a legjobb barátod,
Kit kerestél, bennem megtalálod.
Várj reám, s én megjövök ha vársz nagyon,
Várj reám, s mondd el bánatod,
Én gyógyírt találok szívedre,
Mert a legjobb barátod vagyok.
VÁRLAK
Egy halk zene szól az éjszakába,
Szívemben már csak egy az álma,
Szeretnélek még egyszer újra látni,
Holdas éjszakán, karomba zárni,
Látni a két gyönyörű két szemed,
Mikor rám néz a tekinteted.
Egy csillogó szempár,
Melybe, táncot jár a fény,
Szívemet perzseli egy gyönyörű emlék,
Ma is rád gondolok,
Fejembe sok gondolat kavarog,
Csak várlak téged,
Várom a napot, hogy újra megérintselek.
Nézem az órát, de oly lassan telnek a percek,
S a muzsikaszó egyre távolodik tőlem.
Éjszaka csak rólad álmodom,
Szívembe zártalak nagyon,
Talán egyszer eljössz hozzám,
S karomba zárlak, egy holdas éjszakán.
VÁRLAK ÉN
Ha számodra nincs már remény
Jöjj el egy szigetre és ott várlak én
Mint a hajótörött kit kivetett a viz
Hullámzó habjai mely partot ér
Ott fogsz majd megtalálni engemet
És én reményt nyújtok neked
Víznek hullámzó habjai madarak csicsergése
Fogja nyugtatni szívedet
Melyből eltűnt már az élvezet
Ha nem vagy boldog itt megtalálsz
Mindent mi számodra fontos
Itt már nem lesz sirás és bánat
Csak öröm és vidámság
Szaladunk majd a réten át
Süttetjük arcunkat napnak sugarán
Szellők szárnyán föl röpülünk a magasba
Hol madaraknak van sok szabadsága
Virágok és madarak fogják elkápráztatni szemünket
Sziklák alatt barlangokba húzódunk meg
Ha eljő az est fénye
Jöjj hát gyorsan ne várj tovább
Hisz itt mindent meg találsz mire szived úgy vágy
Hozd el nekem a fényt a szigetre
Hogy boldogok legyünk, s remény ne haljon meg
VÉGE MÁR
Egy nyugtalan érzés,járta át a szívem,
Valahogy úgy érzem,
Neked most el kell menned.
Én majd eltűröm a fájdalmat,
Mit rám ruházott ez az élet.
De tudnod kell, még ma is szeretlek téged.
Menj ha menned kell!
Én csendben maradok,
Nem várok választ!
Lassan elfeledlek téged,
Már csak egy emlék fog maradni,
Hogy milyen boldog voltam veled.
Pedig olyan szép volt!
Miért kell hogy így legyen!!!
Azt hittem, többé nem állhat senki közénk,
Hogyan is tudtam ebben ennyire hinni!
Most már szeretném emlékedet magamból kitörölni.
S a múltat,elfeledni.
Minden éjszakám nappallá változott,
Valóság ez, vagy csak álmodom?
Ó! Miért hagysz el engem!
A legtöbb ember ott hibázza el,
Hogy néha, néha álmodozni mer,
Így tettem én is, s vesztettem.
Nem tudom, mit hoz a holnapom!
De büntetésem, büszkén vállalom.
Túl késő sírni, szerelmünknek vége már.
Nekem soha nem volt egy boldog órám,
S egy boldog percem, hiába is kerestem.
A legszebb virágot is mindig csak másnak szedtem.
Ha láttam egy gyönyörű rózsát,
Annak is csak a tövise jutott nékem.
Menj ha menned kell!
Légy boldog mással!
Én tűröm a fájdalmam,
S elhúzódom majd egy üres sikátorba.
Összehúzódom majd hideg éjszakákon,
S a takaróm lesz a magányom.
Tudom! Felállnom nem lesz könnyű,
Mert a szerelem, túlságosan összetört legbelül.
Fáj nagyon az elvesztésed,
De el kell hogy engedjelek,
Mert túlságosan szeretlek téged.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ferenczi Csilla |
|
|
|
|
|
Offline
